Lélekerősítő - Túlélni a szenvedés idejét

 

Lysa TerKeurst

„Hiszen tudom, milyen terveket gondoltam el felőletek – mondja az Úr; ezek a tervek a békére vonatkoznak, nem a pusztulásra, mert reménységgel teli jövőt szánok nektek.” Jer 29,11

 

A „hosszantűrés” nem tartozik kedvenc fogalmaim közé. Azt jelenti, hogy türelemmel viseljük a gondokat, bajokat. Én viszont nem akarok semmilyen bajt, s főleg nem hosszan tartó, gondterhes időket.

Mai szentírási szakaszunk bátorítást nyújt, amikor úgy érezzük, nem bírjuk tovább.

A Jeremiás 29-ben azt olvassuk, hogy a próféta közli Izrael gyermekeivel, hogy hetven évig fogságban lesznek Babilonban. Gondolj bele, milyen hosszú hetven év! Ha hetven év börtönre ítélnének mától, legtöbben valószínű a börtönben hunynánk el. Hetven év hihetetlenül hosszú időnek tűnik, borzasztó igazságtalannak és keménynek. Egy egész, nyomorúságban töltött, reménytelen élet.

De lám mit mond Isten Izrael népének: „Majd ha elmúlik a Babilonnak adott hetven esztendő, meglátogatlak titeket, és teljesítem nektek azt az ígéretemet, hogy visszahozlak benneteket erre a helyre” (Jer 29,10)

Ez a háttere azoknak az ismerős, csodálatos ígéreteknek, melyekbe annyira szeretek kapaszkodni:

„Hiszen tudom, milyen terveket gondoltam el felőletek – mondja az Úr; ezek a tervek a békére vonatkoznak, nem a pusztulásra, mert reménységgel teli jövőt szánok nektek. Ha majd segítségül hívtok és könyörögve hozzám jöttök: meghallgatlak titeket. Ha kerestek, megtaláltok, föltéve, hogy szívetek mélyéből kerestek. Megengedem majd, hogy megtaláljatok – mondja az Úr” (Jer 29,11-14a).

Isten biztosítja népét, hogy róluk szóló gondolatai és szándékai szilárdak. Terve jóllétükre vonatkozik, nem arra, hogy bajt hozzon rájuk. Biztos és határozott ígérete újjáépítésről szól.

De azt is megmondja, mit kell tenniük, mialatt várják az ígéret beteljesülését. Segítségül kell hívniuk, teljes szívükből keresniük kell Őt.

Ha keressük, meglátjuk Istent. Nem testi formában, hanem működésében, és egyre jobban látni fogjuk, amit ő lát. Növekedik a bizalom. Ha bízni akarunk Benne, egyre többet megmutat szándékaiból, egyre inkább megengedi, hogy az Ő szemszögéből lássuk a történéseket.

Ha Rá akarunk találni az adott helyzetben, körülményekben, ha az Ő szemével akarjuk látni mindezt, keressük Istent, működésének jeleit, kutassuk Igéjét. Így fogunk rátalálni reményre jogosító, jövőre vonatkozó jó tervére és ígéreteire.

Ha nehezen elviselhető, nagyon elkeserítő helyzetben találjuk magunkat, bármiben, amit nem akartunk megtapasztalni, könnyen esünk abba a tévedésbe, hogy úgy gondoljuk, Isten jó tervei nem vonatkoznak ránk. Úgy érezhetjük, jó terve megrepedezett, s mi kicsúsztunk a repedéseken át.

De a valóság az, hogy Isten közelebb van hozzánk, mint gondolnák. Látja azt, amit mi nem látunk, tudja azt, amit mi nem tudunk. Onnan, ahol van, mindent lát: a múltat, a jelent, a jövőt, minket is fogantatásunk pillanatától majdani utolsó leheletünkig, és még azon is túl, lát minket az örökkévalóságban. Kijelentette, hogy Ő a Szabadítónk. Ő az, aki fenn akar, és fenn fog tartani. És ha valaki, hát Ő képes arra, hogy keresztülvigye terveit (Iz 46,3-11).

