2015. augusztus 23., vasárnap

Lélekerősítő levelek 184

A remény nem csal meg
Stacey Thacker

„A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.” Róm 5,5

Lekapcsoltam a gyújtást, és az élelmiszerüzlet bejáratára néztem. Vásárlók jártak ki-be, olyanok, akik tudták, mit készítenek vasárnap ebédre, én meg csak ültem, és próbáltam bátorságot gyűjteni a kiszálláshoz. Behunytam a szemem, és elképzeltem, hogy letáborozok a parkolóban. Mindegy lenne, gondoltam. Kivéve azt az apróságot, hogy drágalátos családom valami finomat szeretne ebédelni. Értékelnék, ha egy kicsit megerőltetném magam, és bemennék az üzletbe.
Bevallom, csalódott voltam.
Néhány hete költöztünk új városba, és az újdonság izgalma mostanra elszállt. Az ügyintézés már nem számított kalandnak. Csak egyike volt a tételeknek tennivalóim listáján. Múlt héten, szokás szerint, megjelent Csalódottság kisasszony, karöltve legkedvesebb barátnőjével, Magányossággal. Azon a bizonyos napon mindkettejükkel találkoztam.
Mindennek a tetejébe újszülött kislányom is egyre jobban értett a síráshoz és az éjszakai virrasztáshoz. Én viszont azért sírtam, mert aludni szerettem volna, és a kocsiban szundikálás gondolata nagyon csábított. Tovább morfondírozva, buliztam egyet Önsajnálattal, de aztán mielőtt dúdolni kezdtem volna valami melankolikus dalt, rájöttem, mit kell tennem.
Elkezdtem imádkozni.
Uram, nagyon igyekszem, de nem megy. Tudnom kell, hogy itt vagy, szükségem van rá, hogy valaki a nevemen szólítson.
Neked ostobaságnak tűnhet a kérésem, de fontos volt ennek a vidéki lánynak, aki bekerült a nagyvárosba, ahol senkit sem nevezhet barátjának. Hetek óta nem hallottam kimondva a nevemet. Könnyek kezdtek gyülekezni a szemem sarkában. De tudtam egy jobb helyet nekik, mint hogy engedjem lefolyni őket az arcomon. Visszairányítottam őket befelé, hadd csordogáljanak szívem titkos rejtekébe, bementem az üzletbe, fogtam egy bevásárló kocsit, s próbáltam visszaemlékezni a vennivalóim listájára, amit persze otthon hagytam.
Azonnal megláttam a két korombeli lányt. Jól elvoltak, nevetgéltek, én meg egyszerre irigykedtem és háborogtam. Épp nagyon mulattak valamin, amit csak ők értettek, amikor elmentem mellettük. Tele volt a szívem vágyakozással. A Magányosság nevetett rajtam, de ahogy felnyúltam egy zacskó spagettiért, az egyik lány megszólalt: „Te vagy az, Stacey?”
Lefagytam, azt hittem, képzelődöm. „Igen” – válaszoltam.
Megfordulva rögtön felismertem egyikükben egy régi kollégiumi társamat. Megöleltük egymást, váltottunk néhány szót. A könnyek, amiket visszaparancsoltam, nagyon igyekeztek volna kifelé, így hát gyorsan a pénztárhoz mentem, és kisiettem a kocsimhoz. Ahogy magamra csaptam az ajtót, visszatarthatatlan zokogásban tört ki belőlem az öröm. „Uram, ez csak Te lehettél. Köszönöm!”
Új emberként értem haza a családomhoz. Van, Aki ismer és észrevesz, Isten lát engem, és mindenütt velem van.
Egy élelmiszerüzlet polcai között megjelent a Remény, mert ő nem egy kívánság vagy felcsillanó égi tünemény. A Remény egy személy, aki szeret engem meg téged, és mindennapi fárasztó életünk összes kis részletét. Ő volt az, aki aznap nevemen szólított.
Előfordulhat, hogy csalódottnak érezzük magunkat, nincsenek barátaink, nyüzsgő gyermekeink kimerítenek, mert – fogadjuk el – az élet nehéz. De ahogy alapigénk mondja, az igazi remény nem okoz csalódást, mert Isten a Szentlelken keresztül szeretetét árasztja szívünkbe. Ez az ő reményteli ígérete számunkra, és Ő sosem okoz csalódást.

Uram, köszönöm, hogy reményünk örök forrása vagy. Adj, Uram, továbbra is reményt, örömöt és békét, mert hiszünk Benned, és erős ígéreteidben. Jézus nevében, Ámen.

Stacey Thacker: Hope Does Not Disappoint
Encouragement for today, 2015.03.16.
www.proverbs31.org


Három dolog, amit jó lett volna tudni lánykoromban
Lysa TerKeurst

„Teljes figyelmeteket arra fordítsátok, mit tesz Isten most, és ne izgassátok magatokat amiatt, hogy mi lesz vagy nem lesz holnap.” Mt 6,34a (MSG*)

