Lélekerősítő levelek 166

Nem mindig a tökéleteseket választja ki Isten
Glynnis Whitwer

„Józsue, Nun fia, Sittimből titokban két hírszerzőt küldött előre ezzel a megbízatással: ’Menjetek, fürkésszétek ki Jerikó földjét!’ Előre mentek, s egy Rácháb nevű rossz hírű nő házába tértek be, aztán nyugalomra tértek.” Józs 2,1-2

Régebben azt gondoltam, hogy ha Istennek egy feladathoz szüksége van valakire, akkor a legkiválóbbak közül választ. Tudod, milyen nőkre gondolok, például. Akik nem üvöltöznek a gyerekeikkel, akik nem borulnak ki a hobby-boltban, mert nem tudnak választani a sok csodás készlet közül; mindig előre tudják, mit főznek vacsorára, és úgy jönnek a bibliaórára, hogy otthon mindent elrendeznek előtte.
Ha Isten keres valakit egy komolyabb feladatra, közülük fog választani. Egy rendes keresztény asszonyt. Egyetértesz?
Én mindenesetre így gondoltam, míg el nem olvastam Ráháb történetét Józsué könyvében. Reményt kaptam belőle, hogy az Isten tervéhez tökéletes nőnek az élete vagy hite nem mindig tökéletes.
Ráháb története azt mutatja, hogy a nehéz feladatokra Isten néha sokat megélt, sebzett múltú, bátor nőket választ. Ezért került képbe Ráháb, mikor egy okos és merész emberre volt szükség, aki megvédheti a harcosokat.
Ráháb prostituált volt, Jerikó falai között lakott. Jerikó nagyszerű város volt, Isten parancsba adta az izraelitáknak, hogy foglalják el.
A Jerikóban élő emberek nem voltak Isten követői, de hallottak Róla, és arról, hogyan szokta segíteni az izraelitákat a harcokban. Mikor megtudták, hogy az izraeli seregek letáboroztak Jerikó falai körül, jogosan rémültek meg.
Józsué, az izraeliták vezetője két kémet küldött Jerikóba felderítőként. A Biblia szerint ezek a férfiak egyenesen Ráháb házához mentek - ami elég szokatlan menedékhelynek számított.
Miért küldte őket Isten egy asszonyhoz? Ráadásul olyanhoz, akinek rossz híre volt?
Sok mindenre gondolhatunk, hogy miért éppen ezt a nőt választotta ki Isten a kémek segítőjeként. Legjobban az fog meg engem ebben a választásban, hogy míg a többi ember lekicsinyelte Ráháb értékeit a múltja és a jelen helyzete miatt, Isten nem.
Ráháb nem finomkodott. Nem rémült meg, mikor megjelentek a kémek, gyorsan átgondolta a helyzetet, és elrejtette őket a tetőn. A király embereit rossz irányba küldte, és lehetőséget adott a kémeknek a menekülésre.
Ráháb végülis tökéletes helyen volt, tökéletes hozzáállással rendelkezett, hogy a legjobban végezhesse el a feladatot. És Isten, aki ismerte ennek a megkeményedett asszonynak a szívét, tudta, hogy bízhat benne.
Ezt is szeretem Istenben. Mikor Ráhábra nézett, nem a foglalkozását látta, vagy a múltját. A benne rejlő lehetőséget látta.
Életútja és döntései ellenére Ráháb szívében volt egy zug, mely nyitva állt Isten felé, és Ő tudta ezt. Ráháb pedig nem okozott csalódást.
A történet végén, miután a kémek megmenekülnek, Isten lerombolja a várost, elpusztítja lakóit – kivéve Ráhábot és családját.
Örülök, hogy Ráháb nem küldte el a katonákat mondván, hogy neki más kapcsolata van a hozzá betérő férfiakkal. Ehelyett éles eszével azonnal kigondolt egy remek tervet, amivel saját életét és családját is megmentheti. Merészségről adott tanúságot, mikor becsapta a király embereit. Bátorságról, mikor megvédte családját. Nagyot kockáztatott, de nyert.
Arra vezetett rá Ráháb története, hogy ne a gyöngeségeimmel foglalkozzam, ami miatt alkalmatlan vagyok arra, hogy Isten kiválasszon egy feladatra, hanem fogjam a személyiségemet, a tapasztalataimat, azokat a vonásaimat is, amikre nem vagyok büszke, és nyújtsam át Neki az egészet. Mindenestül. Mert Ő azt szereti, ha ezt teszem.
Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem nyúl hozzám Isten, meghagy olyannak, amilyen vagyok. Nem. Ő állandóan finomít rajtam. De az Ő kezében a bennem lévő szemétnek is értelme van.
Bélyegezted már meg magad az „Alkalmatlan” pecséttel személyedből vagy múltadból fakadó valami miatt? Ha igen, nagyon szeretném, ha Ráháb története téged is felvidítana. Istennek terve van veled, és azt akarja, hogy a magad egyediségében hajtsd végre ezt a tervet.
Olykor Isten nem a „tökéletes” nőt választja a munkára – és ez olyan jó.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy Te mélyebbre nézel, mint az emberek, és meglátod a bennem rejlő lehetőségeket. Segíts kérlek hinnem, hogy Neked úgy vagyok jó, ahogy vagyok, és így használsz fel Országod építésére. Segíts, hogy bízzam Benned és az életemre készített tervedben. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: Sometimes God Doesn’t Choose the „Perfect” Girl for Job
Encouragement for today, 2014.06.25.
www.proverbs31.org


