2011. június 25., szombat

Lélekerősítő levelek 48.

Szabadon
Lynn Cowell

„Tágas téren járok, ha a te utasításaidat keresem.” Zsolt 119,45

Az állandó elfoglaltságtól – amit túlterheltségnek is mondhatnánk – fontosnak éreztem magam. Borzasztóan szerettem listát írni a tennivalóimról, hogy aztán boldogan mindent kipipálhassak róla. Még ennél is élvezetesebb volt, mikor férjemnek beszámolhattam az elmúlt napomról. Olyan jelentékenynek tűnt az életem! Értelme volt a rohanásnak.
Az állandó elfoglaltság elnyomta agyamban a jelentéktelenség kiabáló hangjait. De lemerültem. Nem érte meg az egész.
Éreztem, hogy Isten szeretné, ha leszednék egy-két dolgot a tányéromról. Majd hogy nem tettem, hozzáfogott Ő maga. Egyenként, egymás után. Akkor kezdtem megérezni az egyszerű létezés békéjét és szabadságát. Az a tudat hozta meg a teljességet, hogy az Ő lánya vagyok. Minél szorosabban öleltem az Urat, annál inkább vágytam az Ő szabadságára.
Az értelmező szótár szerint a szabadság „korlátok nélküli állapot”.
Szeretném, ha 2011-et számomra a szabadság szó határozná meg, amit szeretnék teljes mértékben megérteni. Magam számára úgy határozom meg, hogy ne zárjanak be emberi korlátaim, tudjam szabadon kifejezni elbűvölő Istenemet és az ő mindent átalakító szeretetét.
Szerintem Dávid egy kicsit ilyen volt, mint én: hajlamos arra, hogy néha prédikáljon önmagának. Azt mondja magának: ha Isten utasításait keresem, tágas tereken fogok járni. (Zsolt 119,45).
A „tágas” szó itt elgondolkoztató. Széles, szabad teret jelent. Hát nem hiszem, hogy a nemkeresztények úgy látnák a keresztényeket, mint akik széles, szabad téren járnak. Pedig Jézus épp ezt a szabadságot nyújtja az övéinek.
Mivel Isten nem a káosz és a rabság Istene, ha az Ő utasításait keresem, szabaddá tesz. Azokat a dolgokat, amikre nem hívott el, amik nem tartoznak hozzám, kiszórja az életemből. Ez hozza el számomra a békességet.
Atyám, szükségem van a szabadságodra – a lehetőségre, hogy kényszer és indulatok szorítása nélkül járjak-keljek. Mutasd meg az irányt, ami a szabadságodhoz vezet. Hagyom, hogy elhomályosuljanak vágyaim, elvárásaim, hagyom, hogy családom és barátaim tágas tereken járjanak. A Te utasításaid szerint akarok járni, ne ketyegjen az idő állandóan, sürgetve saját útjaimat, elintéznivalóimat. Teret hagyok Lelkednek, hogy Ő vezessen. Köszönöm, Uram, azt, amit csak Te tudsz megadni: a valódi szabadságot. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.02.18.
www.proverbs31.org

Te is írsz listákat?
Melanie Chitwood

„És mi ismerjük és hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten szeret minket. Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne.” 1Jn 4,16

Mindig listákat írok. A hűtőn egy mágneses jegyzettömbre vezetem a bevásárló listát. Az éjjeliszekrényemen lévő jegyzetfüzetbe az ötleteimet irkálom. A táskámban van egy határidőnapló, amibe a rövid- és hosszabbtávú tennivalókat sorakoztatom. És persze a legszebb pillanatok azok, amikor valamit kipipálhatok!
Éveken át vezettem egy másik listát is. Azt nem írtam le. Az agyamban pörgettem anélkül, hogy észrevettem volna, mindaddig, míg egy élmény hatására nagy fordulatot vett a szemléletem.
Második fiam, Tyler születése után súlyos gyermekágyi depresszióval küzdöttem. Nem csak a szokásos elválási szorongás volt. Napokon át sírtam, állandóan szorongtam, nem tudtam aludni. Volt egy újszülött babám, egy négyéves kisfiam, és egy pilóta férjem, aki rövidesen visszatér a munkájához. Minden kimerített. Végül felhívtam az orvosomat, aki felírt egy gyógyszert, de annak hatása csak hetek múlva fog érződni. Azalatt át kellett küzdenem magam egyik napról a másikra.
Reggelente korán felébredtem, könyörögtem Istenhez, hogy szabadítson meg a depressziótól. De nem tette. Egyre mélyebbre kerültem, mialatt a depresszió kártékony suttogását hallgattam a fülemben: Nem vagy alkalmas semmire. Mi van veled? Miért nem tudsz helytállni? Csak két gyermeked van, és nem kell munkába járnod reggeltől estig. Mások ennél sokkal keményebb helyzetekkel is megküzdenek, te meg erre se vagy képes.
Egyik nap, mikor már végleg elegem lett ebből a nyomorúságos állapotból, így kiáltottam Istenhez: Istenem, mi ez az egész? Te Isten vagy. Egy csettintéssel el tudnád tüntetni rólam a depressziót, ha akarnád. Miért nem teszed?
Aztán elhallgattam. S míg csendben ültem, rájöttem, hogy Isten meg akar tanítani valamire, ami az egész hozzáállásomat megváltoztatja. Mindeddig egy listát vezettem az agyamban azokról a dolgokról, amik miatt Isten nem szerethet engem. Nem voltam elég jó feleség, elég jó keresztény, és természetesen nem voltam elég jó anya. A szülés után úgy éreztem, semmire se vagyok jó. Ezek szerint nem hittem Isten feltétel nélküli szeretetében. Tudtam, hogy szeret, de úgy gondoltam, jobban szeretne, ha mindent tökéletesen csinálnék.
Talán te is ilyen vagy. Talán a te fejedben is ott sorjáznak a hamis indokok, amik alkalmatlanná tesznek Isten feltétel nélküli szeretetére. Talán te is úgy érzed, hogy semmiben sem vagy jó, talán te is depresszióval küzdesz. Lehet, őrzöl egy titkot, ami szégyennel tölt el – talán abortuszod volt, vagy hűtlenséget követtél el, esetleg túl sokat iszol, vagy ingerültté tesz a férjed, a gyerekeid. Netán elváltál, és ettől érdemtelennek tartod magad Isten szeretetére.
Mikor felsoroltam Istennek, mi mindenért nem szerethet Ő engem, hallottam, hogy gyöngéden így szól hozzám: Milyen jó, gyermekem, hogy az én szeretetem nem függ tőled. Milyen jó, hogy nem tőled függ, hogy szeretlek-e. Nyugodtan kitörölhetsz mindent a listádról. Sőt szét is tépheted a listádat. Én már megtettem, amikor a kereszten meghaltam érted.
Készen állsz a változásra? Abba tudod hagyni az önostorozást tévedéseidért, hibáidért, vétkeidért? Isten nem vezet listát róluk. Neked sem kell. Tépd el a listádat, és ne kezdj újat. Hidd el, hogy Isten szeret. Nem tehetsz semmit, ami megváltoztathatja szeretetét irántad.
Uram, köszönöm Neked, hogy nem vezetsz listát tévedéseimről, vétkeimről, bűneimről. Segíts hinnem a lelkem legmélyéből, hogy mindenestül szeretsz, most és mindörökké. Nem kell segítenem Neked azzal, hogy tökéletes vagyok. Hadd legyen a mai egy meghatározó nap az életemben, amikor eltépem a listámat, és elfogadom feltétel nélküli szeretetedet. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.02.21.
www.proverbs31.org

Nem csak egy akárki
Rachel Olsen

„’Nemde az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon testvére? Nem itt élnek-e közöttünk húgai is?’ És megbotránkoztak benne.” Mk 6,3

Érezted már, hogy „csak egy” feleség, „csak egy” barát, „csak egy” gyermek vagy „csak egy” anyuka vagy?
Vagy tapasztaltad-e már, hogy beragadtál valami – szó szerint - Isten háta mögötti helyre, amire még Ő se kíváncsi?
Mindnyájan érezzük néha a peremre szorítva magunkat. Jézus is volt így. János evangéliumának elején Fülöp lelkesen mondja Natanaélnek: "Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a Törvényben, akiről a próféták is írtak: Jézust, József fiát, aki Názáretből származik."
„Názáretből?” – kérdezi Natanaél. „Hát származhat onnan valami jó?” (Jn1,46).
A zsidók Názáretet Istentől elhagyott helynek tartották, pedig mi sem állt távolabb az igazságtól. Isten kiválasztotta Názáretet, hogy itt növekedjék fel az Emberfia, itt tanulmányozza az Írásokat, és itt készüljön fel világmegváltó szolgálatára.
Isten úgy vélte, hogy Jézusnak egy apró, jelentéktelen helyre való beültetése nem lesz akadálya a Terv végrehajtásának, a világ örök megváltásának.
Úgy érzed, a hely, ahol vagy, akadályoz abban, hogy végrehajtsd Isten tervét általad?
Jézus szülővidékének emberei számára emészthetetlen falat volt Jézus Messiásként való elfogadása. Ez a férfi, akit láttak apró gyermekként totyogni a porban, tapasztalták, ahogy megtanult beszélni, majd használni a kalapácsot és a fűrészt - hogyan lehetne ő az Isten Fia? Inkább a lehető legnagyobb váddal illették. Azt állították, miután szombaton meggyógyított valakit, hogy az ördöggel cimborál (Mk 3,20-25). Ez nemcsak peremre szorítás, ez támadás! Érezted már, hogy félreértenek, hogy igazságtalanul támadnak? Figyeld meg, Isten semmit sem tett, hogy megakadályozza az embereket abban, hogy hamisan megvádolják Jézust. Ehelyett tovább vezette a neki kiszabott úton. Jézus tehát elhagyta egy időre otthonát, hogy prédikáljon, tanítson, gyógyítson a Közel-Kelet más vidékein. Prédikálása páratlan volt. Csodáitól leesett az emberek álla. Hatalmas tömegek kísérték, bárhova ment.
Miután bámulatosan feltámasztott egy halott kislányt, Jézus visszatért Názáretbe a tanítványaival. De az emberek még mindig „megbotránkoztak benne” (Mk 6,3b), és nem voltak hajlandók hinni benne. Hiába tanította őket különös bölcsességgel, szerintük ő „csak egy” ács volt, „Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon testvére. Itt élnek közöttünk húgai is”.
Milyen frusztráló, szomorú élmény lehetett.
Jézus panaszkodott is: "Nem vetik meg a prófétát másutt, csak a hazájában, a rokonai között és a saját házában." (Mk 6,4). Azt olvassuk, hogy megdöbbentette őt hitetlenségük foka, és nem is tudott sok csodát tenni közöttük.
Te is egy "származhat-e onnan valami jó"-féle helyről, otthonból jöttél? Érezted már, hogy családtagjaid, barátaid nem tudnak elszakadni emberi alapodtól, s nem látják meg Isten-adta lehetőségeidet? Érezted-e, hogy korlátok közé akar szorítani az, ahogy szüleid vagy társaid néznek rád?
Még több távoli szolgálat után Jézus még egyszer visszatér Galileába a Mk 9,30-32 szerint. Most mintha kerülné a városlakókat, inkább tanítványaira koncentrál. Innen indul aztán fel Jeruzsálembe, ahol keresztre fogják feszíteni.
Legkeményebb próbatétele előtt talán nem akart szembesülni a szkeptikus szurkálódásokkal. Feltámadása után tudod, hova ment? Tanítványain kívül kikkel találkozott feltámadt dicsőségében? Azokkal, akik legtovább ismerték, és mégsem hittek Benne. Egyenesen Galileába. Földi otthonába, mielőtt felment a mennyeibe.
Nehéz feldolgozni, ha átnéznek rajtunk, ha félreismernek. Jézus kétségkívül csalódott szülővidéke lakóiban és a zsinagógai elöljárókban, akiknek az lett volna a dolguk, hogy felismerjék a megígért Messiást. De végső soron Jézus személyazonossága, értéke és hatalma a Mennyei Atyától származott, és nem valami földi hatóság hitelesítéséből.
És ez igaz rád is meg rám is.
Ha úgy érzed, félreismernek, átnéznek rajtad, vidd érzéseidet Jézus elé, és hagyd, hogy Ő megerősítsen. Ha nem kaptad meg azt a biztatást és szeretetet a környezetedtől, amire számítottál, vidd csalódottságodat az Úrhoz, aki tökéletesen meg fog érteni.
Ő több, mint „csak egy ács”. Több mint „csak egy testvér”. Jézus át tudja alakítani a szorongást békességgé, szomorúságunkat energiává, a szánalomra-méltóságot hatalommá. Bízzuk meg a peremre szorított Messiásunkat személyiségünk alakításával, jövőnk kijelölésével.
Nem „egy akárki”, aki ezt meg tudja tenni.
Uram, hinni akarom, hogy csak Benned vagyok teljes. Életemet a Te szolgálatod teszi érdemessé. Az vagyok, akinek Te mondasz engem. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.02.22.
www.proverbs31.org

