2014. december 26., péntek

Lélekerősítő levelek 166

Nem mindig a tökéleteseket választja ki Isten
Glynnis Whitwer

„Józsue, Nun fia, Sittimből titokban két hírszerzőt küldött előre ezzel a megbízatással: ’Menjetek, fürkésszétek ki Jerikó földjét!’ Előre mentek, s egy Rácháb nevű rossz hírű nő házába tértek be, aztán nyugalomra tértek.” Józs 2,1-2

Régebben azt gondoltam, hogy ha Istennek egy feladathoz szüksége van valakire, akkor a legkiválóbbak közül választ. Tudod, milyen nőkre gondolok, például. Akik nem üvöltöznek a gyerekeikkel, akik nem borulnak ki a hobby-boltban, mert nem tudnak választani a sok csodás készlet közül; mindig előre tudják, mit főznek vacsorára, és úgy jönnek a bibliaórára, hogy otthon mindent elrendeznek előtte.
Ha Isten keres valakit egy komolyabb feladatra, közülük fog választani. Egy rendes keresztény asszonyt. Egyetértesz?
Én mindenesetre így gondoltam, míg el nem olvastam Ráháb történetét Józsué könyvében. Reményt kaptam belőle, hogy az Isten tervéhez tökéletes nőnek az élete vagy hite nem mindig tökéletes.
Ráháb története azt mutatja, hogy a nehéz feladatokra Isten néha sokat megélt, sebzett múltú, bátor nőket választ. Ezért került képbe Ráháb, mikor egy okos és merész emberre volt szükség, aki megvédheti a harcosokat.
Ráháb prostituált volt, Jerikó falai között lakott. Jerikó nagyszerű város volt, Isten parancsba adta az izraelitáknak, hogy foglalják el.
A Jerikóban élő emberek nem voltak Isten követői, de hallottak Róla, és arról, hogyan szokta segíteni az izraelitákat a harcokban. Mikor megtudták, hogy az izraeli seregek letáboroztak Jerikó falai körül, jogosan rémültek meg.
Józsué, az izraeliták vezetője két kémet küldött Jerikóba felderítőként. A Biblia szerint ezek a férfiak egyenesen Ráháb házához mentek - ami elég szokatlan menedékhelynek számított.
Miért küldte őket Isten egy asszonyhoz? Ráadásul olyanhoz, akinek rossz híre volt?
Sok mindenre gondolhatunk, hogy miért éppen ezt a nőt választotta ki Isten a kémek segítőjeként. Legjobban az fog meg engem ebben a választásban, hogy míg a többi ember lekicsinyelte Ráháb értékeit a múltja és a jelen helyzete miatt, Isten nem.
Ráháb nem finomkodott. Nem rémült meg, mikor megjelentek a kémek, gyorsan átgondolta a helyzetet, és elrejtette őket a tetőn. A király embereit rossz irányba küldte, és lehetőséget adott a kémeknek a menekülésre.
Ráháb végülis tökéletes helyen volt, tökéletes hozzáállással rendelkezett, hogy a legjobban végezhesse el a feladatot. És Isten, aki ismerte ennek a megkeményedett asszonynak a szívét, tudta, hogy bízhat benne.
Ezt is szeretem Istenben. Mikor Ráhábra nézett, nem a foglalkozását látta, vagy a múltját. A benne rejlő lehetőséget látta.
Életútja és döntései ellenére Ráháb szívében volt egy zug, mely nyitva állt Isten felé, és Ő tudta ezt. Ráháb pedig nem okozott csalódást.
A történet végén, miután a kémek megmenekülnek, Isten lerombolja a várost, elpusztítja lakóit – kivéve Ráhábot és családját.
Örülök, hogy Ráháb nem küldte el a katonákat mondván, hogy neki más kapcsolata van a hozzá betérő férfiakkal. Ehelyett éles eszével azonnal kigondolt egy remek tervet, amivel saját életét és családját is megmentheti. Merészségről adott tanúságot, mikor becsapta a király embereit. Bátorságról, mikor megvédte családját. Nagyot kockáztatott, de nyert.
Arra vezetett rá Ráháb története, hogy ne a gyöngeségeimmel foglalkozzam, ami miatt alkalmatlan vagyok arra, hogy Isten kiválasszon egy feladatra, hanem fogjam a személyiségemet, a tapasztalataimat, azokat a vonásaimat is, amikre nem vagyok büszke, és nyújtsam át Neki az egészet. Mindenestül. Mert Ő azt szereti, ha ezt teszem.
Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem nyúl hozzám Isten, meghagy olyannak, amilyen vagyok. Nem. Ő állandóan finomít rajtam. De az Ő kezében a bennem lévő szemétnek is értelme van.
Bélyegezted már meg magad az „Alkalmatlan” pecséttel személyedből vagy múltadból fakadó valami miatt? Ha igen, nagyon szeretném, ha Ráháb története téged is felvidítana. Istennek terve van veled, és azt akarja, hogy a magad egyediségében hajtsd végre ezt a tervet.
Olykor Isten nem a „tökéletes” nőt választja a munkára – és ez olyan jó.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy Te mélyebbre nézel, mint az emberek, és meglátod a bennem rejlő lehetőségeket. Segíts kérlek hinnem, hogy Neked úgy vagyok jó, ahogy vagyok, és így használsz fel Országod építésére. Segíts, hogy bízzam Benned és az életemre készített tervedben. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: Sometimes God Doesn’t Choose the „Perfect” Girl for Job
Encouragement for today, 2014.06.25.
www.proverbs31.org


Isten nem haragszik rád

Julie K. Gillies

„Az Úr irgalmas és jóságos, megfontolt a haragban, és bőséges nála a kegyelem.” Zsolt 145,8

Mi gyerekek hamar észrevettük, ha apa haragudott. Beharapta az alsó ajkát, két keze lassan ökölbe szorult. Mint a villám sírültünk ki a hátsó ajtón mind az öten, s ott bóklásztunk több hektárnyi erdős telkünkön, míg elmúlt a vihar.
Sajnos, gyakran nem voltunk elég gyorsak.
Évekkel később tehát, mikor hívő lettem, nem tudtam mit kezdeni a kedves, szerető mennyei Atya képével. Nagyon szépen hangoztak a szavak, amiket a lelkész mondott, de a lelkem mélyén nem tudtam szabadulni a homályos érzéstől, hogy Isten haragszik rám.
Amikor a Bibliát olvastam, abból is gyakran kiéreztem a dühöt. Valahányszor hibáztam, elrontottam valamit, éreztem, hogy ott állok Isten dühének célkeresztjében.
És nagyon sokszor hibáztam, és nagyon sokszor elrontottam valamit.
Eleinte nem fogtam fel, hogy a hátterem torzítja a látásmódomat. Mintha a gyermekkoromban megtapasztalt düh eltorzította volna az agysejtjeimet, hajdani élményem elállta az utat, hogy befogadjam az igazságot Istenről. Egy beszélgetés aztán elindította az igazság beszivárgását. Könnyek között vallottam be egy barátnőmnek, hogy kétségbeesetten próbálok Isten kedvében járni, de érzem, hogy mindig mérges rám valamiért. „Isten sosem mérges rád – mondta a barátnőm. – Szeret téged, és megért.”
Ezzel mozdult el először egy nagy hazugságtömb a szívemen.
Először gondoltam bele, hogy talán, de tényleg csak tegyük fel, hátha lehetséges, hogy Isten nem haragszik rám. Ám a dolgok nem tudtak egyik napról a másikra megváltozni. Lassan, fokozatosan történt, ahogy egyre közelebb kerültem Isten szeretetének megtapasztalásához.
Aztán mikor rátaláltam mai igénkre, újra elfogott a sírás, de ezek már jó könnyek voltak. „Az Úr irgalmas és jóságos, megfontolt a haragban, és bőséges nála a kegyelem.”
Az, hogy Isten megfontolt a haragban, hogy megbocsát, ha elmondom neki hibáimat, és nem tartja számon vétkeimet vad haragjában, átalakította a gondolkodásomat és átalakította a szívemet.
És ha ez még nem volna elég, ugyanez a vers azt is kijelenti, hogy Istennél bőséges a kegyelem és a szeretetteljes kedvesség irántunk. Az eredetiben a „bőséges” szó azt jelenti, nagy számban, nagy mennyiségben van jelen, annyi van belőle, hogy teljesen ellát valakit, megtölt valamit. Ahogy elmélkedtem ezen a versen, és hinni mertem az igazságában, a gyermekkoromban szívemre került nagy szikla elkezdett legördülni.
Istenben semmi nincs, ami hasonlítana ahhoz, amilyennek gyermekkori élményeim alapján elképzeltem. Ő a mi irgalmas mennyei Atyánk, aki szeret és elfogad olyannak, amilyenek vagyunk, türelmesen támogat, tanít és vezet, ahogy növekedünk Krisztusban. Nem haragszik rám, és nem haragszik rád. Isten értünk van, és nem ellenünk (Róm 8,31). Jó tervei vannak az életünkről (Jer 29,11), és örökkétartó szeretettel szeret minket (Jer 31,3).
Múltbeli tapasztalataink formálnak minket, nem is mindig értjük, hogyan. De Szentlelke által Isten meg tud változtatni, úgy alakítja szívünket, elménket, ahogy csak Ő képes rá. Bár többnyire hosszú idő kell hozzá, Isten igazsága el tud jutni lelkünk mélyére, és ki tudja onnan gurítani a hazugságok nehéz szikláit. És ó, mennyire szereti kigörgetni azokat a sziklákat!

Uram, jöjj, és ahol rossz emlékek hibás érzések szikláit alakították ki bennem, Igazságod erejével guríts el lelkemből a nehéz köveket. Hálás vagyok, mert ahelyett, hogy dühösen néznél rám, megbocsátasz, és türelmesen vezetsz, irányítasz. Olyan jó tudni, hogy lassú a haragod. Szerető, irgalmas mennyei Édesapám, imádlak Téged! Jézus nevében, Ámen.

Julie K. Giles: God is Not Mad at You
Encouragement for today, 2014.06.27.
www.proverbs31.org


Ha úgy érzed, megálltál
Suzie Eller

„Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg.” Ézs 43,2

Egy kiálló gyökérbe kapaszkodtam, hogy fel tudjak lépni a következő sziklára. Vadul vert a szívem, alig kaptam levegőt.
Barátnőm aggódva fordult hátra: „Jól vagy?”
Hát, igen is, meg nem is.
Mikor nekiindultunk, tudtam, hogy nehéz lesz, de gyakran túráztam, nem ez volt az első, embert próbáló kapaszkodó az életemben. Nem számoltam viszont azzal, hogy mert nagyon meredeken vezet az út, megterhelőbb lesz az emelkedés.
Kis szünetet tartottam, hogy a szívritmusom helyre álljon, és a tüdőm ki tudjon tágulni a levegővételre. Várakozás közben magamba szívtam a hatalmas sziklákon alázubogó víz, és a mintegy imádságban a mélység fölé hajló faágak látványát. Többszáz éves fák gyökerei segítették az utunkat felfelé.
Igen, nagyon kemény út volt, a vártnál komolyabb erőfeszítéssel járt, de megérte.
Néha így vagyunk a hitünkkel is. Elindultunk az úton, mert közelebb akartunk jutni Jézushoz, de valahogy kiderült, hogy az út nehezebb, mint gondoltuk.
Kifejezetten nehéz.
A kemény időszakokban úgy érezheted, megálltál. Ezek azok a percek, amikre az ellenség vár, hogy lecsapjon rád, és meggyőzzön róla, hogy elbuktál, ez a kísérlet sem sikerült, nem felelsz meg. Mondhatok erről valamit?
A megállás nem jelent leállást.
A megállás azt jelenti, hogy úton vagy, haladsz előre. Volt idő, amikor fel sem fogtad, hogy mozgásban vagy, most meg – annak köszönhetően, amit Isten a szívedben végbevitt – felismered, hogy régi beidegződések, régi gondolatok törnek a felszínre. Tudatában vagy, hogy távolabb érzed magad Istentől.
A leállás ezzel szemben minden mozgás hiánya. A nehéz dolgoktól való félreállás. Feladás.
Mit tegyél hát, ha megálltál?
Örülj annak, hogy ilyen messzire jutottál.
Nézz vissza. Honnan indultál? Hogyan haladtál? Vedd számba, mennyi szépséggel ajándékozott meg eddigi utadon Isten.
Kérj bölcsességet.
Nem kell átlátnod az egész utat. Kérd, hogy tisztán lásd a következő lépést. Azután a következőt. Ígéretet kaptunk rá, hogy megadja a bölcsességet, ha kérjük (Jak 1,5).
Engedd, hogy Isten munkálkodjon benned, mielőtt folytatnád utadat.
A testem jelzett a hegyen, hogy nem kap elég oxigént. Mély levegővételre volt szükségem. Hagynom kellett, hogy lelassuljon a szívverésem. Talán most van itt az ideje, hogy Isten ellásson a továbbhaladáshoz szükséges eszközökkel.
Hívd Istent magadhoz stagnáló állapotodban.
Az Ézs 43,2-ben megígéri Isten, hogy velünk lesz a nehéz időkben. Ez volt az alapigénk: „Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg.”
Mikor pihennem kellett felfelé a kapaszkodón, barátnőm leült mellém. A nehéz percek lehetővé tették, hogy beszélgessünk, mélyüljön a barátságunk.
A te lelassulásod is alkalom lehet a téged mélyen szerető Istennel való együttlétre.
És mi lesz, mikor végre megérkezel?
Mikor felértem, kimerülten hanyatt dőltem a fűbe, örömömben a karomat is szétvetettem.
Olyan látványban volt részem, amit sosem tapasztalok meg, ha nem teszem meg ezt az utat. Megtanultam, mennyire vagyok képes, és mi lehet segítségemre legközelebb.
Ha úgy érzed, megálltál, ne keseredj el. A megállás érzése nem azonos a leállással. Isten segítségével a megállás csodálatos része lehet az utazásodnak.

Uram, úgy érzem, megálltam, de tudom, hogy hála Neked, nem álltam le. Köszönöm, hogy segítesz abban, hogy a nehéz időszakokban is Rád találjak. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: When You Feel a Little Stalled
Encouragement for today, 2014.07.01.
www.proverbs31.org


Nem a farmerméret határoz meg

Emily T. Wierenga

„Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején. Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.” 1 Pét 5,6-7

Vékony, fehér szeletke hold volt az égen. A bögrém peremére emlékeztetett, a bögréére, amin egy maci volt, és írás is állt rajta: „Boldog nagy maciöleléssel”. A bátyámtól kaptam, mikor 13 évesen kórházba kerültem anorexiával.
Most itt vagyok megint zöld kórházi köpenyben, de most nem ment le abnormálisan a testhőmérsékletem, és nem 40 kilót nyomok.
Most épp egy kisbabát tartok a karomban, amire az orvosok szerint semmi reményem nem lehetett. Három és fél kiló, Aiden Greynek hívják, és én nem tudom abbahagyni a sírást. Mert ő meg nem tudja abbahagyni a csuklást.
„Valami baja van?” – bököm meg a nővér könyökét, aki a lepedőt simítja ki az ágyamon. Rám mosolyog. „Dehogy” – válaszol. „A csuklással nincs mit kezdeni, majd abbamarad” – és én a szívemhez szorítottam Aident, sajnálva, hogy már nem veszi körül a méhem biztonsága.
Két fiam van, és volt két vetélésem is, és semmi sem borzasztóbb, mint látni hogy a tested megtagadja a gyermeked. Isten sosem tagad meg. Ő ott van mindig. A vetélésnél is.
Ott volt, mikor én, egy lelkészcsalád gyermeke, 9 évesen éheztetni kezdtem magam, és akkor is, mikor 18 éves hippiként elszöktem otthonról, és bejártam a világot, hogy megtaláljam a hitemet. Meg amikor hazajöttem mellrákban haldokló anyámhoz, aki bemorfiumozva is a Az Úr jóságát énekelte.
Itt van fájdalmaink közepette, egy kereszten csüng, készen egy újabb feltámadásra.
Fiatalkoromban azért hagytam abba az evést, mert így akartam menekülni a fájdalomtól. Most tanulom várni a feltámadást. Tanulok bízni Istenben a fájdalomban.
Tavasszal egy nap kinéztem a dolgozószobám ablakán, hó fedte az udvart, két éves kis lurkóm a trambulinon ugrált.
Meztelenül.
Ruhái szanaszét szórva körülötte, és ő énekelt.
Nevetve futottam ki, hogy egy takaróba burkolva behozzam a házba, de titokban irigyeltem. Irigy voltam a szabadságára, hogy ha akar, meztelenül énekel örömében, a házunk mellett elhaladó főút közönsége előtt.
Talán erre hív minket az 1Péter 5,7, mikor azt mondja: „Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van reátok.”
Nem könnyű Jézusra vetni gondjainkat egy olyan világban, mely igyekszik meggyőzni minket, hogy értékünket a farmerünk mérete határozza meg. Mennyivel könnyebb elbújni, mint Jézusra bízni a fájdalmunkat, kérdéseinket, hogy kik is vagyunk, s mennyit érünk.
És én azt hiszem, hogy ott, azon a csendes, nyugodt helyen, ahol szeretnek minket, a gyermekét ölelő anya karjaiban – ott találjuk meg a választ, ott találjuk meg önmagunkat.
Múlt éjjel, a házunkban honoló csend egy ritka pillanatában úgy éreztem, beléptem a szeretetbe. Mintha mindig is ott várt volna rám. Láttam valódi önmagamat: egy szenvedélyes, szétszórt 33 éves nőt, aki nagyon szereti a világot, hangosan szokott nevetni, és néha szüksége van magányra. Aki összekeni a konyhaasztalt festékkel, ha kézműveskedik, aki inkább szeret írni, mint házimunkát végezni, aki elsírja magát, ha a fiai nem fogadnak szót.
És hirtelen tudtam már, ki vagyok. Ott, abban a szent pillanatban, legókkal és vasúti pályaszakaszokkal magam körül.
Engem szeretnek. Az vagyok, akit szeretnek.
Mind azok vagyunk, kedveseim.
Nem a farmerünk mérete határoz meg minket. Nem a Twitter-követőink száma vagyunk, sem a házunk alapterülete.
Isten leányai vagyunk, szorosan a karjaiban, fáj neki, ha nem hagyjuk abba a csuklást, magára akarja venni gondjainkat, és akár meg is halna értünk.
De hát meg is halt értünk. Igen, kedveseim, ez van.
Szeretve vagyunk.

Uram, segíts, hogy jusson el a tudatomig, hogy Te szeretsz engem. Segíts, hogy érezzem gondoskodó karjaidat magam körül a mai napon, akkor is, ha sötétben vagyok. Segíts, hogy meghalljam hangodat, ahogy énekelsz fölöttem. Jézus nevében Ámen.

Emily T. Wierenga: Not Defined by the Size of our Jeans
Encouragement for today, 2014.07.02.
www.proverbs31.org


Biztatás a fájdalomban
Chrystal Evans Hurst

„Mindent megalkotott szépen a maga idejében.” Préd 3,11a

Néha fáj.
Én volnék az egyetlen, aki ilyenkor legszívesebben feladná, és behúzódna otthon egy sarokba egy csésze csokoládéval vagy mennyei kávéval, hogy soha ki ne mozduljon onnan?
Néha bizony el akarok bújni. És nem hinném, hogy egyedül vagyok ezzel.
Ugyanakkor a tegnapi nap megint emlékeztetett, hogy bár néha nagyon fájdalmas az élet, szebb napok is vannak, amikor jól esik élni.
Tegnap ugyanis úszásórán a kisfiam átúszta a medencét. Kétszer.
Elindult a mély víztől, a sekély víz széléig, majd vissza a mélyvíz túlsó partjáig.
Minden anya büszke, ha a gyermeke valami új dolgot sajátít el. De nem minden anyának van lehetősége megtapasztalni azt az örömöt, ami akkor éri, ha gyermeke olyasmit tud véghez vinni, amiről azt hitte, soha nem lesz rá képes.
Kisfiam váll-dystociával született. Beszorult a szülőcsatornába, és emiatt születés közben károsodtak bizonyos mozgató idegszálak a jobb vállában. Hónapokig egyáltalán nem mozdította a jobb karját. Semmi. Nulla. Nichts. Néztem újszülött gyermekemet, ahogy csapkod, kapálózik, nyújtózik fél karjával, mialatt a másik mozdulatlanul hever mellette.
Hatalmas súlyt éreztem a szívemen. Magamat okoltam, bánkódtam, össze voltam törve, mert gyermekem végtagjai nem működtek tökéletesen. Hónapokon át minden nap sírtam. Sírnom kellett, ha belegondoltam, mennyi hátránya származik majd belőle, hogy csak egy ép karja lesz.
Szerettem volna megszabadulni a fájdalomtól.
Haragudtam Istenre, mert hagyta, hogy ez a rossz megtörténjen.
És nekirugaszkodtam, hogy helyrehozzam a dolgot. Időt és pénzt nem kímélve jártunk egyik orvostól és egyik gyógyítótól a másikig, terápiáról terápiára – a lényeg nem változott. Sérült maradt a gyermekem. Egész életére.
De van valami, amit akkor nem tudtam, és amit most szeretnék veletek megosztani: a dolgok változnak.
Fájdalmunk oka után hegesedés marad, a szívfájdalom emléke nem múlik el, de az idő meghozza a gyógyulást.
Tegnap a kisfiam átúszta a medencét. Kétszer – mindkét karját mozgatva –, és aztán megkérdezte, igazi úszónak számít-e már.
Idővel javulás indult, hála Isten hatalmának és a tehetségnek, mellyel egyes orvosokat megajándékozott.
Nem akarom cukormázba vonni a történetet. A fiam továbbra is sérült, a karja sosem lesz tökéletes. Anyai szívem mindig próbálkozni fog, de nem tud változtatni ezen a helyzeten.
Ám tudnotok kell, hogy az idő mégiscsak elhozta a gyógyulást. Ahogy telt az idő, megtanultam, hogy amilyen mélyek a fájdalom szakadékai, ugyanolyan magasak az öröm csúcsai, amiket ebben helyzetben megtapasztalunk. Isten mindent meg tud szépíteni idővel.
Hogy ez hogyan lehetséges?
Úgy, hogy a hozzáállásunkat, a perspektívánkat alakítja át.
Megengedi, hogy azt lássuk, amit ő lát. Megmutatja, hogy ha valami nem tökéletes, nem könnyű, nem nyílegyenes, nem olyan, amilyennek szeretnénk – attól még lehet gyönyörű.
Nem könnyű lecke ez. Neked, vagy valakinek, akit szeretsz, talán testi, lelki, értelmi sérüléssel kell élnie. Minden erőddel azon vagy, hogy jobb legyen, hogy változtass, hogy meg nem történtté tedd – de nem tudod.
Van, ami sosem lesz tökéletes. De idővel Isten leveszi a súlyt, és te boldog leszel. Elveszi a bánatot, és te mosolyogni fogsz.
A fájdalom és bűntudat hegyét, amit megmásztál, csodálatos kilátássá alakítja, ahonnan megláthatod a szépséget, amit neked teremtett.
Állj ellen a késztetésnek, hogy behúzott farokkal a sarokba kucorodj, valahányszor bevered a fejed a falba, mert lehet, hogy nemcsak a rossztól bújsz el, hanem a jótól is megfosztod magad, ami a fal túloldalán várna rád.
Isten idővel mindent szépen megalkot. Te csak várakozz. Legyen bátorságod hagyni, hogy teljen az idő, ami a fájdalmat a kibontakozó örömmel köti össze.

Mennyei Atyám, szeretnék mindent helyrehozni. Szeretnék mindent rendbe tenni úgy, ahogy én jónak gondolom. Bevallom, nagyon elkeseredem, ha nem sikerül. Segíts, hogy várakozni tudjak Rád és a Te időzítésedre. Adj bátorságot, hogy bízni tudjak Benned, és higgyem, hogy Te jó vagy akkor is, ha pillanatnyilag nem így érzem. Jézus nevében, Ámen.

Chrystal Evans Hurst: Encouragement for the Hurting
Encouragement for today, 2014.07.03.
www.proverbs31.org


Elegem van a méricskélésből
Alicia Bruxvoort

„Isten ugyanis nem azt nézi, amit az ember. Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet.” 1Sám 16,7b

Óvodáskorú legkisebb gyermekemnek volt egy jókora ezüstös mérőszalagja, amit mindig magánál hordott. Bármit adtam rá, arra valamiképpen rá kellett csíptetni, bele kellett akasztani a mérőszalagot. Kéznél kellett legyen a szerszám, hogy mindent meg lehessen mérni vele: játéktraktort, jégkrémet, gördeszkát.
A számok értékét még nem fogta fel, de mindent az elképzelt hosszúságával határozott meg. „Kérsz reggelire gabonapelyhet?” – kérdeztem tőle ébredés után. „Igen, ha hetvenhét” – mondta, és már mérte is a dobozt. „Annyi”- közölte elégedetten.
„Tejjel vagy gyümölcslével?” – „Amelyik ötven tizenhat” – hangzott a válasz.
Egy időn túl Joshua fura mániája kezdett az idegeimre menni. Egyik este miután fektetéskor minden párnát, takarót és lepedőt meg kellett mérni villanyoltás előtt, elegem lett. Istenhez fordultam panaszommal. „Uram, kérlek add, hogy felejtse el azt a szörnyű mérőszalagot.”
Másnap reggel, ahogy összeráncolt szemöldökkel néztem magam a tükörben, és végigfutottam gondolatban az aznapi teendőimen, Mennyei Atyám válaszolt nekem: „Kisfiad talán félredobja a mérőszalagját, ha te is leteszed a tiédet.
Először nem törődtem a bűntudattal, ami megérintett, mikor Joshua elővette a mérőszalagját. De aztán rájöttem, hogy igen, nekem is megvan a magam méricskélő rendszere. Csak az enyém nem az övemen, hanem az agyamban díszelgett.
Íme néhány téves vonalzó, amit találtam:
A hatékonyság vonalzója. Ez a mérőrúd arra szolgál, hogy teljesítményeim alapján mérjen fel engem: Olvastam mesét óvodás gyermekemnek? Elraktam a tiszta ruhát a szekrénybe? Kipucoltam a hűtőt? Értéket tulajdonít az elvégzett feladatoknak, de nem veszi figyelembe a megmérhetetlen vagyont, amit egy ölelés jelent a gyermekemnek, vagy egy beszélgetés annak, akinek szüksége van rám. Ha a hatékonyságmérő vonalzóra hagyatkozom saját értékemet illetően, akkor az idő ajándékból rabszolgatartóvá válik.
Szépségbarométer. Ez a mérce mindig összehasonlít másokkal, és külsőm állandó vizsgálatára késztet. Aggasztani kezd a plusz a derekam körül, a halványuló tincsek a hajamban. Befolyásolja a tekintetemet, amikor a tükörbe nézek. Kiegyensúlyozottabbnak látszom, mint ahogy érzem magam? Ezek a ráncok eddig nem voltak itt! Látják mások is a sötét karikákat a szemem alatt? A szépségbarométer a külső megjelenést méri, de megfeledkezik a belülről fakadó szeretetreméltóságról.
Boldog otthon-teremtés mérce. Ez a mérce éjszakába nyúló sütögetést, ragasztópisztolyos maratonokat vesz csak figyelembe. Arra késztet, hogy Valentin napi üdvözlőkártyát készítsek a kislányomnak, aki pedig az áruházban megvehető Barbie-kártyát szeretné. Bűntudatot generál, ha gőzölgő kuglóf helyett bolti csipszet viszek a batyus vendégségbe. A Boldog otthonteremtés mérce kimerítő kötelességekké alacsonyítja a fantasztikus ötleteket, és állandó fáradtságra cseréli lelkesedésemet.
Egy hároméves kezében a mérőszalag mókás lehet, de egy felnőtt nő fejlődését megakasztja.
Talán eljött az ideje, hogy eldobjuk mentális mércéinket, és hagyjuk, hogy Isten azzá formáljon, akinek Ő elképzelt minket. Az Ő álma rólunk frissít és életet ad. Alapigénk felhívja a figyelmet, hogy: „Isten ugyanis nem azt nézi, amit az ember. Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet” (1Sám 16,7b).
Joshua elég hamar lecserélte csillogó mérőszalagját egy átlátszó sebtapasz-adagolóra. Ettől kezdve minden és mindenki, aki az útjába került, a kedvenc könyve, kis húga sajgó homloka, az eltört Matchbox autó gyógyító sebtapaszt kapott egy kis kuncogás kíséretében.
A méricskélésről kisfiam átváltott a gyógyításra. Isten is ezt szeretné. Össze akarja zúzni mérőszalagjainkat, és kiűzni gondolatainkból az összehasonlítást, az oktalan elvárásokat magunkkal szemben, és begyógyítani a miattuk keletkezett zúzódásokat a szívünkön. (…)
Nevetséges vonalzóimat és mércéimet le akarom cserélni Isten mérhetetlen kegyelmére és gyógyító erejére. Csatalakozol?

