2015. január 29., csütörtök

Lélekerősítő levelek 169

Olvasd ezt el, mielőtt döntenél
Lysa TerKeurst

„Mert aki megkönyörült rajtuk, az vezeti, s a vizek forrásaihoz tereli őket.” Iz 49,10b

Döntést kell hoznod valamiről, ami nagyon izgalmasnak tűnik, de a lelkedben folyton ott a tétovázás?
Van egy barátunk, Wes, aki már kisfiú kora óta odavolt a pilótákért és a repülőgépekért. Mindig is arról álmodozott, ami aztán a foglalkozása lett: oktató egy repülőiskolában.
Csodálatos. Igen ám, de nemrég ez az egész kicsit bonyolultabbá vált. A repülőiskola tulajdonosa felajánlotta Wesnek, hogy vásárolja meg a céget. Káprázatos lehetőség. De ijesztő is. Olyan, ami miatt Wes nem tud azonnal dönteni.
Férjemmel együtt igyekeztünk segíteni Wesnek a helyes döntésben. Én végigelemeztem vele ennek a lépésnek az árát: mit jelent neki személyesen, mit jelent a fiatal feleségének, milyen napi nyomás alatt vannak azok, akik saját cégükben dolgoznak.
Egyik alkalommal beszélgetés közben megosztottam vele egy képet, ami nekem segíteni szokott a döntéshozatalban.
Képzeld el, hogy ez a mostani lehetőség egy gyönyörűséges, de sebes mozgású folyó. Talán meleg van, vagy csak szereted a vizet, mindenesetre, nagyon vonzónak látod, szeretnél beleugrani. Ám ha egyszer benne vagy, erősen lecsökkennek a lehetőségeid.
Olyan gyorsan halad a folyó, hogy téged is arra visz, amerre ő megy. Ha nem gondoltad át időben, hogy valóban mindenhova el akarsz jutni, amerre a folyó halad, akkor bizony bajban leszel.
A végzett egyetemisták gyakran panaszkodnak, hogy tanulmányaik alatt nem volt lehetőségük megtapasztalni azt az életformát, amibe végzettségükkel belekerülnek. Ha kémia szakra jelentkezel, de utálnál laboratóriumban vagy kórházban dolgozni, járd végig a folyópartot, mielőtt beugranál a vízbe.
Akik együtt járnak, és házasságban gondolkoznak, járják végig a partját az „otthonteremtés” vizének. Ha egyikük egy harmadik világbeli országban szeretne szolgálatot teljesíteni, a másik pedig egy közép-amerikai városi otthonról álmodozik, jól gondolják meg, mielőtt beugranak a vízbe.
Az anyuka, aki új üzleti lehetőséggel találkozik, mielőtt belevág, gondolja át a költségeket: az induláshoz szükséges összeget, a gyerekek elhelyezését, az árukészlet vagy a nyersanyagok beszerzését. Ha szeret otthon lenni a gyermekeivel, gondolja meg, mielőtt belevág valamibe, ami minden estéjét igénybe veszi, menjen végig a folyóparton, mielőtt beleugrik.
Meg tudod tenni, hogy le-föl járkálj a parton, mielőtt beugranál a folyóba.
Van lehetőséged beledugni a lábujjaidat, hogy megállapítsd a víz milyenségét.
Beszélgethetsz olyanokkal, akik már ismerik a folyót. És elcsendesedhetsz Isten jelenlétében, hallgatva az Ő suttogását, olvasva az Ő Igéjét, és keresve abban az eligazítást.
Ha már beugrottál, a sodrás a teljes figyelmedet igényelheti. Ez nem jelenti, hogy teljesen magatehetetlen leszel. Talán lesz lehetőséged igazítani kicsit a víz folyásán. De biztos, hogy sokkal nehezebb más irányba fordulni, ha már benne vagy a vízben.
Nekem nagy megnyugvást jelentenek azok az igék, amelyekben arról olvasok, hogy Isten az, aki a vizekhez vezet, irányít, terel minket.
„Mert aki megkönyörült rajtuk, az vezeti, s a vizek forrásaihoz tereli őket”
(Iz 49,10b).
Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem. Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért” (Zsolt 23,1-3).
Sírva jönnek, és fohászkodnak, miközben vezetem őket; folyóvizekhez vezetem egyenes úton, nem botlanak meg rajta. Mert atyja vagyok Izráelnek” (Jer 31,9).
Sokat beszélünk róla, hogy a keresztények hitben lépjenek előre, amivel én teljes szívemmel egyet is értek, és ezért tartom olyan megnyugtatónak a fenti igeverseket.
Hiszem, hogy olyan is van, amikor Isten egyértelműen arra utasít, hogy ugorjunk be a folyóba.
De ez nem jelenti azt, hogy mindenkinek be kellene ugrania. Néha a hit nagyobb cselekedete az, ha hagyjuk, hogy Isten vezessen, beszéljen hozzánk, és terelgessen a vizek mellett.

Uram, szeretnék mindent végiggondolni, és felelős döntést hozni, mielőtt beugrom ebbe a folyóba. Mutass meg nekem, kérlek, minden szempontot, ami még nem jutott eszembe. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Read This Before Making That Decision
Encouragement for today, 2014.08.07.
www.proverbs31.org

Ő hatalmasabb a viharainknál

Liz Curtis Higgs

„Végül: erősödjetek meg az Úrban, az ő hatalmas erejében.” Ef 6,10


Sötét éjszaka volt, kint zivatar tombolt. A szobámban ültem a laptop előtt, hátam mögött a zümmögő légkondi próbálta távol tartani a nyári hőséget.
Egy pillantás az órámra igazolta, mennyire későre jár, nekem pedig még sok-sok oldalt meg kellene írnom.
Többször kértem halasztást a könyvem megírásához, nagy volt rajtam a nyomás. Mintha 5 szemináriumi dolgozatot kellene megírni pár nap alatt.
Határidőnaplómban jeles napként bekarikáztam július 22-ét, amikor férjemmel s a gyerekekkel Pennsylvaniába megyünk nagycsaládi összejövetelre. A húgom már két éve dolgozik rajta, hogy sikerüljön összehozni mindenkit. Ha az egész nap rá kell szánnom, akkor is el kell készülnöm a kézirattal, mielőtt elutazunk.
Hirtelen fülsiketítő csattanás hallatszott, és minden fény kialudt. Elmentettem a munkámat a laptopon, meggyújtottam egy gyertyát, és próbáltam kihasználni az elemekben lévő energiát.
Csak másnap délután jött meg az áram, de akkor se tartott sokáig. Egy újabb vihar megint sötétségben hagyta öreg, vidéki házunkat, ez esetben két teljes napig. A szerkesztőm telefonált, kérdezte, hogy állok. „Nem túl jól” – válaszoltam. „Újra kimaradt az áram.”
Bár a laptomom hordozható, otthoni könyvespolcaimról, ahol az íráshoz szükséges irodalmat megtalálom, ez nem mondható el. Ezért nem merülhetett fel, hogy szállodába költözöm, vagy egy barátnőm konyhaasztalánál folytatom a munkát. Mikor végre visszajött az áram, letöröltem a megkönnyebbülés könnyeit, és beizzítottam a laptopot.
Egy hét múlva újabb vihar.
Akkora, hogy városunk bekerült az országos csatornák híradóiba. Öt áram nélküli nap következett. Gyorsételek, hideg tusolások, alacsony hőmérséklet. Miután a férjem kikölcsönzött egy méregdrága áramfejlesztőt, a laptopom újra életre kelt. De nem keltek életre bennem a szavak, az ötletek, a gondolatok, a stressz csak egyre nőtt.
Július 22-ére úgy ébredtem, hogy még 20 fejezet előttem állt megíratlanul. Igazi pánik tört rám. Szinte egy évtizede már, hogy nem jöttünk össze a testvéreimmel. Hogy hagyhatnám ki most ezt a találkozót? De hogy tudnék elmenni, mikor a szerződésem azonnali határidővel – pontosabban sokkal korábbival – teljes kéziratra kötelez? Nem mertem felhívni a szerkesztőt egy újabb halasztásért. Fájó szívvel bár, de a testvéremet hívtam fel, és bocsánatért könyörögtem.
Végig gyötört a lelkiismeretfurdalás, mialatt a családom becsomagolt az útra. Férjem megígérte, hogy mindenkit megölel a nevemben, főleg megértő húgomat. De szörnyen éreztem magam.
Nehéz szívvel néztem, ahogy kocsink eltűnik a sarkon, aztán visszatértem az íróasztalhoz azzal a szent elhatározással, hogy megállás nélkül írni fogok. Nagy árat fizettem ezért az időért, nem fogom elpazarolni.
Ujjaim csak úgy röpködtek a billentyűk fölött. Estére már szinte kész voltam a következő fejezettel. Aztán megtörtént a lehetetlen. Kialudtak a fények. „Neeee!” – sikítottam, és a telefonhoz kaptam. Remegő kézzel hívtam fel a szolgáltatót, hogy ezt halljam a túloldalról: „Sajnáljuk, asszonyom. Lehet, egy óra múlva, lehet, hogy csak holnap reggelre.”
Leborultam az asztalra, a könnyeim patakokban törtek elő. Ő sajnálja? Én sajnálom! Azt, hogy nem kezdtem el sokkal hamarabb a könyvet. Azt, hogy nem voltam szorgalmasabb. Hogy elküldtem a családomat nélkülem. És hogy megint a munkát raktam az első helyre…
Behunytam a szemem, és féltem az igazságtól. Ezzel büntetsz, Istenem? Igazából nem gondoltam, hogy így van. Kentuckyban mindennaposak az áramkimaradások nyári viharok után. De nagyon nyomasztott a lelkiismeretem. Uram, segítenél? Kérlek… Dolgozószobám csendjét az újrainduló légkondi felpörgése zavarta meg.
Ó, Atyám. Köszönöm.
Az áramszolgáltatónknak lehettem volna hálás a gyors intézkedésért. De valójában az Úr volt az, Aki intézkedett, hogy visszaálljon hitem az Ő hatalmas erejében. Nem csak pillanatnyi szükségletemet elégítette ki, de a megbocsátás iránti vágyamat is.
Tíz nyár jött és ment azóta az éjszaka óta, és egy újabb nagycsaládi összejövetel van a láthatáron. Megint határidős munkám van? Igen. Újra elmulasztom a családi alkalmat? Ki van zárva.
Sokat kell még fejlődnöm, de egyet tudok: ráhagyatkozhatunk Isten erejére a magunké helyett, és szeretetét leginkább úgy mutathatjuk meg, ha másokat rakunk az első helyre.

Uram, Te tudod, hogy én lassan tanulok. Köszönöm türelmedet, kitartásodat, kegyelmedet. Köszönöm, hogy kemény leckéket kapok, mert így jobban megragadnak bennem. És köszönöm, hogy a büntetést felülmúlja gondoskodásod. Mennyire szeretsz minket, Uram! Jézus nevében, Ámen.

