2020. november 17., kedd

Lélekerősítő - Isten lát és hall téged

 

Laura Bailey

Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat. (Zsolt 40,2)

A fürdőszoba padlóján ültem, és könnyektől maszatos arccal zokogtam: „Uram, törődsz te egyáltalán a gondjaimmal?”

Alighogy kimondtam a szavakat, elöntött a bűntudat. Vannak asszonyok, akik gyereket szeretnének, de meddők, emberek, akiknek kifizetetlen számláik vannak, és elvesztették munkájukat, hajléktalanok, akik ágy helyett az utcán alszanak. Én meg panaszkodom egy gyermek miatt, aki nem hajlandó végigaludni az éjszakát, férjem miatt, aki túl későn jár haza a munkából, és a házban lévő rendetlenség miatt, amin nem tudok úrrá lenni.

Tény, hogy másoké mellett az én gondjaim eltörpülnek, de vajon ez azt jelenti, hogy Isten kevésbé foglalkozik velük vagy velem? Önzőnek és nyafogósnak tart, mert hangot adok elégedetlenségemnek, vagy vigaszért kiáltok hozzá, ha elkeseredem?

Amikor letört vagyok, a zsoltárokat szoktam elővenni . A könyv 70 %-a panasz és siránkozás, a keserűség vagy bánat szenvedélyes kitörése. A neves blues zenész, B.B. King előtt sok-sok évszázaddal élt Dávid, az igazi „blues-király”. Ha végiglapozzuk a zsoltárokat, olyan, mintha Dávid naplóját olvasnánk. Szerkesztés és szűrés nélkül nyilvánul meg bennük Dávid hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel tarkított kapcsolata Istennel.

A bensőséges hangú 40. zsoltárban Dávid könyörög, hogy mentse meg az Úr, és Isten szeretetteljes, könyörülő válaszát is olvashatjuk. „Várva vártam az Urat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat” (Zsolt 40,2). Később úgy fogalmaz Dávid, hogy az Úr kiemelte „a pusztulás verméből”, a mocsár iszapjából, sziklára állította, és biztossá tette lábait.

Ahelyett, hogy pusztán megköszönné ezt Istennek, és továbblépne, Dávid 14 versen át dicsőíti Istent hűségéért, igazságosságáért és szeretetéért. Nem csak erre az egy alkalomra kéri Isten szabadítását, hanem könyörög, hogy ne vonja vissza tőle irgalmát, és mentse meg máskor is – amit Isten meg is cselekedett.

Az anyaság szó szerint padlóra küldött, kimerülten, kétségbeesetten egyetlen dologra vágytam: egy kis szabadságra. Egy kis szünetre. Csapdában éreztem magam, s kértem Istent, adjon néhány órát, amikor újratöltekezhetem. Ez a nap is véget ért, leszállt az éj, majd új nap virradt egy kicsi lány szokásos nyafogásával.

Ám akkor reggel nem csak a kislányom igényelte a figyelmemet: megcsörrent a telefonom. Egy hölgy hívott a gyülekezetből, szeretné áthívni délutánra a gyermekeimet. Pár órával később egy barátnőm telefonált, szerinte jót tenne nekem egy este főzés és takarítás nélkül. Alig telt el néhány perc, újra jelzett a mobilom, a férjem sms-ezett, hogy elmarad az értekezletük, s mivel korábban jön haza, barátnőzhetnék, kimenőt kapok estére, ha szeretném.

Az első gondolatom az volt, hogy micsoda szerencsés összejátszása az eseményeknek! De hát nem szerencse volt. Egy irgalmas mennyei Atya meghallotta gyermeke kiáltását, és úgy szervezte a dolgokat, hogy kiemeljen a „mocsaramból”.

Nem tudom, kedvesem, mi nyomja a szívedet, de egyben biztos vagyok: Isten ismer téged, törődik veled és terheiddel, legyenek azok könnyebbek vagy nehezebbek.

Isten társas lénynek teremtett minket. Szeret, és bensőséges kapcsolatra vágyik velünk. Élvezettel hallgatja énekünket, dicsőítésünket, hálánk kifejezését, de azt is szeretné, ha Hozzá fordulnánk, mikor fáj vagy nyomaszt valami, ha letörtek vagy csalódottak vagyunk. Kiálts az Úrhoz, ő lát és hall téged!

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy segítesz és megszabadítasz, ha bajban vagyunk. Vágyakozzunk szoros, mély szeretetkapcsolatra veled a fájdalom idején éppúgy, mint mikor öröm tölti el a szívünket. Jézus nevében, Ámen.

Laura Bailey: God Sees and Hears You

Daily Devotion, 2020.11.16.

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/11/16/god-sees-and-hears-you

2020. november 12., csütörtök

Lélekerősítő - Gondokból lett dicsőítés


Lara Casey

Mert a fügefák nem fognak virágozni, a szőlőtőkéken nem lesz gyümölcs. Hiányozni fog az olajfák termése, a kertek sem teremnek ennivalót. Kivész a juh az akolból, és nem lesz marha az istállókban. De én vigadozni fogok az ÚR előtt, víg örömre indít szabadító Istenem. (Habakuk 3,17-18)


Odaégett a leves. A leves! A friss tejet a kamrába vittem. A salátát is. A tojások csak azért úszták meg, hogy a fagyasztóba kerüljenek, mert 8 éves kislányom meglátta, s megkérdezte: - Anyu, mit csinálsz?

Én igazán próbálkoztam.

Jelen lenni.

Mindenkit boldoggá tenni.

Végére jutni tennivalóimnak.

De az egyetlen, ami végét járta, az én voltam.

Ez az odaégett ételek éve. A teljesületlen tervek éve. A teljes felfordulás éve világszerte.

Mikor a hűtő rácsukódott a tojásokra, egyenesen az éjjeliszekrényhez mentem. Kinyitottam a Bibliát, letelepedtem a padlóra, kezemben toll és az imanaplóm. Le akartam írni az Igét, a Biblia szavait.

Aznapi igém:

„Mert a fügefák nem fognak virágozni, a szőlőtőkéken nem lesz gyümölcs. Hiányozni fog az olajfák termése, a kertek sem teremnek ennivalót. Kivész a juh az akolból, és nem lesz marha az istállókban. De én vigadozni fogok az ÚR előtt, víg örömre indít szabadító Istenem.” (Habakuk 3,17-18)

A világ elcsöndesült körülöttem, mialatt tollam az élő szót tintabetűkké alakította. Minden szó, ami a papírra került, beleíródott a szívembe is.

Írás közben birkóztam a szavakkal. Hogyan dicsőíthette Habakuk Istent, miközben úgy tűnt, minden szétesik körülötte? Elég lett volna a termés hiánya, de ő nem állt meg a felsorolásban.

Habakuk nevének jelentése: átkarol – és ezt tehetjük ölelés, de birkózás közben is. Habakuk birkózik a szavakkal és Istennel. Először panaszkodik Istennek, amit teljesen megértettem. Annál inkább zavart, mikor a panaszkodás bizalomba, dicséretbe, dicsőítésbe csapott át.

Mikor úgy érzem, minden összeomlik, először én is panaszkodni kezdek. A panaszkodás valamire rámutat. Isten azt mondja a Szentírásban, hogy a szív bőségéből szól a száj (Lk 6,45). A szánkból elhangzó panasz tehát azt jelzi, hogy figyeljünk oda szívünkre, mert törődésre, gyöngéd ápolásra van szüksége.

Habakuk szavait írva eszembe jutott, amit ő is tudott: Isten kezében az irányítás. Történjék a világban bármi, nyomaszthatja a szívünket akármilyen gond: Isten már megnyerte a csatát.

Amikor az élet kusza, a tervek homályosak, így szólunk: - Bízom Benned, Istenem.

Amikor várakozunk: - Legyen meg a Te akaratod.

Amikor elhagyottnak érezzük magunkat, vagy magányosak vagyunk: - Istenem, Te itt vagy velem.

Amikor ránk telepszik a világ gondja: - Uram, hatalmas vagy.

És amikor az agyunk tele van és a lelkünk üres, így szólunk: - Istenem, nálad van, ami szükséges. Vezess a lábaidhoz.

Isten nem azt akarja, hogy tökéletes és gondtalan légy – a felé fordított szívedre vágyik. Vedd elő a Bibliát ott, ahol vagy, a gondok közepén. Miközben írod az Igét, tudatosítsd magadban minden nap, kicsoda Isten, és formáld a dicsőítés helyévé szívedet.

Uram, köszönjük Igédet! Köszönjük, hogy találkozol velünk, és eszünkbe juttatod az Igazságot: a Te kezedben van az irányítás, és Te mindig ott vagy velünk.  Segíts, hogy gondjainkat letegyük eléd, és formáljuk át őket dicsőítéssé. Jézus nevében, Ámen.

Lara Casey: Worries Turned Into Worship

Daily Devotion, 2020. november 9.

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/11/09/worries-turned-into-worship


2020. október 29., csütörtök

Lélekerősítő - Több, mint por és csont

 

Lysa TerKeurst

„Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott. Este lett és reggel: a hatodik nap.” Ter 1,31

Ne feledd, ki vagy.

Számtalanszor mondtam ezt a gyermekeimnek, mikor kisebbek voltak. Azt akartam, emlékezzenek rá, hogy a Mindenható Isten gyermekei. Tudtam, hogy ha észben tartják, könnyebben meg tudják élni ezt az igazságot.

A Teremtés könyvének első két fejezete engem erre emlékeztet, és ezzel segített, amikor összetört a szívem, és úgy éreztem, minden jó eltűnik az életemből. Olyan jelentéktelennek éreztem akkor magam! Megpróbáltam továbblépni a csalódás okozta mély fájdalomból. „Ki lehet ebből gyógyulni egyáltalán?” – kérdeztem magamtól. Ahogy ebben a fájdalommal és szégyenkezéssel teli világban próbálunk navigálni, a Biblia első két fejezetében Isten így suttog a fülünkbe: „Ne feledd, ki vagy. Emlékezz rá, hogyan alkottalak. Emlékezz rá, milyen hivatást szántam neked.”

Amikor Isten létre hívta, megformálta, megfestette a világot és benne a teremtményeket, minden gondolatával és érintésével az Ő jósága szivárgott beléjük. És mikor elkészült, „Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott” (Ter 1,31a).

Annyira szeretem, hogy Isten nagyon jónak találta Ádámot és Évát a szerény alapanyagok ellenére, melyekből alkotta őket. Por és kitört csont – nem valami ígéretes indulás.

Magukban ezek az alapanyagok semmit sem érnek. Értéktelenek. Elfogadhatatlanok.

De mert Isten kiválasztotta őket, rájuk lehelt, és megérintette őket, a teremtés egyetlen darabkájává váltak, mely Isten képmását tükrözi. E két anyag „semmi” volt és a legdicsőbb „valamivé” vált. Isten képéhez hasonlítanak. Ezek a képmások a láthatatlan Istent láthatóvá tették.

Szeretném felhívni a figyelmeteket a Ter 2,18-ra is, ahol Isten kijelenti, hogy hozzáillő segítőtársat alkot Ádámnak.

A „hozzáillő” az eredeti héber szövegben נֶגֶד neged, melynek alapjelentése: előtte, vele szemben, a látóterében. Ez a jelentésárnyalat rávilágít, milyen segítőt szánt Isten Ádámnak: olyat, aki azon túl, hogy a föld megmunkálásában segít, és alkalmas arra, hogy gyermekeket hordozzon és hozzon világra, ott van Ádám előtt, aki nézheti őt.

Én ezt úgy értelmezem, hogy tükörkép. Nem olyanformán, hogy visszatükrözi, amit eléje helyezel, hanem emlékezteti Ádámot, hogy aki előtte áll – és így ő maga is – Isten képmása.

Éva, amellett, hogy alkalmas segítőtárs, nem engedi, hogy Ádám elfeledje, ki ő: Isten képére és hasonlatosságára teremtett emberi lény. Isten jóságának és dicsőségének tükörképe. Erre az emlékeztetőre Évának ugyanúgy szüksége volt. Feladatuk, hogy betöltsék a földet Isten dicsőségével.  Ne csak úgy legyenek termékenyek, hogy gyermekek által sokasodnak, hanem mint Istenbizonyítékok szaporodjanak el. (Ter 1,28)

Istenre való hasonlóságuk azt hirdeti a világnak, hogy „Isten dicséretre méltó”!

Egymás felé pedig azt üzeni képmásuk, hogy: „Ne feledd, ki vagy. Istené vagy. Istentől vagy. Az Ő képmására lettél megalkotva. Isten a maga édesapai szívének mérhetetlen mélységével szeret. Képzeletedet felülmúlóan drága vagy neki.”

Isteni visszaverődés. Nemcsak Ádám és Éva feladata, hanem mindannyiunké. Nemcsak a házasoké, hanem minden egyes emberé, akinek dobog a szíve. És minél inkább emlékeztetjük egymást arra, kik vagyunk valójában, annál teljesebben tölti be a földet Isten jóságának és dicsőségének visszaverődése.

Nemcsak por és csont vagyunk.

Nem az vagyunk, amit teszünk, vagy amit tesznek velünk.

Nem az a rossz vagyunk, amit mások mondanak rólunk.

Magának Istennek a lehelete és érintése vagyunk. Isten alkotása, akit szeret. Isten jóságának és dicsőségének tükörképe vagyunk.

Ezekre az igazságokra van szükségem, hogy tudjam, ki vagyok. Sokkal több vagyok, mint a sérüléseim, fájdalmaim, szorongásom, bizonytalanságom. Talán neked is erre volt szükséged. Hadd súgjam hát a füledbe: „Ne feledd, ki vagy”.

Atyám, Istenem, milyen gyönyörű ajándék, hogy a Te képmásod lehetek! Segíts, hogy másként lássam magamat és a többieket. Mutasd meg, ha valakire a sértettség vagy a szégyen szemüvegén át nézek a Te szereteted isteni lencséje helyett. Azt szeretném, hogy életem a te jóságodat és dicsőségedet tükrözze. És szeretnék szeretetet és igazságot közvetíteni szenvedő szíveknek, akik elfelejtették, kik ők. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: More Than Dust and Bone

Daily Devotion, 2020.10.28.

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/10/29/more-than-dust-and-bone

2020. október 20., kedd

Lélekerősítő - Ezért szoktam akkor is imádkozni, amikor nehéz

 

Anne Graham Lotz

„Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt, akitől nevét kapja minden nemzetség mennyben és földön, és kérem, hogy adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy Lelke által hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember; hogy Krisztus lakjék szívetekben a hit által, s a szeretetben meggyökerezve és megalapozva meg tudjátok érteni minden szenttel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység; és megismerjétek Krisztus minden ismeretet meghaladó szeretetét, és így mind jobban elteljetek Isten mindent átfogó teljességével.” Ef 3,14-19

Keresztény életem egyik legnagyobb kihívása az imádkozás. Hiába tudom, hogy erre kaptunk parancsot, biztatást, meghívást, sőt gyakran kényszerítve vagyunk rá, még mindig küszködök az imádsággal. Küzdelmem elsősorban három területre összpontosul.

Először is küzdök az összpontosítással. Miért van az, hogy amint lehajtom a fejem, hogy imádkozzam, szanaszét futnak a gondolataim? Ahelyett, hogy valóban Istennel kommunikálnék, azon töröm a fejem, mit főzzek ebédre, mit viseljek egy bizonyos alkalomra, vagy mikorra időzítsem a találkozást barátnőmmel. De olyan is van, hogy annyira fáradt vagyok, hogy a nyugodt légkör elálmosít, és elszundítok.

Második az állhatatosság. Küszködöm, hogy naponta kerítsek időt az Úrral való találkozásra.  Hányszor megtörténik, hogy a telefonom csipogása, vagy a kutyám jelzése miatt abbahagyom az imádkozást, vagy az utolsó percben ébredek, amikor hogy el ne késsek, ki kell ugranom az ágyból, és így teljesen imádkozás nélkül indítom a napot.

Végül imádságom tartalmával is küzdök, azzal, hogy mit és hogyan mondjak.

Istenhez fordultam megoldásért mindhárom területen. Segített! Ébresztőórámat korábbra állítom, így van időm találkozni az Úrral, mielőtt elindul a nap – ez segít a kitartásban. Leírom az imádságomat, így könnyebben koncentrálok, és segít a megfogalmazásban is. Négy elemből szerkesztem meg az imádságomat: dicsőítés, bűnvallás, hálaadás és közbenjárás.

Azzal kezdem, hogy dicsőítem Istent önmagáért, azért, Aki, mert az ő nagyságára koncentrálva, ezzel összehasonlítva, az én szükségleteim és problémáim összezsugorodnak. Ezután magamba nézek, és Isten szentségének és dicsőségének fényében azonnal meglátom bűnös voltomat.

Nem ostorozom magam vétkeimért, hanem csak megnevezem őket, és utána kifejezem hálámat Annak, Aki megbocsát, és megtisztít engem. Ekkor fogalmazom meg kéréseimet magamért és másokért.

Pál apostol imádkozott Jézus efézusi követőiért, én is így imádkozom értünk, hogy közelebb kerüljünk Istenhez:

„Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt, akitől nevét kapja minden nemzetség mennyben és földön, és kérem, hogy adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy Lelke által hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember; hogy Krisztus lakjék szívetekben a hit által, s a szeretetben meggyökerezve és megalapozva meg tudjátok érteni minden szenttel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység; és megismerjétek Krisztus minden ismeretet meghaladó szeretetét, és így mind jobban elteljetek Isten mindent átfogó teljességével” (Ef 3,14-19).

Ne feledjük, az imádság célja nem csak az, hogy válaszokat kapjunk. Az a célja, hogy bensőséges, személyes kapcsolatot fejlesszünk ki Azzal, aki szeret minket, önmagát adta értünk, és arra vágyik, hogy jelenlétének világosságában éljünk. Ezért a célért érdemes küzdeni!

