2013. március 25., hétfő

Lélekerősítő levelek 113



Hibázhatsz attól még, hogy igazad van
Wendy Blight

„Semmiféle bomlasztó szó ne hagyja el ajkatokat, hanem csak olyan, amely alkalmas mások épülésére szükségük szerint, és így javára váljék hallgatóitoknak.” Ef 4,29

A fájdalomtól és bosszúságtól összerándult a gyomrom. Egy ismerős bibliatanár szemérmetlenül meggyalázta Isten igazságát. Ideges lettem, és őszintén haragudtam.
Igazságos volt a haragom. Éreztél már ilyet? Igazolható haragot, ami akkor tör rád, mikor valaki nyilvánvalóan megsérti Istent. Azt a haragot, amit Jézus is kinyilvánított, mikor bemenvén a Templomba, üzérkedő pénzváltókat látott Isten Házában, akik ezzel megszentségtelenítették a Szent Helyet.
Az igazságos harag jó dolog. De hogy mit kezdünk vele, az már más lapra tartozik.
Elmeséltem férjemnek és egy másik házaspárnak, akikkel együtt vacsoráztunk, hogy mit tudtam meg erről a vezetőről. Pletykáltam? Akkor nem úgy éreztem. Helyesnek véltem, hogy beszélek erről az emberről, hisz amit elkövetetett, szerintem nem volt „keresztényhez méltó” magatartás.
Az asztalnál mindenki egyetértett velem, elítélte az illető viselkedését, és ezzel úgy éreztem, engem igazolnak. Jól esett, hogy nem voltam egyedül, hogy velem éreztek.
Másnap a templomban ülvén, Isten erőteljes szavakkal szólt a prédikációban. A lelkész az ostoba pletykálásról, a jellemgyilkolásról beszélt, arról, mekkora súlya van a szavainknak. A lelkész minden szava kétélű kardként döfött a szívembe.
Én is lelkivezető vagyok. És engedetlen voltam Isten Igéjével, mert ítélkeztem egy embertársam fölött mások jelenlétében. Igaz harag szólt belőlem? Nem. Ostoba pletyka? Igen. Jellemgyilkolás? Határozottan.
Ott, a templom nyugalmában azt éreztem, ítéletet mondtak rólam.
Nem bűntudatot éreztem. Nem szégyent. Azt, hogy igaz ítélet született.
Az a különbség, hogy a bűntudat és szégyenérzet rólam szól, és terméketlen. Letapaszt a földre, rosszul érzem magam Isten és mások előtt.
Az igazságos ítélet viszont Istenről szól. Termékeny érzés, ami a Szentlélektől származik, aki figyelmeztet, hogy nem tetszik neki valami. Az igazságos ítélettel Isten szól a szívünkhöz, és erőt ad a változáshoz, hogy életünk az Ő tetszésére váljék.
Olyan igazságot nyújtott át nekem aznap a Szentlélek, amit bevéstem az emlékezetembe.
„Semmiféle bomlasztó szó ne hagyja el ajkatokat, hanem csak olyan, amely alkalmas mások épülésére szükségük szerint, és így javára váljék hallgatóitoknak.” Ef 4,29
Megígértem akkor az Úrnak, hogy tartani fogom a számat. Csak olyan szavakat fogok ezentúl mondani, ami építi azokat, akik hallgatják, és a javukra válik. De legalábbis ezen igyekszem.
Pál remek tippet ad a 2Kor 10,5-ben, hogyan érhetjük ezt el:
Lerombolunk „minden okoskodást és minden magaslatot, amelyet az Isten ismeretével szemben emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre”.
Legközelebb foglyul ejtem a szavaimat, MIELŐTT kibuknának a számon. Imádkozom azért, hogy ne beszéljek romboló szavakat, csak olyanokat, amik alkalmasak az épülésre. Ugye, velem tartasz?

Uram, segíts, hogy szíved szerinti emberré váljak, aki csak olyasmit szól, ami segíti mások épülését. És bármikor, ha késztetést érzek arra, hogy romboló vagy elítélő szavakat mondjak, segíts, hogy időben foglyul ejtsem őket a Krisztus iránti engedelmességre. Köszönöm, hogy a Te erőd segítségével ez sikerülhet, hisz mindenre képes vagyok általad, aki megerősítesz engem. Jézus nevében, Ámen.

Wendy Blight: When You’re Wrong, Even Though You’re Right
Encouragement for today, 2012.12.03.
www.proverbs31.org/devotions


Túl nehéz a csomag, amit cipelned kell?
Emily P. Freeman

„Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket.” Mt 11,28

New York Cityben pezseg a késő őszi élet. Faith mellettem áll, szőke haját az arcába fújja a szél, ahogy egy kocsi elhajt előttünk.
Iderepültünk, hogy barátainknál ünnepeljük meg Faith születésnapját. Egész idő alatt tudatom hátterében ott motoszkált az aggodalom, hogy vajon mi történik közben odahaza. Nem egy konkrét dolog aggasztott, hanem a felelősség súlyától nem tudok szabadulni. Összeszorul az állkapcsom, s jól tudom közben, hogy olyasmiért cipelem magammal a felelősséget, ami kívül van az irányításomon.
Mi következünk. Felszállunk a fehér lovak húzta kocsiba – ez fontos részlet: a fehér lovak által húzott kocsik sokkal fontosabbaknak látszanak, mint amik elé közönséges barna lovakat fogtak.
A két kamaszlány, aki elkísért minket, itt él a városban. Húzták a szájukat a számukra alantas közös program miatt (Micsoda? Kocsikázás a Central Parkban? Muszáj?), de szeretnek minket annyira, hogy felszálljanak, s velünk együtt szorongjanak a piros bársonnyal bevont padokon.
Cipzáras fekete oldaltáskám erősen feszül, fényképezőgépet, pénztárcát, váltókesztyűket, egy palack vizet tömtem bele. Nehéz is, jobb vállam sajog a súlya alatt.
Leveszem hát, s lerakom a kocsi padlójára a lábunkhoz, mikor elindulunk.
A kocsis mond valamit, amin Faith elneveti magát. Nézem, ahogy hátraveti a fejét, tapsol apró kis kesztyűs kezével, a csomagom jól elfér a lába alatt.
Eszembe jut egy régi történet egy ló húzta bricskáról meg egy emberről, akinek nagy zsák volt a hátán. A férfi felszáll a kocsiba, de ahogy leül, a csomagját a hátán hagyja.
Megkérdik tőle, miért nem teszi le a zsákot, mire ő így válaszol: „Nem, nem tehetem. Szegény lónak így is annyi cipelnivalója van, ezt inkább viszem én.”
Elmosolyodom a történeten. Nézem elöl a lovak fülét, le-föl bólogató fejüket, ahogy húznak minket, a barátnőinket – és a csomagomat.
Eszembe nem jutna a hátamon tartani a hátizsákot, hogy a lovaknak ne kelljen azt is cipelniük. Hiába tenném, hisz így is úgy is ők húzzák a terhet. Akkor meg minek hagyjam magamon?
Beugrik a Máté 11,28. Jézus megszólítja a fáradtakat, azokat, akik terheket hordoznak. Enyhülést ígér, megkönnyebbülést a súlyos terhektől nekünk, akik ragaszkodunk hozzá, hogy a kocsin is a hátunkon hordjuk a csomagjainkat.
A lovak patkói lágy ritmusban kopognak az úton. A lányok csevegnek, kacarásznak, sárga falevelek röppennek fel az útról, s érzem, ahogy a szívem is megkönnyebbül.
A lovak nemcsak a csomagomat viszik. Engem is.
Olyan Istenünk van, akire nemcsak a csomagjainkat bízhatjuk, hanem magunkat is. Lát, törődik velünk, észrevesz mindent.
Nem romlik el sosem.
Nem lehet túlterhelni.

Uram, emelj fel minket a karodba vágyainkkal, félelmeinkkel, aggódásainkkal és terheinkkel együtt. Elismerjük, mennyire értelmetlen mindezeket magunknak cipelnünk. Adjuk át mindet a Te kezedbe, s járjunk tovább Veled az úton a Te kegyelmedből hit által. Jézus nevében, Ámen.

Emily P. Freeman: When Your Bag Is Heavy and Your Faith Feels Small
Encouragement for today, 2012.12.04.
www.proverbs31.org/devotions

Éjszakai küzdelem
Lynn Cowell

„Nappal szeretetét rendeli mellém, éjjel éneket ad számba az ÚR; imádságot életem Istenéhez.” Zsolt 42,8

Hogy történhetett meg? Mit kellett volna tennem, hogy megakadályozzam? Egyik gyermekem olyan döntést hozott, amitől pattanásig feszültek az idegeim.
Újabb álmatlan éjszaka következik. Az agyam nem fog tudni leállni. Napközben egész jól elvoltam, igyekeztem elmémmel és szívemmel is Isten ígéretére koncentrálni, hogy mindent javunkra fordít. De ahogy a nappal átadta helyét az éjszakának, úgy kellett egyre erősebben küzdenem a bizalomért, míg végül nem ment tovább.
Gyakran előfordul, hogy éjjel csak fekszem az ágyon, s a gondolataim csak járnak körbe-körbe, nem engedik el a gondjaimat. Olyankor a legerősebb a küzdelem. Háború zajlik a hitem és a félelmeim között.
Mi van, ha akit szeretek, sosem fogadja be Jézust?
Észnél lesznek a gyermekeim, ha a társak rosszra csábítják őket?
Mit tehetek rákos barátnőmért?

Hiába van nyugalomban a testem, a szívemben és az agyamban dúl a csata.
Szoktál te is küzdeni az éjszaka csöndjében? Talán azt hiszed: Másoknak nincs ennyi gondjuk. Mások csak élvezik az életet. Nekem miért olyan nehéz a szívem? A harcok, amelyeket vívunk, valóságosak, megfosztanak az alvástól, megfosztanak az örömtől.
Megoldást jelenthet Dávid fenti mondata a 42. zsoltárból. Nappal hagyta, hogy Isten szeretete vezérelje. Tudta, hogy Isten szereti, s ez segítette meghozni a nehéz döntéseket, amik a legjobb döntések voltak.
Éjjelre félrerakta a szavakat, a nehéz gondokat, gondolatokat, és csak dicsőítette Istent.
Kipróbálhatnánk Dávid módszerét. Mikor kihunynak a fények, válasszunk ki egy dicsőítő éneket, öltsük fel az igazság páncélját, és imádjuk Azt, aki hordozza és elrendezi gondjainkat. Mikor agyunk megpróbál visszafordulni valamelyik problémánkra, állítsuk le, és kezdjünk énekelni (akár csak gondolatban is).
Kipróbáltam a múlt éjjel, mikor agyamat újra ostromolni kezdték a bajok. Eszembe jutott egy felirat édesanyám szobájában: „Add ide nekem az összes gondodat, mielőtt lefekszel, én úgyis ébren maradok.” Aláírás: Isten.
Máris válasszunk ki egy éneket, amibe majd kapaszkodunk, ha kopogtatnak a gondok, s magukkal akarják hívni éjszakai túrára szívünket és elménket. Imádságod is legyen egy ének, amit egész nap énekelhetsz napkeltétől késő éjszakáig. Figyeld a szívedet, ahogy átadja helyét a félelem a hitnek, és bízni tudsz az Úrban.

Uram, nappal erősebbnek érzem magam, mint éjjel. Segíts, hogy jusson eszembe valamilyen dicsőítő ének, ami felemeli a szívemet, és megerősíti bizalmamat Benned nappal és éjszaka. Jézus nevében, Ámen.