Mindez igaz volt az izraelitákra, és igaz ránk is.

A hetven éves fogság valóság lett az izraeliták számára. De mialatt fogságban voltak, egyre bontakozott Isten rájuk vonatkozó ígéretének beteljesülése, hogy tervei a békére irányulnak, és nem a pusztulásra, mert reménységgel teli jövőt szán nekik.

Ne lépj túl azonnal az utolsó mondaton. Isten rád vonatkozó ígéreteinek beteljesülése is zajlik. Akkor is, ha még semmi jónak nem látod jelét az életedben. Ne feledd: a „még nem” nem azonos azzal, hogy „sohasem”.

Kiáltsunk hát az Úrhoz a szenvedések idején. Keressük Őt, s kérjük segítségét, hogy amikor bizonytalannak látszik az események kibontakozása, tudjuk a helyzetet olyan szűrőn át látni, mely Isten kilétének bizonyosságából szövődik. S akkor hosszantűrésünk már nem tűnik olyan hosszúnak és  fájdalmasnak, hiszen tudjuk, hogy Isten szenvedésünk minden egyes percét valami jóra használja.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy emlékeztettél, hogy a várakozás közben bízhatom Benned. Köszönöm, hogy jelen vagy ezekben a percekben is. Tudom, hogy át fogsz vinni rajta, és Rád bízhatom magam. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Surviving our Seasons of Suffering

Daily Devotion, 2021.03.26.

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2021/03/25/surviving-our-seasons-of-suffering

Lélekerősítő - Úgy érzed, valamit elrontottál?

 

Crystal Paine

„Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.” Jn 8,36

 

„Nem az számít, hogyan játszottál. A lényeg, hogy te mindent megtettél, ami tőled telt.”

Silas nevű hétéves kisfiamnak mondtam ezeket a szavakat, amikor a kocsi felé tartottunk a baseball meccs után. El volt keseredve, mert több hibát is elkövetett a pályán, amivel esélyt adott az ellenfélnek, akik végül megnyerték a mérkőzést.

- Te megtettél mindent, ami tőled telt? – kérdeztem tőle.

- Igen - válaszolta határozottan.

- Akkor nincs miért szégyenkezned, nem kell vádolnod magad. És tudd, hogy akárhogyan játszottál is a pályán, én büszke vagyok és mindig is büszke leszek rád.

Anyai szerepem gyakran eszembe juttatja, mennyire szeret engem mennyei Atyám. Olyankor, ha botladozom, vagy elrontok valamit, nem áll ott mérgesen, idegesen, nem borul ki attól, hogy hibáztam. Nem haragszik rám, amikor nem sikerül a napom.

Szeretete nem a teljesítményemen múlik – de egyetlen cselekedetemen sem. „…Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk” (Róm 5,8).

Szeret, és pont. Nem azért, aki vagyok (vagy nem vagyok), nem is azért, amit tettem (vagy nem tettem), hanem azért, aki Isten, és amit Ő tett.

Természetes késztetésem a szülői aggodalmaskodás. Éjszakánként néha órákon át morfondírozok: elég időt töltök velük? Elég egészségesen étkeznek? Jól fogalmaztam a kérdést, mikor beszélgettünk? Érzi, hogy szeretem? Másként kellett volna válaszolnom neki?