Liz Curtis Higgs: Finding His Poweer in the Midst of Our Storms
Encouragement for today, 2014.08.08.
www.proverbs31.org

A két legerősebb szó
Lysa TerKeurst

„Az égből szózat hallatszott: ’Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik’.” Mt 3,17

Nemrég történt. A mosogatónál álltam, próbáltam enyhíteni a stressz szúró érzését. Nagy volt rajtam a nyomás.
Beszélgetés közben türelmetlen voltam a férjemmel. Hajtottam a gyerekeket kifelé az ajtón. Rohantam a következő feladathoz, majd a következőhöz. Gyorsan főzzem meg a vacsorát, majd sürgettem a családomat, hogy mielőbb végezzenek vele.
Rohanásra van beállítva az életem.
A kimerültség lyukakat rágott a szívemen, ideje volna lelassulnom. De hogyan? Bevállaltam dolgokat, és most a bevállalások irányítottak. Belőlük álltam össze. Én, egy végeérhetetlen elvárások örök pörgésében élő asszony.
Érezted már így magad? Azt hiszem, sokan válaszoltok igennel.
Ideje észrevennem, hogy a két, legnagyobb hatalommal bíró szó a nyelvben az igen és a nem. Használatukkal határozom meg az időbeosztásomat.
Az időbeosztásom megszervezése határozza meg az életvitelemet.
Az életvitelem határozza meg, hogyan használom fel a lelkemet.
Ha lelkem felhasználásának fényében nézem a döntéseimet, nagyobb súllyal esik latba, hogy bölcs döntéseket kell hoznom. Minden egyes igen, amit kimondok, hatással van életem ritmusára.
Aki a túlzsúfolt időbeosztás nyomása alatt él, meg fogja érezni elhanyagolt lelkének szomorú fájdalmát. A túlzsúfolt időbeosztás szomjazó lelket eredményez, olyat, akinek bár van határidőnaplója, nagyon kevés komoly bejegyzés kerül bele.
Megértelek, ha te is rohanásban élsz. Azt hiszem, én azért zsúfolom úgy tele az életemet, mert attól félek, lemaradok valamiről, vagy nem felelek meg valamilyen elvárásnak.
Elég egy pillantás a szociális médiára, és úgy érezzük, mindenki más mosolyogva éli nyaktörő iramban az életét. Az ő gyermekeik jobban teljesítenek. Az ő vállalkozásuk eredményesebb. A házaséletük romantikusabb. Az otthonuk tisztább. És még arra is van idejük, hogy kerti partira hívják barátaikat. Huhh.
Érdekesnek tartom Isten időzítését, mikor Jézusról nyilatkozik a Mt 3,27-ben: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik”.
Jézus ekkor még nem tett csodákat, nem tanította a tömegeket, nem ment föl a keresztre. És Istennek mégis kedve telt benne, mielőtt mindezt véghez vitte volna.
Isten megállapította Jézus identitását, mielőtt Ő elkezdte volna tevékenységét.
Jézus hallotta Istent, hitt Neki, és továbbra sem sietett. Jézusban Isten új személlyé tett minket (Róm 6,4). De ellentétben Jézussal, mi ezt el szoktuk felejteni.
Úgy feltöltjük napjainkat, életünket tennivalókkal, hogy mindezt csak rohanva teljesíthetjük. A stressz forrása az életemben mindenekelőtt az, hogy igyekszem tartani az időbeosztásomat. De mi van, ha helytelen irányba rohanok?
Valóban azt akarom, hogy az életem minél inkább olyan legyen, mint másoké? Vagy inkább azt szeretném, hogy olyan legyen, amilyennek Isten tervezte el?
Isten azt szánta nekem, hogy átadjam magam a Tőle származó életnek és azoknak az embereknek, akik azt betöltik. Isten azt szánta nekem, hogy vegyem észre az Ő jelzéseit, az Ő hívásait, és feleljek örömteli igennel a Tőle kapott feladatokra.
Ha rohanás nélküli életet szeretnék, akkor bontsam le időbeosztásomat, hogy legyen Istennek lehetősége megtölteni lelkem naplóját.
Éljünk minden percet identitásunk tudatában, mielőtt átadjuk magunkat egy tevékenységnek. Fogjuk fel, építsük be lelkünkbe ezt az igazságot: „Te az én szeretett gyermekem vagy, akiben kedvem telik”.
Kedve telik benned azért, aki vagy, nem azért, amit teljesítesz. Kedve telik benned a kifürkészhetetlen, feltétel nélküli szeretete miatt, amit nem kell kiérdemelned, amit egyszerűen megkapsz.

Uram, csendesítsd el bennem az iramot, mikor megtervezem a következő napomat. Abba akarom hagyni a rohanást, hogy át tudjam adni magam annak, ami a Te csodálatos terved velem. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: The Two Most Powerful Words
Encouragement for today, 2014.08.14.
www.proverbs31.org

Tekintete a verében

Kelly Minter

„Azt mondom ezért nektek: Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök! Nem több az élet az eledelnél s a test a ruhánál? Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyűjtenek – mennyei Atyátok táplálja őket. Nem többet értek ti náluk?” Mt 6,25-26

Mikor évekkel ezelőtt Nashville-be költöztem, abban reménykedve, hogy beindul zenei karrierem, nem gondoltam, hogy egyszer eljutok az Amazonashoz, ahol a napkeltével kezdődik a napi munka.
A dzsungel komplexitásától csak kapkodtam a fejem – hogy mindaz, amit látok, él és boldogul, anélkül hogy bevásárló-utcák, okostelefonok és mi magunk segítenénk ebben! Alig tudtam befogadni a rengeteg szimbiotikus összekapcsolódást: ez a bizonyos élőlény abból a fából táplálkozik, ami egy bizonyos magból nőhet ki, amit egy bizonyos madár hullat el… Megdöbbentő volt az az összefonódásokból létrejövő érzékeny egyensúly, ami a Kolosszébelieknek írt levél 1,17b csodálatos és titokzatos szavait juttatta eszembe Krisztusról: „minden benne áll fenn”.
Gyakran úgy hiszem, én tartom össze a dolgokat. A megbeszélt találkozásokkal, programtervezésekkel, ebédfőzéssel, vagy telefonhívásra várakozva, reménykedve, hogy jó hírt mond az orvos. Beleesem abba a mentális csapdába, hogy az élet nem más, mint ez a sok tányér, aminek a pörgését sikerül fenntartanom, a dzsungelbeli élethez pedig nem kell erőfeszítés.
Az egyszerre gyengéd és impozáns őserdő megalázott és ítélkezett felettem, mialatt roppanó ágakon küszködtem előre a bokrok között, hatalmas fák baldachinja alatt.
Mennyivel inkább gondot viselek rád – mintha Isten így szólt volna hozzám -, ha a madarakra is vigyázom, akiknek nincs élelmiszerraktáruk, és ügyelek a virágok ragyogó küllemére, akik nem szőnek, nem fonnak, nem dolgoznak meg a szépségükért. A Hegyi Beszédben Jézus szóba hozza a természetről való gondoskodását, az apró lények iránti figyelmességével bizonyítva, hogy nem kell aggódnunk azon, hogy mit fogunk enni, inni, magunkra venni, mert Ő ismeri szükségleteinket. Nem igazán támaszkodom erre az igazságra, mert ahonnan én jövök – legalábbis az emberek nagy többségének – készen rendelkezésére áll az élelmiszer, a ruházat, a fedél a fejük fölött. Tudtam, hogy Isten arra hívja népét, hogy törődjenek a szükséget szenvedőkkel, fejezzék ki érzékelhetően Isten gondoskodását irántuk. Hittem ebben azelőtt is, de nem gondoltam, hogy ez ennyire személyessé tud válni.
Ottlétem során ellátogattam egy falusi iskolába, Chitába. Vagy húsz gyermek volt a teremben 3-tól 10 évesig, akikkel énekelnünk kellett, és báboztunk nekik egy történetet a Bibliából. Mikor megkérdeztük, van-e valaki közülük, aki szeretne előre jönni imádkozni, egy 4 éves kisfiú, Yan, felugrott a székéről. Hátranyúlva megfogta az anyja csuklóját, és őt is magával húzva előrejött. „Nekünk kell egy ház” – közölte tényszerűen.
Lehajtottam a fejem, és arra gondoltam, hogy még sosem imádkoztam házért valakinek. Azért igen, hogy találjanak egy megfelelő lakást vagy házat, de olyankor arra gondoltam, hogy megfelelő helyre tudjanak költözni, ahol jó az iskola, alacsony a helyi adó, esetleg uszoda, templom, park van a közelben… De nem úgy értettem, hogy legyen hol lakniuk, mert nincs.
Mikor elindultunk Chitából, Yan ott állt egyedül a parton. Nagyon rossz volt hátrahagyni ezt a kisfiút. A szél befújt a bőröm alá, az átláthatatlan erdőfallal szegélyezett folyón úszott a csónakunk lefelé, és én eltöprengtem.
Egy négyéves kisfiú tanította meg nekem, mi a ráhagyatkozás, és mi az ima, és sokat tanultam a dzsungeltől is. Az esőerdő úgy hatott rám, mint egy katedrális.
Volt valami szent abban, ahogy találkoztam a teremtéssel, úgy mint a zsoltáros, aki arról ír, hogy Isten kezének munkájáról beszél az égboltozat, az Ő dicsőségét hirdeti a teremtett világ: „eljut hangjuk az egész földre, szavuk a világ végéig” (19. zsolt). Itt voltam, mintegy a világ végén, és Ő itt is ott volt. Tekintete a vereben – egy kicsi, Yan nevű vereben, és egy kicsit nagyobb vereben, akit Kelly-nek hívnak…

Mennyei Atyám, hirdetem, hogy Te vagy a Gondviselőm. Az aggódás, a törtetés, a bosszankodás nem Tőled származik, mert Te mindennel ellátsz, amire szükségem van. Add, kérlek, a kegyelmet, hogy bízni tudjak Benned mindazzal kapcsolatban, ami nyomja a lelkemet. Amikor rám tör a szorongás, az aggódás, add nekem Krisztus békéjét, mely felülmúlja az értelmemet. Köszönöm, hogy megígérted, sosem mész el tőlem, sosem hagysz el. Jézus nevében, Ámen.

