Lélekerősítő levelek 46.

www.lelekerosito.hu

Amikor kételkedem magamban
T. Suzanne Eller

„Jézus azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt, és ezt mondta neki: ’Kicsinyhitű, miért kételkedtél?’" Mt 14,31

Nagyon elcsüggedtem. Katasztrófa! Világvége! Egyre csak az örvénylett az agyamban, mi mindent rontottam el.

Nem úgy történtek a dolgok, ahogy reméltem. Este, mikor már ágyban voltam, újra végiggondoltam a történteket, s a bánat teljes súlyával rám nehezedett.

Szívesen mondanám, hogy az volt az utolsó alkalom, amikor kételkedtem magamban, de ez nem lenne igaz, mert azóta is többször megpróbált felfakadni bennem. De már megtanultam másképpen kezelni. Végre felismertem, mi is ez az érzés valójában. Az alázatosság egészségtelen megnyilvánulása. Önvizsgálatnak, jámborságnak tűnhet. Pedig igazából eltántorít az álmaimtól és az úttól, amelyen Isten próbál vezetni.

Az önmagunkban való kételkedés lebéníthat, ha nem tanulunk meg bánni vele. Mindenekelőtt kérdezzük meg magunktól:

Van valós oka annak, hogy kételkedem magamban? Talán csak hiányosságok vannak az ismereteimben, a tudásomban, amit tanulással vagy imádkozással pótolhatok.

Egy bizonyos személy vagy múltbeli történések okozzák? Kedves barátnőm és testvérem a Proverbs 31 Szolgálatnál, Lysa TerKeurst meséli egy helyen, hogyan forgolódott gyermekként szép új ruhájában, hogy az édesapja észrevegye.

Hányszor forgolódunk felnőttként is, hogy valaki betöltse azt az űrt, amit egy apa figyelmének, egy anyai ölelésnek a hiánya okozott. Egyre csak forgunk, hátha észrevesz valaki, s ha ez nem történik meg, kongó ürességet érzünk, még ha nem is lett volna módja senkinek felismerni szükségeinket.

Egy ellenség okozza? Az Írás szerint van ellenségünk. Egy olyan ellenség, aki meg akar károsítani, ki akar rabolni, meg akar sebezni azzal, hogy eltérít Isten kegyelmétől, hívásától, iránymutatásától. Annyira koncentrálunk mindarra, amit elrontottunk, hogy nem vesszük észre a jót, ami történt?

Amikor mindezek fényében végiggondoltam, mi okozta kétségbeesésemet, rájöttem, hogy ez egy hitbeli megtorpanás volt. Jó lecke lett, amivel bestoppoltam egy lyukat a tudásom szőnyegén.

Az önmagunkban való kételkedés hathat ránk gyengítően, felemésztve gondolatainkat, vagy válhat fejlődési lépcsőfokká, ha becsületesen megvizsgáljuk, miért tört ránk, és mit tehetünk ellene – Isten segítségével.

Uram, segíts, hogy nézzek szembe kételkedésemmel, s aztán lépjek tovább. Fordítsak hátat ennek a haszontalan érzésnek, váltsam át cselekvésre, tudásra, és mindenekelőtt a Te jelenlétedre, Istenem. Te ismersz. Tudod, mire van szükségem, és kegyelmeddel ki is elégíted. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.01.27.
www.proverbs31.org

Boldog - áldott - élet
Rachel Olsen

„Hiszen Isten országa … igazság, békesség és a Szentlélekben való öröm.” Róm 14,17

Ahogy múlnak az évek, egyre inkább meg vagyok győződve arról, hogy a hitben való életet békesség és öröm jellemzi. Az természetes, hogy az igazság is hozzá tartozik. Ha megkérdezel valakit, milyen a valódi keresztény élet, azt fogja felelni, hogy „igaz”. De az igazság, a megigazultság nem minden.

Ha csak egyszerűen „igaz” vagy – tehát azt teszed, ami morálisan helyes -, de hiányzik belőled az Istenbe vetett bizalom békessége és a Fölötte érzett öröm, igaz voltod könnyen legalizmussá válhat. Kevés dolog húzta fel jobban Jézust, mint kora vallási vezetőinek legalizmusa.

