Bíznom kell Benne
Nicki Koziarz
„De én bízom benned, Uram, vallom: Te vagy Istenem!” Zsolt 31,15
A hírtől, amit kaptam, úgy megfájdult a szívem, mint még soha. Semmi sem lesz többé olyan, mint eddig.
Beültem a piros dzsipembe, bekattintottam a biztonsági övet, és nekiindultam a sötét országútnak. Tiszta volt az éjszakai égbolt, de alig láttam valamit a könnyektől, amik ellepték a szememet, s végigcsurogtak az arcomon.
Kikapcsoltam a rádiót és odakiáltottam az Úrnak: „Miért?! Miért hagytad, hogy ez megtörténjen?”
Megnyomtam a féket, félrehúzódtam az útról, és megállítottam a kocsit.
A levegő hideg volt, a csend hátborzongató.
Bízol bennem? Mintha Isten suttogta volna.
A kérdés áthatolt kételkedésem, szkeptikusságom rétegein. Az igazat megvallva, nem bíztam Istenben.
Ó, amikor minden jól ment, amikor könnyű volt az élet, persze, hogy bíztam Benne. De életem legmélyebb pillanatában? Nem mondhatom, hogy bíztam.
Jó volna most azzal folytatni, hogy Jézus megjelent nekem akkor éjjel a kocsiban, és soha többé nem kételkedtem Istenben. De ez igencsak messze van az igazságtól.
Évek teltek el, mire újra azt mondhattam, hogy bízom Istenben. És még ma is előfordul, hogy megtántorodom.
Miért olyan nehéz bízni Istenben?
A nyilvánvaló válasz: mert nem látjuk Őt.
A nyilvánvaló magyarázat erre: igen, mert Isten titokzatos.
Vagy a sokszor hallott: Isten útjai nem a mi útjaink.
Ma már úgy gondolom, Istenben bízni sokkal többet jelent, mint elfogadni egy választ.
A bizalom Istenben hozzáállás, szándék.
Igazából akkor éjjel azt akartam mondani Istennek, hogy „Nagyobb szükségem van arra, hogy bízzam Benned, mint valaha”. De a lelkem és a nyelvem nem tudott összekapcsolódni ebben a gondolatban.
Szükségem van arra, hogy bízzam Benned.
Amikor elbizonytalanodunk, amikor félünk, megerősíthet, ha szavakkal kifejezzük ezt a szükségünket.
Ahogy igyekszem egyre jobban bízni Istenben, hangosan mondok ilyen mondatokat:
Jézus, bíznom kell abban, hogy mindezt a javamra fogod fordítani. (Róm 8,28).
Jézus, bíznom kell Benned, hogy megvívhassam ezt a harcot (Kiv 14,14).
Jézus, bíznom kell abban, hogy ellátsz minden szükségessel ehhez a feladathoz (Fil 4,19).
Akkor éjjel bizalmam hiánya részben az én hibám volt. Messze estem Istentől – és mégis, abban a kétségbeesett pillanatban Hozzá fordultam. Azt kell hinnem, hogy Isten hűségét és jelenlétét leginkább azokban a pillanatokban tapasztalhatjuk meg, amikor teljesen összeomlunk, s oda merünk fordulni Hozzá, és igyekszünk bízni Benne.
Neked miért kell most nagyon bíznod Jézusban?
Uram, hálás vagyok a bizalomért, amit felajánlasz nekem. Kérlek szépen, segíts, hogy életem minden apró részletében egyre jobban bízni tudjak Benned. Jézus nevében, Ámen.
Nicki Koziarz: When I Need to Trust Him
Encouragement for today, 2012.08.31.
www.proverbs31.org/devotions
Erre valók a barátok
Suzie Eller
„Hallottátok, hogy megmondatott: Szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek, hogy ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem annak, aki arcul üt jobb felől, tartsd oda a másik arcodat is.” Mt 5,38
Jack elém tolta a papírokat az asztalon. Két szemöldöke összeért, ahogy szúrósan rám nézett.
„Mi baj?”- kérdeztem.
„Legközelebb, ha valamit meg akarsz változtatni, előbb kérdezd meg” – morogta, majd sarkon fordult.
Apró kis változtatás. De hát ezért kaptam a fizetésemet. Nem mintha váratlanul ért volna. Egyik munkatársam előre figyelmeztetett: „Személyesen felelős legalább két kollégánk távozásáért.”
