2012. február 27., hétfő

Lélekerősítő levelek 75

Apróságok
Marybeth Whalen

Mert bűneim összecsaptak fejem fölött, súlyos teherként nehezednek rám.” Zsolt 38,5

Apróság volt. Egy pinduri kavics vagy kagylóhéj-darabka beleállt a talpamba, mikor a fövenyen sétáltam. Nem érdekelt. Majd kijön magától. Nem törődtem vele, az élet ment tovább. Pár hét múlva egyértelművé vált, hogy rosszul számítottam. A „apróság” nem jött ki, nem múlt el, mélyebbre nyomult a bőröm alá. Egyre nehezebben ment a járás. Már nem tehettem meg, hogy nem foglalkozom az apró kis sérüléssel.
Férjem unszolására végül elmentem az orvoshoz, aki rávilágított, hogy amit az elején könnyen megoldott volna, most komoly problémává vált. Ha akkor jövök, kiszedi, mint egy szálkát, most viszont bele kell vágni a lábamba.
Gondolataim az életemben apróságnak tartott dolgokra fordultak, amikről nem vettem tudomást, s ahelyett, hogy még az elején megszabadultam volna tőlük, hagytam, hogy mélyebbre ássák magukat. Neheztelés, düh, féltékenység, pletyka, harag, bűnös gondolatok – ezeket mind ki tudnánk húzni abban a pillanatban, amint megjelennek, és felismerjük őket. Ha félretoljuk őket, mélyebbre kerülnek.
Ami egy imádság, egy beszélgetés egyszeri témája lehetett volna, olyan gonddá dagad, ami már nem hagy nyugton, és fájdalmat okoz – nem csak nekünk, hanem másoknak is. Ha nem törődsz az apró dolgokkal, könnyen nagyra tudnak nőni. Csipesz helyett sebész szike kell a megoldásukhoz. Ahogy a 38. zsoltár elején olvassuk, a bűneink okozta sebek nem gyógyulnak maguktól, hanem elfekélyesednek.
Sajnáltam az időt az orvoshoz menésre. Összekuszálja a programomat, ha foglalkozom ezzel a kis aprósággal, fájdalmas is lehet, ha kihúzzák. Majd én elintézem, vagy kijön magától. Hát ez nem jött be. Orvosra volt szükség, hogy elvégezze, amit én nem tudtam. Így van ez a gondolkodásomban megbújó apróságokkal is. A Nagy Orvosra van szükségem, aki ki tudja húzni azt, amihez én nem érek el – és mindezt mielőtt a szálka olyan mélyre hatol, hogy már a részemmé válik.
Megtanultam, hogy amikor valami apróság zavarni kezd, kérjem Isten segítségét, hogy Igéje fényében, imádságban megvizsgáljam, mi is történik bennem. Hallgassak a Szentlélek javaslataira, kérjem ki családom és barátaim őszinte véleményét.
Ahogy egyik barátnőm mondta nemrég: „Az igazság fáj, de gyógyít is”. Nagyon fontos, hogy őszinték legyünk önmagunkhoz, és megtegyünk mindent, hogy azonosítsuk és eltávolítsuk a zavaró apróságokat a szívünkből és a gondolkodásunkból.

Uram, kérlek, mutass rá az apróságokra, amiket félretoltam gondolatban – legyen az valami viselkedésbeli hiba, mint például mások kibeszélése, vagy egy érzelem, mint az irigység vagy a neheztelés. Áltatom magam, hogy vannak „apró bűnök”, pedig igazából tudom, hogy az apró dolgok igen nagyra nőhetnek, ha nem törődünk velük. Győzz meg, kérlek, Szent Lelkeddel, és segíts, hogy azt tegyem, amit Te vársz tőlem. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.11.16.
www.proverbs31.org


Kidobott ételmaradék-kincs

Lysa TerKeurst

Legyen hála Istennek, mert ő győzelemre segít minket, Jézus Krisztus, a mi Urunk által.” 1Kor 15,57

Ha van valami titka annak, hogyan tudjuk megnyitni Isten békességének zsilipjét, az nem más, mint a hála érzésére való állandó nyitottság. Akkor értettem ezt meg, mikor elolvastam Jackson fiam egyik dolgozatát.
A szülőföldjén lezajlott polgárháborúhoz vezető korrupcióról és kapzsiságról írt. Jackson élete első 13 évét egy harmadik világhoz tartozó ország, az afrikai Libéria egyik árvaházában élte le. Az írásán látszott, hogy rengeteget dolgozott a tények összegyűjtésén. De látszott valami más is: Jackson nem csak az összeszedett adatok alapján elemezte a történetet – ő ott élt a szörnyű, háborús körülmények között.
A dolgozat egy pontján beszámol arról, milyen érzés volt meztelenül turkálni a szemétben kidobott ételmaradék-kincs után kutatva.
Kidobott ételmaradék-kincs.
Nehezen tartom vissza a könnyeimet, ahogy ezt leírom. Hisz ő az én fiam.
Mégis, gyermekkora borzalmas körülményei ellenére, a visszaemlékezés át van szőve valami megmagyarázhatatlan békességgel. Isten jelenlétéből fakadó csodálatos békével.
Az őszinte hálát érző emberben őszinte békesség van. Kialakít magában egy három lépésből álló gyakorlatot, amit minden körülmények között alkalmazni tud: észrevesz, elgondolkozik, dönt.
Észreveszi minden körülmények között, mi az, amiért hálás lehet.
Elgondolkozik azon, hogy ez a valami Isten jelenlétének jele.
Eldönti, hogy Isten jelenlétére koncentrál mindaddig, míg elárad benne a béke.
Hogyan alakíthatjuk ki magunkban ezt a hármas képességet? Hogyan lehetünk hálásak minden körülmények között?
A hála erejét az egész Szentírásban megtapasztalhatjuk. Mit imádkozott Dániel közvetlenül azelőtt, hogy bedobták az oroszlánok vermébe, majd megtapasztalta, hogy a vadállatok szája csukva maradt? Hálát adott.
A cethal gyomrában töltött három rettenetes nap után, mielőtt végleg kiszabadult volna, mit tett Jónás? Hálát adott.
Mit javasol a Filippi 4,6, amikor félünk? Adjunk hálát.
És mi következik mindig a hálaadás után ezekben az esetekben? Békesség.
Hatalmas, megmagyarázhatatlan, végtelen békesség.
„Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban” Fil 4,7.
Hogyan tudnánk ma megünnepelni Isten csodálatos jóságát?
Vajon mi történne, ha elhatároznánk, hogy ma, bármi történjék velünk, mindig észreveszünk valamit, amiért hálásak lehetünk, elgondolkozunk Isten jelenlétén, és benne maradunk, míg szétárad bennünk a béke…

Uram, kérlek, segíts észrevennem mindig valamit, amiért hálás lehetek, bármi történik is velem. Segíts, hogy eszembe jusson megállni, és észrevenni a Te jelenlétedet abban, amiért hálás lehetek. És segíts, kérlek, hogy a jelenlétedben maradjak, amíg csodálatos békességed elönti a szívemet, és lehetővé teszi, hogy mindent tisztábban lássak. Köszönöm neked annak valóságát, hogy a hála érzése mindent át tud alakítani. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.11.17.
www.proverbs31.org


Túlhajszoltság
Karen Ehman

De én benned bízom, Uram! Azt mondom: Te vagy Istenem! Az időm a te kezedben van, ragadj ki ellenségeim és üldözőim hatalmából!” Zsolt 31,15-16

„Anyu, gyorsan… nézz már oda!” –kiáltotta tizennégy éves fiam, ahogy az autópályán haladtunk egy mozgalmas csütörtök délután. „Tilos, amit az a nő csinál!”- tette hozzá mély meggyőződéssel.
Átpillantottam a mellettünk suhanó autóra, arra számítva, hogy valaki nem abban a pozícióban tartja a kezét a kormányon, ahogy a szabályokhoz ragaszkodó fiam azt elvárná. Szinte lehajtottam az útról döbbenetemben, mikor megpillantottam, mit szúrt ki járőrszimatú gyermekem.
A nő jobb vállával a füléhez szorítva telefonját, beszélt bele, bal kezében egy McDonald’s-os zacskót tartott, jobb kezében fogta a dresszinges dobozkát, amit a fogával igyekezett felnyitni – s közben a térdével kormányozta az autót!
A mindenit! Fiammal együtt biztosra vettük, hogy ha nem hagyja abba, nekimegy valaminek.
„Hát én biztos sosem tennék ilyet vezetés közben”, gondoltam önelégülten. „Veszélyes és szabálytalan.” De jó, hogy a biztonságos vezetés terén az alma nem esett messze az „Édesem, már megint nem használtad a visszapillantó tükröt”- szövegű anyja fájától.
Késő este aztán leesett. A tantusz. Lehet, hogy vezetés közben nem koncentrálok másra, és nem kockáztatom az ütközést. De máskor? Napi tennivalóim közben? A „persze, bevállalom még ezt is, hogy meg legyenek velem elégedve” – hozzáállásommal? Gyakran annyira túlvállalom magam, hogy közel kerülök az ütközéshez. Ha túl sok feladatot veszünk a nyakunkba, legyen az bármennyire „jó” feladat, kockáztatjuk, hogy Isten szolgálatában eredménytelenek leszünk. Ő ismeri a határainkat. Megérti lehetőségeinket. Készen áll rá, hogy – ha kérjük – segítsen navigálni rengeteg feltorlódott elfoglaltságunk között.
A fenti ige egy ilyen ki-se-látszom-a-tennivalókból napon került elém. Bár Dávid bizonyára fizikai valóval rendelkező ellenségekről beszél, férfiakról, akik üldözték, elkaphatták és megölhették volna, rájöttem, hogy az én ellenségem aznap a túlhajszoltság volt. Az otthonom négy falán túli tennivalók és felelősségek már-már elborítottak. Üldöztek, utolértek, bekerítettek, készültek lesújtani rám.
Hála Neki, Isten ki tud menteni a túlhajszoltság csapdájából. Arra hív, hogy emeljük hozzá túlzsúfolt tálcánkat, hadd dobálja le róla az emészthetetlen tennivalókat, felelősségeket. Csak azt hagyja rajta, csak azt tegye rá, amit Ő szánt nekünk.
Ha érezzük, hogy nem bírjuk sokáig, illesszünk be a naptárunkba egy lelkigyakorlatot, csendes napot, amikor Istennel találkozhatunk. Olyan időszakot, amikor lenyugodhatunk, csendben ülve figyelhetjük magának az idő Szerzőjének tanítását.
Nos, te hogy állsz ezzel? Gyere barátnőm, fogjunk hozzá tennivalóink kirostálásához, mielőtt összeomolnánk és kiégnénk!

Uram, bocsásd meg, hogy hagytam, hogy a hajsza eluralkodjék az életemen, kiszorítva másokat és főleg Téged. Segíts, hogy csak olyasmit hagyjak tennivalóim, felelősségeim tálcáján, amit Te nekem szánsz. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.11.18.
www.proverbs31.org


Ebből nem kértem
Samantha Reed

Megmondták neked, ó ember, mi a jó, és mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy váltsd tettekre az igazságot, szeress irgalmasan, és járj alázatosan a te Isteneddel.” Mik 6,8

Ebből nem kértem. Ebből nem. Az irgalmasságnak ebből az érzéséből, ami könyörtelenül rángatni kezdi lelkem húrjait. Túlságosan erős és kéretlenül érkezett.
Az irgalmasság már régóta próbált áttörni a szívem köré épített erődítményen. Irgalmasság – olyan könnyű elfogadni a létét; és a valóságban mégis olyan nehéz. Romboló erő, amire nincs idő felkészülni. Ezért inkább fokozatosan, téglánként felépítek ellene egy gátat. Már nem hallom meg a szomorúságot – mozsárágyúval védekezem ellene. Felüti fejét az empátia – visszatartom az együttérző könnyek áradatát. Kerülöm az irgalomgyanús helyzeteket – újabb réteg, amivel vastagítom a szívem köré épített falat.
Magas gát vesz körül, ami nem engedi át a mások bajával való törődést. Mögötte biztonságban meghúzódom, nem kell mások gondjaival bajlódnom, fájdalmukba beleásnom magam, félelmeikkel szembesülnöm. Sokkal könnyebb így.
És akkor egy pár elnyűtt teniszcipő megragad. A lepattogzott műbőr réteg kilyukasztja mozsárágyúm csövét. A be nem kötött, rojtosra használt cipőfűző kiüt egy téglát a falamból. A valaha fehér, rovátkás, most barna, simára kopott gumitalp rést üt a gáton.
A lány cipői szerényen hátratolva néztek rám a vendégszobám hintaszéke alól. Hallgattak. Szavak és a legkisebb erőkifejtés nélkül, ezek az elkoptatott barna cipők áttörtek a lelkemet körülvevő megkeményedett kérgen.
A saját vendégszobámban, Jézus meghív, legyek a vendége. Megbízhatatlan szívemet bevonja ezzel az ősi intéssel: „Megmondták neked, ó ember, mi a jó, és mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy váltsd tettekre az igazságot, szeress irgalmasan, és járj alázatosan a te Isteneddel” (Mik 6,8).
A gát recseg-ropog, betör rajta a fájdalom. Elviselhetetlen volna, ha nem lenne velem az Ő kegyelme, aki mellettem áll, és megtart, hogy el ne essem. Sós könnyek mosnak át, mikor végül megadom magam az együttérzésnek, és átélem a mindent elvesztés fájdalmát, ami a lány életét derékba törte.
Az Írás gyengéd unszolása ráébreszt, hogy Ő akarta, hogy ezt átéljem. Hogy kapaszkodjam a kezébe, és merjek ránézni azokra a cipőkre. A szívre az elnyűtt külső mögött. A fájdalomra és szégyenre, a gyötrelemre és a szörnyű veszteségre. A kétségbeesésből felröppenő reménységre, ami ezeket a cipőket idejönni kényszerítette.
Isten azt akarta, hogy felhúzzam egy időre azokat a cipőket. Hogy szeretettel forduljak a történethez, amit elmeséltek nekem. Hogy szeretettel forduljak a lány felé. Hogy megszeressem az irgalmasságot.
Ennek a fájdalomnak két oldala van bennem. Hogy voltam képes hűvös maradni ennyi ideig? Távolságtartó és vak, hogy ne lássak, ne lássam a fájdalmat magam körül? Körbezárt szívem megnyílik (még mindig vonakodva, mert fél beengedni az irgalmasságot) a szeretet előtt.
Nem kértem az irgalmasságból, de az irgalmasság igényelt engem. Kért a szívemből, kért a gondolataimból, kért az életemből.
Hosszú ideig küzdöttem az irgalmasság ellen; úgy gondoltam, ez elfogadható, hisz nem az irgalmasság a legfontosabb „lelki ajándékom”. De lelkem úgy lett megalkotva, hogy amit az Úr szeret, azt ő is szeresse. Általa, Érte, Vele járva.
A gát leomlott, felhúzom az elnyűtt sportcipőt, átküzdöm magam az összetört téglahalmokon, a felborult mozsárágyún. Istenbe kapaszkodva letaposom az ellenállás, a visszahúzódás, az elfordulás gondolati sémáit. Visszatérve körülnézek, keresni kezdem azokat, akik irgalmasságra szomjaznak, járni kezdek az úton nyitott szemmel a szükséget szenvedőkre.
Ha összefutnánk, nézz rám irgalommal, ahogy botladozva próbálom megtanulni, hogyan öleljem magamhoz mások fájdalmát, hogyan szeressek irgalmasan az Ő útmutatása szerint.