A szabályokhoz való ragaszkodás kevés teret enged annak, amit Jézus nyújt nekünk: a kegyelemnek. A megfelelni akarás a lényege. Nem titok című könyvemben bevallottam, hányszor megfeledkezem arról, hogy függetlenül a szabályoktól, amiket betartunk vagy nem tartunk be, Isten az Ő népét kegyelemmel, irgalommal, bűnbocsánattal, békességgel, örömmel tölti el.

Gondolhatják egyesek, hogy azért élek át nagyobb békességet és örömöt, mert egyre igazabb vagyok. Mert egyre engedelmesebben, egyre „helyesebben” élek – többet imádkozom, jobban bízom Istenben, az elhívásomhoz méltóan viselkedem, stb., stb. Hát – igen is meg nem is.

Rájöttem, hogy valójában nincs jogom többlet békességre és boldogságra csak azért, mert meg-megállok Istennel beszélgetni. Nem jár nekem az elégedettség vagy az öröm érzése, amiért betartom a parancsait. Azért imádkozom, és azért engedelmeskedem, mert Isten – Isten, én pedig nem vagyok az. Ő az életem megalkotója. Nála van a szabadalom. A maga örömére alkotott engem.

Ám Ő, különleges kedvességében, úgy alkotott meg, hogy amikor az aggódás helyett inkább imádkozom - megtaláljam a békességet. Amikor hálásan elfogadom, amit ad nekem, és nem vágyom, törekszem többre - megtapasztaljam az elégedettséget. Ha továbbadom, ami az enyém, hányszor kapok örömöt cserébe! És amikor állhatatosan nézem Őt, ezeket mind egyszerre élem át.

Hannah W. Smith írja: „Ezt a boldogságot elérni nem, csak megkapni lehet. Nem tudjuk megszerezni; nem tudunk felnőni hozzá; nem tudjuk megnyerni; nem tehetünk érte semmit, csak kérhetjük, és megkaphatjuk. Isten ajándéka Jézus Krisztusban. És ha ajándékról van szó, a megajándékozott egy dolgot tehet: elfogadja, és megköszöni az ajándékozónak.”

Csak mert Ő igaz és jó, miénk lehet a békesség, az elégedettség és az öröm, függetlenül szerepkörünktől, vagyonunktól, eredményeinktől, körülményeinktől. Az Ő szeretetteljes kedvessége és a Szentlélek ereje teszi az Isten országában való életet az igazság, békesség és öröm életévé.

És ez, testvérem, boldog, áldott élet – ajándék. Ilyen az élet az Országban, osszuk hát meg másokkal is, elvezetve őket a békesség és öröm Forrásához.

Uram, köszönöm a kegyelmet, amivel megajándékoztál. Nagyon nagy szükségem van rá, és nagyon hálás vagyok érte. Takarj be, kérlek, jelenléted áldásával, és vezess akaratod útján. Hadd éljem át az igazságot, békességet és az örömöt országodban. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.01.28.
www.proverbs31.org

Szeretetvadászat
Lysa TerKeurst

„Imádkozva nyújtom feléd kezem, lelkem utánad eped, mint a kiszikkadt föld.” Zsolt 143,6

Pár éve történt, szemben ültem egy gyönyörű fiatalasszonnyal, s néztem, ahogy a könnyek végigfolynak az arcán. Félévvel azelőtt még teljes volt az élete. Szerető férj, egészséges kisgyermek, jókedvű barátok, új otthon, aminek a kidekorálását édesanyjával együtt végezte.

Teljes élet.

De szíve egy kis szegletében nyugtalanságot, bizonytalanságot, ürességet érzett. Nem értette. Próbált beszélni róla a barátnőinek, de azok kinevették, a hormonokat emlegették, azt mondták, múló tünet.

De az érzés nem akart elmúlni.

Lassacskán távolodni kezdett a férjétől, csalódást érzett, hogy a szerelme nem elégíti ki a lelkét. Miért nem érzi, hogy szereti a férje? Mindig úgy gondolt a házasságra, mint a szerelem kiteljesedésére. A párja majd kiegyenlíti a benne lévő hiányosságokat, feltölti a bizonytalanságot, tartós szeretetet érez majd. Legalábbis így képzelte azelőtt.

Most állandóan kérdések gyötörték: Mi hiányzik a férjemből? Miért nem mondja azt, amit elvárok tőle? Vagy bennem van a hiba? Nem vagyok elég csinos, elég okos, elég jó neki?

Aztán egy nap találkozott egy emberrel, aki épp azt mondta neki, amit azelőtt hiába várt a férjétől. Szépnek és szellemesnek érezte magát, ha vele volt. Aztán kitalálta, hogy soha nem is szerette igazán a férjét. Meggyőzte magát, hogy nagy hiba volt olyan hamar férjhez menni. Hisz ez a férfi az ő igazi lelki társa.

A karjaiba vetette magát. Hazugságok hálóját kezdte szövögetni. Az új kapcsolat izgalma minden mást elhomályosított.

Nem akart elmenni a szokásos lelkigyakorlatra. Tudta, hogy feléledhetne a bűntudata, és ő már túljutott a lelkiismeretfurdaláson. Várta a megfelelő időt, amikor szakíthat a férjével, és mindent újrakezdhet élete igazi szerelmével. De a barátnői gyanakodni kezdtek, amiért sok gyülekezeti alkalomról hiányzik, így hát, hogy megnyugtassa őket, mégis eljött a csendes napokra.

Az együtt töltött idő során a gondosan felépített falak, amelyekkel igyekezett mindenkit távol tartani magától, kezdtek leomlani. Szombat este ott ült velem szemben, és bevallott mindent.

Nagyon szerette volna tudni, mit érzek én, aki annyira telve vagyok Isten szeretetével. Már tudta, hogy nem a másik férfi szeretetére vágyik a lelke – Isten szeretetére vágyott.

Sokan vannak így. Éveken át vadászunk különböző dolgokra a világban, amikről feltételezzük, hogy kielégítik szeretetéhségünket. De amit a világ nyújthat, az mind múlékony. Minden.

Az a szeretet, amire a lelkünk vágyik, tartós, örökkévaló. És csak Isten tudja megtölteni szívünket ezzel a szeretettel. Az Isten akarata nélküli szeretetvadászatban a legszomorúbb, hogy számos dolgot behív életünkbe, ami ellentétben áll a szeretettel. Az 1 Korintus 13,4-8 Isten tökéletes szeretetének a képe. Türelmes. Jóságos. Nem irigykedik, nem keresi a maga hasznát, nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal, állandó védelmet nyújt, nem múlik el. A szeretet soha nem téved.

Ezt a szeretetet nem érezzük, és nem kapjuk meg, amikor valakibe beleszeretünk. Ez Isten szeretete.

Hasonlóvá lehet hozzá a mi szeretetünk is, ahogy egyre közelebb kerülünk Krisztushoz, és elhatározzuk, hogy ezzel a szeretettel akarunk szeretni. Elhatározásunk soha nem irányul önmagunkra. Soha nem foglalkozik azzal, mit kapok a másik embertől. Azt határozzuk el, hogy ezt a szeretetet adjuk tovább.

A hamis szeretet nyugtalanságot, rosszindulatot, irigységet, féltékenységet szül, önmagát keresi, nem törődik az igazsággal, féktelen és múlékony.

Engem is megcsap néha. Mivel a lelkünk úgy van megalkotva, hogy csak Isten szeretete elégítheti ki, ha nem találkozunk Vele minden nap, szívünk ürességet érez, nyugtalan lesz és kielégületlen.

Nehogy eljussunk arra a pontra, ahol azt hisszük, minket ez már nem érinthet meg. Ha őszinték vagyunk magunkhoz, el kell ismernünk, hogy csak pár rossz döntés kell ahhoz, hogy ugyanabba a mocsárba süllyedjünk, ahonnan ez a kis barátnőm igyekszik kievickélni. Míg egyrészről hiszem, hogy Isten képes rendbehozni őt, tudom, hogy szeretetvadászatának komoly következményei vannak élete számos területén.

