2013. november 25., hétfő

Lélekerősítő levelek 135

Fehéren, mint a hó
Suzie Eller

Hints meg izsóppal és megtisztulok, moss meg és a hónál fehérebb leszek!” Zsolt 51,8

Az ifjúsági csoportban ismerkedtünk meg. Aztán szombatonként elengedtek hozzájuk. Párosan randiztunk. Néha egymásnál aludtunk, kibeszéltük a fiúkat, frizurákat készítettünk egymásnak.
De a tinédzserkori butaságokon túl mi ketten voltunk a csoportban, akik családi támogatás nélkül rendszeresen jártunk templomba. Egymást buzdítottuk, és gyakran előfordult, hogy térden állva együtt imádkoztunk. A gimnázium után egy évvel sajnos elszakadtunk egymástól. Más-más városba kerültünk. Férjhez mentünk. Gyermekeink születtek. Életutaink soha többé nem keresztezték egymást.
Csak három évtizeddel később.
Facebook üzenete meglepett, alig vártam, hogy újra találkozzuk. Mikor ez megtörtént, elmesélte az elmúlt harminc év történéseit, s ettől mély fájdalom töltötte el a szívemet.
Annyi minden történt vele, kezdve a főiskolával, a partizásokkal. Férfiakkal találkozott, akik szerelmet hazudtak, de végül fájdalmat okoztak neki. Ezekből a káros kapcsolatokból több házasság is következett. Bántalmazták is, és végül odajutott, hogy úgy érezte, nem is érdemel mást.
Elég bátor volt ahhoz, hogy otthagyja bántalmazóit. Visszatért a tanuláshoz, így állást biztosított magának, s egyedül nevelte a gyermekeit.
De valami még hiányzott a szívéből. Hiába talált rá hajdan a szentségre egy kis templom oltáránál, most úgy gondolta, túlságosan eltávolodott már ahhoz, hogy visszataláljon. A férfiak, a bulik, az elkövetett bűnök vajon közé és Jézus közé álltak?
Az 51. zsoltár 9-11-ben a zsoltáros ugyanezen vívódik, s végül bűnbánati imában fordul az Úrhoz: „Hints meg izsóppal és megtisztulok, moss meg és a hónál fehérebb leszek! Hadd halljam örömnek és boldogságnak hírét s ujjongani fognak megtört csontjaim. Fordítsd el arcod bűneimtől, s töröld el minden gonoszságomat!”
A zsoltároshoz hasonlóan Michelle is bánkódott bűnei és az út miatt, ami eltérítette őt Istennel való, hajdan életteli kapcsolatától. De tudta, hogy van mód a visszatérésre.
Nemcsak arra, hogy bocsánatot nyerjen, de a helyreállításra, megújulásra, az örömre Abban, Akihez újra hozzátartozik.
Isten szeretetéhez folyamodott: „Tudtam, hogy nem fordulhatok vissza, nem változtathatom meg a múltat. De jó útra térhetek, és kérhetem a bocsánatot, ami már elő van készítve számomra.”
Talán te is ismersz valakit – vagy te magad vagy –, aki hasonló cipőben jár, s úgy érzi, talán túl messzire ment.
A bűnbánat a bűnök miatti szomorúsággal és lelkiismeret-furdalással kezdődik, majd irányváltáshoz vezet. Elfordulsz régi életedtől, és Istenhez folyamodsz, hogy elfogadd határtalan bűnbocsánatát. A bűn terhét leemeli rólad, megtisztogat, fogja a bűnödet és lecseréli saját igaz voltával.
Ha ez rólad szól, akkor térj meg Jézus szeretetéhez. Tedd le a bűneidet magad mögé, és előre fordulva fogadd el az Ő teljes bocsánatát, amit ingyen ajánl fel neked. Ne várj tovább egy percig sem. Lehet, hogy a múltad alakított rajtad, de nem határoz meg, és főleg nem korlátozza le Isten lehetőségeit, mindazt, amit benned és általad véghez akar vinni.
Michelle azt példázza ma már, hogy milyenné válik az ember, ha fehérre mossák, mint a hó. Már nem érez szégyent vagy bűntudatot múltbeli tettei miatt. Megkönnyebbülés, örömteli távlatok váltották fel ezeket az érzéseket. Önkéntesként dolgozik egy rehabilitációs otthonban, ahol bántalmazás elől menekült vagy hajléktalan nőket gondoznak. Nagyon örül, mikor egy-egy nő megnyitja szívét Isten megtisztító, gyógyító érintése előtt. Elsőkézből ismeri a reményt és szabadulást, amit átél az, aki beveszi a hajtűkanyart vissza mindahhoz, amit Isten ingyen nyújt neki.

Jézusom, tudom, nem véletlen, hogy ma ezt elolvastam. Arra hívsz, hogy váltsak irányt, és fussak vissza Hozzád bocsánatért. Szabadon és örömmel teszem ezt, Uram. Köszönöm, hogy fehérre mosol, mint a hó. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: White As Snow
Encouragement for today, 2013.07.29.
www.crosswalk.com


Ideadod nekem a gyermekedet?
Glynnis Whitwer

„Fogadalmat tett, és így szólt: ’Seregek Ura, ha tekintetbe veszed szolgálód nyomorúságát és megemlékezel rólam, ha nem feledkezel meg szolgálódról, hanem megajándékozol egy fiúval, akkor az Úrnak szentelem, olló ne érje fejét.’” 1Sám 1,11

Mialatt szorosan átöleltem a fiamat, összeszorítottam a szemem, hátha így vissza tudom tartani a szemhéjam alatt gyülekező forró könnyeket. Magamra erőltettem a mosolyt, amit tudtam, ő látni szeretne, eleresztettem, és hátraléptem a repülőtér közlekedő folyosóján.
Hiába erőlködtem, a könnyek végigfolytak az arcomon. Próbáltam mosolyogni, vállat vontam, nem tudtam megszólalni. Fiam kedves incselkedése átsegített a búcsú kínos pillanatain. Egy utolsó ölelés, és 19 éves fiam elindult egy missziós útra Kínába.
Születésük előtt már azon álmodoztam, hogy gyermekeim majd örömmel akarják szolgálni Istent. Pici koruktól fogva ezért imádkoztam. Ezért dolgoztam éveken át. Nem gondoltam, hogy ennyire próbára fogja tenni a hitemet.
Tudjátok, évekkel azelőtt gyermekeinket az Úrnak ajánlottuk, és Isten szolgálatára neveltük őket. A fiam elkápráztatott az ötletével, hogy missziós útra szeretne menni – de mikor az egész valósággá vált, olyan volt, mintha a szívem egy darabját akarnák kiszakítani.
Mennyivel könnyebb volt Istennek ajánlani a gyermekemet a három év alatt, míg a meddőséggel harcoltunk. Valahányszor Hanna történetét olvastam, és az ő küzdelmeit a gyermektelenséggel az 1 Sámuel 2-ben, mindig remény lobbant a szívemben. Ahogy Ő ígérte Istennek, hogy neki adja a gyermekét, csak ajándékozza meg eggyel, én is ezt akartam tenni.
Akkor is könnyű volt Istennek ajánlani a gyermekeimet, mikor már megszülettek, de még karjaim biztonságában tudhattam őket.
Ám ott, a repülőtéren, az énem esendő fele bizony vissza akarta vonni a felajánlást. Félelmek gyötörtek. Olyan kalandvágyó a fiam, mi lesz, ha történik vele valami? Mi van, ha nem látom többé?
Próbáltam elnyomni a félelmet, de még órákkal a búcsú után is ott szorongattam egy zsebkendőt a markomban. Akkor meghallottam Isten hangját a lelkemben. Tévedés kizárva, Ő volt, én sosem kérdeznék magamtól ilyet: „Ideadod nekem a fiadat?”
Ő akkor már a gépen volt, a kérdésnek nem sok értelme látszott. De igazából a válaszom ez lett volna: „Hát, ha már kérded, nos, a válaszom: nem. Meggondoltam magam azzal az évekkel ezelőtti felajánlás-szerűséggel kapcsolatban.”
Az azóta eltelt hetekben sokszor töprengtem, miért tette fel nekem Isten ezt a kérdést, hisz nincs is szüksége az engedélyemre. Azt hiszem, az lehet az oka, mert tökéletesen tudja, hogy egy anyának van hatása még a felnőtt gyermekeire is. Kimondott vagy kimondatlan szavakkal, hanghordozással, érzelmi vagy anyagi támogatással (vagy annak hiányával), egy anya minden életkorban befolyásolni tudja gyermeke döntését, amivel ő Isten hívására reagál.
Az én esetemben Isten tudta, hogy a félelmeim máskor is hatással voltak a gyermekeimre. Tíz évvel azelőtt, az idősebbik fiam szeretett volna egy nemzetközi missziós útra menni, de az én aggódásom visszatartotta. Akkor azt gondoltam, túl fiatal még, az úti cél meg túl messze van. Az én aktív támogatásom nélkül terve dugába dőlt.
Az évek során Isten segített felülkerekednem a félelmeimen, és az a fiam már több missziós útra elment azóta. A hitem fejlődésének segített, valahányszor feloldottam az erős szorítást, amivel visszatartottam gyermekeimet az Istennek való engedelmességtől. Ezek szerint a hitemnek további növekedésre van szüksége, ezért ellenőrizte Isten a szívemet a kérdésével: „Ideadod nekem a fiadat?”
Idegesen morzsolgatva a zsebkendőmet, kimondtam egy remegő „Igen”-t. Reméltem, hogy elég jól sikerült, de éreztem, hogy mégsem, ezért megismételtem, mostmár határozottabban: „Igen! Neked adom a fiamat!”
Azonnal éreztem, hogy lelkemet elönti a béke, ahogy figyelmemet saját érzelmeimről Istennek fiammal kapcsolatos tervére fordítottam. A békesség és az öröm napról-napra növekedett.
Néha szeretnék azok közé az édesanyák közé tartozni, akik sosem aggódnak. Olyan magabiztosnak, erős hitűnek látszanak. De rájöttem, hogy valahányszor átadom Istennek a gyengeségeimet, Ő saját erejével helyettesíti azt, és az országa ezzel is növekszik. Így hát egy kis remegéssel, könnyekkel küzdve bár, de igent fogok mondani Istennek, valahányszor megkérdezi, neki adom-e valamelyik gyermekemet.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy gyengeségeim ellenére szeretsz engem. Szeretnék még jobban bízni Benned, és átadni neked félelmeimet, amik visszatartanak valamitől. Segíts, hogy mindig őszinte legyek Hozzád, és be tudjam fogadni megerősítésedet. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: Will You Give Me Your Son?
Encouragement for today, 2013.07.30.
www.crosswalk.com


