2015. december 31., csütörtök

Lélekerősítő levelek 190

Elég bátor vagy?
Nicole Unice

Ő azonban rögtön szólt hozzájuk: „Bátorság! Én vagyok. Ne féljetek!” Mk 6,50

Kilencéves kislányommal, Cameronnal néztük Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény c. Narnia-filmet. Átöleltem a vállát, és kicsit megszorítottam. A legfiatalabb szereplő, Lucy bátorsága, őszintesége Cameronra emlékeztetett, reméltem, ő is észrevette a hasonlóságot.
Egy adott ponton a filmben a télapó Lucyval beszélget, és arról faggatja, készen áll-e a háborúra, ami rövidesen ki fog törni Narniában. Letekint a kislányra, és nagyon komolyan kérdezi: „Megvan benned a kellő bátorság?”
Lucy felnéz, elmosolyodik, és azt válaszolja: „Azt hiszem, elég bátor leszek”.
Nem is gondoltam akkor, milyen fontossá válik számomra ez a kérdés.
A „kellő bátorság” kifejezés lángot szított a lelkemben, eszembe jutottak a különböző élethelyzetek, amikor bátorságra van szükségem: kellő bátorságra, hogy beszéljek, hogy irgalmat gyakoroljak, hogy megbocsássak.
Talán nem kell szembesülnöm olyan háborús helyzettel, amilyen Narniában volt, de vajon a mindennapi élethez kell-e bátorság? Megfogalmazódott bennem a „Kellő bátorságot a mai naphoz” szókapcsolat, ezzel indul a napom, ez jut eszembe, ha valami nehéz feladatot nincs kedvem elvégezni.
Szeretnék elég bátor lenni a munkámhoz. Elég bátor a családomhoz. Elég bátor, hogy jó anya legyek, és hogy a házasságomban jó döntéseket hozzak.
Pár hónappal később, mikor Cameronnak volt egy balesete, elég bátor akartam lenni, hogy helyt állhassak. Menet közben viszont megtanultam, hogy én magamtól, bármennyire igyekszem, nem tudok kellően bátor lenni, hogy félelem nélkül szembesüljek az élettel. Olyan bátorságra volt szükségem, ami nem tőlem származik. Saját készítésű bátorságom sosem volt elég.
Jézus a Bibliában különleges módon használja a bátorság szót. „Légy bátor”, „Legyetek bátrak” értelemben négy jelenetben fordul elő az eredeti „tharseo” kifejezés az evangéliumokban, mindig Jézus szájából. Minden esetben egy felszólítással kezdi Jézus: „Bátorság!” „Bízzál!” „Bízzatok”, majd önmagából nyújt valamit, amivel alátámasztja kérését.
Egyik alkalommal így szól: „Bízzál” – majd bűnbocsánatot nyújt. Máskor gyógyulás következik a felszólítás után. Amikor pedig a vízen járva halálra rémíti tanítványait, isteni szóval egyszerűen annyit mond: „Bátorság! Én vagyok!”
Mindegy, mi az a mai napon, ami kellő bátorságot követel tőled, Jézus ott van, és nyújtja neked, amit csak Ő tud nyújtani. Megbocsátást, ha elbuktál, és irgalmat, hogy fel tudj állni, és újra próbálkozhass. Gyógyítást, ha szenvedsz, erőt, ami átveszi gyengeséged helyét. Jelenlétét nyújtja, magabiztosságot ad, mely teljes mértékben abból ered, hogy Ő kicsoda, és nem abból, hogy te ki vagy.
Ha tied Jézus, akkor kellő bátorsággal rendelkezel bármihez, amivel szembesülni fogsz.

Mennyei Atyám! Hinni akarom, hogy Benned mindent megtalálok, amire szükségem van. Segíts, kérlek, hogy legyen ma is kellő bátorságom mindenhez, amit elém hozol. Adj bátorságot, hogy nagylelkűen megbocsássak, teljes szeretetet adjak, és világítsak ott, ahova te helyeztél országod építésére. Jézus nevében, Ámen.

Nicole Unice: Are You Brave Enough?
Encouragement for today, 2015.09.08.
www.proverbs31.org

Talán a rohanás tartja fogva a lelkedet?

Emily P. Freeman

„Csendesedjetek el, és tudjátok, hogy én vagyok az Isten!” Zsolt 46,11a

Kedd reggel volt, és én telve energiával készen álltam, hogy nekilássak a munkának. Felkaptam a laptopomat, s irány az első kávézó. Soromra várva hallottam, hogy valaki panaszkodik, mert nem működik a wifi.
Ahhoz, hogy dolgozhassak, wifire volt szükségem, összepakoltam hát, és visszamentem a kocsihoz, hogy elhajtsak a következő kávézóig. Mielőtt megrendeltem a kávémat, rákérdeztem, van-e internet, aztán letelepedve eldöntöttem, hogy ma nagyon termékeny leszek.
Felnyitottam a laptopot, és csak az üres képernyőt láttam. Hosszan megnyomtam a bekapcsoló gombot, hogy újraindítsam a gépet, de ettől valami szörnyű szirénázás kezdődött a hangszóróban. Bííp-bííp-bííp.
Nincsenek szavaim rá, hogy milyen hangos volt az a „bííp”. A képernyő sötét maradt, s a sorozatos hármas vijjogás betöltötte az egész kávézót, elnyomva minden beszélgetést.
Nyomkodtam a gombot, remélve, hogy abbahagyja, de végül becsuktam a gépet, amitől viszont a vijjogás csak halkult, de nem múlt el. Rám tört a pánik, ahogy belegondoltam, mi lett a termékeny délelőttömből.
A kávézóból egyenesen a számítógép-szerelőhöz mentem, várakoztam egy órát, majd közölték velem, hogy haldoklik a gépem, és 500 dollárba kerül a javítás. Szerencsére még a szavatossági időn belül volt, de én annyira kétségbe voltam esve, hogy még ennek a jó hírnek sem tudtam örülni.
Egy javításra szoruló tönkrement számítógép azt jelenti, hogy a termékeny munkának annyi, napokig nem tudok dolgozni. Hazafelé még mindig a tehetetlenséget éreztem, ugyanakkor meg voltam döbbenve, hogy tud ennyire kiborítani egy elromlott számítógép. Ha az éhező gyermekek, vagy a közel-keleti helyzet borítana így ki, az mondjuk, érthető lenne.
Azért kell szerintem erről és más hasonló kudarcokról beszélnünk, mert az élet nem fehér meg fekete történésekből áll, hanem a szürke mindennapokban zajlik.
Amíg nem nézünk szembe őszintén ezeknek a kis kellemetlenségeknek a hatásával a lelkünkre, nem tudunk a világ sebeivel foglalkozni, mert nem engedtük még be Krisztust saját sebzettségünkbe.
Aznap este, mikor végre megnyugodtam, eszembe jutott egy mondat, amit drága barátom és mentorom mondott nekem életem egy nagyon nehéz szakaszában: „Örvendj a kicsinységednek”. Nem tudom, te hogy vagy vele, de mikor ki vagyok borulva, az utolsó dolog, ami eszembe jut, az örvendezés. Mentorom szavai mégis bennem maradtak, és a Szentlélek eszembe juttatja őket, valahányszor megpróbálom én magam kontroll alatt tartani az életet.
Felismertem, hogy Krisztus a kicsinységem feletti örvendezésben akar találkozni velem. És a „rendes” keddjeim ettől kezdve hetente emlékeztettek kicsinységemre saját életem alakításában.
Könnyen magával ragad a világ irama, elvonja figyelmemet a rohanás, hatékony akarok lenni, izgatottan várom, hogy mindent kipipáljak tennivalóim listáján. Ami az ütemtervemnek megfelel, gyakran fullasztóan hat a lelkemre, de én ezt nem veszem észre, míg valami gubanc nem történik az ütemtervben, és megérzem, hogy a lelkem beleremeg.
Amikor nehéz, keddi történések zajlanak az életünkben, ne igyekezzünk minél hamarabb túljutni rajtuk. Próbáljunk örvendeni kicsinységünknek, és lássuk meg Krisztust a zűrzavar túloldalán. Adjunk lehetőséget a lelkünknek, hogy kövesse alapigénket: csendesedjünk el, és tudjuk, hogy Ő Isten.

Istenem, segíts elengednem a megtervezett életet, és add, hogy elfogadjam a Hozzád kapcsolt életet, ami olykor azzal jár, hogy nem fejezem be, amit elterveztem. Juttasd eszembe, hogy csendesedjek el jelenlétedben, és tudjam, hogy lelkemet úgy alkottad, hogy Benned találjon nyugalmat. Jézus nevében, Ámen.

Emily P. Freeman: Is Your Soul Being Held Hostage by Hustle?
Encouragement for today, 2015.09.01.
www.proverbs31.org

Hogy ne legyünk magányosak
Nicki Koziarz

„Azután így szólt az Úristen: ’Nem jó az embernek egyedül lennie.’” Ter 2,18a

Szakmai pályafutásom egyik legfontosabb projektjén dolgozom. Talán izgalmasnak tartod a kihívást jelentő feladatokat, de ez az enyém most azt jelenti, hogy órákon át ülök melegítőben a képernyő előtt, és a villogó kurzort bámulom.
Már a zuhanyozásra szánt idő is megkérdőjeleződik.
Magától értetődő tevékenységnek számít, hogy felolvasok a kutyámnak.
Az is természetes, hogy legalább kétszer egy héten gabonapelyhet vacsorázom.
Életem álma ez a projekt. Mintha mindig erre vártam volna. Ezért rosszul esik kimondani azt, ami következik. De: az álmom hihetetlenül magányossá tesz.
Csak én és a gondolataim. Hosszú-hosszú órákon át, nap mint nap.
Néha elküldöm egy-egy ötletemet valamelyik barátomnak, barátnőmnek, hogy a véleményét kérjem, de az idő 90%-ában magam vagyok a gondolataimmal.
És ha ennyi társaságod van hosszú időn át, a gondolatok megtámadnak.
Úgysem tudod megcsinálni.
Nem neked kellett volna megkapnod a feladatot.
A határidők és a többi tennivalóm szinte lehetetlenné teszik, hogy időt szánjak a barátaimra. De ahogy erről beszélgetek másokkal, kiderül, hogy nem csak én küzdök a magányossággal. Többször hallom ugyanazokat a szavakat: „Elszigetelve érzem magam”.
Egyeseknél a túlvállalás okozza, hogy nincs idő a barátokra. Mások sebeket kaptak, nem vágynak senki társaságára. Sokan pedig, mint én is, egészen más utakat járnak, mint a baráti körük.
A múltnap váratlanul beállított valaki, hogy kölcsön kérjen valamit. Egy rokon toppant be, én melegítőben voltam, zuhanyozás nélkül, egyetlen vágyam volt, hogy a gépem előtt üljek. Tudtam, hogy nagyon goromba dolog lenne, ha még köszönni sem mennék ki a vendéghez.
Nagy levegőt vettem, elnézést kértem a külsőmért (ami hál’ Istennek egyáltalán nem zavarta), és végül egy egész órán át beszélgettünk. Nem került szóba a munka, a határidők, az életünkről osztottuk meg gondolatainkat.
A legüdítőbb óra volt, amit az utóbbi időben átéltem. Magabiztosan tértem vissza a munkámhoz.
A Teremtés könyve 2,18a-ban olvashatjuk, hogy Isten a kezdet kezdetén már társas lénynek teremtett minket. „Azután így szólt az Úristen: ’Nem jó az embernek egyedül lennie.’” Ez a mondat ugyan Ádám és Éva, az első férfi és nő teremtésére vonatkozik, de mindenképpen kitűnik belőle, hogy Isten belénk teremtette a másik ember iránti vágyakozást, szükségünk van valakire, akivel megbeszélhetjük dolgainkat.
Olyan könnyű megfeledkezni erről. Vagy hagyni, hogy büszkeségünk meggyőzzön, nincs nekünk szükségünk senkire. Az elszigeteltség legnagyobb hazugsága, hogy képesek vagyunk végigvinni az életet anélkül, hogy lenne valaki az oldalunkon.
Drága barátnőm, én nem tudhatom, hogy mindez most vonatkozik rád, vagy később lesz része az életednek. De biztatni akarlak, hogy ne mondd vissza a meghívásokat, szánj időt rá, hogy felhívj valakit egy jó beszélgetésre, vagy ne érezd hiábavaló időtöltésnek, ha ő hív fel. Hagyd, hogy az emberek hozzátartozzanak az életedhez. Hidd el, érdemes.

Uram, add, hogy úgy tekintsek az életemhez tartozó emberekre, mint ajándékokra, akiket Te adtál a javamra. Fogadjam el őket szeretettel, és szánjak időt a kapcsolataimra. Jézus nevében, Ámen.

Nicki Koziarz: A Solution for Loneliness
Encouragement for today, 2015.08.27.
www.proverbs31.org

Elrontom a gyerekeimet?
Lysa TerKeurst

„Sem ez nem vétkezett – felelte Jézus –, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell rajta nyilvánvalóvá válniuk.” Jn 9,3