Azt a szeretetet, amire lelkünk vágyakozik, sosem fogjuk megtalálni a világban. Tartós és tökéletesen kielégítő szeretetre akkor találunk, ha abbahagyjuk a vadászatot, és elkezdjük megélni Isten igazságait.

Uram, kérlek, segíts, hogy annak lássuk házasságunkat, ami: szent ajándéknak. Segíts, hogy hűséges maradjak, és ezzel tiszteljelek meg Téged, és tegyem örömtelivé az otthonunkat. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.01.31.
www.proverbs31.org

Öltésről öltésre
Melanie Chitwood

„Gyermekeim, ne szóval szeressünk, hanem cselekedettel és valóságosan.” 1Jn 3,18

Mikor a Chitwood család négy tagja leül a tévé elé, azon megy a huzavona, ki kaparinthatja meg nagymama régi foltvarrásos takaróját, hogy beleburkolózzon. A takaró kellemesen melegít, és felidézi nagymama szeretetét.

A gyakori használat nyomot hagyott a takarón: néhol elvékonyodott, egy-egy helyen a töltet is látszik, és kimoshatatlan pecsétek vannak rajta. Bizonyos részeken azonban nem fogott az idő: a tűzéseken. Ezek a legvékonyabbnak látszó vonalak a legerősebbek: az öltések összetartják a takarót.

Az apró öltések ereje házasságunkról tanít. A Máté 19,6-ban Jézus azt mondja: „Úgyhogy már nem két test, hanem egy. Amit tehát Isten egybekötött, ember azt el ne válassza.” Isten azt akarja, hogy a házaspár egy testté váljon, és ezt az egységet élje meg a mindennapokban is.

Az egység meglapozásához járulnak hozzá a kis „öltések”, amik a házasság anyagát megerősítik. Ezek apró szokások, amik nem kerülnek sok időbe és fáradságba, de figyelmet igényelnek.

Három területen kezdhetünk kialakítani és gyakorolni ilyen speciális kis szokásokat a házasságunkban: a gondolatok, a szavak és a cselekedetek terén.

Vedd számba előszöris a férjeddel és a házasságoddal kapcsolatos gondolataidat. Amikor feszült egy nehéz nap végén, arra gondolsz, hogy túl kéne tennie magát rosszkedvén, vagy megpróbálsz segíteni neki? Végigmenve a koszos, rendetlen garázson, arra gondolsz, hogy ideje lenne már kitakarítania. Ehelyett találj inkább egy időpontot, amikor a gyermekekkel nekiláthatsz a rendezésnek.

A szavak szintjén. Milyen hangnemben beszélsz férjeddel? Szavaid lesújtják vagy felemelik? Gondolkozz el a szavakon, amiket használsz, mikor róla beszélsz másoknak. Határozd el, hogy gyermekeidnek, édesanyádnak, legjobb barátnődnek valamiért megdicséred ma a férjedet, és nem mondasz róla semmi bíráló megjegyzést.

Gondolj a cselekedeteidre – Jézus szolgává lett, másokért való szeretetből lemondott jogairól. Hogyan közvetítheted Jézus szeretetét házastársad felé? Mutasd ki a szeretetedet olyan egyszerű tettekkel, hogy szurkolsz neki, ha focizik a barátaival, megveszed vagy elkészíted kedvenc nyalánkságát, fontosnak tartod az intim együttléteket.

Ezekkel a kis szokásokkal megelőzzük házasságunk szövetének szétfoszlását, ahogy az öltések összetartják nagymama régi takaróját. Imádságban vedd számba a fenti területeket, kérd Istent, mutassa meg, hogyan erősítheted az egységet, amit házasságotok jelent. Meglásd, örülni fogsz, hogy varrsz ma néhány öltést, mert látni fogod, hogy házasságotok szövete ellenáll majd a holnap feszítéseinek, nyomásainak.

Uram, kérlek, nyisd fel a szememet, hogy megláthassam azokat a kis szokásokat, amikkel megerősíthetem házasságunk egységét. Add meg nekem a szándékot, hogy a mindennapi befektetéssel gazdagítsam, megtiszteljem a házasságomat. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.02.01.
www.proverbs31.org

A napokat számontartó könyv
Ariel Allison Lawhon

„Könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük.” Zsolt139,16b

Azt mondják, érzékeink közül a szaglás az, ami leginkább felidézi az emlékeket. Ezt megtapasztaltam. A muskátlik illata visszavarázsol egy nyugat-texasi kis tornácra, ahol az egész életében földet művelő nagymamám nevelgette virágait. Magam előtt látom a locsolócsővel a kezében, ahogy a ház előtt az udvart locsolja, hogy megszabadítsa az izzó nyári délután hőségétől és szálló porától.

Gyermekkori emlékeim egy asszonyhoz kapcsolódnak, akinek a neve, Ellen, világító fényt jelent. Az ő emlékezetéből már kiestek azok a régi képek. Elragadta őket egy betegség, amit valaha „öregkórnak” hívtak. Emlékszem, hogy nevetett ezen – én még csupa kar meg láb voltam -, mikor elmesélte, hogy édesapja Alzheimer kórban szenved, ami elrabolja az emlékezetet.

Tavaly ősz elején, mikor virágoskertje haldokolni kezdett, s a piros muskátliszirmok széle már megkérgesedett s lehullott, diagnosztizálták nála is a betegséget. Mély szomorúsággal látom, ahogy lassan belecsúszik az Alzheimer kór homályába, s valaha csillogó szemében az értelmet felváltja a zavarodottság. Nem tudom, hova tűnnek az emlékei.

Borsót fejt az unokákkal a verandán.

Reccsenve válik szét a görögdinnye a beleszúrt kés nyomán, majd megtanítja nagymamám, hogyan köpködhetem szét a magokat az udvaron.

Eltemeti második gyermekét, a kis Kathyt, aki három évesen ment el.

Ráncos ujjaival követi az ének szövegét, mialatt együtt énekelünk a templomban.

Esküvők, temetések, unokák születése.

Negyvenegynéhány éves férje, aki előtte ment el.

Értékes emlékképek, de elhagyják, mint levelek a fát az első fagyos reggelen. Isten vajon elkapja őket, ahogy kiszállnak a tudatából? Megtartja őket a tenyerén? Megőrzi őket gyöngéd ujjakkal elhelyezve minden egyes emléket az idő lapjai közé? Valamikor vissza fogja kapni őket? Az emlékeink csak a mieink, vagy Isten számára is különlegesek, és veszi a fáradságot, hogy megőrizze valamennyit?

A 139. zsoltárban azzal a meglepő igazsággal szembesülünk, hogy életünk minden percét nyilvántartja a mindent tudó Isten. „Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük.”

Isten már régen feljegyezte nagymamám életének minden momentumát a könyvébe. És ezt tette az enyémmel és a tieddel is. Perceink értékesek számára. Amikor térden állva könyörögtünk hozzá, vagy kitárt karral dicsőítettük. A könnyeink és a nevetéseink. Ünnepeink és szomorúságaink. Semmi sem veszett el. Mi is őrizzük őket, de Isten is, aki előre eltervezte minden pillanatunkat, mielőtt megszülettünk volna.

Tavasszal muskátlit ültetek a ház hátához, hogy beszippantsam nagymamám illatát. Helyette fogok emlékezni, amíg az Úr maga mellé nem ülteti, s ki nem nyitja előtte a könyvet, amiben elolvashatja Ellen történetét, akinek a fénye mindig ragyogni fog.

Köszönöm, Uram, hogy számontartod napjaimat. Annyira fontos mindegyik, hogy előre leírtad őket könyvedbe. A nevem ott van a könyvedben, Szereteted írja életem minden lapját. Hátralévő napjaimban szeretnék úgy kötődni Hozzád, ahogy Te kötődsz hozzám. Ámen.

Encouragement for today, 2011.02.02.
www.proverbs31.org

Van rájuk időd?
T. Suzanne Eller

„Azt sem tudjátok, mit hoz a holnap! Mert a ti életetek olyan, mint a lehelet, amely egy kis ideig látszik, aztán eltűnik.” Jak 4,14

„Minek örülnél jobban, ha egyik vagy mindkét szülőddel együtt tölthetnél egy hétvégét, vagy ha kapnál egy 200 dolláros vásárlási utalványt?”

