Lélekerősítő - Légy válasz az imáikra

Karen Ehman

„Senki ne keresse csak a maga javát, hanem a másét is.” Fil 2,4

Egy kiscsoport tizenéves fiatallal ültem a templomkert gyepén, jól esett a napsugarak meleg simogatása. Szünetet tartottunk a közös játékban, hűsítőt kortyolgattunk, beszélgettünk. Egyik lány nemrég tért haza missziós útjáról egy fejlődő országban, alig vártam, hogy beszámoljon tapasztalatairól.
„Nos, Renee, mesélj, milyen volt- kértem. - Mi az az egy dolog, ami legtöbbször eszedbe jut?”
Olyasmire számítottam, hogy majd egy kisgyermek édes mosolyát említi, ami megmelengette a szívét, vagy egy istentiszteletet, min rész vett, s ami nagyon különbözött a miénktől. De tévedtem.
„Erre könnyű a válasz. Amit sosem fogok elfelejteni, az, hogy rájöttem, a mi kultúránkban milyen könnyen meg tudjuk válaszolni saját imáinkat.”
Meglepődtem. „Mit érthet azon, hogy ’mi válaszolunk saját imáinkra’? Csak Isten válaszolhat az imákra, nem?” De mielőtt megkérhettem volna, hogy fejtse ki, már folytatta is:
„Tudjátok, itthon, mikor imádkozunk, lehajtjuk a fejünket, hálát adunk, és kérjük Istent, adja meg a mi mindennapi kenyerünket. És aztán? Beugrunk a kocsiba, elmegyünk az üzletbe, és veszünk egy-két kenyeret. Kérjük, hadd élhessünk melegben, biztonságban. A szülők megveszik gyermekeik számára a legjobb autósüléseket, és ha fázunk, feltekerjük a fűtést. A mi kultúránkban olyan könnyű válaszolni saját imáinkra. Ott viszont, ahonnan jövök, kérik Istent, hogy adja meg mindennapi kenyerüket, és fogalmuk sincs, lesz-e elegendő étel a család asztalán vacsorára. Ők merészen imádkoznak. Olyasmit kérnek Istentől, amiről maguk nem tudnak gondoskodni.”
Ez még sosem jutott eszembe, s a gondolat megrázta elmémet, szívemet. Hogyan tudnám az én bőségemből megválaszolni mások imáját? Hogyan használhatnám előnyös helyzetemet mások megsegítésére, buzdítására?
Mai alapigénk, a Fil 2,4 útmutatást ad ehhez a vállalkozáshoz: „Senki ne keresse csak a maga javát, hanem a másét is.” Ne csak a saját imáimra válaszoljak. Keressem a lehetőséget, hogy anyagi forrásaimból és időmből jusson valaki más imájának a megválaszolására is.
Az egész világon nagyon sokan szenvednek, éheznek élelemre, lakhelyre és biztonságra. Vannak, akiknek érzelmi támogatásra, lelki buzdításra van szükségük. Talán csak meghallgatásra vágynak, annak megerősítésére, hogy Isten szereti őket, és nem feledkezett meg róluk. Kapaszkodóra lehet szükségük lelki fejlődésükben. Mikor imádkozunk és cselekszünk, gondolunk-e rájuk is, vagy csak saját szükségleteinket tartjuk számon?
Előre haladva utunkon az Úrral, remélhetőleg egyre figyelmesebbé válunk mások igényeire is. Rövid beszélgetésem ezzel a nyitott lelkű fiatal lánnyal, megváltoztatott. Imádkozni kezdtem azért, hogy Isten nyissa fel a szemeimet, tegye érzékenyebbé a lelkemet azok iránt, akiknek segíthetnék. És aztán hitben figyeljem az Ő működését.
Te hogy vagy ezzel? Listát írsz a szükséges dolgokról magadnak, családodnak, de ritkán gondolsz mások szükségleteire? Eljött az idő, hogy kérjük Istent, tegyen minket válasszá valaki másnak az imájára.

Atyám, kérlek, taníts, hogyan adhatom tovább nagylelkűen időmet, képességeimet, anyagi forrásaimat. Használj fel, kérlek, mikor válaszolsz a szükségben lévők imájára. Segíts, hogy mindig készen álljak követésedre, bárhova vezetsz is. Jézus nevében, Ámen.

Karen Ehman: Be the Answer to Their Prayer
Daily Devotion, 2019.12.17.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2019/12/17/be-the-answer-to-their-prayers

Lélekerősítő - Amikor távol érzed magad Istentől

Sharon Jaynes

„Ő maga ígérte: ’Nem távozom el tőled s nem hagylak magadra’.” Zsid 13,5b

A gyermekemért imádkoztam egy minden nap szinte gépiesen ismételt mondattal: „Kérlek, Istenem, legyél ma Stevennel”.
Mint a mérkőzéseken a játékvezető sípja, ha csalást jelez, a Szentlélek hirtelen megálljt parancsolt: Miért imádkozod ezt nap nap után? Isten Stevennel van. Miért kérek olyasmit, ami már megvan, mintha nem hinnék benne?
Ezért átváltottam édesanyám imájára: Uram, segítsd Stevent, hogy mindig tudatában legyen jelenlétednek.
Isten közelségének, jelenvalóságának igazságát számos helyen hangsúlyozza a Szentírás. Dávid így fogalmazott:
„Hová futhatnék lelked elől? Hová menekülhetnék színed elől? Ha felszállnék az égig, ott vagy. Ha az alvilágban tanyáznék, ott is jelen vagy. Ha felölteném a hajnal szárnyait, és a legtávolibb partokon szállnék le, ott is a te kezed vezetne, és a te jobbod tartana” (Zsolt 139,7-10).
A Zsidókhoz írt levél szerzője figyelmeztet, hogy amit Isten az izraelitáknak mondott, ránk is érvényes, (ezt találjuk az 5Móz 31,6.8-ban és a Józs 1,5-ben is):
„Nem távozom el tőled s nem hagylak magadra.” (Zsid 13,5b)
Pár éve volt egy divatos mondás: „Ha távol érzed magad Istentől, szerinted ki távolodott el?”
De Isten nem egy teremtmény, akitől el lehet távolodni. Sehova sem mehetsz, ahol ne volna jelen. De (és ez egy igen nagy de), távol érezheted magad Istentől. A távolságérzés gyógyszere a dicsőítés, hálaadás, jelenlétének tudatosítása. Ezeket a kapszulákat kell bevenned minél gyakrabban, hogy meggyógyulj.
Edzd magad, de ez nem olyan fáradságos, mint a hangszeres gyakorlás, nem merít ki úgy fizikailag, mintha egy maratonra készülnél.
A gyakorlás abból áll, hogy az élet minden területén újra meg újra tudatosítod jelenlétét. Egyszerű, mint a lassúzás, amit Isten ritmusára táncolsz - mialatt betöltöd a mosógépet, vagy figyeled a szalonna sercegését a serpenyőben. Isten jelenvalóságának gyakorlása azt jelenti, hogy állandóan tudatában vagy jelenlétének, figyeled működését.
Istent hol közelebb, hol távolabb érezzük magunktól, és ezzel mindnyájan így vagyunk. De ez csak egy érzés. Bevallom, a férjemet is hol közelebb, hol távolabb érzem magamtól, és ez nem azt jelenti, hogy hol jobban, hol kevésbé vagyunk összeházasodva. Általában közelebb érzem magamhoz egy közös kikapcsolódás vagy bensőséges együttlét után, vagy olyankor, ha vállvetve küzdünk meg valami nehézséggel.
Nem sokban különbözik ettől az Istennel való kapcsolatunk sem. Néha közelebb érzem magam hozzá, például egy dicsőítő alkalom vagy bensőséges lelki élmény (reggeli csendes percek) után, vagy mikor vállvetve küzdünk végig egy nehéz folyamatot (pl. egy hozzátartozó halálnak feldolgozását).
De az, hogy úgy érzem, nem jelenti, hogy abban a percben közelebb vagyok Istenhez. Csak úgy érzem.
Mindig távol fogjuk érezni magunkat Istentől, ha nem foglalkozunk vele, ha tőle függetlenül rendezzük dolgainkat, vagy csak rohanunk a magunk feje után, és várjuk, hogy csatlakozzon. És bár embervoltunkból következik, hogy hol bővelkedünk, hol szűkölködünk lelkiekben, az Istenhez való közelség érzése mindig ott van egy sóhajtásnyira, ha tudatosítjuk.
Igen, mekkora örömöt és biztonságot ad, hogy nem juthatunk olyan helyre, ahol Isten ne lenne jelen! Ő sosem távolodik el, és sosem hagy magunkra. Az a tény, hogy benne élünk, az élet minden percének értelmet ad. Minden kiborulásunkban, hangulatváltozásunkban, minden napunkban és éjszakánkban, gyengéinkben és gyengeségeinkben jelen van.
Jussunk bárhova, ő ott van velünk, nem távolodhatunk el tőle. Hálát adok azért, hogy ott van veled is.

Mennyei Atyám! Köszönöm, hogy velem vagy ma is, és életem minden napján. Nyisd meg lelki szememet, hogy meglássalak, fülemet, hogy meghalljalak, és szívemet, hogy megérezzem jelenlétedet. Jézus nevében, Ámen.

Sharon Jayne: When You Feel Far From God
Daily Devotion, 2019. november 19. 11. 22.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2019/11/19/when-you-feel-far-from-god

Lélekerősítő - Út az alázatossághoz

Lysa TerKeurst

„Megalázott és hagyta, hogy éhezz, aztán mannával táplált, amelyet nem ismertél és atyáid sem ismertek, hogy megtudd: nemcsak kenyérrel él az ember, sokkal inkább azzal él az ember, ami az Úr szájából származik.” 5Móz 8,3

Egy osztályvezető fiatal barátom nemrég csüggedtségéről, küzdelmeiről vallott nekem. Keményen dolgozott, sikereket ért el, de a főnökeitől nem kapott semmi elismerést, bátorítást. Sőt, bizonyos átszervezések miatt alacsonyabb pozícióba sorolták a cégnél.
Miután kiöntötte a szívét, látszólag oda nem illő kérdést tettem fel neki: „Tudod, mi a büszkeség ellentéte?”
Lehajtotta a fejét, és úgy kérdezett vissza: „Szerinted a büszkeségemmel van baj?”
Nem akartam azt sugallni, hogy büszke lenne, csak előkészítettem a terepet, hogy más szemszögből nézze azt, ami történt vele.
Ezért így folytattam: „Szerintem a büszkeség ellentéte a bizalom Istenben. A büszkeség arra indít, hogy elhiggyük, minden rajtunk áll. Az Istenben való bizalom viszont azt kéri, teljesen Őtőle függjünk. Az út a büszkeségtől az Istenben való teljes bizalomig alázatossággal van kikövezve. Az alázatosságnak pedig ára van. Valamit mindig adnunk kell érte, de a végeredmény megéri.
Lehet, hogy a mostani helyzetet használja fel Isten, hogy mély és megingathatatlan bizalom épüljön ki benned Iránta? Ha Ő nagy dolgokat lát előtted, és hiszem, hogy így van, akkor a büszkeség legapróbb morzsáit is el kell takarítania az útból. Ha a büszkeségnek csak egy kicsiny szálkája van is a szívedben, ha magasabb szintre lépsz a karrieredben, vagy több elismerést kapsz, a kis szálka tőrré tud növekedni, ami agyonszúrhatja hivatásodat.”
Az Ószövetségben ugyanezt a büszkeségromboló folyamatot láthatjuk, mikor Isten mannával táplálja Izrael gyermekeit a pusztában, hogy alázatossá tegye őket. Rendkívül fontos volt, hogy teljesen rábízzák magukat, ahogy a pusztaságon át a nekik szánt Ígéret földjére lépnek.
Az 5Móz 8,2-ben olvassuk: „Gondolj az egész útra, amelyen az Úr, a te Istened negyven éven át vezetett a pusztában, hogy megalázzon, próbára tegyen, megvizsgálja szívedet, vajon megtartod-e majd parancsait vagy sem.” Majd mai alapigénkben kinyilatkoztatja: „Megalázott és hagyta, hogy éhezz, aztán mannával táplált, amelyet nem ismertél és atyáid sem ismertek, hogy megtudd: nemcsak kenyérrel él az ember, sokkal inkább azzal él az ember, ami az Úr szájából származik.”
Miért volt hát olyan megalázó a manna? És mit tudunk mi saját életünkre vonatkozóan ebből az igeszakaszból szemezgetni?
Három dolgot bizonyosan:
1. Isten az, aki gondoskodik rólunk
Izrael fiai megszokták Egyiptomban, hogy lefelé nézve a földet és saját földművelésüket tekintsék ellátásuk forrásának. Saját munkás kezükben bíztak gondviselőként. Most fel kellett tekinteniük Istenre, hogy lássák, csak Benne bízhatnak.
2. Arra van szükségünk, amivel Isten ellát, és ez nem mindig egyezik azzal, amit mi szeretnénk
A manna nem hasonlított a szokásos ételekhez, amit az izraeliták maguknak készítettek. De Isten tudta, hogy tökéletes táplálék a pusztai vándorláshoz. Ő jobban ismeri szükségleteinket, mint mi magunk. Isten inkább törődik a végső jóval, mint a múló jóérzéssel.
3. Isten gondoskodása megóvja, vágyaink viszont megronthatják lelkünket.
Az emberek által készített kenyér nem nyújtja azt a teljességet, amit Isten szán nekünk. Ugyanez a helyzet a sikerrel, a gazdagsággal, a népszerűséggel. Nem elégítenek ki úgy, ahogy feltételezzük. Csak Isten Igéje képes kielégíteni lelkünk éhségét, új erőt adni, ha elcsüggedünk, életre kelteni bennünk, amit már halottnak hittünk. Őt kell akarnunk mindennél jobban. És akkor Ő látni fogja, hogy szívünk megbízható és készen áll minden másra.
Beszélgetésünk végén fiatal barátom megköszönte, hogy segítettem neki megérteni, hogy vezetőként léptei vagy a büszkeség útján vezetik, ahol magában bízik, vagy az alázatosság útján, ahol teljes bizalmát Istenbe veti. Ez mindnyájunkra igaz.
Bárcsak mindig az Istenbe vetett bizalom vezetne minket, és ebből kiindulva szerveznénk életünket! Vegyük észre, hogy Isten nem összetörni akarja a szívünket, hanem felkészíteni mindarra, amit Ő előre lát az utunkon.