Ezekből az aggodalmaskodásokból komoly szorongás alakulhat ki, felzaklatom magam, s csak szégyent és bűntudatot érzek anyaként. Hálás vagyok, hogy Jézus nem fordul el tőlem, mikor elrontok valamit. Inkább közelebb hív magához:

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” (Mt 11,28)

Ezt súgja nekem: - Szabad vagy. Amikor meghaltam a kereszten, érted haltam meg. Hibáidért és tévedéseidért. Azért, hogy ne kelljen magaddal hurcolnod a szégyent és a bűntudatot, ne érezd elégtelennek magadat. Pihenj meg bennem. Hadd legyek én elég, ahol te nem vagy az. Bízz bennem az összekuszált, elrontott helyzetekben. Nézz rám, amikor nem tudod, mit kéne mondanod, mit kéne tenned. Támaszkodj rám ebben a gyermeknevelési munkában, amit rád bíztam. Hagyd abba az izgulást, aggodalmaskodást, a nagy igyekezetet. Azért jöttem, hogy életet, reményt és örömöt adjak. Pihenj meg bennem. Szabad vagy!

Amikor felfogtam, megértettem és megéltem ezt a szabadságot, teljesen megváltozott az életem. Nem kell szégyenkezve, bűntudattal gondoznom a gyermekeimet (és élnem az életemet!), vagy azzal az igyekezettel, hogy jó benyomást keltsek másokban.

Nem tudom, te mit érzel, mivel küzdesz naponta. De egyet tudok: Jézus neked is felajánlja ezt a szabadságot.

Ne hurcold magaddal a megfelelni akarás terhét. Ne akarj még jobban teljesíteni, még jobban bizonyítani, hogy érdemes vagy Isten szeretetére.

Krisztusban Isten megváltott, kiválasztott, megbocsátott és szeret. Megpihenhetsz Krisztus csodálatos szeretetében – azokon a napokon is, amikor tévedsz, hibázol vagy elbuksz.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy szeretsz engem – akkor is, ha hibázom vagy elrontok valamit. Köszönöm, hogy meghaltál a kereszten bűneimért, hogy ne kelljen magammal cipelnem elégtelen voltom súlyát. Add, hogy meg tudjak pihenni szeretetedben, és tölts fel szereteteddel, hogy átsugározzon azokra is, akik ma az utamba kerülnek. Jézus nevében, Ámen.

Crystal Paine: Feel Like You’ve Messed Up Recently?

Daily Devotion, March 17, 2021      

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2021/03/17/feel-like-youve-messed-up-recently

Lélekerősítő - Mit kezdjünk az aggódással bizonytalan időkben

 

Kia Stephens

„Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt.” Fil 4,6

Heteken át nem tudtam átaludni az éjszakákat.

Lefeküdtem, elaludtam, aztán 3 körül felébredtem, s csak bámultam a plafont.

Számláltam báránykákat.

Próbáltam olvasni a Bibliát.

Próbáltam imádságokat mondani.

Nem működött.

És ez így ismétlődött éjszakáról éjszakára.

Megpróbáltam utánajárni, mi lehet a mélyben, és ismerős folyamatra bukkantam. Mint egy lassú szivárgásnál a gipszkartonban, kiderült, hogy álmatlan éjszakáimat egy súlyosabb probléma okozza.

A világunkban történt hirtelen változásokkal kezdődött. Ehhez hozzáadódtak az életemben és szeretteim életében bekövetkező események. Lassan egyre több „mi van, ha” kérdés merült fel bennem, ami aztán általános szorongáshoz vezetett.

Mi van, ha nem sikerül úrrá lenni rajta?

Mi van, ha bekövetkezik a legrosszabb?

Mi van, ha ez már mindig így lesz?

Szerettem volna minden problémára megoldást találni, de rá kellett jönnöm, hogy ami történik, túlvan a hatáskörömön. Ezeknek a mamut méretű problémáknak a kimenetele egyedül Isten kezében van. És itt fedeztem fel álmatlan éjszakáim okát: folyamatosan olyan dolgokon rágódom, amelyek meghaladják az erőmet, amelyeken én nem változtathatok.

Megnyitottam a szívemet az aggódás előtt, és az kényelmesen be is költözött. Álmatlanságom közvetlen összefüggésben állt tépelődéseimmel.