Kelly Minter: His Eye is on the Sparrow
Encouragement for today, 2014.08.13.
www.proverbs31.org

Azonnal választ akarok kapni
Karen Ehman

„Akkor hittek ígéreteiben, és dicséretet énekeltek. De csakhamar megfeledkeztek tetteiről, nem bíztak tervében.” Zsolt 106,12-13

Mitchell, a kisfiam, kíváncsi gyermek volt. Ahogy megtanult beszélni, ugyanazt a három kérdést hallottuk tőle mindegyre: Miért? Hogy? Mikor?
Gyakran ragyogott csodálkozás csillogó szürke szemében. Ha főztem, odahúzta a konyhaszéket a tűzhely mellé, és felmászott rá. Minden hozzávaló érdekelte, amit beleraktam a lábasba. Miért használok barna tojást, és nem fehéret? Miért teszek az ételbe krumplit, és miért nem répát? Ami a répát illeti, miért narancssárga, és miért nem kék? Még akkor is voltak kérdései, ha egyedül játszott. Érdekelte, hogy készülnek a játékok. Hogy néz ki a gyár, ahol csinálják őket? Ki találta ki, hogy pont olyan legyen a játék, és miért ilyen?
Amikor nagyritkán csendben volt, akkor is tele volt rácsodálkozással. Ha kértem vagy kérdeztem tőle valamit, gyakran kaptam azt a választ, hogy: „Most nem. Gondolkozom.”
Ahogy nőtt, a kérdezősködés tovább folytatódott. Alig rakta le a talpát a padlóra reggel, már tudni akarta, mit terveztünk arra a napra. Ha együtt megyünk el valahová, azonnal minden részletre kíváncsi volt. Ha a gyülekezeti kiscsoporttal készültünk kirándulni, az izgatta, hol szállunk meg, mit fogunk enni, lesz-e számháború, beveszik-e vajon a focicsapatba. Képtelen voltam minden kérdésére választ adni. Sokszor csak annyit mondhattam, emlékezzen, mindig jól érezte magát, akármivel foglalkoztunk. Elég, ha annyit tud, hogy megtervezték számára az utat, az együttlétet úgy, hogy jól érezze magát.
Nem akartam visszafogni érdeklődő hajlamát, de néha olyan jó lett volna, ha csak hátradől, és élvezi az utazást, ahelyett hogy a nap minden elkövetkező percéről kérdezgetett volna.
Ha belegondolok, én is ilyen vagyok, mikor az életemről van szó. Elvárnám, hogy Isten számoljon be előre a következő eseményekről. Magyarázza el, hogy fog kibontakozni az életem. Örülnék, ha füstjelekkel felírná lelkem egére a válaszokat az összes miértre, hogyanra, mikorra.
Így járt a régi izraeliták esze is. Néha bíztak az Úrban, hittek ígéreteiben. Máskor meginogtak, elveszítették a talajt lábuk alól. Tudni akarták a hogyant. A mikort. És főleg a miértet.
Erről szól mai igénk is: „Akkor hittek ígéreteiben, és dicséretet énekeltek.
De csakhamar megfeledkeztek tetteiről, nem bíztak tervében”
(Zsolt 106,12-13).
A Szentírás arra tanít, hogy bízzunk Isten ígéreteiben. Ő hűséges. Reményteli jövőt tervezett nekünk. Védelmez minket, gondoskodik rólunk. Ő tudja, mit miért tesz, még ha olykor mi nem is hiszünk ebben. És igen, még akkor is, ha úgy tűnik, csendben van és nem csinál semmit.
Az Úr hűséges minden szavában, és jóságos minden művében”- olvassuk a 145. zsoltár 13b-ben. Nem azt ígéri, hogy mindig mindenbe beavat minket. Nem ígér részletes leírást minden tervéhez. Azt ígéri, hogy a kimenet nekünk jó lesz, és Neki dicsőségére szolgál.
Azzal, hogy nem kapunk előre részletes magyarázatokat, Isten a hitünket erősíti. Odamehetünk Hozzá, imádságban kérhetjük, hogy csendesítse el nyugtalan szívünket. Kérhetjük, hogy növelje bennünk a hitet, ne emésszen fel az aggódás, segítsen bízni abban, hogy Ő, a legbölcsebb szülő, a mi javunkat tartja szem előtt.
Istenre tartozik jövőnk kibontása. A mi dolgunk az, hogy bízzunk Benne, és dicsőítsük Őt eközben. Hagyjuk abba a vágyakozást, hogy lelkünk egére füstjelekkel minden választ előre felírjon, ehelyett inkább véssük szívünkbe ígéreteit. És azután? Éljünk úgy, mint akik hisznek az ígéretekben.

Uram, segíts kérlek minden nap, hogy a magyarázatok helyett azt kutassam, hogyan tudnék még szorosabban Veled járni. Jézus nevében, Ámen.

Karen Ehman: I Want All the Answers Now
Encouragement for today, 2014.08.22.
www.proverbs31.org

Tökéletes döntés nem létezik
Lysa TerKeurst

„Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.” Péld 3,6


Nemrég körbe kérdeztem az embereket Facebook-on és Twitteren: Szerintetek mi az elsődleges oka, hogy az emberek olyan nehezen tudnak döntést hozni?
A válaszok túlnyomó többsége valamilyen félelemre utalt:
- félelem az ismeretlentől
- félelem a tévedéstől
- félelem a bántástól
- félelem mások véleményétől
- félelem a visszautasítástól
- félelem attól, hogy valami jobbtól esik el
- félelem a helytelen döntéstől.
Megértem ezeket a félelmeket. Én is küzdök velük. És egy kis birkózás a félelemmel nem is árt. Segít, hogy elkerüljük a rossz döntéseket. Például, mivel a gyermekeim félnek mozgásszabadságuk korlátozásától, mindig betartják a hazajövetelek időpontját.
Az ilyen birkózás a félelemmel jót tesz. De előfordul, hogy annyira hatalmába kerít döntéshelyzetben a félelem, hogy teljesen lebénulok, nem tudok továbblépni.
Épp valamilyen meghozandó döntés előtt állsz, és úgy érzed, a bizonytalanság gúzsba köt?
Én sokszor lecövekelek, mert egyre csak a lehetséges következményeket elemzem, és keresem a tökéletes megoldást. És ha nem sikerül rájönnöm, melyik a tökéletes, akkor úgy érzem, nem tudok mozdulni.
De ma már nem maradok ott, mert valamit megtanultam: tökéletes döntés nem létezik.
A tökéletesség illúzió.
Vannak jó döntések és rossz döntések? Hát persze. De életem mostani szakaszában már ritkán esem bele a jó vagy rossz döntés vermébe. Inkább azon kapom magam, hogy két jó döntés közül keresem a tökéletest.
Hagyjam, hogy a lányaim tánciskolába járjanak, és ezzel elmaradjon aznap a közös családi vacsora? Vagy mondjak nekik nemet, mert a családi vacsorák fontosabbak? Íme két jó dolog, amik között dönteni kell.
Hagyjam, hogy a lányom összejöjjön azzal a 20 éves sráccal a gyülekezetből, vagy maradjon a barátság szintjén a kapcsolatuk? Mindkettő jó dolog.
Melyik a jobb?
A missziós útra menjek el, vagy a házasságról szóló konferencián tartsak előadást? Mind a kettő jó.
Hagyjam ott a mostani munkámat, és vágjak bele abba a szolgálatba, amiről olyan régóta álmodozom, vagy inkább vigyek szolgálati lelkületet a meglévő munkámba? Két jó dolog.
A két jó közti választás napi szinten zajlik. De megsúgom neked, mialatt a tökéletes megoldást keresed: nincs olyan döntés, ami végül minden szempontból tökéletesnek bizonyul.
Addig, amíg Isten kedvére való döntést szeretnél hozni, nem tudsz hibázni, nem lesz a döntésed teljesen téves. És egyik sem lesz teljesen bámulatos.
Minden döntés a kettő keveréke.
Más szavakkal mondva, mivel nincs tökéletes döntés, nem kell lebénítson a félelem, hogy nem fogom az épp legjobb megoldást választani.
Még egyszer: Isten kedvében akarok járni ezzel a döntésemmel. Alapigénk, a Példabeszédek Könyve 3,6 azzal biztat, hogy ha mindenben Istent tartom szem előtt, akkor Ő egyengetni fogja az utamat. Bizalmamat azzal akarom bizonyítani, hogy meghozom az épp aktuális döntésemet: elfogadom, hogy semmi sem lesz mindenestül tökéletes.
Nincs tökéletes állás.
Nincs tökéletes iskola.
Nincs tökéletes házastárs.
Nincs tökéletes egyház/gyülekezet.
Nincs tökéletes módja a gyermeknevelésnek.
Nincs tökéletes döntés.
Ezekben mind lesz annyi tökéletlenség, hogy a jó és rossz valamilyen arányú keveréke legyen valamennyi.
Egy dolog biztos: az én tökéletlenségeim sosem múlják fölül Isten ígéreteit. Isten ígéretei nem attól függnek, hogy én jó döntést hozok, hanem attól, hogy Ő hogyan tud jót kihozni belőle.

Uram, bizalmam Benned nagyobb, mint félelmem a rossz döntéstől. Minden bizonytalanságomat leteszem most a Te kezedbe. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: There Is No Such Thing as a Perfect Decision
Encouragement for today, 2014.08.21.
www.proverbs31.org

2015. január 16., péntek

Lélekerősítő levelek 168

Amit nem szeretnénk megörökíteni
Lysa TerKeurst

„Ha kevélység jön, megjelenik a gyalázat, de az alázatossággal bölcsesség jár.” Péld 11,2


Vannak az életnek csodálatos pillanatai. Elbűvölő pillanatai. A tiszta öröm áldott emlékévé váló pillanatok.
Aztán vannak mások, amikről nem szívesen beszélünk, amit teljes kudarcként élünk meg. Keserű pillanatok ezek, nincs bennük édesség. Nem jegyezzük fel őket az emlékkönyvünkbe. Ilyenkor abban is kételkedünk, hogy alkalmasak vagyunk-e a ránk bízott életfeladatok ellátására. Igen, azokat a méltatlan pillanatokat nem örökítjük meg fényképeken. Ám van valami vigasz azokban a pillanatokban, olyan, mint az ezüstcsík a sötét felhők szélén. Valami együttérző bölcsesség, amit semmi más módon nem szerezhetünk meg. A bölcsesség a mi ezüst csíkunk. A bölcsesség, ami segíteni fog, hogy többé ne kövessük el azokat a hibákat, de váljunk erősebbé általuk.
Hogy jutunk ehhez a bölcsességhez? Kérjük az Úrtól. Félrerakjuk a magyarázkodást, a mentegetőzést, az önigazolást, és így suttogunk: „Csak Veled tudok a helyes úton maradni, Uram. Hozzád jövök alázatosan, és elismerem, mennyire semmi vagyok Nélküled.” Az „alázatossággal bölcsesség jár” – tanítja a Péld 11,2.
Igen, az alázatossággal.
De a megalázó helyzeteknek is lehet bölcsesség a gyümölcse.
Emlékeztek Dávid király esetére? Egy férjes asszonnyal szűrte össze a levet. És mikor megtudta, hogy az asszony gyermeket fogant tőle, megijedt, és halálba küldte az asszony férjét. Azután nőül vette az asszonyt.
Dávid rossz döntése csapást hozott a házára. A kettejük nászából született kisfiú meghalt. A bűn és következménye kéz a kézben jár. Dávid éveken át szenvedett bűne következményeitől. De a szívfájdalom és alázat más gyümölcsöt is termett. A bűnbánó Dávid vigasztalni akarta Betszábét, és ebből az együttlétükből fogant Salamon.
Az alázatba burkolt kapcsolatból született az a férfi, akit így mutat be a Biblia:
És az Isten adott bölcsességet Salamonnak és igen nagy értelmet és mély szívet, mint a fövény, mely a tenger partján van. Úgy hogy a Salamon bölcsessége nagyobb volt, mint a napkelet minden fiainak bölcsessége és Egyiptomnak egész bölcsessége. Sőt bölcsebb volt minden embereknél…; és híre neve vala minden nemzetségek között köröskörül. És szerze háromezer példabeszédet, és az ő énekeinek száma ezer és öt volt. Szólott a fákról is, a Libanon cédrusfájától az izsópig, amely a falból nevekedik ki; és szólott a barmokról, a madarakról, a csúszó- mászó állatokról és a halakról is. És jőnek vala minden népek közül, hogy hallgassák a Salamon bölcsességét; a földnek minden királyaitól, a kik hallották vala az ő bölcsességét” (1Kir 4,29-34).
Figyeled? Salamon mindenkinél bölcsebb volt!
Egy olyan helyzetből, melyből semmi jó következményt nem várnánk, Isten hűsége mégis jót hozott ki. A megaláztatásból szó szerint bölcsesség származott.
Az alázat és a megaláztatás ezüst csíkok, melyek a bölcsesség lehetőségét jelzik olyan pillanatokban, amiket nem szeretnénk megörökíteni.