Uram, köszönöm, hogy mindig a legjobbat akarod nekem. Mutass rá a büszkeség legkisebb szilánkjára is szívemben, segíts, hogy életemet alázatosan éljem, és teljesen bízzam Rád. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: The Pathway to Humility
Daily Devotions, 2019. november 5.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2019/11/05/the-pathway-to-humility

Lélekerősítő - Nehéz időkben

Nancy Demoss Wolgemuth

„Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik.” 1Kor 2,9b

Tudjuk, hogy az emberi élethez kikerülhetetlenül hozzátartozik a szenvedés. Nem kéne hát, hogy meglepetésként érjen. De hogyan kezeljük? Hogy tudunk kitartani? Amikor hullámok közt vergődünk, hogyan tudunk a felszínen maradni?
Kritikus pontja küzdelmünknek a megfelelő perspektíva: tekintetünket irányítsuk felfelé, és ne kifelé a körülményekre, vagy befelé magunkra. Az igazság alapján adjunk tanácsot szívünknek. Gondolatainkat és érzelmeinket Isten történetére irányítsuk.
1895-ben egy Andrew Murray nevű dél-afrikai lelkész, tanító és író nagy létszámú keresztény összejöveteleken prédikált Angliában. Mivel egy korábbi sérülésből eredően, amikor szolgálati útján lelökték egy szekérről, állandó fájdalmai voltak, és mert éppen lehangoló kritikát kapott egy neves személytől, a kimerült Murray úgy döntött, hogy vasárnap reggel ágyban marad. De ahelyett, hogy testi-lelki fájdalmában dagonyázott volna, elhatározta, hogy megfogalmaz és leír magának néhány bátorító gondolatot.

A lap tetejére ez került: „Amikor bajban vagy, ezt mondd…” Ezután a következőket írta, hogy az igazsággal bátorítsa lelkét:

Először is: Ő hozott ide; az Ő akaratából vagyok ezen a szűk helyen; megnyugszom ebben a tényben.
Azután: Meg fog őrizni itt szeretetében, és megadja a kegyelmet, hogy gyermekeként viselkedjem.
Majd: Áldássá teszi a megpróbáltatást, megtanítja, amit szeretné, hogy megtanuljak, és kimunkálja bennem a kegyelmet, amit adni szeretne.
Végül: A Szerinte megfelelő időben újra kiemel innen – Ő tudja, hogy hogyan és mikor.

Mondjam hát, hogy itt vagyok, mert
1. Isten megbízott
2. megőriz
3. tanít
4. amíg jónak látja.

Nem lehet elégszer elismételni ezeket az igazságokat.
Sose felejtsd el, hogy Isten szeret. Vigyáz rád. Tudja, mit és mennyi ideig bírsz el. Amin keresztülmész, nem tart örökké. Ha szenvedsz valamitől – legyen az valami, amit nem akarsz, de mégis van, vagy valami, amit szeretnél, de nincs meg –, ez az a mennyre irányuló, neked való perspektíva, ami megadja a kegyelmet, bátorságot és erőt a folytatáshoz.
Hogyan tudunk kitartani a csüggedés idején?
Nézzünk felfelé. Jusson eszünkbe, hogy Isten minden gyermeke számára - éljen bármilyen körülmények között -, a legjobb még hátravan. Nem a pillanatnyi nehézség megoldása ad reményt az örömteli jövőre, hanem az a biztos tudat, hogy
„Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik” (1Kor 2,9b).

Mennyei Atyám, tanítsd meg, hogy amikor a csüggedés, fájdalom vagy kétségbeesés hullámai törnek rám, tudjak felfelé nézni, és bízzak rendületlenül isteni tervedben. Köszönöm a biztos reményt, hogy olyan csodálatos jövőt készítesz nekem, ami felülmúlja képzeletemet. Jézus nevében, Ámen.

Nancy Demoss Wolgemuth: When We’re in Times of Trouble
Daily Devotion, 2019. okt. 8.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2019/10/08/when-were-in-times-of-trouble

Lélekerősítő - Az engedelmes szív fájdalma

Corrie Gerbatz

„Az Urat, a ti Isteneteket kövessétek, őt féljétek, az ő parancsolatait tartsátok meg, az ő szavára hallgassatok, őt szolgáljátok, és ő hozzá ragaszkodjatok.” 5Móz 13,5

Meg akartam oldani. Ott akartam lenni. Anyai ösztönöm őrjöngve aggódott, minden vágyam az volt, hogy megvédjem testvérkémet és újszülött kisbabáját.
De hogyan? Többszáz mérföldre voltam tőle, és orvosi tudásom kimerült a sebtapaszok felrakásában.
Annyira váratlan volt az egész! Egyik percben még családunk legújabb tagját ünnepeltük, és gratuláló üzeneteket küldtünk egymásnak. A következő percben megtudtuk, hogy szakembereket hívtak a babához, és elszállították a kétórányira lévő koraszülött-intenzív osztályra.
Súlyos teher nehezedett a szívemre.
Az a sok vizsgálat! Az állandó bizonytalanság! Félelemmel teli gondolatok keringtek a fejemben, nem is annyira a miért kérdése izgatott, mint a sokkal hatalmasabb: mi lesz most? Térdre borultam, és az Úrhoz kiáltottam:
Ott akarok lenni. Ott kell lennem! Hadd legyek a Te kezed és lábad Montanában. Gondozni fogom őket. Tudom, hogy képes vagyok rá.
Már láttam is magamat ebben a szerepben. Hitelkártyámat repülőjegyre váltom. Kit érdekel a pénz? Elképzeltem, hogy ott vagyok a váróteremben, készen álltam rá, hogy én legyek az erős oszlop, akire húgom támaszkodhat, akinek a vállán kisírhatja magát, aki imádságos lélekkel bátorítja – és ellátja finomságokkal. Csakhogy Isten nem oda képzelt engem.
„Az Urat, a ti Isteneteket kövessétek, és őt féljétek, és az ő parancsolatait tartsátok meg, és az ő szavára hallgassatok, őt tiszteljétek, és ő hozzá ragaszkodjatok” (5Móz 13,5).
Olyan erősen akartam a testvéremhez menni, hogy biztos voltam benne, Isten rábólint a szándékomra. Az én akaratomra. Elfeledkeztem a fenti ige figyelmeztetéséről: az Úr legyen az, aki irányít. Nem én. S minden könyörgésem ellenére, hogy a testvéremet szolgáljam Montanában, Isten arra kért, engedjem el saját tervem görcsös szorítását, hogy az Ő sokkal jobb tervét megragadhassam.
Persze, könnyebb ezt mondani, mint megcselekedni. De tudtam, hogy meg kell tennem, ha Isten akaratát akarom követni, és jól akarom szolgálni a testvéremet.
Isten ott volt Montanában, és jobban szerette a húgomat és családját, mint ahogy én bármikor is szerethetném. Isten akarata olyan orvosokkal és nővérekkel vette körül őket, akikre szükségük volt, és akiket ellátott szakértelemmel éppúgy, mint gondoskodó szeretettel. Az én vállaimra, ahol sírni lehet, nem volt szükség a váróteremben. Engedelmeskednem és maradnom kellett. Ott volt rám szükség, ahol épp voltam: lábamat megvetve Renóban, Nevadában, kezemmel pedig csak az éjjeliszekrényen lévő telefonomig kellett nyúlnom.
Isten szándéka az volt, hogy megkönnyítsem húgom számára a kommunikációt, én legyek a hang, aki közvetíti az új híreket, a változásokat a családdal és a barátokkal. Ott kellett szolgálnom, ahova meghívott.
És sajnálkozva bár, de megtettem. Az Úr viszont sokkal többet hozott ki abból, amit én csak engedelmességből vállalt egyszerű feladatnak gondoltam! Minden elküldött üzenet egy-egy szál volt hívő és nem hívő emberek egyre növekvő reménységszövetéhez. Együtt örültünk az intenzív osztályról érkező hírszálaknak a fejlődésről. Nevetésszálak is kerültek a szövetbe, mikor becenéven ötleteltünk a baba számára. És Ó!, meg Ah! hozzászólásokkal láttuk el a megosztott aranyos fényképeket.
De mindenki láthatta a legragyogóbb szálakat: Isten hűséges gondoskodásának csodaszálait, amivel a Jézus nevében mondott kérésekre válaszolt. Az Ő terve volt a legjobb. Ez a terv számolt minden apró részlettel és minden aggódó szívvel, beleértve az eleinte sajnálkozó, majd alázatos önmagamat is. Ó, milyen hálás voltam Isten irgalmas vezető kezének, mely engedte, hogy az Ő jobb tervének részeként jól tudjam szolgálni húgom családját!
Téged is szólít az Úr, hogy az Ő jobb tervében vállalj részt?
Tévútra tudnak vinni legjobb szándékaink is mások szeretetére és szolgálatára, ha nem az Ő akaratát tesszük az első helyre. De hála az Úrnak, Ő sosem téveszt szeme elől. Csak tegyük félre saját terveinket, hogy az Ő vezető kezébe kapaszkodhassunk.

Uram, jelenlétedben pihenek, és bűnbánatot érzek. A Te vezetésedet akarom követni, a Te igazságaidhoz akarok ragaszkodni. Mégis, úgy tűnik, hogy a szívem nagyon könnyen tévútra vezet, előre törekszem, ahelyett, hogy előbb a Te akaratodra figyelnék. Bocsáss meg, Uram. Igazítsd szívemet a Tiedhez, hogy részesedjem kegyelmeidben, és jól tudjalak szolgálni. Jézus nevében, Ámen.

Corrie Gerbatz: The Ache of an Obedient Heart
Daily Devotions, 2019. okt. 4.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2019/10/04/the-ache-of-an-obedient-heart

Lélekerősítő - Amikor Isten nem engedi, hogy nagy legyél

Chrystal Evans Hurt

„Menj haza a tieidhez – mondta neki –, s beszéld el, milyen nagy dolgot tett veled az Úr” Mk 5,19b

Eleinte könnyen ment. Férjemmel együtt úgy gondoltuk, jó döntés volt, hogy otthagytam az állásomat. Mikor összeházasodtunk, mindkettőnknek jól fizető munkája volt. De munkaköri kötelességeink miatt nem tudtunk rendszeresen együtt lenni. Amikor meg a gyermekek is bekerültek a képbe, már lehetetlen volt összehangolni a munkát és a családépítést.
Elhatároztuk, hogy egyikünknek el kell engednie a munkáját.
Nem bántam, hogy én maradtam otthon. Elképzeltem, milyen lesz otthonülő anyukának lenni - mindig elérhető leszek a gyermekeim számára, rendben tartom az otthonunkat, lesz időm gyülekezeti és közösségi szolgálatra. Ábrándoztam arról, milyen lesz, ha egész időmet a családomnak, az otthonomnak szentelem. De mikor aztán ott találtam magam, hogy nem volt az otthontól távol végzett, fizetős munkám, felemás érzések fogtak el.
Kihívásként éltem meg a főállású anyaságot. Hiányzott a munkám. Hiányzott a cím, a rendszeres fizetés, a felnőtt beszélgetés. Addig nem fogtam fel, mekkora értéke van számomra a karriernek, de miután meghoztam a döntést, hogy egy időre félreteszem a munkámat, fájdalmasan világossá vált annak értéke.
Otthoni tevékenységemet megpróbáltam szakszerűen végezni, de a végeláthatatlan mosatlan, a szennyes pelenkák hada, a folyamatos tervezés, hogy mit főzzek, távolról sem tűnt olyan vonzónak, mint a kint végzett munkám volt.
Mégis tudtam, hogy az Úr hívását teljesítettem, mikor erre az időszakra a család szolgálatát választottam. Bár nagyon szerettem volna valami „fontos”, „látványos” tevékenységet folytatni, engedelmes akartam lenni. A legnagyobb, amit tehettem, hogy jól végzem a dolgomat ott, ahol vagyok.
Márk evangéliumának 5. fejezetében Jézus meggyógyít egy ördögtől megszállott embert. Hálából a férfi azt kérte, mehessen vele. Jézusnak kiterjedt nyilvános szolgálata volt, tömegeket tanított, csodákat vitt véghez. De ahelyett, hogy engedte volna, hogy a meggyógyított ember csatlakozzon hozzá, Jézus felszólította, hogy menjen haza, és mesélje el az otthoniaknak, milyen nagyot változott az élete Jézus csodálatos beavatkozásának köszönhetően.
„Menj haza a tieidhez – mondta neki –, s beszéld el, milyen nagy dolgot tett veled az Úr” (Mk 5,19b).
Vajon a korábban démonoktól megszállott ember érezte-e, hogy amit Jézus kér tőle, az kicsi és jelentéktelen dolog ahhoz képest, amire vágyott, hogy Jézussal maradjon, és részt vegyen nyilvános szolgálatában?
Lehangolónak tűnt a nagy esemény után visszatérni az ismerős helyekre, és hűségesen családjához csatlakozni? Bánta, hogy nem tud részesülni mindabban az élményben, amivel Jézus társasága jár?
Nem tudjuk, mit érzett az az ember, de az biztos, hogy engedelmeskedett Jézusnak, hazament, és elmesélte milyen nagy dolgot cselekedett vele az Úr.
Manapság, mikor oly sokan küzdenek az elismertségért, a nagy célokért, talán Jézus egyszerű utasítását észre sem vesszük. Pedig értékes az otthoni szolgálat –bármit tekintünk is annak.
Lehet az otthon maga a tényleges otthonod, ahol gondozod a gyermekeidet, vagy ápolod egy szerettedet, de otthoni munka lehet a hűséggel végzett feladat helyi gyülekezetedben, a szomszédaid segítése, közösséged elkötelezett szolgálata. Otthoni munka az, amit álmodban is el tudnál végezni, vagy a barátság, amit magától értetődőnek tartasz, a kiscsoport, amit vezetsz.
Az otthont gyakran érezhetjük közönségesnek, és azt hisszük, kimaradunk a „nagy dolgokból”, amiket végezhetnénk Istenért. De mi van, ha a nagy dolog, amire Isten hív, nem más, mint hogy hűséggel végezd otthoni munkádat – bármi legyen is az most számodra?
Gyakran előfordul, hogy a nagyszerű dolgok, amiket Jézusért végezni akarunk, nem felelnek meg annak, amit Ő vár tőlünk. Engedelmességet kér, és ez gyakran azt jelenti, hogy szolgáljuk Őt jól ott, ahol éppen vagyunk. Határozzuk el, hogy töretlenül engedelmeskedünk Jézusnak – akkor is, ha azt kéri, hogy otthon szolgáljunk neki hűségesen.

Istenem, szeretnék nagy dolgokat véghezvinni Érted. Segíts, hogy ott tudjalak hűséggel szolgálni, ahova rendeltél. Engedelmeskedni akarok Neked, és jelenlegi köreimben hirdetni a reményt, amit adtál, amit adsz. Add kegyelmedet, hogy hűséggel hirdessem nagy Nevedet ott, ahol rendeled. Jézus nevében, Ámen.

