Lélekerősítő levelek 110

El akarok menekülni
Lysa TerKeurst

„Ha hűségesen megtartjátok ezeket a törvényeket, amelyeket szabtam nektek, szeretitek az Urat, a ti Isteneteket, az ő útjain jártok, és ragaszkodtok hozzá, akkor az Úr ezeket a népeket mind kiűzi előttetek, s nálatok nagyobb és hatalmasabb népeknek a birtokába léptek.” MTörv 11,22-23

Az egyik legrosszabb hangulat, amit átélhetünk, mikor úgy érezzük, beragadtunk valahova. Egy helyzetbe, amiből nincs kiút. Nézek öt perccel, öt órával, öt nappal előre, és azt látom, hogy végig ugyanazok a nehézségek fognak ismétlődni újra meg újra, vég nélkül.
Próbálom megbökni magam, felébreszteni azt az énemet, amelyik mindig a dolgok jó oldalát keresi – de ez az énem nincs jelen.
Hirtelen úgy érzem, ez már mindig így lesz.
Rémület tör rám.
Ez történt, mikor a két nagyobbik lányom még igen kicsi volt. Hope 16 hónapos sem volt, mikor Ashley megszületett. Hálás voltam ezért a két csodálatos ajándékért. Nagyon szerettem őket.
De megtapasztaltam az anyaságnak ezt a másik oldalát is, amiről senki sem szólt előre. Nem került elő a baba-mama tanfolyamon, az orvosi rendelőben, és nem említették az anyukák sem beszélgetés közben.
A boldogság rózsaszín ködébe betört a fekete rémület.
Az a kétségbeejtő érzés, hogy ennek sosem lesz vége, az élet ezentúl az álmatlan éjszakák, a bűzlő pelenkák, a követelőző babasírások végeérhetetlen láncolata lesz.
Örökre.
Egyik este kiszaladtam a boltba. Bekanyarodtam a parkolóba, ami az áruház melletti étterem előtt volt. Beláttam a kivilágított helyiségbe. Normális emberek ültek odabenn. Nevettek. Ettek. Beszélgettek. Csinosan voltak öltözve, a hajuk is rendezett volt.
Megnéztem magam a visszapillantó tükörben, és sírni kezdtem. Nekem már ez az életem. Örökre.
Egy pillanatra az az őrült gondolatom támadt, hogy elmenekülök. Valahova nagyon messzire.
Aztán törékeny szívemre lecsapott a bűntudat: Isten meg fog büntetni ezért a gondolatért, és elveszi egyik gyermekemet. Lesújt rám az önzésem miatt.
Addig sírtam, míg már alig kaptam levegőt.
Nemrég eszembe jutott ez a jelenet, mikor megint azt éreztem, hogy beleragadtam egy nehéz helyzetbe, ami elszomorított. Ott álltam megint a rémület szélén, hogy ez már ezentúl mindig így lesz.
De felötlött az az esti sírás a kocsiban. A pelenkák és álmatlanság örökké tartó napjai. Az az időszak jött, és elmúlt. Ez fog történni most is.
Ez az élet ritmusa. Harcok és győzelmek árapálya.
Behunytam a szemem, és így suttogtam magamban: „Istenem, itt vagy? Ölelj át. Lehelj erőt gyenge akaratomba. Segíts, kérlek.”
Rájöttem abban a pillanatban, hogy Isten nem akar mást tőlem, csak hogy mindig Őt akarjam. Szeressem. Ismerjem el.
A harcok közben. A győzelmek közben. „Istenem, utálom azt, amiben vagyok. De Téged szeretlek. És ez elég ahhoz, hogy rakjam egyik lábamat a másik után, amíg ezen az időszakon is túljutok.”
„Ha hűségesen megtartjátok ezeket a törvényeket, amelyeket szabtam nektek, szeretitek az Urat, a ti Isteneteket, az ő útjain jártok, és ragaszkodtok hozzá, akkor az Úr ezeket a népeket mind kiűzi előttetek, s nálatok nagyobb és hatalmasabb népeknek a birtokába léptek.” (MTörv 11,22-23)
Tetszik a „ragaszkodtok” szó jelentése. Hozzá kell ragadni az Úrhoz az Írás szerint. A rám törő sötét rémület lazítani akarja ezt a köteléket. Hogy Isten legyen az utolsó a gondolataimban, amikor botladozom és elesem. De ha behunyom a szemem, és szólítom: „Istenem”, meghallva nevét kiűzi belőlem az ellenséget, ami el akar foglalni.
És akkor felismerem, hogy ez is csak egy múló időszak. Nem tart örökké. A helyzet nem változik meg egyik napról a másikra, de az, ahogy én tekintek rá, meg tud változni. S ha az eszemmel fölébe kerülök, akkor a szívemet is el tudom szakítani tőle.