Abba, Atyám! Köszönöm a kiváltságot, hogy Eléd jöhetek. Köszönöm, hogy segítesz győzelemre vinni harcomat a koncentrálással, az állhatatossággal, imádságom tartalmával. Továbbra is ki akarok tartani az imádságban. Szeretlek! Százszoros jutalmat kapok imádságomért azzal, hogy közelebb juthatok szívedhez. Kérlek, ahogy hozzád fordulok, még ha esetlen is imádságom, fordulj felém. Segíts, hogy figyelmemet a veled való kapcsolatra összpontosítsam. Jézus nevében, Ámen.

Anne Graham Lotz: The Reason I Pray, Even When It’s a Struggle

Daily Devotion, 2020.10.19.

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/10/19/the-reason-i-pray-even-when-its-a-struggle

2020. október 16., péntek

Lélekerősítő - Amikor elfelejtem, hogy bennem él Jézus

 

Lynn Cowell

„Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” Gal 2,20

 

Tekintetemmel a tömeget pásztáztam, kerestem az arcát. A gimnázium kórusával léptünk fel, és egy dolgot szerettem volna látni: hogy édesapám ott van a nézőtéren.

Nem mintha nem bíztam volna a szeretetében. Tudtam, hogy szeret, legalábbis azt hittem, tudom. Szó szerint éjjel-nappal dolgozott, hogy eltartsa tíztagú családunkat. Ez bizonyítja, hogy szeret, nem?

Miközben továbbra is kerestem a nézők között, azon tépelődtem, hogy vajon az én szereplésem elég ok arra, hogy elkéredzkedjen a munkahelyéről? Elég fontos vagyok ehhez? Bizonyítékot akartam a szeretetére. De ha nem jön el, hinni fogom-e, hogy mégis szeret?

Néha mostanában is rajtakapom magam, hogy pásztázom a körülményeket, bizonyítékot keresek arra, hogy szeretnek. Ilyesmikre gondolok:

- tudja-e a férjem, hogy attól még, hogy nem járok be dolgozni 9-5-ig, az én munkám is kimerítő tud lenni?

- vajon megköszöni-e a főnököm, hogy olyan sokat túlóráztam, hogy a projekt időben elkészüljön?

- vajon felnőtt gyermekem szakít-e rám időt?

Úgy sejtem, nem csak én teszek fel magamnak ilyen kérdéseket.

Mai igénkben ezt írja Pál apostol: „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem” (Gal 2,20).

Keresztre vagyok feszítve (persze nem szó szerint én, hanem a korábbi élet- és gondolkodásmódom) – itt kezdődik hívő életem. Számomra ez a jóváhagyásért, megerősítésért való állandó vágyakozásom keresztre feszítését jelenti. Jézus már jóváhagyott engem, és ez elég!

Jó arra gondolni, hogy mivel Jézus rám bólintott, minden önző vágy, hogy a nem megfelelő helyen keressem az elismerést, egyszer s mindenkorra megszűnik. Így lesz?

Hát nem. Feléled, amikor elfelejtem, hogy Jézus él bennem.

Amíg a menny innenső oldalán élek, testem harcolni fog azért, hogy újraéledjen és átvegye az uralmat. Tudnom kell, hogy a meghalás önmagamnak nem egy egyszeri, hanem naponta (sőt percről percre) megújított döntés.

Minden egyes nap abból kell kiindulnom, hogy Valaki mélyen, mindörökre szeret. Tudnom kell, hogy Krisztus bennem élő Lelke nagyobb a szeretet, elfogadás, megfelelés bizonyítékát követelő vágyamnál.

Ha nem pazarlom az energiát arra, hogy keressem a szeretetet, az Ő szeretetének, céljának, életének vezetékévé válhatok magam és mások számára.

Kedves barátom, mindketten abbahagyhatjuk a tömeg pásztázását. Atyánk szeret minket. Egyszer s mindenkorra bizonyította ezt Jézus halálával és feltámadásával. És naponta bizonyítja a bennünk élő Szentlélek erőt adó jelenlétével. Bizonyítja azzal az erővel, amit megkapunk, hogy szeretni tudjuk a másikat akkor is, ha nehéz vagy kényelmetlen.

Igen, Jézus bennünk él. Hiszünk és bízunk Isten Fiában, aki szeret, és önmagát adta értünk, és ezzel a bizalommal felvértezve meg tudjuk osztani csodálatos szeretetét másokkal is.

Jézusom, veled együtt keresztre feszítettek. Amikor megkísért, hogy mások hozzám való viszonyulásában keressem a szeretetet, szólj rám, segíts, hogy ragaszkodni tudjak az Igazsághoz, hogy te már elfogadtál és szeretsz engem. Segíts, hogy abban a pillanatban és a következőkben újra meg tudjak halni magam számára, s így lehetővé tegyem, hogy a te Lelked éljen bennem és általam. Jézus nevében, Ámen.

Lynn Cowell: What Happens When I Forget Christ Lives in Me

Daily Devotion, 2020.10.16.

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/10/16/what-happens-when-i-forget-christ-lives-in-me

2020. szeptember 29., kedd

Lélekerősítő - Jézus sírt

 

Jézus sírt

Anitha Abraham

„Hova tettétek?” – kérdezte megindultan. „Gyere, Uram – felelték –, és nézd meg!” 35Jézus könnyekre fakadt. Erre a zsidók megjegyezték: „Nézzétek, mennyire szerette!” Jn 11,34-36

Van, amikor nincsenek szavaink. Annyira szívszorító, ami történt, hogy a lelkünk legmélyéig felkavar.

Velünk is ez történt, mikor megjött a hír. Eltűnt egy kisrepülőgép, rajta a fiatal pilótával, aki évek óta közösségünk tagja volt. Csodáért imádkoztunk, de hamar beigazolódott legrosszabb sejtésünk. A repülő lezuhant, a pilóta nem élte túl.

Csak 17 éves volt.

Magamnak és másoknak is ki tudtam volna mondani az ilyenkor szokásos keresztény színezetű mondatokat, de képtelen voltam felfogni a hihetetlen veszteséget.

Krisztus követőiként van reményünk. Tudjuk, hogy Isten mindent a mi javunkra és az Ő dicsőségére fordít. Tudjuk, hogy Ő uralkodik.

De attól még gyászolunk. És ez nem a hit vagy a bizalom hiánya, hanem az emberi szív válasza a világ sebzettségére. Lázár történetéből tudjuk, hogy Jézus maga is gyászolt.

Lázár történetét több oldalról meg lehet közelíteni. Jézus ismerte őt. Nem csak egy volt követői közül, akik csodáiról hallva csatlakoztak a tömeghez. Jézus többször együtt volt vele, a barátjának számított. Tudjuk, hogy Jézus mindenkit szeretett, de a Biblia külön kiemeli, hogy „Jézus szerette Mártát, a nővérét és Lázárt” (Jn 11,5).

Jézus együtt étkezett Lázárral. Jelen volt a nővérek közötti feszült pillanatban. Ismerte ezt a családot, és ők is ismerték Őt. Személyesen.

Ez is oka lehetett, miért rázta meg annyira Lázár halála.

Ismerjük a történet végét: Lázár nem sokáig maradt halott. Jézus szemléltette, amit hirdetett: Ő a feltámadás és az élet.

De előtte, a halál és az élet között, valami történt. „Jézus könnyekre fakadt” (Jn 11,35).

Felmerül a kérdés: miért? Jézus tudta, hogy Lázár meg fog halni, és azt is, hogy életre kel. Miért sírt akkor? Kezdhette volna azzal, hogy „Lázár, jöjj ki!”, de ő előbb nyilvánosan siratta barátját.

Tudósok, teológusok több elméletet gyártottak erről. Jézus nem magyarázta meg, tehát igazából nem tudhatjuk, mi a válasz a miértre. Egy dolgot viszont tudok: örülök, hogy így tett. Rávilágít, hogy vannak pillanatok, mikor nincs szükség szavakra.  Nem kell magyarázni, nem kell kijelentéseket tenni. Egyszerűen a gyász ideje van.

Egy nagyon nehéz időszakomban kaptam egy jó tanácsot egy barátnőmtől: érezzem át, amit érzek. A gyógyulás később következik.

Mindennek megvan az ideje. A gyásznak is. Amikor eluralkodik rajtunk a bánat, tudjuk, hogy van egy Megváltónk, egy megértő, együttérző Főpapunk. Ő a Szabadító, aki reményt és örök életet ad nekünk.

Szabadító, aki könnyekre fakadt.

Drága Mennyei Atyám, néha annyira nehéz az élet, de hálás vagyok, hogy Te mindig ott vagy velem. Köszönöm szeretetedet és a reményt, amiben részünk van Benned. Jézus nevében, Ámen.

Anitha Abraham: Jesus Wept

Daily Devotion, 2020. 09.28.

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/09/28/jesus-wept

2020. szeptember 17., csütörtök

Lélekerősítő - Szívünk óvásának árnyoldala

 

Tracie Miles

„Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet!” Péld 4,23

„Anya, neked falak vannak a szíved körül.”

Bántott a lányom megjegyzése, s rögtön ellene mondtam. Ő kedvesen, de szilárdan kiállt az igaza mellett.

Megjegyzése nem hagyott nyugton. Egyáltalán mit jelent? Falakat húztam a szívem köré? És ez ennyire nyilvánvaló? A következő napokban, ahogy figyeltem gondolataimat, tevékenységemet, egyre világosabban láttam, mire gondolhatott. Valóban ott voltak a falak, amelyek hosszú évek sebei, ütései ellen lassan körbevették a szívemet.

Mondok néhány példát. Nehezen tudok bízni az emberekben, mindig attól tartok, hogy nem őszinték velem. Állandóan arra számítok, hogy be fognak csapni, és titokban lesem, mikor történik ez meg.

Mindig azt feltételezem, hogy a legrosszabb forgatókönyv fog megvalósulni. Ezért állandóan résen állok, és gyakran megfeledkezem arról, hogy Isten az én oldalamon áll, minden helyzetben számíthatok az Ő békéjére - és hogy Benne valóban meg lehet bízni.

Hiperérzékenyen reagálok a visszautasításra, arra, ha valaki cserbenhagy, elutasít, nem szeret vagy bírál, s úgy védekezem, hogy elrejtem érzéseimet, s elbújok egy mosolygó, minden-rendben-van álarc mögé. Ha konfliktusba kerülök valakivel, inkább visszahúzódom, nem veszek róla tudomást, ahelyett, hogy szembenéznék és foglalkoznék vele.

Könnyen megbántódom. Ilyenkor aztán hagyom, hogy az érzések és önkritikus gondolatok rácsimpaszkodjanak önbizalmamra, táplálják a mélyen bennem lakó bizonytalanságot, s visszahúzódom falaim mögé, ahol biztonságban érzem magam, amivel aztán újabb kapcsolati problémákat generálok.

Huhh. Szembenézés a valósággal. Úgy látszik, valóban falak épültek fel bennem az egyedi fájdalmak, szenvedések, csalódások köveiből. Úgy éreztem, megvédem magam, ha óvom a szívemet. Valójában viszont csak nem engedtem közel magamhoz az embereket, és nem mertem bízni a bennük lévő jóban. Ez a reakció gyakran megfoszt a békétől és örömtől, sőt még attól is, hogy olyan közel érezzem magam Istenhez, ahogyan szeretném.

De hát nem erre szólít fel az Írás a Példabeszédek 4,23-ban? „Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet!

Salamon itt a keresztény élet egyik legfontosabb aspektusára mutat rá: szívünk állapota befolyásolja, hogy kik vagyunk, hogy érezzük magunkat, mit teszünk és hogyan élünk.

De amiről Salamon itt beszél, nagyban különbözik attól, ahogy mi szoktuk értelmezni szívünk óvását.

A szentírási értelemben szívünk őrzése azt jelenti, hogy Isten bennünk lévő ereje által éberen figyeljük, mi kerül a szívünkbe és mi lakik benne.

Figyelnünk kell arra, mit mondunk és mit teszünk, mert idővel gondolataink és cselekedeteink formálják szívünk állapotát. Szívünk bibliai óvásának alapja, hogy állandó kommunikációban legyünk Urunkkal, eligazítást, biztos választ, békét kérve tőle.

A falak építése szívem köré természetes önvédelmi reakciónak tűnt, még ha nem is mindig voltam tudatában, mi történik. De most már látom, hogy a falak többet ártanak, mint használnak. Semmi előnnyel nem jártak az életemben a láthatatlan falak, amiket olyan szorgalmasan húztam fel.

Lányom egyszerű, őszinte mondatának hatására felismertem a falépítés hátrányait. Nagy különbség van szívünk óvása és a falak felhúzása között. Ha az Írásokkal óvjuk szívünket, hitünk jó irányba tart, míg ha az emberek és érzelmek kizárása végett falakat húzunk magunk köré, a bizonytalanság, félelem, boldogtalanság és magány válik állandó társunkká.

Csak Isten tud megóvni a fájdalomtól, és Ő nem azért teremtett, hogy magunk építette börtönben töltsük az életünket. Ő közösségre és szeretetre teremtett. Azt akarja, hogy szabadon, szívünkben örömmel és békével éljünk. Rajtunk áll, hogy kibújunk-e falaink mögül és elhisszük, hogy mindez a jó elérhető Általa, akármi történt is velünk korábban, és bármi történik is ezután.

Túl rövid az élet ahhoz, hogy falak mögött éljünk, főleg mivel a szabadság és béke állandóan rendelkezésünkre áll, ha kérjük.

Uram, segíts lebontani a falakat, melyeket önvédelemből építettem, erősíts meg, hogy bízni tudjak abban, hogy te megőrzöd a szívemet. Segíts, hogy át tudjak engedni Neked minden haragot, keserűséget, sebet, sértést és a képtelenséget a megbocsátásra, és élni tudjak abban a szabadságban és örömben, amit Te kínálsz nekem. Jézus nevében, Ámen.

Tracie Miles: The Downside of Guarding Your Heart

Daily Devotion 2020.09.16.

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/09/16/the-downside-of-guarding-your-heart

2020. szeptember 8., kedd

Lélekerősítő - Imádkozni, amikor már nincsenek szavak

 

Chrystal Evans Hurst

„Ő pedig ezt mondta: Nézz jóindulattal szolgálóleányodra! Azután elment az asszony a maga útjára, evett, és nem volt többé szomorú az arca.” 1Sám 1,18

Nem tudtam abbahagyni a sírást. Édesanyám születésnapján ott ültem az ágya szélén, és egyszerűen képtelen voltam leállítani a könnyeimet. Nagyon sokat imádkoztam érte, de most éreztem, hogyan tör fel lelkemben a rossz előérzet, a félelem, hogy már nem sokáig van velünk. De most a születésnapja van. Folytak a könnyeim, és próbáltam úgy fordulni, hogy ne lássa őket.

A szorongás és aggodalom ott áramlott a mélyben, mialatt napi feladataimat végeztem, majd csatlakoztam a családhoz édesanyám gondozásában. Amennyit csak lehetett, jelen akartam lenni mellette segítőkészen, erősen.

És imádkoztam. Mind imádkoztunk. Rengeteget.

Ez eddig is így volt, de a mai nap valahogy különbözött a többitől. Aznap felfogtam, hogy minden jó szándékom, minden befektetett energiám ellenére, nem tehetek semmit.

Egy tennivalóm maradt: csendben imádkozni. A szomorúság elrabolta a szavaimat.

Azt hiszem, a bibliai Hanna is ebben az állapotban lehetett.

Nagyon vágyott gyermekre, de nem került áldott állapotba. Fájdalma mély volt. Férje megkérdezte tőle: „Anna, miért sírsz, és miért nem eszel? Miért vagy úgy elkeseredve?” (1Sám 1,8). Hanna szomorúsága az étvágyát is elrabolta.

Kicsit később elment a templomba, és „lelke mélyéig elkeseredve könyörgött az Úrhoz, és keservesen sírt” (10. v.) Mikor Éli észrevette, egy asszonyt látott, „aki magában beszélt: csak az ajka mozgott, de nem hallatszott a hangja” (13b v.).

Hanna fájdalma olyan mély volt, amihez már nem voltak szavai.

Nekem is folyt a könnyem, az ajkaim mozogtak, de szavakat nem formáltak. Egyszerűen nem találtam szavakat, miközben próbáltam imádkozni. Kizárt, hogy volnának szavak, amelyek ki tudnák fejezni az érzéseimet.

Sok-sok könnyel és szavak nélkül folytattam az imádkozást.

Legforróbb vágyam teljesülését – még időt – kértem Istentől, aztán megadtam magam a bizalomnak, tudva, hogy kérésem teljesítése az Ő kezében van, és Ő hall engem, ha nincsenek is szavaim.

Ez az elengedés azon a napon megmagyarázhatatlan békességgel töltött el.

Egy kérésem már teljesült. Édesanyám megérte a 70. születésnapját. A következő kérésem az volt, hogy legyen velünk karácsonykor – hogy még egyszer átélhesse kedvenc ünnepét.

Megérte azt is.

Emlékszem kedves mosolyára, mikor benéztem hozzá karácsony reggelén, és áldott ünnepet kívántam. Voltak még kéréseim ez után? Persze. Szerettem volna, ha megéri az újévet, a következő házassági évfordulójukat, még egy nyarat, még egy születésnapot. Nem kaptam meg, amit reméltem, de egy vágyamat teljesítette Isten.

Hannának végül lettek gyermekei, de biztosan állíthatjuk, hogy szerette volna, ha másként kezdődik a története. Isten viszont teljesítette egy vágyát. És Hanna vissza tudta adni Istennek elsőszülött gyermekét.

