Susan Daugherty
„Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van és egy eltéved közülük, nem hagyja ott a hegyen a kilencvenkilencet, és nem megy el, hogy megkeresse az egy elveszettet? Ha aztán sikerül neki megtalálnia, bizony mondom nektek, annak jobban örül, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek.” Mt 18,12-13
Könnyeimet nyelve toltam odébb a véndiák-hírlapot. Hajdani zeneiskolai osztálytársaim beszámolói voltak benne. Operaházakban énekelnek, neves katonai zenekarban játszanak, egyetemem, főiskolán tanítanak. Velük összevetve a magam életét kudarcnak éreztem, azon gondolkoztam, számít-e egyáltalán bármi, amivel foglalkozom.
Összehasonlítva az országos térféllel, ahol osztálytársaim tevékenykednek, az én világom kicsinek tűnik. Egy helyi iskolában tanítottam zenét néhány évig, majd ahogy nőtt a család, felmondtam.
Talán te is nagyot álmodtál, de az élet eléd rakta korlátait. Szeretni azt a maroknyi emberkét, akiket rád bízott Isten, nem tűnik jelentős dolognak, valami többre vágysz. Ha szíved arra vágyik, hogy többet tegyél az Országért, kérlek, figyeld meg, hogyan viszonyult Jézus a mennyiségekhez.
„Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van és egy eltéved közülük, nem hagyja ott a hegyen a kilencvenkilencet, és nem megy el, hogy megkeresse az egy elveszettet? Ha aztán sikerül neki megtalálnia, bizony mondom nektek, annak jobban örül, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek” (Mt 18,12). Egy misszióban dolgozó munkatárs röviden így foglalta össze ezt a jelenetet: „Jézus egyesével számol”.
Felujjongott a lelkem, mikor ezt a mondatot hallva belegondoltam Jézus működésébe. Bár tömegesen érkeztek hozzá, akik gyógyulni vagy tanulni vágytak, Ő gyakran az egyénekkel foglalkozott. Kedves szavakkal és egy érintéssel bátorságot öntött egy leprásba, üdvös beszélgetést folytatott egy szamáriai asszonnyal, a tömegben megkereste a félénk nőt, aki megérintette a ruháját. Ezrek akartak vele lenni, de ő 12 férfiba fektette energiáját.
Miután ezek a gondolatok elcsitították lelkemet, figyelmemet a saját életemre fordítottam. Elővettem az üzeneteket, amiket kaptam: egy édesanyától, akinek a kamaszlányát mentoráltam, egy zenei főiskolás diáktól, aki leírta, hogyan befolyásoltam karrierválasztását és hitét, egy gondokkal küszködő fiatalasszonytól, akivel egy Kelet-Európai missziós úton foglalkoztam.
Felismertem, hogy az általam választott szolgálati és vezetői hivatás összegzését ezek az üzenetek adják. Néhány volt osztálytársammal ellentétben, nekem nem tapsol többezer ember, nem hagyok magam után kritikusok által elismert felvételeket. De a hírnév, a sztárság nem egyenlő azzal, hogy fontos, amit csinálsz.
A te napjaid is csendesen telnek, látszólag jelentéktelen az életed – otthon gondozod a családodat, vasárnapi iskolás vagy ifjúsági csoporttal foglalkozol, komatálat viszel kismamáknak vagy beteg barátnődnek, idős embereket látogatsz? Lelkiismeretesen végzel egy munkát, amivel nem jár elismerés, vagy néha bátorságot öntesz egy barátnődbe? Attól még, hogy tevékenységed többnyire láthatatlan, nem jelentéktelen.
Jézus egyesével számol!
Az elveszett bárány története rámutat, hogy neki minden egyes lélek számít. Nagy és tartós értékük van az egyszerű szeretetcselekedeteknek, főleg amelyeket az elveszettekért, a legkisebbekért, a magányosokért teszünk. Beteljesülés és öröm érzése jár azzal, ha szolgáljuk azokat, akiket Isten ránk bíz vagy elénk hoz – értékes lelkeket egyesével.
Mennyei Atyám! Te mindnyájunkat egyenként szeretsz. Őrizz meg a hazugságtól, hogy tetteim fontossága azon mérhető le, hány embert érint, vagy hányan látják, mit teszek. Segíts, hogy örömmel szeressem és szolgáljam azt az embert, akit épp elém hozol. Jézus nevében, Ámen.
Susan Daugherty: Counting by Ones
Daily Devotion 2019. június 3.
https://www.proverbs31.org/read/devotions/full-post/2019/06/03/counting-by-ones
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése