2010. július 28., szerda

A kincs

Mt 13,44-46

Hasonló a mennyek országa a kincshez, amelyet elrejtettek a szántóföldben. Egy ember megtalálta, újra elrejtette, aztán örömében elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette a szántóföldet. Hasonló a mennyek országa a kereskedő emberhez, aki szép gyöngyöket keresett. Amikor talált egy sokat érő gyöngyöt, elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette azt.

Ha rátaláltál Istenre, beengedted a lelkedbe, átadtad Neki az irányítást az életed, a gondolataid, a szavaid felett: megtaláltad a kincset. Átéled ennek örömét, békéjét, biztonságát. Ám ahhoz, hogy a kincset megtarthasd, hogy valóban a tiéd legyen, meg kell vásárolnod: mindenről le kell mondanod, ami addig örömöt okozott, amit a magadénak tudtál, amit magadként, énedként ismertél. Nem csak bűnökről, bűnös hajlamokról, hanem minden apró kis, jelentéktelennek látszó dologról, amiről azt hitted, jár neked. Egy filmről vagy sorozatról, amivel kikapcsolódsz, a napirendedről, utazásról, lelkigyakorlatról is akár. Mindenről, amihez kötődsz, amiben örömöt találsz.
Aztán mikor Isten átveszi helyét mindezeknek, az így megnyert békében és örömben újra visszakapsz mindent, és annál még sokkal többet. Újra nézheted a sorozatodat, de már nem zavar, ha valaki épp akkor telefonál; visszatérhetsz a napirendedhez, de nem borít ki, ha valami akadályoz benne.
Az ellenségnek, a sötétség fiának nem tetszik ez az új állapot. Próbál becserkészni, visszahódítani. Eléd hozza azokat a dolgokat, amiket szerettél, amikről lemondtál. Csábít, suttog a füledbe: ugyan, ez nem nagy dolog, jár neked, megérdemled. Azonnal kapaszkodj Istenbe, kérd Jézust, mutasson rá, ha valóban a kísértő szólított meg.
Vannak még alattomosabb módszerei: templomba készülsz. Nagyon vágysz már rá, hogy közösségben, és mégis teljes összeszedettségben csak Vele legyél. És ekkor hív fel valaki, és első szavaiból tudod, hogy nagyon nagy szüksége van most a beszélgetésre. De neked templomba kell menned. Már nem azért, mert „kötelező”, hanem azért mert vágysz Rá. Hogyan döntesz? Észreveszed-e, ha a kísértő a templommal kísért? Azonnal kapcsold Istent, s pontosan tudni fogod, mit kell választanod. S ha folytatod a beszélgetést, észre fogod venni, hogy már nem a te szavaidat mondod, hanem Ő szól általad ahhoz a testvéredhez, akinek segítségre, bátorításra van szüksége.
A vágyaiddal fizetsz a kincsért, és a vágyaid akár Őrá is irányulhatnak. Arról is le kell tudnod mondani. A teljes elszegényedésed, kiüresedésed tesz elég gazdaggá ahhoz, hogy megvásárolhasd a Kincset.
Ne félj. Az Ő kezében leszel. Észre fogod venni, hogy mindened meglesz, ami azelőtt. De tisztán, szabadon, a megfelelő időben. Bosszankodás, attól való aggódás nélkül, hogy elveszítheted, vagy nem kapod meg, amire vágytál.
Ám légy felkészülve a támadásra. Nem emberektől fog érkezni, az túl nyilvánvaló lenne. Apró kis események jelzik majd, amik úgy akarnak eltéríteni, hogy észre se vedd az irányváltást. Ha Jézus benned él, meg fogod látni a csapdákat, a rosszul beállított váltót. Olyankor mosolyogj össze Jézussal, és ez erejét fogja venni minden támadásnak.
Így értsd az ígéretet a Jeremiás 15:19-21-ből:
„Ha visszatérsz, engedlek visszatérni, hogy színem előtt állhass; és ha előhozod az értékest az értéktelenből, mintegy az én szám leszel. Térjenek vissza ők hozzád, de te ne térj vissza hozzájuk! Ez előtt a nép előtt bevehetetlen ércfallá teszlek téged. Harcolnak majd ellened, de nem bírnak veled; mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak és megmentselek téged -- mondja az Úr. -- Megmentelek téged a gonoszok kezéből, és megváltalak az erőszakosok markából.''

2010. július 23., péntek

Lélekerősítő levelek 18. 2010.04.13-04.20.

Testem sanyargatása
Marybeth Whalen

„Sanyargatom a testemet és szolgaságba vetem, nehogy, míg másokat tanítok, magam elvetésre méltó legyek.” 1Kor 9:27

Mikor elmeséltem egy asszonynak, akivel találkoztam, hogyan jutott ki a családom a 95000 dolláros adósság satujából, zavarba ejtett a kérdésével. „Gratulálok, hogy képesek voltatok rá” - mondta. „De tényleg azt hiszed, hogy az emberek hajlandók ekkora áldozatra, hogy megszabaduljanak az adósságuktól?”

Elismertem, hogy mások nevében nem tudok válaszolni. Én csak azt tudom elmondani, amit mi tettünk, s ami nálunk bevált. Szerinte az emberek egyszerűbb, könnyebb megoldást keresnek, mint a miénk, ami négy és fél évnyi megfeszített munkát jelentett. Valószínű, igaza van.

Néhány nap múlva, napi futásom első mérföldével küzdve eszembe jutott a fenti kérdés, és összehasonlítottam azzal, milyen nehezemre esett aznap reggel felkötni a futócipőt. Nem volt kedvem futni. Nem akartam abbahagyni azt, amivel épp foglalkoztam, nem akartam időt vesztegetni a futásra. Nem volt kedvem a kemény munkához. Felötlött bennem a „sanyargatom a testemet” kifejezés. Míg a lábam sajgott, az izmaim megfeszültek, a szívem enyhülésért sikoltott, megértettem, mire gondolt Pál, mikor azt a mondatot írta.

Futás közben végiggondoltam, mi minden van még az életben, amit érdemes megcsinálni, de „a test sanyargatásával” jár, hogy elvégezzük. Néha fizikailag sanyargatjuk a testünket. Az, hogy vigyázunk magunkra, sportolunk, egészséges ételek mellett döntünk, áldozatot és néha kemény munkát követel.

Máskor érzelmileg sanyargatjuk magunkat. Amikor szavakkal és magatartásunkkal megadjuk a tiszteletet férjünknek, szüleinknek, bizony gyakran megalázkodással jár, ami ellen erősen tiltakozik a testünk.

Megint máskor lelkileg kell sanyargatnunk a testünket. Rájöttem, hogy nem elég csak mondani, hogy szoros kapcsolatot akarok Istennel. „Sanyargatnom kell testemet”, hogy megtaláljam Őt. Például reggel, bár a testem még aludni szeretne, korán felkelek, hogy a napot Istennel töltött csendben indíthassam. És hiába mondom, hogy az Ő Igéje szerint akarok élni, ha nem szánok időt a tanulmányozására, ha nem sanyargatom a testem azzal, hogy legyőzöm a vágyat a TV előtti vegetálásra, és kinyitom a Bibliámat.

Rájöttem, hogy a legtöbb dolog az életben, amit érdemes megcsinálni, nem megy könnyen. A testem viszont, a lusta, engedetlen, ronda testem egyfolytában lazítani akar. Néha, bevallom, ő győz. De arra is rájöttem, hogy ha sikerül erőt vennem magamon, és „sanyargatom a testem”, utólag mindig örömmel tölt el, hogy megtettem.

Talán most is van valami, amit Isten elvár tőled, s ami a tested „sanyargatásával” járna. Ellenállsz, nehéz erőt venned magadon. Fogadd el a tanácsot valakitől, aki pontosan tudja, mit érzel: szánj időt rá, add át testedet, szívedet, elmédet az előtted álló feladatnak. Erőfeszítésed túloldalán megújult élet vár rád.

