2020. március 24., kedd

Lélekerősítő - Amikor nem értem, mit miért tesz Isten


Alicia Bruxvoort

„Miképpen hogy nem tudod, melyik a szélnek útja, és miképpen vannak a csontok a terhes asszony méhében; azonképpen nem tudod az Istennek dolgát, a ki mindeneket cselekszik.” Préd 11,5


„Istenem, nem értem, miért teszed ezt velem!
” – sírtam el magam, mikor hazafelé a boltból egy rossz hírt kaptam telefonon.
Évekkel korábban Isten rávezetetett, hogy terveimet az Övéhez igazítsam. Sugallta a szívemben, bizonyította igéjével, bölcs barát tanácsával és imádságban.
Tudtam, hogy ígérete komoly hitet követel tőlem, de igent mondtam, engedelmeskedtem.
Eleinte szárnyalt a lelkem Isten tervét követve. Imanaplóm Isten nagyszerűségének ecseteléséről szólt.
Aztán az út megváltozott, már nem olyan volt, mint amire számítottam. Kátyússá vált, és míg hagytam, hogy Isten irányítsa lépteimet, az az érzésem támadt, hogy a teljesülő ígéret helyett, utam a semmibe vezet. Tudtam, hogy Isten jelen van, de kérdőre vontam terveit.
Lelkesedésem lelohadt, bizalmam megrendült. Jó napjaimon optimista voltam és kitartó, rossz napjaimon mérgelődtem, és össze voltam zavarodva. S mikor az a telefonhívás kioltotta a reményemet, magatehetetlennek és teljesen tanácstalannak éreztem magam.
A kocsit egy üres parkolóhelyre irányítottam, és hagytam, hogy könnyeim áztassák a kormánykereket. „Könyörgöm, Uram, mutasd meg, mit miért csinálsz!” – kértem.
Nem tudom, meddig ültem ott, várva Isten válaszára, de az biztos, hogy nem villant fel fénysugár, hogy rávilágítson Isten ragyogó tervére. Nem érkezett mennydörgésben magyarázat Isten titokzatos módszereire.
Csak egy halk kérdés merült fel szikkadt lelkemben:
„Milyen Istenre vágysz, akit meg tudsz magyarázni, vagy akit magasztalhatsz?”
Hirtelen, míg tovább folytak könnyeim, felismertem egy kínos igazságot: a végtelenül magasztos Istent nem lehet mércéhez igazítani. A csodákat fakasztó Isten befoghatatlan. Istent, akinek szeretete végtelen, nem lehet megmagyarázni.
Talán ezért figyelmeztet a prédikátor: „Miképpen hogy nem tudod, melyik a szélnek útja, és miképpen vannak a csontok a terhes asszony méhében; azonképpen nem tudod az Istennek dolgát, a ki mindeneket cselekszik” (Préd 11,5).
Isten nálunk többet és messzebbre lát. Tudása meghaladja a miénket. Működése számunkra felfoghatatlan (Iz 55,8-11). És ha csak akkor akarjuk követni, amikor megértjük, mit csinál, sosem fogjuk megtapasztalni titokzatos csodáit.
Ott a parkolóban, kérdésektől zsongó fejjel és csalódástól meggyötört szívvel rájöttem, hogy választhatunk:
hagyjuk, hogy Isten titokzatossága kételyeket támasszon bennünk, vagy hagyjuk, hogy kiváltsa csodálatunkat.
Ábrahám dicsőítette az Istent a csillagos ég alatt – bár nem értette, hogyan válhatna népek atyjává.
Dávid dicsőítette Isten a pusztaságban – bár nem értette, miért kell menekülnie életét féltve, ahelyett, hogy a trónon ülve uralkodna.
Az izraeliták hatalmas kiáltásokkal dicsőítették Istent – bár nem értették, hogyan omolhatnának le Jerikó falai harc nélkül.
Én is dicsőíteni kezdtem Istent, mert amit tudok Róla, az sokkal fontosabb, mint amit nem tudok.
Tudom, hogy Isten szeret, és soha nem hagy el (Jn 3,16; Zsid 13,5).
Tudom, hogy velem van, és nem ellenem (Róm 8,31).
Tudom, hogy Isten igaz, jó és hűséges (Zsolt 33,4; ApCsel 14,17).
Felemelve fejemet a nedves kormánykerékről, dicsőíteni kezdtem Istent. És csalódottságom lassan elenyészett újraéledő reményem árnyékában.
Sírásom abbamaradt, és elindultam hazafelé. Előttem az út fényleni kezdett földöntúli ragyogásban, fölöttem az ég bíbor és arany színekbe öltözött. Isten újra megfestette a naplementét.
Nem tudom, hogy csinálja – lélegzetelállító szépségbe öltözteti a látóhatárt estéről estére – de azt tudom, hogy csodálatos. Mint Ő Maga is.

Drága Jézus! Te sosem fogsz beleilleni emberi megértésem véges dobozába. De mindig betöltöd végtelen vágyamat egy Szabadító után. Adj hitet, hogy magasztalni tudjalak akkor is, ha nem értem, mit miért teszel. Jézus nevében, Ámen.