Isten nem haragszik rád
Julie K. Gillies

„Az Úr irgalmas és jóságos, megfontolt a haragban, és bőséges nála a kegyelem.” Zsolt 145,8

Mi gyerekek hamar észrevettük, ha apa haragudott. Beharapta az alsó ajkát, két keze lassan ökölbe szorult. Mint a villám sírültünk ki a hátsó ajtón mind az öten, s ott bóklásztunk több hektárnyi erdős telkünkön, míg elmúlt a vihar.
Sajnos, gyakran nem voltunk elég gyorsak.
Évekkel később tehát, mikor hívő lettem, nem tudtam mit kezdeni a kedves, szerető mennyei Atya képével. Nagyon szépen hangoztak a szavak, amiket a lelkész mondott, de a lelkem mélyén nem tudtam szabadulni a homályos érzéstől, hogy Isten haragszik rám.
Amikor a Bibliát olvastam, abból is gyakran kiéreztem a dühöt. Valahányszor hibáztam, elrontottam valamit, éreztem, hogy ott állok Isten dühének célkeresztjében.
És nagyon sokszor hibáztam, és nagyon sokszor elrontottam valamit.
Eleinte nem fogtam fel, hogy a hátterem torzítja a látásmódomat. Mintha a gyermekkoromban megtapasztalt düh eltorzította volna az agysejtjeimet, hajdani élményem elállta az utat, hogy befogadjam az igazságot Istenről. Egy beszélgetés aztán elindította az igazság beszivárgását. Könnyek között vallottam be egy barátnőmnek, hogy kétségbeesetten próbálok Isten kedvében járni, de érzem, hogy mindig mérges rám valamiért. „Isten sosem mérges rád – mondta a barátnőm. – Szeret téged, és megért.”
Ezzel mozdult el először egy nagy hazugságtömb a szívemen.
Először gondoltam bele, hogy talán, de tényleg csak tegyük fel, hátha lehetséges, hogy Isten nem haragszik rám. Ám a dolgok nem tudtak egyik napról a másikra megváltozni. Lassan, fokozatosan történt, ahogy egyre közelebb kerültem Isten szeretetének megtapasztalásához.
Aztán mikor rátaláltam mai igénkre, újra elfogott a sírás, de ezek már jó könnyek voltak. „Az Úr irgalmas és jóságos, megfontolt a haragban, és bőséges nála a kegyelem.”
Az, hogy Isten megfontolt a haragban, hogy megbocsát, ha elmondom neki hibáimat, és nem tartja számon vétkeimet vad haragjában, átalakította a gondolkodásomat és átalakította a szívemet.
És ha ez még nem volna elég, ugyanez a vers azt is kijelenti, hogy Istennél bőséges a kegyelem és a szeretetteljes kedvesség irántunk. Az eredetiben a „bőséges” szó azt jelenti, nagy számban, nagy mennyiségben van jelen, annyi van belőle, hogy teljesen ellát valakit, megtölt valamit. Ahogy elmélkedtem ezen a versen, és hinni mertem az igazságában, a gyermekkoromban szívemre került nagy szikla elkezdett legördülni.
Istenben semmi nincs, ami hasonlítana ahhoz, amilyennek gyermekkori élményeim alapján elképzeltem. Ő a mi irgalmas mennyei Atyánk, aki szeret és elfogad olyannak, amilyenek vagyunk, türelmesen támogat, tanít és vezet, ahogy növekedünk Krisztusban. Nem haragszik rám, és nem haragszik rád. Isten értünk van, és nem ellenünk (Róm 8,31). Jó tervei vannak az életünkről (Jer 29,11), és örökkétartó szeretettel szeret minket (Jer 31,3).
Múltbeli tapasztalataink formálnak minket, nem is mindig értjük, hogyan. De Szentlelke által Isten meg tud változtatni, úgy alakítja szívünket, elménket, ahogy csak Ő képes rá. Bár többnyire hosszú idő kell hozzá, Isten igazsága el tud jutni lelkünk mélyére, és ki tudja onnan gurítani a hazugságok nehéz szikláit. És ó, mennyire szereti kigörgetni azokat a sziklákat!