Isten szeretete mindent átalakít
Micca Monda Campbell

„Most menj, és többé ne vétkezzél.” Jn 8,11b

A házasságtörő asszony története a János 8,1-11-ből igazolja, hogy a szeretet hatalmasabb a bűnnél.
Milyen féktelen indulatokkal teli jelenet játszódhatott le, mielőtt Jézus belép a képbe. Az asszonyt rajtakapták a házasságtörésen, élete egy hajszálon függött. Mekkora magányt és milyen rémületet élhetett át az asszony, ahogy ott feküdt a kövezeten, alig felöltözve, azok irgalmára bízva, akiknek egyetlen vágyuk volt, hogy megkövezzék.
Ez a bűn ára. Elválaszt Istentől, s elszigeteltséget, félelmet támaszt lelkünkben. Ezek biztos jelek, s ha ilyet érzünk, érdemes azonnal megvizsgálnunk lelkünket, s megvallanunk bűneinket, hogy visszataláljunk a békességre és örömre, amit Krisztus édes jelenléte támaszt.
Ugyanakkor ezek az érzelmek nem azt jelentik, hogy nincs jelen Isten szeretete.
Évekig markoltam vegyes érzelmeim zsákját, mely tele volt Istent és másokat hibáztató indulatokkal saját bajaim miatt. Magányos és dühös voltam, féltem, de úgy gondoltam, nem én vagyok a hibás. Egyre azt hajtogattam, hogy mások miatt van mindez. Krisztus pedig – nos, ha Ő tényleg törődik velem, miért nem szabadít meg attól a fájdalomtól, ami éjjel-nappal kínoz?
Idővel rányílt a szemem a probléma valódi gyökerére.
Ahelyett, hogy magamat vizsgáltam volna meg, mindig másokat néztem. Mikor tehát hosszú pillantást vetettem magamra, rájöttem, hogy Isten dacos gyermeke vagyok, aki nagyot dobbant a lábával, keresztberakja a karját, és hátat fordít Neki, amiért nem teljesíti a kívánságát. Azzal, hogy Istentől eltávolodtam, csak késleltettem sebeim gyógyulását. Abban az őszinte pillanatban felengedett a düh bennem, és újra megnyitottam szívemet Istennek. Összetörve kértem bocsánatát. Újra átadtam Neki életem vezetését. Mi volt az Ő reakciója? Színtiszta kegyelem. Új emberként álltam talpra a térdelésből. Már nem éreztem dühöt vagy félelmet, Krisztus szeretete és békéje töltött el.
A házasságtörő asszony is kimondhatatlan szeretettel találkozott, mikor szembesült bűnével és Megváltójával. Mivel nyilvánosan rajtakapták a házasságtörésen, borzasztóan szégyellhette magát, s testileg-lelkileg összetört. De ez az állapot jó kiindulópont, ha ki kell nyúlnunk Jézus szeretetéért és bocsánatáért.
Minden szem Jézusra szegeződött, ahogy a farizeusok kövekkel a kezükben várták, hogy elítélje és megbüntesse az asszonyt. Jézus megszólalt: „Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek.” (Jn 8,7b ). Elképzelem az asszonyt, nem mer hinni a fülének, tekintetét belevési Szabadítója szemébe. Jeges rémülettel nézett fel, de Jézus tekintetének szelídségétől felolvadt a rettegés, már tudja, bármi következik, ki fogja bírni.
Mikor a beállt csendben meghallotta a kövek és a távolodó léptek koppanását a földön, megkönnyebbült. Aztán hallotta Jézus kérdését: „Asszony, hol vannak a vádlóid? Senki sem ítélt el téged?” Ő így felelt: „Senki, Uram.” Jézus pedig ezt mondta neki: „Én sem ítéllek el, menj, és többé ne vétkezzél!” (Jn 8,10b-11).
Jézus azt adta ennek az asszonynak, amire mindenkinek szüksége van: szeretetet és megbocsátást. Ne értsük félre. Az asszony bűnt követett el, és az akkori törvények szerint halált érdemelt. Jézus mégis a megmentése mellett döntött.
Mindannyiunk megmentése mellett döntött, amikor meghalt a kereszten, hogy megfizesse bűneink árát. Megbocsátásra van szükséged? A Bibliában ezt az ígéretet olvashatod: „Ha megvalljuk bűneinket, ő hű és igaz: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” (1Jn 1,9)
Nézz rám. Én vagyok az élő példa.
Uram, annyira bűnösnek érzem magam. Ahogy most a szemedbe nézek, s látom a belőle sugárzó szeretetet, hiszem, hogy megbocsátásodat nyújtod felém. Elfogadom. Újítsd meg a lelkemet, ahogy elfordulok a bűntől, és odafutok a Te ölelő karjaidba. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.02.24.
www,proverbs31.org

Mindig ugyanúgy
Zoe Elmore

„Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret.” Zsid 10,36

Kikapcsolom az ébresztőórát, odatámolygok a kávéfőzőhöz, majd fürdőszoba, felöltözöm, megreggelizem, autóba ülök, és irány a munkahely. Talán csukott szemmel is végig tudnám csinálni, s az igazat megvallva, gyakran meg is teszem.
Beérve a hivatalba, indul egy másik rutin. Öt telefonvonal cseng állandóan, ahol az ügyfelek türelmetlenül várnak sorukra. Találkozókat beszélek meg, egyeztetek újra, vagy törlök, végig derűsen mosolyogva. Örülhetek, hisz van munkám.
Ha valaki nézne, megállapíthatná, hogy az életem egyforma napok sorából áll. „Mindig ugyanúgy”. Lehet, hogy most így van, de ez az egyformaság csak egy fejezet az életemből.
Ahogy más fejezetek is véget értek, egyszer ennek is vége lesz, Isten lapoz egyet, és új fejezet kezdődik, új kihívásokkal.
Ha visszanézek életem eddigi fejezeteire, mindegyik fölött elimádkozhatom a 31. zsoltár 15-16a versét: „De én bízom benned, Uram, vallom: Te vagy Istenem! Kezedben van sorsom”.
Nagyon fontos emlékezetünkben tartanunk, hogy mennyei Atyánk a mi javunkra és az Ő dicsőségére rendelte el napjainkat, a „mindig egyforma” napokat is. Bár monotonnak, unalmasnak, zavarónak vagy gyötrelmesnek láthatjuk őket, Isten ezeknek a napoknak a tartalmát is arra használja, hogy egyre inkább az Ő képére és hasonlatosságára alakítson minket. Vágyhatunk változásra, de meg is nyugodhatunk közben Abban, aki sohasem változik. A Zsidókhoz írt levél 13,8 közli velünk, hogy „Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké”. Bátorítson ez a vers arra, hogy minden napunkat állhatatosan, a pályáról le nem térve ünnepeljük, hisz Jézus „örökké él, és örökké ugyanaz: irgalmas, hatalmas és mindenkor éppen elég” (Matthew Henry).
Aki legjobban ismer és legjobban szeret minket, jelen van, hogy ellásson mindennel, ami a folytatáshoz szükséges mindaddig, míg meg nem változtatja körülményeinket.
Gyere hát, lássunk a „mindig ugyanúgy” telő napjainkban lehetőséget, hogy Abban bízzunk, Aki mindig ugyanaz. Abban, aki kezében tartja időnket és életünket.
Uram, néha úgy érzem, túlterhelnek életem körülményei, de köszönöm, hogy Te mindig az a megbízható Szikla vagy, amelyre támaszkodhatom. Benned bízom Uram, és kérlek, segíts állhatatosnak lennem, hogy beteljesüljenek rajtam ígéreteid, függetlenül attól, hogy milyennek tűnnek napjaim. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.02.28.
www.proverbs31.org

Mit hozol magaddal?
Nicole Seitz
„Sok nyomorúságot és bajt láttattál velem, de újra megelevenítesz, még a föld mélyéből is újra fölhozol engem.” Zsolt 71,20

