2012. október 25., csütörtök

Lélekerősítő levelek 98



Kérhetünk lehetetlent Istentől
Lysa TerKeurst

„Előtted megyek, a rögös utat elegyengetem, az ércajtókat betöröm, és a vaszárakat leverem. Neked adom az elrejtett kincseket, és a rejtekhelyek gazdagságát, hogy megtudd: Én vagyok az Úr, Izrael Istene, aki neveden szólítalak.” Iz 45,2-3

Néhány évvel ezelőtt a fiatalabbik húgom mellett ültem, s hallgattam, ahogy elutasítja Istenről alkotott nézeteimet. Ő szabad szellemű, mondta, ami nem egyeztethető össze holmi hagyományos vallásossággal.
„Az jó, válaszoltam kedvesen, mert én sem vagyok vallásos.”
Vágott egy grimaszt, mintha azt várná, hogy ránk szakad a mennyezet. „Már hogyne volnál vallásos!”
Hátradőltem a fotelben, behunytam a szemem, élvezve a napsugarakat, s nyugodtan feleltem: „Nem, nem vagyok.”
Hagytam, hogy eméssze a kijelentésemet, nem akartam tisztázni, ha nem kérdez rá. Persze, hogy tovább kérdezett.
Elmagyaráztam neki, hogy én Istent követem, nem holmi lefektetett szabályokat. Szenvedélyesen kutatom a Biblia igazságait – Isten tanítását -, és hagyom, hogy ezek átjárják a lelkemet. Nem saját érzéseim szerint értékelem a világot, az életet. Isten Igéjének fényében ítélek meg minden érzésemet, tapasztalatomat.
Megtapasztaltam, hogyan igyekszik Isten meggyőzni Jelenlétének valóságáról, hogyan hív, hogy közönyösségemet váltsam élő hitre. De döntenem kellett, hogy lássam Istent. Hogy halljam Istent. Hogy minden erőmmel kövessem Istent.
Megfogtam húgom kezét, és azt mondtam, imádkozni fogok azért, hogy Isten megmutassa neki magát, érintse meg úgy, hogy ne tudjon ellenállni.
Ugorjunk hat évet. A húgom belép egyetemi tanára szobájába, és a polcon megpillantja egyik könyvemet. Szerintem nem hitte, hogy valaki is olvassa a munkáimat. De ott volt a könyv. Ez megérintette.
Hazatérve körülnézett a blogomon, és rátalált a hitvallásomra. Ez is megérintette. Egy ige különösen, olyannyira, hogy kezdte komolyan megfontolni Isten létének lehetőségét.
Pár nap múlva elment, és hátul a nyakára feltetováltatta a Jeremiás 29, 11-et. Aztán hívogatni kezdett, hogy beszélgetni akar. Az életről. A tetoválásokról. Istenről.
Pár héttel később a repülőtéren imádkoztam drága testvéremért, aki pár perce felhívott, és kérte, hogy imádkozzam érte. Felhívott. Hogy imádkozzam érte. Ez Jézusunk csodája. Ő a lehetetlen dolgok Istene.
Nem tudom, mi lenne, ha gyakrabban mernénk lehetetlen dolgokért imádkozni. Kipróbálom. Velem tartasz?

Uram, használj ma engem, hogy megérintsem valakinek a szívét. Hogy a közönyösséget élő hit váltsa fel benne. Vezess, Uram, követni akarlak. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.06.07.
www.proverbs31.org


Ezt valóban én mondtam?

Wendy Blight

„Inkább legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.” Ef 4,32.

Épp befejeztem a konyha takarítását. Minden a helyén, ragyognak a pultok, a tűzhely, tökéletes tisztaság. Ekkor történt. Abban a percben, amikor épp munkám gyümölcsében gyönyörködtem, belépett a férjem.
Örülhettem volna, de nem ez történt. Tudtam, mi következik. Hazaugrott ebédelni, elkészíteni egyik kedvenc meleg szendvicsét. Lelki szemeim előtt megjelentek a zsírfoltok, amik rövidesen elborítják frissen sikált tűzhelyem tetejét, s a szennyes edények, amik meg fogják tölteni gyönyörű, tiszta mosogatómat.
Gondolataim a felforduláson jártak, amit az én frissen takarított konyhámban fog a férjem okozni. Nem álltam meg szó nélkül, sorolni kezdtem az utasításokat:
„Légy szíves, ne rendetleníts. Épp most takarítottam.”
„Légy szíves, tedd be a koszos edényeket a mosogatógépbe.”
„Légy szíves, töröld le a morzsákat a pultról.”
„Légy szíves, majd tisztítsd le a tűzhely tetejét, amivel annyit kínlódtam.”
Udvarias voltam. Figyeled a „légy szíves”-eket? Megvan a módja, hogyan kell a konyhában tevékenykedni. Úgy, ahogy én szeretem.
Észrevettem a tekintetét. Tudtam, mit gondol. Muszáj kötekednie. Most ez mire volt jó? Kellett nekem hazajönnöm ebédelni.
Tudtam, hogy piszkálom. Tudtam, hogy utasítgatom. És nem ez volt az első eset.
Gyakran előfordul ilyenkor, hogy miután kimondtam a bántó szavakat, megkérdezem magamtól: Ezt valóban én mondtam?
Mikor nagy ügyet csinálok apró dolgokból, megbánom később, és rosszul érzem magam. Mikor benne vagyok, mégis úgy érzem, nem tudom visszatartani.
Ha Isten igéjéhez fordulok, indíttatást érzek arra, hogy megváltozzam. Nem akarok hajcsár lenni. Megígérem, hogy bármit látok – koszos edényeket a mosogatóban, morzsákat a pulton, zsírfoltokat a tűzhelyen – nem fogok szólni.
Aztán órákkal, napokkal később, ha újra alkalom adódik, megint kitör belőlem. Pillanatok alatt beindul a beszédfolyam.
Meggyőződésem, hogy igazam van. Úgy jó, ahogy én csinálom. Mélyen magamban tudom, hogy másként is viselkedhetnék, de mindig megszólal az önigazolás: „Ilyen vagyok, és kész”.
Pedig az igazság az, hogy nem ilyen vagyok, hanem ilyen szoktam lenni.
És ez nem az, amilyennek Isten szeretne látni engem. Ő pontosan megmondja, milyennek szeretné hallani a beszédemet. Szavaim legyenek:
Építőek:
Semmiféle rossz szó ne hagyja el ajkatokat, hanem csak olyan, amely alkalmas az épülésre, hogy amiben kell, javára váljék hallgatóitoknak.” Ef 4,29.
Szelídek:
A szelíd felelet csillapítja a haragot, a sértő szó felkorbácsolja az indulatot.” Péld 15,1.
Bölcsek, visszafogottak:
A bolond egész mérgét azonnal kiönti, de a bölcs végül is lecsillapítja.” Péld 29,11.
Megértőek:
Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban.” Ef 4,32.
Annyira nehéz ezt magunktól betartani! De Isten képessé tesz rá Szentlelke erejével, hogy engedelmeskedjünk ezeknek az írásoknak. Átformál minket, hogy egyre inkább hasonlítsunk Hozzá. Olyankor pedig, mikor úgy érezzük, ki van zárva, hogy kedvesen tudjunk szólni valakihez, gondoljunk arra, hogy MINDENRE van erőnk a Krisztusban, aki megerősít minket (Fil 4,13).
Ha lecsendesítjük a szívünket. Ha az Igét nyitjuk fel, és nem a szánkat. Ha alázatos lélekkel, megadással fordulunk Hozzá. Ha az Ő útjait követjük a magunk szokásai helyett.
Akkor Isten elvégzi rajtunk az Ő munkáját, és segít megszelídíteni a nyelvünket. És azért könyörgöm, hogy ha legközelebb megkérdezzük magunktól: „Ezt valóban én mondtam?”, ez akkor legyen, mikor észrevesszük, hogy szelíden, türelemmel, kedvesen szóltunk. Ez az Ő bennünk zajló működésének jele lesz.

Uram, kérlek, segíts megszelídítenem a nyelvemet. Tedd szívemet készségessé Igéd iránt. Vezess végig az Igazságban. Tégy képessé Szentlelked erejével az építő, szelíd, bölcs és megértő szóra, amivel életet sarjaszthatok. Köszönöm, Atyám, hogy hűséges vagy, és kitartasz Ígéreteidben. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.06.11.
www.proverbs31.org

Sérülések
T. Suzanne Eller

Ez a kincsünk azonban cserépedényben van, hogy ezt a rendkívüli erőt ne magunknak, hanem Istennek tulajdonítsuk.” 2Kor 4,7

Tudtam, hogy eltitkol valamit, de nem mert beszélni róla. Azért imádkoztam, hogy ha készen lesz rá, mondja el nekem.
Egyszer aztán megszólalt a telefon.
„El tudsz jönni értem?”
Megérkezve láttam, hogy tele van zúzódásokkal, elvittem az orvoshoz. Útközben megnyílt, elmondta a titkát. Az apja sokszor bántalmazta az édesanyját. Ezután ő és testvérei kerültek sorra. Egyetlen menekvésnek az tűnt, ha elhagyja az otthonát. Most hazalátogatott, az apja épp a testvérét verte. Közbelépett, az ütések rá záporoztak. Akkor hagytak alább, mikor már az életéért könyörgött.
Shana hozzánk költözött, míg találunk neki egy biztonságos helyet. Az alatt a két hónap alatt sokszor maradtunk fenn éjfélig beszélgetve. Legnagyobb félelme az volt, hogy lelkileg örökre sérült marad.
Együtt imádkoztunk, hogy túl tudja tenni magát az apjától kapott sebeken.
Pál apostol megtapasztalta, milyen az, ha bántalmazzák az embert. Hamis vádak alapján bebörtönözték, megverték.
Azt írja egy helyen, hogy megrepedt, csorba edénynek érzi magát, amit levernek, de nem törnek össze. Felfedezett egy csodálatos kincset. A törött edényben fény van, mely belülről gyógyítgatja a repedéseket, s átvilágít a lyukakon, hogy a világ számára láthatóvá váljék. Az a fény, az a kincs az agyagedény belsejében: Jézus.
Ahogy múlt az idő, Shana kezdte ennek a fénynek a világosságánál nézni önmagát. Már nemcsak egy bántalmazott gyermeket, hanem céltudatos nőt is látott. Idő kellett ahhoz, hogy a földi apja által okozott sebek gyógyuljanak, de ahogy ez a folyamat előrehaladt, késztetést érzett rá, hogy megossza másokkal történetét. Üzenete, amit a hegyek ormáról világgá akar kiáltani, így szól:
Szeretve vagy.
Ennél többre teremtettek.
Isten meg akarja és meg tudja gyógyítani a sebeidet.
Ma már Shana feleség és anya. A belsejében lévő kincs erőteljes fényt áraszt a repedéseken át. Befogadott egy gyermeket, és gondoz más gyermekeket, akik hozzáfordultak sérüléseikkel, remélve, hogy egésszé szereti őket. A gyermekek bíznak benne, mert megérti fájdalmaikat, de látják a fényt és szeretetet is, ami benne van.
Talán téged is bántalmaztak földi édesapád szavai, tettei. Hadd mondjak neked valamit. Azok a szavak, azok a tettek nem határoznak meg téged. A külső héjon keletkezett karcolások, repedések nem jelentenek korlátot neked.
Ezrek és ezrek éltek át sérüléseket, töréseket, mint Shana vagy jómagam. Isten világossága átszűrődik a repedéseinken, nemcsak gyógyulást hozva, de utat mutatva másoknak is, hogy elérkezzenek az Ő karjaiba, és felismerjék az igazságot:
Isten lát téged.
Szeret téged.
Feléd nyúl, hogy éppé, egésszé tegyen.