Uram, áldalak Téged iránymutatásodért. Találj rám azokban a percekben is, amiket nem szeretnék megörökíteni. Add, Uram, erődet, hogy tanulhassak a küzdelmeimből, az eleséseimből is. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: The Moments We Don’t Capture With Pictures
Encouragement for today, 2014.07.21.
www.proverbs31.org


Ne sirassuk a kiömlött sampont
Tracie Miles

„Testvéreim, tartsátok nagy örömnek, ha különféle megpróbáltatások érnek benneteket.” (Jak 1,2)

Fürdőszoba-felújításnak indult, és katasztrófa sújtotta területté vált az egész ház.
Előre nem látott, elektromos hálózati és vízvezeték problémák miatt a felfordulás túlnyúlt a fürdőszobán, és otthonunk jó néhány helyiségét érintette. Rossz tanácsok, csalódást okozó munkaerő – és a romos állapot hónapokig elhúzódott.
Minden bútorunkon be tudtam írni a nevemet a farostlemezből származó porba, pedig újra meg újra letisztogattam őket, remélve, hogy ez már az utolsó törölgetés. A légkondicionálás elromlott, egekbe szöktek a villanyszámlák. Türelmem poharában az utolsó csepp a fürdőszoba padlóján talált sampontócsa volt.
Kissé túlméretezett flakon balzsamos sampont vettem, és másnap a fürdőszoba padlóján találtam kupak nélkül, tartalmának fele szétfolyt körülötte. Először anélkül, hogy hangot adtam volna háborgásomnak, feltöröltem. Viszont mikor másnap a jelenet megismétlődött, nem bírtam tovább. Könnyeim szétfolytak az arcomon, mint a sampon a fürdőszoba padlóján.
Valamivel később felhívtam egy barátnőmet, hogy elpanaszoljam neki összes gondomat. Kedvesen azt tanácsolta, olvassam el a Jakab 1,2-t. Bevallom semmi kedvem nem volt bibliai verseket keresgélni. De szerencsére erőt vettem magamon, és mai alapigénk arra késztetett, hogy megálljak, elgondolkozzam, fókuszpontomat máshová tegyem.
Ezt olvastam a Jakab 1,2-ben: „Testvéreim, tartsátok nagy örömnek, ha különféle megpróbáltatások érnek benneteket.
Arra gondoltam, milyen nagy dolog, hogy saját otthonunkban lakunk már 17 éve, itt tudtuk felnevelni minden gyermekünket. Eszembe jutottak a kedves emlékek, amik ide kötnek, és amiket nem befolyásol a ház állapota. Eszembe jutott, hogy fejlődtünk családdá türelemben, egymásra figyelésben, kitartásban, szeretetben. És mekkora áldás az is, hogy meg tudjuk engedni magunknak a felújítást.
Mialatt ezekre a kegyelmekre gondoltam, kis bosszúságaim elvesztették fontosságukat. Számtalan okom volt arra, hogy hálás legyek, s mégis hagytam, hogy napi idegességek, csalódások elrabolják az örömömet. Arról nem beszélve, hogy hol voltak az én gondjaim azokéhoz képest, akiknek Jakab tanácsa szólt. Jakab ezt a levelet olyan keresztényeknek címezte, akik komoly üldözést szenvedtek, különféle megpróbáltatásokon és szenvedéseken mentek keresztül. Nehéz csapások és igazságtalanságok érték őket, félelem, gyász, bizonytalanság, magány között vergődtek. Sokan elhagyták otthonukat, hogy biztonságban legyen a családjuk.
Ezeknek a keresztényeknek volt okuk a panaszra. Levelében Jakab elismeri a szenvedésüket, de próbálja emlékezetükbe idézni a jót is, aminek örvendezhetnek.
Arra biztatja őket, hogy tartsanak egy kis szünetet, fordítsák figyelmüket a hitükre akkor is, ha küzdelmes az életük. Az ilyen időszakok alkalmat adnak rá, hogy kitartsanak, és örömöt leljenek Krisztusban a nehézségek ellenére.
Mi legtöbben nem élünk át közvetlen vallási üldöztetést, de életünk alakulhat úgy, hogy üldözöttnek érezzük magunkat, akár olyan apró gondok miatt, hogy sír a gyermek, csúnyán néz ránk egy munkatársunk, vagy rendetlen az otthonunk, vagy akár súlyos nehézségek miatt, melyek a házasságunkat, az anyagi helyzetünket, az egészségünket vagy az állásunkat érintik. Mindezek a naponta felmerülő gondok áthelyezhetik figyelmünk fókuszpontját a valóban fontos dolgokról, és eltöltik szívünket félelemmel, szomorúsággal, aggódással, reménytelenséggel, haraggal – amik megfosztanak az örömtől, mely a miénk Krisztusban.
Néha hagyjuk, hogy olyan közönséges dolgok rabolják el az örömünket, mint a kifolyt sampon. Máskor sokkal komolyabb dolgoktól telik be a pohár. De akár kicsi, akár nagy problémáról van szó, a Jakab 1,2 arra int, hogy körülményeinktől függetlenül, szándékosan, akarattal válasszuk az örömöt Krisztusban.
Az öröm döntés eredménye, nem a problémamentes körülményeké. Jakab ezt akarja megtanítani nekünk.
Ahelyett, hogy furnérporba rajzolom a nevemet, inkább mosolyogjak, s ha már írni akarok, az ’öröm’ szót írjam a porba.

Uram, segíts, hogy minden nap, minden körülmények között örömöt találjak Benned. Tölts fel békességgel, és segíts, hogy szándékosan mindig az öröm mellett döntsek. Jézus nevében, Ámen.

Tracie Miles: Don’t Cry Over Spilled Shampoo
Encouragement for today, 2014.07.23.
www.proverbs31.org

Isten az élelmiszerüzletben
Wendy Blight

„Ti vagytok a világ világossága … Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat!” Mt 5,14a, 16

Egyszerű imádság. Része a reggeli rutinnak. „Nyisd meg, Uram, a szemünket, hogy vegyük észre, hogyan akarsz ma használni minket.” Nem tudtuk, mekkora erővel fog válaszolni Isten a kérésünkre.
Nemrég érkeztünk a hétvégi női lelkigyakorlatra, és Karen barátnőmmel elmentünk a közeli üzletbe élelmiszert vásárolni.
Egy fiatal anyuka ugyanezt tette akkor reggel. Lófarokba kötötte a haját, belebújt a nyári papucsába, felkapta a kulcsát és a gyereket, és irány a bolt.
A pénztárnál egy asszony állt előttünk a sorban, aki mindegyre hátrafelé lesett. Jelzett nekünk, hogy vágjunk elé, ő még várt valakit a polcok felől. De mielőtt előre tolhattunk volna a kocsinkat, egy fiatal nő közeledett integetve, a bevásárlókocsiban egy csomó élelmiszerrel és egy síró gyerekkel.
Előre engedtük, és közben furcsa dolgot észleltem magamon. A szívem erősebben vert, remegni kezdtem. Furcsa késztetést éreztem, mintha az Úr szólítana: „Fizesd ki neki”.
Tessék? Újra éreztem: Szeresd őt. Fizesd ki, amit vásárolt.
Tétováztam, de szinte öntudatlanul megérintettem a vállát, és kimondtam a szavakat, amik nem is az én szavaim voltak: „Tudom, furcsán hangzik, De Isten arra kért, hogy fizessem ki a kocsidban lévő árut.”
Döbbenten nézett rám, majd könnybe lábadt a szeme, és elfogadta a felajánlásomat. Azután távoztak a boltból a másik nővel együtt.
Egy-két perc múlva az idősebbik asszony visszajött. Elmondta, hogy a fiatalabbik az ő lánya, Micah. Micah férje nemrég, nagyon csúnya jelenetek után otthagyta a családját. Micah úgy érezte, összeomlott az élete, elvetették, nem méltó a szeretetre. Nehezen bírta fenntartani magukat. Úgy érezte, mindenki elhagyta, elsősorban Isten. Találkozásunk előtt néhány nappal Micah együtt imádkozott az édesanyjával. Micah imádságának szavai nagyon megráztak minket: „Isten, ha vagy, ha szeretsz engem, mutasd meg, hogy nem hagytál el!”
Hát ezért volt olyan egyértelmű az a késztetés. Isten meg akarta mutatni Micah-nak feltétel nélküli szeretetét. Világos jellel akarta tudomására hozni, olyasmivel, ami nem viszonozható.
Éreztél már ilyen „késztetést”? A suttogást vagy nyomást a szívedben, hogy indulj, tégy meg valamit, amit különben nem tennél, ami kellemetlen, furcsa vagy akár zavarba ejtő?
Bízzál abban az érzésben. Igen gyakran ez Isten jelzése, amivel hív, hogy vegyél részt a munkájában. Isten arra indít ilyenkor, hogy légy fénysugár a sérült, szenvedő világban.
Mai igénkben Jézus arra szólít, hogy legyünk „a világ világossága” (Mt 5,14a). Amikor behívjuk Jézust az életünkbe, ő megtölti szívünket feltétlen szeretetének fényével, és e szeretet élő, lélegző edényeivé válunk általa. Isten ettől kezdve különleges találkozásokkal keresztezi néha életünk útját, hogy a kapott szeretet fényét átsugározhassuk valaki másnak az életébe.
Micah nagy fájdalmában, a szeretet utáni kétségbeesett vágyakozásában Isten bensőséges, személyes válasszal jelentkezett. Megmutatta feltétel nélküli szeretetét. Azt, hogy hallotta kiáltását. Micah anyjának szavait a történet végén sosem fogom elfelejteni. „Mostmár tudja Micah, hogy Isten nem hagyta el!”
Egy közönséges napon egy közönséges boltban közönséges tevékenység közben Isten valami különleges feladatra hívott két édesanyát. Keresztezte utunkat egyik leányával, aki meg kellett, hogy tapasztalja az Ő különleges szeretetét.
Micah Istennel találkozott aznap a boltban. És Neki hála, én is.

Nyisd meg, Uram, a szememet, hogy vegyem észre, hogyan akarsz ma használni engem. Segíts, hogy a Te szereteted szemével lássam a világot, vegyem észre az isteni rendezésű találkozásokat, és legyen bátorságom igent mondani rájuk. Jézus nevében, Ámen.

Wendy Blight: She Met God in the Grocery Store
Encouragement for today, 2014.07. 25.
www.proverbs31.org

Legyőzöm a tetszenivágyást*
Lysa TerKeurst

„Az emberektől való rettegés csapdába ejt, de aki az Úrban bízik, az oltalmat talál.” Péld 29,25

Szia, Lysa vagyok, és szeretném, ha szeretnének az emberek. Ezért gyakran igent mondok akkor is, amikor igazából nemet szeretnék mondani. Amikor mégis nemet mondok, azon izgulok, nem okoztam-e csalódást az illetőnek.
Jobban szeretném, ha mindezt múlt időben írhatnám. Valahogy így: „Sokat küszködtem e hajlamom ellen, de végre sikerült túljutnom rajta. Érettebb lettem, és szeretnék beszámolni róla, milyen bátran mondok nemet, és hogy már sosem rettegek utána.”
De hát ez nem múltbeli gondja az életemnek.
Csűrés-csavarás nem segít, őszinte akarok lenni. Így születtem, a tetszenivágyás betegségével.
A szívem felpörög, hányingerem lesz, szeretnék láthatatlanná válni, mikor valaki olyasmit kér tőlem, amiről élből tudni lehet, hogy irreális. A fejem nemet mond, a szám igent, és mielőtt észrevenném, máris hozzáadtam valamit amúgy is túlzsúfolt határidőnaplóm bejegyzéseihez.
A génjeimben van, hogy szeressem a többieket, és ne akarjak csalódást okozni nekik. De tudnom kell, hogy a valódi szeretet őszinte. A valódi szeretet autentikus akar lenni, és nem az elfogadást kergeti.
Ne tévesszük össze a szeretet parancsát a tetszenivágyás betegségével.
Elmondom, hogyan nevelem magam, hogy le tudjam győzni ezt a betegséget, mi az, amivel ki kell egyeznem:
Valakinek csalódást fogok okozni.
Minden „igen”-nek ára van. Minden „nem” magában hordja a csalódás esélyét.
Vagy annak okozok csalódást, aki nem kapja meg tőlem, amire számított, vagy a családomnak, akiktől túl sok időt veszek el. Szeretnék igent mondani mindenre, és közben megőrizni a józan eszemet? Igen! De ez nem megy. Ezért hát így szólok:
„Köszönöm, hogy rám gondoltál, hogy engem kértél meg. Szívem szerint azt válaszolnám, hogy igen, igen, igen – de az életem valósága azt mondatja velem, hogy: nem.”
Mai alapigénk megtámogatja ezt a döntést: „Az emberektől való rettegés csapdába ejt, de aki az Úrban bízik, az oltalmat talál” (Péld 29,25).
Nem szabad azonnal válaszolnom.
Néha első látásra úgy tűnik, nyugodtan igent mondhatok, de már megtanultam, jobban teszem, ha várok a válasszal. Ha időt kapok, van lehetőségem felmérni, mekkora többlet-stresszel fog járni, ha igent mondok. Az illető, aki megkért valamire, nem láthatja az én oldalamat. Azok fogják megsínyleni, ha túl sokat vállalok, akik legközelebb vannak hozzám, és akiken lecsapódik a stressz okozta ingerültségem.
Így válaszolok tehát:
„Köszönöm a felkérést. Meg kell néznem a határidőnaplómat, találok-e helyet a többi tennivalóm között, amikre már elígérkeztem. Ha hétvégéig nem jelentkezem, kérem, hívjon újra.”
Egy ide illő vers a Példabeszédek könyvéből: „Erő és méltóság árad róla, és nevetve néz a holnap elé” (Péld 31,25).
Egyesek nem fognak szeretni.

Csak úgy tudom egyensúlyban tartani az életemet, ha sok dologra nemet mondok. Ha valaki elfordul tőlem, mert nemet mondtam, valószínű egy idő múlva elfordulna akkor is, ha igent mondanék.
Vannak emberek, akik nem fognak kedvelni, tehetek én bármit. És vannak, akik szeretni fognak függetlenül attól, hogy hányszor mondok nemet nekik. Az igaz barátok az utóbbi csoportba tartoznak, és ezért is nagyon szeretem őket.
Íme egy nagyszerű bibliai idézet az egész helyzetre: „Most tehát embereknek akarok a kedvében járni, vagy Istennek? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája.” (Gal 1,10).
Szeretném javasolni, hogy ezen a héten, ha megkérnek valamire, kérj időt, mielőtt válaszolnál. Ne feledd: inkább az őszinteséget, a hitelességet, az igazságot kergesd, és ne a mások elfogadását azzal, hogy mindig igent mondasz.

Uram, segíts, hogy helyes döntéseket hozzak ezen a héten. A Te tetszésedet akarom keresni, és nem az emberekét. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Overcoming the Need to Please Disease
Encouragement for today, 2014.07.29.
www.proverbs31.org

(Ford. megj.: Az angol ’need to please’ kifejezésnek kevésbé van negatív éle, mint a magyar ’tetszenivágyás’ szónak, mert a másik oldalt hangsúlyozza: az elégedettséget, örömöt okozást, tehát azt a vágyamat jelenti, hogy a másiknak jó legyen. A magyar kifejezés mélyebbre megy, a mögöttes okot fogalmazza meg. Nem jut eszembe az angol ’need to please’-re jobb kifejezés, de örömmel fogadom, ha javasoltok valamit. )


Mit jelent az elengedés?

Suzie Eller

„Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok! Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok.” Iz 43,18-19


A három éves Elle karját kinyújtva rám szögezte mutatóujját: „Megfagytál, Mami!”
Lemerevedtem, egyik karom még mögöttem, másik előrelendülve fagyott meg. Kisunokám kuncogva gyorsan felolvasztott.
Ha vannak a közeledben 6 év alattiak, akkor biztosan ismered a Jégvarázs c. filmet. Egy testvérpár küzdelmes kapcsolatáról szól, és arról, ahogy szeretnék elfogadtatni magukat.
Egyik jelenetben Elsa, az idősebb testvér énekelni kezd:
– Engedd el, engedd el…
– S majd kibomlok, mint a hajnalpirkadás …
Engedd el.
Ezeket a szavakat véltem hallani Isten szájából évekkel ezelőtt.
Engedd el a múltat, amit nem tudsz megváltoztatni.
Engedd el a görbetükrös képet magadról. Nem egyezik azzal, ahogyan én, Mennyei Atyád, látlak téged.
Engedd el a bántásokat, amik fogva tartanak.
Kisunokámmal csak eljátszottam, hogy lefagytam, de volt idő amikor valóban így is éreztem magam. Nem tudtam kimozdulni a gyógyulás felé.
Engedd el, drága kislányom” – hallottam Isten suttogását, aki szerette volna azt a Suzie-t előhozni bennem, akinek Ő megálmodott.
Talán te is érzed, hogy Isten azt kéri, engedd el – azt a valami vagy valakit…
Engedd el a hibákat, amiket valaha elkövettél. Én már megbocsátottam.
Engedd el a haragot, ami felemészti gondolataidat.
Engedd el az ítélkezést – magadét és másokét –, hogy szabadon élhess.
Te is erre vágysz, mondod, de hogyan engedd el, ha azt sem tudod, mit jelent az elengedés? Megmondhatom? Engem felszabadított, mikor végre felfogtam.
Az elengedés azt jelenti, hogy nem foglalkozol azzal, ami nem tőled függ, azért hogy arra koncentrálhass, ami a te feladatod.
Az Ézs/Iz 43,18-19-ben Isten a próféta által így beszélt a népéhez: „Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok! Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok.”
A nép annyira kapaszkodott a múltbeli dolgokba, hogy nem vették észre az újakat, amiket Isten meg akart mutatni nekik.
Istennek ez a figyelmeztetése nekünk is szól. A múlttal nem tudunk mit kezdeni, de oda tudunk figyelni a körülöttünk zajló csodákra.
Nem tudjuk megváltoztatni a szavakat, amik a szívünket gyötrik, de átírhatjuk őket a Szentírás szavaival.
Nem tudunk mit kezdeni a negatív beállítódású emberekkel, de mi magunk választhatjuk az örömet.
Eleinte nem könnyű elengedni a dolgokat, mert természetünkből adódóan szeretnénk mindent megtartani. De van remény! Ahogy a próféta leírása szerint új utak épülnek a sivatagban, folyók erednek a pusztában, úgy fognak új gondolkodási, kapcsolati és életminták bevésődni a lényünkbe, ha elengedjük azt, ami fölött nincs hatalmunk, hogy azzal foglalkozzunk, amit meg tudunk változtatni.
És hogy mi a szép még az elengedésben?
Az, hogy nem csak minket alakít át.
Hatása van a következő generáció formálódására, és az azutánira, mint nálunk a szőke, kékszemű virágszálra, aki nagymamáját kergetve az asztal körül azt énekli: „Let it go…”

Drága Jézus! Már régóta szerettem volna sokmindent elengedni, de nem tudtam, hogy fogjak hozzá. Most, hogy már tudom, készen állok megtenni a hit ugrását az ismeretlenbe. Elengedem, ami nem rajtam áll, hogy odaforduljak ahhoz, ami az én dolgom. Köszönöm, hogy új utakat készítesz szívem sivatagában, és folyókat fakasztasz életem pusztájában. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: How Do I Let It Go?
Encouragement for today, 2014.08.01.
www.proverbs31.org

A Let it go … dal:
https://www.youtube.com/watch?v=moSFlvxnbgk

A teljes film magyarul:
http://meselandia.hu/jegvarazs-teljes-mesefilm/


Nem maradok egyedül
Cindi McMenamin

„Az Úrra tekintek szüntelen, nem tántorodom meg, mert a jobbomon van.” Zsolt 16,8


Csak ültem a padlón, és sírtam. Nagyon el voltam keseredve.
- Ki fog ezentúl segíteni, Uram? – suttogtam.
Közeli barátnőm és asszisztensem az előbb jelentette be, hogy nem tud tovább a társam maradni a szolgálatban. Tőle független okokból már nem vállalhatja a közös munkát úgy, ahogy eddig, többé már nem támaszkodhatom rá. Nem lesz már ott, hogy segítsen nekem. Nem lesz a szócsövem, imatámaszom, a „másik felem” a szolgálatban.
Olyan volt, mintha elveszítettem volna a jobb kezem.
Érezted már ezt? Hogy hirtelen magadra maradsz, és nincs, aki felemeljen?
De ebben a nehéz helyzetben Isten valamit meg akart nekem tanítani. Alig pár órával korábban arról beszéltem a csoportnak, hogy vannak olyan szakaszok az életünkben, amikor metszést igénylünk. A rózsabokrot hoztam fel hasonlatként, amit szintén meg kell metszeni. Csonkának látszik közvetlenül metszés után, de tavasszal csak úgy ontja a virágokat.
Most pedig már én magam voltam itt megmetszve: úgy éreztem, mintha a jobb kezem levágták volna rólam!
Istenem, ez nem csak metszés, imádkoztam. Az egész jobb kezemet levágták. Kérlek, Uram, ne vedd el tőlem. Csak ő van most nekem. Kérlek, ne vágd le a jobb kezemet.
Nagyon vágytam Isten jelenlétére, vigasztalására, elővettem a Bibliát. A zsoltároknál nyitottam fel. Eszembe jutott, hogy évekkel ezelőtt az unokatestvérem mondta, mennyi vigasztalást kapott a 16. zsoltártól, mikor elveszített valakit a családban. Elkezdtem hangosan olvasni, majd hirtelen megálltam a 8. versnél:
Az Úrra tekintek szüntelen, nem tántorodom meg, mert a jobbomon van.”
Uram, imádkoztam, panaszkodom, hogy elveszítettem a jobb kezem, de hát Te vagy a jobbomon. Te vagy, aki segítesz nekem, tanácsot adsz, biztatsz és vigasztalsz. Te vagy az Egyetlen, aki nem hagy el.
Drága Istenem, nagyon sajnálom, hogy eddig nem figyeltem erre. Sosem maradok egyedül, mert Te a jobbomon vagy.
Tovább olvastam a 16. zsoltárt, és az utolsó mondatnál már mosolyognom kellett:
„Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van tenálad, örökké tart a gyönyörűség jobbodon.”
A rettegés és aggódás órájában Isten nemcsak azt mutatta meg, hogy nem vagyok egyedül, de arra is meg akart tanítani, hogy soha nem is leszek. Akkor sem, ha otthagy a segítőtársam. Isten jobbján mindig megtapasztalhatom jelenléte örömét, gyönyörűségét. Örökké.
Rájöttem akkor, hogy senki nincs, akit inkább szeretnék magam mellett tudni.
Felálltam a padlóról, és kimentem a szobából a Bibliával a kezemben, felemelt fejjel, Istennel a jobbomon.
Nem maradtam egyedül ebben a munkában, gondoltam. És soha nem is fogok.

