Lélekerősítő - Gyertek és pihenjetek

Priscilla Shirer

„Ő pedig így szólt hozzájuk: ’Gyertek velem külön valamilyen csendes helyre, és pihenjetek egy kicsit!’” Mk 6,31a

Mai modern kultúránkban a pihenés művészete elveszni látszik.
Régimódi értékét lecseréltük hektikus, gyors ritmusú, nyaktörő iramú életmódra. Lelkesedésünk szétesik közben, vérnyomásunk magasra szökik. A másoktól kapott, sürgősnek ítélt elvárásokon túl tarthatatlan mennyiségű feladatot gyömöszölünk önszántunkból is a nap 24 órájába.
A fáradtságtól és frusztráltságtól kimerülten bármit megadnánk, hogy a minket agyonnyomó teher lekerüljön rólunk.
A pihenés nem látszik válaszható alternatívának. Talán örökre elbúcsúzhatunk az olyan időbeosztástól, amely be merészeli iktatni egy napba – vagy hétbe, hónapba, esetleg az évbe – a pihenést?
Mikor sajátos küldetésre indította tanítványait (Mk 6,7-11), Jézus nem titkolta, hogy nehéz kaland előtt állnak. Az emberek elutasítják őket, nem hallgatják meg mondandójukat, nem fogadják be őket házukba. Ha valami fellelkesíti őket, azonnal számos reális ok merül majd fel meghátrálásra, csüggedésre. Igen, hatalmat kapnak a bűnbánat hirdetésére, ördögűzésre, gyógyításra, az örömhír terjesztésére, de ez fizikai, lelki, szellemi kimerüléssel fog járni. és amikor végre hazatérnek, az emberek továbbra is jönnek hozzájuk, hogy még evésre sem marad idejük (31b).
Ezért visszatértük után Jézus első határozott parancsa hozzájuk a pihenésre szól: „Gyertek velem külön valamilyen csendes helyre, és pihenjetek egy kicsit!” (Mk 6,31a).
Nem kérés volt. Nem baráti jótanács. Jézus parancsa volt. Ezt fogjátok tenni, fiúk. Sok mindenen mentetek keresztül. És még nagyon sok van hátra. Most viszont a pihenés ideje van. Gyertek és pihenjetek. Legalább egy kis ideig.
Lelkiismeretfurdalást érzel, ha elvonulsz kikapcsolódni, újratöltekezni? Úgy érzed, valamit elszalasztasz, ha nem töltöd fel tennivalókkal határidőnaplód minden sorát? Félsz, hogy világod megáll forgásában, ha pár percre kiszállsz? Elveszíted versenyelőnyödet, ha nem nyújtasz minden percben maximális teljesítményt és hatékonyságot?
Halld meg hát Megváltód hívását egy helyre, ahol kegyelem árad, feltölt a Lélek, ahol az irgalom elrendezi benned az élet felgyűlt terheitől túlfeszített, megnyomorított darabkákat. A sorrendből félretolt, javításra szoruló prioritások és kapcsolatok itt felépülnek, helyükre kerülnek.
A pihenés nem a lusták mentsége, hanem a szorgalmasok bölcs befektetése. Azoknak van szükségük rá, akik elkötelezték magukat Jézus Krisztus aktív szolgálatára és követésére, és nem akarnak az állandó rohanás és sürgős elfoglaltság zsarnokságának rabszolgái lenni. Ha a pihenés megkapja az őt megillető helyet a magunk és szeretteink életében, újra átélhetjük a derűt és örömöt, amiről már végleg lemondtunk.

Uram, segíts elfogadnom irgalmadat. Irányítsd Feléd tartó lépteimet, és segíts újra rátalálnom a pihenésre, hisz Te magad parancsoltad, hogy életem része legyen. Jézus nevében, Ámen.