Uram, én nem tudom megváltoztatni valakinek a tetteit vagy a múltját, de meg tudom nyitni a szívemet a kincsnek, ami Te vagy. Te vagy a fény a sötétségben. Felém nyúlsz, s én Feléd nyúlok. Köszönöm a bennem induló új kezdetet. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.06.12.
www.proverbs31.org

Az összehasonlítás csapdája
Renee Swope

Isten határozta meg minden egyes tag feladatát a testben, tetszése szerint. Ha valamennyi egy tag volna, hol volna a test? Így azonban sok a tag, de a test csak egy.” 1Kor 12, 18-20

Ha jól emlékszem, még általános iskolás koromban kezdődött. Egyszerűen nem tetszettem magamnak, viszont arra vágytam, hogy mindenki másnak tetsszek.
Hatodikos voltam, mikor egy észak-karolinai kisvárosba költöztünk. Új osztálytársaim hetekig csúfoltak a szeplőim, a fehér bőröm, a furcsa kiejtésem miatt.
Nem tehettem arról, hogy nézek ki, vagy hogy beszélek, de azt befolyásolhattam, mi az, ami tetszik, és hogyan viselkedem. Egyszerű volt a stratégiám: összehasonlítottam magam a többi lánnyal, megfigyeltem, kit szeretnek legtöbben, és igyekeztem olyan lenni, mint ő.
Sajnos évtizedekbe telt, mire kiszabadultam ebből a csapdából. És tudom, ez nem csak az én gondom. Kamaszként, fiatal lányként, érett nőként – ott van bennünk a hajlam az összehasonlításra. Mindegyikőnkben.
Genia barátnőm rávilágított a csapda lényegére. Így fogalmazott: „Sosem ütjük meg a mércét, ha összehasonlítjuk magunkat másokkal, mert a mi belső képünket vetjük össze az ő külsejükkel.”
Pontosan. Amilyennek ismerem magam, azt vetem össze azzal, amit a másik mutat magából.
Azért is szomorú ez, mert az összehasonlítgatás versengésre ösztönöz. Pedig Isten szándéka nem az, hogy versenyezzünk, hanem hogy kiegészítsük egymást. Hogy biztassuk a másikat erősségeiben, mialatt elfogadjuk, szeretjük önmagunkat olyannak, amilyennek Isten alkotott.
Pál apostol így magyarázza az 1 Kor 12,18-20-ban: „Isten határozta meg minden egyes tag feladatát a testben, tetszése szerint. Ha valamennyi egy tag volna, hol volna a test? Így azonban sok a tag, de a test csak egy.”
Egyetlen módja van annak, hogy kiszabaduljunk az összehasonlítás csapdájából, ha ahelyett, hogy mások akarnánk lenni, elfogadjuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk.
Hogyan fogjunk hozzá? Mindenekelőtt bízz benne, hogy azért vagy olyan, amilyen, mert Isten ilyenné akart tenni, utána pedig legyél a legtökéletesebb önmagad. Fedezd fel, és ajánld fel egyedi személyiségjegyeidet, képességeidet, az ajándékokat, amiket Isten azért adott neked, hogy ezekkel közeledj mások felé.
Például, egyéni módon cselekszel és lépsz kapcsolatba másokkal. Tulajdonságaidat, erősségeidet, „kapcsolati kihívásaidat” Isten szándékosan szőtte egybe.
Néhányunkat másokra nyitottnak, a többiek lelkivilágára érzékenynek alkotott, mások inkább feladatorientáltak, kevésbé empatikusak. Ő alkotott egyeseket beszédessé, tevékenységükben spontánná, másokat a többiekre figyelőkké, meggondolttá.
Különbözünk egymástól, és mindenki hozzá tud adni valami értékeset a környezetéhez, a kapcsolataihoz.
Természetes adottságaink vannak, de a kétely elakaszt, mentséget ad a passzivitásra. „Én semmiben sem vagyok tehetséges. Nincs mit felajánlanom másoknak.” Nos, szeretsz főzni? Vigyél ebédet ágyban fekvő betegeknek. Szeretsz kézműveskedni? Ajánld fel szolgálataidat helyi rendezvények szervezőinek. Értesz a könyveléshez? Segíts a szomszédodnak beosztani a pénzét, eligazodni a számlák között.
Mindegy mennyire látod fontosnak vagy csekélynek az adottságaidat: Istentől kaptad őket, és felhasználhatod az Ő céljaira.
Természetes képességeinket születésünkkor kapjuk, a lelki ajándékok akkor érkeznek, mikor újjászületik a lelkünk. Amikor átadjuk életünket Jézusnak, Szentlelke feltölti lelkünket, megkapjuk a Lélek ajándékait. A lelki ajándékok is sokfélék, Isten gondosan kiválogatta, mit ad nekünk, hogy céljai megvalósításához hozzájáruljunk.
Már harmincas éveimben jártam, és nyomorultul éreztem magam, mikor rájöttem, hogy még mindig benne vagyok az összehasonlítás csapdájában: ott akartam szolgálni, ahol szükség van rám, de nem azzal, amiben jó vagyok. Kerestem a célt, de zavart, hogy igazából nem is tudom, ki vagyok.
Miután beazonosítottam és elfogadtam sajátos, egyéni vonásaimat, képességeimet és ajándékaimat, kiszabadultam az összehasonlítás csapdájából. Te is megteheted!
Ne hasonlítgassunk, ne versengjünk, hanem ünnepeljük és teljesítsük ki barátságainkat, gyülekezetünket, munkahelyünket, otthonunkat sajátos felajánlásainkkal, amiket adhatunk. Ne azt, ne úgy akarjunk adni, amit és ahogy a másik. Meglátod, mennyire jó a szabadság és önbizalom, amit akkor élhetsz át, ha azzá válsz, akinek Isten teremtett.

Uram, köszönöm, hogy alkotásod vagyok, hogy Jézus Krisztusban újraalkottál, és megvalósíthatom mindazt, amit elterveztél nekem. Abba akarom hagyni az összehasonlítgatást másokkal, hogy végre az lehessek, akinek Te megalkottál. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.06.13.
www.proverbs31.org

Többre vágytam
Glynnis Whitwer

Az Úr előtt táncoltam! Az Úr életére, aki engem atyád és egész háza helyett kiválasztott, s megtett fejedelemnek az Úr népe, Izrael fölött: Az Úr előtt igenis táncolok. Sőt, még jobban megalázkodom, mint most, akkor is, ha a te szemedben megvetésre méltó vagyok is.” 2 Sám 6,21-22

Hagyományos gyülekezetben nőttem fel, hagyományos egyházi énekeket énekeltünk. Természetes volt számomra, hogy keresztény vagyok. Keresztény voltam, ahogy például diák is voltam. Főleg az eszemmel.
Nem értek különösebb vallásos élmények. Vasárnaponként összegyűltünk hívő férfiakkal, asszonyokkal, akik tanítottak a vasárnapi iskolában, részt vettek a különböző bizottságok munkájában. Csodálatos volt, belenőttem az Ige és az egyház szeretetébe.
Mégis éreztem, hogy valami többre vágyom.
Aztán gimnazista koromban, a 70-es évek végén, megismerkedtem a keresztény rockzenével. Gyakran hallgattam különböző énekesek, együttesek – Keith Green, Second Chapter of Acts, Phil Keaggy - számait. Ezek a dalok szenvedélyes, élő hitet sugároztak. Valami megmozdult bennem, amikor ezt a zenét hallgattam a magnómon. Kezdett körvonalazódni, mi az a „több”, amire vágyom. A hit a tudatom után a lelkemet is kezdte eltölteni.
Látom magamat a kibérelt hangverseny-csarnokban az élő koncert előtt, ahogy a fél terem üvöltve skandálja: „We love Jesus, yes we do. We love Jesus, how ’bout you?” (Szeretjük Jézust, igen szeretjük Jézust. Hát ti, szeretitek?) A terem másik oldalán álltam a tömegben, harsogtuk a választ, majd megismételtük a kérdést. Öröm, ünneplés vibrált a csarnokban, ahogy kiabáltunk, ugráltunk, lengettük kinyújtott karunkat Jézusért rajongva. Minden méltóság hiányzott a viselkedésünkből, és én magamon kívül voltam – már soha nem leszek a régi. Igen, ilyen hitre vágytam mindig. Túláradt bennem a Jézus iránti szeretet, s nem érdekelt, hogy milyennek látnak, mit gondolnak rólam mások.
Pár éve elolvastam a jelenetet Dávid király életéből, amikor táncolt az Úr előtt. Íme, valaki, akit szintén nem érdekelt, mit gondolnak róla mások. Dávid látta az Úr ládájának visszaérkezését, és ahogy közeledett, képtelen volt uralkodni túláradó örömén. Egyszerű ruházatra cserélte királyi köntösét, és táncolt, táncolt teljes erejéből. Felesége, Michal, az ablakból nézte, és nem tetszett neki, amit látott. Megvetette Dávidot emiatt, és ezt meg is mondta neki. Dávid nem jött zavarba, s válasza ma is erőt ad nekem: „Az Úr előtt táncoltam! Az Úr életére, aki engem atyád és egész háza helyett kiválasztott, s megtett fejedelemnek az Úr népe, Izrael fölött: Az Úr előtt igenis táncolok. Sőt, még jobban megalázkodom, mint most, akkor is, ha a te szemedben megvetésre méltó vagyok is.” 2 Sám 6,21-22
Dávid annyira rá volt hangolódva Istenre, szíve egy ritmusra dobbant az Övével, nem érdekelte mások ítélkezése. Egyetlen dolog töltötte ki a lelkét: imádni akarta Istent őszintén, túlcsordulásig.
Erre vágyom én is, ebben reménykedem, ezért imádkozom. Isten iránti vágyam növekedjen, hogy megszabaduljak az emberektől való félelemtől, és imádhassam őt örömmel, korlátozás nélkül. Amikor majd öreg leszek, mások szemében túl idős a tánchoz, szeretném, ha akkor is ott látnál ráncos kezeimet a magasba emelve, őszes fejemmel bólogatva, nehézkes testemet ringatva a dicsőítés ritmusára, túláradó örömmel. És aztán egy nap, mindezek után, vágyam beteljesül majd. Ó, micsoda nap lesz az!

Uram, Dávid királynak igaza volt, és én is erre vágyom. Minden dicsőítésre és imádásra méltó vagy, Istenem. Bocsáss meg, ha mások véleménye hat rám, mikor téged dicsőítelek. Segíts, hogy csak a Te fenségedre koncentráljak, és ne a magam méltóságára. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.06.15.
www.proverbs31.org

Elveszve
T. Suzanne Eller

„Vagy ha egy asszonynak tíz drahmája van, és elveszít egy drahmát, vajon nem gyújt-e lámpást, nem söpri-e ki a házát, és nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja a barátnőit és szomszédasszonyait, és így szól: Örüljetek velem, mert megtaláltam a drahmát, amit elvesztettem. Mondom nektek, így fognak örülni az Isten angyalai egyetlen megtérő bűnösnek.” (Lk 15,8-10)

Három kisgyermek körüli tennivalók szorításában éltem. Minden kimozdulás otthonról kalandnak számított. Aznap épp karácsonyi bevásárlásra indultunk az áruházba.
Míg a kasszánál várakoztunk, megkértem a gyerekeket, kapaszkodjanak a nadrágomba. Öklöcskéjük szorítása jelezte, hogy itt vannak mellettem. Fizetés után hátrafordultam.
Ekkor vettem észre, hogy Ryan hiányzik. Nem volt sehol.
A három kicsi ököl, ami a nadrágomat szorította, valójában két gyermekhez tartozott, akik közül az egyik két kézzel kapaszkodott belém, míg testvérük elinalt.
Gyorsan felnyaláboltam a gyerekeket, beraktam őket a hatalmas bevásárló kocsiba a csomagok mellé, s nekiiramodtunk, hogy megkeressem kétéves kisfiamat, mialatt a nevét kiáltoztam.
„Nem láttak egy kisfiút? Barnahajú, kétéves, de többnek látszik. Nem látták?”
Aztán odajött egy éltesebb hölgy. „Én láttam, drága, egy barnahajú kisfiút, hatalmas dobozt cipelt, és bement azon az ajtón.”
„Az” az ajtó az áruház belsejébe vezetett.
Pár pillanat múlva megláttam. Tipikus kétéves járásával totyogott a polcok között, egy hozzá képest óriási cipős dobozzal az ölében. Nemcsak elveszett a kisfiam, de ráadásul el is emelt egy 46-os férficipőt.
Felkaptam a kis bolti tolvajt, s erősen magamhoz szorítottam. A dobozt visszavittük a helyére.
Valami megragadta kis porontyom figyelmét, és ő elcsatangolt. Elveszett volna, ha nem találom meg időben. Anyai szívem tudta, hogy a világ végéig toltam volna azt a bevásárlókocsit, csak hogy megtaláljam, s karom biztonságában tudhassam.
K.W. Osbeck írja az Amazing grace (Bámulatos kegyelem) című könyvében: „Ha valamit biztosan megtanulhatunk az Újszövetségből, az nem más, mint hogy Isten keresi az elveszett embereket. Kereszténynek lenni a szó legvalódibb értelmében azt jelenti, hogy Isten útjába kerülünk, ahol megtalálhat, hogy minket már ne kelljen tovább keresnie.”
Talán te is elszöktél Istentől. Egyik kaland követte a másikat, és egyszer csak ott találod magad elveszve a tömegben, gondolva, hogy talán túl messzire kerültél.
Sosem vagy túl messze.
Állj meg.
Ott, ahol vagy.
Engedd, hogy felkapjon Isten.
A dobozt, amit cipelsz – benne érzelmekkel, tévedésekkel, rossz választásokkal és döntésekkel, amiket nem kellett volna meghoznod -, add át Neki. Ő majd elrakja oda, ahova való, miközben hazavisz téged.

Uram, vegyél fel a karodba, akármilyen messzire csatangoltam el Tőled. Örülök, hogy megtaláltál. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.06.18.
www.probverbs31.org

Keresztelés

Ma kicsit utánajártam (a Lk 12,50 hatására) a keresztség szónak a bibliában. Röviden leírom, mit találtam.
A baptisma szó eredetileg bemerülést, bemerítést, bemártást jelent, és annak eredményét
21-x fordul elő a bibliában, mindegyik az Újszövetségben.
Háromféle jelentést különíthetünk el.
1. Elborít valami gond, baj, szenvedés, fájdalom (3 helyen értelmezhető így a szó, mindegyik az evangéliumokban, pl. épp a Lk 12,50 is), belemerülök, de benne van a szó jelentésében, hogy ki is kerülök belőle
2. János keresztsége - a vízbemerítés jelképezi, hogy a bűnbánat megtisztít, és előkészít arra, hogy tagja lehess az országnak, amit a Messiás fog megalapítani. Legtöbbször ebben a jelentésben szerepel az evangéliumokban és az Apostolok cselekedeteiben
3. A levelekben a keresztség már Jézus parancsa, itt már a Szentlélekbe merítkezünk, és válunk Isten országának tagjaivá.

Arra gondoltam, milyen szép lenne, ha így mondaná a pap kereszteléskor (vagy legalább mi gondolatban átfordítanánk, s átélnénk): én téged belemártalak az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevébe (valóságába). Mint a falatot a mártásba, átitatja minden porcikádat, s örökre magadon-magadban viseled.
Így megoldódna az a dilemma is, hogy a Szentháromság nevére, nevébe vagy nevében keresztelünk. Egyértelműen: nevébe, mert megkeresztellek/belemerítelek áll előtte.

2012. október 23., kedd

Isten szeretetének zsírja


„Isten, én Istenem, téged kereslek, utánad szomjazik a lelkem! Érted sóvárog a testem, mint a száraz, tikkadt, kiaszott föld.” Zsolt 63,2

Fáradt vagy?
Igen, fáradt vagy. Hogy honnan tudom? Onnan, hogy manapság mindenki fáradt. Én is! A hírek a médiából, a tennivalók, a gyerekek, a munka, a szolgálat, a remények, az izgalmak… a nap végére (vagy délelőtt 10-re!) ki vagyunk facsarva. S ha van köztünk valami hasonlóság, akkor a te mélyről jövő, kétségbeesett kérdésed is ez: Mivel tudnék feltöltődni?

Kielégületlenül
Ez komoly kérdés. Régebben, amikor kimerültnek éreztem magam, ilyesmikkel töltekeztem: magazinokat olvasgattam, vásárolni mentem, megnéztem egy filmet – szórakoztam. Igazából ezek nem oldották meg a problémámat, csak egy időre elvonták róla a figyelmemet. Aztán eljött az idő, amikor már ezek sem segítettek. Mert valójában nem töltöttek fel. Olyan ez, mint mikor fehérjére éhezünk, s tömjük magunkba a burgonyacsipszet. Megtölt, de nem fedezi szükségletünket. Isten mindezt tudja. Hallgasd csak:
„Ti szomjazók, gyertek a vizekre mind, és bár nincsen pénzetek, siessetek ide! Vegyetek ingyen gabonát és egyetek, vegyetek pénz nélkül bort és tejet. Miért költitek a pénzt arra, ami nem kenyér, és a keresetet arra, ami jól nem lakat? Hallgassatok ide, figyeljetek rám, akkor jót esztek, és kövér falatokban lesz részetek.” (Iz 55,1-2)

Az igazi táplálék
Jófajta étel, ami valóban táplál. Ezt az életet ígéri neked Jézus a Jn 10,10-ben. Ezt mondja: „Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.” Mi az, ami valóban bőséges, ami jóllakat? Nemrég olvasgattam a helyes táplálkozásról, mert nem éreztem jól magam. Találtam egy tanulmányt, ami arról szól, hogy étkezésünkbe föltétlen illesszünk be bizonyos mennyiségű egészséges zsírt (olívaolaj, halak, stb.), ha azt akarjuk, hogy testünk megfelelően működjön. A zsírtól valóban jóllakottnak érzed magad, és táplálod a testedet vele. Én pót-dolgokat ettem inkább, az egészséges zsírok nem szerepeltek az étrendemben, a testem éhezett rájuk. Hasonlóan vagyunk érzelmileg, lelkileg?

Két nő – melyik vagy te?
Két nőt látunk a képen, mindketten töltekeznek, az egyik jól lakik, a másik kielégületlen. Melyikkel tudod inkább azonosítani magad?
„Útjukon betértek egy faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta házába. Ennek volt egy húga, Mária. Ez odaült az Úr lábához és hallgatta a szavait. Márta meg sürgött-forgott, végezte a háziasszonyi teendőket. Egyszer csak megállt: "Uram - méltatlankodott -, nem törődöl vele, hogy húgom elnézi, hogy egyedül szolgáljalak ki? Szólj neki, hogy segítsen nekem!" Az Úr azonban így válaszolt: "Márta, Márta, sok mindenre gondod van, és sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, nem is veszik el tőle soha." (Lk 10,38-42)
Csak egy a szükséges: Jézus szava és jelenléte. Az életedben, mint Mártáéban, számtalan dolog harsogja, hogy ő a legfontosabb: pénzkeresés, ruházkodás, kapcsolatépítés, feljutni a következő „lépcsőfokra”. Pedig Jézus itt azt mondja, mindezek nem számítanak. Ezek a burgonyacsipsz, de Ő a zsír. Ahogy Dávid fejezi ki: „Magasztallak egész életemen át, s nevedben emelem imára kezem. Lelkem eltelik veled, mint zsírral és velővel, s a szám ujjongó örömmel mond dicséretet.” (Zsolt 63,5-6). Ha eddig úgy éltél, mint Márta (és mint én), ha Jézus az otthonodban volt, de valójában nem tapasztaltad meg, akkor most arra hív, ma legyél Mária. Szeretetének zsírjával, a Vele való, életet lehelő kapcsolattal akar bőségesen feltölteni.

Első lépés
Az első lépés, hogy ülj le a lábaihoz, mint Mária. Olvasd szavait a Bibliában. Mondd el neki, hogy érzed magad, mire van szükséged. Ez egy kapcsolat, és Isten kapcsolatba akar lépni veled. Adj Neki időt erre ezen a héten. Kérd segítségét, hogy inkább legyél Mária, mint Márta. Fogalmazd meg imádságban. Mindig van egy hely a lábánál számodra, hogy odatelepedj, s megkapd Tőle azt a feltöltődést, amire szükséged van.

godlife.com, Prayer Letter, 2012.május 20.

2012. október 15., hétfő

Lélekerősítő levelek 97



Hasonlítgatás
Renee Swope

Mert nem merjük magunkat azokhoz számítani vagy hasonlítani, akik önmagukat ajánlják. Ezek nem veszik észre, hogy magukhoz mérik, és magukhoz hasonlítják önmagukat.” 2 Kor 10,12

Össze szoktad hasonlítani magadat másokkal, akiket magadnál különbnek tartasz? Úgy érzed, nem vagy olyan okos, csinos, izgalmas, rendes, jólelkű stb., mint ők?
Könnyen gondolhatjuk, hogy ha többet tudnánk, ha különbek volnánk, magabiztosabbak lennénk. Pedig sokan kételkednek önmagukban, sokan küzdenek a bizonytalansággal azok közül is, akiknek látszólag mindenük megvan. A Biblia egy olyan nő történetével indul, akinek nem volt elég a minden, ami az övé volt (1Móz 2).
A Teremtő az istengyermekség méltóságát adta Évának, a teremtés koronájává tette. Megadott neki mindent, amire vágyhatott: bensőséges kapcsolatot, szépséget, biztonságot, fontosnak érezhette magát, célt kapott az élete. Sátánnak mégis sikerült elbizonytalanítania őt azzal, hogy rávette, fordítsa el tekintetét mindarról, amije van, s figyeljen arra, amije nincs.
Ismerős, ugye? Mint Éva, én is meghallottam a Sátán suttogását, hogy nem az vagyok, aki lehetnék, nem olyan vagyok, amilyennek lennem kéne. Amikor újraolvastam a teremtéstörténetnek ezt a részét, észrevettem, hogy a Sátán minden kérdése, felvetése arra szolgált, hogy elbizonytalanítsa Évát, hogy a kételkedés magját ültesse el a lelkében. Azt akarta, hogy kezdjen kételkedni Istenben, és kezdjen kételkedni önmagában.
Az ellenség sugalmazása arra irányult, hogy Éva többet akarjon, mint amije van, több akarjon lenni, mint ami, Isten gondoskodását megkerülve akarjon fontosabbá válni. Meggyőzte a Sátán Évát, hogy valami hiányzik az életéből, s ha eszik a tiltott fa gyümölcséből, olyanná válik, mint Isten.
Milyen ostoba összevetés. De minden hasonlítgatás ilyen. És mégis állandóan ezt tesszük. Ha olyan tudnék lenni, mint …, ha olyan házam / férjem / állásom lenne, mint x-nek, ha a gyermekem úgy viselkedne, mint y-é …, akkor boldog lennék, fontos lennék, biztonságban lennék.
Mai igénk arra int, hogy a hasonlítgatás ostoba dolog. Csak arra való, hogy elégedetlenek legyünk. Egyre többet akarunk, és mégsem lesz soha elég.
Bárcsak tudott volna Éva arra figyelni, kicsoda ő, mi mindene van neki Isten gyermekeként! Bárcsak mi is tudnánk erre figyelni.
Sátán el akarja fordítani a tekintetünket, hogy csak gyengeségeinket lássuk, hogy elbizonytalanodjunk, s energiánkat feleméssze hiányosságaink takargatása és a megfelelési vágy. De nem muszáj megadnunk magunkat neki. Vegyük észre a mesterkedéseit, állítsuk hazugságai helyébe Isten igazságát, védekezzünk a kísértései ellen úgy, hogy az Istentől kapott elfogadottságunkra, biztonságunkra, fontosságunkra figyelünk. Megköszönjük Isten gondoskodását és szavait, melyek ráébresztenek, kik is vagyunk mi valójában – Őbenne:
Elismer és elfogad engem:
Isten kiválasztott, és gyermekévé fogadott (Ef 2,10).
Megváltott, megbocsátotta minden bűnömet (Kol 1,13-14).
Krisztusban teljessé lettem (Kol 2,9-10).
Biztonságot ad:
Isten minden körülmények közt a javamat akarja (Róm 8,28).
Megszabadultam az ítélettől. Semmi sem választhat el Isten szeretetétől (Róm 8, 31-39).
Bízom benne, hogy Isten bevégzi mindazt a jót, amit elkezdett bennem (Filippi 1,6).
Fontos vagyok:
Isten remekműve vagyok (Ef 2,10).
Szabadon és bizalommal közeledhetem Istenhez (Ef 3,12).
Mindenre képes vagyok Krisztusban, aki megerősít engem (Fil ippi 4,13).
Dr. Neil T. Anderson, pszichológus és író, írja: „Minél inkább ragaszkodsz ahhoz, aki Krisztusban vagy, annál jobban átüt majd rajtad valódi egyéniséged.”
Legközelebb hát, ha előkerül a mérőrúd, emeljük magasra, és mutassunk vele Krisztus felé, arra az önmagunkra, akik Őbenne vagyunk.

Uram, köszönöm, hogy Krisztusban kiválasztott, szent és nagyon szeretett ember vagyok. Amikor kísértést érzek arra, hogy a világ szemével nézzem magam, vagy összehasonlítsam magam másokkal, figyelmeztess, kérlek, hogy vegyem észre a Sátán mesterkedését, segíts, hogy álljak ellen neki, és a Te igazságodba kapaszkodjam. Tudatosítsd bennem, hogy ez az önbizalom Krisztusban illet meg engem, nem önmagamban vagyok alkalmas bármire, hanem értékességem Tőled származik. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.05.30.
www.proverbs31.org

Tényleg félek!
Lysa TerKeurst

Az Úr angyala védőfalat emel, s körülveszi az igazat, hogy oltalmazza.” Zsolt 34,8

Tavaly elkezdett fájni az egyik zápfogam. Megint. Hogy őszinte legyek, nem akartam foglalkozni vele. Az egész fog egy fájdalom volt. Szó szerint.
Nem egyszer, nem kétszer, de háromszor rakattam már rá koronát. Az első eltört. A második is eltört. S bár úgy tűnt, a harmadik végre működni fog, most elkezdett fájni. Jaj!
A fogorvos közölte, hogy gyökérkezelni kell a fogamat. Nincs nekem semmi bajom a „gyökér” vagy a „kezelés” szóval, de így együtt... Vad félelem szorította össze a szívemet, s minden erőt kivitt belőlem. Nem, azt nem. Képtelen voltam rá, hogy időpontot kérjek.
Inkább hordozom a fájdalmat.
Egy évig nem rágtam azon az oldalon. Nem hagytam, hogy hideg folyadék kerüljön oda. Amikor már nem bírtam, az ibuprofenhez fordultam.
Egy teljes évig!
Aztán elegem lett. A fájdalom túlnőtt a félelmemen, s kértem időpontot a gyökérkezeléshez.
S tudod mi történt? Túléltem! Nemcsak túléltem, de kiderült, hogy nem is olyan nagy ügy a gyökérkezelés. A félelmem sokkal nagyobb volt, mint amit a beavatkozás indokolt.
Azt hiszem, a félelem gyakran játssza ezt velünk. A félelem attól, ami bekövetkezhet, sokkal nagyobb stresszben és szorongásban tart, mint ha megtörténik, amitől féltünk. Van valami, amit a félelem miatt kerülsz, elodázol?
A 34. zsoltár emlékeztet: Isten angyala körülöleli és megvédi az istenfélő embert. Az istenfélelem azt jelenti, hogy tiszteljük, és mindenek fölé helyezzük Istent az életünkben. Ha a félelmemre koncentrálok, felnagyítom azt, és semmi másra nem tudok gondolni. Meg kellett hát tanulnom Istenre figyelni három módon:
- Őszinte imában kiáltok Hozzá. Kimondom, hogy félek, és hogy megbénít a félelem. Kérem, hogy világítsa meg a következő lépést, amit meg kell tennem.
- Kinyitom a bibliámat, és útmutatást keresek, mi az, amit Isten vár tőlem félelmemben. Összegyűjtöm, feljegyzem a Biblia igazságait a félelemről, s a következő tetteimet ezek alapján tervezem.
- Ellenőrzöm magam, hogy félem, azaz tisztelem-e Istent, ahogy a Zsolt 37,4 írja, tehát biztos lehetek benne, hogy Isten egy angyala körbevesz, és Isten megszabadít engem.

Nagyon szeretem ezt az ígéretet. Megnyugtat. Biztonságot ad. Arra hív, hogy úgy éljek, mint aki komolyan veszi, és hiszi ezt az ígéretet.
Milyen félelmeddel tudsz most szembenézni? Gondolj valami gyakori félelmedre, ami visszatart. Félsz találkozni valami vita miatt egyik ismerősöddel, barátoddal? Visszatart a félelem valamitől, amire érzed, Isten hív? Félsz egy diagnózis miatt? Vagy egy gyökérkezeléstől?
Ha ott lehetnék melletted, megfognám a kezed. De ennél sokkal jobb, hogy Isten ott van veled. S ha ezt tudod, ha az angyalai körülvesznek, minden félelemmel szembe tudsz nézni.

Uram, segíts, hogy csak Téged féljelek tisztelettel, engedelmesen. Ha valamilyen félelmem Tőled származó jogos figyelmeztetés, mutasd meg, kérlek. De ha félelmem csak arra szolgál, hogy elvonja Rólad a figyelmemet, tégy bátorrá, hogy biztonságban járjak a Te jelenlétedben. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.05.31.
www.proverbs31.org

Munkaeszköz? Játék? Időtöltés?
Karen Ehman

Az én időm a te kezedben van, ragadj ki ellenségeim és üldözőim hatalmából!” Zsolt 31, 15

Egyszerre szeretem és gyűlölöm a szociális médiát: Facebook, Twitter, Pinterest és társait. Szeretem, mert kapcsolatban tart a családtagjaimmal, a barátaimmal. Megleshetem…khm, lépést tarthatok a gyermekeimmel, felrakhatok egy imakérést, ha valami baj történik. Imádom felfedezni régen látott osztálytársaimat, ismerőseimet.
De gyűlölöm, ahogy – ha nem állítok korlátokat – óriási fekete lyukként szívja magába az időmet, az energiámat, elvonva figyelmemet a fontosabb dolgokról.
Úgy próbálok rendet teremteni, hogy megkérdezem magamtól: munkaeszköz, játék vagy felszínes időtöltés az internet?
Az internet általában véve csodálatos munkaeszköz. A szociális médiát jó, Istennek tetsző célra is használhatjuk – amikor megszervezzük a komatálat, egy szegény család megsegítését, vagy részt veszünk egy online bibliatanfolyamon. De használhatjuk rosszra is – kibererőszakra, házasságszédelgésre, mások bemocskolására.
Lehet játék is.
Semmi gond a játékokkal. Szükségünk van kikapcsolódásra, felüdülésre. Nagyszerű dolog online játszani másokkal, ha kedveljük az ilyesmit. A gondok akkor kezdődnek, ha felszínes időtöltéssé válik az internet: megakasztja gondolatmenetünket, elvon a fontosabb tennivalóktól, kötelességeinktől.
A céltalan navigálás, az ide-oda kapkodás észrevétlenül elrabolja az időnket, kiszívja energiánkat, elfordít szeretteinktől. Azt a hamis érzetet kelti, hogy foglalkozunk valamivel. Pedig igazából semmit sem csinálunk. Mikor erre rájövünk, idegesek leszünk, bosszankodunk, megint elcsábultunk, bűntudatot érzünk az elvesztegetett idő miatt.
Mai igénkben a zsoltáros Isten kezébe helyezi idejét, s kéri az Urat, szabadítsa meg ellenségeitől. Ő valóságos ellenségekről beszél, akik ártani akarnak neki, de mi gondolhatunk munkaeszközünkre, játékainkra, haszontalan időtöltésünkre is, mert ezek is tudnak ártani.
Megesett, hogy az internet elvette az időmet a családomtól, a háztartásbeli kötelességeimtől. Nagyon szenvedtem miatta, vesztesnek, legyőzöttnek éreztem magam.
Talán veled is megtörtént már. Gyere, imádságos lélekkel, lelkiismeretesen vizsgáljuk meg eredeti kérdésünket, és válaszoljunk rá: „Mi számunkra az internet: munkaeszköz, játék, vagy időtöltés?” Állítsunk fel ésszerű, egészséges korlátokat, s akkor felülkerekedhetünk a győzni akaró ellenségen, megússzuk a bűntudatot és idegeskedést. Felszabadul az időnk valóban fontos kapcsolatainkra, s olyan feladatokra, amiket Isten szánt nekünk. Életünk értelmesebbé válik, csökken a felszínessége.