Édes Megváltóm, belefáradtam, hogy állandóan magamnál hordjam tévesnél tévesebb mércéimet. Be akarom váltani őket örökérvényű kegyelmedre. Juttasd mindig eszembe, hogy értékem Benned felmérhetetlen. Állítsd helyre derűmet, és növeld bennem a hitet. Jézus nevében, Ámen.

Alicia Bruxvoort: Tired of Trying to Measure Up
Encouragement for today, 2014.07.07.
www.proverbs31.org

2014. december 9., kedd

Lélekerősítő levelek 165

Imádkozzunk férjünkért a Szentírás alapján
Wendy Blight

„…éppen úgy lesz a szavammal is, amely ajkamról fakad. Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem végbeviszi akaratomat, és eléri, amiért küldtem.” Iz 55,11

Nagyon különbözünk a férjemmel, Montyval. Házasságunk kezdetén ezt még élveztem is. De ahogy teltek az évek, egyre több idegességet – vitákat, ajtócsapkodást, egymás fejéhez vágott visszavonhatatlan szavakat - okoztak a különbségek.
Toxikus gondolatok és szavak bukkannak fel, és töltik meg szívemet, majd buggyannak ki az ajkamon. Gondolatok, melyek nem távoznak, gyökeret eresztenek. Vagy mély vágásokat okoznak.
Sokszor támadva védekezem.
Megkértem rá. Ha számítanék neki, megtette volna. Tudja, mennyire fontos nekem. Kérés nélkül is megtehette volna.
Elkeseredem.
Késik a vacsoráról. Megint. Nem tudott volna felhívni? Tudja, hogy mindig ugyanakkor vacsorázunk.
Újra-meg újra eljátszom magamban a fájdalmas jelenetet, és ezzel kimerítem magam.
Szeretném, ha tudnád, hogy egy olyan feleség gondolatai ezek, aki mélységesen szereti a férjét. Egy feleségé, aki azon igyekszik, hogy Istennek tetsző módon élje ezt a szerepet.
Talán tudod, miről beszélek, ismered te is ezt az állapotot. Küszködöm a csúnya gondolataimmal, amiket azzal az emberrel kapcsolatban táplálok magamban, akit mindenkinél jobban szeretek. És eszembe jut Isten Igéjének igazsága, ami nagyon személyes tud lenni néha:
Wendy – szól -, a szádból az jön elő, ami a szívedben van (Mt 12,34b).
Figyelj, fiam /Wendy/, a szavaimra, nyisd ki a füledet a beszédemre! Ne téveszd el őket soha a szemed elől, és őrizd meg a szíved közepében! Mert élet annak, aki megleli őket, gyógyulás az egész testének. Nagy gonddal őrizd a szívedet, mert hiszen belőle indul ki az élet.” (Péld 4,20-23).
E figyelmeztetés nekem szól, változtatnom kell szívem tartalmán. Forduljak oda Isten beszédéhez, keressek benne életadó szavakat a házasságomért, a férjemért.
Elhatároztam, hogy Isten Igéjével imádkozom a férjemért. Megosztom itt veled, amit imádkozni szoktam, társulj hozzám, és imádkozz te is a férjedért:
Atyám, adj tisztánlátást a férjemnek, hogy felismerje, milyen nagyon szereted őt, milyen csodálatos terveid vannak róla és a családunkról. Tervek a békére, és nem a pusztulásra, mert reménységgel teli jövőt szánsz nekünk. (Jer 29, 11).
Atyám, add férjemnek Krisztus gondolatait, töltsd fel bölcsességeddel. Add, hogy kapjon el, és kényszerítsen behódolásra minden gondolatot, ami nem a Te Igéd szerint való, és nem az engedelmességről szól, és védd meg őt a büszkeség kísértésétől (1Kor 2,16; 2Kor 10,5).
Atyám, nyisd meg férjem szívét, hogy megértse Igédet, hogy ne hasonuljon a világhoz, hanem gondolkodásában megújulva ismerje fel a Te helyes, jó, tökéletes akaratodat az ő életéről és a házasságunkról. (Róm 12,2).
Atyám add, hogy teljes szívével bízni tudjon Benned, ne saját gondolkodására hagyatkozzon, próbálja mindenben felismerni, mi a Te akaratod, és aszerint vezetni családunk életét. (Péld 3,5-6).
Atyám, jóságod virrasszon férjem fölött, és őrizd meg keze és értelme munkáját! (Zsolt 90,17).
Atyám, segíts, hogy tökéletes egységben tudjunk együtt élni szeretve, tisztelve, megbecsülve egymást és szolgáljuk egymást Téged áldva, a Te dicsőségedre! (1Tessz 5,13).

Kedves barátnőm, amikor mérgező gondolatainkat átváltjuk Isten drága szavaira, amikor imádkozunk azokkal a szavakkal, az élő és cselekvő Igével imádkozunk, mely át tudja alakítani szívünket, elménket. Istennek az Igében kinyilvánított gondolatait és akaratát imádkozzuk bele a házasságunkba!
Imádkozz hát reménységgel, bátorsággal, bizalommal! Isten hűséges, megbecsüli Igéjét.

Uram, cseréld le toxikus gondolataimat a te életadó szavaidra, taníts meg imádkozni velük férjemért, a házasságunkért. Jézus nevében, Ámen.

Wendy Blight: 6 Scriptural Prayers for Husbands
Encouragement for today, 2014.06.16.
www.proverbs31.org


De Uram, ő most minden, csak nem szeretetreméltó
Jill Savage

„A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent elfedez, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.”
1Kor 13,4-7

