2013. április 29., hétfő

Hogyan szeressünk

Kommentár a Húsvét 5. vasárnapján elhangzó szentírási részekhez

ApCsel 14,21b-27
Jel 21,1-5a
Jn 13,31-33a. 34-35
„Amikor elment, Jézus beszélni kezdett: „Most dicsőül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsőül benne. Ha megdicsőül benne az Isten, az Isten is megdicsőíti saját magában, hamarosan megdicsőíti. Fiaim, már csak rövid ideig vagyok veletek. /…/ Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.”


Húsvét az az időszak, amikor egyszerre felidézzük és ünnepeljük azt az új életet, ami feltámadt Urunkon keresztül érkezett el. Mi ez az „új élet”? Mit értünk rajta? El tudod mondani, hogy ezen a húsvéton vagy akármelyik ezt megelőző húsvéton megtapasztaltad ezt az „új életet”? Úgy gondolod, hogy az évek folyamán – jó irányba – változtál? Vagy csak úgy elment melletted a húsvét élménye?
Mai olvasmányainkban többször felbukkan az „új” szó. A Jelenések Könyvéből vett részlet „új” égről, „új” földről, „új” Jeruzsálemről szól. Jézus az evangéliumi részletben „új” parancsról beszél. Mit tekinthetünk „újnak”?
Az új élet Krisztusban elérkezhet az ember életének kezdeti időszakában, de később is. Több szent életébe hosszantartó világi, erkölcstelen, Isten nélküli időszak után jött el. Gondoljunk Szent Ágostonra vagy Szent Ignácra. Mások, mint Kis Szent Teréz, korán megkapták. Alig volt 24 éves, és már szentként halt meg. Legtöbbünk számára az új élet Krisztusban hullámokban érkezik. Tehát nem egy egyszeri, mindent meghatározó élmény változtatja meg egyszer s mindenkorra az életünket, hanem több alkalommal, életünk különböző szakaszain ér valami, ami egyre közelebb visz Hozzá, amitől egyre mélyebben értjük, belelátunk, elköteleződünk mellette.

Megtérés
Az „új életet”, a szentírás megtérésnek is nevezi, átfordulásnak, görögül metanoiának. Radikális szemléletváltást jelent értékeink sorrendjében. Új attitűdöt, új értékeket, új mércét Istennel és embertársainkkal, egész környezetünkkel való kapcsolatunkban, melynek szinergikus (együttműködő, egymásra ható) része vagyunk.
Jézus az evangéliumi részletben tanításának, üzenetének alapjáról, központi magjáról beszél. Ezek a búcsúszavai tanítványaihoz szenvedése és halála előtt. Mi ez az üzenet? Talán az, hogy legyenek hűségesek a Tízparancsolathoz, és éljenek erkölcsös életet? Nem egészen. Figyelmeztet, hogy ne hanyagoljuk el a minden vasárnapi templomba járást, és rendszeresen valljuk meg bűneinket? Nem igazán. Azt kéri, hogy minden energiánkkal szeressük Istent? Talán meglepő, de – nem!
Amit mondd, az az, hogy szeressük a többi embert – és hogy úgy szeressük őket, ahogy ő szeretett minket. Azt mondja Jézus, hogy ez egy „új” parancsolat. Az Ószövetség azt tanítja, hogy szeressük Istent teljes szívünkből, teljes elménkből stb., felebarátainkat pedig, mint önmagunkat. Jézus hozzáadott ehhez egy új elemet. Az igazi tanítványság mércéje, ha úgy szeretjük a többi embert, ahogy Jézus szeretett minket. És ugye tudjuk, hogy ezek a szavak elvezetnek a „lehető legnagyobb” szeretethez, amit valaki nyújthat: az életét adja oda. Jézus ezt drámai módon fogja igazolni iszonyatos szenvedésével és megaláztatásával, aminek átadja magát értünk – értem – való szeretetből.

Az egyetlen érvényes próba
Hogy a szeretetnek ezt a szintjét beépítsem az életembe, valóban új gondolkodás-, látás-, viselkedésmódra és együttműködésre van szükségem a többi emberrel. Ez lesz a próbája, az egyetlen érvényes próbája annak is, hogy valóban szeretem Istent. Tényleg így szoktam, ezzel a gondolkodásmóddal élni a napjaimat? Illetve valóban így szoktuk mi – akik keresztényeknek, Krisztus-követőknek merjük nevezni magunkat – élni a mindennapokat?
Mert az világos, hogy Krisztus tanítványa elsősorban nem individuális egyén, hanem másokhoz kapcsolódó egyén. Tanítványként határozom meg magam: nem azáltal, ahogy egyénként viselkedem, amilyen a személyes morális életem, hanem ahogy másokkal interakcióba lépek. Az egyedülálló keresztény önellentmondás, mert a keresztény embert az minősíti, ahogy szeret, a szeretet pedig nem létezik szeretett személy nélkül. Én a kapcsolataim vagyok.*

Mi a szeretet?
A „szeretet” szó sok félreértésre ad lehetőséget. Többnyire abban az értelemben használjuk, amely mély érzelmet jelent, érzelmi vonzódást, azt a jó érzést, amit érzünk, amikor valakivel vagyunk, vagy csak rá gondolunk. Ebben a szövegrészben nem egészen erről van szó. János itt az agape szót használja.
Az agape a szó legszorosabb értelmében nem a kölcsönös vagy romantikus érzelmet jelenti. A másik felé fordulást jelent inkább, az ő jól-létével való törődést, függetlenül attól, hogy ő ezt viszonozza vagy sem. Az az együttérzés, amit Jézus mutat a bűnös, sőt akár a gonosz ember iránt is. Nehéz lenne Hitlert, Sztálint vagy egy sorozatgyilkost, gyermekkínzót az első értelemben vett szeretettel szeretnem. Értelmetlen volna ezzel próbálkoznom, és Jézus nem vár el tőlem egy ilyen mesterséges és mesterkélt hozzáállást.

Az ellenség szeretete
Ugyanakkor, abban az értelemben, hogy törődöm a másik jól-létével, igenis tudom szeretni Hitlert, Sztálint és a többieket, vagy valakit, akit nehéz elviselnem, aki megbántott, vagy aki szerintem rosszul viselkedik, helytelenül él. Az agape módján tudom „szeretni ellenségeimet”, és imádkozni értük, és kívánhatom számukra Isten áldását, hogy megváltozzanak (nem azért, hogy nekem jobb legyen, hanem saját maguk jól-létéért, hogy visszataláljanak az Isten szerinti élethez).
Ezért lehetséges, hogy az igazi keresztény tanítványnak nincs ellensége. Ezt cselekszi Jézus, mikor imádkozik Isten bocsánatáért azok iránt, akik épp felszegezik a keresztre. Egyértelmű, hogy nem jó barátaiként szereti őket, hanem olyan emberekként, akiknek igazán szükségük van a megvilágosodásra, hogy felfogják, mit tesznek, nem csak vele, hanem önmagukkal is. Jézus törődött velük, mély agapé volt benne irántuk abban a percben.
Az első olvasmányban az agapé egy más formáját láthatjuk két korai misszionárius, Pál és Barnabás életéből. Sokféle nehézséget és értetlenséget vállaltak fel, hogy Jézus üzenete és életszemlélete minél több emberhez eljusson. Azokat pedig, akik már keresztények voltak, támogatták és bátorították, hogy tartsanak ki keresztény meggyőződésükben.
Ebben az értelemben tehát valóban szeretetet, törődést, megbocsátást látnak bennem az emberek? Segítséget nyújtok, hozzájárulok, hogy begyógyuljanak a sebek? Szenvedésének és halálának küszöbén ennyit kér tőlem Jézus, semmi mást. Ez nem lehetetlen, nem reménytelenül idealista dolog, nincs szükség hozzá emberfeletti akaraterőre és önuralomra. Egy dologra van szükség hozzá: szemléletváltásra, hogy másként lássam a világot, másokat, önmagamat.