Épp ez az, amitől óva int minket Pál apostol a Fil 4,6-ban: „Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt” (Fil 4,6).

Az aggódásra itt használt görög szó szétesést is jelent, ami még jobban aláhúzza, milyen erejük van az aggódó gondolatoknak. Az aggódás felnagyítja problémáinkat, és lekicsinyíti Istenről alkotott képünket. A körülményekre koncentrálva szem elől tévesztjük a hatalmas Isten uralmát világunk fölött.

Pálnak bőven volt miért aggódnia, de kirak elénk egy veszélyjelző táblát, tudva, hogy az aggódás útja félelemhez, kételkedéshez, kétségbeeséshez vezet. Amikor aggódunk, elménket eluralják a szorongó gondolatok, ahelyett, hogy Istennel, s az ő hathatós erejével foglalkoznánk.  

Pál útmutatása egyértelmű: tudatosan döntsünk az aggódás ellen. Könnyű ezt mondani. Ehhez az kell, hogy minden egyes kontrollálhatatlan történés és esetleges kimenetele láttán bizalommal forduljunk Istenhez, aki tudja, mit miért tesz. Nemcsak olvasnunk kell az Írásokat, de horgonyt kell vetnünk benne. El kell döntenem, hogy hiszek Isten egyeduralmában, az Ő tervében, még ha esetleg az nem is egyezik az én vágyaimmal.

Ezután azt kéri Pál, hogy imádkozzunk, könyörögjünk Istenhez, és adjunk hálát Neki azért, ami aggódással tölt el. Én is imádkoztam, de imádságom az aggodalmaimról szólt. Miután Isten elé tártam kéréseimet, könnyeim tovább mosták gondolataimat, érzéseimet. Az az imádság, könyörgés és hálaadás, amiről Pál beszél, arról szól, hogy akaratunkat felcseréljük Istenével.

Szerintem Isten akarja, hogy kérjünk Tőle, de bízzunk abban, hogy Ő jobban tudja, mi a jó. Pál tudott hálaadással könyörögni, mert megtanulta, hogyan helyezze Isten tökéletes akaratát a saját vágyai fölé.

Ha így teszünk, megtapasztaljuk azt a békességet, amiről Pál beszél a folytatásban: „és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban” (Fil 4,7).

Ahogy imádkozunk, kérünk, és hálát adunk Istennek, bezárjuk az ajtót az aggódás előtt, és megnyitjuk a békességnek. Ebben a békében már tudunk Istenre koncentrálni ahelyett, hogy a jövőért aggódnánk. Ha elfordulunk az aggódástól, átéljük a békességet, mely már nem az általunk kontrollálható kimeneteltől függ, hanem Istentől jön, Aki mindenen uralkodik.

Ennek a békességnek az elérésén dolgozom most már. Bár lehet, hogy a világ, a körülmények, szeretteim élete nem változik, de igyekszem átadni Istennek mindent, ami nem rajtam múlik, leállítani a „mi van, ha” gondolatokat, és átaludni az éjszakákat.

Istenem, mikor beborítanak a gondok, amelyeken nem tudok változtatni, segíts Beléd vetnem bizalmamat. Juttasd eszembe, hogy Te uralkodsz mindenek fölött. Erősítsd hitemet, hogy amit Te teszel, az mindig jó és terved szerint való, még ha nem is egyezik azzal, amit én szeretnék. Jézus nevében, Ámen.

Kia Stephens: Dealing With Anxiety When Life Is Uncertain

Encouragement for Today, Jan 25, 2021. 01. 25.

