Lélekerősítő - Jézus sírt

 

Jézus sírt

Anitha Abraham

„Hova tettétek?” – kérdezte megindultan. „Gyere, Uram – felelték –, és nézd meg!” ³⁵Jézus könnyekre fakadt. Erre a zsidók megjegyezték: „Nézzétek, mennyire szerette!” Jn 11,34-36

Van, amikor nincsenek szavaink. Annyira szívszorító, ami történt, hogy a lelkünk legmélyéig felkavar.

Velünk is ez történt, mikor megjött a hír. Eltűnt egy kisrepülőgép, rajta a fiatal pilótával, aki évek óta közösségünk tagja volt. Csodáért imádkoztunk, de hamar beigazolódott legrosszabb sejtésünk. A repülő lezuhant, a pilóta nem élte túl.

Csak 17 éves volt.

Magamnak és másoknak is ki tudtam volna mondani az ilyenkor szokásos keresztény színezetű mondatokat, de képtelen voltam felfogni a hihetetlen veszteséget.

Krisztus követőiként van reményünk. Tudjuk, hogy Isten mindent a mi javunkra és az Ő dicsőségére fordít. Tudjuk, hogy Ő uralkodik.

De attól még gyászolunk. És ez nem a hit vagy a bizalom hiánya, hanem az emberi szív válasza a világ sebzettségére. Lázár történetéből tudjuk, hogy Jézus maga is gyászolt.

Lázár történetét több oldalról meg lehet közelíteni. Jézus ismerte őt. Nem csak egy volt követői közül, akik csodáiról hallva csatlakoztak a tömeghez. Jézus többször együtt volt vele, a barátjának számított. Tudjuk, hogy Jézus mindenkit szeretett, de a Biblia külön kiemeli, hogy „Jézus szerette Mártát, a nővérét és Lázárt” (Jn 11,5).

Jézus együtt étkezett Lázárral. Jelen volt a nővérek közötti feszült pillanatban. Ismerte ezt a családot, és ők is ismerték Őt. Személyesen.

Ez is oka lehetett, miért rázta meg annyira Lázár halála.

Ismerjük a történet végét: Lázár nem sokáig maradt halott. Jézus szemléltette, amit hirdetett: Ő a feltámadás és az élet.

De előtte, a halál és az élet között, valami történt. „Jézus könnyekre fakadt” (Jn 11,35).

Felmerül a kérdés: miért? Jézus tudta, hogy Lázár meg fog halni, és azt is, hogy életre kel. Miért sírt akkor? Kezdhette volna azzal, hogy „Lázár, jöjj ki!”, de ő előbb nyilvánosan siratta barátját.

Tudósok, teológusok több elméletet gyártottak erről. Jézus nem magyarázta meg, tehát igazából nem tudhatjuk, mi a válasz a miértre. Egy dolgot viszont tudok: örülök, hogy így tett. Rávilágít, hogy vannak pillanatok, mikor nincs szükség szavakra.  Nem kell magyarázni, nem kell kijelentéseket tenni. Egyszerűen a gyász ideje van.

Egy nagyon nehéz időszakomban kaptam egy jó tanácsot egy barátnőmtől: érezzem át, amit érzek. A gyógyulás később következik.

Mindennek megvan az ideje. A gyásznak is. Amikor eluralkodik rajtunk a bánat, tudjuk, hogy van egy Megváltónk, egy megértő, együttérző Főpapunk. Ő a Szabadító, aki reményt és örök életet ad nekünk.

Szabadító, aki könnyekre fakadt.

Drága Mennyei Atyám, néha annyira nehéz az élet, de hálás vagyok, hogy Te mindig ott vagy velem. Köszönöm szeretetedet és a reményt, amiben részünk van Benned. Jézus nevében, Ámen.

Anitha Abraham: Jesus Wept

Daily Devotion, 2020. 09.28.

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/09/28/jesus-wept

Lélekerősítő - Szívünk óvásának árnyoldala

 

Tracie Miles

„Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet!” Péld 4,23

„Anya, neked falak vannak a szíved körül.”

