Galileai kegyelem 2
Max Lucado

Nem ez volt az első éjszaka, amit Péter a Genezáreti tavon töltött. Halászember volt. Mint a többiek, ő is éjjel dolgozott. Tudta, hogy az éjszaka hűvösében a halak a felszín közelébe úsznak táplálékért, majd nappalra visszatérnek a mélyre. Nem, nem ez volt az első éjszaka, amit Péter a tavon töltött. És nem most történt meg először, hogy nem sikerült semmit fognia.
Volt az az eset évekkel ezelőtt…
A legtöbb délelőttöt Péter és a többiek a halak árusításával meg a hálók javításával töltötték, aztán övükön a pénzes zacskóval elégedetten tértek haza. Ezen a reggelen nem került pénz a zacskóba. Nem volt elégedettség sem. Végigdolgozták az éjszakát, de a hátfájáson és a szakadozott hálókon kívül más eredményt nem tudtak felmutatni.
S ami még rosszabb, ezt tudta is mindenki. Reggelente a tópart megtelt vásárlókkal, a falusiak jöttek beszerezni az ebédrevalót. Ezen a reggelen nem kaptak halat.
Jézus is ott volt a parton, tanított. Ahogy gyűlt a tömeg, kevés volt a hely, megkérte Pétert hadd szállhasson be a hajójába, hogy onnan szóljon a tömeghez. Péter hagyta, talán azt gondolta, legalább valami hasznát veszik a hajónak.
Péter hallgatja Jézust. Jó valami mást is hallgatni, mint a hullámok csapkodását. Mikor Jézus elbocsátja a tömeget, Péterhez fordul. Van hozzá még egy kérése. Szeretné, ha halászni menne. „Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat halat fogni!” (Lk.5:4).
Péter morgolódik. Bármit szívesebben csinálna, mint hogy visszatérjen a tengerre halászni. A hajót megtisztították, a hálókat kiterítették száradni. A nap már magasan süt, és ő fáradt. Ideje hazamenni. Különben is mindenki őket nézi. Látták, hogy üres kézzel tért vissza a vízről. Arról nem is beszélve, ugyan mit ért Jézus a halászathoz?
Ezért így szól: „Mester! Fáradoztunk egész éjszaka, hogy halat fogjunk, és semmit sem fogtunk.” (5. vers).
Érezhető a kimerültség a szavaiból.
„Fáradoztunk”. Sikálták a hajódeszkákat. Cipelték a hálót. Húzták az evezőket. Fellendítették a hálót a holdfényes ég felé. Hallgatták, ahogy a vízre csapódik.
„Egész éjszaka”. Az ég vérnarancsról éjféli feketébe, majd hajnali aranyba váltott. Az órák lassan vonszolták magukat, mint a felhők a hold előtt. A halászok beszélgetése alábbhagyott, majd megszűnt. A vállak sajogtak. A falu aludt, a férfiak dolgoztak. Egész éjszaka
„Hogy halat fogjunk”. Az éjszakai munkának ritmusa van: pörög a háló, fellendül, szétterül az ég felé, lecsapódik. Hagyd, hogy süllyedjen el. Várj. Húzd ki. Kezdd újra. Dobd. Húzd. Dobd. Húzd. Dobd. Húzd. Minden mozdulat egy imádság volt. És minden üres hálóbevonással válasz nélkül maradt az imádság. Még a háló is sóhajtott, mikor az emberek nekigyürkőztek, hogy újra kivessék.
Tizenkét órán át próbáltak halászni. Most pedig… Jézus azt akarja, hogy kezdjék elölről? Nem is a partközelben, hanem bent a mélyen?
Péter a barátaira tekint, azok megvonják a vállukat. Körbenéz a parton várakozó embereken. Nem tudja, mit tegyen. Jézus sokat tud sok mindenről, de a halászathoz Péter ért. Péter tudja, mikor kell dolgozni, mikor kell abbahagyni. Tudja, hogy megvan az ideje a folytatásnak, és az ideje a kiszállásnak.
A józan ész azt mondja, ki kell szállni. A logika azt mondja, hagyd már, és menj haza. A tapasztalat azt mondja, pakolj össze és pihenj. Péter azt mondja: „A te szavadra azonban kivetem a hálót.”
A legnehezebb utazás, ha vissza kell térned vereséged színhelyére.
Jézus tudja ezt. Ezért vállalja, hogy veled menjen. „Első utadon egyedül voltál; most veled leszek. Próbáld újra, ezúttal velem a fedélzeten.”
Péter vonakodva bár, de beleegyezik, hogy újra megpróbálja. „A te szavadra kivetem a hálót.” Látszólag semmi értelme, de Péter eleget volt már ennek a názáretinek a társaságában, hogy tudja, az ő jelenlétében megváltoznak a dolgok. Kánában a menyegzőn… A római százados beteg gyermekénél… Jézus a maga pakliját teszi a kártyaasztalra.
Így hát az evezők újra vízbe merülnek. A vitorlát felhúzzák, a hálók pörögnek. Lendülnek.
Péter nézi, ahogy a vízre csapódnak, majd süllyedni kezdenek. Vár, amíg a háló olyan messzi-re ér, amíg a kötél engedi. A halászok hallgatnak. Péter hallgat. Jézus hallgat. Aztán a kötél rándul egyet. A halakkal teli háló súlyától Péter szinte átesik a hajó oldalán.
„János, Jakab!” - üvölti. „Ide gyorsan!”
A hajó úgy megtelik, hogy a part felőli pereme majdnem eléri a víz szintjét. Péter, térdig az ezüstösen vonagló halak között, megfordul és Jézusra néz. Jézus visszatekint rá.
Ekkor döbben rá, kicsoda Jézus.
Különös helyszín az Istennel való találkozásra – egy halászhajó egy kicsiny tengeren egy tá-voli országban! De így szokta Isten, aki a földre jött.
Ebben a találkozásban részesülnek, akik újra megpróbálják – most már vele.

Upwords with Max Lucado
2010.06.25,