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2021/01/25/dealing-with-anxiety-when-life-is-uncertain

Lélekerősítő - Segítsd bátornak lenni

 

Amy Ford

„Megmondták neked, ó ember, mi a jó, és mit kíván tőled az Úr: Semmi mást, mint hogy váltsd tettekre az igazságot, törekedj szeretetre, és járj alázatosan a te Isteneddel.” Mik 6,8

Örömkönnyek lepték el a szemem az asztalnál, ahol egy lelkésszel beszélgettem. A lányáról, Abbyről mesélt, akinek váratlan terhessége nemcsak a család, hanem az egész gyülekezet életére nagy hatással volt.

A születendő gyermek apja bűnöző volt, több időt töltött börtönben, mint szabadlábon, nem tartozott Abby barátai közé. A lány bocsánatot kért szüleitől a fájdalomért, amit okozott, szeretett volna hazatérni, és ez meg is történt. Aranyos kislánya született. A családban mindenki örült a kis jövevénynek, még ha eredetileg nem így képzelték is el a család bővülését.

A lelkész még a várandósság alatt közölte a hírt a gyülekezettel, és ők méltó módon fogadták. Volt, aki apró ajándékot vett a babának, és lerakta az ajtó elé. Biztatták Abbyt, és dicsérték, hogy az élet mellett döntött. De az érintett meg leginkább, ami ez után következett az elbeszélésben.

Abby megkérte édesapját, hogy a gyermek bemutatása az ő templomában történhessen. A lelkész beleegyezett, és felvette a többi bemutatandó gyermek sorába a kislányt.

A gyermekbemutatási szertartáson, amikor a szülőpárok egyenként odaviszik gyermeküket az oltárhoz, a lelkész a következő kéréssel fordul a gyülekezethez: „Kérem azokat a családtagokat, akik ehhez a gyermekhez tartoznak, álljanak fel!” Ezután a lelkész külön azért a családért, a gyermek melletti elköteleződésükért imádkozik.

Abby gyermekének bemutatásakor is ez történt, egymás után vitték az oltárhoz a gyermekeket, míg aztán rájuk került a sor.

A lelkész ugyanazt a kérést mondta, mint a többieknél is: „Kérem azokat a családtagokat, akik ehhez a gyermekhez és édesanyjához tartoznak, álljanak fel!”

Ami ezután történt, megmutatja, milyennek álmodta meg Isten a világot: felállt az egész gyülekezet.

A nemkívánt terhességgel szembesülő édesanyákat segítő országos egyházi szolgálat vezetőjeként elsőkézből tapasztalom, milyen ereje van a gyülekezet szeretetének, kedvességének. A gyülekezet lelki családja lehet az egyedülálló anyának, nem csak a várandósság alatt, hanem egész további életében. A gyülekezet szeretetharcosai segíthetnek neki túllátni a váratlan helyzeten, mely minden éber pillanatát felemészti, és bátorságot önthetnek belé.

Isten egyedi erősségekkel, képességekkel, szenvedélyekkel oltott be téged, hogy általuk megváltoztasd a világot. Ott van benned a lehetőség, hogy segíts valakinek, hogy tudjon bátor lenni. Együttműködve eljuthatunk oda, hogy az élet választása legyen az egyetlen opció.

Isten elvárja, hogy használjuk ezeket az adottságainkat, és megmondja azt, is, hogyan: „Megmondták neked, ó ember, mi a jó, és mit kíván tőled az Úr: Semmi mást, mint hogy váltsd tettekre az igazságot, törekedj szeretetre, és járj alázatosan a te Isteneddel.” Mik 6,8

Alább felsorolok néhány kérdést, melyek alapján elgondolkozhatsz azon, mi lehet a te sajátos szereped, hogyan segítheted közösségedet, azokat, akik hatókörödön belül élnek:

1. Mi az, ami szenvedélyt lobbant benned? Mi a kedvenc hobbid? Fel tudod-e használni valamiképpen a pro-life mozgalomban, vagy más nemes cél érdekében? Például: ha szeretsz a számokkal foglalkozni, taníts meg egy egyedülálló anyukát, hogyan ossza be a pénzét. Ha karriertanácsokat szeretsz adni, segíts egy embernek megírni a pályázatát álláskereséshez. Ha szereted a gyermekeket, vállalj gyerekvigyázást. Ha az autókat bütykölöd szívesen, segíts megjavítani egy gyermekeit fuvarozó anyuka kocsiját.