Bántott a lányom megjegyzése, s rögtön ellene mondtam. Ő kedvesen, de szilárdan kiállt az igaza mellett.

Megjegyzése nem hagyott nyugton. Egyáltalán mit jelent? Falakat húztam a szívem köré? És ez ennyire nyilvánvaló? A következő napokban, ahogy figyeltem gondolataimat, tevékenységemet, egyre világosabban láttam, mire gondolhatott. Valóban ott voltak a falak, amelyek hosszú évek sebei, ütései ellen lassan körbevették a szívemet.

Mondok néhány példát. Nehezen tudok bízni az emberekben, mindig attól tartok, hogy nem őszinték velem. Állandóan arra számítok, hogy be fognak csapni, és titokban lesem, mikor történik ez meg.

Mindig azt feltételezem, hogy a legrosszabb forgatókönyv fog megvalósulni. Ezért állandóan résen állok, és gyakran megfeledkezem arról, hogy Isten az én oldalamon áll, minden helyzetben számíthatok az Ő békéjére - és hogy Benne valóban meg lehet bízni.

Hiperérzékenyen reagálok a visszautasításra, arra, ha valaki cserbenhagy, elutasít, nem szeret vagy bírál, s úgy védekezem, hogy elrejtem érzéseimet, s elbújok egy mosolygó, minden-rendben-van álarc mögé. Ha konfliktusba kerülök valakivel, inkább visszahúzódom, nem veszek róla tudomást, ahelyett, hogy szembenéznék és foglalkoznék vele.

Könnyen megbántódom. Ilyenkor aztán hagyom, hogy az érzések és önkritikus gondolatok rácsimpaszkodjanak önbizalmamra, táplálják a mélyen bennem lakó bizonytalanságot, s visszahúzódom falaim mögé, ahol biztonságban érzem magam, amivel aztán újabb kapcsolati problémákat generálok.

Huhh. Szembenézés a valósággal. Úgy látszik, valóban falak épültek fel bennem az egyedi fájdalmak, szenvedések, csalódások köveiből. Úgy éreztem, megvédem magam, ha óvom a szívemet. Valójában viszont csak nem engedtem közel magamhoz az embereket, és nem mertem bízni a bennük lévő jóban. Ez a reakció gyakran megfoszt a békétől és örömtől, sőt még attól is, hogy olyan közel érezzem magam Istenhez, ahogyan szeretném.

De hát nem erre szólít fel az Írás a Példabeszédek 4,23-ban? „Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet!”

Salamon itt a keresztény élet egyik legfontosabb aspektusára mutat rá: szívünk állapota befolyásolja, hogy kik vagyunk, hogy érezzük magunkat, mit teszünk és hogyan élünk.

De amiről Salamon itt beszél, nagyban különbözik attól, ahogy mi szoktuk értelmezni szívünk óvását.

A szentírási értelemben szívünk őrzése azt jelenti, hogy Isten bennünk lévő ereje által éberen figyeljük, mi kerül a szívünkbe és mi lakik benne.

Figyelnünk kell arra, mit mondunk és mit teszünk, mert idővel gondolataink és cselekedeteink formálják szívünk állapotát. Szívünk bibliai óvásának alapja, hogy állandó kommunikációban legyünk Urunkkal, eligazítást, biztos választ, békét kérve tőle.

A falak építése szívem köré természetes önvédelmi reakciónak tűnt, még ha nem is mindig voltam tudatában, mi történik. De most már látom, hogy a falak többet ártanak, mint használnak. Semmi előnnyel nem jártak az életemben a láthatatlan falak, amiket olyan szorgalmasan húztam fel.

Lányom egyszerű, őszinte mondatának hatására felismertem a falépítés hátrányait. Nagy különbség van szívünk óvása és a falak felhúzása között. Ha az Írásokkal óvjuk szívünket, hitünk jó irányba tart, míg ha az emberek és érzelmek kizárása végett falakat húzunk magunk köré, a bizonytalanság, félelem, boldogtalanság és magány válik állandó társunkká.

Csak Isten tud megóvni a fájdalomtól, és Ő nem azért teremtett, hogy magunk építette börtönben töltsük az életünket. Ő közösségre és szeretetre teremtett. Azt akarja, hogy szabadon, szívünkben örömmel és békével éljünk. Rajtunk áll, hogy kibújunk-e falaink mögül és elhisszük, hogy mindez a jó elérhető Általa, akármi történt is velünk korábban, és bármi történik is ezután.

Túl rövid az élet ahhoz, hogy falak mögött éljünk, főleg mivel a szabadság és béke állandóan rendelkezésünkre áll, ha kérjük.

Uram, segíts lebontani a falakat, melyeket önvédelemből építettem, erősíts meg, hogy bízni tudjak abban, hogy te megőrzöd a szívemet. Segíts, hogy át tudjak engedni Neked minden haragot, keserűséget, sebet, sértést és a képtelenséget a megbocsátásra, és élni tudjak abban a szabadságban és örömben, amit Te kínálsz nekem. Jézus nevében, Ámen.

Tracie Miles: The Downside of Guarding Your Heart

Daily Devotion 2020.09.16.

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/09/16/the-downside-of-guarding-your-heart

Lélekerősítő - Imádkozni, amikor már nincsenek szavak

 

Chrystal Evans Hurst

„Ő pedig ezt mondta: Nézz jóindulattal szolgálóleányodra! Azután elment az asszony a maga útjára, evett, és nem volt többé szomorú az arca.” 1Sám 1,18

Nem tudtam abbahagyni a sírást. Édesanyám születésnapján ott ültem az ágya szélén, és egyszerűen képtelen voltam leállítani a könnyeimet. Nagyon sokat imádkoztam érte, de most éreztem, hogyan tör fel lelkemben a rossz előérzet, a félelem, hogy már nem sokáig van velünk. De most a születésnapja van. Folytak a könnyeim, és próbáltam úgy fordulni, hogy ne lássa őket.

A szorongás és aggodalom ott áramlott a mélyben, mialatt napi feladataimat végeztem, majd csatlakoztam a családhoz édesanyám gondozásában. Amennyit csak lehetett, jelen akartam lenni mellette segítőkészen, erősen.

És imádkoztam. Mind imádkoztunk. Rengeteget.

Ez eddig is így volt, de a mai nap valahogy különbözött a többitől. Aznap felfogtam, hogy minden jó szándékom, minden befektetett energiám ellenére, nem tehetek semmit.

Egy tennivalóm maradt: csendben imádkozni. A szomorúság elrabolta a szavaimat.

Azt hiszem, a bibliai Hanna is ebben az állapotban lehetett.

Nagyon vágyott gyermekre, de nem került áldott állapotba. Fájdalma mély volt. Férje megkérdezte tőle: „Anna, miért sírsz, és miért nem eszel? Miért vagy úgy elkeseredve?” (1Sám 1,8). Hanna szomorúsága az étvágyát is elrabolta.

Kicsit később elment a templomba, és „lelke mélyéig elkeseredve könyörgött az Úrhoz, és keservesen sírt” (10. v.) Mikor Éli észrevette, egy asszonyt látott, „aki magában beszélt: csak az ajka mozgott, de nem hallatszott a hangja” (13b v.).

Hanna fájdalma olyan mély volt, amihez már nem voltak szavai.

Nekem is folyt a könnyem, az ajkaim mozogtak, de szavakat nem formáltak. Egyszerűen nem találtam szavakat, miközben próbáltam imádkozni. Kizárt, hogy volnának szavak, amelyek ki tudnák fejezni az érzéseimet.

Sok-sok könnyel és szavak nélkül folytattam az imádkozást.

Legforróbb vágyam teljesülését – még időt – kértem Istentől, aztán megadtam magam a bizalomnak, tudva, hogy kérésem teljesítése az Ő kezében van, és Ő hall engem, ha nincsenek is szavaim.