Lynn Cowell: Battle in the Night
Encouragement for today, 2012.06.05.
www.proverbs31.org/devotions

Tudok manipulálni
Lysa TerKeurst

„Maga az Úr vezérel szüntelen, s még a kietlen helyeken is felüdít. Erővel tölti el tagjaidat, olyan leszel, mint az öntözött kert, és mint a vízforrás, amelynek vize nem apad el soha. „ Iz 58,11

Attól még hogy nagyszerű, ami történik, nem biztos, hogy Istentől van. Ez így van, és onnan tudom, mert én is képes vagyok úgy manipulálni a helyzeteket, hogy nagyszerű dolgok süljenek ki belőle.
Őszintén utálom a manipulálni szót. Olyan, mint valami durva, szemcsés dolog, ami dörzsöli a lelkem puha, sima felületét.
Mégis ott van. Tudom. Mert néha használom. Manipulálok.
Tudom, hogy kell elfogadtatni egy ötletet, amit szupernek vélek.
Tudom feláldozni a szabadidőmet.
Tudom, milyen stratégiával érhetem el, hogy tervemet kiválónak lássák.
Szó sincs arról, hogy mindez alapvetően rossz volna. Nagyszerű adottságok lehetnek, amiket Isten fel tud használni a jóra.
De mi van, ha ezeket a tulajdonságaimat Isten akaratán kívül gyümölcsöztetem? Hogy félretoljam segítségükkel Isten időzítését, útvonalát, tervét, melyből tanulhatnék, amellyel építeni akarna engem a folyamat során?
Néha úgy érzem, Isten hagyja, hogy félretoljuk az ő tervét, hogy így megtapasztaljuk, milyen következményei vannak, ha a magunk feje után megyünk. Ajaj, tudnék mesélni! Fejjel előre beleugrottam valamibe, amire nagyon vágyakoztam, s aztán csak kimerítő stressz, félelem, szorongás és mindent elborító lelkiismeret-furdalás lett belőle.
Jó dolog tudni, hogyan adhatunk el egy ötletet. De nem jó, ha ezt Isten akaratát félretolva tesszük.
Jó dolog a szabad időmet mások szolgálatára áldozni. De nem jó, ha azért teszem, hogy biztosítsam ezzel tervem megvalósulását – és nem azért, hogy másokon segítsek.
Jó dolog tervezni és stratégiát kidolgozni. De nem jó, ha a megvalósítással saját vágyamat akarom kielégíteni, és nem Istenét követem.
Tanulok. Tanulom, hogy ne vessek be mindent a sikerért. Hogy csökkentsem az iramot. És a vágyaimat.
Nemrég alkalmam nyílt megpályázni valami hatalmas projekt vezetését. Nagyszerű dolog volt.
Tudtam, hogyan biztosíthatom magamnak a sikert.
Tudtam, hogyan fogalmazzak, hogy elfogadják az ötleteimet. Tudtam, hogy amennyi energiám van, rengeteget dolgozhatnék, s ezzel megnyerném őket. Tudtam, milyen stratégiával juthatunk célba, és tervem is volt, amit megcélozhatunk.
De nem tudtam, hogy mindez Isten terve-e, vagy az én vágyam.
Ha biztos lehetnék abban, hogy Isten ezt akarja, akkor ez a sok erőfeszítés nem volna manipuláció – akkor mindez pozitív dolog lenne. De nem tudtam biztosan.
Akkor viszont minden nyomulásom manipuláció. Ezért abbahagytam. Visszahúzódtam. Félreálltam.
Vártam.
Aztán kételkedni kezdtem. Rossz volt arra gondolni, hogy talán elszalasztok egy alkalmat. De tudnom kell, hogy ez egy olyan helyzet, ami próbára teszi bizalmamat Isten iránt. Olyan helyzet, ami mélyítheti a hitemet.
Megnyugodhatom abban a biztonságban, hogy ha valaminek meg kell történnie, az megtörténik. Nem rajtam áll. Istentől függ. Nem azt jelenti ez, hogy hátradőlök, és várom a sült galambot. Keresek tovább. Adom, amim van, de manipuláció nélkül. És aztán várom, hogy Isten is adja, amit csak ő adhat. Akkor, ha a dolog bejön az én saját kaotikus erőfeszítéseim nélkül, tudhatom, hogy Isten a legjobbat hozza ki belőle.
Ha nem következik be, akkor megköszönöm Istennek, hogy megmentett önmagamtól.

Uram, hálás vagyok Neked örökkévaló szeretetedért, életemről alkotott elképzelésedért. Segíts, kérlek, hogy örömmel vegyem tudomásul, hogy a Te terveid sokkal jobbak az enyémeknél. Tedd alázatossá a szívemet, amikor igyekszem kézbe venni a sorsomat, és segíts, hogy mindenestül Téged szolgáljalak. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: I Know How to Manipulate
Encouragement for today, 2012.11.29.
www.proverbs31.org/devotions


Megpihenni a Szeretetben
Amy Carroll

„Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben.” Jn 15,9

Sokat olvastam róla. Prédikációkat hallgattam a Szeretetről. Írtam is róla. Énekeltem. Gondolkoztam. Teljesen belemerültem. Akkor hát hogy nem fogom fel?
Isten szeret engem.
Egyszerű igazság. Hogy lehet mégis, hogy egy 44 éves nő, aki 10 éves korától szereti Jézust, nem érzi, hogy szereti Isten?
Mélyen, legbelül hittem, reméltem, de igazából abban a tévhitben éltem, hogy meg kell dolgoznom Isten szeretetéért és elfogadásáért. Teológiai disszertációt írhattam volna a kegyelem és hit általi üdvözülésről, de perfekcionista, majd-én-magam beállítottságú hozzáállásom megakadályozta Isten szeretetének teljes, mindent felkavaró megtapasztalását.
Egy nap ki is törtem egyik barátnőmnek, lelki vezetőmnek: „Miért nem érzem Isten szeretetét? Pedig annyira igyekszem!”
Kis szünetet tartott, mielőtt szélesen elmosolyodott: „Hallottad magadat?”- kérdezte.
„Nem igyekezhetsz megismerni Isten szeretetét. Meg kell pihenned Isten szeretetében.” Biztatott, hogy lazítsam el magam, és imádkozzam, kérve Istent, hogy nyilvánítsa ki szeretetét irántam mély, felkavaró módon.
Néhány hónappal később, mialatt még mindig küszködtem, hogy megértsem Isten pazarló szeretetét, tekintetemmel egy hajlott hátú, ráncos öregasszonyt követtem, aki menyasszonyi fátylat viselt, karjában selyemből készült virágcsokor, s két sor asszony díszfala között lépkedett előre. Kalkuttában voltam, Indiában, egy jelképes esküvő megszervezésében segédkeztem egy nőkonferencián. A légkör, az üzenet, hogy Jézus menyasszonyát kísérjük, ünnepi volt, az öregasszony arcán mégis csorogtak a könnyek.
A jelenet megragadta a szívemet. Itt van egy idős asszony, aki félelemből és babonaságból életét mindeddig Isten szeretetének hiányában élte. Ám Isten szerette, vonzotta, megnyerni igyekezett a szívét. Az asszony mindaddig ellenállt, míg a betegség, a felismerés, hogy napjai meg vannak számlálva, arra nem indította, hogy odahagyva mindent, megragadja Isten szeretetét.
Ahogy lassan, erőtlenül végigvonult a templomon, Isten szeretete kigyógyította az élete során szerzett sebekből, sugárzóvá és erőssé tette látszólagos gyengesége dacára.
Ahogy néztem a síró asszonyt, valami megmozdult bennem. Azon vettem észre magam, hogy ott térdelek zokogva a hideg betonpadlón.
A Jn 15,9-ben Jézus így szól követőihez: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben.”
Gyermekkoromban minden nap hallottam Isten szeretetéről, ahogy édesanyám és édesapám végigkísérte csecsemőből furcsa kamasszá serdülésemet. De nem maradtam, nem pihentem meg Isten határtalan szeretetében, ami gyermekségemtől felnőtt koromig körülvett.
Úgy éreztem, elég vagyok önmagamnak, s közben ott volt bennem az űr, amit csak Isten jelenléte és szeretete tölthet meg.
Egy szegény öregasszony látványa, akinek már semmije sem maradt, amit az Úrnak adhatott volna, s akit mégis teljesen magával ragadott az Ő szeretete, úgy villantotta fel az igazságot a lelkemben, ahogy a napsugár áthatol a reggeli ködön.
Egyszerű igazság. Isten szeret, nem azért, amit adhatok neki, hanem azért, mert az Övé vagyok. Isten nem arra hív, hogy gyártsak egy érzést magamban iránta, hanem hogy egyszerűen pihenjek meg a szeretetében és maradjak benne.
Téged is szeret. Határtalanul. Mélyen. Pazarló módon. Lazíts, pihenj, sütkérezz a Szeretetében.

Uram, te maga vagy a Szeretet. Körülveszel és megtöltesz vele, egyszerűen azért, mert Te magad vagy a Szeretet. Segíts, kérlek, hogy megpihenjek, és saját kimerítő erőfeszítéseim helyett megmaradjak a Te szeretetedben. Jézus nevében, Ámen.

Amy Carroll: Love Rest
Encouragement for today, 2012.12.07.
www.proverbs31.org/devotions

Ünnep rohanás nélkül
Karen Ehman

„Sietve útra keltek, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket.” Lk 2,16

Igyekezz, elkésünk a hangversenyről!
Gyertek, segítsetek kipakolni. Nekem még meg kell sütnöm a sütiket lefekvés előtt.
Már 6 óra van? Gyorsan ki az ágyból, oda kell érnünk a nyitásra, nehogy elfogyjon az akciós …!

Karácsony közeledtével az áruházak zenedobozaiból árad a jól ismert dallam, aminek szövege szerint az emberek Fehér Karácsonyról álmodoznak. Ez akár igaz is lehet. De valójában legtöbb asszony más fehérségről álmodozik: bár lenne egy kicsinyke fehér folt a tennivalók listáján Karácsonyig.
Rendezvények. Összejövetelek. Bevásárló körutak. Sütés-főzés napokon át. Csomagolás. És minden fordulónál emberek vannak, akikre figyelni, vagy akiket meglátogatni kell, tennivalók, amiket el kell végezni, vásárlások, amiket le kell bonyolítani. A boldognak vélt időszak rohanása épp az örömöt rabolja el a készülődésből, s csak fejfájós ingerültséget, kimerülést hagy maga után.
Határidőnaplóink utolsó lapjai megtelnek, sőt túltelítődnek, s kiszorítják az ünnep lelki jelentőségét, mondanivalóját.
Az első Karácsony szereplői álmukban sem gondolták volna, hogy Krisztus megszületésének ünnepe egyszer majd ennyi vesződséggel, ide-oda rohangálással jár. A pásztorok. Az angyalok. A bölcsek. Mária és Jézus. Jelen volt a sietség Jézus születésénél? Könnyen válaszolnánk nemmel. Pedig bizony azon az éjszakán is rohantak valakik. De nem ám boltokba, áruházakba.
A pásztorok nyájaikat őrizték a domboldalon, mikor hirtelen angyalok hozták a hírt, hogy megszületett a Gyermek Krisztus. A Lk 2,16 szerint „sietve útra keltek”, hogy lássák a jászolban fekvő kisdedet.
Ha egyike lettem volna a pásztoroknak, ahogy odaérek, nagyon elcsendesedem. Egy újszülött látványától beszédemet suttogóra halkítom, s csak ámulok az új élet megjelenésén. A kis Jézus előtt azok a marcona emberek is biztos megnyugodtak, elcsendesedtek.
Nekünk is ezt kellene tennünk. Az ünnepi előkészületek rohanásában meg kéne állnunk. Hagyjuk a munkát. Lassítsunk le annyira, hogy más irányba fordulhassunk. Akasszuk szögre a tevékenykedést, hogy csendben találkozhassunk Urunkkal. Nyugodjunk le, csendesedjünk el Jézus jelenlétében.
Viszonzásul megtapasztalhatnánk a rohanás nélküli ünnepet: a testi-lelki kimerülés helyett a lelki feltöltődés, megerősödés időszakát.
Mit szólsz? Álljunk le, forduljunk meg, és fussunk Jézus jelenlétébe a boltok, áruházak helyett. Merjünk annyi ideig ott maradni, míg fel tudunk frissülni Annak jelenvalóságától, Akiről ez az egész ünnep szól. Megvárnak a tennivalók, nem szaladnak el.
Legyen karácsonyi fehérség minden napunkban ebben az időszakban: szünet a rohanásban, elcsendesedés, ahol Jézussal találkozunk.

Uram, juttasd eszembe minden nap, hogy az ünnepre készülődvén Hozzád siessek. Ne csak a tárgyakat lássam. Ne csak a tennivalókat. Téged akarlak keresni és megtalálni. Jézus nevében, Ámen.

Karen Ehman: An Unhurried Holiday
Encouragement for today, 2012.12.10.
www.proverbs31.org/devotions

2013. március 22., péntek

Lélekerősítő levelek 112


Belefáradtam a várakozásba
Tracie Miles

„Izsák hatvanesztendős volt, amikor ezek születtek.” 1Móz 25,26b

Elfáradtál már a várakozásba, hogy Isten válaszoljon imádságodra? Én igen.
Belefáradtam, hogy nap mint nap, hónapról hónapra, évről évre elmondjam ugyanazt a régi kérést. Belefáradtam, hogy újra meg újra emlegessem Istennek a még mindig fennálló problémát. Belefáradtam, hogy hallom, ahogy ismételgetem ugyanazokat a régi témákat az imádságomban, s arra gondolok, vajon Istent nem fárasztja-e ezek hallgatása ugyanúgy, mint engem az, hogy mondom őket.
Nemrég lehajtott fejjel elismertem Isten előtt, hogy belefáradtam az imádkozásba, a várakozásba.
Súlyos érzelmi kimerültségben nyúltam a Bibliához. Reméltem, hogy néhány sor előugrik a szövegből, egyenesen a szívembe, és türelemre indít. Aznap arról olvastam éppen, hogy Izsák felesége, Rebeka, ikerfiúknak ad életet. Izsák, tudod, türelmesen várt, hogy Isten tökéletes feleséget adjon neki. Negyvenéves volt, amikor elvette Rebekát. Ez azt jelenti, hogy húsz évig várta, hogy Rebeka gyermeket szüljön neki!
Izsák a türelem embere volt, aki várni tudott Istenre. És türelmes hite elnyerte jutalmát.
A Mózes 1. Könyve 25,21-ben ezt olvassuk: „És Izsák könyörgött az Úrnak feleségéért, mert meddő volt.” Nemcsak félszívvel imádkozott: könyörgött! Erőteljesen, kitartóan. Szívét kiöntve kérte az Urat.
Bízott Isten gondoskodásában, folytatta a kétségbeesett könyörgést egy fiúgyermekért napról napra, hónapról hónapra, évről évre.
Izsák sosem adta fel a reményt, hogy az Úr lehetségessé tudja tenni a lehetetlent.
És húsz év után Isten fiúgyermeket adott neki.
Belefáradtál a várakozásba? Belefáradtál, hogy könyörögj Istenhez, ahogy Izsák tette? Lehet, hogy húsz évbe telik, lehet, hogy húsz percbe Isten válasza. Addig is, gondolj Izsák türelmes hitére, találj benne vigaszt és reménységet, hogy Isten nem fárad bele imáink hallgatásába.