Minden család tarsolyában találunk szemetet és drágaköveket. Milyen áldásokat és átkokat hordozol magaddal származásod révén? Milyen családi tragédiákat tapasztaltál, milyen csodákat, újjászületéseket éltél át, vagy mikről hallottál?
Ebből a szempontból én kettősséget hozok magammal: egyik oldalról egy zűrös válás terméke, másrészt nagymamám lángoló imáinak kedvezményezettje vagyok. Felmenőim között van kiátkozott operaénekes és állhatatos vasárnapi iskolai tanító is. Vannak heves antialkoholisták és függőséggel küzdők. Vannak olyanok, akik nem beszélnek egymással, s olyanok, akik fáradhatatlanul dolgoznak az egymás közti szakadékok betömésén.
Életünk első részét sokan azzal töltjük, hogy megküzdjünk a „családi örökség” negatív elemeivel, a továbbiakban meg kétségbeesetten igyekszünk helyrehozni azt, amit akkori reakcióinkkal elrontottunk. Sokan élünk állandó lelkiismeretfurdalással azért, amiket elkövettünk, s nem tudunk megbocsátani azoknak, akik velünk tettek dolgokat.
Hát ez nem az a fajta „bőségben élés”, amit Jézus ígért követőinek. Nem lenne szabad lezáratlan ügyeket hagynunk magunk után életünk végén, mert csak továbbadjuk őket az utánunk jövőknek.
Az Ószövetségben olvashatunk „megátkozott” családokról. Nemzedékeken át gonoszat tettek az Úr szemében, és nem volt részük az Ő kegyeiben. De elég volt egyetlen személy, hogy megtörje a családi átkot, és új életet kezdhettek Isten áldásával. Hasonlóképpen egy hosszú időn át kegyelemben élő családban elég volt egyetlen ember, hogy elveszítse Isten kegyeit, s gonosszá tegyen sokakat.
A 2Kir 23,37-ben olvasunk például egy emberről, aki „azt tette, amit rossznak lát az Úr, egészen úgy, ahogyan elődei tették”, vagy egy másikról kicsit korábban: „Azt tette, amit helyesnek tart az Úr. Mindenben ősatyjának, Dávidnak az útján járt, és nem tért el arról sem jobbra, sem balra.” (2Kir 22,2).
Az Újszövetségben viszont azt látjuk, hogy ha Krisztust befogadjuk, új családba születünk: Isten családjába. Világos ebből, hogy nem vagyunk örökségünk foglyai itt a földön, bármikor megfordíthatjuk az irányt. Nem kell „ősapáink” nyomdokában járnunk, akár helyesek, akár gonoszak voltak lépteik, ugyanakkor választhatjuk azt is, hogy követjük őket.
Mániákus családfakutatóként örömmel ismerkedem felmenőim életével, személyiségével, hisz ez segít megértenem, honnan jövök, mit hozok magammal. De az, hogy hová tartok, rajtam áll. Választhatom azt, hogy a saját múltam vagy „ősapáim” világosságra került bűneinek hozadékával foglalkozom, de választhatom azt is, hogy kiegyenesítem az ösvényt, megértem, és megbocsátom az előttem élők bűneit. Dönthetek úgy, hogy mindenben Istent keresem, és áldását kérem az életemre, a gyermekeim életére, és mindazokéra, akik utánam jönnek.
Szeretnék áldás lenni, nem átok a családfánkon. Hát te?
Uram, kérlek, segíts megértenem azokat, akik előttem jártak, és azt, amit örökségül hordozok. Szakítani akarok, Uram, mindennel, ami visszatart, és azt keresni, ami szép volt elődeim életében. Segíts, és használj fel, hogy áldás lehessek a családfánkon. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.03.01.
www.proverbs31.org

2011. június 20., hétfő

Megtérés

Tudod, úgy van ez, mint a történetben, mikor a kislány (kisfiú?) reggeli portörlés közben beszélget a nagymamájával. Meghitt a pillanat, olyasmiről is szó esik, ami nagyon belül van. Bevallja a gyermek, hogy esténként mindig imádkozik a Jóistenhez, elmondja Neki, hogy megbánta, amit tett, ígéri, nem teszi meg többet, és olyankor úgy is érzi, de aztán legközelebb, ha megütik, megint visszaüt, ha a többiek kinevetnek valakit, együtt nevet velük stb. Hiába próbál megjavulni, nem sikerül, nagyon el van keseredve. Mit csináljon? A nagymama ránéz a tollseprűvel a kezében, s azt mondja neki: Gyermekem, ilyenkor reggel, mikor bejövünk a nappaliba, a zsalugáterek még csukva vannak, sötét van. Mit csinálunk? Hozunk egy vödröt és lapátot, s elkezdjük kilapátolni a sötétséget? Persze, hogy nem. Soha nem érnénk a végére. Odamegyünk az ablakhoz, és kitárjuk a zsalugátert, hogy beengedjük a világosságot.

Nekem annak idején ez a történet nagyon sokat segített. Én is úgy éreztem, mint te, hogy ha átadom magamat, az életem fölötti rendelkezés jogát, akkor többé már nem leszek az, aki vagyok. Olyan lesz, mint mikor gyógyszerek befolyásolják a tudatállapotodat, te vagy, és mégse te.

Valamit elfelejtünk, amikor így gondolkozunk. Igen, ez a tudatmódosulás történik, ha a különféle emberi praktikáknak, ezoterikus gyakorlatoknak adjuk át magunkat. De itt nem erről van szó. Azok is csak utánozni akarnak emberi eszközökkel valamit, amihez isteni hatalom szükséges. Emberileg is lehetséges, esetleg tudva-tudatlanul sötét hatalmak bevonásával, de a végeredmény nagyon kétes. Sőt.

Amikor viszont arról van szó, hogy Isten elé teszed le azt, amit én-nek hiszel, a Teremtődhöz fordulsz, Ahhoz, Aki kitalált téged, Aki megalkotott. Mintha egy fazekasnak, aki engedi, hogy próbálkozz egy edénnyel, visszaviszed a még formálható, de ferde vázádat, hogy lenne szíves helyrehozni, amit elrontottál, s olyanná formálni a vázát, amilyennek eredetileg elgondolta.
Ne félj, hogy tönkreteszi.

Mikor megpróbálod átadni magad Istennek, eljutsz egy darabig, már nagyon közel vagy, tudod,érzed, hogy csak egyetlen ajtó választ el. Csak be kéne lökni az ajtót. És nem, nem tudod megtenni. Nemcsak érzed: érzékeled, hogy ott az ellenállás, amit le kéne győzni. Benne van a mellkasodban. Egy nagy lélegzetvétellel felnyithatnád. De nem, visszakozol, s összekuporodva elalszol, kicsit büdös, kicsit poros, de megszokott, biztonságot adó kuckódban.
Merd megnyitni az ajtót. Merj kilépni a fényre, és beengedni magadba.

Isten nem fog erőltetni. Tiszteli az akaratodat. Mondd ki: itt vagyok, Uram. Minden, amit tudok magamról, amilyennek hiszem magam, az is, amit jónak tartok, az is, amit nem. Tudom, nem olyan, amilyennek megálmodtál. Én magam akartam formálni, magamban jobban bíztam, mint Benned. Feladom, Uram, itt van, tessék, tégy olyanná, amilyennek látni szeretnél.
Csak akkor mondd, ha teljesen őszintén, teljesen hitelesen, a falat áttörve tudod mondani. Nagyon, de nagyon nehéz.

Hogy aztán mi lesz? Békesség. És öröm. Olyan, mint mikor este visszatérsz a sátradba a patakpartról, a víz szürke, zavaros volt, felkavarta a délutáni eső. Aztán reggel, mikor kimész, friss, kristálytiszta víz csordogál a kövek közt. Belemártod a kezed, jólesik a hűvössége, simasága.
Azután már csak meg kell maradni, illetve minden nap inni a Forrásból, hogy ennél a képnél maradjak. Vagy minden nap kiszellőztetni a nappalit, kitárni a zsalugátereket a fény előtt.
Végzed a napi feladataidat, senki nem vesz észre rajtad semmit, csak mintha csendesebb lennél, nyugodtabb, többet mosolyognál. Te se érzel más változást, csak hogy a nap bármely pillanatában át tudsz kapcsolni, s fel tudsz nézni Jézusra, aki ott áll melletted, lenéz rád, a gyönyörű kicsi lányra, s te kapaszkodsz a köntösébe, s visszamosolyogsz.

Meg azt, hogy valahogy mindent más fényben látsz már. Megmarad a tisztánlátásod, továbbra is észreveszel mindenkiben és mindenütt minden apró hibát, de az új fényben valahogy megfakul a jelentőségük. Sokkal fontosabbá válik és érdekesebbé az, ami jó.

2011. június 18., szombat

Ha lesújt a halál


Részlet Max Lucado új könyvéből, melyben legfontosabb kérdéseinkre válaszol.


148. kérdés:
Szomszédaink hét éves kisfia meghalt múlt héten. A család le van sújtva. Mi is. Mit lehet ilyenkor mondani?

Isten jó. Induljunk ki ebből. Nem értjük mindig a tetteit, de bízhatunk a szeretetében.
Isten csak jót tesz. De hogy lehet jó a halál? Vannak gyászolók, akik nem teszik fel ezt a kérdést. Amikor éveink mennyisége meghaladja éveink minőségét, már nem kérdés, hogy lehet-e jó a halál.
De a halott tinédzser apjának kérdés. A fiatal katona özvegyének kérdés. A hétéves kisfiú szüleinek kérdés. Hogyan lehet jó a halál?
A kérdésre részben választ kapunk az Iz/Ézs 57,1-2-ben, ha jól értelmezzük. A jó emberek elvesznek, és nem érti senki. Azokat, akik a helyes úton járnak, kiveszik a gonoszak közül, és békességet adnak nekik. Azok, akik Isten akarata szerint élnek, a halálban megpihennek.
A halál Isten eszköze, hogy a jókat megszabadítsa a rossztól. Milyen rossztól? Egy hosszantartó betegségtől? A kábítószertől? A lázadás sötét korszakától? Nem tudhatjuk. Egyet viszont tudhatunk, senki sem él egy nappal se többet vagy kevesebbet, mint amennyi Isten szándékában áll. „Könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük.” (Zsolt 139,16b).
De az ő napjainak száma olyan kevés volt…
Olyan rövid ideig élt…
Nekünk úgy tűnik. Rövid életről beszélünk, de az örökkévalósághoz képest kinek az élete hosszú? Egy ember élete a földön olyan, mint pár csepp az óceánban. A tied, az enyém lehet gyűszűnyi. De az örökkévalóság Csendes Óceánjához képest Matuzsálem élete is csak egy pohárkát töltene meg. Jakab apostol szavai nemcsak a fiatalon meghaltakra érvényesek: „Ugyan mi az életetek? Csak pára, mely rövid ideig látszik, azután elenyészik.” (Jak 4,14).
Isten tervében minden élet elég hosszú, és minden halál időben érkezik. Lehet, hogy szeretnénk, ha hosszabb lenne az életünk, de Isten jobban tudja.
Végül pedig – és ez nagyon fontos - lehet, hogy mi hosszabb életet akarnánk szeretteinknek, de ők nem így gondolják. Az első, aki elfogadja Isten döntését a haláláról maga az, aki meghalt.
Mialatt mi hitetlenkedve csóváljuk a fejünket, ők kitárt karral dicsőítik az Istent. Mialatt mi gyászolunk egy sírnál, ők a mennyországban gyönyörködnek. Mialatt mi számon kérjük Istentől az ő halálukat, ők megköszönik Neki, és dicsőítik érte.