Emlékszem, mikor egyedülálló voltam, a vasárnap volt a hét legnehezebben elviselhető napja. Főleg az istentisztelet utáni időszak.
Ugyancsak egyedülálló barátaimnak a családdal volt közös programjuk. Nekem nem lehetett, én 9 órányi távolságra éltem az enyéimtől.
Ezért hát, mialatt átsétáltam a parkolón, néztem a fiatal anyukákat, akik egymás gyerekeinek vasárnapi iskolai rajzait csodálták, és azt gondoltam, az ő életük teli van áldásokkal.
A kézen fogva sétáló idős pár láttán arra gondoltam, milyen szerencsések, hogy ilyen derűs, könnyű életük van.
Ha egymást átkaroló fiatal pár mellett mentem el, szerencsésnek tartottam a lányt, mert érezheti, hogy szeretik.
Aztán elértem a kocsimhoz azzal a meggyőződéssel, hogy a boldogság, a teljesség, a megelégedettség a jövő zenéje, amit akkor fogok átélni, ha eljutok ahhoz az életmódhoz, amire annyira vágyom. Figyelmem arra irányult, ami lehetne majd, és nem a közvetlen jelenben kerestem Isten keze nyomát –, ahogy mai alapigénk, a Mt 6,34 javasolja.
Ó, mennyire szeretnék odaülni akkori, egyedülálló önmagam mellé az autóba, és elmondani neki az életadó igazságokat, amiket azóta megtanultam!
1. A magányosság nem oldódik meg attól, hogy emberekkel veszed körül magad.
Nagyszerű dolog, ha van, akivel beülj ebédelni valahová istentisztelet után. Csodálatos, ha ott van körülötted a család. De mindez nem szünteti meg a magányosság érzését úgy, ahogy képzeltem.
A legmagányosabb nők, akiket ismerek, jegygyűrűt hordanak az ujjukon.
Meg kellett tanulnom anélkül örülni az életnek, hogy függenék valakitől, aki reményem szerint megtölti örömmel a napjaimat. Ha eljutok ide, akkor én magam vihetek örömöt másoknak. Én kezdeményezhetem az érdekes beszélgetéseket. És jobban meg tudom válogatni, ki az, akivel jóban lehetek.
Mivel szeretsz foglalkozni, tevékenykedni, mit szeretsz alkotni, kutatni? Fordítsd arra magányos perceidet. Tegyél szert életre szóló élményekre, mialatt kedvteléseiddel foglalkozol. Az életteli emberek vonzanak másokat.
2. Tanulj kapcsolati baklövéseidből.
Ha kicsit jobban figyelek, észrevehettem volna az ismétlődő mintákat zátonyra futott kapcsolataimban. Kapcsolati küzdelmeim hamar előbukkantak a házasságunkban is.
Ha időben felfedezem saját hozzájárulásomat a barátságok megfenekléséhez, alkalmasabbá tehettem volna magam a házasságra, még mielőtt a férjemet megismerem.
Fejlődhettem volna például abban, hogy egy picit vissza tudjam fogni spontaneitásomat, hogy időben jusson eszembe, nem mindenki szeret társalogni korán reggel, és hogy nem kell mindent azonnal a szívemre venni. Hogy csak néhány lehetőséget említsek.
Mindenképpen arra biztattam volna egyedülálló önmagamat, hogy tanuljon, tanuljon, tanuljon a konfliktusaiból.
3. Ne számíts tökéletességre.
Azok az emberek, akiket vasárnapi magányos sétáimon láttam, nem éltek tökéletes életet. Voltak tökéletes perceik tökéletlen kapcsolataikban.
Az anyukák nem voltak tökéletes anyukák. A párok nem voltak tökéletes párok. Egy család sem volt tökéletes család.
Igen, az eszemmel jól tudom ezt. De a szívem gyakran még mindig beleesik a tökéletesség csapdájába, és elszalasztja azt, ami igazán jó.
Magányos lélek, tudd, hogy a tökéletesség nem létezik az örökkévalóság innenső oldalán, és igencsak kimerítő valami nemlétezőnek a hajszolása.
Nézd a kapcsolataidat a kegyelem lencséjén át. Ne azt kérdezd magadtól, hogy „Vajon ez az a tökéletes kapcsolat, amire vágytam?” hanem azt, hogy „Ő az, akivel kölcsönösen áldást tudunk nyújtani egymásnak?”
Ma már nem a vasárnap a legnehezebb nap a héten. De ez nem azért van, mert férjhez mentem, és gyermekeim születtek.
Hanem azért, mert végre megtanultam, hogyan adhatom az örömöt, amit át akartam élni, hogyan lehetek egészségesebb, és mert abbahagytam a tökéletesség hajszolását.

Uram, teljes figyelmemet arra akarom fordítani, hogy mi az, amit ma teszel az életemben. Segíts megőriznem a helyes perspektívát, ahogy terveimet és jövőmet a Te kezedbe helyezem. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: 3 Things I Wish I’d Known When I Was Single
Encouragement for today, 2015.03.19.
www.proverbs31.org


Fedjük fel, vagy fedjük le?
Lynn Cowell

„Kám, Kánaán atyja meglátta apja meztelenségét, és elmondta két testvérének. Akkor Szem és Jáfet fogták a felöltőt, mindketten a vállukra terítették, háttal bementek és betakarták apjuk meztelenségét. Arcukat elfordították, így nem látták apjuk meztelenségét.” Ter 9,22-23

„Ez a nap is jól kezdődik… Az első cirkuszt már megcsinálta” – informált egyik társam.
Úgy látszott, nem lesz könnyű a folytatás. Csoportunk egyik tagjának rossz napja volt megint – és ha neki rossz, akkor a másokét is azzá teszi.
Egy percre félrevonultam imádkozni. Imádkoztam azért a társunkért. Imádkoztam mindkettőnk napjának alakulásáért. (A jelek szerint mindkettőnknek szükségünk volt rá!) Aztán elindultam az értekezletre, és szándékosan igyekeztem a megjegyzést elfelejtve lépni tovább.
Tudom, csoporttársam engem akart óvni, mikor figyelmeztetett, de amikor szembesítenek valami olyan információval, amiből nem kértünk, két dolgot tehetünk.
Felfedjük, vagy lefedjük?
Mai alapigénkben Noé fiai is választhattak. A vízözön után Noé telepített egy szőlőskertet. Egy nap, mialatt kertje és munkája gyümölcsét ízlelgette, berúgott. Részegségében elaludt a sátrában meztelenül. Egyik fia, Kám, benézett apja sátrába, és érthető módon megdöbbent attól, amit látott.
Kilépett a sátorból, és megosztotta felfedezését testvéreivel, Szemmel és Jáfettal. A két fiatalabb testvér reakciója az volt, hogy valamilyen ruhával a hátukon hátrafelé bementek a sátorba, háttal rádobták apjukra a köpenyt, majd anélkül, hogy odanéztek volna, kisiettek a sátorból.
Noé fiainak is volt választási lehetőségük, és más-más irányba léptek.
Kám úgy döntött, hogy felfedi, amit látott, megosztja másokkal apja szégyenét.
Az igazsághoz tartozik, hogy nem szándékosan lett tanúja a kellemetlen helyzetnek. Nem olvasunk arról, hogy direkt kereste a részeg apját. Nem mondhatunk erről mást, mint hogy Kám rosszkor volt rossz helyen.
Szem és Jáfet viszont, mikor meghallották, lefedték apjuk szégyenét. Ők sem szándékosan tudták meg, milyen ostobaságot tett az apjuk. A különbség a reakciójukban volt. Ők olyasmivel reagáltak, ami enyhíti a helyzetet, ami óvja atyjukat. Nem olvasunk az elhangzott szavakról, nem mondanak védőbeszédet apjukért. Egyszerűen csak tisztelik. Szeretettel reagálnak.
Isten parancsa, hogy szeressük egymást. A szeretet pedig a másik javát keresi.
Mi is kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy meghallunk valakiről valamit, ami őt rossz fényben tünteti fel. Kísértést érzünk, hogy adjuk tovább másoknak a hírt. Lehet egy családtag a szereplője, mint a történetünkben, de lehet egy távoli ismerős is. Mindegy, ki az, akinek gyengeségéről értesültünk, Isten azt kéri, óvó szeretettel viselkedjünk. Ezt gyakorolni kell.
Gyakoroljuk, hogy mindenekelőtt Isten elé visszük, amit hallottunk. Nem a testvérünknek mondjuk el, és nem tesszük közzé a közösségi médiában. Ha Isten arra indít, megkeressük az illetőt, és védelmező szeretettel beszélünk vele. Akárhogyan reagálunk, az szeretetben történjen, és imádsággal mindig fedjük le a másik gyengeségét.
Most azonnal kérheted Istent, hogy adjon neki bölcsességet.

Atyám, egy illetőnek (a nevét mondd) szüksége van a bölcsességedre. Kérlek, lépj közbe, és irányítsd arra az útra, ami méltó Hozzád. Jézus nevében, Ámen.