Túl a sértődésen
Wendy Blight

„Az értelmes ember türelmes, díszére válik, ha megbocsátja a vétket.” Péld 19,11

Mit akart ezzel mondani? Miért bánt meg mindig? Miért viselkedik így velem? Nem vettem észre, hogy a hasonló rágódások állandóan a tudatom felszínén keringenek, míg a lányom fel nem hívta rá a figyelmemet.
Többször zárta így a beszélgetéseinket: „Miért veszed a szívedre?” „Ó, anya, te olyan érzékeny vagy!”
Eleinte bosszantottak a szavai. De később kezdtem felfogni, miről is beszél.
Hosszú évekig hagytam, hogy az emberek szavai érzékenyen érintsenek. Haragudtam miattuk. És a harag gyökeret eresztett. A Sátán újra meg újra eszembe juttatta a sértőnek hitt szavakat. Én meg kérődztem rajtuk. Minden felidézéssel a harag egyre mélyebbre hatolt. Prédikációhallgatás közben is ilyen gondolatok jártak a fejemben: „De kár, hogy xy nincs itt, neki kéne ezt hallani!” Persze a beszéd emiatt meg sem érintette a lelkemet.
Mások szavai észrevétlenül emésztették a gondolataimat, a figyelmemet, az időmet. Egyszer Isten arra indított, hogy tartsak bibliaismereti tanfolyamot a Példabeszédek Könyvéről. Napokon, heteken át szívtam magamba ennek a csodálatos könyvnek a bölcsességét. Egy délután ez az ige ugrott elém a lapról, egyenesen a szívem közepébe: „Az értelmes ember türelmes, díszére válik, ha megbocsátja a vétket” (Péld 19,11). Nálam volt a labda. Mindaddig az történt, hogy meghallottam a másik szavait, levontam egy következtetést, eldöntöttem, hogy megbántottak.
Igéjével Isten kedvesen kijavította a műveletsort. Éreztem, arra akar rávezetni, hogy úgy is dönthetek, hogy nem veszem fel, amit mond valaki, nem tekintem megbántásnak. Érzelmek nélkül, objektíven fogadjam a szavakat, és kérdezzem meg magamtól: „Vajon miért mondja? Van benne igazság? Valami tüske van benne? Valamit várt tőlem, amit nem nyújtottam neki?”
Az én felelősségem, hogy engedem-e, hogy mások szavai gyökeret verjenek bennem.
Attól kezdve, hogy ezt elfogadtam, megváltozott a hozzáállásom. Persze, nem egyik percről a másikra, még mindig tart a folyamat. De ma már, ha valaki mond valamit, mielőtt hagynám, hogy az érzelmeimig hatoljon, megvizsgálom. Meghallom a szavakat, felismerem, hogy bántásként is felfoghatnám, és az Igazságba kapaszkodom. Valahogy így: „Díszemre válik, ha nem veszem fel, amit mond, ha nem tekintem sértőnek, ha azonnal megbocsátom”.
Ezzel mindenki nyer, mert nem fogom az egész napot duzzogással tölteni, tönkre téve mások hangulatát is, tocsogva az önsajnálatban. Minden alkalommal érzem, hogy Isten elégedett ilyenkor velem, az Ő dicsőségét szolgálja, ha túllépek a sértődésen.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy a Te képedre alkottál. Köszönöm, hogy ha meg akarom találni magamat, Benned kereshetem. Köszönöm, hogy egyedül a Te szavad, a Te véleményed számít. Uram, add, hogy a Te füleddel halljak. Segíts, hogy ne sértődjek, ne bántódjak meg könnyen. Segíts, hogy rakjak le most Eléd minden megbántottságot, ami felgyűlt bennem. Add, hogy a Te szereteted és megbocsátásod szabadságában éljek. Segíts, hogy ne a test szintjén éljek, hanem a Te Lelked tejességének, üdeségének magasságában. Jézus nevében, Ámen.

Wendy Blight: Overlooking an Offense
Encouragement for today, 2013.07.31.
www.proverbs31.org


Téves személyazonosság
Karen Ehman

„Aki az Istenhez tartozik, hallja, mit mond Isten.” Jn 8,47a

Kitöltöttem egy csésze kávét, letelepedtem a számítógéphez, hogy megnézzem egy barátnőm Facebook oldalát.
A nemrég feltett képeire lettem volna kíváncsi, de hiába kezdtem beírni a nevét a keresőbe, nem jelent meg. Nem értettem. Máskor mindig működött. Aztán ahogy fent, a képernyő jobb oldalára néztem, kiderült, hogy nem saját nevemben vagyok bejelentkezve. A fiam elfelejtett kijelentkezni, és én az ő nevében voltam benn a programban.
Nem jutottam el, ahova akartam, mert téves volt a személyazonosságom.
Néhány kattintás az egérrel, kicseréltem a belépőket, és újra saját magam voltam a Facebook-on. Saját személyazonosságommal már láthattam a barátaim oldalát, megjegyzéseket írhattam nekik, és oda mehettem, ahova akartam.
Az életben is előfordul, hogy egy téves személyazonosság meggátol, hogy azt az életet éljük, amit Isten legjobbként rendelt nekünk. Olyankor van ez, ha egy hang a múltunkból vagy egy negatív belső párbeszéd elfeledteti velünk, kik vagyunk Krisztusban. Rossz néven, helytelen gondolatokkal jelentkezünk be a napunkba, nem vagyunk szinkronban valódi énünkkel. A helytelen gondolatok oda vezetnek, hogy kételkedünk Isten ígéretének valóságában, abban, hogy az életünk mindig biztonságban van. Megkérdőjelezzük saját értékeinket, amikkel mélyen Isten szívében gyökerezünk. Igazi személyiségünk szavai helyett ilyeneket hallunk: „Kár nekifogni, úgysem tudod megcsinálni. Alkalmatlan vagy. Sosem fogsz megváltozni. Miért nem vagy olyan, mint a testvéred? Bezzeg, ha ezt és ezt jobban tudnád…, ha nem lennél olyan…. stb.”
Ha kételkedni kezdünk önmagunkban, ha a lehangoltság kezd eluralkodni rajtunk, vegyük észre, mi történik, jelentkezzünk ki a hazug gondolatok oldaláról, s jelentkezzünk be Isten igazságába. Csak így tudunk önmagunk lenni, csak így tudunk Isten Igéje szerint élni.
Íme néhány igazság, mely megmondja, kik vagyunk valójában: A Fenséges Isten gyermeke vagyok. Szeret, megváltott, megújított. Kiválasztott vagyok, szent és szeplőtelen. Nagy árat fizetett értem. Isten alaposan ismer engem, és mégis teljes mértékben szeret. Terve van a jövőmről, és az reményről szól, nem a bajról; áldásokról, nem elhagyatottságról. Hozzá tartozom.
Azt mondja a Jn 8,47a, hogy „Aki az Istenhez tartozik, hallja, mit mond Isten.” Figyelnünk kell a szavára. Engedjük, hogy Igéje beférkőzzön az elménkbe, és kiradírozza onnan a hamis, romboló gondolatmintákat. A negatív belső párbeszédünk helyébe kerülő biztató Igék gyengéden, de határozottan emlékeztetni fognak, hogy Isten gyermekei vagyunk.
Igen, „ha Istenhez tartozunk”, meghalljuk, mit mond. Ha naponta bejelentkezünk az Ő igazságába, nem fogjuk összekeverni többé a személyazonosságokat. Magabiztosak lehetünk, mert tudjuk, kik vagyunk Krisztusban.

Uram, mikor elkezdek megint egészségtelen, hazug gondolatokat táplálni önmagamról, kérlek, juttasd eszembe, ki vagyok, és Kihez tartozom. Jézus nevében, Ámen.

Karen Ehman: A Mistaken Identity
Encouragement for today, 2013.08.02.
www.crosswalk.com


Titkos hely
Lysa TerKeurst

„Maradjatok bennem, és én is tibennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, csak ha a szőlőtőn marad, akképpen ti sem, csak ha énbennem maradtok.” Jn 15,4

Megoszthatok veletek valamit? Van egy hely, ahova mindig el szoktam menekülni, ha
lélegzetvételhez akarok jutni, ha meg akarok nyugodni, vagy gondolkozni szeretnék. Ezen a helyen eldobom a világ nyújtotta silány árut, és Isten tökéletességével találkozom. Ezen a helyen Isten újra magabiztossá tesz, biztosít róla, hogy kezében tartja a dolgokat, új szűrővel lát el, amin át az élet dolgait szemlélhetem.
Alapigénkben ezt olvassuk: „Maradjatok bennem, és én is tibennetek. Miképpen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, csak ha a szőlőtőn marad, akképpen ti sem, csak ha énbennem maradtok”( Jn 15,4). Ez a békés hely, ahol mindig terem gyümölcs, az én titkos helyem.
Valljuk be őszintén, nem könnyű annak a jószándékú embernek, aki eldönti, hogy Isten akaratának mindenben engedelmeskedve fog élni.
Ahelyett, hogy ehhez ragaszkodnánk, könnyen hagyjuk, hogy a világ elhúzzon magával. Ideig-óráig tartó örömökért adjuk el a lelkünket, s könnyen elcsábulunk a Sátán mesterkedéseitől. Más emberek eltérítenek a helyes útról, s mi megyünk, hogy ne bántsuk meg őket. A világi gazdagság rikoltja felénk, hogy ha miénk lenne, legszebb álmainkat is teljesíteni tudná. Jogunk az igazságra felülírja Isten hívását az önfeláldozásra.
Mindeközben Isten hívja a lelkünket, hogy szakítson a világgal, és maradjon Őbenne. Hogy Benne maradhassak, és belépjek a titkos helyre, el kell döntenem, hogy Istennel akarok lenni, úgy hogy felidézem magamban Igéit, és elfogadom jelenlétét az imádkozásban.
Előfordul, hogy a kétségbeesés vesz rá, hogy ezt megtegyem. Így imádkozom: „Itt vagyok, Istenem. Nagyon nagy szükségem van most rád. Megtámadtak, körbekerítettek, összenyomnak, szétfeszítenek. Kérlek, találkozz velem ezen a helyen, segíts feldolgoznom azt, ami ért, a Te igazságod által. Nem szeretném, hogy az önzésem és bizonytalanságom befolyásoljon mindenben. Egyedül nem tudom méltóképpen feldolgozni ezt az egészet. Kérlek, akaszd meg természetes reakcióimat, és tölts fel Szentlelkeddel. Kérlek, vedd át tőlem, intézd el ezt nekem. Te mondd, amit mondanom kell, és adj erőt, hogy hallgatni tudjak arról, amit nem kell kimondanom.”
Máskor azért kell Istennel lennem, mert valami olyasmi felé vonzódom, ami tudom, nem lehet Isten terve rólam. Meglátok valamit, amire nincs pénzem. Olyan könnyen meg tudom magyarázni, miért veszem elő a hitelkártyámat, és vásárolom meg mégis, amit megkívántam. A következményekre nem gondolok.
Talán egy kapcsolatról van szó, ami tudjuk, nem Isten akaratából való. Vagy valamilyen szokásról, amiről tudjuk, hogy egészségtelen.
Bármi legyen is, nem kell tehetetlenül megadnunk magunkat ennek a vonzásnak. Imádkozhatunk: „Uram, tudom, hogy te sokkal erősebb vagy, mint az, ami annyira húz maga felé. Tudom, hogy amire vágyok, csak időszakos örömöt adhat. Tudom, ennek a döntésnek a következményei előbb-utóbb fájdalmat, keserűséget okozhatnak. A Te erőd segítségével el tudok fordulni a kísértéstől. Benned fogom megtalálni az örömöt, és érezni fogom, ahogy a Te teljességed kitölti az űrt, amit a téves döntésem hagyna maga után.”
Friss töltekezésre van szükségem Isten Lelkéből és Igéjéből. Elvonulok hát a titkos helyre, és imádságban és Igeolvasásban beszélgetek Istennel. Azután csendben maradok, hogy meghalljam a hangját. Néha rámutat az irányra, amerre indulnom kell, vagy útmutatást ad a folytatáshoz. Kedvesen kér, és nekem csak igent kell mondanom.
Minél többször mondunk igent arra, hogy Istennel maradunk a titkos helyen, annál inkább vágyni fogunk rá. Minél inkább vágyunk a találkozásra, annál inkább fog sikerülni. Minél többet megtapasztaljuk, annál jobban fogunk bízni Benne. Az egész pedig azzal kezdődik, hogy nemet mondunk a világ vonzására, és igent Isten napi hívására, hogy Vele legyünk.

Uram, annyira hálás vagyok a titkos helyért, ahol lelkem elpihenhet Benned. Segíts engedelmesnek lennem, és Benned maradnom. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: The Secret Place
2013.08.01.
www.crosswalk.com

Az Úr jósága
Sheila Mangum

„Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az ÚR házában lakom egész életemben.” Zsolt 23,6

Már javában tartott az gimnáziumi kosárlabdameccs második negyede, mikor a helyi csapat kapitánya késve megérkezett.
Aznap reggel váratlanul meghalt az édesanyja egy hirtelen keletkezett agyvérzésben. Öt évet küzdött keményen a rákkal - agydaganata volt -, aztán gyógyultnak minősítették, nem sokkal azelőtt, hogy a végzetes esemény bekövetkezett.
Több csapattag is bement délelőtt a kórházba, hogy együtt legyen gyászoló barátjával. Fontos mérkőzésük volt este, de el akarták halasztani. Összetört szívvel ugyan, de a kapitány biztatta a fiúkat, játsszák le a meccset.
Képzelhetitek a meglepetést, mikor a fiatalember megjelent, hogy erősítse a csapatát.
Az edző megkérdezte, leül-e a kispadra a többiekkel.
- Nem, válaszolta, szeretnék játszani.
A szabályok szerint nem léphet be a játékba olyan játékos, aki nem volt jelen a mérkőzés előtti válogatáson, kivéve, ha az ellenfél technikai hiba miatt két büntetőt dobhat. Szoros volt a játék, de az edző szándékosan úgy alakította a pontokat, hogy a játékosnak esélye legyen.
De az együttérzés nem ért itt véget.
A másik edző nem ragaszkodott a büntetőkhöz. Azt javasolta, hogy a fájdalmas veszteséget átélt játékos simán álljon be. Büntetők nélkül. Ez az edző és a bírók összevitatkoztak a játékszabályok miatt, és végül a bírók győztek azzal, hogy „A szabályokat nem lehet áthágni”.
Így hát egy rövid megbeszélés után az edzővel, a vendégcsapat kapitánya elfoglalta helyét a büntető dobásokhoz.
Miután egyetértően bólintott az edzőnek, cselezni kezdett, majd jóval a kosár fölé dobta a labdát. A közönség csodálkozva követte tekintetével a pályán kívülre kerülő labdát. A második büntetődobás túl rövidre sikerült. A játékos szándékosan elvesztegette a pontszerzési lehetőséget.
A közönség állva tapsolva ünnepelte ezt a sporttársi gesztust. Az egész terem zengett az ovációtól. A tömeg egy ritkán tapasztalható kedves tett tanúja volt, ami a vendégedző és a vendég csapatkapitány jóságából sarjadt.
Ritkán hallunk olyan esetekről, amikor az emberek kihasználják a jóság megnyilvánulásának ilyen lehetőségeit. Viszont minden nap megtapasztalhatjuk Isten jóságát, ha nyitottak vagyunk rá. A 23. zsoltár 6. versében ezt olvassuk:
„Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az ÚR házában lakom egész életemben.”
Mielőtt a játékos megérkezett a meccsre, Isten jósága már kísérte, és készen állt arra, hogy megnyilvánuljon akkor, amikor leginkább szükség van rá. A Jóság megérintette két edző lelkét. A Jóság halkan suttogott egy csapat tizenéves fiú szívébe.
Isten jósága jelen van számunkra is. Találkozhatunk vele mindennapi gondoskodásában és szeretetében, főleg a nehézségek idején. De „benne kell lennünk a játékban”, hogy megtapasztalhassuk. Ha kívül vagyunk, ha nem szoktunk imádkozni, ha nem akarjuk felfedezni Isten jóságát, nem is vesszük észre. Igaz, nem mindig olyan szembetűnő a jel, mint mikor egy kosárlabdacsapat lemond a büntetőpontjairól, de Isten jóságának jele ott van mindig körülöttünk.
Lehet, hogy egy barát bátorító szavában vagy ölelésében? Vagy a békességben, mely váratlanul elborítja háborgó lelkünket? Vagy talán a pár szóban, amit az élelmiszerbolt eladójával váltottunk, s amitől mosollyal az arcunkon hagyjuk el az üzletet?
Ennek a fiatalembernek, aki elveszítette az édesanyját, fogalma sem volt, hogyan fog enyhülni a fájdalom, amit érez. Talán te is valami hasonlót élsz át. Ezért ígéri Isten a 34. zsoltárban (19. vers): „Közel van az Úr a megtört szívekhez, és megsegíti a megsebzett lelkeket.” Isten közelebb akar lenni hozzád, mint a fájdalom. Ennek egyik módja, hogy követ téged jóságával, és megmutatkozik mások keze és szíve által.
Fogalmam sincs, melyik válogatott nyerte a legutóbbi Világkupát, ki a Bajnokok Ligájának győztese, nem tudnám sorba rakni az NBA csapatait. De el tudtam mesélni egy súlyos csapást átélt fiatalember történetét, akit követett Isten jósága egy milwaukee-beli stadion kosárlabda mérkőzésére, és ott megmutatkozott neki. És elmondhatom azt is, hogy ez a fiatalember beállt a játékba, tíz pontot szerzett a csapatának, és ezzel biztosította számukra a győzelmet.
De ami a legfontosabb: elmondhatom neked, hogy Isten jósága követ téged. Csak állj be a játékba, és keresd a jeleit. Megteszed?

Uram, áldalak jóságodért. Nyisd meg, kérlek, a szememet, hogy mindig vegyem észre csodálatos működésedet. Jézus nevében, Ámen.

Sheila Mangum: My Goodness
Encouragement for today, 2013.08.06.
www.crosswalk.com

2013. november 18., hétfő

Lélekerősítő levelek 134

Egy lányka tánca
Lysa TerKeurst

„(Akkor) megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.” Jn 8,32

Brooke-ot, a kislányomat mindig megnyugtatta az érintésem.
Emlékszem a rohanásra, mikor kicsike volt, s tudtam, egy óra múlva le kell fektetnem délutáni alvásához. De azt is tudtam, hogy addig még mi mindent kell elintéznem, ezért vezettem tovább, Brooke-kal a hátsó ülésen. Előbb csak nyugtalankodni kezdett, majd a nyüglődésekből, nyafogásokból kitört a bömbölésvulkán.
Nem sokat tehettem a lecsillapításáért vezetés közben, de hátranyúltam, s gyöngéden simogatni kezdtem a lábát. Beletelt néhány percbe, de végül elhallgatott, s kicsi kezével megfogta az enyémet.
Pár évre rá, Brooke egy táncfellépésre készült a hittanos csoporttal az iskolában. Nagyon szeretett színpadon szerepelni, arra számítottam, hogy csupa mosoly lesz az arca. Az előadás előtt pár perccel egy nagyon zaklatott Brooke jött le a nézőtérre, hogy megkeressen.
Folytak a könnyei, miközben elmesélte, hogy a tanító néni átrakta elölről a hátsó sorba, és ő nem tudja azoknak a táncát. Próbáltam megnyugtatni: „Drágaságom, csak menj fel, és figyeld a többieket, kövesd, amit ők csinálnak. A lépéseket tudod, csak a sorrendre kell ügyelni. Nyugi, édesem, minden rendben lesz.”
Hüppögve válaszolt: „De el fogom rontani, és nagyon rossz lesz”.
Ekkor ugrott be, mire van szüksége, hogy ne izguljon: az érintésemre. De hát nem nyúlhattam fel a színpadra, mialatt táncol. Gyorsan odasúgtam neki: „Figyelj, Brooke, a szemedet kapcsold össze az enyémmel, és anyu mosolya végig simogatni fog. Ne nézz semerre, csak rám. Nem baj, ha elrontod. Csak az számít, hogy végig engem nézz. Együtt megcsináljuk.”
Csak ennyit kérdezett halkan: „Az elejétől a végéig, anyu?”
„Igen, végig” – mondtam, majd tekintetemmel követtem bátor kicsi leánykámat, ahogy elfoglalja helyét a többiek között.
Tánc közben egyszer-kétszer elvétette a lépéseket. Tudta, hogy hibázott, a szeme megtelt könnyel. De a könnyek nem csorogtak le. Tekintetét az én mosolygó arcomra rögzítette, és tovább táncolt.
A mosolyom nem a teljesítményének szólt. A mosolyom kimondhatatlan szeretetből fakadt, amit ez iránt a drága, bátor kicsi lány iránt érzek. Ahogy figyelmét a mosolyomra, tekintetem érintésére rögzítette, a külvilág lassan homályba veszett, és csak mi ketten voltunk a teremben.
Isten azt akarja, hogy így táncoljam végig az életemet.
Igaz, testi szememmel nem láthatom Őt, de a lelkemben tisztán érzékelem. Lelki szemem előtt ott van. Tekintetének érintése körülölel, jóleső érzéssel tölt el, biztonságot ad, s különös módon a környező világot homályossá teszi. Rajta tartom a tekintetemet, táncolok, és Ő mosolyog. Elmosódottá válnak a gúnyos vihogások. Tudom, hogy bántani akarnak, de nem tudnak elérni hozzám, nem vonják el a figyelmemet. Még saját botlásaim sem nyomasztanak.
Lépéseim gyakran nincsenek összhangban szívem szándékával, de Ő nem arra figyel, hogy tökéletes legyen az előadás. Arra figyel csak, hogy teljesen Tőle függjek.
És akkor a fülembe súgja: kapaszkodj belém, abba, amit én mondok neked. Az én szavaim mondják ki az igazságot rólad, arról, hogy milyenné teremtettelek. Elképzelem, hogy szünetet tart, majd hozzáteszi: és akkor megismered az igazságot, és az igazság szabaddá tesz téged (Jn 8,32).
Igazsága megszabadít a kételkedés, a bizonytalanság láncaitól. Igazsága megszabadít attól az érzéstől, hogy képtelen és alkalmatlan vagyok Isten keresésére. Igazsága elborít, ahogy határozottan visszasúgom: „igent akarok mondani Neked, Istenem, olyan akarok lenni, amilyennek megterveztél.” És abban a pillanatban, tekintetemmel belekapaszkodva, olyan is vagyok.