Uram, taníts meg bölcsen beosztani az időmet. Olyan életet szeretnék élni, ami méltó Hozzád, ami nem puszta időtöltés. Országod szorgalmas, hatékony munkása akarok lenni. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.06.01.
www.proverbs31.org

Kapjuk el a rókákat és a rókafiakat
Melanie Chitwood

Inkább legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.” Ef 4,32

Holly barátnőm sokat bajlódik a beparkolással a garázsukba. Olyan szögben kell beállnia, ami miatt, többször nekikoccant már a garázs falának. Jó néhány karcolás, horpadás őrzi ezek nyomát az autón.
Dan, a férje, sokféleképpen reagálhatna minderre – mérgesen, lekicsinylően, de nem ezt teszi. Újra meg újra elnézi Holly ügyetlenkedését. Az ő példájuk jól szemlélteti a „rókafiak” esetét, amit az Énekek éneke említ: „Fogjátok meg a rókákat és a rókafiakat, mert feldúlják a szőlőt, a mi szőlőnket is, amely éppen most virágzik!” (Én 2,15).
Hollyék esete alkalmas lenne a „feldúlásra”, de Dan hozzáállása a „rókafiakhoz”, megmenti szerelmük „szőlőjét”.
Fel tudsz idézni ilyen „kisrókákat” a házasságotokban?
Talán hirtelen haragú a férjed, vagy nem figyel rád eléggé, nem reagál úgy, ahogy szeretnéd, amikor közeledsz hozzá, megfeledkezett a házassági évfordulótokról, vagy késett a munkából, és nem szólt oda telefonon. A házasság mindennapjai számos alkalmat adnak a reagálásra: megsértődhetünk, vagy megbocsáthatunk, ahogy mai igénk kéri.
Megbocsátás nélkül ingerültté, megkeseredetté válunk, szívünk megkeményedik, eltávolodik a társunktól. Egy barátnőm megtanított, hogyan előzhetem meg mindezt. Abban a pillanatban, amikor úgy érzem, megbántottak, azonnal dönthetek. Ha olyasmit mond a férjem, amivel felingerel, rögtön elkezdek imádkozni, s kérem Istent, segítsen megbocsátani. Így Neki lehetősége van az első perctől meglágyítani a szívemet.
Az apróbb hibák, tévedések kisrókáin túl néha komoly sérelmeket is meg kell bocsátanunk. Hűtlenség, titkolózás ingathatja meg a bizalmunkat. Érzéseink ki lehetnek téve állandó támadásnak, ha párunk ugyanazt a sérelmet követi el ellenünk újra meg újra.
Ha van valami, ami megkülönbözteti a keresztény házasságot a többitől, az éppen a megbocsátás. Talán úgy érezzük, ha elnézzük a hibát, akkor szemet hunyunk felette, vagy hozzájárulásunkat adjuk. Feléled büszkeségünk vagy a félelem, hogy mi lesz, ha újra megteszi. Mi van, ha hülyének néz? Mit mondanak majd mások?
A megbocsátással Isten parancsának engedelmeskedünk. A megbocsátással amellett döntünk - gyakran újra meg újra – hogy nem foglalkozunk egy sérelemmel, nehogy a keserűség gyökeret verjen a szívünkben. Tisztázzunk viszont valamit. Ha valami bűn esett a házasságotokban, bocsássatok meg egymásnak, de fordítsatok időt az eset megbeszélésére, az imádkozásra együtt és külön-külön, vagy a keresztény tanácskérésre.
A megbocsátás, ami Krisztussal való kapcsolatunkból ered, az egyik legfontosabb attitűd, ami megteremti és megtartja a házasság egységét.

Uram, áraszd házasságunkra a megbocsátás lelkét. Bevallom, gyakran szeretnék megsértődni, kitartani a magam igaza mellett, duzzogni ahelyett, hogy megbocsátanék. Uram, nem akarom, hogy az ellenség beférkőzzék a házasságunkba, a Szentlélek erejével rácsapom az ajtót a Sátánra, és megbocsátok a társamnak. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.06.04.
www.proverbs31.org

Boldogságra vágyva
Sarah Martin

Az élet útjára tanítasz engem. Színed előtt az öröm teljessége, s jobbodon a gyönyörűség mindörökké.” Zsolt 16,11

Lecövekeltem az illatszerrészleg sminkpolca előtt. A selymesen fénylő rózsaszín és vörös üvegecskék színterápiás hatással voltak rám a stresszes nap végén. Egy vadonatúj szájfény el fogja űzni rossz hangulatomat, s boldogsággal tölt majd el.
Pár óra elteltével ott álltam a sminkszekrényem előtt, hogy helyrerakjam legújabb szerzeményemet. Akkor vágott belém a felismerés. 47 üvegcse rúzst halmoztam fel; 47 alkalom, amikor utam során boldogságra vágyva beléptem az illatszerboltba.
A korallpiros rúzst azután vettem, hogy összevesztem valakivel, akit szerettem.
A rubinszínűvel az volt a célom, hogy eltereljem a figyelmemet anyagi gondjaimról.
Amikor a színtelen szájfényt vettem, a magányosság elől menekültem.
A rúzs- (vagy ruha-, ékszer-, magazin-, édesség- stb. ) vásárlás önmagában nem bűn. Akkor helytelen egyértelműen, ha a rövid ideig tartó élvezetekkel igyekszem kielégíteni boldogságvágyamat ahelyett, hogy a hosszantartó örömöt keresném, amit csak Istenben találhatok meg.
Az anyagi dolgok generálta boldogság hamar elszáll, az öröm, amit igénk említ, örökké tart. Ez az öröm segít át a nehéz napokon, mert ezt az örömöt mindig jelenvaló Urunkban találjuk meg. „Színed előtt az öröm teljessége, s jobbodon a gyönyörűség mindörökké”, mondja a zsoltáros. A dolgok nyújtotta, rövid idő alatt kialvó élvezet helyett az Isten színe előtt fellelhető örök örömöt kell megtalálnom.
Meg kell próbálnom, hogy
ahelyett, hogy vásárolni rohannék, forduljak Isten felé, hagyjam, hogy Ő adjon pihenést fáradt testemnek, elmémnek egy hajszolt nap után.
Ahelyett, hogy egy fagylaltkehellyel vezetném le a kocsim lerobbanása miatti feszültségemet, Istennel osszam meg gondjaimat, s bízzam rá, hogy megnyugtasson.
Ahelyett, hogy egy újabb, örömöt harsogó, vad számot felvennék az iPodomra, jegyezzem le, mi mindenért lehetek hálás Istennek, és szabaduljak meg rossz berögződéseimtől.
Kedvem lett volna kidobni az összes rúzst, hamis boldogságkeresésem szimbólumait. Soha többé nem veszek rúzst. Meg akarom mutatni Istennek, hogy Őt akarom keresni, ahelyett, hogy a pillanatnyi boldogságot kergetném.
De aztán úgy döntöttem, használni fogom őket, hogy minden egyes alkalommal, amikor előveszem valamelyiket, emlékeztessen rá, hogy egyedül Istenben találok tartós örömöt és beteljesülést.

Uram, köszönöm Neked, hogy a Benned fellelhető öröm mindig rendelkezésünkre áll. Emlékeztess erre mindig, amikor pillanatnyi élvezettel akarom enyhíteni szorongásomat vagy fájdalmamat.
Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.06.05.
www.proverbs31.org

Isten intézkedik érted
Samantha Reed

Soha, senki sem hallotta, fülébe nem jutott, szemével nem látta, hogy volna isten rajtad kívül, aki ilyet tenne a benne bízókért.” Ézs 64,3

Főnököm ultimátuma felvillantotta a munkanélküliség rémét. Sosem felejtem el azt a napot, mikor egy olyan feladat lebonyolítását bízta rám, ami ellentétes volt Isten Igéjével.
Ha maradok, megtagadom a hitemet. Ha távozom, próbára teszem. Elborított a félelem. Ha otthagyom az állásomat, tönkremehetek. Nincs férjem, nincs tartalékom, nincs más megélhetési forrásom.
Minden nap könyörögtem Istenhez, tegyen valamit, változtassa meg a főnöknőm szándékát. Nem történt meg.
A főnök döntött, ez engem is lépni késztetett: beadtam a felmondásom. Első lépés a munkanélküliség útján. Két hét felmondási időm volt. Az agyamban kérdéseket pörgetett a rettegés: miből fizetem ki az albérletemet? Hol találok új munkát? Meddig tart fenn a remény? Anyagi, lelki, érzelmi készleteim napról-napra fogyatkoztak. Nem tudtam túlnézni a nyers rettegésen, a helyzetem kilátástalanságán.
Isten arra indított, hogy adjam be a pályázatomat egy jótékony szervezethet, bár tudtam, hogy nincs üres helyük, és nem cserélgetik az alkalmazottaikat. Abban sem voltam biztos, alkalmas vagyok-e a munkára. Kétségbe vontam, hogy elfogadják a jelentkezésemet, halogattam.
Ha felemeltem volna a tekintetemet a kétségbeesésből, észrevehettem volna, hogy Isten dolgozik, intézkedik értem. Ahogy intézkedett Noémiért Rut Könyvében.
Emlékeztek ugye: a talajt felszántották, a magot elvetették, zöld árpát lengetett a szél, mikor Noéminak Isten közbelépésére volt szüksége. Megözvegyült két menyének így panaszkodott Noémi: „De ha azt mondanám, hogy még remélhetek, és ha még ma éjszaka férjhez mennék is és fiaim születnének, akkor is várhatnátok-e addig, amíg fölnevelem őket?” (Rut 1,12b-13a.)
A nyomor és szűkölködés réme kétségbe ejtette Noémit. Át tudod érezni a helyzetét?
Így szólt a menyeihez: „Menjetek haza, lányaim, miért is jönnétek velem?” (u.o. 11a).
Időbe telik, míg Noémi túl tud nézni pillanatnyi körülményein, és felfedezi Isten intézkedéseit, amik várják. Istennek megváltó tervei voltak, amikhez épp Rutot akarta felhasználni, Rutot, akit Noémi hazaküldött volna. Annyira eszét vette a fájdalom, a jövő fölötti aggódás, hogy képtelenségnek látta, hogy Isten gondoskodna róla. „Ne hívjatok többé Naominak (kellemesnek), nevezzetek Marának (keserűnek), mert a Mindenható keserűséggel töltött el.” (u.o. 20b.)
Talán a te helyzeted is keserű, komor. Talán a te utad is túl hosszúra nyúlik. Nyomát se látod annak, hogy Isten gondodat viseli. Nincs már energiád új munkahelyet megpályázni, nem akarsz újra csalódni, nem veszed fel a lehetséges mentőövet, amit egy ismerősöd dob feléd. Talán úgy érzed, már úgyis tönkrement a házasságod, visszamondod az előre megbeszélt időpontot a tanácsadáson. Sötétség vesz körül, begubózol, visszautasítod testvéred ebédmeghívását.
Ha kimerült vagy; ha túl nehéz a kaptató; ha kiszáradtál érzelmileg, lelkileg, anyagilag – figyelj csak:
„Így tért vissza Noémi és vele a menye, Rut, a moábita nő, aki vele jött Moáb földjéről. Éppen aratni kezdték az árpát, mire megérkeztek.” (u.o.22.)
Noémi útja hosszú volt, rögös és kimerítő. De az első lépéseket akkor tette meg, mikor földbe került a mag. És mikor megérkezett megváltása színhelyére, épp elkezdődött az aratás. Az aratás, amiben felragyog Rut szerepe, Ruté, akit vissza akart küldeni.
Aratás közben akadt meg Boáz szeme Ruton. Boáz Noémi elhunyt férjének rokona volt, övé volt a föld, ahol Rut szedni kezdte az elhullott kalászokat. Boáznak köszönhetően élete hátralévő részében mindene megvolt Rutnak éppúgy, mint Noéminek.
Jóval azelőtt, hogy letelt volna az én kéthetes felmondási időm, az Úr belenyúlt leendő munkaadóm szívébe, és elvetette ott egy új állás létrehozásának gondolatát. Hűségesen öntözte az elvetett magot, mialatt munkát kerestem. Mikorra pályázatom beérkezett, már szárba szökkent az új állás gondolata, beérett a termés, és én munkához jutottam.
Visszatekintve úgy látom, kár volt annyit gyötörnöm magam félve és aggódva, hinnem kellett volna Isten gondviselésében, bizakodva várakozhattam volna.
Láthatatlanul ugyan, de Isten munkálkodik, és közbelép, amikor eljön az idő. Ha valami miatt rettegsz, kétségbe vagy esve, biztatni szeretnélek: az Úrra nézz, ne a pillanatnyi helyzetedre. Javában tart már intézkedéseinek sorozata érted.

