2013. május 23., csütörtök

Lélekerősítő levelek 118



Hogyan éljünk kevesebb stresszel

Tracie Miles

„Maga a békesség Ura adjon nektek mindig, minden körülmények között békességet. Az Úr legyen mindnyájatokkal!” 2 Tessz 3,16

Sokfelé keresgéltem, míg eléggé kétségbe nem estem ahhoz, hogy Hozzá forduljak.
Évekig abban a hitben éltem, hogy a Bibliában nem találok megoldást a stresszre, még kevésbé ötleteket a stressz kezelésére.
Igaz, hogy a „stressz” szó nem egy bibliai kifejezés, Jézus mégis gyakran utalt rá, amikor aggódásról, keserűségről, félelemről, bajról, teherről, gyötrődésről, rémületről, megpróbáltatásról, ellenségeskedésről beszélt, hogy csak néhány fogalmat említsek. Beszélt a bajok, idegesség, álnokság okozta rossz érzésről, a csalódás szomorúságáról, a kísértés hatalmáról, a bűn rombolásáról. Foglalkozott nehezen megoldható helyzetekkel politikában, gyülekezetben, házasságban, családban, gyermeknevelésben, közösségekben és úgy általában a világban.
A bibliai kor és a 21. század különbségei dacára, a stressz létezése és az, hogy Jézusra van szükségünk, nem változott. Jézus tudta, mi vár ránk, és felajánlotta békességét rohanó, kaotikus világunkban.
A Bibliában újra meg újra arról olvashatunk, hogyan ünnepeljük és élvezzük az életet a stresszes helyzetek ellenére. Hogyan találjunk örömet a nehéz körülmények között is. Hogyan kerekedjünk felül a stresszen, mialatt igyekszünk talpon maradni. Hogy ne csak túléljük a viharokat, de biztonságban hajózzunk a dühöngő szélvész dacára. A Teremtéstől a Jelenésekig számtalan ötletet találunk a stressz kezelésére.
A 2 Tessz 3,16 arra buzdít, hogy forduljunk Jézushoz, mert Ő maga a megoldás a feszültségre. Benne és Általa békességet találunk.
A stressz nem korfüggő, hozzá tartozik az élethez. Mindig is létezett, és létezni fog. Mai stresszes helyzeteink különbözhetnek a Jézus korabeliektől, de a stressz hatása ránk ugyanaz.
Talán már próbálkoztál masszázzsal, üdüléssel, relaxációs módszerekkel, vásárlással, lágy zenével vagy jakuzzival oldani a stresszt. Talán már drogokhoz vagy alkoholhoz is nyúltál. Kipróbáltál minden lehetséges módszert, hasztalan.
A világ nyújtotta összes stresszoldó módszer együtt sem közelíti meg azt a valódi feloldódást, amit Jézus tud nyújtani. Az ő módszerei kiállták az idők próbáját, nemzedékek használták kétezer éven át.
Ha békességre és derűre vágysz, s úgy érzed, elérhetetlen, javasolnék még néhány módszert.
Vonulj el pár percre (a fürdőszoba is alkalmas erre), és helyezkedj Jézus jelenlétébe.
Szólítsd meg az Urat, és hívd, hogy legyen veled az adott szituációban.
Keresd a Bibliában az Ő hozzáállását a nehéz helyzetekhez.
Mielőtt bármilyen más módszerhez folyamodnánk, forduljunk Jézushoz. Ő az első számú megoldás a stresszre.

Uram, úgy érzem, megfojt a stressz, bár mindent megpróbáltam már, hogy szabaduljak tőle – Téged kivéve. Bocsáss meg, hogy nem bíztam Benned, nem is gondoltam rá, hogy Te megadod nekem azt a békességet, amire vágyom. Hívlak most, Uram, lépj be az életembe, a körülményeimbe, nyisd fel a szemem, hogy meglássam az igazságot, átéljem a felszabadulást, amire annyira vágyom. Jézus nevében, Ámen.

Tracie Miles: Learning to Live Stressed-Less
Encouragement for today, 2013.01.23.
www.proverbs31.org/devotions



Ne engedd át tudatod kertjét a gaznak

Julie Gillies

„Figyelj, fiam, és légy bölcs, a szívedet vezesd egyenes úton.” Péld 23,19

Hosszú évekig volt negatív, destruktív a gondolkodásmódom anélkül, hogy tudtam volna. Zűrös családban nőttem fel, otthonunkat harag, sértődés, ítélkező szavak töltötték be, korán átvettem a romboló gondolati sémákat. Így működött a családunk, és én ezt láttam természetesnek. A kritizálás gyomként terjedt tudatom kertjében, elfojtással fenyegetve minden pozitív gondolatot.
Évek múltán, keserves házasságban élve, gyakran sírtam álomba magam. Még mindig nem vettem észre, hogy a negatív hozzáállás mérgezi a gondolataimat. Idegen volt tőlem a lehetőség, hogy jót gondoljak másokról. Reggelenként, ahogy felébredtem, felidéztem férjem előző esti bántó szavait. Bizonygattam magamnak, hogy ez már így marad mindig, s egyfolytában az ítélkező gondolatokon járt az agyam. Szörnyen boldogtalan voltam.
Beteges gondolkodásmódom nem adott teret a megbocsátásnak, mert újra meg újra eljátszottam magamban a bántó jeleneteket, a sértő szavakat. Nagyon nehéz (ha nem lehetetlen!) megbocsátani valamit, amivel állandóan foglalkozol. Emiatt házasságunk örvénybe került. Ahelyett, hogy megbocsátottam, hogy elengedtem volna, inkább dédelgettem magamban a fájdalmat, és ragaszkodtam hozzá. És igazolva éreztem magam, mert úgy éreztem, férjem szavai, tettei velem szemben helytelenek.
Egy nőknek tartott lelkigyakorlat ébresztett rá végül, mennyire veszélyes, ahogy gondolkozom. Elmélkedő imádság közben egyszer csak rávezetett Isten, hogy kapcsolatunkat a férjemre vonatkozó folyamatosan negatív gondolataim teszik tönkre. Kezdtem megérteni, hogy bár férjem viselkedés velem valóban helytelen, az én válaszom erre éppolyan téves keresztény szemmel nézve.
Idővel lassan megváltozott a gondolkodásmódom, de még mindig óriási erőfeszítésbe kerül néha, hogy ne adjam át magam a negatív gondolatoknak, amik évtizedeken át meghatározták hozzáállásomat. Időbe telt és komoly erőfeszítésbe, de végül, rengeteg imádkozás és bibliaolvasás hatására a gyomok helyét egészséges, jámbor gondolatnövények vették át.
Lehet, hogy te nem a kritikus gondolatokkal, az állandó ítélkezéssel küzdesz. Talán az aggódás, a rettegés, a bizonytalanság bombázza az agyadat. Ez az ellenség terve: addig támadja az elménket, míg megadjuk magunkat.
Minden egyes előre tett lépésért meg kell küzdenünk. Elfoglalt nőkként minden agysejtünkre szükségünk van. Ha Isten szerinti életet akarunk élni, egy kapavágásnyi helyet sem engedhetünk át az ellenségnek.
Az első cél, mikor helyes gondolkodásmódért imádkozunk, az legyen, hogy legyünk képesek észrevenni az ellenség támadását. A Biblia így tanít: „Vessétek alá magatokat az Istennek, szálljatok szembe a sátánnal, és elfut előletek.” Jak 4,7
A szembeszállás első és legfontosabb formája az imádkozás. A gondolkodásmódunk elleni támadások nagyon rejtettek lehetnek, de ha kérjük, Isten megadja a bölcsességet a felismerésükhöz. Felfedi, amit az Ő segítsége nélkül nem biztos, hogy észrevennénk: a téves, a potenciálisan destruktív gondolatokat, hozzáállásokat is. Akár a távoli múltunkból, akár a tegnap sérelmeiből származnak a gondolkodásunkat érő támadások, képesek leszünk minden reggel tiszta elmével, Isten szerinti gondolkodásmóddal indítani a napot.

Uram, kérlek, szereld fel az elmémet megmentő pajzsoddal. Védd meg a gondolkodásomat minden gonosz hatástól. Átadom Neked a gondolataimat, köszönöm, hogy biztosítod számomra a tisztánlátást, a bölcsességet, az értő elmét. Köszönöm, hogy elsajátíthatom Krisztus gondolkodásmódját, átvehetem az Ő érzéseit, szívének céljait. Újítsd meg az elmémet ma is, Uram, tedd hozzáállásomat tisztává, üdévé, olyanná, ami méltó a Te követőidhez. Jézus nevében, Ámen.

Julie Gillies: Don’t Yield Your Mind Turf
Encouragement for today, 2013.01.25.


Nyisd meg a szívét – és az enyémet is


Suzie Eller

„Volt a hallgatóságban egy Tiatira városából való, Lidia nevű, istenfélő bíborárus asszony. Ennek megnyitotta szívét az Úr, hogy hallgasson Pál szavaira.” ApCsel 16,14

Ott állt előttem. „Előre akartam menni – mondta -, de képtelen voltam.”
A nagymamája mellette állt. Remény ragyogta be az arcát.
Megfogtam a lány kezét. „Ijesztő dolog olyasmit tenni, amit még sosem tettünk – mondtam neki. – De most itt vagyunk. Imádkozhatnánk együtt?”
Ez a fiatal nő a gyülekezetben nőtt fel, de élete során rossz irányba fordult. Évekig külön élt a családjától, és most kétségbeesetten kopogtatott nagymamája ajtaján. Azért jött el a nőkonferenciára, mert a nagymamájának küldött valaki két jegyet.
Egyértelműen az ingyen ebédért érkezett, és hogy örömöt okozzon a nagyanyjának. Arra számított, hogy teli gyomorral, de üres szívvel távozik a végén.
Csakhogy Isten meglátta őt belépni az ajtón.
Az Írás szavai áttörték a rideg kültakarót, és egyenesen kétségbeesett szívébe hatoltak. Elképzelhetetlennek tűnt a sérült fiatal nő számára, hogy előre jöjjön az oltárhoz, de bízott abban, hogy valaki imádkozik vele, mielőtt elhagyja az épületet. Így történt, hogy most ott állt előttem.
Viszonzásul az imádkozásért megpuszilta az arcom. Mikor átölelt, a fülembe súgta: „Köszönöm”, és az arcán öröm ragyogott.
Elfordult, és nem láthatta, hogy csorognak a könnyeim.
Én is imádkozom valakiért évek óta, ugyanúgy, mint a nagymama, aki ott állt reménykedve az unokája mellett. Vannak napok, amikor elveszítem a reményt, és térdre hullva könyörgök az újratöltésért.
Az ApCsel 16-ban Pál találkozott egy Lídia nevű asszonnyal. Lídia sok mindenben különbözött attól a fiatal nőtől, akivel aznap a templomban találkoztam. Ő bíborkereskedő volt, anyagilag jól állt. És imádta Istent, mint bármelyik hívő zsidó asszony.
Abban hasonlítottak mégis, hogy egyikük sem találkozott még Jézussal. Kétezer évvel ezelőtt az Úr megnyitotta Lídia szívét. A találkozás hatására annyira megváltozott, hogy attól kezdve Jézus egyik legodaadóbb követőjévé vált.
Isten ma is nyit meg szíveket.
Lídia szívét megnyitotta, hogy be tudja fogadni az igazságot.
Megnyitotta a fiatal nő szívét a templomban, hogy létrejöjjön a kapcsolat, és a lelke újraépüljön.
Megnyitja az én szívemet is a reménynek.
Talán te is régóta imádkozol valakinek a megtéréséért, aki közel áll hozzád. Néha talán úgy érzed, semmi hatásuk az imáidnak. De mint a gondosan elvetett magok a földbe, az imádságaid mind-mind megérkeznek Mennyei Atyánk kezébe, s egy nap elülteti őket a szeretett személy szívébe, hogy kisarjadjon benne a Fény.
Folytatom az imádkozást, hogy Isten nyissa meg szeretteim szívét. Mialatt várakozom, imádkozom magamért is, hogy Isten az én szívemet is nyissa meg a reménynek, amit jóságosan felajánl nekünk.

Istenem, nyisd meg, kérlek … szívét, hogy fogadja be és fogadja el kegyelmedet, irgalmadat, átformáló szeretetedet. És nyisd meg az én szívemet is. Ígéreteid szilárd talaján akarok állni, és elragadtatással szemlélni, mit viszel véghez. Jézus nevében, Ámen.


Suzie Eller: Open Hert Heart … and Mine
Encouragement for today, 2013.01.28.
www.proverbs31.org



Mikor a fájdalom megfoszt a reménytől

Renee Swope

„Töltsön el benneteket a reménység Istene teljes örömmel és békével a hitben, hogy a Szentlélek erejével bővelkedjetek a reményben.” Róm 15,13


Hogy történhetett meg? Mindent feladott érte, most meg kiderül, hogy ….
Barátnőm sikeres karrierjét és louisianai barátait otthagyva, három gyermekét kiszakítva addigi otthonukból új férje szülővárosába, Észak-Karolinába költözött. Most pedig, hat évvel később, telefonhívást kap egy nőtől, aki elmondja neki, hogy a második férje négy év óta csalja vele. A karjaimban sírta ki magát, s zokogva kérdőjelezett meg mindent, amit addig a férje mondott neki. Minden üzleti út, minden esti túlóra a hivatalban, minden, amit elhitt eddig, hazugság volt.
Valami összetört akkor bennem, a remény utolsó szikrája is kialudt, hogy valaha is férjhez megyek. Megfogadtam, hogy soha, de soha nem fogok megbízni egy férfiban.
Átélted már, hogy a múlt fájdalma vagy a jelen csalódása megfosztott a reménységtől? Hogy a seb, a fájdalom olyan erős volt, hogy nem akartad újra megkockáztatni, és biztos voltál benne, hogy úgysem kerülhetnéd el a kudarcot?
Az okok éppoly változatosak, mint a hazugságok, amiket elhiszünk miattuk:
Mint az ismerősöm, akit nyolc éves korában szexuálisan bántalmazott egy szomszédban lakó férfi, és benne kialakult a meggyőződés, hogy örökre mocskos és selejtes lett.
Mint az ismerősöm, akit kést szorítva a torkához elrabolt egy maszkos alak pár nappal a diplomaosztó után. A félelem évekig börtönben tartotta, úgy érezte, sosem fog kiszabadulni.
Mint az ismerősöm, aki többször férjhez ment és elvált, és mások ítélkezése meggyőzte, hogy sosem lesz méltó többé egy férfi, de még Isten szeretetére sem.
Mint az ismerősöm, akit anyja állandóan szidott és kritizált. A folytonos megalázás bezárta önmagába, és meggyőzte arról, hogy értéktelen, és az is marad.
Mint az ismerősöm, akinek tizenéves korában volt egy abortusza. A gyász és a szégyen elhitette vele, hogy nem méltó arra, hogy Isten felhasználja a szolgálatban.
Mint az ismerősöm, akinek a fia szexuális bűncselekmény miatt börtönben várja az ítéletet. Ő pedig álmatlan éjszakákon át önmagát hibáztatja, s azon gyötrődik, hogy hol rontotta el anyaként.
Múltbeli fájdalmaink miatt nehezen tudunk hinni Isten reményígéreteiben a jövőnkre vonatkozóan. Könnyen elveszítjük a bizalmunkat Benne, az emberekben, és főleg önmagunkban.
Pedig a remény bekopogtat, ha hagyjuk, hogy Jézus megvizsgálja szívünket, és Igazságával gyógyítsa sebeinket. Mai igénk figyelmeztet, hogy ő azt akarja, hogy bízzunk Benne, hogy „a Szentlélek erejével bővelkedjünk a reményben”. És ez csak úgy lehetséges, ha hagyjuk, hogy Jézus gyógyító ereje átjárja életünket, hogy szeretete rácsorogjon fájdalmunkra, és lemossa a múlt sebeit.
A következő hónapokban végignézhettem, hogy barátnőm szíve darabokra törik, ahogy szétesik alóla életének, házasságának hazugságokból épült talapzata. De aztán láthattam azt is, ahogy megtér Istenhez, és idővel teljesen rábízza életét az Ő szeretetére.
Én is megtanultam újra bízni és reménykedni. És új fogadalmat tettem: megígértem magamnak és Istennek, hogy soha többé nem engedem, hogy múltbeli fájdalmaim határozzák meg a jövőmet.
Nem kell hagynunk, hogy a fájdalom megfosszon a reménytől. Ehelyett kérhetjük Jézust, segítsen, hogy tapasztalataink által még jobban bízzunk Benne. Kérjük, mutassa meg, kik vagyunk valójában, mi az, ami miatt kezdtük elveszíteni reménységünket. Azután kérhetjük, segítsen újra meghatározni a jövőnket, de már nem fájdalmunk és múltunk szűrőjén keresztül, hanem az Ő reménytámasztó ígéretei által.

Uram, Te jó vagy, és jó a terved az életemről. De néha emberek vagy körülmények megfosztanak ettől az igazságtól, és beárnyékolják jóságodat. Támaszd fel, kérlek, újra a bizalmamat, a reménységemet Benned. Teljesen Rád akarok hagyatkozni. Jézus nevében, Ámen.

Renee Swope: When Hurt Robs Us of Hope
Encouragement for today, 2013.01.30.
www.proverbs31.org/devotions



Isten útmutatója

Van Walton

„És így szólt hozzájuk Jézus: ’Jöjjetek utánam’” Mk 1,17a



A monitoron olvasott vádló szavak mintha arcul csaptak volna. Egy anyuka közölte velem gondolatait gyermeke iskolai teljesítményéről, és igencsak elégedetlen volt az értékelésemmel.
Összeszedtem magam, és elővettem az útmutatót, amit adtam az otthoni feladathoz. Hiányos volt, vagy félreérthető? Nem, pontosan le volt írva minden, amit elvártam.
Az útmutató fontos része tanári munkámnak, kijelöli az irányt, amin diákjaimnak haladniuk kell a feladat elvégzése közben. Felsorolja, mi a feladat tárgya, mi kell, hogy benne legyen az elkészült dolgozatban, és mi hány pontot ér az értékelésben.
Délután összejöttünk az iskolában, az anyuka, a diák és én, hogy megbeszéljük az elvárásokat és a teljesítményt. Kiraktam az útmutatót az asztal közepére, és mindhárman egyetértettünk, hogy a feladat készítése közben mit nem vettek figyelembe. Úgy döntöttünk, hogy a diák újra nekilát a munkának, de mostmár pontról pontra követve az utasításokat.
Jó volt látnom, hogy egy magabiztos ifjú hölgy hagyja el az irodát, kezében az útmutatóval. Tudtam, hogy megértette az elvárásokat. Következő munkája ragyogó lesz, magabiztossága szárnyalni fog.
Minden idők legnagyobb tanítója, Jézus is használt útmutatókat. Sosem adott feladatot anélkül, hogy ne pontosította volna elvárásait. Minden pedagógus célja, hogy sikeresek legyenek a diákjai. A siker magabiztossághoz vezet. És a magabiztos ember meg tudja változtatni a világot, ahogy Jézus is ezt várta követőitől.
Jézus pedagógiai módszerei nagyon izgalmasak. Az osztálya mindenhova vele ment. A napi történéseket felhasználta az oktatáshoz. Tanítványai szárnyalnak, ha betartják az utasításait.
A Márk 1,17 beléptet Jézus osztályába. A Mester első szavai világossá teszik elvárásait: „Jöjjetek utánam”.
Jézus maga az útmutató. Az Ő élete a tantárgy, amit tanulunk. Az Ő útjai irányítják napi teljesítményünket, és lelki sikerekhez vezetnek.
Amikor a Boldogságokról beszélt, ez is elhangzott Jézus szájából: „ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák…” (Mt 5,16). Tudjuk, hogy Jézus nem csak megmondta, mit kell tennünk. Meg is mutatta, hogyan vihetünk végbe jó cselekedeteket. Együtt evett a bűnösökkel. Megérintette a betegeket. Beszélgetett a kivetettekkel.
Jézust először a Lk 2-ben halljuk beszélni, nem sokkal az után, hogy a szülei felvitték Jeruzsálembe. Hazafelé menet Mária és József észreveszi, hogy Jézus nincs a csoporttal. Keresésére indulnak, és végül a Templomban találják meg, „amint a tanítómesterek körében ült, hallgatta és kérdezte őket” (Lk 2,46). Anyja kérdésére így válaszolt a 49b versben: „Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?”
Íme az útmutató eleje. Jézus tanítványaként tisztán tudom, mi az elvárás. Ő maga mutatta meg.
Töltsek időt az Atya házában. Azaz járjak templomba.
Találkozzam a tanítómesterekkel, hallgassam őket.
Tegyek fel nekik kérdéseket.
Isten utasításai pontosan megmutatják, mit kell tennünk. Jézus élete, ahogy az Evangéliumokban megjelenik, tökéletes útmutató, miközben keresem az irányt. Mi lenne, ha ebben az évben beiratkoznánk a Mester osztályába? Kövessük Őt, és Ő meg fogja mutatni, hogyan éljünk.

Drága Jézus, te felajánlod iránymutatásodat, hogy megtaníts, hogyan éljek. A Te életednek köszönhetően magabiztosan élhetek én is, tudva, hogy életemmel értékeset alkotok. A Te nevedben, Jézus, Ámen.

Van Walton: God’s Rubric
Encouragement for today, 2013.01.31.
www.proverbs31.org


Honnan tudhatom, mire hív Isten

Wendy Blight

„Mert Isten művei vagyunk, akiket Krisztus Jézusban alkotott, hogy azokban a jó dolgokban járjunk, amiket előre megtervezett számunkra.” Ef 2,10

A mosogatónál álltam, és kinéztem az ablakon. Abban a pillanatban Isten a következő furcsa szavakat intézte a szívemhez: „Wendy, az otthonod az imádság és tanítás háza lesz.”
Egyáltalán nem szerepelt jövőbeli terveim közt, hogy megnyissam szívemet és otthonomat arra, hogy Jézust megosszam másokkal. Egy teremtett lelket sem ismertem még ebben a városban, nem értettem, mit akar Isten ezzel a kijelentésével. Tényleg arra hív, hogy tanítsak másokat, és imádkozzam értük?
Kutatni kezdtem, mi lehet Isten terve velem ebben az új életszakaszban, és az Efézusiaknak írt levél 2,10 került elém: „Mert Isten művei vagyunk, akiket Krisztus Jézusban alkotott, hogy azokban a jó dolgokban járjunk, amiket előre megtervezett számunkra.” Ez volt az első jel, ami igazolta, hogy Isten ott és akkor valamire hív.
Íme néhány fogódzó, amiken keresztül az Úr megmutatta, hogy jól értem a hívását:
Alázatos szívvel fordulj az Úrhoz
Alázat nélkül a lélek nem fogékony a tanításra. Hogy felismerjük, mire hív Isten, félre kell raknunk saját terveinket, hogy alávessük magunkat az Övéinek. Nem úgy működik, hogy mi kitalálunk valamit, aztán kérjük hozzá Isten támogatását. Őt kérdezzük először: „Mire hívsz, Uram, itt és most?”
Vizsgáld meg élettapasztalataidat, adott körülményeidet.
Isten a tapasztalatainkat (a családot, tanulmányainkat, pályaválasztásunkat, testi-lelki adottságainkat, megpróbáltatásainkat stb.) arra használja, hogy alakítson, képezzen, felszereljen minket. Néha éppen azt akarja Isten leginkább felhasználni, amit legszívesebben elrejtenénk: a szörnyű megpróbáltatásokat, amiket el akarunk felejteni.
Mindnyájunkat érnek megpróbáltatások. Néha megadjuk magunkat, és Istenre hagyatkozunk. Ha ezt tesszük, győztesen kerülünk ki belőle, Isten dicsőségére. Semmi sem haszontalan. Semmi sem értéktelen. Isten minden tapasztalatunkat felhasználja, hogy a hivatásunkra készítsen fel minket.
Alkalmazd adottságaidat, tehetségedet, képességeidet.
Adottságaink, képességeink jelzik leginkább az irányt, amerre haladnunk kell. Isten összehangolja képességeinket és hivatásunkat. Ellátja a kellő eszközökkel azokat, akiket elhív. Amikor meg akarod határozni hivatásodat, tekints adottságaidra:
Mik az erősségeid?
Miben találsz örömet, mi az, ami lelkesít?
Hogyan reagálnak az emberek, amikor használod képességeidet?
Olvasd, tanulmányozd, imádkozd Isten Igéjét.
Ha keressük, mi Isten terve velünk, Ő irányítani fogja lépteinket, igazolja, hogy valóban Őt halljuk. Leggyakrabban az Igén keresztül történik ez. De ezen kívül máshol is kereshetünk iránymutatást: lelkészek, barátok, bibliaiskolák mutathatják az utat, sőt bármi, amivel kultúránkban találkozunk.
Bízz Isten időzítésében és abban, hogy válaszol.
Minél inkább szükséged van Istenre egy feladathoz, annál inkább hagyatkozz Rá. Ha feszültnek, szétszórtnak érzed magad, ha hiányzik a belső békéd, tudhatod, ezek annak jelei, hogy nem Isten akarata vagy nem az Ő időzítése szerint léptél, cselekedtél, tervezel.
Mikor először nyitottam meg otthonomat a Biblia tanulmányozására érkezők előtt, öröm és ámulat töltötte el a lelkemet, ahogy egymás után érkeztek a vendégek. Könnybe lábadt a szemem, mert eszembe jutottak Isten szavai ott a konyhában: „Wendy, az otthonod az imádság és tanítás háza lesz.”
Neked mit mondott Isten, mire hív?

Mennyei Atyánk, köszönöm, hogy jó terveket készítettél számunkra. Te ismered minden szükségletünket, legmélyebb vágyainkat, fájdalmas sebeinket. Kérlek, Uram, miközben keresünk Téged, és kutatjuk, mi az, amire elhívtál, nyisd meg a szemünket, hogy megláthassuk, csodálatos dolgokat terveztél nekünk. Jézus nevében, Ámen.

Wendy Blight: How Do I Know If I’m Called
Encouragement for today, 2013.02.01.
www.proverbs31.org/devotions

2013. május 12., vasárnap

Lélekerősítő levelek 117



Új év új álmokkal

Amy Carroll

„Annak pedig, aki bennünk működő erővel mindent megtehet azon felül is, amit mi kérünk vagy megértünk, legyen dicsőség az Egyházban és Jézus Krisztusban minden nemzedéken át, örökkön-örökké! Amen.” Ef 3,20-21


A felnőttkor gyakran az álmok kihunyásának ideje. Legalábbis annak tűnik. Kislány koromban rengeteg álom övezte a derekamat. Szüleim, tanítóim biztatása elhitette velem, hogy korlátlan lehetőségeim vannak, így hát el is engedtem a fantáziám. Képzeletben állatorvosként jártam a vidéket, mint James Herriott, különleges dadus voltam, mint Mary Poppins, vagy csodásan énekeltem, mint Julie Andrews A muzsika hangjában.

A gimnázium próbára tette kislányos álmaimat. A társak nem igyekeztek biztatni, én magam felismertem korlátaimat, néhány apró bukta és keményebb falnak-ütközés óvatosabbá tett a jövőmet illetően. Maradtak még álmaim, de sok szertefoszlott útközben.

Nemrég baráti társaságban ülve hallgattam, ahogy a többiek álmaik sírkertjéről beszélgetnek. Egyes álmok halálát olyanok becsmérlése okozta, akiknek támogatniuk kellett volna az elképzeléseket. Más álmok lassan múltak ki a házbér, az élelmiszerszámlák előtérbe kerülésekor. Voltak, amik a „majd egyszer” polcra kerültek, s ott porosodnak azóta is. Azon elmélkedtünk, Isten elfelejti-e szívünk álmait.

A Bibliában sok történetet találunk álmodozókról, akik a beteljesülésre vártak.

Ábrahám egy megígért népről álmodott.

Izsák egy idegen föld gyönyörű asszonyáról.

Hannah gyermekről álmodott.

Sámuel Isteni Királyt várt.

Gyakran Isten szövi az álmainkat, és Ő az, Aki meg is valósítja őket. Az Ő kreativitása végtelen, teremtő ereje értékes dolgokat akar alkotni, építeni, létrehozni. Ő veti el lelkünkbe az álmok magvait, hogy őrizzük őket, amíg eljön a szárba szökkenés ideje.

Arra biztatlak, szedd elő az álmaidat, porold le, és vizsgáld meg őket. Lehetnek olyanok köztük, amiket el kell engedni, mint léggömböket az ég felé. De a többi? Van köztük olyan, amit átsikálhatnál, tenyeredbe vehetnél, és odanyújthatnál Istennek? Ő sokkal többre képes, mint amit mi kérni tudunk, vagy amit elképzelünk eddigi adományai alapján. Adj egy lehetőséget álmaidnak ebben az új esztendőben.


Uram, szeretem az álmaimat, amiket nekem adtál. Segíts, hogy ellenálljak a csüggedés kísértésének, és kitartsak mellettük, míg megtapasztalom valóra váltó hatalmadat. Jézus nevében, Ámen.


Amy Carroll: New Dreams for a New Year
Encouragement for today, 2013. január 14.
www.proverbs31.org/devotions



Mikor eltévelygek

Lynn Cowell


„Puha kötelekkel vontam őket, a szeretet kötelékeivel. Olyan voltam hozzájuk, mint aki arcához emeli a csecsemőt; lehajoltam hozzájuk, enni adtam nekik.” Oz 11,4



Hogy eshettem bele megint a régi csapdába? Nem volt szándékos. Nem akartam, hogy rosszat gondoljon róla. De meggondolatlanul beszéltem egy közös barátnőnkről az asztalnál. Óvatlan szavaimmal negatív színben tüntettem fel azt a barátnőmet.

Szörnyen éreztem magam, s még az is megkérdőjeleződött bennem, hogy elérem-e valaha is, hogy mindig gondolkozom, mielőtt beszélek. Hiába határozom el minden nap, hogy életemmel Isten dicsőségét szolgálom, újra meg újra letérek az útról. Ez is egy ilyen alkalom volt.

Belevetettem magam a házimunkába, hogy legyűrjem a szégyenérzetet. De hiába porszívóztam, törölgettem, majd olvasni próbáltam, csak akkor könnyebbültem meg, mikor leültem imádkozni.

Ezzel kellett volna kezdenem. Csak Jézus képes elszakítani a butaságommal foglalkozó gondolatoktól, és halkan a szívembe súgja: „Megbocsátok”. Kér, hogy fogadjam el a megbocsátását. Ha elrontok valamit a viselkedésemmel, Jézus gyöngéd szeretete visszavezet az Ő útjaira. Ahogy Ozeásnál olvassuk, a szeretet az a kötél, amivel visszahúz minket a Vele való kapcsolatba.

Istennek nagy tapasztalata van a tévelygők visszatérítésében. Maga Isten népe, az izraeliták is eltévelyegtek Tőle, mikor a bűnt választották, és megszegték parancsait. Újra meg újra elhagyták az Urat, és Ő újra meg újra megkereste őket – szeretettel, ahogy az Oz 11,4-ben találjuk: „Puha kötelekkel vontam őket, a szeretet kötelékeivel. Olyan voltam hozzájuk, mint aki arcához emeli a csecsemőt; lehajoltam hozzájuk, enni adtam nekik.”

Isten saját gyöngéd irányítását az elbitangolt állatot visszaterelő gazdáéval állítja szembe. A gazdát felbosszantja a jószág cselekedete, vastag kötéllel rángatja vissza. A gazda keménykezűségével ellentétben, mondja az Úr, Ő gyöngéden és kedvesen vezet haza, ha elkóborolunk Tőle.

Bocsánatot kértem attól a barátnőmtől, akivel beszélgettem, s örömmel vettem tudomásul, hogy meggondolatlan szavaim nem befolyásolták jó kapcsolatunkat. Az irgalom, amit Istennél és barátnőmnél megtapasztaltam, arra késztet, hogy még jobban vigyázzak máskor. Isten kedvessége sarkall, hogy hasonló legyek Hozzá, s az Ő gyöngédségét tudjam továbbadni szavaimban, kapcsolataimban.

Vannak napok, amikor vétkünk lehúz, eltávolít az Úrtól. De Isten ott van továbbra is, várja, hogy szeretettel visszavezethessen Önmagához. Tegyük hát félre a makacsságot, a nemtörődömséget, s adjuk át magunkat Isten gyöngéd húzásának, amivel visszatérít Szívéhez és útjaihoz.

Uram, köszönöm, hogy nem hajítasz bele hibáim szemétgödrébe. Nagyon szeretem, ahogy szeretsz: tökéletesen! Jézus nevében, Ámen.

Lynn Cowell: When I Stray
Encouragement for today, 2013.01.15.
www.proverbs31/devotions

Apuci kicsi lánya

Suzie Eller

„Örül majd neked nagy örömmel, újjáéleszt szeretetével, örül majd neked ujjongó örömmel.” Szof 3,17b



Mikor a vejem belép az ajtón, két karját kitárja, és elkiáltja magát: „Elle!”

A kétéves Elle a maga mókás, totyogó futásával odaszalad, s apja karjába veti magát. Ő magasba emeli, majd magához szorítja, s így szól: „Ugye tudod, mennyire szeret apuci!”

Mikor lehetőségem van végignézni ezt a jelenetet, mindig ugyanaz jár a fejemben: kisunokám mindig tudni fogja, hogy ő apuci kicsi lánya.

Tudja majd, hogy szeretik akkor is, ha hisztizik, vagy bulizni megy.

Szépnek érzi magát akkor is, ha taknyos, vagy paradicsomszósz kerül a pólójára.

Apuci kicsi lánya nem szorul rá, hogy másutt kuncsorogjon szeretetért, mert apucija védett helyet biztosít neki a szívében.

El tudom képzelni ezt az érzést.

Én 13 évesen láttam először biológiai apámat, majd egyszer 17 évesen, és 40 évesen ott álltam a koporsó mellett, hogy elbúcsúzzam egy lényegében ismeretlen embertől. Én sosem voltam apuci kicsi lánya olyan értelemben, mint a kisunokám, de ez nem jelenti azt, hogy meg vagyok fosztva az apai szeretettől.

Az Újszövetségben háromszor fordul elő az Abba szó, és jelentésében nagyon közel áll a mi „apuci” szavunkhoz. Amikor Jézus így szemléltette meghitt kapcsolatát – és a miénket is – Istennel, akik hallották, megbotránkoztak. Hogy jön ahhoz, hogy így bizalmaskodjon Istennel?

Én tökéletesen megértem. Mert, tudod, hiába nem tapasztaltam meg soha egy földi apa szeretetét, én mégis Apuci kicsi lánya vagyok.

És te is az vagy.

A mi Abba Atyánk örömét leli bennünk, és ujjong értünk (Szof 3,17). Magáévá fogadott, és gazdag örökösévé tett (Gal 4,6-7). Naponta megérkezhetünk ölelő karjaiba, és ha fegyelmezésre szorulunk, akkor sem csökken szeretete. Akkor is Abba Atyánk marad, ha bűnfoltokkal tele állunk előtte, vagy ha odanyújtjuk neki könnyeinket, hogy szárogassa fel.

Talán te is vágysz rá, hogy kitöltsd a hiányt a lelkedben, amit egy földi apa hagyott akarva-akaratlan. Apuci kicsi lányaként nem kell tovább keresgélned, mert Abba Atyád védett, szeretettel kibélelt helyet készített neked a szívében.

Állandóan tárt karokkal vár.



Drága Apukám, nézd az űrt, amit földi atyám hagyott a lelkemben. Köszönöm, hogy te csordultig megtöltöd bizalommal, hogy a Tiéd vagyok. Jézus nevében, Ámen.


Suzie Eller: Daddy’s Girl
Encouragement for today, 2013. január 16.
www.proverbs31.org/devotions


A hit látás

Micca Campbell

„Uram, nyisd meg a szemét, hogy lásson!” 2Kir 6,17a

Mikor első férjem halála után egyedülálló szülő lettem, a világ fenekestül felfordult. Az életem állandó egyensúlyozásban telt az anyagiak és az otthon, valamint aközött, hogy szilárd támasz legyek a fiam életében.

A döntések, amiket hoznom kellett, fölém tornyosultak, és nem volt senki, akihez fordulhattam volna. Melyek a legsürgősebb kifizetnivalók? Keressek munkahelyet, vagy maradjak otthon? Melyik a legjobb iskola a gyermekemnek?

Minél inkább igyekeztem helytállni, annál inkább eluralkodott rajtam a félelem. Legtöbbször úgy menekültem a szorongás és kételyek elől, hogy összekucorodtam, és aludtam. Hatalmas volt a teher, és körülvett a rettegés réme.

Sarokba szorítva éreztem magam, fáradt voltam, kimerült és magányos.

Pedig hiába éreztem így, nem voltam egyedül. Isten velem volt. És ezt tudtam. Csak felé kell fordulnom, ahelyett, hogy a körülményeimet szemlélem. Tudtam, hogy Isten nem enged elesni. Tudtam, hogy Ő éberen figyel, és ismeri aggódásaimat. Hozzá fordultam hát segítségért, hogy nyissa meg a szemem, és lássam meg gondoskodását. Így imádkoztam: „Uram, bízom abban, hogy itt vagy velem. Tudom, hogy soha nem hagysz el, nem csapsz be. Nem vagyok egyedül. Te vigyázol rám. Gondomat viseled, és tökéletes terved van számomra. Nem kell félnem, mert Te hűséges vagy.”

Azzal fejeztem be, hogy kértem Isten, nyissa meg a szememet, hogy lássam meg, amiért imádkoztam.

Megtette ezt már Elizeusért és a barátjáért is a 2Kir 6,17-ben. Arám király háborúban állt Izraellel. Ezalatt Elizeus és Isten egy másik embere folyamatosan kémkedtek utána, és jelentették Izrael királyának Arám minden lépését. Mikor Arám megtudta, hogy Elizeustól tudja Izrael királya a terveit, lovasokat és erős csapatot küldött, hogy éjjel kerítsék be a tábort, és fogják el Elizeust. Mikor Elizeus embere felkelt, és meglátta, hogy körbe vannak kerítve, kétségbeesve kiáltott fel: „Jaj, uram, most mit csináljunk?” Elizeus így válaszolt: „Ne félj! Mert azok, akik velünk vannak, többen vannak, mint azok, akik velük vannak.” (2Kir 6,15.16).

És akkor Elizeus az Úrhoz fordult: „Uram, nyisd meg a szemét, hogy lásson!” És a szolga ekkor meglátta, hogy körülöttük a hegy tele van tüzes lovakkal és szekerekkel. Hogyan hatott vajon a félelmére a tudat, hogy Isten az, aki harcol értük?

Kételkedés, félelem, fásultság vett erőt rajtad? Félsz, hogy legyőznek? Felkiáltasz, mint Elizeus embere: „Jaj, mit csináljak?”

Minden nap újra meg újra elhatározom, hogy szembeszállok a félelmeimmel Istenre és az Ő hatalmas erejére koncentrálva. Mindig megkaptam az iránymutatást Tőle, amikor lépnem kellett.

Talán a te életedben is eljött az idő, hogy kérd Istent, nyissa fel szemedet, hogy lásd meg erejét és szeretetét, amivel veled küzd a bajban. Ha meglátod az igazságot, ez erőt ad, hogy távolodj a félelemtől a szabadság felé. Isten jelen van az életedben.

Uram, nagyon nehéz bízni olyankor, amikor félek. De dönthetek, és azt választom, hogy Téged nézlek, és hinni fogom, hogy az én oldalamon harcolsz. Kérlek, segíts, hogy meglássalak a gondjaim közt. Jézus nevében, Ámen.


Micca Campbell: Believing is Seeing
Encouragement for today, 2012. január 18.
www.proverbs31.org/devotionals

Ki min uralkodik?

Glynnis Whitwer

„Mint a város, amelynek csupa rés a kőfala, olyan az az ember, akinek nincs önuralma.” Péld 25,28


Ha valaki megkérdezné, miért nem sikerült betartanom a fogyókúrát, csomó okot tudnék felsorolni. Nagyon stresszes volt a nyár, születésnapomra partit rendeztek a kollégák, hogy utasíthattam volna vissza a jobbnál-jobb falatokat? De a „kedvencem” (ami leginkább meghatja a kérdezőt), hogy nem sportolhattam, mert valami apró kinövést kioperáltak a sarkamból.

Pedig az egész mögött egyetlen válasz húzódik: ezen a téren nincs bennem önuralom.

Tudom, mit kéne tennem. Pontosabban, mit NEM kellene csinálnom. És mégis, újra meg újra elcsábulok. Ahelyett, hogy megelégednék egy kisebb adaggal, megindokolom magamnak, miért szedhetek másodszor is. Vagy nem törődve a gyengeségemmel, veszek magamnak egy csokis fánko, abban bízva, hogy csak a felét fogom megenni. Ó, hogy áltatom magam!

A saját döntéseim feletti uralom Isten ajándéka. És én mégis sokszor rosszul használom. Sajnos, ahelyett, hogy magamon uralkodnék, megpróbálok másokon, más dolgokon uralkodni. És ennek önuralmam látja kárát.

Isten eredeti terve szerint Ő uralkodik a világon, mi meg magunkon. Ha objektíven belegondolsz, nagyszerű terv. Isten forrásainak, bölcsességének, erejének nincs határa. Ezzel a felszereltséggel Neki kéne uralkodni a világon.

Mégsem ez történt. Sok-sok generációval előttünk, egy kertben, ahol korlát mögött állt egy gyümölcsfa, úgy döntöttünk, hogy nem tetszik nekünk a Terv. Elhatároztuk, hogy mi fogunk uralkodni a világon. Végülis nekünk kell benne élnünk, nem? Nekünk kell tehát a szabályokat is felállítanunk. Nem beszélve arról, hogy biztosítanunk kell, hogy mások is alkalmazkodjanak hozzájuk. Istenem, mekkora feladatot vállaltunk magunkra azzal, hogy mindenkit összehangolunk! Kimerítő.

Minél inkább kézben akarjuk tartani azt, ami Isten dolga (a világ és mások irányítása), annál kevésbé végezzük azt, ami ránk tartozna (hogy önmagunkon uralkodjunk).

Tetszik a mai igeversünk: „Mint a város, amelynek csupa rés a kőfala, olyan az az ember, akinek nincs önuralma” (Péld 25,28). Úgy jelenik meg lelki szemeim előtt, mint egy őrizetlenül hagyott kincs. Amikor támad az ellenség, ott áll védtelenül.

Ha saját életemre vonatkoztatom, látom a réseket, ahol besurran az ellenség. Például a mentegetőzéseimen keresztül. Legyen szó a túl sok evésről, a takarítás elhanyagolásáról vagy a túlvállalásról, önuralom nélkül olyan vagyok, mint egy bombázott város. Minél inkább koncentrálok arra, ami fölött nincs hatásköröm, annál kevésbé tudok megfelelni saját uralkodási területemen.

Istennek hála, Neki van megoldása erre is. Elküldte Szentlelkét, hogy bennünk éljen. A Galatákhoz írt levél 5,22-24-ben ezt olvassuk: „A Lélek gyümölcse viszont: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás (=önuralom). Ezek ellen nincs törvény. Akik Krisztus Jézushoz tartoznak, keresztre feszítették testüket szenvedélyeikkel és kívánságaikkal együtt.”

Így év elején tekintsük át, mi az, amin tudunk uralkodni, amit tudunk irányítani, és mi az, amin nem. Elismerem, hogy szükségem van Isten segítségére, de elismerem saját felelősségemet is. Hál’ Istennek, le tudok mondani a próbálkozásról, hogy másokon uralkodjam, mert többnyire elég munka vagyok önmagamnak.


Uram, köszönöm a szabad akarat és az önuralom ajándékát. Bocsásd meg, ha rosszul használom ezeket az adományokat. Segíts, hogy többször forduljak a Szentlélek segítségéhez, hogy uralkodni tudjak önmagamon. Jézus nevében, Ámen.


Glynnis Whitwer: Who Controls What?
Encouragement for today, 2013.01.21.
www.proverbs31.org/devotions



Új lapot nyitunk

Suzie Eller

„Ezután tehát senkit sem ismerünk/értékelünk emberi szempontból” 2Kor 5,16a


Mindig aggódik, ha nem veszem fel a kabátomat.
Elmossa az edényt, mielőtt beteszi a mosogatógépbe.
Sosem tudom, mit fog szólni valamihez, s őszinteségétől néha elpirulok, máskor sírásig nevetek, vagy csak sírok.
Ő az anyukám, és én szeretem.
Gyermek- és kamaszkoromban nem így állt a helyzet. Anyukám külsőleg szép volt, de belül nagyon sérült. Ez a sérültség kaotikussá és bizonytalanná tette az életünket, dühkitörések, öngyilkossági fenyegetések tarkították. Gyermekként nem éreztem biztonságban magam. Kamaszként az anyám iránti szeretet és gyűlölet közt vergődtem.
Először akkor találkoztam a szeretettel, amikor hívő lettem, de akkor is könnyebb volt elfogadni, mint nyújtani a szeretetet.
Mire felnőttem, anyukám sok mindenben megváltozott, de a gyermekkori emlékek, a káosz és a bizonytalanság még mindig hozzákapcsolódott a róla alkotott képemhez. Kértem Istent, nyithassak új lapot, nem csak az ő kedvéért, de magamért is.
Ahogy a Bibliámat lapozgattam, újra meg újra a szemem elé ugrott a megbocsátás szó. Isten az Igén keresztül szólt hozzám, és mutatta az irányt. Nem voltam benne biztos, hogy képes leszek rá, de éreztem, hogy a szabadságot csak így szerezhetem meg.
A megbocsátani szónak több értelme van a Szentírásban, ezek egyik az, amit a kaphar szó jelöl. Görögül kitisztítást, kiürítést vagy elhajítást jelent. Abból a héber kifejezésből származik, amit engesztelés értelemben is használnak, eredeti jelentése: megtisztít, befed.
Hogy ez miért olyan fontos?
Ahhoz hogy megbocsáthassak, el kell dobnom a múlthoz kapcsoló kötelékeket, hogy újakat fonhassak. Ezt attól függetlenül el kell végeznem, hogy anyám megváltozott-e vagy sem.
Ebben a folyamatban megtanultam magam nőnek látni, és nem annak a kisgyermeknek, aki valaha voltam. Ettől kitágult a perspektívám, megláttam azt, amit Isten mindig is látott.
Megláttam anyukám életének fejezeteit. Túl fiatal volt még, mikor gyermeke született, és hozzáment egy férfihoz, aki gyakran bántalmazta. Mindig szeretett volna jó anya lenni, de senki nem mutatta meg neki, hogyan kell.
Új nézőpontomból megláttam a változásokat, amikkel sikeresen próbálkozott, meg amik még folyamatban vannak. El tudtam fogadni azt is, ami soha nem fog megváltozni.
Új fejezet indult a kapcsolatunkban is most, hogy már nem a múlt szűrőjén keresztül néztem.
A kaphar-megbocsátás ajándék. Segít eldobni a múltat, a kötelékeivel együtt, és az újfajta kapcsolatot beborítja Isten kegyelmével.
Segít abban is, hogy megbecsüljem az apró dolgokat, például azt is, hogy anyu mindig szólni fog, hogy vegyem fel a kabátomat. Hogy továbbra is mindig elmossa az edényeket, mielőtt berakja őket a mosogatógépbe.
És tovább fogunk növekedni anya-lánya kapcsolatunkban.
A kaphar-ajándék lehetőséget nyújt új fejezet indulására egy kapcsolatban. Új lapot nyitunk, amire új szavakat írunk majd.

Uram, segíts, kérlek, hogy induljak el a megbocsátás útján, dobjam ki mindazt, ami a múlthoz köt, és fogadjak el mindent, amit te akarsz nyújtani nekem, nekünk, ahogy új lapot nyitunk. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: A Fresh Start
Encouragement for today, 2013. 01. 22.
www.proverbs31.org/devotions

2013. május 9., csütörtök

Egy halálosan beteg kislány édesanyjának üzenete a többi édesanyához Anyák Napján




Három gyönyörű gyermekem van, az idősebbek (9 és 13 évesek) remekül teljesítenek az iskolában, tömbköröket futnak, baseball-oznak, sok barátjuk van. Tanáraik dicsérik őket, azt a visszajelzést kapjuk, hogy kedvesek, együttérzők ezek a gyermekeink, ügyesek, nagy reményeket fűzhetünk hozzájuk. De hiába vagyok édesanya már több mint egy évtizede, hiába írtam meg egy nagyhatású könyvet az anyaságról, és hiába tartanak az Egyesült Államok országosan elismert szakemberének a családokkal kapcsolatos kérdésekben, semmit sem tudtam az anyai szeretetről és áldozatról, a gyermekekről és az anyaságról az elmúlt évig, amikor közölték velem az orvosok a világ legnagyszerűbb gyermekkórházában, hogy legkisebb gyermekem, aki akkor két éves volt, haldoklik.
Calliope Joy, vagy Cal, ahogy a család ismeri, metakromatikus leukodisztrófiában szenved, egy ritka genetikai betegségben, mely az agy ideghálózatát, annak myelinhüvelyét támadja meg és pusztítja el. Az MLD a fehérállomány betegsége, ugyanabba a családba tartozik, mint sclerosis multiplex, de mivel kislányom szervezete nem tudja előállítani ezt az egyetlen enzimet, az agy fehérállománya elpusztul, és megszakad az összeköttetés az agy és az idegrendszer többi része között. Az orvosok szerint az agya egy nap majd egyszerűen kialszik, mint egy villanyégő, ha lekapcsolják.
Cal legfeljebb ötéves koráig élhet, és mielőtt meghalna, lebénul, megvakul, megszűnik a kapcsolata a környezetével. Minden mérföldkő, amit eddig elért: a járás, a beszéd, az önálló evés, a bilizés visszafordult a diagnózis felállítása utáni három hónapban. 2012 júniusában egyensúly gondjai támadtak, szeptemberben már nem tudott járni, beszélni, önállóan enni, vagy magától felülni. Most, egy évvel később, a három és féléves Cal csak küszködve tudja megtartani a fejét, és hospice ápolásban részesül itthon.
A kislányom diagnózisa utáni hónapokban nagyon sok időt töltöttem azzal, hogy töprengtem, és leírtam mindent, amit ebből a helyzetből tanulni lehet, hogy valami értelmét adjak a fájdalmunknak és veszteségünknek. Calra nem várnak orvosi csodák, nem lesz happy end, de amikor éber vagyok ebben a szenvedésben, nem tudok mást tenni, mint tanulni és tanítani, betakarítani a bölcsességet, amit ez a fájdalom érlel. Ezért hát most, Anyák Napján, indíttatást érzek, hogy megosszam veletek, akik egészséges, erős, felnövő gyermekek szülei vagytok, mit tanultam abból, hogy egy olyan kisgyermekem van, aki sosem fog felnőni.
1/ Örüljetek, hogy azt mondhatjátok gyermeketeknek, segíteni tudtok neki, és ezt ő el is hiszi. A lehetőség, hogy ezt mondhatjátok, lenyűgöző dolog, amit csak azóta láttam meg, mióta én nem tudom őszintén kimondani ezt a mondatot a gyermekemnek.
2/ Kérdezzétek meg magatoktól, mit tenne a sandy hook-i iskolai mészárlás áldozatainak családja, ha adnának nekik még egy hetet, vagy egy napot, vagy csak egy órát, amíg együtt lehetnek a gyermekükkel. Nem arra gondolok, hogy vegyétek meg neki az Xbox-ot, amiért mindig nyaggat, vagy vigyétek el Disney World-be. Hanem arra, amit azok a családok tennének, ha tudnák, hogy másnap már nem lehetnek többé a gyermekükkel. Olyan, mintha lassításban élném le az ott történteket, és érezném át az ottani szülők fájdalmát, és kimondhatatlan örömöt lelek abban, hogy mesét olvasok a kislányomnak, elmegyek vele az uszodába, és összebújva nézhetjük a kedvenc videóját, vagy énekelhetünk. Azok a tevékenységek, amik nemrég még a napi rutinhoz tartoztak, most tiszta, varázslatos örömmel teli percek. Erőteljes gyakorlat, mely segít megbirkózni a családi kötődéseket roncsoló önzéssel, a társadalom diktálta teljesítménykényszerrel, mely a gyermek jövőbeli sikerességét teszi a szülők egyetlen feladatává, gondjává.
3/ Kérlek, ne foglalkozzatok az okostelefonotokkal vagy iPadetekkel, mikor fagyizni, játszótérre vagy úszni viszitek a gyermeketeket. Higgyétek el nekem, hogy csodálatos ajándék látni, mikor a kicsi megtanulja egyedül hajtani a hintát, vagy mikor egy ötéves buborékokat fúj az uszodában. Ne akarjátok olyan türelmetlenül iskolába küldeni a gyermeketeket, ne izgasson annyira, hogy sikeresen feljut-e a következő tagozatba.  Most, hogy van egy kislányom, aki sosem fog iskolába járni, nem fog ötöst kapni, nem lesz szalagavatója, nem kap diplomát, és nem kezd önálló életet – most látom, hogy mekkora ajándék mindezeket végignézni szülőként. Milyen izgatottan lestem, milyen fontosnak tartottam, hogy megdicsérjék a gyermekem baseball tehetségét, matematikai képességét, olvasáskészségét, most meg semmivel sem veszem mindezt komolyabban, mint a vádat, hogy én vagyok a hibás, amiért olyan génmutációt adtam tovább, ami megöli legkisebb gyermekemet.
4. Ha vannak beteg vagy különleges gondozást igénylő gyermeket nevelő ismerőseid, barátaid, ne hidd, hogy nem akarnak beszélgetni a gyermekükről, hogy az a tapintatos viselkedés, ha úgy teszel, mintha nem vennéd észre, mi zajlik. Mondd nekik vagy nekem: „Sokat gondolok rád”. De sose mondd, hogy „Az én szememben te hős vagy, nem tudom elképzelni, hogy vagy erre képes”.  Nem vagyunk hősök, kötelességünk mindaz, amit megteszünk, és hasonló helyzetben te is ugyanezt tennéd. Ami a gyermekeket illeti, öleld meg őket, beszélgess velük, mintha nem különböznének a többi gyerektől. Ugyanúgy áhítoznak a figyelmedre, az érdeklődésedre, mint ép társaik. Azok a gyermekek is gyönyörűek, akik nem tudják felemelni a fejüket, akiknek kihullott a hajuk a kemoterápiától, akiknek elformátlanodott a testük a szteroidkúráktól, akiket csövön keresztül etetnek. Mondd nekik, hogy gyönyörű barna szemük van, hogy szép a kalapjuk, kedves a mosolyuk. Ennek nagyon tud örülni a szülő, főleg az olyan édesanyák, mint én. Ha nekem is akarsz valami szépet mondani, elég csak annyi: „Nagyon jó anya vagy”.
 5. Érdeklődd meg, nincs-e valami programjuk, amiben segíthetnél, vagy elmehetnétek-e hozzájuk a gyermekeddel. Vedd fel a kapcsolatot a legközelebbi gyermekkórházzal vagy iskolával, ajánlj fel játékokat, színes ceruzát, vagy kérdezd meg, mire volna szükségük a programjaikhoz. Rendezz jótékonysági vásárt, kérd meg a szülőközösséget, támogassanak beteg vagy különleges gondozást igénylő gyermekeket nevelő családokat segítő alapítványokat, rendezvényeket. Nagy dolog gyógyszerkutatásokat támogatni, amelyek talán megoldást jelentenek valamikor, de olyan sok család küzd mindennapi szükségleteik kielégítésével, nincs anyagi hátterük, hogy drága gyógyászati eszközökkel segítsék beteg vagy sérült gyermekük életminőségének javulását, biztos van a településeteken olyan család, akinek anyagi segítségre van szüksége, hogy megvegyen egy kényelmesebb kerekesszéket, vagy speciálisan kialakított járművet. Ha nincs lehetőséged szervezkedni, kérdezz meg egy olyan anyát, mint én vagyok, nincs-e anyagi segítségre szüksége a gyermeke gondozásához. A biztosítók általában csak a legegyszerűbb kerekesszéket finanszírozzák, más kényelmi lehetőségeket, lakásátalakításokat kevés alapítvány támogat. Ha félénk vagy, nem akarsz kérdezősködni, kérj meg valakit, aki közelebb áll a családhoz, hogy ő érdeklődjön. Szeretjük a házi lasagnát, a finom csokis sütiket, de más ötletek is fel tudják vidítani a napjainkat.
6/ Kérlek, ne sajnáljatok minket, ilyen szülőket, szeressetek, támogassatok, beszélgessetek velünk, sőt rólunk is, de ne sajnáljatok minket. Az én kislányom tökéletes, soha senkit nem fog bántani; szeretetre vágyik és szeretetet teremt maga körül. Siratom azt a világot, amelyik nem veszi észre az ő tökéletességét. Nem igaz, hogy egy szülőnek nem kellene végigélnie azt, amit én végigélek.
Az elégedettség, a jól-lét csak illúziók a való élet zűrzavara, fájdalma ellen. Szükségünk van szenvedésre, hogy megtapasztaljuk az örömet, át kell élnünk a veszteséget, hogy megismerjük a szeretetet. Vajon aggódnánk, védelmeznénk gyermekeinket, törődnénk velük, ha soha semmi baj nem érhetné őket? Értsétek meg, kislányom elkerülhetetlen halála tragikus dolog, dühöt és haragot érzek miatta, de ne mondjátok, hogy a halála, vagy akárcsak a szenvedése is, értelmetlenné tenné az életét. Biztosíthatlak, többet fog ő elérni rövid kis életében, mint sokan mások, akik elherdálják az életüket a földön.
Így hát most, Anyák Napján, próbáljátok olyannak látni a gyermekeiteket, ahogy én látom: gyönyörűnek, egészségesnek, reménytelinek. Jussanak eszetekbe azok az édesanyák, akiknek soha sem lesz alkalmuk olyan dolgokra, amiket ti észre sem vesztek: közös sétára, arra, hogy puszit kapjanak a gyermeküktől, hogy szorosan átöleljék, együtt énekeljenek vagy játsszanak vele.
Tartsátok eszetekben, mennyire törékeny mindez, de ne hagyjátok, hogy a bizonytalanságtól félelem lebénítson. Hasson úgy, hogy tisztán, örömmel, mélységes hálával tudjátok szeretni a gyermekeiteket.

2013. május 7., kedd

Lélekerősítő levelek 116




A legrosszabb, ami a legjobb

Lysa Terkeurst


„Jézus ezt mondta nekik: "Mit féltek, kishitűek?" Aztán fölkelt, parancsolt a szélvésznek és a víznek, s nagy nyugalom támadt.” Mt 8,26


Megbuktam esküvőszervezőként.
Senkinek sem kell olyan szervező, akit annyira kiborít a menyasszony idegbeteg anyja, hogy a házhoz vezető sétányon, az érkező vendégek szeme láttára leordítja a fejét. A meghívottak szívélyes fogadása helyett.
Megbuktam konyhai eszköz értékesítőként.
Senki sem akarja látni, ahogy egy hüvelykujj hegye a vega pizzán landol, mialatt épp a pizzaszeletelő biztonságáról tart előadást a jelenet szereplője. Borzasztó.
Megbuktam iskolai büfésként.
A segítőm úgy döntött, hogy kiszáradt bőrét a karján a vajspray-jel gyógyítja. Később, mikor kivittük a tálcákat, megtámadták a darazsak, s mindketten megfeledkeztünk a még a kemencében lévő pizzáról. A gyerekek utálják az égett pizzát.
Megbuktam recepciósként.
Nem ildomos megadni magunkat a munkahelyen a koradélutáni pilledésnek, s fejünket karunkra hajtva szundikálni a pulton. A főnökök nem kedvelik a horkoló beosztottakat. Még akkor sem, ha épp gyermeket várnak.
Igen, sokmindenből megbuktam azokban az években, mialatt keresgéltem, mit kezdjek az életemmel. Az adott pillanatban mindig úgy gondoltam, ez a legrosszabb dolog, ami történhet. Ma már úgy látom, ezek a legrosszabb dolgok voltak a legjobbak.
Ha ezek közül bármelyikben is sikeres lettem volna, sosem ismertem volna meg annak a szolgálatnak az örömeit, amelyben most dolgozom.
A Máté 8,23-24-ben Jézus bárkába száll a társaival. „Egyszerre csak nagy vihar támadt a tavon.” A lehető legrosszabb dolog.
De a 26. vers szerint Jézus felállt, parancsolt a szélnek és a hullámoknak, és minden elcsendesedett. A tanítványok ámultak. A legjobb dolog lett a legrosszabból.
Az ApCsel 5,18-ban a tanítványokat börtönben találjuk. A legrosszabb dolog.
De az ApCsel 5,19-ben Isten angyalát látjuk, ahogy kinyitja a börtönajtókat, és kivezeti a tanítványokat. Később már olyan magabiztosak, hogy bátran hirdetik: „Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek” (29b). A legjobb a legrosszabból.
Azt nem tudom, miért kell átélnünk ezeket a kemény helyzeteket. Tudatában vagyok, hogy ezeknél, amiket megemlítettem, százszor gyötrelmesebb dolgok is megesnek.
Sérült világban élünk, mely tele van sérült emberekkel. Hát nem jó arra gondolni, hogy Isten sosem sérül meg? Őt nem éri semmi váratlanul, meglepetésszerűen, nem döbben meg attól, ami épp történt.
Átveszi tőlünk a legrosszabbat, és hozzá adja azt, ami az Övé: a legjobbat. Nekünk csak az a dolgunk, hogy állandóan Mellette maradjunk, és mindenen keresztül kövessük Őt.

Uram, tudom, hogy te képes vagy a legrosszabb történést a legjobbra fordítani. Mutasd meg ezt újra nekem! Újítsd meg a lelkemet! Veled akarok maradni mindabban, ami történik. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: The Best Worst Thing
Encouragement for today, 2013, január 3.
www.proverbs31.org/devotions

Istenem, nem értem

Glynnis Whitwer

„Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!  Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.” Péld 3,5-6

Istenem, nem értem, miért újult ki a rákja. Fiatal feleség, és édesanya. Szeret Téged, szereti a családját. Miért, Uram, miért?
Kérdeztél  már Istentől ilyeneket? Én igen. Rengeteg szörnyűségről hallunk a világon, és nem értem, miért kell megtörténniük. Például miért harcolnak az emberek a hatalomért, s miattuk ártatlan gyermekek, mint az én két fogadott kislányom is, életükön át hurcolják kívül-belül a sebeket? Miért csapják be, árulják el egymást az emberek? Miért maradnak munka nélkül szorgalmas, becsületes férfiak és nők?
Nagyon hosszú a listám. És mikor az élet miértjeivel foglalkozom, szorongás és félelem fenyegeti a hitemet. Nem baj az, ha felteszünk Istennek nehéz kérdéseket. Nem tűnik úgy, hogy haragudna miattuk. Ám ha nem lépünk túl látszólag megválaszolatlan kérdéseinken, a hitünk meginoghat.
Az igazság az, hogy sokszor nem kapunk választ miértjeinkre. De úgy érezzük, jár nekünk a válasz. Talán mert megszoktuk, hogy a Google-ba bepötyögünk valami kérdést, s 10 másodperc múlva már tudjuk, amit előtte nem tudtunk. Istent is ilyennek szeretnénk, ilyen gyors és készséges válaszadónak? Pedig talán olyan kérdésekkel bajlódunk, amivel nem kéne foglalkozni.
Nemrég egy repülőutamon Isten egy pillanatnyi félelmemet használta fel, hogy belelássak ebbe a témába. Már évek óta nem félek a repüléstől, ezért meglepődtem a reakciómon. Nem vagyok pilóta, nem értek a fizikához, az aerodinamikához. Ezért mikor a gép furcsán megdöccent, megrémültem.
Abban a pillanatban Isten eszembe idézte a Példabeszédek 3-5-öt: „Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!” Ezzel az igével valami besurrant a szívembe és az agyamba. Nem kell tudnom a válaszokat a miértekre ahhoz, hogy békességem legyen. Nem a „miért”-et kell ismernem, hanem a „Ki”-t. És Benne tökéletesen megbízhatom.  
Az élet miértjei felőrölhetnek, mert tudni akarom a válaszokat. Mindig. A nagy kérdésekre és a kicsikre. Hogy miért van háború, és hogy miért rak vissza valaki egy üres tejesdobozt a hűtőbe. De nem lehet mindenre választ kapni.
Az igazság az, hogy az én eszem emberi, sérülékeny, gyenge, és erősen korlátolt. Érzelmek hányják-vetik, félelmek színezik. Messze nem tökéletes. Isten bölcsessége és tudása viszont teljes és tökéletes.
Istennek nem kell mindent elmagyaráznia nekem. Elég, ha tudom, hogy Benne megbízhatom. S ha nem találok kielégítő választ egy kérdésemre, ez alkalom arra, hogy hálásan alávessem korlátolt megértésemet Istennek, és teljesen Ráhagyatkozzam.

Uram, csodálom mindentudásod. Semmi sem kerüli el a tekintetedet. Megint szembesültem valamivel, ami számomra érthetetlen. Ha saját értelmemre támaszkodom, minden elbizonytalanodik. Segíts, hogy Neked adjam át a kérdéseimet, és higgyem, hogy Te mindent számon tartasz, és minden helyzetnek Ura vagy. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: God, I Don’t Understand
Encouragement for today, 2013.01.07.

Ahova nézünk, arra megyünk

Rachel Olsen

„Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte lévő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – vállalta a keresztet, és most az Isten trónjának jobbján ül.” Zsid 12,2

Érdekes dolog a nézés. Hatalma van. Képes megváltoztatni dolgokat.
Észak-Karolina államban élek, a NASCAR hazájában. Még vezettem is egy ilyen autót egy kvalifikációs versenyen. Annak idején beszélgettem néha autóversenyzőkkel. Átnyújtom, amit tanultam tőlük: Mindig azt kell nézned, amerre menni akarsz.
A versenyautók olyan sebességgel mennek, hogy bármilyen apró irányváltás, a kormánykerék legfinomabb elmozdulása is nagyon megváltoztatja helyzetedet a pályán. Bármily meglepő, az, hogy hova nézel, elég mozgást ad át az izmaidnak ahhoz, hogy a kormánykerék a tekinteted irányába forduljon. Akkor is, ha nem ez volt a szándékod.
Más szóval: ahova nézünk, arra megyünk.
Ezért gyakoroltatják be az autóversenyzőkkel, hogy soha ne tekintsenek a falra. Ha a falra nézel, oda is érkezel – összetöröd magad.
Szerintem a Biblia is ezért foglalkozik annyit azzal, hogy tekintetünket tartsuk Krisztuson. Mert ahova nézünk, arra megyünk.
Emlékszel Péter történetére, mikor meglátta Jézust a vízen közeledni (Mt 14,29), kilépett a csónakból, és elindult Felé? Ahogy levette szemét Jézusról, és a szélkorbácsolta hullámokra pillantott, el is indult lefelé, a hullámok közé.
Elgondolkoztam, hogy vajon újévi fogadalmaink nem ilyen falnézések vagy hullámnézések, ahelyett, hogy Jézusra tekintenénk? Nagy elhatározásokat hozunk: „Le fogok fogyni”, vagy: „Jobban beosztom az időmet”. (Két olyan fogadalom, amit én is többször megtettem már.) Vagy „Lezárom ezt a kapcsolatot.” Tekintetünk pedig hova néz? A súlytöbbletünkre, a felfordulásra, a tiltott gyümölcsre.
S legközelebb azon vesszük észre magunkat, hogy arra megyünk, amerre nézünk: belesüllyedünk a kalóriákba, az idegességbe, az önutálatba. Legyőzöttnek érezzük magunkat, kimerültnek. És feladjuk.
Hál’ Istennek rájöttem egy más módjára az újévi fogadalmaknak, ami valóban a helyes úton tart. Ahelyett, hogy hosszú listát írnék mindazon területekről, ahol szeretnék megváltozni, imádságos lélekkel kiválasztok egyetlen szót, amire figyelni akarok egész évben. Egyetlen szó képvisel mindent, amit remélek, hogy Krisztus bennem és általam véghezvisz ebben az évben. És megtapasztalhattam a változást!
A Zsid 12,2 arra figyelmeztet, hogy vegyük le szemünket önmagunkról és a körülményeinkről – a helytelen viselkedésmódokról, életutunk „falairól” – és nézzünk egyenesen Krisztusra. Mert ahova nézünk, arra megyünk.
Végső soron Jézus az, aki tökéletesít minket és a hitünket. Rábízhatjuk helyes irányú elhatározásainkat, mialatt nem vesszük le Róla, az egyetlen Szóról, a tekintetünket, és bízhatunk benne, hogy Ő megvalósítja őket.

Uram, ma is egyenesen Rád akarok tekinteni. Segíts, hogy meglássam munkálkodásodat az életemben és szívem alakításában. Jézus nevében, Ámen.

Rachel Olsen: Focus Determines Direction
Encouragement for today, 2013. január 8.


 Amikor te már nem vagy elég

Renee Swope

„… mert Krisztussal engem is keresztre feszítettek. Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem. Minthogy azonban most még testben élek, Isten Fiának hitében élek, aki szeretett engem és feláldozta magát értem.” Gal 2,19b-20

Nagyon meglepődtem. Felkértek egy gyülekezeti találkozó levezetésére egy vezetőtársammal, aki hónapok óta neheztelt rám. De erről a neheztelésről is csak most értesültem.
Valaki azt mondta neki, hogy nem tetszik nekem a vezetői stílusa. De hát én nem ezt mondtam – hónapokkal ezelőtt – egy vezetői összejövetelen. Egy bizonyos szituációval kapcsolatosan kérték ki a véleményemet, és én elmondtam, amit gondolok. Nagyon elkeserített, hogy most, hónapokkal később kérik tőlem számon, amit akkor mondtam.
Mindketten nagyon sokat önkénteskedtünk a Szolgálatban, szívünk, egész életünk átadásával igyekeztünk segíteni a gyülekezet nőtagjait. Végig egy csapatban voltunk, mindig támogattuk egymást. És most, az évek alatt felépült bizalom megingott.
Valami összeomlott.
Ez már sok volt nekem. Úgy éreztem, nem bírnám. Nem vagyok elég erős, elég rugalmas hozzá. Minden energiámat felemésztette a fájdalom, amit éreztem, és az, amit hónapokkal ezelőtt okoztam.
Aznap délután, mikor hazaértem, kitört belőlem a sírás. Elmondtam Istennek, hogy felmondok. Az íróasztalra borulva csak azt ismételgettem, hogy képtelen vagyok folytatni a szolgálatot.
Ekkor viszont egy jól ismert ige jelent meg előttem: „Krisztussal engem is keresztre feszítettek. Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem. Minthogy azonban most még testben élek, Isten Fiának hitében élek, aki szeretett engem és feláldozta magát értem.” Gal 2,19b-20.
Abban a pillanatban éreztem, hogy igen, meg akarok halni önmagamnak, és teljesen ráhagyatkozni a bennem élő Krisztusra, hogy megérezzem az Ő feltámadásának erejét ott, ahol nekem már minden erőm elfogyott, lemerült.
Nem volt kerülőút: vagy feladom az Istentől kapott hivatásomat, vagy hagyom, hogy  Jézus élje általam az Ő életét.
Meghalhatok annak a vágyamnak, hogy nem akarok újabb sérülést, és rákapcsolódhatom Jézus életére a Szentlélek erejére hagyatkozva.
Én nem vagyok elég – elég erős, elég rugalmas, elég alázatos -, de Krisztus bennem több mint elég.
Tudod, Jézus nem csak azért halt meg a kereszten, hogy kiragadjon minket a pokolból, és a mennyországba vigyen. Azért halt meg, hogy kiragadja a mennyországból, és belénk helyezze Önmagát. Ez a feltámadás élete – ahol mindenből eleget kapunk!
Ha keresztre feszíttettél Krisztussal, már nem te élsz, hanem Krisztus él benned. Dönthetsz úgy, hogy az életedet, amit a testedben élsz, Isten Fiába vetett hit által éled, aki szeret, és önmagát adta érted.
Úgy döntöttem, hogy a bennem lévő Szentlélekre hagyatkozom, ebben a nehéz vezetési-szervezési szituációban. Nem volt egyszerű, de jó volt, és segített helyreállítani a barátságunkat. Legközelebb, ha hasonlóan kényes kapcsolati szituációba kerülök – vagy kerülsz -, amikor döntenünk kell, hogy feladjuk Istentől kapott élethivatásunkat, vagy hagyjuk, hogy Jézus élje az Ő életét általunk: engedjük, hogy mutassa meg, hogy Ő mindig elég. Mert valóban az.

Uram, Te hatalmas vagy, szent és erős. Köszönöm Neked, hogy drága Szentlelked több mint elég ahhoz, hogy meg tudjak halni önmagam számára, és engedjem, hogy Te élj általam. Jézus nevében, Ámen.

Renee Swope: When You Don’t Have It In You
Encouragement for today, 2013.01.09.
  

Túltöltött élet helyett feltöltött élet

Lysa TerKeurst

„De ő ezt mondta nekem: ’Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.’ Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem.” 2Kor 12,9

Zuhogó esőben vezettem a repülőtérre. Az ég szürke volt, borússá tette a napomat is. Meg engem is.
Sok apró gondolat cikázott az agyamban. Alkalmatlanság-érzést keltő gondolatok. „Annyiféle felelősség van rajtam, és sosem elég a napi huszonnégy óra. Megpróbálom felszínen tartani magam, de még ez is nehéz. Igazán jól talán nem is csinálok semmit. Tényleg, semmit.” Minél tovább gondolkoztam annál nyomottabb lett a hangulatom.
Leparkoltam a reptéren, s megkezdődött a harc a csomagokkal. A guruló utazó bőröndömről hiányzik két kerék. Persze, hogy meg akarom csináltatni, de sosem jut rá idő. Így hát kínlódom a bolond bőröndömmel, a bolond életemmel, s közben bolond vágyam támad összepakolni a családomat, s elköltözni messzire, valahova nyugatra. Tanyán élnénk, megtermelnénk a betevőt, s babot főznék szabad tűzön fekete cserépbográcsban.
Akkor minden rendbe jönne.
Csak tudom, hogy sajnos ez nem igaz.
Mert a zűrzavar nem körülöttem van, hanem bennem.
Felszálltam a gépre. Kibámultam az ablakon. Elindultunk, a szürke felhők beborítottak minket.
Aztán oszladozni kezdett a szürkeség.
Hirtelen kibukkantunk a felhők fölött, ragyogva sütött a nap. Mesésen kék volt az ég.
A felhők csak átmenetileg vettek körül. Nem gátolták meg a nap ragyogását. Csak nem hagyták, hogy lássam. Nemcsak az ég virult ki, a kedvem is virulóban volt.
Nyomott hangulatom elszállt, feltöltődtem három felismerés hatására:
Attól még, hogy én úgy érzem, nem biztos, hogy úgy is van.
Az volt az érzésem, hogy a nap eltűnt, pedig ez nem volt igaz. Ugyanígy, attól még, hogy alkalmatlannak érzem magam, ez az érzés nem tesz valóban azzá. Az, hogy vannak gyengeségeim, nem jelenti azt, hogy mindenben gyenge vagyok. Számtalan erősségem van.
Az lesz, hogy megkérem néhány barátomat, családtagomat, segítsenek meglátni, mi az, amiben jó vagyok. Hogy örülhessek. Aztán tervet készítek ahhoz, hogy a fejlesztésre szoruló dolgokon javíthassak. Mindig csak egyet azonosítok, s azon dolgozom az adott hónapban. Igyekszem javítani azon az egy dolgon.
Amit én legrosszabb napomnak tartok, sok ember legjobb napja lenne.
Igaz, általában rengeteg elintéznivalóm van. Igaz, néha beborul az ég, köd vesz körül. De nem kell, hogy elnyeljen a szürkeség. Csak emeljem fel a fejem a felhők fölé, s lássam meg, az életem mennyi területét süti be a nap. Vegyem számba, mi mindenért adhatok hálát.
A gondolkodáshoz szünetre van szükség.
Ha állandóan szédítő sebességgel hajtok, előbb-utóbb összetöröm magam. Az agyam erős szerszám, meglátja, miként lehet jobban, hatékonyabban elvégezni egy feladatot, de ehhez időt kell adnom magamnak a gondolkozásra. Mikor volt utoljára, hogy leültem csendben az asztalhoz tollal és papírral, s kértem az Urat, segítsen gondolkozni?
Ahogy a 2Kor 12,9 tanítja, Isten ereje a gyengeségben teljesedik ki. Mikor belesüppedek alkalmatlanságom tudatába, s a nyugatra költözésen álmodozom, jusson eszembe, hogy képességeimet nem az határozza meg, hogy mit tudok megcsinálni. Képességeim és erőm Attól kapom, Aki mindenre képes. Ha hagyom, hogy az Úr működjön bennem és általam, érezni fogom, hogy túltöltött életem feltöltött életté válik.
Ha az utóbbi időben úgy érzed, egyre sűrűbb felhő vesz körül, ideje megállni. Tarts szünetet. Emelkedj fel olyan magasra, ahol elérhetnek Napunk melengető sugarai.

Uram, csak Te tudsz ellátni mindennel, ami a pálya végigfutásához szükséges. Tölts fel kérlek, hogy új szemszögből láthassam a dolgokat, és tudjak a szürke felhők fölé tekintetni. Segíts, hogy újra Feléd fordítsam a figyelmemet. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: From Overpowered to Empowered
Encouragement for today, 2013. január 10.
www.proverbs31.org/devotions

Kilépni a komfortzónánkból

Suzie Eller

„Amikor arra kérték, hogy hosszabb ideig maradjon náluk, nem volt hajlandó.” ApCsel 18,20

Van egy kényelmes fotelem, annak a mélyébe kuporodva szeretek tévét nézni.
Otthon kopott, viseltes farmerben járok.
Van egy cipőm, ami már rég megérett a nyugdíjazásra, de olyan pontosan illeszkedik a lábamra, hogy mindig elöl tartom. Biztos, ami biztos.
Szeretem a kényelmet. Krisztus követése viszont azzal jár, hogy Isten gyakran kihív a komfortzónámból.
Pál élete távolról sem a kényelmes élet mintapéldája. Amikor épp nem börtönben volt a Jézusról való prédikálás miatt, állandóan utazott. Hirdette az Igét Tesszalonikában, járt Bereában, prédikált Athén zsinagógájában, Korinthuszba utazott, elhajózott Szíriába, kis időre megállt Efezusban. Az efezusiak kérték, hogy maradjon még.
Annyi ide-oda utazás után el tudod képzelni, milyen csábító lehetett az a meghívás? Ott maradni egy darabig új barátai között, ahol nem háborgatják dühös vallási vezetők, nem jelentik fel, nem merül ki a szolgálatban.
Pál mégis búcsút intett, s megígérte, hogy még visszatér, ha Isten is úgy akarja.
Öt évvel ezelőtt meghívtak egy európai missziós körútra. Ugye, milyen izgalmasnak hangzik? Az is volt, kivéve, hogy azonnal összeszorult a gyomrom a gondolattól, hogy Isten kiemel kényelmes fotelem, kopott farmerem megszokott világából. Három országban, hat nagyvárosban jártunk a tíz nap alatt. Voltak nyelvi akadályok. A program nagyon feszített volt. Erőteljes kulturális különbségekkel kellett megbirkóznunk, főleg a hit területén.
Néha nagyon távol voltam a komfortzónámtól. Ugyanakkor az első sorból figyelhettem Isten munkálkodását.
Tanúi voltunk, hogy az Igét közvetítő szavaink hatására felragyogott a bátorság azoknak a hívő édesanyáknak az arcán, akik nem keresztény környezetben éltek. Sűrű török kávét szürcsöltünk bevándorlókkal egy menekülttáborban, velük együtt dicsőítve és imádva Istent.
Isten erejét éreztük, mialatt vonattal, repülővel, kocsival végigjártuk a tervezett helyszíneket. Szívünk csordulásig megtelt, hiába volt nagyon sűrű a program:  bibliatanítás házaknál, előadások konferenciákon, magánbeszélgetések.
Pál is bizonyára érezte ezt a jóleső izgalmat utazásai során. Talán azért sem maradt kényelmesen egy helyben, mert felfedezte a Megváltóra éhes emberek életébe való belépés jóleső örömét.
Első utunk óta még kétszer tértem vissza Európába a csapattal. Más országokba. Új kihívásokkal szembesülve. Minden alkalommal megtapasztaltam, hogy a hit kaland, és Isten néha előhívja a kényelemszerető leányzókat biztonságos kuckójukból.
Talán te is olyan vagy mint én, szereted a megszokott kényelmet. Jóleső érzés megállapodni valahol. Jó tudni, hogy mire számíthatunk. De ha érzed, hogy Isten kihív a komfortzónádból, igennel válaszolsz?
Ha Isten kimozdít megszokott életünkből, ismeretlen területre érkezünk. Talán önmagunk határára.
Ugyanakkor apró darabkája lehetünk egy nagy tervnek, felajánlhatjuk készséges szívünket, és láthatjuk Isten tetteit, amiket csak Ő tud véghezvinni.

Uram, kész vagyok kilépni megszokott kényelmemből, hogy része legyek a tervnek, amit számomra s többi szeretett gyermeked számára alkottál. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: A Comfy Girl on Adventure
Encouragement for today, 2013 január 11.

www.proverbs31.org/devotions