2012. július 31., kedd

Lélekerősítő levelek 91

Meg kell halnom
Karen Ehman

Minden nap kész vagyok meghalni, oly igaz ez, testvéreim, mint hogy büszkeségem vagytok a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” 1Kor 15,31

14 éves fiam odavan az iPod játékokért. Azokért, ahol a szereplők felugranak, megfordulnak, félreszöknek, stb. hogy életben maradjanak. Gyakran játszik a kocsiban, mikor reggelente viszem az iskolába.
Közben megbeszéljük a továbbiakat, mikor, hova kell majd érte mennem (az egyik iskolához a birkózás után, a másik épülethez a súlyemelés végeztével, stb).
Hozzáteszem persze a napi jó-legyél-fiam útravalót, amit én is mindig megkaptam édesanyámtól.
Az emberkölyök közben játszik, úgy tesz, mintha nem is hallaná. De tudom, hogy hallja.
Gyakran előfordul, hogy mikor végre találok egy helyet a parkolóban, és szólok neki, hogy ideje kiszállni, ezt a választ kapom: „Pillanat. Előbb meg kell halnom.”
Ami azt jelenti: „Még befejezem ezt a kört. Nem akarom menet közben kikapcsolni. Előbb ez a muksi befejezi, és meghal. Akkor majd kiszállok.”
Ma reggel, mikor elhangzott a szokásos mondat, megérintette a lelkemet.
Krisztus követőjeként meg kell halnom önmagam számára. De sokszor nem teszem. Erősítem az énemet. Előléptetem. Nem törődöm a másikkal, csak magamra gondolok.
Pedig mielőtt reagálok, mielőtt kimondom a kemény szavakat, mielőtt ítélkezem, ridegen szólok a férjemhez, vagy rácsattanok a gyerekre, vennem kéne egy mély levegőt….
Megállni, töprengeni.
Mintha azt mondanám lelki értelemben: „Pillanat. Előbb meg kell halnom.”
Meghalnom önmagamnak.
Meghalnom a testnek.
Meghalnom a „jogaimnak”, amik kedvéért gyakran tévesen ítélek vagy cselekszem.
Igen, jól mondja Pál mai igénkben: Minden nap meghalok.
Azt jelenti ez, hogy mindennek meg kell halnom?
Gyakran, mikor Jézus kijelentésére gondolunk, hogy senkinek nincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért, különböző drámai jelenetek lebegnek a szemünk előtt. Készek volnánk egy autó elé ugrani, hogy megmentsük a barátunkat. A katona önszántából hajlandó meghalni a harcmezőn.
De hátha ez azt jelenti, hogy meg kell tanulnunk meghalni önmagunknak a mindennapok kis eseményeiben? A másokkal való találkozásokkor, a velük való együttélésben, különösen a hozzám legközelebb állókkal való kapcsolatomban? Ez a napi, óránkénti, olykor percenkénti meghalás kemény diónak tűnik. No és ha saját erőnkből próbálkozunk, nem is valósítható meg. Ezekben a kereszteződésekben kell mélyen belélegeznünk az erőt, amit a Szentlélek ajánl fel nekünk, és engednünk, hogy az ő indíttatása felülírja a mi természetes és bűnös késztetésünket.
Legközelebb, ha úgy készülünk reagálni valamire, ahogy biztos nem Isten kedvére való, jusson eszünkbe játékrajongó emberkölyköm. És még mielőtt megszólalnánk, vegyünk egy mély levegőt, álljunk meg egy pillanatra, hogy lelkünk készen álljon a figyelemre és a kedves megnyilvánulásokra.
Pillanat. Előbb meg kell halnom.

Uram, segíts, hogy minden nap kész legyek meghalni magamnak. Úgy cselekedjek, és úgy reagáljak, ahogy kedves Előtted. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.04.10.
www.proverbs31.org

A házasélet három hazugsága
Lysa TerKeurst

„(A szeretet) mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. S a szeretet nem szűnik meg soha.” 1Kor 13,7-8a

Ismerem a nem működő kapcsolatok szívhasogató reménytelenségét. Az egymás mellett létezést. A hangtalan feszültséget. A könnyeket.
Házasságom első 5 éve nagyon nehéz volt. Összekerült két bűnös ember, ki-ki a maga hátizsákjával, irreális elvárásaival, igen erős akaratával.
Kiabáltunk egymással. De volt szómegvonás is. Ajtócsapkodás. Keserűség. Töprengés a feladásról. Az a nyomasztó érzés, hogy soha, de soha nem lesz változás jó irányba. Na, ekkor kezdtem meghallani a hazugságokat:
· Tévedés volt hozzámennem.
· Éreztetnie kéne velem, hogy szeret.
· Van valaki, aki jobban megfelel.
Elhittem a hazugságokat. Lassan körülszőtték a szívemet, és teljesen összezavartak. Csak azt láttam már, ami rossz a férjemben. Nem láttam benne a jót. És nem láttam magamban a rosszat.
És nem röstelltem megosztani mindezt a barátnőimmel.
Többen egyetértően bólogattak, s ezzel igazolva éreztem magam. De egy valaki nem bólogatott. Ő ezt mondta: „Értem, hogy gondolkodsz. De mit szól a Biblia?”
Huhhh. A Biblia? Nem gondoltam, hogy jámbor javaslata segíthetne. Ám a következő napokban újra meg újra hallottam magamban az indítványát, hogy üssem fel a Bibliát.
Vonakodva és szkeptikusan megtettem egyik délután. A barátnőm több helyet is javasolt, köztük az 1Kor 13-at. Ahogy elolvastam a listát arról, milyen kéne, hogy legyen a szeretet, nagyon elcsüggedtem. Az én szeretetem nem volt jóságos, nem volt türelmes, nem volt állhatatos. A szeretet, amit a férjem iránt éreztem, súlyosan sérült volt.
Becsuktam a bibliát. Mást nem tett, csak még rosszabbul éreztem magam. Ennyit erről.
Aztán pár nappal később hallottam egy interjút egy keresztény rádióadón. Egy pár beszélt ugyanezekről az igeversekről. Gyorsan tovább akartam kapcsolni egy szájbiggyesztéssel – ugyan mit tudják ők, milyen nehéz tud lenni -, amikor egyikük mondott valamit, ami megállított: „Aszeretet nem érzés, hanem elhatározás.”
Hoppá.
Amint odajutottam, felnyitottam újra az 1 Korintus 13-at. Most nem úgy olvastam a listát, hogy mi az, amit éreznem kellene, hanem úgy, hogy mit kell elhatároznom, milyenné kell tennem a szeretetemet. A szeretetem legyen jóságos. A szeretetem legyen türelmes. A szeretetem legyen állhatatos. Nem azért, mert úgy érzem, hanem azért, mert úgy akarom.
Közben Isten a férjem lelkén is munkálkodott. Együtt határoztuk el, hogy igazodunk az 1 Korintus13-hoz, szeretetdöntéseket hozunk ebbe az irányba. Lassacskán a közénk épült kőfal kezdett lebomlani.
Nem volt könnyű. Nem történt meg egyik napról a másikra. De lassan az egymáshoz való hozzáállásunk, az egymás felé irányuló cselekedeteink átalakultak. Már nem hittem a házasélet hazugságainak, 3 igazsággal cseréltem fel őket:
· A jó házasság nem arról szól, hogy jó társad van, hanem inkább arról, hogy jó társ vagy.
· A szeretet elhatározás.
· A szomszéd füve nem zöldebb. A fű ott zöldebb, ahol öntözik és gondozzák.
Bizonyára te is hallottad már a házasélet hazugságait. Fáj a szívem érted, ha nehéz házasságban élsz. Hidd el, tudom, hogy a rosszul működő kapcsolatok sokkal bonyolultabbak annál, semhogy egy ilyen elmélkedés megoldhatná őket. De talán volt valami, ami egyetlen kis csomót fel tud oldani, vagy egy villanásnyi reményt sugároz a mai napodba.

Uram, köszönöm az igazságokat, amikre tanítasz, akkor is, ha nehéz szívvel olvasom őket. Köszönöm Neked Szentlelkedet, Aki segít elfordulnom a hazugságoktól, hogy a Te Igazságodban járjak. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.04.12.
www.proverbs31.org

Szólj közbe
Luann Prater

„Idegen voltam, és befogadtatok…” Mt 25,35

Miután már öt éve laktunk a házunkban, férjem végre beleegyezett, hogy tegyünk függönyt az ablakokra. Nem azért, hogy elzárjuk a kilátást, hanem hogy javítsunk rajta.
Komoly kihívás volt megtalálni a megfelelő árut a megfelelő árban. Az elkövetkező hét azzal telt, hogy feltekert anyagokat kértem le a polcokról, kisimítottam, aztán visszatétettem őket. A helyi áruház textilosztályán már keresztnevemen szólítottak az eladók.
Igazán nem úgy terveztem a Hálaadás Napja előtti hetet, hogy szerdán ott állok a boltban, s függönyöket válogatok. Pedig ott voltam, a pultnál várakoztam. És ott volt ő is. Vivian. Lélekszakadva érkezett, és megkérdezte, használhatja-e a pulton lévő telefont. Szavaiból kiderült, hogy elaludt, és lekéste a menetrendszerinti buszt. Keresnie kellett valakit, aki elviszi a munkahelyére. Ekkor éreztem meg azt a bizonyos kopogtatást. Mondhatni inkább dörömbölés volt a szívemen. Ismertem már, ilyenkor Isten jelez, hogy hagyjam abba, amit épp csinálok.
„Elvigyelek?” kérdeztem a lányt. Mindenki rám nézett, ő is, kétkedőn. A pénztáros leste, mi fog történni. Vivian hitetlenkedve fordította oldalra a fejét, s azt felelte: „Hát… jó volna.”
„Épp indulok - mondtam. - Elviszlek.”
Ugye mondanom sem kell, ez a kitérő nem volt a terveim közt. Tennivalóim mérföldes listája – akárcsak a tied - tele volt elintézendőkkel arra a napra is. De a Máté 25 visszhangzott bennem. Tudtam, Isten arra kér, nézzek körül, keressek idegeneket, akiket befogadhatok: az otthonomba, a templomunkba, vagy mint kiderült, a napirendembe.
Menet közben megtudtam egyet s mást az utasomról. Hét testvére van. Mivel édesanyjuk drogfüggő lett, öt gyermeket nevelőszülőkhöz adtak, s csak ketten maradtak a családban a bátyjával. Senkinek se kellenek 13 és 14 éves kamaszok, magyarázta. Döntései ezután helytelen utakra vitték. Az egyházról is beszélgettünk, mondta, hogy egyszer-kétszer volt templomban, de már nem jár.
„Vivian, Istennek célja van azzal, hogy ma összehozott minket. Neki terve van az életeddel. Te nem számítottál rá, hogy belém botlasz, én sem számítottam arra, hogy beléd botlom. Most mégis itt vagyunk. Furcsa, nem?”
Egyetértett. „Igen. Manapság senki sem vesz fel utasokat. Nem akartam elhinni, hogy te bevállalod.”
Kérdezgettem a múltjáról, jövőbeli terveiről. Húsz perc elég volt arra, hogy összebarátkozzunk. „Dolgozol vasárnap?” – kérdeztem.
„Nem”- mondta.
„Akkor érted jövök, s velünk jössz a templomba, jó?” Azt mondta, az nagyszerű lenne.
Mikor kiszállt, én is kiszálltam, és megöleltem. Aztán imádkoztam érte, és ott álltunk döbbenten, hogy milyen hamar barátok lettünk.
Ha visszanézek a „megszakításokra” az életemben, csak hálát érzek. Életem legemlékezetesebb percei váratlanul értek. Isten saját célja érdekében meg akarja néha szakítani a rohanásunkat, hogy helyet adjunk Neki és másoknak az életünkben. Hirtelen, váratlanul.