Uram, köszönöm az irgalmasságot, amit a Kereszten mutattál. Amikor szükségben voltam, szenvedtem, súlyos helyzetet éltem át, irgalmasságod sosem lankadt. Segíts, kérlek, irgalmasan szeretni, és alázatosan járni Veled az úton. Jézus nevében, Ámen.

Megfontolásra:
„Az igazi alázatosság nem az, ha kevesebbnek gondoljuk magunkat, hanem ha kevesebbet gondolunk magunkra.” Tim Keller

Encouragement for today, 2011.11.21.
www.proverbs31.org

TISZ-TE-LET – Ő ezt várja tőlem
Renee Swope

Szeresse hát mindegyiktek a feleségét, mint önmagát, az asszonyok meg tiszteljék férjüket.” Ef 5,33

Tartozom egy vallomással. Mikor férjemmel, J.J.-vel összeházasodtunk több mint 18 évvel ezelőtt, az eskü szövegéből kihagytam a „tisztelni fogom” és „engedelmeskedni fogok” szavakat. Nem volt benne az alávetem "magam" az akaratának kifejezés sem. Arra esküdtem, hogy elképzeléseimet és álmaimat alávetem J.J.-nek, és Istenre bízom a házasságunk irányítását.
Igen, komoly gondjaim voltak a házassággal. Fiatal keresztényként idegenkedtem az „alávetni” szótól, nem akartam, hogy Isten és a tanúim hazugságon kapjanak.
Sok más nőhöz hasonlóan attól féltem, hogy ha alávetem magamat a férjem akaratának, ezzel hagyom, hogy belém törölje a lábát, elveszítem önmagamat, ha átadom neki a vezetést. Sajnálattal emlékszem vissza, mikor J.J. elárulta, könnyebb volt hagyni, hogy én vezessek, mint folytatni velem a hiábavaló vitákat.
Azt gondolhatjátok, hogy ezzel megkaptam, amit akartam – mehettem a magam feje szerint -, de ez nem igaz, mert a férjem apátiába süllyedt. Csak magamat hibáztathatom azért, hogy elveszítettem a tiszteletet J.J. iránt. Elvártam tőle, hogy határozott legyen, de ha megpróbálta, mindig belekötöttem, kritizáltam. Egy nagy kuszaság volt az egész.
Imádkoztam Istenhez, kérve, hogy változtassa meg J.J.-t, tegye határozottabbá, magabiztosabbá, oltalmazóbbá, szóval olyanná, amilyennek szeretném. Egy alkalommal Isten egyértelműen rámutatott, hogy a kritizálásommal semmire se megyek, ezzel nem kerülök közelebb a célhoz. Valójában az, ahogy viselkedtem vele, megingatta hitét önmagában, akadályozta, hogy a szó igaz értelmében családfő legyen Isten útmutatását követve.
A Szentlélek rámutatott, hogy a Sátán égő ítéletnyilainak tüzét táplálom, melyeknek célpontja a férjem szíve volt. Társultam ahhoz, aki meg akarta akadályozni, hogy J.J. méltó családfő legyen. Imádkozás közben rájöttem, hogy a férjemnek a szurkolásomra van szüksége, nem a szúrkálásomra, a támasza kell, hogy legyek mind szavaimmal, mind érzelmileg és lelkileg.
Isten kihívás elé állított, be kellett fognom a szám, ha nem tetszett valami, amit J.J. csinált, vagy amikor olyan irányba döntött, ahova nem volt kedvem követni. Akkor kellett megszólalnom, ha valami tetszett, szavaim erejét arra kellett használnom, hogy felépítsem, ne pedig leromboljam a házastársamat.
Elkezdtem Isten útmutatása szerint viselkedni, olyan vonásait kerestem és találtam meg a férjemnek, amiket azelőtt észre sem vettem. Szándékosan arra figyeltem, ami tiszteletet ébreszt, s Istenre bíztam mindazt, ami nem. Igyekeztem kisebb-nagyobb dolgokkal, jelzésekkel kimutatni tiszteletemet. És mire vezetett mindez? Számtalan olyan vonását fedeztem fel a férjemnek, ami méltó a tiszteletre.
Sok mindent éltünk meg együtt az évek során. Isten követését gyakoroltam azzal, hogy rábíztam magam a férjem döntéseire, azokra is, amiktől rettegtem: mikor állást váltott, pedig én nem akartam; olyasmikbe fektetett, ami nekem túl kockázatosnak tűnt; nevelési kérdésekben, amikor nem értettünk egyet. Nem volt könnyű, és most sem az, de hálás vagyok azért, hogy a férjemből igazi családfő lett. És ha hiszitek, ha nem, sokkal jobban érzem magam azóta, mióta követem az ő vezetését.

Uram, tisztelni akarom a férjemet, építeni szeretném a szavaimmal. Segíts, hogy mindig mérlegeljem a gondolataimat, s panaszaimmal Hozzád forduljak. Szeretnék férjem legnagyobb szurkolója lenni, figyelni, hogyan hajtod végre a tervedet az életében. Tudom, hogy ez akkor lehetséges, ha hagyom, hogy bennem és rajtam keresztül is Te éld az életet. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.11.22.
www.proverbs31.org



Viszonyítás
Glynnis Whitwer

Gondolj arra, hogy Egyiptom földjén magad is rabszolga voltál, de az Úr, a te Istened erős kézzel és kinyújtott karral kivezetett.” 5Móz 5,15

Kishúgommal verhetetlenek voltunk egy jól ismert társasjátékban. Pillanatok alatt megfejtettük egymás rajzait, ellenfeleink bosszúságára. Előfordult, hogy valami közös emlék okozta, de gyakrabban az, hogy mindketten értettük a viszonyítás fogalmát.
Például, ha kosárlabdát akartunk rajzolni, nem a labdával kezdtük, hanem rajzoltunk valami viszonyítási pontot. Különben a többiek arra vesztegették volna az idejüket, hogy kitalálják, napot, földet vagy arcot akarunk rajzolni. Egy pálcikaemberke viszont, aki kezében tartja a karikát, máris szűkíti a lehetőségek körét. A viszonyítási pont elősegíti az igazság kibontakozását.
A viszonyításon múlt a játék sikere, és ezen múlik az életünk eseményeihez való hozzáállásunk is. Viszonyítás nélkül apróságok leküzdhetetlennek látszanak, és nem vesszük észre a figyelmeztető jeleket sem. De megfelelő viszonyítással, a kétségbeesés helyett a hála uralkodik el rajtunk.
Hogy a nehéz időszakokban is kiegyensúlyozott maradjak, felállítottam magamnak pár viszonyítási pontot. Ezek alapja néhány igen kemény lecke volt az életem során. A viszonyítási pontok segítségével az egyébként gyászos eseményekben is értéket találok. Amikor rossz hírt kapok, csalódás vagy kudarc ér, megragadom valamelyik viszonyítási pontomat, arra fordulok, mint az iránytű nyelve észak felé, annak fényében értékelem az eseményt, és hálás tudok lenni.
Az egyik legmegrázóbb viszonyítási pont az életemben Christa unokahúgom halála egy autóbalesetben. Gyakran úgy érzem, az életem két szakaszra oszlik: Christa halála előtti és Christa halála utáni időre. Öt gyermek édesanyjaként számomra családunknak ez a megrázó vesztesége viszonyítási pontja lett mindennek, ami a gyermekeimmel történik. Amikor valamelyik olyan döntést hoz, amitől majd meghasad a szívem, gyötrődöm és reagálok, de utána nagyon gyorsan, mint egy mágnestű fordulok a viszonyítási pont felé, és szívem megtelik hálával. Uram, köszönöm, hogy él a gyermekem.
Egy másik viszonyítási pont az elmúlt évek gazdasági összeomlása. Picit már könnyebb, de még hosszú évekig fogunk vergődni, hogy kijussunk a mocsárból. Ahelyett, hogy neheztelnék, hálás vagyok, hogy még egyáltalán van valamennyi pénzem. Köszönöm Uram, hogy átsegítesz ezen a nehéz időszakon, és hogy ma is volt pénzem a legszükségesebbekre.
Az 5Móz 5-ben Mózes átnyújtja Izrael népének a Tízparancsolatot. Amikor a nyugalom napjának megtartásához ér, figyelmezteti a népet: „Gondolj arra, hogy Egyiptom földjén magad is rabszolga voltál, de az Úr, a te Istened erős kézzel és kinyújtott karral kivezetett” (5Móz /MTörv 5,15). Isten biztosít egy napot a pihenésre, de ez egyúttal a viszonyítás és a hála napja is. Azt akarja, hogy népe ne feledje el a nehéz időket, és ahhoz viszonyítson minden eseményt, hogy még jobban értékelni tudja a jót, ami történik vele.
A viszonyítási pontokból nyilak indulnak, amik a hálaadásra mutatnak. Felidézik Isten hűségét, és hűségének állandóságát. Eszembe juttatják, hogy Isten akkor is hatalmasabb volt a körülményeknél, és most is az. És ami a legfontosabb, segítik, hogy állandóan hálás legyek azért, amim van, akkor is, ha veszteség ér. Az igazság az, hogy amíg lélegezni tudunk, mindig van okunk a hálára és a reménykedésre.
A Hálaadás ünnepén gondoljunk életünk viszonyítási pontjaira. Így tudunk értéket találni abban is, ami veszteségnek tűnik. Azt bizonyítják, hogy Isten bármiből ki tud hozni jót, és szívünket a neheztelés helyett hálára ösztönzik.

Uram, köszönöm Neked életem nehéz időszakait. Bár akkor nem volt könnyű, már látom, hogyan működtél bennük és általuk. Segíts viszonyításban látnom mai problémáimat, emlékezve múltbeli hűségedre. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.11.24.
www.proverbs31.org

2012. február 22., szerda

Nagyböjti lelkigyakorlat

Elkezdődött a nagyböjt. Felteszek ide néhány gondolatot az online nagyböjti lelkigyakorlat bevezetőjéből, aminek linkjét jobb oldalt, a linkajánlóban megtaláljátok, hátha valaki kedvet kap hozá.

Isten hozott a nagyböjti lelkigyakorlaton

Nagyböjti lelkigyakorlatunk idei témája a “szerető szolgálat”. Jézus Krisztusra figyelünk, akivel együtt járjuk végig a nagyböjti heteket, a nagyhét sötétségét, és jutunk el Húsvét ragyogásába. Ha folyamatosan észben tartjuk, hogy utolsó napjainak minden nagy pillanata jelzi Jézus elkötelezettségét a szerető szolgálat iránt, megleljük a kulcsot, amely megnyitja számunkra Isten misztériumát. Az evangélisták “szerető szolgaként” állítják elénk Jézust, aki a “legvégsőkig” szolgálja az Atyát és minket. Ez a szerető szolgálat hozza el a megváltást a világ számára.

Jézus tehát egy új, isteni jelentést ad a világszerte működő szerető szolgálatnak. Minden szolgálat, a tied is és az enyém is, részt vesz most már a világ átalakításában. Ez jóérzéssel tölthet el, amikor úgy érzed, túl sok a feladat, és alig marad időd a magad számára.

Jézus ugyanakkor az Atya képmása. ‘Aki engem lát, látja az Atyát.’ Ő tehát Istent “szerető szolgaként” jeleníti meg. Ez bizony kihívást jelent Istenről alkotott felfogásunknak: többnyire teljhatalmú uralkodóként, magányos, távoli úrként képzeljük el Istent, aki szeret ugyan minket, de kérlelhetetlenül ítélkezik a bűnösök fölött.

Mi, akik ezt a lelkigyakorlatot végezzük, a Megszentelt tér (Sacred Space) közösség tagjai vagyunk. Miközben együtt járjuk végig az utat, imádkozzunk egymásért, hogy ki-ki kapja meg azokat a kegyelmeket, amelyeket Isten neki szán. Ahogy egyre hasonlóbbá válunk Urunkhoz, egyre nagyobb szeretettel tudjuk a jövőbe szolgálni a többieket. Ezzel a jövőbe-szolgálással járulunk hozzá a minket körülvevő világ megváltoztatásához, és ezzel tudunk örömöt okozni Jézusnak, aki előttünk jár, és példát mutat nekünk. Öröm lesz a mennyben, ha sikerrel járunk (Lk 15,7; 10).