Uram, jöjj, és ahol rossz emlékek hibás érzések szikláit alakították ki bennem, Igazságod erejével guríts el lelkemből a nehéz köveket. Hálás vagyok, mert ahelyett, hogy dühösen néznél rám, megbocsátasz, és türelmesen vezetsz, irányítasz. Olyan jó tudni, hogy lassú a haragod. Szerető, irgalmas mennyei Édesapám, imádlak Téged! Jézus nevében, Ámen.

Julie K. Giles: God is Not Mad at You
Encouragement for today, 2014.06.27.
www.proverbs31.org


Ha úgy érzed, megálltál
Suzie Eller

„Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg.” Ézs 43,2

Egy kiálló gyökérbe kapaszkodtam, hogy fel tudjak lépni a következő sziklára. Vadul vert a szívem, alig kaptam levegőt.
Barátnőm aggódva fordult hátra: „Jól vagy?”
Hát, igen is, meg nem is.
Mikor nekiindultunk, tudtam, hogy nehéz lesz, de gyakran túráztam, nem ez volt az első, embert próbáló kapaszkodó az életemben. Nem számoltam viszont azzal, hogy mert nagyon meredeken vezet az út, megterhelőbb lesz az emelkedés.
Kis szünetet tartottam, hogy a szívritmusom helyre álljon, és a tüdőm ki tudjon tágulni a levegővételre. Várakozás közben magamba szívtam a hatalmas sziklákon alázubogó víz, és a mintegy imádságban a mélység fölé hajló faágak látványát. Többszáz éves fák gyökerei segítették az utunkat felfelé.
Igen, nagyon kemény út volt, a vártnál komolyabb erőfeszítéssel járt, de megérte.
Néha így vagyunk a hitünkkel is. Elindultunk az úton, mert közelebb akartunk jutni Jézushoz, de valahogy kiderült, hogy az út nehezebb, mint gondoltuk.
Kifejezetten nehéz.
A kemény időszakokban úgy érezheted, megálltál. Ezek azok a percek, amikre az ellenség vár, hogy lecsapjon rád, és meggyőzzön róla, hogy elbuktál, ez a kísérlet sem sikerült, nem felelsz meg. Mondhatok erről valamit?
A megállás nem jelent leállást.
A megállás azt jelenti, hogy úton vagy, haladsz előre. Volt idő, amikor fel sem fogtad, hogy mozgásban vagy, most meg – annak köszönhetően, amit Isten a szívedben végbevitt – felismered, hogy régi beidegződések, régi gondolatok törnek a felszínre. Tudatában vagy, hogy távolabb érzed magad Istentől.
A leállás ezzel szemben minden mozgás hiánya. A nehéz dolgoktól való félreállás. Feladás.
Mit tegyél hát, ha megálltál?
Örülj annak, hogy ilyen messzire jutottál.
Nézz vissza. Honnan indultál? Hogyan haladtál? Vedd számba, mennyi szépséggel ajándékozott meg eddigi utadon Isten.
Kérj bölcsességet.
Nem kell átlátnod az egész utat. Kérd, hogy tisztán lásd a következő lépést. Azután a következőt. Ígéretet kaptunk rá, hogy megadja a bölcsességet, ha kérjük (Jak 1,5).
Engedd, hogy Isten munkálkodjon benned, mielőtt folytatnád utadat.
A testem jelzett a hegyen, hogy nem kap elég oxigént. Mély levegővételre volt szükségem. Hagynom kellett, hogy lelassuljon a szívverésem. Talán most van itt az ideje, hogy Isten ellásson a továbbhaladáshoz szükséges eszközökkel.
Hívd Istent magadhoz stagnáló állapotodban.
Az Ézs 43,2-ben megígéri Isten, hogy velünk lesz a nehéz időkben. Ez volt az alapigénk: „Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg.”
Mikor pihennem kellett felfelé a kapaszkodón, barátnőm leült mellém. A nehéz percek lehetővé tették, hogy beszélgessünk, mélyüljön a barátságunk.
A te lelassulásod is alkalom lehet a téged mélyen szerető Istennel való együttlétre.
És mi lesz, mikor végre megérkezel?
Mikor felértem, kimerülten hanyatt dőltem a fűbe, örömömben a karomat is szétvetettem.
Olyan látványban volt részem, amit sosem tapasztalok meg, ha nem teszem meg ezt az utat. Megtanultam, mennyire vagyok képes, és mi lehet segítségemre legközelebb.
Ha úgy érzed, megálltál, ne keseredj el. A megállás érzése nem azonos a leállással. Isten segítségével a megállás csodálatos része lehet az utazásodnak.

