Sharon Jaynes
„Ezért tehát mi is, akiket a tanúknak ekkora fellege vesz körül, tegyünk le minden terhet és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatosan fussuk meg az előttünk levő pályát. Emeljük tekintetünket Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki a rá váró öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – elszenvedte a keresztet, és most Isten trónjának jobbján ül.” Zsid 12,1-2
Érezted már, hogy legszívesebben feladnád? Érezted lelki lábad fájdalmát, hajdan erős szíved gyengülését, a tűz hamvadását a kebledben? Én igen. És rájöttem, hogy sokan éreznek így körülöttem.
Kedvetlenül álldogáltam a megyei futóverseny nézői közt, mikor mellettem álló sógornőm szájához emelte a megafonját. Nem engem akart biztatni, hanem a fiát, Stu-t.
Hetven lelkes fiatalember állt a rajthoz. Mikor a lövés eldördült, elkezdődött az öt kilométeres erdei vágta. Amint Stu lába elhagyta a startvonalat, Pat belekiáltott a megafonba.
„Haj-rá Stu!” - nem egyszer, hanem tíz másodpercenként. Amikor a fiú kikerült a látóteréből, az anyja átfutott a kanyargó pálya egy másik pontjához, ahol át fognak haladni a versenyzők. Még ha senki sem volt a láthatáron, akkor sem hagyta abba a biztatást: „Haj-rá, Stu!”.
Megkérdeztem, szerinte hallja-e a fia. „Nem tudom, de ha a legkisebb esély van rá, hogy igen, azt akarom, hogy hallja a biztatásomat” - válaszolta. Így hát 16 percen át rendületlenül pumpálta fia szívébe a bátorságot és önbizalmat.
A verseny után megkérdeztem Stutól, hogy a fák között futva hallotta-e anyja biztatását.
„Ó igen – felelte, - a teljes szakaszon hallottam.”
„És mit jelentett neked?” – kérdeztem.
„Segít, hogy ne akarjak kiszállni” – válaszolta.
„Amikor sajognak a lábaim, ég a tüdőm, és úgy érzem, hánynom kell, meghallom anya biztatását, és futni akarok tovább.”
A Biblia így tanít: „Ezért tehát mi is, akiket a tanúknak ekkora fellege vesz körül, tegyünk le minden terhet és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatosan fussuk meg az előttünk levő pályát. Emeljük tekintetünket Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki a rá váró öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – elszenvedte a keresztet, és most Isten trónjának jobbján ül” (Zsid 12,1-2).
Látod a sok tanút a pálya mentén? „Hajrá, kislány! Ne add fel! Fuss tovább! Csak a célvonalat lásd magad előtt!” Neked szurkolnak.
És idefigyelj: Jézus imádkozik érted! A Róm 8,34b írja: „Krisztus az, aki meghalt, sőt aki fel is támadott, aki az Isten jobbján van, aki esedezik is érettünk”. Nincs ennél jobb!
Már régebbről tudom, milyen érzés részt venni futóversenyen. Ahogy közeledsz a vége felé, a torkod ég, a lábaid sajognak, az egész tested azt üvölti, állj meg! Ilyenkor jön jól a család, barátok, szurkolók segítsége. Biztatásukkal át tudsz nyomulni a fájdalmon a célig.
Egy nő szavának van ereje ahhoz, hogy valakiben fenntartsa az erőt a verseny végéig. A te szavadnak is ilyen ereje van. Egy jókor mondott bátorító szó eldöntheti, hogy valaki végigjut a pályán, vagy összeesik a cél előtt.
Mennyei Atyám! Elismerem, néha úgy érzem, túl kemény nekem a pálya, amit meg kell futnom. Segíts, hogy ne feledkezzem el a „tanúk fellegéről”, akik a pálya szélén szurkolnak nekem. Köszönöm neked Jézust, aki naponta közbenjár értem. Segíts, hogy a bátorság vezetéke legyek azok számára, akik együtt futnak velem a pályán. Jézus nevében, Ámen.
Sharon Jaynes: When You Feel like Giving Up
Daily Devotion 2020.07.23.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/07/23/when-you-feel-like-giving-up
2020. július 27., hétfő
2020. július 20., hétfő
Lélekerősítő - Három ok, hogy félelem nélkül éljünk
Marissa Henley
„Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott, de Ő rám tette jobbját, és így szólt: Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó és az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halálnak és az alvilágnak a kulcsai.” Jel 1,17-18
Ennyi idő után is emlékszem, hol voltam, mikor az a kérdés elhangzott. A kocsiban ültünk, épp elindultunk az iskolába, és egyik kis utasom hátulról felágaskodott, és megszólított: „Marissa, te hány éves leszel, mikor Christopher befejezi a gimnáziumot?”
Könnyeimet visszatartva próbáltam kiszámolni a választ. Nemrég fejeztem be egy ritka daganatos betegséghez, az angiosarcomához kapcsolódó kezelést. Kértem az Urat, adjon még egy évet, esetleg kettőt, de azon nem mertem álmodozni, hogy megérjem másodikos kisfiam érettségijét.
Sok okot találunk a félelemre az életben, de a halál általában vezeti a listát.
Akár rákbetegség, akár egy fertőző vírus emlékeztet rá, halandóságunk tudata megrendíti békességünket, biztonságunkat. Krisztus ígéretei az örökéletről enyhíthetik kételyeinket az örökkévalóságról, de a haldoklás folyamata vagy egy szerettünk elvesztése továbbra is rettegéssel tölthet el.
A Jelenések könyvében Isten reményt ad összes félelmünkkel szemben. Elhúzza a mennyet takaró függönyt, és elénk tárja Krisztus uralmának valóságát, a sír fölötti győzelmének beteljesedését. A halálra gondolva reményt és vigasztalást kapunk, ha szemünket a győztes Jézusra emeljük.
Mai alapigénkben János látja Jézust, ahogy a hét gyertyatartó között áll (Jel 1,12-16).
Krisztus hatalma és fensége láttán, a tiszteletteljes félelemtől János a földre esik. „Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott, de Ő rám tette jobbját, és így szólt: Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó és az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halálnak és az alvilágnak a kulcsai” (Jel 1,17-18).
Jézus megszólalása egy paranccsal kezdődik: „Ne félj!” – további szavaiban pedig három érvet találunk, hogy bízzunk Benne. Rettegés nélkül élhetünk egy félelmetes világban azért, aki Krisztus, azért, amit tett és tesz, és azért, amit tenni fog.
Jézus az első és az utolsó. A Fiú az Atyával volt a kezdetek kezdetén, és uralma örökké tart. Általa élő reményünk van, mely nem fogy el sosem.
Jézus meghalt és feltámadt. Krisztus elszenvedte a halált helyettünk, és bebiztosította örök életünket. Feltámadása garantálja mindazok jövőbeli feltámadását, akik hozzá tartoznak. Mivel Ő él, mi is élni fogunk.
Jézusnál vannak „a halálnak és az alvilágnak a kulcsai”. Krisztus feltámadása bizonyítja azt is, hogy Ő uralkodik a sír fölött. A halál összetörheti a szívünket, de hatása átmeneti, mert Jézus végleges győzelmet aratott fölötte. A Jelenések ígérete szerint mikor Krisztus visszatér és velünk fog lakni, nem lesz többé halál, nem lesz fájdalom, nem lesznek könnyek.
Krisztus győzelme nem egy jövőben várható esemény, hanem a jelen valósága. Isten legyőzte a halált, és új életet adott neked. („Ezért aki Krisztusban van, új teremtmény” - 2Kor 5,17). És egy napon nemsokára mindent meg fog újítani. Ez az az üzenet a Jelenések könyvéből, mely reményt és fényt hoz legmélyebb félelmeinkbe, legsötétebb pillanatainkba.
Mikor kis utasom feltette azt az emlékezetes kérdést évekkel ezelőtt, fel sem merült bennem, hogy megérhetem 2022-ben fiam érettségijét. De isten irgalmasan megőrizte az életemet és az egészségemet, és reménykedem benne, hogy könnyekkel teli zsebkendőt szorongatva ott leszek, amikor Christopher átveszi a diplomáját.
De ha egyszer újra a halál sötét völgyében járok, nem fogok félni a rossztól (Zsolt 23,4).
Pásztorom az Alfa és az Omega.
Szabadítóm meghalt és feltámadt.