Lynn Cowell: Cover or Expose?
Encouragement for today, 2015.03.18.
www.proverbs31.org


Te legyél te
Nicki Koziarz

„Semmit se tegyetek vetélkedésből vagy hiú dicsőségvágyból! Inkább mindenki alázatosan a másikat tartsa magánál kiválóbbnak.” Fil 2,3

Ezelőtt néhány hónappal volt egy viszonylag húzós beszélgetésem egy barátnőmmel. Azért mondom, hogy „viszonylag” húzós, mert olyan a kapcsolatunk, hogy mindig elmondhatjuk egymásnak, amit akarunk, aztán léphetünk tovább.
Ezzel együtt, nem volt kellemes.
Azon gyötrődött, hogy valaki a közelben ugyanolyan üzletbe kezdett, amilyen az övé. És minden adott volt ahhoz, hogy ez az illető sikeres legyen, mert jó hírneve, széles támogatottsága volt.
Barátnőm beismerte, hogy fenyegetve érzi magát.
De nemcsak futólag érezte, hanem ebben is élt. Pánik remegett a hangjában, ahogy végighadarta, milyen következményei lehetnek ennek az üzleti felállásnak. Napokig néztem, hogyan küszködik a féltékenység hullámvasútján.
Valahányszor mondott valamit az új üzlettulajdonosról, mindig nagyot sóhajtottam, és a gyomrom összeszorult. Tudtam, hogy mondanom kellene valamit, de nem akartam megbántani amúgy is érzékeny lelkivilágát.
Így aztán egyik délután, mikor telefonon beszélgettünk arról a másik üzletről, megpróbáltam kedvesen, szelíden felsorolni egy csomó érvet az ő vállalkozása mellett. Arról is biztosítottam, hogy mindig mellette állok. Amit ezután mondtam, tudtam, hogy kemény dió lesz: „Hagynod kell, hogy ő ő legyen, te meg legyél te. Mindketten hivatásként élitek meg ezt a munkát. Nem úgy áll a helyzet, hogy vagy te, vagy ő. Ez a szorongás viszont, amit átélsz, tönkretehet.” Nem hiszem, hogy ezt akarta hallani tőlem, de erre volt szüksége.
Tudom, mert pár évvel korábban nekem is kellett valaki, aki ezt kimondja, mikor hasonló cipőben jártam. Amikor hagytam, hogy valakinek a sikere napokig, sőt hetekig tönkretegye az életemet. És végtelennek tűnt az idő, ami alatt túl tudtam tenni magam rajta.
Kerek-perec ki kell mondani, hogy kiváló, amit „ő” csinál. Úgy tűnik, mintha semmi erőfeszítés nem kellene neki hozzá. Talán még jobban is csinálja. Isten meghívta, kiválasztotta „őt” egy célra.
És ezt tette veled is.
Valamit biztosan megtanultam Istenről: bőven van, miből gazdálkodnia, mikor célokat és lehetőségeket ad. És sosem küzdőtérnek szánja ezeket a célokat, hanem a meghívás biztonságos kikötőjének.
Mondjam meg, hogyan tudhatod biztosan – és mégis alázatosan –, hogy valamit Istenért teszel?
Legyél Jézussal.
Az alázatosság az Ő jelenlétéből fakad az életünkben. Ha Ő jelen van, önbizalmat ad, tudjuk, hogy célja van életünknek, annak, hogy Isten megteremtett. Jelenléte biztonságot sugároz, mikor a lelkünk elbizonytalanodik, sérülékennyé válik. És jelenléte megadja, hogy örülni tudjunk annak a lánynak a szomszédban akkor is, ha fenyegetve érezzük magunkat.
Kellett nekem ez a mai ige, a Filippi 2,3, hogy felidézze, mennyire fontos Istennek, hogy alázattal fogadjam adottságaimat, tehetségemet, képességeimet, amiket Tőle kaptam. Nem azért kaptam őket, hogy általuk több legyek, jobb legyek, mint a lány a szomszédban. Ez az ige arra késztet, hogy becsüljem, amit ő csinál, még jobban is, mint amit én teszek.
Ez nehéz. Komoly merészség kell ahhoz, hogy elengedjük bizonytalanságunkat, Istenre hagyatkozzunk, legyünk biztosak magunkban, mialatt végignézzük, hogy valaki más valósítja meg a mi álmainkat. De lehetséges. Sőt. Áldás és kegyelem jár annak, aki lelkes szurkolója tud lenni Isten leányainak.
A barátnőm, de jómagam is, még mindig naponta küzdünk ezekkel az érzésekkel. Még nem tökéletes az alázatos magabiztosságunk. De mindketten igyekszünk félre tenni naponta bizonytalanságainkat, és célirányosan haladni az Istennek tetsző siker felé.

Uram, köszönöm, hogy egyedi adottságokkal, képességekkel teremtettél. Segíts örömmel elfogadnom azt a helyet, ahol vagyok, és érezzem ott magam biztonságban. Bocsásd meg, hogy néha irigykedve, vetélkedéssel a szívemben nézek a lányra a szomszédban. Bízom benne, hogy van Nálad bőven cél és terv mindannyiunk számára. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2015.03.17.
Nicki Koziarz: You Be You
www.proverbs31.org