Uram, úgy érzem, megálltam, de tudom, hogy hála Neked, nem álltam le. Köszönöm, hogy segítesz abban, hogy a nehéz időszakokban is Rád találjak. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: When You Feel a Little Stalled
Encouragement for today, 2014.07.01.
www.proverbs31.org


Nem a farmerméret határoz meg
Emily T. Wierenga

„Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején. Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.” 1 Pét 5,6-7

Vékony, fehér szeletke hold volt az égen. A bögrém peremére emlékeztetett, a bögréére, amin egy maci volt, és írás is állt rajta: „Boldog nagy maciöleléssel”. A bátyámtól kaptam, mikor 13 évesen kórházba kerültem anorexiával.
Most itt vagyok megint zöld kórházi köpenyben, de most nem ment le abnormálisan a testhőmérsékletem, és nem 40 kilót nyomok.
Most épp egy kisbabát tartok a karomban, amire az orvosok szerint semmi reményem nem lehetett. Három és fél kiló, Aiden Greynek hívják, és én nem tudom abbahagyni a sírást. Mert ő meg nem tudja abbahagyni a csuklást.
„Valami baja van?” – bököm meg a nővér könyökét, aki a lepedőt simítja ki az ágyamon. Rám mosolyog. „Dehogy” – válaszol. „A csuklással nincs mit kezdeni, majd abbamarad” – és én a szívemhez szorítottam Aident, sajnálva, hogy már nem veszi körül a méhem biztonsága.
Két fiam van, és volt két vetélésem is, és semmi sem borzasztóbb, mint látni hogy a tested megtagadja a gyermeked. Isten sosem tagad meg. Ő ott van mindig. A vetélésnél is.
Ott volt, mikor én, egy lelkészcsalád gyermeke, 9 évesen éheztetni kezdtem magam, és akkor is, mikor 18 éves hippiként elszöktem otthonról, és bejártam a világot, hogy megtaláljam a hitemet. Meg amikor hazajöttem mellrákban haldokló anyámhoz, aki bemorfiumozva is a Az Úr jóságát énekelte.
Itt van fájdalmaink közepette, egy kereszten csüng, készen egy újabb feltámadásra.
Fiatalkoromban azért hagytam abba az evést, mert így akartam menekülni a fájdalomtól. Most tanulom várni a feltámadást. Tanulok bízni Istenben a fájdalomban.
Tavasszal egy nap kinéztem a dolgozószobám ablakán, hó fedte az udvart, két éves kis lurkóm a trambulinon ugrált.
Meztelenül.
Ruhái szanaszét szórva körülötte, és ő énekelt.
Nevetve futottam ki, hogy egy takaróba burkolva behozzam a házba, de titokban irigyeltem. Irigy voltam a szabadságára, hogy ha akar, meztelenül énekel örömében, a házunk mellett elhaladó főút közönsége előtt.
Talán erre hív minket az 1Péter 5,7, mikor azt mondja: „Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van reátok.”
Nem könnyű Jézusra vetni gondjainkat egy olyan világban, mely igyekszik meggyőzni minket, hogy értékünket a farmerünk mérete határozza meg. Mennyivel könnyebb elbújni, mint Jézusra bízni a fájdalmunkat, kérdéseinket, hogy kik is vagyunk, s mennyit érünk.
És én azt hiszem, hogy ott, azon a csendes, nyugodt helyen, ahol szeretnek minket, a gyermekét ölelő anya karjaiban – ott találjuk meg a választ, ott találjuk meg önmagunkat.
Múlt éjjel, a házunkban honoló csend egy ritka pillanatában úgy éreztem, beléptem a szeretetbe. Mintha mindig is ott várt volna rám. Láttam valódi önmagamat: egy szenvedélyes, szétszórt 33 éves nőt, aki nagyon szereti a világot, hangosan szokott nevetni, és néha szüksége van magányra. Aki összekeni a konyhaasztalt festékkel, ha kézműveskedik, aki inkább szeret írni, mint házimunkát végezni, aki elsírja magát, ha a fiai nem fogadnak szót.
És hirtelen tudtam már, ki vagyok. Ott, abban a szent pillanatban, legókkal és vasúti pályaszakaszokkal magam körül.
Engem szeretnek. Az vagyok, akit szeretnek.
Mind azok vagyunk, kedveseim.
Nem a farmerünk mérete határoz meg minket. Nem a Twitter-követőink száma vagyunk, sem a házunk alapterülete.
Isten leányai vagyunk, szorosan a karjaiban, fáj neki, ha nem hagyjuk abba a csuklást, magára akarja venni gondjainkat, és akár meg is halna értünk.
De hát meg is halt értünk. Igen, kedveseim, ez van.
Szeretve vagyunk.