Ez az elengedés azon a napon megmagyarázhatatlan békességgel töltött el.

Egy kérésem már teljesült. Édesanyám megérte a 70. születésnapját. A következő kérésem az volt, hogy legyen velünk karácsonykor – hogy még egyszer átélhesse kedvenc ünnepét.

Megérte azt is.

Emlékszem kedves mosolyára, mikor benéztem hozzá karácsony reggelén, és áldott ünnepet kívántam. Voltak még kéréseim ez után? Persze. Szerettem volna, ha megéri az újévet, a következő házassági évfordulójukat, még egy nyarat, még egy születésnapot. Nem kaptam meg, amit reméltem, de egy vágyamat teljesítette Isten.

Hannának végül lettek gyermekei, de biztosan állíthatjuk, hogy szerette volna, ha másként kezdődik a története. Isten viszont teljesítette egy vágyát. És Hanna vissza tudta adni Istennek elsőszülött gyermekét.

Bár várakozása gyötrelmes volt, Hanna is megízlelte Isten békéjét. Még ott a templomban, miután kiöntötte szívét Istennek, az Írás szerint „nem volt többé szomorú az arca”. Gyakran van az, hogy az imádságból eredő legnagyobb ajándék, hogy megismerjük Istent és az Ő békéjét. Akkor kapjuk meg ezt, ha megfogalmazzuk kéréseinket, türelmesen várjuk Isten válaszát, és bízunk bölcsességében és irántunk való szeretetében.

Az igazság az, hogy nem minden kérésünkre kapunk olyan választ, amilyet szeretnénk. Pár héttel később édesanyám belépett a menny kapuján.

Mindazonáltal hálás vagyok, hogy kitartottam az imádságban, és még mindig részesülök a béke ajándékában. Imádkozhatunk attól még, hogy nincsenek szavaink. Megismerhetjük Isten békéjét, amikor vágyunkat el kell engednünk. És ha nem kapunk választ, Isten akkor is megerősíti szívünket, és megtanulunk bízni Benne.

Istenem segíts, hogy imádkozzam Hozzád akkor is, ha nem tudom, mit mondhatnék. Segíts hinnem, hogy te átveszed az üzenet fejemből, szívemből, és lefordítod Magad számára, amikor nincsenek szavaim. Segíts átélnem békédet, amikor nem kapok választ imáimra, és segíts bíznom Benned, hogy úgy fogsz válaszolni, ahogy a legjobbnak látod. Jézus nevében, Ámen.

Chrystal Evans Hurst: Praying When You Don’t Have Words

Daily Devotion, 2020. szeptember 3.

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/09/03/praying-when-you-dont-have-words

Lélekerősítő - Ne félj, Istent nem lehet elvéteni

Lisa Bevere

„Elölről, hátulról közrefogsz, kezedet rajtam tartod. Csodálatos nekem ez a tudás, igen magas, nem tudom felfogni.” Zsolt 139,5-6

Nemrég teljesen váratlanul találkoztam egy „keresztlányommal”...

Váróteremben ültem, mikor belépett egy fiatal nő. Ismered azt a fura érzést, mikor látod, hogy felismer valaki, és neked fogalmad sincs arról, hogy ő kicsoda? Veszettül keresgéltem a memóriámban, hol találkozhattunk. Hiába, úgyhogy esetlenül visszamosolyogtam. Ebben a pillanatban előkapta az addig a hóna alatt szorongatott egyik könyvemet. Megöleltük egymást, kértem, üljön mellém.

Nemrég új életet kezdett, férjhez ment, elköltözött otthonról, távol került családjától, barátaitól. Könnyes szemmel magyarázta, milyen sokat jelentett neki a könyvem. Fellapozta, hogy megmutassa a széljegyzeteit, a kiemeléseket.