Nos, anyukák, ez van: itt állunk a tanév küszöbén. Legyünk hát zsigerig őszinték. Előfordult-e már, hogy ilyen gondolatokon rágódtál: Vajon hol szúrtam el? Elrontom a gyerekeimet?
Nemrég két mély beszélgetésem volt barátnőkkel, és ez a téma át- meg átszőtte mindkettőt. Gyermekeink néha küszködnek valamivel, és olyankor első gondolatunk az, hogy biztos mi rontottunk el valamit anyaként.
Föltétlen hasznos egészséges önbírálattal nézni anyai tevékenységünket. De ha személyes vádként üt a fenti kérdés, ahelyett hogy fejlődésre ösztönözne valamilyen területen, az bizony egészségtelen.
Megbénít. Kiszív. Legyőz. Jelzi, hogy a szükségesnél nagyobb lyuk támadt lelkiismeretünk szűrőjén.
Elhatároztam hát, hogy betömöm a lyukat Isten igazságával. Úgy gondoltam, minél több igazságot gyűjtök össze, amivel megtölthetem az agyamat, annál több hamisság fog távozni onnan.
Kiválasztottam egy könyvet a Bibliából, és minden fejezetéből egy versre összepontosítottam. Elmélkedtem az igeversen, mit üzen Istenről, és hogyan szól személyesen hozzám.
Múltnap, amikor épp megint egy barátnőmmel készültem találkozni, a János 9. fejezete volt soron. Ebben a fejezetben Jézus egy születésétől vak emberrel találkozik. A tanítványai megkérdezik: „Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?” (Jn 9,2b). És akkor következett egy vers, ami elém ugrott a lapról, és működésbe lépett a fejemben: „Sem ez nem vétkezett – felelte Jézus –, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell rajta nyilvánvalóvá válniuk” (Jn 9,3).
Mivel nem hagyott nyugton, tudtam, hogy foglalkoznom kell vele. Imádkozni, hagyni, hogy igazsága beszivárogjon lelkem mélyére, ahol nagy szükség van rá.
Később, mikor beszélgettem a barátnőmmel, többször ott lappangott háttérben a kérdés: Mit rontottam el a gyermekem nevelésében?
Milyen jó, hogy tudatom felszínén volt Jézus mondata. Gyógyírként kentem meg vele barátnőm sebzett lelkét, elmondtam, hogy annak, ami a gyermekével történik, nincs sok köze az ő vagy a gyermek hibáihoz. Isten át akarja segíteni a gyermeket bizonyos félelmeken, melyeket ha feldolgoz, az későbbi életében talán lelki erőként fog megmutatkozni.
Drága testvérem, te is rajta kaptad magad, hogy ezt kérdezed: Mit rontottam el gyermekem nevelésében? Talán ideje átállítani a gondolataidat.
Vagy indulj el egy másik vonalon, megkérdezve magadtól: Vajon ebben a helyzetben hogy fog Isten működése megnyilvánulni gyermekem életében vagy az enyémben?
Bármelyik gondolatot fogadod el, egyet tudj biztosan: Isten szeret téged, és szereti a gyermekedet.

Uram, segíts, hogy amikor végiggondolom, hogyan neveltem gyermekeimet, csak a te Igédet használjam szűrőként. Szükségem van biztosításodra és vezetésedre, Istenem. Nem akarlak kihagyni ebből a folyamatból. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Am I Messing Up My Kids?
Encouragement for today, 2015.08.15.
www.proverbs31.org

Hogyan bízd Istenre gyermekeidet

Tracie Miles

„Hit által rejtegették Mózest születése után három hónapig szülei, mert látták, hogy szép a gyermek, és nem féltek a király parancsától.” Zsid 11,23

Nem kezeltem túl jól, hogy az egyetemre bejutott legidősebb gyermekem, Morgan, elköltözik itthonról, kollégiumba megy.
Örömteli izgalom is volt bennem életének új szakasza miatt, ugyanakkor a biztonságáért való aggódás és rettegés újra meg újra összeszorította a szívemet.
Az érettségi utáni nyári hetek alatt sok kellemes órát töltöttünk együtt, remekül szórakoztunk, mialatt mindent előkészítettünk a kollégiumi életmódra. Mire eljött az augusztus, tele voltunk ideges izgalommal. Sikerült könnyek nélkül átvészelnem a beköltözés napját. De mikor elindultunk hazafelé, olyan érzés kerített hatalmába, mintha otthagytam volna a gyermekemet vesszőkosárban egy idegen ajtóküszöbön.
És folyni kezdtek a könnyek. És folytak tovább egész héten. Olyan sokat sírtam, hogy már azt hittem, kiapadnak a könnycsatornáim.
Nem föltétlen bánatkönnyek voltak ezek, hanem vegyes érzelmekkel teli anyakönnyek, társulva azzal a tudattal, hogy kicsi lányom felnőtt, és ez az új életszakasz maradandó lesz.
Egy könnyes szemű hét után egyik reggel a másik lányom, Kaitlyn telefonja ébresztett. „De anya, Morgan nem ment el örökre, egyszerűen csak főiskolás lett.”
Nem számítottam erre a megjegyzésre, jót kuncogtunk, mennyire igaza van. Arra is jó volt ez a hívás, hogy észhez térítsen, ne feszítsem túl a húrt és környezetem – meg önmagam – idegeit a túlzott érzelmességgel, kezdjem végre Istenre bízni legértékesebb javaimat, a gyermekeimet.
Rájöttem, hogy túl sok időt töltöttem a Morgan miatti aggódással, és igen keveset azzal, hogy rábízzam őt Isten gondoskodására.
Egy bibliai édesanya jutott eszembe erről, aki szó szerint belerakta egy kosárba, és Isten gondjaira bízta gyermekét. Jokebed, Mózes anyja, tudta, hogy a fáraó elrendelte az összes újszülött zsidó kisfiú megölését. Egyiptom királya attól félt, hogy a zsidók számban felül fogják múlni az egyiptomiakat, és ezzel veszélybe sodorják az uralmukat.
Jokebed az első három hónapban rejtegette fiát, de tudta, hogy tovább már nem tarthatja biztonságban. Ezért „papiruszkosarat készített neki, s bekente aszfalttal meg szurokkal. Beletette a kisgyermeket és elhelyezte a nád közé, közel a folyó partjához” (Kiv 2,3b).
Nehéz volt otthagynom a lányomat a kollégiumban, de képzeld el, mit érezhetett Jokebed, mikor látta, hogy drága kisbabáját sodorni kezdi a víz lefelé. Annyi minden történhetett volna, számtalan végzetes kimenetelű lehetőség eszébe juthatott volna. Ehelyett ő hitte, hogy magára Istenre bízta rá gyermekét.
Bár nem tudhatjuk, mit érzett Jokebed, szeretek úgy gondolni rá, hogy szerinte Istennek terve és célja volt a kisfiúval, és ez adta neki a bátorságot, hogy el tudjon lépni a kosár mellől. Rövidesen kiderült számára, hogy Isten - a legtökéletesebben időzítve - fürödni küldte oda a fáraó leányát, aki kimentette Mózest a folyóból, és el is határozta, hogy sajátjaként neveli fel. Ráadásul tudtán kívül az anyát bízta meg a gyermek gondozásával, míg megnő.
Jokebed úgy gondolkozhatott, hogy Isten még nálánál is jobban szereti a gyermeket, és ez igazolódott is, mikor a hihetetlen terv részletei kezdtek kibontakozni és megvalósulni.
Anyaként biztonságban szeretnénk tartani gyermekeinket, megvédeni őket a fájdalomtól, megoldani a problémáikat, meghozni a döntéseiket, és a helyes irányban tartva kormányozni őket. Aztán eljön egy pont, amikor ráébredünk, hogy irányításuk már kívül van a hatáskörünkön, és el kell fogadnunk, hogy ezentúl a mi kezünk helyett Isten kezében van a jövőjük.
Akár az óvodát kezdi a gyermeked, akár az iskolát, középiskolát vagy egyetemet, az évnek ebben az időszakában még fontosabb, hogy a szülők bízzanak Istenben, és higgyék el, hogy jó terve van a gyermekük életére. Milyen vigasztaló és megnyugtató a tudat, hogy Isten állandóan figyeli gyermekeink életét, jelen van akkor is, amikor mi már nem lehetünk velük.