Priscilla Shirer: Come and Rest
Daily Devotion, 2018. október 22.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/10/22/come-and-rest

Lélekerősítő - A fájdalom mentett meg

Lysa TerKeurst

„Közel az Úr mindenkihez, aki hozzá kiált, mindenkihez, aki tiszta szívből hívja.” Zsolt 145,18

Nyáron múlt két éve, azt hittem, egy szokásos hétfői napra ébredek. De egyáltalán nem volt olyan, mint máskor.
Úgy éreztem, késsel hasogatják a bensőmet. Görcshullámokban tört rám a hányinger, kétségbeesetten reméltem, hogy elmúlik. Megpróbáltam lábra állni, de felüvöltöttem, és visszaestem az ágyra.
Berohant a család, majd elszáguldottak velem a sürgősségire, remélve, hogy ott megkapom a fájdalmat enyhítő segítséget.
Ahogy az első pánik átadta helyét az ijedtségnek, Istenhez kiáltottam: „Segíts, Uram! Szabadíts meg a fájdalomtól! Vedd el, kérlek, ezt az őrült fájdalmat!”
Nem tette. Abban a percben nem. Meg a következőben sem. Sőt másnap sem.
Megdöbbentett Isten hallgatása.
Elképzeltem, ahogy ott áll az ágyam mellett, látja a kínlódásomat, nézi, ahogy a testem görcsbe rándul a fájdalomtól, hallja a kiáltásaimat, és úgy dönt, hogy nem segít. Ez nem fért össze a Róla alkotott képemmel.
Hogy teheti? Hogy mondhatja, hogy a gyermeke vagyok, akit nagyon szeret, és mégis hagyja, hogy ilyen mérhetetlenül szenvedjek?
Ilyen gondolatok jártak az agyamban, mialatt alig tudtam gondolkozni a fájdalomtól. Mind feltettük már ezeket a kérdéseket magunkban:
Hol vagy, Istenem?
Látsz engem?
Törődsz velem?
Életem leghosszabb és legkínzóbb öt napja után egy új orvos jelent meg a szobámban, és még egy utolsó vizsgálatot rendelt. Ez végre, megadta a választ.
Jobb oldalon a vastagbél levált a hasfalról, és rácsavarodott a baloldali bélszakaszra. A véráramlás teljesen elzáródott. A szokásos 4 cm helyett 14 cm volt a bél átmérője.
Már 10 cm körül fennáll a veszély, hogy elpattan a feszülő bélfal, ha ez megtörténik, hirtelen enyhül az éles fájdalom. Hasonló állapotban a betegek megkönnyebbülnek és elalszanak. Kialakul a vérmérgezés, és a beteg meghal.
A sebész elmagyarázta, hogy azonnal meg kell műtenie, és a vastagbél nagy részét el fogja távolítani. Remélte, megment annyit, hogy normálisan működjön az anyagcsere, de ebben nem volt biztos.
Ahogy abban sem, hogy egyáltalán túlélem a műtétet.
Az ijesztő hírt halva megöleltem az enyéimet, imádkoztam a lelkészünkkel, majd bevittek a műtőbe. Istennek hála, a műtét jól sikerült. Pár hét múlva, mikor már otthon voltam gyógyulófélben, a sebész felhívott. Megkapta az utolsó elemzést az eltávolított bélszakaszról, amiből kiderült, nincs szükség további kezelésre. Volt viszont az eredménynek egy olyan része, amit nehezen tudott értelmezni.
Ezeket mondta: „Lysa, én nem igazán szeretem, ha az emberek csodát emlegetnek. De meg kell mondanom, az ön esetében én sem találok jobb szót. A vastagbél sejtjei már az autolízis állapotában voltak. Ez az a pont, amikor az agy üzen a testnek, hogy kezdje felemészteni önmagát. Ez az oszlás állapota. Ez történik azzal, aki meghal. Lysa, ennél közelebb nem lehet halálhoz. Fogalmam sincs, hogyan élte túl.”
Beleszédültem, leraktam a kagylót.
És hirtelen eszembe jutottak a műtét előtti napok, amikor könyörögtem Istennek, hogy szabadítson meg a fájdalomtól. Számonkértem, miért engedi, hogy ennyire szenvedjek. Hogy képes ilyen fájdalomban hagyni. És sírtam, mert úgy éreztem, nem érdekli a fájdalmam.
De végülis Isten a fájdalommal mentette meg az életemet. A fájdalom vitt be, és tartott a kórházban. A fájdalom késztette az orvosokat újabb vizsgálatok elvégzésére. A fájdalom miatt egyeztem bele, hogy felvágják a hasamat. A fájdalom segített, hogy életben maradjak. Ha Isten rám hallgat, és elveszi a fájdalmat, hazamentem volna, a vastagbél elpattan, és én meghalok vérmérgezésben.
Azóta egészen másként képzelem el Istent, ahogy ott áll a kórházi ágyam mellett, látja a fájdalmamat, s hallja, hogy könyörgök Hozzá. Még hogy nem törődött velem! Azt hiszem, minden szent önuralmára szüksége volt, hogy ne lépjen, ne szabadítson meg a fájdalomtól. Jobban szeretett annál, semhogy teljesítse, amit kértem tőle.
Tudta, amit én nem tudtam. Ő a teljes képet látta. Irgalma nagyon erős volt, szeretete nagyon mély. Ő jó, nagyon jó Édesapa.
Mikor görcsökben fetrengtem, nem volt távol, ahogy hittem. Közel volt. Nagyon, nagyon közel. Ahogy a 148. zsoltár 18. versében olvassuk: „Közel az Úr mindenkihez, aki hozzá kiált, mindenkihez, aki tiszta szívből hívja.”
A fájdalom által szeretett. A fájdalomra szükség volt, megmentette az életemet. Új nézőpontot kaptam: egészen másként látom azokat az eseteket, mikor Isten látszólag hallgat.
Hallgatása része volt a mentőakciónak.