Uram, köszönöm hűségedet. Irányítsd, kérlek, gondolataimat, lépteimet. Vedd el, ami nem kellene, hogy hozzám tartozzék: a félelmet, a kétségeket, a kishitűséget, és adj helyettük reményt, bizakodást és örömöt. Segíts, hogy Rád figyeljek, ne a körülményekre. Köszönöm, hogy mindig intézkedsz értem, Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.06.06.
www.proverbs31.org

2012. október 10., szerda

A megbocsátás a Miatyánkban


Két teljesen különböző szót találunk a görög szövegben a „vétkeinket” és az „ellenünk vétkeztek” kifejezésekre. Az angol jobban visszaadja az eredeti jelentést (ezért is néztem utána). A vétkeink az angol Miatyánkban: sins, az ellenünk vétkezők viszont: our debtors (adósaink).

A görög szövegben a vétkeink helyén ez áll: hamartias hemon.
A hamartia különböző előfordulási helyein (nemcsak a bibliában) lényegében mindazt jelenti, amit a mi vétek szavunk, eredetileg ez is „a célt elvéti” igéből származik.
Az ellenünk vétkezőket viszont az opheilonti melléknévi igenév jelzi, az opheilo ige alapjelentése: tartozni. Nem adta, amit adnia kellett volna. Ez egy mínusz, valami elmaradt a részéről, nem pedig egy ellenem irányuló cselekvés. A jó akarat hiánya, nem pedig rosszakarat.


Ugyanakkor van itt még valami. A két mondatot összekötő szó, amit „miképpen”-re fordítanak, (bocsásd meg a vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk), sokkal tágabban értelmezhető, mint a magyar „miképpen”. A „gar” szócska ez, pontosabban „kai gar”. A gar önmagában inkább „mert”-et jelent, a kai-ial együtt van egy „mert még” értelmezése is. Tehát nem azt imádkozzuk, hogy úgy bocsáss meg nekünk, ahogy mi is megbocsátunk, hanem bocsáss meg, mert (még) mi is megbocsátunk (nem azoknak, akik gonosz szándékkal gyötrelmet okoznak nekünk vagy szeretteinknek, hanem) azoknak, akik megbántottak, akiktől nem azt kaptuk, amit vártunk, akik elmulasztottak valamit, amit megígértek, akik nem úgy viselkedtek, ahogy elvártuk tőlük, stb.

2012. október 8., hétfő

Felebarátod

"Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?" Ő így felelt: "Az, aki irgalmas volt hozzá." Lk 10,36-37a

Akárhányszor olvasom, nem tudom másként értelmezni.
A nagy szeretetparancs, hogy szeresd felebarátodat, mint önmagadat, nem azt jelenti, hogy minden embert úgy kell szeretni, mint önmagunkat. Szeretni kell még az ellenséget is, igaz. De önfeláldozó szeretettel, olyan odafigyeléssel, ahogy önmagunkra figyelünk, azt kell szeretni Jézus parancsa szerint, aki segített rajtunk, akinek hálával tartozunk, mert önzetlenül, a viszonzás reménye nélkül mellénk állt, s adott nekünk idejéből, erejéből, javaiból: irgalmas volt hozzánk.
Ne számítson az, hogy előtte ellenségnek, idegennek hittük.
Legyünk úrrá előítéleteinken. Lépjünk fölül a társadalmi szokásrenden. Nem a származás, nem a funkció adja egy ember értékét, ne aszerint ítéljük meg embertársainkat. Csak az számít, mennyi irgalom - együttérzés - van benne. Ha veled szemben volt együttérző, ha neked segített önzetlenül, kérés nélkül: akkor ő a te felebarátod, szeresd úgy, mint önmagadat.

2012. október 6., szombat

Bepillantás Isten titkaiba


"Amikor a hetvenkettő visszatért, örömmel mondták: ,,Uram! Még az ördögök is engedelmeskednek nekünk a te nevedben!'' Ő azt felelte nekik: ,,Láttam a sátánt: mint a villám, úgy zuhant le az égből. Íme, hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, s minden ellenséges hatalmon, és semmi sem fog ártani nektek. De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, hanem annak örüljetek, hogy nevetek fel van írva a mennyben.'' Abban az órában Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így szólt: ,,Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és feltártad a kicsinyek előtt. Igen, Atyám, így tetszett neked. Atyám mindent átadott nekem. Senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya; és azt sem, hogy ki az Atya, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.'' Lk 10,17-24

Nem emlékszem, hogy van még egy hely, ahol Jézus „ujjongana”, más fordításban: „kitörő örömet” mutatna.
Most látja megvalósulva azt, amiért jött. Az élete értelmét, nem a haláláét, az majd később következik. Ha visszafelé fejtjük fel a fenti leírást:
1. A Fiú felfedi kilétét és az Atya kilétét annak, akinek akarja – nem az ember dönti tehát el, hogy hisz-e vagy sem, hanem Jézus.
2. Ugyanakkor Ő nem magától dönt, hisz az Atyának köszöni meg, hogy feltárta a „kicsinyek” előtt országa titkait. De az Atya „átadott” neki mindent. Ő tehát azt cselekszi, azt választja ki, akit az Atya kiválasztott. A két Személy Egy.
3. Azt az Atya döntötte el, hogy a kiválasztottak – azok, akik előtt feltárulnak az Ország titkai - nem a „bölcsek és okosok” köréből kerülnek ki. Saját okossága, bölcsessége senkit sem vezet el Isten titkaihoz. Ahhoz, hogy e titkok feltáruljanak valaki előtt, azt az Atyának kell kezdeményeznie – ez a tény pedig abból nyilvánvaló, hogy akik megkapták a kinyilatkoztatást, azokról senki sem feltételezné, hogy maguktól jöttek rá, mert „kicsinyek”.
4. Akiket az Atya/Fiú kiválasztott, azoknak a neve föl van írva a mennyben – onnan sosem törlődik ki semmi. Akinek fel van írva a neve, azt nem hagyják, hogy olyat tegyen, amivel kirekeszthetné magát a mennyből. Ez a biztonság az, aminek valóban örülni lehet, ami nagyobb dolog annál, mint hogy hatalmat kaptak Jézustól a démonok felett.

2012. október 5., péntek

Lélekerősítő levelek 96



Az ő nyelvükön
Melissa Taylor

Mutasd meg a gyereknek, melyik úton járjon, s akkor sem hagyja el, amikor idősebb lesz.” Péld 22,6

„Nem fogok csatlakozni a Facebook-hoz, és nem küldök neked sms-eket. Te se küldj nekem. Ha valamit akarsz mondani, beszélj! Ti mai gyerekek már azt is elfelejtettétek, hogy kell beszélgetni.”
„De nagyapa, így nagyon sok mindenről lemaradsz, ami velem történik.”
„Nem érdekel” – morogta az öreg.
Ez a beszélgetés, aminek tanúja voltam, napokig kísértett. Persze, hogy nem igaz, hogy nem érdekli nagyapát, mi történik az unokájával. Csak nem tudja, hogy viszonyuljon hozzá, és az új technológiák megrémítik. Megvallom, én is féltem tőlük. Nem szeretek változtatni a régi szokásokon.
Mikor a gyermekeim kisebbek voltak, reggelire nem csak ételt kaptak, hanem közös bibliaolvasást és elmélkedést is. Akkor még nem jártam dolgozni, több időm volt reggelente.
Manapság csak arra figyelek, hogy időre elkészüljünk. Ők is meg én is. Hatan rohangálunk a lakásban, sorban állunk a két fürdőszoba előtt, bekapunk valamit, és irány a kijárat. Hiányzik nekem az az idő, amit arra szánhatok, hogy megtanítsam gyermekeimnek a legfontosabbat: Isten Igéjét.
Egyik este elnéztem, milyen villámgyorsan sms-ezik tizenéves fiam, s az jutott eszembe, mi lenne, ha naponta küldenék a gyermekeimnek egy igét a mobiljukra. Számítana vajon? Aztán elvetettem a gondolatot. Hogy néz az ki, hogy én küldjem nekik mobilon Isten Igéjét? Maguktól kell, hogy olvassák a Bibliát.
Aztán eszembe jutott nagyapa, ahogy elutasította az unokáját, ahogy semmibe vette a válaszát. Én nem akartam elszalasztani semmit.
Ha naponta elküldök gyermekeimnek egy igeverset, nem változik meg az életük tőle, de mi van, ha mégis. Vajon, töprengtem, ha Jézus élne, használná az sms-t, az emailt, a facebook-ot?
Mikor a földön járt, alkalmazkodott hallgatóihoz, a kultúrájukhoz. Mondanivalója, üzenete nem változott, de az, ahogy kifejezte magát, néha igen. Jézus ott érte el az embereket, ahol voltak. Gyalogolt, szamárra vagy hajóba ült, tanított házakban, domboldalon, ünnepségeken, közös vacsoránál.
Már több mint egy éve küldöm az Ige-sms-eket a gyermekeimnek. Néha kapok egy „köszönöm”-öt válaszul, vagy nem reagálnak, de az is előfordult már, hogy ők is küldtek válaszul nekem egy igeverset. Ugyanazt a verset küldöm mindegyiknek, így ha úgy adódik, beszélgetni tudunk róla.
Az sms és társai összekötnek a gyermekeimmel, mert az ő nyelvükön szólok hozzájuk. Az üzenet nem változott, de a hatékonyság kedvéért változott a csatorna, amin elindítom. S mekkora öröm, mikor azt tapasztalom, hogy továbbküldik barátaiknak az üzenetemet.
Lehet, hogy nem az sms a legkedvesebb megnyilatkozási formám, de ha segítségével Isten üzenetét közvetíthetem a gyermekeimnek, persze, hogy hozzányúlok. Ez is egy eszköze az „útmutatásnak”.
Gondoljuk át ezen a héten, milyen új lehetőségeket találhatunk, hogy Isten Igéjét az ő nyelvükön közvetítsük gyermekeinknek.