Uram, segíts, hogy ne engedjek utat az aggódásnak, mikor gyermekem életének új szakaszába lép. Adj, kérlek, biztonságérzetet adó hitet, hogy soha ne kételkedjem abban, hogy Te mindig ott vagy velük. Jézus nevében, Ámen.

Tracie Miles: How to Trust God With Your Children
Encouragement for today, 2015.08.10.
www.proverbs31.org


És Isten szólt: „Tá-dáá!!”
Liz Curtis Higgs

„Mert gyönyörködik népében az Úr, győzelemmel ékesíti fel az elnyomottakat.” Zsolt 149,4

Úgy gondolod, te aztán nem vagy vonzó? Távol állsz attól, hogy szépnek mondjanak? Talán épp a mai lélekerősítő, Isten igéje alapján, kell ahhoz, hogy megváltoztasd álláspontodat.
Először is: Isten gyönyörködik benned. Nem csak elfogad, megbocsát, elvisel. Gyönyörködik! Örömmel tölti el, hogy helyed van királyságában. „Ahogy a vőlegény örül menyasszonyának, úgy örül majd neked Istened” (Ézs 62,5b).
Na és a családod? A személyiséged? A népszerűséged?
Ezekkel az emberek foglalkoznak, nem az Úr.
És a tanulmányaid? Az önéletrajzod? A bankszámlád? Legyenek ezek bármilyen mutatósak vagy szerények, nem befolyásolják Isten véleményét rólad.
Még a magatartásod sem számít abban, hogy mennyire szeret. Szeretete feltétel nélküli és visszavonhatatlan. Isten nem azért szeret, mert gazdag vagy, jó vagy okos. Azért szeret, mert az Övé vagy. „Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket!” (1Jn 3,1a).
Még több jó hírt szeretnél? Az Úr gyönyörűnek tart. Nem csak átlagosan vonzónak. Gyönyörűnek. Azért jó érzés rád nézni, mert Isten a maga képmására teremtette az embert (1Móz 1,27a). És ez rád is vonatkozik.
Ahogy mai igénk mondja a 149. zsoltárban: „Mert gyönyörködik népében az Úr, győzelemmel ékesíti fel az elnyomottakat.” Kimondhatatlanul szép vagy, ha beborít és felékesít Isten kegyelme.
Megszállottan foglalkozunk a külsőnkkel, mindent megteszünk, hogy a lehető legjobban nézzünk ki, hogy megfeleljünk, hogy tetszést arassunk. De hiába, mert mikor a tükörbe nézünk, mindig csalódva vesszük tudomásul azt, amit látunk.
Isten nem. Ő pontosan tudta, mit csinál, mikor megformált anyád méhében (Zsolt 139,13).
Erre néhányan azt felelik: „Lehet, hogy tetszettem Istennek, mikor megalkotott, de nem hiszem, hogy boldoggá teszi az, amivé lettem…”
Figyelj ide. Isten ismeri első lélegzetvételedet és az utolsót is (Zsolt 139,6). Számontartja minden hajad szálát (Mt 10,30). Könnyeidet tömlőbe gyűjti (Zsolt 56,8). Még hogy a mi Istenünk meglepődne vagy csalódna abban, amivé lettél? Szeretett a legelején, szeret most, és szeretni fog mindörökké.
Akkor van gond, amikor másokkal hasonlítjuk össze magunkat, mert mindig találunk valakit, aki fiatalabb, magasabb, vékonyabb, kigyúrtabb, ügyesebb, jámborabb – és a listának sosincs vége.
De Isten nem szokott összehasonlítani. Isten nem alkot klónokat. Mindegyikünk az Ő egyedi alkotása. Kedvesem, te az a szépség vagy, amit Isten szépnek határozott meg a te esetedben. Hajlandó vagy olyannak látni magadat, amilyennek Isten lát? Mutatok egy jó kis gyakorlatot, amit már régóta tanítok másoknak. Minden reggel, mikor megállsz a tükör előtt (miután felöltöztél), nyújtsd ki örömmel a magasba a karodat, és kiáltsd úgy, mintha komolyan gondolnád: „Tá-dáá!”
Ugye milyen jól esik? Jól is áll. Ezt nem lehet mosolygás nélkül csinálni, és a mosoly mindig lendít egyet a dolgokon. A „Tá-dáá!” a Lizzie-féle változata annak, hogy: „És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó” (1Móz 1,31a).
Mind ismerünk gyönyörű nőket, akik ha megszólalnak, elveszítik minden vonzerejüket. És ismerünk átlagos külsejű nőket, akik egész szívükkel szeretik Istent, és ez meglátszik sugárzó arcukon. Gyönyörűek.
Amikor Krisztus fénye átsüt rajtunk, átalakulunk. Ez az igazi, a reményteli, a végső „Tá-dáá!”

Istenem, Atyám! Oly sokan küzdünk külsőnkkel, magunk és életünk értékével. Add, hogy a mai legyen az a nap, amikor elfordulunk a világ hazugságaitól, és befogadjuk tanításod igazságát, Fiad szépségét. Jézus nevében, Ámen.

Liz Curtis Higgs: And God Said, „Ta-daa!”
Encouragement For Today, 2015.08.21.
www.proverbs31.org

2015. december 22., kedd

Rónay György: A Szamár meg az Ökör



Angol kisváros, a középkor végén. Hosszú évtizedek óta minden ka­rácsonyestén előadták csűrjében Jézus születésének misztériumjátékát, egy réges-régen halott, ismeretlen költő művét. Egy erre a célra alakult konfraternitás. A hentes, a kovács, a kötélverő... egyszerű, jámbor pol­gárok, akik erre az estére átváltoztak ajándékvivő pásztorokká, Jézus-őrző Szent Józseffé vagy — magukra húzva a régi misztériumok nehéz jelmezeit — jászol előtt térdeplő, Isten fiát melengető alázatos ökörré és szamárrá.
De ezen a karácsonyon elmarad az előadás. A színészeknek nincs ki­nek játszaniuk; a jéghideg csűr üresen tátong. A színjátszók tiszta hiténél erősebbnek bizonyult a rágalom, a botránkozás, a bűn és az emberi gyöngeség. Amikor Goodlack, a városka kevély kocsmárosa magával viszi a lányt, akinek a Szűzanya szerepét kellett volna játszania, s amikor sorra elszélednek a színészek is: úgy látszik, mindennek vége. Minden­nek: a középkornak, a gyermeki hitnek, a misztériumjátékok korának és lelkének. Csak ketten maradnak a színen — André Obey nagy sikert ért darabjában, az Éjféli harangszóban: — Bradshaw, a robusztus kovács, a misztériumtársulat vezetője, és a lelkes kis Greene, az egyik a Jászol ökrének, a másik a Jászol szamarának jelmezében. S akkor, a magány hideg csöndjében megszólal, mintegy magához beszélve, Bradshaw, az „ökör”:
— 1405 óta most történik meg először, hogy nem adják elő a város­ban karácsony estéjén Jézus születését. Kilencvennégy esztendőn át játszották a misztériumot, apáról fiúra, kézről kézre hagyományozva, és most vége... Elszakadt a szál. Kilencvennégy év: elszáll, eltűnik... Tu­dod, mi döbbent meg a legjobban? Az, hogy az emberek nem is érzik, mikor szakad meg a szál. Föl kellene ordítaniuk... de nem, élik tovább a világukat, mintha mi sem történt volna, közönyösen, könnyelműen, hűtlenül... Eh, tán jobb is így. Milyen hideg van itt! Indulunk haza? Gye­rünk, Greene!...
De a fiú nem mozdul. Azt mondja:
— Bradshaw úr... Nem szakadt meg a szál.
— Nem?
— Nem. Még nem. Mi még itt vagyunk.
Ők ketten: ők még tartják a szálat. S ha nincs is nézőjük, ha nincs is társuk, eljátsszák a szerepüket. A hallgatásukat. A jászol ökre meg a jászol szamara.
A szeretet szerepét. Ahogy a kis Greene mondja:
— Ha az ember nagyon-nagyon szeret, nem tudja kimondani, nincsen rá szó... Sosem tudjuk igazán kimondani a szívünk szeretetét... hát csak hallgatunk.
— Igen, Greene. De hát mit szeretünk?
— Szeretünk... mindent, ami van, ami volt, ami lesz, a nagyot és a kicsit, a jót és a rosszat, a vidámat és a szomorút, mindent... az életet.
— Hát persze! Ó Greene, hiszen ez csodálatos! A szál nem fog meg-szakadni!
— Csak hallgatunk.
— És lehelünk.
— Lehelünk... és tavasz támad a dermedt istállóban. Lehelünk és ez élet a csodálatos Gyermeknek. Húsvét, tél közepén. A jövő a halálban... Boldog karácsonyt, szamaracska!
— Boldog karácsonyt, ökör bátya!
— Csak leheljünk, Greene, leheljünk.
— Lehelek, ahogy csak tőlem telik...
S ott térdelnek a jászol mellett, a Szamár és az Ökör, és melengetik a kicsi Jézust. Közben lassan lemegy a függöny.
Mert nem az a fontos, hogy mit csinál a másik, a harmadik, a többi. Az a fontos, hogy én mit csinálok. Én, a Pásztor, vagy az Ökör, vagy a Szamár. Hogy én, a Pásztor, tereljem a nyájam s odavigyem a Jászolhoz a magam semmi kis ajándékát. S én, az Ökör, én, a Szamár, leheljem a lelkem melegét, ahogy csak tudom, minden erőmből, hogy a Kisjézus ne fázzék. Ennyi az én részem a Szálból.
A többi az Úristen dolga.
(Új Ember, 1959. november 22.)

2015. december 2., szerda

Lélekerősítő levelek 189

Miről maradsz le éppen?
Lysa TerKeurst

„Az Úr az égből letekint az emberekre, hogy lássa, van-e még, aki értő lelkű, van-e még, aki keresi az Istent.” Zsolt 14,2


Egyik nyáron, pár évvel ezelőtt, Mark fiam egy családi táborba ment dolgozni. A hegyek lélegzetelállítóak voltak, sok barát vette körül, és a menüt a tinédzserek álmai szerint állították össze, az otthon mégis hiányzott neki. Nem borzasztóan, csak épp annyira, hogy néha belenyilalljon a lelkébe.
Tudtam, hogy jól esne neki valami, ami az otthon jelenti. Összepakoltam hát néhány szükséges dolgot, s hozzátettem ezt-azt, amiről tudtam, hogy örömöt okoz és a szeretetüzenetemet közvetíti, majd elpostáztam a csomagot.
Néhány nap elteltével egyre türelmetlenebbül lestem, mikor érkezik a mosolygó fejes, köszönő sms, „Azta! Te vagy a világ legjobb anyukája!” Mi lányok mindig álmodozunk…
Nem jött üzenet.
Ahogy teltek a napok egyre jobban zavart, hogy nem reagál az ajándékomra. Hátha nem kapta meg? Megkértem józanul gondolkodó páromat, Artot, hívja fel a fiúnkat, és kérdezze meg egyszerűen, világosan, kapott-e csomagot az anyjától. A válasz: „Ja, igen, jött egy doboz anyától, de még nem bontottam fel.”
Uff.
Ki az, aki kap egy szeretetajándék-csomagot, és még csak fel sem bontja?
Abban a pillanatban úgy éreztem, a Szentlélek megkocogtatja a lelkemet. „Lysa, te is szoktad ezt csinálni. Ha tudnád hány élményt csomagolt már be és küldött el neked Isten, és te nem szántál rá időt, hogy felbontsd!
Hányszor rendezett az utad mellé vadvirágcsokrot, hogy mosolyra késztessen, de te elrohantál mellette anélkül, hogy észrevennéd!
Vagy hányszor rejtett kincseket az Igéjébe, várva, hogy megtaláld, és ezzel felkészítsen valamire, ami aznap érni fog, de te csak átfutottál a szavakon.”
Mai alapigénk eszünkbe juttatja: „Az Úr az égből letekint az emberekre, hogy lássa, van-e még, aki értő lelkű, van-e még, aki keresi az Istent” (Zsolt 14,2).
Úgy szeretném, ha ez a mondat másképp hangzana: „Az Úr az égből letekint az emberekre, hogy lássa milyen sokan értő lelkűek, milyen sokan keresik az Istent.” De ennek az igének más a valósága. És sajnos, nagy igyekezetemben, hogy mindent elintézzek, amit feladatomnak tartok, sokszor nem tartozik az én életem valóságába sem.
Pedig szeretném, ha így lenne. A lelkem figyelme viszont nagyon könnyen elkalandozik.
A keresés – a valódi keresés – nem annyit tesz, hogy reggel elolvasok néhány sort a Bibliából, és igyekszem jó ember lenni napközben. A keresés azt kívánja tőlem, hogy áldozzam fel a rohanást valami más után, és tegyem magam alkalmassá arra, hogy észrevegyem Isten világos útmutatását.
Akár tetszik, akár nem, az, amit kergetünk, teljes figyelmünket követeli.
Vajon miért érzek egy kis bizonytalanságot, egy kis nyugtalanságot, egy kis csalódottságot olyankor, mikor valamitől boldog kellene lennem? Talán azt válaszolhatnád, hogy azért, mert olyankor nekem is honvágyam van.
Szeretek itt vakációzni ebben a világban, ahány évig Isten rendeli, de tudom, hol van az igazi otthonom, és tudom, Ki az, aki vár haza engem.
És tudom, hogy most épp összekészít egy kis gondoskodást jelző otthoni csomagot – néhány dolgot, amire szükségem van, néhányat, amit tovább kell adnom másoknak, és néhány olyat is, amiről tudja, hogy egyszerűen csak örömöt okoz.
Azután várakozik Isten, hogy lássa – észreveszem-e – eszembe jut-e – talán ma lesz a nap – amikor felemelem az arcom – abbahagyom a rohanást – és valóban keresem Őt.