Uram, köszönöm, hogy szeretsz, és megértő vagy velem a leggyengébb pillanataimban is. Segíts, hogy mindig tudjam, legyen bár nagy vagy kicsi a gond, amivel küzdenem kell, Te minden helyzetnek Ura vagy. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: I Want to Run Away
Encouragement for today, 2012. 11.01.
www.proverbs31.org/devotions

Megpróbáltatások
Suzie Eller

„Testvéreim, tartsátok nagy örömnek, ha különféle megpróbáltatások érnek benneteket. Tudjátok, hogy hitetek próbájának állhatatosság a gyümölcse.” Jak 1,2-3

Egyidőben ültettem el őket. Egyforma módon. Ugyanolyan gyöngéd szeretettel és gondoskodással. Mikor egyiket megöntöztem, a másikat is. Minden egyformán történt – szinte minden.
Egyik piros begóniatövet a kínai selyemmirtusz fa és a hortenziabokor közé, az eresz védelme alá ültettem, a másikat a járda mellé, ahol semmi sem védte a zuhogó esőtől, s a nap égető sugaraitól.
Nyár végén nagy volt a meglepetésem.
A fa és a bokor közé ültetett növényke, ami épp megfelelő mennyiségű esőt és szűrt fényt kapott, semmit sem növekedett.
Egy centit sem.
Szép volt, de semmit nem változott azóta, hogy elültettem.
Az elemek támadásának jobban kitett tő legalább hatszorosára nőtt az eredeti méretének.
Sötétzöld levelei begömbölyödtek, mintha be akarnák fogadni a tápláló vízcseppeket. Piros virágokat bontott minden irányba, s nagyon szépen mutatott a szürke betonjárda hátterében.
Ahogy elnéztem a két rubinszínű begóniát, magunkat láttam bennük.
Az utóbbi három hónap egyik megpróbáltatást hozta a másik után. Egy családtagunk betegséggel küzdött. Idősödő szüleink gondozása új kihívások elé állított. Mindkettőjüknek újfajta, szívünket elnehezítő odafigyelésre van szüksége, mert az új bajok nem oldhatók és nem szüntethetők meg. Nem láthattuk előre ezeket a dolgokat, s gyakran tanácstalanok vagyunk.
Ebben a nehéz időszakban közelebb kerültünk Istenhez, megtanuljuk, hogy rá kell bíznunk életünket és szeretteink életét az áradatban. Észrevettük azt is, hogy Istent nem rémítik meg a viharok. Ebben az időszakban, amikor sejtelmünk sincs, mikor fognak jóra fordulni a dolgok, Ő a vitorlánk, belekapaszkodunk, míg elvonulnak a viharfelhők.
Jó volna talán olyan védett életet élni, ami épp megfelelő mennyiségű esővel és napsütéssel jár egy eresz védelme alatt. Ugye, milyen szépen hangzik?
De Jakab levelének első sorai arra biztatnak, hogy örüljünk a megpróbáltatásoknak. Mert növekedésünket szolgálják.
Reményeink szerint a nehéz időszak vége felé közeledik, s mi rájöttünk, mit jelent bízni Istenben, és hűségesnek találni Őt.
Megtanultuk, mit jelent kezünket kérésre hajlítva tartani, hogy befogadjuk a felülről érkező táplálékot.
A megpróbáltatások jönni fognak. De miután elmúlnak, ha közben szorosan kapaszkodunk Istenbe, észrevesszük, hogy növekedtünk, mélyebbre kerültek gyökereink a hitben, s erősebbek vagyunk, mint azelőtt.
Amikor igazán kemény próbatétel ér, biztassuk egymást, hogy utána a kitartás gyönyörű virágait fogjuk hozni Isten hűséges gondoskodása alatt.