Uram, tekintetemet Rajtad akarom tartani, mialatt végigtáncolok életem hegyein-völgyein. Vezesd, Uram, ma is a lépteimet. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: A Little Girl’s Dance
Encouragement for today, 2013.07.18.
www.crosswalk.com


Isten terve rólunk
Van Walton

„Uram, Istenem! Sok csodás tervet vittél véghez értünk, nincs hozzád fogható. Szeretném hirdetni és elmondani, de több annál, amit fel tudnék sorolni.” Zsolt 40,6

Hatodikban Mr. Schmidt és Mr. Bradford voltak a kedvenc tanáraim. Két dolgot tudtak rólam, azt hogy kétnyelvű vagyok, és Bogotá (Colombia) nyomornegyedének közelében lakom. Sosem felejtem el azt a napot, amikor ez a két tanár segítséget kért tőlem.
A hatvanas évek elején Bogotában éltünk. Mr Schmidt és Mr Bradford az Amerikai Iskolában tanítottak, ahova én is jártam. Az iskolába menvén reggelente elhaladtak a nyomornegyed mellett. Lassacskán kialakult bennük egy elképzelés, hogy az ott élő gyermekeket is tanítani akarják, és ehhez az álomhoz én is hozzátartoztam!
Megkérdeztek, vállalnám-e a tolmácsolást, ezzel segítve azokat a tanárokat, akik csak angolul tudnak. Engedélyt kaptak egy ingyen iskola alapítására azoknak a gyerekeknek, akik nem jutnak másként oktatáshoz.
Nemcsak tolmácsolnom kellett, de segítőtársnak bevontak az iskolán kívüli tevékenységekbe is.
Ez a felkérés felébresztett valamit, ami már régóta ott szunnyadt a lelkemben. Kimondhatatlan szegénység vett körül gyermekkoromban, és ez már akkor állandó teherként nehezedett rám. Hogy lehetséges, hogy nekem van otthonom, és ennek a sok, utcán élő gyermeknek nincs? A megsegítésükről álmodoztam, de elhessegettem az ábrándozást, hisz csak kislány voltam még.
Isten másként gondolta. Neki megvolt a terve. Pedagógusi képzésem jóval az egyetem előtt elkezdődött. Két elhivatott tanár mellett dolgozva olyan pályára léptem, ami nemcsak egy munka, hanem egy élethivatás felé indított el.
Hosszú évek teltek el. Családom visszatért az Egyesült Államokba. Spanyol szakos diplomát szereztem az egyetemen, és tanítani kezdtem. Férjhez mentem, gyermekeim születtek.
Látszólag tanári hivatásom szögre került. Gyermekeit otthon nevelő anyaként egy másfajta oktatás lépett az életembe. Bibliaórákra kezdtem járni, és eredeti pedagógusi hajlamom új irányt vett. Szenvedélyesen szerettem volna továbbadni a Bibliáról, a Bibliából szerzett tudásomat. És el is kezdtem. Először a gyermekeimmel, aztán női csoportokkal.
Bibliaórákkal kezdődő szolgálatomat Isten tovább szélesítette. És egyszercsak összeállt a kép, világossá vált, milyen módszeresen építette fel az életemet. Néhány éve már olyan asszonyokat érek el szerte a világban, akik nem tudnak angolul, spanyol az anyanyelvük: elkezdtem számukra lefordítani a napi elmélkedéseket.
Legmerészebb álmaimban sem hittem volna, hogy Isten terve két elhivatott tanár álmaihoz, majd onnan Dél-Amerikába az Andok lejtőin élő asszonyokig vezet el. És ez a missziós szolgálat most is tart, energiával tölti fel a munkámat itt, Észak-Karolinában. Visszanézve látom, mennyi csodán keresztül vezetett Isten, épp, ahogy a 40. zsoltár 6. verse mondja!
Álmélkodom Isten tervén, aki egy dzsungel szélén élő kislányt kiválasztott, tapasztalatokat, találkozásokat szőtt az életébe, csodálatosan beteljesítve jelenbeli és jövőbeli terveit az életéről. „Uram, Istenem! Sok csodás tervet vittél véghez értünk, nincs hozzád fogható. Szeretném hirdetni és elmondani, de több annál, amit fel tudnék sorolni.” Zsolt 40,6
Engem így vezetett Isten. Más utakon bár, de téged is hasonlóképpen vezet.

Mennyei Atyám! Köszönöm, hogy álmokat ültetsz a szívünkbe már akár kisgyermekként, amikkel Téged szolgálhatunk. Nyisd meg a szemünket, hogy meglássuk működésedet a világban, azt, ahogy egyetlen anyaggá szősz össze különböző helyzeteket, emberi életeket. Te adod álmainkat, és Te teljesíted be őket. Imádunk és dicsőítünk Téged, Urunk. Jézus nevében, Ámen.

Van Walton: Things God Planned for Us
Encouragement for today, 2013.07.19.
www.crosswalk.com


Lélekerősítő a mindennapi taposómalomhoz
Samantha Evilsizer

Mert az Úr szemei az igazakon vannak, és az ő fülei azoknak könyörgésein.” 1 Pt 3,12

Mindennapi, közönséges dolog. Azt mondja, semmi az egész, de én jobban tudom.
Ez az egyedülálló anyuka külön-külön kézbe veszi drága kicsi leányának minden haja szálát. Későre jár, de nem lankadhat, a hívatlan „vendégektől” meg kell szabadulni. Fésülés, lemosás, fésülés, az ujjai már el vannak gémberedve, éjfélt üt az óra.
Csodás, amit művelsz – írom neki sms-ben. Válaszában kételkedését fejezi ki. Mi a csodás a tetvészésben? –gondolja, mikor végre kimerülten ágyba roskad, és betakargatja kicsi kincsét anyai szárnyaival. Ez a kislány emlékezni fog az anyai áldozatra? Nem valószínű. De az anyai fészek melegét és biztonságát nem felejti el.
És a barátnőm, az édesanya? Ő mire fog emlékezni? Apró lábacskáktól kékfoltos lábszárára, az álom leheletére az arcán, a vánszorgásra a napi taposómalomban. Azt hiszi, ezekre fog emlékezni, amit senki sem lát, amikről rajta kívül senki sem tud. A kimerítő percekre, órákra, mikor valami sokkal nemesebb, figyelemre méltóbb tevékenységgel szeretett volna foglalkozni.
De én jobban tudom. Tudom, hogy nemcsak én látom a szeretetáldozatát. Tudom, hogy ezek a közönséges percek egymásra rakva szépséges életet építenek fel. Ezek a percek látszólag ingyen vannak, de igazából, ugye komoly áruk van? Milyen pénznemben? Időben, energiában, önzetlenségben, álmokban és igen, alvásban. Ezek a befektetések mind egy tágas, magas és mély szeretetéletet építenek fel.
Eszembe jut egy történet, amit évekkel ezelőtt olvastam egy asszonyról, aki a váróteremben felvett a kis asztalról egy katedrálisokról szóló albumot. Megérintette a könyv mottója: „Csodálattal azért a gyönyörűségért, amit felépítesz, mialatt téged senki sem lát.” Felidézte a könyv egyik történetét: Egy gazdag ember meglátogatja az épülő katedrálist. Az egyik építőmunkás egy szép kis madárkát farag az egyik gerenda belső oldalára. Az ember nem érti, ezért meg is kérdezi: „Miért foglalkozol ennyit azzal a faragással, mikor senki sem fogja látni, amit készítesz, hisz a tető el fogja takarni?” A munkás így válaszolt: „Mert Isten látni fogja.”*
Barátnőm tevékenységéről sem tudott senki, de az Úr látta. Éjszakába nyúló szeretetmunkája az Úr szemében valami gyönyörűségeset alkotott. Nézte őt, ahogy Péter első levelében megígérte: „Mert az Úr szemei az igazakon vannak, és az ő fülei azoknak könyörgésein” (1Pt 3,12).
Tekintete őrködik rajtunk, mint az anyamadáré a fiókákon. Isten szeretettel, törődéssel, teli óvó tekintete látja mindennapi erőfeszítéseinket, amik könnyen kimerítenek a taposómalomban. Mikor már a tizenegyedik kosár ruhát hajtogatjuk össze aznap. Mikor feltálaljuk megint az ebédet, anélkül, hogy köszönő szót várnánk érte. Mikor éjszaka kicseréljük a lepedőt gyomorrontással kínlódó gyermekünk alatt.
Akár saját gyermekeidbe, akár máséba fekteted be az energiádat, tudd, hogy nagyszerű dolgot művelsz. A cselekedetek közönségesnek tűnhetnek, de te nem vagy közönséges. Építesz. És Valaki nézi.

Uram, annyira el tudok fáradni a mindennapi taposómalomban, még ha tudom is, hogy valakik életét építem vele. Néha olyan semminek, értéktelennek tűnik, amit senki nem vesz észre. Köszönöm, Uram, hogy biztosítasz róla: Te nézel engem. Ez nekem több mint elég. Jézus nevében, Ámen.

Samantha Evilsizer: Encouragement for the Daily Grind
Encouragement for today, 2013. 07.23.
www.crosswalk.com

*Nicole Johnson: The Invisible Woman


Uram, szeretnélek megismerni

Renee Swope

Akik ismerik nevedet, reménykednek benned, Uram, soha nem hagyod el a téged keresőket” Zsolt 9,11

Sok jót hallottam róla, de míg össze nem kerültünk egy irodába dolgozni, nem mondhatom, hogy ismertem. És még azután is, a munkahelyen kívüli életben ismertem meg igazán kicsit száraz humorát, és azt a kivételes képességét, hogy a közelében mindenki fontosnak érzi magát.
Ahogy mélyült a barátságunk, rá tudtam hagyatkozni LeAnnre. Igazából akkor jöttem rá, mennyire bízhatom benne, amikor szükségem volt rá, és ő azonnal ott volt, és segített.
Istennel való kapcsolatunk is így válik egyre szorosabbá. Hallhatunk Róla akármennyit, nem fogjuk igazán megismerni, amíg nem töltünk vele együtt sok időt – beszélgetve, figyelve Rá, elmélkedve Róla, Rá hagyatkozva. Akkor tudunk igazán bízni Benne, ha együtt tevékenykedünk vele, ha személyesen megtapasztaljuk különböző tulajdonságait, működését.
A Bírák könyve 6. fejezetében az Úr angyala megjelenik Gedeonnak, és közli vele, hogy hős vitéz lesz, és az ellenség hatalmas hadseregét fogja legyőzni. Gedeon nem hisz neki.
Látod, Gedeon csak hírből ismerte Istent. Hallott hűségéről, amit mások életében bizonyított, de személyesen nem ismerte még.
Nehéz hinni valakinek, akit nem ismerünk.
Gedeon így szólt az Úr angyalához: „’Ha tetszésre találtam szemedben - mondta Gedeon -, adj nekem jelet, hogy valóban te beszélsz velem. Ne távozz el innen, amíg vissza nem térek hozzád. Elhozom ajándékomat és leteszem eléd.’ Az ezt mondta: ’Itt fogok ülni, amíg vissza nem térsz’” (Bír 6,17-18).
Mikor Gedeon elhozta az ajándékát, az Úr angyala megérintette azt a nála lévő bot végével, erre a sziklából tűz csapott ki, és megemésztette a húst meg a kovásztalan kenyereket. Gedeon ekkor döbbent rá, hogy az Úr angyala áll előtte, és felkiáltott: „Jaj nekem Uram, ó URam, mert az ÚR angyalát láttam színről színre!” (22b).
Eddig Uramnak szólította a férfit, most illette a Felséges ÚRnak kijáró megszólítással, amikor megtapasztalta Isten hatalmát.
A bizalom új szintjére jutott Gedeon, mert tanúja volt Isten erejének. Rémült arca lehetett, mert „Az ÚR azonban ezt mondta neki: Békesség neked, ne félj, nem halsz meg!”(23.v). Különösen tetszik nekem Gedeon válasza erre: „Ezért Gedeon oltárt épített ott az ÚRnak, és így nevezte el: Az ÚR a békesség” (24a).
Isten azzal mutatkozott be Gedeonnak, hogy szemléltette erejét, és békességet adott neki, hogy felülkerekedhessen kételyein és félelmein.
Gedeon most már nemcsak Istenről tudott, hanem Őt magát is megismerte. Most már ő is tudja, hogy könnyebb hinni olyan valakinek, akit ismersz, akivel valamilyen személyes élményed van.
Ahogy LeAnn barátnőmmel, úgy Jézussal való kapcsolatom is egyre szorosabbá válik idővel, és egyre inkább megszeretem, ahogy megtapasztalom az Ő szeretetét irántam. Megtanultam Ráhagyatkozni, hinni és bízni Benne egyre teljesebben, ahogy mind jobban megismertem az Ő szívét és jellemét.
Nem fogjuk Istent Jehova Raphaként, a Gyógyítóként megismerni, amíg meg nem tapasztaljuk mi magunk a gyógyítását saját életünkben, akár érzelmi, mentális, szellemi vagy testi gyógyításról legyen is szó. Nem ismerjük meg Őt Jehova Jireh-ként a Gondoskodóként, amíg nem szenvedünk szükséget. Nem ismerjük meg Jehova Nissi-ként, Zászlónkként, míg nem vezet minket győzelemre.
Jézussal való kapcsolatunk továbbfejlődik, hitünk Benne elmélyül, ahogy megéljük mai alapigénk ígéretét: „Akik ismerik nevedet, reménykednek benned, Uram, soha nem hagyod el a téged keresőket” (Zsolt 9,11).

Uram, szeretnélek megismerni Annak, Aki vagy. Ahogy múlnak a napok, egyre jobban akarok bízni Benned és követni Téged. Jézus nevében, Ámen.

Renee Swope: Lord, I Want to Know You
Encouragement for today, 2012.08.15.
www.crosswalk.com


Mikor valaki az agyadra megy
Luann Prater

„Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben.” Róm 12,18

Békességben mindenkivel? Elméletben könnyű, de gyakorlatban… Főleg, ha az illető állandóan a nyomodban van, és kiborul, ha nem foglalkozol vele eleget. A Római levél 12,18 mégis arra biztat, hogy amennyiben rajtunk áll, mindenkivel éljünk békességben.
Egyik módszere Istennek, hogy erre megtanítson az, hogy újra meg újra „reszelőket” helyez az életembe. Reszelőknek azokat az embereket nevezem, akik addig reszelnek, míg minden fény lekopik rólad! Az agyadra mennek, és a hideg is kiráz a barátságuktól.
Nemrég egy barátnőmnél voltam, és ott megismerkedtem egy Sue nevű lánnyal. Mindenhova követett, eldöntötte, hogy a legjobb barátnőm akar lenni. Nem sok közös volt bennünk, de ez nem tántorította el attól, hogy állandóan hívjon, sms-ekkel és emailekkel bombázzon – eleinte csak néhanapján, aztán állandóan.
Valamiért úgy gondolta, hogy én majd kitöltök valamilyen hézagot az életében. Sajnos inkább az történt, hogy ő kezdte az enyémet kilyukasztani.
Kiborította, és fájdalmat okozott neki, ha nem volt időm beszélgetni vagy válaszolni. Egyértelmű volt, hogy ezt a kapcsolatot tisztába kell tenni.
Amikor hasonló esetben kezd elegem lenni valakiből, mert kiszipolyozza az életemet, érzelmileg kimerít, és összekuszálja az életrendemet, néhány dolgot meg kell vizsgálnom: meghallgattam figyelmesen, és szeretettel reagáltam, valamint fel kell mérnem saját viselkedésemet, azt, hogy én mennyiben járultam hozzá a mérgező kapcsolathoz. Minden helyzetnek több oldala van, és fontos tisztában lennem a saját szerepemmel.
Korlátokat kell állítani. Az emberek csak akkor férnek hozzád, ha nyitva hagyod az ajtót! Döntsd el, hol van a számodra még egészséges határ, és ott húzd meg a vonalat. Mennyi időt tudsz felelősséggel rászánni? Mennyi áldozatot vagy hajlandó hozni ezért a kapcsolatért? Imádkozz Istenhez, hogy segítsen felállítani a korlátokat. Beszélgessetek erről a „reszelőddel”, és együtt döntsetek a határokról.
Tudd, mikor kell odébbállni. Alapigénkben ott van az, hogy „ha lehetséges”, élj békességben. Ez azt jelenti, hogy előfordul, hogy nem lehetséges. Egy időre el kell szakadnunk egymástól. Isten bármit helyre tud hozni, lehet, hogy valamikor újra összehoz minket.
Ami Sue-t illeti, előszöris végiggondoltam, hogy együttérzőn és szeretettel viselkedtem-e. Kértem Istent, mutassa meg, ha valamelyik reakcióm helytelen volt. Isten megmutatta, milyen területekre helyezzek korlátokat Sue-val való kapcsolatomban, hogy továbbra is békességben élhessek vele.
Meghívtam ebédelni, és elnézést kértem tőle, amiért nem mondtam el neki világosan az időhatárokat az életemben. Imádkoztunk együtt, hogy Isten töltse be a meglévő hiányt mindkettőnk életében. Sue méltányolta az őszinteségemet, és megígérte, hogy tisztelni fogja a felállított korlátokat. Kapcsolatunk nem romlott meg, inkább értékesebbé vált.
Komoly megpróbáltatás - de egyúttal fontos része az életünknek -, ha nehéz emberekkel kerülünk kapcsolatba. Vizsgáld meg, mennyire vannak rád negatív hatással. Meg kell próbálni békességben élni velük. Első lépésként tekintetünket a Béke Fejedelmére vessük, azután pedig saját viselkedésünkre. Van egy javaslatom mára: ne tereljük el a gondolatainkat saját „reszelőinkről”, hanem boruljunk most térdre, és imádkozzunk értük.

Uram, olyan könnyű óvatlanul belekerülni egy kapcsolatba, ami aztán elkezdi kiszívni az energiámat. Add, hogy tudjak Rád figyelni, mutasd meg, hogyan viselkedjem vele. Taníts meg egészséges határokat szabni minden kapcsolatomban. Jézust akarom tükrözni egész életemmel. Az Ő nevében, Ámen.

Luann Prater: When People Drive You Crazy
Encouragement for today, 2012.08.16.
www.crosswalk.com


Haladás vagy halogatás?
Lisa Allen

„Aki mindig csak a szelet figyeli, nem vet, és aki csak a fellegeket lesi, nem arat.” – Ha mindig a tökéletes körülményekre vársz, soha nem jutsz előre. Préd 11,4

Egészségtelen szokások szivárogtak be az életembe. Először csak néhanapján, de aztán egyre gyakrabban úgy gondoltam, egyszerűbb otthon maradni, mint elmenni tornázni. Már nem foglalkoztam azzal sem, mennyi cukrot eszem. S bár tudtam, hogy helytelen, egyszerűbb volt egy gyorsétteremben bekapni valamit a napi rohanás közben.
Pár hónap lefelé csúszás után foglalkoztatni kezdett, hogyan tudnék visszatérni az egészséges életmódhoz. De rögtön előjöttek a kifogások: tudom persze, futnom kéne, de most nem alkalmas az időjárás. Most nem kezdhetek el diétázni, nemsokára elutazom, különben is most hétvégén a barátnőm születésnapi bulija lesz. Mindenki tudja, hogy a hétfő a legalkalmasabb nap, amikor elkezdhetünk új rend szerint élni.
Ez a fajta mentegetőzés odavezet, hogy továbbra is egészségtelenül étkezem, és nem mozgok eleget. Valahogy igazolom mindig magamnak, hogy akkor javulhat az egészségem, ha minden körülmény tökéletesen egybevág. Lehet persze, hogy csak az önző énem visít ilyenkor a háttérben: „Azt csinálok, amit akarok, és akkor, amikor akarom.” Pedig ahhoz, hogy tényleg el tudjak indulni az egészségesebb életmód útján, csak annyit kellene kérdeznem magamtól: „Ma mit tehetek ezért?” És aztán megteszem. Nem kell hónapokra előre terveznem, de még egy hétre sem, csak mára.
Mikor tudatára ébredtem halogató természetemnek, arra is rájöttem, hogy ha felvetődik valami változtatás igénye vagy szükségessége, mindig addig várok, amíg a körülmények tökéletesen összeállnak, hogy zavartalanul elkezdhessem. Pedig a Préd 11,4 arra int, hogy ne így álljak hozzá: „Ha mindig a tökéletes körülményekre vársz, soha nem jutsz előre.”
Nem tudom, te hogy vagy ezekkel a küzdelmekkel, de én mindig elérhetetlennek látom a tökéletességet, és ezért inkább elodázom a terveimet.
Addig halogatjuk a reggeli áhítatok bevezetését, míg úgy nem alakul az életrendünk, hogy fel tudunk kelni korábban. Addig tologatjuk a takarítást, míg sikerül egy teljes hétvégét erre szánni. Majd akkor fogunk jelentkezni egy kisközösségbe, mikor úgy alakul az életünk, hogy be tudjuk iktatni a heti programunkba. Majd akkor kezdünk el egészségesebben élni, ha vége a nyaralásnak.
Az első lépés a legnehezebb, pedig ez a legfontosabb is. Még egy arasznyi előrejutás is jobb, mint a helyben topogás. Nagyon felszabadító tud lenni, ha a tökéletesség helyett magát az előrejutást tűzzük ki célul. Oké, nem fogok maratont futni, de felhúzhatom a cipőmet, és sétálhatok egyet. Az otthonom nem fog csillogni-villogni, de letörölhetem a vízszintes felületeket, és elpakolhatom a nappaliból a székekre dobott ruhákat. Hamar lesz újra koszos edény a mosogatóban, de attól még elmosogatok.
Isten arra tanít, hogy előre juthatok akkor is, ha a körülmények távolról sem tökéletesek. Még mindig törekszem a kiváló teljesítményre, de megpróbálom követni egy barátnőm tanácsát, aki egyszer azt mondta: „bizonyos területeken a csillagos ötös helyett a négyest kéne megcéloznod”. Erre gondolok, mikor a kifogások el akarnak uralkodni a gondolataimon. És azzal az elvvel igyekszem megnevelni kifogások keresésére hajló természetemet, hogy: a tökéletlen haladás még mindig sokkal jobb, mint a tökéletes halogatás.
Talán sosem jönnek össze tökéletesen a dolgok, hogy elkezdhessem a rendezettebb életet, a rendszeres testmozgást, a leszokást valami pótcselekvésről, a túlzott édességfogyasztásról. Akkor is el kell kezdeni. A tökéletes körülmények mindig ma vannak.

Atyám, te ismersz engem, tudod, hogy mindig halogattam az engedelmességet, arra vártam, hogy könnyebb legyen, hogy jobbak, alkalmasabbak legyenek a körülmények. Most már felismertem, hogy ez engedetlenség, kérlek, bocsáss meg nekem. Segíts, hogy ma összpontosítani tudjak az engedelmességre. Add, hogy érezzem, megadsz minden segítséget az induláshoz ma, a továbbhaladáshoz holnap, és végig az úton, amit Veled akarok járni. Jézus nevében, Ámen.

Lisa Allen: Progress or Procrastination?
Encouragement for today, 2013.07.22.
www.crosswalk.com

2013. november 7., csütörtök

Lélekerősítő levelek 133

Nem merek befordulni a sarkon
Lysa TerKeurst

„De áldott az a férfi, aki az ÚRban bízik, akinek az ÚR a bizodalma. Mert olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyóig ereszti gyökereit, és nem fél, ha eljön a hőség, lombja üde zöld marad. Száraz esztendőben sem aggódik, szüntelenül termi gyümölcsét.” Jer 17,7-8

Ugye ismertek olyanokat, akik odavannak a meglepetésekért? Szeretik a meglepetés-bulikat, élveznék, ha egy nap beérve a munkahelyre azzal fogadnák őket, hogy egy meglepetésvakációt szerveztek nekik, s pár órán belül az íróasztalt a földi paradicsomra cserélhetik fel. Odalennének a boldogságtól, ha beállítana hozzájuk egy lakásátalakítós forgatócsoport azzal a hírrel, hogy bekerültek a műsorba, s egy teljes meglepetés-ruhatárat kapnak ajándékba.
Az ilyen embereket jóleső izgalommal tölti el a meglepetés. Olyasmit éreznek, mint a hullámvasúton, mikor úgy tűnik, vége az útnak, de egyszercsak újra megindul az egész, és ők égre nyújtott karral, nevetve vetik bele magukat az új izgalmakba.
Ezt ők szórakozásnak hívják.
Hát én nem.
Szeretem a jó születésnapi bulikat. De nem akarom, hogy meglepetés legyen.
Szeretem a jó vakációkat. De ne mások tervezzék meg nekem.
Szeretek ajándékot nyerni, örülnék egy ingyen ajándékutalványnak, ami egy teljes gardróbra szól – de nem akarom, hogy más válogassa ki nekem a ruhákat.
Kedvelem a hullámvasutat (bár nem rajongok érte). Nem zavar, amikor átbillenve a csúcson, úgy zuhan le, mintha egyenesen a földbe akarna csapódni. Azt viszont nem akarom, hogy váratlan fordulatokat tegyen, amikre nem számítottam előre.
A meglepetés iránti ellenszenvem általában kezelhető a fenti esetekben. A barátaim nem rendeznek nekem meglepetéspartit. Senki sem igyekszik meglepetésvakációt vagy -gardróbot adni nekem. Mielőtt felülök a hullámvasútra, alaposan áttanulmányozom a pálya alaprajzát.
Az élet viszont más.
Az élet hirtelen kanyarokat vesz, gödröket vagy halmokat rak olyan utakra, amiket simának, egyenesnek hiszünk. Mert hogy az élet ilyen. Gyakran érnek váratlan meglepetések, amikre nem vagyunk felkészülve.
Igen, azt hiszem, ezért nem szeretem a meglepetéseket. Nem bírom elviselni, ha felkészületlenül ér valami. Kiszolgáltatottnak érzem magam, és félek.
Ám lassacskán felfogom, hogy Isten tud jót kihozni abból, ha kiszolgáltatottnak érzem magam és félek. Ezen az érzékeny ponton rájövünk, hogy többre van szükségünk, mint amit mi magunk be tudunk szerezni. Rájövünk, hogy szükségünk van Istenre. Rettenetesen. Észvesztően.
És oda, abba a résbe, ami aközött van, amit mi magunk elérünk, és amit nem, nos, oda tud beférkőzni és gyökeret ereszteni a hit. Vastag, erős gyökereket, amik soha fel nem tört rétegeken is átjutnak.
A hitünknek nem csak nőnie kell, hanem egyre mélyebbre jutnia. Igen, mélyre hatoló hitgyökerek kellenek.
Szeretném, ha olyan hitem lenne, mint annak, akit Jeremiás leír: „mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyóig ereszti gyökereit, és nem fél, ha eljön a hőség, lombja üde zöld marad. Száraz esztendőben sem aggódik, szüntelenül termi gyümölcsét” (Jer 17,8).
A mély gyökerek megtartanak, mikor a meglepetések vad szele tépáz.
A mély gyökerek megőriznek a viharban, amit nem jelzett előre a radar.
A mély gyökerek táplálékhoz juttatnak, mikor a felszín rögösre szárad.
A mély gyökerek olyan növekedésre indítanak, ami nélkülük nem volna lehetséges.
A mély gyökerek gazdag termést jelentenek.
Tanulgatom hát, hogy ne féljek annyira befordulni a sarkon.
Még ha készületlenül ér is, ami ott leselkedik. Behunyom a szemem, s szólok a gyökereimnek: kapaszkodjatok még mélyebbre.

Uram, mély hitgyökerekre van szükségem ma, hogy növekedni tudjak. Segíts, hogy mindig, minden körülmények között tudjak töretlenül bízni Benned. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Afraid to Turn the Next Corner
Encouragement for today, 2013.07.10.
www.crosswalk.com


Amikor dühös vagy Istenre
Micca Campbell

„Uram, Istenem, hozzád kiáltottam, s te meggyógyítottál.” Zsolt 30,2

Mialatt vártam, hogy kihozzák a férjemet a műtőből, aggódásom fokozódott. Hosszabb ideig tartott a műtét, mint amit az orvos előre mondott. Mivel testének több, mint 80 %-a égési sérüléseket szenvedett a lakástűzben, féltem, hogy a műtét túl sok lesz neki.
Legrosszabb félelmeim váltak valóra, mikor a sebész kijött a váróterembe, még beöltözve a műtéthez, és letérdelt a székem mellé. A szívem vadul vert, mialatt az orvos beszámolt róla, hogy férjem szíve leállt műtét közben, és hiába tesznek meg mindent az újraélesztésért, fél, hogy elvesztették. Azonnal Istenhez kiáltottam, hogy mentse meg. Máig emlékszem, mit mondtam Neki: Istenem, tudom, hogy ha életben marad, nem fogja használni a karját. Tudom, ez mit jelent. Nem ölel át többé, nem labdázik a fiúnkkal. De ez nem számít, Uram. Könyörgöm, add, hogy éljen!
Az óra tovább ketyegett, nem jött válasz. Egy idő múlva felfogtam: ő már itt hagyott.
A temetés végeztével, mikor mindenki elment, azzal szembesültem, hogy itt állok 21 évesen özvegyasszonyként egy kisgyermekkel. Dühös voltam Istenre, mert hagyta, hogy így alakuljanak a dolgok.
Egyik szörnyű éjszakán, mikor a fájdalom már az elviselhetetlenségig fokozódott, így kiáltottam Hozzá: Miért, Uram? Miért vetted el tőlem? Ó, Istenem. Tudnom kell, miért!
Haragudtál már Istenre?
Mindnyájan kértünk már olyasmit Istentől, ami később nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Ha ilyesmi ér, könnyen elbizonytalanodunk, eltávolodunk Tőle. Vajon meg se hallotta, amit kértünk, vagy nemmel válaszolt? Annyi biztos, hogy feltámad bennünk a harag Isten döntéseivel kapcsolatban.
Nagyon fontos, hogy közöljük Istennel ezeket az érzéseinket. De próbáljuk közben a történéseket Isten kegyelmének fényében látni: amit Ő tesz, az mindig helyes és tökéletes. „Uram, Istenem, hozzád kiáltottam, s te meggyógyítottál” (Zsolt 30,2). Kiáltsunk hozzá, ne tagadjuk fájdalmunkat, mondjuk el, ha dühösek vagyunk Rá (már csak azért is nyugodtan megtehetjük, mert ő ezt úgyis tudja), valljuk be a haragunkat, és kérjük tőle a gyógyulást.
Akkor éjjel, mikor teljesen őszinte voltam Istenhez, történt valami, ami nagyon meglepett: Isten jelentkezett!
Nem tudom mással érzékeltetni, olyan volt, mint mikor egy anya odaszalad síró gyermekéhez - úgy szaladt Isten hozzám, az Ő gyermekéhez. Nem láttam, nem tudtam megtapintani, de tudtam, hogy itt van velem. Megnyugtatott. Ez a találkozás Istennel fordulópontot jelentett a gyógyulásomban. Megtanultam, hogy Isten megérti a gyengeségeimet, az érzelmeimet, és elég erős ahhoz, hogy kezelje is őket.
Ha haragszol valamiért Istenre, mondd meg Neki. Tárd ki előtte a szívedet. Mondd el azt is, hogy bár nem érted, miért kellett ennek így alakulnia, bízol Benne, hogy mindent jóra fordít.
Hosszú időbe telt, míg felismertem, hogyan szolgálja Isten dicsőségét és az én javamat az, ami történt. Nem kaptam vissza a férjemet, de közelebb kerültem Istenhez. Néhány évvel később újra férjhez mentem, született még két gyönyörű gyermekem, és elkezdtem a vigasztaló szolgálatot. Isten kigyógyított a veszteség fájdalmából, eltüntette lelkemből a harag hegeit.
Örülök, hogy őszinte voltam Istenhez, mikor hozzá kiáltottam haragomban. Neked is meg fogja érni.