Felséges Uram kezében tartja „a halálnak és az alvilágnak a kulcsait”.
Drága Mennyei Atyám! Köszönöm, hogy elküldted Fiadat, hogy győzzön a halál fölött, feltámadjon és örök életet adjon nekem. Mikor félelemmel küzdök, juttasd eszembe, hogy emeljem tekintetemet győztes, feltámadt Szabadítómra, és gondoljak az Igédben olvasott ígéretekre. Jézus nevében, Ámen.
Marissa Henley: Three Reasons to Live Fearless
Daily devotion 2020.07.17.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/07/14/three-reasons-to-live-fearless
„Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott, de Ő rám tette jobbját, és így szólt: Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó és az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halálnak és az alvilágnak a kulcsai.” Jel 1,17-18
Ennyi idő után is emlékszem, hol voltam, mikor az a kérdés elhangzott. A kocsiban ültünk, épp elindultunk az iskolába, és egyik kis utasom hátulról felágaskodott, és megszólított: „Marissa, te hány éves leszel, mikor Christopher befejezi a gimnáziumot?”
Könnyeimet visszatartva próbáltam kiszámolni a választ. Nemrég fejeztem be egy ritka daganatos betegséghez, az angiosarcomához kapcsolódó kezelést. Kértem az Urat, adjon még egy évet, esetleg kettőt, de azon nem mertem álmodozni, hogy megérjem másodikos kisfiam érettségijét.
Sok okot találunk a félelemre az életben, de a halál általában vezeti a listát.
Akár rákbetegség, akár egy fertőző vírus emlékeztet rá, halandóságunk tudata megrendíti békességünket, biztonságunkat. Krisztus ígéretei az örökéletről enyhíthetik kételyeinket az örökkévalóságról, de a haldoklás folyamata vagy egy szerettünk elvesztése továbbra is rettegéssel tölthet el.
A Jelenések könyvében Isten reményt ad összes félelmünkkel szemben. Elhúzza a mennyet takaró függönyt, és elénk tárja Krisztus uralmának valóságát, a sír fölötti győzelmének beteljesedését. A halálra gondolva reményt és vigasztalást kapunk, ha szemünket a győztes Jézusra emeljük.
Mai alapigénkben János látja Jézust, ahogy a hét gyertyatartó között áll (Jel 1,12-16).
Krisztus hatalma és fensége láttán, a tiszteletteljes félelemtől János a földre esik. „Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott, de Ő rám tette jobbját, és így szólt: Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó és az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halálnak és az alvilágnak a kulcsai” (Jel 1,17-18).
Jézus megszólalása egy paranccsal kezdődik: „Ne félj!” – további szavaiban pedig három érvet találunk, hogy bízzunk Benne. Rettegés nélkül élhetünk egy félelmetes világban azért, aki Krisztus, azért, amit tett és tesz, és azért, amit tenni fog.
Jézus az első és az utolsó. A Fiú az Atyával volt a kezdetek kezdetén, és uralma örökké tart. Általa élő reményünk van, mely nem fogy el sosem.
Jézus meghalt és feltámadt. Krisztus elszenvedte a halált helyettünk, és bebiztosította örök életünket. Feltámadása garantálja mindazok jövőbeli feltámadását, akik hozzá tartoznak. Mivel Ő él, mi is élni fogunk.
Jézusnál vannak „a halálnak és az alvilágnak a kulcsai”. Krisztus feltámadása bizonyítja azt is, hogy Ő uralkodik a sír fölött. A halál összetörheti a szívünket, de hatása átmeneti, mert Jézus végleges győzelmet aratott fölötte. A Jelenések ígérete szerint mikor Krisztus visszatér és velünk fog lakni, nem lesz többé halál, nem lesz fájdalom, nem lesznek könnyek.
Krisztus győzelme nem egy jövőben várható esemény, hanem a jelen valósága. Isten legyőzte a halált, és új életet adott neked. („Ezért aki Krisztusban van, új teremtmény” - 2Kor 5,17). És egy napon nemsokára mindent meg fog újítani. Ez az az üzenet a Jelenések könyvéből, mely reményt és fényt hoz legmélyebb félelmeinkbe, legsötétebb pillanatainkba.