Uram, amikor úgy érzem, nincs segítségem, nincs, akitől bátorítást, támogatást kaphatnék, juttasd eszembe, hogy Te ott állsz a jobbomon. Te szilárd vagy, és szilárdságod megtart engem is. Sosem maradok egyedül. Jézus nevében, Ámen.

Cindi McMenamin: My Right-Hand Man
Encouragement for today, 2014.08.05.
www.proverbs31.org

SZÍV - LÉLEK - ELME

Mk 2, 6-8
„Ott ültek néhányan az írástudók közül, és így tanakodtak szívükben: „Hogyan beszélhet ez így? Istent káromolja! Ki bocsáthat meg bűnöket az egy Istenen kívül?” Jézus lelkében azonnal átlátta, hogy így tanakodnak magukban, és ezt mondta nekik: „Miért tanakodtok így szívetekben?”
- az írástudók SZÍVÜKBEN tanakodtak – Jézus LELKÉBEN átlátta

A SZÍV szó (görög kardia) összesen 800-szor fordul elő a Szentírásban, és egyetlen egyszer sem a testi szerv jelentésben. „Lényünk érzelmi központja”, „vágyaink, és rájuk alapozott döntéseink helye”. http://biblehub.com/greek/2588.htm

A LÉLEKnek fordított görög pneúma, vagy héber rúach szó viszont „szellem, Szellem, szél, lélegzet” jelentéstartománnyal bír.
http://biblehub.com/greek/4151.htm

Mivel kapcsolódik a lélegzéshez a pneúma jelentése, akárcsak a magyarban a "léleké", ezért jogos magyarul léleknek, és nem szellemnek fordítani.
Inkább az okozza a gondot, hogy nyelvünkben a „lélek” szóhoz inkább érzelmek társulnak, semmint a szellemi világgal való kapcsolattartás lehetősége.
Ha pontosan akarjuk tudni, mikor mi a jelentése a „lélek” szónak egy teológiai szövegben – és nem neoprotestáns fordítást olvasunk, ahol mindig „szellem”, Szent Szellem a pneúma/Pneúma – akkor inkább forduljunk más nyelvű szöveghez, ami nem mossa össze a kardia és a pneúma jelentését. És akkor még nem beszéltünk a pszichéről.

Mt 10,28:
"Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani!" Mt 10,28

Az itt szereplő LÉLEK szó a görögben psyché, az óhéberben fágo. Angolul: soul. 104 alkalommal fordul elő a Bibliában. Jelentése: éltető lehelet; emberi érzelmek és akarat közös megnevezése; a személy identitása. Isten lelket lehelt az emberbe,aki ezáltal különült el minden más teremtménytől, és vált lelkes lénnyé.

Mt 22,37:
„Jézus ezt felelte: ’Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből („kardia”), teljes lelkedből („psyché”) és teljes ELMÉDből.”
ELMEdianoia – 12-szer fordul elő az Újszövetségben, legtöbbször „elme” (értelem, érzelem, akarat képessége)értelemben. De jelent gondolkozást, jó-rossz gondolatokat is.


2015. január 5., hétfő

Lélekerősítő levelek 167

Mikor az imádkozás nem fér be a napomba
Leslie Ludy

„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek.” Jn 15,5

Egy hatgyermekes, igencsak elfoglalt anyuka mondta egyszer, hogy „Túl sok tennivalóm van ahhoz, hogy ne imádkozzam!” Itt van a titka a hatékony életnek.
Akkor találunk rá a békére, az erőre, az örömre, amire annyira vágyunk, ha Jézust és az imádkozást helyezzük az első helyre. Mégis, valljuk be, hogy a nagy rohanásban az imádkozás gyakran háttérbe szorul.
Legyünk őszinték. Tele vagyunk tennivalókkal, és az imádkozás bekerül a sok-sok elvégzendő munka közé, amilyen a portörlés – vagy a receptírás.
Annyi minden igényli időnket, energiánkat, hogy gyakran megelégszünk azzal, hogy a nap folyamán a nehezebb pillanatokban eleresztünk egy fohászt (Uram, segíts!) és ennyiből áll napokig az imaéletünk.
Tudom, én is voltam ebben a helyzetben. Minél több a dolgom, annál kevésbé tűnik célszerűnek az imádkozás.
De aztán fel kellett fedeznem, hogy amikor látszólag a legkevesebb időt szakíthatom az imádságra, akkor van rá a legnagyobb szükségem. A „Túl sok dolgom van ahhoz, hogy ne imádkozzam” elv forradalmasította az életemet.
Alig néhány éve még mind a négy gyermekünk 4 éves kor alatt volt. Hárman pelenkások voltak, s a zajszint az otthonunkban egy kívülálló számára elviselhetetlen lett volna. A minőségi együttlét Jézussal szinte kivitelezhetetlen volt.
Így gondolkoztam: Jézus pontosan tudja, mennyi tennivalóm van. Nem bánja, ha csak egy-egy pillanatra kapcsolódom hozzá gondolatban, felé röpítek egy-egy rövid fohászt rohangálás közben.
Ám mialatt tevékenykedtem, gyakran éreztem Jézus gyengéd hívását, hogy lépjek ki a zűrzavarból, és legyek csak Vele egy darabig.
Végül foglalkoztatni kezdett, hogyan tudnék kiszakítani minőségi imaidőt a napjaimból. Kértem Istent, mutassa meg, mikor tudnék kiszökni hozzá a nyüzsgő életemből. Mikor délután alszanak a gyerekek, vagy mikor itthon a férjem, s egy darabig át tudja vállalni őket.
Kértem Istent, segítsen fegyelemre szoktatni a testemet, hogy reggelente korábban keljek, és a Krisztussal való együttlétet helyezzem előtérbe, váljék számomra százszor fontosabbá, mint a facebook vagy a tévé melletti kikapcsolódás.
Hihetetlen volt, amit megtapasztaltam, miután életemet a „Túl sok dolgom van ahhoz, hogy ne imádkozzam” elv szerint kezdtem élni. Ahelyett, hogy feszítettebbé vált volna a napi tevékenységem, gyümölcsözőbb lett. Nem változtak a tennivalóim, a feladataim. De ahelyett, hogy stresszes kapkodással rohangáltam volna egyiktől a másikig, végeztem sorban a tevékenységeimet olyan nyugalommal és derűvel, amiről tudtam, hogy nem tőlem származik. Ahelyett, hogy állandóan azt éltem volna meg, hogy versenyfutásban vagyok az idővel, és vesztésre állok, minden szépen a helyére került és elrendeződött.
Megtapasztaltam mai igénk igazságát: „… nélkülem semmit sem tehettek” (Jn 15,5b). Rájöttem, hogy életem egy területén se boldogulok igazán, ha nem építem be napjaimba az Isten jelenlétében töltött rendszeres, minőségi időt.
Még mindig hajlamos vagyok a munkát az imádkozás elé helyezni. De ma már, ha azon kapom magam, hogy érvelni kezdek az imádkozás ellen, mindig eszembe jut a mondás: „túl elfoglalt vagyok ahhoz, hogy ne imádkozzam”. Nincs olyan feladat tevékenységeim listáján, ami előbbre való lenne, mint a Jézussal töltött idő. Ő mindent meg tud adni nekem, amire szükségem van ahhoz, amivel meg kell birkóznom.
Minél inkább teli vannak a napjaink feladatokkal, annál inkább szükségünk van az imádkozásra. Jusson eszünkbe mindig, mikor az imádkozás nem tűnik célszerűnek, hogy a legjobb megoldás, ha azonnal térdre borulunk.

Uram, segíts, hogy sose felejtsem el, hogy a Veled kettesben töltött idő az, ami alkalmassá tesz rá, hogy mindent elvégezzek, amit nekem kell elvégeznem. Taníts meg arra, hogy ne csak odáig jussak el, hogy beillesztelek a napi tennivalóim közé, de mindenestül köréd építsem fel az életemet. Jézus nevében, Ámen.

Leslie Ludy: When Prayer Seems Impractical
Encouragement for today, 2014.07.08.
www.proverbs31.org


Kikötöm a lelkem

Karen Ehman

„Erőm és pajzsom az Úr, benne bízik szívem. Ő megsegített, ezért vidám a szívem, és énekelve adok neki hálát..” Zsolt 28,7