Időbeosztás

Úgy végezd a lelkigyakorlatot, ahogy neked a legjobban megfelel. Kiválaszthatsz egy napot rá, amikor minden mást félreteszel. De lehet, hogy neked alkalmasabb, ha az imaórákat több napra osztod szét. Ez azt jelenti, hogy a kijelölt napokon a szokásos imával töltött idődön kívül jelölsz ki magadnak egy időszakot a lelkigyakorlatra. Úgy imádkozz, ahogy meg tudod oldani. Az elvonulás örömforrás legyen, ne tehertétel, aminek alig várod a végét. A legfontosabb, hogy találkozz az Úrral, és egyre hasonlóbbá válj hozzá. Mivel a mostani lelkigyakorlat témája rendkívül egyszerű, a megszabott imaidőn kívül is foglalkozhatsz vele.

Térjünk át a gyakorlati megvalósításra. Kivonom magam szokásos napi teendőim közül. Átgondolom a napjaimat, és kiválasztok egy olyan időpontot, amikor teljes csendet tudok teremteni magam körül. Jézus ilyen elvonulásra kérte tanítványait egy fárasztó nap végén, amikor tudomásukra jutott Keresztelő János lefejezésének borzalmas híre (Mk 6,14-29). “Gyertek velem külön valamilyen csendes helyre, és pihenjetek egy kicsit!” - mondja a kis csapatnak (Mk 6,31). Ezt kéri most tőlem is.

Három imaórát állítottunk össze, mindegyiket egy-egy olyan evangéliumi szakasz köré, melyet a keresztény egyházak a húsvéti időben híveik figyelmének középpontjába állítanak. Ha egy óra túl hosszúnak tűnik, átgondolhatod mennyi időt tudsz szánni rá. Talán fél óra, vagy annál kevesebb felel meg neked. Lehet, hogy menet közben úgy fogod érezni, jó lenne több időt szánni rá. Az imádkozás nem terhelési próba! A lényeg mindig az, hogy személyesen találkozzunk az Úrral, figyeljünk arra, ami vele történik, beszélgessünk vele, hallgassuk őt.
/.../
A szerető szolgálatról

Fontos megjegyezni, hogy a szerető szolgálat nem megalázkodást jelent. Nem jelenti, hogy mindig készen kell állnom bárki szeszélyeinek teljesítésére, hogy rabszolgaként kell viselkednem. Isten szeret engem, és szerinte jogom van törődni magammal. Helyesen kell szeretnem önmagamat.

A szerető szolgálat szabadon, önként vállalt szolgálatot jelent. Lehet, hogy a megkülönböztetés művészetét kell gyakorolnom, mikor az élet elvárásaival szembesülök. Szent Ignác arra int, ne döntsek semmiben, mielőtt meg nem tárgyaltam Istennel. Megkérdezem hát: “Te, Uram, mit akarsz, mit tegyek?” Nem tudok mindenütt helyt állni. Előfordul, hogy Isten azt akarja, ne foglalkozzam az egyik feladattal, inkább vállaljam el a másikat, vagy tegyem félre mindkettőt, és pihenjek.

Amikor jól vagyok, a szolgálatom is többet ér, mint ha fáradtan, figyelmetlenül végzem. A Jean Vanier által alapított egyik Bárka-közösségben van egy ilyen szabály: “Ha nem vagy formában, ne te főzd az ebédet!” Az, hogy nemet mondok, irgalmas cselekedet is lehet, ha abból indulok ki, hogy én csak egy véges energiájú kis emberke vagyok, Isten gondoskodása viszont életbe lép ott, ahol én már nem tudok helyt állni. Alázatosan fel kell mérnem a korlátaimat. Jézus “ahol csak járt, jót tett”, de ő is szakított időt az imádságra, az egyedüllétre. Számára ez a két dolog is hozzátartozott a körülötte élők szerető szolgálatához. Kövessem hát ebben is.

A szolgálatnak vannak nagyon nehéz formái, de ezeket is lehet szeretettel végezni. Ha egy fiatal párnak súlyosan fogyatékos gyermeke születik, a szeretet új mélységére van szükségük, hogy felerősítse a közönséges szülői szeretetet. Egy gyermek elvállalja idős szüleinek a gondozását, amíg egészségesek, de ha egyiküknél Alzheimer kórt diagnosztizálnak, úgy érezheti, hogy ez már meghaladja az erejét. Jézus egyszerű munkatervvel érkezett a földre: jót akart tenni az emberekkel. De ahogy az ellenséges hangulat egyre nőtt körülötte, szeretetét a végsőkig kellett feszítenie. Isten gondot visel ránk, ha olyan szolgálatra hív, ami túlnő a lehetőségeimen, ő megadja az elvégzéséhez szükséges többlet-szeretetet.

Ha felfogom, mennyire szeret engem Isten, a szerető szolgálat is könnyebben megy. Ha látom, mit tett értem Jézus, jobban megértem az ignáci jelmondatot: “Mindenben szeretni és szolgálni”. Ez a lelkigyakorlat hozzájárul, hogy együttérzőbb és segítőkészebb legyek, mert Jézus szeretetének új távlatait nyitja meg előttem. Ezáltal pedig új szeretet születik a világra!

2012. február 20., hétfő

Lélekerősítő levelek 74

Ne becsüld le
Samantha Reed

„Az Úr közel van.” Fil 4,5b

Csapdában voltam, mint éjjeli lepke a befőttesüvegben. Fulladozva tekintgettem kifelé, néztem, ahogy mások álmai, reményei, örömei táncot járnak, az enyémek meg ott porosodnak a fájdalom völgyében.
Optimizmusra hajló szívem lassan éledni kezdett. De amint hangosan is elismertem csalódottságom mélységét, a szomorúság befedte a maradék pislákoló fényforrást.
Kihunyt. Kialudt. Már nincs remény.
„Nagyon sajnálom, hogy ekkorát csalódtál”, mondta a barátnőm. „Bár tudtam volna, mennyire szenvedsz. Szívesen álltam volna melletted.”
„Köszönöm. De az összetört szív ostobaság. Főleg, ha látod, mások mennyit szenvednek.” Közös barátnőnk férje nemrég hunyt el. Hónapok óta súlyos beteg volt. Eddig a szeretett ember szenvedését, most a gyászt kellett elviselnie a feleségnek. Mi ehhez képest egy szakítás? Csak fehér zaj lenne a panaszkodásom a körülöttem harsogó szomorúságszimfóniában.
Az önbizalomhiány elhallgattatott. Értéktelennek hittem magam.
Lebecsültem a fájdalmamat, attól féltem, jelentéktelennek tartják mások fontosabbnak látszó veszteségei mellett. Lebecsültem a fájdalmamat, és egyúttal lebecsültem Isten törődését a szenvedésemmel. Felajánlotta a gyógyítást, de én elfordultam Attól, aki enyhíteni akarta fájdalmamat.
Barátnőm szemében hosszú évek bölcsessége, értő irgalom fénylett.
Megfogta a kezemet, s elindultunk visszafelé. Vissza abba az időbe, amikor elvesztette két gyermekét. Valaki azt tanácsolta, tartsa kordában a fájdalmát. Hasonlítsa össze mindig mások szenvedéseivel.
Megfogta a kezemet, és elindultunk visszafelé. Abba az időbe, amikor nem elfojtottuk, hanem elismertük a fájdalmat, amikor foglalkoztunk vele, s nem hajítottuk félre egy sötét sarokba. A fájdalomról tekintetünket az Úrra vetettük, aki segített meggyógyítani a hasztalan kitárt ölelő karok és az üres bölcső fájdalmát.
Megfogta a kezem, és elindultunk előre. „Ne becsüld le a fájdalmadat. A fájdalmad igazi. A völgy, amibe kerültél, valóságos. El kell ismerned, hogy az Úr közel, el kell fogadnod a segítségét, hogy kikerülj a mélységből.”
Barátnőm engedélyt adott, hogy átéljem a veszteség fájdalmát. Más volt, mint az övé, de ugyanolyan őszinte. Csak most ébredtem rá, hogy távol tartottam magamtól a fájdalmat, kerültem, mert abszurdnak véltem. Összetört szívem biztosra vette, hogy Istennek nincs ideje ilyen apróságokkal törődni.
Barátnőm szavaiban megéreztem az igazságot. Senki nem szeret úgy, mint Ő, mint ahogy Ő akar szeretni. Senki nem tud úgy gyógyítani. Senki nem áll olyan közel, hogy felfogja könnyeinket. Minden könnycseppünk értékes Számára, egyet sem akar elveszíteni.
Kedvesem, talán itt az ideje, hogy elismerd a fájdalmadat. Hogy felfogd az Úr törődését, állandó jelenlétét melletted. Ha völgyben vagyunk, szükségünk van Istenre és a barátainkra. Lelkünk hosszú éjszakájában a csillagok számlálása is könnyebben megy, ha van mellettünk valaki. Az első fénysugár gyakran tőlük érkezik. Ha vágysz valakire, aki melletted áll, imádkozz érte. Talán ha csatlakozol egy kisközösséghez, ha elhívsz valakit kávézni, ha segítséget nyújtasz a szomszédnak, egy szép barátság fog kibontakozni.
Ne törődj azzal, mit mondanak, vagy mit gondolnak mások, a fájdalmad valódi.
Nem kerülhetjük el a szenvedés időszakait. Jönnek, de el is mennek. Ezt ne felejtsd el. A fájdalom nem arra van, hogy örökké tartson. Isten mélységes szeretettel szeret, és meg akar gyógyítani. Nincs túl nagy fájdalom, de túl kicsi sem. Gyakran csak egy megbízható ember kell, aki eszünkbe juttatja, hogy az Úr közel van. Ő meg tud gyógyítani. Le fogja csavarni a befőttesüveg kupakját, és kiereszti álmainkat, reményeinket, örömeinket. És velünk száll felfelé, ki a völgyből.

Istenem, köszönöm, hogy annyira szeretsz minket, hogy Fiad, Jézus, kereszthalálában átélted fájdalmainkat. Ő viselte a fájdalmunkat. Ő ismeri a fájdalmunkat. Ő meggyógyítja a fájdalmunkat. Köszönöm. Az Ő Nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.11.08.
www.proverbs31.org

Ő ott van
Renee Swope

„Így keresztül kellett mennie Szamarián… Ott volt Jákob kútja. Jézus elfáradt az úton, azért leült a kútnál. A hatodik óra felé járt az idő. Egy szamariai asszony odament vizet meríteni. Jézus megszólította: ’Adj innom!’” Jn 4:4, 6-7

Mit keres ott az a férfi? Az asszony nem tudta, ki Ő, s elcsodálkozott, hogy megszólítja őt, a szamariai asszonyt.
A hangjában szelídség volt. Inni kért. A szeme ítélkezés helyett elfogadást, gyűlölet helyett szeretetet tükrözött.
Úgy szoktuk őt hívni, hogy „a szamariai asszony”, de én inkább Samnek hívom. Így valóságosabbnak érzem. Olyan, mint mi, aki küzd a fájdalmaival, az elutasítással, a magánnyal.
Különösen szeretem abban a részben, amit idéztem, amikor Jézusnak „keresztül kellett mennie Szamarián”. A teológusoktól tudjuk, hogy a zsidók a világ söpredékének tartották a szamariaiakat, mindent megtettek, hogy elkerüljék őket. Inkább megkerülték az országot, semhogy átmenjenek rajta. Nem így Jézus.
Neki keresztül „kellett” mennie Szamarián. Talán mert tudta, hogy találkozik Sam-mel.
Tudjuk, hogy az asszonyok hajnalban vagy alkonyatkor jártak vízért. Együtt mentek a nap hűvösebb szakaszában, hogy elkerüljék a perzselő hőséget, ami még inkább megnehezítette a súlyos, vízzel telt korsókat, amiket haza kellett szállítani. Sam kivétel volt. Ő egyedül ment a legnagyobb melegben.
Nem az égető napsugarakat akarta elkerülni, hanem a többiek szúrós tekintetét, megvetését, ítélkezését. A vízzel telt korsó súlya szinte elviselhetetlen volt a hőségben, de a helybeli asszonyok megjegyzéseit, amik a vétkeire emlékeztették, még kevésbé tudta elviselni.
Samnek ugye öt férje volt. Egy olyan kultúrában, ahol az asszonyok nem válhattak el a férjüktől, ez azt jelentette, hogy őt már öt férfi bocsátotta el. És most egy olyannal élt együtt, aki arra se méltatta, hogy feleségül vegye.
Mikor Jézussal találkozott, Sam a munkáját végezte, miközben igyekezett elkerülni azokat, akik ismerték őt, akik tudtak a vétkeiről. Jézus tudta, hogy attól menekül, ami a tökéletlenségére emlékezteti, ezért úgy időzített, hogy Vele, nála pedig a tökéletes szeretettel találkozzon.
Jézus kezdte a beszélgetést, az egyetlen dolgot kérte, amit Sam adni tudott: vizet. Nem sok, de indulásnak elég. Sam megtehette volna, hogy figyelmen kívül hagyja, megtölti a korsóit, és hazaindul. De ő megállt, és figyelt Rá. Hagyta, hogy szavaival megérintse lelke összetört, sérült darabkáit, az űrt, amit érzett. Jézus szándékosan Sam napjának talán legmagányosabb pillanatában találkozott vele. Így tesz velünk is: gyakran tökéletlen és magányos életünkben akkor jön elénk, mikor csalódásaink, fájdalmaink, elbukásaink igyekeznek végleg elpusztítani önbizalmunkat.
Jézus ott vár ránk.
Ő ott van, amikor vonszoljuk magunkat, tudjuk, mi mindent meg kell tennünk, de fogalmunk sincs, hogy leszünk képesek rá.
Ő ott van, mikor a tegnapi kirohanásunk miatt verjük a falba a fejünket, vagy amikor dolgozni indulunk, és azt sem tudjuk, miért tesszük.
Ő ott van a pelenkázás, mosás, mosogatás végtelen sorában, amikor azon gondolkozunk, meglátjuk-e valaha az értelmét a monotóniának.
Ő ott van, amikor hazatérünk az üres lakásba, és azon vívódunk, miért nincs családunk, vagy hazamegyünk egy otthonnak nevezett házba, ahol egy tinédzser megvető tekintete fogad, s egy férj, aki észre sem vesz bennünket.
Jézus látja a szívünket, ismeri magányunk, csalódottságunk, elutasítottságunk fájdalmát. Keres és hív minket, menjünk Hozzá, és fogadjuk el tökéletes szeretetét, a szeretetet, ami türelmes és jóságos, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel.
Akárhol vagy most és bármit csinálsz, állj meg, és szólj Hozzá. Csendesítsd el a gondolataidat, hogy meghallhasd, amit mond neked.