Bár várakozása gyötrelmes volt, Hanna is megízlelte Isten békéjét. Még ott a templomban, miután kiöntötte szívét Istennek, az Írás szerint „nem volt többé szomorú az arca”. Gyakran van az, hogy az imádságból eredő legnagyobb ajándék, hogy megismerjük Istent és az Ő békéjét. Akkor kapjuk meg ezt, ha megfogalmazzuk kéréseinket, türelmesen várjuk Isten válaszát, és bízunk bölcsességében és irántunk való szeretetében.

Az igazság az, hogy nem minden kérésünkre kapunk olyan választ, amilyet szeretnénk. Pár héttel később édesanyám belépett a menny kapuján.

Mindazonáltal hálás vagyok, hogy kitartottam az imádságban, és még mindig részesülök a béke ajándékában. Imádkozhatunk attól még, hogy nincsenek szavaink. Megismerhetjük Isten békéjét, amikor vágyunkat el kell engednünk. És ha nem kapunk választ, Isten akkor is megerősíti szívünket, és megtanulunk bízni Benne.

Istenem segíts, hogy imádkozzam Hozzád akkor is, ha nem tudom, mit mondhatnék. Segíts hinnem, hogy te átveszed az üzenet fejemből, szívemből, és lefordítod Magad számára, amikor nincsenek szavaim. Segíts átélnem békédet, amikor nem kapok választ imáimra, és segíts bíznom Benned, hogy úgy fogsz válaszolni, ahogy a legjobbnak látod. Jézus nevében, Ámen.

Chrystal Evans Hurst: Praying When You Don’t Have Words

Daily Devotion, 2020. szeptember 3.

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/09/03/praying-when-you-dont-have-words

2020. szeptember 1., kedd

Lélekerősítő - Ne félj, Istent nem lehet elvéteni


Lisa Bevere

„Elölről, hátulról közrefogsz, kezedet rajtam tartod. Csodálatos nekem ez a tudás, igen magas, nem tudom felfogni.” Zsolt 139,5-6

Nemrég teljesen váratlanul találkoztam egy „keresztlányommal”...

Váróteremben ültem, mikor belépett egy fiatal nő. Ismered azt a fura érzést, mikor látod, hogy felismer valaki, és neked fogalmad sincs arról, hogy ő kicsoda? Veszettül keresgéltem a memóriámban, hol találkozhattunk. Hiába, úgyhogy esetlenül visszamosolyogtam. Ebben a pillanatban előkapta az addig a hóna alatt szorongatott egyik könyvemet. Megöleltük egymást, kértem, üljön mellém.

Nemrég új életet kezdett, férjhez ment, elköltözött otthonról, távol került családjától, barátaitól. Könnyes szemmel magyarázta, milyen sokat jelentett neki a könyvem. Fellapozta, hogy megmutassa a széljegyzeteit, a kiemeléseket.

Abból, amiket mondott, egyértelműen kiderült, hogy szereti Istent, szereti az egyházat, szereti Isten Igéjét. Minden erejével Isten kedvében akart járni, de össze volt zavarodva. Nem tudta biztosan, hogy Isten hangját hallja, vagy a sajátját, vagy - ami még rosszabb - az ellenség hangját. Egy mondatban foglalta össze kérdéseit, félelmeit: „Félek, hogy elvétem Istent”.

Éreztél már hasonlót? Én igen!

Felszínesen nézve, a félelem, hogy nem vesszük észre Istent, akár nemes érzés is lehetne, de a tapasztalat megtanított, hogy az ellenség arra használja, hogy csapdába csalja az embereket.

Ugyanis elvonja a figyelmet Isten vezetési képességéről, és a mi követési képességünkre fókuszál.

Keresztény utunkat a szeretet és hit helyett félelem vezeti. Kegyes vágyunkat Isten követésére a Sátán elferdíti, megkérdőjelezi minden lépésünket, míg annyira összezavar, hogy nem is merünk megmozdulni. Megbénít a rossz mozdulattól való félelemmel. Tudja jól, hogy bénán nem tudjuk követni Isten útmutatásait.

Figyelj rám: Jézus nem akar kicselezni. Nem mondta volna, hogy kövessük, ha lehetetlen lenne. Meg fogja mutatni az utat.

Drága „keresztlányom”, én hiszem, hogy ha a szíved tiszta, képtelenség Istent elvétened. Honnan tudom?

Mert Isten hatalmas céltábla.

 

Hova célozhatsz, ahol nem Őt találod?

Mihez nyúlhatsz, ami nem az Ő létét hirdeti?

Mire tekinthetsz, ami nem viseli magán fenséges ujjlenyomatát?

 

Nézz fel, és fedezd fel a csillagok csodájában.

Nézz le, és lásd dicsőségét egy szál virágban.

 

A hegyek ormai hirdetik, hogy Ő a mi Kősziklánk és menedékünk.

A tenger morajlása Isten hatalmas erejéről beszél.

A szél rányitja lelkünket Isten láthatatlan jelenlétére.

 

De ha mindez a tudás nem volna elég, van még egy örömhírem. Téged, kedves keresztlányom, körülvesz Isten. Hiába képzelsz el olyan helyet vagy helyzetet, ahol egyedül vagy. C.S. Lewis is hangsúlyozza ezt az igazságot: „Megtehetjük, hogy nem veszünk tudomást róla, de Isten jelenlétét sosem kerülhetjük el, hiszen csordultig betölti a világot. Ő mindenütt ott van - inkognitóban.”

Nincs pillanat, nincs hely, ahol Ő ne lenne jelen, és sem múltadban, sem jelenedben, sem jövődben nem találsz olyan részt, amiből hiányozna Isten.

Dávid királyt csodálattal töltötte el Isten bensőséges közelsége:

Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod. Csodálatos nekem ez a tudás, igen magas, nem tudom felfogni. Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak? Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is jelen vagy. Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék, kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem. Ha azt gondolnám, hogy elnyel a sötétség, és éjszakává lesz körülöttem a világosság: a sötétség nem lenne elég sötét neked, az éjszaka világos lenne, mint a nappal, a sötétség pedig olyan, mint a világosság” (Zsolt 139,5-12 RUF).

Lányom, ne félj attól, hogy elvéted, elszalasztod Istent. Ő sokkal hatalmasabb a te félelmednél. Csak szögezd rá tekintetedet, és indulj el. Bízzál a vezetési képességében. A jó pásztor tudja, hogyan terelje juhait, még ha azoknak fogalmuk sincs róla, merre mennek.

Jézusom, félelmeim ellenére a Te vezetésedre bízom magam. Tudom, hogy jó szívvel vagy irántam. Megnyugszom a tudatban, hogy Te jobban vezetsz, mint ahogy én követni tudlak. A hitben előre indulok, és Te irányítani fogod lépteimet. Jézus nevében, Ámen.

Lisa Bevere: Don’t Be Afraid of Missing God

Daily Devotion, 2020. 08.25.

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/08/25/dont-be-afraid-of-missing-god


2020. augusztus 4., kedd

Lélekerősítő - Isten, aki lát engem

Melissa Spoelstra

»Te vagy El Roi (az Isten, aki lát engem)!« Azután hozzáfűzte: »Valóban itt láttam azt, aki lát engem?« (Ter 16,13b)

Kaptam egy hosszú üzenetet, lassan elolvastam. Majd még egyszer. Olyasmivel vádolt meg, amit sohasem mondtam. A szociális médián megjelent bejegyzésemet magára értette, pedig egyáltalán nem róla szólt.
Döbbenten néztem az üzenetet.
Nem akart velem találkozni, hogy megbeszéljük. Lezárta a barátságunkat, és kérte, hogy többé ne keressem.
Ordítani tudtam volna az igazságtalan vádtól. Ki akartam engedni a gőzt magamból, felhívni valakit, akinek elmondhatom. De tudtam, időt kell hagynom magamnak, mielőtt olyan beszélgetésbe keverednék, ami a másik kibeszélésének, pletykának minősülne.
Látod ezt, Istenem?” - nyögtem félhangosan, ahogy az iskola előtt, lányomat várva a kocsiban ültem. Tudtam a választ. Ő El Roi, az Isten, aki lát engem.
A Biblia szerint egy Hágár nevű asszonynak nyilatkoztatta ki magát Isten ezen a néven. Egyiptomi szolgáló volt Hágár a meddő Sára mellett. Sára gyermeket akart, és megkérte urát, háljon Hágárral. Utána viszont gonoszul bánt a várandós szolgálóval, olyannyira hogy Hágár kimenekült előle a pusztába.
Megértem Hágárt, én is sokszor szerettem volna kifutni a világból. De az El Roi név rávilágít, hogy legsötétebb pillanatainkban is van Valaki, aki ránk tekint. Isten látja fájdalmunkat. Hallja sírásunkat.
Egy angyalt küldött Hágár bátorítására, és ez után olvassuk: „Erre ő ezt a nevet adta az Úrnak, aki vele beszélt: »Te vagy El Roi (az Isten, aki lát engem)!« Azután hozzáfűzte: »Valóban itt láttam azt, aki lát engem?« (Ter 16,13).
Sosem vagyunk egyedül, mert olyan Isten szolgálatában állunk, aki lát minket. Nyugodtak lehetünk, hogy Ő sosem téveszti szem elől, min megyünk keresztül. El Roi látta Hágárt, de nem ígért gyors megoldást a problémájára. Minket is lát, de látja a teljes képet is, az idő korlátaitól szabadon.
Néha arra hív, hogy húzzunk egy határt, és meneküljünk el az erőszaktól, a rossz bánásmódtól. Előfordul, hogy mások húznak elénk határokat, és a kapcsolatnak, melyet fenn szeretnénk tartani, vége szakad. Megint máskor arra hív Isten, hogy maradjunk a pályán. Ígéreteibe kapaszkodva, új látásmóddal tartsunk ki egy nehéz házasságban, munkahelyi szituációban vagy gyülekezeti konfliktusban.
Amikor becsaptak, vagy más nehézség adódott, mint például a hosszú üzenetet olvasva, szerettem volna, ha Isten azonnal megoldja a helyzetet. Te voltál már így? Igaz, hogy El Roi tudja, hogy bántak velünk, de bíznunk kell útmutatásában, mert ő a teljes képet látja.
Isten tud róla, ha könnyeinkkel vödrök telnének meg, s még azt sem tudjuk, miért sírunk. Velünk ül győzelmi ünnepet, ha valami új tudást sikerült elsajátítanunk, vagy őszintén meg tudtunk bocsátani valakinek, akinek nem volt könnyű megbocsátani. Lát minket, amikor egész nap tompák vagyunk, csak nézünk ki a fejünkből. Talán nem old meg azonnal minden nehézséget, amivel szembesülünk, de jelenlétében nem kételkedhetünk. Sosem vagyunk egyedül, mert El Roi az Isten, aki lát.

Köszönöm, El Roi, hogy látsz engem. Tudod, milyen volt a napom. Ismered az embereket, akik nehézzé teszik a szívemet. Jól esik, és bátorít a gondolat, hogy bár oly mérhetetlenül sokan vagyunk a földön, Te személyesen ismersz engem. Hozz növekedést az életembe, míg én egyre jobban ragaszkodom Hozzád, és hiszek Benned. Jézus nevében, Ámen.

Melissa Spoelstra: The God Who Sees Me
Daily Devotion, 2020.08.04.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/08/04/the-god-who-sees-me

2020. július 27., hétfő

Lélekerősítő - Amikor legszívesebben feladnád

Sharon Jaynes

„Ezért tehát mi is, akiket a tanúknak ekkora fellege vesz körül, tegyünk le minden terhet és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatosan fussuk meg az előttünk levő pályát. Emeljük tekintetünket Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki a rá váró öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – elszenvedte a keresztet, és most Isten trónjának jobbján ül.” Zsid 12,1-2

Érezted már, hogy legszívesebben feladnád? Érezted lelki lábad fájdalmát, hajdan erős szíved gyengülését, a tűz hamvadását a kebledben? Én igen. És rájöttem, hogy sokan éreznek így körülöttem.
Kedvetlenül álldogáltam a megyei futóverseny nézői közt, mikor mellettem álló sógornőm szájához emelte a megafonját. Nem engem akart biztatni, hanem a fiát, Stu-t.
Hetven lelkes fiatalember állt a rajthoz. Mikor a lövés eldördült, elkezdődött az öt kilométeres erdei vágta. Amint Stu lába elhagyta a startvonalat, Pat belekiáltott a megafonba.
„Haj-rá Stu!” - nem egyszer, hanem tíz másodpercenként. Amikor a fiú kikerült a látóteréből, az anyja átfutott a kanyargó pálya egy másik pontjához, ahol át fognak haladni a versenyzők. Még ha senki sem volt a láthatáron, akkor sem hagyta abba a biztatást: „Haj-rá, Stu!”.
Megkérdeztem, szerinte hallja-e a fia. „Nem tudom, de ha a legkisebb esély van rá, hogy igen, azt akarom, hogy hallja a biztatásomat” - válaszolta. Így hát 16 percen át rendületlenül pumpálta fia szívébe a bátorságot és önbizalmat.
A verseny után megkérdeztem Stutól, hogy a fák között futva hallotta-e anyja biztatását.
„Ó igen – felelte, - a teljes szakaszon hallottam.”
„És mit jelentett neked?” – kérdeztem.
„Segít, hogy ne akarjak kiszállni” – válaszolta.
„Amikor sajognak a lábaim, ég a tüdőm, és úgy érzem, hánynom kell, meghallom anya biztatását, és futni akarok tovább.”
A Biblia így tanít: „Ezért tehát mi is, akiket a tanúknak ekkora fellege vesz körül, tegyünk le minden terhet és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatosan fussuk meg az előttünk levő pályát. Emeljük tekintetünket Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki a rá váró öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – elszenvedte a keresztet, és most Isten trónjának jobbján ül” (Zsid 12,1-2).
Látod a sok tanút a pálya mentén? „Hajrá, kislány! Ne add fel! Fuss tovább! Csak a célvonalat lásd magad előtt!” Neked szurkolnak.
És idefigyelj: Jézus imádkozik érted! A Róm 8,34b írja: „Krisztus az, aki meghalt, sőt aki fel is támadott, aki az Isten jobbján van, aki esedezik is érettünk”. Nincs ennél jobb!
Már régebbről tudom, milyen érzés részt venni futóversenyen. Ahogy közeledsz a vége felé, a torkod ég, a lábaid sajognak, az egész tested azt üvölti, állj meg! Ilyenkor jön jól a család, barátok, szurkolók segítsége. Biztatásukkal át tudsz nyomulni a fájdalmon a célig.
Egy nő szavának van ereje ahhoz, hogy valakiben fenntartsa az erőt a verseny végéig. A te szavadnak is ilyen ereje van. Egy jókor mondott bátorító szó eldöntheti, hogy valaki végigjut a pályán, vagy összeesik a cél előtt.

Mennyei Atyám! Elismerem, néha úgy érzem, túl kemény nekem a pálya, amit meg kell futnom. Segíts, hogy ne feledkezzem el a „tanúk fellegéről”, akik a pálya szélén szurkolnak nekem. Köszönöm neked Jézust, aki naponta közbenjár értem. Segíts, hogy a bátorság vezetéke legyek azok számára, akik együtt futnak velem a pályán. Jézus nevében, Ámen.

Sharon Jaynes: When You Feel like Giving Up
Daily Devotion 2020.07.23.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/07/23/when-you-feel-like-giving-up

2020. július 20., hétfő

Lélekerősítő - Három ok, hogy félelem nélkül éljünk

Marissa Henley

„Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott, de Ő rám tette jobbját, és így szólt: Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó és az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halálnak és az alvilágnak a kulcsai.” Jel 1,17-18

Ennyi idő után is emlékszem, hol voltam, mikor az a kérdés elhangzott. A kocsiban ültünk, épp elindultunk az iskolába, és egyik kis utasom hátulról felágaskodott, és megszólított: „Marissa, te hány éves leszel, mikor Christopher befejezi a gimnáziumot?”
Könnyeimet visszatartva próbáltam kiszámolni a választ. Nemrég fejeztem be egy ritka daganatos betegséghez, az angiosarcomához kapcsolódó kezelést. Kértem az Urat, adjon még egy évet, esetleg kettőt, de azon nem mertem álmodozni, hogy megérjem másodikos kisfiam érettségijét.
Sok okot találunk a félelemre az életben, de a halál általában vezeti a listát.
Akár rákbetegség, akár egy fertőző vírus emlékeztet rá, halandóságunk tudata megrendíti békességünket, biztonságunkat. Krisztus ígéretei az örökéletről enyhíthetik kételyeinket az örökkévalóságról, de a haldoklás folyamata vagy egy szerettünk elvesztése továbbra is rettegéssel tölthet el.
A Jelenések könyvében Isten reményt ad összes félelmünkkel szemben. Elhúzza a mennyet takaró függönyt, és elénk tárja Krisztus uralmának valóságát, a sír fölötti győzelmének beteljesedését. A halálra gondolva reményt és vigasztalást kapunk, ha szemünket a győztes Jézusra emeljük.
Mai alapigénkben János látja Jézust, ahogy a hét gyertyatartó között áll (Jel 1,12-16).
Krisztus hatalma és fensége láttán, a tiszteletteljes félelemtől János a földre esik. „Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott, de Ő rám tette jobbját, és így szólt: Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó és az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halálnak és az alvilágnak a kulcsai” (Jel 1,17-18).
Jézus megszólalása egy paranccsal kezdődik: „Ne félj!” – további szavaiban pedig három érvet találunk, hogy bízzunk Benne. Rettegés nélkül élhetünk egy félelmetes világban azért, aki Krisztus, azért, amit tett és tesz, és azért, amit tenni fog.
Jézus az első és az utolsó. A Fiú az Atyával volt a kezdetek kezdetén, és uralma örökké tart. Általa élő reményünk van, mely nem fogy el sosem.
Jézus meghalt és feltámadt. Krisztus elszenvedte a halált helyettünk, és bebiztosította örök életünket. Feltámadása garantálja mindazok jövőbeli feltámadását, akik hozzá tartoznak. Mivel Ő él, mi is élni fogunk.
Jézusnál vannak „a halálnak és az alvilágnak a kulcsai”. Krisztus feltámadása bizonyítja azt is, hogy Ő uralkodik a sír fölött. A halál összetörheti a szívünket, de hatása átmeneti, mert Jézus végleges győzelmet aratott fölötte. A Jelenések ígérete szerint mikor Krisztus visszatér és velünk fog lakni, nem lesz többé halál, nem lesz fájdalom, nem lesznek könnyek.
Krisztus győzelme nem egy jövőben várható esemény, hanem a jelen valósága. Isten legyőzte a halált, és új életet adott neked. („Ezért aki Krisztusban van, új teremtmény” - 2Kor 5,17). És egy napon nemsokára mindent meg fog újítani. Ez az az üzenet a Jelenések könyvéből, mely reményt és fényt hoz legmélyebb félelmeinkbe, legsötétebb pillanatainkba.
Mikor kis utasom feltette azt az emlékezetes kérdést évekkel ezelőtt, fel sem merült bennem, hogy megérhetem 2022-ben fiam érettségijét. De isten irgalmasan megőrizte az életemet és az egészségemet, és reménykedem benne, hogy könnyekkel teli zsebkendőt szorongatva ott leszek, amikor Christopher átveszi a diplomáját.
De ha egyszer újra a halál sötét völgyében járok, nem fogok félni a rossztól (Zsolt 23,4).
Pásztorom az Alfa és az Omega.
Szabadítóm meghalt és feltámadt.
Felséges Uram kezében tartja „a halálnak és az alvilágnak a kulcsait”.