A lelkem mindig himbálózik. Nem képes veszteg maradni.
Egyik pillanatban nyugodt és elégedett. Aztán kapok egy emailt valakitől, akit tudtomon és akaratomon kívül megbántottam. Ekkor a szívem leválik boldogsága kampójáról, és nekicsapódik a stressz falának.
Másik nap. A lelkem tele van vidámsággal. Cseng a telefon, felveszem, meghallom barátnőm sírós hangját. Darabokra hullott a házassága, ott maradt egyedül a gyerekekkel a romhalmaz tetején. Szívem összeszorul, aggódom a jövőjéért.
Vagy. Szívem mosolyog, tele van reménykedéssel. Aztán a gyerekem elkövet valamit. Hoz egy valóban rossz döntést. Szívemben a remény átvált félelemre, szorongásra. Csalódtam a gyermekemben, és rettegek, mit gondolnak ezek alapján rólam, mint édesanyáról.
Néhány nap múlva libikókázó szívem mintha újra megnyugodna, tele van derűvel. Aztán elhangzik három szó: végső stádiumú rák. Szívem összetörik, mert tudom, min kell keresztülmennie családom egy távoli tagjának és környezetének.
Mikor zavaró vagy valóban rossz hírek érkeznek, a falnak csapódástól szívem felszakad. A rossz érzés elárasztja a hangulatomat, megnehezíti mindennapos tevékenységemet. Bárhogy igyekszem, nem tudok koncentrálni arra, amit csinálok. Az eszem elkalandozik, a szívem újra meg újra összeszorul.
Van-e gyógyír a felszakadt szívre? Vagy így kell leélnem az életemet, libikókázó lélekkel, derűs perceimben is attól rettegve, mikor jön valami rossz hír, ami újra felkavarja békességemet?
A válasz mai igénkben van:
„Erőm és pajzsom az Úr, benne bízik szívem. Ő megsegített, ezért vidám a szívem, és énekelve adok neki hálát” (Zsolt 28,7).
Amikor úgy érezzük, szívünk már nem tud nagyobb súlyt cipelni, adjuk át az egészet Istennek. Ő a mi erőnk. Ő a pajzsunk. Bízhatunk benne. A bizalom pedig azt jelenti, hogy rábízhatjuk a dolgokat, bizalmasan fordulhatunk Hozzá segítségért.
Mi lesz az eredmény? Az igevers második fele adja meg a választ: „ezért vidám a szívem, és énekelve adok neki hálát”.
Lehet vidám a szívünk – olyan, amelyik énekelve ad hálát mindig az Istennek, függetlenül attól, mi történik velünk és körülöttünk. De először Hozzá kell fordulnunk erőért.
Nagyon fontos, hogy felidézzük magunkban Isten hatalmának tudatát. Ő hozta létre a világegyetemet. Ő van a dörgésben és a villámlásban. Ledönti a hegyeket, elcsitítja a háborgó tengereket. Miért, ó miért gondoljuk, hogy nem képes a mi napi gondjainkat kezelni?
Isten ereje a mi Pajzsunk. A bibliai időkben a katonák pajzsot használtak az égő nyilak ellen. Ezeket a nyilakat szurokba mártották, meggyújtották, és úgy lőtték ki a katonákra. Életmentő szerepe volt a pajzsnak.
Többféle pajzsuk volt a katonáknak. A legnagyobb több réteg bőrből készült. A katonák minden reggel beolajozták, hogy megóvják a kiszáradástól, a megrepedezéstől. A csata előtt vízbe áztatták, hogy kioltsa a lángoló nyilakat, amik nekiütődnek.
Sátán a rossz hírekkel, amiket kapunk, darabokra akarja szaggatni a szívünket, és meg akarja ingatni hitünket Istenben. De Isten a mi áthatolhatatlan védőpajzsunk. Hagyjuk, hogy szeretete olajával minden nap erősítse a szívünket. Itassuk át lelkünket az Ige vizével, mielőtt az élet harcaiba indulunk, hogy ki tudjuk oltani a lángoló nyilakat, melyeket a Sátán dob felénk. Ha kikötjük szívünket Istenhez és az Ő igazságához, megóvjuk a felszakadástól.
Gyere, kössük ki a szívünket Isten Igéjéhez. Olvasd. Itasd át vele a lelkedet. Mondd ki hangosan. Írd fel egy cédulára, és ragaszd a szívedre. Tanulmányozd. Váltsd életre. Őrizd az emlékezetedben.
A kikötött szív biztonságban nyugszik, mert tudja, hogy Isten az ereje és a pajzsa. Ő visszaadja örömünket, és mi hálásan énekelhetünk Neki.

Uram, segíts, hogy minden nap megkenjen lelkem pajzsát szereteted olajával, és szívjam magamba szent és hatalmas Szavad csodáját. Jézus nevében, Ámen.

Karen Ehman: Tethered or Tattered (angol szójáték, jelentése: kipányvázva vagy szétszaggatva)
Encouragement for today, 2014.07.14.
www.proverbs31.org


Nem én voltam jó kislány
Liz Curtis Higgs

„Nem fél a rossz hírtől, erős a szíve, bízik az Úrban.” Zsolt 112,7

Bízni az Úrban, mikor csupa jó hír érkezik? Ki ne tenné. Érzem, hogy tenyerén tart, feltétel nélküli szeretete működik, hála tölti be a szívemet.
De ha rossz, vagy akár csak kellemetlen hírt hallok, a hangulatom megváltozik.
Egy sűrű délelőtt vége felé a hétvégi nőkonferencián visszatértem a dedikáló asztalhoz, és örömmel vettem tudomásul, hogy két drága lélek mindent elintézett, hogy nekem csak aláírnom kelljen a könyveket.
Mikor elérkezett az ebédidő, és a csirkesaláta meg a brownie elcsábította az embereket a dedikáló asztaltól, egyik segítőm megérintette a vállamat.
„Liz?” Riadt tekintetéből sejthettem volna, hogy nem jó hírrel jött. „Nem tudom, hogy mondjam meg neked, de elvesztettem a pénzes táskát.”
Megfordult a világ körülöttem. „A pénzzel együtt?”
Bólintott, az álla remegett, ahogy folytatta: „Kimentem a toalettre, vittem magammal a táskát, hogy biztonságban legyen. Leraktam, amíg megmostam a kezem, de közben beszélgetni kezdtem valakivel, és megfeledkeztem róla”. Érződött a hangján, hogy mindjárt elsírja magát. „Visszaszaladtam, de már nem volt ott. Ó, Liz, annyira sajnálom….”
Első késztetésem (vigyázat, csúnya lesz!): dobbantok egyet csípőre tett kézzel, és rárivallok: „Hogy lehettél ilyen ügyetlen! Rengeteg pénz volt a táskában!”
Istennek hála, ez elmaradt. Ez a nő hibázott. Nem történt meg velem is egyszer-kétszer (tízszer-húszszor)?
Második késztetésem: legyintek, mintha nem számítana. „Annyi baj legyen.” Erre képtelen voltam. Mindketten tudtuk, hogy a baj nagy. Ostobaság lenne elfedni hazugsággal.
Vettem hát egy mély levegőt, Istenhez fohászkodtam nyugalomért, és ezt mondtam: „Bízzunk Istenben, és ne aggódjunk a pénz miatt.” Micsoda? Ne aggódjunk a pénz miatt, mikor annak jó részét a kiadónak kell visszaadnom az eladott könyvek után? Ez a hozzáállás nem tőlem származott.
Egyedül Isten rendezhette úgy, hogy felülíródjanak a csúnya szavak, amiket mondtam volna. Ő nyugtatta le háborgó gondolataimat, és csitította el egymással viaskodó érzelmeimet. Egyetlen dolog foglalkoztatott abban a percben, hogy megnyugtassam azt a szegény, riadt nőtársamat.
Hidd el, ez nem a jókislány Liz volt. Ezt a nagyhatalmú Isten intézte.
Teljes nyugalomban átöleltem a segítőmet, és azt súgtam neki: „Ne foglalkozz vele”. Éreztem, ahogy a feszültség kienged a vállából. Mindkettőnket megleptem következő kijelentésemmel. „Szerintem meg fog kerülni a táska. Mi lenne, ha most ebédelnénk egyet, és a többit Istenre bíznánk?”
Semmi aggódás? Semmi bosszankodás? Semmi rágódás? Ez annyira nem jellemző rám. De azon a szombaton, a Szentlélek erejéből valóban teljes szívemmel bíztam Istenben. Valójában alig vártam, hogy lássam, mit hoz ki ebből az esetből.
Úgy félóra múlva odasietett az asztalunkhoz egyik ügyeletes hölgy ragyogó arccal: „Megtaláltuk a pénzes táskát! Valaki berakta a szentélybe.”
Hát igen. Szélesen mosolyogtam. Valaki.
Hálás voltam, hogy megkerült a pénz? Persze. De sokkal értékesebb volt a lecke, amit megtanultam újból: engedjem el a gondokat, és bízzam Istenben.
Úton hazafelé újra és újra köszönetet mondtam, hogy lecsitította a nyelvemet és a lelkemet. Hogy megőrzött attól, hogy megbántsam egy testvéremet Krisztusban. Hogy arra késztette azt, aki felvette a táskát, hogy tegye olyan helyre, ahol megtalálják. Hogy negatív hozzáállásomat szívből jövő hálára változtatta.

Mennyei Atyám, még a rossz hírt is könnyebb elviselni, ha Téged magam mellett tudhatlak. Amikor kísértést érzek rá, hogy aggódjam, bosszankodjam, gyötrődjem, éleszd fel bennem a vágyat az imádkozásra, a bizakodásra, az elengedésre. Jézus nevében, Ámen.

Liz Curtis Higgs: Turning Attitude Into Gratitude
Encouragement for today, 2014.07.10.
www.proverbs31.org

Istenem, kősziklám
Micca Campbell

„Eljutott egy helyre és ott maradt éjszakára, mert a nap már leszállt. Fogott egy követ azon a helyen, feje alá tette támasznak és lefeküdt azon a helyen aludni.” Ter 28,11

Hitetlenkedve hallgattam, ahogy az orvosom ismertette az ultrahang eredményét. „Egy nagy cisztája van csápokkal, mely felemésztette a bal petefészket.” Majd folytatta: „Sürgősen ki kell tűznünk a műtét időpontját. Szakvéleményem szerint 70% esély van rá, hogy petefészekrákja van.”
A testemből minden erő kiment, de a gondolataim vad száguldásba fogtak. Mit jelent ez a hír nekem és a családomnak? Hogy fogjuk végigcsinálni?
Nagyon magányosnak és tehetetlennek éreztem magam. Jó megoldás nem volt. Csak rosszat választhattam.
Voltál már ilyen helyzetben? Talán épp most vagy benne. Nehéz, magányos, fájdalmas hely ez. Jól ismerem. Benne voltam, mikor első férjem meghalt, mikor anyagilag tönkrementünk, mikor az egészségem megromlott.
A műtétre várakozás idején Jákob történetében találtam vigasztalást.
A Teremtés Könyvében van ez a részlet, mikor Jákob nagyon nehéz helyzetbe került. Elorozta bátyja, Ézsau örökségét, és ezzel felkeltette haragját maga ellen. Ézsau bosszút akart állni, Jákobnak menekülnie kellett a szülői házból.
Egy teljes napi vándorlás után „Eljutott egy helyre és ott maradt éjszakára, mert a nap már leszállt. Fogott egy követ azon a helyen, feje alá tette támasznak és lefeküdt azon a helyen aludni” (Ter 28,11).
Kérdem én, hogyan volt képes Jákob lehajtani a fejét egy kőre, és elaludni, miután mindenétől megfosztották, és az életben maradásért menekült. Kívül került komfortzónáján. Kemény, hideg helyen tartózkodott otthoni meleg, kényelmes ágya helyett.
Mikor szembesültem a rák lehetőségével, első éjjel végighánykolódtam az éjszakát. képtelen voltam rá, hogy gondjaimat lehajtsam egy puha párnára, és elaludjam, mint Jákob. Ő bezzeg fogott egy követ, a feje alá rakta, és már aludt is. Hogyan lehetséges ez? Hogy alhatott Jákob, hacsak nem helyezte biztonságát alkalmasabb helyre, mint amilyen saját menekülési képessége az üldözői elől?
Jákob tudhatott egy másik Kőről, olyanról, ami szilárdabb annál a szikladarabnál, amit a feje alá tett. Hogy tudta volna fejét és félelmeit nyugodtan ráhelyezni a kőre, ha az nem a Kőszikla Isten lett volna, akiről a zsoltáros ír:
Az ÚR az én kőszálam, váram és megmentőm, Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat, pajzsom, hatalmas szabadítóm, fellegváram!” (Zsolt 18,3)
Milyen csodálatos igazság: Isten a mi Kősziklánk!
Amikor két rossz között ingadozunk, nekitámaszkodhatunk!
Miután elolvastam Jákob történetét, elhatároztam, hogy másként fogom szemlélni a helyzetet. Elképzeltem magam, ahogy megpihenek Krisztuson, a Kősziklán, és minden gondomat ráhelyezem.
A műtét napján nyugodt voltam. Fel is tűnt a nővéreknek. A Kősziklámon pihentem.
Jó hírre ébredtem az altatásból: a ciszta jóindulatú volt! Hálás vagyok, hogy jól alakult. De ha nem így történik, akkor is békességet találtam volna Kősziklámon nyugodva.
Kedves barátnőm, őszintén remélem, hogy ha nehéz helyzetbe kerülsz, meg tudod úgy élni, hogy Krisztus, a Kőszikla a támaszod. Hajtsd Rá a fejedet, és aludj nyugodtan.