Uram, segíts, hogy jusson el a tudatomig, hogy Te szeretsz engem. Segíts, hogy érezzem gondoskodó karjaidat magam körül a mai napon, akkor is, ha sötétben vagyok. Segíts, hogy meghalljam hangodat, ahogy énekelsz fölöttem. Jézus nevében Ámen.

Emily T. Wierenga: Not Defined by the Size of our Jeans
Encouragement for today, 2014.07.02.
www.proverbs31.org


Biztatás a fájdalomban
Chrystal Evans Hurst

„Mindent megalkotott szépen a maga idejében.” Préd 3,11a

Néha fáj.
Én volnék az egyetlen, aki ilyenkor legszívesebben feladná, és behúzódna otthon egy sarokba egy csésze csokoládéval vagy mennyei kávéval, hogy soha ki ne mozduljon onnan?
Néha bizony el akarok bújni. És nem hinném, hogy egyedül vagyok ezzel.
Ugyanakkor a tegnapi nap megint emlékeztetett, hogy bár néha nagyon fájdalmas az élet, szebb napok is vannak, amikor jól esik élni.
Tegnap ugyanis úszásórán a kisfiam átúszta a medencét. Kétszer.
Elindult a mély víztől, a sekély víz széléig, majd vissza a mélyvíz túlsó partjáig.
Minden anya büszke, ha a gyermeke valami új dolgot sajátít el. De nem minden anyának van lehetősége megtapasztalni azt az örömöt, ami akkor éri, ha gyermeke olyasmit tud véghez vinni, amiről azt hitte, soha nem lesz rá képes.
Kisfiam váll-dystociával született. Beszorult a szülőcsatornába, és emiatt születés közben károsodtak bizonyos mozgató idegszálak a jobb vállában. Hónapokig egyáltalán nem mozdította a jobb karját. Semmi. Nulla. Nichts. Néztem újszülött gyermekemet, ahogy csapkod, kapálózik, nyújtózik fél karjával, mialatt a másik mozdulatlanul hever mellette.
Hatalmas súlyt éreztem a szívemen. Magamat okoltam, bánkódtam, össze voltam törve, mert gyermekem végtagjai nem működtek tökéletesen. Hónapokon át minden nap sírtam. Sírnom kellett, ha belegondoltam, mennyi hátránya származik majd belőle, hogy csak egy ép karja lesz.
Szerettem volna megszabadulni a fájdalomtól.
Haragudtam Istenre, mert hagyta, hogy ez a rossz megtörténjen.
És nekirugaszkodtam, hogy helyrehozzam a dolgot. Időt és pénzt nem kímélve jártunk egyik orvostól és egyik gyógyítótól a másikig, terápiáról terápiára – a lényeg nem változott. Sérült maradt a gyermekem. Egész életére.
De van valami, amit akkor nem tudtam, és amit most szeretnék veletek megosztani: a dolgok változnak.
Fájdalmunk oka után hegesedés marad, a szívfájdalom emléke nem múlik el, de az idő meghozza a gyógyulást.