Ahogy múlt az idő, egyre jobban nehezteltem Jack-re, pedig ez ellentétben állt azzal, amiben hittem: nyújtsd oda a másik arcodat is, és szeresd ellenségedet.
Gyakran igazolva láttam az érzéseimet. Sok alkalma lett volna rá, hogy kedves legyen, ő mégis arcomra csapott a szavaival, bármelyiket tartottam felé.
Máskor meg bűntudatom volt, és imádkoztam, hogy múljanak el ellenséges érzéseim Jack-kel szemben. Pedig valljuk be az igazat, inkább akartam megmondani neki a magamét, mint hogy szeressem.
Tudtam, hogy meg kell kapnia, amit megérdemel. Bementem az irodájába, hogy majd én megmondom neki. Ahogy kinyílt az ajtó, Jack felnézett:
„Mi van?” – kérdezte élesen.
Istenem, segíts, imádkoztam.
„Jack, senkitől nem néztem még el, hogy úgy beszéljen velem, ahogy te szoktál. Szakmailag helytelen, amit teszel, és én is hibázom, ha hagyom.”
Láthatod, hiába akartam neki odamondani szemtől szembe úgy, ahogy ő szokta, képtelen voltam rá. Mert nemrég az Úr újra elém adta, amit tanított a Máté 5,38-ban.
A Törvény idején a büntetésnek illeszkednie kellett a bűnhöz. A farizeusok előbb szó szerint értelmezték, majd szigorították ezt a szabályt. Ha valaki ellopott egy kenyeret, mert éhes volt, büntetése már túlnőtt a bűnén: levágták a kezét.
A szemet szemért törvénye helyett Jézus azt tanította, hogy ha találkozunk egy gonosz valakivel (aki lehet egy kötekedő ember, egy aljas ismerős, valaki, aki uralkodni akar rajtad, vagy rosszat forgat a fejében), és megüti a jobb arcodat, erőszakos válasz helyett tedd az ellenkezőjét.
A kötekedő embernek válaszolj kedvességgel.
Ahhoz, aki állandóan ingerel, légy türelmes.
Ez nem csak szemben állt a farizeusok Törvény-értelmezésével, de békés reagálásra tanít, ami az önuralommal és kedvességgel elvágja az erőszakos cselekedetek láncolatát.
„Jack, megígérek valamit. Én mindig tisztelettudóan és kedvesen fogok viselkedni veled. Megérdemled. Mert erre valók a barátok.” Felálltam a székről, és elhagytam a szobát.
Egy évvel később megtudtam, hogy mellrákom van. Harminckét éves voltam, három aranyos kisgyermekkel. Megrémültem. A műtét, a kemó és a sugarazás után sem volt jó a diagnózis.
Az emberek nem tudták, mit mondjanak, hogyan viselkedjenek. Féltettek. Egy-egy alkalommal annyira sötétnek tűntek a kilátások, hogy Istenhez könyörögtem egyetlen reménysugárért.
Az utolsó, kórházban töltött napon a kórterem ajtaján beáramló fényt elsötétítette egy férfialak. Jack állt gyámoltalanul a küszöbön. Odajött az ágyamhoz, és szó nélkül az éjjeliszekrényre tett egy csomagot. Néhány virághagyma volt benne.
„Tulipánhagymák” – köszörülte meg a torkát. „Ha hazamész most, ültesd ki őket a kertbe, tavasszal majd kibújnak.” Testsúlyát áttette a másik lábára, és folytatta: „Csak azt akarom, hogy tudd, én hiszem, hogy látni fogod, amikor kibújnak.”
Épp ezekre a szavakra volt szükségem. Ez volt a reménysugár, amit kértem.
Következő tavaszon végignéztem, ahogy a fiatal tulipánok áttörik a talajt, aztán az azt követő tavaszon is. Idén már 21 éve gyógyult vagyok.
Egy alkalommal, sok évvel ezelőtt imádkoztam a reményt adó szavakért, és egy szűkszavú férfi épp azt mondta és tette, amit kellett.
Hát nem erre valók a barátok?
Uram, köszönöm, hogy barátom vagy még azokon a napokon is, amikor tüskés vagyok. Te türelmes vagy. Kedves vagy. Segíts, hogy egyre jobban hasonlítsak Hozzád. Jézus nevében, Ámen.