Upwords with Max Lucado, 2011. jún.17.
www.crosswalk.com

2011. június 15., szerda

Lélekerősítő levelek 47.

A megfelelő szavak
Renee Swope

„Mint az aranyalma ezüsttányéron, olyan a helyén mondott szó.” Péld 25,11


Mondott már valaki olyasmit neked, amitől értékesebbnek, különlegesebbnek érezted magad, mint azelőtt?

Ez játszódott le Jill és Leanne között. Jill egy kosárlabdacsapat edzője volt, melyben Leanne 13 éves lánya, Shelby is játszott. Pár évvel később, főiskolás korában, Shelby súlyosan megsérült. Jill bátorító szavakkal, imádsággal állt végig mellette, leveleiben olyasmiket írt neki, amikre Shelbynek nagyon nagy szüksége volt.

Egy nap Leanne levelet írt Jillnek, amiben megköszönte Shelby életének alakulásában játszott szerepét. Leírta, milyen különleges embernek ismerte meg Jillt, „világító fénynek” nevezte, mely beragyogta sokak – köztük az ő családjának – életét.

Leanne nem tudhatta, hogy hónapok múlva Jill egyik este kételyekkel telt lélekkel tér haza üres lakásába, s úgy érzi, nincs értelme az életének. Klinikai depresszióval küzd, nem tud szabadulni saját értéktelenségének tudatától, öngyilkosságot fontolgat. Életén töprengve előveszi naplóját, s ahogy kinyitja, kihull belőle egy levél, és Jill újraolvassa Leanne szavait.

Isten Leanne szavait használta fel, hogy ráébressze Jillt, van még célja, értelme az életének. A megfelelő szavak a megfelelő időben.

Egy másik embertől hallott bátorító, dicsérő szavaknak sorsfordító hatásuk lehet ránk. Ha pedig mi hiszünk valakiben, Isten rajtunk keresztül sugározhat önbizalmat és biztonságot felé, amikor kétségekkel és elbizonytalanodással küzd.

Sosem felejtem el, hogy egyszer Janet barátnőm megköszönte azokat a szavakat, amiket szívemből írtam neki hálám kifejezéseként egy képeslapon. Számomra csak köszönetnyilvánító képeslap volt, de neki sokkal több. Isten mélyen megérintette a szívét a szavaimmal. Viszonzásul arra bátorított, hogy írjak mást is. Imái és az, hogy hitt bennem, a bizonytalan kismamában, rávettek, hogy írjak egy bibliatanulmányt.

Isten azt a tíz év előtti kis tanulmányt használta fel, hogy megmutassa rám vonatkozó tervét, és a későbbi író elkezdjen kifejlődni bennem. Egy asszonytársamat használta fel arra, hogy segítsen megtenni az első lépést, egy embert, aki jobban hitt bennem, mint én saját magamban.

A megfelelő szavak a megfelelő időben.

Talán neked ma van szükséged rájuk. Ha igen, hát szóljon hozzád Isten kinyilatkoztatásain keresztül:

- Kiválasztott vagy, királyi papnő, szent asszony, Isten tulajdonba vett lánya, hogy hirdesd nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el téged. 1 Pt 2,9

- „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” Drágának tartalak, becsesnek, szeretlek téged. Iz 43, 1; 4

- Az ő alkotása vagy, akit Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített neked Isten, hogy azok szerint élj. Ef 2,10

- Mindezek felett diadalmaskodsz Az által, aki szeret téged. Róm 8,37

A megfelelő szavak a megfelelő időben.

Jussanak el Isten kinyilatkoztatásai lelked azon szögleteibe, amelyeknek bátorításra van szükségük. S ha ez megtörtént, kérd Jézust, mutassa meg, hogyan oszthatod meg őket másokkal. Talán van valaki a környezetedben, akinek épp most van rájuk nagyon nagy szüksége.

Uram, minden nap szükségem van biztatásaidra. Vezess mindig olyan kinyilatkoztatásokhoz Igédben, melyek feltöltenek, amikor kimerülök, újraépítenek, ha összeomlok. Segíts, hogy meglássam, és hinni tudjak abban, amilyennek Te látsz engem, és add, hogy meg tudjam ezt osztani másokkal is. Kérlek, juttasd el mindig hozzám a megfelelő szavakat a megfelelő időben. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.02.08.
www.proverbs31.org

Ideje a vetésnek
Rachel Olsen

„Mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.” 2Kor 4,18

„Rövid földi életünk a vetés ideje”, mondja Henri Nouwen.

Januárban átnézzük készleteinket, újragondoljuk a fontossági sorrendet, átrendezzük a határidőket, mielőtt újult erővel nekilátunk az új esztendő felszántásának. Ezzel foglalkoztam az elmúlt hónapban én is. Átgondoltam étkezési szokásainkat, heti menüsort terveztem. Számbavettem a mindennapi rutinfeladatokat, hogy hatékonyan tudjak haladni munkámmal, feladataimmal. Kidolgoztam egy új határidőbeosztást – ami igen nagy falat egy magamfajta személyiségnek.

Nouwen megfogalmazása arra figyelmeztet, hogy miközben mindennapjaimat, közvetlen céljaimat rendezgetem, nem feledkezhetem meg az ideig való és az örökkévaló dolgok megkülönböztetéséről.

E-mailjeim elolvasásának beillesztése a napirendbe ideig való – az Isten hívására figyelés örökkévaló.

Mit főzök ma vacsorára, ez ideig való – hogyan ünneplem, szolgálom az Élet Kenyerét, hogyan tekintek Rá, ez örökkévaló.

Hogyan végzem el hatékonyan a feladataimat, ez ideig való – hogy kitartóan és örömmel futom végig életem pályáját, ez örökkévaló.

A tervezés, vázlatkészítés, szervezés, a stratégiák átgondolása, kiválasztása segíthet úgy élnem az életemet, hogy biztosan maradjon időm az örökkévalóval való törődésre. Ügyelnem kell, hogy a főzés, takarítás, tervezés, munkavégzés, pihenés közben is figyelmem fókuszában az örökkévaló álljon. Mert bármilyen rendszeresen élek, ez nem jön magától.

Nekem kell a tekintetemet a láthatatlanokra szögeznem.

És ez nagy kihívás, mert a felszíni dolgok ott táncolnak a szemem előtt, s meg tudnak győzni arról, hogy ők a legfontosabbak. Meg kell tanulnom látni a láthatatlanokat, mert megéri a fáradságot.

Rövid itteni életünk a vetés ideje. Vessünk hát, amíg lehet. Mert egyszercsak elmúlik a lehetőség a mennyei kincsek további gyűjtésének. Eljön az idő, amikor már nem tehetünk bizonyságot az elveszett világnak Krisztus igazságáról és szeretetéről. Most van itt az ideje a vetésnek az örökkévalóság aratásához.

„Ha nem volna feltámadás”- magyarázza Nouwen -, "semmivé lenne minden, amit megélünk a földön.” De fel fogunk támadni – mindazzal együtt, amit az örökkévalóságnak cselekedtünk.

Az örökkévaló megmarad, és gyümölcsöt hoz.

A földön töltött órák során ültetgetjük a magokat, amit majd az örökkévalóságban fogunk learatni. Most, hogy idáig jutottam gondolatban, azt hiszem, újra átnézem 2011-es terveimet. Arra fogok figyelni, hogyan tudnám az örökkévalót hozzáilleszteni a mindennapi szennyeshez, mosogatnivalóhoz és tennivalóim listájához.

Kérlek, Uram, nyisd meg a szemem a láthatatlanokra. Segíts különválasztanom az ideig valót az örökkévalótól, és add, hogy mindkettőben jól teljesítsek. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.02.09.
www.proverbs31.org

Édes álmok
Karen Ehman

„Hasztalan keltek korán és feküsztök későn: fáradsággal szerzett kenyeret esztek. De akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget.” Zsolt 127,2


Fáradtan megfordultam, s kancsalítva próbáltam kiolvasni az éjszakában gúnyosan világító kék számjegyeket. Az ágyam melletti éjjeliszekrényen álló ébresztőóra rossz hírt közölt: 03:18. Ó ne!

Alig négy órája bújtam ágyba, vágyva a felfrissülésre, amit majd a mély éjszakai alvás hoz. Feleségként, anyaként, önkéntesként, szomszédként, barátként, részmunkaidős távmunkásként túlterhelt életem kimerített. Nemcsak a testem volt fáradt, az agyam is túlpörgött.

A véletlenszerűen rám törő kérdések gondfüzérré álltak össze: Be tudom fejezni időben a projektet, amin dolgozom? Felnőtt lányom helyt tud állni az új munkahelyén és új élethelyzetében? Idős édesanyám nem fog megcsúszni és elesni a mostani jeges időben? Nem bántottam meg a barátnőmet, mikor őszintén véleményt mondtam bilire szoktatási módszeréről? Vajon a fiaim okosan fogják megválogatni társaságukat, ha odanőnek? Újra visszahízom a leadott nyolc kilót – immár harmadszor?

Aztán a rettegett „mi lenne, ha…” kérdések. Mi lenne, ha igaza lenne a fiatalasszonynak a bibliaközösségemben, aki férje hűtlenségére gyanakszik? Mi lesz, ha tanulási nehézséggel küzdő nagy fiamat nem veszik fel a kiválasztott iskolába szeptembertől? Mi lenne, ha barátaink elvesztenék otthonukat, mert nem tudják fizetni a hiteleket? Mi lesz, ha sógornőmet újra megfenyegeti a volt férje, vagy valami még rosszabb történik?