Uram, kérlek, nyisd meg a szívem, a szemem és a napirendem mennyei megszakításaid számára. Szeretném, ha egyike lennék azoknak, akik befogadnak Téged. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.04.13.
www.proverbs31.org

Úszóleckék
T. Suzanne Eller

Az erős szél láttára azonban megijedt, és amikor merülni kezdett, felkiáltott: ’Uram, ments meg!’” Mt 14,30

Kislány koromban egyszer csak édesapám eldöntötte, hogy ideje megtanulnom úszni. Egyik csuklómnál és bokámnál fogva a partról belelódított egy tóba. Nagyot csobbantam, s a fejem felfelé tartva, mint egy kis teknőc, köhögve, prüszkölve, kutyaúszással valahogy a partra evickéltem.
Az apja őt így tanította, s gondolta, ez a helyes úszástanítási mód. Talán egy pár úszógumi a karomra szelídebb módszer lett volna.
Lehet, hogy Péter is így gondolkozott a Máté 14-ben. A hullámok vadul csapdossák a bárkát, dühöng a vihar a tengeren. És akkor észrevesz valakit, aki a vízen közeledik feléjük. A többiek megrémülnek, ám Péter közelebb hajol. De hisz ez Jézus!
„Ne féljetek!” - kiáltja Jézus.
„Ha te vagy, mondd, hogy menjek oda hozzád” – válaszol Péter.
„Gyere” – hívja Jézus.
Péter átlendül a csónak oldalán. Pár másodperc múlva szembesül a valósággal. Nem tud a vízen járni, még úszni sem a hatalmas hullámokon. Rémülten üvölti: „Ments meg!” Jézus kinyújtja a kezét, megragadja a Péterét, és együtt beszállnak a bárka biztonságába.
Amikor ezzel a történettel foglalkozunk, többnyire Péter félelme van a középpontban. De mit gondolunk a hitéről? Nem bízott a saját képességeiben. Nem tudta, hogy gyűri le a hullámokat. De hitt Jézusban, az Ő hívó szavára ugrott ki a csónakból.
Az én életemben is többször előfordult már, hogy hallottam Jézus hívását: „Gyere!”.
Bízd rám, bízz bennem.
Ne a hullámokat, engem nézz.
Nem hagyom, hogy elsüllyedj.
És én félek. Ismerem korlátaimat. Látom az akadályokat, ahogy belekerülök a vízbe. Pedig a végeredmény nem annyira a képességeim következménye, vagy azé, hogy tudok-e „vízen járni”, hanem attól függ, hogyan válaszolok a hívásra. Földi édesapám (akit nagyon szeretek annak ellenére, hogy bedobott a tóba), és mennyei édesapám között a különbség, hogy soha sem kell magamra hagyva evickélnem ki a partra. Jézus mindig ott van velem. Hogy tanítson, hogy átsegítsen az akadályokon, a nehéz szakaszokon. Hogy eszembe juttassa, Kiben kell bíznom, ha a saját korlátaim szorítanak.
Talán úgy érzed, hogy Jézus hív egy úszóleckére. Hogy elmélyítsd a kapcsolataidat. Vagy a szolgálatodat. Talán hogy megismerd a bizalomnak egy új fokát, ahogy átlendülsz a bárka falán.
Ugorj!
Ő ott áll. Vár kitárt karral. Ő a te Szabadítód, és pontosan tudja, mire lesz képes a gyermeke egy-két úszólecke után.

Uram, érzem, hogy mélyebb vizekre hívsz. Eddig visszatartottam magam, mert féltem. Segíts, hogy elfordítsam a tekintetem az akadályokról, és csak Téged nézzelek. Köszönöm az úszóleckéket, amik lehetőséget adnak, hogy erős karodba kapaszkodjam, és higgyek a tervedben. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.04.16.
www.proverbs31.org

2012. július 25., szerda

A ház ura



(Kérdezd Rogert – sorozat)
A szerkesztő megjegyzése: Hétről hétre a Crosswalk honlapon Dr Roger Barrier lelkész 40 év lelkipásztori tapasztalat alapján válaszol laikusoknak a keresztény tanítással vagy gyakorlattal kapcsolatos kérdésekre, illetve tanácsokat ad a gyülekezeti munkához.


Kedves Roger,
Nemrég beszélgettünk a legjobb barátommal arról, hogy a férfi a ház ura, illetve hogy neki kell vezetnie a családot. A felesége nagyon liberális, feminista beállítottságú. A barátom hosszan fejtegette, hogy ma már nem érvényes az Ige tanítása arról, hogy a férfi a ház ura, ma már más világban élünk. Tudom, hogy tévesen gondolkozik, de…
Tisztelettel,
S

Kedves S,
költözés közben négyéves kislányom mélyen elgondolkozott. A régi házunkból való bútorainkat szállító teherautó vontatta a kocsinkat, a kislányom mellettem ült az anyósülésen. Egyszer csak rám nézett, és így szólt: „Apu, tudod, hogy a régi házunkban te voltál a főnök?”
„Igen” - válaszoltam.
„Tudd meg – folytatta -, hogy én leszek a főnöke az új házunk főnökének.”
Azt hittem, viccel. De nem.
Komolyra véve a szót, kedves S, gondolkozzunk el azon, ki a ház ura.
A Biblia tanítása arról, hogy a férfi a feleség, a család feje (Ef 5,23-33), úgy látszik, gondot okoz a barátodnak, s valószínűleg érthetetlen és nevetséges a feminista feleség számára.
Lássuk, tisztázni tudjuk-e a kérdést mindenki megelégedésére.
A házasság elsődleges célja a Biblia szerint az, hogy a házasfelek társai legyenek egymásnak. A Ter 2,18-ban így szól Isten Ádámhoz: „Nem jó az embernek egyedül. Alkotok neki egy segítőtársat.” Az eredeti héber szóban benne van a szolgálat fogalom, de ugyanakkor a másik kiegészítése, partnere jelentés is. Ádám egyedül volt, és így nem volt teljes egész. Éva kiegészítette őt olyanformán, ami mindkettőjüknek kiteljesedést hozott.
A legfontosabb dolog a házasságban, hogy megszünteti az egyedüllétet. Az érett házasságban a férj és feleség bensőséges barátok. Nagy áldás, ha életünk során két vagy három bensőséges barátunk van. Legtöbb ember úgy éli le az életét, hogy egy sincs neki. Kétszeresen áldottak vagyunk, ha ez a bensőséges barát a házastársunk.
Gyakran mondogatom a hozzám fordulóknak: ahhoz menj férjhez, azt vedd feleségül, aki a legjobb barátod is. Azok a legjobb házastársak, akik szoros barátságban vannak egymással.
Sok házasság futott zátonyra amiatt, hogy félreértelmezték Pál tanítását az Efézusiaknak írt levélben arról, hogy „a férj feje a feleségének”.
Nem azt tanítja, hogy a férfi így gondolkozzék: „Én vagyok a család feje; mindenki tegye azt, amit én mondok; az én felelősségem, hogy felügyeljem és vezessem mindenki életét; én vagyok a legfőbb hatóság”. Isten eredeti tervének ez a teljes semmibe vétele kimondhatatlan kínokat okozhat a feleségnek és a gyerekeknek. Kiszolgáltatottá, védtelenné válnak a férj helytelen bánásmódjával, érzelmi túlkapásaival szemben.
A helyes útmutatás így szól: a férj úgy szeresse feleségét, ahogy Jézus szereti az egyházat, és életét adja érte.
A férj szeretettel, alázattal, önzetlenül vezessen, ne hatalommal, fensőbbséggel, „isteni jog” alapján. Isten terve szerint a férj mindenekelőtt azt teszi, amire a feleségének szüksége van. A „főség” azt jelenti, hogy felismerem családom érdekeit, és alávetem ezeknek a magamét. Más szavakkal, mindent megteszek, hogy a családomban élők a lehető legkevésbé legyenek magányosak.

http://www.crosswalk.com/church/pastors-or-leadership/ask-roger/the-boss-of-the-house.html?utm_source=facebook&utm_medium=fbpage&utm_campaign=dailyupdate

2012. július 23., hétfő

Lélekerősítő levelek 90


Üres fészek
LeAnn Rice

„Nem maradok el tőled, nem hagylak el.” Józs 1,5

Vajon a rózsabokornak vannak tüskéi, vagy a tüskebokornak rózsái? Minden attól függ, honnan nézzük.
A tüskékkel teli nézőpontról tekintek rövidesen kiürülő fészkemre. Keményen igyekszem elűzni a gondolatot, hogy nemsokára egyedül maradok (a macskámmal!), mikor a fiam leérettségizik, és az idei nyártól kollégiumba költözik, mert felvették a főiskolára.
15 éve, mióta a férjem meghalt, csak mi ketten vagyunk. Durva dolog egyedül felnevelni egy gyermeket. De életem legnagyobb öröme volt végignézni, ahogy a totyogó kisfiú kedves, rendes fiatalemberré serdül. Gügyögése minden pillanatát élveztem, szerettem az autótologatást kísérő brüm-brüüüm-öket, de még a videójátékok hangját is, ami a szobájából kiszűrődik.
Könnyű filmekkel, mások szolgálatával, állandó nyüzsgéssel próbálom elvonni a figyelmemet a napról, amikor bepakolunk a kocsiba. De végül elfáradok, s minden este álomba sírom magam.
Hogy miért fáj ennyire? Mert ha Nick elmegy, ezentúl egy személyre fogok főzni. Egy személyre fogok takarítani. Minden egyszemélyes lesz. Nem hallok szívemnek kedves hangokat, mikor hazaérkezem. Nem jön senki, hogy segítsen behozni a vásárolt holmit a kocsiból. Nem meséli el, mi történt ma az iskolában. Nem hallom a kacagást, ahogy a macskánkkal bolondozik.
Az elengedés és egyedül maradás gondolata mindig előcsalja a könnyeket, s a párnám újra lucskos lesz. Pedig nagyon ronda ilyenkor.
Azokon a napokon, mikor rám nehezednek a kiürülő fészekkel kapcsolatos gondolatok, reggel nem igyekszem kikelni az ágyból. Csak fekszem, és dagonyázom az önsajnálatban. Minek igyekeznék? Csak hogy induljon egy újabb nap, amelyik közelebb visz az elváláshoz?
De aztán egy keskeny fénysugár beóvakodik a szobába. Nyávogni kezd a macska, ki akar menni. A kamaszgyerek, aki még az enyém, eldönti, hogy éhes. Indul az élet.
Nincs idő tocsogó párnára, félig üres napra, tüskékkel teli rózsabokorra.
Ugrás ki az ágyból, fogadni kell az új napot a maga új kihívásaival. Ideje feltűzni a gyönyörű rózsákat a tüskebokorra.
- Isten szeret, örökké tartó szeretettel (Jer 31,3).
- A tenyerébe vésett (Ézs 42,16).
- Átsegít minden viharon (Mk 4,35-41).
- Csodásan megalkotott (Zsolt 139,14).
- Éjjel-nappal oltalmaz (Zsolt 121, 1-8)
- Megbocsátott, megtisztított (1 Jn 1-9).
- Ujjongva örül nekem (Zof 1,17).
Nem félig teli, hanem csordultig van az életem. Csak akarjam észrevenni, akarjak örülni Istennek és mindannak a gyönyörűségnek, amit ad nekem.
Fájnak a tüskék, de az élet tele van rózsákkal. Azt kérem mindegyikünknek, akik az üres fészekkel szembesülünk, engedjük, hogy eláradjon bennünk az Isten jósága fölött érzett öröm, és mindannak a jó illata, ami Tőle származik. A gyermekek kirepülnek a fészekből, de Isten nem hagy el sohasem.

Uram, segíts, hogy meglássam a rózsákat a tüskék között. Arra akarok figyelni, hogy Te mindig velem maradsz, és vigyázol rám éjjel-nappal. Uram, hálás vagyok, hogy eddig a gyermekemmel lehettem. Köszönöm, Uram, hogy Hozzád tartozom, és hogy sosem vagyok egyedül. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.04.03.
www.proverbs31.org

Nem tudok világosan gondolkozni!
Glynnis Whitwer

Ha pedig valamelyiktek bölcsességre szorul, kérjen Istentől, aki mindenkinek bőven, szemrehányó szavak nélkül ad.” Jak 1,5