Hol akadok el?
Gondolkozzam el, mi akadályozza, hogy szerető, törődő, együttérző, megértő ember legyek? Kik azok, akiket valóban szeretek, akikkel valóban törődöm? Kik azok, akiket képtelen vagyok szeretni, törődni velük – és miért? Kik azok, akikkel kapcsolatban eszembe sem jut, hogy szerethetném őket, hogy törődhetnék velük – és miért? Csak azokat szeretem, akik az én népemhez, az én kultúrkörömhöz, az én társadalmi rétegemhez, az én vallásomhoz tartoznak?
Törődöm-e bárkivel is, aki kívül van családomon, baráti körömön? Törődöm-e családom tagjaival, szeretem-e őket? Kiket tartok tágabb értelemben barátaimnak, és miért? Törődöm-e azokkal kézzelfogható módon, akiknek szükségük lenne a törődésemre – akár indirekt módon -, még ha nem is ismerem őket, és nem kapok semmit viszonzásul, például a szegényekkel, a függőkkel, a kizsákmányoltakkal, a társadalom peremére került emberekkel nálunk vagy másutt a világon?
És végül: szeretem-e valójában önmagamat? A mások felé fordulás, különösen a megbocsátás útjában gyakran a belső bizonytalanságunk, a törékeny, sérülékeny egónk áll. Csak akik meg vannak győződve saját maguk szeretetre méltó voltáról, tudnak odafordulni könnyedén, feltétel nélkül azok felé, akik szeretni nem tudnak, csak bántani, gyűlölni, pusztítani.
Ez által az egymással való állandó szeretetközpontú interakció által kezdődhet el az „új ég, új föld, új Jeruzsálem” létrejötte. A mi kezünkben van. És jézus, a mi Urunk tökéletes példát nyújtott nekünk.
Jézus tanítványaiként, átitatva az ő agape-üzenetével, úgy szeretve, ahogy ő szeretett, az a hivatásunk, hogy ugyanígy tegyünk – támogassuk hittársainkat, és megosszuk hitünket és szeretetünket annyi emberrel, ahánnyal csak tudjuk. A második olvasmány szavai a Jelenések könyvéből pontosan ideillenek:
„Íme, Isten hajléka az emberek között!
Velük fog lakni és
ők az ő népe lesznek,
és maga az Isten lesz velük.
Letöröl szemükről minden könnyet.”
Pontosan azáltal érkezik el ilymódon Isten az ő népéhez, hogy agapéval teli emberekké válunk. Az egymás közti állandó szeretetkapcsolat hozza létre az „új földet, új eget, új Jeruzsálemet” – nem valami ismeretlen, jövőbeni időpontban valahol, hanem itt és most. Ma. A mi kezünkben van. Nincs más dolgunk, csak kövessük Jézus vezetését.

*Ez tekinthető az életbevágó különbségnek a keresztény lét és más vallások vagy kvázivallások – mint a jóga, a meditáció, különböző New Age-es gyakorlatok - között, amik felé sok keresztény is fordul magnapság. Ezek legtöbbje önmaga felé irányul, személyes belső békét akar nyújtani, olyan képességeket, amikkel el lehet viselni az életet a mai társadalomban.
A kereszténység lényegéhez tartozik, hogy mások felé fordul, közösségeket akar létrehozni azzal a céllal, hogy Isten Országának képére alakítsa át egész társadalmunkat. Mondhatnánk, hogy az összes többi nagy vallás, a buddhizmus, a hinduizmus, az iszlám és a zsidó vallás is közösségre épül. Ezeknek a vallásoknak is szerves része az imádság, a meditáció, a kontempláció. De a kereszténység célja mindezzel nem csak az, hogy az egyén képes legyen fennmaradni, hanem hogy segítsen megerősíteni az Isten Országáról alkotott kép megértését, a felépítésére való elköteleződést.

http://livingspace.sacredspace.ie/EC051/

2013. április 25., csütörtök

Mk 16,15-18

Mk 16,15-18

Azután ezt mondta nekik: ,,Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül; aki pedig nem hisz, elkárhozik. Azokat, akik hisznek, ezek a jelek fogják kísérni: a nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek fel, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik; a betegekre teszik kezüket, és azok meggyógyulnak.''


1. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül. De csak az kárhozik el, aki nem hisz.
2. Jelek kísérik azokat, akik hisznek. Próbáljuk a felsorolt jeleket ne szó szerint venni, hanem lelki értelemben, és elsősorban önmagunkra vonatkoztatva. Jézus nevével, a benne való hittel:
- el tudjuk űzni káros gondolatainkat (démonok),
- nem csak azt mondjuk ki, ami a mi érzésünk vagy gondolatunk, de a Szentlélek sugallatára azt, amit ott és akkor a másiknak hallania kell (új nyelvek),
- ha bántanak (kígyók), meg tudunk bocsátani, nem öli meg a lelkünket a harag, a bosszú,
- ha olyan hatás ér, amitől megbetegedhet a gondolkozásunk, a lelkünk (betegek), jöjjön az a médiából, könyvekből, mások beszédéből, ellenállunk neki, le tudjuk győzni a rossz hatásokat, egészséges marad a lelkünk, a gondolkodásunk.

2013. április 10., szerda

Lélekerősítő levelek 115

Nászút-élet
Sharon Glasgow

„Erő és méltóság árad róla, és nevetve néz a holnap elé.” Péld 31,25

Összeszorult a szívem, amikor ismerősöm mesélés közben szerelmi történetük tragikus végéhez ért. Mikor összeházasodtak, nem volt lehetőségük nászútra menni. Aztán jöttek a gyerekek egymás után, és sosem jött össze annyi pénz, hogy kettesben valami különlegeset tervezzenek. Férje állandóan dolgozott, ő meg hosszú éveken át csak álmodozott és tervezgette a kirándulást, amire annyira vágyott: a tökéletes nászutat.

Mikor legkisebb gyermekük is egyetemre, kollégiumba került, végre elkezdték nászutuk megszervezését. De röviddel indulás előtt megtörtént a tragédia: a férje elhunyt egy autóbalesetben. Álmai szertefoszlottak. Gombóccal a torkomban és a szememben könnyekkel csak álltam mellette, és nem találtam a megfelelő szavakat. Végül csak ennyit tudtam kimondani: „Borzasztóan sajnálom”.

Mélyen megérintett a történetük. Az én férjem él, de nekünk sem volt igazi nászutunk. Az esküvő utáni éjszakát egy nemzeti parkban töltöttük. Évekig álmodoztam én is a napról, amikor igazi nászútra fogunk menni. Attól kezdve, hogy hallottam ismerősöm történetét, megváltoztattam gondolataim irányát, és új tervet készítettem.

Nem akartam egy álomkirándulásban reménykedni többé. Elhatároztam aznap, hogy mostantól fogva minden napot nászútként élek meg. Nem egy kirándulás lesz a nászutunk, hanem azzá teszem az egész életünket.

Emésztgetve a történetet aggodalmaskodni kezdtem. Mi lesz, ha az én férjem is meghal? Mit fogok érezni, ha nem használom ki az alkalmat, hogy kimutassam minden nap, mennyire fontos nekem?