Uram, köszönöm, hogy Te vagy a Kősziklám, a pajzsom, a menedékem, ha baj van. Jézus nevében, Ámen.

Micca Campbell: Stuck Between a Rock and Hard Place?
Encouragement for today, 2014.07.11.
www.proverbs31.org

A nő, aki jelen tudott lenni

Lysa TerKeurst

„Többet ér a jó hírnév a nagy gazdagságnál, a mások tisztelete jobb ezüstnél és aranynál.” Péld 22,1

Egy eldobható kávéscsészét, a mobilját, a pénztárcáját és egy papírköteget próbált egyensúlyban tartani, ahogy bekopogott hozzánk. Ugyanakkor a cipőjével is volt valami. Mikor kinyitottam az ajtót, egyik cipője orrával toppantott, mintha egy kavicsot akarna előregörgetni benne. Elmosolyodtam. Jól esett látni laza mozdulatait, mert nagyon nem éreztem aznap reggel alkalmasnak magam egy elegáns beszélgetésre. Visszamosolygott, majd még egy utolsót toppantott, amivel sikerült megoldania a kavicsproblémát. Bocsánatkérő mosolyát azonnal megszerettem, még mielőtt egy szót váltottunk volna.
Ahogy átlépte a küszöböt, mintha az ajtó előtti kis jelenet meg sem történt volna. Teljes figyelmét a feladatra összpontosította.
Az egész napot velünk töltötte. Újságíró volt, aki cikket írt fogadott afrikai gyermekeinkről. Nem mondott magáról semmit ezen kívül, de tudtuk anélkül is.
Az Egyesült Államok egy korábbi elnökének a lánya volt. Ő és testvére a Fehér Házat mondhatták otthonuknak életük egy szakaszán. Édesanyja a first lady volt akkor, és ezért ő is a first family tagja volt.
Ma nem az elnök lányaként volt jelen. Újságíró volt. Azért volt nálunk, hogy megírja a cikket. Végig kitartott ebben a szerepben.
Kérdései nyíltak voltak, minden hátsó szándék nélkül. Viselkedése kedves, nevetése rokonszenves és hangos, írása kusza, de a figyelme pontos és tiszta.
Azért volt ott, hogy felfedjen egy történetet.
Végig a pillanatnyi feladatra összpontosított. Nem akadályozta meg számtalan egyéb tennivalója. Nem foglalkozott egyszerre több mindennel. Kikapcsolta a telefonját. Nem sietett, nem kapkodott, nem ugrált egyik témáról a másikra.
Nemet mondott minden másra, ami foglalkoztathatta volna. Így igent tudott mondani a cikkre, amit meg kellett írnia. Tökéletesen jelen volt.
Ez a nő, aki megmutatta, mit jelent jelen lenni, tartós hatással volt a családomra.
A vacsoránál a férjem, Art, megkérdezte a gyerekeket, hogy sorban mondjanak egy-egy szót, amivel jellemeznék a riporternőt.
„Kedves.”
„Alázatos.”
„Ízléses.”
„Elegáns.”
„Alázatos.”
Kevésbé elragadó megnyilvánulás következett az egyik nagy részéről. „Te nem mondhatod, hogy alázatos. Azt én mondtam. Mindig utánozni akarod, amit én mondok!”
Szeretem a családomat…
De a lényeg: nagyon örültem a hatásnak, amit ez a jelen-lenni-tudó nő az egész családomra tett. Meg a szavak is tetszettek, amikkel gyermekeim jellemezték.
Art ezután megkérdezte a gyermekeket, mit tett, hogy viselkedett a riporternő, hogy ilyen szép szavakat mondhattunk rá. Aztán így folytatta.
„Ha szeretnétek, hogy rólatok is ilyen jó véleménye legyen az embereknek, mindig gondoljátok át a döntéseiteket. Hogyan hat másokra az, amit tesztek, ahogy viselkedtek?”
Ez a kérdés eszembe juttatta mai alapigénket. „Többet ér a jó hírnév a nagy gazdagságnál, a mások tisztelete jobb ezüstnél és aranynál” (Péld 22,1). Gyakran biztatjuk gyermekeinket ezzel az igével, mikor figyelmeztetni akarjuk őket döntéseik súlyára.
Igen, a jó véleményt jó döntések előzik meg.
Egy rövidke mondat, amin hosszan el lehet gondolkozni. A jobb döntések jobbá teszik a szétszórt, rohanó emberek életét. Az agyonhajszolt, kiégett asszonyokét.
Döntéseinkből áll össze az életünk. Ha jobb életet szeretnénk, hozzunk jobb döntéseket. Igen. Nem. A két legnagyobb hatalommal rendelkező szó a nyelvben.
Ők fognak irányítani minket, ha mi nem irányítjuk őket. Ha nem őrködünk felettük. Ha nem tesszük őket engedelmes munkatársainkká. Bele tudsz gondolni, milyen nagyszerű lenne az élet, ha nem félnél igent mondani, és nem volnál annyira gyenge, mikor nemet kellene mondanod?
Pedig csak így tudna legjobb önmagunk kibontakozni. És akkor mi is sokkal kevésbé volnánk szétszórtak.

Uram, szeretném, ha olyannak látnának engem az emberek, mint aki mindig igent mond Rád, és a feladatokra, amikre Te hívsz meg. Segíts, kérlek, hogy a ma elém kerülő dolgok közül is ki tudjam őket választani. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: The Most Nonfrantic Woman I’ve Ever Met
Encouragement for today, 2014.07.15.
www.proverbs31.org

Mikor egy erős édesanya gyengének érzi magát
Lysa TerKeurst

„Hát nem azt a parancsot adtam neked, hogy légy erős és bátor? Ne félj és ne aggódj tehát, mert az Úr, a te Istened veled lesz mindenütt, ahova csak mész.” Józs 1,9

Rettenetesen dühös lettem az automatánál.
Nem csak mérgelődtem. Nem csak felment bennem a pumpa.
Szörnyen dühös voltam.
Előfordul, hogy túlzott reakciót vált ki belőlünk valami kellemetlenség. És mint az iránytű észak felé, úgy mutatott ez a düh is egy pontra bennem. Valamire, amit nem dolgoztam fel.
Diétás kólát akartam venni. Megtettem az előírt lépéseket. Követtem a szabályokat. Bedobtam a szükséges pénzérmét. Megnyomtam a megfelelő gombot.
De az eredmény nem az volt, amit vártam.
Valami útközben elromlott.
Kezem ökölbe szorult, beharaptam az ajkamat.
És akkor rájöttem. Túlzott reakciómat nem a rossz ital váltotta ki. Az egyik gyermekemmel való elégedetlenség volt az ok.
Az az előfeltevés volt a közös a két dologban, hogy ha mindent szabályosan megteszek, akkor számíthatok az elvárt eredményre. Ha mindent megteszel, amit kell, azt kapod, amire számítasz. Nem? Bedobod a pénzt. Megnyomod a gombot. Előjön a diétás kóla.
Szeretetet és időt adtam. Mindig. Apás programok. Odafigyelés. Imádkozás. Rend. Bibliaismeret. Templom és közösség. Családi ebédek. Esti beszélgetések. Jóéjt puszik. Ölelések. Közös házimunka.
Nyomd meg a gombot. Előjön a gyermek, aki nem tér le a szűk és egyenes útról.
Hát nem. Néha nem azt kapod, amire számítasz.
És tudod, ilyenkor mit csinálok? Egyenes vonalat húzok gyermekem félrelépése és az én édesanyai munkám gyengesége közé.
Ebbe bele lehet roppanni. A szíved megreped, és a múlttal kapcsolatban bűntudat, a jövőre nézve rettegés szivárog be a repedésen. Bénító mind a kettő. És épp ezt az állapotot szeretné elérni a Sátán az édesanyáknál. A megbénulást.
De mi van, ha rosszul húztam meg a vonalat?
Mi van, ha gyermekem hibájától az én édesanyai erőmhöz vezet a vonal?
Mi van, ha Isten így szól:
Ki az az édesanya, aki elég erős és kitartó, hogy gyermeke rossz döntéseinek súlya alatt meghajlik ugyan, de nem törik el?
Ki az az édesanya, aki vállalja, hogy földig alázzák, de felfedezi a bölcsességet, amit ez a helyzet rejt, ahogy gyémántot lehet találni a szemét között?
Ki az az édesanya, aki nemcsak imádkozik a gyermekéért, hanem imájával végigkíséri őt, amíg kijut a mostani helyzetből?
Ki az az édesanya, aki engedi, hogy Én írjam meg gyermeke történetét?
És akkor Isten odamutat valakire.
Nem mondhatom, hogy mindig azt akarom, hogy rám mutasson. De néha megkapjuk azt is, amit nem akartunk.
Azt tudom, hogy most nagyon szeretnék bátorságot önteni valakibe, aki ezt éli át.
A Józsué 1,9-ben Isten világosan arra utasít, hogy legyünk erősek a harcban. Parancsba kapjuk ezt. „Hát nem azt a parancsot adtam neked, hogy légy erős és bátor? Ne félj és ne aggódj tehát, mert az Úr, a te Istened veled lesz mindenütt, ahova csak mész”( Józs 1,9).
Édesanya, te erős vagy. Kitartó. Olyan, aki meghajlik, de nem törik el. Aki vállalja, hogy porig alázzák. Nem vak. Keresi a bölcsességet. Végigimádkozó asszony. Bátor édesanya. Aki nemcsak azt akarja, hogy a gyermeke tartsa be a szabályokat.
Azt szeretnéd, ha gyermeked mély belső késztetésre akarjon Isten útján járni.
Hadd fogjam meg a kezedet, és maradjak veled.
Abból a repedésből a szíveden Istentől lehelt erő fog kiáradni. Ami felemelkedik. És felemel.
Segít, hogy kimondd a Sátánnak: rosszul választottál, ezt az édesanyát nem fogod összeroppantani.

Uram, add erődet, hogy töltsön el engem, itassa át gyengeségemet. Bénítóan hat rám mindaz, ami történt és történik, de tudom, hogy mindent le tudok győzni a Te erőddel. Segíts, hogy ezt a nehéz időszakot tartsam olyan alkalomnak, amikor közelebb kerülhetek Hozzád. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: When Strong Mamas Feel Quite Week
Encouragement for today, 2014.07.17.
www.proverbs31.org