Atyám, te pontosan ismered testi-lelki fájdalmainkat. Segíts bízni Benned, hinni, hogy nem távolodtál el tőlünk, sőt nagyon is közel vagy: megtartasz, megvigasztalsz. Tudjuk, Uram, hogy jó vagy. Bízunk Benned. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Saved by Suffering
Daily Devotion 2018.10.16.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/10/16/saved-by-suffering

Lélekerősítő - Amikor félsz beugrani Isten akaratának mélyvizébe

Sharon Jaynes

„Hanem amint meg van írva: ’Amit szem nem látott, fül nem hallott, és emberi szív meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek.’” 1Kor 2,9

Az erkélyen ülve néztem és hallgattam a gyerekek vidám sivalkodását, csobbanásait az alattunk lévő medencében.
Egy kislány különösen megragadta a figyelmemet. Olyan hatéves forma lehetett, a sárga karúszók a karján, mint a vérnyomásmérő mandzsettái. Idegesen lengette a karját a medence szélén, az édesapja előtte állt a derékig érő vízben, és feléje nyújtott karral biztatta.
„Gyere, édesem, meg tudod csinálni. Hajrá, ugorj! Látod, itt vagyok.”
„De félek – nyafogott a kislány, tovább repdesve a karjával. - Mi van, ha nem kapsz el?”
„Ne félj, épp itt állok, látod, el foglak kapni.”
„De lehet, elmozdulsz!”
„Nem mozdulok el. Nem engedem, hogy bármi bajod történjen.”
Ez a felelgetős játék eltartott vagy negyedórát. Csodáltam az apa türelmét és kitartását. De végül a kislány beugrott! Tapsolt mindenki a medence körül. Mire elmúlt a délelőtt, a kicsi lány már mint vidám halacska úszkált a medencében.
Isten ekkor beszélni kezdett hozzám. Néha te vagy az a kicsi lány, Sharon. Hirtelen láttam magam a medence szélén, ahogy Mennyei Atyám próbál rávenni, hogy ugorjak.
Gyere, édesem, meg tudod csinálni – szól csalogatva. - Hajrá, ugorj! Itt vagyok.
„Félek – kiáltom. – Mi van, ha nem kapsz el?”
Ne félj. Itt vagyok.
„De arrébb mehetsz!”
Nem megyek el innen. Én vagyok a te mennyei Édesapád. Nem hagyom, hogy bármi rossz történjék veled.
Az 1Kor 2,9-ben ezt olvassuk: „Hanem amint meg van írva: ’Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek’”. De hogy ezt megtapasztaljuk, ugornunk kell.
A Szentírás nem egy szereplője, férfiak is, nők is, megijedtek, mikor meghallották a hívást, hogy ugorjanak Isten tervének mélyvizébe. Mózes így szólt Istenhez a csipkebokorban: „Ki vagyok én, hogy a fáraóhoz menjek és Izrael fiait kivezessem Egyiptomból?” És Isten ezt válaszolta neki: ”Most azért csak menj: majd én segítségedre leszek a beszédben, és megtanítalak arra, hogy mit beszélj!” (Kiv 3,11. 4,12).