Az Úrhoz fordultam, és ígéretet tettem előtte: „Te rendelkezel a férjemmel, Uram. Nem ismerem a napok számát, amíg még együtt vagyunk. De bízom Benned, hogy megtanítasz, hogyan használjam fel bölcsen ezeket a napokat. Rád bízom, hogy mikor véget érnek közös napjaink, ne legyen lelkiismeret furdalásom. Taníts meg arra, hogyan lehetek mindenekelőtt a Te szerelmesed. Téged szeretve tudni fogom, hogyan szeressem a férjem minden nap, különösen a nehéz, a viharos időkben, és mikor a nap majd nyugodni készül életünk alkonyán”.

Azon a napon olyan békességet kaptam az Úrtól, amely egész lényemet elárasztotta. A Példabeszédekből ugrott elém egy igevers imádkozás közben. A Péld 31,25 volt: „Erő és méltóság árad róla, és nevetve néz a holnap elé.”

Tudtam, hogy Isten azt üzeni, ne féljek a holnaptól. Erőt fog adni, hogy sikeresen éljem nászút-életünket. Örömmel gondoltam a jövőre ettől az ígérettől, tudtam, hogy a házaséletem teljes lesz.

Pár héttel később házassági évfordulónk volt. Nem tudtuk különleges utazással megünnepelni, de ez egyáltalán nem bántott. Már új szemmel néztem a házasságunkat: minden nap házassági évforduló, minden nap nászút lesz ezentúl. Elkészítettem férjem néhány kedvenc ételét, elsétáltunk a közeli mezőre csak mi ketten, letelepedtünk, elfogyasztottuk, amit hoztunk, és élveztük az együttlétet kint a természetben.

Sem világkörüli utazás, sem luxushotel vagy neves séfek ínyencvacsorája nem ért fel azzal a piknikkel, s azzal, hogy Isten megváltoztatta a szemléletemet.

Attól a naptól kezdve tudatosan éltem a nászút-életünket. Nem csak álmodoztam róla, hanem megéltem minden nap. Rászoktattam szívemet, hogy örüljön az apróságoknak, az olyanoknak, mint hogy főzhetem a férjem kedvenc ételeit, gyertyafénynél vacsorázhatunk, egy időben bújunk ágyba esténként, együtt olvasunk, imádkozunk. Még a mindennapi közös bevásárlás is örömöt okozott.

Már 16 éve éljük nászút-életünket, 31 éve vagyunk házasok. Isten segítségével minden napot különleges alkalomként élek meg azóta is arra, hogy szeressem a férjemet. Lehet, hogy sosem jutunk el nászútra, de bármelyik nap piknikezhetek a réten azzal az emberrel, akit szeretek.

Uram, tégy képessé rá, hogy nászútként éljem meg a mindennapokat férjemmel. Segíts, hogy ne törődjek a jövőre vonatkozó Mi lesz ha… kérdésekkel, hanem arra figyeljek, hogy szeressek teljes szívemből a mában. Segíts, hogy sose legyen lelkiismeret furdalásom a házaséletemmel kapcsolatban. Jézus nevében, Ámen.

Sharon Glasgow: The Honeymoon Life
Encouragement for today, 2013. 01.01.
www.proverbs31.org/devotions



A rohanás gyökere belül van
Glynnis Whitwer

„Mindent, amit tesztek, szeretetben tegyétek!” 1 Kor 16,14

A rohanás fogságában voltam.

Mikor kicsik voltak a gyerekek, láthattad volna, hogyan száguldok egyik feladattól a másikig, gyakran magam előtt tolva, vagy mögöttem rángatva egy mit sem értő gyerkőcöt. Vagy a legmagasabb fokozaton pörögtem, vagy épp mélyen magam alatt voltam egy kudarc után, a könnyeimet nyelve, hogy képtelen vagyok mindennek megfelelni.

Kimerítő életstílus volt. De valami belső teljesítménykényszer ellátta üzemanyaggal a hajtásomat. Nem voltam hajlandó elismerni, hogy képtelen vagyok mindent elvégezni, makacsul ragaszkodtam a szülések előtti tevékenységeimhez. Sajnos, családom minden tagja megfizette ennek az árát, főleg a kisfiaim, akik arra voltak huzalozva, hogy csendben üljenek és színezzenek, amíg anya elmegy egy összejövetelre.

Abban az időben gyakran hallatszott nálunk az „igyekezz, mert elkésünk” vezényszó, néha a konyhából, máskor a templomban, ahogy az utolsó pillanatban elfoglaljuk a helyünket a hátsó padban. Túl sok volt a tennivaló, és kevés az idő hozzá. Állandó forrásban volt az élet.

Sajnos meg voltam győződve, hogy mindenki így él. Legalábbis addig, míg kezembe nem került John Ortberg könyve: Az élet, amire mindig vágytam. Elszorult a szívem, mikor olvastam, hogy életmódom egyik következménye – és egyben tünete is - a csökkent szeretetképesség. A gyermekeim megmondhatták volna, hogy valami baj van velem. De orvoshoz nem kerültem, mert nem beteg voltam, hanem függő: rohanásfüggésben éltem.

Felismerve már tudtam, hogy nem akarom végigszáguldani az életet. Nem akartam, hogy a gyermekeim csak annyira emlékezzenek, hogy „Anyának mindig rengeteg dolga volt”. Azt akartam, hogy mélyen, biztosan meg legyenek győződve a szeretetemről. És nemcsak a gyermekeim, de a férjem is, a szüleim is, a testvéreim is és így tovább.

A Bibliából egyértelmű, hogy a szeretet a legközpontibb kérdés az életben. És nem csak a kirakatszeretet mások előtt. Az Első korintusi levél 16,14 azt kéri: „Mindent, amit tesztek, szeretetben tegyétek!” Akkor is, amikor megpróbálok reggel elindulni otthonról, s akkor is, ha szorít a határidő. Isten világosan tudomásomra hozza, hogy le kell lassulnom, és a tennivalóimmal szemben mindig elsőbbséget kell adnom annak a személynek, akivel vagyok.

A rohanás kiiktatása az életemből évek kemény munkájába telt. Lassabb járásra, nyugodtabb beszédre kellett áttérnem. Le kellett raknom néhány önként vállalt feladatot, meg kellett terveznem előre a napjaimat. És ami legfontosabb, foglalkoznom kellett rohanásom belső motivációival. Menet közben megtanultam, hogy a rohanás nem egy bizonyos életstílus velejárója. Nem lehet rámutatni valamire, hogy nézd, testvér, ez a te problémád, hagyd abba.

A valóság az, hogy a gyermekeit otthon nevelő anyuka gyakran elfoglaltabb egy vállalat ügyvezetőjénél. Egy nyugdíjas többet rohangálhat, mint egy ötgyermekes, dolgozó édesanya. A rohanás gyökere belül van. Abból ered, hogy saját időbeosztásom szerint élek, és nem Istenét követem. Pedig Isten időbeosztásában a körülöttem élők szeretete mindig rajta van a tennivalók listáján.

A rohanás másutt gyökerezik. Van, akinél abból adódik, hogy mindent az utolsó percig halogat, aztán egyszerre szakad nyakába az egész. Másoknak az emberek véleménye számít, annak akarnak megfelelni, ezért rohannak. Én be akartam bizonyítani magamnak, hogy még mindig képes vagyok mindenre, amit lánykoromban teljesítettem, hiába lassította le az életemet a gyermekáldás. Bárhol is gyökerezik, az eredmény ugyanaz: egy túlhajszolt nő, akinek nincs ideje kifejezni szeretetét a körülötte élők iránt.

Most is láthatsz még sietni. Főleg, amikor a férjem vagy a gyerekek elszólítanak a munkámtól, hogy velük legyek. De mostmár azért sietek, hogy szeressek, nem azért, hogy elvégezzek egy feladatot. Ég és föld a különbség.

Uram, köszönöm, hogy türelmes vagy hozzám, hogy kimutatod szeretetedet. Neked mindig van időd rám. Segíts, kérlek, hogy én is adni tudjam ezt az ajándékot a körülöttem élőknek. Mutasd meg, kérlek, rohanásom gyökereit, és segíts, hogy megváltozzam. Jobban akarok hasonlítani Rád. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: Hurry Is a Heart Condition
Encouragement for today, 2012. december 31.
www.proverbs31.org/devotions

Túltervezők
Suzie Eller

„A szív megtervezi az embernek az útját, de a lépéseit az Úr irányítja.” Péld 16,9

Tollal a kezemben csak ültem, s bámultam a szavakat az előttem fekvő lapon.

„Nem fogsz rátalálni békességemre, ha túlságosan megtervezed az életed, így próbálva irányítani azt, ami történni fog veled a jövőben. Ez a hitetlenség egyik gyakori formája.” (Sarah Young: Jézus a vonalban)

A tervezés egyike azon dolgoknak, amiben jó vagyok. Minden napra időben kész a listám az aznapi tennivalókról. Rengeteg ötletem van a szolgálatra is. De még a szemétkidobást is megtervezem!

A tervezés jó dolog, nem?

Ahogy a fenti szavakat olvastam napi áhítat közben, a Szentlélek elém tárta, hogyan jelenek meg gyakran Mennyei Atyám előtt.

Annyi mindent akarok csinálni. Valahol mélyen tudom, hogy Isten időzítése nem az én időzítésem, de néha tennivalóim litániája abban a reményben készül, hogy ha állandóan keményen dolgozom, és eleget tervezek, Isten rááll az én beosztásomra.

Nem arról van szó, hogy ne osszuk be az időnket. Amilyen rohanó életet élünk, napi teendőink listája megóv attól, hogy kirakjuk gyermekünket parasztlány jelmezben a szomszéd kapuja előtt, miközben az álarcosbál nem ezen, hanem a következő pénteken lesz (igen, megtörtént…).

Amiről itt szó van, ez egy mélyebb, lelki dolog. Hányszor megtörtént, hogy csak terveztem, terveztem, és tovább terveztem, csak hogy újra meg újra csalódjam, mert a listának sosincs vége, s a célok egyre messzebb kerülnek.

A tervezésem nem annyira az időbeosztásról, mint az aggódásról szólt. Úgy éreztem, a listázással teszek valamit azért, hogy uraljam a helyzetet.

Úgy éreztem, Isten így szól hozzám: „Rakd le. Az egész tervezést, az összes aggódásod a dolgok kimenetelével kapcsolatban.”

Péter első levele 5,6-7 így biztat: „Alázkodjatok meg az Isten hatalmas keze alatt, hogy annak idején megdicsőítsen benneteket. Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.” Isten hatalmas keze fölöttünk van, és Ő tudja, mikor van „az” az idő („annak idején”). Rögtön a következő versben figyelmeztet Péter, hogy legyünk éberek, mert az ördög ugrásra készen vár, hogy megtámadjon.

Nem véletlenül oszt meg velünk Péter egy ígéretet és egy figyelmeztetést.

Az ígéret az, hogy Isten kézben tartja a dolgokat. Pontosan tudja, merre vezet téged, és ha bízol benne, sokkal többet kapsz, sokkal kielégítőbb lesz az eredmény, mint bármi, amit te gondosan elterveztél.

Ha belekerülünk a túlzott tervezés csapdájába, és a dolgok nem úgy történnek, ahogy mi szeretnénk, a csalódások szorongást keltenek és idegességet, dühösek leszünk Istenre – ezek mind az ellenség csapdái, amikkel szeretne letörni, és elterelni a figyelmünket.

Máig is írok időbeosztást. Segít, hogy ne felejtsem el, amit meg kell tennem.

De a túlzott tervezést abbahagytam.

Isten útjai magasabbak az enyémnél. És ha ezt az igazságot előbbre valónak tartom az én terveimnél, akkor mindig kész vagyok irányt váltani Isten tervei szerint.

Vége a túltervezésnek, az időm aprólékos beosztásának. Mikor átgondolom reggel az előttem álló napot, a listám első helyén ez áll: Bízom Istenben.

Uram, tudom, hogy jó dolog tennivalóink megszervezése, de a túltervezés aggódást szül. Mostantól minden gondomat átadom Neked. A Te kezedben van a jövőm. Bízom Benned. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: Overplanners Anonymous
Encouragement for today, 2012.12.28.
www.proverbs31.org/devotions



Egyedül is képes vagyok
Tracie Miles

„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek.” Jn 15,5

Kisfiam, Michael, még csak tanulgatta bekötni a cipőjét, és nem boldogult a feladattal. Ám valahányszor segíteni akartam, azt kiabálta: „Egyedül is meg tudom csinálni!”

Pedig nem tudta. Még nem voltak meg a cipőfűzéshez szükséges készségei és tudása. Felajánlottam neki, hogy ölbe veszem, és megtanítom, de kiszabadította magát, elszaladt, és tovább próbálkozott egyedül – sikertelenül. Néha muszáj volt erőszakkal lefognom, miközben megfeszített kis testét ide-oda rángatta, hogy megakadályozzon a műveletben.

Michaelt izgatottá tette, hogy egyedül fűzze be a cipőjét. Azt gondolta, képes rá. Én, az anyjaként tudtam, hogy egyedül nem megy még neki.

Megértem a bosszúságát, mert felnőttként velem is sokszor előfordul, hogy nem akarom elismerni: segítségre van szükségem. Gyermekkorunktól önállóságra nevelnek, és néha még az is kialakulhat bennünk, hogy a segítségkérés gyengeség, vagy a kudarc jele. Küzdünk a büszkeségünkkel, s meg akarjuk mutatni a világnak, mire vagyunk képesek.

Lehet, hogy mi így látjuk, de Jézus nem erről tanít.

A mai versben arról beszél tanítványainak, hogy nélküle semmit sem tehetnek. Bár elhagyták régi életformájukat, hogy kövessék és szolgálják Jézust, Ő meg akarta értetni velük, hogy ennél többre, bensőséges, függőségi viszonyra van szükségük Vele.

Jézus nem parancsolt, inkább meghívta tanítványait, hogy Benne lakjanak. Áldásokat ígért, és azt, hogy sok „gyümölcsöt” fognak teremni.

Ahogy az alma is csak úgy tud megnőni, ha az ághoz kapcsolódik, ahonnan élelmet és életet szív magába, nekünk is így kell rácsatlakoznunk Jézusra. A Krisztussal való életbevágó és életet adó egység nélkül életünk nem fog gyümölcsöt teremni.

Miről beszélek? Mikor fáradhatatlanul igyekszünk megbocsátók lenni, helyrehozni valakinek az életét, túljutni egy belső harcon, megváltoztatni valamit, elvégezni egy feladatot, elérni egy célt. Túlságosan sokszor saját erőnkre és bölcsességünkre alapozunk ahelyett, hogy felfognánk, Isten segítségére van szükségünk, és hagyatkozzunk rá. Aztán ha nem jutunk előre, idegesekké és feszültekké válunk, épp mint a kisgyerek, aki nem tudja megkötni a cipőfűzőjét.

Az önmagunk tudására, ügyességére vagy tapasztalatára hagyatkozás gyakran akadálya előrejutásunknak. Úgy érezzük, legyőztek, elcsüggedünk, s titokban vágyunk rá, hogy földhöz vágva magunkat igazi jó hisztit csapjunk.

Az eredeti „bennem marad” szó jelentése: „benn lakik, tartózkodik vagy megmarad egy állapotban, egy kapcsolatban”. Amikor elfogadjuk Jézust Megváltónknak, ő meghív arra, hogy benne lakjunk, s ez az igevers megtanít rá, miért olyan fontos hitünk számára, hogy kapcsolatban maradjunk. Ahogy napról napra tanuljuk a Jézusban élést, egyre jobban felszerelkezünk a stressz és a támadások kezelésére, egyre jobban felkészülünk a váratlan helyzetek, katasztrófák kivédésére Jézussal együtt.

Ahogy én is ismertem kisfiam korlátait, Isten is tudja, hogy a segítségére van szükségünk, mialatt igyekszünk végigjárni életutunkat. Megérti önállósági vágyainkat, küzdelmeinket a büszkeségünkkel, de ha benne lakunk, és elfogadjuk segítségét, könnyebben fogjuk kezelni a stresszt és az élet kihívásait.

Uram, nem fogtam fel eddig, mekkora feszültséget, mekkora stresszt okoztam magamnak azzal, hogy úgy gondoltam, magam is meg tudom oldani a problémáimat. Bocsásd meg, hogy megpróbáltalak kiiktatni a mindennapi gondjaimból. Jézus nevében, Ámen.

Tracie Miles: We Can’t Do It ALone
Encouragement for today, 2012.08.24.
www.proverbs31.org/devotions



Ha csak várunk
Rachel Olsen

„Aki mindig csak a szelet figyeli, nem vet, és aki csak a fellegeket lesi, nem arat.” Préd 11,4

Szoktál arra gondolni, mikor egyik-másik ismerős asszony, barátnő, barát jut az eszedbe, hogy hogy képes valaki ennyi mindent elvégezni?

Én is szoktam.

Nem esik jól az az érzés, hogy valamiben hátrébb vagyok, hogy valamit hiába terveztem be a tennivalók közé, nem jutok oda, hogy el is végezzem.

Elkezdtem elemezni, mi lehet az oka, hogy egyesek jobban teljesítenek, mint én. Miért aratnak ők többet? Egyszerűen nincsenek bennem a képességek, hogy olyan gyorsan fussak, mint ők?

Ebben biztos van valami. Mind ismerünk olyan embereket, akik magas energiaszinten működnek. Megjegyzem, én is energikus vagyok, de nem olyan kora reggeltől pörgős, mint egyesek, akiket utálok … bocs, csodálok … na jó, irigylek.

Vagy most ilyen korszakban vagyok? Még itthon vannak a gyermekeim. Akkorák, hogy még nem tudnak vezetni. Az anyaság bizonyos korszakai zsúfoltabbak lehetnek, mint mások.

Ám minél többet gondolkoztam rajta, annál inkább éreztem, hogy nem ezekben van a problémám gyökere.

A hiba a hozzáállásomban van, abban, hogy kivárok: nem lépek, míg minden feltétel nem adott. Ha úgy érzem, nem tudok valamit jól elvégezni, inkább meg sem teszem. Ha nem érzem biztosnak az összes mozzanatot vagy a végeredményt, inkább el se kezdem. Amiből aztán az következik, hogy egy csomó tennivaló várja, hogy elkezdjem, vagy befejezzem.

Otthonunk belső átalakítása.

Hímzések és varrnivalók.

Megírni valók.

Munkahelyi ötletek.

Még a bibliatanulmányozási terveim is várakoznak.

Nagyon sok időt töltök várakozással, hogy minden körülmény tökéletes legyen a munkakezdéshez, hogy „beérjenek” a körülmények, mielőtt vetni kezdenék. Rengeteg időt pazaroltam el ezzel. Visszanézve tán egyetlen elvégzett munkámat sem tudnám említeni, aminek indulásakor úgy éreztem, teljesen előkészültem rá.

Ideális körülményekre vágytam, és vártam. A Prédikátor Könyvének egyik legfontosabb tanítása, hogy tanuljunk meg különbséget tenni aközött, ami tőlünk függ, és ami nem. Például nem tudjuk befolyásolni az időjárást, az öregedést, a munkaerőpiacot. Kár is próbálkozni. S ugyanilyen hiábavaló, ha nem kezdünk hozzá álmaink megvalósításához, mert arra várunk, hogy az időjárás, a külsőnk vagy a munkaerőpiac kilátásai tökéletesek legyenek.

Sose tervezzünk hétvégi kirándulást, mert hátha esni fog az eső? Ne kínozzuk magunkat a testedzéssel, mert egyszer úgyis meghalunk? Meg se próbáljunk szakmát tanulni, mert hátha változni fognak a gazdaság igényei?

A Préd 11,4 arra figyelmeztet, hogy hagyjuk abba a halogatást! Ne vigyük túlzásba az óvatosságot. Ne várjunk a tökéletesre. Ha a felhőket lessük, sosem kezdjük el a vetést, és így biztosan elmarad az aratás is.

Igaz, hogy nem mindig tökéletesek a körülmények. Lehet, hogy kudarcba fullad a próbálkozás. Lehet, hogy hónapokig kell próbálkozni, mire eredménye lesz. De akár sikerülhet is! Előre nem tudhatod, összejön-e vagy sem. De ha el se kezded, biztos, hogy nem lesz eredmény.

Nem tudunk hatni az esőre, az élet sáskáira vagy a termés nagyságára. De hatni tudunk a vetésre. És semmi se nő, ha nem fektetünk energiát a vetésébe, és nem öntözzük meg imádsággal.

A Prédikátor Könyve arra tanít, hogy a jövő kiszámíthatatlansága sarkalljon szorgalmasabb munkára, és ne búslakodó álmodozásra, miközben bámuljuk a felhőket – és másokat, akik elhúznak mellettünk.

Mindent nem tudunk irányítani, de valamit biztosan megtehetünk. Aki a felhőket bámulja várakozva – nem fog aratni. Aki vet, az fog.

Uram, bocsásd meg, hogy annyi időt elpazaroltam várva a tökéletes körülményeket. Hogy vártam addig, míg úgy éreztem, biztos lesz a siker. Szeretnék hitben elindulni. Vetni szeretnék és aratni. Szeretnék jó intézője lenni az időnek és a lehetőségeknek, amiket elém adsz. Jézus nevében, Ámen.

Rachel Olsen: Looking around
Encouragement for today, 2012.12.21.
www.proverbs31.org/devotions

2013. április 2., kedd

Lélekerősítő levelek 114

A legnehezebb időszakokat is jóra fordítja Isten
Sharon Glasgow

„Te vagy az Isten, aki csodát művelsz, a népek előtt feltárod hatalmadat.” Zsolt 77,15

Tavaly hirtelen félbeszakadtak karácsonyi készülődéseink, mikor egy kocsi teljes sebességgel belénk rohant a jelzőlámpánál. Ajándékok, finomságok, karácsonyi listák szóródtak szét a földön. Hál’ Istennek, hamar kiérkeztek a mentősök és a rendőrök, s javasolták, hogy menjünk be a kórházba vizsgálatra.

Több órányira voltunk még otthonról, rengeteg tennivaló várt. Igyekeztünk higgadtan megnyugtatni őket, hogy csak horzsolások, zúzódások vannak rajtunk, de különben jól vagyunk. A mentősök hazaengedtek.

De férjem, Dale, nem érezte jól magát. Másnapra ez a „nem érzi jól magát” a mellkasára koncentrálódott. Úgy gondoltuk, valami történt a szívével.

Huszonnégy órán belül másodszor hívtuk a mentők számát. Most is azonnal kijöttek, és a férjemet, meg engem, mint kísérőt, bevitték a sürgősségre.

