2014. július 17., csütörtök

Lélekerősítő levelek 155

Mikor vihar dühöng és zúg a szél
Sharon Glasgow

„… erős bátorításunk van nekünk, akik odamenekültünk, hogy belekapaszkodjunk az előttünk levő reménységbe. Ez a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya…” (Zsid 6,18b-19a)

A süvöltő, fagyos szél kegyetlenül verte, ostorozta a ház oldalát. Az öreg lucfenyő meghajolt, és visítva súrolta a ház külső szigetelését. Képtelen voltam visszaaludni.
A félelmetes kinti vihar illett ahhoz, ami családunk fölött csapkodott már hónapok óta. Egyik vihar a másik után sújtott le ránk, szusszanásnyi időt sem hagyva közben. A vejem szívműtétje. Apósom rákdiagnózisa. Totálkárosra tört autó. A másik, az egyetlen használható lerobbant. Férjem csellengő veseköve. Halmozódó kifizetetlen számlák. És még sorolhatnám…
A szívem ide-oda ugrált. Javulni fog a vőm állapota a műtét után? Apósom visszanyeri erejét, ha vége lesz a kezeléseknek? Az aggódás újra meg újra nekicsapta a szívemet a valóság falának. Mi lesz, ha Dale-t meg kell műteni? Hogy fogjuk lebontani az egyre magasodó adóssághegyet?
Csak feküdtem ébren, és könyörögtem az Úrhoz biztonságért, bátorításért, azért, hogy kegyelmezzen meg nekünk. Nem a kinti vihartól, hanem a szívemben dúló vihartól szabadítson meg.
Esedezésem hasonló lehetett ahhoz, ahogy a tanítványok éreztek, mikor lecsapott bárkájukra a vihar. Ahogy egyre több víz került a hajóba, döbbenten látták, hogy Jézus nyugodtan alszik, nem reagál az égiháborúra akkor, amikor ők szeretnék.
A tanítványok a vihar esetleges következményeitől féltek. Könyörögtek Jézushoz, hogy segítsen – és Ő segített (Lk 8,24).
Lecsendesítette a vihart, és megkérdezte tőlük: „Hol van a ti hitetek?” (Lk 8,25a).
Ugyanígy kétségbe voltam esve én is akkor éjjel, mikor Jézus segítségéért kiáltottam kérdésekkel teli szívvel: Miért? Miért kell, hogy ilyen nehéz legyen? Nem csendesülnek a viharok. Válasz helyett úgy éreztem, egy kérdés hangzik felém: Hol van a te hited?
A kérdés pontosan rámutatott, hova helyeztem a bizalmamat. Aggódásom mértéke jelezte, hogy rossz helyre. Amikor vihar dühöng és zúg a szél – és lesz ilyen -, a hitem Jézusban legyen, és ne az események kimenetelében.
Azt mondja a Zsid 6,18b-19a: „… erős bátorításunk van nekünk, akik odamenekültünk, hogy belekapaszkodjunk az előttünk levő reménységbe. Ez a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya…”
Ha magunkat egy hajóhoz, az élet nehézségeit viharhoz hasonlítjuk, akkor a remény a horgony, mely megment a hajótöréstől. De a horgony biztonsága két dologtól függ: a kábeltől, mellyel a hajóhoz kötik, és a szilárd talajtól, amibe kapcsolódik.
A kábel, mely a reményhez köt minket, a hitünk: biztosak vagyunk Jézus szeretetében, jóságában, hatalmában. Hitünk azt mondja, hogy Jézus most is tud parancsolni a viharoknak, egyetlen szavával le tudja csendesíteni őket. Hit az, ha bízunk benne, hogy ígéretei épen végigvisznek az életen át az örökkévalóságba, ahol együtt leszünk Vele. Ez valóban reményteli dolog!
És a föld, amibe horgonyunk kapcsolódik? Az maga Jézus. Ő biztos, szilárd alap, nem változik. A hullámok csapkodása néha úgy tűnik, hogy elszakít tőle, főleg ha a Miért? kérdésekkel foglalkozunk. A viharok alkalmat adnak arra, hogy mélyebbé tegyük kapcsolatunkat Jézussal, olvasva és megjegyezve a Szentírás igéit, imádkozva és imádva Jézust. Lesznek dühöngő viharok, zúgni fog a szél. De ha mindezek közepette is bízunk, és van hitünk, ami a Jézusban való reményhez kapcsol – akkor kiszabadulunk az élet viharaiból. Ez a titok.
Ha a körülmények és az aggódás ide-oda hánynak, vesd reményhorgonyodat Jézusba, és imádkozz hitért, hogy bízz ígéretei igaz voltában. Neki van hatalma lecsendesíteni a viharaidat, és biztonságban tartani téged.

Uram, segíts, hogy Rajtad tudjam tartani a szemem a legvadabb viharban is. Növeld hitemet Benned, az örökkévaló dolgokban, és Te legyél a reményem. Jézus nevében, Ámen.

Sharon Glasgow: When the Storms Rage and the Winds Blow
Encouragement for today, 2014.02.26.
www.proverbs31.org


Félek bátran imádkozni
Lysa TerKeurst

„Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.” Jak 5,16b

Be kell vallanom, néha félek bátran imádkozni.
Nem azért, mintha nem hinném, hogy Isten mindenre képes. Teljességgel hiszem. Odavagyok Jézusért. Akaratban. Engedelmességben. Istennel való kalandokban.
Biztos vagyok benne, hogy Jézus bármikor szívesebben visszafog egy vad mént, minthogy mindegyre nógatnia kelljen egy lusta öszvért.
A tétovázásom tehát nem Istenben való bármiféle kételkedésből fakad. Sokkal inkább magamban kételkedem, abban, hogy helyesen értelmezem Isten akaratát.
Az igazság az, hogy Isten néha nem akar tenni semmit. És ha az Ő akarata a „nem”, én pedig közben bátran imádkozom az „igen”-ért, úgy érzem, nem tartok lépést Istennel.
Érted, ugye?
Annyira, de annyira szeretném Isten akaratát követni, hogy néha ilyeneket mondok imádkozás közben:„Istenem, kérlek, gyógyítsd meg a barátnőmet, de ha magadhoz akarod venni őt, elfogadom.”
Mi a csudának nem tudok csak ennyit mondani: Uram, kérlek, gyógyítsd meg a barátnőmet! És aztán megnyugodni a biztos tudatban, hogy imádságom nem volt hiábavaló, a végkifejlettől függetlenül.
A valóság az, hogy az én imádságaim nem változtatják meg Isten szándékát. De biztos vagyok benne, hogy megváltoztatnak engem. A bátor imádság kiszakít egy meddő vallásos szokásból, és valódi kapcsolatba állít Istennel.
Az imádság megnyitja lelki szemeimet, hogy olyasmit is meglássak, amit különben nem látnék. És meggyőződésem, hogy számít az imádság. Az imádság erős és hathatós, ha igaz szívből ered (Jak 5,16).
Tehát az imádság igenis számít – életet formáló, elmét fordító, földet megrengető ereje van. Nem kell tudnunk, hogyan. Nem kell tudnunk, mikor.
Csak boruljunk térdre bizalommal, és tudjuk, hogy egy jézuskövető lány imádságának rezdülése messze tovaterjed széltében, magasságban és mélységben.
Ha hagyom, hogy ez az abszolút igazság belecuppanjon a lelkembe, kifröcsköli onnan a kételkedés maradékát. Meghajlítja merev térdemet. Feléleszt egy friss, bátor, az eddiginél is vadócabb lángot a szívemben. Nem főnöki, követelőző bátorságot kelt, hanem a Jézust teljes szívemmel szerető bátorságot. Hogy ajánlhatnék fel kevesebbet, mint egy lángra lobbant imaéletet?
A Máté 6,6-8-ban Jézus is beszél arról, hogyan lobbanthatjuk fel imaéletünket: „Te, amikor imádkozol, menj be a szobába, zárd be az ajtót, s imádkozzál titokban mennyei Atyádhoz! S mennyei Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz. Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt hiszik, hogy ha ömlik belőlük a szó, nyomban meghallgatásra találnak! Ne utánozzátok hát őket! Tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek.”
Kérjünk hát. És újra kérjünk. Nem mintha ezzel beindíthatnánk Istent, hanem mert így beállíthatjuk a lelkünket, hogy észrevegye, hogyan mozdul a mi drága Jézusunk abba az irányba, amit ő jónak lát.

Uram, köszönöm a lehetőséget, hogy Eléd vihetem minden gondomat, aggódásomat. Köszönöm, hogy épp azt nyújtod, amire szükségem van. Hiszem, hogy ma is törődsz azzal, ami jó nekem. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: I’m Scared to Pray Boldly
Encouragement for today, 2014.02.27.
www.proverbs31.org


Nyüzsögsz vagy üldögélsz?

Karen Ehman

„Ennek volt egy húga, Mária. Ez odaült az Úr lábához és hallgatta a szavait. Márta meg sürgött-forgott, végezte a háziasszonyi teendőket.” Lk 10,39-40

Ránéztem a faliórára. Már háromnegyed tizenkettő? Hogy lehet ez? Hova tűnt az idő? Mindjárt dél van, és felét sem végeztem el annak, amit ma délelőttre terveztem.
Órákkal ezelőtt kezdődött a nap, amikor kibújtam a paplan alól készen arra, hogy elvégzek egy csomó mindent a ház körül, a számítógépen, a városban.
Egy babakék jegyzettömbbe firkáltam a tennivalókat, hogy mit fogok főzni, mit kell elintéznem telefonon vagy személyesen.
Amint a család kitette a lábát, elkezdtem kipipálni a listán lévő pontokat. Itt van mindjárt dél, és még mindig maradt négy-öt dolog, amit képtelenség elvégezni 1 előtt, mikor a fogorvoshoz kell mennem előre megbeszélt időpontra.
Elcsüggedtem. Mi történt már megint? Rosszul képzeltem el az egyes tevékenységekre szánt időt? Vagy túlbecsültem saját iramomat? Esetleg mindkettő?
És hát nem számítottam be a megszakításokat. Sms a lányomtól, hogy segítsek egy adóügyi nyomtatvány kitöltésénél. Email egy barátnőmtől, hogy küldjek el neki egy receptet, amit el akar készíteni délutáni vendégeinek. Átjött egyik szomszéd, mert nem működött a számítógépük, s gyorsan fel kellett adjon egy online megrendelést. Kisebb-nagyobb megszakítások, halogatások.
Kicsit ideges voltam a fogászat miatt, ezért felhívtam Mary barátnőmet, hogy imádkozzék értem. Elmeséltem neki idegességemet, hogy nem sikerült mindent elvégeznem, és megkérdeztem, neki hogy telt a reggele. Ő is elmaradt sok mindennel, válaszolta, majd így folytatta: „De jó hosszan kettesben tudtam lenni Istennel, imádkoztam, olvastam a Bibliát, és most erre volt a legnagyobb szükségem, úgyhogy minden rendben van.”
Elszomorodtam, ahogy rájöttem, mi volt a baj: nem szakítottam időt a nap legfontosabb tennivalójára. Az Istennel kettesben töltött idő kívül volt a radaromon aznap reggel. Ha Vele kezdtem volna a napot, talán nem idegesített volna a sok elmaradás, a terméketlen délelőtt.
Mai igénk is egy asszonyról szól, aki tennivalóit a Jézussal töltött idő elé helyezte. A Lukács 10-ben olvasható történetben két nővér szerepel, megtudhatjuk, mivel foglalták le magukat, mikor Jézus meglátogatta őket. Márta nyüzsgött, igyekezett tennivalóinak végére jutni, míg Mária más utat választott. Leült Jézus lábaihoz, magába szívta szavait, jelenlétét.
Később azt olvassuk, hogy mikor Márta panaszkodik az Úrnak, hogy Mária nem segít neki, Ő így válaszol: „Márta, Márta, sok mindenre gondod van, és sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszik el tőle soha” (Lk 10,41-42).
Biztosak lehetünk benne, hogy Máriának is lett volna dolga. Ahogy az én Mary barátnőmnek is volt. De mindkét Mária úgy gondolta, hogy előbb a legfontosabbal foglalkozik: Jézus jelenlétébe helyezkednek, hogy hallhassák a szavát.
Talán nekünk is ezt kéne tennünk: félrerakni a tennivalók listáját, és utánozni a Máriákat. Fogadjuk meg, hogy mielőtt a napi dolgainkhoz kezdenénk, összehozunk egy találkozást az Úrral. Igen, ez lehet a megoldás. Hagyjuk abba a nyüzsgést, és üldögéljünk egy kicsit.
Jézus lábánál mindig jut elég hely.

Uram, segíts, hogy ma is szakítsak időt a veled való együttlétre, mielőtt hagynám, hogy a napi tennivalók elborítsanak. Add, hogy mindig jól lássam a sorrendet: te fontosabb vagy, mint tennivalóim végtelen sora. Jézus nevében, Ámen.

Karen Ehman: Scurrying or Seated?
Encouragement for today, 2014.02.28.
www.proverbs31.org


Egy régi álom újraélesztése
Glynnis Whitwer

„Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint: azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké. Ámen.” (Ef 3,20. UF)

Csak ültem a díványon a kiscsoportos beszélgetés alatt, lopva törölgettem a könnyeimet, és reméltem, hogy a többiek nem veszik észre az érzelmi hullámot, amit az üzenet elindított bennem.
Mialatt egy DVD-t néztünk, és hallgattuk a tanítást az Isten által belénk oltott álmokról, valami mocorogni kezdett szívem egy rejtett zugában. Kellemetlen volt. Már-már félelmetes. Egyszerre akartam foglalkozni vele, és hátat fordítani neki.
A tanítás nem az éjszakai álmokról szólt, hanem inkább azokról, amelyek gyermekkorban jelentkeznek, amikor minden megvalósíthatónak tűnik. Amikor még nem befolyásol a genetika vagy a körülmények valósága. Amikor még biztosak vagyunk benne, hogy balerinák leszünk, vagy modellek, és nem számít, hogy spiccünk nem az igazi, és testmagasság/súly arányunk alkalmatlanná tesz a kifutóra.
Én azon ábrándoztam, hogy a kedvenc zenekarom felfedez, és meghívnak énekesnek. Kezemben a hajkefével igyekeztem külsőmet és mozdulataimat – na meg a hangomat - a színpadi szerepléshez igazítani a tükör előtt.
Ott a kiscsoportban nem az éneklés utáni vágy korbácsolta fel az érzelmeimet. Éveken át ápolgattam a lelkemben egy másik álmot, amit aztán a felnőtté válással együtt járó kételkedés és a körülmények maguk alá nyomtak. Író szerettem volna lenni.
Fájdalom és jóleső izgalom borzongatott, ahogy az álom lassan ébredezni kezdett. Mint mikor az elzsibbadt lábunkban újraindul a vérkeringés. De minden gondolat mögött ott volt a bizonytalanság. Istentől jön ez az álom, vagy tőlem? Lenne mondanivalóm mások számára?
Sérülékenynek éreztem a szívem, valahányszor elgondolkoztam az ötleten. Ha elmondanám másoknak, hangot adnának azoknak a csúfondáros megjegyzéseknek, amiket én elképzelek?
Mégis, minél többet imádkoztam, annál biztosabban éreztem, hogy Isten arra kér, szolgáljam Őt íróként. Mikor végül elfogadtam igazságnak ezt a hívást, hozzáállásom megváltozott. Ami addig érdekes ötlet volt, megbízássá nemesedett. Jó volna azt mondani, hogy azonnal írni kezdtem. De hát nem így volt.
Az álom életre kelt, és én halogattam a megvalósítását. Hónapokig. Amikből aztán évek lettek. Az álmomról ábrándozni sokkal könnyebb volt, mint tenni is érte, mert tudtam, hogy sok munkával és áldozattal jár majd. És mindig találtam valami mentséget a halogatásra.
Mígnem egyik vasárnap a lelkészünk ezzel nyitotta meg az imádkozást: „Isten néhányatoktól kért valamit, amit nem tettetek meg.”
A Szentlélek rögtön dobolni kezdett a szívemen, egyik lábamról a másikra álltam. Nincs mese, Isten nevemen szólított. Sokan igyekeztek velem együtt előre, akik mind elhanyagolták a kapott megbízást.
Lelkészünk felszólítására volt szükség, hogy az írás iránti passzív vonzódásom aktiválódjék. Hogy az engedetlenség engedelmességbe csapjon át. Hogy belépjek egy ismeretlen területre, bízva abban, hogy ha erre szólított Isten, akkor nem fog magamra hagyni.
Isten gyakran mutat irányt az álmainkkal. De talán ezeket a legnehezebb elfogadni, mert teljesítésük látszólag meghaladja az erőnket. Más álmok meg egyértelműen önzőnek tűnnek. Így hát inkább hagyjuk, hogy elillanjanak.
De az álmok arra is alkalmasak, hogy növeljék hitünket Istenben. Amikor cselekvő engedelmességgel megtesszük az első lépéseket egy merész álom irányában, látni fogjuk, hogy Isten is megmozdul, és olyasmiket tesz, amiket csak Ő képes véghezvinni. Alapigénk azt fejezi ki, hogy Istennek van hatalma bármilyen álom megvalósítására, ami Tőle származik: „Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint: azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké. Ámen.” (Ef 3,20. UF)
10 éve történt, hogy az álmomat megbízásként kezdtem szemlélni, és azóta Isten újra meg újra bizonyította hatalmát. Még mindig vannak bennem kételyek, még mindig ütközöm akadályokba, de a hitem minden alkalommal növekszik, mikor Isten bizonyítja hűségét.
A te szívedbe nem ültetett Isten évekkel ezelőtt valamilyen álmot? Talán, hogy fogadj örökbe egy gyermeket, vagy indulj missziós útra. Talán, hogy rendszeresen meghívd otthonodba a szomszédokat, vagy ifjúsági csoportot vezess az egyházban. Akkor túl nagynak tűnt az álom, túl sok volt az akadály. Ma már csak homályos emlék.
Továbbíthatom neked azt a felhívást, amit a lelkészünktől kaptam? Isten néhányatoktól kért valamit, amit nem tettetek meg. Talán a mai nap az, amikor el kell fogadnod a megbízatást?

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy adtál egy álmot, amivel szolgálhatlak Téged és a többieket képességeim, tehetségem által. Add, hogy Tőled származó megbízásként tekintsek erre az álomra, és kérem segítségedet, hogy megtehessem a következő lépést. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: Reviving an Abandoned Dream
Encouragement for today, 2014.03.03.
www.proverbs31.org


Ideje felkelni
Kyle Idleman

„És felkelvén, elméne az ő atyjához.” Lk 15,20a (KG)

A tanév végén elmentünk egy texasi kirándulásra, Dallasba az érettségiző osztályunkkal. Életemben először láttam valakit bungee-jumpingolni. Több száz méter magasról indulva itt volt lehetőség az ország legmagasabb bungee-ugrására.
Néztük, ahogy egy tag felkészül az ugrásra egyetlen gumikötéllel a bokáján. Fejjel előre lebukott. Láthatóan nagy hatást tett az osztálytársaimra.
Megpróbáltam elég vagánynak látszani egy bungee-ugráshoz, de annyira azért nem, hogy ki is fizessem az árát, és a következő mondat csúszott ki a számon: „Én is megcsinálnám, de nem vagyok hajlandó 40 dollárt fizetni érte.”
Hallottam, hogy összesúgnak a hátam mögött. Majd egy osztálytársnőm elém állt, kihúzott a zsebéből egy 20 dollárost, és felém nyújtotta: „Ez segít?”
Ezt nevezem sarokba szorításnak. Valaki komolyan vette a blöffömet – mindenki füle hallatára. Mondhattam volna, hogy „20 dollárt sem vagyok hajlandó rákölteni” – de az már ciki lett volna. Így hát, igyekezve kizárni a tudatomból tériszonyomat, átvettem a húszdollárost, és beálltam a sorba.
„Nincs is olyan magasan” – biztattam magam, ahogy közeledett fentről a daru. De ahogy leért, és én ráléptem a pallóra, az idegeim pattanásig feszültek. Egyre feljebb emelkedtem, míg egyszer megállt a daru. Kiléptem, és csináltam egy szörnyű hülyeséget: lepillantottam.
Bénító félelem szállt meg, hátrafordultam, és közöltem a kezelővel: „Nem tudom megcsinálni. Képtelen vagyok!” Majd hirtelen jött egy gondolat, s megkérdeztem: „Meglökne, kérem?”
Láthatóan nem én voltam az első, aki fél leugrani, de szégyell visszaereszkedni a földre. A kezelő így válaszolt: „Nekünk tilos letaszítani innen az embereket”.
Még inkább zavarba jöttem, de tovább próbálkoztam: „Nincs valami ötlete?” „Hát, néha segít, ha valaki becsukja a szemét, és egyszerűen leesik”, mondta. „Azt bárki meg tudja csinálni”, tette hozzá.
Kiléptem a peremre, behunytam a szemem, és büszkén mondhatom – no nem bungee-ugrottam, de legalább bungee-estem.
Egy dolog mondani, hogy mit akarsz csinálni, és más dolog meg is tenni azt.
A cselekvés előtt gyakran megtorpanunk. Tudjuk, mit kéne tenni, de mikor kilépünk a peremre, nem tudunk megmozdulni.
Hármas kihívás elé állít egy ilyen helyzet. A Lukács 15-ben, a tékozló fiú történetében tanulhatunk róla. A fiatalabb fiú idő előtt kikéri apjától örökrészét, és az egészet eltékozolja. Mikor mindent elveszített, magához tért, és ekkor élte át az említett kihívást. Minden ilyen helyzetben ott van ez a hármasság:
1. Hirtelen eszmélés.
2. Kegyetlen őszinteség.
3. Azonnali cselekvés.
A Lk 15,20-ban egyetlen ige jelzi a fordulatot: És felkelvén… - mondta Jézus.
A fiú azonnal cselekedett. Felismerte, hogy ideje felkelni. És ha saját életünkben nem tudjuk így indítani a mondatot: „És felkelvén…”, akkor semmi nem fog megváltozni.
Szeretném, ha összekapcsolnánk ezt a két kifejezést a Lukács 15-ben: „magába szállt” (17. vers), „És felkelvén…” (20. vers).
A 20. nélkül nem sokat ér a 17. vers.
Megkérdezem hát tőled: Te mikor fogsz végre felkelni?
Például mikor csatlakozol egy bibliai közösséghez? Mikor mersz beszélni a munkatársaidnak a hitedről? Mikor iktatod be a 20. verset az életedbe?
Ideje felkelni.

Uram, kérlek, mutasd meg, amikor cselekednem kell, és adj erőt meg bátorságot, hogy lépni tudjak. Jézus nevében, Ámen.

Kyle Idleman: Time to Get up
Encouragement for today, 2014.03.04.
www.proverbs31.org


Jó szülő vagy
Tracie Miles

„Ez a bizalmunk Isten iránt Krisztusból ered. Nem mintha magunktól képesek volnánk valamit is kigondolni, mintegy a saját erőnkből, hiszen az alkalmasságunk Istentől való.” 2Kor 3,4-5

Megint egy olyan nap volt, amikor azon töprengtem, miért gondolja Isten, hogy alkalmas vagyok az anyaszerepre.
Nem volt ez mindig így. Mikor kisebbek voltak a gyermekeim, könnyebbnek tűnt a nevelésük. Elláttam a kis sérüléseiket, velük játszottam kedvenc játékaikat, segítettem a leckében, közös imával, jó éjt puszival ágyba dugtam őket a nap végén.
De az évek múltával édes kicsinyeim növekedni, érni kezdtek, saját véleményük, hormonrendszerük, baráti körük, közösségi életük és pillanatnyi hangulatuk lett. Minden vita összetörte a szívemet. A tiszteletlen szavaktól kétségbeestem. Félelmeim súlyosbodtak, „aggodalmaskodó” lett az állandó jelzőm, és néha úgy éreztem, a türelem utolsó morzsája is távozott a szervezetemből.
Azon a bizonyos napon tehát, amikor úgy tűnt, semmi sem jó, amit teszek, kételyek és bizonytalanság öntötte el a lelkemet.
Mély sóhajjal visszavonultam a hálószobába, felkuporodtam az ágyra, és fejemet összekulcsolt kezemre hajtva imádkozni kezdtem. Kértem Istent, adjon útmutatást, türelmet (sokat), és megértést. Erőért imádkoztam, hogy ki tudjak tartani nevelési elveim, meggyőződéseim mellett, bár ettől népszerűtlenné válhatok a gyermekeim és barátaik előtt. Belső békességet és derűt kértem akkor is, ha az otthonom nem mindig látszik békésnek és derűsnek.
Ekkor viszont egy vallomás tolult az ajkamra: „Uram, nyilvánvaló, hogy nem tudok jó szülő lenni. Nagyon fáj, hogy alkalmatlannak érzem magam, és nem tudom, hogy kéne jól csinálni.” A lélek gyengéd indíttatására egy szó derengett fel a gondolataim között: „bizalom”. Isten kedvesen emlékeztetni akart, hogy esetleg a saját erőmre való támaszkodás rendítette meg az önbizalmamat, mert mélyen a lelkemben ismerem saját gyengeségeimet.
Bármilyen keményen igyekeztem azzá az anyává válni, akivé Isten meghívott, saját szememben mindig alulmaradtam. Sőt hagytam, hogy a nehéz helyzetek vagy a másokkal való összehasonlítás kikezdjék önbizalmamat. Isten erejére kell bíznom magam, hogy önbizalmam helyreálljon.
Még aznap valamivel később rákerestem a Bibliában a „bizalom” szóra, így került elém alapigénk, mely elcsitította anyai szívemet. A 2. korintusi levélben Pál apostol biztosít róla, hogy bár lehetnek olyan élethelyzetek, amikor megrendül saját képességeinkbe vetett bizalmunk, mindig kaphatunk erőt és biztonságot, ha bízunk az Úrban.
Ha mindenben Istenre hagyatkozunk, beleértve a gyermeknevelést is, biztosak lehetünk benne, hogy Ő ellát mindennel, amire anyai hivatásunk teljesítéséhez szükségünk van.
Azokon a napokon, amikor megrendül bizalmunk saját erőnkben, segítségül kérhetjük Isten erejét, hogy ki tudjunk tartani.
Azokon a napokon, mikor úgy érezzük, mi állunk a családban a szeretetlétra legalsó fokán gyermekeink szemében, imádkozhatunk biztonságért, hogy ki tudjunk tartani nézeteink mellett.
Azokon a napokon, amikor már abban sem vagyunk biztosak, hogy egyáltalán Isten akarata volt-e, hogy szülők legyünk, megszilárdíthat a tudat, hogy Isten végig mellettünk van az úton.
És ami a legfontosabb: azokon a napokon, amikor megrendült önbizalommal elbújunk mások elől, és felkuporodunk az ágyunkra, bátran állhatunk Isten trónja elé, tudva, hogy Ő meghallgatja imáinkat, és megadja a szülői szerephez szükséges bölcsességet nekünk.
Nem ez volt az utolsó alkalom, amikor alkalmatlannak éreztem magam az anyaságra. De azóta tudom, mit tegyek, ha ezek a gondolatok betüremkednek az elmémbe: megállok, félrevonulok, és szent önbizalomért imádkozom.
Amikor kételyek gyötörnek, ne azt kérdezzük magunktól, hogy tökéletes szülők vagyunk-e. Gondoljunk inkább arra, hogy később majd, ha a gyerekeink visszanéznek, tudni fogják-e, hogy eléggé szerettük őket ahhoz, hogy imádkozzunk értük, és kitartsunk a legnehezebb időszakokban is.
Ha igen – akkor ez lesz a legnagyobb jutalom a mostani kínlódásért.

Jézusom, segíts kitartanom a gyermeknevelés emberpróbáló időszakaiban. Add, hogy ne inogjak meg, és álljak ki szilárdan az általam biztosnak tartott értékek mellett akkor is, ha gyermekeim korosztályának, barátainak, más szülőknek vagy a társadalomnak más a véleménye. Segíts mindig erőt merítenem a tudatból, hogy ellátsz minden szükségessel ahhoz, hogy olyan szülője legyek gyermekemnek, amilyenre szüksége van. Jézus nevében, Ámen.

Tracie Miles: Overcoming the Doubts of Motherhood
Encouragement for today, 2014.03.05.

www.proverbs31.org

2014. július 15., kedd

2014.07.15.
Próbáljam átgondolni azt, amiben hiszek, a következők szerint.
Nem változott az igazság törvénye:
- Az igazság megköveteli a bűn büntetését, ami végső soron a halál. Nem maradhat bűn megtorlatlanul.
- A büntetés utolérhet életed során, de tovább is örökíted, akár hetedíziglen. Tehát ha baj ér, és nem te tehetsz róla, az lehet őseid bűnének büntetése.
- Ezért a büntetés elől – ami a szenvedések legkülönfélébb formája – nem menekülhetsz.
- Ilyen büntetés volt nemzetszinten a rómaiak uralma a zsidók fölött. De az egyes emberek bűne adódott össze nemzetszintűvé. Mikor panaszkodnak a vélt Messiásnak Pilátus kegyetlenkedéséről, Jézus nem Pilátus ellen kezd dühöngeni, nem szaggatja meg ruháját a hallottak/halottak miatt, hanem azonnal azt mondja: térjetek meg, hogy ti is úgy ne járjatok. Csak az szünteti meg ezt a sok szenvedést, ha mindenki elhagyja bűnös életét. A betegség okát akarja Jézus megszüntetni, nem a tüneteket. Ez a küldetése.
- De mi legyen a már elkövetett bűnökkel azoknál, akik megtérnek? Régebben az volt, hogy a megtért bűnösnek megkegyelmezett Isten, és az utódain torolta meg a bűnt.
- Így volt mindenki a bűn – és egyúttal a szenvedés – fogságában.

Ebből szabadított ki Jézus azzal, hogy szenvedésével, halálával ő, aki bűn nélkül való volt, eleget tett bűneinkért, eltörölte őket egyszersmindenkorra. Azokét, akik megbánták/megbánják és hozzá fordulnak segítségért, elfogadják az ő megváltását.
A Mt 11,20-24 (jobb dolga lesz Sodomának az ítélet napján, mint Kafernaumnak) azt tanítja, hogy lesz még egy ítélet azon túl, ami a történelem során folyamatosan zajlik. Az lesz a végleges. Ez alól viszont mentesülnek azok, akik Krisztushoz tartoznak: „nem esnek ítélet alá” – mondja Pál apostol. Aki tehát Jézusban hal meg, az hazakerül. Hogy a többiekkel mi van, azt nem tudjuk. Jézus azt kéri, hogy magunkkal törődjünk ebben a kérdésben: hogy mi lesz Jánossal, ne érdekelje a többieket, hogy ugyanannyit kap az is, aki végig igazul élt, az is, aki csak a végén igazult meg, nem a mi dolgunk véleményt mondani róla.
- Hogy miért szenvedünk még mindig? Jézus halála a végítélettől szabadított meg. Halálunkkal a mennyországba kerülünk – ahogy itt is Isten láthatatlan országát építjük. A világ megmaradt a bűnben, ennek következményeit mi is viseljük. Viszont mert Jézushoz tartozunk, és szeretjük Istent, bármi rossz történjék velünk, Isten a javunkra fordítja, és azok javára, akik osztoznak szenvedésünkben.
- Mi itt a mi dolgunk életünk során azon túl, hogy állandó kapcsolatban állunk Istennel/Jézussal? – Add el mindenedet, és kövess engem; vedd fel az igámat: én vezetni foglak az úton; adj enni az éhezőnek, ruhát a ruhátlannak, látogasd a rabokat, ne várj viszonzást stb.; ne félj; jöjj hozzám, ha megfáradtál; világíts; örülj; add tovább az örömhírt életeddel, szavaiddal, tetteiddel; bocsásd meg, ha vétkezik valaki ellened; tarts ki az úton a kísértésben, a szenvedésben is; ne riadj vissza az áldozattól, ez is Jézus követéséhez tartozik, hisz ő mindent feláldozott.

2014. július 2., szerda

Lélekerősítő levelek 154

Öt szentírási szakasz, amivel a házasságodért imádkozhatsz
Lysa TerKeurst

„Hasonlatot is mondott nekik: ’Vajon vezethet-e vak világtalant? Nem esnek-e bele mind a ketten a gödörbe?” Lk 6,39


Leültem, hogy írjak pár köszöntő szót fiatal ismerősöm esküvőjére. Biztató szavakat szerettem volna, de ugyanakkor valóságosakat. Nem akartam a szokásos „Minden jót kívánok életed legszebb napján”-féle közhelyeket írni. Ha egy virágokkal, fehér selyemmel díszített templomi eseménynek szól, lehet negédes a kívánság, de ha hosszabb távú házasságra szánom, az már ennél sokkal többet igényel.
Elkezdtem hát leírni őszintén, amit gondolok:
„Házasságban élni hihetetlenül nehéz. Házasságban élni csodálatos. A házasság elviselhetetlennek tűnik néha. A házasság hihetetlenül gyönyörű lehet. Nincs más a világon, aki annyira ki tud hozni a sodromból, mint a férjem. Nincs más a világon, akivel annyira jó szeretetben együtt lenni, mint a férjem.”
Ahogy átfutottam, amit leírtam, arra gondoltam, hogy ismerősöm azt hiszi majd, hogy megbolondultam. Egyik pillanatban mámorítónak írtam le a házasságot, mint mikor a szél felkapja a sárkányt, és az égbe emeli, a másik percben a sárkány beleakad egy tüskés bokorba, és gyűrötten, tépetten köt ki a csalódás pocsolyájában.
Melyik tehát: mámor vagy csalódás?
A kettő törékeny szövedéke.
Végül összegyűrtem a lapot, s egy másikra ennyit írtam: „Határozd el, hogy több szót fogsz a házasságodról imádságban mondani, mint másokkal beszélni róla.”
Nem azért írtam ezt, mert ez volna igaz az én kapcsolatomra, hanem azért mert abban a pillanatban nagyon szerettem volna, ha igaz lenne.
A tanár, aki saját tanításából tanul.
És tudjátok, mire jöttem rá az ezt követő hetekben? Hogy nagyon keveset imádkozom a házasságomért.
Gondolkodom róla. Megbeszélünk dolgokat. Panaszkodom miatta. Igyekszem helyrehozni ezt-azt. Dolgozom rajta. Bocsánatot kérek. Meg akarok változtatni dolgokat. Aztán megint beszélünk róla.
De beszélni valamiről, gondolkozni róla, dolgozni rajta – ez nem ugyanaz, mint imádkozni érte.
A Lk 6,39-ben Jézus feltesz egy nagyon fontos és nagyon egyszerűen megválaszolható kérdést: „Vajon vezethet-e vak világtalant? Nem esnek-e bele mind a ketten a gödörbe?” Férjemnek is, nekem is Jézusra van szükségünk, hogy vezessen, irányítson, tanítson, új irányba fordítson, hogy megmutassa, milyen legyen a házasságunk, hogy az Ő dicsőségére szolgáljon.
Idén sokkal kevesebb időt szeretnék a gödörben tölteni. Ennek a kulcsa szerintem az lehet, ha többet imádkozom a házasságomért.
Ezekkel a szentírási szakaszokkal imádkozom:
Lejött a magasból, megragadott, és kimentett a mély habokból. … Uram, te vagy az én fáklyám, Istenem, derítsd fel sötétségemet.” 2Sám 22,17 és 29
Beszédetek legyen mindenkor kedves, sóval fűszerezett, hogy így mindenkinek helyesen tudjatok felelni.” Kol 4,6
„Mit mondjunk tehát erre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” Róm 8,31
„Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak.” Ef 6,12
„Tartsunk ki rendíthetetlenül reménységünk megvallásában, mert hűséges az, aki az ígéretet tette.” Zsid 10,23
Igazából, ha kitartok abban, hogy minden nap imádkozom valamiért a házasságommal kapcsolatban, megtettem az első lépést az olyan házasság felé, amiről álmodoztam, és ami megvalósíthatónak tűnt kettőnk számára 20 évvel ezelőtt a virágokkal és fehér selyemmel díszített templomban.
Már csak néhány imádságnyira vagyok a jó feleségnek való iránytól.

Uram, szeretném, ha a házasságunk egészen méltó lenne Hozzád, és Téged dicsőítene. Segíts kitartanom az imádságban a férjemmel való kapcsolatomért. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Five Scriptures to Pray Over Your Marriage
Encouragement for today, 2014. 02.06.
www.proverbs31.org


Ha Jézusé vagyunk
Renee Swope

„Mert a te alkotód a férjed: Seregek Ura az ő neve; és Izrael Szentje a megváltód: az egész föld Istenének hívják őt. Mert, mint elhagyott és bánkódó lelkű asszonyt hívott meg téged az Úr, mint ifjúkorban eltaszított asszonyt – mondja a te Istened.”Iz 54,5-6 (KNB)

Mesébe illő keresztény szerelmi történet volt a miénk. Mike magas volt, sötéthajú, jóképű. Jól menő vállalkozást vezetett, és szerette Jézust. A tetejébe, ahelyett, hogy randira hívott volna, megkérdezte, hogy „udvarolhat-e” nekem.
Sok területen kapcsolódott egymáshoz az életünk. Ugyanabban a tömbházban laktunk egyazon emeleten. Ugyanabba a gyülekezetbe jártunk. Sok közös barátunk volt. Tetszett nekünk, mikor azt mondták ránk, hogy tökéletesen összeillő pár vagyunk az életben is és a szolgálatban is.
Egy időn túl elkezdtünk imádkozni a házasságról, és megkérdeztük a lelkészünk véleményét is. Nem sokkal később Mike megkérte a kezemet.
De aztán az eljegyzés után két héttel a szemembe nézett, és így szólt: „Óriási hibát követtem el. Nem te vagy az, akit Isten nekem szánt feleségül.” Teljesen összeomoltam, s azon rágódtam, mit követtem el, amiért Isten meggondolta magát.
Tanácsadásra jártam, végigmentem a megbocsátás fájdalmas folyamatán, és végül helyrejöttem. Nagy meglepetésemre Mike újra feltűnt az életemben, és kérte, próbáljuk újraépíteni a barátságunkat.
Megdöbbentem, tétováztam. Arra gondoltam, Isten talán meg akarja menteni a közös történetünket. Végül adtam Mike-nak egy második esélyt. Sok időt töltöttünk közös barátokkal, lassan építgettük újra a kapcsolatunkat. De aztán megint felmerült a házasság gondolata. Mike újra megkérte a kezemet. És újra dobott!
Ekkor már okosabb voltam, megőriztem a gyűrűt, és rávettem Mike-ot, menjünk el együtt tanácsadásra. Első közös alkalmunk végén a tanácsadó közölte, hogy Mike fél az elköteleződéstől. Nekem segített, hogy már neve lett a dolognak, Mike viszont zavarban volt, és szégyenkezett.
Egy éjjel nagyon erős aggodalomra ébredtem, ami Mike-hoz kapcsolódott, kocsiba ültem hát, és elmentem a lakásához. A parkolóban erős indítást éreztem, hogy szálljak át a kisteherautójába, és imádkozzam érte. Mikor kinyitottam a szemem, tekintetem a naplójára esett, ami ott feküdt a műszerfal tetején.
Nem kellett volna hozzányúlnom, de felvettem, és kinyitottam azoknál a bejegyzéseknél, amiket a szakításunk környékén írt. Szembesültem azzal, miért nem akart feleségül venni. Sok minden volt, ami nem tetszett neki bennem és rajtam.
Az után, hogy beleolvastam Mike naplójába, valahányszor tükörbe néztem, megszólalt bennem a kétely: egy férfinek sem fogsz kelleni. Senkinek sem fogsz megfelelni.
Elutasítás. Megcsalás. Elhagyás. Legnagyobb félelmeink valósággá válhatnak.
Talán édesapád hagyott el, talán a férjed csalt meg. Talán legjobb barátod árult el, vagy tinédzser gyereked zárt ki az életéből.
A tönkrement kapcsolatok okozta mély fájdalom hatására kételkedni kezdhetünk saját értékünkben. Eldobhatónak érezzük magunkat. Könnyen lecserélhetőnek, pótolhatónak. Elégtelennek.
Egy reggel ébredés után teljes súlyával rám telepedett az elutasítottság. Kinyitottam a Bibliát, Izaiás könyvét olvasva eljutottam az 54. fejezethez. Ott Isten rámutatott, hogy Ő az Alkotóm, a Férjem, a Megváltóm, az, akitől megkapom a megbecsülést és elfogadást, amire annyira vágyom.
Bármilyen gyötrelmes volt ez a fájdalmas tapasztalat, életre szóló két tanulsággal szolgált:
- mindig válasszam külön önmagamat, saját értékemet egy férfi döntésétől, hogy kellek-e neki vagy sem.
- mások szavait, véleményét mindig Isten Igéjével vessem össze, és ha különböznek, döntsem el, melyikre hagyatkozom.
Az emberek véleménye változhat, Isten vágya irántunk sosem változik. Mások gondolhatják, hogy nem vagyunk elég jók, Isten sosem fogja ezt gondolni rólunk. Valaki már nem vágyódhat utánunk, Isten viszont biztosan vágyódik.
Az igazság az, hogy ha Jézuséi vagyunk, akkor mindvégig szeretnek és elfogadnak. Betakar jóságával, és az Ő jósága minket is jóvá, eléggé tesz.

Uram, meg akarom ismerni, és rá akarok hagyatkozni szeretetedre irántam, és ebben a szeretetben szeretnék élni. Emlékeztess minden nap, hogy a Te jóságodtól én is elég jó leszek!

Renee Swope: When We Belong to Jesus
Encouragement for today, 2014.02.14.
www.proverbs31.org


Földet érni
Lysa TerKeurst

„Bízd gondjaidat az Úrra, ő majd megerősít, nem hagyja, hogy az igaz meginogjon!” Zsolt 55,23

Miért van az, hogy néha magammal a legnehezebb őszintének lennem?
Általában derűs, optimista ember vagyok. Félig telinek szeretem látni az életet. A jót szoktam keresni a körülményekben, az emberekben.
Szerintem ez a hozzáállás jó tulajdonságnak számít.
Ám néha az üveg félig üres. Néha meg kell látnom a kevésbé jót a körülményekben. Olykor el kell ismernem a kevésbé jó meglétét az emberekben.
Nem kell sokat foglalkozni vele, nem kell negatívvá válnom. De meg kell engednem magamnak az őszinteség szabadságát. Az őszinte gondolatok, érzések, fájdalom feldolgozását.
Különben egy csomó, majd egy lyuk keletkezik bennem. És a külső mosoly nem illik a bensőmben lévő víznyelőhöz.
Egyedül én vagyok olyan bolond, akinek ez gondot okoz? Nem hiszem. Meggyőződésem, hogy nagyon sokan vannak körülöttem, akik arcukon mosollyal járkálnak, de lelkükben ott a lyuk, ami beszippanthatja őket.
Álmodtad már, hogy esni kezdesz, zuhansz lefelé, és hirtelen felébredsz, mielőtt földet érnél?
Kislány koromban, amikor barátnőm és én úton a hinta és a libikóka között megosztottuk egymással játszótéri bölcsességeinket, elmondtam neki, hogy volt egy ilyen zuhanós álmom. Nem először, sokszor. Suttogva válaszolt: „Tudod, az a jó, hogy felébredsz, mielőtt földet érnél. Mert különben meghalsz.”
Akkor és ott megfogadtam, hogy sosem fogok ide eljutni. Mindig vigyázni fogok álmodás közben.
Elég kimerítő így aludni.
És kimerítő így élni is. Kerülve a földet érést. Nem ismerni el, hogy néha az emberek és az élet igenis nagyon elkeserítő lehet.
A föld létezik. És néha földet érünk. Néha nem tudunk időben felébredni.
Ez a nyersen őszinte felismerés az emberekről és az eseményekről kiábrándító lehet, átélhetjük visszalépésként lelki utunkon, én mégis azt hiszem, hogy láthatjuk kedvezőbb színben is.
Minden ilyen esetet tekinthetünk növekedési alkalomnak az Úrra való hagyatkozásban. Fogadjuk el örömmel a lehetőséget, ami alapigénk szerint a miénk: vigyük az Úr elé az érzéseinket, és kérjünk Tőle segítséget. Azt mondja az 55. zsoltár 23. verse: „Bízd gondjaidat az Úrra, ő majd megerősít, nem hagyja, hogy az igaz meginogjon!” Így hát szaván fogtam az Urat. Imádkozás közben beszámoltam az érzéseimről egy friss helyzettel kapcsolatban. Uram, belém szúrt. Érzem a szúrást. Ahogy bánt velem, az helytelen. Amit mondott, az nagyon fájt. Segíts, kérlek!
Mialatt imádkoztam, és őszintén beszéltem Istennek az érzéseimről, azt az indítást kaptam, hogy ne csak Neki mondjam el, hanem az illetőnek is, aki megbántott. Isten arra késztetett, hogy érjek földet, vállaljam be, amit mindig olyan nagyon igyekeztem elkerülni.
Leültem az illetővel. Őszinte voltam. Magamhoz és hozzá. Elértem a földet, és most örülök, mert a bensőmben lévő víznyelő szája zsugorodni kezdett.
És tudjátok mi a legjobb az egészben? Nem haltam meg!

Uram, köszönöm, hogy törődsz életem minden apró részletével. Ámulatba ejt, ahogy átveszed magadra a terheimet. Hála és dicséret Neked, Uram! Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Hitting the Bottom
Encouragement for today, 2014.02.13.
www.proverbs31.org


Hogyan rontjuk el Isten iránti étvágyunkat
Tracie Miles

„Ennek a törvénynek a könyve legyen minden időben ajkadon; fontolgasd éjjel-nappal, ügyelj, s mindenben ahhoz szabd tetteidet, ami benne írva van. Akkor szerencsés leszel minden vállalkozásodban: sikerülni fog neked.” Józs 1,8

Már csak pár oldal a naptáron, és itt a nyár. Ilyenkor a média minden oldalról eláraszt minket különféle új diétákról szóló információkkal, edzésprogramokkal, egészséges étkezéssel kapcsolatos ötletekkel. Ennek a nagy zsongásnak a hatására elgondolkoztam, milyen változtatásokat vigyek végbe az étrendemben és életrendemben, és ezek hogyan fognak hatni rám.
Gondolataim lassan elkanyarodtak testi állapotomról a lelkem egészsége felé. Miután felsoroltam magamban, milyen gyorsétkeket kell kiiktatnom napjaimból és a hűtőmből, azon kezdtem törni a fejem, milyen lelki-szellemi gyorsételektől kell szintén megszabadulnom.
A gyorsételek többnyire ízletesek, kevés tápértékük van, de annál több bennük a zsír, a kalória. Olykor-olykor rendjén való a fogyasztásuk, de ha napi szinten tömjük őket magunkba, elvész az étvágyunk az értékes táplálék iránt.
Ahogy a gyorsételek hatástalanná teszik egészségünk javítására tett erőfeszítéseinket, ugyanúgy, ha megadjuk magunkat a szellemi gyorsételek kísértésének, letérünk a helyes útról, és eltompul étvágyunk Isten dolgai iránt.
Mai alapigénk erről szól éppen: a világ csábításai helyett töltsük fel magunkat Isten Igéjével. Józsué könyvének ebben az első fejezetében Isten kinevezi Józsuét Mózes utódjául, neki kell továbbvezetnie az izraelitákat. Isten utasításokat, bátorítást ad Józsuénak hogy felkészülhessen a feladatra. Elmagyarázza, mennyire fontos az Ő szavain való állandó elmélkedés, hogy elkerülje a kísértéseket és a bűnt, és mennyire fontos, hogy ajkain tartsa Isten parancsait. Az Úr tudta, milyen könnyen eltéríthetik Józsuét az az Ő általa választott útról a világ csábításai vagy csalódásai. Ezért azt parancsolta, hogy iktassa napi étrendjébe Isten igazságát – elmélkedjen a Törvényen minden nap, és beszéljen gyakran róla –, hogy az Ő dolgai mindig frissen éljenek Józsué elméjében. Más szavakkal, Isten azt akarta, hogy Józsué elteljék az Ő Igéjével, és ne legyen étvágya a világ kísértései iránt.
A szellemi gyorsételek hihetetlen mennyisége bombázza figyelmünket nap mint nap a tévéből, filmekből, interneten, okostelefonon, könyvekből, rádiókból stb. Hiába nyújtanak ezek a médiumok valódi „táplálékot” is, ha nem használjuk a szellemi ítélőképességünket, és nem válogatjuk ki nagyon gondosan, mit fogyasztunk, azon kapjuk magunkat, hogy megteltünk értéktelen vagy káros dolgokkal, és már nincs kedvünk a valódi szellemi táplálékhoz.
Ha nem vigyázunk, a világ nyújtotta szellemi gyorsételek észrevétlenül alaptáplálékainkká válnak, csökkentve étvágyunkat Isten Igéje iránt, elnyomva vágyunkat az Ő egészséges útmutatására.
A túl sok értéktelen étel elgyengíti testünket és lelkünket. De ha szakítunk elég időt arra, hogy Istennel és az Ő Igéjével legyünk, ha Róla elmélkedünk, és igazságát tartjuk az ajkunkon, akkor erősek és egészségesek leszünk kívül-belül. Kezdjük el már ma, és imádkozzunk csillapíthatatlan étvágyért Isten dolgai iránt.

Uram, nyisd meg a szememet, hogy észrevegyem, milyen értéktelen szellemi ételekkel szoktam táplálni a szívemet, az elmémet. Segíts meglátnom, hol kell változtatnom, hogy szellemileg egészségesebbé váljak. Adj bátorságot és kitartást, hogy szakítani tudjak egészségtelen szokásaimmal, és arra figyeljek, ami Szerinted a legjobb nekem. Jézus nevében, Ámen.

Tracie Miles: How to Ruin Your Appetite for God
Encouragement for today, 2014. 02.18.
www. proverbs31.org


Ott a kegyelem
Lysa TerKeurst

„Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat találjunk és kegyelmet kapjunk, amikor segítségre szorulunk.” Zsid 4,6

„Lehet, hogy Istennek egyszer elege lesz a siránkozásaimból?”
Nemegyszer feltettem már magamnak ezt a kérdést hosszú évek óta tartó küzdelmem során a hangulati étkezési problémámmal.
Volt úgy, hogy szűkölve könyörögtem Hozzá, máskor dühösen nekitámadtam, gyakran nem foglalkoztam vele. És azon aggódtam közben, hogy elhasználom az összes Istentől nekem járó kegyelmet.
Úgy éreztem, indokoltan mondhatná, hogy „Most már elég! Tűnj a szemem elől. Belefáradtam a nyavalygásaidba. Oldd meg magad a problémádat!” Addig legalábbis így gondoltam, míg újra nem olvastam Isten irgalmasságának „első történetét” friss szemlélettel.
Gyakran úgy gondoljuk, hogy Isten kegyelme a kereszten kezdődött. De most, hogy egy rossz szokásokkal küzdő ember szemével olvastam a bibliai történetet, felismertem Isten kegyelmének megnyilvánulását már a legeslegelején, a Paradicsomban.
Ádám és Éva engedetlenek voltak, ettek a tiltott gyümölcsből, és ezzel rászabadították a bűnt a világra. Isten intézkedett a következményekről, többek között kiűzte őket az Édenkertből (1Móz 3). Az első emberpár úgy érezte, túlfeszítette Isten kegyelmének húrját. Hisz kirakta őket a kertből.
Eddig valahányszor olvastam ezt a történetet, mindig úgy értelmeztem, hogy Isten büntetésből kergette ki őket a Paradicsomból. Csalódott bennük. Azt adta nekik, amit megérdemeltek. Pedig tévedtem. Áthelyezésük nem elutasításból, hanem kegyelemből fakadt.
Gondoljunk bele. Két különleges fa volt az Édenkertben a gyümölcsfák között. Az egyik a jó és rossz tudásának fája volt, ennek a gyümölcsétől volt eltiltva az ember. A másik fa az élet fája volt. Ennek gyümölcse adott állandó életet Ádámnak és Évának – betegség nélkül, halál nélkül, petyhüdt testrészek nélkül. (Na jó, ez utóbbiban nem vagyok biztos, de legalábbis a mennyországot e nélkül képzelem el.)
Nem is ez a lényeges. Amikor ettek a jó és rossz tudásának fáján termett gyümölcsből, megjelent a bűn. Ez pedig mindent tönkretett. Isten tökéletes szeretetének és gyöngéd irgalmának jele volt, hogy ezen a ponton kiutasította Ádámot és Évát a kertből. Nem szabadította rájuk haragját, nem torolta meg tettüket. Menniük kellett.
Ha megengedte volna nekik, hogy maradjanak, továbbra is ettek volna az élet fájáról, és örökké éltek volna a bűnben dagonyázva. Fetrengve a rosszban, ami a bűn következménye: betegségben, félelemben, szenvedésben, Istentől elszakítottságban.
Sorsuk vég nélküli, szégyenben, bűnben állandósult élet lett volna.
Isten ezt nem bírta elviselni azok sorsául, akiket szeretetből teremtett. Szeretete döntött úgy, hogy menjenek el, és ezzel lehetővé tette, hogy meghalhassanak. Ily módon részük lehessen a feltámadt életben, melyet majd egyszer Fia a rendelkezésükre bocsát.
Romlásból az üdvösségbe.
Istennek nem fogyott el a kegyelme az emberiség hajnalán. És nem fog elfogyni kegyelme irántad vagy irántam sem. Ő nem akarja, hogy örökre a bűn vagy a kétségbeesés fogságában legyünk. Nem teremtett mérgében úgy, hogy állandóan zabálni akarjunk, vagy más bűnös vágyaink legyenek. Inkább szeretetét jelzi, hogy megengedi, hogy küzdelmünk a vágyainkkal egy lélekállapot testi jelzése legyen.
Tőlünk is azt kéri Isten, hogy menjünk el máshová, egy új helyre, és ott megtaláljuk a kegyelmet.
Fogadd hát el a kegyelmet, hagyd, hogy elmosson minden szégyenérzetet és bűntudatot egészségtelen döntéseid miatt, amik miatt már régóta gyötröd magad. Igen, dolgozni kell rajta, haladni kell, de tiszta lappal indulhatunk neki.
Ez a kegyelem, Isten szeretetének felfoghatatlan mélysége megnyugtat. Reményt lehel a rettegésembe. Bizalmat a kétségeimbe.
Mikor tehát tovább botladozom az úton, tudni fogom, hogy ez a kegyelem a rendelkezésemre áll, és újra meg újra fordulhatok hozzá. Minden alkalommal meg tud nyugtatni, le tud csillapítani.

Uram, köszönöm kegyelmedet. Segíts, hogy számítsak Rád mai küzdelmeim során is. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: A Grace Place
Encouragement for today, 2014.02.20.
www.proverbs31.org


Jézus azért jött, hogy meggyógyítsa a fájó szíveket
Suzie Eller

»Az Úr Lelke van rajtam; azért kent föl engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, elküldött, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak és látást a vakoknak,
hogy szabadon bocsássam a megtörteket,” (Lk 4,18 KNB)

„Miért nem tudod már összehozni?”
„Igyekezz jobban!”
Mondták már ezt neked? Vagy talán már te is korholtad így magad.
Talán azok, akik ott álltak a forró názáreti domboldalon, ugyanezt kérdezték maguktól. Sokan igyekeztek teljes erejükkel betartani a törvényi előírásokat, és tudták, hogy nem sikerült. Vajon ez a Jézus majd újabb szabályokkal áll elő?
Képzelheted meglepetésüket, mikor meghallották Jézus személyes programját:
Azért jöttem, hogy megnyissam a vakok szemét.
Azért jöttem, hogy szabadon engedjem a foglyokat.
Azért jöttem, hogy örömhírt vigyek a lélekben szegényeknek.
Azért jöttem, hogy meggyógyítsam a megtört szívűeket.

A tömeg döbbenten hallgatta, mert egy harcos kiállására vártak, nem egy szívdoktorra. Jézus nem köntörfalazott. Azért jött, hogy kiteljesítsen minket – Önmaga által.
Azok számára, akik nagyon igyekeztek, akik nekifeszültek, átformáló hatása volt az üzenetnek. Ahhoz voltak szokva, hogy szabályokat kövessenek, hogy eleget tegyenek az emberi elvárásoknak, nem pedig ahhoz, hogy megpihenjenek a mindenható Isten hatalmának árnyékában.
Mikor hívő lettem, nem fogtam fel Jézus küldetési nyilatkozatát. Kezeletlen sebeket hordoztam a lelkemen, mindent magam akartam helyrehozni. Amikor felismertem a Lk 4,18 üzenetének erejét, minden megváltozott: a kereszt ereje nem abban van, amit én megteszek, hanem abban, amit már megtett valaki értem.
Jézus nem azt várja el, hogy egyedül végezzük el saját megigazulásunkat. Nem a mi erőnk vagy hatalmunk fogja a változást előidézni bennünk. Persze, tudunk változtatni. Igen, meg tudjuk nyitni fájó szívünket az ő gyöngéd érintése előtt. Igen, engedhetjük, hogy olyan irányba vezessen, ami nincs ínyünkre, hogy új utakat fedezhessünk fel – és a régieket hagyjuk magunk mögött. De mindezt partnerségben tesszük Istennel. És Ő a nagyobb.
A másik felfedezésem az volt, hogy nem kell kiérdemelnem Isten szeretetét. Talán te is úgy gondolkozol, hogy majd akkor lesz megelégedve veled Isten, majd akkor fog egészen szeretni, ha mindennek megfelelsz, ha „összehoztad”.
Jézus kijelenti küldetési nyilatkozatában, hogy már most szeret minket. Csomagostul, fájó szívestül. Ha felfogjuk ezt a szeretetet, megváltozunk. Arra indít, hogy viszonozni akarjuk, hogy teljes szívünkkel bízzunk Jézusban.
Ez a bizalom segít, hogy meghalljuk a hangját. Megérezzük, ha tanítani akar, vagy ha más irányba akar fordítani. A kísértést Mennyei Atyánk iránti szeretetünk fényében mérlegeljük. Ez a kapcsolat segít felfedeznünk valódi, istengyermeki önmagunkat (Jn 1,12).
És végül a Lk 4,18 arra is megtanított, hogy nem kell elmenekülnöm, ha megbántva érzem magam.
A fájó szív gyakran olyan lépésekre indít, amit később megbánunk. Ha valaminél vagy valakinél keressük az enyhülést. Jézus küldetési nyilatkozata arra hív, hogy ne fussunk el, pihenjünk meg Nála, és várjuk bizalommal, hogy gyógyító érintésének hatására előtűnjön valódi énünk.
Maradjunk ma a Lk 4,18 közelében, mert Jézus azért jött, hogy meggyógyítsa fájó szívünket.

Drága Jézus, hosszú időn át saját erőmre koncentráltam, de most várakozón megpihenek Benned. Köszönöm, hogy a kereszt ereje nem abban van, amit én megteszek, hanem abban, amit Te már megtettél értem. Ámen.

Suzie Eller: Jesus Came to Heal Hurting Hearts
Encouragement for today, 2014.02.21.
www.proverbs31.org