2014. november 28., péntek

Online adventi lelkigyakorlat

A sacredspace magyar oldalán mától elérhető az idei adventi lelkigyakorlat bevezetése és első imaideje. Csütörtökönként kerülnek fel a többiek. Elérhető a főoldalról: www.szentter.com vagy a közvetlen linken:
http://www.szentter.com/retreats/advent2014

2014. november 25., kedd

Lélekerősítő levelek 164

Miért ad Isten nehézséget
Chrystal Evans Hurst

„A test gyötrésének ugyanis kevés a haszna, de az istenfélő élet mindenre jó, mert a jelen és a jövendő élet ígérete kapcsolódik hozzá.” 1Tim 4,8

A minap lementem az edzőterembe egy kis kardioedzésre. A kardiótól izzadok, az izzadságcseppek pedig a rajtam lévő zsír könnyei.
Alleluja!
Aztán, gondoltam, jöhetnek az erőgyakorlatok. Amiket utálok. Csak járkáltam a gépek közt, próbáltam felidézni, melyik mire való, mennyi súlyt kell felemelni. Úgy éreztem magam, mint egy eltévedt kiskutya.
Nem szeretem a súlyzókat. Idegenek. Nehezek.
Ez a látogatás volt hosszú idő óta az első próbálkozásom, hogy legyűrjem magamban az ellenállást az önálló edzéssel szemben.
A tavalyi év során többször voltam az edzőteremben, emelgettem a súlyokat – de sosem egyedül.
Múltév elején elhatároztuk a férjemmel, hogy áldozni fogunk az egészségünkre, és felfogadtunk egy személyi edzőt.
Nagyon. De Nagyon. Nehéz. Volt. És rengeteg súlyt kellett emelnem.
Velünk volt valaki, aki tudta, mit kell csinálnunk, és irányítani tudott. Valaki, akinek sikerült rávennie minket, hogy új gépeket, új szokásrendet, az ellenállás új szintjeit ismerjük meg.
Valaki, aki keményen megdolgoztatott. Nagyon keményen.
Nem tetszett.
Nem tetszett egészen addig, míg észre nem vettem a változást a testemen.
Van abban valami, ha odaraknak akkora súlyt felemelni, amit túl soknak hiszel, s ezzel a fizikai és mentális erőd egy fokkal növekedik – ami további gyakorlásra sarkall azután is, hogy már feladnád.
Van abban valami, hogy ott egy ember, aki tudja, mire vagy képes, még ha te nem is tudod ezt magadról.
Van abban valami, ha van egy edződ.
Lelkiéletemben azt szeretem csinálni, ami „működik”. Elmegyek a templomba. Imádkozom. Olvasom a bibliámat.
De néha arra késztet az élet-edzőterem, hogy keményebben dolgozzam. De nem egyedül.
Amikor elköteleztem magam, hogy Jézust életem Urának fogadom, ezzel személyi Edzőmmé is tettem.
Nem fogok hazudni. Néha nagyon nehéz. És rengeteg súlyemeléssel jár.
De megtanultam, hogy Isten olyasvalaki, aki tényleg tudja, mit csinál.
Aki rávesz, hogy új tapasztalatokat szerezzek, új szokásrendet, az ellenállásom új szintjeit ismerjem meg.
Valaki, aki megengedi azt, ami nehéz. Ami nagyon nehéz.
És ez sokszor nem tetszik.
Addig legalábbis, míg észre nem veszem a változást a lelkemen.
Van abban valami, ha odaraknak akkora súlyt felemelni, amit túl soknak hiszel, s ezzel lelki fejlődésed egy fokkal feljebb ugrik – ami arra sarkall, hogy folytasd még napokig, hetekig, hónapokig vagy évekig: egy olyan helyzetben, amit magadtól sosem választottál volna.
Van abban valami, hogy ott egy Személy, aki tudja, mire vagy képes, még ha te nem is tudod ezt magadról.
Van abban valami, hogy ott az Edző.
Valóban, Isten, a Mesteredző, lelkünk egészségét tartja szem előtt. És mivel tudja, mely pontokon van szükségem próbára, kihívásra, egy kis nyújtásra, nem fogja hagyni, hogy megelégedjem a kényelmi zónámmal.
Megtehetem, hogy csak azzal foglalkozom, ami könnyen megy, ám Isten az általa megengedett kényelmetlen helyzetekkel tud megerősíteni, a hitemben „fittebbé” tenni.
Maradjunk hát ennyiben. Isten a Mesteredző. Ő tudja, mit csinál.

Atyám, Istenem, tényleg nem szeretem, ha nehéz az élet. Nem szeretek nagy súlyokat cipelni, vagy nehéz helyzeteken átnyomulni. Segíts, kérlek, hogy minden nehézséget, amit megengedsz az életemben, növekedési alkalomnak lássak. Segíts, hogy bízzam Benned mint Mesteredzőmben. Segíts hinnem és belenyugodnom, hogy még ha kemény megpróbáltatások érnek is, Te pontosan tudod, mit csinálsz, és mindig lelki fejlődésemet és jól-létemet tartod a szemed előtt. Jézus nevében, Ámen.

Chrystal Evans Hurst: Why God Makes Me Do the Hard Stuff
Encouragement for today, 2014.06.04.
www.proverbs31.org


Új címkével
Stephanie Raquel

„De nemcsak ezzel, hanem még szenvedéseinkkel is dicsekszünk, mert tudjuk, hogy a szenvedésből türelem fakad, a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből reménység.” Róm 5,3-4

Kaptál már olyan besorolást, olyan címkét, amit nem te választottál? Olyat, ami érzed, rád ragad, és életed végéig meghatároz?
Amikor először kaptam meg a diagnózist, hogy pajzsmirigyrákom van, épp ezt éreztem. „Szegény” lettem.
Az orvos szerint semmit sem tehettem volna a megelőzésért. Olyan volt tehát, mintha egy ellenség véletlenszerűen engem pécézett volna ki.
Fájt a szívem. Néha úgy éreztem, egy bokszringben vagyok, ahol a rákkal járó újabb és újabb kihívások mindegyre gyomorszájon vágnak.
Mintha a diagnózis nem volna elég, másfajta megpróbáltatások is következtek belőle. A „rákos” címke befolyásolta az egészségbiztosítási besorolásomat, de megakadályozott abban is, hogy vért adhassak. Gondolhatná valaki, mekkora butaság azon siránkozni, hogy nem szurkáltatom magam rendszeresen, de gyakran adtam vért, és nagyon rosszul esett, hogy olyasmiért „büntetnek”, amiről egyáltalán nem tehetek.
Igazságtalannak tűnt az egész élet. Isten nem tudná átírni a címkét?
Több évnek kellett eltelnie, míg Istennek sikerült megváltoztatnia nézőpontomat. Kezdtem ajándéknak tekinteni a rákot, mely számtalan élettapasztalattal gazdagított, amikből türelem, kipróbált erény és remény fakadt.
Mai alapigénk segített megérteni, hogy Isten ezzel az igazságtalannak tűnő címkével a jellememet akarta fejleszteni. „De nemcsak ezzel, hanem még szenvedéseinkkel is dicsekszünk, mert tudjuk, hogy a szenvedésből türelem fakad, a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből reménység…” (Róm 5,3-4).
Megtanultam valamit ebből az igeszakaszból. Nem az a cél, hogy nehézségeinknek örüljünk. Inkább az, hogy örvendezzünk, tudva hogy Isten valamit művel velünk a szenvedésünk közben. Persze, könnyebb mondani, mint érezni, de hálás vagyok (na jó, többnyire hálás vagyok), mert Isten alkalmat adott rá, hogy ezek kialakuljanak bennem.
A Róma 5-ben szereplő vonások (türelem, erény, remény) egymásra épülnek. A sorsdöntő diagnózis óta egyre inkább azt látom, hogy Istennek célja volt a szenvedésemmel. Kegyelmével arra indított, hogy mint egy tükörben, szembenézzek az életemmel, és közelről megvizsgáljam. A rák segített, hogy férjemmel újraalkossuk az irányadó fontossági sorrendet életünkben. Közösséget váltott a családunk, ahol idősebb, jámbor segítőkre leltünk, és a férjem önálló vállalkozásba kezdett.
Ebben a hónapban ünneplem rákdiagnózisom nyolcadik évfordulóját. Már nem „áldozat” van a címkémre írva, hanem „győztes”. Túlélő vagyok. Nem a múltamat ünneplem, az nem volt mindig érdemes rá, a jövőm viszont annál inkább. Már azzal is, hogy egyáltalán van. Hálás vagyok, hogy a végtelen Istent szolgáljuk, aki képes újraírni a címkéinket függetlenül attól, hogy mit tettünk mi, vagy mit tettek mások velünk.

Mennyei Atyám, adj nekem türelmet azalatt, míg a megpróbáltatást győzelemmé változtatod. Segíts, Uram, hogy leszedjem magamról a negatív címkéket, amiket mások aggattak rám, és élhessek a Te címkéid szerint. Köszönöm, hogy erényt és reményt kovácsoltál bennem, és kérlek, segíts az áldozat-léttől a győztes-léthez vezető utamon napról napra. Jézus nevében, Ámen.

Stephanie Raquel: Redefining My Label
Encouragement for today, 2014.05.14.
www.proverbs31.org


Miért nem sírok már, ha elégetem a kenyeret
Alicia Bruxvoort

„Aki beszél, Isten szavait közvetítse. Ha valaki szolgál, azzal az erővel szolgáljon, amelyet Isten ad neki, hogy így minden Isten dicsőségére váljék Jézus Krisztus által, akié a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen.” 1Pét 4,11

Az óvoda ebédlőjében szorongtam az apróságok között, mikor hatéves nagyfiam, Josh, olyat mondott, hogy szinte hangosan felnevettem. Gyorsan egy zsebkendő mögé rejtettem a vigyorgásomat, de az is eszembe jutott, hogy nem is olyan régen még egészen más érzéseket váltott volna ki belőlem egy ilyen ártatlan megjegyzés.
Azzal kezdődött, hogy mellettem egy kisfiú elővette a szendvicsét az uzsonnás táskájából. „Hű, mekkora!” – kiáltott Joshua, mialatt előkotorta, a tányérjára rakta a maga kis főtt répáját, és közben vágyakozva nézte a társa ebédjét.
A szendvics hatalmas volt. Jókora sajt- és sonkaszeletek pihentek két vastag kenyérszelet között. Vajon mennyiért volna hajlandó egy óvodás gyerek elcserélni ezt a mesterművet az én átázott, lucskos répáimra?
„Egyáltalán át tudod harapni?” – ugrattam asztaltársamat, aki komótosan bontogatta a konyhai csodát a műanyag fóliából.
„Én mindig ilyet eszem”- válaszolta. „Ez anyukám specialitása.”
Joshua felhúzott szemöldökkel nézett a gyerek kezében lévő különlegességre. „Azt mondod, anyukád süti a kenyeret?”
A kisember lelkesen bólintott.
Az én fiam tágra nyílt szemmel nézett rám, majd megvonta a vállát, és így szólt: „Ó, az én anyukám specialitása a megégett kenyér”.
Egyetértően bólintottam. „Mi nem is tudjuk megenni a kenyeret, ha nem szenes a héja” – nevettem.
A szendvicset majszoló kislegény nem is reagált a szavaimra, de Joshua széles mosollyal nyugtázta humoromat.
Megszólalt a csengő, jelezve, hogy vége az ebédidőnek, és a gyerekek felsorakoztak, hogy kimenjenek az udvarra játszani. Barnahajú kisfiam még hátrafordult, felém intett, majd kivonult a többiekkel otthagyva engem egy halom főtt répával a rózsaszín pöttyös óvodai tányéron, meg egy mosollyal az arcomon.
Tíz éve a kisfiam megjegyzésétől másodrangú anyukának éreztem volna magam. Futottam volna a könyvtárba, hogy keressek egy könyvet, amiből megtanulhatok kenyeret sütni.
Fájdalmas élményeken keresztül tanultam meg, mennyi jelentős és szent pillanatot elszalasztok azzal, hogy minden területen igyekszem maximálisan teljesíteni. Amikor azon fáradozom, hogy mindenben kiváló legyek, elveszítem az apró dolgok örömét.
Nem attól jó anya valaki, hogy mindent kiválóan csinál. Egyetlen dologban teljesítsen jól. Akkor jó anya valaki, ha jó abban, aminek Isten teremtette. Mind a magamfajta, óvodai ebédlőben töprengő, kenyér-elégetős anyukákra, mind rátok, akik a családi autóban, multicég irodájában vagy hintaszékben üldögéltek, ugyanaz az igazság vonatkozik: nem arra teremtettünk, hogy mindent jól csináljunk.
Azért vagyunk, hogy eljátsszunk egy aprócska szerepet a hatalmas Ország történelmében. És ha azzal töltjük az életünket, hogy igyekszünk mindenki más szerepét utánozni, talán átsiklunk a forgatókönyvben azokon a sorokon, amelyek csak ránk vonatkoznak.
Minden nap tudok mondani egy-két dolgot, amit jól csinálok. De talán könnyebb számba venni azt, amiben nem vagyok jó.
Néhány éve rájöttem, mennyire fontos, hogy számon tartsam azokat a területeket, ahol nem teljesítek megfelelően. Ha már belefáradtál abba, hogy mindig fáradt vagy, javaslom, írj egy ilyen listát. Ha már eleged van abból, hogy mindig másokkal veted össze magadat, írd meg azt a listát. Ha nem tudsz örülni, mikor valamiben ügyes vagy, és nem tudsz nevetni azon, ha valami nem sikerül, állítsd össze a listát.
Ragaszd ki a tükörre a fürdőszobában. Hordd magadnál a pénztárcádban. És ne kérj bocsánatot azért, mert olyan vagy, amilyen vagy.
Tehát, kedvesem, ha arra vagy teremtve, hogy házi kenyeret süss, ám láss hozzá.
Ha úgy alakítottak téged, hogy képes legyél biztatni másokat, tedd azt, adj nekik életkedvet.
Ha tudsz énekelni, töltsd meg a világot a hangoddal.
De bármit teszel, ne akarj mindent megtenni, mert könnyen elhanyagolod azt az egyet, amit kétségbeesetten vár tőled a világ.

Uram, belefáradtam, hogy mindenben jól teljesítsek. Segíts, kérlek, hogy számba vegyem képességeimet, és fogadjam el korlátaimat, hogy el tudjam játszani az én szerepemet Országod csodálatos történetében. Jézus nevében, Ámen.