Szerencsére nem voltunk egyedül. Sógorom, Tom, kocsijában a lányainkkal, követte a mentőt. Todd barátunk szintén meghallotta, mi történt, s ő is elindult a kórházba.

A váróban Todd Tommal beszélgetett a kelet-afrikai misszióról, amit Tom vezet. Tom elmesélte, hogyan igyekszik anyagi forrásokat találni, mert kutakat szeretnének fúrni, hogy több ezer ember tiszta vízhez jusson a környéken. Toddnak eszébe jutott egy beszélgetés, amit épp előző este folytatott egy ismerősével. Hihetetlen, de az illető épp arról a régi vágyáról beszélt, hogy támogatni szeretné afrikai emberek ivóvízhez jutását.

Todd azonnal felhívta az illetőt, és elmesélte találkozását Tommal és a problémájával. Ez a nagylelkű hölgy azonnal felajánlott egy összeget, amiből 5000 ember számára tudnak kutat fúrni Kelet-Afrikában.

Mialatt Isten a vízellátás csodáját bontakoztatta ki, a férjem gyógyulásában is csoda készült. Az orvosok megállapították, hogy Dale-nek szívrohama volt a baleset miatt. A család, a barátok imádkoztak érte, és hihetetlen, de nagyon hamar tökéletesen érezte magát. Másnap törölték a „szívroham” diagnózist, s hazaengedték a kórházból. Semmi baja nem volt!

Hogy felgyorsultak a dolgok! Nem egészen 24 óra alatt balesetünk volt, Dale kórházba került, szívrohamot állapítottak meg nála, létrejött „a semmiből” egy szerződés, mely több ezer afrikai ember egészséges vízzel való ellátását biztosítja, és kiengedték a kórházból Dale-t teljesen gyógyultan!

Őszinte leszek: iszonyatosan nehéz 24 óra volt, ami teljesen felborította minden tervemet az ünnepekre. Nem szeretném újra átélni. Az autóbalesetek, a sürgősségi osztály nem olyasmik, amiket az ember valaha is át szeretne élni, hát még karácsonykor. Hiszen karácsonyt az év legszebb időszakának tartjuk!

Akkor, pillanatnyilag, szörnyű volt, de visszanézve az egész csodálatos! Az évnek egy olyan időszakában, mikor Isten legnagyobb csodájára – Jézus világra jöttére – emlékezünk, mi is tanúi lehettünk néhány lélegzetelállító csodának. Isten felhasználta a legnehezebb helyzetet, hogy megmutassa hatalmát – nem csak a helyi kórházban, ahol Dale meggyógyult, hanem a messze Afrikában, ahol sok élet menekült meg azáltal, hogy tiszta vízhez jutnak az emberek.

Legyünk résen az ünnepek alatt, tudjunk figyelni az Úr működésére. A 77. zsoltár 15. versében megígéri nekünk, hogy csodákat fog véghezvinni, és megmutatja a hatalmát. Te miben tapasztalod ezt?

Uram, nyisd meg a szememet, hogy lássam a csodákat az én terveimen kívül eső történésekben. Segíts, hogy tekintetemet mindig rajtad tartsam, és a Te hatalmadon. Jézus nevében, Ámen.

Sharon Glasgow: The Hardest Days – God Uses Them for Good
Encouragement for today, 2012. dec. 17.
www.proverbs31.org/devotions

Ajándék az Úrnak
Suzie Eller

„A hálaadás legyen felajánlott áldozatod Istennek” – Zsolt 50,14

Szeretem az ajándékokat. Nem is az számít, mi van a csomagban, hanem a meglepetés kibontása, az a tudat, hogy valaki rám gondolt, mikor kiválasztotta vagy elkészítette.
Szeretek ajándékot adni is. Nemrég találtam egy nagyon régi, baseballos kártyacsomagot egy hagyatéki vásáron. 5 dollárba se került, s láttam magam előtt a fiam mosolyát, mikor megtalálja karácsonykor a zoknijában.
Ahogy közeledik a Karácsony, gondolataink egyre inkább az ajándékok körül forognak. Neveket húzunk. Listákat írunk. Van, aki hajnalban kel, hogy valami hihetetlen akciót elérjen.
De ahogy egyre közelebb érünk Karácsony napjához, jó volna arra az ajándékunkra koncentrálnunk, ami mind között a legfontosabb, mert Istennek adjuk: a hálaadásra.
Réges-régen, jóval Krisztus keresztje előtt, az emberek azon küzdöttek, hogy kitalálják a tökéletes ajándékot Istennek. Különféle áldozatokat mutattak be Neki, de az 50. Zsoltár 14. versében azt olvassuk: „A hálaadás legyen felajánlott áldozatod Istennek”. Ez egy ajándékkérés Isten részéről, aki mindenekelőtt bensőséges kapcsolatra vágyik népével.
Mi lenne, ha ezen a karácsonyon megajándékoznánk azzal, ami az ajándéklistáján szerepel? Szívünk elfordulna a tennivalók, bevásárlások hajszájától a minket körülvevő csodák felé.
Istenem, köszönöm, hogy egészséges a gyermekem.
Köszönöm, hogy a férjem annyira szeret minket.
Köszönöm ezt az ételt, amit gondos kezek készítettek.
Uram, mondtam már, mennyire hálás vagyok, hogy meleg van idebent, s a takaróink is melegek, nem fázunk éjszaka sem?

Ahogy elkezdjük felajánlani hálaajándékunkat, mintha több réteg csillogó csomagolópapírt bontogatnánk, ahogy mélyebbre jutunk, egyre szebbek, szikrázóbbak.
Köszönöm, Uram, hogy megláttál, mikor kereső kamasz voltam, s kimutattad felém szeretetedet.
Köszönöm azt az időt, amit a férjem ágya mellett töltöttem a kórházban, s hogy mindig adtál erőt a következő éjszakához.

Köszönöm, hogy amikor irgalomra volt szükségem, megtaláltam azt a Te jelenlétedben.
A Karácsony a legnagyobb Ajándék ünnepe, de a családi, anyagi gondok, vagy a jó öreg stressz elhomályosíthatják e különleges nap fényét. A hálaadás ajándékának felajánlása erőt ad ahhoz, hogy ezek a dolgok az őket megillető helyre kerüljenek, mialatt a hála minden mást beborít.
Társulj hozzám, s Karácsony végéig ajánljunk fel minden nap egy hálaajándékot Istennek.

Uram, Karácsony gyakran elvész a nagy rohanásban, a részletekben, de most szeretnék megállni, és ajándékot adni Neked. Hálás vagyok Neked minden jóért, amit kaptam Tőled. Segíts, hogy a következő napokban hálatelt szívvel tudjak ünnepelni. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: A Gift for Him
Encouragement for today, 2012. december 14.
www.proverbs31.org


Mire figyelek az ünnepen
Tracie Miles

„Az Úr azonban így válaszolt: "Márta, Márta, sok mindenre gondod van, és sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszik el tőle soha." Lk 10,41-42

Csak néztem a földön szétszóródott csillogó törmeléket, összegabalyodott vezetéket, és kitört belőlem a sírás. Felborult karácsonyfám miatti idegességem, szomorúságom elérte a csúcspontját. Nem ez volt ugyanis az első alkalom azon a héten, hogy felborult a fa. Negyedszerre történt. Plafonig érő fánkat a talpra rögzítettük, majd együtt minden ágra díszeket aggattunk. Mikor végeztünk, felkapcsoltuk a világítást, s mikor kigyúltak az apró égők, hátra léptünk, s csodáltuk a művünket.
Örömmel éltük át azt a percet. Majd ugyanezt második alkalommal. A harmadik ledőlés után a megmaradt díszek felrakása már rutinszerűvé vált.
Mikor a fa újra felborult az éjszaka közepén – negyedszerre – hangosan megfogadtam, hogy soha az életben nem állítok többé karácsonyfát.
Hagytam, hogy az a fa megfosszon a Karácsony örömétől, s idegességet meg jó adag dühöt éreztem helyette. A fával való hadakozás sokkal több energiámat és érzelmemet emésztette fel, mint kellett volna. Mielőtt észrevettem, figyelmemet teljesen lefoglalta az, ami nem „szükséges”.
A Lk 10,41-42-ben Jézus épp ettől óvja Mártát. Mártát teljesen lefoglalta a tökéletes vacsora szervezése Jézusnak, az, hogy minden vendéglátással összefüggő fontos feladatát tökéletesen elvégezze, a „dolgok” annyira lekötötték, hogy maga Jézus kikerült figyelme fókuszából. Bosszankodott amiatt is, hogy nővére nem segített, ettől ingerült lett és rosszkedvű.
Szóvá is tette neheztelését, mire Jézus azonnal, mégis kedvesen figyelmeztette, hogy olyasmiért aggódik, ami igazából nem is számít. Jézus nem igényelt csodás étkeket, tökéletesen kidekorált környezetet, makulátlan konyhát. Nem hatotta meg Márta sürgölődése. Egyet szeretett volna, ha Márta újragondolja a fontossági sorrendet, és Őt magát helyezi figyelme fókuszába.
Karácsonykor Jézus születésére összpontosítunk. Legtöbbször mégis számos „dolog” elvonja figyelmünket. Feszültté tesz az ajándékok vásárlása, a pénz, amibe kerülnek. Azon idegeskedünk, van-e megfelelő ruhánk, amit az összejöveteleken viselhetünk. Aggódunk, hogy felszedünk néhány kilót a karácsonyi finomságok miatt. Fantáziánkat felemészti a dekorálás. Sütünk-főzünk-takarítunk, hogy minden tökéletes legyen a vendégek számára.
Sok mindenre van gondunk, és nem figyelünk az Egyetlenre, aki valóban számít.
Márta hagyta, hogy a sokféle elfoglaltság elvonja figyelmét Jézusról, ám ebbe a csapdába mi is könnyen beleesünk az ünnepek alatt. Talán nem mindig a tevékenység köti le figyelmünket, lehet az a pénz, az aggódás a családi összejövetelek sikeressége miatt, és igen, lehet akár egy instabil karácsonyfa is. Az ünnepekre készülődés káosza észrevétlenül megfoszthat a Jézusban megtalált örömtől, ami „a szükséges” az életünkben. Tudatosan igyekezzünk ezen a karácsonyon drága Megváltónk születésére koncentrálni, s ne hagyjuk, hogy a stressz eluralkodjék rajtunk. Ha idén sikerül, talán kialakulhat ebből egy új hagyomány. Amikor valóban Jézus válik az ünnep központi alakjává és értelmévé.

Uram, Te tudod, hogy könnyen feszültté válok az ünnepi készülődéstől. Segíts, kérlek, hogy figyelmem Rád szegeződjön, s ne vonja el a készülődéssel járó sok törődés, feladat, felelősség. Jézus nevében, Ámen.

Tracie Miles: Adjusting Our holiday Focus
Encouragement for today, 2012. dec. 18.
www.proverbs31.org/devotions

A moslékos vödör
Lysa TerKeurst

„Bízd gondjaidat az Úrra, ő majd megerősít, nem hagyja, hogy az igaz meginogjon!” Zsolt 55,23

Nemrég együtt kávéztam egy barátnőmmel.
Ez az egyik legnagyobb hozadéka annak, hogy a fiam hazajött a szünetre a kollégiumból. Neki pénz kell, nekem meg idő. A lányoknak meg elfoglaltság. ÍEzért elvitte őket egy szórakoztató központba, ami kész gyerekparadicsom.
A barátnőmnek meg én kellettem.
Így hát találkoztunk, csevegtünk, majd együtt feldolgoztunk egy helyzetet, amit bár ne kellett volna megbeszélnünk – az emberi galádságról.
Tudom, inkább azt kéne mondanom, hogy az emberek nem aljasok. De néha szándékosan azok.
Azt is tudom, hogy minden történetnek két oldala van. Istennek hála, ezt nagyon jól tudom. De az ünnepek környékén, amikor a „kedvesség”, a „szépség” mindent igyekszik eluralni, a legkisebb gonoszság is sokkal jobban fáj.
Azt is tudtam, hogy az elmúlt évek során szegény barátnőm túl sokszor sírta végig a napokat az ünnepek idején, és ez nagyon elszomorított. Miatta szomorkodtam. És azok miatt, akik csúnyán viselkedtek vele. És amiatt, hogy mi keresztények néha nagyon csúnyán tudunk viselkedni. Nyersen, bántón, fáradtan ahhoz, hogy keresgéljük a megfelelő szavakat.
Nemrég kaptam egy emailt valakitől, aki túl fáradt volt, hogy keresgélje a megfelelő szavakat. Máig nem tudom, mi borította ki annyira. És bár rávettem az ujjaimat, hogy kedves, elnéző módon válaszoljanak, elismerem, hogy legszívesebben odarohantam volna, s jól megmondtam volna neki a magamét. Hú, de nagyon uralkodtam a nyelvemen! Mert én is tudok durva lenni. Mint azok, akik megbántották a barátnőmet.
Sokkal több a közös bennünk, mint amit hajlandóak vagyunk elismerni.
Nem akartam megint filozofálni, de mégis az lesz belőle.
Minden szívben van egy vödör, amibe beledobjuk a sérelmeinket. Kis sérelmeket, nagyokat, múltbelieket – mind elmerülnek a moslékos vödörben. Azt hisszük, minden rendben, a sérelmek le vannak fedve. Azt hisszük, elintéztük őket, mert már alig jönnek a felszínre. Igen ám, de aztán jön valaki, és belerúg a vödörbe egy vagy több durva szóval, s felborítja.
A tartalom kilöttyen. Kicsorog. Kiszivárog. Foltot ejt. És válaszszavainkban ott van az, ami a moslékos vödörben volt.
Ez történik.
Lelki moslékunk hasznos lehet, ha együttérzéssé érik. Egyesek hagyják, hogy Jézus megérintse moslékukat, hogy irgalmat, elnézést, megbocsátást keverjen közé, s szeretetet, mely messze meghaladja azt, amire mi képesek vagyunk.
De sokan hagyjuk, hogy moslékunk erjedjen – büszkeségből, makacsságból, azért, mert jogunk van a magunk igazához, keserűségből, ami a megfoszt a lehetőségtől, hogy azzá növekedjünk, akivé lennünk kellene az eredeti terv szerint. Így hát együttérzés helyett a legélesebb ítélkezés spriccel belőlünk minden egyes szavunkkal.
Együttérzés. Ítélkezés. A mindnyájunkban ott lévő moslékos vödör valósága.
Jó dolog ezekről beszélgetni egy kávé mellett, ha sikerült játszani küldened a gyermekeket.

Uram, te minden dicséretre méltó vagy! Segíts, hogy rád bízzam minden sérelmem, fájdalmam gyógyítását. Tudom, hogy egyedül Te tudod a moslékot együttérzéssé változtatni, amiért én nagyon hálás vagyok. Lágyítsd meg a szívemet, Uram, és segíts, hogy azzá váljak, akivé Te megterveztél engem. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: The Slop Bucket
Encouragement for today, 2012.12.13.
www.proverbs31.org/devotions


Folyóvíz mellé ültetve
Wendy Pope

„Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz.” Zsolt 1,3

Mikor hozzámentem álmaim férfijához, azt hittem, elkezdődött a boldogan-éltek-amíg-meg-nem-haltak időszak. És így is volt – egy ideig. Csinos kis házunk volt a Logan streeten, negyedikeseket tanítottam, a gyülekezetben kedves barátok vettek körül. Nem csak jó, hanem nagyszerű volt az életünk.
Ez a „nagyszerű” hamar elszállt egy új állással egy új városban, egy új otthonban, egy új babával. Férjem munkájával együtt járt, hogy távol volt tőlünk – nagyon sokszor. És én egyedül voltam – szintén nagyon sokszor.
Nehéz volt átállni a sok egyedül töltött időre, de segített rájönnöm, hogy valami hiányzik. Előbb nem tudtam, mi az, és hol találom meg, csak azt tudtam, hogy nem tudja megadni az otthonom, a gyermekem, a férjem.
Eltartott egy ideig, míg végül rájöttem, mi hiányzik: Isten nem volt része a boldogan-éltek-stb. életemnek. Kihagytam belőle. Korán elfogadtam Jézust Megváltómnak, de sosem adtam át magam Neki, és nem sok időt töltöttem vele imádkozásban vagy a Bibliát olvasva.
Egy megváltott lélekből, aki nincs kapcsolatban Krisztussal, hiányzik az Ő teljessége. Ebben az ürességben éltem.
Isten meghallotta kielégítetlen szívem kiáltását, és a Szentíráshoz irányított. Amikor aznap kinyitottam a Bibliámat az első zsoltárnál, ezt a feltöltő igazságot olvastam:
„…az Úr törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal. Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz.” Zsolt 1,2-3
Isten gyöngéden rávezetett, hogy az én fám – az életem – az Ő életadó folyóvizétől távolra lett ültetve. A világ vizei mellé ültettem magam, az időszakos örömök és beteljesülések mellé. Ettől pedig, a Tőle való távolléttől, állandó szomjúságban éltem. A terméketlen talaj és a vízhiány miatt fonnyadni kezdtem.
Az Igén való elmélkedés rávilágított, mi okozza a hiányérzetemet. Sosem jutott eszembe, hogy Isten utasításaiban örömöt lelhetnék, hogy a róluk való éjjel-nappali elmélkedés egyáltalán lehetséges. „Hogyan elmélkedhet valaki állandóan az Igéről, Uram, s közben a tennivalóit is elvégzi?” – kérdeztem.
Szelíd suttogással jött a válasz: „Próbáld ki.”
A következő öt hónapban naponta olvastam egy fejezetet a Zsoltárok Könyvéből. Pontosabban, a 119. zsoltárra több napot szántam. Olvastad a 119. zsoltárt? 176 verse elég nagy falat egy ilyen magamfajta újdonsült igeolvasónak.
Te Isten közelébe ültetted az életedet? Gazdag talaja van szívednek, ahol bőséges termést hozhat az Ige? Ha most azt érzed, amit én akkor, mikor kinyitottam a bibliámat – magányosnak, szomjazónak, hervadtnak –, a mai naptól fogva felfrissülhetsz!

Uram, ki akarom nyitni a bibliám, hogy Te elültethesd a változás magvait a szívembe. A világ szerinti élettől úgy érzem, fonnyad a lelkem. Köszönöm, hogy Igédnek hatalma van rá, hogy megváltoztasson. Jézus nevében, Ámen.

Wendy Pope: Planted by Streams
Encouragement for today, 2012.12.11.
www.proverbs31.org/devotions


Egyszerű, kedves Karácsonyt
Glynnis Whitwer

„Ott-tartózkodásuk alatt elérkezett a szülés ideje. Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson.” Lk 2,6-7

Gyermekkoromban nálunk otthon egyszerű volt a karácsonyi készülődés. Édesapám csendes szavú biológiatanár volt, édesanyám keményen dolgozó háziasszony. Hozzájuk nem illettek extravagáns partik vagy luxusajándékok. Visszanézve mégsem érzem, hogy bármi hiányzott volna – egyszerű, kedves szokásokból állt a Karácsony, amik nagyon sokat jelentettek nekem.
Például minden évben kocsiba ültünk, és végighajtottunk a városon, gyönyörködve a karácsonyi fényekben. Mézeskalácsot gyúrtunk, harangocskákat, csillagokat szaggattunk a tésztából, zöld és piros cukormázzal vontuk be, színes cukrot szórtunk a tetejére. Igazi angyalhajat használtunk, így a fa díszítése hosszas művelet volt, takarékoskodó édesanyám ragaszkodott hozzá, hogy szálanként rakjuk fel a fára, és úgy is kellett leszedni, így nem gubancolódott össze, el lehetett tenni jövőre.
Karácsony este mindig elmentünk a 11 órás misére, papírgalléros, apró fehér gyertyákat tartottunk a kezünkben, és elénekeltük éjfélkor a Csendes éjt. Karácsony napjának reggelén a zoknikban és körülöttük egyszerű ajándékok voltak, például egy posztóbaba, amit nagynéném készített nekem.
A karácsony előtti napokat sem zsúfoltuk tele tennivalóval. Voltak mindig apró, kedves pillanatok, amik megérintettek, amik emlékeztettek rá, hogy valami különleges esemény történt 2000 évvel ezelőtt. A Karácsony nem arról szólt, hogy még több legyen, hanem a háláról mindazért, ami van.
Mennyire más a jelen – különösen attól az elvárástól, hogy minden évben szebb legyen, jobb legyen. Elolvasván Jézus születésének történetét Lukács evangéliumában, látom, hogy Isten sokkal csendesebb, hálatelt mintát adott a Karácsony ünneplésére. És nem tudom, nem Jézus igaz története lenne-e a legjobb módja születése megünneplésének – szemben mindazzal, amit a reklámok sugallnak.
Lukács történetében szerény embereket látunk szerény helyen. Nem jutott nekik kényelmes szoba, berendezkedtek egy állatoknak szánt szálláson. Senki nem adott Máriának babakelengyét, ezért a kéznél lévő rongyokba burkolta gyermekét. Nem volt ringó bölcsője, Jézus az állatok etetőjébe rakott szénán aludt.
Az angyalok mégis ámulattal szemlélték, dicsőítették Istent, és háladalt énekeltek. És Mária szívébe zárta és elmélkedett a történteken.
Elgondolkozom, látva az egyre növekvő nyomást karácsony kommercializálására, nem az volna-e a legjobb, ha visszatérnénk az eredeti módjához az ünneplésnek. A csinnadratta helyett a kedves egyszerűségre lenne szükségünk. Vajon a költekezés helyett a szerénység és alázatosság nem vinne közelebb a csodához?
Ezen a Karácsonyon teszek egy lépést visszafelé. A kevesebb több alapján. Több a nyugalomból, egyszerűségből, alázatból, befogadó, elmélkedő pillanatból. Kevesebb rohanás, több szünet. Kevesebb kapkodás, több odafigyelés a Karácsony eredeti jelentésére: megszületett egy gyermek, aki a Mindenség Királya lesz, egy szolga, aki Megváltó lesz - Emmánuel… Velünk az Isten. Ámen.

Uram, a Karácsony előtti sürgés-forgásban segíts megállnom, hogy a lényegre figyelhessek. Segíts megtapasztalnom szívemben a Karácsony örömét. Köszönöm, hogy elküldted Fiadat. Az ő drága nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: A Sweet and Simple Christmas
Encouragement for today, 2012.12.12.
www.proverbs31.org/devotions