Tegnap a kisfiam átúszta a medencét. Kétszer – mindkét karját mozgatva –, és aztán megkérdezte, igazi úszónak számít-e már.
Idővel javulás indult, hála Isten hatalmának és a tehetségnek, mellyel egyes orvosokat megajándékozott.
Nem akarom cukormázba vonni a történetet. A fiam továbbra is sérült, a karja sosem lesz tökéletes. Anyai szívem mindig próbálkozni fog, de nem tud változtatni ezen a helyzeten.
Ám tudnotok kell, hogy az idő mégiscsak elhozta a gyógyulást. Ahogy telt az idő, megtanultam, hogy amilyen mélyek a fájdalom szakadékai, ugyanolyan magasak az öröm csúcsai, amiket ebben helyzetben megtapasztalunk. Isten mindent meg tud szépíteni idővel.
Hogy ez hogyan lehetséges?
Úgy, hogy a hozzáállásunkat, a perspektívánkat alakítja át.
Megengedi, hogy azt lássuk, amit ő lát. Megmutatja, hogy ha valami nem tökéletes, nem könnyű, nem nyílegyenes, nem olyan, amilyennek szeretnénk – attól még lehet gyönyörű.
Nem könnyű lecke ez. Neked, vagy valakinek, akit szeretsz, talán testi, lelki, értelmi sérüléssel kell élnie. Minden erőddel azon vagy, hogy jobb legyen, hogy változtass, hogy meg nem történtté tedd – de nem tudod.
Van, ami sosem lesz tökéletes. De idővel Isten leveszi a súlyt, és te boldog leszel. Elveszi a bánatot, és te mosolyogni fogsz.
A fájdalom és bűntudat hegyét, amit megmásztál, csodálatos kilátássá alakítja, ahonnan megláthatod a szépséget, amit neked teremtett.
Állj ellen a késztetésnek, hogy behúzott farokkal a sarokba kucorodj, valahányszor bevered a fejed a falba, mert lehet, hogy nemcsak a rossztól bújsz el, hanem a jótól is megfosztod magad, ami a fal túloldalán várna rád.
Isten idővel mindent szépen megalkot. Te csak várakozz. Legyen bátorságod hagyni, hogy teljen az idő, ami a fájdalmat a kibontakozó örömmel köti össze.

Mennyei Atyám, szeretnék mindent helyrehozni. Szeretnék mindent rendbe tenni úgy, ahogy én jónak gondolom. Bevallom, nagyon elkeseredem, ha nem sikerül. Segíts, hogy várakozni tudjak Rád és a Te időzítésedre. Adj bátorságot, hogy bízni tudjak Benned, és higgyem, hogy Te jó vagy akkor is, ha pillanatnyilag nem így érzem. Jézus nevében, Ámen.

Chrystal Evans Hurst: Encouragement for the Hurting
Encouragement for today, 2014.07.03.
www.proverbs31.org


Elegem van a méricskélésből
Alicia Bruxvoort

„Isten ugyanis nem azt nézi, amit az ember. Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet.” 1Sám 16,7b