Rákattintottam a Küldés fülre, és többszáz tinédzsernek elküldtem a fenti kérdést. Három gyermek anyjaként a vizsgálat, amelyre egy könyvhöz volt szükség, legalább olyan fontos volt számomra, mint a kiadónak.

Hónapokon keresztül kérdezgettem a tinédzsereket szerte az Egyesült Államokban a gondjaikról, a hitükről, az anyjukkal vagy apjukkal való kapcsolatukról, és más fontos kérdésekről. Mikor ezt a kérdést elküldtem, úgy gondoltam, tudom, mi lesz a válaszok többségében.

Tévedtem. Százával kaptam szórakoztató, bensőséges, néha szomorú válaszokat. Egyik lány alkudozni próbált: „Mi lenne, ha a hétvégén a szüleimmel együtt járnánk a boltokat, és elköltenénk az ajándék vásárlási utalványt?” Mások szívfájdítóan őszinték voltak. „A vásárlási utalványt választanám. Nem bírnék ki egy teljes hétvégét az anyámmal.” Egy másik tizenéves hosszasan sorolta a panaszait szüleiről, hogy megindokolja, miért választja az utalványt. Majd egy második e-mailt is küldött. „Legutóbb olyan remekül éreztem magam anyával, mint még soha! Mégsem az utalványt választom. Nagyon szeretem anyát, még ha nem is értjük meg mindig egymást.”

Arra számítottam, hogy 50/50 körül lesz az eredmény. Ehelyett 95/5 volt a szülővel töltött idő javára. Igazolódni látszik, hogy a tinédzserek számára az együtt töltött idő a szeretetet jelzi.

Meglepő lehet ez az eredmény sok szülőnek, hisz a tizenéves gyermekeitől érkező jelzések azt üzenik: Ezt és ezt a holmit akarom. Pénzre van szükségem. Ide és ide szeretnék menni.

És mert teljesíteni akarjuk gyermekünk óhaját, beszállunk a mókuskerékbe, hogy előteremtsük a rávalót. Zavaró az is, hogy úgy érezzük, otthon is elszakadva él tőlünk, az idejét a Facebook-on tölti, e-maileket ír, csetel, vagy ül a gép előtt elzárva magát a külvilágtól az IPod füldugóival. A zavaros jelzésekből levonjuk a következtetést, hogy tinédzsereink nem szívesen vannak együtt velünk. A kérdésemre érkezett válaszokból viszont az derül ki, hogy túl bonyolultnak látják a világot, amiben el kéne igazodniuk, s az anyával, apával töltött idő megadja hozzá a biztonságot.

Azt írták a fiatalok, leginkább akkor érzik szüleik szeretetét, mikor előre nem tervezetten ülnek az asztal körül beszélgetve, mesélve, nevetve, míg a könnyük kicsordul. Vagy amikor este anya vagy apa leül az ágyuk szélére, megkérdezi, hogyan telt a napjuk, és érzik, hogy valóban érdekli őket a válasz. A rájuk fordított idő egyenes arányban áll a szeretettel, még ha a tinédzser ezt nem is tudja így megfogalmazni.

Miért fontos ez nekik? Egyik tizenéves mondatai fejezik ki talán a legjobban: „A szüleimmel, vagy legalább egyikükkel töltött idő sokat segít. Biztosan sokkal jobban érezném magam, ha elmondhatnám, mi minden történik velem.”

Mi az akadálya, hogy több időt töltsünk a gyermekeinkkel? Erre a kérdésre különböző válaszokat adhatunk, de nagyon fontos felülvizsgálni, és úgy alakítani napirendünket, hogy ott legyünk gyermekünk mellett, mialatt az életnek nevezett kacskaringós úton botladozik előre.

Uram, olyan gyorsan múlik az idő, és annyi mindent szeretnék elvégezni. Kérlek, segíts felleltározni az életemet, és elvégezni a szükséges javításokat a terveimben. Nézzünk át együtt minden területet, és mutasd meg, hol találom meg az egyensúlyt, hogy drága gyermekemmel/gyermekeimmel szoros kapcsolatban maradhassak. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.02.04.
www.proverbs31.org