2. Mi váltja ki belőled, hogy az asztalra csapj, és azt kiáltsd: márpedig valakinek lépnie kell! Ha így érzel, lehet, hogy te vagy az a valaki.  Oka van, hogy valamilyen igazságtalanság vagy egy eszme ennyire feltüzel – talán Isten jelzése, hogy ez a dolgod.

3. Miről szól az élettörténeted? Célunk gyakran kötődik történetünkhöz. Átéltél egy abortuszt, és most szeretnéd, ha más, hasonló sorsú anyák ugyanúgy megéreznék Isten gyógyító erejét, mint te? Átélted a nemkívánt terhességgel vagy lányanyasággal járó magányt? Lehetnél te az a személy, akinek a megértését, melléd állását annyira kívántad akkor. Isten gyakran legmélyebb fájdalmainkat használja fel, hogy elinduljunk legfontosabb hivatásunk útján.

Nézz körül a világban, s állapítsd meg, mi okozza neked a legnagyobb fájdalmat benne. Azután ne fuss el fájdalmad elől, hanem fordulj felé. Áss a mélyére, kérdezd meg Istent, azért fáj-e a szíved, mert az övé is fáj. Ha fájdalmad térképpé válik, mely megmutatja a szolgálat útját, lelked lángra gyúl tőle.

Ha együttműködünk, elérhetjük, hogy az élet választása legyen az egyetlen opció, és bátorságot adhatunk ezeknek a nőknek. Fogjunk össze, „váltsuk tettekre az igazságot, törekedjünk szeretetre, és járjunk alázatosan a mi Istenünkkel”!

Mennyei Atyám! Köszönöm, hogy adtál olyan képességet, amivel változást idézhetek elő. Bocsásd meg, hogy nem mindig használom ki adottságaimat, melyeket azért kaptam, hogy másokat szolgáljak velük. Segíts, és önts belém bátorságot. Jézus nevében, Ámen.

 

Amy Ford: Help Her Be Brave

Encouragement for today, 2020.01.11.

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2021/01/11/help-her-be-brave

Lélekerősítő - Mikor eltöprengek, kivé válhattam volna

 

Mikor eltöprengek, kivé válhattam volna

Brenda Bradford Ottinger

„Jézus szerette Mártát, a nővérét (Máriát) és Lázárt. Amikor meghallotta, hogy beteg, két napig még ott maradt, ahol volt” Jn 11,5-6

Vannak kihívásokkal teli fejezetek az életünkben, amelyek nagymértékben befolyásolják későbbi alakulásunkat, és pontosan elválasztanak egy előtte és utána időszakot.

Közel maradnak hozzánk ezek a történések, gondozzuk az utánuk maradt hegeket, melyek mélyen befészkelik magukat személyiségünkbe, és befolyásolják az önmagunkról alkotott képet éppúgy, mint azt, ahogyan másokra tekintünk.

Valakiről azt hitted, szeret, de nem szeretett – az érthetetlen visszautasítás űrt hagyott a lelkedben, amit nagy erőfeszítésekkel igyekszel visszatölteni. Talán egy diagnózis vagy egy tragédia törte derékba a terveidet, és szeretnéd meg nem történtté tenni. Elárultak, és nemcsak a szíved törték össze, hanem a holtomiglan-holtodiglanról szőtt álmaidat is.

Bármilyen sebeket hordozunk is, elménk szeret eljátszani a kóbor gondolattal: milyen lett volna az életünk, milyenné alakultunk volna, ha mindez nem történik meg. Kishitűség, küzdelmek helyett talán magabiztosság és nyugodtság jellemezne, ha a hajdani szenvedés nem íródik bele életünk történetébe.