Az igazi szeretet vérzik
Chrystal Evans Hurst

„Azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket.” 1Jn 4,19

Egy konferencia szünetében azon kaptam magam, hogy a standoknál nézelődöm.
Legtöbb árus olyan portékát kínált, ami alkalmas rá, hogy a szolgálatunk eszközévé tegyük, mert segítségével valakinek vagy valakiknek az életét megváltoztathatjuk. Mikor belegondoltam, hogy olyasmit vehetek, amivel - legyen bármilyen apróság, de – hozzájárulhatok az Ország építéséhez, célzottabban kezdtem keresni valamit, amit magamon viselhetek, használhatok, vagy otthon kirakhatok.
Megálltam egy asztalnál, ahol művészi lenyomatokat árultak különböző idézetekkel vagy igeversekkel. Rengeteg szó hevert előttem. Úgy éreztem, kell itt lennie valaminek, amit kirakhatok otthon a falra. Egy mondat, ami mindig szól hozzám, és segít azzá válnom, akinek Isten látni akar engem.
Megtaláltam a mondatot. Nem az volt, amire számítottam, nem lélekmelengető, kedves szavakból állt. Nem olyan, ami mosolyra késztet otthon, ha elmegyek mellette.
Ehelyett olyan mondatot találtam, ami mélyen belém fog vágni. Mégis magához láncolt. Ihletet ad, de nem mosolyra késztetőt, hanem méltóságosat. Nem kelt kellemes érzést, de tüzet gyújt a lelkemben. Ez a mondat állt a lenyomaton:
Az igazi szeretet vérzik.”
Megvettem.
Néha nagyon nehéz szeretni az embereket. Még nehezebb akkor, ha a szeretet azt várja tőled, hogy lelked legmélye, lényed lényege folyjon ki a sebeken, amiket épp azok okoztak, akikért a szíved dobog.
Mikor elolvastam a misszionáriussá átvedlett művész pingálta mondatot, megállított, mert tudtam, hogy én épp az ellenkezőjét csinálom.
Ahelyett, hogy vállalnám a „vérezést” azokért, akiket legjobban szeretek, az apátia páncélját építettem magam köré.
Miért? Mert néha a mások iránti szeretet és törődés rossz érzéssel jár.
Néha könnyebb nem szeretni.
Idővel anélkül, hogy észrevettem volna, önmagam megőrzésének, a fájdalom elkerülésének mestere lettem.
Nem nyúltam semmihez, ami fájdalmat okozhatott – beleértve a hozzám legközelebb állókat is.
Nagyon elszomorított, mikor rájöttem, hogy az a szeretet, amit Jézus folyamatosan nyújt nekem – az a szeretet, ami neki annyi kellemetlenséget, sőt a halálát okozta –, ugyanaz a szeretet, amit én nem akarok folyamatosan nyújtani másoknak.
Miért? Mert néha fájdalmat okoz, ha szeretek valakit.
Ahogy álltam a standnál, s a pénztárcámban keresgéltem, hogy kifizessem, amit megvettem, rájöttem, hogy az igazi szeretetért nagy árat kell adni – mint Jézus tette, aki önmagával fizetett az én bűneimért, ahogy mai igénkben is látjuk.
Újragondoltam az Ő szeretetáldozatát, amit értem hozott, és eszembe jutott parancsa, hogy példáját követnem kell: „Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást” (Jn 13,34).
Valamit tisztázzunk. Nagyon jól tudom, hogy itt nem arról van szó, hogy automatikusan bárkiért, aki fájdalmat okoz nekem, a lehető legnagyobb áldozatot kellene hoznom. De tisztán látom már, hogy akarnom kell úgy szeretni, ahogy Krisztus szeret engem, és áldozatot hozni azokért, akikért életre hívott.
Egyet biztosan tudok: előfordul, hogy szeretetem néha nem érzelem, hanem elköteleződés a Jézusnak való engedelmességre – és bizony nem mindig kellemes. A kérdés az, hogy amikor a valódi szeretet számomra kellemetlenséggel vagy akár szívszaggató fájdalommal jár – hajlandó vagyok-e mégis szeretni?

Atyám, köszönöm szeretetedet – a szeretetet, mely soha nem csügged, és nem mond le rólam. Te vagy a szeretet tökéletes példája – a szereteté, mely teljes erővel árad akkor is, amikor nem kap viszonzást. Segíts úgy szeretnem, ahogy Te szeretsz. Szeretnélek megtisztelni azzal, hogy tőlem telhetően mindent megteszek azért, hogy úgy szeressek, ahogy Te szeretsz engem – akkor is, ha fáj. Jézus nevében, Ámen.

Chrystal Evans Hurst: Real Love Bleeds
Encouragement for today, 2015.03.27.
www.proverbs31.org


Amikor bennragadunk a közepében
Alicia Bruxvoort

„Ezért Jézus világosan megmondta nekik: ’Lázár meghalt. Miattatok örülök, hogy nem voltam ott, hogy higgyetek. De most menjünk el hozzá!’” Jn 11,14-15

Szegény tanár néni nem tudta elképzelni, mit rontott el. Kislányom arcán egyik percben még az őrá jellemző mosoly ragyogott, a másik percben hangtalan könnyek folydogáltak rajta.
Harmadik gyermekem érzékeny. Csecsemőként a nap 24 órájában tudott sírni. Óvodásként elsírta magát, ha a bátyja meghúzta a copfját. Elsős korában pedig sírt a vasárnapi iskolában, miközben Lázár feltámasztásának történetét hallgatta.
Az összezavarodott tanár néni félrehívott az istentisztelet után, és bocsánatot kért „valamiért, ami megríkatta Hannah-t a történet közben”. Megnyugtattam, hogy tudjuk, kicsi lányom lelke mennyire érzékeny.
Később azért megkérdeztem Hannah-t, miért sírt. Ahogy a tanár néni, én sem értettem, mi okozott neki szomorúságot ebben a történetben, mely inkább ujjongásra készteti az embert, mint könnyezésre.
„Én nem akartam sírni, anya, – magyarázta Hannah. - De olyan szomorú volt a történet.”
Leguggoltam, hogy kicsi lányom szemébe nézhessek. „Édesem, Lázár története egyike Jézus legnagyobb csodáinak.”
„Igen, tudom – értett egyet Hannah. - De nagyon sajnáltam a lányokat. Elképzeltem, hogy érezném magam, ha engem hagyna így cserben Jézus.”
„De, Hannah - csodálkoztam -, te tudod, hogy végződik a történet. Jézus megjön, és mindent rendbe tesz. A lányok visszakapják a testvérüket, és boldog örömünnepet ülnek!”
Kislányom keserveset sóhajtott, és halkan így válaszolt: „Attól még, hogy tudod a végét, a közepe fájhat.”
Mellbevágott, mekkora igazság hangzott el, és hirtelen megértettem a könnyeit.
Kislányom bennragadt „a közepében”.
Ott állt a sír mellett, és a lányokkal együtt siratta testvérüket, aki élettelenül feküdt a sírban.
Én is jártam már így. És talán te is, ha volt már sérült szakasz életutadon ebben a romlott világban.
Benne vagyunk a közepében, amikor Istenhez kiáltunk, és nem tudjuk, hallja-e a kiáltásunk.
Benne vagyunk a közepében, amikor üvöltenek a kétségek, és hallgat a Megváltó.
Benne vagyunk a közepében, amikor az életnek nincs értelme, a hit ostobaságnak tűnik, és szűnni látszik a remény.
Mikor beüt egy betegség, megcsal egy jó barát, csalódást okoz a társunk, lázad a gyermekünk. Ilyenkor nehezen hisszük el, hogy még lehet jó vége a történetnek.
Talán épp itt tartasz, lábad beleragadt a sárba a sír mellett, ahova minden reményedet és álmodat eltemették. Ha így van, őszintén sajnállak. De figyeld meg, mit mondott Jézus a tanítványoknak, mielőtt feltámasztotta Lázárt a halálból: „új alapot fogok adni a hiteteknek”.
Az, hogy benne vagyunk a közepében, nem csak fájdalmat jelenthet. Lehetőséget is rejt. Az a középső rész a kivirágzó hit gazdag talaja lehet. Ott, középen dönthetjük el, mit hiszünk Jézusról – függetlenül a körülményeinktől. Jézus még nem vitte végbe a csodát, mikor Márta már döntött: „Hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön” (Jn 11,27b).
Jézus válasza nekünk is szól: „Nemde azt mondtam: ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét?” (Jn 11,40b).
Látod már? Nem azzal jutunk túl a közepén, ha átírjuk a történetet. Akkor éljük túl, ha lehorgonyzunk Annál, akinél már ott a tökéletes véggel rendelkező forgatókönyv.
Eljön az idő, amikor már senki sem ragad benn, középen, nem lesz több könny, és nem lesz több fájdalom (Jel 21,3-5).
Vesd meg hát szilárdan a lábadat Jézus ígéretein, drága barátnőm. Mert az élet innenső oldala csak a csodát megelőző jelenet. És ha hiszünk Jézusban, tudjuk, hogy boldog vége van a történetnek.