Drága Mennyei Atyám! Köszönöm, hogy elküldted Fiadat, hogy győzzön a halál fölött, feltámadjon és örök életet adjon nekem. Mikor félelemmel küzdök, juttasd eszembe, hogy emeljem tekintetemet győztes, feltámadt Szabadítómra, és gondoljak az Igédben olvasott ígéretekre. Jézus nevében, Ámen.

Marissa Henley: Three Reasons to Live Fearless
Daily devotion 2020.07.17.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/07/14/three-reasons-to-live-fearless

2020. július 7., kedd

Lélekerősítő - Megbocsátani a maradék tíz százalékot is

Meredith Houston Carr

„Akkor odalépett hozzá Péter és megkérdezte: „Uram, ha vét ellenem testvérem, hányszor kell neki megbocsátanom? Talán hétszer?” „Mondom neked – felelte Jézus –, nem hétszer, hanem hetvenhétszer.” Mt 18,21-22

Alig hogy kimondtuk az „Igen”-t, férjemmel beléptünk egy olyan világba, ahol újra meg újra felmerült a kérdés: „Ez az, amire igent mondtam?”
Az étkészletekkel és az enyém-tied törülközőkkel együtt lassacskán eltitkolt bűnök, múltbeli sérelmek, mély sebek kerültek elő a dobozokból. Ráébredtünk, hogy a házasélet, amiben vagyunk, nagyon különbözik attól, amit elképzeltünk. A sok-sok sérelem bőven adott alkalmat a megbocsátás gyakorlására.
Kívülről nézve szabad folyása volt nálunk a megbocsátásnak. De belülről valami hiányzott.
Ahogy szaporodtak az ellentétek, igyekeztem a legjobb szándékkal gyakorolni a megbocsátást. És mégsem éreztem szabadnak magam. Szavaim a megbocsátásról szóltak, de a szívemet egyre jobban szorította a keserűség.
A feszültség éveken át tartott, mígnem egy konferencia imaestjén Isten ráébresztett erre a csúnya, irgalomba rejtett igazságra: 90 százalékosan megbocsátottam a férjemnek, de a maradék 10 százalékot nem engedtem ki a markomból.
Abban a percben világosan láttam lelkem fogyatékosságát (és nem a férjem okozta sérelmeket!). Isten kedvesen, de határozottan rámutatott, hogy mérlegelő megbocsátásom nem is igazi megbocsátás.
Talán sejted, miről beszélek.
Szívedet mély sebek érik. Tovább akarsz lépni, megbocsátani úgy, ahogy Jézus megbocsátott nekünk, és talán hiszed is, hogy ez megtörtént. Talán ugyanaz az ember bántott meg újból és újból. És te újra meg újra megbocsátottál – de valami általános keserű érzés árnyékolja be az életedet.
Talán, mint én, egyik nap rácsodálkozol, miért olyan nehéz a szíved. Hát nem bocsátottál meg elégszer?
Nem csak te meg én küszködünk a teljes megbocsátással. Máté evangéliumában Péter apostol kérdezi meg Jézustól, hogy hol van a megbocsátás határa.
„Akkor odalépett hozzá Péter és megkérdezte: „Uram, ha vét ellenem testvérem, hányszor kell neki megbocsátanom? Talán hétszer?” 22„Mondom neked – felelte Jézus –, nem hétszer, hanem hetvenhétszer” (Mt 18-21-22)
Meglepetésünkre, Jézus nem ad konkrét mennyiséget. Nem mondja meg, hány százalékban kell megbocsátanunk. Amikor azt mondja, „hetvenhétszer” (más fordításokban „hetvenszer hétszer”), ez azt jelenti, hogy a megbocsátás legyen korlátlan és teljes.
Nem 90 százalék. Még csak nem is 99. Százszázalékosan bocsássunk meg minden egyes alkalommal.
Az igazi megbocsátás így szól: „szabad vagy”. Kitárja a „börtön” ajtaját, ahol fogva tartottuk azt, aki megbántott. Egy ilyen tett azt az érzést keltheti, hogy szabadjára engedjük a másikat, és ezért természetesnek, sőt talán igazságosnak is érezzük, ha kicsit visszatartunk a sértettségünkből – biztos, ami biztos.
De az Ige világosan kimondja: úgy kell megbocsátanunk, ahogy Jézus megbocsátott nekünk. És ő nem csak csökkentette az adósságunkat. Elengedte mindenestül.
Tudom, kedvesem, a megbocsátás nagyon, nagyon nehéz tud lenni. Gyötrőnek érezzük, sőt néha esztelen dolognak, ha a minket ért sérelemből indulunk ki. De Isten nem ok nélkül kéri tőlünk, hogy bocsássunk meg. Tudja, hogy ez az egyetlen út vezet a szabadságra és a gyógyulásra, amire annyira vágyódik sebzett szívünk.
Nem tudunk teljesek, egészek lenni, míg akár csak egy százaléknyi sértettséghez is ragaszkodunk.
Könnyes arccal, remegő hangon hívtam oda férjemet az imaest után, és elé tártam keserűségemet, nehezteléseimet. Isten gyöngéd segítségével mindezt kiengedtem a markomból, és teljesen megbocsátottam a férjemnek. Viszonzásképpen ugyanezt kértem tőle. Szívem végre megtapasztalhatta azt a mély, tartós szabadságot, ami annyira hiányzott.
Lépjünk hát be a szabadságba, teljes megbocsátást nyújtva az ellenünk vétkezőknek. Tapasztaljuk meg, hogyan száll el a keserűség, és gyógyul meg a lelkünk. Szabadítónk, aki – a kereszten függve is – megbocsátott nekünk, hűségesen el fog látni az ehhez szükséges erővel.
Olyan ígéret ez, amire 100 százalékosan számíthatunk.

Drága Mennyei Atyám, olyan nehéz teljesen, egészen megbocsátani! Köszönjük, hogy te megmutattad milyen ez, amikor kegyelmet nyújtva megbocsátottál nekünk. Segíts ingyen és szabadon megbocsátani, elengedni a keserűséget, és adj erőt, hogy mindig bízzunk benne, hogy a Te utad az igazi, a legjobb út. Jézus nevében, Ámen.

Meredith Houston Carr: Forgiving the Last Ten Percent
Daily Devotion, 2020.07.03.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/07/03/forgiving-the-last-ten-percent

2020. június 30., kedd

Lélekerősítő - Épp a mostani időkre


Binu Samuel

„Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek, és mielőtt az anyaméhből kijövél, megszenteltelek; prófétának rendeltelek a népek közé.” Jer 1,5

Héthónapos terhes voltam, ültem a kanapén a nappaliban, és nem hittem a szememnek. Két repülőgép belecsapódott a World Trade Centerbe – szándékosan.
Két hónap múlva megszületik a kisbabám, gondoltam. Milyen gonosz világba fog érkezni? Lesz esélye egyáltalán?
Felhívtam egy barátnőmet. Ugyanúgy megdöbbent és elkeseredett, mint én. Hangot adtunk gondolatainknak, és imádkoztunk.
Ugorjunk előre kb. 10 évet.
Taroltak a mobiltelefonok. Az internetet - és ezzel hozzáférésünket a bűnhöz - szó szerint a tenyerünkben tartottuk. A szívem összeszorult a gondolattól, hogy a fiaim ilyen, a technológiától megszállott világban nőnek fel.
Felhívtam a barátnőmet (ugyanazt, akit a 9/11 után). Megértette félelmeimet, és hagyta megint, hogy hangot adjak gondolataimnak.
Még ha a fiaim nem keresnek is tiltott tartalmakat, lehet olyan osztálytársuk, aki viccből megmutat nekik valamit, ami aztán beszippantja a fantáziájukat. Mi lesz akkor?
„Miféle idők járnak most, amikor fel kell nevelnünk a gyermekeinket?” – kérdeztem. „Egyáltalán lesz esélyük a fiaimnak?”
Barátnőm emlékeztetett rá, hogy a perverzió és a kísértés nem újkeletű dolgok. Olvasd végig az Ószövetséget. De Isten mindig ad erőt gyermekeinek, hogy megküzdjenek ezekkel. Gondolj Potifár kéjsóvár feleségére. Nem hagyta békén Józsefet, de Isten bölcsességet adott a férfinak, és el tudott menekülni előle.
Isten tud előre a kihívásokról, melyekkel szembe kell néznünk. Ha folytatjuk az imádkozást, és az Igében lefektetett elvek alapján élünk, Isten ugyanúgy kész bölcsességet és kegyelmet adni nekünk, mint Józsefnek.
A beszélgetés végén együtt imádkoztunk gyermekinkért.
Ugorjunk előre újabb 10 évet.
2020 van. Hazafelé tartok a munkából, és próbálom megemészteni, amit láttam. Üres polcok, ahol a tejtermékek, húsfélék és wc-papírok álltak, és kígyózó sorok a kasszánál. Talán te is láttál ilyet. Világvége hangulatot árasztott. Mi történik? Világjárvány!?
Felhívtam a barátnőmet (igen, ugyanazt). Hangot adtam gondolataimnak: „Gyermekem két hónap múlva befejezi az egyetemet. Milyen világba lép ki?”
Egymást erősítettük az igazsággal: Isten mindent tud. Tudta, hogy ez be fog következni – és hogy mindnyájunknak részünk lesz benne.
A Jer 1,5-ben Isten így szól Jeremiáshoz: „Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek, és mielőtt az anyaméhből kijövél, megszenteltelek; prófétának rendeltelek a népek közé.” Isten már tudta Jeremiás születése előtt, hogy ő lesz a „panaszos próféta”, aki Izrael történetének egy őrült időszakában fel fog szólalni a gonoszságok ellen.
Isten megalkotta Esztert, tudva, hogy nem lesz könnyű sorsa. Tudta, hogy árván fog maradni, és egy szépségversenyen az ország királynőjévé választják. De ahogy a nagybátyja mondta neki, talán épp ezekért az időkért született (Esz 4,14), és ez érvényes ránk is.
Isten tudta előre, hogy nagyobbik fiamat két hónap választja el a diplomától, a kisebbik fiamnak egy tanórája van hátra az autóvezetői tanfolyamból – egy világjárvány közepén.
Isten ismerte a terveinket, és azt is, hogy ezek átalakulnak. Azt is tudta, hogy faji zavargások fognak kitörni a járvány alatt.
De Isten minden szükségest megad nekünk és gyermekeinknek – nemcsak ahhoz, hogy túljussunk ezen a helyzeten, de ahhoz is, hogy növekedjünk, és hordozzuk az emberek között az Ő reménységét.
Hazafelé a munkából akkor este ugyanúgy zártuk a beszélgetést barátnőmmel, ahogy szoktuk bizonytalan időkben: imádkoztunk.
Isten nem rendül meg attól, ami történik.
Mielőtt megalkotott, ismert téged is, engem is, és tudta, mi vár ránk. „Épp a mostani időkre” szánt és választott ki minket.

Uram, köszönöm a reményt, ami Benned van. Mikor megalkottál, tudtad, milyen nehézségekkel fogunk szembesülni. Vértezz fel, és engedd, hogy a Benned lévő remény hordozói legyünk az emberek között. Terjeszd fölénk békédet és védelmedet. Jézus nevében, Ámen.

Binu Samuel: Appointed For Such a Time as This
Daily Devotion, 2020.06.29.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/06/29/appointed-for-such-a-time-as-this

2020. június 19., péntek

Lélekerősítő - Hiányosságaink tesznek használhatóvá

Jasmine Williams

„Nem mintha már elértem volna vagy már célba értem volna, de futok utána, hogy magamhoz ragadjam, ahogy Krisztus is magához ragadott engem.” Fil 3,12

Úgy érzed, néha sokkal könnyebb tanácsot adni másoknak, mint neked magadnak aszerint élned? Én gyakran elcsodálkozom, miután leteszem a telefont. Valóban én mondtam ezeket a bölcs szavakat? Ejha! Talán nekem is követnem kéne saját tanácsaimat!
Talán képmutatónak tűnhet, hogy magamnak is ugyanarra a tanácsra van szükségem, amit másnak adok, de nem hiszem, hogy Isten így tekint rá. Ő tudja, hogy bár hiszünk Igéjében, előfordul, hogy nem kapaszkodunk Belé úgy, ahogy kellene, és többet aggódunk meg kételkedünk, mint amennyit imádkozunk.
Eszembe jutnak Pál szavai a filippibeli gyülekezethez: „Nem mintha már elértem volna vagy már célba értem volna, de futok utána, hogy magamhoz ragadjam, ahogy Krisztus is magához ragadott engem” (Fil 3,12).
Pál ellátja őket utasításokkal alázatról, egységről, Istenismeretről, majd a 12. versben közli, hogy ő maga sem jutott még el a célba.
Nekem reményt ad ez a mondat.
Tudok kegyes tanácsokat adni, bölcs szavakat mondani barátaimnak, de azt is tudom, hogy együtt haladunk az úton. Nem érkezett meg egyikünk sem. A kulcs a továbbhaladáshoz, ahogy Pál rámutat, az, hogy maradjunk alázatosak. Lesznek időszakok, amikor saját cselekedeteink nem érnek fel a keresztény tanácsokhoz, melyeket másoknak adunk, de törekednünk kell a cél felé. Isten Igéje továbbra is az élet tökéletes térképe, akkor is, ha néha elmaradozunk.
Pál minden erejével arra törekedett, hogy megismerje Istent, mert Krisztus őt magához ragadta. Arról a köztes állapotról beszél, amelyben mi, hívők tartózkodunk. Igen, Jézus magához ragadta a szívünket! Igen, meg akarjuk Őt osztani másokkal! De még ekkor, ez alatt is törekszünk Isten jobb megismerésére.
Tarts ki Krisztus közvetítésében. Használd szavait továbbra is tanácsként vagy vigasztalásra. Mert Ő a legjobb, amit adhatunk. Előfordul, hogy elszalasztunk egy jelet? Igen, de ezzel nincs semmi baj, ha folytatjuk a kutatást. Isten tudja, hogy hatásunk nem tökéletességünkből ered. Inkább a győzelemből, amit gyengeségeinken aratunk, a küzdőtéren szerzett sebeinkből, melyek azt üzenik másoknak: „Sikerülni fog, ha kitartasz Isten követésében – én is ennek köszönhetem, hogy túljutok az egyes napokon.”
Talán azt tanácsolod valakinek, bízzék Istenben, s közben titokban saját életed tele van aggódással. Vagy beszélsz másoknak az Istennel való személyes kapcsolat fontosságáról, és a mindennapokban mégsem Őt helyezed az első helyre.
Rendben van.
Vedd észre, hogy hibáztál, és folytasd a próbálkozást.
Ha Isten Igéjének talaján állunk, még ha nem is sikerül tökéletesen aszerint élni, hitben járunk. Azt üzenjük a világnak, hogy ez a Jézus, aki megváltoztatta életünket, tovább munkálkodik rajtunk, és felhasználja tökéletlenségünket arra, hogy magához vonzzon másokat.

Drága Jézus! Segíts, hogy magamat eszköznek lássam, mellyel hatni akarsz a világra. Sosem leszek elég tökéletes ahhoz, hogy Téged képviseljelek, de nincs is erre szükséged. Segíts, hogy Rád bízzam gyengeségeimet, tudva, hogy fel tudod őket használni nagy terved megvalósításához. A Te nevedben, Ámen.

Jasmine Williams: Our Imperfections Make Us usable
Daily Devotion, 2020.06.18.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/06/16/our-imperfections-make-us-usable

2020. június 9., kedd

Lélekerősítő - Milyen legyen a felebaráti szeretet?

Dr. Derwin L. Gray

„Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak.” Mt 5,7

Szoktad néha úgy érezni, hogy sosem fog véget érni az igazságtalanság, a megfélemlítés, az erőszak ezen a világon? Jézus korában sem volt másképp. A Római Birodalom nem az irgalmasságáról nevezetes.
De a zsidó vezetőknek is gondja volt az irgalmassággal. A mindennapi emberek egyik oldalról a kegyetlen, eltipró Római birodalom, másik oldalról a könyörtelen, romlott vallási rendszer szorításában éltek.
Ezért maga az Irgalom jött el, hogy megmutassa, hogyan lehetünk jobb emberek. Tudta, hogy az ember nem tud könyörületes lenni, míg meg nem tapasztalja az isteni könyörületességet. Ha nem a tiéd, nem tudod továbbadni. Jézus, Aki az irgalom kiapadhatatlan forrása, a földre küldetett, hogy az emberiség hozzá jöjjön és igyon az Irgalom életadó vizéből.
Jézus nem csak irgalmas volt hozzánk, de meg is tanította, hogyan legyünk irgalmasak. A Mt 5,7-ben mondja: „Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak”.
Jézus szerint az irgalmas ember szereti felebarátját. De ez nem érzelem, hanem Jézus keresztjéhez hasonlító irgalom.
Elmondott egy történetet egy meglepő felebarátról, aki irgalmat gyakorolt egy meglepő címzettel. Az irgalmas szamaritánus történeteként ismerjük. Jézus elmesélte, hogy egy életveszélyes állapotban fekvő ember mellett elment egy Jeruzsálemből érkező zsidó pap meg egy levita is, ránéztek, de nem ajánlották fel segítségüket.
Mai megfelelője az lenne a történetnek, ha elmennénk vasárnap a templomba, hallgatnánk a prédikációt az örömhírről, énekelnénk, részt vennénk az Úrvacsorán, befogadnánk, megkeresztelnénk az új híveket, aztán odakinn szótlanul elmennénk egy szükséget szenvedő embertársunk mellett. Pedig éppen ezt tesszük!
Elhagyjuk a legfontosabbat: Istennel való kapcsolatunkból mindig következnie kéne, hogy könyörületet gyakorlunk szenvedő embertársainkkal. A szeretet nem megy el a fájdalom mellett. Szeretet az, amikor az irgalom válaszol az emberi szenvedésre.
Amit ezután mond Jézus, megdöbbenthette zsidó hallgatóságát. A történet úgy folytatódik, hogy egy gyűlölt szamaritánus, a zsidó nép ellensége, haladt ugyanazon az úton. Észrevette a megvert, vérben fekvő zsidó férfit, és megkönyörült rajta.
A szamaritánustól sokat tanulhatunk az irgalomról.
Először is: az irgalom nem fél megérinteni az emberi szenvedést. A szamaritánus nem kerülte el a vérző, megvert embert. Belépett szenvedésébe, melyet az ellene elkövetett bűn okozott.
Másodszor, az irgalom nem fél az etnikai, kulturális, vallási korlátoktól. Már annak a gondolata is sértette a zsidó hallgatóságot, hogy a történet pozitív hőse egy szamaritánus. A zsidók és szamaritánusok között kölcsönös félelem és gyanakvás állt fenn. Ahogy ma is félelmet és bizalmatlanságot generál a különbözőség.
Harmadszor: az irgalmasságnak ára van. Nem ingyenes a segítségnyújtás. Az irgalmas szamaritánus bekötözte a sérült ember sebeit, olajat és bort öntött rájuk. Azután felrakta saját állatára, és fizetett a fogadósnak az ellátásért, gondozásért. Összesen két dénárjába került a sebesült zsidó ember megsegítése. Együttérzésből kétheti bérnek megfelelő összeget adott egy feltételezett ellenség ellátásáért.
Sokszor tapasztaltam keresztény körökben, hogy azt gondoljuk, elég hinnünk a hitigazságokban, és máris Jézus követői vagyunk. Pedig a hitigazságot nem elég tanulmányozni, nem elég beszélni róluk, hanem meg is kell valósítanunk az életünkben. A hitet élnünk kell.
A kulturális, etnikai és generációs korlátok nélküli szeretet testvéreink iránt Krisztusban, és az ellenségeink iránti szeretet – ez a legtökéletesebb jele annak, hogy elérkezett Isten országa. Ez jelenti a jó élet bőségét, teljességét.
El tudod képzelni, mennyire más volna világunk, ha eszerint élnénk?

Atyám, végiggondolom, hány és hányféleképpen voltál irgalmas hozzám. Végtelen hálával tartozom neked. Zengjen szívem háladalt életem minden napján, és tovább, az örökkévalóságon át. Jézus nevében, Ámen.

Dr. Derwin L. Gray: What is Loving My Neighbor Supposed to Look Like?
Daily Devotion 2020.06.08.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/06/08/what-is-loving-my-neighbor-supposed-to-look-like

2020. május 13., szerda

Lélekerősítő - Ami tényleg nehezen megy

Lysa TerKeurst

„Uram, te vagy az én Istenem, magasztallak téged, dicsőítem nevedet, mert csodákat műveltél, rég eltervezett, biztos és igaz dolgokat.” Iz 25,1

Bevallhatok valamit, amire nem vagyok büszke?
Küszködöm azzal, hogy Istenre bízzam a gyermekeimet.
Valamiért nagyon nehéz. Hiába hiszek teljesen Istenben, amikor arra kerül sor, hogy bízzam a gyermekeimre vonatkozó terveiben, nem mindig sikerül.
Aggodalmaskodom.
Rettenetesen szorongok.
Ötleteimmel bombázom Istent, javaslatokat teszek neki.
Nyugodt, szenvedésmentes életet igyekszem biztosítani a gyermekeimnek, szeretném, ha a „legjobb úton” járnának, amit elképzeltem számukra.
Olyan, mintha karomba gyűjteném szeretteimet, s odatartanám őket Isten elé: „Látod? Én már mindent szépen kidolgoztam. Lennél szíves áldásodat adni rá? Ne nyúlj hozzá, csak áldd meg. És akkor minden jó lesz.”
Olyasmi ez, ami most, hogy már felnőttek, még mindig gondot okoz.
De mondom, nem vagyok büszke rá.
Most tarthatnék egy kis kitérőt, és beszélhetnék az anyai szeretetről, arról, hogy Isten beleszőtte a DNS-ünkbe a félelmet nem ismerő vágyat, hogy megóvjuk gyermekeinket, és gondoskodjunk róluk minden áron. De érzek egy kis tüskét a szívemben, mert tudom, mennyire korlátozottak az erőfeszítéseim. Esendők és törékenyek.
Lassacskán megtanulom, hogy az egyetlen holtbiztos tervre hagyatkozzam: bízzam őket teljesen Istenre.
A legjobb, amit egy anya tehet, ha elismeri, hogy egyedül Isten tud Isten lenni. Lassan eljutok ide. És ez segít, hogy elálljak az útjából.
Mondok egy példát. Ha tőlem függött volna, Ashley lányom biztos nem járt volna arra az egyetemre, amit magának választott. Egy hosszú listán tudtam volna sorolni annak idején, miért abszolúte kizárt, hogy megfelelő legyen neki az az iskola.
Ám Isten közbeszólt.
Olyan terve volt, amit el sem tudtam volna képzelni.
Ő tudott egy nőről abban az iskolában, a színfalak mögött, akit nem is ismertem, de aki rendszeresen imádkozott a lányomért.
Ő tudta, hogy szerető barátok várnak rá.
Eltervezte, hogy legyenek kiscsoportos vezetői, akik segítenek kiépíteni valódi kapcsolatát Jézussal.
Egy templomi közösség várta, akikhez nagy örömmel csatlakozott. Egy fiatalembert, akinek nagy szíve van, és a legfurább haja, amit valaha láttam, arra indított, hogy beleszeressen. És most a legtündéribb kisbabát hozzák el hozzám, akivel ez a bolondos nagyi sosem tud betelni!
Mikor Ashley elment az egyetemre, minderről fogalmam sem volt. Fel sem merült a gondolataimban. Nem éreztem meg semmit ebből az egészből.
Ezért annyira fontos, hogy bízzam Istenben. Mert Ő sokkal, de sokkal belevalóbb szervező nálam.
Tudom, drága barátnőim, néha nagyon nehéz kiengedni kezünkből az irányítást. De a legjobb, amit anyaként tehetünk, ha engedelmeskedünk Istennek. Minden más az ő dolga.
Valljuk be, a legjobban úgy tudjuk megvédeni gyermekeinket, ha megmutatjuk nekik, milyen az, amikor életünket Istenre bízzuk.
Az ő terve nem sétagalopp. De újra meg újra megmutatta, hogy Ő nálam sokkal jobban tudja szervezni, rendezni az életet. És eljuttatott oda, hogy most már teljes szívemből kiáltom neki a próféta szavaival: „Uram, te vagy az én Istenem, magasztallak téged, dicsőítem nevedet, mert csodákat műveltél, rég eltervezett, biztos és igaz dolgokat”(Iz 25,1).
Igen, Isten jó.
Egyedül ő alkalmas Istennek.

Mennyei Atyám! Te tudod, mennyi mindent szeretnék magam irányítani. Félek, de ma készen állok átadni neked ezeket a területeket, és bízni fogok Benned. Tudom, Te nem az én terveim szerint fogod intézni a dolgokat. És igazából ezért csak hálás lehetek. Végre be tudom látni, hogy a Te terveid sokkal jobbak az enyéimnél. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Where I Really Fall Short
Daily Devotion, 2020. 05. 07.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/05/07/where-i-really-fall-short

2020. április 29., szerda

Lélekerősítő - Isten nem kudarcra szánt

Jasmine Williams

„Állhatatosnak kell lennetek, hogy az Isten akaratát teljesítsétek, és az ígéretet elnyerjétek”
Zsid 10,36


Kelj fel a gyerekek előtt – mondják. Vagy: Még munka előtt idd meg a kávédat és tarts csendes perceket. Ez csak kettő a jó szándékú tanácsok közül, hogy hogyan teremtsek énidőt magamnak.
De hát, mint tudjuk, ez nem ilyen egyszerű. Vannak nagyon zűrös reggelek. Éjszakák, melyek nem hoznak pihenést. Talán ha kevesebb feladatom lenne, több időt tölthetnék Istennel, és foglalkozhatnék azzal, amit szeretek.
Ismerős?
Szoktad azt érezni, hogy a jelen szituáció, amiben élsz, nem egyezik szíved céljaival? Mintha hátráltatna a továbblépésben?
Én szoktam. Néha nagyon idegesít, milyen lassan haladnak a dolgok. A szolgálat eredménye alig látszik, vagy úgy érzem, hiába próbálom segíteni egy fejlődési mérföldkőhöz ért gyermekemet. Gyakran türelmetlenné tesz a lassú folyamat, azon rágódom, nem kellene-e valami más módszert kipróbálnom.
Néha valóban ez a jó út, de rá kellett jönnöm, hogy nem mindig az újrakezdés a megoldás. Sokkal gyakrabban arról van szó, hogy az adott körülmények tökéletes teret nyújtanak Istennek, hogy saját tervei szerint ösztönözzön növekedésre.
Ha idegesít a munkád, amit már nem szeretsz, Isten talán ezzel akarja fejleszteni a kreativitásodat, mielőtt valami nagyobba kezdhetsz. Ha türelmetlen vagy az állandó pelenkacserék és örökös tápszerkészítés miatt, Isten talán erősíteni akarja kitartásodat, állhatatosságodat. Ő tudja, hogy erre lesz szükséged, hogy megvalósítsd álmaidat, amelyek most még elérhetetlennek tűnnek.
Néha csak arra a távoli célra összpontosítok, amit Isten elém tárt, és nem tudom értékelni a mai nap kihívásait. Akadályt látok bennük, pedig általuk növekszik a szárnyam a majdani repüléshez.
Képzeld el, hogy egy mag úgy dönt, unja már a talaj sötétjét. Ki kell jutnom innen a fényre, mondja magának. Ha megteszi, sosem válik azzá, amivé lennie kellene. Hasonlóképpen nekünk is végig kell élnünk kevésbé ragyogó időszakokat, hogy olyan virággá bomoljunk ki, amilyennek Isten az ő népét látni szeretné.
A Zsidókhoz írt levél erre tanít: „Állhatatosnak kell lennetek, hogy az Isten akaratát teljesítsétek, és az ígéretet elnyerjétek” (Zsid 10,36).
Egy ígéret elnyerése vár ránk, ha teljesítjük Isten akaratát. Úgy tűnik, a napi káosz elszippantja az időt attól, amit Isten vár tőlünk. De hátha rossz oldalról nézzük? Mi van, ha azokban a napi feladatokban kell rátalálnunk Istenre, melyek most minden időnket lefoglalják? Ha megtanuljuk mindenben Istent keresni, jobban fel fogunk készülni a hivatásra, amelyet nekünk szánt.
Az Efézusi levél 2,10 szerint Isten előre elrendelt jótettekre teremtett minket. Gondolj bele! Minden tervünket és vágyunkat Istenre bízhatjuk, mert valamilyen módon pillanatnyi feladataink arra szolgálnak, hogy növekedjünk, és megtanuljuk mindazt, amire szükségünk van az isten által előre elrendelt tettekhez. Lehetséges, hogy amiben most vagy, felkészít arra, hogy elérd a célt, ahova tartasz.
Ne csüggedj, hát! Ne hagyd, hogy a napi feladatok megkísértsenek, hogy valami más után vágyakozzál. Tartsd magad Isten igéjéhez, és tudd, hogy Ő nem kudarcra teremtett téged. Bármit kell is elvégezned, tedd Isten dicsőségére, és Ő elvezet téged a következő nagy lépéshez.

Uram, te tudod, hogy szeretnék nagy dolgokat véghezvinni Érted. Segíts, hogy megtaláljalak mindenben, amit csinálok, hogy szeretni tudjam a folyamatot, élvezzem az utat, tudván, hogy akaratod teljesítésére teremtettél engem. Jézus nevében, Ámen.

Jasmine Williams: God Hasn’t Set You Up to Fail
Daily Devotion, 2020.04.27.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/04/27/god-hasnt-set-you-up-to-fail

2020. április 20., hétfő

SACRED SPACE - NAGYBÖJTI LELKIGYAKORLAT 2020 – UTAZÁS JÉZUSSAL

A nagyböjt elmúlt ugyan, de a lelkigyakorlat szövegei mindig érvényesek. Miután a honlapról letöröltük, valaki írt, hogy szeretné újraolvasni, főleg azokat a szakaszokat, amelyek az összpontosítást segítik. Gondoltam, felrakom ide, maradjon meg a lelkigyakorlat teljes szövege (amit idén Dyekiss Virág fordított angolból), így rákereshető bármikor.


Isten hozott a Pray-as-you-go és a Sacred Space oldalak nagyböjti lelkigyakorlatán, melynek címe: Utazás Jézussal. A lelkigyakorlat kitüntetett ideje kiemel a hétköznapok sodrából, hogy visszatekintsünk az elmúlt időre, szemügyre vegyük, hogy éppen hol tartunk, és megtegyük a szükséges változtatásokat egy szebb jövőért.
Isten mindig velünk dolgozik, szelíden sürget, beszél hozzánk, kapcsolatot keres, és a mi feladatunk, hogy időt szánjunk rá, megpróbáljunk válaszolni – bármit jelentsen is ez. A lelkigyakorlat ideje az imádság ideje; és az imádság ideje az az idő, amikor nyitottak és őszinték lehetünk Isten előtt, megpróbálunk egyszerűen együtt lenni Istennel, és kitalálni, hogyan tudunk a legjobban válaszolni neki.
Szent Ignác emlékeztet minket, hogy Isten ott van a legmélyebb vágyainkban. A szívünk vágyaira figyelni annyit jelent, hogy csendet teremtünk magunkban, hátralépünk egyet, engedjük, hogy felszínre törjenek belső dolgaink, és figyelünk Isten hangjára. Fontos, hogy külön időt szánjunk a lelkigyakorlatra, hogy meghalljuk Isten szavát. Készíts egy olyan napirendet, ami a legjobban illeszkedik a saját életedbe, különíts el egy idősávot, ami a leginkább belesimul a napjaid ritmusába. Próbálj ebben hűségesen kitartani.
A nagyböjt minden hetében új imaidő kerül fel az oldalra. Találj rá alkalmat hetente, de bármikor és bárhogyan használod is a lelkigyakorlatot, engedd, hogy növekedjen benned a vágy az Úrral való találkozásra. Ennek a lelkigyakorlatnak minden olvasmánya arra szolgál, hogy támogassa ezt a törekvésedet.

Lelkigyakorlatunk témája: Utazás Jézussal

Ebben a liturgikus évben nem egy evangélista fog végigkísérni minket a Nagyböjtön, hanem a vasárnapi evangéliumok egyik fele Mátétól, másik fele Jánostól való. Peter Edmonds SJ arról beszél, hogy a szentírási részek hallgatói hogyan követik Jézust a sivatagtól a sziklasírig, együtt egy utazáson, ami Jézus megkeresztelkedése után kezdődik... Egy sivatag, egy hegy, egy forrás, egy tó, egy sír, egy kivégzőhely és egy kert: ezeket a helyszíneket fogjuk meglátogatni az evangéliumi történeteken át a nagyböjti utunkon. Ahogy belsőleg magunkévá tesszük ezeket az evangéliumi szakaszokat, ahogy elolvassuk, átelmélkedjük és átimádkozzuk őket, megújíthatják bennünk a reményt a megértésre, a lelkesedésre és a bűnbánatra. Útitervet kínál számunkra, amit követhetünk éves nagyböjti zarándoklatunkon.
Ebben az évben lelkigyakorlatunkban teret szeretnénk engedni annak, hogy mélyebben találkozzunk Isten élő Igéjével. Ezért elkészítettünk lelkigyakorlatunkhoz egy kiegészítő szakaszt a Lectio Divina spirituális gyakorlatát alkalmazva. Azt ajánljuk, hogy miután meghallgattad vagy elolvastad az adott szentírási részt, állj meg, és imádkozz a Lectio Divina segítségével, akár a kiegészítő szakasz segítségével, akár a saját módszereddel, ha már korábban megismerted ezt a gyakorlatot.