Uram, nehéz ez a próbatétel, de igyekszem lehetőségként tekinteni rá a hitben való növekedésre. Hálás vagyok Neked, hogy Te sohasem változol. Te biztos vagy akkor is, amikor az élet bizonytalanná válik. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: When You Face Trials
Encouragement for today, 2012.11.02.
www.proverbs31.org/devotions

A mérges gyökér
Wendy Blight

„Vigyázzatok, az Isten kegyelmét közületek senki le ne késse, nehogy valami mérges gyökér szárba szökkenjen, kárt okozzon, és sokakat megfertőzzön.” Zsid 12,15

Elöntött a méreg. Hogy képes ilyet kérdezni rólam – rólunk? Újraolvastam az emailt, ami tovább táplálta dühömet. Ahelyett, hogy válaszoltam volna azonnal, úgy döntöttem, továbbítom a férjemnek, és tanácsot kérek tőle. Nem tudtam volna magamra erőltetni a kedvességet a válaszadáshoz.
A férjemnek kiöntöttem a „hogy volt képes” gondolataimat. A méreg gyökeret eresztett bennem, ahogy írtam és írtam, kiokádva magamból az írással tovább ajzott bosszúságot. Mikor befejeztem, elégedetten néztem át a levelemet. Kimondtam mindent egy biztonságos helyen egy biztonságos személynek. Aztán rákattintottam az Elküld gombra.
Ebben a pillanatban a szemem a Címzett sorra esett. Nem akartam elhinni! A Továbbítás gomb helyett a Válasz gombot nyomtam meg. Minden sértettségemet, minden maró mérgemet a levél írójának küldtem el a férjem helyett.
Azt hittem, rosszul leszek. Még sosem éreztem ennyi háborgó érzést a lelkemben. Mit tegyek? Felhívtam a férjemet, szükségem volt a bölcsességére. Arra jutottunk, hogy írnom kell egy emailt, amiben elmagyarázom, mi történt, és bocsánatot kérek.
A legnehezebb levél volt, amit valaha írtam.
Azonnali kedves válaszától elállt a lélegzetem. Megköszönte a bocsánatkérést, és ezzel a mondattal zárta a levelét: „Megbocsátok, felejtsük el az egészet.”
Kicsordult a könnyem, mialatt a kedves szavak feloldották lelkemben a mérget, ami alig egy órája annyira kínzott.
Tudom, hogy megbántottam. Nagyon kemény szavak voltak a levelemben. Ő mégis azt választotta, hogy nem foglalkozik vele, és elnézi nekem a támadást.
Könnyen megfeledkezünk róla, hogy minden alkalommal, amikor megbántanak, lehetőségünk van választani. Isten elé vihetjük a fájdalmunkat, vagy elutasíthatjuk Isten segítségét, és ragaszkodunk sértettségünkhöz. Továbbadhatjuk a kegyelmet, vagy ápolhatjuk a keserűséget.
A keserűség olyan, mint a méreg, megfertőzi életünk minden területét. A Zsidókhoz írt levél szerzője mérgező gyökérhez hasonlítja a keserűséget, ami körbeszövi a szívünket, és nem csak a fertőzött területen, hanem életünk többi részén is bajt okoz.
És hiába tűnik úgy, mintha mérgünk, keserűségünk, meg-nem-bocsátásunk indokolt lenne, ez nem így van. Inkább fájdalmat okoz, és tönkreteszi a mi lelkünket is, és azét is, akinek nem akarunk megbocsátani.
Isten Igéje a megbocsátásra tanít, és arra utasít, hogy ne menjen le a nap a haragunk fölött. Ha csökönyösek vagyunk haragunkban, teret adunk a Sátánnak a lelkünkben és a kapcsolatainkban.
Ahelyett, hogy hagyta volna, hogy az ellenség teret nyerjen kettőnk között, barátnőm a megbocsátást választotta, kegyelmet nyújtott, és megakadályozta, hogy a méreg gyökeret eresszen.
Élő példája lett az Efézusi levélben említett jóságnak: „inkább legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.” (Ef 4,32.) Bölcs döntése segített túllépnem előző indulatomon, amit emailje keltett bennem.
Barátnőm kedves válasza megakadályozta, hogy a Sátán közénk férkőzzön. De példát adott alázatosságból is. Az ő reakciója megtanította, hogyan reagáljak máskor a bántásokra. Azóta imádkozom, hogy Isten kegyelme, és ne a mérgező keserűség gyökerezzék meg a szívemben.

Uram, vizsgálj meg, ismerd meg szívemet; tégy próbára, és fedd fel mérgező gondolataimat. Mutasd meg, ha van még bennem keserűség. Indíts, kérlek, megbocsátásra, segíts Szentlelked erejével megszabadulni a keserűségtől, hadd közvetítsem mások felé kegyelmedet. Jézus nevében, Ámen.

