Lélekerősítő levelek 137

Tanulj meg újra rácsodálkozni
Lysa TerKeurst

„Uram, tied a nagyság, a hatalom, a fönség, a szilárdság és a dicsőség. Hiszen minden a tied a mennyben és a földön. Uram, tied a királyi hatalom, s te uralkodsz mindenek felett.” 1Krón 29,11

Néhány éve egy michigani repülőúton az a megtiszteltetés ért, hogy találkozhattam A. J.-vel. Az előttem lévő sorban ült, és nem halogatta üdvözlésemet, ahogy elhelyezkedtem. Nem kellett hozzá sok idő, hogy mindenki tudomást szerezzen róla, mennyire örül A. J. az utazásnak.
Hangosan beszélt, felkiáltásai gyermetegnek tűntek egy korabeli férfihoz képest, beszédhibája miatt nehéz volt érteni, mit mond. Egy dolog viszont egyértelmű volt: szenvedélyesen élvezte a csodálatos dolgokat.
Tapsolt, és ugrált a székén, ahogy emelkedtünk. Tágra nyílt szemmel fordult a mellette ülőhöz, hogy közölje vele: „Mekkorák a felhők!”
Ekkor éreztem a jelzést a szívemben. A gyöngéd piszkálást, hogy tegyem félre feladatorientált önmagamat, aki dolgozni akar, és hangolódjam rá arra, ami körülöttem történik.
Élvezd ezt a percet, Lysa. Vedd őt észre. Vegyél Engem észre.
Így szokta Isten magára vonni a figyelmemet. Olyan feltűnő módon akasztja meg énközpontú gondolataimat, hogy nem tudom nem észrevenni, hogy ez csak Ő lehet. Letérít a bejáratott gondolatösvényekről, s azon kapom magam, hogy egy ismeretlen kalandokat rejtő mezőn ugrándozom.
Isten ott van mindenütt, bárhova nézel. Eszembe ötlött az 1Krón 29,11: „Uram, tied a nagyság, a hatalom, a fönség, a szilárdság és a dicsőség. Hiszen minden a tied a mennyben és a földön. Uram, tied a királyi hatalom, s te uralkodsz mindenek felett.”
A gépen mindenki fáradtnak látszott, fásultan utaztunk.
Kivéve A. J.-t.
Ő meglátta, amit senki más. Egy gyorsan haladó nagy, zárt csőben ülünk, ami elszakadt a földtől, felrepült a felhők közé, és elszállít minket egyik helyről a másikra, sok-sok kilométer távolságra néhány perc alatt. Néhány perc! Nem napok, hetek, hónapok alatt. Vajon mit szólnának ehhez a csodálatos dologhoz a párszáz évvel ezelőtt élt emberek?
Mi meg csak ülünk unottan. Még a felhőkre se pillantottunk ki. Lekötötte figyelmünket az épp aktuális tennivaló.
Elveszítettük a nagyszerűre való rácsodálkozás képességét. Nem értékeljük, hogy megláthatunk valamit Istenből és az Ő gondoskodásából, mert elvon ettől a figyelmünket állandóan igénylő világ.
De engem nem az érdekel, amit a világ fontosnak tart. Engem az érdekel, amire Isten akarja irányítani a figyelmemet. Az érdekel, hogy gyermekké válva tudjam csodálni mindazt, amiben Őt láthatom meg.
Landoláskor A. J. lelkesedése új irányt vett. Tapsolva, ugrándozva törtetett előre az emberek között a folyosón. Mikor megpillantotta édesanyját a kifutó végén, még harsányabban mint addig, adta mindenki tudtára, hogy ott az anyukája! Az ott az ő anyukája! Ott van!!
Édesanyja zavartan elpirult, de gyöngéd, meleg tekintettel várta a fiát. Mutatóujját csendesen az ajkára tette, jelezve neki, hogy talán kicsit halkabban kéne.
Mikor melléjük értem, éreztem, hogy összeszorul a torkom, és könnyek gyűlnek a szemembe, megérintettem az asszony vállát, és csak ennyit mondtam: „Csodálatos fia van.”
De jó lenne a mindennapokban rácsodálkozni a nagyszerű dolgokra! Ma is.

Uram, dicsőítelek csodálatos voltodért, amit környezetünkben felfedezhetünk. Adj nekem gyermeki alázatot, hogy Téged kövesselek, és ne a világgal foglalkozzam. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Embrace the Magnificent
Encouragement for today, 2013.12.05.
www.proverbs31.org


Nem akarom elszalasztani ezt a percet
Glynnis Whitwer

„Nem tévednek el, akik gonoszságot forralnak? A szeretet és a hűség a jóra törekvőké!” Péld 14,22

Szoktál ábrándozni az előtted álló különleges alkalmakon, ünnepnapokon?
Velem főleg akkor esik meg, mikor a Pinteresten csodás képek kerülnek a szemem elé ételekről, kézműves alkotásokról, díszekről, ajándékokról. Rá fogom szánni az időt, hogy különlegessé, emlékezetessé tegyem azt a napot néhány apró ötlettel - álmodozom. Aztán visszatérek a valóságba, és zsúfolásig telt mindennapjaim eloszlatják az álmokat.
Bizony sok különleges nap múlt el úgy, hogy visszanézve sajnálom, miért nem álltam meg, miért nem élveztem ki jobban. Hány alkalmat szalasztottam el, amikor jót tehettem volna, örömöt okozhattam volna!
Egyre inkább azt érzem, hogy Isten szeretné, ha jobban odafigyelnék napjaim kihasználására. Talán, mert annyi homályos év van mögöttem. Ránézek a gyermekeimre – túl gyorsan nőttek fel, nem is emlékszem, hogyan. A szüleim túl gyorsan öregedtek meg, a barátok túl gyorsan költöztek el. Egyre gyakrabban érzem, hogy meg kellene állni, s magamba szívni a mai nap szentségét, amivel Isten megajándékozott.
Emlékezz erre a percre – súgja a szívem. Őrizd meg az érzés emlékét. Annyiszor vágyom rá visszatekintve, hogy bár jobban jelen lettem volna. Bár gyakrabban megálltam volna a rohanásban. Bár többször kifejeztem volna valamivel, hogy „számítasz nekem”.
Nem az ünnepi ragyogásra gondolok. Nem a nagy bevásárlásokra. A szerény, csendes percekre, amik megmutatják, mi a fontos nekünk. Az értékeinket. Azt, amitől az vagyunk, aki. A mindennapi percek maradnak meg szeretteink szívében.
Van, aki ezt nagyon jól csinálja. Félreteszik a munkájukat, és kiötlenek valamit, amitől mindenki szeretve érzi magát. Én ehhez nem értek. Szeretem a különleges alkalmakat, de nem tudom spontán megteremteni őket.
A Péld 14,22 valami fontos dologra tanít: „A szeretet és a hűség a jóra törekvőké!” Törekedni kell a jóra, odafigyelni, megtervezni a jót szeretteim életében. Közben fokozottan érezni fogom Isten szeretetét és hűségét. Micsoda ígéret!
Karácsony nagyon alkalmas rá, hogy gyakorlatba is átültessem ezt a tanulságot. Ha nem figyelek oda, különösebb nyom nélkül fog elrobogni mellettem ez a december is. Elvégzek egy csomó dolgot, de inkább kötelességből, nem Krisztus születésének ünnepe, és nem szeretetem kimutatása fog vezetni.
Így hát törekedni fogok, azaz előre tervezek. Nem lesz betonba öntve, amit kitalálok, de készítek egy listát a családom és magam számára fontos tennivalókról.
Például a férjem már régóta szeretne készíteni egy különleges reggelit, egy speciális holland kolbászt, amilyet az édesapja csinált régen. Nekem az esne jól, ha közösen adventeznénk, felolvasnék elmélkedéseket a karácsony igazi jelentőségéről. Terveim közt szerepelnek még családi programok, de a mások felé fordulás is. Spirálfüzetembe feljegyzem ezeket, de bekerülnek a bevásárló listák is, időpontokat rendelek az események mellé, felírom, kiket és mikor hívok fel. Igaz, időbe telik a tervezés, de tudom, hogy ha odafigyelek a tervezésre, akkor sikerül meg is valósítanom, amit elterveztem.
Ebben a hónapban tehát időt szakítok rá, hogy felvázoljam a legfontosabb tennivalókat: Istenhez fordulás és ajándékának megköszönése, szeretteimmel töltött idő, Isten áldásainak megosztása másokkal. Január elején újra tervet készítek.