Uram, tudom, hogy a helyes út általában nem a könnyebbik út. Segíts, hogy a Te utadat kövessem a magamé helyett. Segíts, hogy végrehajtsam a szükséges változásokat az életemben. És add, hogy érezzem minden lépésnél a Te irányításodat és bátorításodat. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.04.13.
www.proverbs31.org

Kapjuk el a talmi gondolatokat
Rachel Olsen


„Harcunkkal leromboljuk a terveket, és minden magasságot, amely Isten ismerete ellen fölemelkedik, és fogságba ejtünk minden értelmet, Krisztus iránt való engedelmességre.”
2 Kor 10:5


Majd elveszek a Barnes & Noble könyvklub felpuffasztott foteljében. Ha a hátamat nekitámasztom a párnának, a talpam el sem éri a padlót. Így hát inkább magam alá húzom a lábamat, s befészkelődöm a fotel mélyébe. Figyelmemet a kiválasztott könyvre fordítom. Emberek mennek el mellettem – vasárnap van, a klubban csúcsforgalom -, de észre sem veszem. Tetszik, amit olvasok. A szerzővel lépést tartva haladok előre – itt, a hatalmas fotel mélyén.

Eltelik vagy húsz perc, míre először felnézek, és nyújtózkodom egyet. Belátok a könyvklub kávézójába vagy tíz méterre előttem. Ténfergő emberek, senki sem tűnik ki a többi közül. Majd észreveszek egy porcelán babára emlékeztető hajkoronát. Ragyogó szemű kincse valakinek. Vonzó, magabiztos nő, mozdulatai azzal a különleges légkörrel veszik körül, ami csak a régi, jómódú, déli telepesek sajátja.

Már csak őt figyelem, a kávézó elveszíti érdekességét. Mindaddig, míg pár perc múlva be nem lép egy sötét hajú, öltönyös férfi, s beáll a kávézóban a sor végére. Öltönyének eleganciája nem illik a helyhez és időponthoz, de úgy vélem, egy khaki színű terepruhában is kitűnne a többiek közül.

Nem veszem le róla a szemem, míg araszolva a sorban várja, hogy odajusson a pulthoz, s megrendelhesse a kávéját. Aztán újra a nőre esik a pillantásom, aki közben leült egy asztalhoz, divatos táskáját, mobiltelefonját maga mellé tette, valami papírokba mélyed, mint aki fontos dologgal van elfoglalva. De legalábbis valami jó dologgal. Ahogy saját gondolataimra fordul a figyelmem, rájövök, hogy épp azon morfondírozok, hogyan lehetnék olyan vonzó és tekintélyes, mint ezek ketten.

Hát ez eléggé ironikus, ha azt vesszük, hogy pár oldallal korábban megtorpantam, mikor a szerző a következő kérdést szegezte nekem: „Mikor vált isteneddé az, hogy jól nézzél ki?” A kérdés annyira mellbe vágott, hogy elővettem a naplómat, és felírtam későbbi megfontolásra. Mikor visszatérítettem a figyelmemet a kávézó ragyogó vendégeiről, eldöntöttem, hogy most van itt a „későbbi” megfontolás ideje. Tollam a következő sorokat írta a naplómba, amit Isten és én szoktunk olvasni.

„Amikor meglátok valakit, aki véleményem vagy a világ véleménye (ez a kettő elég gyakran ugyanaz) szerint jól néz ki, a figyelmem rátapad. Érzem, hogy a pulzusom is gyorsabban ver. Ez mindig így van, ha tetszik az, amit látok, legyen bár egy személy, egy festmény, vagy egy hamvas, érett szilva. Csodálom és vonzódom hozzá, vágyom rá. És őszintén bevallom, hogy azt szeretném, ha én is ugyanezt váltanám ki másokból. Miért??

Talán mert úgy tűnik, ami vonzó, annak hatalma van. Talán mert az olyan elme, amelyik nem Krisztusra irányul, abban leli legnagyobb örömét, ha csodálják. De hát most itt ülök, kicsit zilált külsővel, a hajam fodrász után kiált, lábamat magam alá húzva kuporgok egy fotelben. És ugyanolyan őszintén mondom, hogy élvezni akarom az ittlétet ebben az állapotban, lelkiismeret furdalás nélkül. Anélkül, hogy azon aggódnék, nem vagyok eléggé ragyogó és élire vasalt. Szeretnék tökéletesen kinézni mindig, és ugyanakkor nem akarom, hogy ez a vágy uralkodjék rajtam. Annak látom, ami: a külső bálványozásának. Azt választanám inkább, hogy akkor nézzek ki jól, mikor ebben örömöm telik, vagy mikor a szerepem megkívánja. De nem akarom, hogy a vonzó külső az istenemmé váljék. Köszönöm Istenem, hogy te a szívemet nézed, és nem a külső megjelenésemet.”

Azzal, hogy sikerült elkapnom, és megfelelő mederbe terelnem a gondolataimat, visszatérhettem a könyvemhez. Elégedetten. Lábammal a fenekem alatt, mint egy kisgyerek. És újra csatlakozom a szerzőhöz, megfeledkezve magamról és a kávézó ragyogó vendégeiről. Az értelmem újra megtapasztalta a szabadságot Krisztusban – és ez sokkal ízesebb, mint a világ bármelyik tejszínhabos kávéja.

Drága Szentlélek, kérlek, segíts, hogy tudatában legyek gondolataimnak. Hozd őket elém, segíts, hogy rendbe szedjem a soraikat, s irányítsam őket az Igazság felé. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.04.14.
www.proverbs31.org

Válassz, hol állsz
Tracie Miles

„Vigyázzatok, legyetek állhatatosak a hitben, cselekedjetek férfiasan és legyetek erősek.” 1 Kor 16:13

Néhány évvel ezelőtt elkezdtem teniszezni, és csapatommal versenyekre is járunk. A csapattagok minden héten részt vesznek egy gyakorlati oktatáson, ahol a vezetőnk új technikákat és stratégiákat tanít nekünk. Mindig tele van ötletekkel, tanácsokkal, hogyan tudnánk fejleszteni játéktechnikánkat. Egyik alkalommal olyasmit mondott, amin azóta is sokszor eltöprengek.

Arról beszélt, mennyire fontos, hogy hol helyezkedünk el a pályán. Ez eldöntheti, hogy játékban tudjuk-e tartani a labdát, és megnyerjük-e a pontot. Hozzátette, hogy azt ugyan nem tudjuk eldönteni, mi történik a pályán, de azt mindig, hogy mi magunk hol állunk.

Eltöprengtem, hogyan alkalmazható ez a tétel az életünkre. Nem tőlünk függ, hogy mi történik a világban, de az igen, hogy mi mindig az igazságosság és egység oldalán álljunk. Állásfoglalásunk – benne van a magyar szóban, hogy elfoglaljuk a helyünket - tükrözni fogja, milyen szerepet engedünk Istennek az életünkben.

Például, ahhoz nincs hatalmunk, hogy befolyásoljuk a TV-műsort – szex, drogok, nyelvezet, erőszak – de eldönthetjük, hogy nézzük-e vagy nem. Nem befolyásolhatjuk, hogy a különböző filmek besorolásával mennyire engedékeny egy-egy csatorna, de azt igen, hogy gyermekeink vagy mi magunk megnézzük-e az adott filmet. Odaállhatunk az erkölcsi tisztaság mellé.

Nincs hatalmunkban más emberek hitének, cselekedeteinek működtetése. Nem állíthatjuk meg társadalmunk erkölcsi züllését. Nem befolyásolhatjuk a parlament döntéseit, milyen törvényeket szavaznak meg, miket vesznek le napirendről. Nincs hatásunk a kirobbanó gázárakra, a munkahelyi politikára, a cégek megkérdőjelezhető gyakorlataira, a túlzott liberális toleranciára, a külpolitikára, a háborúkra, a gazdaság helyzetére.

Néha úgy tűnik, egy csomó dolog fölött nincs hatalmunk saját életünkben, nem is beszélve a világ dolgairól. De hadd mondjak egy jó hírt – mindig van lehetőségünk eldönteni, mi magunk hol állunk az élet játékában.

„Mint a mély víz, olyan a terv az ember szívében, de az okos ember kimeregeti azt” – áll a Péld. 20:5-ben. A pályán elfoglalt pozíció itt kezdődik: a szívben. Ha hitünk erős és megalapozott, van mit kimernünk ebből a bölcsességből, amikor állást kell foglalnunk, tudva, hogy Isten bennünk lévő ereje segít a jó döntés meghozatalában.

A jó és rossz között a szívünkben és az elromlott világban dúló harc közben egyetlen reményünk, hogy egyenesen és szilárdan Krisztus mellett állunk, függetlenül az ellenfél lépéseitől.

Az élet nagyon hasonlít egy teniszpályához. Mindig két térfél van. Megpróbálunk a helyes oldalon maradni, de néha jöhet olyan labda, ami a rossz irányba lódít minket. Máskor nehéz kivédeni a labdát, elesünk, vagy lelépünk a pályáról. De ha kezdettől eldöntjük a helyes pozíciót: Isten térfelén akarunk játszani, és Őt választjuk partnerünknek, esélyünk van rá, hogy ki tudjuk használni a bennünk lévő energiát, hatni tudunk a játszmára. Isten bölcsességének mélységes kútjából merítve a szívünkbe, helyes döntést hozunk.

Előfordul, hogy a hitünk melletti kiállás csökkenti népszerűségi indexünket, ám lehetővé teszi, hogy Istent meglássák bennünk. És lehetnek olyan alkalmak, amikor a pályán elfoglalt helyünk minden szónál fontosabb, figyelemkeltőbb lesz.

Uram, adj erőt és hitet, hogy a jó oldalon álljak, amikor támad az ellenfél, és ne sodorjon magával a romlott világ lendülete. Segíts olyan életet élnem, ami Téged dicsőít, ahelyett, hogy a könnyebbik utat választanám, s együtt sodródnék a tömeggel. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.04.15.
www.proverbs31.org


Megjöttek a szarkák

Luann Pater


„Erő és ékesség az ő ruhája;és nevet a következő napnak.” Péld. 31:25

45 évesen döbbentem rá. Nyaraltunk éppen, és a szállodai fürdőszobánkban volt egy olyan kis aranyos kozmetikai tükör, ami felnagyítja a részleteket. Hát addig tartottam aranyosnak, míg meg nem láttam benne az igazságot. A szemem sarkából mosolyráncok garmadája futott szerteszét.

„Mi a manó!” kiáltottam. „Mióta vannak ezek az árkok az arcomon? Mégis, mikor akartál szólni, hogy csupa ránc a szemem körül?” – támadtam a férjemre. Ő rám nézett és bölcsen lefegyverzett: „Édesem, én szeretem a szemeidet”.

Mostmár, hogy a mesés ötvenes éveimet taposom, már nincs szükségük mosolyra, hogy megmutatkozzanak. A szarkalábak szilárdan megvetették talpukat, és végleg belevésődtek az arcomba. Tudtam, hogy be fog következni, mikor nemrég egyik ügyfelem, aki egy plasztikai sebész mellett dolgozik, felajánlotta, hogy kössünk üzletet, és megsimította az arcomat.

Senki sem ússza meg az öregedést. Egy reggel felébredünk, s észrevesszük, hogy lépteink hajdani rugalmassága döcögőssé vált, ősz szőrszálak jelennek meg a legbizarrabb helyeken (az állunkon nyújtózkodnak például), és minden, ami valaha feszes volt, elindult dél felé. Odapillantunk a tévére, s épp egy huszonéves akárki ugrik elénk a képernyőn, nekünk meg minden porcikánk azt kívánja, hogy burkolózzunk be egy puha takaróba, s forró csokit szürcsölgetve hitessük el magunkkal, hogy csak álmodtuk az egészet.

Aztán az unokák becsörtetnek a szobába. Újabb kör Gramminátor következik: lekuporodom a földre, előveszem legschwarzeneggeresebb hangomat, s közlöm az ellenséggel: „Senki nem menekülhet a Gramminátor elől!” és kezdetét veszi a birkózás, rúgkapálás, dögönyözés.

Ilyenkor döbbenek rá, mennyire jó ötvenesnek lenni. Nem volt könnyű az út idáig. Azokért a ráncokért az arcomon megdolgoztam. Minden ősz hajszál egy nehéz pillanatot idéz: valakinek elvesztését, akit szerettem, stresszelést az anyagiak miatt, könnyeket egy gyermek kirepülését nézve. Egyik fontos lecke, amit megtanultam menet közben, hogy az életben minden csak átmeneti. Az 5Móz 31:6-ban ezt olvassuk: „”Férfiasan viselkedjetek, legyetek bátrak, ne féljetek, s ne rettegjetek, ha meglátjátok őket, mert az Úr, a te Istened maga vezérel majd téged, s nem marad el tőled, s nem hagy el téged.” Csúcson vagyok vagy szakadékban, egyik sem tart örökké, de Ő mindenütt velem lesz.

Ma már inkább nevetek, és hagyom, hogy az árkok mélyüljenek a szemem s az ajkam körül, mert tudom, hogy csak ez a mai nap a biztos. Por vagyunk, ma itt, holnap ott. Arról nem beszélve, hogy a kis fiúunokám aprócska tenyerébe vette az arcomat, rám nézett, és azt mondta: „Nagyi, szép vagy.” Ő jobban lát, mint a tükör.

Gyertek, öleljük át ezt a korosodásnak nevezett valamit, s nevessünk együtt egy nagyot!

Istenem, köszönök minden ráncot és minden ősz hajszálat, mert emlékeztetnek. Mindegyik egy olyan pillanatra utal, amikor a Te erődre hagyatkozhattam. Mindig megadtad, amire szükségem volt. Maradj nyilvánvaló az életemben, amíg előre nevetek az elkövetkező napokon. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.04.16.
www.proverbs31.org


A hormonok okozhatják…

Melanie Chitwood

„…ha a mi külső emberünk megromlik is, a belső mégis napról napra újul.” 2 Kor 4:16

Tévét néztünk a férjemmel, mikor egy elhangzott mondatra egymásra néztünk, és kitört belőlünk a nevetés. „Put the cuckoo back in the clock” – tedd vissza a kakukkot az órába – azaz: nyugi, állj le, fogd vissza magad…

A szokásosnál is ingerültebb, érzékenyebb voltam az utóbbi időben, s ez a mondat nagyon nekem szólt. Legtöbb nő egyetért abban, hogy az érzékenység bizonyos napokon jellemző ránk, de a mostani érzelmi hullámzások hosszabb ideig tartottak, magasabbra csaptak a szokásosnál.

Negyvenes éveim elején járva észrevettem, hogy változik a hormonműködésem. Talán ez több információ rólam, mint amire számítottál, de talán nem bánod, ha írok róla, mert ha fiatalabb vagy is nálam, előbb-utóbb minden nő odajut, hogy megérzi magán a hormonális változásokat. (Ha meg férfi vagy, ez a vallomás segít megértened életed asszonyát, amikor labilisabbnak, érzékenyebbnek látod a szokásosnál.)

A megváltozott hormonműködés számos fizikai, mentális és érzelmi tünettel járhat. Egyik pillanatban olyan meleged van, hogy legszívesebben beugranál egy hűvös medencébe, majd kis idő múlva kedved lenne gyapjúzoknit és kesztyűt húzni. Egyik pillanatban mindenen elsírod magad, aztán hirtelen ingerlékennyé válsz, s a gyermekedet sem tűröd meg magad mellett. Eddig úgy tudtad, hogy mindenre szoktál emlékezni, aztán felfedezed, hogy ez a képességed már a múlté. Van olyan nap, amikor férjed nyugtató szava a kakukkról és az óráról lecsillapít, máskor meg kikaparnád a szemét, ha csitítani kezd.

Hogyan reagáljunk ezekre a hormonális alapú változásokra? Mindenekelőtt tudatosítsuk, hogy a hormonális változások valóságosak, és – hogy a mai igénk kifejezését használjam - „a külső emberünk” átalakul. Bár nem akarjuk, hogy ő irányítsa az életünket, a hormonok valóságos hatásait nem tudjuk figyelmen kívül hagyni. Életünk minden területét át kell rendeznünk.

Lelki nyelven szólva, a test erősebbnek tűnhet a léleknél, s ezért meg kell próbálnunk a lélek fegyvereit is igénybe venni a változásokkal való küzdelemben. Erősek lehetünk „az Úrban, az Ő hatalmas ereje által” (Ef. 6:10). Észre fogjuk venni, hogy Isten Lelke megújítja „belső emberünket”.

De a fizikai területen is változtatnunk kell. Néha mi keresztények hajlunk arra, hogy különválasszuk a fizikai valóságunkat a lelki, érzelmi aspektusoktól, de ezek mind összefüggnek egymással. Testileg is gondot kell viselnünk magunkra. A túl sok gyorséttermi kaja, cukor és koffein csak megbolondítja érzelmeinket, gondolatainkat. Számítsunk rá, hogy már nincs annyi energiánk, mint régebben volt. Több mozgásra és több pihenésre van szükségünk. Forduljunk orvoshoz tanácsért.