Uram, nehezemre esik változtatni, de ha szeretnéd, hogy valamit változtassak a másik kedvéért, meg fogom próbálni. Segítségeddel minden lehetséges. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.05.18.
www.proverbs31.org

Mikor tovatűnni látszik a remény
Samantha Reed

Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem, lelkemet felüdíti.” Zsolt 23,1-3

A szék mindig nyikorog, ahogy klienseim fészkelődnek benne. A karok túl közel állnak egymáshoz, hogy kényelmes legyen, mintha direkt ki akarnák sajtolni a fájdalmat azokból, akik tanácsadásra jönnek hozzám. Ez jutott eszembe akkor is, mikor a barátnőm látogatott meg.
Néztem, ahogy sír, és abban bíztam, hogy a könnyek enyhítenek a terhen, ami ránehezedik.
Egy ideje a magában hordozott új élet örömét dédelgette. Aztán kiderült, hogy a remény beteljesülése újra kitolódik. Nincs itt az idő. Még nincs. Még hosszú ideig nem lesz.
Egy napon eljött hozzám ebédelni. A konyhában állva ujjongtunk a jó hír hallatán, szorosan összeölelkeztünk, és sírtunk mindketten. Most itt volt az idő.
Emlékszem, mikor ez a régvárt kisbaba megszületett. Egy olyan napon történt, mikor az élet belőlem igyekezett kisajtolni a fájdalmat.
Kimerített a tízévnyi várakozás a házasság reményének beteljesülésére. Féltem, hogy Isten jósága elfordult tőlem. Egyik barátnőmnek beszéltem a félelmeimről a kórházba menet. „Bíznod kell Isten hűségében. Ő jó. Ne hagyd, hogy rettegő kételkedésben peregjenek a napjaid, akkor sem, ha a reményeid teljesülése egyre csak tolódik.”
Ezeket a szavakat emésztgettem, ahogy később karomon tartottam az édes kisbabát, Sophie Brooke-ot. A neve bölcsességet és csendes vizeket jelent. Bátorító, kedves szavak annak, aki úgy érzi, fájdalmas a teher, s a reményt nehéz életben tartani.
A Bölcsesség ezt súgja a szívünkbe: Az Úr az én Pásztorom. Át fog vezetni ezen a fájdalmas időszakon. Benne mindenem megvan és meglesz. Eszünkbe juttatja, hogy a Pásztor jó, és nem hagy el.
A csendes vizek pedig? Ahova az Úr vezet, hogy felüdítse lelkünket, hogy újratámassza reményünket, mikor ellankaszt a várakozás fájdalmunk völgyében. Ha ránk tör a csüggedés, üdítő forráshoz hív minket, menedékhez, ahol Vele találkozhatunk, megpihenhetünk a jelenlétében.
Négy év telt el Sophie Brooke születése óta. Ez idő alatt megtapasztaltam, hogy könnyebben telnek a napok, megfoghatóbbá válik a remény, ha gyötrő kétségeim helyett a Pásztoromra figyelek.
Az élet minden időszakában, minden helyzetében ott van Isten, és nyújtja nekünk a bölcsességet, a békét, visszavezet a reménykedéshez.
Amikor a remény tovatűnni látszik, amikor nem lelem sehol, felidézem barátnőm szavait: „Bíznod kell Isten hűségében. Ő jó. Ne hagyd, hogy rettegő kételkedésben peregjenek a napjaid akkor sem, ha a reményeid teljesülése egyre csak tolódik.”

Uram, úgy érzem, az élet fájdalmat présel ki belőlem, s nem találok reményt sehol. Tehetetlennek érzem magam. Mutasd meg, kérlek, hogyan imádkozzam, keressek, várakozzak jól ebben az időszakban. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.05.23.
www.proverbs31.org

Minden, mi kell
Tracie Miles

„Testem és szívem elenyészik, de sziklám és osztályrészem örökre az Isten.” Zsolt 73,26

Ha szó szerint érthetnénk az „az vagy, amit megeszel” kifejezést, a kisfiam egy nagy tál csokis fagyi lenne.
Még nem volt akkora, hogy adhattam volna neki, de már akkor imádta. Néhány éve történt, hogy megállt előttem, és – az érzelmi rámhatás végett - előrebiggyesztett alsó ajakkal csokis fagyit kért. Sosem tudtam ellenállni zabálnivaló arckifejezésének, most is elővettem a jégkrémes dobozt a fagyasztóból.
Felnyitottam a fedelét, de már csak az egyik sarkában volt fagylalt. Időt nyerek, és kevesebbet kell mosogatni, ha nem kanalazgatom át egy tálkába, így hát odaadtam Michaelnak, egye meg a dobozból.
Ezzel aztán kiengedtem a szellemet a palackból.
Michael felfedezte, hogy ha a dobozból eszik, nem korlátozódik az adagja két-három gombócra, s ezzel megnyílt számára a világ. Azóta nem fordult elő, hogy mikor jégkrémet kért, ne kérdezte volna meg, hogy ehet-e a dobozból.
Michael vágya a korlátlan adag fagyira elgondolkodtatott. Számunkra is megnyílik a világ, ha határtalanul vágyunk Istenre. Az a szó, amit a zsoltáros használ a fenti igeversben, amit osztályrésznek fordítottak, adagot is jelent. Annyi, amennyi kielégít, amennyire szükségem van. A zsoltáros tudja, hogy meg fog inogni, szíve és teste is megadja magát a kísértésnek, tárgyakban és emberekben keresi majd a kielégülést, de azt is tudja, hogy Isten mindennel ellátja, amire szüksége van.
Az Úr megfelelő adagnyi energiával tölt fel, ha gyengék és elesettek vagyunk. Megerősít, ha félünk, ha csüggedünk, ha idegesek vagy fáradtak vagyunk. Megígérte, hogy botlásainkat megbocsátja. S ami a legfontosabb, akármeddig feszítjük is vágyainkat, s próbálunk örömöt és kielégülést találni földi dolgokban, Ő türelmesen kitart, és nyújtja Önmagát, míg rá nem jövünk, hogy amire valóban szükségünk van, az csak egy nagyobb adag Belőle.
Az „osztályrésznek” fordított szó „örökrészt”, „örökséget” is jelent a héberben. Gondoljunk úgy Istenre, mint örökségre, Ő mindenestül nekünk adja magát. Annyit kaphatunk Belőle, amennyit csak kérünk, amennyire csak vágyunk.
Mikor szomjazó szívvel Jézushoz járulunk, tökéletesen kielégíti vágyainkat, meggyógyítja sebeinket, fedezi szükségleteinket. Amikor Istenről és az Igéről van szó, nyugodtan ehetünk egyenesen a dobozból!

Uram, szítsd fel bennem a vágyat Igéd iránt. Minden nap kérek Belőled, és számítok rá, hogy mindig fedezed a szükségleteimet. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.05.25.
www.proverbs31.org

Ha a férjed már feladta
Lysa TerKeurst

Te alkottad veséimet, anyám méhében te szőtted a testem. Áldalak, amiért csodálatosan megalkottál, és amiért csodálatos minden műved. Lelkem jól tudja ezt.” Zsolt 139,13-14

Hallgatás. Elutasítás. Kemény szavak. Az intimitás hiánya. Kérdések. Elmaradó válaszok. Fájdalom.
Fáj a szívem mindazokért, akiknek küzdelmes a házassága. Ismerem, milyen az. Sokan ismerjük.
De a legnagyobb fájdalom akkor jön, amikor észrevesszük, hogy társunk lemondott a kapcsolatunkról, mialatt mi még küzdünk érte. Pánikszerűen próbáljuk felébreszteni a másikat, meggyőzni, hogy érdemes, hogy segítenie kell megmenteni a kapcsolatot.
Egy ilyen szituáció bonyolultabb annál, semhogy egyszerű tanácsokkal mernék előállni. Mégis adnék neked egy támpontot, ami megszüntetheti a pánikot, és visszatalálhatsz belső egyensúlyodhoz.
Fogadd el, hidd el, hogy értékes vagy.
Mert az vagy. Értékes. Akkor is, ha másként érzel. Ha egy pillantást vetek a 139. zsoltárra, tudom, hogy igazam van: értékes vagy, csodálatos. És jobb, ha Isten szilárd igazságaira támaszkodunk, mint tünékeny érzelmeink hullámvölgyeire.
Szép vagy, elragadó, vonzó, aranyos és ügyes. Ha teljesítetlen elvárásokkal, megoldatlan vitákkal, feszült kommunikációval teli kapcsolatban élsz, úgy vélem, nem egészen olyannak látod magad, mint amilyennek leírtalak.
Egy tönkrement kapcsolatban mi is tönkre tudunk menni.
Ha csak kicsit is hasonlítunk egymáshoz, akkor, amikor padlón érzed magad, a körülötted élők a legrosszabbat kapják belőled. Ettől aztán a sok-sok bántásra és aggódásra még ráteszel egy rakás lelkiismeret furdalást, szégyenérzetet, azt az érzést, hogy már nem vagy önmagad. Elvesztetted kislány-énedet, aki mindig pozitív és derűs volt, és úgy érezte, övé a világ.
Simogató igazságot súgok most neked. Vissza tudod őt szerezni, a kislány-énedet, ha felbuksz levegőt venni, és emlékezteted magad értékes voltodra.
Akkor tudsz értékesen cselekedni.
Ki tudsz lépni az érzelmi kakiból, s elkezdhetsz emelt fővel gondolkozni és döntéseket hozni.
Tervezd meg, mit teszel. Beszélgess bölcs emberekkel, akik szeretnek téged, és elkísérnek ezen a göröngyös úton.
Húzzatok meg bizonyos határokat a férjeddel, ha szükségesnek látjátok. Eszeveszetten imádkozz/imádkozzatok tisztánlátásért.
Olvass jó könyveket, amik segítségedre lehetnek. Nemrég olvastam Dr. Tim Clinton új könyvét, az Áttörést (Breakthrough). Ebben írja: „Ha felfogjuk Isten meghatározását az igaz szeretetre, és megtanulunk aszerint élni, megnyílik számunkra a szabadság ajtaja. Jövőnk Isten kezében van. Ha felismered és befogadod ezt az igazságot – ez lesz a te igazi áttörésed!”
Ne feledd, az nem rajtad áll, hogy a férjed mit tesz és hogyan reagál, de az rajtad múlik, hogy te mit teszel és hogyan reagálsz.
Légy újra önmagad.
Imádkozom, hogy fennmaradjon a kapcsolatotok. Lényem minden sejtjével imádkozom ezért. De ha mégis vége szakad, leginkább azért imádkozom, hogy az az értékes asszony, aki vagy, emelkedjen ki a romok közül, és kapaszkodjon erősen az egyetlen véleménybe, ami számít: Annak véleményébe, aki örökké csodálatosnak mond téged.