Úgy éreztem, csak járok körbe-körbe. Tennivalóim listája hosszú volt, de nem jutottam semminek a végére. Csak tologattam a lomot egyik helyről a másikra, és egyre idegesebb lettem.
Miért nem tudok tisztán gondolkozni? Sürgős dolgaim lettek volna, ideges voltam, s mégsem jutottam előre.
Gyakran megtörténik, hogy csak telnek a napok, és reménykedem, hogy összeszedem magam, s újra hatékony leszek. Sajnos ezzel a hozzáállással ez igen ritkán sikerül. Amikor a gondolataim szanaszét futnak, nem segít, ha egyre jobban igyekszem helytállni.
Ritkán függ külső körülményektől, hogy rendezettség van-e a napjaimban. Nem a túl sok tennivaló, nem a szűkös lakás, nem a sok gyerek az ok. Igen, ezek mind kihívás elé állítanak, de nem bennük van a probléma gyökere. Legnagyobb ellenségem a szétszórtság. Amikor nem tudok világosan gondolkozni, nem tudom megoldani a helyzeteket.
Az agyunk életünk rendezésének vezérlőasztala. Kárhoztathatjuk a kívülről ránk nehezedő nyomást a problémáinkért, de a hiba gyakran bennünk van: agyunk nem fordul segítségért a bölcsesség és tiszta gondolkodás Forrásához: Istenhez.
Keresztényként hozzáférésünk van Isten bölcsességéhez, amint ezt alapigénk is ígéri. Ezen kívül bennünk lakik a Szentlélek, Tanácsadónk és Vigasztalónk (Jn 14,26), valamint azt is mondja a Biblia, hogy „Krisztus gondolatainak birtokában vagyunk” (1Kor 2,16). Mekkora erőműve ez így együtt a segítségnek!
De nem fordulunk mindig a Forráshoz. Ha pedig mégis, valljuk be, nem bízunk igazán abban, hogy Isten válaszol. Talán azoknak a tisztáknak, kegyeseknek. De nem nekem – gondoljuk.
És küzdünk tovább a problémával. Idegesítenek a körülményeink, nem tudjuk, mihez kezdjünk, elcsüggedünk, vesztesnek érezzük magunkat. Lefelé húz az örvény.
Évekig eszembe se jutott, hogy Istenhez forduljak apróbb gondjaimmal. A nagyobbakkal igen, de a kisebbekkel, úgy gondoltam, magam is elbánok. Mennyi tisztánlátást vesztegettem el!
Ha úgy érzed, valami baj van a gondolkodásoddal, kérd Istent, segítsen világosan gondolkozni, irányítsa töprengéseidet. És hidd, hogy megteszi. Ha kéred Istent, hogy szóljon hozzád, várd bizalommal, hidd, hogy bekövetkezik. Ez a bizakodás kulcsfontosságú ahhoz, hogy meghalljuk Isten szavát. Figyeld, mit mond a Jakab-levél 1,5-8:
„Ha pedig valamelyiktek bölcsességre szorul, kérjen Istentől, aki mindenkinek bőven, szemrehányó szavak nélkül ad, - és meg is kapja, csak bizalommal kérjen, és csöppet se kételkedjék. Aki ugyanis kételkedik, hasonlít a tenger hullámához, melyet fölver a szél és idestova hány. Ne gondolja tehát az ilyen ember, hogy valamit is kap az Úrtól: a tétova ember, aki minden tettében határozatlan.”
Ha kételkedni kezdesz, kapd el a kételkedő gondolatot, ne férkőzhessen a hited helyébe, ne kérdőjelezze meg, hogy Isten válaszolt. Az odahallgatás és a bizalom nagyon fontos részei az imádságnak, ami nem mindig arról szól, hogy Istent cselekvésre serkentjük. Az imádság gyakran arra szolgál, hogy Isten serkentsen minket cselekvésre. Az imádsággal Isten szívéhez igazítjuk a miénket, és a dolgok szépen kitisztulnak.
Agyad kattogása gátolja, hogy világosan gondolkozz? Talán az ennek egyik oka, hogy magad akarod feltárni és megoldani a problémákat. Miénk Krisztus gondolkodása, Isten felkínálja bölcsességét! Kérjünk, és kapni fogunk.

Uram, Te tudod, milyen nehezen tudok összpontosítani néha. Nehezen szedem össze a gondolataimat, nem látom a megoldást. Kimerült és csüggedt vagyok. Tudom, Uram, hogy Te nem a zűrzavar, hanem a rend Istene vagy, segíts, kérlek, adj bölcsességet és tisztánlátást, hogy rendet tudjak rakni agyam káoszában. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.04.04.
www.proverbs31.org

Istenem, össze vagyok zavarodva
Lysa TerKeurst

A föld határáról kiáltok hozzád, mert eleped a szívem. Vezess arra a sziklára fel, amely túlságosan magas nekem!” Zsolt 61,3

Nagyon nehéz, mikor úgy érezzük, Isten nem válaszol az imádságunkra.
Egyik pillanatban elhatározom, hogy bízom Istenben.
Másik pillanatban elbizonytalanodom. A miértek dörömbölnek az agyamon. Sajog a szívem. Elerednek a könnyeim. Ezekben a percekben nagyon, de nagyon össze vagyok zavarodva.
Éreztél már ilyet?
Nem akarom túlságosan leegyszerűsíteni, mi a teendő ilyenkor. Az imakérésekből, amiket az évek során kaptam, nagyon jól tudom, milyen nehéz helyzetekkel szembesülhetünk. Ahol bizony nincsenek egyenes válaszok, pontosan kijelölt útvonalak.
De rájöttem néhány dologra, amik segítenek, ha úgy érzem, hallgat az Isten.
Nyomulj rá jobban, ha úgy érzed, Isten elhúzódik tőled.
Olyankor, amikor nagyon szeretném, hogy szóljon Isten hozzám, de Ő hallgat, előfordul, hogy azon kapom magam, már nem tartom be vallásos szokásaimat. Néha elmaradok a templomból, a Bibliámat visszateszem a polcra. Nem ülök le imádkozni, amikor szoktam.
Pedig a Biblia azt mondja, megtaláljuk Istent, ha teljes szívünkből keressük. Jeremiás 29,13: „Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám.” Teljes szívvel, beleértve a sérült részeket is. Az egészet rakd Isten elé. Őszinteséged nem zavarja össze, válaszolni fog. De olyan körülményeket kell teremtened, ahol meghallod az igazságot. Menj el a templomba. Hallgass dicsőítő énekeket. Olvass lelki irodalmat. Tanulj meg igeverseket. És újra meg újra beszélj Istenhez.
Hangosan dicsőítsd Istent, amikor csak siránkozni akarsz.
Mindabban, amin keresztülmész, próbálj odafigyelni az apróságokra, amikért hálát adhatsz. Nem azt mondom, hogy köszönd meg neki a bajt. Arról beszélek, hogy azokért a kis dolgokért adj hálát, amik a baj közepette is eléd kerülnek. Egy gyermek kacagásáért. Egy virágba borult bokorért. Egy takaró puhaságáért. A lélegzetvétel ajándékáért.
A 40. zsoltár 3. verse arra tanít, hogy ha a dicséret szívem és szám szokásává válik, Isten új énekkel ajándékoz meg. „Új éneket adott a számba, Istenünknek dicséretét. Sokan látják ezt, félik az Urat, és bíznak benne.”
Tartózkodj az igazság közelében.
Van egy barátod, barátnőd, aki az igazságról szokott beszélni? Hallgasd őt. Hagyd, hogy szólja az igaz szót, még akkor is, ha úgy érzed, eleged van belőle. Maradj az ő hite árnyékában, ha a tied elgyengül. Hagyd, hogy újra meg újra visszavezessen Istenhez. „Az igaz utat tud mutatni másnak is.” (Péld 12,26).
Nem baj, ha néha úgy érzed, össze vagy zavarodva. Elég nagy a mi Istenünk, hogy kezelni tudja őszinte érzéseinket. Csak azt ne hagyd, hogy érzéseid eltávolítsanak Istentől és az igazságtól. Nyomulj Rá. Dicsérd. És tartózkodj az igazság közelében.
Ha ezt teszed, ha Isten közelében maradsz ily módon, készen leszel, mikor végre megadja a választ.

Uram, köszönöm, hogy meghallgatsz minden miértet, amit szívem küld Feléd. Bocsásd meg, amikor visszahúzódom Tőled és Igédtől. Jobban akarok bízni Benned. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.04.05.
www.proverbs31.org

Amikor várni nehéz
Wendy Pope

„Ezért remélj az Úrban és légy erős, légy bátor, és bízzál az Úrban!” Zsolt 27,14


Állandó sietésre unszoló kultúránk arra nevel, hogy a várakozást rossznak lássuk, valaminek, aminek nem kéne megtörténnie velünk. Percek alatt tudunk rendelni egy csinos blúzt a webáruházból, a Skype segítségével kontinensek távolából tudunk beszélgetni barátainkkal, sms-ben elküldhetjük férjünknek a listát, miket vegyen meg hazafelé jövet. Ebbe az életmódba nehezen illeszkedik be a várakozás.
Alapigénk szerzője, Dávid, megszokta a várakozást, ismerte a nehézségeit is. A semmiből egyszercsak előbukkant Sámuel, hogy felkenje Izrael következő királyát Dávid családjából. Jessze egyik fiát választotta ki Isten szeretett Izraele élére. Ez a kiválasztott fiú Dávid volt.
A Szentírás elbeszéli, hogy Isten Lelke leszállt Dávidra, és rajta is maradt élete napjain (1Sám 16,13). Egy ilyen felkenés után azt gondolnánk, hogy Dávid rohan elfoglalni a trónt. De Dávid rohanásának iránya egészen más volt: vissza a legelőre a juhaihoz. Így indult a várakozása.
Várakozása közben Isten felkészítette a királyságra. Dávid egyetlen dologhoz értett, a pásztorkodáshoz. Fogalma sem volt az udvari protokoll finomságairól, a nép vagy a hadsereg felügyeletéről. Ahelyett, hogy ment volna átvenni a megígért címet, Dávid Istenre várt, hogy Ő helyezze át a legelőről a királyi palotába.
A jelen várakozása jótékonyan hat a jövőnkre. Ezt Dávid megtapasztalta, sok más tanulnivalóval együtt, amik mind reményt adhatnak hiábavalónak tűnő várakozásunk közben.
1. Még ha kiválasztanak és felkennek, akkor is várnunk kell. Dávid 15 évig várt, hogy Júda, és még tovább, hogy Izrael királya legyen.
2. Isten útjai nem a mi útjaink; gondolatai nem a mi gondolataink. Miután kiválasztották és felkenték, Dávid először Saul szolgája kellett, hogy legyen, Saulé, aki az „ő” trónján ült.
3. Isten nem vesztegeti el a várakozás idejét. Később beváltja, gyümölcsözteti életünk különböző szakaszaiban.
4. A várakozás ideje alatt, ha hagyjuk, közel kerülhetünk Megváltónkhoz, olyan közel, ahogy másképpen nem lenne mód rá. Dávid leggyönyörűbb, legköltőibb zsoltárai a barlangokban, a pusztákon íródtak, mialatt Istenre várakozott.
5. Isten meghallja gyermekei kiáltását. Dávid kiáltott, néha esdekelt az Úrhoz segítségért, világosságért, védelemért. Isten sosem hagyta cserben. Végül, minden nehézségen túl, elfoglalta a trónt.
6. Várakozásunk más számára is gyümölcsöző. Gondoljunk bele, mekkora gazdagsággal ajándékozott meg minket Dávid várakozása. Csodálatos költészete gyönyörködtet, megnyugtat, meggyógyít, reményt ad nekünk.
Dávid élete kiváló útmutató a várakozáshoz. Várakozásunk kevésbé megterhelő és jövőnk ragyogóbb lesz, ha hagyjuk, hogy Isten működjön várakozásunk közben. Ha ellazulunk, ha abbahagyjuk a hasztalan viaskodást, Isten bebizonyítja hűségét, és megvalósítja terveit az életünkben.

Uram, segíts várakozni. Segíts jól várakozni. Nyugton akarok maradni, s hagyni akarom, hogy végbevidd tervedet az életemben. Nélküled erre képtelen vagyok. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.04.06.
www.proverbs31.org

Túl a nehéz napok egyikén
Tracie Miles

„De nemcsak ezzel dicsekszünk, hanem a megpróbáltatásokkal is, mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet .” Róm 5,3-4

Egyike volt a drámateli napoknak, amiket felnőtté érő ifjú hölgyek társaságában szoktunk megélni. Mialatt tinédzser lányaim az emeleti szobájukban próbálták feldolgozni álmaik elvesztését, én leültem házunk hátsó bejárata elé a lépcsőre, s átadtam magam az érzelmeimnek.
Mindkét lányom nehéz időket élt érzelmileg, döntéseket kellett hozniuk, s egyikük sem fogadta lelkesen anyai tanácsaimat.
Békességre és csendre vágytam, egy helyre, ahol megbeszélhetem Istennel a dolgainkat. Mialatt a szavakat keresgéltem az imádkozáshoz, titokban visszavágytam abba az időbe, amikor még lányaim kicsik voltak, s a legnagyobb döntés, amit hoznom kellett, az volt, adhatok-e valami rágcsálnivalót nekik ebéd előtt.
Ahogy ott ültem, a virágágyásban feltűnt valami, ami nem illett oda. Részben már benyomulva a talajtakaró mulcs alá, a magyalfa tövében ott volt két megfakult, műanyag húsvéti tojás.
Éveket ugrottam vissza gondolatban, s azon töprengtem, vajon még a hajdani, szívemnek oly drága húsvétreggelek egyikéről maradtak-e ott a tojások. Behunytam a szemem, s hagytam, hogy a gondolataim visszarepítsenek a könnyebbnek tűnő időkbe.
Lelki szemeim előtt megjelent két szőke kislányom, ahogy a magas fűben játszanak rózsaszín, húsvéti ruhácskáikban. Apró ujjacskák kulcsolódnak szorosan a kis vesszőkosarak fülére, amikből színes húsvéti tojásokat dugdosnak a magyalbokrok alá. A bokrok, amik akkor félméteresek voltak, ma már hat méter magasak. Ahogy képzeletben újrajátszottam a kedves jelenetet, elsírtam magam.
Míg én a múltat éltem vissza, s próbáltam a jelenben levegőhöz jutni, lányaim kijöttek a házból, és mellém telepedtek a lépcsőn. Katlyn rámutatott a tojásokra – s ettől a szemem újra megtelt könnyel.
Mindketten úgy néztek rám, mintha megbolondultam volna, nem értették, mi sírnivaló van két megfakult műanyagtojáson. Aztán hirtelen mindhármunkból kitört a kacagás, megoldódott a nyelvünk, s beszélgetni kezdtünk érzéseinkről, gondolatainkról, a történtekről. Mire végére értünk, mindnyájan hálásak voltunk a kapocsért, ami összeköt minket, és átvezet a legnehezebb napokon is.
Hihetetlen áldás anyának lenni, de lesznek „nehéz napok”, amikor úgy érezzük, bedobjuk a törülközőt, és feladjuk. Olyan napok, amikor idegesen és érzelmileg kimerülten nézünk szembe a végeérhetetlen kihívásokkal, hogy Isten útjaira neveljük gyermekeinket egy olyan társadalomban, amelyiknek ezek az utak nem számítanak.
Mai alapigénk arra bátorít, hogy tartsak ki „azokon” a napokon. Az állhatatosság „ragaszkodás valamilyen cselekvéshez, hithez vagy célhoz a nehézségek, az akadályok vagy a csüggedés ellenére”.
Szülőkként Isten arra hív, hogy maradjunk az úton, ragaszkodjunk hitünkhöz, és bízzunk abban, hogy Istennek célja van mindezzel – a „nehéz napokkal” is. Segít, ha beszélgetünk más keresztény szülőkkel, eljárunk közös imaalkalmakra, belegyökerezünk Isten Igéjébe.
Azon a bizonyos napon, amikor nehéz volt a szívem, Isten két fakó húsvéti tojással akart emlékeztetni, hogy Ő velem van az anyasággal járó napi megpróbáltatások közben is, és ez reménységgel tölt el.
A remény pedig erőt ad a kitartáshoz, a kitartás segít megépíteni saját jellemünket, mialatt gyermekeink jellemének alakításába fektetjük erőnket.
Ha a múlt könnyebbnek tűnik is a jelennél, Isten arra hív, hogy a mostani szülői feladatainknak is adjuk át magunkat, s bízzunk benne, hogy Neki csodálatos terve van, amihez a „nehéz napok” is hozzátartoznak.

Uram, köszönöm, hogy néha egyszerű dolgokkal emlékeztetsz jóságodra, és köszönöm a gyermekeim életét érő pozitív hatások kegyelmét. Segíts kitartanom a Te nevedben, hogy olyan szülő legyek, amilyennek meghívtál engem. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.04.09.
www.proverb31.org

2012. július 13., péntek

Szelíden, okosan, bátran

Mt 10,16-23

Jézus küldi a tanítványokat, „mint juhokat a farkasok közé”, és ellátja őket utasításokkal. Hogyan viselkedjenek, mire számítsanak, mit vigyenek magukkal, mit mondjanak (ne töprengjenek előre, mert a Szentlélek adja majd ajkukra a szavakat, amikor ítélkezni akarnak felettük).
Van viszont két utasítás ebben a szövegben, amit nem szoktunk hangsúlyozni, amit nem szoktunk figyelembe venni.
1. Óvakodjatok az emberektől
2. Meneküljetek
Jézus nem arra szólít fel, hogy keressük a bajt, hogy hergeljük azokat, akik másképp gondolkoznak, hogy menjünk eléje az üldöztetésnek. De még az sem feladatunk, hogy tűrjük a bántást, ha van lehetőségünk menekülésre.
Épp ellenkezőleg. Óvakodjatok tőlük. Meneküljetek, ha rosszul fogadnak. Minden egyéb utasítás arra az esetre szól, ha az óvakodás ellenére bajba kerülünk, vagy ha nincs mód menekülésre. Akkor igen, akkor bátran ki kell állni, félelem nélkül, tudva, hogy a Lélek velünk van.

16"Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé: legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok. 17Óvakodjatok az emberektől, mert átadnak a törvényszékeknek, és megkorbácsolnak zsinagógáikban, 18sőt helytartók és királyok elé hurcolnak énmiattam, tanúbizonyságul nekik és a pogányoknak. 19Amikor azonban átadnak titeket, ne aggódjatok amiatt, hogy miképpen vagy mit mondjatok, mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. 20Mert nem ti vagytok, akik beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól általatok. 21Akkor majd testvér a testvérét, apa a gyermekét adja halálra, gyermekek támadnak szüleik ellen, és megöletik őket, 22és mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért, de aki mindvégig kitart, az üdvözül. 23Ha pedig üldöznek az egyik városban, meneküljetek a másikba. Bizony, mondom néktek: még végig sem járjátok Izráel városait, mire eljön az Emberfia."

2012. július 12., csütörtök

Lélekerősítő levelek 89

Tudom, mit kéne tennem, de
Glynnis Whitwer

Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak.” Jak 4,17

Olyan nap volt, mint a többi, mikor a barátnőm egy csomót tapintott ki a lábában. Semmiség, nem foglalkozott vele. Egy héttel később a csomó jóval nagyobb volt. Most már komolyan vette, elment az orvoshoz, és a tesztek igazolták a ki nem mondott feltevést: rák.
A következő öt évben barátai imádsággal és gyakorlati gondoskodással vették körül. Egy darabig én is besegítettem. Aztán jött egy zűrösebb időszak, állandó elfoglaltság a család és a munkahely ügyeivel, s hónapokig hanyagoltam a barátnőmet.
Néha eszembe jutott, elgondolkoztam, hogyan tudnék örömöt okozni neki. Tudom, hogy a családja szereti a browny-t, majd sütök nekik egy adagot. Biztos örülne, ha körülnéznénk együtt a bevásárlóközpontban. Felvidíthatnám egy mókás képeslappal.
A jó szándék elillant, helyébe tolakodott az ésszerűség, a mérlegelés, a magyarázkodás.
Egyik reggel a Jakab 4,17 került elém. Mintha Isten egy szövegkiemelő filcet végighúzott volna a szavakon, s a lapszélre a barátnőm nevét jegyezte volna fel.
„Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak.”
Azonnal félbehagytam az olvasást, s odafutottam a géphez. Viharos sebességgel írtam egy bocsánatkérő levelet, amiért elhanyagoltam, s megkérdeztem, vihetnék-e neki ebédet valamelyik nap. Megállapodtunk az időpontban, s nagyon szép délutánt töltöttünk együtt beszélgetve, imádkozva.
Hála Neki, Isten noszogatott aznap a jóra. De összefacsarodik a szívem, ha arra gondolok, hányszor nem törődtem az ilyen nógatásokkal. Olyan könnyű kifogást találni, hogy miért nem teszünk meg valamit. Mint a gaz, ütik fel fejüket gondolataink között a mentségek. Pedig mai igénk egyértelművé teszi, hogy mit kockáztatunk. Nem olyan ez, mint ha elfelejtünk tejet venni. Ha Isten valami jótettre szólít, és mi mégsem tesszük meg – az bizony bűn.
Rájöttem, hogy amikor Isten valami jóra noszogat, szerepet ad nekem nagyobb terve végrehajtásában. Mikor arra kér, törődjek valakivel, az olyan, mintha Isten egy hatalmas, gyönyörű puzzle-ba illesztene engem, amit csak Ő ismer. Szüksége van rám, hogy meghallgassam útmutatását, és engedelmeskedjem. Nem azt várja, hogy megkérdőjelezzem, hogy mentegetőzzem, hogy félretoljam.
Őszinte leszek. Néha túlságosan rám nehezednek mások szükségletei. Anélkül, hogy akarnám, közömbössé válok a hozzám legközelebb állókkal is. De Isten figyelmeztet, nem kell mindent nekem megoldanom, csak azt tegyem meg, ami az én részem, amit Ő megmutat nekem. Néha az a dolgom, hogy ebédet vigyek a barátnőmnek. Máskor a feladatom nagyobb területet fed le az egészből.
Vajon mi lenne, ha mindig engedelmeskednék? És nem csak én. Mi lenne, ha mindenki bólintana, mikor Isten a fülébe súgja: „Légy szíves…”. Ha ahelyett, hogy kifogásokat keresek, s megmagyarázom magamnak, miért nem számít az a kevés, amit én tehetek, bíznék Isten nagyobb tervében, s egyszerűen engedelmeskednék.
Magammal kezdem. Ma. Azzal a jóval, amit már tudok, hogy meg kell tennem. Nincs több „de”.

Uram, köszönöm, hogy sosem feded el előlem a jót, amit tehetek. Bocsásd meg, hogy ezt eddig lekicsinyelltem, vagy mentséget kerestem, miért nem teszem meg, amit megtehetnék. Mindenben Téged szeretnélek visszatükrözni. Segíts, hogy végigvigyem azt, amiről tudom, hogy meg kell tennem. Jézus nevében, Ámen.


Encouragement for today, 2012.03.23.
www.proverbs31.org

Hagyjuk abba a színjátékot
Micca Monda Campbell

Áldalak, amiért csodálatosan megalkottál.” Zsolt 139,14

Elemiben nyitott, barátságos volt a kislányom. De mikor hatodikos lett, megváltozott. Ekkor már nem volt „cool”, hogy valaki mindenkivel kedves. Peyton hamar rájött, hogy ha nem alkalmazkodik, kirekesztik. Leginkább az árulástól félt. Ha nem lesz olyan, mint a barátnői, ki fogják fecsegni a titkait.
Ekkor kezdődött. Peyton álarcot kezdett viselni, hogy beilleszkedjen, és mások kedvüket leljék benne.
Eltakarta kedves, megértő énjét, elvesztette valódi egyéniségét. Mint egy álarcosbálon, magára vett egy másik személyiséget, egy álarcot, ami tetszett a barátnőinek.
Egy baj volt ezzel, szörnyen érezte magát, miközben eljátszott egy szerepet, ami nem ő volt. Ismered ezt az érzést?
Gyakran szeretnénk lecserélni igazi énünket, hogy megőrizzünk egy kapcsolatot, hogy szeressenek barátaink, családtagjaink. Szinte mindegyikünk fel tud idézni legalább egy esetet, amikor valaki, akiben bíztunk, megbántott azzal, hogy kritizálta Isten-adta személyiségvonásainkat, külsőnket, képességeinket.
Hogy elrejtsük önbizalomhiányunkat, hogy ne áruljanak el és ne bántsanak meg, fölveszünk egy álarcot – egy olyat, amilyennek láttatni szeretnénk magunkat, hogy elfogadjanak.
Úgy döntöttem, Peytonnál leállítom ezt a folyamatot. Sokat beszélgettünk, biztattam, hogy térjen vissza az igazsághoz. Isten nem azért alkotott minket olyannak, amilyenek vagyunk, hogy másokhoz idomuljunk, hanem épp, hogy őrizzük meg és bontakoztassuk ki Isten-adta egyediségünket. Alapigénk emlékeztet rá, hogy Isten csodálatosnak alkotott. Ez az ige segítette Peytont, hogy felidézze, milyen volt az igazi énje, mielőtt viselni kezdte az álarcot.
Egy idő múlva talált olyan barátokat, akik hasonlóan gondolkoztak, mint ő, hasonló volt az érdeklődési körük, s ehhez igazították a programjaikat is. Azzal, hogy önmaga lett, hogy újra megtalálta és követte álmait, Peyton azon az úton haladt tovább, amit Isten szánt neki. Ma már főiskolára jár, nyelveket tanul, reméli, hogy kijut Japánba tanítani, vagy sikerül valamilyen missziós munkát találnia.
Felnőtté válásod során talán volt valaki, aki elcsüggesztett, lelombozott. Mert kreatív voltál, mert órákig szerettél csendben olvasni, vagy szeretted a kalandokat. Talán harsányan lelkesedtél, vagy nagyokat nevettél, esetleg szerettél kétkezi munkát végezni. Egyik szülőd, tanárod, lelkészed, barátod, vagy egy idegen nem fogadott el olyannak, amilyennek Isten alkotott, és ezért átalakítottad magad, hogy olyan legyél, amilyenek az elvárások feléd.
Isten belát az álarcaink mögé; szeret minket, és arra vágyik, hogy megszabadítson szorongásainktól, az elutasítás félelmétől. Ha igyekezni szoktál mindig megfelelni, tudod, mekkora teher az álarcviselés. Nem volna jobb abbahagyni a színjátékot? Figyelj nagyon, és halld meg, mit suttog Isten a szívedbe: „Csodálatosnak alkottalak”.

Uram, vágyom arra, hogy letegyem az álarcokat, és önmagam legyek. Segíts felismernem, mi az, ami nem valódi bennem. Segíts, hogy megtaláljam azt az önmagamat, aki voltam, mielőtt álarc mögé kezdtem rejteni félelmeimet, bizonytalanságaimat. Nem akarok többé másoknak megfelelni. Az akarok lenni teljes valómban, akinek Te csodálatosan megalkottál. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.03.26.
www.proverbs31.org

Mikor az idő kicsúszik a kezünkből
Tracie Miles

Éveink száma legföljebb hetven, s ha erősek vagyunk, eljutunk nyolcvanig. Ebből is a legtöbb betegség, hiú fáradozás; gyorsan elszállnak, hamar végük szakad. Taníts meg számba venni napjainkat, hogy eljussunk a szív bölcsességére!” Zsolt 90,10;12

Nemrég különleges alkalomban volt részünk. Hosszú hónapok óta először semmi programunk nem volt hétvégére. Se meccs, se utazás, se rendezvények, se találkozók – csak strukturálatlan szabadidő.
A kávémat szürcsölgetve hétfő reggel, visszagondoltam a nevetésre, a beszélgetésekre, a felszabadult percekre. Minden emlék békességet sugárzott a lelkembe, s elgondolkoztam, mekkora ajándék az idő, s én mégis mennyire magától értetődőnek veszem. Hetekig hajtottam magam gondolatban, tenni, tenni, még többet tenni, hiába suttogta közben a szívem, hogy kevesebbet kéne. Éreztem Jézus hívását is, hogy lassítsak, pihenjek, hagyjak több időt Rá és a szeretteimre. Hiába, feltorlódtak a tennivalók, sürgettek, sikítva igényelték a figyelmemet.
Rájöttem, hogy hagytam az időt kicsúszni a kezemből, nem próbáltam bölcsen befektetni.
A Bibliában feljegyezték Mózes gondolatait az időről, egy olyan emberét, aki igazán ismerhette az idő értékét. A 90. zsoltárban Mózes ráébred az élet rövidségére, s hogy milyen fontos kihasználnunk a nekünk adatott időt.
Talán szorongásának adott hangot. Végül is azt látta, hogy egész nemzedéke céltalanul bolyong már negyven év óta, mert nem bízott Isten ígéreteiben. Végezték a napi munkát, ellátták feladataikat, de ahelyett, hogy igyekeztek volna jobban megismerni Istent, s örvendezni áldásainak s az embereknek, akiket az életükbe helyezett, ők inkább morgolódással, elégedetlenkedéssel töltötték az időt.
Sokan küzdünk ugyanezzel a dilemmával. Végezzük napi rutinunkat, túlvállalt pörgésünket. Nem sok idő marad naponta Jézussal vagy szeretteinkkel foglalkozni. Aztán mielőtt észrevennénk, a napokból évek lesznek, s a szívünk semmivel sem válik bölcsebbé. Morgolódunk, panaszkodunk a gondok s a túlhajszoltság miatt, s közben mi magunk nem szánunk időt pihenésre, feltöltődésre, strukturálatlan időtöltésre.
Mindig elvesztegetett időnek tartottam a leállást. Lelkiismeretfurdalásom volt, ha leültem olvasni, mikor szennyes edény volt a mosogatóban, vagy ha a gyermekeimmel hancúroztam a díványon, vagy összebújva mesét néztem velük a tévében ahelyett, hogy valamit dolgoztam volna.
Isten azért tervezte be életünkbe a pihenést, mert szívünknek, agyunknak, testünknek, lelkünknek szüksége van rá. Ha lassítunk, ha végiggondoljuk, mivel töltjük ki a napunkat, lesz időnk a fontos dolgokra s a pihenésre is.
Lesz időnk elmerülni az Igében, a csendes imádkozásban, családunk életében. Rohanás közben ezekről könnyen megfeledkezünk. Ha jó dolgok is azok, amikben nyüzsgünk, elterelhetnek attól, amit az Úr tervezett nekünk.
Ha felfogjuk az élet rövidségét, ha értékelni tudjuk a kapott időt, bölcs szívre teszünk szert, mely az Úr akaratát keresi. Kérjük Istent minden reggel, mutassa meg, mivel szeretné, ha kitöltenénk az előttünk álló napot, amit kaptunk tőle. Fogadjuk el, ha arra késztet, hogy szánjunk időt magunkra, pihenjünk, lazítsunk, beszélgessünk barátainkkal, családtagjainkkal, tanulmányozzuk az Igét, vagy szórakozzunk – ha hagyjuk, hogy Ő irányítsa döntéseinket, békét, megelégedést, örömöt találunk.

Uram, csak te ismered lélegzetvételeim számát. Segíts, kérlek, hogy bölcsen osszam be a kapott időt, azokba az emberekbe és tevékenységekbe fektessem be, akik és amik a legfontosabbak. Segíts, hogy tudatosan tervezzem meg az időmet a magam, a családom és a hitem számára. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.03.27.
www.proverbs31.org


Tiszta időpocsékolás
Lysa TerKeurst

Tanuljátok meg tehát, kedves testvéreim: Legyen minden ember készen a hallgatásra, de késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra.” Jak 1,19

Pár napja, mikor Brooke beült a kocsiba tanítás után, nagyot sóhajtott. Az ilyen sóhajtás ezt szokta üzenni: „Valami bajom van, de ha nem kérdezel rá, magamtól nem mondom el.”
„Mi jó vagy rossz történt ma?” – kérdeztem közömbös hangon.
„Hagyj, anya”- válaszolta úgy, hogy tudtam, titokban örül, hogy kérdeztem, de kamasz énje lázad az ellen, hogy azonnal megadja magát.
Csendben vártam, hátha elmondja. És el is mondta. Az iskolában történt valami.
Kezem a kezére tettem, s biztosítottam együttérzésemről: „Nagyon sajnálom, édesem. Nem csodálom, hogy szomorú vagy miatta.”
Meglepetésemre, érzelmi beállítottságúnak ismert gyermekem így szólt: „Igazából nem is vagyok. Rájöttem, hogy tiszta időpocsékolás az ilyesmiért szomorkodni vagy dühöngeni.”
Aztán rám mosolygott, s nyugodtan kinézett az ablakon. Semmi könny. Semmi siránkozás. Elmaradt a panaszáradat, nem készítette ki magát a helyzet aprólékos újrajátszásával, elemezgetésével.
13 évesen eldöntötte, hogy ez időpocsékolás. Nagyot lépett a felnőtté válás felé. Kihajtott benne a bölcsesség első virága.
„Néha tiszta időpocsékolás szomorkodni vagy dühöngeni.”
Százszor is újrarágtam a szavait. Ez a mondat jó. Ez az állítás igaz.
Néha valóban van min szomorkodni, de annyi dolog van, ami bánt vagy felhúz, s amire igazán kár annyi időt és energiát pazarolni, amennyit szoktam.
Nagyon szeretem, ahogy Eugene Peterson értelmezi a Jakab 1,19-21-et. „Elöl járjon a füled, utána a szád, s hagyd, hogy a harag hátul vonszolja magát. Az emberi düh nem termi meg Isten igazságát. Dobj hát szemétbe minden megcsorbult erényt, burjánzó gonoszságot. Egyszerű alázatossággal hagyd, hogy a Kertész műveljen meg téged az Ige által, s alakítsa életedet a megváltás kertjévé.”
Van valami szomorúság vagy düh a lelkedben, ami talán időpocsékolás? Kérd Istent, segítsen másképpen látni a helyzetet.

Uram, tudom, néha az érzelmeim eluralkodnak rajtam. Segíts, kérlek, hogy újra Rád kapcsolódjam, s vegyem észre, hogy a szomorúság és a düh gyakran puszta időpocsékolás. Inkább Rád kellene figyelnem. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.03.29.
www.proverbs31.org

Sérülten
Kelly Langston

„Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.” 2Kor 5,17

Sérült.
Most már sérült volt a pillangó, aszimmetrikusan verdesett a szárnyával, amivel pár pillanata még légi táncot lejtett a templomkert pázsitja fölött.
Előbb nem a pillangó vonta magára a figyelmemet, ahogy sorban álltam, hogy átvegyem kisfiamat, Alecet, a sérült gyermekeknek szervezett napközis táborban. Előbb az autista fiúra figyeltem fel. A gondozója karjába csimpaszkodott, és teljes erővel rángatta ide-oda. Különös táncukat nézve nagyon fájt a szívem a fiúért, ahogy mindig szokott, mikor autista gyermeket látok. Ismerős érzés szorította össze a gyomromat. Ugyanaz, amit akkor éreztem, mikor sikertelenül próbálkoztam hozzáférkőzni autista kisfiamhoz élete első éveiben. Nem tudom elfelejteni, mennyire nehezek, mennyire hosszúak voltak a napok.
Még örültem is, hogy a röpködő pillangó magára vonta a figyelmemet, s megszakította az emlékezést. Hirtelen azt láttam, hogy – mielőtt a gondozó megakadályozhatta volna – a fiú keze villámgyorsan lecsapott, és rákulcsolódott a pillangóra. A nőnek sikerült felfejtenie az ujjakat, és kiszabadítani a pillangót – néztem, ahogy a leheletfinom szárnyak lehullnak a földre. A pillangó még vergődött egyet-kettőt, mielőtt elpusztult volna.
Furcsa, hogy egy ilyen egyszerű jelenet ennyire lesújt? Fájdalom szorította össze a torkomat, de nem tudtam volna megmondani, mi fáj jobban: a gyermek fogyatékossága, aki meg akart ragadni valami szépet, nem tudva, hogy ezzel kiszorítja belőle törékeny életét? Vagy az, hogy egy ilyen szépség, mint ez a pillangó, ilyen hirtelen véget ér? Egész éjjel ezt a jelenetet láttam magam előtt, ha felébredtem, sérült szárnyak hulltak a föld felé.
Másnap reggel újra felsétáltam Alec-kel a templomhoz a táborba. Egy Down-kóros kislány mögé kerültem a járdán. Vidáman, gondtalanul énekelt, s mikor utolértem, meghallottam a szöveget is: „Szépséges pillangó vagyok! Szépséges pillangó vagyok!”
Minden lépésnél vidáman körbefordult, s elénekelte ezt a kis mondatot. Megborzongtam, ahogy felismertem Isten üzenetét.
Igen, Uram, megértettem! Ezek a gyermekek olyanok, mint a pillangók. Szépségesek, csodálatosak, pedig sérültek. Ó, mennyire szereted őket, Uram! Mekkora értéke van, ha észrevesszük a bennük élő szépségnek akár csak egy pillanatát!
Egy ilyen csodálatos, sérült pillangó édesanyjaként, kiváltságnak tekintem, hogy végignézhetem, hogyan hordozza Isten egy-egy nehéz napon. És tudom, kegyelem az, hogy megérint a szépség, ami minden fogyatékosságban benne van. Érezni a „milyen lehetett volna” fájdalmát, a „szüksége van rám” kimerítő szorítását, az Isteni Fényt, ami mindezt beragyogja, és azt tündökli, hogy megéri az erőfeszítéseinket.
Alec gimnazistakorú napközis csoportvezetője mosolyogva, pacsival fogadta kisfiamat. Szemem a fejlesztőpedagógus pólójának feliratára tévedt: „Új teremtés vagyok!” A hátán pedig: „Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.” 2Kor 5,17
Mint a pillangó, mindnyájan sérültek vagyunk. De Istennek hála, csodálatos szépség terem a sérült voltunkból, ha hagyjuk, hogy Isten hordozzon a fájdalomban. S ami még ennél is jobb, új teremtmények vagyunk, örökkévaló jövővel és reménységgel – épek Krisztusban. Egy napon minden sérült test feltámad, most még elképzelhetetlen szépségben.

Uram, köszönöm, hogy kiválasztottál egy sérült gyermek szeretésére, gondozására. Add, hogy a Te szemeddel lássam gyermekem: szépnek, csodálatos teremtménynek, telve lehetőségekkel. Ígéreted szerint gyermekem számára célt és oda vezető tervet alkottál. Igéd arra tanít, hogy a sérültek a Te nagyobb dicsőségedre szolgálnak. Segíts Uram, hogy az legyek, akire a gyermekemnek szüksége van, miközben Rád támaszkodom, hogy erőd átsegítsen a nehéz napokon. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.03.30.
www.proverbs31.org


Az erősebb
T. Suzanne Eller

„Kedvem telik a Krisztusért való gyöngeségben, gyalázatban, nélkülözésben, üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.” 2Kor 12,10

A szél keresztülfújt az ujjaim között, ahogy a kezemet kitartottam az ablakon. A szikrázó napsütés is furcsának tűnt jó néhány kórházi nap után. A férjem erősködött, hogy jöjjek haza. „Vegyél egy jó hosszú, meleg fürdőt, szundíts egyet a saját ágyadban. Addig én átveszem a helyed.”
Négy héten át a világom leszűkült a fiam betegágyára, a röntgenszobára, a terápiás folyosóra, az alagsori büfére. Fogalmam sem volt, mennyi ideig lesz még kórházban a fiam, vagy mi vár ránk, ha majd kikerül onnan. Az orvosok válasza mindig ugyanaz volt: „Semmi biztosat nem tudunk még mondani”.
Mielőtt az ittas sofőr elütötte volna a gyermekemet, erős voltam. Nem mintha azelőtt nem érték volna próbatételek a hitemet. Dehogynem érték. De ez most más volt. Most az összetört, súlyosan megsérült gyermekem mások kezébe került, és én nem tudtam segíteni rajta.
Hazafelé autózva mélyen a lelkemben ezek a szavak szólaltak meg:
Mikor gyenge vagy, akkor vagy erős.
Nem volt értelme. Bármi voltam, de erős az nem.
Otthon megfürödtem, s aludtam egyet. Utána elővettem a bibliámat, és kikerestem ezt az igét. Pál szavai voltak: „mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.”
Az apostol „tövist kapott a testébe”. Nem tudjuk meg a Szentírásból, mi volt ez a tövis, de azt tudjuk, hogy olyasmi, amitől önmagától nem tudott megszabadulni. Imádkozás közben Isten arra tanította Pált, hogy amikor saját ereje végső határáig ér, akkor érkezik segítségül az Istené.
Ezt nem lehetett félreérteni. Mint Pál, én se lehettem volna ennél gyengébb. Anyaként semmire se vágytam, csak hogy jól legyen a gyermekem, és magunk mögött tudhassuk ezt az egészet. Arra vágytam, hogy újra itthon legyen. Kimerítettek a hosszú kórházi éjszakák a rövid és keskeny gyerekágyon, s a nappalok, amikor erős fájdalommal küszködő gyermekem mellett próbáltam helytállni.
De Isten meg akart tanítani valamire. Amit mindaddig nem értettem meg.
Nem nekem kell mindig az erősebbnek lennem. Míg én a fiamat ápoltam, Isten ápolt engem.
Egy évnyi terápia és imádkozás kellett hozzá, hogy fiam meggyógyuljon. Nagyon sokszor érezte még ereje végső határán magát az anyuka.
De olyankor mindig megálltam egy pillanatra, hogy kimondjam a szavakat: „Amikor gyenge vagyok, akkor vagyok erős.”
Az erőt nem saját képességeim, nem a kitartásom adta. Azért voltam erős, mert Isten fenntartott, feltöltött kegyelmével a legnehezebb harcok közben.
Néha, mikor ez az időszak szóba kerül, ilyeneket mondanak a barátnőim: „Suzie, abban az időben olyan valóságos volt a hited”.
Ilyenkor muszáj megmondanom nekik, mennyire erőtlen voltam. Amit ők érzékeltek, az Isten kegyelmének és szeretetének ereje volt, amivel gyengeségemet támogatta.
Küszködsz valamivel? Gyengének érzed magad? Mondd velem:
„Amikor gyenge vagyok, akkor vagyok erős.”

Uram, köszönöm, hogy a kegyelmed minden, amire szükségem van. Köszönöm erődet, amivel gyengeségemet megtámogatod. Felajánlom neked állandó vágyamat, hogy én legyek az erősebb, s helyébe rakom a meggyőződést, hogy a Te erőd mindig elegendő. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.03.02.
www.proverbs31.org

2012. július 9., hétfő

Személyes GPS-ed


„Ha meg akár jobbra, akár balra letérnél, füled hallani fogja mögötted figyelmeztető szavát: „Ez a helyes út, ezen járjatok!” Iz 30,21

Úton vagy?
Milyen lenne, ha nehéz döntések előtt a lelkedben mindig hallanád, melyik a helyes irány? Vagy ha lenne egy „élettérképed”, ami segítene az eligazodásban, hova kell menned, hogyan juthatsz el oda, hogy a lehető legértelmesebb legyen az életed? Nehéz navigálni az életben, de Isten személyes irányító eszközt ad neked. Egy élettérképet, és egy „hangot”, ami minden fordulónál eligazít.

Hogy eljuss oda
Én elég nehezen tájékozódom. Amikor tehát megjelentek a GPS-ek, nagyon megörültem. Ha esetleg nem vagy vele tisztában, a GPS (Global Positioning System – globális helyzetjelző rendszer) egy világtérkép, ami utcákra, útjelzésekre szűkíthető, és pontosan megmutatja neked, hol vagy éppen, és hogy juthatsz el oda, ahova menni akarsz. Rákattintasz egy gombra, útjelző pontok jelennek meg a képen, és egy hang elmondja pontról pontra, merre kell menned. Nos, erre volna szükségem az életben is, és gondolom, te is így érzel.

Saját GPS
Tudtad, hogy Isten adott neked egy saját GPS-t az életutadra? Ez Isten személyre szóló támogatása a Biblia és a Szentlélek által. A Biblia a térkép, a Szentlélek a hang. Vezetni akar minden fordulóponton, minden helyzetben, egyenesen az Ígéret Földjére. Ezt ígéri Isten: „Értelmet adok neked, megtanítalak az útra, amelyen járnod kell. Tanácsot adok neked, s szemem rajtad nyugszik.” (Zsolt 32,8). Lássuk hát, hogyan használhatjuk a kapott eszközöket!

Kezdjük a térképpel
A Biblia térképként mutatkozik be, amit neked készítettek, Isten tökéletes szemszögéből nézve. Ezt mondja Isten:
„Hiszen az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok - mondja az Úr. Igen, amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál, az én gondolataim - a ti gondolataitoknál.” (Iz 55,8-9).
A tájat, ami körülvesz, te a magad szemszögéből látod, Isten viszont felülről tekint rá. Látja, melyik út hova vezet, látja a kanyarokat, amik lentről nem láthatók. Vezetni akar a fordulóknál, hogy eljuss a földre, amit tartogat neked.

Hallgass a hangra
És még a térképen is túl, Isten személyre szóló eligazításokat akar mondani neked, amik segítenek továbbhaladni az események közt, amivel szembesülsz. „Ha meg akár jobbra, akár balra letérnél, füled hallani fogja mögötted figyelmeztető szavát: „Ez a helyes út, ezen járjatok!” (Iz 30,21). Képzeld el, hogy behív a főnököd, és nem tudod, mit mondj, neki. A Szentlélek titkos bölcsességet akar nyújtani neked, hogy sikeres legyen a találkozó. Vagy nem vagy biztos benne, hogyan kezelj egy problémát a gyermekeddel kapcsolatban. A Szentlélek kész megsúgni neked: „Ezt tedd. Ez majd a szívéhez szól.”

A Kulcs
Hadd áruljam el, hogyan hallhatod meg a hangot. Ezt mondta Jézus: „A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek.” (Jn 14,26). No de hogy jusson az eszedbe valami, amit még sose hallottál? Ezért annyira fontos és izgalmas a bibliaolvasás. Olyan, mintha apránként megrajzolnád személyes élettérképedet. Mondok egy példát. Egyik nap, mikor anélkül is nagyon feszült voltam, valaki mondott valamit, amivel kihozott a sodromból. Legszívesebben üvöltöztem volna vele, de a Szentlélek eszembe idézett egy igeverset, amit nemrég olvastam: „A kedves asszony megőrzi a tisztességet.” (Péld 11,16). Mintha Isten azt mondta volna: „Fordulj jobbra!” Magamra erőltettem hát a kedvességet, és ezzel kikerültem egy kátyút. Egy a milliónyi apró példa közül, ahogy a Szentlélek irányt mutat a mindennapokban, hogy eljuthass végül arra a helyre, amit Isten tartogat számodra.

Kezdd el ma
Ha eddig nem hallottad még ezt a belső tanácsadót – vagy leszoktál Isten GPS-ének használatáról – tudd, hogy Ő most is készenlétben tartja számodra. Azt akarja, hogy minden nap figyelj a hangjára, s kövesd az utat, amit mutat neked. Mindenekelőtt el kell készítened a térképet, naponta olvasnod kell a Bibliát.
„Boldog ember, aki nem indul a gonoszok tanácsa nyomán, aki nem jár a bűnösök útján, és nem vegyül a csúfot űzők közé. Aki örömét leli Isten törvényében, s parancsairól elmélkedik nappal és éjjel. Olyan, mint a víz partjára ültetett fa, amely kellő időben gyümölcsöt terem, és levelei nem hervadnak.” (Zsolt 1,1-3)

Mondjuk együtt:
Istenem, szükségem van a GPS-re! Köszönöm, hogy lépésről-lépésre irányítasz engem!


www.godlife.com/godlife/prayer-letter/your-personal-gps

2012. július 3., kedd

Lélekerősítő levelek 88


Nem jó gyereket akarok nevelni
Lysa TerKeurst

Mutasd meg a gyereknek, melyik úton járjon, s akkor sem hagyja el, amikor idősebb lesz.” Péld 22,6

Lányom, Hope, végzős diák idén. Úgy döntött, hogy az utolsó éve kalandos lesz, és kicsit majd kilóg a sorból. Valójában nagyon kilóg a sorból.
Kilépett a hagyományos oktatásból. Aláírt egy szerződést az állammal, hogy otthon tanul. Online főiskolai kurzusokra iratkozott be, amik lehetővé teszik, hogy párhuzamosan befejezze a gimnáziumot, és felvételi pontokat szerezzen a főiskolára. A januárt Nicaraguában akarja tölteni önkéntes szolgálatban.
Nem lepődtem meg. Hope világéletében hajlamos volt a maga útját járni. Örömmel töltenek el a döntései. Nem mondhatom, hogy ugyanígy örültem a korai években, mikor kiderült, milyen erős egyéniségű gyermeket nevelek.
Már egész kicsi korában halálra aggódtam magam, hogy én vagyok a világ legrosszabb anyukája, mert Hope sosem azt tette, amit kellett volna. Őszintén, úgy véltem, minden akaratossága az én ügyetlen nevelésemnek köszönhető.
Egy alkalommal például megbeszéltük néhány barátnőmmel, hogy kisgyermekeinkkel együtt találkozunk a bevásárlóközpontban, és ott fogunk ebédelni. Minden gyerek nyugodtan ült a kocsijában, és majszolta a rágcsálnivalót, amit kapott. Apró kis glóriák ragyogtak fel a fejük fölött, ahogy selypítve idéztek egy-egy bibliai verset, és papírzsebkendővel törölték meg az orrocskájukat.
Nem így Hope.
Dührohamot kapott, mikor kényszerítettem, hogy a kocsiban maradjon. Ahogy egy pillanatra elfordultam, hogy rendeljek, ő kiszabadította magát. Pillanatok alatt lehúzott magáról minden öltözéket, átfutott az éttermi részen, s beleugrott a bevásárlóközpont közepén lévő szökőkútba.
Higgyétek el nekem, semmi sem tapossa jobban sárba egy fiatal nő anyai önérzetét, mint ha azt látja, hogy gyermeke meztelenül ugrál a bevásárlóközpont medencéjében. Talán csak az, ha az a totyogó kisgyerek nem hajlandó kijönni a vízből, és az anyukának be kell lépnie a medencébe, hogy kihozza.
Végigsírtam az utat hazafelé.
Nem azért, amit aznap elkövetett. Azért inkább, amilyen mindennap volt. Elszánt. Független. Csökönyös.
Kértem Istent, mutassa meg, hogyan nevelhetek jó gyereket belőle. Olyat, aki benn marad a kocsijában. Akiről, aki látja, hangosan megjegyzi, hogy milyen jól nevelt gyermek. Aki jó képet fest rólam.
Isten nagyon halogatta a válaszadást. Ezért évek múltán megváltoztattam a kérésemet. „Istenem, segíts, hogy olyanná neveljem Hope-ot, amilyennek Te akarod látni.” És a hangsúly azon volt, hogy „Istenem, SEGÍTS!”
Azt hiszem, azért változott meg az imádságom, mert Isten engem is megváltoztatott. Megéreztem, hogy Hope nevelésére más tervei vannak, mint amit én képzeltem.
Talán nem az volt Isten szándéka, hogy szabálykövető gyermeket gyúrjak Hope-ból. Isten célja az volt, hogy Isten-követő felnőtté neveljem. Olyan felnőtté, aki elég elszánt, független és csökönyös ahhoz, hogy végrehajtsa, amire Istentől elhívást kap.
Mai alapigénk arra int, hogy úgy neveljük a gyermekeinket, hogy idősebb korukban ne forduljanak szembe a bibliai értékekkel és elvekkel, hanem beépítsék őket élethosszig tartó Istenkeresésükbe. Ne felejtsd el, hogy ami ma annyira bosszant a gyermekedben, talán épp az teszi őt képessé, hogy holnap kiváló építője legyen Isten országának.
Én ezt tapasztaltam Hope nevelése közben.
Nem tudom, neked szükséged van-e ma ezekre a gondolatokra. De hadd biztassalak szívem legmélyéből három egyszerű nevelési elvvel, amikbe bizton kapaszkodhatsz:
Ne adj hitelt annak, ha gyermeked jónak látszik.
Ne adj hitelt annak, ha gyermeked rossznak látszik.
Ne akarj jó gyereket nevelni. Nevelj Isten-követő felnőttet.
És a szökőkutakban ugráló gyerekek anyukái kórusban ráfelelik: „Ámen!”

Uram, tudom, hogy azt szeretnéd, ha Isten-követő felnőttet nevelnék a gyermekemből. Kérlek, adj bölcsességet, hogy el tudjam látni ezt a méltóságteli feladatot, amit rám bíztál. Alakítsd át a nézeteimet, szerelj fel minden szükségessel. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.03.15.
www.proverbs31.org


Mikor még nem látod, mit épít Isten
Tracie Miles

Minden házat épít valaki, a mindenséget azonban Isten alkotta.” Zsid 3,4

Hetedikes fiam Ember és társadalom tanára azt adta házi feladatul, hogy építsenek egy piramist. Semmi más szempontot nem adott hozzá, se méretet, sem anyagot, mindent a képzeletükre bízott.
Mikor Michael hazajött, és elmondta, mi a feladat, azonnal beindult kreatív-anyuka énem. Mekkora polisztirol hab-lapra lesz szükség, hogy kivágjuk, s összeragasszuk az oldalakat? Amikor aztán az apjának is elmondta, fordult a kocka. Észbe se kaptam, és már a barkácsáruházban voltunk.
„Szögeket veszünk és falemezt?” – meresztettem férjemre a szememet, gondolván, hogy elfelejtette, ez egy hetedikes gyerek feladata. Ő rám mosolygott, és egyszerűen annyit mondott: „Bízd rám”.
Fogalmam sem volt, mi fog kisülni ebből, de a férjem, aki az építőiparban dolgozik, biztos volt a dolgában. Michael-lal együtt órákon át fúrtak-faragtak: méricskéltek, fűrészeltek, szögeket kalapáltak a garázsműhelyben, s szép lassan kialakult egy háromszög alakú forma. Mi többiek csak lestük, hogyan ölt alakot az, amit a férjem elképzelt, s mikor kész lett, el voltunk ragadtatva!
Míg gyönyörködtem a mesterműben, amit férjem és fiam alkotott, Isten bátorító szavakat súgott a szívembe. Tudta, hogy el vagyok csüggedve a családunkat ért csapások és nehézségek miatt. Megkérdőjeleztem gondoskodását, azt, hogy jót hozhat ki mindabból, amit megengedett. Isten ezt a pillanatot választotta ki, hogy feleljen a morgolódásaimra: „Tracie, valami jót hozok létre, amit fel sem tudsz fogni. Bízz bennem, én vagyok az Építőd”.
Rögtön eszembe jutott a fenti ige, ami arra emlékeztet, hogy Isten épít mindent, beleértve minket is. Isten háza, az Ő temploma vagyunk, ahol Szent Lelke lakik. Egyfolytában építi az életünket, hogy alkotása a dicsőségére váljék.
A Barnes Kommentár így magyarázza a Zsid 3,4-et: "Minden családnak van egy alapítója, minden rendeletnek egy megalkotója, minden háznak egy építője. Minden rendelkezés mögött ott áll tehát valaki…” És az a valaki Isten.
A „rendelkezés” szó teológiai definíciója így hangzik: „a világ történéseinek isteni elrendelése; mintegy Isten általi találkozó, megállapodás, kedvező döntés.” Isten a saját akarata szerint elrendezi és újrarendezi életünket. Lépésről lépésre, napról napra, történésről történésre. Lakást épít bennünk a Jelenlétének.
Olyan jó arra gondolni, hogy amint a férjemnek is világos elképzelése volt arról, amit el akart készíteni, Istennek is szent elképzelése van arról az isteni műről, amivé az életünket építi. Talán nem értjük, talán nem kedveljük az építés folyamatát, de bízhatunk az Építőnkben, biztosak lehetünk benne, hogy Ő mindig a legjobb megoldást keresi.

Uram, bízom Benned, hogy jó az, amit bennem végbeviszel. Segíts befogadnom ígéretedet, hogy csodálatos terved szerint építed az életemet, s ez így van akkor is, ha én nem tudom elképzelni az eredményt. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.03.16.
www.proverbs31.org

A barátság próbái
Melissa Taylor

Mindig szeret a barát, de szorult helyzetben testvérnek bizonyul.” Péld 17,17

Mikor megkérdeztem „Paulától”, találkozhatunk-e csütörtök este, nemet mondott. Az édesanyjával mást terveztek aznapra.
Nem sokkal később felhívtam „Danát”, ő ráér-e csütörtökön. Gondolhatod, mennyire meglepődtem, mikor így válaszolt: „Paulához megyek vacsoravendégségbe. Téged nem hívott?”
Uhh! Vajon miért nem mert Paula őszinte lenni velem? Dana szerint szűk körű vacsoráról volt szó, s Paula nem akart megbántani. Megértettem, de borzasztóan fájt az is, hogy kihagytak, és az is, hogy Paula hazudott nekem.
Úgy éreztem, mintha egy kellemetlen csomó lenne a gyomromban, mialatt azon töprengtem, beszéljek-e Paulával.
Válaszúthoz érkezett a barátságunk. Valami ilyesmit akartam volna mondani neki: „Azt elfogadom, hogy nem hívtál meg, de azért nem kellett volna hazudnod. Mégis megbocsátok, mert a barát mindig szeret”. Nem mertem felhívni.
Hasonló helyzetekben édesanyám tanácsát követem: „Ha nem tudsz dönteni, ez biztos jele annak, hogy imádkoznod kell.” Isten megmutatta, hogy a „mindig szeret a barát” azt jelenti, hogy mindig a legjobbat tételezzük fel a másikról, és megbeszéljük a problémákat.
Szomorúan vallom be, hogy édesanyám és Isten tanácsa ellenére, nem tettem semmit. Féltem nyíltan felvállalni a konfliktust a barátnőmmel.
Néhány hétre rá felhívott Paula. Azóta is rosszul érezte magát, amiért akkor hazudott nekem, bocsánatot kért, és elmagyarázta, milyen vendégségről volt szó. Én is bocsánatot kértem, amiért nem mertem beszélni vele. Pedig tudhattam volna, hogy a barátságunk erősebb a félelmeimnél.
Beszélgetésünk nevetésbe torkollott, nevettünk gyávaságunkon, önmagunkon, tudtuk mindketten, hogy szeretjük egymást, és sosem okoznánk szándékosan fájdalmat egymásnak. Neki őszintének kellett volna lennie, nekem meg bátrabbnak, hogy rákérdezzek.
A hazugság nem lehet része a barátságnak, de a félelem sem. Minden kapcsolatnak megvannak a maga próbái, döccenői. De tartozzék hozzá az is, hogy egymásról a legjobbat tételezzük fel, és ha kell, megbocsátunk.
Ha akadályok gördülnek két ember kapcsolatába, és nem foglalkoznak velük, a rossz lassacskán megemésztheti a szeretetet. Ha hagyjuk, hogy gyökeret verjen, ellenségünk arra használja majd, hogy szétválasszon minket.
Talán most arra késztet az Úr, hogy mondj el valamit a barátnődnek, barátodnak, amit elhallgattál előle. Vagy talán neked hazudtak. A Szentírás azt mondja: „Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben” (Róm 12,18). Akár azzal, hogy megmondjuk az igazat, akár azzal, ahogy a hazugságot kezeljük, mindent meg kell tennünk, hogy kibéküljünk a barátunkkal.
Talán már túl vagy rajta, talán bevallottál valamit, vagy szembesítetted a hazugságával, és nem jól fogadta. Nagyon sajnálom. Fájdalmas elveszíteni egy barátot. De legalább biztosak lehetünk benne, hogy ha mi megtettük a magunkét, az Úr is megteszi a magáét, és begyógyítja a sebet.
Ha épp válaszúton állsz, és azon töprengsz, bevallj-e valamit, vagy kedvesen számon kérd a hazugságát, arra biztatlak, mindenekelőtt imádkozz, és aztán tedd meg, amit meg kell tenned. Én nagyon örülök, hogy Paula felhívott. Túl értékes a kapcsolatunk ahhoz, hogy holmi sértődöttség vagy félreértések lerombolják.
Isten Igéje arra tanít, hogy „mindig szeret a barát”. Ez nem mindig könnyű, de végül megéri. Elmondhatom, hogy barátságunk Paulával még erősebb, mint azelőtt volt.

Uram, annyira meg tudjuk bonyolítani az életünket. Segíts, hogy tudjunk őszinték és bátrak lenni, szeressük egymást, s meg tudjunk bocsátani, ahogy Te teszed. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.03.19.
www.proverbs31.org


Címkék
Karen Ehman

Lássa minden ember, hogy figyelmesek (szelídek, méltányosak, előzékenyek) vagytok. Az Úr közel van.” (Fil 4,5)

Általában behódolok az általánosításoknak. Amikor címkét ragasztunk emberek egy csoportjára. Például: „A ---- k (népnév) olyan -------k (rossz tulajdonság)”. Vagy: „A -------k (egy bizonyos korosztályhoz tartozók) olyan ---------k (valamilyen furcsa szokásra, viselkedésre utaló jelző)”.
Nagyritkán bókot is rejthet a címke.
Nemrég sorban álltam egy kávézóban, és már az előttem álló idős hölgy rendelt. Kicsit szórakozottnak látszott, ahogy az aprót keresgélte a pénztárcájában, majd fizetett, összeszedte a csomagját, felvette a kávéspoharát. Az ajtó felé menet a táskája kezdett lecsúszni a válláról, már-már kibillentve őt egyensúlyából, kockáztatva, hogy az ételes doboz és a kávé a földön landol.
„Jaj, hogy fogjam meg? Nem fog menni…” – mondta félhangosan, mialatt megpróbálta oldalra dőlve fenntartani a táskát, egyensúlyozni az ételt és a poharat, s az ajtót is kinyitni közben.
Végre sorra kerültem, de abban a pillanatban eszembe jutott a fenti ige, éreztem, hogy Isten nógat, felejtsem el, amit épp tenni akartam. Kiugrottam a sor elejéről, és odaszaladtam az idős hölgyhöz.
„Várjon, segítek…” – mondtam, megtámasztottam az ajtót, és átvettem a poharat. „Elkísérem a kocsihoz.”
Abbahagyta a szöszmötölést, ragyogó kék szemekkel hálálkodva nézett rám: „Jaj, kedves, magának biztosan él még a nagymamája, hogy ilyen rendes egy öregasszonnyal.”
„Nem, asszonyom, nem él – válaszoltam. – De él Jézus, és én szeretem őt, és ő azt akarja, hogy segítsek önnek.” Az arca ellágyult. Bólogatott, s így szólt határozottsággal a hangjában: „Hát persze! Maguk mindig segítőkészek velem. Nem is tudom, mi lenne velem maguk nélkül.”
Maguk. Biztosan úgy értette, „maguk, keresztények”.
Önmagát nem sorolta a keresztények közé, nem azt mondta, hogy „Köszönöm, testvér, hogy segítettél.” Nem, ő rám értette, hogy „maguk” – és másokra, akik szintén szeretik Jézust.
Egy pillanatra elképzeltem, vajon hogyan segítették. Ebédet vittek neki? Összeseperték a lehullott lombot az udvarán ősszel, vagy eltakarították télen a havat a járdájáról? Esetleg elvitték autóval az orvoshoz?
Eszembe jutott a régi igazság: a példa minden szónál többet ér. Na meg az is egyértelmű, hogy az emberek figyelnek minket.
És címkéznek.
Mit látnak? Azt, hogy figyelmesek, előzékenyek, méltányosak vagyunk?
Sajnos erről szó sincs. Hadd említsek néhány példát, amit magam hallottam.
Egy pincérnő mondta: „A keresztények adják a legkevesebb borravalót. Főleg egy-egy vasárnapi ebéd után. Előfordul, hogy nem is adnak semmit.”
Egyik társam a főiskolán: „Keresztény vagy? Te is kint állsz a Természettudományi Kar előtt a lépcsők tetején, kezedben a bibliáddal, s mindenkit a pokolra küldesz, aki hisz az evolúcióban?”
Egy serdülő mesélte: „Egyszer be akartam menni egy templomba. Az ajtón volt egy felirat: ’Mindenkit szívesen látunk, de kérjük, megfelelő öltözékben lépjenek be.’ Nem tudtam, milyen a ’megfelelő öltözet’, de azt igen, hogy az enyém nem az. Így hát megfordultam, s elmentem onnan.”
Ha az emberek, akik figyelnek minket, csak közömbös vagy ítélkező keresztényekkel találkoznak, ugyan miért vágynának közénk?
Imádkozom azért, hogy minket, keresztényeket, az emberek abba a „maguk” csoportba soroljanak, ahova az idős néni szerint tarozunk. Figyelmes keresztények legyünk, akik jó fényben tüntetik fel Istent és a Benne hívők közösségét.
A hívők persze tudják, hogy Isten jó. De a többiek? Akik csak figyelnek? És címkéznek? Ők milyennek látnak minket?

Uram, bocsáss meg, ha néha az ítélkezést választom a szeretet helyett. Ha goromba vagyok ahelyett, hogy kedves lennék. Ha inkább semmit sem teszek, minthogy megtenném azt, ami jó és helyes. Kérlek, szólj rám mindig, ha abba kell hagynom, amit épp végzek, hogy tetteim a Te jóságodat tükrözzék. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.03.20.
www.proverbs31.org


Újra talpon
Renee Swope

Mert ha hétszer elesik is az igaz, mégis fölkel…” Péld 24,16

Mindig csodáltam azokat az embereket, akik nem félnek a bukástól. Azokról beszélek, akik nem is gondolnak rá, amikor valamibe belevágnak; akik csak egy újabb leküzdendő akadálynak tekintik saját kudarcukat.
Én nagyon haragszom magamra mindig, amikor nem úgy viselkedem, ahogy Isten elvárja tőlem, vagy ahogy én elvárom magamtól. Legutóbb is, amikor csalódást okoztam édesanyámnak, türelmetlen voltam a férjemmel, vagy rákiabáltam egyik gyermekemre. Az a belső hang (tudod, amelyik sosem enged el) hamar figyelmeztet, milyen rosszul viselkedtem, mennyire nem ütöttem meg a mércét aznap.
A legnagyobb bukás az, ha a hibáink, vétkeink, tönkrement kapcsolataink meggyőznek, hogy nem érdemes újrakezdeni.
Talán veled is előfordult már, hogy hagytad, taposson sárba a bűntudat, kötözzön meg, verjen bilincsbe a lelkiismeret-furdalás. Abból a felmérésből, amit a Confident Heart (Magabiztos szív) című könyvemmel összefüggésben készítettem 1200 nő bevonásával, kiderült, hogy legtöbbször két dolog - múltbeli elbukásaink és a félelem az újabb kudarctól - okozza, hogy nem tudunk bízni önmagunkban.
Mai alapigénk szerint nem kéne így lennie. Ez az ige segített nekem elengedni a bánkódást, a bűntudatot, a félelmet és a szégyent, amik eddig súlyosan nehezedtek rám, és fogva tartottak.
Olvasd el figyelmesen: "ha elesik is az igaz…". Igen, elesik az is, aki már megigazult Krisztusban, aki részesült a megváltás ajándékában. De nem kell lenn maradnia. Ahelyett, hogy feladnánk, Jézus erőt ad, hogy fölkeljünk.
Felkelés közben bocsánatot kérhetünk. Felkelés közben újra próbálkozhatunk: gyermekeinkkel, a munkahelyünkön, a házasságunkban, szolgálatunkban megpróbálhatjuk helyrehozni a hibát. Mert bízhatunk abban, hogy bár elestünk, Isten segít felállni újból.
Figyeld, mit ígér Isten a 37. zsoltár 23-24. versében (mialatt olvasod, képzeld a nevedet a pontok helyére): „Az Úr irányítja … lépteit, akinek az útja tetszik neki. Ha elesik is …, nem marad fekve, mert az Úr kézen fogja.”
Miután újra felálltál, jobban hasonlítasz ahhoz a magabiztos emberhez, akinek Isten tervezett, mert az elesés és felállás erősebbé és jobbá tehet, ha Isten segítségét kéred. Az elesés után talán többre vagy képes, mint hitted, új lehetőségeket találsz, ha a régi nem működik.
Igen, az elbukás lehet fájdalmas, de jótékony is egyben.
Az elbukás bölcsességet ad, ha kérjük, érettebbé tesz, ha tanulunk belőle.
Azt hiszem, Isten arra akar tanítani, hogy az ő követése nem azt jelenti, hogy elkerüljük a buktatókat, és tökéletesek vagyunk. Azt jelenti inkább, hogy elismerjük gyengeségünket, és az Ő tökéletes szeretetére és bennünk működő erejére bízzuk magunkat.
Igen, elő fog fordulni ezután is, hogy nem úgy viselkedünk, ahogy szeretnénk. Ám minden alkalommal, amikor elbukunk, egyre hasonlóbbá válunk ahhoz, amilyennek lennünk kéne - ha Isten kezébe kapaszkodva állunk fel.

Uram, hálás vagyok kegyelmedért, ami újra eszembe juttatja, hogy nem esnek ítélet alá, akik Jézus Krisztusban vannak. Te határozod meg lépteimet, Uram, ezért hiszem, hogy akkor is gyönyörködsz bennem, amikor elbukom vagy leesem. Megragadom a kezedet, Uram, és a szívedre bízom magam, ahogy újra talpra segítesz, s arra használod elbukásomat, hogy egyre inkább azzá váljak, akivé Te elterveztél, mikor megalkottál. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.03.21.
www.proverbs31.org

Jótanács feleségeknek: hagyjátok abba az imádkozást
Lysa TerKeurst

„…teljes alázatban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel.” Ef 4,2

Dühös voltam, sértődött, megbántva éreztem magam.
Egyfolytában ezen rágódtam, ahogy kezembe vettem a bibliámat, hogy valami áhítatszerűséget végezzek.
Olyan hamisnak tűnt az egész, ahogy figyelmetlenül futkározott a szemem a lapokon, s a düh, sértés, megbántás szavakat kereste. A szívem nem volt jelen. Az agyam nem volt rákapcsolódva az Igére. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak az előbbi vitánkra a férjemmel.
Hogy nem látja, hogy igazam van? Miért nem érti meg? Miért olyan makacs?
Becsuktam a bibliát, s eldöntöttem, hogy hatékonyabb lesz, ha inkább imádkozom. Ez olyan kegyes dolog. És annak is éreztem magam, ahogy soroltam Istennek, mi mindent kéne megváltoztatnia a férjemben – végülis mindent, ami rossz volt benne.
Kegyesnek hangzik, de távolról sem az.
Hirtelen, imádkozás közben úgy éreztem, Isten megszólít: „Hagyd abba”. Hagyjam abba? Az imádkozást? Ez biztos nem Istentől jövő sugallat. Így hát folytattam.
De a „hagyd abba” tovább lüktetett a tudatom felszínén.
És aztán mélyről rá is éreztem, miért kell abbahagynom. Isten nem azt akarja, hogy megjavítsam a férjem. Ő azt akarja, hogy szeressem.
Abba kell hagynom az imádkozást. Legalábbis azt a fajta imádkozást. Persze, vannak dolgok, amikben a férjemnek még fejlődnie kell. De semmi jó nem származik abból, ha én mást sem csinálok, csak panaszkodom rá.
Bátorságot kellett gyűjtenem, hogy merjem megkérni Istent, mutassa meg, hogyan szeressem a férjemet. Meg kellett kérdeznem, hol tévedtem, miben voltam önző, min kell változtatnom.
Akkor kezdtek jó irányba fordulni a dolgaink, amikor hagyni kezdtem, hogy Isten engem változtasson meg.
Ebben a nehéz, küzdelmes időszakban három fontos kérdésfeltevésre tanított meg Isten:
1. Felszínes vagy mélyebb nézeteltérésről van-e szó?
Nagy különbség. Meghatározza a stratégiámat. Ha csak felszínes torzsalkodás, meg kell próbálnom rugalmasabbnak, türelmesebbnek, szelídebbnek lenni.
2. Róla vagy érte imádkozom?
Ha úgy érzem, valamin változtatnia kell, imádkozzam a férjemért – nem pedig róla. Róla imádkozni szófecsérlés. Ha érte imádkozom, beleások Isten Igéjébe, olyan szentírási szövegeket keresek, amik ráillenek a küzdelmeire. Ennek nagy ereje van! Amikor Isten Igéjét imádkozzuk, Isten Akaratát imádkozzuk!
3. Mi áll figyelmem fókuszában?
Sosem leszek képes valaki másnak a gondolatait, tetteit irányítani, de igenis irányítani tudom saját gondolataimat és tetteimet. Ne arra összpontosítsak, hogy jó társam legyen, hanem arra, hogy jó társ legyek.
Lassacskán, ahogy sikerült ebbe az irányba terelni a gondolataimat, az érzelmeimet, észrevehetően fejlődni kezdett a kapcsolatunk, a házasságunk. Persze, hogy még előfordulnak összezörrenések. De azóta, hogy már nem akarom „megjavítani”, felszabadultam arra, hogy egyszerűen csak szeressem. Szeretni teljesen, ahogy az Efézus 4,2 írja: „teljes alázatban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel.” És annyival jobb és értelmesebb dolog szeretni, mint javítgatni őt!

Uram, segíts arra figyelnem, hogy jó társ legyek. Alakítsd szívemet a Tied szerint. Segíts félretolnom a büszkeségemet, és meghallanom suttogásaidat, amikkel házasságom fejlesztésére, gazdagítására adsz ötleteket. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.03.22.
www.proverbs31.org


2012. július 2., hétfő

Egyetlen szó ereje

A nyelvnek hatalmában van az élet és halál, amint használja, úgy eszi gyümölcsét.” Péld 18,21

Egy erőteljes szó
Jézus két nagy csodájában – amikor több ezer embert megvendégelt néhány kenyérből és halból, illetve Lázár feltámasztásának történetében – Van valami közös. Egy szó. Megtalálod?

32Jézus ekkor összehívta tanítványait, s így szólt hozzájuk: "Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Nem akarom étlen elküldeni őket, nehogy kidőljenek az úton." 33A tanítványok megjegyezték: "Honnan szerezzünk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy ekkora tömeget jóllakassunk?" 34Jézus megkérdezte tőlük: "Hány kenyeretek van?" "Hét - felelték -, és néhány apró halunk." 35Erre meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. 36Aztán fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, tanítványai pedig a népnek. 37Mindnyájan ettek és jól is laktak, s a kenyérből még hét kosár maradékot összeszedtek. 38Akik ettek, voltak vagy négyezren férfiak, az asszonyokat és a gyerekeket nem számítva. 39Amikor a tömeget elbocsátotta, bárkába szállt, és Magadán környékére ment. (Mt 15,32-37).

17Amikor Jézus megérkezett, Lázár már négy napja a sírban volt…. Jézus pedig az égre emelte tekintetét és így imádkozott: "Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. 42Tudom, hogy mindig meghallgatsz. Csak a köröttem álló nép miatt mondtam, hogy higgyék: te küldtél engem." 43E szavak után hangosan beszólt: "Lázár, jöjj ki!" 44S a halott kijött. Lába és keze be volt pólyázva, az arcát meg kendő födte. (Jn 11,17; 41b-44a)

A hála ereje
Észrevetted, hogy mindkét alkalommal a csoda előtt ad hálát Jézus? Első esetben sok ezer ember hihetetlen ellátásáról volt szó, a második esetben egy ember éppoly hihetetlen életre keltéséről. Fogadjunk, hogy találsz olyan területeket az életedben, ahol valami hiányzik, ahol valaminek vége van. Anyagiak, érzelmek, egészség terén. Hajlamosak vagyunk ezek miatt elcsüggedni, búslakodni, s ha esetleg megváltozik a helyzet, hálát adunk. Isten azt szeretné, ha fordítva tennénk. Azt akarja, hogy még mielőtt segítene, adjunk hálát neki.

Köszönd meg előre
Képzeld el a következőt: előtted áll két gyermek. Egyik karba tett kézzel, durcásan bámulja a földet. A másik téged néz mosolyogva, karjai kitárva. Szerinted melyik gyermek számít arra, hogy kapni fog valamit? Az „előre is köszönöm”-nek ez a testtartása, amit elvár tőlünk az Isten. Ha hálát adsz Neki, mielőtt megadná, amit kérsz, azt fejezed ki, mennyire bízol Benne. „A hit a remélt dolgokban való bizalom, nem pedig a látható dolgokról való meggyőződés.” Zsid. 11,1. Annyira biztos vagy abban, hogy Isten megválaszolja a könyörgésedet, hogy előre megköszönöd Neki.

Hála-szendvicsek
Hiszem, hogy Isten örülne, ha ettől a héttől kezdve hála-szendvicseket készítenénk Vele. A hálád a kenyér, Isten válasza a hús. Leteszel az asztalra egy szelet kenyeret, aztán jön rá a hús. Majd ráteszel még egy szelet kenyeret, hogy teljes legyen a szendvics. Hálaadás – Válasz – Hálaadás. Kész a szendvics! Mi volt előbb a tyúk vagy a tojás? Nem mindegy? Az biztos, hogy a tojásból kikel a csirke, ami majd megint tojásokat tojik, amikből újabb csirkék kelnek ki. Ilyen a hálád is. Egy „köszönöm” után jön az ajándék, ami újabb „köszönöm”-öt gerjeszt, és így tovább. Tehát minél több hálát adsz Istennek, annál több választ kapsz majd az imáidra.

Kezdjük el a szendvicskészítést!
Képzelj magad elé egy tiszta konyhapultot, és egy kenyeret. Vágj belőle annyi szeletet, ahány megválaszolt ima-szendvicset szeretnél készíteni. Egyet mondjuk az egészségedért, egyet a gyermekeidért, egyet az anyagi helyzetedért. Annyi szelet kenyeret rakj le, ahány kérésed van.
Kezdem az enyémet:
Uram, előre köszönöm, hogy
- megőrzöd ma az egészségemet, és tele leszek energiával
- hogy megvéded ma a családomat minden bajtól
- hogy segítesz, hogy megelégedjek azzal, amim van.
Kezdd el te is elkészíteni a szendvicseidet. Ha gondolod, ide a megjegyzésekbe is lerakhatod az alsó kenyérszeleteket. Isten szereti, ha te teszed le az első szelet kenyeret, amire aztán Ő ráhelyezi a húst, ha bízol Benne! „Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő van; és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.” Zsid 11,6

http://www.godlife.com/godlife/prayer-letter/the-power-of-one-word