Suzie Eller: That’s What Friends Do
Encouragement for Today, 2012.okt.24.
www.proverbs31.org/devotions
Ha fel akarom adni
Lysa TerKeurst
„Így kezdett beszélni: ’Ide figyeljetek egész Júda, Jeruzsálem lakói és te is Jehosafát király! Ezt üzeni nektek az Úr: Ne féljetek, és ne is rettegjetek ettől a nagy sokaságtól, mert nem nektek kell ellenük harcolnotok, hanem az Istennek.” 2Krón 20,15
Együtt nyaraltunk valamennyien az Adirondackon, és mikor a mozgásmániás barátaink meghívtak egy mérsékelten nehéz családi túrára, kiváló ötletnek tartottuk.
Kiderült, hogy ők a mérsékelt szót egészen másként értik, mint én. Őszintén szólva, mintha nem ugyanarról a bolygóról származnánk.
Bárminek nevezhetném azt a túrát, de mérsékeltnek aztán nem.
Mikor először hallottam az ötletet, egy kanyargós, enyhén emelkedő ösvényt láttam a szemem előtt. A valóság viszont leginkább sziklamászásra hasonlított, ahol kiálló köveken és gyökereken kapaszkodtunk felfelé. Nem vicc.
Olyan magasan jártunk, hogy a tüdőm nem akart tágulni, össze volt nyomva, örültem, ha egy gyűszűnyi levegőt bele tudok préselni. Jó, mi? Beszélgetésről szó sem lehetett. Csak egy-egy nyögésre futotta, mialatt levegőért küzdöttem.
Fel, fel, egyre feljebb. Szembejött egy másik csapat, és vidáman odakiáltottak: „Már majdnem a felénél tartanak!” Felénél? Hogyhogy a felénél? Fel akartam adni.
Aztán csak nyomtam, toltam, húztam magam előre, megfeszített izmokkal. Dohogtam magamban, meg voltam sértődve. Aztán végre felértünk. Kezemet az oldalamhoz nyomva előre hajoltam, s nem értettem, hogy lehet, hogy valaki, aki szinte minden nap fut hat kilométert, ilyen cudarul nincs formában.
A gravitációval szemben megmászni a hegyet nagyon nehéz volt. Valóban nagyon nehéz. Az ereszkedés viszont egészen más élményt nyújtott. Ugyanazokon a köveken, ugyanazokon a gyökereken lépkedtem, de alig éreztem a stresszt. Élveztem a haladást. Gyönyörködni tudtam a tájban, s még arra is volt levegőm, hogy beszélgessek.
Úgy félúton jártunk, mikor rádöbbentem, mennyire hasonló a keresztény menetelésem. A hegyről indulva, a gravitáció segítségével, sokkal könnyebb volt az út, mint alulról felfelé, szemben a gravitációval. Hiába ugyanaz az út, a gravitáció áramában haladni százszor jobb volt.
Épp mint mikor valami nehézséggel szembesülök az életben. Isten erejének áramlatában sokkal könnyebb, mint szembeszegülni az Ő erejével. Akkor tudok Isten erejének áramlatában haladni a legnehezebb körülmények között is, ha állandóan keresem az ő akaratát, hogy annak engedelmeskedjem.
Így is meg kell tennem az utat a nehézségeken át, de már nem csak a saját erőmre támaszkodom. Az a dolgom, hogy engedelmeskedjem Istennek, kapcsolódjam az Igéhez, és az Ő útjai szerint járjak – ne a világ útmutatását kövessem. Isten, a maga módján, a maga idejében, mindent megold.
Ez történt Jehosafát királlyal a Krónikák második könyve 20. fejezetében. Ijesztő volt a helyzet. Három ország egyesítette csapatait komoly hadsereggé, hogy megtámadják Jehosafát kis csapatát Júdában. Ha valaha volt szorult helyzetben király, hát ez olyan volt. Kétségbeeshetett volna, de Jehosafáttal nem ez történt.
Cselekedeteit, válaszreakcióit Isten erejének áramlásához igazította. Biztos vagyok benne, hogy ha csak saját korlátolt erejére, csapata kis számára hagyatkozva próbálta volna megoldani a helyzetet, feladta volna. Sokszorosan többen voltak az ellenség táborában. De ahelyett, hogy csak magukat számolták volna, a júdaiak beszámították Istent is, és szilárdan az Ő utasításai szerint akartak cselekedni.
Isten rendjében akarok részt venni ahelyett, hogy a csüggedés és félelem világában fuldokolnék. És akkor nem kell dohognom, duzzognom, mint mikor csak a magam feje szerint akarom megoldani a gondjaimat.
Elhatároztam, hogy mindig az áramlás irányában fogok haladni.