Uram, kérlek, segíts, hogy türelemmel és hittel várjam válaszodat. Segíts, hogy jóleső izgalommal tekintsek a nap elé, amikor megérem, hogy válaszolsz könyörgésemre. Jézus nevében, Ámen.

Tracie Miles: Tired of Waiting
Encouragement for today, 2012. nov. 23.
www.proverbs31.org/devotions


Hála vagy bűntudat
Glynnis Whitwer

„Uram, a te szolgád vagyok, igen, szolgád vagyok, szolgálódnak fia. Te oldottad meg bilincseimet, dicsőítő áldozatot mutatok be neked. Segítségül hívom az Úr nevét.” Zsolt 116,16-17

Dávid király alaposan elrontotta. Nem amolyan „A fenébe, megint kiabáltam a férjemmel!”-hibába esett. Nem. A Biblia szerint házasságtörést követett el egyik katonája feleségével, majd hogy fedezze bűnét, az ártatlan embert megölette. Ettől aztán lehet valakinek bűntudata.
Bár nem járok Dávid sarujában, én is tudom, mit jelent lelkiismeretfurdalást érezni valamiért, amit tettem – vagy épp nem tettem meg. Egész lelkemet tudja emészteni. A bűntudat rátekeredik a tudatodra, a szívedre, annyira be tudja fonni, hogy teljesen elfojtja az igazságot. Kerülni kezded az embereket, a helyzeteket, helyszíneket. Zavarban vagy, s ez engedetlenné tesz. Csak a bűntudat suttogását hallod:
- Sosem fog megbocsátani.
- Te vagy a legrosszabb anya a földön.
- Miféle keresztény az, aki képes ilyet tenni?
- Add fel; úgysem tudod helyrehozni.
Nem tudom, Dávid hallotta-e a suttogásokat. Hisz Isten kiemelte őt a pásztorfiú sorsból és királlyá tette. Megcsalni Istent, akit annyira szeretett, és egy hűséges katonát, aki hitt benne, szörnyű bűntudattal járhatott.
Bukása után Dávid feladhatta volna a próbálkozást, hogy Isten útján járjon. Ki fogja tisztelni azok után, amit tett? De Dávid nem adta fel.
Nem húzódott vissza, hanem még erősebben kapaszkodott Istenbe.
És Isten megbocsátott neki, és még éveken át felhasználta őt céljaira.
Dávid esetének egyik oldala gyakran megesik mindnyájunkkal. Mind követünk el bűnt. Mind elesünk. Mindnyájunknak szükségünk van a Megváltóra. A másik oldal, a bűnbánat, nem ilyen gyakori. Nagyon sokan félrehúzódnak a partvonalra egy rossz döntés után, emészti őket a bűntudat, s úgy érzik, alkalmatlanná váltak a szolgálatra. Mitől más Dávid története? Hogyan került vissza Dávid egy tisztelt és megbecsült helyzetbe, miután ilyen szégyenletesen viselkedett? A válasz ott világít a zsoltárokban. Kicsendül Dávid imádságaiból, költeményeiből. Ahelyett, hogy az állandóan ítélkező bűntudatot választotta volna, ő a hálaadás mellett döntött. Önmagáról levéve tekintetét Istenre nézett – és ettől minden megváltozott.
Dávid őszinte szívvel kereste Isten bocsánatát (51. zsoltár). Őszintén bánta a bűnét. De aztán figyelmét átterelte a hálaadásra. A 116. zsoltár megőrizte Dávid szavait: „Uram, a te szolgád vagyok, igen, szolgád vagyok, szolgálódnak fia. Te oldottad meg bilincseimet, dicsőítő áldozatot mutatok be neked. Segítségül hívom az Úr nevét.” (16-17. v.)
Nehezen tudunk hálát adni, mikor a föld mocskának érezzük magunkat. Áldozatként éljük meg, ha hálaadásra váltunk ahelyett, hogy hagynánk szívünket belesüllyedni az önsajnálatba: „Hiába, sosem fogok megváltozni”. „Nem érek semmit.”
Dávid, bár tudatában volt saját hiányosságainak, mégis Isten személyére koncentrált, az Ő hatalmára és fenségére. S ahogy ezt tette, a hála eltöltötte a szívét – s elhallgattatta a hazugságokat saját értéktelenségéről és gyengeségéről.
Legtöbben nem követünk el olyan végletes bűnöket, mint Dávid, de bűnös döntéseink eljuttathatnak egy olyan bűntudattal átitatott lelkiállapotba, ami negatív gondolkodásban és csökkent kapacitásban nyilvánul meg. Istennek hála, Dávid példája megmutatja, hogy nem muszáj örökre ebben az állapotban maradnom. Igen, néha egy nagy csődtömeg vagyok. De a hála igazságot énekel:
- Isten kegyelme elégséges.
- Ha gyenge vagyok is, Ő erős.
- Megbocsátott nekem. Újjáteremtett.
- Ne ragadj le a múltnál, Isten már továbblépett.
A hála átváltja nézőpontomat, megnyitja szívemet az igazságnak. Ez az igazság a tied is. Jézus már megfizette a váltságdíjat bűneinkért, nem kell nekünk fizetnünk naponta lelkiismeretfurdalással. Ha alázatosan kérjük bocsánatát (vagy másokét, ha szükséges), bűneink bocsánatot nyernek. Krisztus áldozatának köszönhetően kiszabadultunk.

Uram, ma borzasztóan szükségem van bocsánatodra. Kérlek, bocsásd meg, amit tettem, és amit mulasztottam. Segíts, hogy az ellenség hazugságai helyett a Te igazságodra figyeljek. Teremts bennem tiszta szívet, hogy szolgálhassalak egész életemen át. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: Grateful or Guilt-Ridden
Encouragement for today, 2012.11.22.
www.proverbs31.org/devotions


Mitől család a család?
LeAnn Rice

De Isten a csüggedők bátorítója, minket is megvigasztalt Titusz megérkezésével.” 2Kor 7,6

Tizenöt évvel ezelőtt néztem, ahogy egy kórházi ágyat betolnak a nappalinkba. Mennyire idegen hely egy ilyen ágynak. Mennyire nem való Ronnak, a férjemnek, hogy haldokolni jött vissza a nappaliba.
Hogyan lehetséges ez? Ron fiatal, atléta termetű férfi, a legjobb barátom, életem szerelme, hároméves kisfiúnk, Nick, legnagyobb öröme volt.
A következő napokat, melyeket betöltött Ron szaggatott lélegzésének hangja, életem „köztes időszakának” neveztem el. Az élet és halál közti „köztes időszak” alatt minden pillanatát, minden ízét magamba akartam szívni utolsó beszélgetéseinknek, utolsó csókjainknak, utolsó emlékeinknek.
Ron állapota gyorsan romlott. Túl hamar ment el. Egy szempillantás alatt özveggyé és egyedülálló szülővé váltam. Teljesen magányosnak éreztem magam.
Legtöbb ember körül van egy támaszháló, egy puha fészek, ami körülveszi. Nekem nem volt ilyen.
Édesanyámtól, rokonaimtól elválasztott a földrajzi távolság, más családtagoktól érzelmileg voltam távol nézetkülönbségek miatt.
A „puha” fészek törött üvegcserepekkel volt bélelve, minden mozdulat a szívemig szúrt. Mindegyik megvágott, mindegyik fájdalmat okozott.
Kisfiam, Nick iránti szeretetem tartott életben, segített úrrá lennem az ürességen, segített továbblépnem.
De szenvedtem, ha arra gondoltam, hogy egyedül fogunk ünnepelni ezentúl. Nem rendezünk fergeteges születésnapokat Nicknek. Nem lesz hagyományos hálaadási közös ebédünk. Nagyobb család kell ahhoz, hogy az életet tovább hurcoljuk.
Ha tragikus veszteség ér, csalódás vagy haláleset veszi el a legkedvesebbet, nehezen tudsz bárkiben is megbízni azután. Én legalábbis így voltam ezzel.
Ám volt egy barnahajú kicsi fiú velem, akinek keresztény férfi példaképekre volt szüksége, és szerető családra, akikkel együtt ünnepelhet. Nekem is meg kellett szabadulnom az ellentétes érzelmektől, attól, hogy nem merek bízni senkiben.
A 2 Kor 7,6-ban Pált sem vette körül kiterjedt családi kör, mikor ő is ellentétes érzelmekkel és félelemmel küzdött. De Isten látta, hogy Pálnak családias társaságra van szüksége, ezért elküldte Tituszt, hogy bátorítsa, s gondját viselje az apostolnak. Titusz problémamegoldó ember volt, aki szerette Istent, és szerette Isten korintusi népét.
Isten látta azt is, hogy nekünk nagyobb családra van szükségünk. Szeretete teljességéből Titusz-szerű embereket küldött, akik szeretik Istent, és szeretik Isten népét. Segítségükkel lombját vesztett lelkünk újra kizöldült Isten mindent magához ölelő vigasztalásában.
Lassacskán hagyni kezdtem, hogy rés keletkezzen szívem ajtaján, pár centis nyílás, ahol beengedhettem ezeket az embereket az életünkbe. Idővel Isten mindnyájunkat egybeszőtt egy „Titusz-családdá”, melyet nem vér szerinti kötelék, hanem a lelki rokonság fűz össze.
Az én „Titusz családomat” olyan emberek alkotják, akik feltétel nélkül szeretik, támogatják, bátorítják egymást, ha úgy adódik, ott ülnek a másik kórházi ágyánál, felelősséget vállalnak, és osztoznak a teljesítményekben, a veszteségekben, a fájdalmakban.
Hogy hasonlítunk-e egymáshoz? Nem igazán. De hasonló-e a lelkünk, és tudunk-e együtt boldogan ünnepelni? Határozottan!
A legértékesebb tudnivaló, amit férjem halála óta elsajátítottam az, hogy nem kell anyakönyvi kivonat és vér szerinti kötelék ahhoz, hogy egy család létrejöjjön.
A családot Isten alkotja meg.

Uram, Te azt ígérted, hogy apja leszel az apátlannak, és örömet adsz az ünnepeken az özvegyeknek. Az ünnep gyakran nehéz időszak azoknak, akik szenvednek. Nyisd meg, kérlek, a szememet, hogy észrevegyem, ha valakinek puha fészekre, biztonságos helyre van szüksége az ünnepléshez. S ha megláttam, add meg, kérlek, a szükséges elszántságot, hogy ugyanazzal a hihetetlen szeretettel forduljak feléjük, amit Te nyújtottál nekem – bármennyire elfoglalt vagyok is. Jézus nevében, Ámen.