Uram, köszönöm, hogy keresel, hogy vársz reám. Meg akarom ismerni irántam táplált szeretetedet, rá akarok hagyatkozni, a biztonságában akarok élni! Amikor rám tör ma a félelem, amikor jelentéktelennek vagy magányosnak érzem magam, segíts, hogy Feléd forduljak, és jusson eszembe, hogy Te mindig ott vagy! Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.11.09.
www.lelekerosito.hu


Mikor úgy érzed, csapdába kerültél
Glynnis Whitwer

Szorult helyzetükben az Úrhoz kiáltottak, s megmentette őket minden félelmüktől.” Zsolt 107,13

Szörnyű állapot, ha úgy érezzük, csapdába kerültünk. Tudom. Többször átéltem az utóbbi években.
Mikor az ingatlanpiac összeomlott, tanácsadással foglalkozó családi vállalkozásunk padlóra került. A szerződéseket felbontották, a várt üzletkötések elmaradtak, az adó az égbe szökött, a beruházások megálltak. A legtöbb probléma okáról nem tehettünk, de volt olyan, ami saját rossz döntésünk következménye volt.
Egyik hónap vonszolta magát a másik után. Volt néhány hét, amikor éppen csak megúsztuk a teljes csődöt. Nem veszítettem el hitemet Istenben, mert láttam, hogyan gondoskodik a mindennapjainkról. De az Ő számítása arról, mikor húz ki minket a gödörből, nem egyezett az enyémmel. Én gyors megoldásért kiáltottam, de az Ő terve másról szólt.
Mielőtt megérkezett a segítség, Isten hosszú ideig benne hagyott a pácban. Tovább kellett a tehetetlenséggel küzdenünk, mint szerettük volna. Minden korábbi lehetőség a segítségnyújtásra elillant. Akik azelőtt segítő kezet nyújtottak volna, már képtelenek voltak rá. Néha úgy éreztük, teljesen magunkra maradtunk, minden és mindenki elhagyott. Mi rontottunk el valamit? Rossz döntéseket hoztunk? Vívódtunk.
De aztán Isten közbelépett. És mivel olyan sokáig voltunk bajban, hálánk megkétszereződött. Tisztán látszott a keze munkája. Utólag úgy látjuk, ha sikerült volna saját erőnkből kikecmeregni, magunkat veregettük volna vállon az okosságunkért. Így viszont minden dicsőség Istené.
Talán épp most érzed csapdában magad, s arra gondolsz, vajon téged hogyan ment ki Isten. Talán téves döntéseket hoztál. Talán úgy érzed, meg sem érdemled, hogy kiszabadulj. Ha ez van, mondok neked egy jó hírt. Mindegy, hogy magad vagy más miatt kerültél bajba, Isten törődik veled, és megvan a terve a kiszabadításodra. Erről szól a 107. zsoltár. Istennek a népéhez való hűségéről tanít, minden körülmények között: a pusztaságban, a sötétségben, az ostobaságaikban. Mindegy hol voltak, vagy mit tettek, ha az Úrhoz kiáltottak, Ő meghallgatta őket. És hall minket is. Ez a zsoltár nem csak egy szép vers. A hajdani hívek üzenete a mai hívőknek. Írásba foglalták, s az írás megőrizte, hogy amikor elveszettnek, tehetetlennek, kimerültnek érezzük magunkat, vagy félünk, elolvashassuk, és higgyünk – higgyük, hogy Isten, aki akkor szabadulást hozott, megteszi ma is.
Álljon itt egy kis részlet az üzenetből, de ha lesz időd, olvasd el az egészet. 107. zsoltár 10-14:
„A sötétben és a halál árnyékában ültek, megbilincselve, nyomorban és vasban. Mert ellenszegültek az Isten szavának, és megvetették a Fölséges törvényét. Ezért szívüket bánattal puhította, megtántorodtak, de nem jött senki, hogy támogassa őket. Szorult helyzetükben az Úrhoz kiáltottak, s megmentette őket minden félelmüktől. Kivezette őket a sötétségből s a halál árnyékából, és széttörte bilincseiket.”
Isten a csapdából való kiszabadítás specialistája – függetlenül attól, ki hogy jutott oda. Velem is így tett – veled is így fog tenni.

Uram, csak te ismered kétségbeejtő helyzetem mélyégét. Te tudod, mennyire tehetetlennek érzem magam. Igaz, nem jártam el mindig helyesen, bevallom lázadozásaimat. Uram, te azt ígérted, ha Hozzád kiáltunk, meghallgatsz. Most kiáltok, Uram. Kérlek, segíts! Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.11.10.
www.proverbs31.org



Már nem tartunk családi áhítatokat
Holly Good

Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben.” Jn 15,9

Már nem tartunk szervezett családi áhítatokat, és megvallom, hiányoznak. A legszebb este volt a héten. „Családi órának” hívtuk.
Jó néhány éve kezdtük el, mikor az Úr arra indított, hogy az otthonunkban is tartsunk áhítatokat. A templom és az ifjúsági csoport mellett, úgy éreztem, a családdal is kell minőségi időt töltenem egyszer egy héten a Bibliát tanulmányozva és együtt imádkozva. Jó alkalom volta arra, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz serdülő gyermekeinkkel. A családi áhítaton olvastuk a Bibliát, idézeteket tanultunk, beszélgettünk arról, hogyan hallgatja meg Isten az imádságokat, imádkoztunk.
Hamar észrevettem, hogy a gyermekeim nem fogják fel Isten irántuk való szeretetének mélységét, valóságát. A férjemmel együtt igyekeztünk rámutatni Isten szeretetének mindenhatóságára, és arra, hogy Ő mindig elérhető számunkra. Nagyon jól tudtuk, hogy nem vagyunk tökéletes szülők. De ismertük a tökéletes szülőt, és azt akartuk, hogy a gyermekeink is megismerjék.
Szilárd igazságokat igyekeztünk a tudatukba táplálni, közben mégis gyakran zavaros, viharos vizeken kellett egyensúlyban tartanunk hajónkat fiatal tinédzsereink bizonyos döntései miatt. Néha olyan erős volt a sodrás, hogy attól féltem, kettészakítja a hajót – és a szívemet. Akkora viharok dúltak, hogy térden állva könyörögtem Istenhez irgalomért, megoldásért.
Bármilyen helyzettel szembesültünk is, a családi áhítatokat megtartottuk, imádkoztunk, kerestük az Urat. Nem hagytuk, hogy a gyermekeink azt érezzék, Isten elfordult tőlük, már nem tartja őket értékesnek. Isten nem ítél el, szeret mindig. Ő maga a Szeretet.
Igyekeztem sokszor visszatérni erre a gondolatra, s Jézus saját szavait idéztem: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben.”
Isten Igéje, megbocsátása és igazsága tartott össze minket a megpróbáltatások viharos időszakaiban is.
A lányunk most 19 éves, részmunkaidőben dolgozik, és nappali tagozatra jár az egyetemen. Szereti az Urat, nemrég tért haza egy missziós útról Németországból, ahol ifjúsági táborban szolgált az édesapjával együtt.
16 éves fiúnk másodéves gimnazista, nemrég keresztelkedett meg. Nyíltan megéli a hitét a barátai, a kortársai között.
Az életünkben történt változások átalakították a heti családi áhítatunkat. Már nem ülünk le rendszeresen áhítatot tartani. De továbbra is összegyűlünk az asztal körül közös vacsorára, nyíltan beszélgetünk az életünkről, a hitünkről, küzdelmeinkről, a Bibliáról, Isten csodálatos dolgairól. Szervezett áhítatunk életünk normájává alakult.
A tudatosan megtartott régi családi áhítatok hatására a gyermekeink tudják, hogy bármikor megkérhetnek rá, hogy imádkozzunk értük vagy velük. És ezt majdnem mindennap meg is teszik. Belátták, mekkora értéke van, ha Isten bölcsességét, erejét, iránymutatását keressük az élet minden dolgában.
Sosem hagytuk, hogy régi botlásaik, az együtt átélt viharos időszakok megrendítsék hitüket Isten valóságában, és abban, hogy szereti őket. Most már ezt hiszik, megélik és tudják. Istennek hála.

Uram, hálát adok Neked a családomért. Kérlek, mutasd meg ezentúl is, hogyan szeressem őket, vezess a Te akaratod szerint. Add, hogy nyíltan megmutathassam nekik Irántad való szeretetemet. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.11.11.
www.proverbs31.org


Széljegyzetek ceruzával
T. Suzanne Eller

„és letöröl minden könnyet a szemükről; és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” Jel 21,4

Egyik barátnőm megjegyezte a minap, hogy mennyire össze van firkálva a bibliám: aláhúzások, jegyzetek, imádságok, s mindez tollal.
„Én sosem írok tollal a bibliámba” – mondta. „Csakis ceruzával.”
Elmesélte, hogy nehéz gyermekkora volt. Cseperedése közben sok emberben csalódott, sokan elhagyták. Végül már nem is próbálkozott, és ez nemcsak neki magának fájt, hanem ártott a gyermekeinek és a házasságának is.
Egy nap elővette a bibliáját, és elkezdte olvasni. Sok fejezetet keménynek ítélt, de úgy gondolta, a szebbek, békésebbek nem neki szólnak. Olvasás közben megjegyzéseket írt a lapszélekre. Főleg kérdéseket. Az egyik rész mellé odarajzolt egy összetört szívet.
Idővel a bibliai szövegek kezdtek megtelni élettel. Ami régen keménynek tűnt, most szeretetet üzent. „Isten nem akart semmit elvenni tőlem. Megpróbált életet lehelni belém” – mondja.
Ahogy egyre többet olvasott, úgy szaporodtak a jegyzetek is, de mindig ceruzával. A kérdőjelek lassan kitörlődtek, hálát kifejező jegyzet került a helyükre. Olyan részek, amik régebben másoknak íródtak, most őt szólították meg. Aztán egy nap a széttört szívet is kiradírozta, és egy új szívet rajzolt a helyébe – épet, szépet.
A Jelenések 21,4 arról biztosít minket, hogy Isten letörli a régi dolgokat. Kiradírozza. Állandóan jegyzetel életünk lapszélére, kitörli a könnyet, felülírja örömmel. A gyász és fájdalom elillan, helyét a jövő reménysége foglalja el. Amit mi állandónak, véglegesnek hiszünk, Isten szerint ceruzával van írva.
Talán úgy érzed, már úgysem változhat meg valami. Hívd meg Istent életed lapszélére. A gondolataidba. A sebeidbe. Az elbukásaidba. Az érzéseidbe.
Ha ezt tesszük, a dolgok kezdenek megváltozni. A régiek eltűnnek, s ahogy Isten átírja őket a maga igazságával, újjászületünk. Egyre hasonlóbbá válunk Hozzá, és felfedezzük, mi mindent tartogat még Isten számunkra, mialatt belevési szeretetét a szívünkbe, az életünkbe.

Uram, érintsd meg a mélységeket bennem. Vesd fényedet a lapszélekre került ceruzás jegyzetekre. Keresd meg lelkem foltjait. Nyúlj hozzá a gondolataimhoz, amik megkötöznek. Töröld ki a régit, írd át újra. Kitárom előtted szívemet, életemet, lapozd át. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.11.14.
www.proverbs31.org

Címkék
Lisa Whittle

„Neveden szólítottalak, enyém vagy.” Iz/Ézs 43,1b

Trappoltam le az emeletről, hogy birtokba vehessem a szokásos pirosba, zöldbe, ezüstbe csomagolt ajándékokat. Türelmetlenül bontogattam őket, lesve mi mindent kaptam meg hosszú karácsonyi kívánságlistámról. Mindennek lelkesen örültem, de volt egy kedvencem: ezentúl lesz egy saját, fényes fekete matricakészítőm.
A rákövetkező hetekben mindent felcímkéztem, ami a szemem elé került. A cipőm fehér matricát kapott az oldalára, rajta szürke, botladozó betűkkel a nevem: ’Lisa’. Hasonlóan jártak a könyveim, a táskáim, a műanyag bevonatú nyelek és fogantyúk, még a bicikliülésem is. Nagyon élveztem megjelölni a nevemmel mindent, amit szeretek.
Évek múltával másra kezdtem használni a címkéket. Magabiztossággal jelöltem meg magam, miközben belül remegtem a félelemtől. Rossznak tartottam magam, mikor rám nehezedett a bűntudat. Még felnőttként is, mikor 13 hónapos működés után bezártuk a gyülekezeti termet a férjemmel, felragasztottam magamra a címkét: Vesztes.
Címkék. Nem mindig jó, ha vannak.
A címkék alatt, amiket felnőttként magunkra aggatunk, gyakran űr tátong – az a fajta, amit csak Isten tud kitölteni. Olyankor van ez, amikor kiragadunk az elmúlt éveinkből egyetlen eseményt, negatív tapasztalatot, és úgy véljük, hogy egész életünket, értékünket, jövőnket meghatározza a címke, amit az az esemény ránk ragasztott. Elfelejtjük, hogy egyetlen címke van, aminek a viselésére szükségünk van, az, hogy Jézushoz tartozunk.
Isten nem azért alkotott minket, hogy e világ címkéit hordjuk magunkon, vagy azokat, amiket mi magunk rakunk fel. Saját „kedves gyermekeinek” (Ef 5,1) alkotott meg minket.
A címkék gyakran eltakarják ezt. Stigmákat raknak ránk, ártalmas érzelmekkel, múltunkból hozott sérülésekkel nyomasztanak, akadályozzák, hogy Isten terve megvalósuljon bennünk.
Az igazság az, hogy élményeink csak akkor uralkodhatnak rajtunk, ha megengedjük nekik. Mindig hozzáférhetünk Isten erejéhez, ami segít letépni a címkéket, s elkezdhetünk egy új, teljes életet – az élet teljességét.
Szeretnél címkék nélkül élni? Akkor jó helyen vagy. Mert Jézus azt üzeni ma neked, hogy az Ő szeretetmatricája minden mást eltakar. S mellette nincs hely más címkék felragasztására.