Uram, segíts, hogy mindig tudatában legyek annak, hogy Te kézben tartod a dolgokat, én viszont nem látok előre. Segíts, hogy igent tudjak mondani végzéseidre akkor is, amikor nehéz. Segíts, hogy nemet tudjak mondani mindenre, ami nem illik össze a Te Igéddel. Jézus nevében, Ámen.
Lysa TerKeurst: When I Want to Quit
Encouragement for today, 2012. október 25.
www.proverbs31/devotions
Csillogó vallomás
Rachel Olsen
„A becsületeseket feddhetetlenség vezeti, de a hűtleneket elpusztítja hamisságuk.” Péld 11,3
Gyorsan felhúztam a kisujjamra a tűzvörös köves gyűrűt. Hátam mögött összekulcsolt kézzel kisétáltam az üzletből anyuval, s beszálltunk a kocsiba.
Anyu szeme az úton, a kezemet az ölembe tehettem, s megcsodálhattam szerzeményemet.
Valamilyen szinten tudatában voltam, hogy rosszat tettem, mert nem kérdeztem meg anyutól, hogy elvehetem-e a gyűrűt. És persze nem is fizettem érte – ötéves voltam. Ám az üzlet, ahonnan elhoztam, a szüleimé volt. Tehát akkor az enyém is, nem? És nekem szólt a gyűrű, még a nevem is rajta volt.
Ötéves korban már nem olyan kicsi az ember, hogy ne tudjon gondolkozni.
És nem olyan kicsi, hogy ne hallott volna a becsületességről.
Sokszor hallottam, hogy a becsületesség az, amit akkor csinálsz, mikor senki sem lát.
Mikor senki nem nézett oda, én elloptam egy gyűrűt.
Anyu észrevette ujjamon a gyűrűt, és megkérdezte, honnan van. Ha jól emlékszem, azt mondtam, hogy egy barátnőm adta. De ő tudta az igazságot, csak úgy tett, mintha nem tudná. Azt mondta, ha nem mondom meg az igazat, sem ő, sem mások nem fognak bízni bennem. Meg azt is mondta, hogy ha nem vallom be a vétkeimet, és nem hozom helyre, akkor nagyon rosszul fogom érezni magam. Arra intett kedvesen, hogy ha elnyomom magamban a bűntudatot, ez meg fogja keményíteni a szívemet.
Kértem anyut, forduljunk meg, mert vissza akarok menni az üzletbe. Mikor megérkeztünk, nem engedte, hogy szó nélkül visszategyem a gyűrűt a pultra. Azt kérte, menjek oda az eladó nénihez, mondjam el, mit tettem, és kérjek bocsánatot.
Viaskodtam magammal. Egyik részem szeretett volna tiszta lenni, másik részem viszont nem akarta, hogy a néni rosszat gondoljon rólam a lopás miatt. Nagyon szeretek a boltunkba járni – mindenki nagyon kedves hozzám. Kényeztetnek, dicsérik a ruhámat, a gödröcskét az arcomon. Cukorkát vagy rágót adnak a táskájukból.
Féltem, hogy ha bevallom, amit tettem, többé nem lesznek kedvesek hozzám.
Billy Graham mondja valahol: „A becsületesség a ragasztó, amely összefogja az életvitelünket. Igyekezzünk állandóan épségben megőrizni. Ha elveszítjük a vagyonunkat, semmit sem veszítünk. Ha elveszítjük az egészségünket, valamit elveszítünk. De ha a becsületünket veszítjük el, minden elvész.”
A Példabeszédek könyve 11,3 így fogalmaz: „A becsületeseket feddhetetlenség vezeti, de a hűtleneket elpusztítja hamisságuk.”
Nagyon izgultam, ahogy a pultra tettem a gyűrűt, és megmondtam az eladónak, hogy előzőleg magammal vittem. Összeráncolta a szemöldökét, figyelmeztetett, hogy rosszat tettem, és hogy ez soha többé ne forduljon elő. Aztán elmosolyodott, lehajolt, az ölébe vett, és azt mondta, hogy az ellopott dolgok elveszítik a csillogásukat, de egy becsületes kislány soha.
Ötéves kis szívem arra vágyott, hogy csillogó kislány legyen. (S felnőtt szívem se változott sokat.)
Ha te is erre vágysz, döntsd el előre, hogy helyesen cselekszel. Igazat mondasz. Kerülöd a kísértéseket. Szerény leszel, nagylelkű, és persze nem lopsz soha.
Néha nehéz becsületesnek lenni, néha nagy árat fizetünk érte, de a becsületesség mindig biztonságos úton vezet. Jézus azt mondta, ha kitartunk benne, meglátjuk az Istent (Mt 5,8). És segít, hogy ragyogni tudjunk.
Uram, szeretnék tiszta szívvel ragyogni. Tiszta szívet szeretnék, mely meglát Téged. És azt is szeretném, ha örömödre szolgálna, mikor a szívembe nézel. Bocsásd meg vétkeimet, és segíts, hogy istengyermeki státuszomhoz méltón éljek. Jézus nevében, Ámen.
Rachel Olsen: A Sparkling Confession
Encouragement for today, 2012.10.29.
www.proverbs31.org/devotions
Mikor elégedetlen vagy magaddal
Renee Swope
„Egy másik alkalommal így beszélt Jézus: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” Jn 8,12
Megint rám tört az a nyavalygó érzés… nem vagyok elég szép, nem vagyok elég jó. Heteken át elégedetlen voltam magammal minden téren: nem vagyok elég jó anya, nem szolgálok eleget a gyülekezetben, nem osztom be megfelelően az időmet, nem jól szervezem az életemet.
Könyörögtem Istennek, szabadítson meg ettől a bizonytalanságtól. Isten nem úgy válaszolt, ahogy elképzeltem, egész váratlan módon mutatott rá a megoldásra.
Egyik délután épp a tükör előtt álltam a fürdőszobában, hogy kikészítsem az arcomat, mikor feltűnt, milyen hatalmas árnyékot vetek a tükörrel szemközti falra. Ahogy azt bámultam, döbbentem rá, hogy önmagammal kapcsolatos bizonytalanságaim mekkora árnyékot vetnek a lelkemre: a kételkedés árnyékát.
Ott akkor a fürdőszobában két fontos dologra jöttem rá. Az egyik, hogy csak akkor látom az árnyékot, ha háttal vagyok a fénynek. A másik, hogy úgy keletkezik az árnyék, ha a fény útjába állok.
Minden árnyék attól jön létre, hogy valami elzárja a fény útját, és a kételkedés árnyékával is ez a helyzet.
Ha gondolatainkban önmagunkkal, saját elégtelenségünkkel foglalkozunk, azzal, amit mi érzünk, vagy amit feltételezünk, hogy mások gondolnak rólunk vagy a teljesítményünkről, árnyat vetünk a lelkünkre, mert elálljuk Isten fényének útját a szívünk felé.
De nem arra lettünk teremtve, hogy a fény útjába álljunk. Arra alkotott Isten, hogy a Fényben éljünk, azt nézzük, Isten mit gondol rólunk, és nem azt, hogy mi mit gondolunk magunkról.
Jézus ezt mondta: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága” (Jn 8,12b). Ha Jézus közelében élünk, ha elfordulunk a kételyektől és hazugságoktól, tartós biztonságra és önbizalomra találunk Benne.
Arra is rájöttem aznap délután, hogy elégedetlenségem önmagammal nem fog magától elmúlni.
Tudatosan el kell fordítanom figyelmemet saját elégtelenségemről, s ráirányítanom arra, hogy Isten tökéletesen elég, és az ő kegyelmére figyelek az életemben.
Az Igazságra – a Fényre – kell összpontosítanom, hogy önbizalomhiányomat Isten-bizonyosságra váltsam.
Istennek nem szándéka, hogy bénító szorongásban és bizonytalanságban éljünk. Jézus kihívja követőit a sötétségből a világosságra.
Téged is hív: lépj ki az önmagaddal való elégedetlenség árnyékából, s válj azzá a magabiztos és Isten-biztos emberré, akinek teremtett. Olyan emberré, aki lelkének biztonságát abban találja, amit Isten gondol és mond róla.
Legközelebb, ha megérzed, hogy a saját értékeidben való kételkedés árnyékában vagy, kérd Istent hogy cserélje le önbizalomhiányodat lelki bizonyosságra, miközben a Fény felé fordulsz, és gondolataidat az Ő igazságaira irányítod.
Mikor alkalmatlannak érzed magad, Isten így szól: kiválasztott vagy. „Ti vagytok a tanúim – mondja az Úr - , a szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy én vagyok.” (Ézs 43,10a)
Mikor nem bízol magadban, Isten így szól: képes vagy rá. „Az én erőm az Úr, az Isten. A szarvaséhoz teszi hasonlóvá a lábam, és magaslatokon enged járni engem.” (Hab 3,19)
Ha silánynak érzed magad, Isten így szól: értékes vagy, szeretlek. „Mert drága vagy a szememben, mert becses vagy nekem és szeretlek.” (Iz 43,4a)
Uram, Te kiválasztottnak, értékes, szent, szeretett lányodnak mondasz engem. Segíts, hogy elhiggyem, az vagyok, s magam mögött hagyva az elégedetlenkedés árnyékát, élhessek a Te igazságod Világosságában. Jézus nevében, Ámen.