Csak forgolódtam az ágyban, hasztalan várva, hogy a jótékony szundítás megszabadítson vélt és valós félelmeimtől.

Végül feladtam, s köpenyembe burkolózva kiosontam a konyhába, hogy vizet forraljak egy csésze kamillateához. Hátha segít. Közben eszembe jutott a fent idézett zsoltárrészlet.

Fáradságos, gyötrelmes, aggodalommal teli élet. Erről van szó. Idegesség, aggódás és félelem a jövőtől, attól, ami történni fog vagy megtörténhet, kemény, kimerítő munka és erőfeszítés.

Ezek fosztottak meg a pihentető álom értékes perceitől.

Aznap éjjel, és azóta már többször, szaván fogtam Istent. Azt mondja, hasztalan aggodalmaskodom, hasztalan gyötrődöm. Azt mondja, álmában is ad annak, akit szeret, tehát pihenést is ad. Megkértem hát, adjon nekem nyugodt alvást.

Nem szokott varázsvesszővel eltüntetni minden gondot az életünkből. Szeretné, ha megszűnnének gyötrelmeim, de többnyire nekem is részt kell vennem a szabadulás folyamatában. Ezért hát, amikor a nyugtalanság jelentkezik, és azzal fenyeget, hogy megint álmatlanul forgolódom az ágyon, a következőt teszem:

Az éjjeliszekrényen előkészített füzetbe leírom pontokba szedve az aggodalmaimat, s átadom Annak a kezébe, Aki sohasem alszik. A „mi lenne, ha” listámat „kérlek, segíts” imádságsorozattá alakítom, kérve Istent, aki a semmiből tudott világegyetemet teremteni, mutassa meg, amikor jónak látja, mit kell tennem – ha egyáltalán van mit – a listán szereplő problémákkal. Egyelőre azt szeretném, ha Ő foglalkozna velük, amíg én alszom egy kicsit.

Azt is kérem, mutassa meg, ha olyasmit kell tennem, ami átmeneti alváskihagyással jár. Na nem az izgatott, hánykolódó töprengésre gondolok, hanem csendes éjszakai imádkozásra. Kikászálódom meleg takaróm alól, s letérdelek az ágy mellé. Egyszerű gyermeki imát mondok (olyankor nem telik többre), és a Megváltóhoz fordulok. Előfordult, hogy az ágyam szélére hajtva fejem, elaludtam. (Lehet, hogy ez nem vall imádságos lelkületre, de én inkább az imámra adott azonnali válaszként értelmezem. Végülis alvást kértem, hát megkaptam!)

Ha neked is eleged van az álmatlan éjszakákból, gyere, csatlakozz hozzám. Hagyd abba a báránykák számolását. Menjünk inkább egyenesen a Pásztorhoz. Ő szeret téged, és álmodban is ad eleget: pihenést testednek és lelkednek.

Uram, elfáradtam. Kimerült vagyok. A legjobb formámban szeretnék szolgálni Neked teljes odaadással. Ehhez, kérlek, add meg, amit ígértél annak, akit szeretsz: a jótékony álmot. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.02.10.
www.proverb31.org

Légy az enyém
Rachel Olson

„Szerelmesem enyém, s én az övé vagyok.” Énekek 2,16a


Mialatt én az elmúlt hónapokban a Hálaadásról, Karácsonyról és az Újévről elmélkedtem, a képeslapkészítők a mai napra – Valentin-napra – készülődtek. A Valentin-nap Karácsony mellett a másik legnagyobb képeslapvásárló alkalom az évben. Több mint 200 millió Valentin-napi képeslap ér ma célba.

Figyelted már, hogyan vesznek az emberek képeslapot? Felnövekedvén eladóként dolgoztam családunk egyik Hallmark üzletében. Aki csak betéved képeslapért, megnéz két-három képet, aztán már megy is a kasszához fizetni. A többség viszont 15-20 percet is eltölt válogatással, keresi, melyik kép, melyik üzenet fejezi ki leghívebben szeretetét, szerelmét.

Nem tudom, kaptál-e ma te is Valentin-napi képeslapot. Olyat, ami egyik nagy nyomdában készült, vagy rózsaszín és piros papírból összeragasztott saját alkotású képet. Azt viszont tudom, hogy te is meg én is címzettjei vagyunk a legcsodálatosabb Valentin-napi ajándéknak, mely csillog, mint a rubin, egyszerre ragyogó fehér és vérpiros.

Krisztusban Isten a tökéletes ajándékot küldte nekünk. Mert íme, Isten így szerette a világot: odaadta a Fiát, egyetlen Fiát. Azért, hogy senki se pusztuljon el, hogy mindenkinek teljes és örökké tartó élete legyen, aki hisz bene. (Jn 3,16 alapján).

„Teljes” és „örökké tartó” – két tulajdonság, amit keresünk, de nem igazán találunk meg ebben a világban. Drága barátnőm, mikor a ma kapott Valentin-napi képeslapok már elvesznek, szanaszét hányódnak, régen elfelejtették őket – Isten szerelme irántad akkor is élni fog.

Isten Jézusban bizonyította örökké tartó szeretetét irántunk. Sőt, Jézus megtanított minket arra, hogyan éljünk, és hogyan szeressük egymást. Kritikát kapott és elutasítást, de erőt gyűjtött Istentől, és odafordította a másik arcát. Mindenki felé szeretetet sugárzott, függetlenül származástól, pozíciótól, nemzetiségtől. Imádkozott barátaiért, és imádkozott ellenségeiért. A keresztrefeszítést is vállalta, csak hogy megszabadítson bűneinktől.

Jézus Isten szeretetének tökéletes kifejezése. Élete és halála Isten szeretetvallomása neked és nekem: „Légy az enyém”. Igen, Isten annyira szeret, hogy a legértékesebb ajándékot adta nekünk: Önmagát. Miután pedig Jézus feltámadt a sírból, és felment a mennybe, Isten elküldte a Szentlelket, hogy velünk maradjon. Ahogy Isten megosztja velünk Önmagát Fia és Lelke által, azt üzeni: „Szeretlek”.

Ez a vallomás többet ér mindennél, amit egy képeslapíró ki tud találni. Maga Isten nyújtja neked és nekem a szeretet tökéletes kifejezését. Ahogy a piros szaténnal borított, szív alakú dobozból kivett, szájban olvadó csokoládét, úgy ízlelheted meg Isten jóságát és örökké tartó szeretetét.

Ideje kinyitnunk a Valentin napi ajándékot. Csukd be a szemed, és halld, ahogy suttogja: „Légy az enyém”.

Drága Istenem, köszönöm, hogy előbb szerettél engem, és megmutattad, milyen a valódi szeretet. Hálás vagyok, mert elhívtál, hogy a Tied legyek. Mint egy különleges rózsacsokrot egy közönséges cserépvázában, úgy őrzöm jelenlétedet ebben az „agyagkorsóban”, ami vagyok. Bár látnák mások is rajtam ezt a Valentin napi ajándékot! Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.02.14.
www.proverbs31.org

Kapcsolatrecept
Micca Monda Campbell

„Mert ő egész lelkével szerette Dávidot.” 1Sám 20,17b

Sokszor hallom édesanyámtól, hogy szerencsésnek mondhatom magam, ha van egyetlen igaz barátnőm. Az életen át tartó szoros kapcsolatokra nehéz szert tenni.

Annyian keresik az értelmes kapcsolatokat manapság, és mégis olyan kevesen találják meg. Egyre inkább elmagányosodik társadalmunk, mintha mind kevesebb embernek lenne igaz barátja, olyan, akivel egész életükön át kitartanak egymás mellett. Pedig nem csak vágyunk az ilyen kapcsolatra, de szükségünk is van rá.

A nők természetszerűleg vonzódnak egymáshoz. A lányok életükben először általában a „legjobb barátnőjükben”, és nem a „legjobb barátjukban” csalódnak. Mi, nők, ragaszkodunk a barátságainkhoz. Meggyászoljuk, ha véget ér; nemcsak magát a barátságot, hanem a megosztott titkokat, a bizalmat, az elfogadottság érzését, amiben sütkéreztünk. Ha csalódunk, a fájdalom mélyre hatol, s kételkedni kezdünk abban, hogy létezik-e egyáltalán igaz barátság.

Ha igaz barátságra keresek példát a Bibliában, mindenekelőtt Dávid és Jonatán története jut eszembe, ahogy az 1Sámuel 19-ben leírták.

Jonatán, Saul király fia, Dávid legjobb barátja volt. Az apja, a király, egyre inkább gyűlölte Dávidot, mert látta, hogyan nő népszerűsége a nép körében, s tudta, hogy Isten királlyá kente. Dühében megparancsolta segédeinek és Jonatánnak, hogy öljék meg Dávidot. De Jonatán szerette a barátját, ezért ki volt zárva, hogy becsapja őt.

Nem a szeretet az egyetlen gyümölcse a barátságnak. Az igazi kapcsolat áldozattal is jár.

Jonatán levetette, és Dávidnak adta köpenyét, pajzsát, kardját, íját és övét. Jonatán a trón potenciális örököse volt, mégis azt látjuk, hogy jövőjét feláldozza legjobb barátjáért, és szó szerint átadja neki a királyságot.

Megtanulhatjuk ebből a cselekedetéből, hogy az igaz barát hajlandó feláldozni magát a barátjáért. Képes arra, hogy a másik szükségleteit, vágyait, óhajait a magáé fölé helyezze.

Az igaz barátság harmadik vonása a hűség. Azt olvassuk, hogy Jonatán bement az apjához, hogy védelmébe vegye Dávidot. Ezt mondhatta: „Apa, tévedsz Dáviddal kapcsolatban. Ő nem tett semmi rosszat ellened; mindent, amit cselekedett, azért tette, hogy segítsen neked.” Az igaz barát hűséges védelmező mások bántásaival szemben, nem beszél ki a hátad mögött. Az igaz barátok egymásnak vetve hátukat védik egymást támadás idején.

Végezetül, az igaz barátok teljes szabadságot adnak egymásnak. A barátod előtt az lehetsz, aki vagy. Nem kell soha megmagyaráznod, mit miért teszel. Teheted szabadon.

Mikor Jonatán közölte a hírt Dáviddal, hogy a király meg akarja öletni, a két barátnak el kellett szakadnia egymástól. Együtt sírtak a búcsúzáskor, olvashatjuk a szövegben.