Chrystal Evans Hurst: When God Won’t Let You Be Great
Daily Devotions, 2019.09.06.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2019/09/06/when-god-wont-let-you-be-great

Lélekerősítő - Ideje ünnepelni életünk új szakaszát

Sarah Geringer

„Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt.” Préd 3,1

Három mosolygós arcocskát dobott fel emlékként a facebook oldalam. De ahelyett, hogy magam is elmosolyodtam volna, sírni kezdtem.
Örömteli volt az emlék, nem szomorú: nyolc éve, egy októberi délután készült a kép, amikor elvittem három gyermekemet a tökdíszítő ünnepségre. Maguk szedték a tököt, majd matricákkal kidekorálták. Alkotásaikkal büszkén álltak a kamera elé, arcukon széles, foghíjas mosoly, épp, mint amilyet a tökre pingáltak.
Miért sírtam hát? Bár csak Isten látott, ostobának éreztem magam.
Nagyon szerettem gyermekeim életének korábbi szakaszait, talán túlságosan is. A kisgyermekek őszintén kinyilvánítják szeretetüket. Felidéztem, milyen könnyen megértettük egymást. Egy kis finomság, puszi a fejük búbjára, egy gyors ölelés – ebből állt mindennapi szeretetnyelvünk.
Most viszont, két tinédzser és egy húszéves anyjaként, átélem, ahogy lassan eltávolodnak tőlem, és ez így van rendjén. Legidősebb fiam igyekszik férfivá felnőni, és nem szívesen fogadja, ha hozzáérek. Kedveskedő szavaim bugyutának tűnnek. A közös tökdíszítés ideje lejárt.
Szeretném, hogy gyermekeim erős, saját lábukon megálló felnőtté érjenek. De még nem állok készen az elengedésükre. Nem vagyok még felkészülve a nagykamasz időszakra, ami pedig már elérkezett.
Míg potyogtak a könnyeim, Isten figyelmeztetett, hogy a szülői lét minden szakaszának megvannak a maga örömei és kihívásai. Mindet bizonyos céllal tervezte meg, és a maga nemében mindegyik csodálatos.
Néhány éve a Prédikátor könyvének egy szakaszát, a 3,1-8-at tanulmányoztam. Így kezdődik: „Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt”. Megvan a maga ideje minden tevékenységnek.
A sírásnak és a nevetésnek. Az ültetésnek és az aratásnak. A gyásznak és a táncnak. Az átölelésnek és aztán az elengedésnek.
Ha ragaszkodunk a jó dolgokhoz az életünkben azután is, hogy idejük lejárt, megfojtjuk azt, ami jó, és gátoljuk saját növekedésünket. Ha a megfelelő időben elengedünk egy korszakot, örömmel fogadhatjuk az újat, amivel Isten megajándékoz.
Elmosolyodtam, mert eszembe jutottak a kevésbé szép emlékek abból az időből. Még tartott a bilire szoktatás, még naponta megtelt a szennyeskosár. A nappali padlóján szétszórt játékok közt botladoztam, és kimerített az állandó rendetlenség. Esténként férjemmel falatokra vágtuk gyermekeink vacsoráját, és szigorúan felügyeltük a fogmosást.
Alig vártuk az időt, amikor már önállóbbak lesznek – és most épp ebben élünk.
Visszatekintve hajlamosak vagyunk csak a jót látni. De az igazság az, hogy mindegyik korszaknak megvannak a megpróbáltatásai. Ezek, mint a súlyok a súlyzón, arra szolgálnak, hogy lelki izmainkat megerősítsék arra, ami még következik.
Isten minden időszakkal a hitünket akarja építeni. Ha szeretnénk, hogy hitünk növekedjék, nem ragadhatunk bele a múltba. Elfogadjuk az átalakulásokat, és megtanulunk örülni a változásnak.
Éreztem, hogy Isten arra kér, keressem meg a jót a mostani időszakban, amikor nagy gyermekek édesanyja vagyok. A felnőtt beszélgetéseket, a komolyabb filmeket, amiket együtt élvezünk. Meg-megvillanó tehetségüket, ami már mutatja későbbi karrierük irányát. Az örömteli römijátszmákat hétvégi estéken, amikből már a legkisebb sem érzi kirekesztve magát.
Felszárítottam könnyeimet, és megköszöntem Istennek a széles, foghíjas mosolyok korszakát. Majd felvettem gyermekeim nemrég készült fényképét az íróasztalomról, és ünnepeltem a jót a jelenben, és abban, ami ezután következik.

Mennyei Atyám! Köszönöm neked életem minden időszakát. Mindegyiket a javamra tervezted. Segíts, hogy gyöngéden magamhoz öleljem őket, és örüljek nekik, amíg tartanak. Hiszem, hogy a következő időszak, amit nyújtasz, sok-sok jó dolgot tartogat számomra. Jézus nevében, Ámen.

Sarah Geringer: Time to Celebrate a New Season
Daily Devotions, 2019. augusztus 30.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2019/08/30/time-to-celebrate-a-new-season

Lélekerősítő - Őrizd meg, engedd el

Jill Savage

„Mindennek rendelt ideje van, és minden szándéknak megvan a maga ideje az ég alatt … ideje a megőrzésnek, és ideje az elengedésnek.” Préd 3, 1. 6b

Jól emlékszem, mikor történt. A nappaliban voltam, görgettem a Facebook hírfolyamát. Úgy tűnt mindenki azzal foglalkozik, milyen különleges felszereléseket talált az iskolakezdéshez.
Füzetek, mappák, szövegkiemelők képei sorakoztak a bejegyzésekben. Hirtelen rádöbbentem, számomra véget ért az iskolakezdésre való előkészületek izgalmas korszaka. Öt gyermekem közül a legfiatalabbik nyolc hónapja megnősült, és bevallom, élvezem ennek az új állapotnak a szabadságát. De azon az augusztusi délutánon mégis kicsordult a könnyem, és halkan kimondtam: Nem örülök neki. Egyáltalán nem.
Az élet tele van változással. Vannak természetes átalakulások, amelyeken mindannyian átmegyünk: felnőnek a gyerekek, munkahelyet váltunk, elköltözünk, barátságok születnek és múlnak el, testünk megöregszik, szeretteink halnak meg egy kiteljesedett élet után. Vannak ugyanakkor váratlan változások is az életben: válás, betegség, rossz döntéseket hoznak hozzánk közelállók, barátok vagy családtagok hamarabb elmennek, mint ahogy számítani lehetett rá.
Minden átmenet erős érzelmi hullámzással jár. Az élet, mint egy hullámvasút, halad felfelé a dombon. Megszédülsz, ahogy lepillantasz a csúcsról, és már robogsz is lefelé nyaktörő sebességgel, sokkal gyorsabban, mint szeretnéd. Arcodba csap a változás szele, az érzelmi hullámvasút csavarodik, megfordul, bukfencet vet, néha elképzelhetetlen állomások felé visz tovább.
A kiürült fészek okozta érzelmekkel küzdve a bibliámért nyúltam, hogy útbaigazítást kapjak, s a Prédikátor könyvénél nyitottam ki, mert emlékeztem, hogy ott találom a „mindennek megvan a maga ideje” tanítást. Új korszak volt számomra az üres fészek, de ugyanakkor már mama is voltam. 13 év korkülönbséggel legnagyobb és legkisebb gyermekünk között, úgy alakult, hogy nagymama lettem, mielőtt még a fiatalabbak kiléptek volna a felnőttkorba.
A 3. fejezethez lapoztam, különösen az 1. és a 6. vers fogott meg. „Mindennek rendelt ideje van, és minden szándéknak megvan a maga ideje az ég alatt … ideje a megőrzésnek, és ideje az elengedésnek” (Préd 3, 1. 6b).
A 6. versnél megállapodtam. A „megőrzés” és „elengedés” szó mintegy elém ugrott a lapról, és halkan így szóltam: Erre van szükségem, Uram, ahhoz, hogy leállítsam a hullámvasutat. Tudnom kell, mit őrizzek meg, mit engedjek el. Ha ez letisztulna, azt hiszem, tovább tudnék lépni.
Ebben az új, irányt vesztett életszakaszban ez vált imádságom fókuszpontjává. Amikor egy új helyzet állt elő, így imádkoztam: Uram, mit szeretnél, mit tartsak meg, és mit engedjek el?
Ennek tisztázása a fejemben forradalmasította a gondolkodásomat, megszabadított az irreális elvárásoktól, és segített elképzelni az előttem álló új, megváltozott életet.
A kiürült-fészek korszakban Isten megmutatta, hogy el kell engednem véleményemet felnőtt gyermekeim döntéseiről, de meg kell őriznem ragaszkodásomat a családi kapcsolatokhoz.
Az élet valójában a változásról szól. Ami viszont nem változik, az Isten igazsága, mely irányít minket. Hálás vagyok a biztos kézért, amit Igéje nyújt nekünk, amikor az élet hullámvasútja újra meg újra nekilódul.

Uram, köszönöm, hogy Te vagy a Kősziklám és a biztos alapom. Mutasd meg, kérlek, mit szeretnél, mihez ragaszkodjam, és mit engedjek el, mialatt az előttem álló életváltozások közt próbálok utat találni. Jézus nevében, Ámen.

Jill Savage: Hold On and Let Go
Daily Devotions, 2019.08.05.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2019/08/05/hold-on-and-let-go

Lélekerősítő - A teljes élet nem azt jelenti, hogy nincs benne szenvedés?

Niki Hardy
„A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.” Jn 10,10

Rákos daganat vagy limfóma. Ezt mondta az orvos. Elkábultam a hírtől, de lehet, hogy még a fájdalomcsillapító keringett az ereimben. Csak annyit tudtam kinyögni, hogy „Ó”.
Elég lesújtó dolog egy ilyen diagnózis, hát még ha a nővéremet hat héttel ezelőtt, édesanyámat pedig hat éve vesztettem el a szörnyű betegség miatt. Az áldozatokat leső halál most rám akar lecsapni? Sebesen kavarogtak a gondolataim.
Viccelsz, Istenem, mindazok után, amit érted tettem?
Mivel érdemeltem ezt ki?
Dühös vagy rám?
Hol van az a teljes, bőséges élet, amit megígértél?
Legyen az rák vagy más, senki sem tudja elkerülni a nehézségeket. Életünk széthullásához elég egy pillanat, de a folyamat évekig is tarthat. Angol vagyok, merev, szépen kirajzolt felső ajakkal, elhatároztam, hogy nyugodt maradok, és túlélem. Nevem és természetem szerint is kemény vagyok, de a kemó, a sugarazás, a műtét, majd újabb kemó után csak életben maradni voltam képes, egy olyan életben, amit sosem akartam, sőt elképzelni sem tudtam.
Jézus mondja a Jn 10,10-ben, hogy azért jött, hogy életünk legyen, bőséges, teljes életünk. Mégis gyakran ez a bőség és teljesség nagyon múlékonynak, sőt akár kegyetlen tréfának tűnhet. Komolyan, Jézus, még hogy bőséges? Tréfálsz velem?
Amikor egy rémisztő diagnózissal szembesülünk, vagy megjelenik a végrehajtó, szüleink öregszenek, depresszió tör ránk, újabb magzatot veszítünk el vagy más szörnyűség történik velünk, úgy érezzük, az élet minden, csak nem teljes. Fuldoklunk az örvényben, levegőért kapkodunk, áhítozunk nyugalom után, hogy végre azt az életet élhessük, amit elképzeltünk magunknak, amiben reménykedtünk.
De Isten Igéje nem erről beszél: „A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen” (Jn 10,10).
A kezelések alatt találkoztam néhány emberrel, akik felcserélték a „túlélő” meghatározó jelzőt reménytelibb rokonára, a „virágzóra”. Nem tagadták, hogy szétesett az életük, de egyszerűen megszerették az örömet, a kapcsolatokat, az életet, a nevetést, amit a romok közt találtak. Én is ilyen akartam lenni.
Jézus ígérete a bőséges életről nem kisbetűs megjegyzésként, rejtett követelmények között vagy határidőhöz kötötten jelenik meg a szövegben. Azért jött, hogy teljes életünk legyen. Ennyi. Gondoljunk bele. A teljes és bőséges élet a mienk, függetlenül életkortól, családi, társadalmi vagy gazdasági helyzettől, nemtől, színtől vagy hitünk mértékétől. Isten ígéretei igazak, bármilyen erős a vihar, és nem számít, hogy mennyire vagyunk képesek jól kezelni a helyzetet.
Meg akartam szabadulni a szenvedéstől, de közben lassan megtanultam, hogy az élet nem csak akkor teljes, ha nincs benne fájdalom. A teljes élet, amit Jézus nyújt nekünk, nem olyan, mint a csillogó, csupa boldogság – egészség – gazdagság képsorozat, amit szórakozottan görgetünk a hírfolyamunkban. Inkább olyan, mint apró, faragatlan rubinkövek az itt és most törmelékében.
Kedves barátnőm, Jézus lehetővé tette, hogy ne csak túléljünk, hanem hogy virágozzunk.
Megkérhetlek, hogy fordítsd el a figyelmedet a csendes vizek keresésétől? Inkább nézz körül vagy akár a lábad elé a fájdalomban, zűrzavarban, teherhordozásban, és keresd az ott megbújó apró rubinokat.
Nem kell ismernünk az összes választ, csak az akaratunkra van szükség. Az akarás nem más, mint remény, bizalom és hit egy tétova igenné összegyúrva. Egy igenné, mely így szól: „Boldogulni fogok. Hiszem, hogy az élet nem csak akkor teljes, ha nincs benne szenvedés. és Isten segítségével örömmel fogom megragadni ezt a teljes életet.”
Abban a helyzetben találkozhatsz Vele, amiben éppen vagy. Így szól hozzád: „Azért jöttem, hogy életed legyen és bőségben legyen, hogy ne csak életben maradj, de tudj virágozni. Gyere, induljunk, találjuk meg a teljes életet!”

Uram, szeretném azt a teljes életet élni, amit nekem adtál, de fáradt és kimerült vagyok. Köszönöm, hogy velem vagy a zűrzavarban és a szenvedésben, és hogy soha nem hagysz el. Segíts, Uram, hogy csak Rád nézzek, egyedül Rád, hogy bőségben legyen életem. Mutasd meg, hogy Veled az élet teljes lehet akkor is, ha nem mentes a szenvedéstől. Jézus nevében, Ámen.