Uram, annyi fájdalom és harag van bennem. Belefáradtam már, hogy velük éljek. Átadom neked őket, hogy gyógyíts ki belőlük. Jézus nevében, Ámen.

Micca Campbell: When You’re Angry at God
Encouragement for today, 2013.07.10.
www.crosswalk.com


Szünet, mély levegő
Tracie Miles

„Ezért nem aggódunk, ha remeg is a föld, ha a hegyek a tengerbe omlanak.” Zsolt 46,3

Nemrég a repülőtéren beszállásra várakozva észrevettem, hogy szorongok. Körülnézve vizsgálgattam a többi utas kinézetét, az arckifejezésüket, csomagjukat, nem veszek-e észre valami gyanús dolgot, ami elkerülte az ellenőrzés figyelmét.
Az utóbbi hónapok szörnyű hírei súlyosan nehezedtek a szívemre. Gondolataimat betöltötték az iskolai lövöldözések, a robbantás a bostoni maratonon, az árvizek dél-nyugaton, a texasi erőműrobbanás, tornádók, tengerentúli katasztrófák. A hírekből felénk áramló tragédiák, a sok ártatlan ember halála vagy sérülése könnyen elülteti lelkünkben a félelmet és a kérdéseket: Mi történik a világunkkal? Miért olyan gonoszak az emberek? Sosem leszünk már biztonságban?
Számtalan Mi lesz ha és Miért kérdés kavargott a gondolataimban akkor, ott a repülőtéren, míg végre eszembe jutott Isten ígérete a 46. zsoltárban. Hagytam, hogy az igazság beömöljön gondolataim közé, hagytam, hogy eltöltsön a jóleső érzés: nincs miért félnem, mert történjék bármi, Isten velünk van.
Az első négy vers biztosít róla, hogy: „Isten a menedékünk és az erőnk, nagyszerű támaszunk a szorongattatásban. Ezért nem aggódunk, ha remeg is a föld, ha a hegyek a tengerbe omlanak, ha vizei zúgnak, tajtékoznak is, és viharától megrendülnek a hegyek.” Szela
Isten a Védelmezőnk. Tőle kapunk erőt, hogy túlvészeljük a félelemmel teli nehéz időket. Ha reng a föld, elönt az ár, lavinák morajlanak vagy tornádó közeledik – Ő a menedékünk.
Mégis, néha, mikor valamilyen tragédiával vagy megoldhatatlannak látszó problémával szembesülünk, megingunk, kételkedni kezdünk Isten védelmében, ígéretében, számon kérjük Tőle, miért hagyta, hogy ez megtörténjen. Istennek megvan a hatalma és a képessége, hogy megóvjon minket minden bajtól, de néha a megpróbáltatásokat használja fel, hogy tisztítsa a lelkünket, hogy közelebb vigyen magához. Előfordul, hogy azt éljük meg, Isten nem véd meg úgy, ahogy szükségünk volna rá, ahogy szeretnénk, de megnyugodhatunk abban a biztos tudatban, hogy annyira véd meg, amennyire Szerinte a legmegfelelőbb, amennyire szükség van ahhoz, hogy megtanuljunk teljesen Tőle függeni.
5-8. vers: „A folyam ágai felüdítik Isten városát, ő megszenteli a Fölséges hajlékát. Nem inog meg, Isten lakik benne, Isten már hajnalban is védelmezi. A népek lázadoztak, birodalmak megrendültek, de mennydörgő szózatától rettegés fogta el a földet. Velünk a Seregek Ura, Jákob Istene a mentsvárunk!” Szela
Szeretem az óceánt, de nem vágyom rá, hogy megmártsam benne a lábamat, mikor tombol a vihar. Egy csendesen hömpölygő folyó partján viszont szívesen üldögélnék egy padon zuhogó esőben is. Ahogy a folyó lassú hömpölygése nyugalmat áraszt, Isten is békét és biztonságot sugároz életünkbe a zűrzavar, a káosz közepette is.
9-12 vers: „Gyertek, lássátok, mit művel az Úr! Rettegésbe taszítja a földet, megálljt parancsol a hadaknak a föld határáig, szétzúzza az íjakat, összetöri a lándzsákat, s a pajzsokat tűzben elégeti. Álljatok meg és ismerjétek el: Én vagyok az Isten! Fönséges a népek fölött, fönséges a föld felett. Velünk a Seregek Ura, Jákob Istene a mentsvárunk!” Szela
Lehet a földön felfordulás – Isten akkor is Isten. Akkor is Ő ül a trónon. Akkor is hatalmas. Hűséges. Uralkodó.
A három zsoltárszakasz végén a Szela szót találjuk, mely az újabb fordításokban többnyire el is marad. A Selah közjátékot jelent, azt, hogy itt szünetet kell tartani, lélegzetet kell venni, vagy be kell iktatni valamit.
Mikor gondjaink közt megállunk, hogy Isten igazságára figyeljünk, meg tudunk nyugodni.
Ha mostanában félelmek gyötörnek, állj meg, jusson eszedbe, hogy Isten a te védelmeződ, az Ő jelenlétében vagy, Ő uralkodik ezen a világon. Kérd, hogy csitítsa el szorongásodat. Aztán vegyél néhány mély lélegzetet.

Uram, köszönöm, hogy a Te biztonságodba menekülhetünk, békére találunk nálad a félelmek idején. Tölts fel, Uram, örömmel. Jézus nevében, Ámen.

Tracie Miles: Pause and Breathe
Encouragement for today, 2013.07.15.
www.crosswalk.com


Mitől gyógyulhat meg a házasságod
Stephanie Clayton

„Jézus ezt felelte neki: „Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki azt mondja neked: Adj innom, inkább te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked.” Jn 4,10

Annyira igyekszem, de minek? Nem kapok érte semmit.
Ez már örökké így marad. Évekig imádkoztam. Ott tartok, hogy feladom.
Az is lehet, hogy nem a megfelelő emberhez mentem férjhez. Miért kéne egy olyan házasságban maradnom, ahol rosszul érzem magam?
Nem várok tőle mást, csak vegyen észre…

A kiégett, érzelmileg kiszikkadt feleség szavai. Hogy honnan tudom? Mert én is voltam ebben az állapotban.
Házasságunk első nyolc éve durva volt. Mindketten fiatalok voltunk, nehezen tudtunk döntésekre jutni, vagy egyszerűen csak működtetni közös életünket. Ő egyet akart, én mást. Összecsiszolódunk valaha is? Képes lesz megérteni az én igényeimet? Minden vágyam az volt, hogy boldog legyek, s őt kezdtem okolni azért, hogy ez nem sikerült, ahelyett, hogy szomorúságom és kielégületlenségem valódi gyökeréhez – a múltamhoz – nyúltam volna.
Sok régi sérelemmel a lelkemben mentem férjhez, s nem akartam többé foglalkozni velük. Azt képzeltem, a házassággal majd maguktól eltűnnek a sebek. Nem ez történt. A sérelmek maradtak, és én a férjemet hibáztattam, amiért nem alkalmas arra, hogy helyrehozzon és pótoljon mindent az életemben.
Pedig nem az ő dolga volt meggyógyítani engem. Még ha próbálta volna is, senki és semmi nem tudta volna eltüntetni a sérelmeket vagy betölteni a bennem lévő űrt. Elégedetlenségemre a János evangélium 4. fejezete, egy másik boldogtalan asszony története adta meg a megoldást.
Ez az asszony, akinek már volt öt férje, és most egy hatodik férfival élt, egy nap elment a kútra vízért. Ott találkozott Jézussal. Jézus belelátott az asszony lelkébe, látta a fájdalmát, sóvárgását arra, hogy szeressék, és megosztotta vele az életét megváltoztatni képes igazságot: „Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki azt mondja neked: Adj innom, inkább te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked. … aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé,” (Jn 4,10; 14a).
Jézus felajánlotta az asszonynak a Vele való kapcsolatot. Nem egy férj vagy egy másik férfi szerepét akarta elvenni, ő egy ennél magasabb helyre akart kerülni az asszony szívében. A mindent kielégítő Megváltója akart lenni. Arra hívta ezt a szomjas szívű asszonyt, hogy igyon Belőle, frissüljön fel Általa, vidámodjon meg, éledjen újra, érezze jól magát, és még ezeknél is sokkal-sokkal többre. Biztosította róla, hogy ha Benne marad, sosem fog szomjazni többé.
Olyan sokszor elkövetjük azt a hibát, hogy irreális elvárásokkal tekintünk férjünkre (vagy más személyekre, karrierünkre, anyagi javainkra), azt akarva, hogy ők nyújtsák nekünk azt, amire csak Krisztus képes: a teljes gyógyulást, az örökké tartó szeretetet, a tökéletes elfogadást.
Minden házasságban vannak ilyen-olyan időszakok. Néha úgy érzed, teljesen elégedett vagy, máskor meg rettenetesen hiányzik valami az életedből, kiszikkadtnak, üresnek érzed magad. Ezért fontos, hogy egyedül Krisztust tekintsük elégedettségünk, értékes voltunk, kiteljesedésünk forrásának. Ő a mi egyetlen Megmentőnk.
Hogyan érheted ezt el? Igyekezz Őt megismerni, épp úgy, ahogy férjedről is mindent tudni akartál, mikor járni kezdtetek. Tanulmányozd a Bibliát, imádkozz, minden nap tölts értékes időt kettesben Istennel. Ha haszontalannak érzed magad, kételkedő, becsmérlő gondolataid támadnak, cseréld le ezeket a Biblia igazságaival, Isten szeretetének bizonyítékaival.
Idővel Isten meggyógyította a házasságunkat. Tanácsadásra jártam, hogy feldolgozzam a múltamat, a férjem is talált egy lelki vezetőt. Mialatt mindketten helyre hoztuk Krisztussal való kapcsolatunkat, egymáshoz is közelebb jutottunk. De házasságunk rendbe hozatalában az első lépés az volt, hogy elfogadtuk az Úr exkluzív ajánlatát, az élő vizet, amit csak Ő nyújthat nekünk.
Élő vizet kínál neked Jézus. Elfogadod? Gyere, kortyoljunk bele, s hagyjuk, hogy elkezdődjék a gyógyulás.