Mikor kis utasom feltette azt az emlékezetes kérdést évekkel ezelőtt, fel sem merült bennem, hogy megérhetem 2022-ben fiam érettségijét. De isten irgalmasan megőrizte az életemet és az egészségemet, és reménykedem benne, hogy könnyekkel teli zsebkendőt szorongatva ott leszek, amikor Christopher átveszi a diplomáját.
De ha egyszer újra a halál sötét völgyében járok, nem fogok félni a rossztól (Zsolt 23,4).
Pásztorom az Alfa és az Omega.
Szabadítóm meghalt és feltámadt.
Felséges Uram kezében tartja „a halálnak és az alvilágnak a kulcsait”.
Drága Mennyei Atyám! Köszönöm, hogy elküldted Fiadat, hogy győzzön a halál fölött, feltámadjon és örök életet adjon nekem. Mikor félelemmel küzdök, juttasd eszembe, hogy emeljem tekintetemet győztes, feltámadt Szabadítómra, és gondoljak az Igédben olvasott ígéretekre. Jézus nevében, Ámen.
Marissa Henley: Three Reasons to Live Fearless
Daily devotion 2020.07.17.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/07/14/three-reasons-to-live-fearless
2020. július 7., kedd
Lélekerősítő - Megbocsátani a maradék tíz százalékot is
Meredith Houston Carr
„Akkor odalépett hozzá Péter és megkérdezte: „Uram, ha vét ellenem testvérem, hányszor kell neki megbocsátanom? Talán hétszer?” „Mondom neked – felelte Jézus –, nem hétszer, hanem hetvenhétszer.” Mt 18,21-22
Alig hogy kimondtuk az „Igen”-t, férjemmel beléptünk egy olyan világba, ahol újra meg újra felmerült a kérdés: „Ez az, amire igent mondtam?”
Az étkészletekkel és az enyém-tied törülközőkkel együtt lassacskán eltitkolt bűnök, múltbeli sérelmek, mély sebek kerültek elő a dobozokból. Ráébredtünk, hogy a házasélet, amiben vagyunk, nagyon különbözik attól, amit elképzeltünk. A sok-sok sérelem bőven adott alkalmat a megbocsátás gyakorlására.
Kívülről nézve szabad folyása volt nálunk a megbocsátásnak. De belülről valami hiányzott.
Ahogy szaporodtak az ellentétek, igyekeztem a legjobb szándékkal gyakorolni a megbocsátást. És mégsem éreztem szabadnak magam. Szavaim a megbocsátásról szóltak, de a szívemet egyre jobban szorította a keserűség.
A feszültség éveken át tartott, mígnem egy konferencia imaestjén Isten ráébresztett erre a csúnya, irgalomba rejtett igazságra: 90 százalékosan megbocsátottam a férjemnek, de a maradék 10 százalékot nem engedtem ki a markomból.
Abban a percben világosan láttam lelkem fogyatékosságát (és nem a férjem okozta sérelmeket!). Isten kedvesen, de határozottan rámutatott, hogy mérlegelő megbocsátásom nem is igazi megbocsátás.
Talán sejted, miről beszélek.
Szívedet mély sebek érik. Tovább akarsz lépni, megbocsátani úgy, ahogy Jézus megbocsátott nekünk, és talán hiszed is, hogy ez megtörtént. Talán ugyanaz az ember bántott meg újból és újból. És te újra meg újra megbocsátottál – de valami általános keserű érzés árnyékolja be az életedet.
Talán, mint én, egyik nap rácsodálkozol, miért olyan nehéz a szíved. Hát nem bocsátottál meg elégszer?
Nem csak te meg én küszködünk a teljes megbocsátással. Máté evangéliumában Péter apostol kérdezi meg Jézustól, hogy hol van a megbocsátás határa.
„Akkor odalépett hozzá Péter és megkérdezte: „Uram, ha vét ellenem testvérem, hányszor kell neki megbocsátanom? Talán hétszer?” 22„Mondom neked – felelte Jézus –, nem hétszer, hanem hetvenhétszer” (Mt 18-21-22)
Meglepetésünkre, Jézus nem ad konkrét mennyiséget. Nem mondja meg, hány százalékban kell megbocsátanunk. Amikor azt mondja, „hetvenhétszer” (más fordításokban „hetvenszer hétszer”), ez azt jelenti, hogy a megbocsátás legyen korlátlan és teljes.