LeAnn Rice: What Makes a Family?
Emcouragement for today, 2012.11.21.
www.proverbs31.org/devotions

Nem találom a szavakat
Suzie Eller

„Így Mózes szert tett az egyiptomiak minden tudományára, s szavaiban és tetteiben egyaránt hatalmas volt.” ApCsel 7,22

Próbáltál már elrejtőzni Isten hívása elől?
Mózes megkísérelte. Kiszökött a pusztába. A legelő biztonságos hely volt, ott ismeretlenségben élhetett. De Isten odament Mózeshez, mialatt ő a nyájat legeltette.
Mikor Isten arra kérte Mózest, szóljon a nevében a fáraóhoz, Mózes megrettent. Alkalmatlannak érezte magát. Rámutatott gyengeségére, s arra hivatkozva vissza akarta utasítani Isten hívását. „A szám akadozó, a nyelvem lassú”- mondta (Kiv 4,10b).
Később, az Apostolok cselekedeteiben István mégis azt mondja róla, hogy tetteiben és szavaiban egyaránt hatalmas volt.
Hogy lehet ez? Valóban küzdött a szavakkal, vagy ez csak kifogás volt?
Egyiptomi polgárként, a fáraó családjának fogadott tagjaként Mózes a legkiválóbb oktatás részese lett. Fiatalon miniszterelnöki rangra lépett, ez pedig olyan feladat volt, ami megkövetelte az emberekkel való kommunikációt. De hát úgy tudjuk, hogy Mózesnek komoly beszédhibája volt.
Akadozva beszélt, nehezen jöttek ki ajkán a szavak.
Ezért amikor Isten megkörnyékezte, hogy vállalja fel népének kiszabadítását a szolgaságból, Mózes rögtön a hiányosságaira gondolt.
István, sok száz évvel Mózes után, már ismerte Mózes egész élettörténetét. Hallott minden bátor tettéről és győzelméről. Mózes neve halála után is nagyra becsült név volt Izrael népének szemében.
István tudta, hogy mikor Mózes megszólalt, még ha esetleg dadogott is, szavainak súlya volt.
Mózes szavai „életadó” szavak voltak (ApCsel 7,38).
Mózes szavai megszüntették a vitákat, igazságot szolgáltattak, szabadságot harcoltak ki, és bölcsességet sugároztak.
Utólag mi láthatjuk, amit Mózes előre nem láthatott. Istent nem aggasztották Mózesnél az ékesszólás, a szókészlet vagy a beszédkészség hiányosságai, csak az érdekelte, hogy bízik-e Benne Mózes annyira, hogy engedelmeskedjék.
Amiben Mózes kevés volt, Isten elég volt.
Ahol Mózes küzdött, Isten győzedelmeskedett.
Amikor Mózes gyenge volt, Isten erős volt.
Hányszor meghív Isten minket is egy kalandra? Hogy nagyszerű édesanyák legyünk, hogy bibliakört, kisközösséget vagy bibliatanfolyamot vezessünk, vagy bármi másra, ami kívül van komfortzónánkon – mi meg rámutatunk hiányosságainkra, s így szólunk: „Sajnálom, Istenem, képtelen vagyok rá”, és felsoroljuk kifogásainkat, gyengeségeinket.
Ilyenkor a mózesi „akadozik a nyelvem” így hangzik:
Türelmetlen természetű vagyok, nem lehetek jó anya.
Utálok reflektorfényben állni, Istenem, küldj valaki mást vezetőnek.
Félek, Uram, ne kérd tőlem, hogy
… /egészítsd ki saját szavaiddal/.
Ha átnézünk „akadozó nyelvünkön” túlra, arra a felszerelésre, amit Isten adhat a feladathoz, választ kapunk eredeti kérdésünkre.
Mire kér most Isten? Az „akadozik a nyelvem” rád illő változatával reagáltál?
Nem engedelmeskednél inkább?
Mint Mózes esetében, csak majd utólag fogod meglátni egy napon, hogyan formálódott egy gyermek, egy felebarát, egy nemzet engedelmességed hatására.
Vagy te magad.
Mit nyerhetsz, ha elvonva tekinteted saját hiányosságaidról, bízol Isten elégségében?

Uram, Te ismered valóságos gyengeségeimet. De lelkesen igent mondok ma Neked. Veled a lehetetlen is lehetségessé válik, ezért mától hittel és bizalommal elindulok arra, amerre hívsz. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: I Can’t Find the Words
Encouragement for today, 2012.11.26.
www.proverbs31.org/devotions


Reményre leltem
Nicki Koziarz

„Amit hajdan megírtak, azt tanulságul írták, hogy az Írásból türelmet és vigasztalást merítsünk reményünk megőrzésére.” Róm 15,4

Nem volt választási lehetőség. Mikor a serif autója bekanyarodott a házunk elé, tudtam, mi következik. Félresikerült lépések, események végén a dolgok rosszról rosszabbra, majd reménytelenre fordultak.
A serif hivatalosan barátságos mosolya nem tudta feloldani a rettegett pillanat kínját. A környező házak redőnyei mögül kíváncsi szomszédok bámulták, mi történik.
A serif átnyújtotta a végzést, és én könnyes szemmel vettem át. A nő ránézett karomon ülő kisbabámra, s a totyogóra, aki a szoknyámba kapaszkodott, és őszinteség csengett a hangjában, mikor azt mondta: „Sajnálom”.
„Köszönöm”- suttogtam, és lassan becsuktam mögötte az ajtót.
Leültem a benti lépcsőre, és elolvastam a hivatalos iratot. Pontos jogi fogalmazás, erőteljes törvényi szövegek, amiket alig értettem, és a feketén kiemelkedő szörnyű mondat: „Az ingatlan harminc napon belül kiürítendő”.
Jelzálogjog érvényesítése történik.
Nem akartuk, és nem kerülhettük el. Szégyenletes volt, és zavarba ejtő. Otthonunk átengedése a jelzálogjog tulajdonosnak nagyon fájdalmas folyamat lesz.
Gondosan festett halvány mustársárga falaim – annyira fognak hiányozni. Hogy élek majd a szomszédokkal és gyermekeikkel megszokott délutáni közös játék nélkül? És mire volt jó a rengeteg szendvicsebéd a férjemmel, hogy össze tudjuk kuporgatni a pénzt az otthonunkra?
Annyi mindent elvesznek tőlünk. Csak úgy.
Nem értettem, Isten hogyan hagyhatta, hogy ebbe a megalázó helyzetbe kerüljünk. Bíztunk Benne, miért nem gondoskodott rólunk?
Istenbe vetett minden reményem villámgyorsan szertefoszlott. Magam erejéből nem tudtam újratölteni. Mások tapasztalatára volt szükségem, hogy újra reményre leljek.
Így ír Pál apostol: „Amit hajdan megírtak, azt tanulságul írták, hogy az Írásból türelmet és vigasztalást merítsünk reményünk megőrzésére.” Róm 15,4
Megtanultam ebben a siralmas időszakban, hogy amikor összetörnek az álmaink, mások reményéhez kell fordulnunk segítségért.
A Bibliában ősi történelmi gyökerei vannak a reménynek, melyeket csak elő kell kotornunk.
Reménykedhetünk, mert…
Ábrahám és Sára reményre leltek a hitben, hogy bár emberileg nem reális a gyermek utáni vágyuk, Isten számára nem létezik lehetetlen. (Ter 15,17-18)
Reménykedhetünk, mert…
Ruth és Noémi is reménykedett, mikor elindultak új életük felé azután, hogy elvesztették családjukat.
(Ruth 3).
Reménykedhetünk, mert…
Mária és Márta is reményre lelt, látva, hogy Jézus bármire képes, még arra is, hogy fivérüket feltámassza a halálból. (Jn 11)
Mikor becsuktam otthonunk ajtaját magunk mögött, nem tagadtam le, hogy szívem összetört. De eldöntöttem, hogy akárhogy is, reménykedni fogok.
Reményre leltem kislányaim szemének ragyogásában, ahogy felfedezték új, bérelt házunkat. Reményre leltem, ahogy édesanyám segítségével kicsomagoltam dobozainkat, és elrendeztem a játékokat. Reményre leltem, ahogy férjem szíve közelebb került az enyémhez az együtt átélt nehézségek közben.
A remény Jézust követő létünk gyújtópontjában van. Ha engedjük, hogy a remény belénk ömöljön, át fogja hatni a legnehezebb körülményeinket is.
Ha reménytelenséget érzel valamiért, nézd azokat, akik a Bibliában reménységben éltek, hagyd, hogy hasson rád az ő reménységük. Remélem, hogy így össze tudnak forrni széttört álmaid.

Uram, köszönöm, hogy reményt adsz, ami össze tudja forrasztani széttört életünket. Adj erőt, kérlek, hogy reményre leljünk ott is, ahol most csak reménytelenséget érzünk. Jézus nevében, Ámen.

Nicki Koziarz: Found Hope
Encouragement for today, 2012. nov. 27.
www.proverbs31.org/devotions


Mikor minden rólam szól
Jennifer Rotschild

Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem.” Jn 3,30

Valamikor a hetvenes évek végén egy orvosi szobában ültem a szüleimmel a Bascom Palmer Szemklinikán. Az orvosok, miután kielemezték a vizsgálatok eredményét, épp igyekeztek elmagyarázni, mit jelent a retinitis pigmentosa diagnózis. Elmondták, hogy fokozatosan elveszítem a maradék látásomat is, és akár teljesen megvakulhatok. Gondolataim ide-oda száguldoztak, a szívem rémülten remegett. Akkor ott, abban a szobában csendben voltam. Bárcsak pár nappal később, következő látogatásomkor is hallgattam volna!
Ugyanabban a szobában voltunk, ugyanazokkal az orvosokkal. Azért jöttünk, hogy segítséget adjanak valamilyen rehabilitációs programhoz. Egyik orvos elmagyarázta, hogy erős, vastag lencséjű szemüveggel jobban tudom használni meglévő, szerény látóképességemet. Egy másik a bottal járás előnyeiről beszélt. A harmadik elmondta, mennyire fontos eszköz az erős nagyító, amit a nyakamba akaszthatok, és hogy elemlámpával könnyebben megtalálom a szekrényemet az iskolában.
Amint kimentek, kamaszvoltom teljes vadságával nekiestem a szüleimnek. „Nem vagyok hajlandó azt a baromságot hordani! Szó sincs róla! Nem leszek nyomorék!”
Alig hagytam abba, mikor nyílt az ajtó, és egy újabb rehab tanácsadó „gurult be”. Mivel szabályosan vak voltam, nem vettem észre, amit anyu később elmagyarázott.
A férfi egyik szemére vak volt, arca torz, egyik karja hiányzott, és a lábait láthatóan nem tudta használni. Én csak egy valamit vettem észre, amihez nem kellett látnom, hogy a hangja gépszerű volt, mintha valami készüléken keresztül hallatszott volna.
Akkor érkezett, amikor még hallhatta, mit mondok a nyomorékságról.
Borzasztóan szégyelltem magam. Saját énközpontúságom, büszkeségem alázott meg. Tudom, hogy szakember volt, és bizonyára megértette sületlen kitörésemet, de akkor is, ő tényleg elveszítette korábbi fizikai valóját, s ha valaki, ő valóban „nyomoréknak” érezhette magát, mikor tükörbe nézett. Nagyon szégyelltem magam.
Még alig pár napja kezdtem tanulni, hogyan fogok vakon élni, és máris megkaptam az első leckét: mikor legfontosabb vagyok magam számára, akkor vagyok a legnyomorultabb. Még mostanában is, 48 évesen is előfordul, hogy sajnálom magam, kívülről nézem magam, emésztem magam.
„Nem igazság, hogy ez történt velem.”
„Jól nézek ki ebben a farmerban?”
„Nem hiszem, hogy kedvel engem.”
„Sérültnek látszom, ha nem tudok szemkontaktust teremteni. Nem akarom, hogy észrevegyék.”
„Ez kell, ezt akarom, ezt szeretném….”
Amikor életünk középpontjában egy nagybetűs Én áll, valóban nyomorultak vagyunk! Mert az Én van a büszkeség és a bűn középpontjában is.
Jézus azt mondja a Jn 12,24-ben, hogy „ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad.” A magány pedig maga a nyomorúság.
„De ha meghal - folytatta Krisztus, - sokszoros termést hoz.” A tétel tehát a következő: ha minden rólunk szól, olyanok vagyunk, mint a búzaszem, amelyik nem akar meghalni.
Következésképpen magunkra maradunk önzésünk börtönében.
De ha nagybetűs Énünket kicsivé tesszük, akkor módunk nyílik megismerni a valóságos, a megelégedést hozó életet.
Isten folyamatosan arra tanít, hogy önmagam valódi tisztelete énem kisebbedéséből ered: én kisebbedem, Ő növekedik. Ha igyekszem lemondani magamról – arról, hogy sajnálom magam, kívülről nézem magam, emésztem magam –, csökkennek a problémák, egyszerűvé válok, azzá a valakivé, aki a Jézus belém áramló életéből leszek, szemben azzal, akit önmagamra alapozva, önmagamból kínlódok ki.
Határozzuk hát el, hogy hagyjuk, hogy bennünk több legyen Istenből, mint önmagunkból!

Uram, én kisebbedni szeretnék, hogy Te növekedhess bennem. Legyek mag, mely meg akar halni, hogy valóban élhessen, s életet adjon másoknak is. Önmagamat Krisztussal akarom meghatározni, és nem az önzéssel, a büszkeséggel, a bűnnel. Jézus nevében, Ámen.