Drága Jézus, itt vagyok, bennragadva, és nagyon fáj. De hiszem, hogy Te vagy a feltámadás és az élet. Segíts, hogy a hitet válasszam a félelem helyett. Újítsd meg reményemet a történet dicsőséges végében. Jézus nevében, Ámen.

Alicia Bruxvoort: When You’re stuck in the Middle
Encouragement for today, 2015.04.06.
www.proverbs31.org

2015. augusztus 10., hétfő

Lélekerősítő levelek 183

Kattintsunk a Frissítés gombra
Wendy Pope

„Mert Isten igéje él és hat. Élesebb minden kétélű kardnál, és behatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, megítéli a szív gondolatait és szándékait.” Zsid 4,12

Sosem történik másként. Ha leülök dolgozni a számítógéphez, mindig megzavarnak. Igyekszem egyszerre több mindent csinálni, elmélkedést írok, dolgozom egy előadáson, internetes kutatással segítek gimnazista gyerekemnek, mindezt egyszerre. Emiatt gyakran több honlap van megnyitva a képernyőn.
És akkor valami megakaszt.
Jelez a mosógép, hogy tegyem át a ruhát a szárítóba. Felforrt a víz a spagettihez. És persze: „Anya, segíts!” hallatszik fentről.
Órák múlva, mikor az ebéd már készen, a ruhákat elrendeztem, a problémát megoldottam, végre visszatérek a géphez. Ahogy újraéled a képernyő, mindent pontosan úgy találok, mint ahogy hagytam órákkal azelőtt. Változatlanul. Felfüggesztve.
Ám ahogy rákattintok a Frissítés gombra, a változatlan, érintetlen, felfüggesztett tartalom átvált friss információra.
Ugyanez történik a Biblia szavaival, amiket egy ideje már nem olvastunk. Ahogy mai alapigénk mondja, Isten igéje él és hat. Ha olvassuk, felfrissíti lelkünket, megérinti, akár meg is változtatja életünket.
Nemrég, mialatt a 23. zsoltárt olvastam, Dávid király szavai élni és hatni kezdtek. Mintha Isten rákattintott volna a Frissítés gombra a lelkemben, hogy a jól ismert zsoltár mostanra érvényes üzenetét tárja elém. Szeretném bemutatni nektek, hogy frissített fel engem ez a 6 sor.

Az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm.
2Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem.
3Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért.
4Ha a legsötétebb völgyben járok is, nem félek, mert te velem vagy. Vessződ és botod védelmez és megvigasztal engem.
5Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam.
6Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az ÚR házában lakom örökkön-örökké.


Felfrissít a tudat, hogy az Úr:
- megad mindent, amire szükségem van (1.v.)
- vezet és pihenést nyújt (2.v.)
- megújít és irányít (3.v.)
- nem hagy egyedül, és megvéd (4.v.)
- táplál és megtisztel (5.v.)
- követ engem, és velem tölti az örökkévalóságot (6).
Érzed, hogy felfrissültél? Én nagyon. Isten igéjének ereje van. Valahányszor olvassuk, a több ezer éves szövegek életre kelnek, és hatni kezdenek újra! Az Ő igéje valóban él és hat. Isten szeretné megérinteni, megújítani életünket minden nap. Nagyon szeretem Isten igéjét! És azért imádkozom, hogy ha eddig még nem is, valamikor te is így legyél vele.

Uram, köszönöm, hogy igédet ránk hagytad, és olvashatjuk. Add, hogy megérezzem erejét az életemben. Jézus nevében, Ámen.

Wendy Pope: I Need to Hit the Refresh Button
Encouragement for today, 2015.02.20.
www.proverbs31.org


Tökéletes anya pedig nincs
Tracie Miles

„Fölkelnek előtte fiai, és boldognak mondják” Péld 31,28a

Egy tinédzserkori terhesség miatt az abortuszklinikán kötöttem ki. Hosszú évekig kínzott utána a bűntudat és a szégyen, és közben attól rettegtem, hogy Isten nem fog többé megáldani egy másik gyermekkel. 14 évvel később, mikor első kisbabámat a karomban tartottam, először kezdtek reményteli gondolatok foglalkoztatni.
Belenéztem Morgan apró, sötétkék szemébe, és azon töprengtem, hogy talán Isten nem is vet meg engem. Talán lát bennem valami jót is. Talán önmagam ellenére szeret. Hiszen megengedné Isten, hogy egy ilyen törékeny, drága kis emberke anyja legyek, ha valóban utálna engem?
Ezek a kérdések voltak gyógyulásom első jelei, ahogy Jézus egy újszülött sírásával kezdte kenegetni sebzett szívemet.
Idővel el tudtam fogadni, hogy Isten szeret. De továbbra is azt hittem, meg kell felelnem. Meg voltam róla győződve, hogy nekem kell lennem a legjobb édesanyának a világon, sőt az emberiség történetében. Be akartam bizonyítani Istennek, ennek a kisgyermeknek, és magamnak, hogy megérdemlem őt. Ébrenlétem minden percét arra fordítottam, hogy drága kincsem igényeit kielégítsem.
Mindez irracionális? Megszállottság? Túlteljesítés? Igen, ez mind jellemző volt rám. Kétségbeesetten küzdöttem azért, hogy jó anya legyek, a legjobb. Igazából azt reméltem, hogy múltbeli hibáimat jóváteszem, ha tökéletes anya leszek. Olyan mércét állítottam hát magam elé, aminek sem én, sem más nem tudna megfelelni, és ezért állandóan kudarcokat éltem át.
Szerintem sok anya küzd ezzel. Elképzeljük, hogy mi leszünk a legtürelmesebb, legszeretőbb, leggondosabb, legbölcsebb, legkedvesebb, legnagylelkűbb és legönzetlenebb anyuka, de az élet és a valóság közbelép. Hasfájós csecsemők, hisztis kisgyermekek, dacos harmadikosok, tiszteletlen serdülők, magas hormonszintű tinédzserek megrendítik tökéletességre való törekvésünket.
Bármennyire igyekeznénk, nem tudunk tökéletes anyukái lenni tökéletes gyermekeknek, akik minden egyes nap „felkelnek, és boldognak mondanak” minket.
Mai alapigénket olvasva talán eltöprengünk, megfelelünk-e anyaként – főleg azokon a napokon, amikor nyilvánvalóan érezzük elégtelenségünket. De az igazság az, hogy az igében előttünk álló anya férje és gyermekei, akik mindenki másnál jobban ismerték őt, szeretetet, gondoskodást, önzetlenséget kaptak tőle. Jó anyának tartották, és tisztelték hitéért meg mindazért, ami ő volt, és büszkék voltak rá.
Sehol sem írják, hogy tökéletes lett volna, de tökéletesen szerették és tisztelték.
Mindnyájan követtünk el hibákat, éltünk át nehéz időszakokat, de ne engedjük, hogy múltunk akadály legyen jövőnk előtt, és befolyásolja gyermekeink jövőjét. Mindnyájan isteni küldetést kaptunk ebben az életben, és néha a legistenibb küldetés éppen az, hogy anya legyünk.
Nem tökéletes anya, hanem olyan, aki szereti az Urat, és igényli a kegyelmet, ha botladozik, az erőt, ha elfárad. Olyan anya, aki félretolja önbizalomhiányát és múltja miatti bánkódását, és hagyja, hogy Isten felhasználja ezeket az élményeket, hogy a hit példája lehessen gyermekei előtt.
Olyan anya, aki igyekszik a legjobbat kihozni magából, de közben tudja, hogy van Istene, aki végigvezeti a gyermeknevelés minden időszakán egyik tökéletlen naptól a másikig. Olyan anya, aki szereti annyira a gyermekeit, hogy megtanítsa nekik, hogy ők is szeressék Istent az édesanyjuk hibái ellenére.
És egy nap azok az édes kisbabák egyszer csak felkelnek, és boldognak-áldottnak mondanak minket a hit és szeretet örökségéért, amit rájuk hagyunk. Ez megéri minden irgalomért, megbocsátásért, türelemért, kitartásért mondott imánk várakozását.

Jézusom, néha úgy érzem, csődöt mondok anyaként, és azon gondolkozom, hogy múltbeli rossz döntéseim, nem akadályozzák-e, hogy jó szülő legyek. Segíts szem előtt tartanom, hogy bár távolról sem vagyok tökéletes, Te nagyon szeretsz, és a Te erőddel és bölcsességeddel felvértezve teljesíthetem anyai hivatásomat. Jézus nevében, Ámen.

Tracie Miles: There’s no Such Thing as a Perfect Mom
Encouragement for today, 2015.03.02.
www.proverbs31.org


Hogyan döntsek?
John Ortberg

„Nézd, ajtót nyitottam előtted, senki nem tudja bezárni.” Jel 3,8a

Az élet tele van nehéz döntésekkel.
Honnan tudjam, hogy ő-e az „igazi”? Melyik egyetemre menjek? Milyen szakra felvételizzem? Melyik állást vállaljam el? Melyik templomi közösségbe járjak? Kezdjek valami újba? Most, hogy már felnőttek a gyerekek, vonuljunk vissza? Ideje nyugdíjba menni?
Az emberek utálnak döntéseket hozni. Főleg azért, mert félünk, hogy rosszul döntünk.
A döntési helyzetek félelmet váltanak ki. Megrémítenek. A döntés meghatároz minket. Ha mi hozunk meg egy döntést, nincs kit hibáztatni, és nem bújhatunk el a következmények elől. Ez bizony ijesztő is lehet.
Egy alkalommal Nancy-vel, a feleségemmel, étteremben vacsoráztunk, és a pincér minden egyes választásunkat nagy megelégedéssel fogadta. „Kiváló”, „Tökéletes”, „Ragyogó választás” – mondta mindenre. Olyan következetes volt a dicséretben végig az étkezés alatt, hogy nem álltam meg, és a végén megkérdeztem, előfordult-e már, hogy valakit figyelmeztetett, hogy rosszul választott. Elmondása szerint az étterem vezetője észrevette, hogy a vendégek borzasztóan rettegnek a rossz választástól, ezért kinyomtatott egy dicséret-listát, amiből a személyzet válogathatott a vendégek döntései után.
Gondoljunk bele. Egy ilyen egyszerű kérdéstől, hogy „Levest vagy salátát parancsol?” olyan lelkiállapotba kerülünk, hogy az arra érzékeny éttermek terapeutává képezik ki a személyzetet.
Valahogy Istennel is ezt tesszük. Mivel rettegünk a rossz döntéstől, választás előtt Isten elé tárjuk a lehetőségeket, és kérjük, hogy mondja meg, mi az Ő döntése számunkra.
No, de mi van, ha Isten akarata az, hogy legyünk elég bölcsek és jó ítélőképességűek ahhoz, hogy magunk döntsünk a dolgainkban az Ő Igéje és a hitünk alapján, bízva abban, hogy Ő mellettünk lesz az úton, bármilyen döntést hozunk?
Ettől kicsit felszabadulnánk, nem?
Isten akarata, hogy megtanuljunk jól választani. Talán ezért nincs a Bibliában olyan szakasz, aminek a címe az volna, hogy „Hogyan tudhatod meg, mi Isten akarata az életeddel?” Pál nem ír a biztos párválasztás 6 lépéséről, sem az Isten akarata szerint való hivatás megtalálásának 5 módjáról.
Ami viszont benne van a Bibliában: „Ha valaki közületek bölcsességben szenved hiányt, kérje Istentől, aki szívesen ad mindenkinek, anélkül, hogy a szemére vetné, s meg is kapja, csak hittel kérje, egy csöppet sem kételkedve” (Jak 1,5-6).
Illetve: „Könyörgök is azért, hogy szeretetetek egyre jobban gyarapodjon a helyes ismeretekben és a teljes tapasztalatban, hogy el tudjátok dönteni, mi a helyes” (Fil 1,9-10a).
Ezért hát, mikor legközelebb komoly döntést kell hoznod, ne azt kérd Istentől, hogy mutassa meg, mi az Ő akarata, hanem imádkozz először bölcsességért. És ne félj attól, hogy rosszul döntesz. Még ha a rossz ajtón lépsz is be, ha igaz szívvel teszed, Isten akarata fog teljesülni.
Ne feledd, Isten akarata az életedben nem arról szól, hogy kivel házasodsz össze, vagy hogy egyáltalán megházasodsz-e, és nem arról, milyen állást vállalsz, vagy milyen helyre költözöl. Isten akarata az életedre az, hogy csodálatos emberré válj az Ő hasonlatosságára: Jézus-karakterű emberré. És ennek semmi sem áll az útjában.

Istenem, tudom, hogy Te a nyitott ajtó Istene vagy. Minden nap minden perce alkalmat ad a növekedésre, a szolgálatra, arra, hogy jó hatással legyünk másokra. Szereteted miatt nem kell félnünk a bukástól, nem kell állandóan rettegnünk attól, hogy hátha nem a tökéletes döntést hozzuk meg. Imádkozunk bátorságért és bölcsességért, hogy lépjünk be minden ajtón, amit megnyitsz előttünk. És imádkozunk, hogy tetteink által a Te akaratod teljesüljön. Jézus nevében, Ámen.