Atyám, köszönöm, hogy elküldted Fiadat, Jézust, hogy kapcsolatba léphessen velem. Segíts, hogy Őt keressem, és Csak Tőle várjak megelégedést. Ezzel együtt kérlek, gyógyíts meg engem és a házasságomat. Jézus nevében, Ámen.

Stephanie Clayton: Healing Your Marriage
Encouragement for today, 2013.07.12.
www.crosswalk.com


Egyetlen szálon függve
Micca Campbell

„Sokféle szenvedést ismer meg az igaz, de az Úr mindből kiszabadítja.” Zsolt 34,20

Van egy kedves barátnőm, akinek a férje úgy döntött, elege van a házasságból. A barátnőm persze tudta, hogy vannak gondok a kapcsolatukban, ez a sokkoló bejelentés mégis letaglózta. Imádkoztunk együtt. Elment tanácsadásra, még a férjét is elvitte magával egyik alkalommal. De hiába próbálkozott bármivel, nem tudta megmenteni széteső házasságukat.
Sosem láttam ilyen elesettnek, reménytelennek, elveszettnek. Egyetlen szálba kapaszkodott. Megértettem, mit érez a sötétségben, amibe került, ismerem a teljes elgyengülést, a szívszorító fájdalmat, mert én is átestem rajtam. Sokan átéltük, hogy hirtelen érkezik egy szörnyű hír, ami teljesen váratlanul ér, és egyetlen reményszálba tudunk csak kapaszkodni.
Talán ilyen helyzetben vagy éppen most. Talán tönkrement egy kapcsolatod. Talán valami függőséggel harcolsz vagy anyagi gondokkal. Bármi legyen is, magányosnak érzed magad, rémült vagy és erőtlen. A helyzeted nehéz, gyötrő, fájdalmas. Érzed, ahogy lazul kapaszkodásod a hitbe.
Láttam, hogy a barátnőm életének szellemi alapozása meginog. Mély kétségbeesésében ő is egyetlen szál reménybe kapaszkodott. Hogy mi volt ez a remény? Isten ígérete a Zsolt 34,20-ban: „Sokféle szenvedést ismer meg az igaz, de az Úr mindből kiszabadítja.”
Hasonló volt a prostituált Ráháb helyzete, akinek a történetét a Bibliában találjuk. Ráháb egy kocsmát tartott fenn közel Jerikó városkapujához. Jerikót rövidesen elfoglalják az izraeliták.
Ráháb hallott Isten nagyságáról, és hitte, hogy Ő az egyetlen igaz Isten. Ezért elrejtette a két izraelita kémet, akiket Józsué, az izraelita hadsereg parancsnoka küldött előre Jerikó felderítésére.
Jerikó királya tudomást szerzett róla, hogy a kémek Ráháb kocsmájában vannak, ezért embereit küldte hozzá, hogy adja ki az ellenséget. A királyi katonák kérdésére, hogy hol vannak a kémek, Ráháb ravaszul úgy válaszolt, hogy az üldözők tovább mentek rossz nyomon, mialatt a zsidó férfiak a ház padlásán rejtőzködtek.
Miután a katonák távoztak, Ráháb kérte a kémeket, hogy mentsék meg őt és a családját. Megígérte, hogy hallgatni fog hollétükről, ha megóvják a családját az izraeliták bevonulásakor. A kémek azt javasolták, akasszon egy piros kötelet az ablakába, ez jel lesz a zsidóknak, hogy védelem alatt áll a ház.
Ráháb engedelmeskedett, és amikor leomlottak Jerikó falai, Ráháb és családjának élete egyetlen reményfonálon függött, azon, hogy a katonák betartják az ígéretüket. Így történt, és Ráháb családostul megmenekült Jerikó pusztulásakor. Védelmet és szabadságot kapott.
Mint Ráhábot, barátnőmet is egyetlen szál remény választotta el a teljes pusztulástól. És ez elégnek bizonyult. Bár a házassága felbomlott, barátnőm nem roppant bele. Mikor mindennek vége volt, Isten szeretete ott maradt számára a reménnyel együtt, amit mindig felajánl, és a békességgel, amit mindig nyújtani szokott.
Mindnyájunknak kell egy reménysugár – egy emlékeztető, hogy amint Józsué megmentette Ráhábot, Isten is megment minket. Talán megváltoztatja a körülményeket, talán nem, de meg tud védelmezni, hogy ne kerüljünk a leomló romok alá.
Ő ott van, ahogy egyetlen szál fonálon függünk. Amikor leggyengébbek vagyunk, elég egyetlen kiáltás, olyasmi, hogy „Uram, segíts!”, ahhoz, hogy Isten keze kinyúljon felénk, és kézbe vegye a helyzetünket. Minket pedig kiszabadítson.

Uram, köszönöm, hogy szabadításod mindenhova elér. Nemcsak a bűneimet veszi le rólam, biztosítva az örök életet, de a mindennapokban is segítségemre van. Segíts Uram, ahogy feléd nyújtom az utolsó, vékony reményfonalat. Jézus nevében, Ámen.

Micca Campbell: When You’re Hanging on by a Thread
Encouragement for today, 2013.07.16.
www.proverbs31.org


Isten ereje számomra is elérhető még?
Glynnis Whitwer

"’Legyetek erősek és bátrak! Ne féljetek és ne rettegjetek Asszíria királyától, és a vele levő sokaságtól, mert aki velünk van, erősebb, mint ő. Vele húsból való kar van, velünk meg az Úr, a mi Istenünk, aki megsegít bennünket és részt vesz a harcainkban.’ És megbátorodott a nép Ezékiásnak, Júda királyának a szavaira.” 2Krón 32,7-8

Az erő vonzó tulajdonság. Erős akarat. Erős karok. Erős állkapocs. Erős érzelmek. Csodálattal tekintünk rájuk.
Szeretjük az erős főhősöket a filmekben.
Szeretjük nézni az erős atléták versenyét.
Felnézünk az erős vezetőkre.
De könnyen beleesünk az összehasonlítás csapdájába: az erősekével összevetve, saját lendületünket, izmainkat, eszünket jelentéktelennek, gyengének találjuk. Ilyen óhajok fogalmazódnak meg bennünk, persze úgy, hogy senki se hallja:
Ha én is olyan erős lennék, mint…
- én is ellen tudnék állni a kísértéseknek, amikről senki sem tud.
- én is követném álmaimat, és más munkát keresnék.
- én is felvételiznék az egyetemre.
- én is olyan anya vagy olyan munkaerő lennék, amilyennek tudom, hogy lennem kéne.
De jön a valóság, jéghideg vízként zúdul ránk, elmosva álmainkat, és kellemetlen hangulatban folytatjuk a napunkat. Visszatérünk gyengeségeinkhez, melyek arra kárhoztatnak, hogy beletörődjünk a változhatatlanba. Rossz szokások, tönkrement kapcsolatok, eltemetett álmok – ez az életem – sóhajtjuk keserű szívvel.
Jól ismerem ezeket a gondolatokat. Életem jó részén harcoltam azzal, hogy bár vannak erősségeim, bizonyos területeken gyenge vagyok. És ez az aránytalanság nagyon zavart. Bátran nekilátok, mikor egy hatalmas projekttel bíznak meg a munkahelyemen, de gyengének érzem magam ahhoz, hogy megosszam hitemet ateista apámmal. Elég erős vagyok ahhoz, hogy nemet mondjak számos bűnalkalomra, de nem tudok ellenállni bizonyos káros finomságoknak otthoni magányomban.
Aztán ilyen történetek kerültek elém a Bibliában, mint Ezékiásé, Júda királyáé a 2Krón 32-ben. Érdemes elolvasni az egész történetet, de ma különösen a 7-8. verset olvassuk el többször is: "’Legyetek erősek és bátrak! Ne féljetek és ne rettegjetek Asszíria királyától, és a vele levő sokaságtól, mert aki velünk van, erősebb, mint ő. Vele húsból való kar van, velünk meg az Úr, a mi Istenünk, aki megsegít bennünket és részt vesz a harcainkban.’ És megbátorodott a nép Ezékiásnak, Júda királyának a szavaira.”
Milyen könnyen el tudom felejteni, hogy állandóan rendelkezésemre áll egy erőforrás. Ingyen. A menny ajtaján sosincs „Zárva” tábla. És senki sem jegyzi fel az adósok listájára, ha segítséget kérek.
Azok számára, akik Jézust akarják követni, Isten ereje hozzáférhető. Nem azt jelenti persze, hogy holnap megfutom a maratont – nem ilyen erőről van szó. Ahogy töprengek, hogyan is fogalmazzam meg, egy kulcsszó ugrik be: „biztonságérzet”. Nem magamban bízom, hanem abban, hogy Isten képes hatékonyan kezelni a helyzetet, amivel épp szembekerültem.
Mialatt gyakorlom, hogy Isten erejéhez folyamodjam, megtapasztalom a bátorságot, amivel tovább tudok lépni ott is, ahol azt hittem, gyengeségem visszatart. Reményt tapasztaltam, mikor úgy tűnt, vége egy kapcsolatnak. Békesség áradt el bennem, mikor rettegtem valamitől.
Korlátlan hatalommal rendelkező Istent szolgálunk, és mégis olyan könnyen előfordul, hogy saját, igencsak véges erőnkre akarunk támaszkodni. Fogadjuk hát el, hogy Isten mindent megváltoztatni képes ereje értünk van! Mekkora változást jelentene ez az életünkben, a hangulatunkban! De pontosítsuk személyessé: milyen változást jelentene neked, ha komolyan vennéd, hogy Isten ereje hozzáférhető – számodra is?

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy Te vagy az erőm, a hatalmam. Annyiszor érzem gyengének, alkalmatlannak magam. Köszönöm, hogy emlékeztetsz, nem csak magamra hagyatkozhatom az életben. Segíts, hogy mikor segítségre szorulok, előbb Hozzád forduljak, s csak azután saját képességeimhez. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: Is God’s Strength Still Available for Me?
Encouragement for today, 2013.06.17.
www.crosswalk.com