Ha összetörik a szíved, barátod vállán mindig kisírhatod magad. Nem próbálja kicsinyíteni a bajt, nem mondja, hogy szedd össze magad. Az igaz barátok hagyják sírni egymást, inkább együtt sírnak szenvedő társukkal. Ha a barátod el akarja mondani, mi bántja, biztosan meg fogod hallgatni.

Az igaz barát nem futamodik meg, melletted marad. Hagyja, hogy önmagad legyél, bármilyennek tűnsz is az adott pillanatban.

Ha Istentől származó receptet szeretnél a kapcsolataidhoz, ne keress tovább. Keverd össze a hozzávalókat: a szeretetet, áldozatkészséget, hűséget és szabadságot, s életre szóló barátságot tudsz létrehozni belőlük.

Istenem, segíts, hogy olyan barát legyek, mint Jonatán. És áldj meg engem egy ugyanilyen baráttal. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.02.15.
www.proverbs31.org

Helyet a tejszínnek
Marybeth Whalen

„A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön, pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.” Jn 10,10

„Hagyjak helyet a tejszínnek?”, kérdezte mosolyogva a barista, mikor leadtam a kávérendelésemet.

Visszamosolyogtam rá, és bólintottam, s alig vártam, hogy megkapjam a csészében gőzölgő fekete italt, amivel aztán odamehetek az ízesítő pulthoz, s miután beledobom a két édesítő tablettát, nagy adag tejszínhabot halmozhatok a tetejére.

Soromra várva elgondolkozom a barista kérdésén. Helyet hagyni a tejszínnek – nemcsak a csészémben, az életemben is. A kávémban mindig hagyok helyet, de ha őszinte vagyok, ezt nem mondhatom el az életemről.

A tejszín gazdagsága édessé, könnyebbé, gazdagabbá teszi a kávét. Hogyan hagyhatok helyet az életemben azoknak a dolgoknak, amelyek megédesítik, gazdagítják, megkönnyítik? A kávémat kavargatva az elmúlt hétre gondolok. Elvégeztem minden kötelező tennivalómat: főzést, mosást, mosogatást, takarítást, autómosást, testgyakorlást. De nem jutnak eszembe olyan apró kis extrák, amik a pereméig megtölthetik a csészét – édes, fehér, gazdag extrák.

Édesek. Együttlét a barátnőkkel nevetve, jó érzéssel. Meghallgatom egyik kedvenc számom, és táncra perdülök a konyhában. Figyelem a gyermekeim beszélgetését. Időt szánok arra, hogy megértsem az érzéseiket. Bejelölök a naptárba szórakoztató programokat. Olvasok egy regényt csak az élvezet kedvéért. Helyet hagyok a tennivalók közt a nyugalomnak, feltöltődésnek.

Fényesek és könnyűek. Isten Igéjével töltött idő, ami megvilágítja életutamat. Feljegyzem, amit mond nekem, és mindazt, amit az életről tanulok. Időt hagyok arra, hogy Elé vigyem gondjaimat, aggodalmaimat, és mindent ott hagyok a lába előtt. Odaszorítom Hozzá a lelkemet, hogy halljam halk szavát ebben a zajos, nyüzsgő világban. Óriási megkönnyebbülést jelent, ha kiszállok a mókuskerékből, és csak imádom Őt.

Bőségesek. Időmet és képességeimet nyújtom mások felé. Alamizsnát adok. Megtalálom azokat, akiknek egy tál ételre, valami adományra, bátorító szóra van szükségük, és nemcsak jó ötletnek tartom, hanem meg is valósítom az adakozást. Alávetem magam Isten akaratának ahelyett, hogy a magaméhoz ragaszkodnék.

Ezek a dolgok mind örömmel töltenek el, segítenek elérni azt, amit Jézus szánt nekünk: hogy életünk bőségben legyen. A bőség nem jön magától, attól, hogy vágyunk rá. Akkor van részünk benne, ha szándékosan érte nyúlunk – cselekvésre van szükség. Arra, hogy helyet hagyjak az életemben ezeknek a dolgoknak, hogy ne töltsem csurig kötelességekkel.

Ha tele csészéhez próbálok tejszínhabot adni, melléfolyik és kárba megy. Amikor tölteni kezdek, már gondolnom kell rá, hogy helyet kell hagynom. Ha meg túltöltöttem, le kell tudnom önteni róla. Egy kis odafigyeléssel megtanulhatom. Azt is meghallom akkor, hogy Jézus kérdezi tőlem: „Hagytál helyet a tejszínhabnak?”

S én mosolyogva válaszolok: „Meghiszem azt!”

Uram, szeretnék bőségesen élni, a Te szándékod szerint. Édes, fényes, gazdag életet. Segíts megtanulnom, hogy hagyjak helyet az életemben a bőségnek, mert különben sosem fogom megtapasztalni. Segíts, hogy mindenekelőtt Téged keresselek, és engedjem, hogy megmutasd, hogyan hagyhatok helyet a tejszínhabnak. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.02.17.
www.proverbs31.org

2011. június 12., vasárnap

Pünkösd

"Szentlélek, jöjj, vezess, és adj erőt.
Űzz ki életemből minden hamisságot, égesd el az önzés gyökereit.
Taníts meg az igazságra, az odafigyelésre.
Szívemet Krisztushoz igazítsd, emelj fel, hogy Benne éljek, ahol nem érnek utol rettegéseim.
Nyisd tágra szívemet, elmémet, hogy meglássam az Isten-akarta jót az egész világon.
Lehelj belém bátorságot, hogy azzá váljak, akinek Isten látni akar."
Ámen

2011. június 8., szerda

Lélekerősítő levelek 46.

www.lelekerosito.hu

Amikor kételkedem magamban
T. Suzanne Eller

„Jézus azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt, és ezt mondta neki: ’Kicsinyhitű, miért kételkedtél?’" Mt 14,31


Nagyon elcsüggedtem. Katasztrófa! Világvége! Egyre csak az örvénylett az agyamban, mi mindent rontottam el.

Nem úgy történtek a dolgok, ahogy reméltem. Este, mikor már ágyban voltam, újra végiggondoltam a történteket, s a bánat teljes súlyával rám nehezedett.

Szívesen mondanám, hogy az volt az utolsó alkalom, amikor kételkedtem magamban, de ez nem lenne igaz, mert azóta is többször megpróbált felfakadni bennem. De már megtanultam másképpen kezelni. Végre felismertem, mi is ez az érzés valójában. Az alázatosság egészségtelen megnyilvánulása. Önvizsgálatnak, jámborságnak tűnhet. Pedig igazából eltántorít az álmaimtól és az úttól, amelyen Isten próbál vezetni.

Az önmagunkban való kételkedés lebéníthat, ha nem tanulunk meg bánni vele. Mindenekelőtt kérdezzük meg magunktól:

Van valós oka annak, hogy kételkedem magamban? Talán csak hiányosságok vannak az ismereteimben, a tudásomban, amit tanulással vagy imádkozással pótolhatok.

Egy bizonyos személy vagy múltbeli történések okozzák? Kedves barátnőm és testvérem a Proverbs 31 Szolgálatnál, Lysa TerKeurst meséli egy helyen, hogyan forgolódott gyermekként szép új ruhájában, hogy az édesapja észrevegye.

Hányszor forgolódunk felnőttként is, hogy valaki betöltse azt az űrt, amit egy apa figyelmének, egy anyai ölelésnek a hiánya okozott. Egyre csak forgunk, hátha észrevesz valaki, s ha ez nem történik meg, kongó ürességet érzünk, még ha nem is lett volna módja senkinek felismerni szükségeinket.

Egy ellenség okozza? Az Írás szerint van ellenségünk. Egy olyan ellenség, aki meg akar károsítani, ki akar rabolni, meg akar sebezni azzal, hogy eltérít Isten kegyelmétől, hívásától, iránymutatásától. Annyira koncentrálunk mindarra, amit elrontottunk, hogy nem vesszük észre a jót, ami történt?

Amikor mindezek fényében végiggondoltam, mi okozta kétségbeesésemet, rájöttem, hogy ez egy hitbeli megtorpanás volt. Jó lecke lett, amivel bestoppoltam egy lyukat a tudásom szőnyegén.

Az önmagunkban való kételkedés hathat ránk gyengítően, felemésztve gondolatainkat, vagy válhat fejlődési lépcsőfokká, ha becsületesen megvizsgáljuk, miért tört ránk, és mit tehetünk ellene – Isten segítségével.

Uram, segíts, hogy nézzek szembe kételkedésemmel, s aztán lépjek tovább. Fordítsak hátat ennek a haszontalan érzésnek, váltsam át cselekvésre, tudásra, és mindenekelőtt a Te jelenlétedre, Istenem. Te ismersz. Tudod, mire van szükségem, és kegyelmeddel ki is elégíted. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.01.27.
www.proverbs31.org

Boldog - áldott - élet
Rachel Olsen

„Hiszen Isten országa … igazság, békesség és a Szentlélekben való öröm.” Róm 14,17

Ahogy múlnak az évek, egyre inkább meg vagyok győződve arról, hogy a hitben való életet békesség és öröm jellemzi. Az természetes, hogy az igazság is hozzá tartozik. Ha megkérdezel valakit, milyen a valódi keresztény élet, azt fogja felelni, hogy „igaz”. De az igazság, a megigazultság nem minden.

Ha csak egyszerűen „igaz” vagy – tehát azt teszed, ami morálisan helyes -, de hiányzik belőled az Istenbe vetett bizalom békessége és a Fölötte érzett öröm, igaz voltod könnyen legalizmussá válhat. Kevés dolog húzta fel jobban Jézust, mint kora vallási vezetőinek legalizmusa.

A szabályokhoz való ragaszkodás kevés teret enged annak, amit Jézus nyújt nekünk: a kegyelemnek. A megfelelni akarás a lényege. Nem titok című könyvemben bevallottam, hányszor megfeledkezem arról, hogy függetlenül a szabályoktól, amiket betartunk vagy nem tartunk be, Isten az Ő népét kegyelemmel, irgalommal, bűnbocsánattal, békességgel, örömmel tölti el.

Gondolhatják egyesek, hogy azért élek át nagyobb békességet és örömöt, mert egyre igazabb vagyok. Mert egyre engedelmesebben, egyre „helyesebben” élek – többet imádkozom, jobban bízom Istenben, az elhívásomhoz méltóan viselkedem, stb., stb. Hát – igen is meg nem is.

Rájöttem, hogy valójában nincs jogom többlet békességre és boldogságra csak azért, mert meg-megállok Istennel beszélgetni. Nem jár nekem az elégedettség vagy az öröm érzése, amiért betartom a parancsait. Azért imádkozom, és azért engedelmeskedem, mert Isten – Isten, én pedig nem vagyok az. Ő az életem megalkotója. Nála van a szabadalom. A maga örömére alkotott engem.

Ám Ő, különleges kedvességében, úgy alkotott meg, hogy amikor az aggódás helyett inkább imádkozom - megtaláljam a békességet. Amikor hálásan elfogadom, amit ad nekem, és nem vágyom, törekszem többre - megtapasztaljam az elégedettséget. Ha továbbadom, ami az enyém, hányszor kapok örömöt cserébe! És amikor állhatatosan nézem Őt, ezeket mind egyszerre élem át.

Hannah W. Smith írja: „Ezt a boldogságot elérni nem, csak megkapni lehet. Nem tudjuk megszerezni; nem tudunk felnőni hozzá; nem tudjuk megnyerni; nem tehetünk érte semmit, csak kérhetjük, és megkaphatjuk. Isten ajándéka Jézus Krisztusban. És ha ajándékról van szó, a megajándékozott egy dolgot tehet: elfogadja, és megköszöni az ajándékozónak.”

Csak mert Ő igaz és jó, miénk lehet a békesség, az elégedettség és az öröm, függetlenül szerepkörünktől, vagyonunktól, eredményeinktől, körülményeinktől. Az Ő szeretetteljes kedvessége és a Szentlélek ereje teszi az Isten országában való életet az igazság, békesség és öröm életévé.

És ez, testvérem, boldog, áldott élet – ajándék. Ilyen az élet az Országban, osszuk hát meg másokkal is, elvezetve őket a békesség és öröm Forrásához.

Uram, köszönöm a kegyelmet, amivel megajándékoztál. Nagyon nagy szükségem van rá, és nagyon hálás vagyok érte. Takarj be, kérlek, jelenléted áldásával, és vezess akaratod útján. Hadd éljem át az igazságot, békességet és az örömöt országodban. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.01.28.
www.proverbs31.org

Szeretetvadászat
Lysa TerKeurst

„Imádkozva nyújtom feléd kezem, lelkem utánad eped, mint a kiszikkadt föld.” Zsolt 143,6

Pár éve történt, szemben ültem egy gyönyörű fiatalasszonnyal, s néztem, ahogy a könnyek végigfolynak az arcán. Félévvel azelőtt még teljes volt az élete. Szerető férj, egészséges kisgyermek, jókedvű barátok, új otthon, aminek a kidekorálását édesanyjával együtt végezte.

Teljes élet.

De szíve egy kis szegletében nyugtalanságot, bizonytalanságot, ürességet érzett. Nem értette. Próbált beszélni róla a barátnőinek, de azok kinevették, a hormonokat emlegették, azt mondták, múló tünet.

De az érzés nem akart elmúlni.

Lassacskán távolodni kezdett a férjétől, csalódást érzett, hogy a szerelme nem elégíti ki a lelkét. Miért nem érzi, hogy szereti a férje? Mindig úgy gondolt a házasságra, mint a szerelem kiteljesedésére. A párja majd kiegyenlíti a benne lévő hiányosságokat, feltölti a bizonytalanságot, tartós szeretetet érez majd. Legalábbis így képzelte azelőtt.

Most állandóan kérdések gyötörték: Mi hiányzik a férjemből? Miért nem mondja azt, amit elvárok tőle? Vagy bennem van a hiba? Nem vagyok elég csinos, elég okos, elég jó neki?

Aztán egy nap találkozott egy emberrel, aki épp azt mondta neki, amit azelőtt hiába várt a férjétől. Szépnek és szellemesnek érezte magát, ha vele volt. Aztán kitalálta, hogy soha nem is szerette igazán a férjét. Meggyőzte magát, hogy nagy hiba volt olyan hamar férjhez menni. Hisz ez a férfi az ő igazi lelki társa.

A karjaiba vetette magát. Hazugságok hálóját kezdte szövögetni. Az új kapcsolat izgalma minden mást elhomályosított.

Nem akart elmenni a szokásos lelkigyakorlatra. Tudta, hogy feléledhetne a bűntudata, és ő már túljutott a lelkiismeretfurdaláson. Várta a megfelelő időt, amikor szakíthat a férjével, és mindent újrakezdhet élete igazi szerelmével. De a barátnői gyanakodni kezdtek, amiért sok gyülekezeti alkalomról hiányzik, így hát, hogy megnyugtassa őket, mégis eljött a csendes napokra.

Az együtt töltött idő során a gondosan felépített falak, amelyekkel igyekezett mindenkit távol tartani magától, kezdtek leomlani. Szombat este ott ült velem szemben, és bevallott mindent.

Nagyon szerette volna tudni, mit érzek én, aki annyira telve vagyok Isten szeretetével. Már tudta, hogy nem a másik férfi szeretetére vágyik a lelke – Isten szeretetére vágyott.

Sokan vannak így. Éveken át vadászunk különböző dolgokra a világban, amikről feltételezzük, hogy kielégítik szeretetéhségünket. De amit a világ nyújthat, az mind múlékony. Minden.

Az a szeretet, amire a lelkünk vágyik, tartós, örökkévaló. És csak Isten tudja megtölteni szívünket ezzel a szeretettel. Az Isten akarata nélküli szeretetvadászatban a legszomorúbb, hogy számos dolgot behív életünkbe, ami ellentétben áll a szeretettel. Az 1 Korintus 13,4-8 Isten tökéletes szeretetének a képe. Türelmes. Jóságos. Nem irigykedik, nem keresi a maga hasznát, nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal, állandó védelmet nyújt, nem múlik el. A szeretet soha nem téved.

Ezt a szeretetet nem érezzük, és nem kapjuk meg, amikor valakibe beleszeretünk. Ez Isten szeretete.

Hasonlóvá lehet hozzá a mi szeretetünk is, ahogy egyre közelebb kerülünk Krisztushoz, és elhatározzuk, hogy ezzel a szeretettel akarunk szeretni. Elhatározásunk soha nem irányul önmagunkra. Soha nem foglalkozik azzal, mit kapok a másik embertől. Azt határozzuk el, hogy ezt a szeretetet adjuk tovább.

A hamis szeretet nyugtalanságot, rosszindulatot, irigységet, féltékenységet szül, önmagát keresi, nem törődik az igazsággal, féktelen és múlékony.

Engem is megcsap néha. Mivel a lelkünk úgy van megalkotva, hogy csak Isten szeretete elégítheti ki, ha nem találkozunk Vele minden nap, szívünk ürességet érez, nyugtalan lesz és kielégületlen.

Nehogy eljussunk arra a pontra, ahol azt hisszük, minket ez már nem érinthet meg. Ha őszinték vagyunk magunkhoz, el kell ismernünk, hogy csak pár rossz döntés kell ahhoz, hogy ugyanabba a mocsárba süllyedjünk, ahonnan ez a kis barátnőm igyekszik kievickélni. Míg egyrészről hiszem, hogy Isten képes rendbehozni őt, tudom, hogy szeretetvadászatának komoly következményei vannak élete számos területén.

Azt a szeretetet, amire lelkünk vágyakozik, sosem fogjuk megtalálni a világban. Tartós és tökéletesen kielégítő szeretetre akkor találunk, ha abbahagyjuk a vadászatot, és elkezdjük megélni Isten igazságait.

Uram, kérlek, segíts, hogy annak lássuk házasságunkat, ami: szent ajándéknak. Segíts, hogy hűséges maradjak, és ezzel tiszteljelek meg Téged, és tegyem örömtelivé az otthonunkat. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.01.31.
www.proverbs31.org

Öltésről öltésre
Melanie Chitwood

„Gyermekeim, ne szóval szeressünk, hanem cselekedettel és valóságosan.” 1Jn 3,18

Mikor a Chitwood család négy tagja leül a tévé elé, azon megy a huzavona, ki kaparinthatja meg nagymama régi foltvarrásos takaróját, hogy beleburkolózzon. A takaró kellemesen melegít, és felidézi nagymama szeretetét.

A gyakori használat nyomot hagyott a takarón: néhol elvékonyodott, egy-egy helyen a töltet is látszik, és kimoshatatlan pecsétek vannak rajta. Bizonyos részeken azonban nem fogott az idő: a tűzéseken. Ezek a legvékonyabbnak látszó vonalak a legerősebbek: az öltések összetartják a takarót.

Az apró öltések ereje házasságunkról tanít. A Máté 19,6-ban Jézus azt mondja: „Úgyhogy már nem két test, hanem egy. Amit tehát Isten egybekötött, ember azt el ne válassza.” Isten azt akarja, hogy a házaspár egy testté váljon, és ezt az egységet élje meg a mindennapokban is.

Az egység meglapozásához járulnak hozzá a kis „öltések”, amik a házasság anyagát megerősítik. Ezek apró szokások, amik nem kerülnek sok időbe és fáradságba, de figyelmet igényelnek.

Három területen kezdhetünk kialakítani és gyakorolni ilyen speciális kis szokásokat a házasságunkban: a gondolatok, a szavak és a cselekedetek terén.

Vedd számba előszöris a férjeddel és a házasságoddal kapcsolatos gondolataidat. Amikor feszült egy nehéz nap végén, arra gondolsz, hogy túl kéne tennie magát rosszkedvén, vagy megpróbálsz segíteni neki? Végigmenve a koszos, rendetlen garázson, arra gondolsz, hogy ideje lenne már kitakarítania. Ehelyett találj inkább egy időpontot, amikor a gyermekekkel nekiláthatsz a rendezésnek.

A szavak szintjén. Milyen hangnemben beszélsz férjeddel? Szavaid lesújtják vagy felemelik? Gondolkozz el a szavakon, amiket használsz, mikor róla beszélsz másoknak. Határozd el, hogy gyermekeidnek, édesanyádnak, legjobb barátnődnek valamiért megdicséred ma a férjedet, és nem mondasz róla semmi bíráló megjegyzést.

Gondolj a cselekedeteidre – Jézus szolgává lett, másokért való szeretetből lemondott jogairól. Hogyan közvetítheted Jézus szeretetét házastársad felé? Mutasd ki a szeretetedet olyan egyszerű tettekkel, hogy szurkolsz neki, ha focizik a barátaival, megveszed vagy elkészíted kedvenc nyalánkságát, fontosnak tartod az intim együttléteket.