Jennifer Rotschild: Do You Have „I” issues?
Encouragement for today, 2012.11.28.
www.proverbs31.org/devotions

2013. március 14., csütörtök

Lélekerősítő levelek 111



Hangulatjavítás
LeAnn Rice

„Jó dolog az Urat dicsérni, nevednek, ó Fölséges, éneket zengeni; reggel hirdetni irgalmadat, éjszaka meg hűségedet.” Zsolt 92,1-2

Özvegyként egy gyermekkel sok sötét napot megéltem az elmúlt tizenöt évben.
Néha úgy éreztem, segítség nélkül nem bírom ki a következő 24 órát.
Máskor meg egyetlen dolgot találtam a napomban, amiért hálát adhatok, azt, hogy képes voltam kikelni az ágyból.
A bánat rám telepedett, sötét árnyat vetett a hangulatomra. Tudtam, hogy ez így nem mehet tovább. Valamit tennem kell, hogy javuljon a helyzet.
A Szentírásban találjuk a legjobb gyógyírt ezekre a napokra. A 92. zsoltár azzal biztat, hogy „Jó dolog az Urat dicsérni, nevednek, ó Fölséges, éneket zengeni; reggel hirdetni irgalmadat, éjszaka meg hűségedet.”
Az évek során sikerült ezt az igeverset a szívembe vésnem, s minden nap igyekszem áldani az Urat az adott napon nyújtott kegyelméért. Kényszerítettem magam, hogy percről percre figyeljek a kisebb-nagyobb áldásokra, s ahogy telt az idő, egyre inkább észrevettem őket.
Ha szeretnél most felfedezni valami jót, mert életed nehéz időszakon megy át, vagy a mindennapok zűrzavarában nem veszed észre az apró áldásokat, adok néhány segítő tippet. Gyakorlati módszerek, hogy tudatosan figyeljünk Isten kegyelmére, jóságára, megingathatatlan szeretetére a „rossz” napokon is.
Vezess Áldásnaplót
Mikor valami nehézség ér, előveszem az Áldásnaplómat. Esténként mielőtt lefekszem, fel szoktam jegyezni, milyen apró vagy jól látható jelekből tapasztaltam meg aznap Isten jóságát. Mikor újraolvasom a feljegyzéseimet, sikerül figyelmemet újra Isten szeretetére összepontosítanom, s múlik a rossz hangulatot okozó önsajnálatom.
Készíts Jóéjt-Áldásnaplót
Az esti szertartások közé iktass be egy olyan momentumot, amikor megkéred mindegyik gyermekedet, mondjanak egy jó dolgot, ami aznap történt velük. Ezt jegyezd bele kinek-kinek az Áldásnaplójába.
Készítsetek Áldásláncot
Vágjatok színes papírcsíkokat, s esténként egy-egy ilyen papírcsíkra írd fel az aznapi jó dolgot, majd a csík két végét összeragasztva készítsetek láncot a napi áldásokból. Jól látható helyre akasszátok ki a láncokat, amikről sokat lehet beszélgetni, lehetőséget adnak rá, hogy természetessé váljék a közös hálaadás Istennek.
Alkoss egy Áldásdobozt
Én a konyhaasztal közepén tartok egy Áldásdobozt. Egy toll és színes papírcsíkok vannak mellette egy tálcán. Az év során felírunk a fiammal egy-egy csíkra minden jó dolgot, ami történik velünk, s a Karácsonyt megelőző hetekben felolvassuk őket egymásnak, s beszélgetünk róluk.
Isten Ígéreteinek Kincstára ajándékba
Ha ismersz valakit, aki nehéz időszakon megy át, készíts számára egy kincses ládát, benne Isten személyessé tett ígéreteivel. Ha belenyúl, ilyen mondatokat húzhat ki belőle találomra: „Az én tervem a jövődre, Gábor, hogy életed legyen, és bőségben legyen”, vagy „Adj hálát az Úrnak, Juli, mert jó, mivel irgalma örökké megmarad!”
Egyedül felnevelni egy gyermeket nem könnyű. Voltak nagyon „rossz” napjaink, heteink, sőt hónapjaink. De mióta szokásommá tettem, hogy rendszeresen hálát adok Istennek, rossz kedvem az ellenkezőjére fordul. Kezdjük el mától, hogy számba vesszük a napi áldásokat, és dicsőítjük értük az Urat.

Istenem, kérlek, alakítsd át „rossz” napjaimat dicsőítéssé. Segíts, hogy észrevegyem áldásaidat magam körül. Jézus nevében, Ámen.

LeAnn Rice: Turning Bad Days into Good Days
Encouragement for today, 2012. 11.12.
www.proverbs31.org/devotions

Néha meg kell mutatnom a szívemnek, hogy én vagyok a főnök
Renee Swope

„Áldjad, lelkem, az Urat, és egész bensőm dicsérje szent nevét! Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd, mennyi jót tett veled!” Zsolt 103,1-2

Rajtakaptam a szívemet, hogy a csüggedés gödre felé indult tavaszi szünetre. Pedig tengerparti pihenés várta velem és a családdal, de ő nem akart társulni hozzánk.
Egyik érzelmi és anyagi csapás jött a másik után.
Drága barátnőmről kiderült, a hasi fájdalmakat, az extrém fáradtságot, amit már egy éve érez, s aminek okát eddig nem sikerült diagnosztizálni, egy jókora rosszindulatú daganat okozza a petefészkén.
Az emeleten megint elromlott a légkondicionáló. Ugyanazon a héten kiderült, hogy a nemzetközi adoptálás kiadásait nem vonják le az éves adóból, tehát sokkal többet kell befizetnünk, mint amire számítottunk. Pedig megtakarított pénzünket a légkondicionálás kiépítésére és az adoptálásra költöttük.
Az elmém vívódott, a lelkem elcsüggedt, a testem kimerült. Egyfolytában aggódtam a barátnőmért. Szünet nélkül gyötrődtem az anyagiak miatt. Mégis hogy tudnék pihenni, kikapcsolódni mindezekkel a vállamon?
Hiába csomagoltam össze az útra, a szívem nem volt hajlandó vakációs hangulatba kerülni. Egyre menetelt a gödör felé.
De amennyire nem kívántam most a vakációt, épp oly biztosan tudtam, hogy nem akarok kétségbe esni, és a családomat sem akarom magammal húzni. Isten szándéka nem ez. És az enyém sem.
Végül rájöttem, hogy meg kell mutatnom a szívemnek, ki itt a főnök.
Dávid király nagyon értett ahhoz, hogy szívének, lelkének dirigáljon. Hogy is mondja a 103. zsoltárban: „Áldjad lelkem, az Urat, és egész bensőm dicsérje szent nevét!” Követni fogom a példáját. A gondok és bajok között szóltam a szívemnek, hogy dicsérje az Urat.
Ez nem afféle „mondd el az esti imádságot”-féle biztatás volt a lelkemnek. Nem, ez egy mélyre ható, az egész lényemet megrázó prédikáció volt: „ISTEN JÓ, bármit érzel is most”- féle igehirdetés. Az Igazsággal megragadtam szívemet, és elrángattam a gödör szélétől, mondva: „ne feledd, MENNYI JÓT tett veled!” (Zsolt 103,2.)
Aztán kézen fogva végigvezettem az emlékek útján, hogy jusson eszébe Az, aki
megbocsátja minden bűnödet, és meggyógyítja minden gyöngeségedet;
megmenti életed a pusztulástól;
kegyelemmel és irgalommal koszorúz;
életed eltölti javakkal;
mint a sasé, megújul ifjúságod…
(Zsolt 103,3-5)
Függetlenül attól, mit diagnosztizáltak az orvosok a barátnőmnél, mennyibe fog kerülni a légkondicionáló, mennyi lesz a befizetni való adónk – a lelkemnek arra van szüksége, hogy dicsérje az Urat. Arra van szüksége, hogy én…
vegyem észbe, kicsoda Isten;
köszönjem meg neki mindazt, amit eddig kaptam tőle;
bízzam Rá mindazt, amit a jövőben tenni fog.
Nem változtak meg a körülmények, de a perspektívám igen. Azzal, hogy a gondolataim irányát megváltoztattam, hatni tudtam érzéseim irányára is. És tavaszi vakációnk nagyon jól sikerült.
Valahányszor éreztem, hogy gondolataim megint a jövőn kezdenek aggodalmaskodni, Dávid király szavaival átirányítottam őket arra, ami volt, ami van, és ami mindörökké lesz: Isten hűségére, Aki mellettem megy az úton, s átvezeti szívemet a völgyeken.
Vannak olyan körülmények az életedben, amik a szívedet a csüggedés felé húzzák? Gondolataid a kétségbeesés felé vették az irányt? Kérlek, ne hagyd.
Legyél te érzéseid főnöke, te mondd meg szívednek, mit tegyen, az se baj, ha kissé erőszakosan lépsz fel.

Uram, kérlek segíts, hogy bízzak Benned, erősíts meg Szentlelkeddel, hogy átvegyem az uralmat érzelmeim fölött. Nem a jövő miatt akarok aggodalmaskodni, hanem afelé fordulok, ami eddig történt, ami felidézi hűséges gondoskodásodat az életemben. Áldani akarlak érte, Uram! Jézus nevében, Ámen.

Renee Swope: Sometimes I Have to Boss My Hert Around
Encouragement for today, 2012.11.14.
www.proverbs31.org/devotions

Keresés - csere
Karen Ehman

„Vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.” Ef 4,22-24

Van a gépemen a szerkesztő programban egy ügyes kis eszköz, „Keresés – csere” a neve. A segítségével kijelölhetek egy szót, és kicserélhetem egy másikkal, egy megfelelőbbel, ami jobban illik a mondathoz.
Olykor szeretném, ha lenne egy ilyen eszköz az agyamban is; egy „keresés – csere” opció, ami a gondolataimat egészséges, az Igével összhangban lévő irányban tartaná. Főleg, mikor a programomról, a saját dolgaimról (más szóval önzésemről) van szó.
Még ha nem is tudok rákattintani agyamban egy „keresés - csere” lehetőségre, hogy régi gondolataimat újakra cseréljem, azért a lehetőség adott, hogy ezt a procedúrát alkalmazzam, mikor észreveszem, hogy önzésre hajlok.
Mikor kísértést érzünk a belső nyafogásra, cseréljük le negatív gondolatainkat arra a tisztánlátásra, amit Isten Igéjében találunk.
Mutatok néhány példát a „keresés – csere” lehetőségre, ha önzésen kapjuk magunkat. Ha felismerjük gondolataink közt a kiemelt mondatot, cseréljük le azzal az igével, ami alatta következik:
Ha én nem törődöm magammal, ki fog?
"Ugye öt verebet adnak két fillérért: mégsem feledkezik meg közülük egyről sem az Isten. Nektek pedig még a hajatok szálai is mind meg vannak számlálva. Ne féljetek, ti sok verébnél értékesebbek vagytok!" (Lk 12,6-7)
„Na és az én jogaim?”
„Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött." (Fil 2,5-7a)
„Jogom van kimondani a véleményem.
„Ne fizessetek a gonoszért gonosszal, vagy a gyalázkodásért gyalázkodással, hanem ellenkezőleg: mondjatok áldást, hiszen arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek. Mert aki szeretne örülni az életnek, és jó napokat látni, óvja nyelvét a gonosztól, és ajkait, hogy ne szóljanak álnokságot; forduljon el a gonosztól, és cselekedjék jót, keresse és kövesse a békességet;” (1Pét 3,9-11)
„Az enyém legyen a legkülönb.
Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt.” (Fil 2,3-5)
„Kit érdekelnek? Most rólam van szó.
És imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel; hogy megítélhessétek, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek a Krisztus napjára, és gazdagon teremjétek az igazság gyümölcseit Jézus Krisztus által Isten dicsőségére és magasztalására” (Fil 1,9-11)
„És az én igényeim?”
„Ítéljétek meg tehát, mi kedves az Úrnak.” (Ef 5,10)

Na, milyennek találod? Neked is vannak olyan gondolati sémáid, amiknek jót tenne egy kis „Keresés - Csere” terápia? Segít abban, hogy Isten legyen figyelmünk középpontjában, s ennek eredményeként kapcsolatunk Vele – és a többiekkel – egészségesebbé, boldogabbá, teljesebbé váljék.
Találjuk hát meg az önzetlen, Istennek kedves hozzáállást. Keresés – csere.

Uram, add, hogy mikor önzésre hajlok, gondolataimat tudjam akaratodhoz és Igédhez igazítani. Jézus nevében, Ámen.