Alicia Bruxvoort: Why I No Longer Cry Over Burnt Bread
Encouragement for today, 2014.06.06.
www.proverbs31.org


Mikor szinte lehetetlennek érezzük a feladatokat
Lysa TerKeurst

„Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.” Mk 16,15

Felhajtottam a házunk elé, és leállítottam a motort. Néztem azt a találkozóhelyet, amit családom „otthonnak” nevez. A szívem suttogni kezdett:
Uram, mondd, jól csinálom?
Az életet, amit rám bíztál, az embereket, akiket rám bíztál, a hivatást, amit rám bíztál… Nagyon igyekszem, hogy jól csináljam. Úgy, hogy ne érezzek onnan mélyről fájdalmas lelkifurdalást. Hogy tudjam, mindent megtettem. Hogy kedvedben járjak. Hogy szeressem őket. Hogy arcomon több legyen a mosoly, mint a rosszallás. Több nevetés, kevesebb panasz. Hogy meglássam a szépségét ezeknek a kettesben töltött szent perceknek, és ne felejtsem kimondani: Köszönöm.
Mindent köszönök. Minden jót és szépet, magasat és mélyet. Az egész csomagot, ami így együtt engem formáló folyamattá áll össze. Engem, akinek szükségem van nehézségekre, hogy felnőtté váljak. Szomorúságra, hogy meglágyuljak. Izgalomra, hogy felvillanyozzon. Megrendítő percekre, hogy szerethetővé váljak. Bonyolult feladatokra, hogy kihívást éljek át. Csendes percekre, hogy lecsillapodjam.
Ezekre mind szükségem van.
De néha - mialatt egymást követik a percek, amik azzá alakítanak, akinek te látni akarsz – nagyon el tudok fáradni, elveszítem minden bátorságom. És itt találom magam a felhajtón, a kocsimban elmélkedve. Nézem, hova vezetett több ezer döntésem, ami hozzájárult, hogy idáig eljussak. Ehhez az otthonhoz. Ehhez a családhoz. Ehhez az élethez. Én alkottam a döntéseket, és utána a döntések alkottak engem.
Hálás vagyok, igen. Nagyon-nagyon hálás. De szükségem van a biztatásodra, a suttogásodra, hogy itt vagy velem. Hogy látsz engem. Hogy meg vagy elégedve velem. Tudnom kell, Uram, jól csinálom-e?

Neked volt már a felhajtón ilyenszerű beszélgetésed az Úrral?
Elgondolkoztál az életeden, és feltetted a kérdést, vajon jó úton haladok?
Szerintem, mi lányok, mind eljutunk néha ide. Egy ilyen alkalom segített húsz évvel ezelőtt, hogy létrehozzak egy helyet, ahol összejöhetünk, és fejlődhetünk együtt, hogy mindennapi életünket Isten Igéjéhez igazítsuk. Azért létezik a Proverbs 31 Ministries (Példabeszédek 31 Szolgálat), mert nagyon szükségem volt segítőtársra, hogy életemet Isten igazságához kapcsoljam. És még mindig nagy szükségem van erre.
Azóta minden nap összeülünk a csapattal, hogy átgondoljuk, átimádkozzuk azt, ami aztán az email-fiókotokban köt ki. Tökéletlen, de lelkes, innen-onnan összesodródott lányok vagyunk, akik életetek előterébe és középpontjába akarják állítani Isten Igéjét. Mélyről fakadó imádságom, hogy mikor Lélekerősítőt kaptok tőlünk, érezzetek indíttatást, hogy másoknak is továbbküldjétek. Rátok gondolok mindig, mikor ujjaimat a billentyűzetre teszem, és kopp-kopp, a kusza gondolatok szívemből jövő, szívetekbe érkező talán értelmes mondatokká állnak össze.
Elképzellek, ahogy a világ egy pontján állsz. Kört húzok köréd, ahová azokat az embereket képzelem, akiket elérsz nap mint nap, akikre hatni tudsz. Aztán hátralépek, és körök százezreit látom, melyek a Lélekerősítő levelek több mint egymillió olvasóját jelképezik. Elkápráztat a látvány, mert a körök, ahova el tudunk érni, szinte az egész világot lefedik.
Te, én, és mi mindnyájan, akik itt összegyűlünk, tudhatjuk, hogy hatásunk világméretű. Jézus ezt az utasítást adta nekünk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek” (Mk 16,15). Lehetetlen küldetésnek tűnik olyankor, mikor ülünk a felhajtón, nagyon sérülékenynek érezzük magunkat, és mindenféléken gondolkodunk. Így érzed te is?
De saját hatósugaramban elérem az embereket ezekkel az egyszerű mondatokkal, melyeket Isten Igéje alapján szövögetek. És imádkozom, hogy valamiképpen a ti gondolataitoknak is szűrőjévé váljék Isten Igéje, mikor napról napra olvassátok ezeket a leveleket. Aztán továbbkülditek barátaitoknak, beszélgettek róluk – és több mint egymillióra sokszorozódnak meg elmélkedéseink.
Elmegyünk az egész világra, és hirdetjük az evangéliumot! Hihetetlen, mire vagyunk képesek együtt!
/…/
Ha ott találod magadat a kocsifelhajtón az életeden töprengve, hadd legyek én egy jó barát, aki odasúgja neked: „Csak így tovább. Sokkal jobban csinálod, mint képzeled. Gyere, változtassuk meg a világot – együtt!”

Uram, nagyon szeretem ezeket az őszinte beszélgetéseket Veled. Köszönöm, hogy lehetővé tetted, hogy az egész világra eljussunk az örömhírrel. Érted ragyogó fénysugár szeretnék lenni. Jézus nevében, Ámen.

Laysa TerKeurst: When God’s Assignments Feel Almost Impossible
Encouragement for today, 2014.06.09.
www.proverbs31.org


Uram, nem tudom, mit tegyek
Leah Dipascal

„Uram, mutasd meg nekem útjaidat, taníts meg ösvényeidre!” Zsolt 25,4

Szoktad érezni, hogy csak jársz körbe-körbe, és nem jutsz előre? Legalábbis nem úgy, ahogy szeretnéd.
A körülötted lévő világ százfelé ráncigál, és már azt sem tudod, jó irányba tartasz-e.
Ha kicsit is hasonlítunk, álmaid vannak, terveket szövögetsz. De az élet néha mindent összekuszál. Legtöbb nap csak a túlélésre való, nem jutsz előre az elképzelt célok felé.
Sokféle irány van.
Túl sok a választási lehetőség.
Rengeteg kitérő, megszakítás.
Gyakran úgy érzem, hogy az egyik lábam oda van rögzítve a padlóhoz, míg a másik ide-oda rohangál. Rengeteg energia, mentális fáradság, és nem jutok előre. Ismerős?
Mennyivel jobb lenne minden reggel arra ébredni, hogy tudom az utat, s megyek céltudatosan előre. Biztos vagyok a jó irányban. Biztonságos minden lépésem, nem kételkedem magamban mindegyre.
Sokszor megtörtént, hogy valamiben biztos voltam, aztán újra elbizonytalanodtam. Mindenképpen Isten akarata szerint akarok járni, imádkozom, aztán tétovázni kezdek, nem akarok helytelenül cselekedni. Talán nem ez az, amit vár Isten tőlem. Talán félreértettem, és mégsem ez a terve felőlem.
Küszködve a határozatlansággal, a bizonytalansággal, előveszem a Bibliámat. Isten Igéjétől szoktam segítséget kérni. Pár hónapja találtam egy nagyon értékes igazság-gyöngyszemet. Irányítás iránti vágyunknak szól, megmutatja, mit tegyünk, ha tudni akarjuk, merre kell mennünk.
Dávid király fogalmazta meg ezeket a mondatokat egyik szépséges zsoltárában:
„Utaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem! Vezess hűségesen, és taníts engem, mert te vagy szabadító Istenem, mindig benned reménykedem" (Zsolt 25,4-5 UF).
Dávid király alázatos, tanulékony szívét tárják fel ezek a mondatok. Szerette volna, ha Isten irányítja, az Ő igazsága vezeti. Dávid tudta, hogy Isten az ő Szabadítója, minden reményét Abba vetette, Aki megalkotta számára a helyes utat.
Néhány sorral lejjebb megtaláljuk a választ Dávid kérésére. Olyan ígéretek ezek, amelyekre mi is bizton alapozhatjuk az életünket:
„Megbocsát az Úr és hűséges, megmutatja az utat a bűnösnek. Az engedelmeseket igazságban vezeti, az alázatosokat megtanítja ösvényeire. Az Úr minden útja kegyelem és hűség azoknak, akik megtartják szövetségét és törvényét.” (Zsolt 25,8-10).
Ezen igékre alapozva bízhatunk abban, hogy ha alázatos szívvel, őszintén keressük Isten akaratát:
1. Ő megmutatja, melyik a helyes út.
2. Ha rossz irányba fordultunk, visszavezet a helyes ösvényre.
3. Nem vagyunk egyedül. Isten vezet és tanít minket utunk során.
4. Örök szeretettel és hűséggel vezeti Isten azokat, akik engedelmeskednek Neki.
Ha elbizonytalanodsz, ne várj napokig, hogy magad találd meg a megoldást. Nézz magadba, és ha hajlandó a szíved az engedelmességre, kérd Isten segítségét. Ha megteszed, bízzál benne, hogy Isten megmutatja az irányt.
Ha rájöttél, hogy rossz úton jársz, Istenhez fordulj segítségért, ne a világtól várd a megoldást. Ahogy elindulsz az engedelmesség útján, Isten szeretettel irányítani fog lépésről-lépésre.
Pár hónapja kértem Istent, vésse a szívembe ezeket a mondatokat, hogy mindig mindenhova magammal vigyem őket, főleg olyankor legyenek nálam, mikor azt érzem, hogy elvesztettem az irányt, és csak forgok körbe-körbe.
Ma ezeket a verseket fölötted imádkozom.