Ezekkel a kis szokásokkal megelőzzük házasságunk szövetének szétfoszlását, ahogy az öltések összetartják nagymama régi takaróját. Imádságban vedd számba a fenti területeket, kérd Istent, mutassa meg, hogyan erősítheted az egységet, amit házasságotok jelent. Meglásd, örülni fogsz, hogy varrsz ma néhány öltést, mert látni fogod, hogy házasságotok szövete ellenáll majd a holnap feszítéseinek, nyomásainak.

Uram, kérlek, nyisd fel a szememet, hogy megláthassam azokat a kis szokásokat, amikkel megerősíthetem házasságunk egységét. Add meg nekem a szándékot, hogy a mindennapi befektetéssel gazdagítsam, megtiszteljem a házasságomat. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.02.01.
www.proverbs31.org

A napokat számontartó könyv
Ariel Allison Lawhon

„Könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük.” Zsolt139,16b

Azt mondják, érzékeink közül a szaglás az, ami leginkább felidézi az emlékeket. Ezt megtapasztaltam. A muskátlik illata visszavarázsol egy nyugat-texasi kis tornácra, ahol az egész életében földet művelő nagymamám nevelgette virágait. Magam előtt látom a locsolócsővel a kezében, ahogy a ház előtt az udvart locsolja, hogy megszabadítsa az izzó nyári délután hőségétől és szálló porától.

Gyermekkori emlékeim egy asszonyhoz kapcsolódnak, akinek a neve, Ellen, világító fényt jelent. Az ő emlékezetéből már kiestek azok a régi képek. Elragadta őket egy betegség, amit valaha „öregkórnak” hívtak. Emlékszem, hogy nevetett ezen – én még csupa kar meg láb voltam -, mikor elmesélte, hogy édesapja Alzheimer kórban szenved, ami elrabolja az emlékezetet.

Tavaly ősz elején, mikor virágoskertje haldokolni kezdett, s a piros muskátliszirmok széle már megkérgesedett s lehullott, diagnosztizálták nála is a betegséget. Mély szomorúsággal látom, ahogy lassan belecsúszik az Alzheimer kór homályába, s valaha csillogó szemében az értelmet felváltja a zavarodottság. Nem tudom, hova tűnnek az emlékei.

Borsót fejt az unokákkal a verandán.

Reccsenve válik szét a görögdinnye a beleszúrt kés nyomán, majd megtanítja nagymamám, hogyan köpködhetem szét a magokat az udvaron.

Eltemeti második gyermekét, a kis Kathyt, aki három évesen ment el.

Ráncos ujjaival követi az ének szövegét, mialatt együtt énekelünk a templomban.

Esküvők, temetések, unokák születése.

Negyvenegynéhány éves férje, aki előtte ment el.

Értékes emlékképek, de elhagyják, mint levelek a fát az első fagyos reggelen. Isten vajon elkapja őket, ahogy kiszállnak a tudatából? Megtartja őket a tenyerén? Megőrzi őket gyöngéd ujjakkal elhelyezve minden egyes emléket az idő lapjai közé? Valamikor vissza fogja kapni őket? Az emlékeink csak a mieink, vagy Isten számára is különlegesek, és veszi a fáradságot, hogy megőrizze valamennyit?

A 139. zsoltárban azzal a meglepő igazsággal szembesülünk, hogy életünk minden percét nyilvántartja a mindent tudó Isten. „Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük.”

Isten már régen feljegyezte nagymamám életének minden momentumát a könyvébe. És ezt tette az enyémmel és a tieddel is. Perceink értékesek számára. Amikor térden állva könyörögtünk hozzá, vagy kitárt karral dicsőítettük. A könnyeink és a nevetéseink. Ünnepeink és szomorúságaink. Semmi sem veszett el. Mi is őrizzük őket, de Isten is, aki előre eltervezte minden pillanatunkat, mielőtt megszülettünk volna.

Tavasszal muskátlit ültetek a ház hátához, hogy beszippantsam nagymamám illatát. Helyette fogok emlékezni, amíg az Úr maga mellé nem ülteti, s ki nem nyitja előtte a könyvet, amiben elolvashatja Ellen történetét, akinek a fénye mindig ragyogni fog.

Köszönöm, Uram, hogy számontartod napjaimat. Annyira fontos mindegyik, hogy előre leírtad őket könyvedbe. A nevem ott van a könyvedben, Szereteted írja életem minden lapját. Hátralévő napjaimban szeretnék úgy kötődni Hozzád, ahogy Te kötődsz hozzám. Ámen.

Encouragement for today, 2011.02.02.
www.proverbs31.org

Van rájuk időd?
T. Suzanne Eller

„Azt sem tudjátok, mit hoz a holnap! Mert a ti életetek olyan, mint a lehelet, amely egy kis ideig látszik, aztán eltűnik.” Jak 4,14

„Minek örülnél jobban, ha egyik vagy mindkét szülőddel együtt tölthetnél egy hétvégét, vagy ha kapnál egy 200 dolláros vásárlási utalványt?”

Rákattintottam a Küldés fülre, és többszáz tinédzsernek elküldtem a fenti kérdést. Három gyermek anyjaként a vizsgálat, amelyre egy könyvhöz volt szükség, legalább olyan fontos volt számomra, mint a kiadónak.

Hónapokon keresztül kérdezgettem a tinédzsereket szerte az Egyesült Államokban a gondjaikról, a hitükről, az anyjukkal vagy apjukkal való kapcsolatukról, és más fontos kérdésekről. Mikor ezt a kérdést elküldtem, úgy gondoltam, tudom, mi lesz a válaszok többségében.

Tévedtem. Százával kaptam szórakoztató, bensőséges, néha szomorú válaszokat. Egyik lány alkudozni próbált: „Mi lenne, ha a hétvégén a szüleimmel együtt járnánk a boltokat, és elköltenénk az ajándék vásárlási utalványt?” Mások szívfájdítóan őszinték voltak. „A vásárlási utalványt választanám. Nem bírnék ki egy teljes hétvégét az anyámmal.” Egy másik tizenéves hosszasan sorolta a panaszait szüleiről, hogy megindokolja, miért választja az utalványt. Majd egy második e-mailt is küldött. „Legutóbb olyan remekül éreztem magam anyával, mint még soha! Mégsem az utalványt választom. Nagyon szeretem anyát, még ha nem is értjük meg mindig egymást.”

Arra számítottam, hogy 50/50 körül lesz az eredmény. Ehelyett 95/5 volt a szülővel töltött idő javára. Igazolódni látszik, hogy a tinédzserek számára az együtt töltött idő a szeretetet jelzi.

Meglepő lehet ez az eredmény sok szülőnek, hisz a tizenéves gyermekeitől érkező jelzések azt üzenik: Ezt és ezt a holmit akarom. Pénzre van szükségem. Ide és ide szeretnék menni.

És mert teljesíteni akarjuk gyermekünk óhaját, beszállunk a mókuskerékbe, hogy előteremtsük a rávalót. Zavaró az is, hogy úgy érezzük, otthon is elszakadva él tőlünk, az idejét a Facebook-on tölti, e-maileket ír, csetel, vagy ül a gép előtt elzárva magát a külvilágtól az IPod füldugóival. A zavaros jelzésekből levonjuk a következtetést, hogy tinédzsereink nem szívesen vannak együtt velünk. A kérdésemre érkezett válaszokból viszont az derül ki, hogy túl bonyolultnak látják a világot, amiben el kéne igazodniuk, s az anyával, apával töltött idő megadja hozzá a biztonságot.

Azt írták a fiatalok, leginkább akkor érzik szüleik szeretetét, mikor előre nem tervezetten ülnek az asztal körül beszélgetve, mesélve, nevetve, míg a könnyük kicsordul. Vagy amikor este anya vagy apa leül az ágyuk szélére, megkérdezi, hogyan telt a napjuk, és érzik, hogy valóban érdekli őket a válasz. A rájuk fordított idő egyenes arányban áll a szeretettel, még ha a tinédzser ezt nem is tudja így megfogalmazni.

Miért fontos ez nekik? Egyik tizenéves mondatai fejezik ki talán a legjobban: „A szüleimmel, vagy legalább egyikükkel töltött idő sokat segít. Biztosan sokkal jobban érezném magam, ha elmondhatnám, mi minden történik velem.”

Mi az akadálya, hogy több időt töltsünk a gyermekeinkkel? Erre a kérdésre különböző válaszokat adhatunk, de nagyon fontos felülvizsgálni, és úgy alakítani napirendünket, hogy ott legyünk gyermekünk mellett, mialatt az életnek nevezett kacskaringós úton botladozik előre.

Uram, olyan gyorsan múlik az idő, és annyi mindent szeretnék elvégezni. Kérlek, segíts felleltározni az életemet, és elvégezni a szükséges javításokat a terveimben. Nézzünk át együtt minden területet, és mutasd meg, hol találom meg az egyensúlyt, hogy drága gyermekemmel/gyermekeimmel szoros kapcsolatban maradhassak. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.02.04.
www.proverbs31.org

2011. június 1., szerda

Áldozócsütörtök

Jézus felemelkedett, a tanítványok látómezején túlra, hogy a hit ajándékát megpecsételje a szívükben.
Feltámadt életének új valóságában kívül került megszokott kapcsolattartási szokásainkon.
„Ne tarts vissza”, ne kapaszkodj belém, intette Mária Magdolnát a húsvéti kertjelenetben.
Már nem lehetett úgy érintkezni vele, mint földi élete idején.
Mostantól a hit válik a kapcsolattartás módjává és eszközévé.
Talán vágyunk a testi kontaktusra vele, az érintésre, aminek az emberek között olyan nagy szerepe van.
De a hit ennél messzebbre nyúlik, hitünk ennél sokkal gazdagabb.
Jézus, akit nem láthatunk és nem érinthetünk, jelen van a szívünkben, az életünkben, barátainkban, közösségünkben.
Közelebb van, és mégis fölöttünk, s magával von minket a mennyei birodalomba, ahol örökké létezik.
„Ha tehát föltámadtatok Krisztussal, azt keressétek, ami odafönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján.” (Kol 3,1).
Egy nagyszerű, titokzatos világ vesz tehát körül minket, Isten valóságos világa, összeszövődve földi életünkkel.
A hitünk nyitotta horizont egyszerre végtelen és intim, határtalan, és mégis személyes.
Mert a mennybe ment Krisztus Szentlelkén keresztül itt lakik a szívünkben minden nap minden pillanatában.

sacredspace.ie