Óvodáskorú legkisebb gyermekemnek volt egy jókora ezüstös mérőszalagja, amit mindig magánál hordott. Bármit adtam rá, arra valamiképpen rá kellett csíptetni, bele kellett akasztani a mérőszalagot. Kéznél kellett legyen a szerszám, hogy mindent meg lehessen mérni vele: játéktraktort, jégkrémet, gördeszkát.
A számok értékét még nem fogta fel, de mindent az elképzelt hosszúságával határozott meg. „Kérsz reggelire gabonapelyhet?” – kérdeztem tőle ébredés után. „Igen, ha hetvenhét” – mondta, és már mérte is a dobozt. „Annyi”- közölte elégedetten.
„Tejjel vagy gyümölcslével?” – „Amelyik ötven tizenhat” – hangzott a válasz.
Egy időn túl Joshua fura mániája kezdett az idegeimre menni. Egyik este miután fektetéskor minden párnát, takarót és lepedőt meg kellett mérni villanyoltás előtt, elegem lett. Istenhez fordultam panaszommal. „Uram, kérlek add, hogy felejtse el azt a szörnyű mérőszalagot.”
Másnap reggel, ahogy összeráncolt szemöldökkel néztem magam a tükörben, és végigfutottam gondolatban az aznapi teendőimen, Mennyei Atyám válaszolt nekem: „Kisfiad talán félredobja a mérőszalagját, ha te is leteszed a tiédet.”
Először nem törődtem a bűntudattal, ami megérintett, mikor Joshua elővette a mérőszalagját. De aztán rájöttem, hogy igen, nekem is megvan a magam méricskélő rendszere. Csak az enyém nem az övemen, hanem az agyamban díszelgett.
Íme néhány téves vonalzó, amit találtam:
A hatékonyság vonalzója. Ez a mérőrúd arra szolgál, hogy teljesítményeim alapján mérjen fel engem: Olvastam mesét óvodás gyermekemnek? Elraktam a tiszta ruhát a szekrénybe? Kipucoltam a hűtőt? Értéket tulajdonít az elvégzett feladatoknak, de nem veszi figyelembe a megmérhetetlen vagyont, amit egy ölelés jelent a gyermekemnek, vagy egy beszélgetés annak, akinek szüksége van rám. Ha a hatékonyságmérő vonalzóra hagyatkozom saját értékemet illetően, akkor az idő ajándékból rabszolgatartóvá válik.
Szépségbarométer. Ez a mérce mindig összehasonlít másokkal, és külsőm állandó vizsgálatára késztet. Aggasztani kezd a plusz a derekam körül, a halványuló tincsek a hajamban. Befolyásolja a tekintetemet, amikor a tükörbe nézek. Kiegyensúlyozottabbnak látszom, mint ahogy érzem magam? Ezek a ráncok eddig nem voltak itt! Látják mások is a sötét karikákat a szemem alatt? A szépségbarométer a külső megjelenést méri, de megfeledkezik a belülről fakadó szeretetreméltóságról.
Boldog otthon-teremtés mérce. Ez a mérce éjszakába nyúló sütögetést, ragasztópisztolyos maratonokat vesz csak figyelembe. Arra késztet, hogy Valentin napi üdvözlőkártyát készítsek a kislányomnak, aki pedig az áruházban megvehető Barbie-kártyát szeretné. Bűntudatot generál, ha gőzölgő kuglóf helyett bolti csipszet viszek a batyus vendégségbe. A Boldog otthonteremtés mérce kimerítő kötelességekké alacsonyítja a fantasztikus ötleteket, és állandó fáradtságra cseréli lelkesedésemet.
Egy hároméves kezében a mérőszalag mókás lehet, de egy felnőtt nő fejlődését megakasztja.
Talán eljött az ideje, hogy eldobjuk mentális mércéinket, és hagyjuk, hogy Isten azzá formáljon, akinek Ő elképzelt minket. Az Ő álma rólunk frissít és életet ad. Alapigénk felhívja a figyelmet, hogy: „Isten ugyanis nem azt nézi, amit az ember. Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet” (1Sám 16,7b).
Joshua elég hamar lecserélte csillogó mérőszalagját egy átlátszó sebtapasz-adagolóra. Ettől kezdve minden és mindenki, aki az útjába került, a kedvenc könyve, kis húga sajgó homloka, az eltört Matchbox autó gyógyító sebtapaszt kapott egy kis kuncogás kíséretében.
A méricskélésről kisfiam átváltott a gyógyításra. Isten is ezt szeretné. Össze akarja zúzni mérőszalagjainkat, és kiűzni gondolatainkból az összehasonlítást, az oktalan elvárásokat magunkkal szemben, és begyógyítani a miattuk keletkezett zúzódásokat a szívünkön. (…)
Nevetséges vonalzóimat és mércéimet le akarom cserélni Isten mérhetetlen kegyelmére és gyógyító erejére. Csatalakozol?

Édes Megváltóm, belefáradtam, hogy állandóan magamnál hordjam tévesnél tévesebb mércéimet. Be akarom váltani őket örökérvényű kegyelmedre. Juttasd mindig eszembe, hogy értékem Benned felmérhetetlen. Állítsd helyre derűmet, és növeld bennem a hitet. Jézus nevében, Ámen.

Alicia Bruxvoort: Tired of Trying to Measure Up
Encouragement for today, 2014.07.07.
www.proverbs31.org