Mennyei Atyám, Te megmutatod nekünk, milyen a tudatos szeretet. Elküldted Jézust a földre, és örök életet terveztél nekem is Veled. Segíts, hogy én is tudatosan élhessem meg a szeretetemet a hozzám tartozókkal. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: I Don’t Want to Miss This Moment
Encouragement for today, 2013.12.09.
www.proverbs31.org


Feltételezéseink ereje
Wendy Pope

„Hiszen Isten nem a csüggedtség, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk.” 2Tim 1,7

Egész életemben küzdöttem a feltételezésekkel. Hátsó szándékot gyanítottam barátok, ismerősök megnyilvánulásai mögött, biztos voltam benne, hogy ellenem fordultak. Meg akarván előzni a szenvedést, inkább kihátráltam a kapcsolatokból valós indok nélkül.
Ismerős?
A barátnőd nem ült melléd egy rendezvényen, ahogy szokott, biztos megsértődött valamiért, ezért hát kerülöd hetekig. Egy másik barátnődet meghívják olyan találkozókra, ahova téged nem, biztos távolodtok egymástól, inkább te sem keresed. A testvéred nem válaszolt az sms-edre, az üzenetedre, biztos lett egy barátnője, aki fontosabb neki, akivel megoszthatja búját-baját, nem akarod zavarni, nem hívod többé.
Ha valakinek megváltozik a viselkedése, könnyen levonjuk a következtetést, hogy megsértődött, nem törődik már velünk, vagy túlságosan elfoglalt. Düh és szomorúság költözik a szívünkbe, önvédelemből nem keressük a kapcsolatot.
Az előfeltevések veszélyesek: tönkre tudják tenni a kapcsolatokat.
Mielőtt észrevennénk, feltevésünk számunkra igazsággá válik minden alap nélkül. Félreértelmezésünkből téves érzelmek születnek, és reakcióink is hibásak lesznek. Az eredmény: tönkrement kapcsolatok.
Isten nem akarja, hogy az előfeltevések pusztító hatalma alatt éljünk. „Hiszen Isten nem a csüggedtség, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk” – olvassuk a 2Tim 1,7-ben. A mondat végéből kiderül, hogy Isten képessé tett a józan gondolkodásra.
Krisztus által kiegyensúlyozott lelket kaptunk, mely összefüggéseiben tudja szemlélni a dolgokat. Józan elménk erősebb az érzelmeinknél, de lassabban jut szóhoz, időt kell hagynunk, hogy gondolataink utolérjék érzelmeinket. Álljunk meg, gondoljuk végig, milyen következtetéseket vontunk le.
Amikor egy ronda feltételezés felüti a fejét, ne hagyjuk, hogy eluralkodjon rajtunk, még előtte vessük össze feltevésünket az illető jellemével, azzal, amilyennek megismertük. Ha viselkedése nem illik bele eddigi tapasztalatainkba, akkor fel kell tennünk néhány kérdést: Vajon nincs valami baja? Nem bántottam meg valamivel? Hogyan imádkozhatom érte? Igyekszem-e a legjobbat hinni felőle, mielőtt a rosszat feltételezném?
Ne engedjünk az előfeltevésnek. Kár kockára tenni miatta a kapcsolatainkat.
Megelőzhetjük az elhidegülést, elcsitíthatjuk gyanakvásunkat, ha odafigyelünk gondolatainkra. Isten megáldott a józanság lelkével, adjuk meg magunkat az igazságnak, ne hagyjuk, hogy képzelgéseink zabolátlanul rohangáljanak.
Állj meg tehát, mielőtt gyanakvás miatt tönkremegy egy kapcsolatod. Higgadj le, és gondold át, milyennek ismered barátnődet. Imádkozz érte, és találj módot rá, hogy tegyél egy lépést felé. Lehet, ő is épp feltételezéseivel küzd, és segíthetnél neki a tisztánlátásban.

Köszönöm, Uram, hogy hatalmat adsz a feltételezések fölött. Ígérem, hogy a legjobbat fogom gondolni mindenkiről, mielőtt rosszat tételeznék fel, és nem engedem, hogy megbízhatatlan érzelmeim alapján vonjak le következtetéseket. Jézus nevében, Ámen.

Wendy Pope: The Power of Assumptions
Encouragement for today, 2013.12.06.
www.proverbs31.org


Reményhordozás
Nicki Koziarz

„Milyen szép a hegyeken annak a lába, aki jó hírt hoz; aki békét hirdet, örömhírt hoz, és kikiáltja a szabadulást. Aki azt mondja Sionnak: „Királlyá lett a te Istened.” Iz 52,7

Két kenyai lelkipásztorral álltam a mezőn hosszú vándorlás után.
Öt napon át jártunk kunyhóról kunyhóra Jézus életet adó üzenetét hordozva. Imádkoztunk, meghallgattuk őket, és én sírtam a hihetetlen nyomor láttán.
A rövid együtt töltött idő alatt ezek a lelkipásztorok új értelmet adtak a bátorság szónak számomra, a szenvedélynek, mellyel az Úr üzenetét hordozzák. Előfordul, hogy 30 mérföldet gyalogolnak, hogy egyetlen családdal megosszák Jézus örömhírét.
Én meg 30 métert sem teszek meg, hogy köszönjek szomszédomnak, akinek ugyanakkora szüksége lenne Istenre.
Igen, ezek az emberek az Izaiás 52,7 élő példái: „Milyen szép a hegyeken annak a lába, aki jó hírt hoz; aki békét hirdet, örömhírt hoz, és kikiáltja a szabadulást. Aki azt mondja Sionnak: ’Uralkodik a te Istened’.”
A bibliai kommentárok szerint az itt említett hírvivő örömhírt vitt a régóta fogságban élő zsidóknak. Már messziről látni lehetett, ahogy a dombokon fut feléjük. Csodálatos öröm és remény hírét hozta: szabadok lettek! Megszabadultak a kötelékektől, megszabadultak a kétségbeeséstől.
Van egy másik üzenet is, amit ez a hírvivő hordozott minden embernek, a régieknek éppúgy, mint a maiaknak: a közelgő Messiásnak, Jézusnak az örömhírét. Az ő születésének, halálának és feltámadásának örömhírét. A reményt, mely kisgyermekként jött a világra, férfiként halt meg, és örökéletet biztosító Megváltóként támadt fel. Ugyanazt a hírt, amit a két lelkipásztor hordozott Kenya poros útjain kunyhóról kunyhóra.
Hazatértem után még napokig lefoglalta gondolataimat a két lelkipásztor szenvedélyes munkája. Ez hívta életre meggyőződésemet, hogy Isten Igéjének hirdetése a hivatásom – nem csak más országok népe felé, hanem a körülöttem élőknek.
Sokat tanultam kenyai barátaimtól. Lehet, hogy nem gyalogolok mérföldeken át, de el tudok jutni a város túloldalára a hajléktalanokhoz. Át tudok menni az út másik oldalán lakó ismerőshöz, hogy elmondjam neki, Jézus ki tudja szabadítani az aggódás fogságából. És közvetíteni tudom a békességet, amire annyira vágynak az emberek.
Hetek, hónapok, majd évek múltak el kenyai kirándulásom óta, de velem maradt a mérföldeken át gyalogló lelkipásztorok emléke, akik meg akarják osztani másokkal az Úr jó hírét. Ez az emlék sarkall továbbra is, hogy kimozduljak megszokott életrendemből, és legyek örömhírt hordozó, ahogy az Izaiás 52,7 írja.
Velem tartasz?

Az élet nehéz, de Te jó vagy, Uram. Gyújtsd meg lelkemben a szenvedély lángját, mellyel hirdetni tudom környezetemben békességed és megváltásod örömhírét. Ámen.

Nicki Koziarz: Bringing Hope
Encouragement for today, 2013.12.10.
www.proverbs31.org


A karácsonyi ajándék
Renee Swope

„Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Immánuelnek nevezi el.” Iz 7,14

Gondolataimban a tökéletes karácsony előkészítése kavargott. Szinte mindenki eljön hozzánk valamikor karácsony és újév között az én családomból és JJ családjából. Még sosem láttuk vendégül őket karácsonyi ebédre, ezért izgatott örömmel vártam az eseményt.
Mégis, a nagy készülődésben valahogy összekuszálódott a lelkem a karácsonyi égők és az irreális elvárások között, s alig vártam, hogy elmenjenek a vendégek.
Akkor kezdődött, mikor a férjem és a fiaim színes, villogó égőket akartak a karácsonyfára tenni. Mi nem rakunk színes égőket a karácsonyfára. Én fehér fénnyel szoktam díszíteni a fát – közöltem velük.
Ám JJ úgy döntött, hogy ebben az évben a család határozza meg a karácsonyi dekorálás mikéntjét. Ki ez az ember, és miért nem beszélt ezekről a jegyesoktatáson? – kérdeztem magamtól.
Belső fékem kezdett túlfeszülni. Ne merd áthúzni az én fehér fényes, békességet sugárzó, tökéletes karácsonyi otthonról alkotott elképzelésemet!
Évek óta álmodoztam erről a napról, s tökéletes otthont, tökéletes menüt, tökéletes asztaldíszeket szerettem volna. Ez a reményem szertefoszlott a vendégek érkezése előtti napon, mikor nem találtam már karácsonyi, ünnepi szalvétákat, és rájöttem, hogy nincs akkora tálam, amelyben egy pulyka egészben meg tud sülni.
Eljött a karácsony, a házam tele volt vendégekkel, de a szívem üresen borzongott. Mialatt a nappaliban összeszedegettem a fölösleges csomagolópapírokat, azon töprengtem, miért nem teljesülhetett a tökéletes karácsonyról alkotott álmom. Sok minden a helyén volt pedig: együtt játszó gyermekek, a díványon karácsonyi dallamokra szunyókáló nagyszülők, a bejárat mellett hokizó férfiak. Meggyújtottuk az adventi gyertyákat, felállítottuk a betlehemet. Valami mégis hiányzott.
Ki akartam szabadulni a zajból, felmentem a szobámba. Nagyot lélegeztem, s elővettem a Bibliámat, hogy elolvassam a Lukács 2-ből a karácsonyi történetet. Lassan olvastam, hogy minden szó életre keljen, s átéljem azt az első karácsonyi éjszakát, amikor Isten ígérete valóra vált Betlehemben. „… és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette” (Lk 2,7).
Behunyt szemmel próbáltam elképzelni Máriát, ahogy bepólyálja a csecsemő Jézust. Óvatosan, nagy gonddal rendezi el a ruha sarkait, mintha egy nagyon értékes ajándékot csomagolna. És akkor rájöttem, mi hiányzik. A nagy sürgésforgásban, hogy előkészítsem a tökéletes karácsonyt, elfelejtettem kibontani a legfontosabbat, az Emmánuel – Velünk az Isten ajándékot.
Fejemet lehajtottam, kezemet, szívemet kitártam Isten jelenlétének. Kértem Jézust, csitítsa el háborgó szívemet. Segítsen, hogy az Ő perspektívájából építsem fel várakozásaimat, és örülni tudjak lent várakozó családomnak. Elég volt egyszerűen egy kis szünetet tartani, felismerni és megköszönni Jézus társaságát, hogy olyan béke szálljon a szívembe, amit sem fehér fényű gyertyák, sem tökéletesre sült pulykák nem tudnak megteremteni.
Végül mégis ez lett a legtökéletesebb karácsony.

Uram, mindegy, mekkora rohanásban zajlik a készülődés, vagy hogy mennyire érzem egyedül magam ezen a karácsonyon, ki akarom bontani jelenléted ajándékát. Segíts, hogy végig lássalak és halljalak a szívem mélyén, és figyeljek oda, ha meg akarod mutatni a Te perspektívádat, és rá akarsz vezetni a Te békességedre. Minden elvárásomat a Te céljaid alapján szeretném felállítani. Jézus nevében, Ámen.

Renee Swope: Unwrapping His Christmas Presence
Encouragement for today, 2013. 12.11.
www.proverbs31.org


Üres tankkal igyekezve
Suzie Eller
„Félelmetes az Isten az ő szent helyén, Izrael Istene, ő ad népének erőt és hatalmat. Áldott legyen az Isten!” Zsolt 68,36

Költözködtünk, dobozokban volt az életünk. Férjem egyik államban végezte a munkáját, én a másikban árultam a házunkat. Megfáztam, éjszakánként aludni sem tudtam a köhögéstől. Olyan fáradt voltam, hogy a szemem alatti karikák is karikások lettek.
Mikor férjem azt indítványozta, hogy tegyük félre a költözést, a házeladást, az utazgatást, és pihenjünk egy kicsit, rögtön sorolni kezdtem az okokat, miért nem tehetjük meg. Hogyan jutnánk dolgaink végére, ha most megpihennénk?
De magyarázkodás közben teljesen figyelmen kívül hagytam mérhetetlen fáradtságom.
Fáradt voltam lelkileg, mert bár meggyőződésünk volt, hogy Isten akaratát teljesítjük, egyik akadály után a másikba botlottam, mire egyiken túljutottam, már ott volt a másik.
Fáradt voltam fizikailag az egy hete tartó náthától.
Fáradt voltam érzelmileg, mert nagyon hiányzott a férjem.
Nem mondhatom, hogy szörnyű helyzetben voltunk. Ennél sokkal keményebb szituációkkal is megküzdöttem régebben. Úgy okoskodtam hát, hogy tessék nagylányként viselkedni, és járatni tovább a motort. Ez lehet kiváló gondolkodás egy gép esetében, de én bizony emberből vagyok, és kimerültek a raktáraim.
Isten tudta. A férjem tudta. Ideje volt, hogy én is elismerjem. Időt kellett hagynom magamnak a pihenésre, s arra, hogy újra rácsatlakozzam Istenre az imádságon keresztül.
A 68. zsoltár 36. verse az élő Istenről ír, aki erőt és hatalmat ad népének. Hát erre volt most szükségem. A zsoltáros lelkesen és nagy örömmel dicséri Istent: „Félelmetes az Isten az ő szent helyén, Izrael Istene, ő ad népének erőt és hatalmat. Áldott legyen az Isten!” Ha elfordítjuk tekintetünket a haszontalan és erőtlen istenekről, önmagunkat is beleértve, felfedezhetjük Isten erejét és hatalmát. Hogy felfedezzem Istent, Aki vár rám, el kell fordítanom tekintetemet a Suzie-ról, aki azt hiszi, elég önmagának.
Letérdeltem, és átadtam mindent: a terveimet, az időmet, az igényemet, hogy folytassam a rohanást. Őszintén beismertem, hogy kimerültem, s hogy Mennyei Atyám erejére van szükségem, hogy elvégezzem a rám váró feladatokat.
Azon a hétvégén újratöltekeztem a díványom pihenve, imádkozva elcsendesedett elméért, mely az Úrra tud figyelni a sok-sok tennivaló helyett. Isten csodálatosra teremtett világában üldögéltem, s kértem, segítsen letenni a házunk eladásával járó stresszt. Békesség áradt el bennem, mialatt pihentem, és igyekeztem meggyógyulni a náthából.
Hétfőn már újra önmagam voltam. Nem arról van szó, hogy hirtelen minden nehézség kitörlődött az életemből, hanem arról, hogy feltöltődtem Isten erejével.
Talán egy cipőben járunk. Talán te is elfáradtál testileg-lelkileg, de úgy érzed, nincs mód szünetelni. Azt gondolod, akkor jársz el helyesen, ha teljes gőzzel haladsz előre.
De ha tovább járatjuk a motort üzemanyag nélkül, és nem állunk meg, hogy Isten feltankoljon, észre fogjuk venni, milyen korlátozott a saját erőnk.
Nem kéne visszavonulnod egy kis elmélyedésre? Talán egy parkban, vagy ha hideg van, egy könyvtár egyik sarkában. Nem a hely számít, hanem az, hogy megtaláld, és maradj kettesben az Úrral.
Minden mást felveszünk a napirendünkbe. Miért nem szakítunk időt arra is, hogy megpihenjünk Mennyei Atyánk társaságában? Tartsunk hát szünetet, és hagyjuk, hogy töltsön fel erejével az előttünk álló napokra.

Uram, testileg-lelkileg kimerültem, és meghallottam halk figyelmeztetésedet, hogy álljak meg, és töltekezzem újra. Köszönöm, hogy mindig fordulhatok Hozzád. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: Running on Empty
Encouragement for today, 2013.12.13.
www.proverbs31.org