Karen Ehman: Find and Replace
Encouragement for today, 2012. 11.13.
www.proverbs31.org/devotions

Ha Istent szeretem, muszáj az embereket is?
Glynnis Whitwer

"Mester, melyik a legnagyobb parancsolat a törvényben?" Jézus így válaszolt: "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és legnagyobb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.” Mt 22,36-39

Eszedbe jutott már, hogy könnyebb volna szolgálni Istent, ha nem volnának az emberek? Úgy értem, hogy az emberek néha igazán kiborítóak tudnak lenni.
Kíváncsi vagyok, Jézus tudta-e előre, hogy mi, tanítványai, sokszor össze fogunk kapni. Bizonyára tudta, ezért válaszolta a farizeusnak azt, amit.
A Máté 22,37-40-ben farizeusok, az akkori kor vezetői a legnagyobb parancsolatról kérdezik Jézust. Jézus válasza ez volt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és legnagyobb parancsolat. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.”
Jézus választ adott valamire, amit nem is kérdeztek. Ők csak a legnagyobb parancsolatról érdeklődtek, nem a másodikról. De Jézus tudta, hogy az egyiket nem lehet betartani a másik nélkül. Egyértelműen rá akarta vezetni hallgatóságát, hogy fogják fel, Isten szeretete és az emberek szeretete elválaszthatatlan egymástól. Miért hangsúlyozta ezt? Mert tudta, hogy el fogunk billenni egyik vagy másik irányba.
Az igazság az, hogy tudjuk szeretni Istent úgy, hogy elhanyagoljuk az emberszeretetet. Persze nem ismerjük el. Én magam is rendszeresen szolgáltam Istent a gyülekezetben, s közben haragudtam emberekre, vagy nem voltam együttérző, kedves velük.
Húsz éve, mikor a gyermekmissziót vezettem, nagyon szerettem a gyermekeket, de az önkéntesek néha az idegeimre mentek. Különösen, ha nem jelentek meg, s aztán valami átlátszó kifogásra hivatkoztak. Én ott tudtam lenni, hiába voltam fáradt, fájt a fejem, stb.
Az ítélkezés, a kritikus hozzáállás felülírta a szeretetet.
Olyan is volt, hogy annyira belemerültem Isten szolgálatába, hogy nem mutattam áldozatkész szeretetet a családom iránt. Az egyik első jele annak, hogy túlságosan sokat vállaltam, az, ha nem tudok kedves, türelmes lenni hozzájuk. Gyakran előfordult régen, mikor három fiam még kicsi volt, s én igyekeztem betartani valamilyen napirendet. Állandóan ideges voltam, s a gyermekeim nem azt tapasztalták mindig, hogy szerető, türelmes anyukájuk vagyok.
Másik oldalról viszont olyan is van, hogy az embereket szeretjük, de elhanyagoljuk Isten szeretetét. Lejjebb tesszük Isten mércéjét, leszűkítjük parancsait, kitekerjük a Biblia szavait, csak hogy ne bántsuk meg a másikat. Nem vesszük figyelembe, hogy Jézus az egyetlen út az Atyához, mert ezzel annyi „jó” embert kizárnánk a mennyországból. Igen, lehetséges az is, hogy az embereket jobban szeressük Istennél.
Mit mond tehát Jézus? Szerintem azt, hogy törekedjünk rá, hogy mind a két parancsolatot tartsuk be. Mindenekelőtt szeretnünk kell Istent azáltal, hogy bízunk benne, hiszünk a jóságában, és engedelmeskedünk Igéjének – akkor is, ha nem értjük teljesen. Közben figyelnünk kell szívünk állapotára, s kérjük Isten segítségét, hogy az embereket is tudjuk jól szeretni.
Bevallom, nekem nehezen megy. Csak ha mindennap imádkozom, ha teljesen függök Istentől, ha minden nap rábízom, hogy munkálkodjék a lelkemben, akkor közelítek ahhoz, amit Jézus a két nagy parancsolatnak tart. De még így is, a legjobb napjaimon is, úgy érzem, nem tudom teljesíteni.
Neki hála, Isten sosem kér olyasmit, amihez ne nyújtana segítséget.
Szavai támogatnak, biztatnak. A Szentlélek irányít. És Isten szeretete és irgalma irántam, aki gyakran nagyon nem vagyok szeretnivaló, újra meg újra szembesít azzal, miért szeretem Őt, és miért hagyjam, hogy rajtam keresztül másoknak is megmutassa ugyanazt a szeretetet és irgalmat.

Uram, köszönöm, hogy szeretsz. Több szeretetet tanúsítasz irántam, mint amit megérdemlek. Segíts, kérlek, hogy jobban szeresselek, és szeressem azokat, akiket az életembe helyeztél. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: If I love God, Do I Have to Love People Too?
Encouragement for today, 2012. 11.16.
www.proverbs31.org/devotions

Ahol a csalódottság szárba szökken
Lysa TerKeurst

„Hozzád kiáltottak és megmenekültek, benned bíztak és nem csalatkoztak.” Zsolt 22,6

Termékeny terület húzódik vágyaink és a valóság között. Gyakran itt ver gyökeret és szökken szárba a csalódottság, a kiábrándultság, az elkeseredés.
Gimnazista koromban egyik osztálytársnőmnek volt egy nővére, akinek nagyon menő volt a frizurája. Rövidre nyírták, egyenes tincsek hulltak a homlokába az egyik oldalon. Ő volt számomra az idősebb nővér, aki mindig tudja, hogyan kell stílusosan öltözködni, viselkedni, akit követni lehet.
Úgy gondoltam, hogy a hajviselete teszi ilyen menővé. Mintha ez lenne az a pont, amiből kisarjad az életstílus, amire vágytam.
Igen, a frizurából.
Nem számít, hogy az ő haja vékony és könnyen alakítható. Nem számít, hogy az enyém vastag szálú és kezelhetetlen.
Nem számít, hogy az övé sima és egyenes szálú. Az sem, hogy az enyém jó esetben hullámos, de inkább göndör.
Lényegtelen, hogy az ő tincsei lágyan a homlokára hullnak. Az is, hogy az enyémek felfelé kunkorodnak.
Így van, a valóság nem számít.
Vágyaimmal a legmagasabb lécet céloztam meg, azt akartam, hogy szépen hulló, sima tincseim legyenek.
A fodrász szabni kezdte a hajamat. És szabta, és szabta. Aztán próbált meggyőzni, hogy PONTOSAN úgy nézek ki, mint a „nővérem” a képen.
De ez hazugság volt. Tudtam. Ő is tudta.
Mennyire el voltam keseredve, mekkora csalódottság burjánzott el a vágyaim és a valóság közti széles területen! Máig vannak rémálmaim arról a szörnyű frizuráról, s felébredve ijedten kapok a fejemhez, rajta van-e még a hajam. De a haj újranő. Idővel a rosszul levágott frizurát ki lehet javítani. Ez a csalódottság begyógyulhat.
Vannak ennél sokkal nehezebben kezelhető esetek. Talán a te lelkedben is jókora terület van egy beteljesületlen vágy és a jelenlegi valóság között. Ha igen, akkor ott bizonyára csalódottság szökött szárba.
A 23. zsoltár első verse így szól: „Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm.” A szűkölködöm (héber chacer) szó jelentése hiányt szenvedni valamiben, kiüresedni. Ha tehát az Úr az én pásztorom, nem üresedem ki. Nem élek a csalódottság állapotában, nem szikkasztanak ki a körülmények. Pedig – néha igen. És nem csak a frizurám miatt. Más dolgok hiányát is érzem. Fontos dolgokét.
Mit tegyek hát, hogy az Úr legeltetésének hatására összehúzódjék a vágyaim és a valóság közti tér?
Mikor csalódást érzek, átgondolok néhány kérdést:
Mit tanulhatok ebből? Lehet, hogy a csalódásban Isten akar velem találkozni (angol szójáték: disappointment=csalódás; appointment= találkozó). Ha Isten szándéka az, hogy meglássak, tanuljak valamit, hogy növekedjek a csalódás feldolgozása által, akkor nyitottnak kell lennem, hogy ezt észrevegyem.
Isten gyakran valamilyen hibámra mutat rá, amin változtatnom kell. Ha tudatosan Rá figyelek, könnyebben tudom helyreigazítani az elvárásaimat.
Lehet, hogy annyira lefoglal a rágódás amiatt, amim nincs, hogy elfelejtem értékelni, amim van, és hálát adni érte? Gyakran nem az okozza a csalódottságot, hogy a valóság rossz. Azért tud gyökeret verni a keserűség bennem, mert túl nagy a terület az elvárás és a valóság között, túlságosan magasra helyeztem vágyaim mércéjét.
Van-e valami, ami rajtam áll, amivel megszüntethetem a csalódottságot? Ha igen, kérjem Istent, adjon bátorságot, hogy megtegyem a szükséges lépéseket. Ostobaság, ha csak várom, hogy jobb legyen a helyzet, és nem teszek érte semmit. A valóság és a vágyaim közti tér csak akkor változhat meg, ha én is változom.
Visszakanyarodva a gimnáziumi frizurához. Kérlek, ha észreveszitek, hogy csudás kis fürtöcskékről ábrándozom – az élet bármely területén -, juttassátok eszembe azt a hajdani hajvágást. Kérlek. Szépen kérlek. Olyan szépen, hogy még hajzselét is raktam a tetejére.

Uram, köszönöm neked, hogy csalódásaimat fejlődésemre fordítod. Tudom, hogy egyedül Te vagy képes leszűkíteni a teret a vágyaim és a valóság között. Segíts, hogy bízzam Benned minden élethelyzetben, akkor is, ha ott helyben nem értem, mi miért történik. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: The Place Where Disappointment Grows
Encouragement for today, 2012.11.15.
www.proverbs31.org/devotions

Csúnyán viselkedő keresztény emberek
Lysa TerKeurst

„Jézus ezt felelte: "Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. Ezen a két parancson alapszik az egész törvény és a próféták." (Mt 22,37-39)

Nemrég átnéztem a megjegyzéseket egy közösségi oldalra feltett bejegyzés alatt. Többnyire biztatóak, kedvesek voltak. Nem mindenki értett egyet a szerzővel, de ők is civilizáltan közölték véleményüket.
Volt viszont egy harmadik csoport. Egy sokkal kisebb, de sokkal hangosabb csapat.
Ellentétes véleményüket ítélkező, lekezelő, éles szavakkal igyekeztek mások tudomására juttatni. S hogy mi ebben a legszomorúbb? Ezek is keresztények emberek voltak, akik más keresztényeket támadtak.
Őszintén, nem értem.
Képtelen vagyok felfogni. Ahogy olvastam a megjegyzéseket, az volt az érzésem, hogy ízekre akarják szedni a szerzőt, csak hogy a maguk nézőpontját igazolják. Hogy ők milyen okosak, s a másik keresztény ember mennyire tapló. Ráadásul arra hivatkoztak közben, hogy kötelességük „megvédeni Istent”.
De Isten nem igényli az emberek védelmét. Ő tőlünk szeretetet vár. Mások szeretetét is. A keresztény gorombaság, mely markát a másik torkán tartva igazolja önmagát, nem nevezhető szeretetnek.
Máté 22,36: „Mester, melyik a főparancs a törvényben?”
„Jézus ezt felelte: "Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. Ezen a két parancson alapszik az egész törvény és a próféták."
(Mt 22,37-39).
Igen, oda kell figyelnünk, hogy ne ferdítse el senki az Igazságot. De ezt óvatosan tegyük, nehogy mi magunk ártsunk közben az Igazságnak.
Reagálásunknak három dolgot kell tartalmaznia: igazságot, irgalmat és alázatosságot. "Megmondták neked, ó ember, mi a jó, és mit kíván tőled az Úr: Semmi mást, mint hogy váltsd tettekre az igazságot, szeresd hűségesen, és járj alázatosan a te Isteneddel." Mik 6,8
Nemrég olvastam az alábbi szövegrészletet, s eszembe juttatta Mikeásnak ezt a mondatát. „Helyes, ha az igazság fennmaradásáért küzdünk. De helytelen, ha egónk is színre lép: ha azt igyekszem bizonyítani, hogy erős vagyok, hogy a másik fölött állok, hogy én vagyok Isten igazságának legfőbb csendőre.” (Michael J. Wilkins)
Lehet, hogy az átlagosnál érzékenyebb vagyok erre a témára, mert velem is előfordult, hogy néhány munkatársam a Misszióban kemény, kegyetlen módon támadott és vádolt. Ebből a mocsokból jutott pár csepp az én világomba is.
Ez a harmadik csoport, aki követi ezeknek a növekedő misszióknak a fejlődését, talán azt hiszi, szavaik nem érnek el úgysem a közösségek vezetőihez. De talán még rosszabb, ha azt hiszik, hogy elérik és megsebzik őket. Mindkét eset nagyon fájdalmas.
Tudom, ez az egész nem csak a vezetőket érinti. Bármelyikünkkel megeshet, bármilyen élethelyzetben. Akármelyik oldalon állsz, akár te vagy túlságosan kritikus, akár téged támadott már meg maró szavakkal egy ismerős, egy családtag, egy munkatárs – az ilyen szavak minden érintettnek kárára vannak.
Nincs egyszerű megoldás. De ha ez a pár sor csak egy vagy két embert megállít és elgondolkoztat, mielőtt dühét a főnöke, egy családtagja vagy ismerőse felé kiokádná – már az is valami. Ha meg mindenekelőtt eszembe juttatja, hogy úgy váltsam tettekre az igazságot , hogy közben szeressek irgalmasan, és viselkedjem alázatosan – nos ez már jónak mondható.

Uram, köszönöm mindennapi irgalmadat és türelmedet. Segíts észrevennem, ha ítélkező vagyok másokkal szemben. A Te szeretetedet szeretném közvetíteni. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Christians Acting Ugly
Encouragement for today, 2012.11.20.
www.proverbs31.org/devotions

2013. március 1., péntek

Lélekerősítő levelek 110

El akarok menekülni
Lysa TerKeurst

„Ha hűségesen megtartjátok ezeket a törvényeket, amelyeket szabtam nektek, szeretitek az Urat, a ti Isteneteket, az ő útjain jártok, és ragaszkodtok hozzá, akkor az Úr ezeket a népeket mind kiűzi előttetek, s nálatok nagyobb és hatalmasabb népeknek a birtokába léptek.” MTörv 11,22-23

Az egyik legrosszabb hangulat, amit átélhetünk, mikor úgy érezzük, beragadtunk valahova. Egy helyzetbe, amiből nincs kiút. Nézek öt perccel, öt órával, öt nappal előre, és azt látom, hogy végig ugyanazok a nehézségek fognak ismétlődni újra meg újra, vég nélkül.
Próbálom megbökni magam, felébreszteni azt az énemet, amelyik mindig a dolgok jó oldalát keresi – de ez az énem nincs jelen.
Hirtelen úgy érzem, ez már mindig így lesz.
Rémület tör rám.
Ez történt, mikor a két nagyobbik lányom még igen kicsi volt. Hope 16 hónapos sem volt, mikor Ashley megszületett. Hálás voltam ezért a két csodálatos ajándékért. Nagyon szerettem őket.
De megtapasztaltam az anyaságnak ezt a másik oldalát is, amiről senki sem szólt előre. Nem került elő a baba-mama tanfolyamon, az orvosi rendelőben, és nem említették az anyukák sem beszélgetés közben.
A boldogság rózsaszín ködébe betört a fekete rémület.
Az a kétségbeejtő érzés, hogy ennek sosem lesz vége, az élet ezentúl az álmatlan éjszakák, a bűzlő pelenkák, a követelőző babasírások végeérhetetlen láncolata lesz.
Örökre.
Egyik este kiszaladtam a boltba. Bekanyarodtam a parkolóba, ami az áruház melletti étterem előtt volt. Beláttam a kivilágított helyiségbe. Normális emberek ültek odabenn. Nevettek. Ettek. Beszélgettek. Csinosan voltak öltözve, a hajuk is rendezett volt.
Megnéztem magam a visszapillantó tükörben, és sírni kezdtem. Nekem már ez az életem. Örökre.
Egy pillanatra az az őrült gondolatom támadt, hogy elmenekülök. Valahova nagyon messzire.
Aztán törékeny szívemre lecsapott a bűntudat: Isten meg fog büntetni ezért a gondolatért, és elveszi egyik gyermekemet. Lesújt rám az önzésem miatt.
Addig sírtam, míg már alig kaptam levegőt.
Nemrég eszembe jutott ez a jelenet, mikor megint azt éreztem, hogy beleragadtam egy nehéz helyzetbe, ami elszomorított. Ott álltam megint a rémület szélén, hogy ez már ezentúl mindig így lesz.
De felötlött az az esti sírás a kocsiban. A pelenkák és álmatlanság örökké tartó napjai. Az az időszak jött, és elmúlt. Ez fog történni most is.
Ez az élet ritmusa. Harcok és győzelmek árapálya.
Behunytam a szemem, és így suttogtam magamban: „Istenem, itt vagy? Ölelj át. Lehelj erőt gyenge akaratomba. Segíts, kérlek.”
Rájöttem abban a pillanatban, hogy Isten nem akar mást tőlem, csak hogy mindig Őt akarjam. Szeressem. Ismerjem el.
A harcok közben. A győzelmek közben. „Istenem, utálom azt, amiben vagyok. De Téged szeretlek. És ez elég ahhoz, hogy rakjam egyik lábamat a másik után, amíg ezen az időszakon is túljutok.”
„Ha hűségesen megtartjátok ezeket a törvényeket, amelyeket szabtam nektek, szeretitek az Urat, a ti Isteneteket, az ő útjain jártok, és ragaszkodtok hozzá, akkor az Úr ezeket a népeket mind kiűzi előttetek, s nálatok nagyobb és hatalmasabb népeknek a birtokába léptek.” (MTörv 11,22-23)
Tetszik a „ragaszkodtok” szó jelentése. Hozzá kell ragadni az Úrhoz az Írás szerint. A rám törő sötét rémület lazítani akarja ezt a köteléket. Hogy Isten legyen az utolsó a gondolataimban, amikor botladozom és elesem. De ha behunyom a szemem, és szólítom: „Istenem”, meghallva nevét kiűzi belőlem az ellenséget, ami el akar foglalni.
És akkor felismerem, hogy ez is csak egy múló időszak. Nem tart örökké. A helyzet nem változik meg egyik napról a másikra, de az, ahogy én tekintek rá, meg tud változni. S ha az eszemmel fölébe kerülök, akkor a szívemet is el tudom szakítani tőle.

Uram, köszönöm, hogy szeretsz, és megértő vagy velem a leggyengébb pillanataimban is. Segíts, hogy mindig tudjam, legyen bár nagy vagy kicsi a gond, amivel küzdenem kell, Te minden helyzetnek Ura vagy. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: I Want to Run Away
Encouragement for today, 2012. 11.01.
www.proverbs31.org/devotions

Megpróbáltatások
Suzie Eller

„Testvéreim, tartsátok nagy örömnek, ha különféle megpróbáltatások érnek benneteket. Tudjátok, hogy hitetek próbájának állhatatosság a gyümölcse.” Jak 1,2-3

Egyidőben ültettem el őket. Egyforma módon. Ugyanolyan gyöngéd szeretettel és gondoskodással. Mikor egyiket megöntöztem, a másikat is. Minden egyformán történt – szinte minden.
Egyik piros begóniatövet a kínai selyemmirtusz fa és a hortenziabokor közé, az eresz védelme alá ültettem, a másikat a járda mellé, ahol semmi sem védte a zuhogó esőtől, s a nap égető sugaraitól.
Nyár végén nagy volt a meglepetésem.
A fa és a bokor közé ültetett növényke, ami épp megfelelő mennyiségű esőt és szűrt fényt kapott, semmit sem növekedett.
Egy centit sem.
Szép volt, de semmit nem változott azóta, hogy elültettem.
Az elemek támadásának jobban kitett tő legalább hatszorosára nőtt az eredeti méretének.
Sötétzöld levelei begömbölyödtek, mintha be akarnák fogadni a tápláló vízcseppeket. Piros virágokat bontott minden irányba, s nagyon szépen mutatott a szürke betonjárda hátterében.
Ahogy elnéztem a két rubinszínű begóniát, magunkat láttam bennük.
Az utóbbi három hónap egyik megpróbáltatást hozta a másik után. Egy családtagunk betegséggel küzdött. Idősödő szüleink gondozása új kihívások elé állított. Mindkettőjüknek újfajta, szívünket elnehezítő odafigyelésre van szüksége, mert az új bajok nem oldhatók és nem szüntethetők meg. Nem láthattuk előre ezeket a dolgokat, s gyakran tanácstalanok vagyunk.
Ebben a nehéz időszakban közelebb kerültünk Istenhez, megtanuljuk, hogy rá kell bíznunk életünket és szeretteink életét az áradatban. Észrevettük azt is, hogy Istent nem rémítik meg a viharok. Ebben az időszakban, amikor sejtelmünk sincs, mikor fognak jóra fordulni a dolgok, Ő a vitorlánk, belekapaszkodunk, míg elvonulnak a viharfelhők.
Jó volna talán olyan védett életet élni, ami épp megfelelő mennyiségű esővel és napsütéssel jár egy eresz védelme alatt. Ugye, milyen szépen hangzik?
De Jakab levelének első sorai arra biztatnak, hogy örüljünk a megpróbáltatásoknak. Mert növekedésünket szolgálják.
Reményeink szerint a nehéz időszak vége felé közeledik, s mi rájöttünk, mit jelent bízni Istenben, és hűségesnek találni Őt.
Megtanultuk, mit jelent kezünket kérésre hajlítva tartani, hogy befogadjuk a felülről érkező táplálékot.
A megpróbáltatások jönni fognak. De miután elmúlnak, ha közben szorosan kapaszkodunk Istenbe, észrevesszük, hogy növekedtünk, mélyebbre kerültek gyökereink a hitben, s erősebbek vagyunk, mint azelőtt.
Amikor igazán kemény próbatétel ér, biztassuk egymást, hogy utána a kitartás gyönyörű virágait fogjuk hozni Isten hűséges gondoskodása alatt.

Uram, nehéz ez a próbatétel, de igyekszem lehetőségként tekinteni rá a hitben való növekedésre. Hálás vagyok Neked, hogy Te sohasem változol. Te biztos vagy akkor is, amikor az élet bizonytalanná válik. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: When You Face Trials
Encouragement for today, 2012.11.02.
www.proverbs31.org/devotions

A mérges gyökér
Wendy Blight

„Vigyázzatok, az Isten kegyelmét közületek senki le ne késse, nehogy valami mérges gyökér szárba szökkenjen, kárt okozzon, és sokakat megfertőzzön.” Zsid 12,15

Elöntött a méreg. Hogy képes ilyet kérdezni rólam – rólunk? Újraolvastam az emailt, ami tovább táplálta dühömet. Ahelyett, hogy válaszoltam volna azonnal, úgy döntöttem, továbbítom a férjemnek, és tanácsot kérek tőle. Nem tudtam volna magamra erőltetni a kedvességet a válaszadáshoz.
A férjemnek kiöntöttem a „hogy volt képes” gondolataimat. A méreg gyökeret eresztett bennem, ahogy írtam és írtam, kiokádva magamból az írással tovább ajzott bosszúságot. Mikor befejeztem, elégedetten néztem át a levelemet. Kimondtam mindent egy biztonságos helyen egy biztonságos személynek. Aztán rákattintottam az Elküld gombra.
Ebben a pillanatban a szemem a Címzett sorra esett. Nem akartam elhinni! A Továbbítás gomb helyett a Válasz gombot nyomtam meg. Minden sértettségemet, minden maró mérgemet a levél írójának küldtem el a férjem helyett.
Azt hittem, rosszul leszek. Még sosem éreztem ennyi háborgó érzést a lelkemben. Mit tegyek? Felhívtam a férjemet, szükségem volt a bölcsességére. Arra jutottunk, hogy írnom kell egy emailt, amiben elmagyarázom, mi történt, és bocsánatot kérek.
A legnehezebb levél volt, amit valaha írtam.
Azonnali kedves válaszától elállt a lélegzetem. Megköszönte a bocsánatkérést, és ezzel a mondattal zárta a levelét: „Megbocsátok, felejtsük el az egészet.”
Kicsordult a könnyem, mialatt a kedves szavak feloldották lelkemben a mérget, ami alig egy órája annyira kínzott.
Tudom, hogy megbántottam. Nagyon kemény szavak voltak a levelemben. Ő mégis azt választotta, hogy nem foglalkozik vele, és elnézi nekem a támadást.
Könnyen megfeledkezünk róla, hogy minden alkalommal, amikor megbántanak, lehetőségünk van választani. Isten elé vihetjük a fájdalmunkat, vagy elutasíthatjuk Isten segítségét, és ragaszkodunk sértettségünkhöz. Továbbadhatjuk a kegyelmet, vagy ápolhatjuk a keserűséget.
A keserűség olyan, mint a méreg, megfertőzi életünk minden területét. A Zsidókhoz írt levél szerzője mérgező gyökérhez hasonlítja a keserűséget, ami körbeszövi a szívünket, és nem csak a fertőzött területen, hanem életünk többi részén is bajt okoz.
És hiába tűnik úgy, mintha mérgünk, keserűségünk, meg-nem-bocsátásunk indokolt lenne, ez nem így van. Inkább fájdalmat okoz, és tönkreteszi a mi lelkünket is, és azét is, akinek nem akarunk megbocsátani.
Isten Igéje a megbocsátásra tanít, és arra utasít, hogy ne menjen le a nap a haragunk fölött. Ha csökönyösek vagyunk haragunkban, teret adunk a Sátánnak a lelkünkben és a kapcsolatainkban.
Ahelyett, hogy hagyta volna, hogy az ellenség teret nyerjen kettőnk között, barátnőm a megbocsátást választotta, kegyelmet nyújtott, és megakadályozta, hogy a méreg gyökeret eresszen.
Élő példája lett az Efézusi levélben említett jóságnak: „inkább legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.” (Ef 4,32.) Bölcs döntése segített túllépnem előző indulatomon, amit emailje keltett bennem.
Barátnőm kedves válasza megakadályozta, hogy a Sátán közénk férkőzzön. De példát adott alázatosságból is. Az ő reakciója megtanította, hogyan reagáljak máskor a bántásokra. Azóta imádkozom, hogy Isten kegyelme, és ne a mérgező keserűség gyökerezzék meg a szívemben.

Uram, vizsgálj meg, ismerd meg szívemet; tégy próbára, és fedd fel mérgező gondolataimat. Mutasd meg, ha van még bennem keserűség. Indíts, kérlek, megbocsátásra, segíts Szentlelked erejével megszabadulni a keserűségtől, hadd közvetítsem mások felé kegyelmedet. Jézus nevében, Ámen.

Wendy Blight: The Bitter Root
Encouragement for today, 2012.11.05.
www.proverbs31.org/devotions

Mennyei játékvezetőm
Micca Monda Campbell

„Töltsön el benneteket a reménység Istene teljes örömmel és békével a hitben, hogy a Szentlélek erejével bővelkedjetek a reményben.” Róm 15,13

Előfordult már, hogy valami nyugtalan érzés tört rád, és megakadályozta, hogy tovább lépj? Velem megtörtént. A férjemmel első közös otthonunkat kerestük. Több házat is megnéztünk, míg végül rátaláltunk a tökéletesre. Legalábbis azt hittük.
A szerződéskötés napján képtelen voltam aláírni a papírokat. Természetes, hogy az első ház vásárlásakor az ember izgatott és ideges, de nem tudtam úrrá lenni nyugtalanságomon. Engedélyt kértem, hogy egy percre négyszemközt maradjak a férjemmel, és kiderült, hogy ő is azt a hányingerfélét érzi a gyomra táján. Elhatároztuk, hogy visszakozunk.
Bölcs döntés volt. Néhány hónapra rá a férjem meghalt egy autóbalesetben. Ha megvettük volna a házat, egyedül képtelen lettem volna fizetni a részleteket, ráadásul el kellett tartanom újszülött gyermekünket és magamat. Ekkor világosodott meg. A nyugtalansággal, a békesség hiányával a szerződéskötés napján a Szentlélek irányított a jó döntés felé.
Te vagy én nem tudhatjuk, mit hoz a jövő. De Isten tudja. A Szentlélek által Isten irányítja a lépteinket a békesség érzésével vagy annak hiányával.
Mennyei segítőnk valahogy úgy működik az életünkben, mint egy játékvezető a kosárlabda mérkőzésen. Amíg a játékosok a pályán belül vannak, szabadon mozoghatnak bármerre. De ha valami nem úgy megy, ahogy kellene, vagy ha kívül kerül a labda a pályán, a játékvezető belefúj a sípjába. A sípszó megállítja a játékot, amíg a játékvezető helyre nem állítja a rendet, és vissza nem rakja a labdát a játékba.
Ugyanígy nekünk, neked és nekem is, van egy mennyei játékvezetőnk: a Szentlélek. Amikor elvész a békességed, jelzi, hogy állj meg, ne menj tovább. A Szentlélek belefújt a sípjába, és időt kér, hogy tudj irányt váltani. Néha a labda kívül kerül a pályán valami váratlan csapás miatt. Máskor te magad léped át a határvonalat engedve a kísértésnek, a bűnnek. A Szentlélek mindkét esetben megfújja a sípját, hogy magára vonja a figyelmedet. Ha bölcsek akarunk lenni, megvárjuk, hogy a játékvezető visszaállítsa a nyugalmunkat, és a „labdát” visszarakja a pályára. Ez úgy történik meg, hogy megvalljuk vétkünket, keressük az Úr arcát, és követjük útmutatását.
Bár a Szentlélek vezeti a játszmát, fontos tudni, hogy attól, hogy kívül kerülsz a pályán, Isten még nem fújja le a játékot. Mennyei játékvezetőnk mindig azon dolgozik, hogy visszaállítsa életünket a pályára.
Örülök, hogy annak idején a férjemmel hallgattunk a Szentlélek figyelmeztetésére, és nem vásároltuk meg a házat. Ezáltal sok bajtól és gondtól menekültünk meg a fiammal együtt. Megtanultam, hogy a helyes utat mindig nyugalom és békesség kíséri.

Uram, kérlek, világítsd meg az utamat, és adj bátorságot, hogy végigjárjam. Jézus nevében, Ámen.

Micca Monda Campbell: My Heavenly Referee
Encouragement for today, 2012. aug. 28.
www.proverbs31.org/devotions

Hogy beszélek a gyermekemmel?
Karen Ehman

„Szája bölcsességre nyílik, és nyelve jóságra tanít.” Péld 31,26

Észrevettem, hogy mikor felügyelek valakit, nem mindig vigyázok a nyelvemre.
Mondok egy példát. Múltnap el kellett mosogatni. Ez többnyire az én dolgom szokott lenni. Mindig megfelelő sorrendben mosogatom el az edényeket, a kevésbé koszosaktól kezdve az erősen szennyezettekig, ahogy a háztartás órán tanultam. Most viszont úgy gondoltam, hogy tíz felé közeledő drága kisfiam megérett a kihívásra.
Nem ellenkezett, mikor megkértem, mosogasson el. Nem volt tiszteletlen, nem húzta a lábát kényszeredetten, és nekilátott a munkának. Akkor miért akartam kemény hangon szólni rá, hogy rosszul csinálja?
Mert felbosszantott, hogy másként mosogat, mint én.
Kezdte a főzőedényekkel és a serpenyőkkel, aztán folytatta a tányérokkal és az evőeszközökkel. Végül tett még mosogatószert a vízhez, hogy felhabosítsa, és tisztára mosta a poharakat is. Munka közben nyalókát szopogatott, és megpróbált piramist építeni a műanyag csészékből.
Míg néztem ezt a rendhagyó folyamatot, éreztem, ahogy a bosszúság egyre nő bennem. Jóságnak nem tekinthető indulat készült kitörni a torkomból, olyan, amit nem érintett a Szentlélek simogatása. Ha nem kapok észbe időben, könnyen kitört volna belőlem az anyai düh: „Mi a fenét csinálsz? Tudhatnád, hogy sokkal több víz fogy, ha ebben a sorrendben mosogatod el az edényeket. A víz is hamarabb koszolódik!” és „Rakd már rendesen azokat a csuprokat! Hihetetlen! Minek kell mindig játszani munka közben! Szörnyen lassú vagy!”
Mi volt a háttérben? Én akartam fogni a gyeplőt, s kikívánkozó szavaim mögött ilyen gondolatok bújtak meg:
Csak úgy szabad mosogatni, ahogy én szoktam.
Ami ettől különbözik, az rossz.
Egy tíz év alatti gyermeket - aki valóban még gyermek, s figyelme könnyen a játék felé terelődik -, „lassúnak” tartok.
Minden alkalommal, mikor leszidunk egy gyermeket (nagyobb korukban is, és nem csak a sajátunkat), veszélybe sodorjuk a kapcsolatunkat vele, és elvetjük lelkében a kishitűség magvait. Elhiszi, hogy olyan, amilyennek az anyja tartja kimondott szavaival vagy csak sugallva: lusta, figyelmetlen, szórakozott, lassú.
Hasonlít ez ahhoz, amit mai alapigénkben olvasunk: „Szája bölcsességre nyílik, és nyelve jóságra tanít”?
Az ilyen jelenetek nem teszik boldog otthonná a házunkat, s megtanultam, hogy másként kezeljem ezeket a helyzeteket.
Térjünk hát vissza a mosogatóhoz, s játsszuk újra a jelenetet friss szemlélettel, Isten gyermekéhez méltó, Szentlélek-irányította módon, figyelembe véve a Péld 31,26 tanítását.
Látom, hogy a fiam rossz sorrendben mosogat, rögzítem magamban, hogy beszélgetnem kell majd vele erről, el kell magyaráznom, hogyan lehet vizet, pénzt, időt spórolni a mosogatással. Most viszont, mikor elkészül, megdicsérem, hisz korához és adottságaihoz mérten ügyesen elvégezte a feladatot. Méltányolom a készségességét, és külön kiemelem a szárítóra rakott építményt. „Nagyon ügyesen elrendezted az edényeket, úgy látom, szórakozni tudsz munka közben is. Szeretnék néha én is ilyen lenni.”
Mikor nehéz magamban tartani a bosszúságot, próbáljam néhány kérdéssel csillapítani magam:
Van ennek jelentősége most vagy később?
Számít-e az örökkévalóság szempontjából?
Vajon Isten nem engem akar valamire tanítani? Ha igen, mire?
Képes vagyok kivárni és megdicsérni a gyermeket, vagy leállítom, és szítom a lázadását?
Valóban olyasmi történt, amit meg kell beszélnem a gyermekemmel?
Nem csak uralkodni akarok rajta, s tisztázni az erőviszonyokat?

Egy interakció mindkettőnk számára tanulságos lehet. Nem kéne kárt okoznia, hiszen táplálhatja is a kapcsolatunkat. Lehet bölcs is. Jóságos. Nem elfecsérelt idő, nem lesz utána bűntudatunk, nem kell bevetni az ENSZ békefenntartóit.
Az ilyen anya nem uralkodni fog, hanem hasonlít a Példabeszédek 31 asszonyához. Nem lesz könnyű – hidd el, többnyire nagyon nem az -, de a Szentlélek segítségével igenis lehetséges.
Meg tudjuk tanulni, hogy bölcsességgel szóljunk, jóságra neveljünk. És akkor nem lesz szükség ragasztószalagra, hogy tartani tudjuk a szánkat!

Segíts, Uram, hogy sikerüljön a Szentlélek segítségével megszelídíteni a családtagjaimmal való interakcióimat. Jézus nevében, Ámen.

Karen Ehman: Me and My Mama Mouth
Encouragement for today, 2012.11.07.
www.proverbs31.org/devotions

A tetszeni vágyás sodrásában
Lysa TerKeurst

„Most tehát embereknek akarok kedvében járni vagy Istennek? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája.” Gal 1,10

Vesd fel a tetszeni vágyás témáját egy női csoportban, érdekes válaszokat fogsz kapni. Szinte mindenki azt mondja majd, hogy valamilyen szinten küzd vele. Azokról, akik eleinte azt mondják, számukra nem probléma, a beszélgetés végére kiderül, hogy legalább egy kapcsolatukban igenis jelen van.
A tetszeni vágyás meglétébe mintha beletörődnénk, és nem próbálunk küzdeni ellene.
Vajon miért?
Mert mind szeretnénk, ha szeretnének. Nincs is ezzel semmi baj. De míg haladunk a szeretet és elfogadás felé, nézzünk meg közelebbről két motivációt, ami a tetszeni vágyás mögött meghúzódhat.
Egyik motiváló erő a vágy, hogy továbbadjuk a szívünkből fakadó szeretetet. Mialatt szeretetet adunk, mi is szeretve érezzük magunkat. Ez jó dolog.
A másik motiváló tényező, ha azért adunk valamit, mert viszonzást remélünk: szeretetet. Ha szeretetet kapunk azért, amit teszünk, azon igyekszünk, hogy még többet tegyünk, hogy még többet kapjunk. Ez már veszélyes.
Ez a második motiváció okozza a gondot a tetszeni akarással. Jó dolog adni, hogy valaki szeretve érezze magát, boldog legyen, örüljön. De ha azért tesszük, mert viszonzást várunk, abból sok bajunk származik. Ha állandóan azon próbálkozunk, hogy szeretetet kapjunk, s ezért egyre többet vállalunk, biztos kimerülés lesz a vége.
Kimerül az, aki adja. Kimerül az, aki kapja. Kimerül maga a kapcsolat.
Ezt írja az Ef 5,8-10: „Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban:éljetek úgy, mint a világosság gyermekei. A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség. Ítéljétek meg tehát, mi kedves az Úrnak…”
Tetszik a felsorolás, mi az, ami jelzi, hogy a világosság gyermekei vagyunk: jóság, igazság, egyenesség – miközben igyekszünk eldönteni, mi kedves az Úrnak.
Jó volna, ha ezen a szűrőn át végezném minden tennivalómat. Akkor vagyok a tetszeni vágyás csapdájában, amikor rettegek attól, hogy igent mondjak, de képtelen vagyok nemet mondani.
Ha Isten tetszését keresem, fel kell tennem magamnak néhány kérdést, mielőtt bármit megteszek egy másik ember kedvéért. Helyes a motivációm? Igazak a szándékaim? Tiszták a reményeim?
Vagy más motivál:
Félelem – nem fog szeretni, ha nemet mondok.
Ferde szándék – ha megteszem neki, majd ő is hajlandó lesz….
Valótlan elvárások – hiszem, hogy ha többet nyújtok, meg lesz velem elégedve, és nagyon vágyom az elismerésére.
Minél jobban igyekszem mások kedvére tenni, annál nagyobb hatalma lesz rajtam a tetszeni vágyásnak. Minél jobban igyekszem rájönni, mi kedves az Úrnak, annál nagyobb hatalma lesz Neki az életemben.
Eldönthetem.

Uram, segíts megszabadulnom az állandó tetszeni akarástól. Irányítsd napi döntéseimet, mikor félelem, ferde szándék vagy valótlan elvárások akarnak vezetni. Azt akarom, hogy a Te tetszésed legyen a motiváló erőm, Atyám, és egyre nagyobb hatalommal uralkodj az életemben. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: The Rip Current of People-Pleasing
Encouragement for today, 2012.11.08.
www.proverbs31.org/devotions