Uram, köszönöm Neked, hogy az egyetlen címke, amire szükségem van, a Tiéd. Segíts lefejtenem magamról minden más címkét, azokat is, amiket én aggattam magamra. Segíts felismernem, hogy aki Benned él, az szabad, és add, hogy Szentlelked erejével ez a tudat lelkem mélyéig átjárjon. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.11.15.
www.proverbs31.org

2012. február 18., szombat

Életcél - olyan egyszerű

Megismerni
Szeretni
Szolgálni
ISTENt

Megismerni
Szeretni
Szolgálni
az Embert az emberekben

Megismerni
Szeretni
Használni
Gondozni
Védeni
mindazt a Földön, amit Isten az uralmunk alá adott.

2012. február 16., csütörtök

Isten fut feléd

Max Lucado

Hogy szebb legyen a napod, képzeld el Istent, ahogy fut feléd.
Mikor látta a pátriárkák hitét, Isten megáldotta őket. Mikor Péter prédikált, Pál tollat ragadott, Tamás hitt – Isten mosolygott. De nem futott feléjük.
Ezt a (nyelvtani) igét a tékozló fiú történetére tartogatta a biblia. „Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt” (Lk 15,20).
Isten futni kezd, mikor meglátja a disznók vályújától hazatérő gyermekét. A mókuskerékből kiszálló drogfüggőt. A bulizásnak hátat fordító tinédzsert. Az íróasztalt ott hagyó hivatalnokot, aki a társadalmi ranglétrán kapaszkodott felfelé. A szellemidézőt, aki elhagyja bálványait. A materialistát, aki otthagyja az anyagot, az ateista a hitetlenségét, az elitista az önreklámozást…
Mikor a tékozló fiúk alakja feltűnik a hazafelé tartó ösvényen, Isten képtelen ülve maradni.
A mennyország trónterme visszhangzik a szandálcsattogástól, a lábdobogástól, s az angyalok csöndben figyelik az Atyát, aki átöleli gyermekét.
Ha Isten felé fordulsz, Ő futni kezd feléd.

Upwords with Max Lucado, 2012.02.16.
www.crosswalk.com

2012. február 14., kedd

„Mi Atyánk…”
Mikor a nővéremnek írok, s megkérdezem, hogy vannak a szüleink, mindig megtorpanok. Automatikusan így mondanám: édesanyám hogy van, vagy mondd meg édesanyámnak stb, de hát a nővéremnek írok, neki is édesanyja, ezért átalakítom: édesanyánk.
Így van ez a mi Atyánkkal is. Ezért nem így tanított Jézus imádkozni: Ti pedig így imádkozzatok: Atyám, aki a mennyekben vagy. Nem, ezt csak Ő mondhatja. Én mikor megszólítom Istent, nem sajátíthatom ki. Ő nem az én apukám, aki erősebb a te apukádnál. Ő a mi közös édesapánk, úgy kell rád gondolnom, mint a testvéremre, akivel szemben nem dicsekedhetem az én apukámmal.

„Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé…”
Ez nem csak azt jelenti, hogy számítsunk támadásokra, akár életet fenyegető támadásokra is, ha Jézus küldetésében járunk.
Ez utasítás is. Bárányoknak kell lennünk a farkasok között is. Nem fogunk Jézustól segítséget kapni, hogy visszaharapjunk. Ő azt akarja, hogy maradjunk bárányok. Ez az ő akarata. Ha mégis sikerül visszatámadnunk, az nem az Ő akarata szerint történt. Akkor pedig nem származhat belőle semmi jó.

2012. február 9., csütörtök

Lélekerősítő levelek 73

Amikor Isten közbeszól
Wendy Blight

„Szólt az Úr igéje Jónáshoz:” (Jón 1,1)

Alig vártam, hogy végre egy egész délutánt egyedül tölthessek. A férjem kerékpártúrára ment, mindkét gyereknek programja volt. Egyre azt tervezgettem, milyen lesz néhány csendes óra magamban – senki nem kér semmit, senkinek sincs azonnal szüksége rám. Csodálatosnak ígérkezett!
Ám ekkor: a lányom berobbant az ajtón, és közölte, most jut eszébe, hogy holnapra egy projektfeladata van. El kell vinnem kocsival ide meg ide, hogy beszerezze a kellékeket, amikkel elkészítheti a munkát. Ezzel a feladat kettőnkké lett.
Az idegesség minden megtett lépéssel nőtt bennem. Alig szóltam egy szót egész út alatt. Bosszankodtam, s ezt nem is igyekeztem palástolni. A lányom beleszólt a terveimbe.
Jónás is megtapasztalta, milyen az, ha valaki közbeszól. Ő Izrael északi részének prófétája volt. Népszerű, sikeres, köztiszteletnek örvendő ember. Ám ekkor: „szólt Isten igéje Jónáshoz” (Jn 1,1). Isten beleszólt Jónás kényelmes életébe, s azt a parancsot adta, hogy hagyja el szeretett népét és országát, és prédikáljon – nem ám Isten népéhez, hanem az egyik leggyűlöltebb ellenségnek.
Isten hívása gyökeresen más irányba terelte Jónás életét, mint amiben jól érezte magát. Jónás ideges lett, mérgelődött – mint én, amikor a lányom berobbant a szobába, mint bármelyikünk, amikor valami közbeszól, és felborítja szokásos életvitelünket: legyen az egy felnőtt gyermek, aki hazaköltözik, egy nem várt terhesség, elveszített állás, egy rémületet keltő diagnózis vagy hirtelen költözési kényszer.
Jónás annyira megdöbbent, hogy nem csak hogy nem teljesítette a parancsot, de elfutott az ellenkező irányba, hogy minél messzebb kerüljön Istentől.
Bárcsak láthatta volna a történet végét! Megtudhatta volna, hogy Isten „közbeszólása” részvételre hívta őt a történelem legcsodálatosabb megtérésében, részt vehetett Isten örök tervében az Ország építésére.
Végül Jónás engedelmeskedett, és Isten felhasználta őt egy egész nép újjáéledésére. Jónás csak kimondott néhány szót: „Még negyven nap, és elpusztul Ninive!” - és 24 óra alatt Ninive egész népe megtért gonoszságából. Egyes tudósok ezt tartják a legcsodálatosabb éledésnek az emberiség történelmében.
Jónás története segít újraértelmeznem a „közbeszólásokat”. Arra késztet, hogy minden hasonló helyzetben megvizsgáljam, Isten keze működik-e ott, van-e valami, ami azt jelzi, hogy Ő hív valami új dologban való részvételre
Néhány hete kollégiumba vittük a lányunkat. Mit nem adnék, ha újraélhetném azt a délutánt, mikor Isten beleszólt a terveimbe! Egy egész délután a lányommal, vásárolgatva, projektmunkát készítve!
Segít-e Jónás története, hogy átértékeld a zavaró tényezőket, a „közbeszólásokat” életedben? Bízzunk Istenben és az Ő tervében, fogadjuk el, ha új utakra hív, ha olyan módon akarja, hogy részt vegyünk a tervében, amire nem számítottunk. Bólintsunk rá Isten tervére, jó?

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy terved van az életemre, olyan terved, ami javamra és nem káromra szolgál, olyan terved, ami reményt és jövőt ad. Köszönöm, hogy néha beleszólsz az életembe, és visszaterelsz a tervezett útra, ha eltérek tőle, vagy ha túlságosan elkényelmesedem a jelenlegi állapotban. Adj, kérlek, látó szemeket és engedelmes szívet, hogy válaszoljak minden hívásodra. Szentlelked erejével segíts engedelmeskednem. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.10.30.
www.proverbs31.org

Mikor imádkozzam?
Rachel Olsen

„Szüntelen imádkozzatok.” 1 Thessz 5,17

Lelkiismeret-furdalás. Amikor az imádkozásról beszélgetek másokkal, sokszor elhangzik ez a szó. Megértem őket.
Én is így éreztem. Megkért valaki, hogy imádkozzam érte, s mikor elmondta, milyen nehézséggel küzd, azonnal vállaltam. Együttérző lélekkel válaszoltam: „Igen, imádkozni fogok érted!” Aztán kiment a fejemből, jöttek a különböző elfoglaltságok, még öt embernek megígértem, s végül jó szándékom ellenére, nem teljesítettem az ígéretemet.
Elodáztam az imádkozást, várva a megfelelő alkalomra. Aztán az élet hozta a formáját, s az alkalom nem jött el. Mikor kicsit össze tudtam szedni magam, s felidéztem, kiknek is ígértem, hogy imádkozom értük, nem mindenki jutott eszembe.
Úgy gondoltam, ahhoz, hogy „jól” imádkozzam, hosszabb időre van szükség. A rövid imádkozás nem hatékony, nincs ereje. Aztán felfedeztem valamit, ami megváltoztatta a hozzáállásomat. A Máté 6-ban Jézus imádkozni tanít. Ezt mondja: „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt hiszik, hogy ha ömlik belőlük a szó, nyomban meghallgatásra találnak! Ne utánozzátok hát őket! Tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek” (Mt 6,7-8).
Nahát, nem kell órákig imádkoznom, fennkölt szólamokkal ostromolnom Istent? Megnyugtató, felszabadító volt, hogy épp Jézus szájából hangzottak el ezek a szavak.
Aztán egy újabb aha! élmény következett. A következő versben Jézus így folytatja: „Ti így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, s bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. És ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól.”
Ez a Miatyánk, más szóval „Az Úr imádsága”.
Állj meg egy pillanatra. Nézd meg az órát, majd mondd el hangosan a Miatyánkot. Mennyi időbe telt? Jézus ezzel érzékeltette, hogyan imádkozzunk – akkor miért is hisszük, hogy a hosszú imádságok a hatásosak?
Igen, vannak helyzetek, amikor több időt kell imádságban töltenünk (gondoljunk Jézusra a Getsemáné kertben Mt 26,36-46). De nagyon sok mindenért imádkozhatunk rövid imákkal napközben bármikor, ha eszünkbe jut.
Mostmár, ha kapok egy emailt, amiben valaki azt kéri, imádkozzam érte, ritkán válaszolok azzal, hogy „Imádkozni fogok”. Inkább megállok, imádkozom érte, s azt válaszolom: „Imádkoztam érted”. Ha valaki felhív, vagy személyesen kér meg, leggyakrabban ott helyben megkérem, imádkozzunk együtt.
Ha valami hírről olvasok vagy hallok, valakikről, akikért imádkozni szeretnék, ott helyben imádkozom értük. Ilyenkor nem akarok hosszadalmas és ékesszóló lenni, inkább azon igyekszem, hogy azonnal Isten elé vigyem a kérést, mielőtt elfelejtem.
Ha úgy érzem, valakiért többször kell imádkoznom, megteszem, valahányszor napközben eszembe jut. Mivel nagyon akarok imádkozni, többször eszembe jut, és rájöttem, nem kivitelezhetetlen, hogy „szüntelen imádkozzunk”. A gyakori rövid vagy azonnali imádkozással megszűnt a lelkiismeret furdalásom, a nyomás, hogy valamit még meg kell tennem, időt kell rá szakítanom. S ami ennél sokkal fontosabb, megtörténik az imádkozás azokért a dolgokért, amiket az emberek rám bíztak. S ugye ez volt a cél?
Az imádkozással kapcsolatosan azt olvasom a Bibliában, hogy gyakran imádkozzunk, hittel és kitartással imádkozzunk, és minden gondunkat vigyük Isten elé imádságban. Az sehol sincs megírva, hogy minden kérést alaposan megfogalmazva, részletesen fejtsünk ki, hogy Isten meghallgassa.
Remélem, neked is segítettem ezzel, s a lelkiismeret-furdalást nálad is felváltja egy megújult lelkesedés, hogy imádkozzunk.