Wendy Blight: The Bitter Root
Encouragement for today, 2012.11.05.
www.proverbs31.org/devotions

Mennyei játékvezetőm
Micca Monda Campbell

„Töltsön el benneteket a reménység Istene teljes örömmel és békével a hitben, hogy a Szentlélek erejével bővelkedjetek a reményben.” Róm 15,13

Előfordult már, hogy valami nyugtalan érzés tört rád, és megakadályozta, hogy tovább lépj? Velem megtörtént. A férjemmel első közös otthonunkat kerestük. Több házat is megnéztünk, míg végül rátaláltunk a tökéletesre. Legalábbis azt hittük.
A szerződéskötés napján képtelen voltam aláírni a papírokat. Természetes, hogy az első ház vásárlásakor az ember izgatott és ideges, de nem tudtam úrrá lenni nyugtalanságomon. Engedélyt kértem, hogy egy percre négyszemközt maradjak a férjemmel, és kiderült, hogy ő is azt a hányingerfélét érzi a gyomra táján. Elhatároztuk, hogy visszakozunk.
Bölcs döntés volt. Néhány hónapra rá a férjem meghalt egy autóbalesetben. Ha megvettük volna a házat, egyedül képtelen lettem volna fizetni a részleteket, ráadásul el kellett tartanom újszülött gyermekünket és magamat. Ekkor világosodott meg. A nyugtalansággal, a békesség hiányával a szerződéskötés napján a Szentlélek irányított a jó döntés felé.
Te vagy én nem tudhatjuk, mit hoz a jövő. De Isten tudja. A Szentlélek által Isten irányítja a lépteinket a békesség érzésével vagy annak hiányával.
Mennyei segítőnk valahogy úgy működik az életünkben, mint egy játékvezető a kosárlabda mérkőzésen. Amíg a játékosok a pályán belül vannak, szabadon mozoghatnak bármerre. De ha valami nem úgy megy, ahogy kellene, vagy ha kívül kerül a labda a pályán, a játékvezető belefúj a sípjába. A sípszó megállítja a játékot, amíg a játékvezető helyre nem állítja a rendet, és vissza nem rakja a labdát a játékba.
Ugyanígy nekünk, neked és nekem is, van egy mennyei játékvezetőnk: a Szentlélek. Amikor elvész a békességed, jelzi, hogy állj meg, ne menj tovább. A Szentlélek belefújt a sípjába, és időt kér, hogy tudj irányt váltani. Néha a labda kívül kerül a pályán valami váratlan csapás miatt. Máskor te magad léped át a határvonalat engedve a kísértésnek, a bűnnek. A Szentlélek mindkét esetben megfújja a sípját, hogy magára vonja a figyelmedet. Ha bölcsek akarunk lenni, megvárjuk, hogy a játékvezető visszaállítsa a nyugalmunkat, és a „labdát” visszarakja a pályára. Ez úgy történik meg, hogy megvalljuk vétkünket, keressük az Úr arcát, és követjük útmutatását.
Bár a Szentlélek vezeti a játszmát, fontos tudni, hogy attól, hogy kívül kerülsz a pályán, Isten még nem fújja le a játékot. Mennyei játékvezetőnk mindig azon dolgozik, hogy visszaállítsa életünket a pályára.
Örülök, hogy annak idején a férjemmel hallgattunk a Szentlélek figyelmeztetésére, és nem vásároltuk meg a házat. Ezáltal sok bajtól és gondtól menekültünk meg a fiammal együtt. Megtanultam, hogy a helyes utat mindig nyugalom és békesség kíséri.

Uram, kérlek, világítsd meg az utamat, és adj bátorságot, hogy végigjárjam. Jézus nevében, Ámen.