Niki Hardy: What If Life Doesn’t Have to be Pain-free to be full?
Encouragement for today, 2019.07.24.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2019/07/24/what-if-life-doesnt-have-to-be-pain-free-to-be-full

Lélekerősítő - Tovább álmodni üvegcserepek között

Meredith Houston Carr

„Annak pedig, aki a bennünk munkálkodó erőnél fogva mindent megtehet bőségesen azon felül is, amit mi kérünk vagy megértünk, dicsőség legyen az egyházban és Krisztus Jézusban minden nemzedéken át örökkön-örökké! Ámen.” Ef 3,20-21

A szokásosnál is kimerítőbb nap volt. Sajátos nevelési igényű fiam majd megőrjített. A lányok képtelen voltak megosztozni a játékokon fülsiketítő visítozás nélkül. Rengeteg dolgom lett volna. Hogy megőrizzem ép elmémet, és rendet teremtsek, csendre intettem a gyerekeket.
A fiamnak nem tetszett, hogy le kell állnia. Belső feszültsége kirobbanni készült, sajátos autista tudatával hiába próbálta lefékezni. Egy pillanat alatt megragadott egy bekeretezett fényképet, s teljes erejével a fürdőszoba padlójához vágta. Az üveg és csempe találkozása egyik félnek sem kedvezett.
Miután kimentettem gyermekemet a szilánkok közül, s feltakarítottam az üvegcserepeket, kézbe vettem a képet. Maradtak még üvegszilánkok a keretben, de közöttük ott volt a kép: férjemmel ketten elragadtatva nézzük tökéletes, újszülött kisfiúnkat.
Forró könnycseppek buggyantak ki a szememen, és csörgedeztek le az arcomon. Az összetört fénykép jelképezte, ami a szívem mélyén történt, mert nem csak az üveg tud összetörni. Ez történt az álmaimmal is, azzal, ahogy elképzeltem, milyen lesz a drága kisgyermek édesanyjának lenni.
A képen látható újdonsült édesanyának még fogalma sem volt róla, hogy az autizmus családi történetük részévé fog válni.
Kétségbeesetten kiáltottam mennyei Atyámhoz, az Ő soha meg nem szűnő jóságához, és ekkor mai alapigénket juttatta eszembe:
„Annak pedig, aki a bennünk munkálkodó erőnél fogva mindent megtehet bőségesen azon felül is, amit mi kérünk vagy megértünk, dicsőség legyen az egyházban és Krisztus Jézusban minden nemzedéken át örökkön-örökké! Ámen” (Ef 3,20-21).
„Mindent megtehet, bőségesen azon felül is…” Gyöngéd rosszallást éreztem, amiért bezártam Istent egy kis dobozba, saját tökéletlen elképzelésemet az anyaságról azonosítottam az Övével.
A fájdalomban Isten felnyitotta szememet az igazságra, hogy az Ő tervei messze meghaladják mindazt, amit az én gyarló szemem lát. Szívemet eltöltötte szeretettel a többi szülő iránt, akik szembesülnek azzal, hogy álmaik szertefoszlanak. Felkeltette lelkemben a reményt, hogy talán a fájdalom mélyebb, közvetlenebb kapcsolatba von Vele - és másokkal , akik hasonló szenvedést élnek át.
Irgalmasan felhívta figyelmemet arra, hogy még ha olyan körülményekkel szembesülök is, amik látszólag véglegesek, engem Ő mindig meg tud változtatni. Az Istenben való öröm és remény ingyen elérhető akkor is, ha széttört üvegcserepek között vezet az utam.
Amikor szertefoszlanak álmaink, nehezen tudjuk elképzelni, hogy valami jó is következhet. Mai igénkben egy olyan ígéret rejlik, melybe mindig kapaszkodhatunk, ha terveink nem úgy sikerülnek, ahogy elképzeltük.
Egy összetört álom nem ok arra, hogy ne álmodjunk tovább. Isten bennünk működő erejének köszönhetően folytathatjuk az álmodást. Mert ahol mi csak romokat látunk, Isten „bőségesen többet” lát legvadabb álmainknál is.
Kedves testvérem, Isten határtalanul felülmúlja fájdalmad vagy csalódásod mértékét. Ő kétségtelenül jó – akkor is, ha utadat széttört üvegcserepek fedik. Az összetört üveg nem jelenti az út végét. Még az is lehet, hogy a kezdetét jelzi.
Most akkor alázatos és reményteli lélekkel vigyük Isten elé, ami bánt. És bízzunk benne, hogy Ő elég ahhoz, hogy ne kelljen feladnunk az álmodást.

Mennyei Atyám! Köszönöm, hogy te sokkal nagyobbat álmodsz, mint amekkorát mi álmodunk magunk számára. Vedd üvegcserepeinket, és alakítsd át valami gyönyörűvé a mi javunkra és a te dicsőségedre. Segíts, hogy mindig bízni tudjunk jóságodban irántunk. Jézus nevében, Ámen.

Meredith Houston Carr: Dreaming Amidst the Shattered Glass
Encouragement for toda, 2019. július 15.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2019/07/15/dreaming-amidst-the-shattered-glass

Lélekerősítő - Továbbadni, amire a legnagyobb szükségünk van

Lisa Appelo

„Aki máson segít, maga is meghízik, maga is jóllakik, aki mást jól tart.” Péld 11,25

Úgy tűnt, mindenki a lehető legjobb életet éli, engem kivéve.
Betolattam a garázsba, a gyerekeket beküldtem a házba, hogy megszabaduljanak hátizsákjuktól. Csak néhány perc magamra, gondoltam, elővettem a telefonomat, s kezdtem görgetni a hírfolyamot, ami az oldalamon megjelent.
Rákattintottam a fényképekre, amiket barátnőim raktak fel frissen dekorált konyhájukról, kalandos hétvégi kirándulásokról, házastársukkal kettesben töltött randijukról. Mások felrakták, hány kilométert sikerült lefutniuk reggel, vagy más ünneplésre méltó eseményeket osztottak meg.
Ahogy görgettem a híreket, összevetettem őket saját életemmel, és egyre rosszabbul éreztem magam. Már azelőtt is borúsan láttam a világot egy reggeli összezördülés és csalódás miatt, súlyosnak érzett terhek nyomták a vállamat. Most meg a hírfolyam mindazt eszembe juttatta, ami hiányzik egyedülálló anyaként élt életemből, meg amit a gyermekeim sem kaphatnak már meg férjem halála óta.
A hangulatomnak sürgősen frissítőre volt szüksége.
Elég, ha abbahagyom a görgetést, gondoltam. Ehelyett viszont elkezdtem bátorító üzeneteket írni olyan ismerősöknek, akikről tudtam, hogy szükségük van rá. Rákerestem olyanokra, akikkel rég nem vettem fel a kapcsolatot, megkérdeztem, hogy vannak, van-e valamire szükségük, amiért imádkozhatnék. Akik visszaírtak, azoknak bibliaidézeteket küldtem, imádságokat fogalmaztam.
És aztán valami váratlan dolog történt. Akiknél érdeklődtem hogylétük felől, visszakérdeztek, én hogy vagyok, és hogyan imádkozhatnának értem. Biztató igéket kaptam, imákat, kedves történeteket. Negyedóra se kellett, és borúlátásom elillant, elnehezült szívem felemelkedett, csüggedtségem bátorságba fordult.
Azt üzeni a Példabeszédek 11,25: „Aki máson segít, maga is meghízik, maga is jóllakik, aki mást jól tart.” Isten úgy alkotott meg minket, hogy ha másokat bátorítunk, magunk is biztatást kapunk.
A héber szóhasználat így fejezi ki: „Aki öntöz, maga is öntözve lesz”. Szép ez a bibliai kép. Ha bátorítás, segítség árad belőlünk mások felé, a Szentlélek fog belénk áradni.
Erről a kifelé-befelé áradásról kell, hogy szóljon az életünk.
Könnyen gondolhatjuk, hogy túl fáradtak vagy túl stresszesek vagyunk ahhoz, hogy bátorítani tudnánk másokat, hisz erre volna nekünk is legnagyobb szükségünk. De Isten forrásai kimeríthetetlenek. Sosem árasztunk ki mindent magunkból, sosem maradunk teljesen üresen.
Isten közösségre teremtett minket. Tudja, hogy hajlamosak vagyunk saját életünk hiányosságainak fogságába esni. De ez a túlzott figyelés magunkra, még ha valódi szükséget szenvedünk is, csak elnehezíti a szívünket. Az 1 Tessz 5,11 arra biztat, hogy vigasztaljuk, bátorítsuk egymást.
Megtehetjük ezt sms-ben, üzenetben, kézzel írott levelezőlapon vagy telefonbeszélgetésben. Beugorhatunk egymáshoz, kávézhatunk együtt, vagy figyelmesen odahallgathatunk a másikra. Imádkozhatunk érte, követhetjük sorsa alakulását.
Nem attól válik szebbé az életünk, ha görgetjük a hírfolyamot. Akkor lesz a legjobb életünk, ha hagyjuk, hogy Jézus Lelke megöntözzön, és így mi is tudunk öntözni másokat.

Bocsásd meg, Uram, hogy csak magammal foglalkoztam, és nem figyeltem mások szükségeire. Segíts, hogy előbb mindig Rád és a Te Igédre figyeljek, hogy a Te bőségedből juttatni tudjak másoknak is. Újítsd meg a szívemet, hogy ne azt nézzem, ami hiányzik, hanem csak azt, amit kaptam Tőled. Jézus nevében, Ámen.

Lisa Appelo: Giving Away The Thing I Needed Most
Encouragement for today, 2019.07.04.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2019/07/04/giving-away-the-thing-i-needed-most

Lélekerősítő - Egyesével számolva

Susan Daugherty

„Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van és egy eltéved közülük, nem hagyja ott a hegyen a kilencvenkilencet, és nem megy el, hogy megkeresse az egy elveszettet? Ha aztán sikerül neki megtalálnia, bizony mondom nektek, annak jobban örül, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek.” Mt 18,12-13

Könnyeimet nyelve toltam odébb a véndiák-hírlapot. Hajdani zeneiskolai osztálytársaim beszámolói voltak benne. Operaházakban énekelnek, neves katonai zenekarban játszanak, egyetemem, főiskolán tanítanak. Velük összevetve a magam életét kudarcnak éreztem, azon gondolkoztam, számít-e egyáltalán bármi, amivel foglalkozom.
Összehasonlítva az országos térféllel, ahol osztálytársaim tevékenykednek, az én világom kicsinek tűnik. Egy helyi iskolában tanítottam zenét néhány évig, majd ahogy nőtt a család, felmondtam.
Talán te is nagyot álmodtál, de az élet eléd rakta korlátait. Szeretni azt a maroknyi emberkét, akiket rád bízott Isten, nem tűnik jelentős dolognak, valami többre vágysz. Ha szíved arra vágyik, hogy többet tegyél az Országért, kérlek, figyeld meg, hogyan viszonyult Jézus a mennyiségekhez.
„Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van és egy eltéved közülük, nem hagyja ott a hegyen a kilencvenkilencet, és nem megy el, hogy megkeresse az egy elveszettet? Ha aztán sikerül neki megtalálnia, bizony mondom nektek, annak jobban örül, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek” (Mt 18,12). Egy misszióban dolgozó munkatárs röviden így foglalta össze ezt a jelenetet: „Jézus egyesével számol”.
Felujjongott a lelkem, mikor ezt a mondatot hallva belegondoltam Jézus működésébe. Bár tömegesen érkeztek hozzá, akik gyógyulni vagy tanulni vágytak, Ő gyakran az egyénekkel foglalkozott. Kedves szavakkal és egy érintéssel bátorságot öntött egy leprásba, üdvös beszélgetést folytatott egy szamáriai asszonnyal, a tömegben megkereste a félénk nőt, aki megérintette a ruháját. Ezrek akartak vele lenni, de ő 12 férfiba fektette energiáját.
Miután ezek a gondolatok elcsitították lelkemet, figyelmemet a saját életemre fordítottam. Elővettem az üzeneteket, amiket kaptam: egy édesanyától, akinek a kamaszlányát mentoráltam, egy zenei főiskolás diáktól, aki leírta, hogyan befolyásoltam karrierválasztását és hitét, egy gondokkal küszködő fiatalasszonytól, akivel egy Kelet-Európai missziós úton foglalkoztam.
Felismertem, hogy az általam választott szolgálati és vezetői hivatás összegzését ezek az üzenetek adják. Néhány volt osztálytársammal ellentétben, nekem nem tapsol többezer ember, nem hagyok magam után kritikusok által elismert felvételeket. De a hírnév, a sztárság nem egyenlő azzal, hogy fontos, amit csinálsz.
A te napjaid is csendesen telnek, látszólag jelentéktelen az életed – otthon gondozod a családodat, vasárnapi iskolás vagy ifjúsági csoporttal foglalkozol, komatálat viszel kismamáknak vagy beteg barátnődnek, idős embereket látogatsz? Lelkiismeretesen végzel egy munkát, amivel nem jár elismerés, vagy néha bátorságot öntesz egy barátnődbe? Attól még, hogy tevékenységed többnyire láthatatlan, nem jelentéktelen.
Jézus egyesével számol!
Az elveszett bárány története rámutat, hogy neki minden egyes lélek számít. Nagy és tartós értékük van az egyszerű szeretetcselekedeteknek, főleg amelyeket az elveszettekért, a legkisebbekért, a magányosokért teszünk. Beteljesülés és öröm érzése jár azzal, ha szolgáljuk azokat, akiket Isten ránk bíz vagy elénk hoz – értékes lelkeket egyesével.

Mennyei Atyám! Te mindnyájunkat egyenként szeretsz. Őrizz meg a hazugságtól, hogy tetteim fontossága azon mérhető le, hány embert érint, vagy hányan látják, mit teszek. Segíts, hogy örömmel szeressem és szolgáljam azt az embert, akit épp elém hozol. Jézus nevében, Ámen.