Házasságom egy nagyon nehéz időszakában érzelmeim összegabalyodtak. Férjem úgy érezte, csalódott az életben, Istenben és a házasságunkban – mélyen depressziós lett. Egyike volt életem legsötétebb periódusainak.
„Uram, mutasd meg, mit vársz tőlem”- suttogtam kétségbeesetten.
„Azt, hogy szeresd” – hallottam a választ a szívem mélyén.
Rögtön folytattam: „De Uram, most ő minden, csak nem szeretetreméltó”.
„Tudom, Jill. Te se vagy mindig az” – suttogott vissza Isten.
„Rendben, Uram, értem. Te szeretsz engem akkor is, mikor nem vagyok szeretetreméltó. Segíts, hogy én is ezt tegyem.”
Ez a beszélgetés Istennel elindított egy tanulási folyamatot, amire nagy szükségem volt feleségként, anyaként a mindennapokban.
A szeretet érzelem, odaadás, hűség együtt. Részben érzelem, részben elköteleződés. A valódi szeretet – a feltétel nélkül való – az élet valóságába szőtt remény.
Két évvel az említett nehéz időszak után újabb következett, de most anyaként kerültem bele. Öt gyermekem lévén, már sok kihívással szembesültem, de egyik sem volt olyan kemény és hosszantartó, mint ez az egyikükkel. Tudtam, hogy Isten azt várja tőlem, szeretettel válaszoljak gyermekemnek akkor is, mikor ő minden, csak nem szeretetreméltó.
Családtagjainknak, akik nem tökéletesek, tudniuk kell, hogy szeretetünk sosem kétséges. Mindig védelmezi őket, bízik bennük, reménykedik és kitart.
Ha Isten vezeti az életünket, elvárja, hogy megtagadjuk magunkat, és Őt kövessük. Ez azt jelenti, hogy álljunk ellen a késztetéseinknek, annak, ahogy mi akarunk reagálni, és válaszoljunk úgy, ahogy Isten akarja, hogy reagáljunk.
Folyamatos küzdelem zajlik bennünk a „szerintem” és a „Szerinte” között. Ha hagyjuk, hogy Isten győzzön, egy lépéssel előrébb jutunk hitünk felnőtté válásában. Egyúttal megtapasztalunk egy sajátos örömérzést, ha hagyjuk, hogy Szerinte történjenek a dolgok, és ne szerintünk.
Felnyitottam a Bibliát a Szeretethimnusznál, és teszteltem szülői szeretetemet.
A szeretet türelmes. Türelmes szoktam lenni a gyermekemmel, aki annyira más, mint én?
A szeretet jóságos. Jóságos, kedves szoktam lenni a gyermekemhez, mikor kétszer annyi időbe telik, hogy hozzálásson valamihez, mint amennyire szerintem szükség van?
A szeretet nem féltékeny. Szoktam irigyelni mások gyermekeit, és azt akarom néha, hogy bár az enyém is olyan lenne? Zavar, ha látom, hogy nagyon szeret valakit?
A szeretet nem kérkedik. Szoktam dicsekedni gyermekem teljesítményével - ha meg gyengébb valamiben, azt rejtegetem?
A szeretet nem kevély. Előfordul, hogy palástolok valamit magamról vagy gyermekemről, attól félve, hogy mit szólnak majd mások?
A szeretet nem tapintatlan. Előfordul, hogy leszólom a gyermekemet, azt várom el tőle, hogy más legyen, mint az a különleges személy, akinek Isten megalkotta?
A szeretet nem keresi a maga javát. Szoktam önző módon viszonyulni a gyermekemhez?
A szeretet nem gerjed haragra. Mennyi energiát szoktam pazarolni a gyermekemmel szembeni haragra?
A szeretet nem rója fel a rosszat. Van egy hosszú lista a fejemben gyermekem korábban elkövetett vétkeiről?
A szeretet nem örül a gonoszságnak, de örül az igazságban. Figyelmemet Isten igazságára szegezem, amikor a gyermekemről van szó?
A szeretet mindent elfedez. Amikor szembeszáll velem, tudom-e védeni ezt a drága emberkét, akit Isten a gondjaimra bízott?
A szeretet mindent elhisz. Bízom-e benne, hogy Isten nagyobb összefüggésben nézi gyermekem életét, mint amennyit én látok belőle?
A szeretet remél. Remélem-e a legjobbat a gyermekemről, vagy rettegek attól, mit hoz a holnap?
A szeretet mindent elvisel. Tudok-e előre nézni, a jövő lehetőségeit látni, vagy csak a pillanatnyi nehézségeken rágódom?

Köszönöm, Istenem, hogy szeretsz hibáimmal együtt. Köszönöm mindazokat a nem tökéletes embereket, akiket körém adtál. Tudom, hogy tökéletlenségeikkel engem akarsz alakítani, hogy egyre hasonlóbbá váljak Hozzád. És ugyanerre használod az én tökéletlenségeimet is az ő életükben. Segíts, hogy igazságodat mindig szem előtt tartsam, és ne lankadjon szeretetem az enyéim iránt akkor sem, ha nem tűnnek igazán szeretetreméltónak. Jézus nevében, Ámen.

Jill Savage: But God… He’s Not Very Lovable Right Now
Encouragement for today, 2014.06.17.
www.proverbs31.org

Minden, ami csillog

Liz Curtis Higgs

„Férje egész szívével ráhagyatkozik, és nem jár rosszul vele.” Péld 31,11

Az ékszerész hölgy mosolyogva nézte, hogy a vőlegényemmel megérintjük a sötétkék bársonyra helyezett gyémántokat, amiket elénk rakott. „És mégis mekkora keretben gondolkoznak?” – kérdezte, és hangjában reménység csengett.
Bill nyelt egyet. „400 dollárban”. Összerezzentem, pedig tudhattam, hogy főiskolai tanári fizetéséből nem telik többre. 400 dollár annyi évvel ezelőtt is csak egy igen apró gyémántra volt elég. Pindurkára.
Az ékszerész a pult túlsó végéhez hívott át minket. „Talán itt találunk majd valami kedvükre valót.” Újra előkerült egy négyzet alakú bársony, de a kövek, amiket ráhelyezett, szinte eltűntek az anyag szálai között. Bill hallgatta az eladót, aki a kövek tisztaságáról, karátban kifejezhető értékéről beszélt, én meg közben vágyakozva pillantgattam vissza az előzőleg látott gyémántokra, amik kint maradtak a pulton. A számtalan apró, csiszolt felületen megsokszorozódott az üzlet világítása, mintha hunyorognának, rám kacsintanának.
A gyémánt örök érték – mondtam magamnak. - Biztos van rá valami mód, hogy egy nagyobbhoz hozzájussunk.
Mivel semmilyen megoldás nem jutott eszembe, kiválasztottam egy csinos, de igencsak picike követ, és próbáltam úgy tenni, mintha nagyon örülnék.
„Ismerkedj vele, azt szeretném, ha boldoggá tenne – szólt Bill, megérintve a könyökömet. – Én még egy kicsit körülnézek.”
Kétségkívül boldog voltam Billel. A legdrágább, legkedvesebb, legjobb ember, akit valaha ismertem. De hogy ez a picurka gyémánt boldoggá tett volna… Hát
Íme, az ocsmány valóság: egyedülálló nőként ahhoz voltam szokva, hogy bármit megvehetek, amit akarok, legfeljebb elő kellett vennem a hitelkártyámat. Takarékosan élő vőlegényemnek viszont annyi pénze volt, amennyit a pénztárcájában hordott.
De ő maga mondta, hogy szeretné, ha boldoggá tenne a kő…
Megvártam, míg Bill hallótávolságon kívül kerül, áthajoltam a pulton, s közelebb intettem az ékszerésznőt. „Megnézhetném újra a nagyobb köveket?”
Szó nélkül elém rakta őket. „Igazából ezeket szeretném”- suttogtam egy gyönyörűen csiszolt darabra mutatva. „Mi lenne, ha elfogadná Billtől a 400 dollárt, a különbözetet meg leszedné a hitelkártyámról úgy, hogy Bill ne lássa?”
Közömbös tekintettel csak ennyit kérdezett: „Biztos, hogy így akarja kezdeni ezt a házasságot?”
Elvörösödtem. „Nem, én csak… azt hiszem, nem.” Gyorsan elfordultam, és nagyon szégyelltem, hogy a bűneimet, mint megannyi sziporkázó gyémántot, kiraktam a pultra. Kapzsiság, álnokság, mohóság, büszkeség – nem volt jó mindezzel szembenézni.
Eszembe jutott a Példabeszédekből a mai igénk. „Férje egész szívével ráhagyatkozik, és nem jár rosszul vele.”
Szememmel megkerestem a bolt túlsó sarkában álló Billt: a férfit, aki olyan feleséget érdemel, akire egész szívével – és pénztárcájával - ráhagyatkozik, és nem csalódik. Magamban bocsánatot kértem tőle az előbbi félresiklásért.
Mosolyogva néztünk egymásra az ékszerésznővel. „Igaza van – mondtam. –A pici kő tökéletesen megfelelő lesz.” És az is volt.
Évek jöttek, évek mentek, és én úgy tekintettem a jegygyűrűmre, mintha a Reménység Gyémántját tartaná. Mert számomra azt jelképezte: a reménységet, hogy házasságunk alapja a tisztesség és nem a csalás, és a köztünk lévő szeretet többet ér bármilyen drágakő csillogásánál.
Ezüstlakodalmunkra Bill nagyvonalúan megajándékozott egy új gyűrűvel, amiben gyönyörűen csiszolt gyémántkő csillogott. Nem győzök hálát adni Istennek azért, hogy hibáimat elfeledve hajlandó minden reggelre újracsiszolni engem.