Micca Monda Campbell: My Heavenly Referee
Encouragement for today, 2012. aug. 28.
www.proverbs31.org/devotions

Hogy beszélek a gyermekemmel?
Karen Ehman

„Szája bölcsességre nyílik, és nyelve jóságra tanít.” Péld 31,26

Észrevettem, hogy mikor felügyelek valakit, nem mindig vigyázok a nyelvemre.
Mondok egy példát. Múltnap el kellett mosogatni. Ez többnyire az én dolgom szokott lenni. Mindig megfelelő sorrendben mosogatom el az edényeket, a kevésbé koszosaktól kezdve az erősen szennyezettekig, ahogy a háztartás órán tanultam. Most viszont úgy gondoltam, hogy tíz felé közeledő drága kisfiam megérett a kihívásra.
Nem ellenkezett, mikor megkértem, mosogasson el. Nem volt tiszteletlen, nem húzta a lábát kényszeredetten, és nekilátott a munkának. Akkor miért akartam kemény hangon szólni rá, hogy rosszul csinálja?
Mert felbosszantott, hogy másként mosogat, mint én.
Kezdte a főzőedényekkel és a serpenyőkkel, aztán folytatta a tányérokkal és az evőeszközökkel. Végül tett még mosogatószert a vízhez, hogy felhabosítsa, és tisztára mosta a poharakat is. Munka közben nyalókát szopogatott, és megpróbált piramist építeni a műanyag csészékből.
Míg néztem ezt a rendhagyó folyamatot, éreztem, ahogy a bosszúság egyre nő bennem. Jóságnak nem tekinthető indulat készült kitörni a torkomból, olyan, amit nem érintett a Szentlélek simogatása. Ha nem kapok észbe időben, könnyen kitört volna belőlem az anyai düh: „Mi a fenét csinálsz? Tudhatnád, hogy sokkal több víz fogy, ha ebben a sorrendben mosogatod el az edényeket. A víz is hamarabb koszolódik!” és „Rakd már rendesen azokat a csuprokat! Hihetetlen! Minek kell mindig játszani munka közben! Szörnyen lassú vagy!”
Mi volt a háttérben? Én akartam fogni a gyeplőt, s kikívánkozó szavaim mögött ilyen gondolatok bújtak meg:
Csak úgy szabad mosogatni, ahogy én szoktam.
Ami ettől különbözik, az rossz.
Egy tíz év alatti gyermeket - aki valóban még gyermek, s figyelme könnyen a játék felé terelődik -, „lassúnak” tartok.
Minden alkalommal, mikor leszidunk egy gyermeket (nagyobb korukban is, és nem csak a sajátunkat), veszélybe sodorjuk a kapcsolatunkat vele, és elvetjük lelkében a kishitűség magvait. Elhiszi, hogy olyan, amilyennek az anyja tartja kimondott szavaival vagy csak sugallva: lusta, figyelmetlen, szórakozott, lassú.
Hasonlít ez ahhoz, amit mai alapigénkben olvasunk: „Szája bölcsességre nyílik, és nyelve jóságra tanít”?
Az ilyen jelenetek nem teszik boldog otthonná a házunkat, s megtanultam, hogy másként kezeljem ezeket a helyzeteket.
Térjünk hát vissza a mosogatóhoz, s játsszuk újra a jelenetet friss szemlélettel, Isten gyermekéhez méltó, Szentlélek-irányította módon, figyelembe véve a Péld 31,26 tanítását.
Látom, hogy a fiam rossz sorrendben mosogat, rögzítem magamban, hogy beszélgetnem kell majd vele erről, el kell magyaráznom, hogyan lehet vizet, pénzt, időt spórolni a mosogatással. Most viszont, mikor elkészül, megdicsérem, hisz korához és adottságaihoz mérten ügyesen elvégezte a feladatot. Méltányolom a készségességét, és külön kiemelem a szárítóra rakott építményt. „Nagyon ügyesen elrendezted az edényeket, úgy látom, szórakozni tudsz munka közben is. Szeretnék néha én is ilyen lenni.”
Mikor nehéz magamban tartani a bosszúságot, próbáljam néhány kérdéssel csillapítani magam:
Van ennek jelentősége most vagy később?
Számít-e az örökkévalóság szempontjából?
Vajon Isten nem engem akar valamire tanítani? Ha igen, mire?
Képes vagyok kivárni és megdicsérni a gyermeket, vagy leállítom, és szítom a lázadását?
Valóban olyasmi történt, amit meg kell beszélnem a gyermekemmel?
Nem csak uralkodni akarok rajta, s tisztázni az erőviszonyokat?
Egy interakció mindkettőnk számára tanulságos lehet. Nem kéne kárt okoznia, hiszen táplálhatja is a kapcsolatunkat. Lehet bölcs is. Jóságos. Nem elfecsérelt idő, nem lesz utána bűntudatunk, nem kell bevetni az ENSZ békefenntartóit.
Az ilyen anya nem uralkodni fog, hanem hasonlít a Példabeszédek 31 asszonyához. Nem lesz könnyű – hidd el, többnyire nagyon nem az -, de a Szentlélek segítségével igenis lehetséges.
Meg tudjuk tanulni, hogy bölcsességgel szóljunk, jóságra neveljünk. És akkor nem lesz szükség ragasztószalagra, hogy tartani tudjuk a szánkat!