John Ortberg: How Do I Choose?
Encouragement for today, 2015.03.03.
www.proverbs31.org


Be akartam húzni valakinek
Amy Carroll

„Akik ugyanis test szerint élnek, azok a testiekre törekszenek, akik azonban a Lélek szerint, a lelkiekre törekszenek.” Róm 8,5

Először remek ötletnek tűnt, hogy azon a napon menjek vásárolni a fiúkkal, amikor a legnagyobb a forgatag az áruházakban. Beültünk a kocsiba, és lelkesen tervezgettük, milyen akciókat fogunk kihasználni. Lelkesedésem hamar elszállt, mikor megláttam a parkoló előtt kígyózó kocsisort.
A fiúkat leraktam kedvenc üzletük előtt azzal, hogy amint leparkolok, csatlakozom hozzájuk.
Ám amint észrevettem egy megürülő helyet, a legközelebbi autó azonnal elfoglalta. Kezdtem egyre idegesebb lenni, a vérnyomásom minden múló perccel emelkedett.
A következő fordulónál kifordítottam a kocsi orrát, reméltem, hogy kijutván a sorból be tudok szabadulni a parkolóba, ám abban a pillanatban, egy terepjáró mellém vágott. Egy férfi ült benne a családjával. Egyikünknek vissza kellett hátrálnia, és nekem úgy tűnt, mögötte több hely van.
Mosolyogva jeleztem a kezemmel, hogy lenne szíves hátratolatni, hogy elférjek előtte. Döbbenetemre, az ő válaszmozdulatában semmi nem volt abból a kedvességből, amivel én indítottam. Nem volt hajlandó elmozdulni onnan.
Ekkor nekem, akit általában kedvesnek és bájosnak mondanak, aki nem szokott dühöngeni, nem támad vissza, a kislánynak, aki jól tudja, hogy az erőszak nem oldja meg a konfliktusokat – szóval hirtelen beindult a képzeletem. Láttam magam, ahogy kiszállok, szitkozódva kiabálok azzal az emberrel, és a mellkasát lökdösve ráveszem, hogy alázatosan tolasson már hátra az utamból. Pattanásig feszült idegekkel, komolyan kész voltam jelenetet rendezni.
Agyamnak az a része, amelyik még működött, szerencsére észre tért, és meggyőzött, hogy ez a férfi úgysem adja fel, így hát dühtől fortyogva óvatosan visszatolattam a sorba, és csak lángoló tekintetemet lövelltem a férfira, ahogy elhajtott mellettem.
Egy órába telt, mire le tudtam parkolni, és ahogy elindultam a bejárat felé, majdnem összeütköztem a férfival és családjával, akik már kifelé jöttek. Nagyot dobbant a szívem, és borzasztóan szégyelltem magam.
Hirtelen új kép jelent meg a szemem előtt. Állok az áruház előtt, homlokomon felirattal: „Szeretem Jézust, és Őt követem”. Mindaddig, míg kocsim biztonságán kívül kerülve nem találkoztam velük, dühös indulatomat jogosnak éreztem. Most, hogy már lecsillapodtam, felismertem, hogy hibáztam.
Alapigénk az ilyen reakciókat, amilyen az enyém volt, „testinek” tartja. Más fordításokat is megnézve, egy még találóbb megfogalmazást találtam: „Ha életedet a test – pontosabban bukott, korrupt természeted – szerint éled, elméd a test dolgaival foglalkozik. De ha hagyod, hogy életedet a Lélek táplálja – azaz a benned lakó Isten – akkor a Lélek dolgaira figyelsz.”
Hiába vágyik arra a szívem, hogy a Lélek szerint éljek, a bennem lakó Isten jelenlétét sugározva magam köré – azon a napon hagytam, hogy a test felülkerekedjen. Ahelyett, hogy a Lélek dolgaira figyeltem volna, arra összpontosítottam, amit a test akart: anyagi javak felhalmozását, egy üres parkolóhelyet és terveim megvalósítását.
Amire elménk be van állítva, aszerint fogunk cselekedni.
Szerencsére úgy tűnt, a férfi és családja nem ismernek fel, de engem hirtelen alázatossá és bűntudatossá tett a látványuk. Istenhez fohászkodtam, kértem, hogy bocsásson meg, és állítsa vissza szívem és elmém fókuszpontját a Lélek dolgaira. Mikor felülkerekedik a test, kérhetjük Istent, állítsa be újra fókuszpontunkat, és ezzel helyreállhat kapcsolatunk Vele és a többiekkel.

Uram, elmém fókuszpontja olyan könnyen elcsúszik, és észrevétlenül a test szerint kezdek élni ahelyett, hogy Lelked jelenlétében lennék. Segíts, kérlek, hogy minden napot azzal kezdjek, hogy Rád tekintek, és figyelmem irányát egész napra beállítom Feléd – a szívemben, a lelkemben és az elmémben egyaránt. Jézus nevében, Ámen.

Amy Carroll: The Day I Wanted to Punch Somebody
Encouragement for today, 2015.03.04.
www.proverbs31.org


A papírra vetett igazság, mely megváltoztatta az életemet
Lysa TerKeurst

„Péter azonban ezt mondta neki: ’Aranyom, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom’.” ApCsel 3,6

Volt egy nagyon sötét szakasza az életemnek. Csecsemőkorú kistestvérem váratlan és tragikus halála felforgatta a világomat.
Amit valaha igaznak hittem, megkérdőjeleződött.
Jó az Isten? Ha igen, miért történhetett ez meg? És ha erre nem kapok választ, hogyan bízzam újra Istenben?
Nehéz kérdések. Őszinte kérdések. Olyanok, amik egyre üldöztek engem. Mindaddig, míg egy napon kaptam egy cédulát egy barátnőmtől. Nem mondhatom, hogy ő közel állt hozzám, nem túl meleg érzésekkel „Biblia-barátnőmnek” neveztem. Tényleg az idegeimre ment az állandó idézgetésével. Nem voltam jó viszonyban Istennel abban az időben. Mondhatni a létezésében is kételkedtem. Az biztos, hogy a Bibliát nem vettem a kezembe.
Mindezt kellő eréllyel tudomására is hoztam Biblia-barátnőmnek. De ő a maga szelíd, kedves, aranyos módján – továbbra is a zsebembe-táskámba dugdosta a cédulákat, melyekre gyöngéd szeretettel válogatott igeverseket írt.
És egy nap az egyik mondat áttörte a gátat a lelkemben. Az igazság becsusszant, az életről alkotott kemény nézeteimet szétfeszítette annyira, hogy Isten megmutatkozzon a résen át.
Csak tartottam a kezemben a kis papírdarabot, melyen egyetlen mondat volt írva. Őszinte vágyakozás könnyei csorogtam az arcomon, merev térdem lebicsaklott. „Igen, Istenem”, suttogtam, és ez az IGEN az egész életemet megváltoztatta.
Biblia-barátnőm elért engem. És miatta van az, hogy szilárd elhatározással ajándékozom szavaimat olyanoknak, akik nehéz időszakot élnek át – mint az az ismerősöm, aki nemrég elmondta, mennyit küszködik, hogy ne érezze értelmetlennek az életét.
Minden nap hatalmas kihívásokkal szembesül. Sürgősen elvégzendő, kimerítő feladatok, haladék nélkül.
Ha fuldokolni lehet a szárazon, hát ő ebben az állapotban él.
Talán te is ismersz ilyen embert a környezetedben.
Leültem, hogy írjak neki egy lapot, és küldjek egy kis ajándékot. Nagyon akartam őt szeretni a szavaimon keresztül. A szívem tele volt óvó együttérzéssel, biztatni szerettem volna, de nem találtam a megfelelő szavakat hozzá.
Imádságban kértem Isten segítségét, és a „szeretik” szó ugrott elém, és nem akart békén hagyni. Emlékeztesd rá, hogy szeretik. Mondd el neki, mennyire tiszteled. Hogy ő olyan ember, akitől sokat kérnek, mert sokat tud nyújtani. Hogy nagyon értékes az élete, és jól csinálja.
Az ApCsel 3-ban Péter és János egy nyomorék emberrel találkozik a templom Ékes-kapujánál. Megállnak. Észreveszik. Elhatározzák, hogy megérintik. Pénzük nincs, de vannak értékeik. Ahogy alapigénkben olvassuk: „’Aranyom, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom: A názáreti Jézus Krisztus nevében (állj fel és) járj!’ Jobb kezénél fogva fölsegítette” (ApCsel 3, 6b-7a).
Aranyuk-ezüstjük nem volt, de volt értéket nyújtó segítő kezük. Érdemes volt az ember arra, hogy megérintsék. Arra volt szüksége, hogy valaki meglássa benne az embert. A szükséget szenvedő annyi mindent tudott nyújtani. Miután felkelt, bement a templom udvarába, dicsőítette Istent, és csodálkozásra, Isten hatalma fölötti ámulatra késztette az embereket.
Azt szeretném, ha ismerősöm is tudná, mekkora érték Isten dicsérete. Ő is fel tud kelni. Ő is képes ámulatot kelteni Isten hatalma iránt.
Igen, Isten szereti őt, és terve van számára. Segítenem kell, hogy ezt észrevegye, ahogy hajdan Biblia-barátnőm nekem segített.
Soha nem kételkedem már abban, hogy papírra vetett szeretetszavakkal meg tudjuk érinteni a másik ember lelkét és egész életét.

Olyan hálás vagyok, Uram, a kapcsolatokért, amiket az életembe raktál. Segíts, kérlek, megtalálnom a biztató szavakat, amelyekre barátnőmnek ma szüksége van. A te iránta való szeretetedre szeretnék rámutatni. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: The Scribbled Truth that Changed My Life
Encouragement for today, 2015.03.05.
www.proverbs31.org


Attól hogy valami befejezetlen, még nem értéktelen
Suzie Eller

„Uram, atyánk vagy te mégis! Mi vagyunk az agyag, te a mi formálónk, kezed alkotása vagyunk mindannyian.” Ézs 64,7

A városban, ahova költöztünk, az élelmiszerbolt nem egyszerű bevásárlóhely volt. Ide jártak az asszonyok beszélgetni.
Szerettem volna én is csak úgy őgyelegni, és szóba állni potenciális új barátnőkkel, de nem tettem. Féltem, hogy valami rosszat mondok, vagy nem jut semmi az eszembe.
Mások olyan könnyen tudnak beszélgetni. Én miért nem? Éretlennek tartottam és kényelmetlenül éreztem magam ebben az új szituációban.
Így hát megtanultam ügyesen kivédeni a közeledésüket. Ha valaki felém jött, befordultam a következő sarkon. Ha szemkontaktusba akart lépni velem valaki, úgy tettem, mintha nem látnám. Ha esetlen cseleim nem működtek, és csapdába kerültem a forgalmasabb helyeken, meg se mukkantam.
Nem arról van szó, hogy szégyenlős vagy gyáva lettem volna, bár az is benne volt. Zűrzavaros otthonunk volt, hamar megtanultam, hogy szavaimat félre lehet érteni. Ezért inkább megszoktam, hogy elvonulok és hallgatok.
Ahogy visszatekintek arra az időre, szeretném fiatalka önmagamat magamhoz húzni, és meggyőzni arról, hogy igenis számít a véleménye, és idővel kevésbé fogja befejezetlennek érezni magát ezen a területen.
Elmondanám neki, hogy Isten 100%-ban elégedett volt azzal a szépséggel, ami fejlődött benne.
És elmondanám, hogy mindannyian befejezetlenek vagyunk. Még azok is, akik látszólag könnyedek, tele önbizalommal. Azok is, akik hangosan kiáltják a nevedet, mikor meglátnak az élelmiszerüzletben.
Mert megtanultam valamit: ami befejezetlen még nem értéktelen.
Ha az ember befejezetlen, az azt jelenti, hogy növekedésben van.
Fogalmam sem lehetett akkor arról, hogy egy nap előadó leszek, és semminek nem fogok jobban örülni, mint ha új ismeretségeket kötök. Nem hittem volna, hogy egyszer teljesnek érzem magam Isten keze munkája nyomán, ahogy mai alapigénk mondja: „Mi vagyunk az agyag, te a mi formálónk, kezed alkotása vagyunk mindannyian” (Ézs 64,7).
Te szoktad kevésnek, elégtelennek, befejezetlennek érezni magad, mint én annak idején? Érzel bizonytalanságot valamilyen téren, ahol teljesítened kell?
Ha igen, javaslok három módszert, amik nekem segítettek, hogy magabiztosabb legyek, és talán neked is jól jönnek:
1. Fogadd el, hogy még van veled tennivaló, és ez így van rendjén. Akkor régen nem gondoltam, hogy azok az asszonyok is küszködtek a maguk bizonytalanságaival, akik odakiáltottak nekem a boltban. Mindnyájunk életéhez hozzátartozik ez a küzdelem.
2. Bízz Istenben, hogy Ő pontosan tudja, mi rejlik benned. Mind arra várunk, hogy gyöngéd kezével alakítson minket. És tudod, mi nagyon fontos? Minél inkább bízunk Isten lehetőségeiben és képességeiben, annál kevésbé fog uralkodni rajtunk a bizonytalanság.
3. És végül, itt az ideje elkezdenünk a növekedést. Tudom, hogy ez a legnehezebb része a dolognak, de minden megtett lépéssel közelebb kerülünk ahhoz, hogy felismerjük, kik is vagyunk valójában, és mi az, amit Isten pontosan tud rólunk és a lehetőségeinkről.
Idővel az a nagyon befejezetlen fiatal lány lassan megtette az első, totyogó lépéseket.
Beszélgettem egy potenciális barátnővel, és hazafelé elhatároztam, hogy nem ostorozom magam, nem elemezgetem, mit mondtam jól vagy rosszul, mit nem kellett volna elhallgatnom.
Kezdtem ugyanolyan irgalommal tekinteni önmagamra, ahogy másokra tekintettem.
Megértettem és elfogadtam azt az igazságot, hogy a szellemi-lelki növekedés nem egyszeri alkalommal történik, hanem egy egész életen át tartó felfedezés. Isten keze életem minden területén ott van.
A Fazekas korongja egyre csak forog. Sok még rajtam a befejezetlen, de ezt már nem akadálynak, inkább kalandnak látom.

Uram, sok minden befolyásolja, hogyan nézek önmagamra, de ma ott szeretném látni magamat a Te alkotó kezedben. Formálj engem. Dolgozz rajtam és általam. Fényed szűrődjön át a repedéseken, hogy mások is láthassák világosságodat. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: Unfinished Doesn’t Equal Unworthy
Encouragement for today, 2015.03.11.
www.proverbs31.org