Uram, segíts, hogy gyakran, kitartóan és hittel imádkozzam, akaratod szerint. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.10.31.
www.proverbs31.org



Ahol a szíved
Susan Meissner

…az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta…” (Préd 3,11b)

Nagykorú fiam nemrég meglátogatta barátait abban a városban, ahol felnőtt. Megállt a ház előtt, ahol gyermekkorát töltötte. Vágyat érzett rá, hogy bekopogtasson, s bemutatkozott a mostani, ismeretlen tulajdonosoknak. Mikor megtudták, hogy abban a házban nőtt fel, a feleség azonnal kedvesen beinvitálta. Ő is tudta, hogy régi otthonaink olyan érzést keltenek bennünk, mint egy hűséges szövetséges, egy kedves barát, vagy valaki, aki néma tanúja volt fájdalmainknak.
Úgy vagyunk beprogramozva, hogy vonz minket az a hely, ahol biztonságban érezzük magunkat, ahol fontosak vagyunk, ahol gondunkat viselik. Nyugtalan a szívünk, amíg távol vagyunk az otthonunktól, vagy ha elveszik tőlünk, vagy mikor valami megzavarja otthonunk nyugalmát.
Mit tehetünk hát, ha nem érezzük otthon magunkat? Jusson eszünkbe, hogy Krisztus otthon van bennünk. Olyan, mintha örök otthonunkat mindig mindenhová magunkkal vinnénk. Bárhol vagyunk, biztonságban lehetünk, érezhetjük, hogy fontosak vagyunk, és gondunkat viseli Krisztus, aki minden hívőben ott lakik.
Amikor Izrael népe arra várt, hogy Isten az Ígéret Földjére, új otthonukba vezesse őket, egy tabernákulumot építettek számára, hogy mindig velük legyen, bárhol vannak útjuk során.
Ha a tabernákulum szó eredetét keressük, kiderül, hogy a gyökere ugyanaz a szó, amiből a „lakik”, „tartózkodik”, „megtelepedik” szavak héber megfelelői származnak. Isten ott van jelen, ahol vagyunk. Nálunk „tartózkodik”.
Isten, a Mindenható Úr bennünk lakik. Lelke bennünk van. Szívünk az ő Szent Tabernákuluma, otthon van bennünk. Hát nem csodálatos, értelmet meghaladó tény ez?
Azt olvassuk fenti igénkben, hogy Isten az örökkévalóságot az értelmünk elé tárta. Azt akarta, hogy vágyjunk az Ő mennyei ölelésére. A földi otthonaink iránt érzett vágyunk ebből, az örökkévaló otthonunk iránti vágy parazsából táplálkozik.
Nincs több olyan hely, mint az otthonunk. Ezért szeretjük, ha ünnepekkor mindenki hazajön, ha szeretteink sötétedés előtt itthon vannak, s haza vágyunk egy-egy nehéz nap után. Az otthon az, ahol megnyugszik a szívünk. És szívünk mindig megnyugodhat Benne.
Akár közel van földi otthonod, akár messze ahhoz, hogy ma megérkezz oda, tudhatod, hogy Isten megígérte, Ő veled lakik! Együtt veled. Te vagy az Ő földi lakcíme. És Benne te is mindig otthon vagy.

Uram, segíts felfognom, és örülnöm annak, hogy Te vagy az állandó otthonom, Benned mindig otthon vagyok, mert Te is otthon vagy bennem. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.11.01.
www.proverbs31.org

Mi az, amit nem hiszek
Glynnis Whitwer

A tanítást váltsátok tettekre, ne csak hallgassátok, mert különben magatokat csapjátok be.” Jak 1,22

Minden szülő ismeri az érzést, milyen zavaró, ha figyelmezteti valamire a gyermekét, az meg csak megy a maga feje után, s megtapasztalja a következményeket. Az „Én megmondtam” kijelentése nem hoz akkora elégedettséget, mint gondolnánk.
Amikor idősebbik fiam el kezdett vezetni, úgy gondolta, hogy a sebességkorlátozások csak sebességjavaslatok. A barátai bizonygatták neki, hogy jóval a sebességhatár fölött is hajthat az autójával, anélkül, hogy megbüntetnék. Persze, hogy bevette. A rendőrségnek viszont más volt a véleménye. A fiam megtanulta, hogy az a pár perc időnyereség vagy az adrenalinlöket nem éri meg azt a pénzt, amit a sebességtúllépésért fizetni kell. A fiam becsapta saját magát. Elhitette magával, hogy bizonyos szabályok rá nem vonatkoznak. Egy darabig ment, de aztán szembekerült a következményekkel.
Rájöttem, hogy én is hasonlóan gondolkozom. Ha nem is a közlekedési szabályok terén. Olvasom a Bibliát, és úgy döntök, hogy Isten igéjének bizonyos szakaszai rám nem vonatkoznak.
Fiatalon is hűségesen eljártam a templomba, hallgattam a Biblia tanítását. Voltak bizonyos részek, amikkel nem törődtem, mert úgy véltem, nem érvényesek. Például az, hogy tisztelnem kell a férjemet, s alá kell vetnem magam az ő akaratának (Kol 3,18). Vagy az, hogy tökéletesen meg kell bocsátanom az ellenem vétőnek (Mt 6,14-15). Vagy, hogy kerüljem a horoszkópokat (Iz/Ézs 47, 12-14). Nem volt bennem dac, nem dobbantottam a lábammal, hogy márpedig én a magam útját járom. Csak egyszerűen nem vettem tudomást a tanításról, s szépen kialakítottam magamnak egy hitet a saját véleményem és szabályaim szerint. Keresztény voltam Glynnis módra.
Ugye mennyire kísért, hogy Isten üzenetét a magunk módján értelmezzük? Hogy kimondjuk, „Isten nem kéne, hogy….” és itt jönne egy felsorolás, hogy szerintem mi mindent nem kellene Istennek tiltania, szabályoznia. Ahelyett, hogy nézeteimet a Biblia tanácsainak szellemében átvizsgálnám, kialakítok magamnak egy biztonságos, megengedő, sosem fenyegető Isten-képet. Lehozom Istent a magam szintjére, és megfeledkezem szent voltáról. A Jak 1,22 szerint becsapjuk önmagunkat, ha csak hallgatjuk, de nem követjük Isten Igéjét. Nem tudom, te hogy gondolod, de én nem szeretem, ha becsapnak – még akkor sem, ha én magam vagyok az, aki ezt teszi.
Mit változtattam hát? Őszintén beismertem, hogy hajlamos vagyok a magam feje szerint menni. Bevallottam, hogy nem bízom eléggé Isten bölcsességében. Azután elhatároztam, hogy elfogadom Istent annak, Aki. Egyszerű – de távolról sem könnyű – döntés volt amellett, hogy bízom Isten tökéletességében, s abban, hogy az a legjobb nekem, amit Ő mond, s nem az, amit én.
Veszélyes dolog válogatni, mit hiszek, mit nem. Lehet, hogy nem kapok pénzbüntetést a szabályok áthágásáért, de olyan következményeknek nyitok ajtót, amik aztán éveken át háborgatnak. Ha viszont úgy döntök, hogy Neki hiszek, a legbölcsebb dolgot teszem, amit tehetek.

Uram, Te mindenben tökéletes és szent vagy. Bocsáss meg, amikor be akarlak skatulyázni, vagy olyanná teszlek, amilyennek én akarlak látni. Segíts elfogadnom, hogy nem tudok mindent megérteni a mennyországtól innen, és teljes szívemmel bíznom kell Benned. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.11.02.
www.proverbs31.org

Tudnod kell
Lysa TerKeurst

„Aranyom, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom: A názáreti Jézus Krisztus nevében, járj!” ApCsel 3,6

Van egy barátnőm, aki nagyon szenved. Az élet, amilyennek ismerte, hirtelen felborult, és elöntötte a káosz és zűrzavar őrjöngő folyama. Levegőért is alig tud a felszínre emelkedni, már el is ragadja a következő örvény.
Ha létezik víz nélküli vízbefúlás, ezt éli most át a barátnőm.
Talán neked is van egy szenvedő barátod.
Tegnap leültem az asztalhoz, hogy küldjek a barátnőmnek egy apró ajándékot, s írjak hozzá egy pár sort. Nagyon szerettem volna szeretni a szavaimmal. A szívem tele volt törődéssel, együttérzéssel, a vággyal, hogy biztassam, bátorítsam, de mindez nehezen akart szavakban megfogalmazódni.
Istenhez fordultam segítségért, s imádkozás közben mindegyre elém ugrott az „értékes” szó.
Juttasd eszébe, mennyire értékes.
Mondd el neki, mennyire tiszteled.
Tudatosítsd benne, mennyi mindent tud másoknak nyújtani.
Az ApCsel 3-ban Péter és János egy nyomorék emberrel találkozik az Ékesnek nevezett kapunál. Megállnak. Észrevették. Meg akarják érinteni. Nem voltak értékeik, de értékelni tudták azt az embert.
„Aranyom, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom: A názáreti Jézus Krisztus nevében, járj! Jobb kezénél fogva fölsegítette…” (ApCsel 3, 6-7a).
Nem volt ezüstjük, de volt segítőkész kezük, és volt mit adniuk. A szükséget szenvedő ember megérdemelte az érintést. A szükségben lévő embernek kellett valaki, aki kézen fogja és felsegíti. A most már járni tudó ember bement a templomba, „járkált, ugrándozott és dicsőítette Istent”. Az emberek látták, és nem tudtak hova lenni a csodálkozástól és csodálattól Isten művén.
Az ember, akinek azelőtt adni kellett, most rengeteget tudott nyújtani.
Szeretném, ha a barátnőm tudná, ő is fel tud állni. Ő is fel tudja kelteni másokban a csodálatot Istenünk iránt.
Igen, neki is vannak értékei, amit nyújtani tud.
Egy egyszerű kártyára tökéletlen szavakkal ezt írtam végül: „Csak azt akarom mondani, hogy tudnod kell, mennyire értékes vagy. Tisztellek, és nagyon szeretlek. Köszönöm, hogy az vagy, aki vagy.”
Van valaki, aki örülne egy ilyen kártyának a környezetedben? Ülj le most, és írj neki, ne hagyd, hogy elillanjon a pillanat.

Uram, köszönöm, hogy megmutatod, hogyan szeressek másokat. Segíts, hogy a te kezed és lábad legyek ma. Add nekem a szívedet, hogy meglássam azt, akinek ma szüksége van a biztatásomra. Amikor kinyújtom a kezem, te benyúlsz a szívembe, és megáldasz engem. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.11.03.
www.proverbs31.org


Kavargasd
Marybeth Whalen

Hiszen Isten maga ébreszti bennetek a szándékot, s hajtja végre a tettet tetszésének megfelelően.” Fil 2,13

Az első korty kávé után fancsali képpel néztem a csészébe. Minden olyan volt, mint máskor, csak épp a kávé nem volt édes. Pedig emlékszem, hogy feltéptem a kis sárga zacskót, s a tartalmát, a sok apró fehér kristályt beleszórtam a tejtől karamell színű italba. Most jut eszembe, igaz, hogy beletettem a cukrot, de nem kavartam el. Kavarás nélkül a cukor nem tud feloldódni, nem tudja elvégezni a küldetését.
Így vagyok a hitemmel is. Belerakok minden hozzávalót. A Bibliát, feliratkozást elmélkedésekre, kegyes barátnőket, a gyülekezetet, imanaplómat, a dicsőítő énekeket, a megtanult igeverseket. Ha megnézel, azt látod, minden benne van. De az igazat megvallva, igyekszem elkerülni a kavargatást. Ha kérdeznéd, azt mondanám, tudom, hogy az hasznodra van. Azt mondanám, nem jó egyhelyben állni. Azt mondanám, vesd alá magad Isten kavargatásának, s én szívesen imádkozom érted ezalatt.
De ha rólam van szó? No nem. Engem hagyjatok békén. Hadd üldögéljek. Inkább tűnjön úgy, hogy minden rendben van, és érezzem jól magam, semhogy megkavargassanak, és elkészüljek.
Te szoktál így érezni?
Talán ma épp felkavarodva érzed magad. Az anyagi helyzeted vagy a munkád, a házasságod, a gyermekeid vagy a kapcsolataid, az álmaid – mintha egy ciklon söpörne végig rajtuk, minden bizonytalan és kavarog benned és körülötted. Talán eltöprengsz, miért engedi Isten, hogy ez megtörténjék, miért feledkezett meg rólad. Eszedbe sem jut, hogy esetleg ez az ő kavargatása. A benned zajló örvénylést használja arra, hogy mindenhova elérjen, ahova akar. Ahogy a mai igénkben olvassuk, azon dolgozik, hogy elérd a célt, amit kitűzött számodra.
Tavaly egyik nap jókora adag spagetti szószt készítettünk a barátnőmmel. Otthagytuk a lábast a tűzhelyen, s kimentünk a kertbe a többiekhez. Mikor visszatértünk a házba, égett szag fogadott. Levettük a fedőt a szószról, úgy tűnt, nincs semmi baja. Minden olyan volt, amilyennek lennie kell: szép piros volt, sűrű, benne a darált húsdarabkák, hagymaszeletek, fűszerpöttyök. Csak mikor elővettünk egy fakanalat, és belenyúltunk a szószba, derült ki, hogy a fenekén vastag rétegben leragadt, mivel nem voltunk benn, hogy kavargassuk, mozgásban tartsuk, ne engedjük leülepedni. Ami leülepszik, összeragad, odakozmál.
Amikor Isten felkavarja az életedet, köszönd meg neki, hogy annyira szeret, hogy nem enged leragadni, odakapni. Benned vannak a hozzávalók, és ez nagyon fontos, de csak kavargatással érjük el azt a minőséget, amit Ő szeretne létrehozni bennünk.