Mentális, érzelmi területen számítsunk rá, hogy elbizonytalanodunk, kételyeink lesznek, szorongani kezdünk, ingerlékenyebbé, idegesebbé válunk. Könnyen elkap gondolataink lefelé húzó örvénye, amit a sok negatív érzelem vált ki. Ehelyett valljuk meg bűnös reagálásainkat másokkal szemben, és tudatosítsuk magunkban, hogy amikor ezeken a testi változásokon esünk át, céltudatosan hozzá kell tapasztanunk gondolataink fonalát a Jézusnak való engedelmességhez: „foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztusnak való engedelmességre” (2 Kor 10:5).

Összefoglalva, egyensúlyra kell törekednünk. Egyrészről legyünk elnézőek önmagunkkal, tudva, hogy „külső emberünk” változik. Másrészt tegyünk gyakorlati lépéseket az ellen, hogy hormonjaink uralkodjanak rajtunk. Hormonjainkat Isten teremtette, és Ő megadja a bölcsességet és az erőt ahhoz, hogy kezeljük őket.

Istenem, köszönöm neked a hormonokat, még ha nem is tűnnek mindig ajándéknak. Nyisd fel a szememet, hogy lássam, hogyan befolyásolják életem különböző területeit, és adj erőt, hogy megfelelően kezeljem őket. Köszönöm neked, Uram, hogy Szentlelked bennem él, és erőt ad ahhoz, amire magamban nem lennék képes. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.04.19.
www.proverbs31.org

Gyengének érzed magad?

Mary DeMuth

„Mert nézzétek csak meg a ti elhívásotokat atyámfiai: nem sokan vagytok bölcsek test szerint, nem sokan vagytok hatalmasak, nem sokan vagytok előkelőek. Mert Isten éppen a világ szerint oktalanokat választotta ki, hogy megszégyenítse a bölcseket, és a világ szerint erőtleneket választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket; és a világ szerint alacsonyrendűeket és lenézetteket választotta ki az Isten, azt, ami semmi, hogy megsemmisítse azt, ami valami, hogy Isten előtt ne dicsekedhessék senki.” 1 Kor 1:26-29

Nem tudtam, mikor öt éves kislány magamat azok a nagyobb fiúk földre teperték, és a hátamat szúrták a szederindák, hogy Isten azt a megfélemlített, egy éven át szexuálisan bántalmazott kislányt fogja kiválasztani, hogy megszégyenítse az erőseket. De Ő az összezúzott magamat választotta.

Nem tudtam, hogy mialatt gyermekkori otthonomban egyre több drog jelenik meg, és egyre több veszélyes parti zajlik, Isten ki fogja emelni onnan gyenge és rémült magamat. Pedig Ő balzsammal gyógyította félelmeimet.

Nem tudtam, míg más ragadozóktól menekültem a fiúk nyomaival, mint jelzőfénnyel magamon, hogy egy nap egy Megmentő karjaiba érkezem. Megrontottnak, értéktelennek, csúnyának, mocskosnak, összetörtnek hittem magamat. De Ő szívesen fogadott.

Nem tudtam, hogy míg földi apám elsuhant ebből a világból, Mennyei Atyám ölelésre tárt karral áll mellettem. Földi apám apátlanná tett, de mennyei Atyám sosem hagyott árván. Beoltott a családjába.

Nem tudtam, hogy mialatt életem kioltásának különböző módozatain törtem a fejem, és harmadszor éltem át szülők válását, Jézus csodálatos halála új életet nyitott nekem. Megmentett attól, hogy elvegyem magamtól az életet.

Mindaz érvényes volt rám, amiről Pál apostol a fenti idézetben ír, és még annál több is. Elhanyagolt voltam, szükséget és fájdalmakat szenvedtem, kicsi voltam és rémült. Ám Isten kezébe vette ezeket a hiányokat, és megtöltötte őket Önmaga szépségével. Ez a nagy paradoxon, amit Isten nyújt nekünk, függetlenül attól, hogy mennyire könnyű vagy nehéz a gyermekkorunk. Nem mi vagyunk erősek, előkelőek vagy bölcsek – Ő az.

Talán Te is összeborzongsz, ha a múltadra gondolsz. Talán kérdőre vonod Istent, miért engedte, hogy mindaz a rémség megtörténjék az életedben. Gondolkozz el azon, hogy Isten dicsősége leginkább a Neki teljesen alávetett életben nyilvánul meg, s egy önelégült embernek nehéz magát alávetnie. Legtöbbet elesettségünkből tud kihozni az Isten. Olvasd el lentebb, mit ír erről a 2Kor 12: 9-10.

Gyengeségünk és törékenységünk nem csak kietlen puszta; táncterem is, szent hely, ahol a világegyetem Istene szabadon mozoghat az életünkben. Hiányosságaink lehetővé teszik, és örvendezve fogadják ezt a szent táncot, ahol Isten képességei túlragyogják a mieinket, ahol csak az Övé minden dicsőség.

Kérlek, tedd le ma a múltadat. Bízd Rá a zűrzavart, az emlékeket, a testi-lelki sérelmeket. Ha ezt megteszed, Ő kézbe veszi az széttört részeket, megújítva összerak és fölrepít téged. Így – Neki köszönhetően – megszégyenítheted a bölcseket.

Uram, megvallom neked, hogy sérelmeimben okot láttam arra, hogy vádoljalak, és ne engedjelek a közelembe. Bocsáss meg. Segíts, hogy gyengeségeimet lehetőségeknek lássam, ahol a Te erőd megnyilvánulhat. Szívesen fogadlak a fájó pontokon. Cselekedj valami újat, valami rendkívülit. Nem akarok elkeseredett lenni. Szabad akarok lenni. Neked akarok adni minden dicsőséget. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.04.20.
www.proverbs31.org

Erőforrások:

Iz 43:18-19 – „Ne gondoljatok a régi dolgokra, és az elmúltakra ne figyeljetek! Íme én újat cselekszem, most sarjad, talán nem tudjátok? Igen, utat készítek a sivatagban, és a pusztában folyókat.”

2Kor 12:9-10 – „De Ő azt mondta nékem: ’Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által győz’. Nagy örömmel dicsekszem tehát az erőtlenségeimmel, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem. Ezért gyönyörködöm az erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldözésekben és szorongattatásokban, mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.”

2010. július 16., péntek

Adrian Rogers:
„Ki van nagyobb biztonságban: az, akinek a raktára tele van kenyérrel, amit a patkányok és a tolvajok elvehetnek tőle, vagy az, akinek van egy nagyon, de nagyon gazdag pék édesapja?”

2010. július 13., kedd

Lélekerősítő levelek 17. 2010.04.23-28.


Amikor megbánt Isten

Lysa TerKeurst


„Tudok szűkölködni és tudok bővelkedni is; mindenütt mindent megszoktam: tudok jóllakni is, éhezni is, bővelkedni és nélkülözni is. Mindenre képek vagyok abban, aki nekem erőt ad.” Filippi 4:12-13


Volt már olyan, hogy úgy érezted, Isten megbántott?

Őszinte leszek: néha, mikor elém kerül a fenti részlet a Filippiekhez írt levélből, arra gondolok, nem túl keserű pirula ez?

Elégedettnek lenni minden körülmények között?

Ténylegesen, igazán?

Pár évvel ezelőtt a lányom országos bajnok volt talajtornán. Amikor néztem a gyakorlatait, olyan volt, mintha Isten mosolyát látnám. Szép volt, elegáns, könnyed, jó volt nézni.

Aztán egy este, mialatt élete egyik legnagyobb versenyére edzett, leesett. Százszor elvégezte már a mozdulatot minden baj nélkül. Most valamit elhibázott, és ez elég volt ahhoz, hogy véget érjenek tornászálmai.

Egy éven át jártunk egyik orvostól a másikig, de mindenütt ugyanazt mondták: a balesetet szenvedett válla sosem fogja többé megtartani a teste súlyát.

Megvallom, nagyon keserű pirula volt. Nem egy felemelő érzés elnézni, ahogy egy 14 éves lány szembesül azzal, hogy vége az álmainak. Tudom persze, az életben ennél sokkal keményebb helyzetekkel kerülnek szembe emberek. De neki, az ő világában ez hatalmas megpróbáltatás volt.

Olyannyira, hogy belőlem is előkívánkoztak a miértek Isten felé, s szólni akartam Neki, hogy nagyon megbántott minket.

Miért kellett ennek bekövetkeznie?

Isten miért nem akadályozta meg?

Miért nem hallgatta meg a kéréseimet?

Átélted már ezt? Volt már olyan esemény az életedben, amikor nem fogtad fel, miért hagyta Isten, hogy mindez megtörténjék? Vagy valami bosszantó apróság: elvesztetted a kulcsaidat, kilyukadt az autód kereke reggel, mikor valami halaszthatatlan elintéznivalód volt?

Kísért a dagonyázás a miértekben.

A miértekre kérdezés természetes dolog. A miértek beleférnek lelki életünkbe. Ugyanakkor, ha a miértek inkább eltávolítanak Istentől, ahelyett, hogy közelebb vinnének Hozzá, nem jól tettük fel a kérdést.

Ha a miértek nem adnak reményt, akkor melyik a jó kérdés?

Például a „Mit” kérdés.

Valahogy így: „Ebben a helyzetben mit vár el tőlem Isten?”

Filippi 4:8: „Egyébként, testvérek, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami dicséretes, ami erényes és magasztos.”

Ezeket a verseket a gondolataim parkolóhelye felé való iránymutatásnak szeretem nevezni.

Pontosan ezt kellett Ashley lányomnak tennie összeomlott tornászi álmaival. Segítenem kellett neki, hogy a miértekben való fetrengés helyett ezt kérdezze:

Ez a valóság, mit kell kezdenem vele?

Mit tudok tanulni belőle?

Mi az benne, ami a védelmemre szolgál?

Milyen más lehetőségeket nyújt nekem Isten?

Miben tesz felnőtté, éretté ezzel a megpróbáltatással?

Ha átkapcsolunk a miértekről a többi kérdésre, az olyan, mintha utat építenénk egy jobb parkolóhely felé a gondolataink számára.

Hogy ez könnyű lenne? Szó sincs róla.

De van rá mód, hogy megtaláljuk a perspektívát azután is, hogy Isten megengedett valamit az életünkben, amit nem értünk, és amit nagyon nem szeretünk? Igen. Csak váltsunk át a mi okból kérdésekről a mi célból kérdésekre. Aki teheti, keresse fel a www.LysaTerKeurst.com blogot, és kattintson a „When God Hurts Your Feelings” címre, hogy további segítséget kapjon ehhez.

Uram, szeretnék mindent, ami az életemben történik, a Te szereteted szűrőjén át látni. Tudom, hogy szeretsz. De néha nehéz megérteni a történéseket. Azon kapom magam, hogy az okokat keresem, azokat akarom megérteni, ahelyett, hogy a Te perspektívádból nézném az eseményeket, és bíznék Benned. Köszönöm, hogy segítesz másként látni a dolgokat. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for Today, 2010.04.22.
www.proverbs31.org


Az Atya karjaiban

Susanne Scheppmann

„Nézzétek, mekkora szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívhatnak! És azok is vagyunk! Azért nem ismer minket a világ, mert Őt sem ismeri.” 1 Jn 3:1

Mosolya beragyogta a szobát, amikor az apja belépett. Rózsabimbó ajkai széles mosolyra nyíltak. Selymes fekete haja az arca körül lebegett, ahogy izgatottan felpattant a székről. Olyan volt, mint Hófehérke egy nagy csésze kávé után. A férfi bekapcsolta a magnót, és elindult felé. Megállt, lehajolt és szélesre tárta izmos karját – ez volt nálunk a táncra hívás jele. A pici lány odaszaladt, rátelepedett a nagy ember lábára, és kettőt erre-kettőt arra lépkedni kezdtek kedvenc zenéjükre, Az én pingvinem-re. A hercegnő táncolt az Elbűvölő Herceggel – az apjával.

Keserédes öröm ömlött át rajtam, mint langyos tavaszi zápor, ahogy néztem fiam és kisunokám jelenetét. Boldog voltam az unokámért, de egy kis szomorúságot is éreztem. Sajnáltam, hogy én soha nem élhettem át földi édesapámmal ezt a fajta apa-lánya kapcsolatot.

Apám természete olyan volt, mint Rhett Butleré az Elfújta a szél-ben. Behízelgő modorú, jóképű és magabiztos gazember volt. Egész gyermek- és serdülőkoromban Rhett Butler típusú férfira vágytam, hogy vegyen le a lábamról. Egy gazfickó vad szerelmére, szelídítetlen öleléséről álmodoztam. Apaképemből következően tökéletlen szeretetet vártam az emberektől. A hibás szeretet fájdalmasan megsebez, de az én összetört szívemet mégis ez vonzotta. Azt hittem, hogy a szerelem csak a bizonytalanság által táplált illékony érzelemkitörésekben érhető el.

Tudom, hogy ez egy félrevezetett kislány sérült szívének a látomása volt. Azóta már megtapasztaltam a tökéletese szeretetet: mennyei Atyám szeretetét. Csak Ő tudta betölteni szívemet igaz szeretettel. Attól az estétől kezdve, amikor befogadtam a szívembe, fokozatosan kialakította bennem a hibátlan Apa képét. Az Atya ölelésének hatására az illékony szeretet képe lassacskán feledésbe merült. Ahogy egyre jobban megismertem Istent, megtanultam a szeretet igazi jelentését. Különböző elnevezésein keresztül nyilvánította ki személyét, tulajdonságait, de ezek közül számomra az Atya – Édesapám – Apukám a legkedvesebb.

Ismered az Atyát – Mennyei Édesapánkat? Ölelésre tárt karral vár téged. Gyere, menjünk, hadd öleljen át Édesapánk.

Uram, köszönöm Neked, hogy megmutattad, milyen a valódi apai szeretet. Segíts, kérlek, hogy megéljem a Te tökéletes, szent szeretetedet. Emlékeztess rá, hogy Te olyannak szeretsz engem, amilyen vagyok, hibáimmal, tökéletlenségeimmel együtt. Köszönöm Neked a szeretetedet. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.04.21.
www.proverbs31.org

Még egyszer sátrakban
Marybeth Whalen

„De én, az Úr vagyok a te Istened Egyiptom földje óta, s még egyszer sátrakba telepítelek téged, úgy mint a találkozás napján.” (Óz 12:9)

A Bibliában sok helyen olvashatunk arról, hogyan irányít Isten, hogyan tologat előre, és biztosítja számunkra a jövőt. De érezted-e már, hogy visszafordít az úton? Elgondolkoztál-e rajta, miért teszi?

A mai igénkben arról olvashatunk, hogy Isten közli az izraelitákkal, néhány lépést hátra kell lépniük. Kikerültek Egyiptomból, mindenestül elköltöztek, nagyot léptek a jövő felé, de ebben a folyamatban megfeledkeztek Istenükről. Ezért Ő elhatározta, hogy visszafordítja őket abba az időbe, amikor még sátrakban laktak, amikor még megtartották az ünnepeket, és emlékeztek Isten jóságára. Egy olyan időszakba, ahogy a Biblia mondja, amikor leírhatatlan örömben éltek körülményeik ellenére.

Szomorúan bevallom, Isten engem is többször vissza kellett, hogy léptessen. Amikor előre indulok, annyira koncentrálok arra, ami előttem van, hogy megfeledkezem arról, amit a múltban tett értem Isten. A gyors előrerohanásban nem jut idő arra, hogy visszatekerjem és újra lejátsszam emlékeim szalagját Isten irántam való jóságáról és az Ő hatalmáról. Néha vissza kell, hogy fordítson – nem büntetésből, hanem mert tudja, a lelkem mennyire feledékeny. Leegyszerűsíti az életemet, kigyomlálja belőle azokat a dolgokat, amik elterelik Róla a figyelmemet. Újra „sátrakba” telepít, hogy eszembe jusson, honnan indultam.

Talán úgy érzed, újra „sátrakban” élsz – anyagilag vagy a hivatásodban. Talán a házasságod költözött újra „sátrakba”. Talán valamelyik gyermekeddel érzed azt, hogy visszafelé haladsz, pedig előre szeretnél menni. Engedd, hogy Isten visszaléptessen, és hidd el, hogy nem mindig az előre haladás jelenti a fejlődést.

Néha a visszafelé úton vezet, mert tudja, hogy az a legjobb neked. Bízz az irányban, amerre indít. Telepedj meg azokban a „sátrakban”, és keresd Őt, hogy veled lakjon, ahogy az izraelitákkal is együtt lakott. Ahelyett, hogy morgolódnál, panaszkodnál a hely miatt, ahova vezetett, inkább figyelj a közelségére, és oldódj fel a szeretetében. Néha azért kerülünk vissza „sátrakba”, mert valamit egyszer megtanított nekünk, de elfelejtettük, és újra meg kell tanulnunk. Mi lehet az?

Uram, nem szeretek visszafelé menni. Előre akarok haladni, de tudom, hogy ez nem mindig szolgál javamra. Bízom az irányban, amerre Te vezetsz, akkor is, ha visszafelé kell mennem. Közelebb akarok kerülni Hozzád, és bízom a Te vezetésedben. Kérlek, nyilvánítsd ki Magad újra nekem a „sátrakban”. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.04.23.
www.proverbs31.org

Mikor Isten elhív egy asszonyt
Micca Monda Campbell

„te, akit magamhoz ragadtalak a föld végéről, és legtávolabbi sarkából hívtalak el, s azt mondtam neked: ’Szolgám vagy, kiválasztottalak, és nem vetlek el téged’.” Iz 41:9

Az egyházban felnőve ismerős volt az elhívás szó, de az értelme nem igazán izgatott. Mikor megéreztem Isten hívását az életemben, új jelentése lett a szónak. A meghatározó érzelem, ami elöntött, a félelem volt. Mint Mózes, mindent előszedtem, ami alkalmatlanná tesz a szolgálatra.

Később rájöttem, hogy ezek csak kifogások. Isten, ha meghív, fel is szerel minket. Az értelmem felfogta ezt az igazságot, de minden más tiltakozott bennem. Aggódó gondolatok kavarogtak az agyamban: Helyesen értelmeztem Istent, vagy ez a hívás a szolgálatra az én saját vágyakozásom?

Egy időre megnyugtattak Pál szavai:

„Pál, Isten akaratából, a Krisztus Jézusban való élet ígérete szerint Krisztus Jézus apostola” (2 Tim 1:1)

Felfigyeltem arra, hogy Pál „Isten akaratából” kapta az elhívást. Ami azt jelenti, hogy a szolgálat nem olyasmi, amit választunk. Minden más hivatást választhatunk, de a szolgálatot nem. Ahhoz hogy a szolgálatot végezzük, Isten kell, hogy kiválasszon.

Billy Graham szerint az emberek különböző okokból kezdik el a szolgálatot. Legtöbben hálából a megváltásukért. Mások nagyon szeretnének segíteni a többieken. Sokan szüleik nyomdokaiba lépnek. Néhányan a tekintélyre, mások tiszteletére vágynak, ami együtt jár a szolgálattal. Ezek mind jó elképzelések, de a békesség megtalálásának kulcsa a szolgálatban, ha tudod, hogy Isten hívott el. Mindenki meg kéne tudjon határozni egy időpontot, amikortól biztosan érzi, hogy Isten az életre szóló szolgálatra hívta el őt. Ez az első lépés a félelem legyőzéséhez. Ez lehet egy Páléhoz hasonló damaszkuszi úti élmény, vagy egy erősödő érzés, hogy Isten kiválasztott az Ő szolgálatára. Lehet a kettő keveréke. Nem az a fontos, hogy hogyan hív meg, hanem hogy meghív. Az ilyen embert nemcsak kedveli Isten, hanem részesül a megígért jelenlétben és kegyelmi ellátásban. A második lépés a félelem legyőzéséhez, hogy bízunk abban, Isten ki fogja egészíteni bennünk azt, ami hiányos.

Mózes kételkedett a saját képességeiben, de Isten nem. Ő pontosan tudta, mit kap, amikor elhívja Mózest. Sőt, Isten azt is tudta, mit kap, amikor téged elhívott – valakit a te méreteiddel, a te szíveddel, a te személyiségeddel, a hangoddal, a háttereddel, a képességeiddel, a hibáiddal. Isten alaposan megnézett, s így szólt: „Igen, ez a lány jó társ lesz a munkában!” Aki megérti ezt a mondatot, tudja, hogy nem Istennek, Istenért, hanem Istennel dolgozik. Óriási különbség.

A félelem, aggódás, szorongás a kételkedés tünetei. A kételkedés gyakran azt jelzi, hogy Isten helyett magunkra figyelünk. Amikor Istenre bízzuk, hogy megtegye, amit mi nem tudunk, a teher lekerül a mi vállunkról, és átkerül az Övére. S ahogy Istenre tekintünk, olyan potenciált látunk visszatükröződni ránk, amit csak Ő képes véghezvinni, ha csatlakozunk Hozzá.

Végül, bizalmunk úgy növekszik, ha újra meg újra igazolódik, amiben bízunk. Gyakran mások hamarabb észreveszik életünkben a megajándékozottságot, mint mi magunk. Ha szólnak róla, tekintsük ezeket a megjegyzéseket igazolásnak. Máskor egy jó tanácsadó, mentor, lelki gondozó vagy pap igazolja elhivatottságunkat. Az én lelkészemnek nagy szerepe volt a szolgálatra való felkészülésemben és utam igazolásában.

Úgy is megerősödhetünk elhivatottságunkban, ha különböző előadásokon, rendezvényeken figyelünk rá. Sokan mennek haza egy-egy ilyen eseményről úgy, hogy érzik magukban az igent a szolgálatra, s megkapják a kegyelmi eszközöket is, amivel teljesíthetik a hivatásukat.

Isten azt akarja, hogy biztos legyél az Ő életedről alkotott tervében és céljában. Akár egyházi, akár világi szolgálatra hív, nem kell félned. Biztos lehetsz benne, hogy minden szükségest megkapsz hozzá Tőle.

Uram, nem mindig veszem észre a nyilvánvalót: a gondoskodásodat, de hiszem, hogy megerősít, utat mutat nekem akkor is, és úgy is, ahogy el sem tudom képzelni. Félreteszem a félelmemet, és igent mondok arra, amit nekem szántál. Biztosan és világosan mutasd az utat, kérlek. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.04.26.
www.proverbs31.org

Két bal láb
Susanne Scheppmann

„de ő azt mondta nékem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm a gyöngeségben lesz teljessé. Nagy örömmel dicsekszem tehát gyöngeségeimmel, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem. Ezért telik kedvem a Krisztusért való erőtlenségben, bántalmazásban, szükségben, üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.”
2Kor 12:9-10

A tangóharmonika vidáman lihegte ki magából a melódiát, a tuba vígan böffentette hozzá a ritmust: umpa—umpa-pa-umpa. Az umpa-csapat hagyományos bajor öltözékben – piros térdnadrágban, kanárisárga térdzokniban, vadász-zöld zubbonyban, lengő piros tollas zöld posztókalapban – játszott a közönségnek. Minden muzsikus úgy ölelte a hangszerét, mintha a szerelmese volna, és intettek a közönségnek, jöjjenek a táncparkettre.

Kiterjedt családom néhány tagja nézte a videófelvételt apósom nyugdíjba meneteli bulijáról. Elbűvölve éltük újra azokat a felejthetetlen, örömteli pillanatokat. Magunkat néztük, ahogy az umpa-zenészek előtt karunkat kinyújtva összekapaszkodunk, s vígan járjuk a körtáncot. Milyen az emberi természet – természetesen mindenki saját magát kereste a körben.

Hirtelen megpillantottam magamat. UH!- mondtam gondolatban, és ekkor apósom megállította a képet, felém fordult, és így szólt meglepetten: „Nem tudtam eddig, hogy két bal lábad van”.

Sok hibám van. A két bal láb a kisebbek közül való. Hidd el, nagyon kínos dolgok történtek már emiatt az életemben – mint mindnyájunknak. De tudom, hogy függetlenül a kisebb vagy nagyobb hiányosságaimtól, Krisztus mindenben kielégíti az életemet. Több mint harminc éve szegődtem a nyomába, és soha nem fordult elő, hogy magamra hagyott volna. Elmondhatom Dávid királlyal: „Segítőm és oltalmazóm az Úr, szívem benne remél, s ő megsegít engem. Ujjong a szívem, s énekemben hálát zengek neki.” (Zsolt 28:7).

Milliárdnyi hiányosságom lehet, akkor is örülhetek és énekelhetek az Ő erejében.

Mindnyájunknak vannak hiányosságaink. Ilyennek alkotott Isten. Hogy miért? Azért, hogy megtanuljunk Tőle függeni, mint a mai igénk mondja: „de ő azt mondta nékem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm a gyöngeségben lesz teljessé”.

Ezért hát ma is táncolok a hitben a két bal lábammal. Társulj hozzám, s bízzuk Jézusra, Mindenható Istenünkre a hiányosságainkat!

Uram, elismerem, hogy szükségem van a Te erődre az életemben. Mindennapi létezésemet különböző hiányosságok kockáztatják. Köszönöm, hogy Te több mint elég vagy az életemhez. Köszönöm, hogy Mindenható Istenem vagy. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.04.27.
www.proverbs31.org



A szeretetnek hatalma van

Rachel Olsen

„Mindazokat a javakat, amelyek az élethez és az istenfélelemhez szükségesek, az isteni hatalom nekünk ajándékozta azáltal, aki minket saját dicsőségével és erejével meghívott.”
2 Pét 1:3

Rajta szoktad kapni magad, hogy olyasmit csinálsz, amit nem kéne? Úgy érzed, nagyon nehéz ellenállni?

Ismerem ezt az érzést.

Az utóbbi időben többekkel beszélgettem, akik olyan szokások rabjai, amelyektől meg akarnak szabadulni. Nem tudják abbahagyni. Pedig szörnyen érzik magukat miatta. Bűntudatuk van. Szégyellik, sőt néha már utálják magukat. És mégis képtelenek abbahagyni, gyengék ahhoz, hogy ellenálljanak.

A Biblia szerint, amikor újra meg újra megismételjük vétkeinket, az olyan, mint kutya, amelyik visszatér a saját hányadékához. (Péld. 26:11). Pfujj!

Miért ragaszkodunk tehát a bűneinkhez, mikor az Írás szerint Krisztus legyőzte a bűnt a kedvünkért, és ezért lenyomhatjuk a bűn erejét? Ha a fenti igénk szerint az isteni hatalom nekünk ajándékozott mindent, ami az istenes élethez szükséges, miért van még egyáltalán helye a bűnnek az életünkben?

Ugyanaz erre a válasz, mint arra, hogy miért tér vissza a kutya a hányadékához. Bármilyen undorító, valami vonzza benne. Kedveli. Úgy értem, hogy:

- A testi élvezet – vagy teljes formájában a szexuális gyönyör – pillanatnyilag örömöt okoz.

- A túlzásba vitt evés – bibliai szóval a falánkság – jóleső érzést nyújt abban a pillanatban.

- A hazugság kényelmes lehet pillanatnyilag.

- A fukarság és a költekezés – összevetve a takarékossággal és adakozással – szórakoztatóbb és kifizetődőbbnek látszik.

- A toporzékolás, üvöltözés katartikus és igazolhatónak tűnik.

Akármeddig folytathatnám a listát. A bűnnek azért van rajtunk ereje, mert élvezetet ad. Olyasmit ígér, amire vágyunk: örömöt, menekvést, gazdagságot, hatalmat, figyelmet. Igaz, hogy mindig vannak következményei, amiket nem szeretünk, de ennek nincs akkora ereje, hogy visszatartson az élvezet pillanataitól, a látható nyereségtől.

Egyszerűen szólva: azért van rajtunk hatalma a bűnnek, mert szeretjük.

Mi segíthet legyőzni a szeretve gyűlölt bűnt? Egy még nagyobb szeretet. Egy nagyobb szeretet, ami mögött nem jár gyűlölet, bűntudat, szégyen. Olyan szeretet, ami megvalósítja azt, amit ígér. Olyan szeretet, amely telve van csodálatos kegyelemmel, a lélek mélyéig ható irgalommal.

Szeretet, mely vonzóbb és hatalmasabb a bűn délibábjánál.

Isten szeretete, mely Krisztusban nyilvánult meg.

Ha sikerül megragadnunk ezt a szeretetet – rendszeresen olvasunk róla, magunkba szívjuk, imádkozunk érte, megtapasztaljuk működését az életünkben -, nem tehetünk mást, mint viszontszeretjük teljes szívünkkel, teljes lelkünkkel és teljes elménkkel.

Ezzel az átható szeretettel szemben a bűn vonzereje elhalványul. Ereje lehanyatlik. Ha belevetjük magunkat Isten örökké tartó szeretetébe, lesz erőnk és akaratunk, hogy hátat fordítsunk a bűnnek.

Le tudunk mondani arról, mert elnyertük Ezt.

Édes Istenem, bocsásd meg visszatérő bűneimet. Tisztíts meg felséges szereteteddel és kegyelmeddel. Mutasd meg nekem szereteted mélységét, áldozatod súlyát, irgalmad gyönyörűségét, amellyel napról napra ellátsz engem. Add, hogy új ragyogásban lássam szeretetedet, és hátat fordítva a bűnnek elinduljak a Te szíved felé. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.04.28.
www.proverbs31.org

2010. július 9., péntek

„Az én igám édes, az én terhem könnyű.” Ezek a drága szavaid néha olyan képhez kapcsolódnak, melyen ott állsz pasztell árnyalatokban, körülötted rózsakoszorúk, arany fény. Komoly erő és bátorság kell ahhoz, hogy ilyen szelídek maradjunk igazságtalan vádakkal, orvul támadó ellenséggel szemben. Te vagy az erős, nem az ordítók és háborút szítók. Igának nevezed, Uram. És valóban, kívülről tart fogva. És mégis, úgy illik rám ez a te szeretetetigád, mintha hozzá volnék szabva. Ha egyszer összekapcsol engem veled, a teher könnyűvé válik, az iga édessé. Megpihenek benned. „Robottal elérhető Isten?” – kérdezi Yeats. „Ő a tisztaszívűeknek adja önmagát. Nem kér mást, csak a figyelmünket.” Milyennek érzem? Igád könnyű, és jól illeszkedik rám, Uram? Ha tehernek tűnik, nem a te igád, amit viselek.
sacredspace.ie 2010.07.04.

Uram, az iga akkor töri a vállamat, ha letérek az útról. Segíts, hogy tartani tudjam az irányt, amerre Te vezetsz. Így édessé válik az iga, mert Veled vagyok, nem nehezedik rám, mert tartod Te is.
A teher, amit viszek, könnyű, ha jó irányba haladok. Ha a Te terhedet viszem, azt, amit Te nekem szántál. Uram, van úgy, hogy mások is rám rakják a terhüket. Nem azért, mert ártani akarnak nekem, hanem azért, mert nem bírják egyedül. Talán úgy érzik, Te távol vagy, esetleg nem is látnak, azt hiszik, könnyebb a terhük, ha velem osztják meg. Segíts kérlek, hogy észrevegyem, ha a teher, ami rajtam van, nem az enyém. Segíts, hogy le tudjam tenni a lábad elé a mások terhét. Kérlek, alakítsd úgy az eléd rakott terhet, hogy annak is könnyebb legyen cipelni, aki nekem adta át. Ámen.