Abból, amiket mondott, egyértelműen kiderült, hogy szereti Istent, szereti az egyházat, szereti Isten Igéjét. Minden erejével Isten kedvében akart járni, de össze volt zavarodva. Nem tudta biztosan, hogy Isten hangját hallja, vagy a sajátját, vagy - ami még rosszabb - az ellenség hangját. Egy mondatban foglalta össze kérdéseit, félelmeit: „Félek, hogy elvétem Istent”.

Éreztél már hasonlót? Én igen!

Felszínesen nézve, a félelem, hogy nem vesszük észre Istent, akár nemes érzés is lehetne, de a tapasztalat megtanított, hogy az ellenség arra használja, hogy csapdába csalja az embereket.

Ugyanis elvonja a figyelmet Isten vezetési képességéről, és a mi követési képességünkre fókuszál.

Keresztény utunkat a szeretet és hit helyett félelem vezeti. Kegyes vágyunkat Isten követésére a Sátán elferdíti, megkérdőjelezi minden lépésünket, míg annyira összezavar, hogy nem is merünk megmozdulni. Megbénít a rossz mozdulattól való félelemmel. Tudja jól, hogy bénán nem tudjuk követni Isten útmutatásait.

Figyelj rám: Jézus nem akar kicselezni. Nem mondta volna, hogy kövessük, ha lehetetlen lenne. Meg fogja mutatni az utat.

Drága „keresztlányom”, én hiszem, hogy ha a szíved tiszta, képtelenség Istent elvétened. Honnan tudom?

Mert Isten hatalmas céltábla.

 

Hova célozhatsz, ahol nem Őt találod?

Mihez nyúlhatsz, ami nem az Ő létét hirdeti?

Mire tekinthetsz, ami nem viseli magán fenséges ujjlenyomatát?

 

Nézz fel, és fedezd fel a csillagok csodájában.

Nézz le, és lásd dicsőségét egy szál virágban.

 

A hegyek ormai hirdetik, hogy Ő a mi Kősziklánk és menedékünk.

A tenger morajlása Isten hatalmas erejéről beszél.

A szél rányitja lelkünket Isten láthatatlan jelenlétére.

 

De ha mindez a tudás nem volna elég, van még egy örömhírem. Téged, kedves keresztlányom, körülvesz Isten. Hiába képzelsz el olyan helyet vagy helyzetet, ahol egyedül vagy. C.S. Lewis is hangsúlyozza ezt az igazságot: „Megtehetjük, hogy nem veszünk tudomást róla, de Isten jelenlétét sosem kerülhetjük el, hiszen csordultig betölti a világot. Ő mindenütt ott van - inkognitóban.”

Nincs pillanat, nincs hely, ahol Ő ne lenne jelen, és sem múltadban, sem jelenedben, sem jövődben nem találsz olyan részt, amiből hiányozna Isten.

Dávid királyt csodálattal töltötte el Isten bensőséges közelsége:

„Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod. Csodálatos nekem ez a tudás, igen magas, nem tudom felfogni. Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak? Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is jelen vagy. Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék, kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem. Ha azt gondolnám, hogy elnyel a sötétség, és éjszakává lesz körülöttem a világosság: a sötétség nem lenne elég sötét neked, az éjszaka világos lenne, mint a nappal, a sötétség pedig olyan, mint a világosság” (Zsolt 139,5-12 RUF).

Lányom, ne félj attól, hogy elvéted, elszalasztod Istent. Ő sokkal hatalmasabb a te félelmednél. Csak szögezd rá tekintetedet, és indulj el. Bízzál a vezetési képességében. A jó pásztor tudja, hogyan terelje juhait, még ha azoknak fogalmuk sincs róla, merre mennek.

Jézusom, félelmeim ellenére a Te vezetésedre bízom magam. Tudom, hogy jó szívvel vagy irántam. Megnyugszom a tudatban, hogy Te jobban vezetsz, mint ahogy én követni tudlak. A hitben előre indulok, és Te irányítani fogod lépteimet. Jézus nevében, Ámen.

Lisa Bevere: Don’t Be Afraid of Missing God

Daily Devotion, 2020. 08.25.

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/08/25/dont-be-afraid-of-missing-god