Uram, segítsd barátnőmet, aki ezt olvassa, hogy Hozzád forduljon, ha iránymutatásra van szüksége. Juttasd eszébe, hogy a világ nem tudja megadni neki, amire szíve mélyén vágyik, nem a világ kezében van a jövője, hanem a Tiédben, biztonságban. Köszönöm, hogy vezeted őt ma, Uram. Jézus nevében, Ámen.

Leah Dipascal: Lord, I Don’t Know What to Do
Encouragement for today, 2014.06.11.
www.proverbs31.org


Változás
Renee Swope

"…hogy szívükben megerősödve és a szeretetben egyesülve eljussanak a tökéletes megismerés teljes gazdagságára: Isten titkának, Krisztusnak a megismerésére” Kol 2,2

Ahogy belépett az ajtón, láttam rajta a változást. 16 éves Andrew gyermekem edzésről érkezett, és a szokásos fásult, kimerült kifejezés helyett mosoly ragyogta be az arcát, mely így olyan volt, mint a telihold.
Meg sem kérdezhettem, mi történt, már mondta is: „Ahogy jöttem kifelé, az előcsarnokban megállított az igazgató, s azt mondta ’egy bajnokhoz is méltó lett volna’, ahogy dolgoztam.”
Egy megjegyzés feldobta Andrew hangulatát. Az, hogy valaki törődött vele, nézte, hogyan súlyzózik, olyan érzelmi hullámot indított el a fiamban, hogy legszívesebben megölelte volna azt az embert. De mivel ez fura lett volna, csak annyit mondott: „köszönöm”, és ment is tovább.
„De mikor a kijáratnál voltam – folytatta Andrew -, ledobtam a táskámat, és visszaszaladtam, hogy megköszönjem a tagnak a biztatást! Annyira jól esett!”
Másnap reggel Andrew elmondta, hogy mindegyre a tegnapi jelenet jár a fejében. „Elhatároztam, hogy mostantól kezdve, ha észreveszem, hogy valakinek biztatásra van szüksége, bátorítani fogom! Nemcsak azért, hogy neki jól essen, hanem mert nekem is jól esik másokra figyelni, s nem mind csak magammal foglalkozni.”
Alig bírtam visszatartani a könnyeimet. Igen, büszke voltam a fiamra ezért a hozzáállásért, de főleg a változás nyűgözött le, amit a tekintetében láttam. Az ő engedélyével megosztom, miért volt ez ilyen nagy dolog.
Hónapok óta tanúi voltunk, hogy a mi lelkes, boldog, vidám gyermekünk egyre inkább visszahúzódik tőlünk és a barátaitól. Mély kétségeinek adott néha hangot, elbizonytalanodott Istenben és saját életének értelmében.
Nyomasztó gondolatok kavarogtak bennem, látva, hogyan süllyed le lassan a kisfiam a csüggedés, a kételkedés mocsarába, haragosan küzd Isten ellen, a saját életmódja ellen.
Sokat imádkoztunk a férjemmel. Birkóztunk Istennel. Mindig beszélgettünk Andrew-val az őt nyomasztó kérdésekről, ha erre igénye volt. És szerettük tovább is, amennyire csak tudtuk.
Most, jó néhány hónappal az eset után is elképedek, mekkora változást tud eredményezni néhány biztató szó. Egy idegentől, aki észrevette, aki bátorította, és arra indította, hogy továbbadja, amit kapott tőle.
Mai alapigénkben Pál apostol megosztja velünk, hogy azért küzd a többiekért, "hogy szívükben megerősödve és a szeretetben egyesülve eljussanak a tökéletes megismerés teljes gazdagságára: Isten titkának, Krisztusnak a megismerésére” (Kol 2,2).
Az történik, hogy amikor biztatunk, bátorítunk valakit, szeretetben egyesül szívünk Istennel és egymással. És valami magasabb rendű megértésre jutunk, mely segít felismerni, milyen gazdagok vagyunk Krisztusban.
Azért írtam le ezt ma, mert reggel újra felidézte Andrew, mekkora változást jelentett az életében az a megjegyzés az edzőteremben. Azt mondta, hosszú idő után először érezte újra Isten szeretetének erejét és valóságát, ami előtt hónapokig zárva tartotta a lelkét. És a következő időszakban újra tudott remélni, újra tudott bízni Istenben.

Uram, köszönöm Neked a biztatás kegyelmét. Segíts, hogy lassítani tudjak, és meghalljam szavadat, amivel reményt árasztasz a lelkembe, tudatosítod bennem, hogy látsz, hogy értékelsz, hogy célod van velem! Jézus nevében, Ámen.

Renee Swope: The Difference
Encouragement for today, 2014.06.12.
www.proverbs31.org

2014. november 22., szombat

„Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” 1Kor 11,24



Az emlékezet szó görög eredetije ezen a helyen az anamnésis. Jelentése szándékos emlékezetbe idézés, hogy utólag jobban megértsük egy történés jelentőségét és/vagy a történés következményeit.
Összesen 4 helyen szerepel az Újszövetségben, ebből három az utolsó vacsorához kötődik (Lk 22,19; 1Kor 11,24; 1Kor 11,25), a negyedik a Zsid 10,3, ahol Pál apostol arról beszél, hogy régen az évente ismétlődő kos- és bikaáldozatok a népet az elkövetett bűneikre emlékeztették.
http://biblehub.com/greek/364.htm

Van egy másik görög szó az Újszövetségben, amit mi emlékezetnek fordítunk, ez a hypomnésis. Ez olyan emlékezés, mikor visszagondolunk valamire (a Szentlélek indíttatására), és ez hálát gyújt a szívünkben.
Ez a szó háromszor fordul elő az Újszövetségben: 2Tim 1,5; 2Pét 1,13; 2Pét 3,1.
http://biblehub.com/greek/5280.htm

Amikor Jézus az Úrvacsorát, Eucharistiát alapította, még nem volt mire emlékezni. Ez után következett, hogy a teste megtöretett, a vére kiontatott a bűnök bocsánatára. Amikor a pap Jézus parancsára megismétli az utolsó vacsorán történteket, azt idézi fel, ami az után történt. Nem a bűneinkre emlékeztet, nem is az utolsó vacsorára, hanem jelenvalóvá teszi Krisztus keresztáldozatát, hogy újra meg újra felfogjuk annak jelentőségét: bűneinktől való szabadulásunkat.

2014. november 13., csütörtök

Ha nem teszek semmit sem - Túrmezei E.

Szeretném ezt a verset megőrizni, hogy bármikor megtaláljam, amikor úgy érzem, magam vagy mások betegsége, vagy más körülmény tétlenségre ítél.

Túrmezei Erzsébet: Ha nem teszek semmit sem


Most nem sietek,
most nem rohanok,
most nem tervezek,
most nem akarok,
most nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

Most megnyugoszom,
most elpihenek
békén, szabadon,
mint gyenge gyerek,
és nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

S míg ölel a fény
és ölel a csend,
és árad belém,
és újjáteremt,
míg nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten,

új gyümölcs terem,
másoknak terem,
érik csendesen
erő, győzelem…
ha nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.

2014. november 10., hétfő

Jaj, a botrányokozóknak – egy kis nyelvészkedés


„Monda pedig a tanítványoknak: Lehetetlen dolog, hogy botránkozások ne essenek; de jaj annak, a ki által esnek.Lk 17,1 KG
„Lehetetlen, hogy botránkozások ne essenek; de jaj annak, aki által esnek.” (UF)
„Lehetetlen, hogy botrányok elő ne forduljanak. De jaj annak, aki okozza őket.” SZIT

Nem volt sosem világos nekem, milyen botrányra gondol itt Jézus, vagy milyen megbotránkoztatására a kicsinyeknek, ezért gondoltam, utánajárok.
Az eredeti görög szó a σκάνδαλον, ου, τό, átírva: skandalon.
Elsődleges jelentése a csapdának az a pöcke, amit ha megérint az állat, bezáródik a csapda.
De általában is jelent kelepcét, csapdát, illetve olyan követ, amiben meg lehet botlani gyaloglás közben, szélesebb értelemben bármit, ami tévedést, hibát vagy szűkítve a jelentést: bűnt okoz.
A latinban már botrányként jön elő, a mi nyelvünk valószínű innen vette át. Skandallum formában a 14. században szerepel először magyar szövegben.
Jézus a görög értelem szerint használta. Tehát nem azokról szól, akik botrányt okoznak, vagy megbotránkoztatnak, hanem azokról, akik okai valaki bűnének, akik olyasmit mondtak, tettek, amivel kísértésbe vitték a másikat, és az elbukott.
A Mt 18,7 és további versek értelmezésében is jobb lenne a kezed-lábad „megbotránkoztat” helyett pl. a „bűnbe visz” használata.

A szó különböző alakjai 15 alkalommal fordulnak elő az Újszövetségben:

Matthew 13:41
Matthew 16:23
Matthew 18:7
Matthew 18:7
Matthew 18:7
Luke 17:1
Romans 9:33
Romans 11:9
Romans 14:13
Romans 16:17
1 Corinthians 1:23
Galatians 5:11
1 Peter 2:8
1 John 2:10
Revelation 2:14


Végül néhány angol fordítása a Lk 17,1-nek:

New International Version
Jesus said to his disciples: "Things that cause people to stumble are bound to come, but woe to anyone through whom they come” – itt a botlást okozó dolog jelentésben.

New Living Translation
One day Jesus said to his disciples, "There will always be temptations to sin, but what sorrow awaits the person who does the tempting!” – itt a bűnre kísértés értelemben.

Aramaic Bible in Plain English
And Yeshua said to his disciples, “It is not possible that offenses shall not come, but woe to him by whose hand they shall come.” – megbántás, megsértés, vétek, bűn értelemben

GOD'S WORD® Translation
Jesus told his disciples, "Situations that cause people to lose their faith are certain to arise. But how horrible it will be for the person who causes someone to lose his faith!”
- olyan helyzetek, amik azt okozzák, hogy valaki elveszíti a hitét

2014. november 5., szerda

Lélekerősítő levelek 163

Örüljünk szülőlétünk minden szakaszának
Tracie Miles

„Mindennek megszabott ideje van, és minden szándéknak megvan a maga ideje az ég alatt:” Préd 3,1

„Egész éjjel nevetni fognak?” – kérdezte mókás fintorral a férjem. „Nem tudom” – feleltem kuncogva. „De remélem. Olyan hang ez, amit boldogan hallgatok.”
Kamaszlányunk meghívta hozzánk aludni az egész szurkoló lánycsapatot a kosármérkőzés után. Ahogy megérkeztek, házunk megtelt nevetéssel, csiviteléssel, miközben vidáman majszolták a pizzát és a csokis kekszet.
Lefekvés után nem tudtam elaludni. Nem a vidám hangoskodás miatt, ami természetes, ha egy ház tele van kamaszlányokkal, hanem azon gondolkoztam el, vajon még hányszor lesz alkalmam vendégül látni éjszakára egy csivitelő lánycsapatot. Gyermekeim gyorsan növekednek, tudomásul kell vennem, hogy egy új szakasz közeledik az életünkben.
Elgondoltam, mi minden fog hiányozni, mikor ősztől már nem csak az egyik, hanem mindkét lányom kollégiumba költözik. A fiunk még pár évig itthon lesz, de attól még szülő voltunknak ez a szakasza lassan véget ér. Elnehezedett a szívem.
Emlékszem, hogy ugyanezt éreztem, mikor apróságaim kinőtték a bölcsőt, és rácsos ágyba költöztek. Mikor a lányaim félretolták a babákat és a hajszalagokat, s körömfestés meg divatos ruhák iránt kezdtek érdeklődni. Mikor a fiam már nem aludt többé a macijával. Mikor az elemi osztályok biztonságából bekerültek a felső tagozat félelmetes világába. Mikor leszálltak a bicikliről, és az autó volánja mögé ültek.
Csak feküdtem a sötétben, s ahogy mindezt végiggondoltam, egy meleg könnycsepp indult útjára a szemem sarkából. Ugyanakkor megéreztem Isten simogató vigasztalását, hogy változhat ugyan az életem, de Ő változatlanul velem marad. Imádkozni kezdtem, és éreztem, hogy Isten arra biztat, örüljek a szülőlét minden fázisának, ne sirassam azt, ami elmúlt, mert gyermekem áldás az élet minden szakaszában.
A Salamon királynak tulajdonított Prédikátor könyvében olvashatunk arról, hogy az életben mindennek megvan a maga ideje. Apja, Dávid király halála után Salamonnak megjelent álmában Isten, és felajánlotta, hogy kérjen bármit, megadja neki. Salamon nem győztes hadjáratokat vagy mesés gazdagságot kért, hanem bölcsességet az élet megértéséhez (1Kir 3,5. 10-13). Salamon nem említi a szülőlétet a Prédikátor könyvében, de bölcs tanácsai erre az életállapotra is érvényesek.
Mai alapigénk arra figyelmeztet, hogy az élet időszakok sorozata, és minden Isten időzítése szerint, az Ő ellenőrzése alatt történik: „Mindennek megszabott ideje van, és minden szándéknak megvan a maga ideje az ég alatt:” Préd 3,1
A Prédikátor 3,2-8 olyan élettapasztalatokat sorol fel, melyek a szülői létre is érvényesek. Megvan az ültetés és az aratás időszaka, ideje van a sírásnak és nevetésnek, a szomorkodásnak és az örömtáncnak. Ideje az ölelésnek és az elfordulásnak. Ideje a keresésnek és a keresés feladásának. Ideje a széttépésnek és az összevarrásnak. Ideje a beszédnek és a csendnek. Ideje a megtartásnak és az elengedésnek.
Szülővoltunk tapasztalatait megtaláljuk szétszórva ebben a bekezdésben. Ha el tudjuk fogadni, hogy a szülőségnek különböző szakaszai vannak, megengedjük Istennek, hogy bátorítsa szívünket az egyes időszakokban, feltöltse lelkünket kitartással és megértéssel, átitassa elménket bölcsességgel, ami nemcsak ahhoz kell, hogy átvezessen az egyes szakaszokon, hanem hogy Isten ajándékának tekintsük mindegyiket.
Akármelyik szakaszt éljük most, fogadjuk el örömmel, és sütkérezzünk az áldásaiban. Ha elfogadjuk az időszakokat, békét talál lelkünk, hisz tudhatjuk, hogy épp ott tartunk, ahol Isten akarata szerint lennünk kell, és Ő fel fog készíteni minket életünk következő szakaszára is.
A házam talán nem lesz mindig hangos a nevetéstől éjféltájban, de ha bízom benne, hogy Isten velem van, a szívemben mindig ott lesz az öröm.

Uram, köszönöm a szülői, nagyszülői vagy nevelőszülői méltóságot, a kicsinyeket, akiket a gondjaimra bíztál. Segíts, hogy minden életszakasz minden percét élvezni tudjam, és ha megfájdul a szívem az idő múlása miatt, mindig Nálad keressek vigasztalást. Jézus nevében, Ámen.

Tracie Miles: Enjoying the Seasons of Parenting
Encouragement for today, 2014.05.23.
www.proverbs31.org


Csak ön után
Karen Ehman

„Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.” Jn 15,13

„Én ülök elöl, Karen mama!” – kiáltott a tizenéves fiú, ahogy tornazsákját lóbálva futott a kocsim felé fociedzés után.
„Hogyne, Javari! Ülj hátra! Ő az én anyukám, haver. Én ülök elöl!” – ordította Spencer fiam megvetve a lábát a pozícióharcban. Mialatt a kettő vitatkozott az anyósülésért, megérkezett barátjuk, Grant, és szó nélkül behelyezkedett mellém, győztes mosollyal az arcán.
A gyerekek szeretnek elsők lenni. Meg a felnőttek is. Hányszor küszködtem, mikor helyettesként tanítottam a helyi iskolában, hogy sorba állva menjenek ki szünetre a gyerekek, vagy hogy ne lökdösődjenek az ebédnél. Közbe kellett lépnem, mikor harc folyt a legjobb székekért a könyvtárban, vagy mikor el kellett dönteni, ki lesz a kapitány a délutáni focimeccsen.
Próbáljunk csak munkába menni a reggeli csúcsforgalomban, s képet kapunk arról, hogyan állnak mindehhez a felnőtt emberek. Dudálás, gyilkos tekintetek kísérik a harcot a pár méternyi előnyért, gyorsítanak, egymás elé vágnak, csak hogy a többieket lehagyják. Milyen üdítő élmény kedves embereket látni a dugóban, olyat, aki lelassít, és int, hogy sorolj be elé a mellékutcából. S ha még mosolyog is hozzá, akkor kezded visszanyerni hitedet az emberiségben.
Régebben úgy értelmeztem mai alapigénket, hogy az a legnagyobb szeretet, ha valaki ténylegesen meghal a másikért. De aztán rájöttem, hogy az „életét adja” a mindennapi döntéseink szintjén is értelmezhető.
Elsőbbséget adni a másiknak nem természetes ösztönünk. Velünk született hajlam, hogy magunk vegyük ki a sütis tálból a legnagyobb szeletet ahelyett, hogy felajánlanánk a testvérünknek. Komoly belső harcba kerül felajánlani másnak, amit mi is szeretnénk. Ezért csodáltam mindig, ha valaki ezt rendszeresen gyakorolja.
Édesanyám az egyik, aki számomra az önzetlenséget példázza: egyedülálló szülőként, kevés fizetéssel, éveken át viselte ugyanazt a béleletlen kabátot télen, hogy nekünk jusson meleg dzsekire.
Vagy eszembe jut Alma, aki a kislányom vasárnapi iskolás tanító nénije volt alsótagozaton. Ritkán hallottuk magáról beszélni, de mindig figyelmesen hallgatta, ha mi osztottuk meg vele gondjainkat, rá is kérdezett néha, hogy van-e valami, amiért imádkozhat értünk, a szeretteinkért. Sokan mondták róla, hogy „a legkedvesebb ember, akit valaha ismertem”.
Aztán az a férfi a gyülekezetben, aki mindig kinyitja az ajtót mások előtt, segít a külsős látogatóknak megtalálni a csoportot, amit keresnek, vagy a büfét, ahol kaphatnak egy kávét. És mindezt őszinte mosollyal az arcán. Egyszerűen egy kedves ember.
Olyanokat is ismerek, akik ennél többet adtak oda. Andrew-ra gondolok például, Tami barátnőm fiára. Már pici korában feltűnt az energiája. Később mindig kereste a lehetőséget a szolgálatra. Meg akart védeni másokat. Ez derült ki a játékából, később pedig a beszélgetésekből, mikor kamasz fiúként az álmairól beszélt. Tizenkilenc évesen halt meg messze otthonról, életét adva hazájáért a harcmezőn.
Feltehetőleg nem lesz szükség életünk feláldozására, de a mindennapokban tudnánk-e kicsit többször magunk elé engedni másokat? Keresni, hogyan tudnánk enyhíteni a szükségeiken, miközben mi a magunkét egy időre félretesszük? Bizonyos értelemben életünket adni napról-napra a másikért?
Ha ezt tesszük, Krisztust modellezzük a figyelő világ előtt, és megtanuljuk, hogyan válhat jelszavunkká a „csak ön után” a mindennapokban.
Én igyekszem. Ha valaha találkozunk, ki fogom nyitni előtted az ajtót, és mosolyogva előre engedlek. Még az is lehet, hogy neked hagyom a legnagyobb szelet süteményt. (Esetleg.)

Uram, segíts, hogy önzetlen legyek, hogy szándékosan keressem a lehetőségét annak, hogy másokat magam elé helyezzek az élet apró dolgaiban. Vagy hogy meghozzam a legnagyobb áldozatot, ha arra hívsz. Azt szeretném, hogy mikor rám néznek az emberek, Te juss eszükbe. Jézus nevében, Ámen.

Karen Ehman: No, After You
Encouragement for today, 2014.05.26.
www.proverbs31.org


A futó apa története

Sherri Gragg

„Nincs semmi elmarasztaló ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban élnek.” Róm 8,1


Teljes nyugalom vett körül. Csendben ültem az ablak előtt bibliámmal és imanaplómmal az ölemben, tökéletes békességet sugallt minden. De a szívem ismerős fájdalomtól volt nehéz.
Egész életemben jártam templomba. Az „Amazing Grace” épp olyan ismerős volt, mint az altatódalok, amikkel édesanyám ringatott, ám Isten-képem inkább hasonlított egy mérges, távoli bíróhoz, mint gyöngéd, megbocsátó Édesapához. Hogyan fogadhatna el engem egy szent Isten az összes hibámmal együtt?
Lehajtottam a fejem, eleredtek a könnyeim, és imádkozni kezdtem olyan őszintén, ahogy csak akkor tudunk imádkozni, mikor erőnk végére értünk.
Tudom, hogy a Biblia azt írja, nem éri ítélet azokat, akik Krisztus Jézusban vannak, de úgy látszik, nem tudom ezt elhinni. Valahányszor Feléd fordulok, megremegek a félelemtől!
Feladom. Nem tudok egyedül továbbhaladni. Gyógyítsd meg a szívemet, kérlek!

A következő év során Isten megtette értem azt, amit magamtól nem voltam képes. Forradalmasította Róla alkotott képemet.
Az egyik meghatározó történet ebben a folyamatban az volt, amit A tékozló fiú néven ismerünk, és a Lukács 15,11-32-ben olvashatunk. Megtudtam, hogy a közel-keleti egyházban a történetet más címmel ismerik: A futó apa története. A címek közti különbség fontos kulturális ismeretet tükröz azokról, akiknek Jézus eredetileg ezt a történetet elmesélte.
A bibliai történetben a fiú kikéri a rá eső részt a családi vagyonból, elhagyja otthonát, rendkívüli szomorúságot okozva édesapjának. Egy idő múlva ott láthatjuk ágrólszakadtan egy idegen földön, amint elhatározza, hogy visszatér apjához, hátha felfogadja szolgának.
Azt írja a történet, hogy az apa messziről meglátja, és eléje fut. Ez a kép, a futó apa képe hatott nagyon erősen a kortársak lelkére.
Először is, a Közel-Keleten méltóságon alulinak tartották bármelyik férfi számára a futást. A gyerekek szoktak szaladgálni. Futás közben a férfi fel kellett nyalábolja köntösét, hogy ne bukjon el benne, ezzel közszemlére tette csupasz lábszárát, ami szintén nagyon megalázó és szégyenletes dolog volt.
Az apa futásának oka még ennél is megdöbbentőbb. Nagyon komoly dolognak számított, ha egy zsidó fiatalember elherdálta az örökségét idegen földön. Ha ez mégis megtörtént, és ráadásul volt képe hazatérni a falujába, az egész közösség ítéletére számíthatott egy Kezazah nevű hagyomány alapján. Amikor a közösség tudomására jut a pénz elvesztegetése, a férfiak körbeveszik, és egy cserépedényt csapnak a lába elé, hogy összetörjön. Ha ez sikerül, akkor kihirdetik, hogy megszakad minden kapcsolat közte és a családja, a közösség között, halottnak nyilvánítják.
A történetbeli édesapa, bár a szívét összetörte a fia, mindig várta, leste a visszatértét. Tudta jól, mi következik, ha a falubeliek hamarabb veszik észre. Megszégyenítenék a gyermekét, és ha a cserépedény leesik és széttörik a lába előtt, örökre elveszíti a fiát. Ezért az apa azt tette, amit egyetlen közel-keleti férfi sem tenne önszántából: felnyalábolta a köntösét, és futni kezdett.
Futott végig az utcán, mialatt szomszédai elborzadva nézték. Futott tovább, mialatt fiúgyermekek csatlakoztak hozzá kiabálva, csúfolódva. Futott, hogy megelőzze a tömeget, mely már megindult a bűnös fiú felé, aki feltűnt a falu szélén. Futott, hogy megelőzze azt, ami ésszerű és jogos volt. Futott, hogy megelőzze az ítéletet - fia szégyenét magára vette.
Mikor végre elért hozzá, átölelte gyermekét, megcsókolta kétfelől az orcáját, és kihirdette, hogy vendégséget rendez a tiszteletére.
Azt mondja Jézus, hogy ilyen az Isten.
Hosszú ideig úgy képzeltem, hogy Isten teljhatalmú, hideg, érzéketlen bíró. De ma már, ha Rá gondolok, úgy látom, mintha futna felém, magára véve a szégyenemet, hogy megszabadítson szeretetével, mely olyan sokba kerül neki.

Atyám, határtalanul hálás vagyok, amiért futsz felém. Segíts, hogy megpihenhessek irgalmadban, és bízni tudjak végtelen szeretetedben. Jézus nevében, Ámen.

Sherri Gragg: The Story of the Running Father
Encouragement for today, 2014.05.27.
www.proverbs31.org


Túl a változás fájdalmán

Lynn Cowell

„Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, s fölment külön velük egy magas hegyre. elváltozott előttük: arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett, hogy vakított, mint a fény.” Mt 17,1-2


Emlékszem, milyen volt, mikor fiatal koromban összetört a szívem. Még ma is belém nyilall a fájdalom, ha az enyémhez hasonló történetet hallok.
Emlékszem, hányszor megkérdeztem Istent: Mondd, Uram, miért? Miért nem jó ő nekem? Miért kell most szakítanunk?
Isten egyértelművé tette, hogy választanom kell, és én Őt választottam. Fiatal szívem engedelmeskedett, de nem adta meg könnyen magát. Akkor még Istennel való utam elején jártam, nem ismertem az engedelmesség áldásait. De engedelmeskedtem, és reméltem, hogy Isten tudja, mit tesz.
A szakításokon, megtört szíveken át Isten egy új helyre vezet, ahol olyan oldalát tudja megmutatni, amit addig nem láttam. Ki kellett lépnem egy fiú szerelméből, hogy belépjek az Ő „szerelmébe”.
Félrevezetett szívem azt sugallta, hogy attól vagyok valaki, ha tartozom valakihez. Isten üzenete más volt. Helyváltoztatásra késztetett, hogy megismerjem az Igaz Szeretetet.
Jézus meg kellett, hogy változtassa a helyzetemet, hogy más látószögből lássak.
Irántam való nagy szeretetből Jézus nem hagyta, hogy azon a helyen maradjak, ahol teljes függésben élek egy másik ember szeretetétől. Inkább átköltöztetett egy magányos helyre, ahol át tudta alakítani a szeretetről alkotott képem.
Úgy tűnik, Istennek gyakran kell megváltoztatnia az emberek helyzetét, hogy új szemszögből lássák a dolgokat. Mai alapigénkben Jézus valami többet akart megmutatni három tanítványának, ezért felvezette őket egy magas hegyre. Oda, ahol távol vannak mindenki mástól. Egy nehezen megközelíthető helyre. Ám ezen a helyen meg fogja változtatni látószögüket. Itt, a szemük előtt, Jézus arca ragyogni kezdett, mint a nap, és hallották az Atya szózatát: „Ez az én Fiam” (Mt 17,5a).
Mikor a tanítványok új helyre kerültek, lehetővé vált, hogy Jézust új perspektívából lássák. És talán önmagukat is.
Nem az a szakítás volt az egyetlen alkalom, amikor Isten új helyre vezetett, hogy megváltoztassa a perspektívát, ahonnan nézem az életet. Költözések, állásváltások, az emberek életében és szívében betöltött szerepem – a helyem mindegyre változik. Minden változás lehetőséget ad Istennek, hogy a látószögemet is megváltoztassa. Mint a tanítványok, én is új szögből láthatom Őt: Gondviselőként, Gyógyítóként, Igaz Szerelmesemként.
Van-e az életednek olyan területe, ahol épp most változik a helyzeted? Talán anyaszerepedben vagy egy új munkahelyen, otthon vagy a hivatásodban. Ezen az új helyen szerető Atyád meg akarja mutatni az Ő látószögéből, kicsoda Ő, és mit akar véghezvinni benned és általad. Lépj túl a változás fájdalmán, nyisd meg a szíved, és kérd Istent, változtassa meg látószögedet, hogy észrevedd Őt ezen az új helyen.

Uram, a változás gyakran fájdalmas, és amit én szeretnék, nem mindig a legjobb nekem. Lágyítsd meg a szívemet, hogy túl tudjak nézni a fájdalmon, és lássam meg szeretetedet irántam. Add, hogy a Te látószögedből nézzem az életet. Jézus nevében, Ámen.

Lynn Cowell: Getting Past the Pain of Change
Encouragement for today, 2014.05.28.
www.proverbs31.org