Lectio Divina – A szívünkkel figyelünk

A Lectio Divina latin kifejezés, jelentése: Isteni olvasás. Egyszerű, mégis mély imamód, melyet a keresztény lelkiség sok hagyományos formájában megtalálunk.
Olykor meditatív olvasásnak, spirituális olvasásnak is mondják, de talán legjobb, ha a figyelő szív imájaként határozzuk meg.
A Lectio Divina „lectió”-ja az, ahogyan természetes módon a szívünkkel figyelünk például, ha megragad egy napnyugta szépsége, vagy mikor egy régi kedves emléken merengünk, vagy figyelünk valakire, akit nagyon szeretünk.
Amikor így imádkozunk, egy szentírási szakaszt vagy más szent szöveget olvasunk, és hagyjuk, hogy Isten irányítsa a szívünket.
Lassan olvasunk, szüneteket tartva, ízlelgetjük, magunkba fogadjuk a szavakat. Egy természetes folyamat játszódik le: a teljes szívvel figyelés közben mélyebben elmélkedünk a szavakon és a köztük lévő csenden, és ez a mély elmélkedés kiváltja a szív válaszát. Észreveszed, hogy szívedből beszélsz Istenhez, aki szól hozzád. Engedd, hogy az ilyen ima nyugalma, ritmusa segítsen mélyebben behatolni Isten jelenlétébe.
Mikor olvassuk, vagy a misén halljuk, az Írás szent igéje Jézus Krisztust jeleníti meg nekünk. Általa ismerjük meg az Atyát.

A Lectio Divina gyakorlata

Legyen előtted a szentírási szakasz, ismerkedj meg vele.
Olvasd el többször, hogy tökéletesen befogadd az értelmét. Hívd Istent, szóljon hozzád a szövegen keresztül. Kérd, hogy nyissa meg szívedet, elmédet. Teremts bensődben várakozó csendet.
Ennek az imamódnak három „fázisa” van, melyeken áthaladsz, akkor váltva a következőre, amikor úgy érzed, itt az ideje. Ez a három szakasz a lectio (olvasás), a meditatio (elmélkedés) és az oratio (ima).
Lectio
Lassan, szelíden haladj az olvasásban, szíveddel figyelj a szavakra. Nincs ok sietségre. Nem kell mielőbb végére érni a szakasznak. Ha egy szó vagy kifejezés megérint, maradj ott, ízlelgesd ...
Meditatio
... engedd, hogy a lelkedbe hatoljon. Időzz el nála. Hagyd, hogy visszhangra találjon benned. Ismételd magadban, ápolgasd, rezonálj rá, hagyd, hogy beivódjék a lelkedbe, míg úgy érzed, kezd tovaszállni. Ekkor ...
Oratio
... válaszolj rá imában, szívedből fakadó szavakkal, vagy lelked csendjében, vagy spontán, kimondhatatlan érzelemmel. Amikor úgy érzed, beérett a pillanat, haladj tovább az olvasással ...
Befejezés
Amikor a végére értél, valamilyen zárómozdulattal vagy záróimával fejezd be imaidődet. Utána késztetést érezhetsz rá, hogy lejegyezd, amit fontosnak találsz.

ELSŐ IMAIDŐ – A PUSZTA


Felkészülés az imádságra

Amikor belépünk az imaidőbe, mindig érdemes néhány percet arra szánni, hogy elcsendesedjünk, megnyugodjunk, belülre összpontosítsuk a figyelmünket. Különböző módokon lehet ezt elérni, és talán már van jól bevált módszered. Tölts el egy kis időt azzal, hogy figyelmedet egyes testrészeidre irányítod. Nem számít, hogy egy kényelmes széken ülsz, fekszel vagy éppen sétálsz. Először tudatosítsd magadban lábfejed érzését, azt, ahogy a cipő körülveszi, vagy ahogy a föld nyomja a talpadat. Segíthet, ha megmozgatod a lábujjaidat.
Utána haladj figyelmeddel felfelé a testeden – a lábaidtól, csípődtől, törzsedtől, a karjaidon és kezeiden át az arcodig és fejbőrödig. Érzékeld minden testrészedet, és csak akkor folytasd, ha az érzés tudatosodott.
Ha elérted a fejedet, figyelmeddel újra térj vissza a lábfejedhez, és lassan vezesd végig újra a testeden egyszer vagy kétszer.
Ha ezzel elkészültél, figyelmedet nyugtasd el valahol bensőd központjában.
Ebből a csendes központból kiindulva fordítsd most figyelmedet a szentírási részre, amely Máté evangéliumából való... Az olvasást követve arra hívunk, hogy maradj egy ideig a szövegnél, használva a Lectio Divina összefoglalónkat, amely segíteni fog mélyebb szinten elmélkedni a Szentíráson.

Szentírási szakasz: Máté 4,1-11
Akkor Jézust a Lélek a pusztába vezette, hogy megkísértse az ördög. Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. Ekkor odament hozzá a kísértő, és ezt mondta:
– Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré!
Ő így válaszolt:
– Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.
Ekkor magával vitte az ördög a szent városba, és a Templom oromzatára állította, és így szólt hozzá:
– Ha Isten Fia vagy, vesd le magad, mert meg van írva: Angyalainak parancsol a te érdekedben, és ők tenyerükön hordoznak téged, hogy kőbe ne üsd a lábad.
Jézus ezt mondta neki:
– Az is meg van írva: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!
Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, és megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, és ezt mondta neki:
– Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem.
Ekkor így szólt hozzá Jézus:
– Távozz, Sátán! Meg van írva ugyanis: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!
Ekkor elhagyta az ördög, és íme, angyalok jöttek, és gondoskodtak róla.


Elmélkedés
• Ebben a szentírási szakaszban Jézus megkísértéseiről hallunk. Jézus kiment a pusztába. A puszta volt az a hely, ahova – Ozeás próféta szavai szerint – Isten kivezeti feleségét, Izrael népét, hogy gyengéden a szívére beszéljen (Oz 2,16 ). A puszta az a hely, ahol találkozunk Istennel.
• Azonban a puszta a próbatétel helye is. Isten azt mondja népének, hogy őseik a pusztában tették próbára az Urat (Zsolt 95,8-9). Izrael negyven évig a pusztában vándorolt (MTörv, 8,2), Jézus negyven napig volt ott.
• A pusztában Jézus Isten jelenlétében élt. Nemrég hallotta Isten hangját szólni a keresztelésekor, és az Isten Lelke vitte őt a pusztába. Amikor Jézus megszólal, Isten szavait idézi, amelyeket Mózes által mondott a Második Törvénykönyvben (8,3; 6,13,16)
• Ugyanakkor megkísértette és megpróbálta a Sátán: „Ha Isten Fia vagy” – gúnyolódott vele, épp ahogy az ellenségei tették, amikor a kereszten függött. (Mt, 27,40) . De Jézus visszautasít minden kísértő gondolatot, amit a Sátán eléje tár. Nem tesz csodákat a saját kedvéért, nem kísérti az Istent, és nem adja át magát hamis imádatnak.

Beszélgess Istennel

• A nagyböjt mindannyiunk számára olyan időszak, amikor közelebb élünk Istenhez. Imádkozzunk, hogy mélyebben megértsük keresztény hivatásunkat és méltóságunkat. Ha szeretnéd, kérd most ezt imában a magad számára.
• Megkeresztelkedésünk óta mindnyájan Isten gyermekei vagyunk. Tudjuk, ahogy Jézus is tudta, hogy nem csak kenyérrel élünk, hanem minden szóval, ami Isten szájából származik. Meghallottál egy különleges szót „Isten szájából” a mai szakaszban? Talán amikor a Lectio Divina szerint elmélkedtél... Beszélgess Istennel, ahogy egyik barát a másikkal mindarról, ami megmozdult ma benned.
• Nem hozzuk magunkat olyan helyzetbe, amiből csak Isten tud kimenteni, és nem imádunk semmit vagy senkit, csak Istent magát. Van valamilyen különleges kegyelem vagy vigasz, amiben reménykedsz, hogy ezen a nagyböjti úton megkapod? Gondolkodj egy kicsit erről most, az imaidő végén.

MÁSODIK IMAIDŐ: A HEGY

Felkészülés az imára
Az ima kezdetén néhány percig figyelj a saját légzésedre, hogy mélyebbre merülhess a csendben. Fontos, hogy ne próbálj változtatni légzésed ritmusán vagy mélységén. Elég, ha figyelmedet felé fordítod. Figyeld, ahogy belélegzel és ahogy kilélegzel. Légy tudatában annak, ahogy a levegőt beszívod az orrodba, majd annak is, ahogy újra kilép a légkörbe, amikor kifújod. Egyszerűen, nyugodtan fordítsd figyelmedet a következő néhány levegővételre.
Most, amikor belélegzel, figyelmeddel kövesd a levegő útját a mellkasodba. A héberben a „lélegzet” és a „lélek” szó, mely a Szentlelket is jelenti, ugyanaz: ruah. Képzeld el, hogy Isten Lelkét lélegzed be, és engeded, hogy lényed központja túlcsorduljon a Lélek melegétől és fényétől. Ahogy nyugodtan tovább lélegzel, figyelmed maradjon a Szentlélekkel a saját szívedben. Csak pihentesd ott, a csendes béke helyén.
És a csendes béke e helyén figyelj Isten szavára, ahogy megérkezik hozzád Máté evangéliumának szavain át... Arra hívunk, hogy az olvasmány után tarts egy kis csendet, és használd a Lectio Divina kalauzunkat, amely segít abban, hogy a Szentíráson mélyebben elmélkedhess.

Szentírási szakasz: Mt 17,1-9

Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, Jakab testvérét, és felvitte őket külön egy magas hegyre. Ott előttük elváltozott. Az arca ragyogott, mint a nap, a ruhája pedig olyan fehér lett, mint a fény. És íme, megjelent nekik Mózes és Illés, és beszélgettek vele. Péter megszólalt, és ezt mondta Jézusnak:
– Uram, jó nekünk itt lenni! Ha akarod, csinálok ide három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek, és egyet Illésnek.
Még beszélt, amikor íme, fényes felhő borította be őket, s íme, a felhőből hang szólt:
– Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!
Ennek hallatára a tanítványok arcra borultak, és nagyon megijedtek. Jézus odament, megérintette őket, és ezt mondta:
– Keljetek fel, és ne féljetek!
Amikor felemelték a szemüket, senkit sem láttak, csak Jézust. Amint lejöttek a hegyről, Jézus megparancsolta nekik:
– Senkinek se beszéljetek a látomásról, amíg az Emberfia fel nem támad a halottak közül!


Elmélkedés
• A múlt heti evangéliumi szakaszban Jézussal voltunk a pusztában. Egyedül volt, távol az emberektől. Magányában megkísértette az ördög. Ebben az imaidőben egy hegyre kísérjük őt. Magával viszi három apostolát, akiket név szerint ismerünk. Péter, a vezetőjük, nemrég vallotta Jézust „az élő Isten Fiának”. Minden apostol megrendült és elbizonytalanodott, amikor Jézus először beszélt eljövendő szenvedéséről és haláláról, és figyelmeztette őket, hogy ha valaki követni akarja, az vegye fel keresztjét. A szenvedés napjai közelednek.
• A hegytetőn Jézus alakja Isten jelenlétét sugározza arca fényességében és ruhájának színében (Ezekiel 8,2). Nem volt egyedül, Mózes, a nagy törvényhozó, és Illés, a hatalmas próféta volt vele. Péter úgy reagál, mintha már a mennyben volnának, mert akkoriban az volt a közkeletű hiedelem, hogy az üdvözültek sátorban laknak.
• Egyszercsak egy hangot hallanak, mely Jézusról beszél. Ő valóban Isten Fia, ahogy Péter kinyilvánította, és ő az, akinek engedelmeskedni kell: „Őt hallgassátok!”. Most Isten beszél. Nem úgy, mint a múltban, Mózesen át, hanem Jézuson keresztül, és az apostolok felfogják a keresztről szóló üzenetet. Jézus a próféta, akit Isten megígért Mózesnek: elküldi, hogy rá hallgassanak (MTörv, 18,15).

Beszélgess Istennel
• Az apostolok félelmükben arca borulnak, épp mint Dániel, amikor meghallotta Isten hangját (Dániel 10, 9-10). Jézus odalép hozzájuk, ahogy majd az evangélium végén fog (Mt 28,18), megérinti őket, biztató és bátorító szavakkal szól hozzájuk. Észrevettél magadban félelmet a mai ima során? Ha igen, képzeld el, ahogy Jézus ugyanezzel a biztatással és bátorítással hozzád lép oda...
• Jézus látványától megújul a bizalom. Az ő jelenléte vigaszt és nem fenyegetést jelent. Tudod Jézust tisztán látni ma? Érzed azt a biztatást, amit ő hoz? Ha ez nehéz, térj vissza a szentírási rész egy mondatához vagy képéhez, ami megérintett... megkérheted Istent, hogy ez által mutassa meg neked Jézus bátorítását.
• A Nagyböjt második hetében csatlakozunk Jézushoz és a kiválasztott apostolokhoz fenn a hegyen, hogy biztos léptekkel indulhassunk a kihívások elé, amelyekkel az életben találkozunk.

HARMADIK IMAIDŐ – A KÚT


Felkészülés az imára
Az imaidő kezdetén figyelj oda, hogy milyen hangokat hallasz magad körül. Lehet, hogy nagyon csendes helyen vagy; de ott is elér hozzád valamilyen hang. Talán a mindennapi élet lármája vesz körül. Akárhogy legyen is, valószínűleg hallasz valamit magad körül. Figyelj oda a különböző hangokra, és arra is, honnan jönnek.
Most irányítsd a figyelmed közvetlen környezetedre, és figyelj a hozzád közelebbi hangokra. A többit engedd el – továbbra is ott lehetnek a háttérben. Most valami közeli hangra figyelj abban a szobában, ahol imádkozol, vagy olyan hangra, ami a hozzád legközelebb lévő valakitől vagy valamiből származik. Figyelj egy kis ideig ezekre a közeli hangokra.
Most hagyd el ezeket a hangokat, és engedd őket is eltűnni a háttérben, ahogy a figyelmedet befelé fordítod. Keress magadban egy csendes helyet, és néhány percig egyszerűen pihenj meg a csendben éned központjában.
Majd halld meg, ahogy Isten szavai felhangoznak ezen a csendes helyen, és elmesélik Jézusnak egy találkozását Szent János evangéliumából. Arra hívunk, hogy az olvasmány után tarts egy kis csendet, és használd a Lectio Divina kalauzunkat, amely segít, hogy a Szentíráson mélyebben elmélkedhess.

Szentírási szakasz: Jn 4,5-42
Odaért Szamária egyik városához, Szikarhoz; ez annak a földnek a közelében volt, amelyet Jákob fiának, Józsefnek adott. Ott volt Jákob kútja. Jézus elfáradt az úton, azért leült a kútnál. A hatodik óra felé járt az idő. Egy szamáriai asszony odament vizet meríteni. Jézus megszólította: „Adj innom!” Tanítványai ugyanis bementek a városba, hogy élelmet szerezzenek. A szamáriai asszony így válaszolt: „Hogyan? Zsidó létedre tőlem, szamáriai asszonytól kérsz inni?” [A zsidók ugyanis nem érintkeztek a szamáriaiakkal.] Jézus ezt felelte neki: „Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki azt mondja neked: Adj innom, inkább te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked.” „Uram – mondta erre az asszony –, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vehetnél hát élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki ezt a kutat adta nekünk, s maga is ebből ivott a fiaival és állataival együtt?” Jézus azt mondta neki feleletül: „Aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” Erre az asszony kérte: „Uram, adj nekem ilyen vizet, hogy ne szomjazzam többé, s ne kelljen idejárnom meríteni.” Jézus így válaszolt: „Menj, hívd el a férjedet, és gyere vissza!” „Nincs férjem” – felelte az asszony. Jézus erre azt mondta neki: „Jól mondtad, hogy nincs férjed, mert volt ugyan öt férjed, de akid most van, az nem férjed. Így igazat mondtál.” „Uram – válaszolta az asszony –, látom, próféta vagy. Atyáink ezen a hegyen imádták az Istent, ti meg azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben kell imádni.” „Hidd el nekem, asszony – mondta Jézus –, elérkezik az óra, amikor sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben nem fogják imádni az Atyát. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidóktól ered. De elérkezik az óra, s már itt is van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat akar. Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.” Az asszony azt felelte rá: „Tudom, hogy eljön a Messiás, azaz a Fölkent, s amikor eljön, mindent tudtunkra ad.” Jézus erre kijelentette: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” Közben visszatértek tanítványai, s meglepődtek rajta, hogy asszonnyal beszélget. De egyikük sem mondta: „Mit akarsz tőle?” Vagy: „Miért beszélgetsz vele?” Az asszony otthagyta a korsóját, sietve visszatért a városba, és azt mondta az embereknek: „Gyertek, van itt egy ember, aki mindent elsorolt, amit csak tettem. Ő volna a Messiás?” Az emberek kitódultak a városból, és odasereglettek hozzá. Közben a tanítványok kérték: „Mester, egyél!” De ő azt felelte: „Van eledelem, csak nem tudtok róla.” A tanítványok erre tanakodni kezdtek egymás közt: „Csak nem hozott neki valaki enni?” Jézus erre megmagyarázta: „Az én eledelem, hogy annak akaratát teljesítsem, aki küldött, s elvégezzem, amit rám bízott. Vagy nem így beszéltek: Még négy hónap, és itt az aratás? Nos, azt mondom nektek: Emeljétek fel szemeteket, és nézzétek meg a szántóföldeket: már megértek az aratásra. Az arató már most megkapja bérét, s termést gyűjt az örök életre, hogy együtt örüljön, aki vet, azzal, aki arat. Mert igaza van a szólásmondásnak: Más vet és más arat. Nos, azért küldtelek benneteket, hogy learassátok, amit nem ti munkáltatok. Mások fáradoztak, s ti az ő munkájukba álltatok bele.” Abból a városból sokan hittek benne a szamáriaiak közül, az asszony szavára, aki tanúsította: „Mindent elsorolt, amit csak tettem.” Amikor a szamáriaiak odaértek hozzá, kérték, hogy maradjon náluk. Két napig ott is maradt. S az ő szavát hallva még többen hittek benne. Meg is mondták az asszonynak: „Most már nem a te szavaidra hiszünk, mert magunk is hallottuk, és most már tudjuk, hogy valóban ő a világ Üdvözítője.”

Elmélkedés
• Az eheti szentírási szakaszban egy szamáriai kút mellett találkozunk Jézussal. Abban a küldetésben jár, amit Atyja bízott rá; az ő „eledele az, hogy megtegye annak akaratát, aki küldte őt.” Kimerült és szomjas. Idegen és barátságtalan helyre érkezett, „a zsidók ugyanis nem érintkeztek a szamáriaiakkal.”. A nap legforróbb órája van, a hatodik óra, pontosan az, amelyben majd Poncius Pilátus átadja őt, hogy keresztre feszítsék (Jn 19,14).
• A kútnál Jézus találkozik egy asszonnyal. Nem tudjuk a nevét. Egyedül jön, mintha el akarná kerülni a falu többi asszonyát. Nem teljesíti Jézus kérését, hanem hangot ad csodálkozásának. Jézus kijelenti, hogy inkább neki van ajándéka az asszony számára, „élő vizet” tud adni neki. János evangéliumában ez egyszerre jelenti Jézus tanítását és a Szentlelket, melyet az a víz jelképez, ami Jézus halála után az oldalából folyik majd (Jn 7,38. 19,34).
• Jézus türelmesen beszélget vele, és ennek köszönhetően az asszony kéri tőle ezt a vizet. Mélyebben megismeri Jézus személyét. Ő valóban nagyobb, mint „atyánk, Jákob”, ő próféta, ő a Messiás, akit az asszony és népe vár. Miután meggyőződött Jézus kilétéről, visszarohan a faluba, most maga is küldetésben, és sürgeti a népét, hogy jöjjenek, és találkozzanak személyesen Jézussal.

Beszélgess Istennel

• A történet főszereplői Jézus és az asszony. De ne tekintsünk el attól a szereptől sem, amelyet az apostolok játszanak, illetve nem játszanak a történetben. Úgy tűnik, őket csak a fizikai étel érdekli. Egyedül hagyják Jézust a kútnál, amíg elmennek ennivalóért, és amikor visszatérnek, szeretnék, ha Jézus enne az ételből. Túl gyakran kell ráébrednünk, hogy teljesen betölt a világ anyagi valósága. Ahogy ma ezzel az igeszakasszal imádkozol, van-e valami nyugtalanító tényező, valami anyagi dolog, ami a figyelmedet követeli? Megnevezheted ezeket, majd engedd el őket.
• A történetben szerepelnek még a város lakói is, akik meghívják Jézust, hogy maradjon a városukban. Annyira lenyűgözi őket a mondanivalója, hogy közlik az asszonnyal, már nincs is szükségük többé az ő bizonyságtételére. Számukra Jézus „a világ Üdvözítője”. Állj meg egy kicsit, és hívd Jézust, „a világ Üdvözítőjét”, hogy legyen veled ebben az imaidőben....
Ahogy a harmadik imaidő végére érünk, nyíljunk meg Jézus előtt, aki most is küldetésben jár a világban. Köszönjük meg az élő vizet, amit felkínál nekünk szavai és a szentségek által.

NEGYEDIK IMAIDŐ – A TÓ

Imára hangolódás
Kezdd a mai imát azzal, hogy csendben maradsz. Mindegy, hogy felállsz, kényelmesen ülsz vagy lefekszel. Olyan testhelyzetet keress, amelyben egy pár percig lehetőleg ellazultan, mégis figyelemmel tudsz jelen lenni. Maradj egy-két percig csendben ebben a helyzetben.
Most szánj időt arra, hogy figyeld, mi zajlik benned, az eszedben és a szívedben. Milyen gondolatok futnak át az agyadon? Milyen érzelmeket fedezel fel? Amikor elcsendesedsz, mint most, mi minden tölti be a tudatodat?
Ahogy egy darabig figyelsz ezekre a gondolatokra és érzésekre, észlelheted, ahogy jönnek-mennek, kavarognak, mint a habok egy gyorsfolyású folyón. Talán néhány fontosabbnak tűnik, és hosszabban a felszínen marad. Mások egyszerű röpke gondolatok, gyorsan jönnek és mennek. Egy kis ideig még figyeld a gondolatok felbukkanását és távozását, ahogy átfutnak rajtad. Tudatosítsd, hogy amikor figyelmedet a gondolatok és érzések folyamára irányítod, te a néző vagy, és nem a folyó. A néző perspektívájából nyugodtan megfigyelheted, hogy mi történik, anélkül, hogy azonnal a részese lennél. Engedd, hogy a gondolatok és érzések folyója tovább fusson az útján. Eközben, a folyót megfigyelő csendes helyről fordítsd figyelmedet János evangéliumának eheti szakaszára. Az olvasmány után, kérünk, tarts egy kis csendet, és használd a Lectio Divina kalauzunkat, amely segít abban, hogy a Szentíráson mélyebben elmélkedhess.

Szentírási szakasz: Jn 9,1-41
Egyszer útközben (Jézus) látott egy vakon született embert. Tanítványai megkérdezték tőle: „Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?” „Sem ez nem vétkezett – felelte Jézus –, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell rajta nyilvánvalóvá válniuk. Addig kell végbevinnem annak tetteit, aki küldött, amíg nappal van. Eljön az éjszaka, s akkor senki sem munkálkodhat. Amíg e világban vagyok, világossága vagyok a világnak.” Míg ezeket mondta, a földre köpött, nyálával sarat csinált, s a sarat a vak szemére kente, majd meghagyta neki: „Menj, mosakodj meg a Siloe tavában.” Ez annyit jelent, mint: „küldött”. Az elment, megmosdott, s amikor visszatért, már látott. A szomszédok és akik azelőtt koldulni látták, megkérdezték: „Nem ez az, aki itt ült és koldult?” Némelyek azt állították: „Igen, ez az”, mások ellenben tagadták: „Nem az, csak hasonlít hozzá.” De ő kijelentette: „Én vagyok az.” Erre megkérdezték tőle: „Hogyan nyílt meg a szemed?” Elmondta nekik: „Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, a szememre kente s meghagyta: Menj, mosakodj meg a Siloe tavában. Elmentem, megmosdottam és látok.” Erre megkérdezték tőle: „Hol van?” „Nem tudom” – felelte. Az imént még vak embert elvitték a farizeusokhoz, mert az a nap, amikor Jézus sarat csinált és megnyitotta a szemét, szombati nap volt. A farizeusok is megkérdezték tőle, hogyan nyílt meg a szeme. Elmondta nekik: „Sarat tett a szememre, megmosdottam és látok.” A farizeusok közül némelyek így vélekedtek: „Ez az ember nem Istentől való, hisz nem tartja meg a szombatot.” Mások ellene vetették: „Hogyan tehet bűnös ember ilyen csodát?” Így szakadás támadt közöttük. Azért hát tovább faggatták a vakot: „Mit tartasz arról, aki visszaadta a szemed világát?” „Azt, hogy próféta” – felelte. De a zsidók sehogy se akarták elhinni, hogy vak volt, és hogy visszanyerte a szeme világát, azért odahívták az imént még vak embernek a szüleit és őket faggatták: „A ti fiatok? Azt mondjátok róla, hogy vakon született! Hogy lehet akkor, hogy most lát?” Szülei ezt válaszolták: „Azt tudjuk, hogy a mi fiunk, és hogy vakon született. De hogy most miképpen lát, azt nem tudjuk. S azt sem tudjuk, ki adta vissza a szeme világát. Kérdezzétek meg tőle magától, hisz megvan hozzá a kora, mondja el maga.” A szülők azért beszéltek így, mert féltek a zsidóktól. A zsidók ugyanis elhatározták, hogy azt, aki Messiásnak vallja, kizárják a zsinagógából. Ezért mondták a szülei: „Megvan hozzá a kora, kérdezzétek meg tőle magától.” Erre másodszor is hívatták a vakon született embert és figyelmeztették: „Dicsőítsd meg az Istent! Mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös.” „Azt, hogy bűnös-e – felelte –, nem tudom. Csak azt tudom, hogy vak voltam, és most látok.” Erre újra faggatni kezdték: „Mit csinált veled? Hogy adta vissza a szemed világát?” „Már elmondtam nektek – felelte –, de nem hallgattátok meg. Miért akarjátok újra hallani? Talán ti is tanítványai akartok lenni?” Erre becsmérelték, s azt mondták neki: „Légy a tanítványa te! Mi Mózes tanítványai vagyunk. Azt tudjuk, hogy Mózessel beszélt az Isten, de hogy ez honnét való, azt nem tudjuk.” „Épp az a különös – felelte az ember –, hogy nem tudjátok, honnét való, mégis visszaadta a szemem világát. Tudjuk, hogy Isten nem hallgatja meg a bűnösöket, azt azonban, aki istenfélő és teljesíti akaratát, meghallgatja. Amióta fennáll a világ, sohasem lehetett hallani, hogy valaki visszaadta volna egy vakon születettnek a szeme világát. Ha nem Istentől való volna, nem tehetett volna semmit.” Erre rászóltak: „Te akarsz minket tanítani, aki mindenestül bűnben születtél?” Ezzel kidobták. Jézus meghallotta, hogy kidobták, s amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: „Hiszel az Emberfiában?” „Ki az, Uram – kérdezte az ember –, hogy higgyek benne?” „De hisz látod – felelte –, ő beszél veled.” Erre felkiáltott: „Hiszek, Uram!” – s leborult előtte. Jézus pedig azt mondta: „Azért jöttem a világba, hogy ítéletet tartsak, hogy akik nem látnak, azok lássanak, és akik látnak, azok vakok legyenek.” Amikor a körülötte álló farizeusok közül ezt néhányan meghallották, megkérdezték: „Csak nem vagyunk mi is vakok?” „Ha vakok volnátok – felelte Jézus –, nem volna bűnötök. De azt állítjátok: Látunk. Ezért megmarad bűnötök.”

Elmélkedés
• Negyedik útszakaszunkon elindulunk a távoli Szamariából, hogy eljussunk Jeruzsálem nyüzsgő városába, ahol éppen ünnepre készülődnek. Az egész város fel van díszítve és ragyog a betakarításért hálát adó Sátrak ünnepén. Ez volt az az alkalom, amikor Jézus a Világ világosságának nyilvánította ki magát (Jn, 8,12). Ez által került összetűzésbe vallásos kritikusaival, a farizeusokkal.
• Nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is válaszol, csodajel gyanánt megnyitja egy vakon született ember szemét Siloam tavánál. A gyógyítás után Jézus eltűnik a történetből, és hagyja, hogy a férfi egyedül védekezzen szomszédai kérdezősködésével és Jézus ellenségeivel szemben, akik haragjukat Jézus helyett inkább rá zúdítják.
• Hallgatva, ahogy ez az ember reagál a kérdésekre, ráébredünk, hogy Jézus nem csak a fizikai szemét nyitotta meg, hanem a lelki látás képességét is megadta neki. Amikor a szomszédainak válaszol, a nemrég még vak ember úgy utal Jézusra, hogy ő „az ember, akit Jézusnak hívnak”. Amikor a farizeusok faggatják, Jézust prófétának nevezi. Később azzal „dicsőíti meg” Istent, hogy megvédi Jézust attól a vádtól, hogy bűnös lenne. Teológussá vált. Végül, amikor Jézus megkeresi, az ember Úrnak nevezi, leborul előtte és imádja. Hisz. Példakép ő mindenkinek, aki hallja ezt az evangéliumi történetet (Jn, 20:31).

Beszélgess Istennel
• Ahogy ez a férfi a történet előrehaladtával egyre ragyogóbbnak látta a fényt, úgy mások csak botladoztak tovább az egyre mélyülő sötétségbe. Ez persze lelki sötétség volt, nem fizikai. Tapasztalsz-e valamilyen lelki sötétséget az életedben? Beszéld meg az Úrral, mint egyik barát a másikkal...
• A szomszédok véleménye megoszlott, a vak ember szüleinek nem volt bátorságuk elismerni, amit tudtak, a Jézust bíráló farizeusok vitatkoztak egymással, és tagadták, hogy az ember egyáltalán meggyógyult. Van-e most az életedben valami megosztottság? Talán a közösségedben vagy a családban, barátok között, önmagadban....
• A történet elején elhangzik a kérdés: „Ki vétkezett?” A vége felé már látjuk, hogy a farizeusok azok, akik vétkeztek. A vakon születettel ellentétben, ők nem vették észre azt, aki a Világ világossága. Te hogy válaszolsz a Világ világosságának most, hogy az eheti imaidőnk végére értünk?

ÖTÖDIK IMAIDŐ – A SÍR


Imára hangolódás
Ennek a lelkigyakorlatnak minden egyes szakasza más módot kínál arra, hogy növekedjen benned a csend, hogy megtaláld a középpontodat, amikor arra készülsz, hogy meghalld Isten szavát. Ma kezdhetnéd azzal, hogy kézbe veszel valamilyen tárgyat, valamit, amit kényelmesen meg tudsz tartani. Lehet egy bögre, egy gyümölcs, egy madártoll vagy egy kavics.
Ha nincs semmi más a kezed ügyében, fókuszáld a figyelmed egy ruhadarabra, amelyet viselsz. Válassz ki valamit, és csak maradj vele csendben egy darabig.
Most forgasd meg a tárgyat a kezedben. Nézd meg alaposan. Érezd meg, milyen a tapintása, milyen a súlya, sima vagy érdes, kemény vagy puha. Pár percig teljes figyelmedet összpontosítsd arra a tárgyra, amit tartasz.
Most nézd meg még egyszer. Van rajta valami, amit első alkalommal nem vettél észre? Mi teszi különlegessé, egyetlenné a maga nemében? Még ha valami sorozatgyártott dologról van is szó, biztos találsz valamit rajta, ami megkülönbözteti a többi társától.
Tölts még egy kis időt azzal, hogy értékeled azt a tárgyat, amit választottál, mint olyan valamit, ami végső soron Isten teremtésének része. Most hallgasd meg ezt a feltámadásról és életről szóló részt János evangéliumából... Az olvasmány után tarts egy kis csendet, és használd a Lectio Divina kalauzunkat, amely segít abban, hogy a Szentíráson mélyebben elmélkedhess.

Szentírási szakasz: Jn 11,1-45

Betániában, Máriának és nővérének, Mártának a falujában volt egy beteg, Lázár. Ez a Mária kente meg az Urat olajjal és törölte meg a lábát a hajával. Az ő testvére, Lázár volt a beteg. A nővérek megüzenték neki: „Uram, akit szeretsz, beteg.” Ennek hallatára Jézus azt mondta: „Ez a betegség nem okozza halálát, hanem Isten dicsőségére lesz, hogy megdicsőüljön általa az Isten Fia.” Jézus szerette Mártát, a nővérét (Máriát) és Lázárt. Amikor meghallotta, hogy beteg, két napig még ott maradt, ahol volt, s akkor szólt a tanítványoknak: „Menjünk vissza Júdeába!” „Mester – felelték a tanítványok –, most akartak ott megkövezni a zsidók és újra odamész?” Jézus így válaszolt: „Nem tizenkét órája van a napnak? Aki nappal jár, nem botlik meg, mert látja a világ világosságát. Aki azonban éjszaka jár, megbotlik, mert nincs világossága.” Aztán így folytatta: „Barátunk, Lázár elaludt, de elmegyek és fölébresztem.” „Uram, ha alszik, akkor meggyógyul” – felelték a tanítványok. Jézus Lázár haláláról beszélt, de ők azt hitték, hogy alvásáról beszélt. Ezért Jézus világosan megmondta nekik: „Lázár meghalt. Miattatok örülök, hogy nem voltam ott, hogy higgyetek. De most menjünk el hozzá!” Tamás, akit melléknevén Didimusznak hívtak, így szólt a többi tanítványhoz: „Menjünk mi is, haljunk meg vele együtt!” Amikor Jézus megérkezett, Lázár már négy napja a sírban volt. Betánia Jeruzsálem közelében feküdt, mintegy tizenöt stádiumnyira. Ezért a zsidók közül sokan elmentek Mártához és Máriához, hogy testvérük miatt vigasztalják őket. Amikor Márta meghallotta, hogy Jézus közeledik, eléje sietett, Mária pedig otthon maradt. „Uram – szólította meg Márta Jézust –, ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem. De most is tudom, hogy bármit kérsz az Istentől, megadja neked.” Jézus megnyugtatta: „Feltámad testvéred.” „Tudom, hogy feltámad – mondta Márta – majd a feltámadáskor, az utolsó napon.” Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” „Igen, Uram – felelte –, hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön.” E szavakkal elment és hívta nővérét, Máriát. Halkan szólt neki: „Itt a Mester és hívat.” Ennek hallatára (Mária) gyorsan fölkelt és odasietett hozzá. Mert Jézus még nem ért le a faluba, hanem ott volt, ahol Márta találkozott vele. Amikor a zsidók, akik ott maradtak vele a házban és vigasztalták, látták, hogy Mária gyorsan feláll és elsiet, utánamentek. Azt gondolták, hogy a sírhoz megy sírni. Amikor Mária odaért, ahol Jézus volt, és meglátta, e szavakkal borult a lába elé: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem.” Amikor látta, hogy sírnak, Jézus lelke mélyéig megrendült. „Hova tettétek?” – kérdezte megindultan. „Gyere, Uram – felelték –, és nézd meg!” Jézus könnyekre fakadt. Erre a zsidók megjegyezték: „Nézzétek, mennyire szerette!” Némelyek azonban így vélekedtek: „Ha a vaknak vissza tudta adni a szeme világát, azt nem tudta volna megakadályozni, hogy ne haljon meg?” Jézus szíve mélyéig megrendült, s odament a sírhoz, amely egy kővel eltorlaszolt barlang volt. „Hengerítsétek el a követ!” – szólt Jézus. De Márta, az elhunyt nővére tiltakozott: „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.” Jézus így felelt: „Nemde azt mondtam: ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét?” Erre elhengerítették a követ, Jézus pedig az égre emelte tekintetét és így imádkozott: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Tudom, hogy mindig meghallgatsz. Csak a köröttem álló nép miatt mondtam, hogy higgyék: te küldtél engem.” E szavak után hangosan beszólt: „Lázár, jöjj ki!” S a halott kijött. Lába és keze be volt pólyázva, az arcát meg kendő födte. Jézus szólt nekik: „Oldjátok fel, hogy tudjon járni.” A zsidók közül, akik fölkeresték Máriát, sokan látták, amit Jézus végbevitt, és hittek benne.

Elmélkedés
• Két héttel Jézus halálának és feltámadásának ünnepe előtt arra hív az Egyház, hogy Lázár történetének átelmélkedésével készüljünk rá, Lázáréval, aki meghalt, de Jézus kihívta a sírból, és életre kelt. Összetett történet, sok szereplővel. Jézus uralja a drámát, ő van a középpontjában, kijelentve, hogy ő maga „a feltámadás és az élet”. Két fontos szereplő, Márta és Mária, Lázár testvérei, küszködtek azzal, hogy elfogadják ezt a kijelentést.
• Mindkét nővér a maga módján reagál fivére halálára. Márta kimondja, hogy hisz abban, hogy testvére feltámad az utolsó napon, és amikor hallja Jézus szavait: „Én vagyok a feltámadás és az élet”, kifejezi, hogy hisz neki, mert „ő az Isten Fia, akinek el kell jönnie a világba”. Ám mikor Jézus odamegy a sírhoz, mintha elfeledkezne hitéről, és figyelmezteti Jézust, hogy testvére már négy napja halott.
• Mária - akit úgy mutat be János evangélista a történet elején, hogy ő volt az, aki megkente Jézus lábát olajjal mintegy a temetésére készítve őt elő - , Lázár sírjához megy más gyászolókkal együtt, és szabad folyást enged könnyeinek. Úgy tűnik, ő sem hisz abban, hogy Jézus „a feltámadás és az élet”.

Beszélgess Istennel
• Jézus is sírva fakad, de az eredeti görög szövegben más szót használnak az ő sírására. Sokan úgy gondolják, hogy Jézus azért sír, mert fáj neki, hogy a két nővér hitetlenséget tanúsít testvérük halálakor. Viselkedésük amikor szembesülnek a halállal, nem illik olyan emberekhez, akik elfogadják Jézust mint „a feltámadást és az életet”. Ez az értékes, új, feltámadott élet jelenik meg a pillanatban, amikor Lázár előbukkan a sírból. Ha belehelyezkedsz a jelenetbe, te hogy reagáltál volna, amikor látod Lázárt előjönni a sziklasírból? Hitetlenkedve? Áhítattal? Esetleg félelemmel?
• Lázár még mindig a temetési lepleket viselte, és csak azért tért vissza az életbe, hogy majd újra meghaljon. Nem annyira feltámadt, mint inkább újjáéledt. Ezzel ellentétben, amikor Jézus feltámadt a sziklasírból Húsvét napján, hátrahagyta a temetési lepleket a sziklasírban (Jn 20, 6-7). Képzeld el egy pillanatra, hogy te vagy Lázár....visszatérni a mindennapi életbe ez után az élmény után...milyen lehetett?
• Lázár feltámadás utáni új élete arról az új életről tanít minket, melyet Istentől kaptunk ajándékba az évente megünnepelt húsvéti események eredményeként. Vidd az Úr elé, amit a mai imaalkalom felszínre hozott a lelkedben.…

HATODIK IMAIDŐ – A GOLGOTA


Imára hangolódás
Ha követted eddig ennek a lelkigyakorlatnak a szakaszait, akkor már több módszerről olvashattál, melyek mind abban segítettek, hogy elcsendesedj és összpontosítani tudj az imára. Megtapasztaltad légzésed ritmusát, tudatosan érzékelted tested különböző tagjait, csendesen követted gondolataid és érzéseid hullámzását. Lenyugtatott egy hétköznapi tárgyra való koncentrálás, és a téged körülvevő hangokra figyelve felfedezhetted a mögöttük megbúvó csendet. Emlékezz vissza ezekre a módszerekre, és gondold végig, hogy melyik működött a legjobban nálad.
Ha valamelyik módszert hasznosnak találtad, haladj rajta végig újból. Ha újak számodra ezek a módszerek, talán inkább csak ülj most néhány percig csendben, így készülj fel arra, hogy meghallgass egy részt Máté evangéliumából. Az olvasmány után tarts egy kis csendet, és használd a Lectio Divina kalauzunkat, amely segít abban, hogy a Szentíráson mélyebben elmélkedhess.

Szentírási szakasz: Mt 26,26-30; 27,11-14.27-31.45-54
Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta tanítványainak, ezekkel a szavakkal: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem!” Aztán fogta a kelyhet, hálát adott, és ezekkel a szavakkal nyújtotta nekik: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára. Mondom nektek, mostantól nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg majd az újat nem iszom veletek Atyám országában.”
Ezután elénekelték a zsoltárt és kimentek az Olajfák hegyére. …
Közben Jézust a helytartó elé állították. A helytartó megkérdezte tőle: „Te vagy a zsidók királya?” „Te mondod” – felelte Jézus. A főpapok és vének vádjaira azonban nem felelt semmit. Erre Pilátus így szólt hozzá: „Nem hallod, mi mindennel vádolnak?” De ő egyetlen vádjukra sem felelt. …
A helytartó katonái bevitték Jézust a helytartóságra, s odagyűjtötték köré az egész helyőrséget. Megfosztották ruhájától, bíborszínű köntöst adtak rá. Tövisből koszorút fontak, fejére tették, jobb kezébe pedig nádszálat adtak. Aztán térdet hajtottak előtte, és így gúnyolták: „Üdvözlégy, zsidók királya!” Közben leköpdösték, fogták a nádat, s verték a fejét. Miután így csúfot űztek belőle, levették róla a palástot, s ráadták saját ruháját. Aztán elvezették, hogy keresztre feszítsék. …
A hatodik órától a kilencedik óráig sötétség borult az egész földre. Kilenc óra tájban Jézus felkiáltott, hangosan mondva: „Éli, Éli, lamma szabaktani?” Vagyis: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Ezt hallva az ott állók közül néhányan megjegyezték: „Illést hívja.” Egyikük rögtön odaszaladt, fogott egy ecetbe mártott szivacsot, rátűzte egy nádszálra, és inni adott neki. A többiek meg így beszéltek: „Hadd lássuk, eljön-e Illés, hogy megszabadítsa!” Most Jézus még egyszer hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.
Erre a templom függönye kettéhasadt, felülről egészen az aljáig, a föld megrendült, sziklák repedtek meg, sírok nyíltak meg, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. Feltámadása után előjöttek a sírokból, bementek a szent városba, és többeknek megjelentek. A százados és a többiek is, akik Jézust őrizték, a földrengés és a történtek láttára igen megijedtek: „Ez valóban Isten Fia volt” – mondták.


Elmélkedés

• Jézus szenvedésének és halálának elbeszélése a leghosszabb történet minden evangéliumban; az „A ” évben virágvasárnap Máté változatát hallhatjuk, amely a négy közül a leghosszabb. Máté Márk beszámolóját dolgozza fel. Nem csökkentette a történet borzalmait; Jézus hallgatag, megvetett és elhagyatott halála pillanatáig, amikor a templom függönyének kettészakadása és a százados hitvallása által Isten rávilágít, hogy mindez a feltámadás előjátéka (Mk 14,1-15,47).
• Máté leírása segít, hogy az események jelentését jobban megértsük. Jézus a dráma kezdetén kijelenti: „Közel van az órám” (Mt 26,18). A tanítványaival eltöltött utolsó vacsorán elmagyarázza halálának áldozati jellegét: a bűnök bocsánatára szolgál (26,28). Amikor letartóztatják a Getszemáni kertben, bevallja, hogy akár tizenkét légió angyalt tudna mozgósítani a maga védelmére (26,53). Az, hogy nem tanúsít ellenállást, visszautal arra, amit a Hegyibeszédben tanított (Mt 5,39). Amikor meghal, az ellenségei „Isten Fiának” csúfolják (Bölcs 2,13), de mi tudjuk megkísértésének történetéből, hogy nem fogja felhasználni az Atyával való bensőséges kapcsolatát a maga javára (Mt. 4,6-7).
• Az evangélium kezdetén több történetben kijelentették, hogy Jézus az Isten Fia (Mt 2,15; 3,17) és működését látva az apostolok maguk is felismerték ezt (14,33; 16,16).
A kereszt felirata, hogy Jézus, a zsidók királya, nem téves, hiszen ő volt a gyermek király, akit a napkeleti bölcsek ajándékokkal halmoztak el (2,2), majd aki alázatos királyként szamáron érkezett Jeruzsálembe (21,5-9; Zakariás 9,9).

Beszélgess Istennel
• Úgy tűnhet, hogy az ószövetségi Izrael már Pilátus előtt formálisan megtagadta Jézust, úgy bántak vele, mint egy gonosztevővel (27,25). De Isten a múltban megbocsátotta Izrael bűneit, és így fog tenni most is (Jeremiás 31,34): emlékezzünk Pál szavaira: „Isten ugyanis nem bánja meg kegyelmi adományát és meghívását” (Róm 11,29). Ha a múltadat vagy egy bizonyos bűnödet Isten elé akarod ma vinni, szánj rá egy kis időt, és tedd meg, emlékezve arra, hogy olyan Istenünk van, aki Atyánk is, telve kegyelemmel és szeretettel.
• Végül a földrengés és az igazak feltámadása, melyről egyedül Máté beszél, valamint Jézus halála azt mutatja, hogy az idők fordulópontja, melynek bekövetkeztét a jövőben várták, már elérkezett (27,51-53). A világ újjáteremtődött (Gal 6,14). Hogy érzékeled ezt az „új teremtményt” a mindennapi életedben? Hol újítja meg Isten a dolgokat ebben a pillanatban? Beszélj erről Istennel, mielőtt véget érne mai imaidőnk.

HETEDIK IMAIDŐ – A KERT

Imára hangolódás
A Lelkigyakorlatok című könyvében Loyolai Szent Ignác számos módszert ajánl az imába való belépésre. Az egyik közülük nagyon egyszerű, de talán elsőre különösnek tűnhet. Tudatosítsd – javasolja, - hogy Isten, a mi Urunk téged néz. Mi az első reakciód erre a kérésre?
Az evangéliumokban számos helyet találunk, ahol Jézus komolyan rátekint valakire, mintha fel akarná mérni őket. De pillantása mindig együttérző volt, soha nem kíméletlenül bíráló. Talán ez segít megérteni, hogy mire gondolhatott Ignác. Próbáld meg. Szánj néhány percet arra, hogy tudatosítod: Isten téged néz.
Jézus az emberarcú Isten. Képzeld el Krisztus arckifejezését, ahogy elkapja pillantásodat, és figyelmesen néz téged. Hogy írnád le tekintetét egy érdeklődő barátodnak?

Bevezető a záró imaszakaszhoz
Ezzel a szakasszal lezárul idei lelkigyakorlatunk. A záró imaidőre kiterjesztjük a Lectio Divinat, ezzel a módszerrel elmélkedjük végig a János evangéliuma szerinti feltámadás-történetet.
Az utolsó imaidő címe: A kert. Az elmélkedő olvasásra készülve egy percig maradj csöndben... képzeld el, ahogy ott sétálsz a kertben, ahol Jézus sírja van, és eközben olvasd el az első szakaszt János evangéliumának 20. fejezetéből. Hallgasd meg, vagy olvasd el néhányszor, hogy ne maradjanak kérdések benned az olvasott rész jelentésével kapcsolatban. Kérd meg Istent, hogy szóljon hozzád a szövegen át. Kérj nyitottságot. Maradj várakozó nyugalomban.

Szentírási szakasz: Jn 20:1-10
A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Észrevette, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit kedvelt Jézus, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, s nem tudni, hova tették.” Péter és a másik tanítvány elindult és a sírhoz sietett. Mind a ketten futottak. De a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, s látta a gyolcsot, de nem ment be. Nem sokkal később Péter is odaért, bement a sírba és ő is látta az otthagyott gyolcsot meg a kendőt, amellyel a fejét befödték. Ez nem a gyolcs közt volt, hanem külön összehajtva más helyen. Most már a másik tanítvány is bement, aki először ért oda a sírhoz. Látta és hitt. Eddig ugyanis nem értették az Írást, amely szerint föl kellett támadnia a halálból. Ezután a tanítványok visszatértek övéikhez.

Lectio - ezzel kezdd
Olvasd a szöveget lassan és bensőségesen, a szíveddel figyelve a szavakra. Nem kell sietni. Nem szükséges, hogy hamar a szakasz végére érj. Ha egy szó vagy kép kitűnik a többi közül, ízlelgesd bátran, időzz el vele...
Következzék a Meditatio
Engedd, hogy a szó vagy mondat kitöltse a lelkedet. Időzz el vele. Rezonálj rá. Ismételgesd magadban, ízlelgesd, amíg a „zamata” el nem múlik, és akkor...
Ha kész vagy, lépj át az Oratio szakaszába
Válaszolj imában, szívedből fakadó szavakkal, vagy teljes csenddel, esetleg spontán, szavakba nem önthető érzésekkel. Amikor a pillanat megérett rá, olvass tovább.

Az evangélium folytatása: Jn 20,11-18:

Megismételjük az előző lépéseket János evangéliumának következő részével
Mária ott állt a sír előtt és sírt. Amint így sírdogált, egyszer csak benézett a sírba. Látta, hogy ott, ahol Jézus teste volt, két fehér ruhába öltözött angyal ül, az egyik fejtől, a másik lábtól. Megszólították: „Asszony, miért sírsz?” „Mert elvitték Uramat – felelte –, s nem tudom, hová tették.” E szavakkal hátrafordult, s látta Jézust, amint ott állt, de nem tudta róla, hogy Jézus. Jézus megkérdezte: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Abban a hiszemben, hogy a kertész áll mögötte, így felelt neki: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hova tetted, hogy elvihessem magammal.” Jézus most nevén szólította: „Mária!” Erre megfordult, s csak ennyit mondott: „Rabboni”, ami annyit jelent, mint „Mester”. Jézus ezt mondta neki: „Engedj! Még nem mentem föl Atyámhoz. Inkább menj el testvéreimhez és vidd nekik hírül: Fölmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Mária Magdolna elment, és hírül adta a tanítványoknak: „Láttam az Urat, s ezt mondta nekem.”

Lectio
Olvasd a szöveget lassan és bensőségesen, a szíveddel figyelve a szavakra. Nem kell sietni. Nem szükséges, hogy hamar a szakasz végére érj. Ha egy szó vagy kép kitűnik a többi közül, ízlelgesd bátran, időzz el vele...
Következzék a Meditatio
Engedd, hogy a szó vagy mondat kitöltse a lelkedet. Időzz el vele. Rezonálj rá. Ismételgesd magadban, ízlelgesd, amíg a „zamata” el nem múlik, és akkor...
Ha kész vagy, lépj át az Oratio szakaszába
Válaszolj imában, szívedből fakadó szavakkal, vagy teljes csenddel, esetleg spontán, szavakba nem önthető érzésekkel. Amikor a pillanat megérett rá, olvass tovább.
Végül, amikor elkészültél, zárd le az imaidőt valamilyen befejező mozdulattal vagy imával. Ha valami különösen fontosnak tűnik abból, amit átéltél, átelmélkedtél, le is jegyezheted.

Előretekintés
Lehet, hogy észreveszel magadon vagy abban, ahogy imádkozol, valamilyen változást a lelkigyakorlat kezdete óta. Talán az elején kértél Istentől valamilyen különleges ajándékot, és úgy érzed, hogy részben vagy egészben, meg is kaptad. Lehetséges, hogy Isten sokkal többet adott, mint amit kértél vagy elképzeltél, amikor ráléptél erre a közös útra. Szánj egy kis időt arra, hogy megköszönöd Istennek mindazt, amit tett veled ebben az időszakban.
Most pedig tekints előre a következő néhány napra, hétre. Maradt valami a lelkigyakorlatból, amivel még foglalkozni szeretnél? Van olyan területe az életednek, amin úgy érzed, Isten még keményen dolgozik? Van Istennek olyan ajándéka, amire azt hiszed, nagyon szükséged lenne, és amire még mindig várakozol? Kérj Istentől bármit, amit szeretnél megkapni a közeljövőben.

Nagyböjtzáró ima (A Suscipe (Fogadd el, Uram) ima alapján)
Mindent Te adtál nekem.
Visszaadom, Uram.
Minden a Tiéd, tégy vele, amit akarsz.
Csupán szeretetedet és kegyelmedet add,
ez elég nekem.