Köszönöm, Uram, gyöngéd, de határozott figyelmeztetéseidet az életemben, a házasságomban. Kimondhatatlanul hálás vagyok a férjemért, akit szerethetek és tisztelhetek. Váljék dicsőségedre közös életünk. Jézus nevében, Ámen.

Liz Curtis Higgs: All That Glitters
Encouragement for today, 2014.06.19.
www.proverbs31.org


Mikor a gyerekek nem azt teszik, amit kéne

Lynn Cowell

„Egy embernek volt két fia. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét! Erre szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét és elment egy távoli országba. Ott léha életet élve eltékozolta vagyonát.” Lk 15,11-13

Igaz, tisztelettudóan engedélyt kért, hogy megnézhesse. De már akkor döntöttem, mikor láttam az előzetest. Ki van zárva, hogy az én gyermekem lássa ezt a filmet. Jóval azelőtt tudtam ezt, mielőtt rákérdezett volna. A válaszom: „Nem”. Fiam szó nélkül megfordult, és visszament a barátaihoz.
Nem volt olyan egyértelmű a helyzet, magamban küszködtem is a döntésemmel, hisz gyakorlatilag a fiam már felnőttnek számított. De mivel tudom, mennyi fájdalomtól szabadul meg, ha nem teszi meg az első lépést a rossz irányba vezető úton, szerettem volna minél hosszabb ideig ellenőrzésem alatt tartani legidősebb gyermekemet.
Megtehette volna, hogy hazudik, elmegy a moziba, neked meg valami mást mond – érvelt az értelmem. A szívem meg így biztatott: - Még hathatsz a döntéseire, ne add fel, amíg még otthon lakik.
A férjem bölcs tanácsára volt szükségem, és végül úgy határoztunk, rábízzuk a fiunkra a döntést. Ám ezt a nagy elhatározást bizony megkönnyeztük. Triviális dolognak tűnhet az egész, indokolatlannak a könnyek. Ám ahogy próbáltam kielemezni, miért hatódtunk meg annyira, rájöttem, hogy nem maga a döntésünk volt nagy dolog, hanem az elengedés gesztusa.
Elképzelem, hogy az apa mai igénkben szintén küzdött az elengedéssel. A fiú közölte, amit akart, egy olyan gyermek beszélt, aki úgy gondolta, többet tud már, mint az apja: Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét! (Lk 15,12). Ez az a pont, ahol minden csodálatom az apáé. Jézus történetében az apa nem kezdi nyaggatni a fiát, nem szólja le döntése miatt, nem ordítja le a fejét. Nem mondta neki: „Még nem vagy készen erre. Helytelen a döntésed. Túl fiatal vagy. Fogalmad sincs, mit csinálsz.”
Nem. Ez a bölcs apa hagyta, hogy a fia megtanulja a leckét – a maga kárán.
A szívem elfacsarodik, mikor elképzelem az apa fájdalmát, ahogy elosztja a vagyonát. Szinte hallom a gondolatait, amik a lelkében kavarogtak. Ez az egész nagyon nem jó. Nem így kellett volna történnie. Egész életemben ezért a két fiúért dolgoztam. Nem erre számítottam.
Bennem is ilyen fájó gondolatok kavarogtak.
Melyik szülő nem tapasztalja meg ezt a zaklatottságot mialatt elkíséri gyermekét a születéstől az elengedésig?
Arra a barátnőmre gondolok, aki végignézte, hogy szakad szét egy életre szóló kapcsolat egyetlen rossz döntés nyomán.
A másik fiúra, aki látja, hogyan rohan a vesztébe a testvére.
Mindegyik fájdalmas élethelyzet.
Talán a történetbeli apa azt élte át, amit szerintem én átéltem volna az ő helyében: kavargó gondolatok, képek mindarról a rosszról, amik fia döntésének következményei lehetnek. De bölcsessége megakadályozta, hogy hangot adjon aggodalmának, mély szomorúságának. Tudta, hogy némelyik gyermek leginkább saját tapasztalatából tanul.
Viszont az Atya bölcsességére van szükségünk ahhoz, hogy meg tudjuk különböztetni ebből a szempontból gyermekeinket.
És azután Isten határtalan kegyelmébe kapaszkodva elálljunk az útjukból.
Az út mellett boruljunk térdre, és imádkozzunk, hogy a mi „tékozló” gyermekünk mielőbb biztonságba kerüljön. Vagy hogy rájöjjön, hogy a „fogoly” (ahogy Pál nevezi magát a Filemonhoz írt levél első versében) sokkal boldogabb, mint az, aki kiszalad Isten kegyelmének, áldásának védőszárnya alól.

Uram, óriási szükségünk van bölcsességedre. Mutasd meg, Jézus, mikor beszéljünk, és mikor jobb, ha hallgatunk. Mikor avatkozzunk be, és mikor térjünk ki az útból, hogy szeretteink minél hamarabb átadják magukat vezetésednek. Jézus nevében, Ámen.

Lynn Cowell: When Kids Don’t Go According to Plan
Encouragement for today, 2014.06.20.
www.proverbs31.org


Emlékeztessenek a kulcsok

Amy Carroll

„Ne aggódjatok semmi miatt, hanem imádságban és könyörgésben terjesszétek kéréseteket az Úr elé, hálaadástokkal együtt. Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban.” Fil 4,6-7

Erőteljes leckét kaptam Istentől egy szorongató helyzet által. Elvesztettem a kulcsaimat. Ugyanazon a karikán csüngött a kocsim, a garázs és a lakásunk kulcsa. Számbavéve aznapi tevékenységemet, két helyen lehetett a kulcs: a házban vagy az udvaron. Utóbbi helyen bárki felvehette. És betörhet hozzánk. És meggyilkolhatja a családomat. Érzed, ahogy erősödik bennem a pánik?
Eleinte higgadt voltam. Biztos meglesz, valahova letettem, anélkül hogy odafigyeltem volna. Meg fogom oldani, jött a biztatás a tudatom alól, és nekiláttam a keresésnek. Gyorsan végignéztem a lehetséges helyeket a házban, de sehol se láttam a kulcsokat. Négykézlábra álltam, s új perspektívából néztem át a helyiségeket, belestem minden bútor alá. Sehol semmi.
Nemsokára hazaért a férjem és a fiam, felszerelkeztünk zseblámpákkal, és nekiláttunk végigpásztázni az udvart. Többször. Ott sem voltak a kulcsok.
Mivel már rég elmúlt a lefekvési idő, félszívvel fohászkodtam egyet, az ebédlőasztal mellől néhány széket az ajtógombok alá szorítottam, aztán ágyba bújtam, s forgolódtam egész éjszaka. Valahol a szívem mélyén mégis meg voltam győződve róla, hogy megtalálom a kulcsokat.
Hajnalhasadtával újra átkutattam minden helyet, amit előző nap is, hátha valami elkerülte a figyelmemet. Most már valóban rám tört a félelem és az idegesség. Elgondoltam, hány száz dollárba fog kerülni a szükséges zárak lecserélése.
Felhívott egy barátnőm, a beszélgetés végén kértem, hogy nagyon erősen imádkozzon értem. Leraktam a kagylót, nekidőltem a kandallónak, és Istenhez kiáltottam: „Istenem, Te is tudod, hogy a főiskolai tandíjra tettük félre a pénzt. Nagyon félek, hogy betörnek hozzánk. Segíts, kérlek. Te tudod, hol vannak a kulcsaim. Nagyon kérlek, mutasd meg nekem!”
Nem éreztem rögtön, hogy új ötletem támadna a kereséshez, hátramentem, hogy a hátsó teraszon leszedjem a virágokról a fóliát, amit fagy ellen terítettem rájuk tegnap. Ahogy lerántottam, valami megcsillant. A virágcserép oldalán ott csüngött a kulcsom, akkor eshetett le, mikor előző nap itt dolgoztam.
Befelé menet nem győztem csodálkozni. Tudom, hogy Isten időbeosztása nem azonos az enyémmel, nem szokta rögtön teljesíteni a kéréseinket. Most mégis azonnal válaszolt a könyörgésemre. Miért vártam ennyi ideig azzal, hogy Hozzá forduljak?
Eszembe jutott, hogy egy hónappal ezelőtt behívtak egy újabb vizsgálatra a mammográfia után. Azonnal Istenhez fordultam, és másfél hétig szüntelenül imádkoztam, míg el nem jött a megbeszélt időpont. Abban a valóban súlyosnak tűnő helyzetben az imádság hatására megtapasztaltam Isten békéjét jóval azelőtt, hogy a negatív eredményt megkaptam volna.
Belegondoltam, hányszor visszatart az imádságtól – és ezzel Isten jelenlétének biztonságától, békességétől, erejétől - saját büszkeségem, a meggyőződésem, hogy kezelni tudom a helyzetet.
Mostantól kezdve a kulcsom emlékeztetni fog. Ajánlom neked is. Valahányszor elővesszük a kulcsainkat, jusson eszünkbe, hogy alázattal forduljunk Istenhez a nagy és a kisebb dolgokban. Ha megtesszük, megtapasztaljuk Isten békéjét, mely átmossa lelkünket és körülményeinket egyaránt.

Jézus, tégy alázatossá engem. Segíts, hogy Hozzád fussak mindennel, nagy dolgokkal és kicsikkel is. Jézus nevében, Ámen.

Amy Carroll: A Key to Remembering
Encouragement for today, 2014.06.23.
www.proverbs31.org


Sosem vagy egyedül

Renee Swope

„Így keresztül kellett mennie Szamarián… Jézus elfáradt az úton, azért leült a kútnál. Dél felé járt az idő. Egy szamariai asszony odament vizet meríteni. Jézus megszólította: „Adj innom!” Jn 4,4.6-7

Egyedül megint. Ezen tűnődött, mialatt magányosan lépkedett a kút felé. Nem voltak körülötte nevetgélő barátnők. Apró kezek nem kapaszkodtak a szoknyájába. Testvérek jelenléte nem segítette az idő múlását.
Talán jobb is volt így. Könnyebb volt egyedül lenni, mint ítélkező szavakat hallani, és látni a megrovó tekinteteket. De nem sokáig lehetett egyedül. Nem ismerte a férfit, és csodálkozott, hogy szóba áll vele, egy szamariai asszonnyal.
Hangjában gyöngédség volt. Kedvesen és alázatosan vizet kért. Szemében az asszony elfogadást látott, nem ítélkezést. Szeretet volt a tekintetében, nem gyűlölet.
Általában úgy ismerjük, hogy ő „a szamariai asszony”. Én Sam-nek hívom inkább , mert így valóságosabbnak érzem. Sam, aki fájdalommal, elutasítással, magánnyal küszködött.
Azt mondja mai alapigénk, hogy Jézusnak „keresztül kellett mennie Szamarián”. Pedig tudjuk a teológusoktól, hogy a zsidók szemében a szamaritánusok a világ szemete voltak, és mindent megtettek, hogy elkerüljék a velük való találkozást. Inkább megkerülték Szamariát, semhogy átutazzanak rajta – kivéve Jézust.
Neki keresztül kellett mennie Szamarián. Talán azért, mert tudta, hogy találkozik Sam-mel?
Az általános szokás szerint az asszonyok együtt mentek a kútra az alkony hűvösében, hogy elkerüljék a nap hevét, hisz nehéz, vízzel telt korsókat kellett onnan hazacipelniük. Sam egyedül jött a legnagyobb melegben. Úgy értelmezik sokan, hogy inkább az égető napot választotta, mint az elutasító, ítélkező tekintetek égető fájdalmát. Sam ötször volt férjnél, és akivel most van együtt, az nem a férje.
Szörnyű lehetett a perzselő napon cipelni a vízzel teli korsót, de még mindig elviselhetőbb volt, mint hallgatni a többiek szurkálódását elrontott házasságai miatt.
Mikor Jézus találkozott vele, Sam napi munkáját végezte, miközben menekült azok elől, akik tudtak hibáiról, szégyenéről, bukásairól. És belefutott a tökéletes szeretettel rá váró Jézusba.
A beszélgetést Jézus kezdeményezte, az egyetlen dolgot kérte tőle, amit adni tudott: vizet. Nem sok, de kezdetnek elég volt.
Sam megállt, és hallgatta Jézust. Hagyta, hogy biztató szavakat mondjon, elfogadást hintsen szíve széttört, bizonytalan, üresen maradt területeire.
Ugyanúgy, ahogy szándékosan kereste a találkozást Sam-mel magányos órájában, Jézus ott van a te olykor magányos, távolról sem tökéletes életedben is. Ő ott van, amikor a csalódások, a kudarcok után üresnek érzed magad, amikor megkérdőjelezed saját értékedet, saját céljaidat.
Ő ott van, mialatt teszed a dolgod, tudod, mit kellene csinálnod, de fogalmad sincs, hogy tudsz majd mindent elvégezni.
Ő ott van a házi feladatokkal, pelenkákkal, mosnivalóval teli végtelen napokon, mikor azon töprengsz, van-e értelme ennek a taposómalomnak.
Ő ott van, mikor elégedetlen vagy magaddal, és megkérdőjelezed, hogy olyan vagy-e, amilyennek lenned kellene.
Lát téged. Észrevesz mindent, amit csinálsz, és tudja, mire vágysz. Végső soron Jézus az Egyetlen, aki betölti a benned lévő legmélyebb vágyat, hogy valaki ismerjen, elfogadjon, keressen téged önmagadért.
Ma is keres tökéletes szeretetének ajándékával: türelmes és gyengéd szeretettel, ami nem tartja számon a hibákat, nem hátrál meg, nem hagy el sem téged, sem engem.
Bárhol légy, bármit csinálj, Ő ott van veled. Szakíts rá egy kis időt, hogy beszélgess Vele, s aztán csendesítsd el a lelkedet, hogy meghalld, amit mondani akar neked.

Uram, köszönöm, hogy keresel engem. Szeretném megismerni szeretetedet, szeretnék ráhagyatkozni, és a biztonságában élni! Mikor félek, mikor jelentéktelennek és magányosnak érzem magam, segíts, hogy Feléd forduljak, jusson eszembe, hogy Te ott vagy velem! Jézus nevében, Ámen.

Renee Swope: You Are Never Alone
Encouragement for today, 2014.06.24.
www.proverbs31.org