Susan Daugherty: Counting by Ones
Daily Devotion 2019. június 3.
https://www.proverbs31.org/read/devotions/full-post/2019/06/03/counting-by-ones

Lélekerősítő - Az élet ösvénye

Lisa Robertson

„Te tanítasz engem az élet ösvényére, teljes öröm van tenálad; a te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké.” Zsolt 16,11

A Denvertől nyugatra húzódó dombságon nőttem fel, így minden nap ösvényeken jártam: ösvényen az iskolába, ösvényen a barátnőmékhez, ösvényen a kisgyermekhez, akire vigyáztam. Mindenhova gyalog mentem, és mindig ösvényen vagy poros, sáros országúton.
Gyermekkoromhoz hozzátartoztak az ösvények, és nagyon szerettem őket. Minden ösvény egy fontos úticélhoz vezetett. Külön-külön mindegyiket kitapasztalták, kitaposták az évek során előttem járók. A váltakozó évszakok színei vagy a frissen hullott hó szépsége minden nap új élményt nyújtott. Biztonságot jelentettek az ösvények, lépésről lépésre vezettek tovább oda, ahova el kellett jutnom.
Évekkel később, fiatal menyasszonyként kaptam egy ajándékot. Már nem emlékszem, mi is volt, de a hozzá tartozó üzenetet sosem fogom elfelejteni. „Gratulálunk, Lisa és Tim. Szeretettel a Ditchfield család … Zsolt 16.11.” Kéznél volt a Bibliám, rákerestem a megfelelő helyre, és Istennek ezt az ígéretét találtam az élet ösvényére vonatkozóan: „Te tanítasz engem az élet ösvényére, teljes öröm van tenálad; a te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké.”
Esküvő után messze költöztünk a szüleimtől, Denvertől. Jó érzéssel, magabiztossággal töltött el, hogy Isten velem van, és új ösvényt nyitott számomra: feleség leszek Virginiában.
Három ígéretet találtam ebben az egy mondatban:
1. Isten ismeri életem ösvényét. Milyen csodálatos érzés tudni, hogy nemcsak vezet engem, de velem lesz minden új helyen, ahova eljutok.
2. Ha nála vagyok, teljes örömmel ajándékoz meg – nem föltétlen boldogsággal, hanem annak a tudatnak az örömével, hogy Ő mindig ott van velem. Isten örömében nincs helye félelemnek, aggódásnak. Az erő, a béke, a biztonság, hogy velem van – íme néhány előnye annak, ha Istennél vagyok.
3. A harmadik ígéret: gyönyörűségek örökké. Feltűnt itt nekem isten bámulatos nagylelkűsége, hisz nemcsak megengedi, hogy néha Vele legyek, hanem jelenlétének gyönyörűségét örökre ígéri. Nem száll el ez a gyönyörűség, hanem velem marad mostani és a halál utáni életemben is.
Ezekkel az ígéretekkel felruházva is botladozhatunk az ösvényen. A féltékenység, elkeseredés, neheztelés, harag továbbra is kísért néha. Bármelyik képes lelassítani haladásomat az úton.
Ám az Úr mindig segít, hogy ne térjek le az ösvényről, ne essem el, mert Ő ott van velem. Egyetlen kicsi szó kell a továbblépéshez, ha nehéz az út: „kérd”. Isten újra és újra várja, hogy egyszerűen kérjük tőle, amire szükség van az úton.
Nőként békességet, türelmet, megértést, együttérzést kérek. Anyaként és nagymamaként bölcsességet. Feleségként azt kérem Istentől, irányítsa házasságunkat, és töltse meg szeretetével. Gyermekként együttérzést és békességet kérek öregedő szüleimmel.
Minden nap odafigyelek, hogy kövessem Istent, mert tudom, hogy az Ő ösvényén mindig vele leszek, és eltelek örömmel. Az Ő öröme az én erőm. Útközben észre fogom venni, hogy Isten életem minden napján és az örökkévalóságban is ad gyönyörűséget. A 16. zsoltár ígérete jólesően izgatottá és céltudatossá tesz. Arra sarkall, hogy Istennel járva folytassam utamat az ösvényen. Bízom benne, hogy rád is így hat ez az ígéret.

Mennyei Atyám! Köszönöm, hogy ösvényt készítettél az életemnek. Hálás vagyok, hogy megmutatod, merre visz ez az ösvény, és velem jársz az úton. Segíts, hogy figyeljek Rád, és Veled maradjak minden nap, mialatt Te tanítasz, védelmezel és vezetsz. Köszönöm, hogy mindig velem vagy életem ösvényén, most és mindörökké. Jézus nevében, Ámen.

Lisa Robertson: The Path of Life
Daily Devotion, 2019.05.24.
http://www.proverbs31.org/read/devotions/full-post/2019/05/24/the-path-of-life

Lélekerősítő - A fontosat válaszd a sürgető helyett

Valorie Burton

„Gondosan ügyeljetek tehát arra, hogyan éltek, ne mint esztelenek, hanem mint bölcsek. Jól használjátok fel az időt, mert rossz napokat élünk!” Ef 5,15-16 (KNV)

Elém került egy statisztika, aminek nehezen akartam hinni. Azt állította, hogy a ma élő embereknek sokkal több szabadidejük van, mint az előttünk élt generációknak bármikor. Ez csak tévedés lehet, úgyhogy utánanéztem.
Ám minden kutatás ugyanezt igazolta, hiába érezzük legtöbben az ellenkezőjét, hisz sosincs elég időnk, és egyre nagyobb a rohanás. Miért tűnik hát úgy, mintha kevesebb szabadidőnk lenne, mikor épp az ellenkezője igaz?
Arról van szó, hogy technológiában gazdagok és időben szegények vagyunk. Az elmúlt évtizedek fejlődése hatalmas időmegtakarítást hozott magával. Gyorsabb lett a házimunka. A kommunikáció szinte azonnali. Az információkért csak az ujjbegyeinket kell megmozgatnunk. De mindezek a technológiai előrelépések elhitetik velünk, hogy többet tudunk tenni, gyorsabban tudjuk tenni, és ez kötelességünk is.
Ami még rosszabb, a technológia figyelemelterelésre is alkalmas. Sms-ek, értesítések, email-ek, szociális média, játékok, és a múlt héten megnézett cipőről felvillanó digitális reklámok, hogy akár egy kattintással már meg tudd szerezni magadnak.
Anélkül, hogy tudnánk róla, programozók ezrei szállnak harcba az időnkért. Minél hosszabban fenn tudják tartani a figyelmünket, annál többet kérhetnek a hirdetőktől, amiért célba vettek minket. Miközben tehát te ostorozod magad, mert úgy érzed, mobilfüggő lettél, az igazság az, hogy a digitális világot arra tervezték, hogy minél több idődet lefoglalja.
És hacsak nem döntünk bölcsen, el is rabolja az időnket, amit sokkal értelmesebben tölthetnénk az életünk részét képező emberekkel és a feladatokkal, melyeket Isten arra rendelt, hogy véghezvigyük őket. A Szentírásban az Efezusi levél így ír erről: „Gondosan ügyeljetek tehát arra, hogyan éltek, ne mint esztelenek, hanem mint bölcsek. Jól használjátok fel az időt, mert rossz napokat élünk!” (Ef 5,15-16).
Ám nemcsak a digitális szétszórtság miatt érezzük, hogy nem győzünk mindennek eleget tenni. Sokan úgy vagyunk huzalozva, hogy hajlamosak vagyunk helytelenül felhasználni az időt. Alapvető érzékenységeknek nevezem ezeket a hajlamokat. Van olyan köztük, amelyik jellemző rád?
- Optimizmus (általában rosszul méred fel, mennyi időre van szükséged valamihez).
- Perfekcionizmus (megnehezíted a feladatokat magad számára, hosszú időt töltesz azzal, hogy amit teszel, tökéletes legyen – mégsem vagy vele soha megelégedve).
- Túlzott felelősségvállalás (a szükségesnél többet vállalsz, hogy elfogadjanak vagy elismerjenek).
- Rábólintási függőség (igent mondasz a kérésekre, hogy ne okozz csalódást másoknak).
- Túlzott bűntudat (túlvállalod magad és túlkompenzálsz, hogy ne legyen lelkiismeret furdalásod).
Ezek az érzékenységek nagy hatással vannak arra, hogyan használjuk fel az időnket. Szabotálják Isten legjobb terveit számunkra, és fölösleges stresszben tartanak. Alapvető érzékenységeink hatására szellemi csata zajlik az elménkben, és könnyen eltérítenek a bölcs döntésektől.
Isten arra kér, legyünk bölcsek. Válasszuk azt, ami lényeges, és ne a haszontalan vagy sürgetőnek látszó dolgokat, amik állandó stresszben és rohanásban tartanak, eltántorítanak a céltól, megfosztanak az elégedettség érzésétől. Ha nem így teszünk, kockáztatjuk, hogy időnket fontosnak látszó dolgokra pazaroljuk, és csak visszatekintve vesszük majd észre, hogy mennyire nem voltak azok.
Mielőtt döntesz időd eltöltéséről, gondold át, valóban van-e értelme, vagy csak evilági haszontalanság. Hangolódj rá Isten hangjára, mely a fontos, értelmes irányba vezet. Hallgass Rá.

Uram, köszönöm az idő csodálatos ajándékát. Segíts minden nap felismernem véges földi időm örökkévaló értékét, hogy a te dicsőségedre használjam, s képes legyek arra összpontosítani, ami kedves a Te szemedben. Szabadíts meg bizonytalanságaimtól, rossz érzelmi beállítottságaimtól, a perfekcionizmustól, a fölösleges lelkiismeret furdalástól, a túlzott felelősségérzettől, melyek hatására nem döntök bölcsen az időmről. Jézus nevében, Ámen.

Valorie Burton: Choosing the Meaningful Over the Urgent
Daily Devotion 2019.05.06.
http://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2019/05/06/choosing-the-meaningful-over-the-urgent

Lélekerősítő - A magány rejtett ajándéka

Alicia Bruxvoort

Első védekezésem alkalmával senki sem volt mellettem, sőt mindnyájan elhagytak… De az Úr mellettem állott… (2Tim 4,16a.17a)

Hazafelé a kocsiban szokatlanul hallgatag volt – elmaradt a beszámoló a napjáról, a barátnőkről, az izgalmakról tornaórán vagy az osztályban történtekről.
Tudtam, hogy valami történt, ami nyomja a vállát, imádkoztam, hogy megtudjam, mit nem mondott el 8 éves kislányom a kocsi hátsó ülésén.
Lefekvéskor meghallgatásra talált az imádságom.
- Ma elkeseredtem, mikor kint játszottunk ebéd után – suttogta legkisebb gyermekem, ahogy betakartam.
- Miért? Mi történt? – kérdeztem.
- Nem találtam a barátnőimet a lila csúszdánál, ahol találkozni szoktunk, a mászókán nem volt hely, és a hinták is foglaltak voltak – sorolta szipogva.
- Akkor mit csináltál? – kérdeztem.
- Leültem a barátkozós padra – sóhajtott.
Magam elé képzeltem a pirosra festett fapadot a játszótér szélén, mely arra szolgált, hogy oda üljön, aki barátkozni szeretne.
- Észrevette valaki, hogy ott ülsz?
- Nem – mondta kislányom könnyek között. – Biztos mindenkit lefoglalt a játék. Nagyon egyedül voltam – mondta végül, egy újabb sóhajtással.
Az empátia összeszorította a gyomromat, mert felrémlettek bennem saját magányos időszakaim. Amikor külföldön éltünk pár hónapig, és a nyelvi nehézségek miatt csak felszínes kapcsolataim alakultak és állandóan össze voltam zavarodva. Vagy azok az évek, amikor a munka miatti költözködés életmódunkká vált, vagy a tíz év, amit otthon töltöttem elszakadva a világtól, síró csecsemők, figyelmemet követelő totyogók és kiskamaszok között.
A magány nem jelent mindig egyedüllétet is. Legmagányosabb óráimat azok között éltem meg, akik legjobban szeretnek: fájdalomban, amit nem érthettek, vagy nehéz körülmények között, amin nem tudtak változtatni. Nem csak akkor tör ránk a magány, amikor mindenki kilép az életünkből, hanem akkor is, amikor senki sem tudja, hogy tudna belépni. 8 évesen vagy 88 évesen, de a magány nagyon mélyen belénk tud vágni.
Húsvétra készülve ezen a héten, eszünkbe juthat, hogy Jézus érti, miről van szó. Barátai elhagyták, a tömeg ellene fordult, a keresztre vivő útját túlcsorduló szeretet – és kimondhatatlan magány kövezte ki.
Talán ezért volt, hogy az én szemem is könnybe lábadt, mikor kislányom egy finom igazságra hívta fel a figyelmemet, amit gyakran el tudok felejteni: a magányosság nem csak mély sebet jelent a lelkünknek, hanem lehetőséget arra, hogy találkozzunk Megváltónkkal.
- Mit csináltál ott a padon egyedül? – kérdeztem tovább másodikos kislányomat.
- Először nagyon szomorú voltam. Aztán dühös – ismerte el. – De egy idő múlva eszembe jutott, hogy igazából nem is vagyok egyedül. Akkor ahelyett, hogy tovább vártam volna, hogy mellém üljön valaki beszélgetni, elkezdtem beszélgetni Jézussal…
Bólintottam, és a váratlan hála könnyei öntötték el a szememet. Kicsi lányom rátalált a magány rejtett ajándékára.
Sokszor megtörténik, hogy legmagányosabb óráinkban döbbenünk rá, hogy valójában nem is vagyunk egyedül. És akkor hirtelen az űr, amit senki sem tölt be, ajándékká válik, amit nem vehet el senki.
A magány tűnhet zsákutcának, de el is vezethet Ahhoz, akinek szeretete sosem hagy el. Érezhetjük magunkat láthatatlannak a magányban, de tekintetünket oda is fordíthatja Hozzá, aki mindig lát minket.
A 2Tim 4 Pál apostol utolsó leveléből való, melyet elhagyatva, börtöncellájából írt. A közelgő halálra készülve barátokról beszél, akik elhagyták, követőkről, akik elfordultak tőle.
„Első védekezésem alkalmával senki sem volt mellettem, sőt mindnyájan elhagytak…” (2Tim 4,16a).
De már a következő lélegzetvétellel áttér a simogató igazságra: „De az Úr mellettem állott…” (2Tim 4,17a).
Valahányszor elém kerül ez az öt szó, alázatos öröm tölti el a szívemet. Még ha senki nem ül is mellénk, az Úr mellettünk van.
Amikor mindenki máshol tartózkodik, Isten ott van, ahol megígérte, hogy lesz: mellettünk és bennünk Jézus ereje és jelenléte által (Mt 1,23).
Kislányom szemhéja elnehezedett, vállának remegése elcsitult.
- Ez úgy hangzik, hogy végülis rátaláltál egy barátra azon a padon – mondtam neki.
- Igen – válaszolta álmos hangon –, Jézus végig ott volt…

Köszönöm, Jézus, hogy sosem hagysz magamra, és kereszted magánya óta ott vagy mindenki mellett. Használd fel egyedüllétem perceit arra, hogy közelebb vonj magadhoz. Észre akarom venni a rejtett ajándékot. Jézus nevében, Ámen.

Alicia Bruxvoort: The Hidden Gift of Loneliness
Encouragement for Today, 2019.04.16.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2019/04/16/the-hidden-gift-of-loneliness

Lélekerősítő - Meglelni a fényt a sötétben

Melissa Maimone

„Ha azt mondom: ’A sötétség bizonyosan elborít engem és a világosság körülöttem éjszaka lesz’, neked még a sötétség sem sötét, fénylik az éjszaka, mint a nappal, mert fény és sötétség közt neked nincs különbség.” Zsolt 139,11-12

Minden rendben.
Nincs mitől félnem.
Nincsenek szörnyek a szekrényben.
Ezeket mondogattam éjszaka az ágyban, hétéves kis szívem kalapált, képzeletem vadul szárnyalt a sötétben. Néha segített, hogy ezeket ismételgettem magamnak. Máskor meg? A sötétség lebénított, rettegéssel töltött el, míg el nem aludtam a kimerültségtől.
Felnőttként ma már nem félek a szekrényben lévő szörnyektől. Hál’ Istennek többnyire jól alszom. De a sötétség még mindig megtalálja az utat az életembe.
Gyermekkoromtól ismerem a szorongást, a depressziót. Egész életemben harcoltam vele, és ennek még nincs vége.
Sokszor megtörtént, hogy nem akartam Istenhez fordulni, mert szégyelltem, hogy félek, hogy lehangoltnak, kimerültnek érzem magam. Meg akartam „tisztulni”, mielőtt behívom Istent az életembe. Azt hittem, rendet kell raknom magamban, mielőtt Istenhez fordulok segítségért, ezért megpróbáltam zűrös érzéseimet, zavarba ejtő félelmeimet félresöpörni, elrejteni, hogy senki se lássa.
De már tudom, hogy mielőtt felhívom egy barátnőmet vagy próbálom meggyőzni magam, hogy nem is érzem azt, amit érzek, be kell hívnom Istent a bennem lévő zűrzavarba. Nehéz. Megalázó. Mégis, Ő újra meg újra válaszol.
Válasza többnyire nem valami nagy dolog. Nem hallottam még égő csipkebokorban beszélni, nem csapott le rám villámként a boldogság. De meg szokott mutatkozni egy-egy barátban, tanácsadóban, orvosban, vagy valamilyen körülményben, mely jelenlétét jelzi.
Amikor keresem az Urat, a depresszió nem föltétlen emelkedik fel rólam, de megváltozik. Jelenlétének világosságában a szégyen elillan. Kezdem felfogni Isten irántam való szeretetének mélységét. Nem mintha lenne mit felajánlanom érte, hanem mert Ő adja nagylelkűen. Megtanulom, hogy egész összevissza önmagamat elé vihetem. És amikor szólítom, Ő átlépve a zűrzavaron, felemel, és kegyelme karjaiba vesz.
Szeretem életem könnyebb időszakait, határtalan örömöt és szabadságot élek meg olyankor. Mégis, a küzdelem sötétjében tapasztalom meg Isten türelmes, soha meg nem ingó kegyelmét. Hálás vagyok ezért. Velem van az árnyak között. Együttérző, törődő szavakat suttog a sötétben, még ha én csak zűrzavaros érzésekkel tudok is válaszolni rájuk.
Megtanultam, hogy lelkemnek nem a szenvedés megszűnésére van leginkább szüksége, hanem Jézus Krisztus jelenlétére a szenvedésemben. És ez a jelenlét mindig ott van. Neked is, ha hiszel Benne.
Mind megtapasztaltuk, hogy vannak nehéz helyzetek, amikből nem könnyű kijutni. Első reakciónk talán a mielőbbi menekülés. Vagy az, hogy nem veszünk tudomást róla. Vagy magunktól próbálunk rendet rakni. A pánik és a szégyen elfeledteti, hogy nem vagyunk egyedül a sötétben.
Elfelejtjük, amit a 139. zsoltár mond, hogy Jézusnak „még a sötétség sem sötét, fénylik az éjszaka, mint a nappal” (Zsolt 139, 11b-12a). Ő ott van velünk. Csak maradjunk csendben elég hosszan ahhoz, hogy felismerjük jelenlétét ott, ahol mi nem szeretnénk lenni.
A depresszió és szorongás még mindig nehezíti az életemet, de már nem félemlítenek meg. Megtanultam elviselni a sötétséget éppúgy, mint a világosságot, mert Jézus mindkettőben ott van velem.
Ha sötétségben érzed magad, jusson eszedbe, hogy Megváltód és barátod, lelked szeretője ott van melletted. Behívhatod a zűrzavarba. Jézus Krisztus egy pillanatra sem távozik mellőled. Ő nem riad vissza attól, ami annyira megrémít téged.
Jézus látja minden lépését az utadnak akkor is, ha te magad nem látod. Bízd rá, hogy irányítsa lépteidet. És mert ugyanolyan jól ismeri mostani fájdalmas, sötét állapotodat, mint a világosságot, Ő az, aki kézenfog, és kivezet újra a napfényre.

Uram, segíts, hogy akkor is hinni tudjak irántam való szeretetedben, amikor nem látom a kiutat. Amikor sötétben vagyok, kérlek, mutasd meg jelenléted fényét. Jézus nevében, Ámen.

Melissa Maimone: Finding Light in Dark Place
Daily Devotion, 2019. április 10.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2019/04/10/finding-light-in-dark-places

Lélekerősítő - Isten melletted áll

Sharon Jaynes

„A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek.” Jn 14,26 (RUF)

Mikor gimnazista volt, fiam az iskola kosárlabda csapatában játszott. Szerettünk kint lenni a meccseken, a lelátóról biztatni őket. Egy ilyen alkalommal észrevettem, hogy két férfi, más-más térfél mellől, videokamerával veszi a mérkőzést.
- Steve, ki az a két ember, aki videózik? - kérdeztem a férjemtől.
- Aki a túloldalon áll, attól a csapattól jött, akivel jövő héten fogunk játszani – magyarázta. – Felveszi a játékunkat, hogy tanulmányozzák csapatunk gyenge pontjait, s ezeket kihasználva, majd legyőzzenek minket. Az innenső oldalon álló ember is a gyengeségeket keresi majd, de egészen más célból. Meg fogja mutatni a csapatnak a felvételt, együtt ki fogják elemezni a tévedéseket, hogy tanuljanak belőle. Ugyanaz a videózás más-más céllal.
Elgondolkodtatott ez a magyarázat. A sporthoz nem igazán értek, de a sátán működéséről tudok egyet s mást. Felveszi életünk pillanatait, rákeres a gyengeségeinkre, hogy ezek alapján tervezze meg támadásait, s le tudjon győzni. Keresi a módját, hogy a megfelelő időben el tudjon gáncsolni (Lk 4,13).
De emlékezz, ketten készítettek felvételt a meccsről. Volt valaki, aki a mi oldalunkon állt. Míg a vádló ellened dolgozik, van valaki, aki melletted áll.
Mielőtt a keresztre ment, Jézus biztosította követőit arról, hogy nem hagyja őket árván (Jn 14,18). Elküldi nekik a Szentlelket (Jn 15,26), a segítőt, aki bátorítani, tanítani, erősíteni fogja őket, és közbenjár minden hívőért (Róm 8,26). Nevet is adott a Léleknek, ő lesz a Pártfogó. „A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek” (Jn 14,26 – RUF).
A Pártfogó érted működik, melletted áll. Igen! A te oldaladon áll! És ennek egyik módja, hogy felvilágosít, ha valamit rosszul csinálsz, ha letérsz Isten útjáról. De soha nem mutat rá gyengeségedre, bűnödre, elkövetett vétkedre csak azért, hogy nyilvánvalóvá váljék. Mindig azért fedi fel hibádat, mert itt az idő helyrehozni – hogy magadat a Fiúhoz igazítsd. A Szentlélek érzékennyé tesz életed azon részeire, amin változtatnod kell, és segít is a változtatásban. Megnézeti veled a videót, és így szól közben: „Látod? Ott. Az a mozdulat. Dolgozzunk rajta, hogy jobb legyen a játékod.”
Nemde ezt tette Jézus is Péterrel? Miután Péter rádöbbent, hogy háromszor megtagadta Jézust, a sátán megmutatta neki a videót, s a kakas kiáltását így hallotta Péter: „szégyen! szégyen! szégyen!”.
Feltámadása után Jézus is megmutatta a videót Péternek, és háromszor megkérdezte: „Simon, Jónás fia, jobban szeretsz engem ezeknél? … Legeltesd juhaimat.” (Jn 21,15a.17b). Ugyanaz a helyzet, de egészen más a cél. A sátán azt akarta, hogy Péter úgy érezze, kizárták a játékból, Jézus viszont visszahívta a pályára.
A vádló rámutat gyengeségedre, és igyekszik elhitetni, hogy sosem fogsz megváltozni. A Pártfogó rámutat gyengeségedre, hogy meg tudj változni. A jelenet ugyanaz, de egészen más perspektívából. Mondd, kinek a hangját követed? Kinek hiszel? A sorsunkat dönti el a válasz.
Jegyezd meg tehát: a Pártfogó melletted áll, érted van! Jézus melletted áll! Isten melletted áll!

Uram, köszönöm, hogy mellettem állsz. Amikor visszapörgetem életem videóját, s látom gyengeségeimet, tévedéseimet, segíts, hogy ne ragadjak le náluk, hanem indítsanak fejlődésre. Köszönöm a Szentlélek erejét, mellyel képes vagyok végrehajtani a szükséges változásokat, hogy Krisztushoz hasonlóvá váljak. Jézus nevében, Ámen.

Sharon Jaynes: God is For You
Daily Devotion 2019 április 5.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2019/04/05/god-is-for-you

Lélekerősítő - Kezdjük újra – hogyan hozzuk helyre megromlott családi kapcsolatainkat

Blythe Daniel

„Fölépítik az ősi romokat, és ami már rég pusztulásnak indult, azt helyreállítják. Újra fölépítik az elhagyott városokat, amelyek annyi nemzedéken át romokban hevertek.” Iz 61,4

Helen, az édesanyám nem részesült abban a luxusban, amit a lánygyermek és anyja szeretetpillanatainak nevezhetnénk. Gyermekségétől felnőttkoráig átélte nagymamám küzdelmét a düh, az alkoholizmus, a szorongás hatásaival. Ha valamit elrontott édesanyám, nagyanyám dühe az egeket érte. „Semmit sem tudsz elvégezni. Szörnyen buta vagy.” Édesanyám mintegy tojáshéjakon lépdelve próbált élni, hogy elkerülje az állandó szóbeli és érzelmi abúzust.
Talán te is tapasztalsz a családban megromlott kapcsolatot. Minél közelebbi a viszony, annál nagyobb a kár. A szomszédokkal vagy munkatársakkal gyakran könnyebben kijövünk, mint a testvérünkkel, egyik vagy másik szülőnkkel vagy a gyermekünkkel. A leggyöngédebb kapcsolatok a legsérülékenyebbek.
Egy feszültséggel teli, családi kapcsolatban gyakran kérdezzük magunktól: „Mit tehetnék, mit mondhatnék, hogy enyhüljön a helyzet?” Ha abban a kiváltságos helyzetben lennék, hogy leüljek veled egy kávé mellé, és válaszoljak bensőséges kérdéseidre, veled kérném az Urat, adjon szavakat, ötleteket. Neki megvannak válaszai. Még mindig tanulom, hogyan hajoljak oda és hallgassam Őt, de azt hiszem, ilyesmiket mondana:
1. Vedd észre a mintát. Nagymamám az előző generációktól továbbadott sérüléseket hurcolta magával. Nem tanította meg senki, hogyan küzdjön vágyaiért ahelyett, hogy múltbeli bűnök és sérülések mintáit követné. Előző generációk gyakran hoztak létre gondolatsémákat, viselkedésmintákat, amiket az új nemzedéknek fel kell ismernie, le kell cserélnie, újra kell gondolnia.
2. Vállald a felelősséget. Könnyű másra mutogatni, más hibáját keresni a magunké helyett. A Gal 6,5-ben olvassuk: „Mindenki a maga terhét hordozza”. Vizsgáld meg magadat, és imádságos lélekkel tárd fel azokat a területeket, amelyek bocsánatra szorulnak.
3. Tűzz ki határokat. Néha távolságra van szükség ahhoz, hogy a harag lecsillapodjék, mielőtt olyat mondanál, amit később visszaszívnál, vagy ha további sérülésektől szeretnéd megóvni magad. Magad és a kapcsolat védelmében helyes a határok megvonása. Jó távolabb lenni bizonyos felszín alatti aknáktól, míg a kapcsolat erősebbé, egészségesebbé válik.
4. Szánd oda Istennek kommunikációdat. Szenteld oda Isten céljainak, rendeld az Ő javító keze alá mindennapi interakcióidat. Kérd Tőle a szavakat, amiket meg akar hallgattatni veled. Ha rettegés helyett bizalommal fordulunk Hozzá, Isten találkozni fog velünk, és megmutatja, hogyan lépjünk tovább a javulás és megváltás felé kapcsolatainkban.
5. Kezdeményezd a gyógyulást. Mondd meg az illető családtagnak, hogy javítani szeretnéd kapcsolatotokat, hogy szeretnéd, ha tiszta lappal indulnátok. Sok különbözőséget át lehet hidalni, ha arra összpontosíttok, ami összeköt, és mindketten vágytok a szorosabb kapcsolatra.
Egyik fenti lépést sem erőszakolhatjuk magunkra, de képesek leszünk a saját lehetőségeinken túlmutató szeretetre, ha megragadjuk, amit Jézus nyújt nekünk: a másikért való mély törődést, amivel Ő fordult felénk. Ha úgy élsz a jelenben, ahogy a múltban éltél, megfosztod magad az örömtől és szabadságtól, melyet Jézus Krisztus működése hozott létre bennünk.
Mai alapigénkben Izajás az újjáépítésről beszél: „Fölépítik az ősi romokat, és ami már rég pusztulásnak indult, azt helyreállítják. Újra fölépítik az elhagyott városokat, amelyek annyi nemzedéken át romokban hevertek” (Iz 61,4). Felépíteni, ami romokban hever, helyreállítani, ami nemzedékeken át pusztulásnak indult, méltó feladatnak tűnik. Kezdd újra, használd a lendületet, amit Isten a szívedbe helyezett, hozz reményt családod életébe, és azoknak, akik látnak titeket. Érzed szívedben a vágyat, hogy felépítsd, helyreállítsd, újraépítsd azokat, akik saját hatókörödben élnek? Érzed, milyen felszabadulást, békességet hoz majd, ha sikerül?
Menetközben meg kell történnie egy szándékos irányváltásnak, ha helyre akarod állítani kapcsolatodat édesanyáddal, lányoddal, testvéreddel, vagy bárkivel az életedben. Az újraépítés nem jöhet létre anélkül, hogy eldöntenéd, leteszed, ami történt vagy ami nem történt meg, ami elhangzott, s amit éreztél, mikor hallottad. De Isten ért az útkészítéshez. Előkészítette az utat édesanyámnak is, hogy megbocsásson és kész legyen a kapcsolat újraépítéséhez akkor is, ha nem találkozott megértéssel, és Isten megteszi ezt a te életedben is.