Uram, amikor úgy érzem, minden felkavarodik, juttasd eszembe, hogy épp Te dolgozod el bennem édességedet, épp meg akarod akadályozni, hogy leragadjak. Igen, tovább akarok lépni, azzá akarok lenni, akinek Te elképzeltél. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.11.07.
www.proverbs31.org

2012. február 1., szerda

Lélekerősítő levelek 72

Eltűntek
Lysa TerKeurst

„Ezért tehát mi, akik rendíthetetlen országot kaptunk, legyünk hálásak, és így szolgáljunk Istennek, neki tetsző módon, tisztelettel és félelemmel.” Zsid 12,28

Nincsenek gyönyörű ékszereim. Általában csak a jegygyűrűmet viselem, s egy másikat, amit Arttól kaptam 15. házassági évfordulónkra.
E két gyűrűn kívül összegyűlt még néhány ékszerem az évek során. Apró kis kincsek. Pénzbeli értékük nem sok, de a hozzájuk kapcsolódó emlékek miatt különlegesek.
Egy gyermekgyűrű, amit mostohaapámtól kaptam, mikor megkérte édesanyám kezét.
Egy karkötő édesanyámtól, néhány éve adta karácsonyra. Meg egy másik karkötő Arttól, amit idén kaptam Valentin-napi ajándékként.
Egy gyűrű a családi örökségből, amit első gyermekem születésekor kaptam.
Egy pici pecsétgyűrű, benne halványan apám monogramja, aki elment, és sosem tért vissza.
Egyszerű, de különleges tárgyak.
Egy héttel ezelőtt hiába kerestem az Arttól kapott karkötőt, nem volt ott, ahol hittem. Napokig kutattam utána, el nem tudtam képzelni, hol lehet. Nem aggódtam, biztos voltam benne, hogy majd csak előkerül, valahova gondatlanul letettem, s ott felejtettem.
Harmadik nap felötlött bennem, hátha beraktam a többi ékszer közé a fiókba.
Kihúztam a fiókot, s mintha jeges kéz markolta volna meg a szívemet. Időbe telt, míg újra gondolkozni tudtam. Minden eltűnt. A gyűrűk. A karkötők. Az egyetlen tárgy, ami biológiai apámtól maradt. Aprócska dolgok, amiket az emlékek tettek értékessé.
Első reakcióm az volt, hogy a gyűrűs ujjaimra néztem. Megkönnyebbülve láttam, hogy aznap mindkét gyűrű rajtam volt. Biztonságban.
De minden másnak lába kelt, mintha soha nem is lettek volna. Pedig léteztek. És most nincsenek.
Csak bámultam az üres fiókot. Leültem egy kis székre az öltözőasztal mellett, és kényszerítettem az agyamat, hogy soroljon fel különböző okokat, amiért - hálás lehetek.
Furcsa, tudom.
Higgyétek el, sok egyéb felsorolás tülekedett, hogy a tudatom felszínére jusson. Gyanúsítottak listája. Az eltűnt holmik listája. Az emlékek, és hogy mennyire pótolhatatlan minden, ami eltűnt. Ötletek, hogy mikor és hogyan történhetett. Minden idegszálam azt áhította, hogy egy olyan igazi, rugdosódó dühroham törjön ki belőlem.
Higgyétek el nekem, néha a kiborulásnak való ellenállás be tudja bizonyítani, hogy másképpen is reagálhatunk. Erős akarattal visszatereltem a feltörni készülő gondolatokat. Elég veszteség ért abban a pillanatban, ne károsodjon még a lelkem is.
Mert a lelkem bízik abban, hogy „rendíthetetlen országot kaptunk”, s mivel ebben igenis biztos vagyok, megtehetem, hogy „hálás legyek, és úgy imádjam Istent, ahogy neki tetszik: tisztelettel és félelemmel” Zsid 12,28.
Hálás vagyok, hogy vannak gyermekeim – és ők megvannak.
Hálás vagyok, hogy van férjem, aki este majd engedi, hogy a takarója alá csúsztatva megmelegítsem hideg lábamat.
Hálás vagyok a napért, ami ma fényesen süt, és hálás vagyok a holdért, aminek a sugarai az éjszakai árnyékokon táncolnak majd.
Hálás vagyok a sok száz könnyű lélegzetvételért a mai napon, amikre nem kell odafigyelnem.
Hálás vagyok az emlékekért, amik ha akarom, felbukkannak és kigyúlnak.
Hálás vagyok, hogy még képes vagyok felidézni őket.
És így tovább. Addig folytattam, míg már nyugodtan be tudtam csukni a fiókot, s csak egy dolgot kértem Istentől. Na jó, kettőt.
„Először, Uram, azokért könyörgöm, akik ezt tették. Takard őket reménységbe, s mutasd meg nekik, hogy van más út. Bizonyára nagyon rossz helyzetben vannak. Uram, állj kérlek melléjük. Másodszor, ha lehetséges, hadd hozzanak vissza egy valamit. Uram, te tudod, mire gondolok. Ha lehetséges. Ha meg nem…akkor is újra meg újra köszönök mindent, Uram.”
Kincseim elvesztése ellenére még mindig enyém volt a nagy ajándék, hogy számbavehetem, mi mindenem van még.

Uram, segíts észben tartanom, hogy Te mindig vagy nekem. Az élet nehéz pillanataiban is van mit megköszönnöm, számbavehetem jóságod jeleit. Mert te mindig látod, tudod, számontartod, ami történik velem. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.10.20.
www.proverbs31.org


A korlátok feszegetése
Marybeth Whalen

Mérőláncom kedves földre esett, s kedvem telik örökségemben.” Zsolt 16,6

Reggelente, mikor kieresztem a kutyánkat, mindig körbefut a kerítés mentén, aztán visszatér a kapuhoz, s nekiveti az oldalát, hátha sikerül kiszabadulnia. Közben rám néz, mintha azt mondaná, „Csak ellenőrzöm, hogy be van-e zárva”. Múltnap is jót nevettem rajta, milyen ostoba egy állat. Aztán beugrott a párhuzam: nem sokban különbözöm tőle, amikor életem korlátairól van szó.
Mint mi a kutyánkét, az én Gazdám is korlátokkal vette körül az életemet, hogy biztonságban legyek. De nem mindig vannak ínyemre a kerítések. Nem értem, miért muszáj ott lenniük. Miért nem bóklászhatom szabadon, ahova tetszik, tehetem, amit jónak látok, dönthetek, ahogy akarok? Miért vagyok korlátok közé szorítva?
Akár a kutyám, én se veszem könnyen tudomásul, hogy a korlátok a védelmemre szolgálnak. Csak járok körbe, kocogtatom, feszegetem, próbálgatom őket, nekik feszülök, ahelyett, hogy elfogadnám a létüket. Ahelyett, hogy bíznék a korlátok felállítójában, úgy érzem, csapdában vagyok.
Visszanézve az életemre, bizony sok korlátfeszegetést látok. Amikor anya lettem, nehezen fogadtam el, hogy már nem tehetek meg mindent, amit azelőtt. Jó lett volna néha máshol lenni, mással foglalkozni. Mikor olyan iránymutatást kaptam Istentől, hogy oda kell figyelnem, mire mennyit költök, vágyakozva gondoltam vissza a hitelkártya nyújtotta szabadságra.
Mikor a házasságom nagyon, de nagyon nehéz lett, elgondolkoztam azon, vajon tényleg ezzel az emberrel kell-e leélnem az életemet.
Amikor egyértelművé tette Isten, hogy otthon kell tanítanom a gyermekeimet, kapálóztam ellene, nem akartam az otthonom és a gyermekeim rabja lenni, s csak lassan jöttem rá, hogy olyan dolgokat tanulok meg ebben az élethelyzetben, amit sehol másutt nem sajátíthattam volna el.
Ahogy végiggondoltam a célhoz vezető utat, eltöprengtem, hátha van más út is, hátha nem is ott vagyok, ahol lennem kellene.
Úgy tűnik, minden kerítéssel megküzdök, nekifeszülök minden korlátnak, amit Isten elém állít. Ahelyett, hogy a biztonságnak örülnék, csak azt nézem, mitől foszt meg a korlát. Visszatekintve látom, hogy ezek a korlátok mindig olyan helyen tartottak, ahol Isten el tudott érni. S mikor eljött az ideje, mindig felismerhettem a korlátok előnyeit. Az anyaság által megtanultam szolgálni. A házasságom megtanított megbocsátani és elfogadni a bocsánatot. Az adósságaim kifizetésével megismertem az anyagi függetlenséget. Az otthontanításnak köszönhetően már hozzá tudom igazítani az órarendemet Isten időbeosztásához. Jobb ember lettem, és közelebb kerültem Istenhez életem korlátai által.
Te szoktad feszegetni a korlátaidat? Nézed a kerítést, szeretnél nekimenni ahelyett, hogy abban a területben gyönyörködnél, amit körbezárnak, s ahol csodálatos örökség vár rád. Talán te is elfelejtetted, hogy Gazdád a te javadat tartotta szem előtt, mikor meghúzta a határokat.
Délelőtt bekopogtatott a szomszéd. A kutyánk ma reggel is nekiment a kapunak, s a kapu ma engedett. A kutya kiszabadult, elindult, hogy felfedezze a környéket boldogan és szabadon, nem tudva, hogy az autók elüthetik, és a sintér boldogan befogná, ha találkozna vele.
A szomszéd meglátta és visszahozta, én pedig bezártam a biztonságos ketrecébe. Nem tudja azóta sem, miért van szüksége a kerítésre. De én, a gazdája, tudom. Bíznia kell bennem, hogy a kerítés az ő biztonságát szolgálja, és meg kell szoknia, hogy ezen a kellemes helyen lakik. Ahogy nekem is.

Uram, kérlek, segíts, hogy ne akarjam ledönteni a korlátokat, amiket felállítottál az életemben. Segíts felfognom, hogy a határok a biztonságomat szolgálják, a javamra vannak. Tekintsem kellemes helynek, ahová Te raktál, s biztonságos legelődön éljek elégedetten, bízva Benned. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.10.21.
www.proverbs31.org

Sötétségben

Amy Carroll

Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be.” Jn 1,4-5

Lassan próbáltam hozzászokni a sokkolóan idegen környezethez. Egy földre dobott szalmazsákon ültem csupasz, kopott téglafalak között. Bangladesi menekülteknek kialakított szálláson voltam.
Ha ilyen a hely, ahova ezek a mélységes nyomorban élő emberek érkeztek, milyen lehetett az, ahonnan elmenekültek. Amerikai érzékszerveim tiltakoztak, mikor megpróbáltam elképzelni.
Kolkata (korábban Calcuttának tudtam) szaga, a füst, az utcákon készített ételek, a trágya és a bomló hulladék bűze minden légmozgásnál megtöltötte orromat és gondolataimat. Missziós csapatunk tagjai és az asszonyok, akiket meglátogattunk, törökülésben ültek a matracokon, térdeink egymáshoz értek, mert szűk volt a hely, s mert érezni akartuk egymás közelségét. Mivel asszonyok közé jöttünk, ott voltak a gyerekek is. Szépséges feketeszemű, hollóhajú gyermekek. Mosolyuk tele volt reménységgel, mint a mi két fiúnké odahaza, több ezer mérföldre innen.
De a nyomor és az élet durvaságától megkeményedett asszonyok mások voltak.
Ahogy körültekintettem az arcokon s a környezeten, a szívem felsikoltott Jézushoz megváltó szeretetéért esdve. Az arcvonások gyönyörűek voltak, de a szemekben a kétségbeesés, a reményvesztettség sötétsége ült.
Mikor eléjük álltam, s beszéltem hozzájuk, üres tekintetekkel találkozott az enyém, amiből áradt feléjük a könyörgés, hogy fogadják el Azt, aki maga a Remény. És ekkor észrevettem őt.
Ott volt egy asszony, akinek az arca sugárzott a sötét tekintetek tömegében. Szépsége túlmutatott a testi vonásokon. Alig vártam, hogy megtudjam, mit vitt végbe Isten abban a fényes szívben, ami így tud világítani az asszony arcán. Mikor vége volta az istentiszteletnek, átfurakodtam a többiek között, és megszólítottam: „Mit tett Jézus a szívedben, mialatt beszéltem?” Az asszony mosolyogva válaszolt: „Én már régóta szeretem Jézust. Örültem, hogy Róla hallok tőled.”
Azt hiszem, az én arcom is sugározhatott, mialatt hallgattam a történetét, hogyan találkozott Jézussal ilyen nyomorúságos körülmények között.
Jézus a világ Világosságaként érkezett, telve irgalommal, igazsággal, kegyelemmel. Élete a hívő emberben gyökeres változásokat okoz, Fénye elűzi az árnyakat, a sötétséget. Döbbenetes volt látni a Fény-a-sötétben valóságát egy sugárzó asszonyon olyan arcok tömegében, akik még nem találkoztak Jézussal.
Most szombaton, október 22-én, újra felszálltam egy repülőre, hogy visszatérjek az asszonyokhoz Indiába barátoktól, családtagoktól, a Proverbs31 egyesülettől gyűjtött adományokkal. Tele vagyok Fénnyel, csak azért, mert az Ő gyermeke vagyok. Azért imádkozom, hogy mialatt beszélek hozzájuk, több arc is fényleni kezdjen a sötét teremben attól a belső ragyogástól, amit csak a Jézusban való hit tud gerjeszteni.
Isten gyermekeiként mindnyájan sugározhatjuk a reménységet, amit Krisztustól kapunk. Imádkozzunk azért, hogy Isten mutassa meg a módját, hogyan oszthatnánk meg a megváltó szeretet világosságát másokkal – egy missziós úton, vagy a válságban lévő szomszédunkkal, vagy egy munkahelyi ebédelés közben. Milyen jó lenne tudni, hogyan működik Isten általunk, milyen jó lenne együtt imádkozni lelkekért, hogy felragyogjon bennük az Ő világossága.

Uram, köszönöm fényedet, ami gyermekeidben áramlik. Kihoztál minket a sötétségből, új otthont adtál a Te Világosságodban. Segíts, hogy hálánk ezért arra késztessen, hogy másokkal is meg akarjuk osztani Világosságodat. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.10.24.
www.proverbs31.org

Jól választani

Lisa Whittle

A bölcs ember a jó irányt választja…” Préd 10,2a

(Ford. megj: Az elmélkedés és a könyv, amit a szerző említ, egy szójátékon alapul. Angolul a „whole” szó egészet, teljeset jelent, míg az ugyanúgy hangzó „hole” rést, lyukat, hézagot.)

