Lélekerősítő levelek 17. 2010.04.23-28.

Amikor megbánt Isten
Lysa TerKeurst


„Tudok szűkölködni és tudok bővelkedni is; mindenütt mindent megszoktam: tudok jóllakni is, éhezni is, bővelkedni és nélkülözni is. Mindenre képek vagyok abban, aki nekem erőt ad.” Filippi 4:12-13

Volt már olyan, hogy úgy érezted, Isten megbántott?

Őszinte leszek: néha, mikor elém kerül a fenti részlet a Filippiekhez írt levélből, arra gondolok, nem túl keserű pirula ez?

Elégedettnek lenni minden körülmények között?

Ténylegesen, igazán?

Pár évvel ezelőtt a lányom országos bajnok volt talajtornán. Amikor néztem a gyakorlatait, olyan volt, mintha Isten mosolyát látnám. Szép volt, elegáns, könnyed, jó volt nézni.

Aztán egy este, mialatt élete egyik legnagyobb versenyére edzett, leesett. Százszor elvégezte már a mozdulatot minden baj nélkül. Most valamit elhibázott, és ez elég volt ahhoz, hogy véget érjenek tornászálmai.

Egy éven át jártunk egyik orvostól a másikig, de mindenütt ugyanazt mondták: a balesetet szenvedett válla sosem fogja többé megtartani a teste súlyát.

Megvallom, nagyon keserű pirula volt. Nem egy felemelő érzés elnézni, ahogy egy 14 éves lány szembesül azzal, hogy vége az álmainak. Tudom persze, az életben ennél sokkal keményebb helyzetekkel kerülnek szembe emberek. De neki, az ő világában ez hatalmas megpróbáltatás volt.

Olyannyira, hogy belőlem is előkívánkoztak a miértek Isten felé, s szólni akartam Neki, hogy nagyon megbántott minket.

Miért kellett ennek bekövetkeznie?

Isten miért nem akadályozta meg?

Miért nem hallgatta meg a kéréseimet?

Átélted már ezt? Volt már olyan esemény az életedben, amikor nem fogtad fel, miért hagyta Isten, hogy mindez megtörténjék? Vagy valami bosszantó apróság: elvesztetted a kulcsaidat, kilyukadt az autód kereke reggel, mikor valami halaszthatatlan elintéznivalód volt?

Kísért a dagonyázás a miértekben.

A miértekre kérdezés természetes dolog. A miértek beleférnek lelki életünkbe. Ugyanakkor, ha a miértek inkább eltávolítanak Istentől, ahelyett, hogy közelebb vinnének Hozzá, nem jól tettük fel a kérdést.

Ha a miértek nem adnak reményt, akkor melyik a jó kérdés?

Például a „Mit” kérdés.

Valahogy így: „Ebben a helyzetben mit vár el tőlem Isten?”

Filippi 4:8: „Egyébként, testvérek, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami dicséretes, ami erényes és magasztos.”

Ezeket a verseket a gondolataim parkolóhelye felé való iránymutatásnak szeretem nevezni.

Pontosan ezt kellett Ashley lányomnak tennie összeomlott tornászi álmaival. Segítenem kellett neki, hogy a miértekben való fetrengés helyett ezt kérdezze:

Ez a valóság, mit kell kezdenem vele?

Mit tudok tanulni belőle?

Mi az benne, ami a védelmemre szolgál?

Milyen más lehetőségeket nyújt nekem Isten?

Miben tesz felnőtté, éretté ezzel a megpróbáltatással?

Ha átkapcsolunk a miértekről a többi kérdésre, az olyan, mintha utat építenénk egy jobb parkolóhely felé a gondolataink számára.

Hogy ez könnyű lenne? Szó sincs róla.

De van rá mód, hogy megtaláljuk a perspektívát azután is, hogy Isten megengedett valamit az életünkben, amit nem értünk, és amit nagyon nem szeretünk? Igen. Csak váltsunk át a mi okból kérdésekről a mi célból kérdésekre. Aki teheti, keresse fel a www.LysaTerKeurst.com blogot, és kattintson a „When God Hurts Your Feelings” címre, hogy további segítséget kapjon ehhez.

Uram, szeretnék mindent, ami az életemben történik, a Te szereteted szűrőjén át látni. Tudom, hogy szeretsz. De néha nehéz megérteni a történéseket. Azon kapom magam, hogy az okokat keresem, azokat akarom megérteni, ahelyett, hogy a Te perspektívádból nézném az eseményeket, és bíznék Benned. Köszönöm, hogy segítesz másként látni a dolgokat. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for Today, 2010.04.22.
www.proverbs31.org


Az Atya karjaiban
Susanne Scheppmann

„Nézzétek, mekkora szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívhatnak! És azok is vagyunk! Azért nem ismer minket a világ, mert Őt sem ismeri.” 1 Jn 3:1

Mosolya beragyogta a szobát, amikor az apja belépett. Rózsabimbó ajkai széles mosolyra nyíltak. Selymes fekete haja az arca körül lebegett, ahogy izgatottan felpattant a székről. Olyan volt, mint Hófehérke egy nagy csésze kávé után. A férfi bekapcsolta a magnót, és elindult felé. Megállt, lehajolt és szélesre tárta izmos karját – ez volt nálunk a táncra hívás jele. A pici lány odaszaladt, rátelepedett a nagy ember lábára, és kettőt erre-kettőt arra lépkedni kezdtek kedvenc zenéjükre, Az én pingvinem-re. A hercegnő táncolt az Elbűvölő Herceggel – az apjával.

Keserédes öröm ömlött át rajtam, mint langyos tavaszi zápor, ahogy néztem fiam és kisunokám jelenetét. Boldog voltam az unokámért, de egy kis szomorúságot is éreztem. Sajnáltam, hogy én soha nem élhettem át földi édesapámmal ezt a fajta apa-lánya kapcsolatot.

Apám természete olyan volt, mint Rhett Butleré az Elfújta a szél-ben. Behízelgő modorú, jóképű és magabiztos gazember volt. Egész gyermek- és serdülőkoromban Rhett Butler típusú férfira vágytam, hogy vegyen le a lábamról. Egy gazfickó vad szerelmére, szelídítetlen öleléséről álmodoztam. Apaképemből következően tökéletlen szeretetet vártam az emberektől. A hibás szeretet fájdalmasan megsebez, de az én összetört szívemet mégis ez vonzotta. Azt hittem, hogy a szerelem csak a bizonytalanság által táplált illékony érzelemkitörésekben érhető el.

Tudom, hogy ez egy félrevezetett kislány sérült szívének a látomása volt. Azóta már megtapasztaltam a tökéletese szeretetet: mennyei Atyám szeretetét. Csak Ő tudta betölteni szívemet igaz szeretettel. Attól az estétől kezdve, amikor befogadtam a szívembe, fokozatosan kialakította bennem a hibátlan Apa képét. Az Atya ölelésének hatására az illékony szeretet képe lassacskán feledésbe merült. Ahogy egyre jobban megismertem Istent, megtanultam a szeretet igazi jelentését. Különböző elnevezésein keresztül nyilvánította ki személyét, tulajdonságait, de ezek közül számomra az Atya – Édesapám – Apukám a legkedvesebb.

Ismered az Atyát – Mennyei Édesapánkat? Ölelésre tárt karral vár téged. Gyere, menjünk, hadd öleljen át Édesapánk.

Uram, köszönöm Neked, hogy megmutattad, milyen a valódi apai szeretet. Segíts, kérlek, hogy megéljem a Te tökéletes, szent szeretetedet. Emlékeztess rá, hogy Te olyannak szeretsz engem, amilyen vagyok, hibáimmal, tökéletlenségeimmel együtt. Köszönöm Neked a szeretetedet. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.04.21.
www.proverbs31.org

Még egyszer sátrakban
Marybeth Whalen

„De én, az Úr vagyok a te Istened Egyiptom földje óta, s még egyszer sátrakba telepítelek téged, úgy mint a találkozás napján.” (Óz 12:9)

A Bibliában sok helyen olvashatunk arról, hogyan irányít Isten, hogyan tologat előre, és biztosítja számunkra a jövőt. De érezted-e már, hogy visszafordít az úton? Elgondolkoztál-e rajta, miért teszi?

A mai igénkben arról olvashatunk, hogy Isten közli az izraelitákkal, néhány lépést hátra kell lépniük. Kikerültek Egyiptomból, mindenestül elköltöztek, nagyot léptek a jövő felé, de ebben a folyamatban megfeledkeztek Istenükről. Ezért Ő elhatározta, hogy visszafordítja őket abba az időbe, amikor még sátrakban laktak, amikor még megtartották az ünnepeket, és emlékeztek Isten jóságára. Egy olyan időszakba, ahogy a Biblia mondja, amikor leírhatatlan örömben éltek körülményeik ellenére.

Szomorúan bevallom, Isten engem is többször vissza kellett, hogy léptessen. Amikor előre indulok, annyira koncentrálok arra, ami előttem van, hogy megfeledkezem arról, amit a múltban tett értem Isten. A gyors előrerohanásban nem jut idő arra, hogy visszatekerjem és újra lejátsszam emlékeim szalagját Isten irántam való jóságáról és az Ő hatalmáról. Néha vissza kell, hogy fordítson – nem büntetésből, hanem mert tudja, a lelkem mennyire feledékeny. Leegyszerűsíti az életemet, kigyomlálja belőle azokat a dolgokat, amik elterelik Róla a figyelmemet. Újra „sátrakba” telepít, hogy eszembe jusson, honnan indultam.

Talán úgy érzed, újra „sátrakban” élsz – anyagilag vagy a hivatásodban. Talán a házasságod költözött újra „sátrakba”. Talán valamelyik gyermekeddel érzed azt, hogy visszafelé haladsz, pedig előre szeretnél menni. Engedd, hogy Isten visszaléptessen, és hidd el, hogy nem mindig az előre haladás jelenti a fejlődést.

Néha a visszafelé úton vezet, mert tudja, hogy az a legjobb neked. Bízz az irányban, amerre indít. Telepedj meg azokban a „sátrakban”, és keresd Őt, hogy veled lakjon, ahogy az izraelitákkal is együtt lakott. Ahelyett, hogy morgolódnál, panaszkodnál a hely miatt, ahova vezetett, inkább figyelj a közelségére, és oldódj fel a szeretetében. Néha azért kerülünk vissza „sátrakba”, mert valamit egyszer megtanított nekünk, de elfelejtettük, és újra meg kell tanulnunk. Mi lehet az?

Uram, nem szeretek visszafelé menni. Előre akarok haladni, de tudom, hogy ez nem mindig szolgál javamra. Bízom az irányban, amerre Te vezetsz, akkor is, ha visszafelé kell mennem. Közelebb akarok kerülni Hozzád, és bízom a Te vezetésedben. Kérlek, nyilvánítsd ki Magad újra nekem a „sátrakban”. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.04.23.
www.proverbs31.org

Mikor Isten elhív egy asszonyt
Micca Monda Campbell

„te, akit magamhoz ragadtalak a föld végéről, és legtávolabbi sarkából hívtalak el, s azt mondtam neked: ’Szolgám vagy, kiválasztottalak, és nem vetlek el téged’.” Iz 41:9

Az egyházban felnőve ismerős volt az elhívás szó, de az értelme nem igazán izgatott. Mikor megéreztem Isten hívását az életemben, új jelentése lett a szónak. A meghatározó érzelem, ami elöntött, a félelem volt. Mint Mózes, mindent előszedtem, ami alkalmatlanná tesz a szolgálatra.

Később rájöttem, hogy ezek csak kifogások. Isten, ha meghív, fel is szerel minket. Az értelmem felfogta ezt az igazságot, de minden más tiltakozott bennem. Aggódó gondolatok kavarogtak az agyamban: Helyesen értelmeztem Istent, vagy ez a hívás a szolgálatra az én saját vágyakozásom?

Egy időre megnyugtattak Pál szavai:

„Pál, Isten akaratából, a Krisztus Jézusban való élet ígérete szerint Krisztus Jézus apostola” (2 Tim 1:1)

Felfigyeltem arra, hogy Pál „Isten akaratából” kapta az elhívást. Ami azt jelenti, hogy a szolgálat nem olyasmi, amit választunk. Minden más hivatást választhatunk, de a szolgálatot nem. Ahhoz hogy a szolgálatot végezzük, Isten kell, hogy kiválasszon.

Billy Graham szerint az emberek különböző okokból kezdik el a szolgálatot. Legtöbben hálából a megváltásukért. Mások nagyon szeretnének segíteni a többieken. Sokan szüleik nyomdokaiba lépnek. Néhányan a tekintélyre, mások tiszteletére vágynak, ami együtt jár a szolgálattal. Ezek mind jó elképzelések, de a békesség megtalálásának kulcsa a szolgálatban, ha tudod, hogy Isten hívott el. Mindenki meg kéne tudjon határozni egy időpontot, amikortól biztosan érzi, hogy Isten az életre szóló szolgálatra hívta el őt. Ez az első lépés a félelem legyőzéséhez. Ez lehet egy Páléhoz hasonló damaszkuszi úti élmény, vagy egy erősödő érzés, hogy Isten kiválasztott az Ő szolgálatára. Lehet a kettő keveréke. Nem az a fontos, hogy hogyan hív meg, hanem hogy meghív. Az ilyen embert nemcsak kedveli Isten, hanem részesül a megígért jelenlétben és kegyelmi ellátásban. A második lépés a félelem legyőzéséhez, hogy bízunk abban, Isten ki fogja egészíteni bennünk azt, ami hiányos.

Mózes kételkedett a saját képességeiben, de Isten nem. Ő pontosan tudta, mit kap, amikor elhívja Mózest. Sőt, Isten azt is tudta, mit kap, amikor téged elhívott – valakit a te méreteiddel, a te szíveddel, a te személyiségeddel, a hangoddal, a háttereddel, a képességeiddel, a hibáiddal. Isten alaposan megnézett, s így szólt: „Igen, ez a lány jó társ lesz a munkában!” Aki megérti ezt a mondatot, tudja, hogy nem Istennek, Istenért, hanem Istennel dolgozik. Óriási különbség.

A félelem, aggódás, szorongás a kételkedés tünetei. A kételkedés gyakran azt jelzi, hogy Isten helyett magunkra figyelünk. Amikor Istenre bízzuk, hogy megtegye, amit mi nem tudunk, a teher lekerül a mi vállunkról, és átkerül az Övére. S ahogy Istenre tekintünk, olyan potenciált látunk visszatükröződni ránk, amit csak Ő képes véghezvinni, ha csatlakozunk Hozzá.

Végül, bizalmunk úgy növekszik, ha újra meg újra igazolódik, amiben bízunk. Gyakran mások hamarabb észreveszik életünkben a megajándékozottságot, mint mi magunk. Ha szólnak róla, tekintsük ezeket a megjegyzéseket igazolásnak. Máskor egy jó tanácsadó, mentor, lelki gondozó vagy pap igazolja elhivatottságunkat. Az én lelkészemnek nagy szerepe volt a szolgálatra való felkészülésemben és utam igazolásában.

Úgy is megerősödhetünk elhivatottságunkban, ha különböző előadásokon, rendezvényeken figyelünk rá. Sokan mennek haza egy-egy ilyen eseményről úgy, hogy érzik magukban az igent a szolgálatra, s megkapják a kegyelmi eszközöket is, amivel teljesíthetik a hivatásukat.

Isten azt akarja, hogy biztos legyél az Ő életedről alkotott tervében és céljában. Akár egyházi, akár világi szolgálatra hív, nem kell félned. Biztos lehetsz benne, hogy minden szükségest megkapsz hozzá Tőle.

Uram, nem mindig veszem észre a nyilvánvalót: a gondoskodásodat, de hiszem, hogy megerősít, utat mutat nekem akkor is, és úgy is, ahogy el sem tudom képzelni. Félreteszem a félelmemet, és igent mondok arra, amit nekem szántál. Biztosan és világosan mutasd az utat, kérlek. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.04.26.
www.proverbs31.org

Két bal láb
Susanne Scheppmann

„de ő azt mondta nékem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm a gyöngeségben lesz teljessé. Nagy örömmel dicsekszem tehát gyöngeségeimmel, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem. Ezért telik kedvem a Krisztusért való erőtlenségben, bántalmazásban, szükségben, üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.”
2Kor 12:9-10

A tangóharmonika vidáman lihegte ki magából a melódiát, a tuba vígan böffentette hozzá a ritmust: umpa—umpa-pa-umpa. Az umpa-csapat hagyományos bajor öltözékben – piros térdnadrágban, kanárisárga térdzokniban, vadász-zöld zubbonyban, lengő piros tollas zöld posztókalapban – játszott a közönségnek. Minden muzsikus úgy ölelte a hangszerét, mintha a szerelmese volna, és intettek a közönségnek, jöjjenek a táncparkettre.

Kiterjedt családom néhány tagja nézte a videófelvételt apósom nyugdíjba meneteli bulijáról. Elbűvölve éltük újra azokat a felejthetetlen, örömteli pillanatokat. Magunkat néztük, ahogy az umpa-zenészek előtt karunkat kinyújtva összekapaszkodunk, s vígan járjuk a körtáncot. Milyen az emberi természet – természetesen mindenki saját magát kereste a körben.

Hirtelen megpillantottam magamat. UH!- mondtam gondolatban, és ekkor apósom megállította a képet, felém fordult, és így szólt meglepetten: „Nem tudtam eddig, hogy két bal lábad van”.

Sok hibám van. A két bal láb a kisebbek közül való. Hidd el, nagyon kínos dolgok történtek már emiatt az életemben – mint mindnyájunknak. De tudom, hogy függetlenül a kisebb vagy nagyobb hiányosságaimtól, Krisztus mindenben kielégíti az életemet. Több mint harminc éve szegődtem a nyomába, és soha nem fordult elő, hogy magamra hagyott volna. Elmondhatom Dávid királlyal: „Segítőm és oltalmazóm az Úr, szívem benne remél, s ő megsegít engem. Ujjong a szívem, s énekemben hálát zengek neki.” (Zsolt 28:7).

Milliárdnyi hiányosságom lehet, akkor is örülhetek és énekelhetek az Ő erejében.

Mindnyájunknak vannak hiányosságaink. Ilyennek alkotott Isten. Hogy miért? Azért, hogy megtanuljunk Tőle függeni, mint a mai igénk mondja: „de ő azt mondta nékem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm a gyöngeségben lesz teljessé”.

Ezért hát ma is táncolok a hitben a két bal lábammal. Társulj hozzám, s bízzuk Jézusra, Mindenható Istenünkre a hiányosságainkat!

Uram, elismerem, hogy szükségem van a Te erődre az életemben. Mindennapi létezésemet különböző hiányosságok kockáztatják. Köszönöm, hogy Te több mint elég vagy az életemhez. Köszönöm, hogy Mindenható Istenem vagy. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.04.27.
www.proverbs31.org



A szeretetnek hatalma van
Rachel Olsen

„Mindazokat a javakat, amelyek az élethez és az istenfélelemhez szükségesek, az isteni hatalom nekünk ajándékozta azáltal, aki minket saját dicsőségével és erejével meghívott.”
2 Pét 1:3

Rajta szoktad kapni magad, hogy olyasmit csinálsz, amit nem kéne? Úgy érzed, nagyon nehéz ellenállni?

Ismerem ezt az érzést.

Az utóbbi időben többekkel beszélgettem, akik olyan szokások rabjai, amelyektől meg akarnak szabadulni. Nem tudják abbahagyni. Pedig szörnyen érzik magukat miatta. Bűntudatuk van. Szégyellik, sőt néha már utálják magukat. És mégis képtelenek abbahagyni, gyengék ahhoz, hogy ellenálljanak.

A Biblia szerint, amikor újra meg újra megismételjük vétkeinket, az olyan, mint kutya, amelyik visszatér a saját hányadékához. (Péld. 26:11). Pfujj!

Miért ragaszkodunk tehát a bűneinkhez, mikor az Írás szerint Krisztus legyőzte a bűnt a kedvünkért, és ezért lenyomhatjuk a bűn erejét? Ha a fenti igénk szerint az isteni hatalom nekünk ajándékozott mindent, ami az istenes élethez szükséges, miért van még egyáltalán helye a bűnnek az életünkben?

Ugyanaz erre a válasz, mint arra, hogy miért tér vissza a kutya a hányadékához. Bármilyen undorító, valami vonzza benne. Kedveli. Úgy értem, hogy:

- A testi élvezet – vagy teljes formájában a szexuális gyönyör – pillanatnyilag örömöt okoz.

- A túlzásba vitt evés – bibliai szóval a falánkság – jóleső érzést nyújt abban a pillanatban.

- A hazugság kényelmes lehet pillanatnyilag.

- A fukarság és a költekezés – összevetve a takarékossággal és adakozással – szórakoztatóbb és kifizetődőbbnek látszik.

- A toporzékolás, üvöltözés katartikus és igazolhatónak tűnik.

Akármeddig folytathatnám a listát. A bűnnek azért van rajtunk ereje, mert élvezetet ad. Olyasmit ígér, amire vágyunk: örömöt, menekvést, gazdagságot, hatalmat, figyelmet. Igaz, hogy mindig vannak következményei, amiket nem szeretünk, de ennek nincs akkora ereje, hogy visszatartson az élvezet pillanataitól, a látható nyereségtől.

Egyszerűen szólva: azért van rajtunk hatalma a bűnnek, mert szeretjük.

Mi segíthet legyőzni a szeretve gyűlölt bűnt? Egy még nagyobb szeretet. Egy nagyobb szeretet, ami mögött nem jár gyűlölet, bűntudat, szégyen. Olyan szeretet, ami megvalósítja azt, amit ígér. Olyan szeretet, amely telve van csodálatos kegyelemmel, a lélek mélyéig ható irgalommal.

Szeretet, mely vonzóbb és hatalmasabb a bűn délibábjánál.

Isten szeretete, mely Krisztusban nyilvánult meg.

Ha sikerül megragadnunk ezt a szeretetet – rendszeresen olvasunk róla, magunkba szívjuk, imádkozunk érte, megtapasztaljuk működését az életünkben -, nem tehetünk mást, mint viszontszeretjük teljes szívünkkel, teljes lelkünkkel és teljes elménkkel.

Ezzel az átható szeretettel szemben a bűn vonzereje elhalványul. Ereje lehanyatlik. Ha belevetjük magunkat Isten örökké tartó szeretetébe, lesz erőnk és akaratunk, hogy hátat fordítsunk a bűnnek.

Le tudunk mondani arról, mert elnyertük Ezt.

Édes Istenem, bocsásd meg visszatérő bűneimet. Tisztíts meg felséges szereteteddel és kegyelmeddel. Mutasd meg nekem szereteted mélységét, áldozatod súlyát, irgalmad gyönyörűségét, amellyel napról napra ellátsz engem. Add, hogy új ragyogásban lássam szeretetedet, és hátat fordítva a bűnnek elinduljak a Te szíved felé. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.04.28.
www.proverbs31.org