Uram, meghajlok előtted, és kérem jelenlétedet. Kenj fel, hogy képes legyek helyrehozni kapcsolataimat és a generációs mintákat családommal. Mutasd meg, hogy kezdjem el. Mutasd meg, mikor várjak, mielőtt megszólalok. Mutasd meg, mikor léphetek előre a Te segítségeddel. Szeretlek, Uram. Jézus nevében, Ámen

Blythe Daniel – Start Fresh: Repairing Fractured Relationships
Daily Devotion, 2019.04.03.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2019/04/03/start-fresh-repairing-fractured-relationships

Megtört szíve gyötrelme

Max Lucado

Jöjj el velem egy percre a történelem talán leghomályosabb éjszakájába. A jelenet egyszerű, hamar rá fogsz ismerni. Csavarodott olajfák ligete. Nagy kövek szétszórva a földön. Alacsony kőkerítés. Sötét, sötét éjszaka.
Most nézd meg közelebbről a képet. Less át a lombokon. Látod azt az embert? Azt a magányos alakot? Mit csinál? Hason fekszik a földön. Az arca sártól, könnytől maszatos. Öklével a kemény földet veri. Szemét bódító félelem nyitja tágra. Haja verejtéktől tapad a fejéhez. Az ott a homlokán vér?
Ő Jézus. Jézus a Getszemáni kertben.
Talán ismered a klasszikus képet Jézusról a kertben. Egy nagy szikla mellett térdel, köntöse hófehér. Kezét békésen imára kulcsolja. Tekintete derűs. Feje fölött glória. Egy mennyei fénysugár hull aranybarna hajára.
Nos, én nem vagyok művész. De egy dolgot mondhatok. Aki azt a képet festette, nem Márk evangéliumából merített ihletet. Mikor Márk beszámol arról a fájdalmas éjszakáról, ilyen kifejezéseket használ: „Remegni kezdett és gyötrődni.” „„Halálos szomorúság fogta el lelkemet.” „egy kevéssé előre menvén, a földre esett, és imádkozott”.
Egy jámbor Jézus képe ez Atyja tenyerén? Aligha. Márk fekete színt használt a lefestéséhez. Halálos gyötrelemben vergődő Jézust látunk. „A fájdalmak férfiját” (Iz 53,3). Egy férfit, aki küzd a félelemmel, a hivatásával, szabadulni szeretne.
A megtört szív sötétjében látjuk Jézust.
A zsidóknak szóló levél szerzője később így írt: „Földi életében hangosan kiáltozva, könnyek között imádkozott s könyörgött ahhoz, aki meg tudta menteni a haláltól” (Zsid 5,7).
Micsoda kép! A szenvedő Jézus. Jézus a félelem állapotában. Nem a szentségébe, hanem az embervoltába burkolózott Jézus ez.
Ha legközelebb elborít a homály, emlékezz Jézusra a kertben. Ha legközelebb úgy érzed, senki sem ért meg, olvasd újra Márk evangéliumának 14. fejezetét. Ha legközelebb az önsajnálat vesz erőt rajtad, mert senki sem törődik veled, látogass el a Getszemáni kertbe. És ha legközelebb azon gondolkodol, vajon látja-e Isten a szörnyűséget, ami a világban történik, hallgasd őt, ahogy a csavarodott fák között nyüszítve könyörög.
Ha legközelebb szenvedned kell, figyelj. Talán most kerültél legközelebb Istenhez. Ha erősen nézed, talán meglátod a szögek ütötte sebhelyeket a kézen, ami kivezet a sötétségből.

From The Great House of God
© (Thomas Nelson Publishers, 2009) Max Lucado
https://www.crosswalk.com/devotionals/upwords/

Lélekerősítő - Az Ellenség terve megrontásodra

Lysa TerKeurst

„mivel minden, ami a világban van - a test kívánsága, a szem kívánsága és az élet kevélysége - nem az Atyától van, hanem a világból”. 1Jn 2,16

Az egyik dolog, amiért rendszeresen imádkozom, hogy tegyen éberré Isten az ellenség mesterkedéseire. Fel akarom ismerni a csapdáit, hogy el tudjam kerülni őket.
Hiszem, hogy Isten válaszához tartozott, amit felismertem egy nap Éva megkísértésének történetét (Ter 3) és mai alapigénket tanulmányozva: „mivel minden, ami a világban van: a test kívánsága, a szem kívánsága és az élet kevélysége, nem az Atyától van, hanem a világból” (1Jn 2,16).
Összehasonlítottam ezt a két részletet a Bibliából, és igazi megvilágosodást éltem át arról, hogyan környékez meg minket a Sátán. Három megközelítési tervvel dolgozik szívünkön. És ugyanezt a tervet használta akkor is, amikor Jézust kísértette meg a pusztában a Mt 4,1-11 szerint! Mindez azt mutatja, hogy bár az ellenség hatalmas, támadása előrelátható, kiszámítható.
Nézzük meg közelebbről, hogy működött Éva történetében és Jézus esetében:

1. Érd el, hogy vágyakozzanak valami testi kielégülés után oly mértékig, hogy ez lefoglalja őket. Legyen az szex, drogok, alkohol vagy táplálék.

Évát a Sátán gyümölccsel kísértette meg, „amit jó volna enni …” (Ter 3,6b).
Jézust kenyérrel kísértette meg böjtölés közben (Mt 4,3-4).
A Sátán bármelyik érzékszervünket meg tudja kísérteni, amivel többet foglalkozunk – az ízlelést, szaglást, hallást, érintést vagy látást. Isten azt mondja, hogy az érzékelés jó. Azért adta, hogy örömet okozzon – Isten akaratán belül. De kalandozzunk csak Isten szándékán kívülre, és érzékszerveink arra csábítanak, hogy ne Isten akarata szerint elégítsük ki szükségleteinket.

2. Annyira vágyjanak a birtoklásra, hogy végül boruljanak le az anyagiasság istene előtt.

Évát úgy kísértette a Sátán, hogy felhívta figyelmét valamire, „ami csábítja a szemet, és kívánatos” (Ter 3,6).
Jézusnak megmutatta és felajánlotta neki birtoklásra a világ országait (Mt 4,8-10).
A Sátán felvillantja szemünk előtt az újabb, nagyobb, látszólag jobb dolgokat, és próbálja felkelteni bennünk a vágyat a birtoklásukra. Arra csábít, hogy azt gondoljuk: „Teljesebb lesz tőle az életem. Boldog leszek tőle.” Aztán a megszerzett dolog elhasználódik, eltörik, megöregszik, és kiderül, milyen múlandóak az anyagi dolgok.

3. Váljanak büszkévé arra, amit megszereztek, vagy amit tesznek. Foglalkozzanak a társadalmi státuszukkal, nyűgözze le őket saját fontosságuk. Gőgjük csápjain át szívd ki belőlük az életet.

Sátán tudást ígért Évának, amivel Istenhez válik hasonlóvá (Ter 3,4-5).
Jézust azzal csábította, hogy vesse le magát a templom tetejéről, és parancsolja meg az angyaloknak, hogy őrizzék meg, ne essék bántódása (Mt 4,5-7). Nagyon hatásos mutatvány lesz, Jézus rangja és jelentősége nagyot fog nőni a világ szemében.
Ugyanígy minket is csábít, hogy mások fölé helyezzük magunkat. Helytelenül úgy gondoljuk, fontossá kell válnunk, számítanunk kell a világ szemében. Emiatt igyekszünk kitűnni, figyeljenek fel ránk, dicsérjenek, hódoljanak nekünk az emberek, simogassák büszkeségünket. És nem átallunk dicsekedni nagyságunkkal.
Ó, drága testvérem, ideje megállnunk, és tudomásul vennünk, hogy nincs szükségünk a Sátán bilincseire. Fölötte állunk mesterkedéseinek. Az ellenség hatalma semmivé foszlik Isten szabadság-ígéreteinek fényében.
Óriási különbség van abban, ahogy Éva és Jézus válaszolt a Sátánnak. Éva beszélgetni kezdett vele, és hagyta, hogy mesterkedéseinek hálójával körbefonja. Jézus ellenben minden egyes kísértésre Mózes 5. könyvéből idézett: „meg van írva…”, és Isten igazságával befogta a Sátán száját.
Mi hogyan válaszolunk?
Rajtunk áll.
Percről percre, döntésről döntésre, lépésről lépésre Isten mindennél nagyobb igazságához fordulunk, vagy hagyjuk, hogy a Sátán megkötözzön hazugságaival?

Uram, köszönöm, hogy feltártad előttem az ellenség stratégiáját. Lehet bármilyen gonosz, nem győzhet az életem fölött. Nem, ha segítesz, hogy az igazságban és világosságban járjak. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: The Enemy’s Plan Against You
Daily Devotion, 2019.03.14.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2019/03/14/the-enemys-plan-against-you

Lélekerősítő - Erre lettél teremtve

Jennie Allen

„De az Úr Józseffel volt, s így minden sikerült neki. Urának, az egyiptominak a házában maradt. Ura meglátta, hogy az Úr vele van, és hogy az Úr sikerre segít mindent, amihez hozzáfog,” Ter 39,2-3

Könnyen eltöprenghetünk azon, nem mulasztunk-e el valami titokzatos, értékes, nemes célt, ami talán felvillan a mindennapi életünkben. Úgy érezzük, egyhelyben járunk. Vagy unatkozunk. Ilyeneket gondolunk. Itt vagyok belül, körbevesz Isten. De hogyan tovább? Mit akar tőlem, mit tegyek?
Isten célja az életünkkel, hogy teljesen adjuk át neki magunkat, és csak Tőle függjünk. Úgy alkotott meg, hogy szükségünk legyen Rá. És irgalma mindig, bármi áron, megmutatja nekünk, hogy szükségünk van Rá. Misszióban élni a világegyetem teremtőjével a legcsodálatosabb, legfontosabb dolog, amit tehetünk rövid földi tartózkodásunk alatt. A célunk: ismerni és ismertté tenni Istent. Az Ő történetét olvasva a Szentírásban, megtudjuk, hogy szeretnünk kell tétovázás nélkül minden embert, aki az utunkba kerül. És szeretnünk kell Istent mindenekfelett.
Keresed az élethivatásod? Ha most ezt az írást olvasod, a lábad előtt hever a szolgálat lehetősége, és nem kell hozzá elköltöznöd vagy változtatnod bármit. Túl rövid az élet ahhoz, hogy azon töprengjünk, a föld melyik sarkán kellene élnünk. Ahogy a nagy misszionárius-mártír, Jim Elliott mondja: „Bárhol vagy is, legyél ott egészen”.
Ne bénítson meg a félelem, hogy talán maradnod kéne, és te tovább mész, vagy menned kéne, és te maradsz. Imádkozz, és add át utadat az Úrnak. Aztán menj, és tegyél valamit!
Isten úgy hív akarata teljesítésére, mint mikor az édesapa a medencében hívja gyermekét, hogy ugorjon be. Akár messzire ugrik a gyermek, akár közel a medence széléhez, az apa úgy mozdul, hogy elkapja. Ne félj hát. Isten akarata mozdul, nekünk csak ugornunk kell, és el fog kapni.
József ezt olyan szépen csinálta! Isten megmutatta neki, hogy bámulatos dolgokat fog véghezvinni, és ahelyett hogy aggodalmaskodott volna fogolyként a börtönben vagy rabszolgaként Potifár házában, József nagy dolgokat vitt véghez Istennel, bárhol volt is. Ott tehetsz nagy dolgokat, ahol éppen vagy. De ugyanígy, ne félj elindulni – és ne félj maradni sem.
A mennyben nem egy adott földrajzi helyért fognak jutalmat kapni a legnagyobb kalandokat átélt misszionáriusok sem. Engedelmességük és hitük jutalmát kapják majd meg. És mellettük állva megkapják koronájukat azok is, akik egy cellában, vagy egy kocsisorban araszolva töltötték életük nagy részét. Nem küldetésünk helye számít elsősorban, hanem az, hogy mit teszünk ott, ahol vagyunk.
József részéről határozottságra, és önmaga akaratának tudatos alávetésére volt szükség, hogy teljesítse hivatását, és megvalósítsa Isten célját az életére. Mindenét odaadta, hogy jól szolgáljon, rabszolgaként is, igaztalanul megvádolt fogolyként is. A Teremtés könyve 39,2-3-ban ezt olvassuk: „az Úr Józseffel volt, s így minden sikerült neki. Urának, az egyiptominak a házában maradt. Ura meglátta, hogy az Úr vele van és hogy az Úr sikerre segít mindent, amihez hozzáfog”.
Ha tudjuk, hogy nincs az a hely, állás, házasság, gyermek, aki tökéletesen kielégíthet minket, abbahagyhatjuk a harcot a boldogságért, és küzdhetünk helyette Isten dicsőségéért. Elszántság kell ahhoz, hogy bízz Istenben, mikor még mindig egyhelyben vagy, s látszólag csak az élet mindennapi feladataival vagy elfoglalva. Ismerjük fel, hogy amíg lélegzünk, célja van annak, hogy ott vagyunk, ahol. Mindegyikünknek, akik levegőt tudunk venni, van még tennivalónk a földön.

Istenem, köszönöm, hogy részt vehetek a világot megújító művedben. Segíts, hogy meglássam az embereket magam körül, és észrevegyem a cselekvési lehetőségeket, amiket Te előkészítettél nekem. Jézus nevében, Ámen.

Jennie Allen: You Were Made for This
Daily Devotion 2019.03.12.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2019/03/12/you-were-made-for-this

Lélekerősítő - Katasztrófa a kételkedés, vagy hitünk katalizátora?

Kara Powell

„De nemcsak ezzel, hanem még szenvedéseinkkel is dicsekszünk, mert tudjuk, hogy a szenvedésből türelem fakad, a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből reménység.” (Róm 5,3-4)

Csodálatos testi gyógyulásért imádkoztak a gyermekeim, és aztán ünnepelhettek. Egy sor kísérleti kemoterápiás kezeléssel Isten meggyógyította legjobb barátnőmet, Chrissy-t a végstádiumú rákból. A hozzátartozókkal együtt boldogan ölelgettük Chrissy-t, a két lábon járó csodát.
Négy nagyszerű hónapon át.
Aztán egy szombat délután, mikor a kék fotelben ült a nappalinkban, Chrissy elvesztette az eszméletét. Három napra rá érkezett a szörnyű hír, az agyában és végig a gerince mentén számtalan rákos sejtburjánzást találtak. Csak idő kérdése volt, mikor hagyja el a földi világot, hogy Jézussal legyen.
Chrissy halálhíre után pár órával megosztottuk a hírt a gyermekekkel. Kettőjükre csak megrázóan hatott, de a harmadik kétségbe esett, kitört belőle a zokogás, és felszaladt a szobájába.
Utánamentem, sírva járkált körbe-körbe. Leültem az ágya szélére, és vártam, mikor tud mellém telepedni, hogy beszélgessünk. „Anya, hogy volt képes Isten meggyógyítani őt, és aztán hagyni, hogy meghaljon? Egy ember ilyet nem tenne, Isten akkor miért?”
Doktoráltam gyakorlati teológiából. 26 osztályban tanítottam. De gyermekem kérdése Istenről és a szenvedésről letaglózott.
A válaszom ugyanaz a három szó volt, amit újra és újra kimondtam, mikor egy fiatal - vagy kevésbé fiatal valaki – feltett egy kérdést Istenről, amire nem tudtam válaszolni. „Nem tudom, de …”
Néha úgy folytatom, hogy megkérem az illetőt, találkozzunk még, és folytassuk a beszélgetést. Most viszont a Szentírásból vett idézethez folyamodtam: „Nem tudom, édesem, de van egy mondása Pál apostolnak, ami nekem reményt ad a szenvedésben: „De nemcsak ezzel, hanem még szenvedéseinkkel is dicsekszünk, mert tudjuk, hogy a szenvedésből türelem fakad, a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből reménység” (Róm 5,3-4).”
Jézus követőiként hisszük, hogy nem a szenvedésé és halálé az utolsó szó. Bizonytalanságunk, küszködésünk közben „nemtudomjaink” a feltámadt Jézusnál vannak, aki megígérte, hogy velünk marad a világ végéig. Ettől nem múlik el a fájdalom, de könnyebb együtt viselni az élet kihívásait, tudva, hogy:
1. A kételkedés hozzátartozik a hithez, nem áll szemben vele.
Az ifjúságra vonatkozó kutatások igazolják, hogy ha a fiataloknak lehetőségük van kimondani és kutatni kételyeiket, növekszik a hitük. Más szóval, a kételkedés nem mérgezi a hitet – a csend viszont igen. Az őszinte kérdések Istenről – vagy a lelkünkről, a gyermekeink, unokáink, szomszédaink lelkéről – nem jelentenek katasztrófát a hit számára, hanem katalizátorként működnek.
2. A hit nemcsak főnév, igei alakja is van.
Teológiai szempontból a „hinni” főnév és ige is egyben. Valami, amit gyakorolnunk kell, hogy növekedjék. Nem csak „van hitünk”, hanem „hiszünk”. Ez azt jelenti, hogy keressük Istent az élet bonyolult összetettségében. Hiszünk, és Isten közben építi bennünk az állhatatosságot, az erényt és a reményt – ígéri Pál apostol. A hit nem egy helyes válasz, hanem egy bátor folyamat, mely által Isten átalakít bennünket.
3. Isten elég nagy ahhoz, hogy kezelni tudja kemény kérdéseinket.
Isten nem lenne szent és tökéletes, ha mi emberek meg tudnánk érteni Őt. Isten nem lehetne Isten, ha nem volnának megmagyarázhatatlan dolgai. Ha félénken megpróbáljuk eltagadni megválaszolhatatlan kérdéseinket, megfosztjuk magunkat a lehetőségtől, hogy megértsünk másokat, hogy hagyjuk összetörni szívünket szeretteinkért és a világért, amit szeretünk. Vigaszra lelhetünk C. S. Lewis mondásában is: „Örömeinkben Isten suttogva szól hozzánk – a fájdalmainkban kiabál.”

Uram, hálát adok nagyságodért, amellyel képes vagy kezelni a legnagyobb kérdéseket is, amiket mi vagy azok, akiket szeretünk, eléd tárunk. Kérlek, adj olyan szemet, mely meglátja, hogyan növeli a szenvedés bennünk és a körülöttünk élőkben az állhatatosságot, az erényt és a reményt. Jézus nevében, Ámen.

Kara Powell: Doubt: A Faith Catastrophe or Catalyst?
Daily Devotion, 2019.03.05.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2019/03/05/doubt-a-faith-catastrophe-or-catalyst

Lélekerősítő - Próbálj könyörületes lenni akkor is, ha nem szeretnél

Aubrey Sampson

„Közel jöttél azon a napon, amikor hívtalak, és így szóltál: „Ne félj!” Megvédelmezted lelkem ügyét, Uram, megváltottad életemet. Uram, láttad megaláztatásomat, szolgáltass hát nekem igazságot!” Siral 3,57-59

Jó volna beszámolni arról, milyen érett módon reagáltam. De sajnos, nem ez volt a helyzet.
Évekkel ezelőtt egy idősebb kolléganőm megvádolt, hogy a háta mögött kibeszélem. Nem szelíd korholás volt ez részéről, hanem keserű, sértő, destruktív megnyilvánulás. Ellenséges üzeneteket küldött nekem a szociális médiában, és igyekezett aláásni jó híremet.
Ez volt az első alkalom, hogy igazságtalanul megvádolt valaki, először hibáztattak valamiért, amit nem követtem el, és először sározták be a nevemet.
Legalább huszonöt sértő választ írtam neki, de Istennek hála még elküldés előtt töröltem őket. Napokig dühöngtem, sírtam, nem tudtam aludni. Képzeletbeli beszélgetésekbe bonyolódtam ezzel a nővel, mindenfélének elhordtam magamban, csakhogy helyre tegyem. Odáig mentem, hogy mikor egyedül ültem a kocsiban, hangosan elő is adtam ezeket a párbeszédeket – ahogy Isten méltóságteljes leányához illik….
Így folytattam mindaddig, míg rá nem ébredtem, mennyi energiát pazarolok erre az igazságtalanságra. Hagytam, hogy megfosszon örömtől, kreativitástól, tönkretegye gondolataimat, imaéletemet, hangulatomat. Mindezeken túl, képtelen voltam előretekinteni. Gondolatban a gonosz megtestesítőjeként néztem erre az asszonyra, nem láttam meg benne az emberi lényt, aki talán szintén komoly nehézségekkel küzd.
Nem éreztem és nem is mutattam részvétet, nem akartam Isten képmására teremtett embernek látni, akinek ugyanúgy szüksége van Jézusra, mint nekem, aki épp úgy rászorul fájdalma enyhítésére, mint bárki más.
Jeremiás Siralmaiban visszhangra talált a lelkem. Jeremiás is az Úrhoz kiált az őt megvető, szidó, nevetségessé tevő emberek ügyében
Jeremiás panaszkodása nyers és nagyon valóságos. De ebben a nyers fájdalomban is tud részvéttel lenni azok iránt, akik bántják.
Sebzett egója nyalogatása helyett felemeli a tekintetét, és szenvedélyesen közbenjár népéért. Mások szenvedéseit siratja, és közben saját félelmét, aggódását, szenvedését lerakja az Úr elé.
Sosem adja meg magát az égető vágynak, hogy megvédje saját hírnevét (arról nem is beszélve, hogy nem játszik el nevetséges beszélgetéseket a kocsijában).
Ha épp valami konfliktust élsz át, te is felveheted Jeremiás álláspontját: „Nem félek. Isten közel van. Kézbe veszi ügyemet. Nála jó helyen van.”
Az a meg nem érdemelt könyörület, amit Isten mutatott irántunk Jézusban, adjon erőt, hogy kövessük Jeremiás példáját, és ugyanazt a természetfölötti részvétet nyújtsuk másoknak – főleg azoknak, akik nem érdemlik meg.
Kevéssé valószínű, hogy valaha is jó barátnők leszünk a vádaskodóval. Egyik védekezési módom a bántás ellen épp az, hogy igyekszem egészséges határokat kiépíteni. Ugyanakkor eldönthetem, hogy részvéttel fordulok felé, és megkérem Istent, segítsen meglátnom, milyen fájdalmak mozgatják. Imádkozhatom érte, és sirathatom.
Remélhetem, hogy Isten hatalmas, könyörülő szeretete elegendő mindkettőnk ügyére.
Ha szenvedsz most, jusson eszedbe, hogy Isten közel van azokhoz, akik Hozzá kiáltanak (Jak 4,8). El tudja venni félelmünket. A legnehezebb helyzetekbe is reményt tud szivárogtatni. Isten azon munkálkodik, hogy mindent megújítson, meggyógyítson – még a mi kapcsolati fájdalmainkat is. És megpróbáltatásainkon keresztül irgalmasan átformál minket.
Isten könyörületének diadalmas, mindent megújító éneke hangosabban szól bármilyen nehézségnél, amivel szembesülünk.

Istenem, dicsőítelek könyörületességedért. Köszönöm, hogy mindig közel vagy, amikor úgy érzem, összetört a szívem. Bevallom, előfordul, hogy amikor bántanak, néha átadom magam az önsajnálatnak és a rettegésnek. Nyújtsd felém kegyelmedet és erődet, hogy tudjak könyörületes lenni a körülöttem élőkkel, és éljek félelem nélkül, tudva, hogy Te kézben tartod ügyemet. Köszönöm, hogy látsz engem, s hangod erősebb fájdalmam zajánál. Jézus nevében, Ámen.

Aubrey Sampson: Responding with Compassion (When You’d Rather Not)
Daily Devotion, 2019.02.11.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2019/02/11/responding-with-compassion-when-youd-rather-not

Lélekerősítő - Mást se hallok, csak fújolást

Ann Wilson

„Minden utadon Őrá figyelj, és Ő egyengetni fogja ösvényeidet.” Péld 3,6

Már megint az volt, ami az utóbbi időben annyiszor: magány és csüggedés uralta a lelkemet. Dagonyáztam az önsajnálatban, s esélyem sem volt, hogy elaludjam.
Gyakran éreztem így magam, mikor fáradtan, kimerülten bebújtam az ágyba Dave, a férjem mellé, akinek fogalma sem volt arról, mi zajlik bennem.
Elégedett és boldog lehetnék, szidtam magam. Jámbor férjem van, és három fiam, akik ellátnak tennivalóval. De szeretném, ha a férjem többet segítene, gyakrabban meghallgatna, lelki fejlődésemben vezetne, és általában jobban odafigyelne rám.
Többre, jobbra vágytam. Igen, Uram, többre van tőle szükségem! – gondoltam.
Mindent én csinálok, és senki sem veszi észre, senkit sem érdekel, főleg a férjemet nem. Úgy aludtam el, hogy közben terveket szőttem, hogyan tudnám megváltoztatni Dave-et.
Másnap délelőtt fiatal édesanyáknak tartottunk előadást. Dave lendületesen magyarázni kezdte, mit élhettek át a férjek felnőtté válásukig.
„Amikor férjetek kisfiú volt, valószínű volt egy édesanyja vagy édesapja, vagy egy rokon, aki szurkolt neki, s megdicsérte minden kis teljesítményért: „Ügyes vagy!”. Később volt egy edzője, tanára vagy mentora, aki kiemelte, ha jó volt valamiben, és az az edző vagy tanár a tapsával arra ösztönözte, hogy még jobban teljesítsen.”
Dave teljesen belemelegedett a szónoklatba. Előbb még ott ült mellettem, de aztán annyira fellelkesedett, hogy állva folytatta mondandóját.
Elmesélte, hogy mikor hátvédként játszott az egyetem csapatában, az edzője és a szurkolók harsányan biztatták: „Szép volt, David Wilson!” Mikor ezt mondta, lelkesen tapsolni kezdett. Energiája betöltötte a termet, mindenki ráfigyelt, osztozott az örömében. Aztán tovább magyarázott. Mikor megkérte a kezemet, és én igent mondtam, mintha belekiáltottam volna a nagyvilágba: „Te vagy a legjobb férfi az összes közül!” Mikor ezeket a szavakat harsogta, egyenesen rám nézett, és tekintete azt közölte, én voltam a legjobb szurkolója.
Aztán hirtelen alábbhagyott a lelkesedése.
„Ám hölgyeim, házasságunk egy későbbi szakaszában – mondta szomorúan -, mi férjek hazaérünk egy hosszú, ledolgozott nap után, és mást se hallunk, csak azt, hogy „Pfúj!”.
Megállt bennem az ütő. Mit mond? Hogy állandóan fújolom? Éreztem, hogy fülem tövéig elvörösödöm, miközben újraindult a szívverésem.
Hazafelé védekező módba kapcsoltam. „Szerinted ellendrukkered vagyok? – kérdeztem. – Én nem fújolok, hanem segítek neked!”
„Nem segítségnek érzem” – válaszolt David csendesen.
Nem volt dühös, nem védekezett, és ez zavart, mert mintha feladta volna.
Letörtsége bántott, és elgondolkoztatott: Valóban én fogtam ki a szelet a vitorlájából?
„Lehet, hogy szó szerint nem fújolsz, de állandóan kritizálod, amit mondok vagy teszek. Kijavítod, amit én már megcsináltam, például a gyerekek ruházatát, miután én felöltöztettem őket. Megmondod, mit kellett volna vagy nem kellett volna mondanom családtagoknak, barátoknak. Úgy érzem, semmi sem jó neked, amit csinálok. Nem hallok mást, csak azt, hogy PFÚJJJ!”
Csend borult ránk az autóban. Megdöbbentett, amit hallottam. Fogalmam sem volt róla, hogy így érez.
Hazaérve egyenesen a szobámba mentem, letérdeltem, ahogy szoktam mély beszélgetésekben Istennel. Úgy tűnt, nagyon régen volt már, amikor legutóbb így voltam Előtte.
Imádságaimban többnyire a férjem alulteljesítéséről fecsegtem, aki nem képes észrevenni, mire volna szükségem.
Most viszont, ahogy elöntötte lelkemet a felismerés, úgy éreztem, teljesen le kell borulnom a padlóra.
„Valóban így van, Uram? David legerősebb szurkolójából legnagyobb bírálójává lettem?”
Jézus csöndesen válaszolt: „Igen… Azt hitted, ha Dave-et megváltoztatod, boldog leszel. De Dave nem arra született, hogy téged boldoggá tegyen. Arra csak én vagyok képes.”
Beláttam, hogy Dave-et és a házasságunkat Istennel való kapcsolatom elé helyeztem. És amit első helyre teszünk a fontossági sorrendben, az válik örömünk forrásává.
Dave elragadó fickó, de istenként nem állja meg a helyét!
„Minden utadon Őrá figyelj, és Ő egyengetni fogja ösvényeidet” (Péld 3,6).
Ahogy akkor visszahelyeztem Istent az őt megillető helyre, szeretet és hála töltött el Dave iránt, úgy, mint régen. És ahogy újra szurkolni és biztatni kezdtem, a szemem előtt alakult át egy nagyon kivételes emberré és férjjé.
El nem tudjuk képzelni, mit tud tenni egy emberrel egy kis dicséret és biztatás.
Próbáld ki!

Atyám! Szeretnélek mindig Téged rakni az első helyre. Add, hogy a Te szíveddel szeressem a férjemet. Jézus nevében, Ámen.

Ann Willson: All I Hear Is Boo
Daily Devotion, 2019.02.03.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2019/02/04/all-i-hear-is-boo