Jeremiás is küszködött a szavakkal: „Ó, Uram, Uram! Hiszen nem értek én a beszédhez, mert fiatal vagyok!” De Isten így válaszolt: „Menj, ahova csak küldelek, és hirdesd, amit csak parancsolok! Ne félj tőlük, mert én veled leszek, és megmentelek!” (Jer 1,6. 7b-8).
Gedeon is „repdesett karúszós karjaival”, és mindenféle kifogást talált, csak ne kelljen ugornia. „Kérlek, Uram, hogyan szabadítsam meg Izráelt? Hiszen az én nemzetségem a leggyengébb Manasséban, atyám házában pedig én vagyok a legfiatalabb!” Az Úr így válaszolt neki: „Én majd veled leszek”.(Bír 6,15b-16).
Végül Mózes is, Jeremiás is, Gedeon is beugrott Isten akaratának mélyvizébe, és Isten csodálatos dolgokat vitt végbe mindegyikük által.
Figyelted, hogy fogalmazott a kislány? „Mi van, ha nem kapsz el, apu?”
Engem is visszatart néha ez a „mi van, ha”. Te hogy állsz ezzel?
Mi van, ha nem kap el Isten? Mi van, ha félreértettem? Mi van, ha nem sikerül?
Ha hagyjuk, hogy a „mi van, ha”-félelem összezavarjon és átvegye szívünk irányítását, a kétely lavináját fogja rázúdítani önbizalmunkra és bátorságunkra. Ha viszont Isten ígéreteire támaszkodunk, és azt mondjuk a félelemnek: „eredj innen”, nem tehet mást, visszavonulót kell fújnia.
Megmondom, mit határoztam el. Amikor Isten olyasmire hív, amihez nagy merészség kell, páros lábbal fogok beleugrani, de nem engedem el a kezét. Remélem, te is ezt teszed. "Amit szem nem látott, fül nem hallott, és emberi szív meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek.” Gyere, ugorjunk, és éljük át mindazt, amit készített nekünk.

Mennyei Atyám, néha annyira félek hitben előrelendülni. Olykor nem vagyok biztos benne, hogy Te szólítasz-e, vagy a saját hangomat hallom. De ha tévedek, tévedjek az engedelmességben. Adj bátorságot, hogy elinduljak, mikor arra kérsz, beszéljek, mikor ezt kéred, és ugorjak bele akaratod mélyvizébe, ha így szólsz: „Ugorj!”. Jézus nevében, Ámen.

Sharon Jaynes: When You’re Afraid to Jump Into the Deep End of God’s Will
Daily Devotion, 2018.10.02.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/10/02/when-youre-afraid-to-jump-into-the-deep-end-of-gods-will

Lélekerősítő - Porrá zúzva

Lysa TerKeurst

„Uram, atyánk vagy te mégis! Mi vagyunk az agyag, te a mi formálónk, kezed alkotásai vagyunk mindannyian.” Iz 64,7

Van-e most olyan része a szívednek, az életednek, ami romokban van?
Tudom, mennyire nehéz.
Elmesélhetnék neked egy szép keresztény történetet arról, hogyan szedhetjük fel a darabkákat, ragaszthatjuk össze őket, és hagyhatjuk, hogy Isten fénye átsugározzon a réseken. Valóban szép az a történet.
De mi van akkor, amikor nemcsak összetörik, hanem porrá zúzódik valami? Amikor pár darabra szétesik, még van remény, hogy össze tudjuk illeszteni, ragasztani a darabokat.
De mi van akkor, ha nincsenek is darabok, amiket felszedhetnénk?
A port nem lehet összeragasztani.
A port nehezen lehet megőrizni. Valami, ami egykor oly nagyon értékes volt, most nem más, mint súlytalan por, amit a legenyhébb szellő is képes szertefújni. Kétségbeesettek, reményvesztettek vagyunk. Az omladékból levonjuk a tanulságot: Isten ígéretei ránk már nem vonatkoznak. Ahol mi vagyunk, onnan már nem érhető el Isten. Az Ő reménységét magába szippantotta a minket körülvevő irdatlan sötétség.
Az utóbbi néhány év a porlét időszaka volt az életemben. S biztos vagyok benne, hogy ha most leülnénk kávézni, neked is volna valamilyen szétszóródott porról szóló történeted, amit elmesélhetnél nekem. Ebben mind hasonlítunk. Könnyeink összekapcsolnak minket, még ha különböznek is a körülményeink.
Egyek vagyunk ugyanakkor a vágyban is, hogy Isten hozza helyre a dolgokat. Szerkessze át a történetet, hogy más vége legyen. Javítsa meg ezt a szívfacsaró valóságot.
De mi van, ha Isten nem csak helyrehozni, újraszerkeszteni, megjavítani akarja ezt az omladékot?
Hátha most valami egészen újat szeretne alkotni? Éppen most. Az örökkévalóság innenső oldalán. Lehetetlennek látszó körülmények között is akár.
Mert ugye épp a por az a hozzávaló, amiből Isten leginkább szeret létrehozni valamit.
Úgy gondoljuk, hogy a törmelék már semmire se jó. De mi van, ha épp az összetörés kell ahhoz, hogy felvegye eredeti poralakját, és valami új jöjjön létre belőle. Láthatjuk a port egy méltatlan szakítás eredményének, de láthatjuk elengedhetetlen hozzávalónak is.
Képzelj magad elé egy szokványos jégkockát. Ha sima jégkocka tartóban fagyott meg, a jégkocka valóban egyszerű kocka alakú. De ha a jégkockát megolvasztjuk, áttölthetjük egy szép formába, hogy más alakot kapjon, mikor újrafagy. Ilyen a por is: nyersanyag, benne egy új élet lehetőségével.
Az összes lehetőség közül Isten épp a port választotta, hogy megteremtse belőle az embert. „Azután megformálta az Úristen az embert a föld porából, és az élet leheletét lehelte az orrába. Így lett az ember élőlény” (Ter2,4).
Jézus a föld porát használta, hogy visszaadja egy vak látását. Így szólt: „Amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok. Ezt mondta, és a földre köpött, sarat csinált a nyállal, és rákente a sarat a vakon született ember szemeire” (Jn 9,5-6). S miután az ember megmosakodott Siloám tavában, látóként tért haza.
És mi más az agyag, mint a föld pora vízzel keverve? Az agyag, ami ha a fazekas korongjára kerül, bármivé alakítható, amivé a mester megálmodja.
„Uram, atyánk vagy te mégis! Mi vagyunk az agyag, te a mi formálónk, kezed alkotásai vagyunk mindannyian” (Iz 64,7).
„Vajon nem bánhatok-e én is úgy veled, Izráel háza, mint ez a fazekas? – így szól az Úr. Hiszen olyanok vagytok a kezemben, Izráel háza, mint az agyag a fazekas kezében” (Jer 18,6).
Ó, milyen nagy szükségem van a reménységre, ami ezekből a sorokból árad!
A por nem föltétlenül a véget jelenti. Gyakran a porállapotra van szükség, hogy valami új kezdődhessék.
Nem ismerem a történetedet, nem tudom, mi az, amitől összetörve érzed magad. Egyet viszont tudok: bízhatunk Istenünkben. Rábízhatjuk pormagunkat.
Legnagyobb csalódásaink, legkeserűbb kiábrándulásaink, az, ami megráz, összetör és mindent megrendít bennünk, nem föltétlen jelent reményvesztést is. Helyezzük most egész életünket a Fazekas kezébe. Merjük hinni, hogy valami csodálatosat fog készíteni a törmelékből, a porból – belőlünk.

Atyám, bevallom, nem szeretem ezt az állapotot – nem szeretem a port. De arra gondolok, hogy a por a Te kedvenc nyersanyagod, amikor valami újat akarsz létrehozni. Hinni akarom, hogy most is éppen ezt teszed az én életemben. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Shattered Beyond Repair
Daily Devotion, 2018.10.04.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/10/04/shattered-beyond-repair