Előfordul, hogy a rossz irányt választom.
Olyan műsort nézek a tévében, ami beszennyezi a lelkemet. Úgy viselkedem, hogy ártok a házasságomnak. Olyan pénzt költök, ami nincs, nem azt mondom, amit szeretnék, abbahagyok dolgokat, amiket be kéne fejeznem. Indulatból cselekszem, és ezzel rosszul képviselem Jézust.
Hézagok vannak bennem: belső üregek, amik korlátoznak és meghatároznak – és ez meglátszik.
Ha itt érne véget a történet, nagy bajban lennék. Eltörnék dolgokat, amiket nem lehet megjavítani. Összezúznék valamit, amit már nem lehet összerakni. Tönkretennék kapcsolatokat helyrehozhatatlanul. Beteljesületlen életet élnék büszkén, és a lelkem nem találna nyugtot. Ha nem foglalkozom a bennem lévő hézagokkal, ez az eredmény.
De van a történetnek egy másik oldala is, és ez reményt kelt bennem. Jézus, aki természetfölötti lehetőségeivel fel tudja tölteni a legmélyebb szakadékokat is, hív és arra kér, válasszam azt az utat, ami rendbe hozza a lelkemet. Minden hívő számára fontos választás. Ez vezet az egész-séghez.
Nem mindig könnyű meghozni azt a döntést, ami meggyógyítja a lelkünket. Néha szakítanunk kell valamivel, amit szeretünk, ami mérgező szokásunkká vált. Gyakran fel kell adnunk saját akaratunkat, hogy Isten akarata szerint cselekedjünk.
Szeretem a fenti idézetet a Prédikátor Könyvéből: „A bölcs ember a jó irányt választja…” Ez az ige rámutat, hogy ha jóváhagyásunk nélkül vagy másvalaki akaratából történik is velünk valami, még mindig dönthetünk, merre indulunk tovább.
[w]hole című könyvemben megosztom az olvasókkal családom történetének egy szakaszát, amikor belekeveredtünk egy egész életünket felforgató botrányba főiskolás koromban. A zűrzavarban nem a jó utat választottam, olyasmiket tettem, amivel később fájdalmat okoztam magamnak és másoknak is.
De volt egy pillanat, amikor eldöntöttem, megváltozom. Jobb akarok lenni, engedni fogom, hogy Isten életem irányát az igazság felé fordítsa, még ha fáj is. Sosem bántam meg ezt a döntést, azt, ami a „jó útra” helyezett, a gyógyulás és a teljessé válás útjára. A lelki egész-séget nem éri el az, aki csak félszívvel próbálkozik. Azok jutnak el oda, akik belefáradtak már, hogy önmaguknak éljenek, hogy saját élményeik, tapasztalataik áldozatai legyenek, azok, akik meg akarják találni igazi önmagukat, azok, akik többre vágynak a világi sikereknél. Az egész-séget az éri el, aki le akar vetni mindent, ami beskatulyázza, ami korlátozza, és aki bármire képes, hogy megváltozzék.
Mindig minden áldozatot megér a lelkünk gyógyulása. Bőséges öröm, Isten kegyelmi gazdagsága, az igazság és teljesség szilárd biztonsága lesz azé, aki úgy dönt, nem akar többé belső hézagokkal élni, egész akar lenni.
Ha hézagainkat Jézus elé tárjuk, ezzel esélyt adunk neki, hogy Önmagával feltöltse a réseket.
És ez, kedveseim, a jó út választása.

Uram, szeretnék jól dönteni. Segíts, hogy ne álljak saját gyógyulásom, egésszé válásom útjába. Ha fel kell adnom bizonyos szokásaimat, adj erőt, kérlek, hogy meg tudjam tenni. Segíts, hogy ne foglalkozzam olyasmivel, ami elkoptatja a lelkemet, ehelyett húzz magadhoz, hogy meríthessek végtelen bölcsességed, békéd és szereteted mélységes kútjából. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.október 25.
www.proverbs31.org

Mi van velem?
Renee Swope

Isten erre azt kérdezte: ’Ki mondta meg neked, hogy meztelen vagy?’” Ter/1Móz 3,11a

Meg szoktad néha kérdezni magadtól: Mi van velem?
Egyik nap felfigyeltem rá, milyen sokszor felteszem ezt a kérdést. Amikor elvesztem a kulcsaimat, amikor utálatos vagyok a férjemmel, ha nem tartok be egy ígéretet, amikor elkések egy találkozóról, amikor üvöltözöm a gyerekekkel, ha elfelejtek valami fontosat, és a többi, és a többi.
Felötlött bennem, hogy valahányszor azt kérdezem, „mi van velem?” valójában azt mondom magamnak, hogy valami baj van velem. Majd azon morfondírozom, mi okozza a bajt, s hogyan tudnék változtatni rajta.
Rájöttem, hogy amin változtatnom kell, az a mód, ahogy magamhoz beszélek. Nem akarom tovább folytatni önmagam győzködését, hogy valami baj van velem.
Isten nem akarja, hogy így viszonyuljunk önmagunkhoz. Van viszont egy ellenségünk, aki az önmagunkban való kételkedés árnyékával akar beborítani. Megpróbál rávenni, hogy állandóan arra figyeljünk, mi bennünk a - valós vagy képzelt – rossz, ahelyett, hogy arra figyelnénk, mi az, ami jó.
A Szentírás szerint a Sátán, amikor hazudik, az anyanyelvén beszél, mert ő „hazug, és a hazugság atyja” (Jn 8,44). A „hazugság” szó a félrevezetés szándékával mondott valótlan állítást jelent.
A Sátán szándékosan akarja félrevezetni szívünket, hogy tekintetünket elfordítsuk arról az önmagunkról, akik Krisztusban vagyunk, és a hiányosságainkra összpontosítsunk – hogy aztán azzal teljenek a napjaink, hogy ezeket a hiányosságokat igyekszünk takargatni mások előtt.
Az a célja, hogy elhiggyük hazugságait, amiktől kevésnek érezzük magunkat, amiktől önbizalmunk megrendül. Pontosan ezt tette Évával az Édenkertben. Talán Éva is azt mondta magában, „Mi baj van velem?” amikor rádöbbent hiányosságaira.
„Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy mezítelenek. Ezért fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőt készítettek maguknak. Amikor azonban meghallották az Úristen hangját, amint szellős alkonyatkor járt-kelt a kertben, elrejtőzött az ember és a felesége az Úristen elől a kert fái között. De az úristen kiáltott az embernek, és ezt kérdezte. Hol vagy? Az ember így felelt: Meghallottam hangodat a kertben, és megijedtem, mert meztelen vagyok. Ezért rejtőztem el” (Ter/1Móz 3,7-10).
A 11. vers szerint Isten egy kérdéssel válaszol, megkérdezi Ádámot, kimondta meg nekik, hogy meztelenek. „Ki mondta meg neked, hogy meztelen vagy?” Ezzel a kérdéssel Isten kijelentette, hogy van valaki, aki szégyenérzetet keltett bennük, és az a valaki nem Ő.
Szerintem fel akarta hívni a figyelmüket ezzel a kérdéssel az ellenségre, aki igazságnak tűnő hazugságokat suttog a szívükbe, amik eltávolítják őket Istentől és egymástól. Bennünk is tudatosítani akarja, hogy van egy ellenségünk, aki meg akar győzni arról, hogy alkalmatlanok vagyunk, hogy nincs minden rendben velünk.
Sajnos, gyakran bevesszük a Sátán hazugságait, és azok szerint élünk. Ritkán gondolkozunk el azon, hogy ki suttogja nekünk ezeket. Ki késztet arra, hogy kételkedjek magamban? Én magam? Valami a múltamból? Vagy lelkem ellensége álcázza saját hangját az én hangommal?
De ezen változtatni tudunk. Először is vegyük észre, hogy a Sátán terve most is ugyanaz, mint Éva esetében volt. Másodszor, elhatározzuk, hogy nem esünk újra meg újra a csapdájába. Átírhatjuk, és ezzel hatástalaníthatjuk hazugságait és vádjait igazságokkal. Ha bizalmunkat Krisztusba, a mi Megváltónkba helyezzük, szilárdan megállhatunk az alábbi igazságokon:
- Amikor vesztesnek, legyőzöttnek érezzük magunkat: „Mindezekkel szemben diadalmaskodom azáltal, aki szeret engem” (Róm 8,37 alapján).
- Amikor értéktelennek érezzük magunkat, Isten így szól: „Drágának és becsesnek tartalak, szeretlek” Iz/Ézs 43,4).
- Amikor alkalmatlannak, nem megfelelőnek érezzük magunkat, Isten biztat: „Ti vagytok a tanúim és szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem, és megértsétek, hogy csak én vagyok” (Iz/Ézs 43,10).

Uram, segíts felismernem az ellenség vádaskodását saját elbizonytalanodásaim mögött. Emlékeztess mindig feltétel nélküli szeretetedre, segíts, kérlek, hogy el tudjak fordulni a hazugságoktól, és a Te Igazságodra figyeljek, abban éljek! Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.10.26.
www.proverbs31.org

Ti nem kedveltek engem
Lysa TerKeurst

„Ne aggódjatok semmi miatt…” Filippi 4,6

„Nem szeretnek.”
„Mégis miből gondolod, hogy képes vagy rá?”
„Miért kellett ezt mondanod? Az ilyenekért tartanak idegesítőnek.”
„A gyermekeid csak az anyai hiányosságaidat tükrözik.”
„Átnéznek rajtad.”
Szoktak néha rád támadni hasonló gondolatok? Én gyakran átélem. Miért hagyjuk, hogy ilyen romboló mondatok gyötörjék a lelkünket? Azért olyan veszélyesek a mérgező gondolatok, mert kiszorítják agyunkból azt, ami jó, ami szép, ami igaz. És ha nincs jelen az igazság, eluralkodik a hazugság.
Nemrég a férjemmel beszélgetve valami ilyesmit mondtam: „Tudom, most azt gondolod, hogy idegesítő vagyok, és túlságosan óvom őket, de…”
Megállított, és azt kérdezte: „Honnan tudod, hogy mit gondolok? Légy szíves ne fogj rám olyasmit, amit nem én mondtam, hanem te gondolsz magadról.”
Hoppá. Milyen igaza van. Ő tényleg nem mondott ilyesmit soha. Én csak feltételeztem róla ezeket a gondolatokat, és úgy viselkedtem, mintha ezek a mérgező gondolatok valóságosak lennének.
Szerintem, mi, lányok, hajlamosak vagyunk erre. Az emberek feleannyit sem foglalkoznak velünk, vagy ítélkeznek rólunk, mint amennyit mi feltételezünk.
Keresztényekként magasabb mércéhez kellene igazítanunk a gondolatainkat. Hogy merészelnek ezek az elvetemült gondolatok az agyunkban korzózni, mintha igazak lennének, és képesek kiváltani, hogy önbizalmunk meginogjon, hogy alkalmatlannak érezzük magunkat, s azt higgyük, nem értenek meg, félreismernek bennünket? Mennyi, de mennyi gondot szerzünk magunknak a feltételezésekkel! Az utasítás így szól:
„Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Úr elé, hálaadástokkal együtt. Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban. Egyébként, testvéreim, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, tisztességes, igazságos, ami ártatlan, kedves, dicséretre méltó, ami erényes és magasztos. Amit tanultatok és elfogadtatok, amit hallottatok és példámon láttatok, azt váltsátok tettekre, s veletek lesz a béke Istene.” (Filippi 4,6-9)
Bizonyára ismeritek ezeket az igéket. De próbáltátok már a gondolataitokra alkalmazni őket, főleg a mérgező gondolatokra? Építő gondolatokon kell töprengenünk, elidőznünk, nem rombolókon. Olyan gondolatokon, amik alkotnak, nem tönkretesznek. Amikből élet áramlik belénk, nem amik elszívják az életet. Amikből jóérzés fakad, nem szorongás.

Íme három kérdés, amit tegyünk fel magunknak, ha a gondolataink a földre húznak:
1. Valóban elhangzott az a mondat, vagy csak én feltételezem, hogy az illető ezt gondolja?
Ha kimondták, akkor foglalkozzam vele. Ha csak feltételezem, akkor az jogtalan a másikkal szemben, és kártékony számomra. Szorongás helyett inkább az igazságot kutassam Istent keresve, s kérjem Őt, hogy nyugtasson meg, adjon nekem békességet.
Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Úr elé, hálaadástokkal együtt.
2. Igyekszem állandóan az igazság oldalán állni?
Minél többet olvassuk Isten igazságát, és hagyjuk, hogy az igazság töltse ki a gondolatainkat, annál kevesebbet fogunk hamis lehetőségeken töprengeni.
A nem kellően kordában tartott, aggódó gondolatok szorongást gerjesztenek. Az igazságról való gondolkodás békességet fakaszt, és segít felülemelkedni a körülményeken.
Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban.
3. Vannak olyan helyzetek, kapcsolatok, amik táplálják bennem a bizonytalanságot?
Ha igen, egy időre meg kell próbálnom távol tartani magam ezektől.
Olyan tevékenységeket, olyan barátságokat keressek, amiket őszinteség, tisztelet, szeretet jellemez.
Egyébként, testvéreim, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, tisztességes, igazságos, ami ártatlan, kedves, dicséretre méltó, ami erényes és magasztos.

Ne gondoljátok, hogy nem tudom, mindez mennyire nehéz. Tudom, hogy sokszor jóval bonyolultabb a helyzet, semhogy három kérdéssel el lehetne intézni. De kiindulópontnak jók ezek, segítségükkel elkezdhetjük gondolataink irányítását kezünkbe venni.
Végülis ne feledjük, úgy élünk, ahogy gondolkozunk. Na még egyszer. Úgy élünk, ahogy gondolkozunk. Bár csak az igaz dolgokon gondolkoznánk, és aszerint élnénk ma egész nap!

Uram, kérlek, világíts rá a hamis dolgokra, amik olyan könnyen magukkal ragadnak és elbátortalanítanak. Segíts, hogy Téged lássalak és keresselek mindenben, amit teszek. Arra tanítasz, hogy csak a Te igazságod tud szabaddá tenni. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2011.10.27.
www.proverbs31.org