Uram, a házasságom harcmezővé vált. Küzdök, Uram. Kérlek, segíts. Bele kell kapaszkodnom igazságodba, abba, hogy Szerinted értékes vagyok. Uram, kérlek, mutasd meg, mit kell tennem, hogy megerősítsem házasságomat. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.05.24.
www.proverbs31.org

Vezetőszerep
Glynnis Whitwer

Hallgass, fiam, apád intésére, és ne hagyd el anyád tanítását.” Péld 1,8

Mikor megszületett harmadik kisfiúnk, az erőegyensúly megingott a családunkban. A három kis rajkó számbeli fölénybe került velünk szemben, és ennek nagyon is tudatában voltak. Mintha minden nap összeesküdtek volna, hogy megbolondítanak. Szülőknek szóló nevelési könyveket bújtam, de aztán csalódottan csaptam őket az asztalra. Tele voltak bölcs tanácsokkal, de egyik sem adott útmutatást arra, mit tegyek, amikor három ördögfióka három különböző rosszaságot művel egyidőben.
Más anyák nem szembesültek ezzel a történelem folyamán? Én volnék az első?
Napról napra nőtt bennem a feszültség amiatt, hogy nem tudom kézben tartani dolgokat. Miért nem bírok velük? A karrierem sikeres volt, a különböző teszteken magas pontszámot értem el a vezetési képesség terén, könnyedén vezettem kiscsoportokat, szervezeteket.
Mi történt hát? Hol van a kezdeményező készségem? Hol van a hatékonyságom? Ahelyett, hogy egy követnivaló vezetőt láttak volna bennem a fiaim, előttük egy határozatlan, ötlettelen, fáradt nő voltam. Nem csoda, hogy nem engedelmeskedtek.
Úgy éreztem magam, mint egy fogoly, akin három börtönőr uralkodik. Lemondtam a tekintélyről, s csak a túlélésre játszottam.
Végre aztán eljött a nap, amikor elhatároztam, változtatok a dolgokon. Azon a napon rájöttem, hogy az anyaság csak egy másik lehetőség a vezetésre. A Péld. 1,8 ráébresztett, hogy Isten arra hív, hogy tanítsam, neveljem, irányítsam a fiaimat, nem arra, hogy megadjam magam az ő irányításuknak.
Minél többet gondolkodtam, annál izgatottabb lettem. Feltöltött energiával a gondolat, hogy az anyaság is vezetői szerepkör. Meg akartam tanulni. De ügyelnem kell, hogy ne bitoroljam Jézus és a férjem tekintélyét gyermekeim életében. Naponta kértem Istent, segítsen, hogy elfoglaljam az Általa megállapított helyemet a tekintély- és tisztelet-hierarchiában, és hogy mutassa meg, hogyan vezethetem hatékonyan a gyermekeimet.
Iránymutatást, bölcsességet kértem Istentől, nagyon sok időt töltöttem igeolvasással, hogy megértsem helyemet anyaként Krisztusban. Újra meg újra emlékeztetnem kellett magamat azokban az igazán nehéz napokban: „én vagyok az anya, én vagyok az anya”.
Eléjük kell élnem, rá kell vezetnem őket a helyes magatartásra, ahelyett, hogy megsértődnék, és duzzognék, mint annyiszor tettem azelőtt. Kemény dolog ez.
Anyaként vezetőnek lenni azért is nehéz, mert nincs szabadnap. No meg az érzelmi reakcióim nem mindig logikusak. Kimerít és elveszi a kedvemet a kudarc, a csalódás, s ilyenkor könnyen átadom a terepet. Ahelyett, hogy magasabbra raknám a mércét, leteszem a földre, csak hogy túléljük a napot. Bizony ez megesik. Beadom a derekam, ahelyett, hogy megállnék szilárdan. De észrevettem, hogy a gyenge pillanataimban Isten kegyelme jelen van. Igen, főleg a gyenge pillanatokban, amikor kudarcnak élem meg az anyaságomat, érzem meg Isten jelenlétét. És a tudat, hogy Ő ott van nekem, bátorságot ad az újrakezdéshez.
A kezdeti nehéz évek óta szaporodott a családunk két fogadott kislánnyal, s a hajdani kisfiúk már 16, 18, 20 évesek. Nagyon szeretem tanítani, oktatni a gyermekeimet. De még mindig vannak keményebb napok, amikor emlékeztetnem kell magamat, hogy én vagyok az anya. És továbbra is keresem Isten útmutatását és bölcsességét, hogy a szülői lét újabb fázisában is jó vezető lehessek.
Gyermekeim vezetése a legnehezebb feladat, amivel találkoztam. Komoly ára van a sikernek. De kész vagyok megfizetni az árat azért az öt drága fiatalért, akik anyunak hívnak.

Uram, köszönöm, hogy Te vezetsz, és én követhetlek Téged. Segítsz azzá válnom, akivé meghívtál. De kell a segítséged, hogy bátorítsam és ösztönözzem azokat, akiket a gondjaimra bíztál. Fakassz bennem lendületet a kedved szerint való vezetői szerep ellátásához. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.05.28.
www.proverbs31.org

Elhallgattatom a lelkem
Wendy Pope

Megtanítottam hallgatni a lelkem, így békét szereztem neki.” Zsolt 131,2

Beszédes vagyok. Mindig is az voltam. Bizonyítványosztás idején szüleim mindig közepes osztályzatot láthattak a „magatartás” rubrikában. Egyik alsós tanítóm kedvesen „társasági lényként” definiált, de nem mindenki volt ilyen elnéző. „Wendynek be nem áll a szája. Pedig többet tudna tanulni, ha kevesebbet beszélne.”
A rég bevett szokások tartósak. Cserfességemet magammal vittem Istennel való együttléteimbe is, mindig megtöltöttem a csendet szavakkal – rengeteg szóval. Elképzelem Mennyei Atyámat, ahogy a Fiára néz, s azt mondja neki: „Nem jutok szóhoz, ha ezzel a lánnyal beszélgetek! Pedig többet tudna tanulni, ha kevesebbet beszélne.”
Az igazat megvallva, képtelen voltam csendben maradni. El akartam mondani Istennek minden jó megoldást az életemre. Közben a tennivalóimon járt az agyam ahelyett, hogy átéltem volna a békességet, a csendet. Poros polcok, szétszórt játékok vonták el a figyelmemet.
Erőltetettnek éreztem a hallgatást, ezért nem is próbálkoztam.
Megosztottam Istennel nyugtalanságomat, de tudtam, hogy a csendet, a hallgatást gyakorolnom kell. Hallottam Isten gyengéd biztatását. „Sssss. Légy csendben. Helyes és jó dolog hallgatni. Nem kell szólnod egy szót sem.”
Lassacskán kezdtem megérezni valamit, amit nem tudtam kifejezni, míg rá nem találtam a mai igénkre. Nyugalom.
A lelkem megújult és békére lelt. A csendben, a szótlanságban Isten egyesítette szívét az enyémmel, és hagyta, hogy megízleljem a nyugalmat, amire szükségem volt.
Ahogy megtöltjük lelkünket Istentől származó felüdüléssel, megtanulunk ellazulni kegyelme ritmusában. Valódi békességet és nyugalmat élünk át, ami csak a Vele való együttlét csendjéből, mozdulatlanságából eredhet. Ez a felfrissülés egész napi munkavégzésünk során kísérni fog minket.
Te is olyan cserfes vagy, mint én? Nehéz csendben maradni Istennel? Kérd, hogy segítsen gyakorolni a csendet, és hogy tudd élvezni is. Lelked üdítő békességet fog megtapasztalni. Nyughatatlan lelkünknek éppen Isten nyugalmára van szüksége.

Uram, nagyon nehéz elcsendesítenem a lelkem. Leteszem eléd az ellenállásomat, és elhatározom, hogy a következő hónapban minden nap eltöltök Veled teljes csendben öt percet. Előre hálát adok mindazért, amit mondani fogsz nekem a csendben. Köszönöm a nyugalmat, amit csak Te tudsz nyújtani. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.05.29.
www.proverbs31.org

2012. október 1., hétfő

Szoktál aggodalmaskodni?


Béke legyen veled

„Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Úr elé, hálaadásotokkal együtt. Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban.” Fil 4,6-7a

Aggódásunk akkor kezdődik, amikor világra születünk. Alig múlik el pillanat az életünkben, amikor ne aggasztana valami. Hogy mikor lesz ennek vége? Hogyan tapasztalhatjuk meg a békességet?

Mit használ az aggódásunk?
Általában azon aggódik az ember, hogy mit fog felvenni, mit fog enni, nem fog-e unatkozni, elég jó-e a háza, az iskolája, szeretik-e eléggé stb.
Ez a sok stressz és szorongás könnyen lehangol. Elvonja figyelmünket az Úrról, az istenes dolgokról. Mikor belegabalyodsz az aggódás hálójába, eltűnik a békesség felé vezető út.
De mit használ nekünk az a sok aggodalmaskodásra szánt energia? Jézus megkérdezte követőit: „Aggódásával ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy arasznyival is?” (Mt 6,27).
Jézusnak sokkal több aggódnivalója lett volna, mint bárki másnak. Ugyanolyan igényei voltak, mint bármelyikünknek. De mert Ő egyúttal Isten Fia is volt, sokkal tisztábban látott, mint mi, olyan tisztán, amit el sem tudunk képzelni. Szeretete megláttatta vele a bűnt, ami elválasztotta az embert Istentől. Mennyire fájhatott neki, hogy tudta, neki kell majd szenvednie e bűnök miatt. És mégis békességgel és gyógyulással akart minket megajándékozni.

Aggódásra születtünk, békességre születünk újjá
Ha újjászülettünk a keresztény életre, fogadjuk meg Jézus tanítását: „Ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál és a test a ruházatnál?” (Mt 6,25).
Ha bizalmunkat Jézusba vetjük, törődhetünk Isten dolgaival és az emberek szeretetével. Áldhatjuk Istent hatalmas áldásaiért, megpróbálhatjuk szeretetét megosztani másokkal. Mindent Isten elé vihetünk – Ő mindig figyel ránk. Olyan békességet tapasztalhatunk meg, amilyet még sosem éreztünk születésünk óta.
Jézus szeretetének sugara kiszabadít a bűn és az aggódás hálójából, s vezetni fog a békesség ösvényén.

Tartsd a szemed Jézuson
Hogyan tudjuk elkerülni az aggódást?
Válaszért újra csak Máté evangéliumához fordulhatunk. Egy sötét, viharos éjszaka a tanítványok egy csónakban ültek a tavon. Észrevették, hogy Jézus vízen járva közeledik feléjük. Péter annyira szeretett volna Jézushoz hasonlítani, hogy kilépett a csónakból, s elindult a vízen Jézus felé.
Ám mikor észrevette, mekkora szél fúj, és milyen magasra csapnak a hullámok, levette tekintetét Jézusról, s azonnal süllyedni kezdett. Ekkor Jézushoz kiáltott segítségért. Jézus megragadta, és együtt lépték át a csónak oldalát, miközben a vihar is rögtön alábbhagyott, elcsendesedett.
Követted a történet mozzanatait? Amikor Péter szeme Jézuson volt, a viharos tenger sem tudta legyőzni. De ahogy elterelődött a figyelme, az áradat majdnem elnyelte. Eszébe jutott Jézushoz kiáltani, és Jézus békét és biztonságot nyújtott neki a csónakban.
Nekünk is Jézuson kell tartanunk a tekintetünket – minden földi gond ellenére. Ha a bajok hullámai összecsapnak a fejünk felett, kiáltsunk Istenhez, és Ő kivezet a béke és biztonság földjére.

Földön kívüli béke
Mi az, ami aggaszt?
Az alapvető létfeltételek – táplálék, öltözék, lakhatás?
Vagy más miatt izgulsz – iskola vagy munkahely, mások véleménye vagy az unalom nyomaszt?
Senki nem mondja, hogy ezek nem fontos dolgok, hogy nem kell törődni ezekkel – hisz hozzátartoznak Istentől kapott földi életünkhöz. De figyelmünk középpontjában Isten álljon, mert különben ezek a földi gondok az aggódás hálóját fonják lelkünk köré.
Ha Jézus követői lettünk, elfogadhatjuk ajándékait, amiket kínál, köztük a békességhez vezető utat is. „Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek. A lélek békéjét. Olyan békét, amit a világ nem tud adni. Ne aggódjatok hát, és ne féljetek.” (Jn 14,27).
Jegyezd hát meg: ne aggodalmaskodjál! Imádkozz inkább! Vidd gondjaidat, kéréseidet Urunk elé, és adj hálát mindenért, amit kaptál Tőle. Ha a viharos időkben szemünket Istenre szögezzük, olyan békességet tapasztalunk meg, mely meghaladja földi értelmünket.

www.godlife.com
hírlevél 2012.10.01.