Alicia Brux: When We Don’t Understand What God is Doing
Daily Devotion, 2020.03.24.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/03/24/when-we-dont-understand-what-god-is-doing

2020. március 4., szerda

Lélekerősítő - Testvérek közötti rivalizálás


Binu Samuel

„Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!” Zsolt 133,1


Emlékszem, mikor a fiaim kicsik voltak, egy-egy nap inkább éreztem magam futballbírónak, mint anyának.
Általában a kicsi kezdte, ő hergelte a bátyját, de hát mint tudjuk, kettőn áll a vásár. Így hát, amikor azt láttam, hogy ennek nem lesz másképp vége, közbeléptem.
- Rendben, fiúk. Ami sok, az sok. Most pedig mondjátok utánam: „Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!” (Zsolt 133,1).
Hát igen, ilyen anya voltam. A legalkalmatlanabb pillanatokban idéztem a Bibliát, és köteleztem rá a gyerekeket is. Mert eldöntöttem: márpedig az én gyerekeim jóban lesznek egymással, akár akaratuk ellenére is
És ha hiszitek, ha nem, tényleg működött. Abbahagyták a veszekedést. Isten igéjének nemcsak ereje van, de kiválóan eltereli a figyelmet is. Persze ez után egy darabig egymás helyett rám voltak mérgesek.
A Kivonulás könyve tele van a testvéri rivalizálás okozta drámai történésekkel, példákkal arra, hogy hogyan ne bánj a testvéreddel. Káin és Ábel, Jákób és Ézsau, József és a testvérei.
De ugyanebben a könyvben találkozunk Mirjammal, Áronnal és Mózessel is, testvérekkel, akik többnyire kijöttek egymással.
Amikor a csecsemő Mózest a Nílusra helyezték, testvére, Mirjam volt, aki a nádasból őrködött a biztonsága fölött. Évtizedek múlva Mózes és Áron vállvetve vezették ki Izrael gyermekeit az egyiptomi szolgaságból. Együtt!
De hármuk kapcsolata sem volt mindig leányálom. Mint a testvéreknek általában, nekik is voltak rossz pillanataik. Emlékszel az aranyborjú esetére? Mózes nagyon haragudott, mikor lejövén a hegyről, meglátta, mit tett a testvére. És Áron mit gondolt róla?
Később, a Számok 12-ben Áron és Mirjam szembehelyezkedik Mózessel. Zavarta őket, hogy ő volt a „főnök” - „Vajon csak Mózessel beszélt az Úr? Velünk talán nem beszélt?” (Szám 12,2), és haragudtak rá, hogy nem izraeli, hanem kusita nőt vett feleségül.
Büntetésül Isten leprával sújtotta Mirjamot. Áron könyörgött Mózesnek: „Kérlek, uram, ne büntess azért a bűnért, amit esztelenségünkben elkövettünk” (12,11b).
Kiváló alkalom lett volna ez a pillanat, hogy elhangozzék Mózes szájából a szokásos „ugye megmondtam?” Ehelyett ő hallgatott, és imádkozott testvére gyógyulásáért.
Egy csúnya ügyet építő, gyógyító pillanattá fordított.
Századokkal később Dávid megemlíti Mózes testvérét, Áront a testvéri szeretetről és az egység áldásairól szóló szép zsoltárában: „Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! Olyan ez, mint mikor a drága olaj a fejről lecsordul a szakállra, Áron szakállára, amely leér köntöse gallérjára. Olyan, mint a Hermón harmatja, amely leszáll a Sion hegyére. Csak oda küld az Úr áldást és életet mindenkor” (Zsolt 133,1-3).
Talán a szülői szerep sűrűjében vagy te is, vagy más, „kevéssé érett” emberpalántákat gondozol, és gyakran érzed, hogy inkább futballbíró vagy, mint szülő. Hidd el, sokan vagyunk így! Vagy talán nem is csak a gyermekeid kakaskodnak egymással. Szomorú, hogy más rokoni drámák is elhúzódnak akár évtizedekig is.
Egy szóval sem mondom, hogy minden gyötrő szituációt ismerek és értek, de azt tudom, mit mond ezekről Isten Dávid által a 133. zsoltárban. Bárcsak mi mindig megtennénk a magunkét, és törekednénk az egységre! Mert az szép és gyönyörűséges, és Isten áldást küld rá.
Ne add fel, barátnőm. Még a legjobb kapcsolatban is előfordulnak jelenetek. És a legrosszabb kapcsolatok számára is van remény. Tegyél érte. Sosem késő kimondani és elimádkozni a 133. zsoltár áldását kapcsolatainkért.
Mert „oda küld az Úr áldást…” (Zsolt 133,3b).

Atyám, te pontosan tudod, milyen problémákkal küzdünk családi kapcsolatainkban. Kérjük, állítsd helyre a megbomlott harmóniát. Te vezéreld gondolatainkat, szavainkat. Segíts mindig megtennünk, ami rajtunk áll. A 133. zsoltárt mondjuk, és imádkozunk ott beígért áldásodért sérült kapcsolatainkra. Jézus nevében, Ámen.

Binu Samuel: Sibling Rivalry
Daily Devotion, 2020. 02.28.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/02/28/sibling-rivalry