Segíts, Uram, hogy sikerüljön a Szentlélek segítségével megszelídíteni a családtagjaimmal való interakcióimat. Jézus nevében, Ámen.

Karen Ehman: Me and My Mama Mouth
Encouragement for today, 2012.11.07.
www.proverbs31.org/devotions

A tetszeni vágyás sodrásában
Lysa TerKeurst

„Most tehát embereknek akarok kedvében járni vagy Istennek? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája.” Gal 1,10

Vesd fel a tetszeni vágyás témáját egy női csoportban, érdekes válaszokat fogsz kapni. Szinte mindenki azt mondja majd, hogy valamilyen szinten küzd vele. Azokról, akik eleinte azt mondják, számukra nem probléma, a beszélgetés végére kiderül, hogy legalább egy kapcsolatukban igenis jelen van.
A tetszeni vágyás meglétébe mintha beletörődnénk, és nem próbálunk küzdeni ellene.
Vajon miért?
Mert mind szeretnénk, ha szeretnének. Nincs is ezzel semmi baj. De míg haladunk a szeretet és elfogadás felé, nézzünk meg közelebbről két motivációt, ami a tetszeni vágyás mögött meghúzódhat.
Egyik motiváló erő a vágy, hogy továbbadjuk a szívünkből fakadó szeretetet. Mialatt szeretetet adunk, mi is szeretve érezzük magunkat. Ez jó dolog.
A másik motiváló tényező, ha azért adunk valamit, mert viszonzást remélünk: szeretetet. Ha szeretetet kapunk azért, amit teszünk, azon igyekszünk, hogy még többet tegyünk, hogy még többet kapjunk. Ez már veszélyes.
Ez a második motiváció okozza a gondot a tetszeni akarással. Jó dolog adni, hogy valaki szeretve érezze magát, boldog legyen, örüljön. De ha azért tesszük, mert viszonzást várunk, abból sok bajunk származik. Ha állandóan azon próbálkozunk, hogy szeretetet kapjunk, s ezért egyre többet vállalunk, biztos kimerülés lesz a vége.
Kimerül az, aki adja. Kimerül az, aki kapja. Kimerül maga a kapcsolat.
Ezt írja az Ef 5,8-10: „Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban:éljetek úgy, mint a világosság gyermekei. A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség. Ítéljétek meg tehát, mi kedves az Úrnak…”
Tetszik a felsorolás, mi az, ami jelzi, hogy a világosság gyermekei vagyunk: jóság, igazság, egyenesség – miközben igyekszünk eldönteni, mi kedves az Úrnak.
Jó volna, ha ezen a szűrőn át végezném minden tennivalómat. Akkor vagyok a tetszeni vágyás csapdájában, amikor rettegek attól, hogy igent mondjak, de képtelen vagyok nemet mondani.
Ha Isten tetszését keresem, fel kell tennem magamnak néhány kérdést, mielőtt bármit megteszek egy másik ember kedvéért. Helyes a motivációm? Igazak a szándékaim? Tiszták a reményeim?
Vagy más motivál:
Félelem – nem fog szeretni, ha nemet mondok.
Ferde szándék – ha megteszem neki, majd ő is hajlandó lesz….
Valótlan elvárások – hiszem, hogy ha többet nyújtok, meg lesz velem elégedve, és nagyon vágyom az elismerésére.
Minél jobban igyekszem mások kedvére tenni, annál nagyobb hatalma lesz rajtam a tetszeni vágyásnak. Minél jobban igyekszem rájönni, mi kedves az Úrnak, annál nagyobb hatalma lesz Neki az életemben.
Eldönthetem.

Uram, segíts megszabadulnom az állandó tetszeni akarástól. Irányítsd napi döntéseimet, mikor félelem, ferde szándék vagy valótlan elvárások akarnak vezetni. Azt akarom, hogy a Te tetszésed legyen a motiváló erőm, Atyám, és egyre nagyobb hatalommal uralkodj az életemben. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: The Rip Current of People-Pleasing
Encouragement for today, 2012.11.08.
www.proverbs31.org/devotions