Renee Swope: When You Feel Like You’re Not Enough
Encouragement for today, 2012.10.30.
www.proverbs31.org/devotions
Egy csendes hely, hogy megpihenjetek
Karen Ehman
„Ő pedig így szólt hozzájuk: „Gyertek velem külön valamilyen csendes helyre, és pihenjetek kicsit!” Mert annyian felkeresték őket, hogy még evésre sem maradt idejük.” Mk 6,31
„Mézzel kérem a teát! Meg citromkarikával! És megkaphatnám a dédi teáscsészéjét? Kérlek… Nagyon vigyázok rá…” – könyörgött akkor ötéves tündéri kislányom.
Délutáni anya-lánya rituálénkra készülődtünk, mialatt a két kicsi öcsi szunyókált. Minden délután előszedtem a gyűjteményemből két porceláncsészét csészealjjal, lassan hörpölgettük a herbateát, mialatt valamilyen könyvből felolvastam a kislányomnak.
Ezen a délutánon egy olyan csészét választott, ami már négy generáción át öröklődött a családban édesanyám ágán. Tudtam, hogy elég nagy már a kicsi drágám ahhoz, hogy vigyázzon az antik, rózsaszínmintás fehér porceláncsészére a markában, de valami miatt mégis nemet kellett mondanom. El is magyaráztam neki.
„Drágaságom, tudom, hogy nagyon vigyáznál rá, de nem tölthetek forró teát abba csészébe. Repedések vannak rajta, tudod?”
Meg is mutattam neki a finom hajszálrepedéseket a csésze füle körül. Nem ért végig a repedés, talán nem is szivárgott volna. De megtörténhet, hogy a hirtelen forró víztől nem bírja tovább, és kettéreped. (Jártam már így.)
Nem volt rá semmi módszer, hogy a repedt edény ellenálljon a gőzölgő ital okozta stressznek.
Ilyen az érzelmi életünk is. Ha nem adunk időt a pihenésre, arra, hogy összeszedjük magunkat, felszabaduljunk a mindennapi stressz nyomása alól, a lelkünkön képződött hajszálrepedések miatt érzelmileg törékennyé válunk. Folytatjuk szokásos nyaktörő sebességgel az életünket, és ritkán lassulunk le annyira, hogy levegőhöz jussunk.
Mai alapigénk rámutat, hogy Jézus is fontosnak tartotta az elvonulást néha, a lelassulást, a tevékenység szüneteltetését. Felszólítja tanítványait, hogy vonuljanak el együtt egy csendes helyre. Az egyedüllét és a csend segít, hogy egyben tartsák magukat.
Gyorsiramú társadalmunkban ritkán jutunk egy csendes helyhez, hogy megpihenjünk. Villognak a képernyők. Harsognak a webrádiók. Mikor magányba vonulunk, iPodok és MP3ak ontják a fülünkbe a zenét.
Ennek eredményeként a stressz tovább vési a lelkünket, alig észrevehető hajszálrepedések képződnek, amiktől aztán az élet nyomása alatt összeroppanhat a lelkünk.
Határozzuk el, hogy ezen a héten lassítunk, elvonulunk, és pihenünk egy kicsit. Keresünk egy nyugalmas, szent helyet, ahol együtt lehetünk, csak mi magunk, a Megváltónkkal, akár csak egy-két órácskányi időre is.
Ha hallgatunk Jézus hívására, és elmegyünk vele egy csendes helyre, repedés-biztossá tesszük a lelkünket, megerősítjük, s alkalmassá válik az élethozta problémák kezelésére. A Jézussal töltött csendes percek megfoltozzák a már kialakult repedéseinket, megújítanak, hogy erős edényekké váljunk, alkalmasak arra, hogy Ő használjon minket.
Uram, kérlek, segíts, hogy tudatosan vonuljak félre egy csendes helyre, csak Veled. Tudom, hogy vársz. Keresni akarom arcodat, valódi pihenésre vágyom. Jézus nevében, Ámen.
Karen Ehman: A Quiet Place to Rest
Encouragement for today, 2012.okt.31.
www.proverbs31.org/devotions
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése