Lélekerősítő levelek 163

Örüljünk szülőlétünk minden szakaszának
Tracie Miles

„Mindennek megszabott ideje van, és minden szándéknak megvan a maga ideje az ég alatt:” Préd 3,1

„Egész éjjel nevetni fognak?” – kérdezte mókás fintorral a férjem. „Nem tudom” – feleltem kuncogva. „De remélem. Olyan hang ez, amit boldogan hallgatok.”
Kamaszlányunk meghívta hozzánk aludni az egész szurkoló lánycsapatot a kosármérkőzés után. Ahogy megérkeztek, házunk megtelt nevetéssel, csiviteléssel, miközben vidáman majszolták a pizzát és a csokis kekszet.
Lefekvés után nem tudtam elaludni. Nem a vidám hangoskodás miatt, ami természetes, ha egy ház tele van kamaszlányokkal, hanem azon gondolkoztam el, vajon még hányszor lesz alkalmam vendégül látni éjszakára egy csivitelő lánycsapatot. Gyermekeim gyorsan növekednek, tudomásul kell vennem, hogy egy új szakasz közeledik az életünkben.
Elgondoltam, mi minden fog hiányozni, mikor ősztől már nem csak az egyik, hanem mindkét lányom kollégiumba költözik. A fiunk még pár évig itthon lesz, de attól még szülő voltunknak ez a szakasza lassan véget ér. Elnehezedett a szívem.
Emlékszem, hogy ugyanezt éreztem, mikor apróságaim kinőtték a bölcsőt, és rácsos ágyba költöztek. Mikor a lányaim félretolták a babákat és a hajszalagokat, s körömfestés meg divatos ruhák iránt kezdtek érdeklődni. Mikor a fiam már nem aludt többé a macijával. Mikor az elemi osztályok biztonságából bekerültek a felső tagozat félelmetes világába. Mikor leszálltak a bicikliről, és az autó volánja mögé ültek.
Csak feküdtem a sötétben, s ahogy mindezt végiggondoltam, egy meleg könnycsepp indult útjára a szemem sarkából. Ugyanakkor megéreztem Isten simogató vigasztalását, hogy változhat ugyan az életem, de Ő változatlanul velem marad. Imádkozni kezdtem, és éreztem, hogy Isten arra biztat, örüljek a szülőlét minden fázisának, ne sirassam azt, ami elmúlt, mert gyermekem áldás az élet minden szakaszában.
A Salamon királynak tulajdonított Prédikátor könyvében olvashatunk arról, hogy az életben mindennek megvan a maga ideje. Apja, Dávid király halála után Salamonnak megjelent álmában Isten, és felajánlotta, hogy kérjen bármit, megadja neki. Salamon nem győztes hadjáratokat vagy mesés gazdagságot kért, hanem bölcsességet az élet megértéséhez (1Kir 3,5. 10-13). Salamon nem említi a szülőlétet a Prédikátor könyvében, de bölcs tanácsai erre az életállapotra is érvényesek.
Mai alapigénk arra figyelmeztet, hogy az élet időszakok sorozata, és minden Isten időzítése szerint, az Ő ellenőrzése alatt történik: „Mindennek megszabott ideje van, és minden szándéknak megvan a maga ideje az ég alatt:” Préd 3,1
A Prédikátor 3,2-8 olyan élettapasztalatokat sorol fel, melyek a szülői létre is érvényesek. Megvan az ültetés és az aratás időszaka, ideje van a sírásnak és nevetésnek, a szomorkodásnak és az örömtáncnak. Ideje az ölelésnek és az elfordulásnak. Ideje a keresésnek és a keresés feladásának. Ideje a széttépésnek és az összevarrásnak. Ideje a beszédnek és a csendnek. Ideje a megtartásnak és az elengedésnek.
Szülővoltunk tapasztalatait megtaláljuk szétszórva ebben a bekezdésben. Ha el tudjuk fogadni, hogy a szülőségnek különböző szakaszai vannak, megengedjük Istennek, hogy bátorítsa szívünket az egyes időszakokban, feltöltse lelkünket kitartással és megértéssel, átitassa elménket bölcsességgel, ami nemcsak ahhoz kell, hogy átvezessen az egyes szakaszokon, hanem hogy Isten ajándékának tekintsük mindegyiket.
Akármelyik szakaszt éljük most, fogadjuk el örömmel, és sütkérezzünk az áldásaiban. Ha elfogadjuk az időszakokat, békét talál lelkünk, hisz tudhatjuk, hogy épp ott tartunk, ahol Isten akarata szerint lennünk kell, és Ő fel fog készíteni minket életünk következő szakaszára is.
A házam talán nem lesz mindig hangos a nevetéstől éjféltájban, de ha bízom benne, hogy Isten velem van, a szívemben mindig ott lesz az öröm.

Uram, köszönöm a szülői, nagyszülői vagy nevelőszülői méltóságot, a kicsinyeket, akiket a gondjaimra bíztál. Segíts, hogy minden életszakasz minden percét élvezni tudjam, és ha megfájdul a szívem az idő múlása miatt, mindig Nálad keressek vigasztalást. Jézus nevében, Ámen.

Tracie Miles: Enjoying the Seasons of Parenting
Encouragement for today, 2014.05.23.
www.proverbs31.org


Csak ön után
Karen Ehman

„Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.” Jn 15,13

„Én ülök elöl, Karen mama!” – kiáltott a tizenéves fiú, ahogy tornazsákját lóbálva futott a kocsim felé fociedzés után.
„Hogyne, Javari! Ülj hátra! Ő az én anyukám, haver. Én ülök elöl!” – ordította Spencer fiam megvetve a lábát a pozícióharcban. Mialatt a kettő vitatkozott az anyósülésért, megérkezett barátjuk, Grant, és szó nélkül behelyezkedett mellém, győztes mosollyal az arcán.
A gyerekek szeretnek elsők lenni. Meg a felnőttek is. Hányszor küszködtem, mikor helyettesként tanítottam a helyi iskolában, hogy sorba állva menjenek ki szünetre a gyerekek, vagy hogy ne lökdösődjenek az ebédnél. Közbe kellett lépnem, mikor harc folyt a legjobb székekért a könyvtárban, vagy mikor el kellett dönteni, ki lesz a kapitány a délutáni focimeccsen.
Próbáljunk csak munkába menni a reggeli csúcsforgalomban, s képet kapunk arról, hogyan állnak mindehhez a felnőtt emberek. Dudálás, gyilkos tekintetek kísérik a harcot a pár méternyi előnyért, gyorsítanak, egymás elé vágnak, csak hogy a többieket lehagyják. Milyen üdítő élmény kedves embereket látni a dugóban, olyat, aki lelassít, és int, hogy sorolj be elé a mellékutcából. S ha még mosolyog is hozzá, akkor kezded visszanyerni hitedet az emberiségben.
Régebben úgy értelmeztem mai alapigénket, hogy az a legnagyobb szeretet, ha valaki ténylegesen meghal a másikért. De aztán rájöttem, hogy az „életét adja” a mindennapi döntéseink szintjén is értelmezhető.
Elsőbbséget adni a másiknak nem természetes ösztönünk. Velünk született hajlam, hogy magunk vegyük ki a sütis tálból a legnagyobb szeletet ahelyett, hogy felajánlanánk a testvérünknek. Komoly belső harcba kerül felajánlani másnak, amit mi is szeretnénk. Ezért csodáltam mindig, ha valaki ezt rendszeresen gyakorolja.
Édesanyám az egyik, aki számomra az önzetlenséget példázza: egyedülálló szülőként, kevés fizetéssel, éveken át viselte ugyanazt a béleletlen kabátot télen, hogy nekünk jusson meleg dzsekire.
Vagy eszembe jut Alma, aki a kislányom vasárnapi iskolás tanító nénije volt alsótagozaton. Ritkán hallottuk magáról beszélni, de mindig figyelmesen hallgatta, ha mi osztottuk meg vele gondjainkat, rá is kérdezett néha, hogy van-e valami, amiért imádkozhat értünk, a szeretteinkért. Sokan mondták róla, hogy „a legkedvesebb ember, akit valaha ismertem”.
Aztán az a férfi a gyülekezetben, aki mindig kinyitja az ajtót mások előtt, segít a külsős látogatóknak megtalálni a csoportot, amit keresnek, vagy a büfét, ahol kaphatnak egy kávét. És mindezt őszinte mosollyal az arcán. Egyszerűen egy kedves ember.
Olyanokat is ismerek, akik ennél többet adtak oda. Andrew-ra gondolok például, Tami barátnőm fiára. Már pici korában feltűnt az energiája. Később mindig kereste a lehetőséget a szolgálatra. Meg akart védeni másokat. Ez derült ki a játékából, később pedig a beszélgetésekből, mikor kamasz fiúként az álmairól beszélt. Tizenkilenc évesen halt meg messze otthonról, életét adva hazájáért a harcmezőn.
Feltehetőleg nem lesz szükség életünk feláldozására, de a mindennapokban tudnánk-e kicsit többször magunk elé engedni másokat? Keresni, hogyan tudnánk enyhíteni a szükségeiken, miközben mi a magunkét egy időre félretesszük? Bizonyos értelemben életünket adni napról-napra a másikért?
Ha ezt tesszük, Krisztust modellezzük a figyelő világ előtt, és megtanuljuk, hogyan válhat jelszavunkká a „csak ön után” a mindennapokban.
Én igyekszem. Ha valaha találkozunk, ki fogom nyitni előtted az ajtót, és mosolyogva előre engedlek. Még az is lehet, hogy neked hagyom a legnagyobb szelet süteményt. (Esetleg.)

Uram, segíts, hogy önzetlen legyek, hogy szándékosan keressem a lehetőségét annak, hogy másokat magam elé helyezzek az élet apró dolgaiban. Vagy hogy meghozzam a legnagyobb áldozatot, ha arra hívsz. Azt szeretném, hogy mikor rám néznek az emberek, Te juss eszükbe. Jézus nevében, Ámen.

Karen Ehman: No, After You
Encouragement for today, 2014.05.26.
www.proverbs31.org


A futó apa története
Sherri Gragg

„Nincs semmi elmarasztaló ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban élnek.” Róm 8,1

Teljes nyugalom vett körül. Csendben ültem az ablak előtt bibliámmal és imanaplómmal az ölemben, tökéletes békességet sugallt minden. De a szívem ismerős fájdalomtól volt nehéz.
Egész életemben jártam templomba. Az „Amazing Grace” épp olyan ismerős volt, mint az altatódalok, amikkel édesanyám ringatott, ám Isten-képem inkább hasonlított egy mérges, távoli bíróhoz, mint gyöngéd, megbocsátó Édesapához. Hogyan fogadhatna el engem egy szent Isten az összes hibámmal együtt?
Lehajtottam a fejem, eleredtek a könnyeim, és imádkozni kezdtem olyan őszintén, ahogy csak akkor tudunk imádkozni, mikor erőnk végére értünk.
Tudom, hogy a Biblia azt írja, nem éri ítélet azokat, akik Krisztus Jézusban vannak, de úgy látszik, nem tudom ezt elhinni. Valahányszor Feléd fordulok, megremegek a félelemtől!
Feladom. Nem tudok egyedül továbbhaladni. Gyógyítsd meg a szívemet, kérlek!
A következő év során Isten megtette értem azt, amit magamtól nem voltam képes. Forradalmasította Róla alkotott képemet.
Az egyik meghatározó történet ebben a folyamatban az volt, amit A tékozló fiú néven ismerünk, és a Lukács 15,11-32-ben olvashatunk. Megtudtam, hogy a közel-keleti egyházban a történetet más címmel ismerik: A futó apa története. A címek közti különbség fontos kulturális ismeretet tükröz azokról, akiknek Jézus eredetileg ezt a történetet elmesélte.
A bibliai történetben a fiú kikéri a rá eső részt a családi vagyonból, elhagyja otthonát, rendkívüli szomorúságot okozva édesapjának. Egy idő múlva ott láthatjuk ágrólszakadtan egy idegen földön, amint elhatározza, hogy visszatér apjához, hátha felfogadja szolgának.
Azt írja a történet, hogy az apa messziről meglátja, és eléje fut. Ez a kép, a futó apa képe hatott nagyon erősen a kortársak lelkére.
Először is, a Közel-Keleten méltóságon alulinak tartották bármelyik férfi számára a futást. A gyerekek szoktak szaladgálni. Futás közben a férfi fel kellett nyalábolja köntösét, hogy ne bukjon el benne, ezzel közszemlére tette csupasz lábszárát, ami szintén nagyon megalázó és szégyenletes dolog volt.
Az apa futásának oka még ennél is megdöbbentőbb. Nagyon komoly dolognak számított, ha egy zsidó fiatalember elherdálta az örökségét idegen földön. Ha ez mégis megtörtént, és ráadásul volt képe hazatérni a falujába, az egész közösség ítéletére számíthatott egy Kezazah nevű hagyomány alapján. Amikor a közösség tudomására jut a pénz elvesztegetése, a férfiak körbeveszik, és egy cserépedényt csapnak a lába elé, hogy összetörjön. Ha ez sikerül, akkor kihirdetik, hogy megszakad minden kapcsolat közte és a családja, a közösség között, halottnak nyilvánítják.
A történetbeli édesapa, bár a szívét összetörte a fia, mindig várta, leste a visszatértét. Tudta jól, mi következik, ha a falubeliek hamarabb veszik észre. Megszégyenítenék a gyermekét, és ha a cserépedény leesik és széttörik a lába előtt, örökre elveszíti a fiát. Ezért az apa azt tette, amit egyetlen közel-keleti férfi sem tenne önszántából: felnyalábolta a köntösét, és futni kezdett.
Futott végig az utcán, mialatt szomszédai elborzadva nézték. Futott tovább, mialatt fiúgyermekek csatlakoztak hozzá kiabálva, csúfolódva. Futott, hogy megelőzze a tömeget, mely már megindult a bűnös fiú felé, aki feltűnt a falu szélén. Futott, hogy megelőzze azt, ami ésszerű és jogos volt. Futott, hogy megelőzze az ítéletet - fia szégyenét magára vette.
Mikor végre elért hozzá, átölelte gyermekét, megcsókolta kétfelől az orcáját, és kihirdette, hogy vendégséget rendez a tiszteletére.
Azt mondja Jézus, hogy ilyen az Isten.
Hosszú ideig úgy képzeltem, hogy Isten teljhatalmú, hideg, érzéketlen bíró. De ma már, ha Rá gondolok, úgy látom, mintha futna felém, magára véve a szégyenemet, hogy megszabadítson szeretetével, mely olyan sokba kerül neki.

Atyám, határtalanul hálás vagyok, amiért futsz felém. Segíts, hogy megpihenhessek irgalmadban, és bízni tudjak végtelen szeretetedben. Jézus nevében, Ámen.

Sherri Gragg: The Story of the Running Father
Encouragement for today, 2014.05.27.
www.proverbs31.org


Túl a változás fájdalmán
Lynn Cowell

„Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, s fölment külön velük egy magas hegyre. elváltozott előttük: arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett, hogy vakított, mint a fény.” Mt 17,1-2

Emlékszem, milyen volt, mikor fiatal koromban összetört a szívem. Még ma is belém nyilall a fájdalom, ha az enyémhez hasonló történetet hallok.
Emlékszem, hányszor megkérdeztem Istent: Mondd, Uram, miért? Miért nem jó ő nekem? Miért kell most szakítanunk?
Isten egyértelművé tette, hogy választanom kell, és én Őt választottam. Fiatal szívem engedelmeskedett, de nem adta meg könnyen magát. Akkor még Istennel való utam elején jártam, nem ismertem az engedelmesség áldásait. De engedelmeskedtem, és reméltem, hogy Isten tudja, mit tesz.
A szakításokon, megtört szíveken át Isten egy új helyre vezet, ahol olyan oldalát tudja megmutatni, amit addig nem láttam. Ki kellett lépnem egy fiú szerelméből, hogy belépjek az Ő „szerelmébe”.
Félrevezetett szívem azt sugallta, hogy attól vagyok valaki, ha tartozom valakihez. Isten üzenete más volt. Helyváltoztatásra késztetett, hogy megismerjem az Igaz Szeretetet.
Jézus meg kellett, hogy változtassa a helyzetemet, hogy más látószögből lássak.
Irántam való nagy szeretetből Jézus nem hagyta, hogy azon a helyen maradjak, ahol teljes függésben élek egy másik ember szeretetétől. Inkább átköltöztetett egy magányos helyre, ahol át tudta alakítani a szeretetről alkotott képem.
Úgy tűnik, Istennek gyakran kell megváltoztatnia az emberek helyzetét, hogy új szemszögből lássák a dolgokat. Mai alapigénkben Jézus valami többet akart megmutatni három tanítványának, ezért felvezette őket egy magas hegyre. Oda, ahol távol vannak mindenki mástól. Egy nehezen megközelíthető helyre. Ám ezen a helyen meg fogja változtatni látószögüket. Itt, a szemük előtt, Jézus arca ragyogni kezdett, mint a nap, és hallották az Atya szózatát: „Ez az én Fiam” (Mt 17,5a).
Mikor a tanítványok új helyre kerültek, lehetővé vált, hogy Jézust új perspektívából lássák. És talán önmagukat is.
Nem az a szakítás volt az egyetlen alkalom, amikor Isten új helyre vezetett, hogy megváltoztassa a perspektívát, ahonnan nézem az életet. Költözések, állásváltások, az emberek életében és szívében betöltött szerepem – a helyem mindegyre változik. Minden változás lehetőséget ad Istennek, hogy a látószögemet is megváltoztassa. Mint a tanítványok, én is új szögből láthatom Őt: Gondviselőként, Gyógyítóként, Igaz Szerelmesemként.
Van-e az életednek olyan területe, ahol épp most változik a helyzeted? Talán anyaszerepedben vagy egy új munkahelyen, otthon vagy a hivatásodban. Ezen az új helyen szerető Atyád meg akarja mutatni az Ő látószögéből, kicsoda Ő, és mit akar véghezvinni benned és általad. Lépj túl a változás fájdalmán, nyisd meg a szíved, és kérd Istent, változtassa meg látószögedet, hogy észrevedd Őt ezen az új helyen.

Uram, a változás gyakran fájdalmas, és amit én szeretnék, nem mindig a legjobb nekem. Lágyítsd meg a szívemet, hogy túl tudjak nézni a fájdalmon, és lássam meg szeretetedet irántam. Add, hogy a Te látószögedből nézzem az életet. Jézus nevében, Ámen.

Lynn Cowell: Getting Past the Pain of Change
Encouragement for today, 2014.05.28.
www.proverbs31.org


Tanuld meg szeretni saját történetedet
Lysa TerKeurst

„Valahányszor rátok gondolok, hálát adok Istenemnek” Fil 1,3

Múlt télen egy nap a konyhában nevetgéltem egyik gyermekemmel, mialatt kemény makaróni darabokat szedegettem ki az olvadt sajtból. A sajtos makaróni receptben nem volt szó róla, hogy előre meg kell főzni a makarónit, mielőtt a csudafazekam fedelét lezárnám.
Épp a konyhai malőr képét készültem felrakni az Instagramra, mikor fentről meghallottam másik gyermekem visítását törülköző után.
Beletelt egy percbe, míg kiszedtem belőle, mi okozza a pánikot, de akkor már a mennyezeten megjelentek az első foltok, és csepegni kezdett a víz a konyhába. A vécéből.
Futottam. Nem futottam, repültem felfelé a lépcsőn. „Fordítsd el a vécé mögött azt az ezüst színű gombot! Gyorsan! Azzal elzárod a vizet!”
Később, még ugyanazon nap estéjén táncoló-ugráló terepnek használt díványunk beadta a kulcsot. Nem volt hajlandó eltűrni tovább sáros-havas, energikus tizenévesek állandó rohamát. Nyugodj békében, drága díványunk.
A makarónin nevettem. A túlfolyt vécét megoldottam. A díványnál már megsértődtem.
Vége a napnak.
Egy újabb lap, ami az életemet történetté – az én történetemmé – teszi.
Nem olyanná, mint ami a regényekben, a széles vásznon zajlik.
Azok fényesebbek, tökéletesebbnek tűnnek.
A filmvásznon szereplő anyukáknak nem csíkos a bőrük, a sok mac-es kajától. Az ő konyhájuk plafonján nincsenek foltok attól, hogy… nos azért, mert az ő gyerekeik nem használnak túl sok háromrétegű vécépapírt. És az ő díványuk nem megy szét javíthatatlanul.
De én szeretem az én történetemet. Azt szeretem a legjobban.
Miért? Hogyan?
Mert előre eldöntöttem, hogy szeretni fogom.
Elhatároztam, hogy a burjánzó élet jelének látok minden malőrt, minden félresikerült cselekedetet.
Be tudtam ezt tökéletesen tartani? Dehogyis.
De ha csak naponta egyszer is tudunk hálásan gondolni rá, máris másként fogunk viszonyulni a történetünkhöz.
Szebb lesz, jobb lesz.
Ahogy cipeltem lefelé a nedves törülközőket, a tekintetem a bejárati ajtó mellett sorakozó cipőkre esett.
Mai alapigénk, a Fil 1,3 jutott eszembe, amikor Pál azt mondja: „valahányszor rátok gondolok, hálát adok Istenemnek”. Minden nap találhatok egy csomó dolgot, ami arra késztethet, hogy hálát adjak Istennek azokért, akiket az életem részévé tett. Hogy élvezzem történetem minden részletét. Kezdve azokkal cipőkkel.
Így suttogtam magamban: „Állj meg, és nézz körül. Újra meg újra. Vedd észre, mennyi élménynek való vesz körül, örvendj, és adj hálát Istennek ezekért a percekért.”
Akik körülnéznek, felfedezik a szeretnivalót maguk körül, és megtanulják szeretni a történetüket.
Mi lenne, ha elhatároznád, hogy ma mindent ilyen szemmel fogsz nézni?
Uram, köszönöm ezt a mai üzenetedet. Segíts, hogy hálás szívvel tudjak körülnézni, függetlenül attól, mekkora zűrzavar van épp az életemben (vagy a házamban!). Élvezni szeretném ezt az egész tökéletlen szépséget. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Learn to Love Your Story
Encouragement for today, 2014.05.29.
www.proverbs31.org


Isten hozott a Rossz Anyukák Klubjában
Kathi Lipp

„De ő ezt mondta nekem: ’Elég neked az én kegyelmem. Mert az én erőm a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.’ Ezért a legszívesebben a gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje költözzön belém.” 2Kor 12,9