Nem 90 százalék. Még csak nem is 99. Százszázalékosan bocsássunk meg minden egyes alkalommal.
Az igazi megbocsátás így szól: „szabad vagy”. Kitárja a „börtön” ajtaját, ahol fogva tartottuk azt, aki megbántott. Egy ilyen tett azt az érzést keltheti, hogy szabadjára engedjük a másikat, és ezért természetesnek, sőt talán igazságosnak is érezzük, ha kicsit visszatartunk a sértettségünkből – biztos, ami biztos.
De az Ige világosan kimondja: úgy kell megbocsátanunk, ahogy Jézus megbocsátott nekünk. És ő nem csak csökkentette az adósságunkat. Elengedte mindenestül.
Tudom, kedvesem, a megbocsátás nagyon, nagyon nehéz tud lenni. Gyötrőnek érezzük, sőt néha esztelen dolognak, ha a minket ért sérelemből indulunk ki. De Isten nem ok nélkül kéri tőlünk, hogy bocsássunk meg. Tudja, hogy ez az egyetlen út vezet a szabadságra és a gyógyulásra, amire annyira vágyódik sebzett szívünk.
Nem tudunk teljesek, egészek lenni, míg akár csak egy százaléknyi sértettséghez is ragaszkodunk.
Könnyes arccal, remegő hangon hívtam oda férjemet az imaest után, és elé tártam keserűségemet, nehezteléseimet. Isten gyöngéd segítségével mindezt kiengedtem a markomból, és teljesen megbocsátottam a férjemnek. Viszonzásképpen ugyanezt kértem tőle. Szívem végre megtapasztalhatta azt a mély, tartós szabadságot, ami annyira hiányzott.
Lépjünk hát be a szabadságba, teljes megbocsátást nyújtva az ellenünk vétkezőknek. Tapasztaljuk meg, hogyan száll el a keserűség, és gyógyul meg a lelkünk. Szabadítónk, aki – a kereszten függve is – megbocsátott nekünk, hűségesen el fog látni az ehhez szükséges erővel.
Olyan ígéret ez, amire 100 százalékosan számíthatunk.
Drága Mennyei Atyám, olyan nehéz teljesen, egészen megbocsátani! Köszönjük, hogy te megmutattad milyen ez, amikor kegyelmet nyújtva megbocsátottál nekünk. Segíts ingyen és szabadon megbocsátani, elengedni a keserűséget, és adj erőt, hogy mindig bízzunk benne, hogy a Te utad az igazi, a legjobb út. Jézus nevében, Ámen.
Meredith Houston Carr: Forgiving the Last Ten Percent
Daily Devotion, 2020.07.03.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/07/03/forgiving-the-last-ten-percent
„Akkor odalépett hozzá Péter és megkérdezte: „Uram, ha vét ellenem testvérem, hányszor kell neki megbocsátanom? Talán hétszer?” „Mondom neked – felelte Jézus –, nem hétszer, hanem hetvenhétszer.” Mt 18,21-22
Alig hogy kimondtuk az „Igen”-t, férjemmel beléptünk egy olyan világba, ahol újra meg újra felmerült a kérdés: „Ez az, amire igent mondtam?”
Az étkészletekkel és az enyém-tied törülközőkkel együtt lassacskán eltitkolt bűnök, múltbeli sérelmek, mély sebek kerültek elő a dobozokból. Ráébredtünk, hogy a házasélet, amiben vagyunk, nagyon különbözik attól, amit elképzeltünk. A sok-sok sérelem bőven adott alkalmat a megbocsátás gyakorlására.
Kívülről nézve szabad folyása volt nálunk a megbocsátásnak. De belülről valami hiányzott.
Ahogy szaporodtak az ellentétek, igyekeztem a legjobb szándékkal gyakorolni a megbocsátást. És mégsem éreztem szabadnak magam. Szavaim a megbocsátásról szóltak, de a szívemet egyre jobban szorította a keserűség.
A feszültség éveken át tartott, mígnem egy konferencia imaestjén Isten ráébresztett erre a csúnya, irgalomba rejtett igazságra: 90 százalékosan megbocsátottam a férjemnek, de a maradék 10 százalékot nem engedtem ki a markomból.
Abban a percben világosan láttam lelkem fogyatékosságát (és nem a férjem okozta sérelmeket!). Isten kedvesen, de határozottan rámutatott, hogy mérlegelő megbocsátásom nem is igazi megbocsátás.
Talán sejted, miről beszélek.
Szívedet mély sebek érik. Tovább akarsz lépni, megbocsátani úgy, ahogy Jézus megbocsátott nekünk, és talán hiszed is, hogy ez megtörtént. Talán ugyanaz az ember bántott meg újból és újból. És te újra meg újra megbocsátottál – de valami általános keserű érzés árnyékolja be az életedet.
Talán, mint én, egyik nap rácsodálkozol, miért olyan nehéz a szíved. Hát nem bocsátottál meg elégszer?
Nem csak te meg én küszködünk a teljes megbocsátással. Máté evangéliumában Péter apostol kérdezi meg Jézustól, hogy hol van a megbocsátás határa.
„Akkor odalépett hozzá Péter és megkérdezte: „Uram, ha vét ellenem testvérem, hányszor kell neki megbocsátanom? Talán hétszer?” 22„Mondom neked – felelte Jézus –, nem hétszer, hanem hetvenhétszer” (Mt 18-21-22)
Meglepetésünkre, Jézus nem ad konkrét mennyiséget. Nem mondja meg, hány százalékban kell megbocsátanunk. Amikor azt mondja, „hetvenhétszer” (más fordításokban „hetvenszer hétszer”), ez azt jelenti, hogy a megbocsátás legyen korlátlan és teljes.
Nem 90 százalék. Még csak nem is 99. Százszázalékosan bocsássunk meg minden egyes alkalommal.
Az igazi megbocsátás így szól: „szabad vagy”. Kitárja a „börtön” ajtaját, ahol fogva tartottuk azt, aki megbántott. Egy ilyen tett azt az érzést keltheti, hogy szabadjára engedjük a másikat, és ezért természetesnek, sőt talán igazságosnak is érezzük, ha kicsit visszatartunk a sértettségünkből – biztos, ami biztos.
De az Ige világosan kimondja: úgy kell megbocsátanunk, ahogy Jézus megbocsátott nekünk. És ő nem csak csökkentette az adósságunkat. Elengedte mindenestül.
Tudom, kedvesem, a megbocsátás nagyon, nagyon nehéz tud lenni. Gyötrőnek érezzük, sőt néha esztelen dolognak, ha a minket ért sérelemből indulunk ki. De Isten nem ok nélkül kéri tőlünk, hogy bocsássunk meg. Tudja, hogy ez az egyetlen út vezet a szabadságra és a gyógyulásra, amire annyira vágyódik sebzett szívünk.
Nem tudunk teljesek, egészek lenni, míg akár csak egy százaléknyi sértettséghez is ragaszkodunk.
Könnyes arccal, remegő hangon hívtam oda férjemet az imaest után, és elé tártam keserűségemet, nehezteléseimet. Isten gyöngéd segítségével mindezt kiengedtem a markomból, és teljesen megbocsátottam a férjemnek. Viszonzásképpen ugyanezt kértem tőle. Szívem végre megtapasztalhatta azt a mély, tartós szabadságot, ami annyira hiányzott.
Lépjünk hát be a szabadságba, teljes megbocsátást nyújtva az ellenünk vétkezőknek. Tapasztaljuk meg, hogyan száll el a keserűség, és gyógyul meg a lelkünk. Szabadítónk, aki – a kereszten függve is – megbocsátott nekünk, hűségesen el fog látni az ehhez szükséges erővel.
Olyan ígéret ez, amire 100 százalékosan számíthatunk.
Drága Mennyei Atyám, olyan nehéz teljesen, egészen megbocsátani! Köszönjük, hogy te megmutattad milyen ez, amikor kegyelmet nyújtva megbocsátottál nekünk. Segíts ingyen és szabadon megbocsátani, elengedni a keserűséget, és adj erőt, hogy mindig bízzunk benne, hogy a Te utad az igazi, a legjobb út. Jézus nevében, Ámen.
Meredith Houston Carr: Forgiving the Last Ten Percent
Daily Devotion, 2020.07.03.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2020/07/03/forgiving-the-last-ten-percent
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)