Uram, bocsáss meg, hogy annyiszor elrohanok ajándékaid mellett, nem veszem észre áldásaidat. Szeretnék ma megállni, és egész valómmal Téged keresni. Szeretlek, Uram. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: What Are You Missing?
Encouragement for today, 2015.08.06.
www.proverbs31.org


Én is ilyen hitet szeretnék

Priscilla Shirer

„A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.” Zsid 11,1


Alig vártam, hogy együtt ebédeljek vele. Na nem az evés vagy a beszélgetés kedvéért, hanem hogy hallgathassam.
Figyeltem egy ideje, és tudtam,hogy bibliaolvasó csoportunknak ez a tagja más, mint a többi. Sugárzott belőle Isten ereje, repesett Isten örömétől, és elárasztotta az Ő békéje.
De nem csak néhanapján. Mindig.
Egyértelmű volt, hogy tisztán hallja Isten hangját. Közeli kapcsolatban állt Vele, és ez üdítően hatott rá. Folyamatosan Isten működésének nyomait látta élete ritmusában.
Isten igéje élt számára, mert Istent is élőnek élte meg.
Talán te is ismersz egy-két ilyen asszonyt. Imádkozik és bízik. Remél és lát. Kér és kap. Nem könnyű elcsüggeszteni, félelemmel, aggódással lebénítani. Tapasztalatok hosszú sora áll rendelkezésére, hogy bizonyítsa Isten működését az életében.
Tudni szerettem volna, hogy jutott el idáig, ezért rákérdeztem az Úrral való útjának részleteire, amik olyan lüktetővé, üdévé, élővé teszik a kapcsolatukat.
Továbbadom nektek a titkot, amit akkor egy saláta és forró tea mellett megosztott velem. Egyetlen apró, de félelmetesen erős szóban lehet összefoglalni: HIT.
- Priscilla – mondta, - legyél a hit embere - nem olyan, aki csak beszél a hitről –, és sosem fogod megbánni.
A hit talán a leginkább agyonbeszélt, de „alulgyakorolt” szó keresztény körökben. Ami nagyon sajnálatos, mert a hitről való beszéd nem egyenlő a hit megélésével.
A hit jelentése tiszta és egyszerű: a hit cselekvés. Valójában a cselekvés az, ami a hitet hitté teszi.
Meghatározása szerint a hit nem azt jelenti, hogy Isten igazságairól beszélek vagy gondolkodom, de még azt sem, hogy örömöt lelek bennük. A hit azt jelenti, hogy viselkedésemet, döntéseimet, végső soron egész életstílusomat ahhoz igazítom, amit Isten kér tőlem – anélkül, hogy bizonyítva látnám, hogy amit sugall, működni fog.
Dr. Tony Evans így fogalmazta meg: „Hit az, amikor úgy teszünk, mintha igaz lenne, még akkor is, amikor nem igaz, azért, hogy igaz lehessen – csak, mert Isten mondta”.
Azt mondta nekem ez a hölgy, hogy amennyire vissza tud emlékezni, attól kezdett fejlődni Istennel való kapcsolata, hogy elhatározta, cselekvő hitté fogja alakítani mindazt, amiben hisz,: nem csak beszélni fog Isten ígéreteiről és iránymutatásáról, hanem aszerint is fog cselekedni.
Látszólag apróságok ezek: ajándék egy idegennek, elsőként jelentkezni, mikor egy ismerős segítséget kér a kerítésjavításhoz. De lehetnek nagyobbak is, mint például az elköltözés egy új helyre. Igyekezete, hogy felismerje és kövesse Isten útmutatását, amit a szívében kapott, volt a kulcs, mely nemcsak megnyitotta az ajtót a lüktető lelki élet felé, de be is zárt egy másikat, mely mögött az ellenség leselkedett, hogy elbizonytalanítsa, eltérítse, elcsüggessze.
Hogy mindig könnyű lett volna? Dehogyis.
De idővel megtanult annyira bízni Istenben, hogy képes legyen mindig az Ő szava szerint cselekedni. És ezzel egy csodálatos kalandokkal teli élet kezdődött el az Úr társaságában.
Tele hassal és tele szívvel álltam fel az asztal mellől, és minden vágyam az volt, hogy tudjam életre váltani a példát, amit ez az asszony mutatott nekem.

Mennyei Atyám! Szeretném, ha veled való kapcsolatom szoros lenne, tele élettel, lüktetéssel. Segíts, hogy hitben Veled járjak akkor is, amikor nem látom működésedet. Jézus nevében, Ámen.

Priscilla Shirer: I Want Faith Like That
Encouragement for today, 2015.08.04.
www.proverbs31.org


Némely napokon csak egy vagy két igevers
Lysa TerKeurst

„Figyelj, fiam, a szavaimra, nyisd ki a füledet a beszédemre! Ne téveszd el őket soha a szemed elől, és őrizd meg a szíved közepében! ” Péld 4,20b-22


Veled is elő szokott fordulni, hogy leülsz olvasni a Bibliát, és rád tör a bőség zavara? Annyi könyv van benne, annyi mély gondolat, életre szóló igazság… ma mihez nyúljak?
Patinás konyhaasztalom régóta társam ébredés után. Veszem a Bibliát meg a laptopot, és félretolom az álmosságot, ami még vissza akar csábítani az ágyba. Ránézek a könyvre: szerelmeslevél, amit Istentől kaptam.
Ezt nem csöpögősen értem. Őszintén. Az Ő szavai az én útmutatóm. Napi súgás Istentől. Személyes üzenet. Kincs. De most épp olyan korszakban vagyok, amikor nem falom a fejezeteket. Némely napokon csak egy vagy két igeverset veszek, bevésem a szívembe, ahogy mai alapigénk írja, és figyelek, mit akar vele közölni Isten.
Valóban figyelni akarok. Jól akarom hallani, amit Isten mond. Keresek egy igeverset, amit szavanként ízlelgethetek, hagyom, hogy mélyen belém ivódjon: akassza meg, rendezze át, fordítsa más irányba azt, aki én vagyok. És imádkozom:
Istenem! Mára vonatkozó terveim közül melyiket akarod ezzel az igével megakasztani?
Istenem! Milyen gondolatokat hoztam magammal, amiket át kellene rendeznem ez ige fényében?
Istenem! Milyen hozzáállásokat hurcolok magammal, amiket ez az ige meg akar változtatni?
Isten Igéje terveim, gondolataim, érzelmeim védőfóliája. Ha nélküle indulok napi futásomnak, rövidesen belebotlok saját önzésembe, bizonytalanságaimba, gyengeségeimbe.
Szerelmeslevelével Isten arra int, hogy tartsak szünetet.
Tartsak szünetet, hogy a Szentlélek megakadályozza ösztönös reakcióimat.
Tartsak szünetet, hogy a beszélgetések ne mindig csak rólam szóljanak.
Tartsak szünetet, hogy eszembe jusson: nincs mindig igazam.
Tartsak szünetet, hogy észrevegyem az áldásokat - a sok-sok áldást -, és legalább óránként egyszer kimondjam: „köszönöm”.
Tartsak szünetet, hogy szolgálni tudjak, adni tudjak, bátorítást nyújtsak, mikor mindenki rohan.
„Fiam, ha magadévá teszed szavaimat és megtartod a parancsaimat, megnyitva füledet a bölcsességnek s kitárva szívedet az okosságnak, igen, csak ha tudásért kiáltasz, és bölcsesség után sóvárog a hangod … Akkor megérted az igazságosságot, a törvényt, a becsületet, s mind a helyes utat” (Péld 2,1-3. 9).
Ne ijesszen meg a Biblia terjedelme. Elég, ha csak egy vagy két verset olvasol ma.
De az olvasásnál is fontosabb, hogy befogadd, és még annál is fontosabb, hogy életre is váltsd, amit olvastál és befogadtál.

Uram, segíts, hogy Rád találjak egyetlen szóban vagy egyetlen igeversben is. Hatalmas vagy, általad minden lehetséges. Terveimet, és minden gondolatomat itassa át ma igéd és igazságod. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Sometimes It’s a One- or Two-Verse Day
Encouragement for today, 2015.07.09.
www.proverbs31.org


Miért nem imádkozom már, hogy múljék el a félelmem
Julie K. Gillies

„Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” 2Tim 1,7


Szia. Julie vagyok. Hosszú-hosszú ideig joggal hívhattak volna Félős Julie-nak.
Sok döntésem alapult félelmen. A képzeletemet is rossz irányba befolyásolta – mindig a legsötétebb forgatókönyv szerint álltam hozzá a lehetséges történésekhez.
Még abban is meg tudott akadályozni a félelem, hogy lépéseket tegyek olyan cél felé, amiről éreztem, hogy Isten tűzött ki elém.
Azt tettem hát, amit a bölcs hívő emberek szoktak: imádkoztam. Évekig szorgalmasan könyörögtem, hogy Isten vegye el a félelmemet. Hogy ne kínozzon már, tűnjön el a félelem. Távozzon tőlem messzire.
Rájöttem azonban, hogy ehhez üvegkalitkában kellene élnem, visszahúzódva az emberekkel való interakcióktól, nem fogva soha semmibe, ami egy kicsit is kockázatos. Legjobb, ha ki sem lépek a házból.
Háát…
Az igazság az, hogy Krisztus visszajöveteléig a félelem része lesz a földi életnek. Ijesztő világban élünk, sok rossz dolog történik. Elég csak a hírek címein végigfutni.
A Jn 10,10 szerint az ellenség azért jön, „hogy lopjon, öljön, pusztítson”. Ennek egyik elsődleges módja a félelem. Az ellenség célja, hogy szemünket a félelmeinken tartsuk, és ne bízzunk Istenben. Ne hozzunk bölcs döntéseket. Ne higgyük, hogy a dolgok jóra fordulhatnak. Ne kergessük szívünk megvalósíthatatlannak látszó álmait.
Rájöttem, hogy van egy jobb módja az imádkozásnak. Hiába imádkozom a félelem ellen, karjai továbbra sem engednek, befolyása életemre még mindig túl erős. Ha Isten nem a félelem lelkét adta nekünk, ahogy alapigénk kijelenti, akkor érezni akarom azt, amit adott. Bátor és erős akarok lenni, hogy a félelemnek ne legyen hatalma rajtam.
Megváltoztattam hát az imádságomat. Drasztikusan. Nem a félelem ellen imádkoztam már, hanem speciális vonásokért. Istentől kapott vonásokért. Bátorságért, bizalomért, felfoghatatlan békességért.
Nem leszünk mindig félelemnélküli emberek, de ha az Ige alapján Istentől nekünk szánt lelkületért imádkozunk, kevesebbet fogunk félni. Ha te is rettegsz valamitől, szeretnélek hívni, tégy így te is.
Mikor érezzük a rettegést, ahelyett, hogy azért könyörögnénk, hogy űzze el a félelmeinket, kérjük Istent, adjon erős és bátor szívet (Józs 1,9).
Ahelyett, hogy azt kérnénk, vegye el a félelmet a lelkünkből, kérjük kegyelmét, hogy bátran fussunk neki az előttünk tornyosuló nagy és félelmetes dolgoknak - mint Dávid a filiszteusnak (1Sám 17,48).
Ahelyett, hogy a félelem ellen imádkozunk, kérjük, hogy bízni tudjunk Istenben, mikor félünk – „Ha félek is, Benned bízom!” (Zsolt, 56,4).
Ahelyett, hogy azt kérnénk, múljon el az életünkből minden félelem, kérhetjük, hogy a békesség, „mely minden értelmet meghalad”, őrizze meg szívünket és elménket Krisztus Jézusban, és írja fölül félelmünket (ld. Fil 4,6-7).
Az ilyen imádkozás változást idéz elő. Engem is megváltoztatott. Már nem a félelem alapján hozok döntéseket. Felismerem, mikor a legrosszabb kimenetelen kezdek gondolkozni, elkapom, és elfojtom még csírájában. Engedelmesen megteszem a lépéseket, amikre úgy érzem, Isten hív.
Isten nem ígéri, hogy mindig minden félelemtől megszabadít. Ám erőt ad, szeretetet és önuralmat, hogy elfogadjuk az Ő életre szóló igazságait. Amikor élő Igéjét olvassuk, valami felfoghatatlan történik: Isten megerősíti a szívünket. Segít, hogy bízzunk Benne, átjár minket az emberi értelmet meghaladó békessége, és segít, hogy bátran folytassuk az utunkat.
És kevesebbet fogunk félni.
Szia. Julie vagyok. Bátor Julie.

Uram, segíts, hogy a félelem ne bénítson le, hanem amikor félek, tudjak bízni Benned. Jézus nevében, Ámen.

Julie K. Gillies: Why I Stopped Praying Against Fear
Encouragement for today, 2015. július 17.
www.proverbs31.org


Szeretnék éhes lenni
Suzie Eller


„Annak pedig, aki bennünk működő erővel mindent megtehet azon felül is, amit mi kérünk vagy megértünk, legyen dicsőség az Egyházban és Jézus Krisztusban minden nemzedéken át, örökkön-örökké! Ámen.” Ef 3,20-21


Miután befaltam egy hatalmas szendvicset, egy zacskó teljes kiőrlésű ropogtatnivalót és egy fehércsokoládés makadámdiós süteményt, kínálhatnának bármilyen finoman illatozó ínyencfalattal, visszautasítanám, mert tele lennék.
Ez így természetes a test vonatkozásában. Minél többet eszik az ember, annál jobban jóllakik, annál kevesebbre vágyik.
A lelki éhség ennek a fordítottja. Minél többet eszel, annál éhesebb vagy, annál többre vágyol.
Néhány éve volt az életemben egy időszak, amit lelki szárazságként jellemezhetnék. Hiába nyitottam ki a Bibliát, a szavak ott maradtak a papíron, nem ugráltak át a szívembe, mint régebben. Imádkozni kezdtem, s közben egy csomó minden keringett a fejemben. El ne felejtsek vécépapírt vásárolni. Kifizettem már a vízszámlát?
Ez az étvágytalanság elkeserített. Tehetetlen voltam, kísértést éreztem, hogy hagyom az egészet, vagy épp csak átfutok rajta, letudom.
Csakhogy újra meg újra eszembe jutott az Ef 3,20-21 szavaiból sugárzó igazság: Isten, akit szolgálok, mérhetetlenül többre képes, mint amit kérhetnék, vagy akár csak el is tudnék képzelni, s mindezt azzal az erővel, ami bennem is működik.
Isten működni szeretne bennünk.
Nem tudnám megmondani, mi okozta azt a lelki szárazságot, de voltak még hasonló időszakok az életemben. Okozhatta túlzott elfoglaltság, az ellenség támadása, vagy egyszerűen egy szükséges fokozat volt lelki életem fejlődésében, nem tudom. Azt viszont már megtanultam, hogy amikor észreveszem, ne adjam meg neki magam, hanem menjek, és tömjem magamba a lelki táplálékot.
Akkor is, ha éhes vagyok rá, akkor is, ha nem.
Stormie Omartian, akinek az imádságról írt könyvei milliókhoz jutottak el (néhányuk magyarul is olvasható), leírja, hogy egy alkalommal, mikor aggodalmaskodó gondolatokkal küszködött, egy barátnője azt tanácsolta, hagyjon magának időt az Istennel való csendes együttlétre, hogy Ő elcsitítsa a gondolatait. Ettől kezdve minden reggel és este elolvasott egy-egy fejezetet a Zsoltárok Könyvéből és a Példabeszédekből. Néhány hét elteltével már várt ezekre az alkalmakra, és ami kényszeredetten indult, pár hónap alatt Istennel való átélt találkozásokká vált.
Életbe lépett a lelki éhség szabálya: minél többet eszel, annál éhesebb vagy.
Ha szeretnél rákapcsolódni Istenre, de étvágytalanságban szenvedsz, és emiatt lelkiismeret furdalásod van, tudd, hogy nem vagy egyedül.
Ne várj az éhségre ahhoz, hogy imádkozz, vagy kinyisd a Bibliát. Isten arra vágyik, hogy működni tudjon benned. Hála neki, ez nem egy kötelezően végzendő feladat, vagy egy vizsga, amin elbukhatsz.
Meghívás ez a Mindenség Istenétől, aki nagyon szeret téged, és szeretne veled együtt lenni.
Tekintsd úgy, mintha a legjobb barátodról lenne szó. Minden nap beugrik hozzád. Nem nézed az órát. Van úgy, hogy csak pár percet vagytok együtt, szent perceket. Ha a tervezett néhány perc alatt történik valami mélyen a lelkedben, add át neki magad. Ne foglalkozz mással. Ha beugrik valami elintéznivaló, amit nem kéne elfelejteni, írd le mindig nyitott jegyzetfüzetedbe, aztán hagyd is ott, és fordulj vissza Istenhez.
A hajdani lelki szárazság? Nem tartott örökké.
Étvágytalanságom lassan elmúlt, és már alig vártam a napi találkozásokat Istennel. Ha újra jelentkezik – és bizonyára fog – enni kezdek. Előbb egy falatot, majd még egyet, és így tovább. Fel fogom tölteni magam Annak igéivel és jelenlétével, aki mérhetetlenül többre képes, mint amit én kérni vagy elképzelni tudok.

Mennyei Atyám! Nem érzem az éhséget, de ez nem akadályozhat meg abban, hogy jelenlétedbe helyezkedjem. Köszönöm, hogy mindig ott vagy, ahol én, felfrissíted és táplálod a lelkemet. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: I’m Not Hungry, But I Want To Be
Encouragement for today, 2015.07.16.
www.proverbs31.org


Hogyan tervezzünk tökéletes életet
Amy Carroll

„Mennyi terv van az embernek szívében! De (csak) az maradandó, amit az Úr határoz.” Péld 19,21


Fiatal lányként szerettem ötéves terveket készíteni magamnak. A szívemben hordoztam egy listát mindarról, amit el akarok érni, meg akarok tapasztalni, meg akarok valósítani. Amikor szóba került ötéves tervem, úgy tettem, mintha butaságnak tartanám, nevetnék magamon. De valójában… Nagyon, de nagyon fontos volt. És tíz körömmel ragaszkodtam hozzá.
Húszéves koromban az ötéves tervben az szerepelt, hogy befejezem a tanulmányaimat, egy évig tanítok, egy évre beiratkozom egy bibliai főiskolára, és aztán irány a misszió. Mindez logikusnak tűnt.
Nyolcévesen határoztam el, hogy tanár leszek. Tizenkét éves voltam, mikor egy misszionárius férfi előadást tartott a gyülekezetben, és elvetette lelkemben a távoli népek iránti szenvedély magját. Terveimbe belekerült, hogy amint elvégzem a főiskolát, megvalósítom ezeket az elképzeléseket. Hiszen Isten ültette ezeket az álmokat a lelkembe. Az én dolgom, ugye, hogy beteljesítsem őket. Tökéletesen hangzott!
Ötéves tervemet a harmadik évben megszakította egy magas, szőke fiatalember, aki nem szerepelt hosszú távra szóló határidőnaplómban. Már első randink előtt megmondtam anyukámnak, hogy nem az esetem.
Aztán hozzámentem.
Furán hangozhat az előzőek alapján, és az is volt. Kilenc hónappal azután, hogy kijelentettem, Barry Carroll „nem az esetem”, hosszú, hófehér fátylat húzva magam után ott lépkedtem a padsorok között a vőlegényem felé. Úgy magával ragadott a szerelem és az esemény méltósága, hogy alig tudtam kinyögni az eskü szavait.
Idén ünnepeljük az ezüstlakodalmunkat. Vőlegényem a valaha volt legcsodálatosabb megszakítása lett terveimnek. Igazolódott az ige: „Mennyi terv van az embernek szívében! De (csak) az maradandó, amit az Úr határoz” (Péld 19,21).
Előfordul, hogy tökéletesen elgondolt tervünk megszakad, hogy a számunkra tökéletes terv megvalósulhasson.
Fiatal koromban azt hittem, a terveket előre megkapjuk, de aztán rájöttem, hogy az élet kibontakozik. Mi lett a tervekkel, amiket lánykoromban a szívembe ültetett Isten?
Egyenként szépen szertefoszlottak az elmúlt huszonöt évben. És most olyan álmokat élek, amiket nem én álmodtam meg.
Szoktál tervezni? Nagyon jó! Tervezz nyugodtan, de tenyeredet, melyre a terveidet helyezted, tartsd nyitva, és szíved álljon készen a változásra.
Ma reggel, ahogy a 2Péter 3-at olvastam, találtam néhány tervet, amit szorosan megmarkolhatnánk, miközben hagyjuk, hogy Isten kibontakoztassa életünket. „…szentül és kegyesen kell nektek élnetek, akik várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét” (2Pét 3,11b-12a). Azt kellene megterveznünk, hogy milyen emberek legyünk, nem azt, hogy mivel fogunk foglalkozni.
Zavar, hogy neked nincsenek terveid? Sose bánd! De tényleg. Attól még Isten ugyanúgy irányítja az életedet, mint az örök tervezőkét körülötted. Várakozz. Figyelj, és hagyd, hogy terve kibontakozzék. Talán még jobb is neked, mint nekünk, tervezgetőknek, akik egész életünkben küszködünk álmaink elengedésével, és az Isten működésére való ráhangolódással. Segíthetnéd tervekkel bajlódó barátaidat, hogy lazítsanak, és adják át magukat az isteni működés áramlatának.
Feladtam ötéves tervemet, és minden reggel gyakorlom, hogy felkelés után készen álljak szinkronba hozni a napomat Isten terveivel. Ő életem hűséges kibontakoztatója.

Uram, bízom Benned, hogy végbeviszed életemre vonatkozó terveidet, sajátjaimat alárendelem a tieidnek. Jézus nevében, Ámen.

Amy Carroll: Planning the Perfect Life
Encouragement for today, 2015.08.07.
Proverbs31.org