Az évek során, mialatt azon tépelődtem, hogyan alakult volna az életem a csalódások nélkül, Isten szeretettel rávezetett, hogy emberi válaszaim erre a kérdésre figyelmen kívül hagyják az isteni nyomdafestéket életem történetének lapjain.

A Bibliában újra meg újra találunk példát arra, hogy az Úr felhasználta a lelkileg összetört embert, és az életében kialakult hiánynak bőséggel járó célt, értelmet adott.

Amikor a földön járt, Jézust és társait nem kerülték el a csalódások, szívfájdalmak. János osztott meg velünk egy ilyen esetet, amikor Jézus hírt kap kedves barátaitól, Mártától és Máriától, hogy fivérük, Lázár, beteg. Jézus egy nap járásnyira volt épp Betániától, ahol a testvérek éltek, mégis zavarba ejtően reagált: bár szerette őket, „amikor meghallotta, hogy beteg, két napig még ott maradt, ahol volt” (Jn 11,5-6).

Végül négy nappal Lázár halála után Jézus megérkezik Betániába, s mindkét nővér szívfacsaró szavakkal fogadja: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem.” (Jn 11, 21.32).

Hányszor fordultunk mi is így, saját megfogalmazásunkban, az Úrhoz, aki engedte, hogy valami megtörténjen, s hányszor álmodoztunk arról, mi lett volna, ha a tragédia nem történik meg.

De ne hagyjuk figyelmen kívül ebben a szakaszban a vigasztalást, ami Jézus magyarázatában rejlik: ami történt, „Isten dicsőségére lesz, hogy megdicsőüljön általa az Isten Fia” (Jn 11,4b).

János folytatja elbeszélését, leírja, hogyan támasztotta fel Jézus Lázárt, melynek hatására sokan felismerték, hogy Ő valóban Isten Fia (Jn 11,34-44).

Testvérem! Semmi sincs olyan távol, hogy az Ő megváltó érintése ne jutna el oda. A minket ért bajok sosem akkorák, hogy ne lehetnének Isten dicsőségére.

Rá fogunk ébredni, hogy csalódottságunk, reményvesztettségünk, mely arra késztet, hogy rákérdezzünk, mivé lehettünk volna, ha ez nem történik meg, végül is kegyelemmé lett az életünkben.

Mielőtt Jézus előhívta volna Lázárt a sírból, így imádkozott: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Tudom, hogy mindig meghallgatsz. Csak a köröttem álló nép miatt mondtam, hogy higgyék: te küldtél engem.” (Jn 11,42). Nem késett le Lázár meggyógyításáról, időzítése lehetővé tette, hogy nem csak egy ember szíve támadjon fel azon a napon.

Mialatt szenvedünk, nem érezzük, hogy az élettörténetünk lapjaira írt szövegnek mindig értelme van, sosem véletlenszerű. Minden fejezet hatással van a következőre, alakítja érzelmeinket, együttérzésünket, értelmünket és bölcsességünket, és ez nem következik be, hogyha nem éltük volna át a fájdalmat.

Ha túltekintünk azon, kivé lettünk, lehettünk, vagy kellett volna lennünk, és alázatosan átadjuk hegeinket, sebeinket Megváltónknak, tökéletlen történetünk tanúsítani fogja Isten hatalmát, mely a látszólag halott dolgokat is fel tudja támasztani a maga dicsőségére.

Drága Jézus! Kívánom, hogy minden fájdalom, melyet a szívem rejt, a Te dicsőségedet szolgálja. Mindet felajánlom most Neked, Uram. A Te nevedben, Ámen.

Brenda Bradford Ottinger: When You Wonder Who You Would Have Been

Daily Devotion, 2021. január 8.

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2021/01/08/when-you-wonder-who-you-would-have-been