2010. július 6., kedd

Galileai kegyelem 2
Max Lucado

Nem ez volt az első éjszaka, amit Péter a Genezáreti tavon töltött. Halászember volt. Mint a többiek, ő is éjjel dolgozott. Tudta, hogy az éjszaka hűvösében a halak a felszín közelébe úsznak táplálékért, majd nappalra visszatérnek a mélyre. Nem, nem ez volt az első éjszaka, amit Péter a tavon töltött. És nem most történt meg először, hogy nem sikerült semmit fognia.
Volt az az eset évekkel ezelőtt…
A legtöbb délelőttöt Péter és a többiek a halak árusításával meg a hálók javításával töltötték, aztán övükön a pénzes zacskóval elégedetten tértek haza. Ezen a reggelen nem került pénz a zacskóba. Nem volt elégedettség sem. Végigdolgozták az éjszakát, de a hátfájáson és a szakadozott hálókon kívül más eredményt nem tudtak felmutatni.
S ami még rosszabb, ezt tudta is mindenki. Reggelente a tópart megtelt vásárlókkal, a falusiak jöttek beszerezni az ebédrevalót. Ezen a reggelen nem kaptak halat.
Jézus is ott volt a parton, tanított. Ahogy gyűlt a tömeg, kevés volt a hely, megkérte Pétert hadd szállhasson be a hajójába, hogy onnan szóljon a tömeghez. Péter hagyta, talán azt gondolta, legalább valami hasznát veszik a hajónak.
Péter hallgatja Jézust. Jó valami mást is hallgatni, mint a hullámok csapkodását. Mikor Jézus elbocsátja a tömeget, Péterhez fordul. Van hozzá még egy kérése. Szeretné, ha halászni menne. „Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat halat fogni!” (Lk.5:4).
Péter morgolódik. Bármit szívesebben csinálna, mint hogy visszatérjen a tengerre halászni. A hajót megtisztították, a hálókat kiterítették száradni. A nap már magasan süt, és ő fáradt. Ideje hazamenni. Különben is mindenki őket nézi. Látták, hogy üres kézzel tért vissza a vízről. Arról nem is beszélve, ugyan mit ért Jézus a halászathoz?
Ezért így szól: „Mester! Fáradoztunk egész éjszaka, hogy halat fogjunk, és semmit sem fogtunk.” (5. vers).
Érezhető a kimerültség a szavaiból.
„Fáradoztunk”. Sikálták a hajódeszkákat. Cipelték a hálót. Húzták az evezőket. Fellendítették a hálót a holdfényes ég felé. Hallgatták, ahogy a vízre csapódik.
„Egész éjszaka”. Az ég vérnarancsról éjféli feketébe, majd hajnali aranyba váltott. Az órák lassan vonszolták magukat, mint a felhők a hold előtt. A halászok beszélgetése alábbhagyott, majd megszűnt. A vállak sajogtak. A falu aludt, a férfiak dolgoztak. Egész éjszaka
„Hogy halat fogjunk”. Az éjszakai munkának ritmusa van: pörög a háló, fellendül, szétterül az ég felé, lecsapódik. Hagyd, hogy süllyedjen el. Várj. Húzd ki. Kezdd újra. Dobd. Húzd. Dobd. Húzd. Dobd. Húzd. Minden mozdulat egy imádság volt. És minden üres hálóbevonással válasz nélkül maradt az imádság. Még a háló is sóhajtott, mikor az emberek nekigyürkőztek, hogy újra kivessék.
Tizenkét órán át próbáltak halászni. Most pedig… Jézus azt akarja, hogy kezdjék elölről? Nem is a partközelben, hanem bent a mélyen?
Péter a barátaira tekint, azok megvonják a vállukat. Körbenéz a parton várakozó embereken. Nem tudja, mit tegyen. Jézus sokat tud sok mindenről, de a halászathoz Péter ért. Péter tudja, mikor kell dolgozni, mikor kell abbahagyni. Tudja, hogy megvan az ideje a folytatásnak, és az ideje a kiszállásnak.
A józan ész azt mondja, ki kell szállni. A logika azt mondja, hagyd már, és menj haza. A tapasztalat azt mondja, pakolj össze és pihenj. Péter azt mondja: „A te szavadra azonban kivetem a hálót.”
A legnehezebb utazás, ha vissza kell térned vereséged színhelyére.
Jézus tudja ezt. Ezért vállalja, hogy veled menjen. „Első utadon egyedül voltál; most veled leszek. Próbáld újra, ezúttal velem a fedélzeten.”
Péter vonakodva bár, de beleegyezik, hogy újra megpróbálja. „A te szavadra kivetem a hálót.” Látszólag semmi értelme, de Péter eleget volt már ennek a názáretinek a társaságában, hogy tudja, az ő jelenlétében megváltoznak a dolgok. Kánában a menyegzőn… A római százados beteg gyermekénél… Jézus a maga pakliját teszi a kártyaasztalra.
Így hát az evezők újra vízbe merülnek. A vitorlát felhúzzák, a hálók pörögnek. Lendülnek.
Péter nézi, ahogy a vízre csapódnak, majd süllyedni kezdenek. Vár, amíg a háló olyan messzi-re ér, amíg a kötél engedi. A halászok hallgatnak. Péter hallgat. Jézus hallgat. Aztán a kötél rándul egyet. A halakkal teli háló súlyától Péter szinte átesik a hajó oldalán.
„János, Jakab!” - üvölti. „Ide gyorsan!”
A hajó úgy megtelik, hogy a part felőli pereme majdnem eléri a víz szintjét. Péter, térdig az ezüstösen vonagló halak között, megfordul és Jézusra néz. Jézus visszatekint rá.
Ekkor döbben rá, kicsoda Jézus.
Különös helyszín az Istennel való találkozásra – egy halászhajó egy kicsiny tengeren egy tá-voli országban! De így szokta Isten, aki a földre jött.
Ebben a találkozásban részesülnek, akik újra megpróbálják – most már vele.

Upwords with Max Lucado
2010.06.25,

2010. július 3., szombat

Max Lucado:
Választási lehetőség

Csend van. Nemsokára virrad. Forró a kávém. Az ég még fekete. A világ még alszik. Közeledik a nappal. Pár perc múlva megérkezik. A felkelő nap legurítja a hegyről. A hajnal csendjét felváltja a nappal zaja. A magány nyugalmát az emberi nem lüktető versenyfutása. Meghozandó döntések, gondok, tennivalók türemkednek a kora reggel menedékébe.
A következő tizenkét órában a nappal igényeinek kell megfelelnem. Most még dönthetek. A Kálvária miatt szabadon választhatok. Ezért hát választok.
A szeretetet választom…
Semmilyen körülmény nem igazolja a gyűlöletet; semmilyen igazságtalanság nem teszi kötelezővé a keserűséget. A szeretetet választom. Ma szeretni fogom Istent és azt, amit Isten szeret.
Az örömöt választom…
Hívom Istent, hogy legyen a körülmények Istene. Elutasítom a cinizmus kísértését, ami a lusta gondolkodó fegyvere. Elutasítom, hogy az embereket kevesebbnek lássam, mint emberi lényeket, akiket Isten teremtett. Elutasítom, hogy bármilyen gondot kevesebbnek lássak, mint lehetőséget az Istennel való találkozásra.
A békét választom…
Bocsánatot nyerten fogok élni. Meg fogok bocsátani, hogy élhessek.
A türelmet választom…
Túlnézek a világ kellemetlenségein. Ahelyett, hogy szidalmaznám, aki elfoglalja a helyem, megkérem, hogy tegye azt. Semhogy panaszkodnék, mert túl hosszú a sor, hálát adok Istennek, hogy alkalmat ad az imádkozásra. Ahelyett, hogy öklömet ráznám az új megbízásokra, örömmel, bátran nekilátok a feladatnak.
A kedvességet választom…
Kedves leszek a szegényekhez, mert egyedül vannak. Kedves leszek a gazdagokhoz, mert félnek. Kedves leszek a gorombákhoz, mert Isten is kedves volt velem.
A jóságot választom…
Inkább leszek pénztelen, minthogy csalással jussak pénzhez. Inkább nézzenek át rajtam, semhogy dicsekednék. Vallomást teszek, mielőtt vádolnék. A jóságot választom.
A megbízhatóságot választom…
Ma be fogom tartani az ígéreteimet. Akik kölcsön adtak nekem, nem fognak panaszkodni. A társaim nem fogják számon kérni a szavaimat. A feleségem nem fogja kétségbe vonni a szeretetemet. A gyermekeimnek eszükbe se fog jutni, hogy az apjuk esetleg nem jön haza.
A szelídséget választom…
Erővel semmit sem lehet elérni. A szelídséget választom. Ha felemelem a hangom, az csak a dicsőítés szava lesz. Ha ökölbe szorítom a kezem, az csak az imádság mozdulata lesz. Ha parancsot adok, az csak magamnak fog szólni.
Az önuralmat választom…
Szellemi lény vagyok. Ha ez a test meghal, a lélek szárnyalni fog. Nem hagyom, hogy az, ami romlandó, uralkodjék az örökkévalón. Az önuralmat választom. Csak az örömtől lehetek ittas. Csak a hittől lehetek szenvedélyes. Csak Isten hathat rám. Csak Krisztus tanítását követem.
Szeretet, öröm, béke, türelem, kedvesség, jóság, megbízhatóság, szelídség és önuralom. Ezeknek szentelem a napomat. Ha sikerül, hálát adok érte. Ha elbukom, Isten kegyelméhez folyamodom. És ha vége a napnak, fejemet a párnámra hajtom, és elpihenek.

Upwords with May Lucado, 2010.06.02.
www.crosswalk.com