Egyike volt anyaságom zsúfolt reggeleinek.
Táskák? Rendben.
Justin ünnepi öltönye? Rendben.
Uzsonnák? Rendben.
Indulhatunk.
Aztán a munkahelyemen Justin könnyes telefonja: „Anya, otthon hagytam az öltönyömet!”
Általában nem szoktam beleavatkozni a természetes következmények alakulásába, de most tudtam, mennyire el van keseredve a kisfiam. Megígértem neki, hogy mire az ünnepi felvonulás elkezdődik, beérek a ruhájával az iskolába.
Már épp sorakozni kezdtek, mikor odarohantam, hogy átadjam Justinnak a szatyrot. Az osztályfőnöke megállított. „Ha Justin otthon felejtette az öltönyét, akkor iskolai egyenruhában vesz részt a felvonuláson.”
Micsoda? De hisz véletlen feledékenység volt! Kinek képzeli magát, hogy majd ő mondja meg, hogy neveljem a gyerekemet?
Kisfiam felvonult a színpadra – egyedül ő volt egyenruhában.
Szomorú volt. De aztán a felvonulás végén, a narancsos sütit majszolva a többiekkel, nyoma sem volt rajta a bánkódásnak.
Én viszont nem tudtam olyan könnyen túltenni magam.
Meg voltam győződve róla, hogy látva Justint a kék pólójában, mindenki a teremben odaképzelt a nyakába egy feliratot: „Rossz anyukám van”, és közben azt gondolják, hogy az anyja tehet róla, hogy szégyenkezik a gyermeke.
Voltál már hasonló helyzetben? Mikor elborított a szégyen valamilyen anyasági kudarc miatt? Mindig próbáltam rejtegetni a hiányosságaimat, reméltem, nem veszik észre a gyengeségeimet. De megtanultam, hogy ha fel merem vállalni a kudarcokat, eljutok végre az alázatosságban oda, hogy elismerjem, segítségre van szükségem.
A 2Kor 12,9 figyelmeztet, hogy Isten kegyelme elég, és az Ő ereje a gyengeségünkben teljesedik ki. Ami azt jelenti, hogy minél gyengébbek vagyunk, annál inkább megtapasztaljuk Isten erejét.
Mit tehetünk, hogy Isten ereje felülírja gyengeségünket?
Legyünk irgalmasak más anyukákkal.
És most tonnányi irgalomra gondolok. Valahogy így: „Együttérző tekintettel nézek rád, akit behívattak az igazgatói irodába, mert a gyermeke csúnyán beszélt a társaival. Tudom, hogy én is lehetnék a helyedben.”
Felejtsük el örökre „az én gyerekem sohasem tenne ilyet” típusú mondatokat. Biztosíthatlak, hogy minden anya minden gyermeke követett már el olyasmit, ami miatt szégyenkezhetne. És minden anya érezte már azt, hogy egyedül neki nem sikerül jól nevelnie a gyermekeit.
Legyünk irgalmasak saját magunkkal.
Évekkel ezelőtt könnyen beleestem a „nem vagyok jó anya”-tudat vermébe, ha például valamelyik gyerekem nyilvánosan kiverte a hisztit. Ha azt hallottam, hogy egy gyermek azt mondja: „Igen, anyu”, vagy „Segíthetek?” napokig gyötörtem magam, hogy én tehetek róla, ha az enyémek nem ilyenek.
Pedig ahogy Kim barátnőm mondta egyszer: „Voltál mostanában a Gulliverben? Ott minden polc előtt minden alkalommal legalább egy hisztit megtapasztalhatsz.”
A hiszti csak hiszti. Nem a nevelésedről adott bizonyítvány.
Forduljunk Istenhez segítségért.
Könnyen Istenhez fordulunk a nagy dolgokban. De odafutunk-e hozzá, ha otthon felejtjük az ünneplő ruhát?
Két barátnőmmel tényleg alapítottunk egy Rossz Anyukák Klubot, mikor egy alkalommal mindhárman úgy éreztük megbuktunk gyermeknevelésből. Hát nem csudajó, hogy Isten társakat ad melléd a veremben?
Ha egyikőnk gyermeke épp „benne van” – legyen az helytelen attitűd, rossz magatartás, hibás döntés – van két másik anyuka, akik készek meghallgatni, úgy imádkozni, mintha saját gyermekükről volna szó, és ha kérjük, tanácsot is kapunk egymástól. Mert erről szól a történet. Elismerjük gyengeségünket, Isten elé tárjuk, és hagyjuk, hogy kegyelme puha takarójával betakargassa.

Uram, azért imádkozom, hogy a Te kegyelmedet keressem akkor is, ha erős vagyok, akkor is, ha gyenge, és amikor mások jót vagy rosszat látnak az életemben, tudhassák, hogy a Te erőd tart fenn a mindennapokban. Jézus nevében, Ámen.

Kathi Lipp: Welcome to the Bad Mom’s Club
Encouragement for today, 2014.06.03.
www.proverbs31.org