Tanuld meg szeretni saját történetedet

Lysa TerKeurst

„Valahányszor rátok gondolok, hálát adok Istenemnek” Fil 1,3

Múlt télen egy nap a konyhában nevetgéltem egyik gyermekemmel, mialatt kemény makaróni darabokat szedegettem ki az olvadt sajtból. A sajtos makaróni receptben nem volt szó róla, hogy előre meg kell főzni a makarónit, mielőtt a csudafazekam fedelét lezárnám.
Épp a konyhai malőr képét készültem felrakni az Instagramra, mikor fentről meghallottam másik gyermekem visítását törülköző után.
Beletelt egy percbe, míg kiszedtem belőle, mi okozza a pánikot, de akkor már a mennyezeten megjelentek az első foltok, és csepegni kezdett a víz a konyhába. A vécéből.
Futottam. Nem futottam, repültem felfelé a lépcsőn. „Fordítsd el a vécé mögött azt az ezüst színű gombot! Gyorsan! Azzal elzárod a vizet!”
Később, még ugyanazon nap estéjén táncoló-ugráló terepnek használt díványunk beadta a kulcsot. Nem volt hajlandó eltűrni tovább sáros-havas, energikus tizenévesek állandó rohamát. Nyugodj békében, drága díványunk.
A makarónin nevettem. A túlfolyt vécét megoldottam. A díványnál már megsértődtem.
Vége a napnak.
Egy újabb lap, ami az életemet történetté – az én történetemmé – teszi.
Nem olyanná, mint ami a regényekben, a széles vásznon zajlik.
Azok fényesebbek, tökéletesebbnek tűnnek.
A filmvásznon szereplő anyukáknak nem csíkos a bőrük, a sok mac-es kajától. Az ő konyhájuk plafonján nincsenek foltok attól, hogy… nos azért, mert az ő gyerekeik nem használnak túl sok háromrétegű vécépapírt. És az ő díványuk nem megy szét javíthatatlanul.
De én szeretem az én történetemet. Azt szeretem a legjobban.
Miért? Hogyan?
Mert előre eldöntöttem, hogy szeretni fogom.
Elhatároztam, hogy a burjánzó élet jelének látok minden malőrt, minden félresikerült cselekedetet.
Be tudtam ezt tökéletesen tartani? Dehogyis.
De ha csak naponta egyszer is tudunk hálásan gondolni rá, máris másként fogunk viszonyulni a történetünkhöz.
Szebb lesz, jobb lesz.
Ahogy cipeltem lefelé a nedves törülközőket, a tekintetem a bejárati ajtó mellett sorakozó cipőkre esett.
Mai alapigénk, a Fil 1,3 jutott eszembe, amikor Pál azt mondja: „valahányszor rátok gondolok, hálát adok Istenemnek”. Minden nap találhatok egy csomó dolgot, ami arra késztethet, hogy hálát adjak Istennek azokért, akiket az életem részévé tett. Hogy élvezzem történetem minden részletét. Kezdve azokkal cipőkkel.
Így suttogtam magamban: „Állj meg, és nézz körül. Újra meg újra. Vedd észre, mennyi élménynek való vesz körül, örvendj, és adj hálát Istennek ezekért a percekért.”
Akik körülnéznek, felfedezik a szeretnivalót maguk körül, és megtanulják szeretni a történetüket.
Mi lenne, ha elhatároznád, hogy ma mindent ilyen szemmel fogsz nézni?
Uram, köszönöm ezt a mai üzenetedet. Segíts, hogy hálás szívvel tudjak körülnézni, függetlenül attól, mekkora zűrzavar van épp az életemben (vagy a házamban!). Élvezni szeretném ezt az egész tökéletlen szépséget. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Learn to Love Your Story
Encouragement for today, 2014.05.29.
www.proverbs31.org


Isten hozott a Rossz Anyukák Klubjában

Kathi Lipp

„De ő ezt mondta nekem: ’Elég neked az én kegyelmem. Mert az én erőm a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.’ Ezért a legszívesebben a gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje költözzön belém.” 2Kor 12,9


Egyike volt anyaságom zsúfolt reggeleinek.
Táskák? Rendben.
Justin ünnepi öltönye? Rendben.
Uzsonnák? Rendben.
Indulhatunk.
Aztán a munkahelyemen Justin könnyes telefonja: „Anya, otthon hagytam az öltönyömet!”
Általában nem szoktam beleavatkozni a természetes következmények alakulásába, de most tudtam, mennyire el van keseredve a kisfiam. Megígértem neki, hogy mire az ünnepi felvonulás elkezdődik, beérek a ruhájával az iskolába.
Már épp sorakozni kezdtek, mikor odarohantam, hogy átadjam Justinnak a szatyrot. Az osztályfőnöke megállított. „Ha Justin otthon felejtette az öltönyét, akkor iskolai egyenruhában vesz részt a felvonuláson.”
Micsoda? De hisz véletlen feledékenység volt! Kinek képzeli magát, hogy majd ő mondja meg, hogy neveljem a gyerekemet?
Kisfiam felvonult a színpadra – egyedül ő volt egyenruhában.
Szomorú volt. De aztán a felvonulás végén, a narancsos sütit majszolva a többiekkel, nyoma sem volt rajta a bánkódásnak.
Én viszont nem tudtam olyan könnyen túltenni magam.
Meg voltam győződve róla, hogy látva Justint a kék pólójában, mindenki a teremben odaképzelt a nyakába egy feliratot: „Rossz anyukám van”, és közben azt gondolják, hogy az anyja tehet róla, hogy szégyenkezik a gyermeke.
Voltál már hasonló helyzetben? Mikor elborított a szégyen valamilyen anyasági kudarc miatt? Mindig próbáltam rejtegetni a hiányosságaimat, reméltem, nem veszik észre a gyengeségeimet. De megtanultam, hogy ha fel merem vállalni a kudarcokat, eljutok végre az alázatosságban oda, hogy elismerjem, segítségre van szükségem.
A 2Kor 12,9 figyelmeztet, hogy Isten kegyelme elég, és az Ő ereje a gyengeségünkben teljesedik ki. Ami azt jelenti, hogy minél gyengébbek vagyunk, annál inkább megtapasztaljuk Isten erejét.
Mit tehetünk, hogy Isten ereje felülírja gyengeségünket?
Legyünk irgalmasak más anyukákkal.
És most tonnányi irgalomra gondolok. Valahogy így: „Együttérző tekintettel nézek rád, akit behívattak az igazgatói irodába, mert a gyermeke csúnyán beszélt a társaival. Tudom, hogy én is lehetnék a helyedben.”
Felejtsük el örökre „az én gyerekem sohasem tenne ilyet” típusú mondatokat. Biztosíthatlak, hogy minden anya minden gyermeke követett már el olyasmit, ami miatt szégyenkezhetne. És minden anya érezte már azt, hogy egyedül neki nem sikerül jól nevelnie a gyermekeit.
Legyünk irgalmasak saját magunkkal.
Évekkel ezelőtt könnyen beleestem a „nem vagyok jó anya”-tudat vermébe, ha például valamelyik gyerekem nyilvánosan kiverte a hisztit. Ha azt hallottam, hogy egy gyermek azt mondja: „Igen, anyu”, vagy „Segíthetek?” napokig gyötörtem magam, hogy én tehetek róla, ha az enyémek nem ilyenek.
Pedig ahogy Kim barátnőm mondta egyszer: „Voltál mostanában a Gulliverben? Ott minden polc előtt minden alkalommal legalább egy hisztit megtapasztalhatsz.”
A hiszti csak hiszti. Nem a nevelésedről adott bizonyítvány.
Forduljunk Istenhez segítségért.
Könnyen Istenhez fordulunk a nagy dolgokban. De odafutunk-e hozzá, ha otthon felejtjük az ünneplő ruhát?
Két barátnőmmel tényleg alapítottunk egy Rossz Anyukák Klubot, mikor egy alkalommal mindhárman úgy éreztük megbuktunk gyermeknevelésből. Hát nem csudajó, hogy Isten társakat ad melléd a veremben?
Ha egyikőnk gyermeke épp „benne van” – legyen az helytelen attitűd, rossz magatartás, hibás döntés – van két másik anyuka, akik készek meghallgatni, úgy imádkozni, mintha saját gyermekükről volna szó, és ha kérjük, tanácsot is kapunk egymástól. Mert erről szól a történet. Elismerjük gyengeségünket, Isten elé tárjuk, és hagyjuk, hogy kegyelme puha takarójával betakargassa.

Uram, azért imádkozom, hogy a Te kegyelmedet keressem akkor is, ha erős vagyok, akkor is, ha gyenge, és amikor mások jót vagy rosszat látnak az életemben, tudhassák, hogy a Te erőd tart fenn a mindennapokban. Jézus nevében, Ámen.

Kathi Lipp: Welcome to the Bad Mom’s Club
Encouragement for today, 2014.06.03.
www.proverbs31.org