2018. december 13., csütörtök

Lélekerősítő - Ha tényleg szeret Isten..


Lysa TerKeurst

„Mert a hegyek megindulhatnak, és megrendülhetnek a halmok, de az én szeretetem nem hagy el soha, és veled kötött békeszövetségem nem inog meg. Az Úr mondja ezt, aki megkönyörült rajtad.” Iz 54,10

Vajon mi történne velünk, ha úgy élnénk, mint akik abszolút bizonyossággal tudják, hogy Isten szereti őket? Mi keresztények persze tudjuk ezt. Dicsőítő énekeket énekelünk, idézünk a Szentírásból, pólóinkon feliratokkal, autóinkon matricákkal valljuk meg, hogy igen, szeret minket Isten.
De most nem arról beszélek, hogy az eszünkkel tudjuk, hogy szeret, hanem arról, hogy úgy élünk, mint akik ezt valóban hiszik.
Hogy Isten szeretetében tökéletesen bízva járjuk életünk útját olyankor is, amikor érzéseink nincsenek összhangban ezzel a tudattal.
Arról beszélek, hogy megtanítjuk szívünket, elménket, hogy mindent az Isten szeretetének bizonyosságába vetett hit szűrőjén át fogadjanak be. Megkérdőjelezés nélkül.
Pár napja beszélgettem egy édesanyával. 30 felé közeledő legidősebb lányának még sosem volt barátja. A fiatalabb testvérek rég megtapasztalták az együttjárás élményét, egyikük már menyasszony. Az idősebb nővér nemrég odaült édesanyja ágya szélére, és mialatt könnyek csorogtak le az arcán, megkérdezte: „Anya, miért? Miért nem találok senkit, aki szeretni tudna engem? Mi a baj velem?”
Az édesanya tanácsot kért tőlem, hogyan dolgozza fel lányával ezeket a kérdéseket. Az ilyen érzelmek nagyon erősek és nagyon gyötrőek tudnak lenni.
Biztos vagyok benne, hogy ha le tudnám fejteni egymásról ezeket az érzéseket, a végén, legmélyebben rátalálnék arra, hogy ez a lány kételkedik Isten szeretetében maga iránt.
Teljesen meg tudom érteni. Az én életemben is voltak gyötrő korszakok, mikor tudtam, hogy Isten egy pillanat alatt meg tudná oldani a helyzetet. De ha nem teszi? Fáj. Valahol nagyon mélyen.
Most megmondom, mire tanít Isten folyamatosan: csalódásaimat ne szívem sérült pontjain át, hanem az Ő szeretetének szemüvegén keresztül nézzem.
Amikor az előbbit teszem, gyakran eljutok a kérdéshez: „Ha tényleg szeret Isten, miért engedi, hogy ez megtörténjen?”
Ha viszont abszolút biztos vagyok Isten szeretetében, és ezen át nézem azt, ami történik, ide jutok: „Isten nagyon szeret engem, ezért bíznom kell benne, hogy célja van azzal, ha ezt megengedi.”
Megfogtam a tanácsot kérő édesanya kezét, és kértem, segítse a lányát, hogy más oldalról közelítse meg a kérdést. Természetes, hogy fájdalmat érez, magányos és szomorú. De ezek az érzések ne bizonytalanítsák el hitét Isten szeretetében. Inkább kapaszkodjon még erősebben Isten védelmébe, gondviselésébe, a növekedés lehetőségébe.
Tudom, mindez nagyon nehéz lehet. De mi volna, ha valóban hinnénk Isten szeretetének bizonyosságában? Drága, testvérem, bármin mész is keresztül, Izajás szavaival imádkozom fölötted: „Mert a hegyek megindulhatnak, és megrendülhetnek a halmok, de Isten szeretete nem hagy el soha” (Iz 54,10a).

Uram, Te jó vagy. És jó Isten vagy. Ezért hát bízom a terveidben, és hiszem, hogy célod van azzal, hogy ezt megengeded. Nehéz, de inkább választom azt, hogy közel legyek Hozzád ezernyi nehéz pillanatban, mint távol tőled ezernyi jóban. Jézus nevében, Ámen.

(Ford. megj: Amikor Isten szeretetének fényében keressük szenvedéseink értelmét, jusson eszünkbe mindaz, amit tudunk Jézusról, majd gondolkozzunk el ezen a mondatán, ami az utolsó vacsorán hangzott el: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket” (Jn 15,9a).)

2018. november 30., péntek

Lélekerősítő - Tiltóvonalas hit

Suzie Eller

Az embertől van a terv a szívben, de az Úrtól jön, hogy mit mondjon a nyelv.” Péld 16,1

Néhány éve egy közeli barátnőmért imádkoztam. Hozott néhány rossz döntést, ami magánéleti krízist okozott nála. Akár minden összeomolhatott, ami fontos volt neki. Imádkozás közben kértem Istent, mutassa meg, mit tehetek érte. Isten segítségét kértem, de egyfolytában törtem a fejemet, mit tehetnék.
Adhatok bölcs tanácsokat. Felajánlhatom támogatásomat. Bátorságot öntenék bele, hogy képes legyen végigcsinálni. Irányíthatom a krízisen átvezető úton.
Ám imádkozás közben váratlan válasz érkezett a szívembe.
Ez nem a te feladatod.
Meglepődtem. Helyesnek tűnt, hogy bölcs tanácsokkal segítsek barátnőmnek megtervezni a teendőket. Megmutassam neki a következő lépést.
De Isten nem ezt várta tőlem az adott helyzetben. Ahogy múltak a hetek, az az érzésem támadt, hogy tiltóvonal társult a hitemhez. Mintha Isten meghúzott volna krétával egy vonalat a lábam előtt: eddig és ne tovább. Ami a krétavonalon belül volt, azt megtehettem. Imádkozhattam. Jelen lehettem az életében. Szerethettem.
De ami a krétavonalon túl esett, az vagy barátnőm, vagy Isten feladata volt.
Évek múltán megértettem a tiltóvonalas hit jelentőségét. Más helyzetekben is eszembe idézte Isten. Nem könnyű, de tanultam belőle.
Mai alapigénkben egy bölcs mondást találunk arra az esetre, amikor tervezgetünk, főleg ha terveink valaki másra vonatkoznak.
Ezt mondja a Példabeszédek 16,1: „Az embertől van a terv a szívben, de az Úrtól jön, hogy mit mondjon a nyelv.
Az én tervem az volt, hogy megmentem a barátnőmet, mert szerettem őt. A tiltóvonal felhívta figyelmemet, hogy Isten nálam is jobban szereti.
Az én tervem az volt, hogy bölcs tanácsokat adok, és bőséggel adom őket. A tiltóvonalas hit visszatartott a jóakaró szavaktól, mert az Úrnak valami más mondanivalója volt.
Az én tervem, még ha így nem is fogalmazódott meg, az volt, hogy megoldjam a helyzetet, enyhítsem a következményeket. A tiltóvonalas hit megértette velem, hogy Isten a saját munkáját akarta végezni benne és érte, hogy megerősítse bizalmát Istenben, mialatt végigéli a nehéz időket.
Eleinte nem volt könnyű megélni a tiltóvonalas hitet. Számtalanszor voltak már a nyelvemen a már-már kibukkanó szavak, de megláttam a krétavonalat magam előtt.
Egy nap aztán felhívott, és ezt mondta: „Köszönöm, hogy meghallgattál. Rengeteget jelentettek a szavaid. Sok bölcsesség volt bennük.”
Elmosolyodtam, mert egyetlen tanácsot sem adtam neki, szavaimban sosem voltak ötletek, tervek, megoldási javaslatok, csak egyszerűen közöltem, hogy imádkozom érte, és szeretem.
Viszont ő és Isten naponta beszéltek egymással, és Isten hihetetlen dolgokat művelt a lelkében. Nem volt könnyű út, nem maradtak el a következmények, de az egész folyamat változást idézett elő barátnőm lelkében.
A Péld 17,17a mondja: „Az okos ember takarékoskodik beszédével”.
De nem csak a barátnőm változott meg a tiltóvonalas hit hatására. Én is sokat tanultam.
A bölcsesség nem a mi terveinkben, a mi szavainkban van. A bölcsesség abban áll, ha hagyjuk, hogy Istené legyen az első és utolsó szó.

Mennyei Atyám! Ösztönösen felpörög az agyam, és tervezem a megoldásokat, különösen, ha olyasvalaki hoz rossz döntéseket, aki közel áll hozzám. Figyelmeztess, Uram, a fehér krétavonalra a lábam előtt. Jelezd mindig, ha túllépek saját megbízatásomon. Segíts, hogy bízzam Benned, és hagyjam, hogy Te dolgozz az illető lelkében és életében. Jézus nevében, Ámen.

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/11/26/chalk-line-faith

2018. november 6., kedd

Lélekerősítő - Tekintetemet Jézusra szegezem


Anne Graham Lotz

„Abban örülni fogtok, noha most egy kicsit szomorkodnotok kell, mert különféle kísértések érnek benneteket, hogy a próbát kiállva hitetek, amely értékesebb a tűz próbálta veszendő aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltó legyen a dicséretre, a dicsőségre és a tiszteletre.” 1Pét 1,6-7

Mindegyikünknek vannak problémás időszakaink, amikor mintha „tűzben égne” az életünk. A te életed tüzét milyen üzemanyaggal táplálja Isten, miközben Jézust akarja nyilvánvalóvá tenni benned és általad?
Már-már elviselhetetlenül éget a tűz? Talán a házasságod jutott csődbe, és a férjed kisétált belőle? Vagy anyagi gondjaid vannak, és a bank behajtással fenyeget? Munkahelyi gondok gyötörnek, a főnököd úgy döntött, már nincs rád szüksége?
Bármi legyen is, akármennyire éget is, biztatni szeretnélek. Amikor az aranyat tisztítják, az edényt addig melegítik, míg a benne lévő fém megolvad. Majd tovább folytatják a hevítést, hogy az aranyban lévő szennyeződések a felszínre kerüljenek, ahonnan le lehet kanalazni őket. Az aranyműves az edény fölé hajol, és addig szedegeti le a felső rétegeket, míg a folyékony aranyban tisztán nem látja saját arcát.
A tűzben tisztuló arany példája megmutatja nekünk, hogyan tisztít minket Isten (Mal 3,2-3). Ő pontosan tudja, milyen hőfok kell ahhoz, hogy tudatunk felszínére kerüljenek szívünk, elménk, életünk szennyeződései, ahonnan aztán addig szedegeti őket, míg meg nem látja bennünk saját képmását. Amikor Isten felszítja a lángot, szegezzük Rá tekintetünket, és bízzunk Benne, hogy pontosan tudja, mit csinál.
Az Aranytisztító mester begyújtott életem edénye alá. 2015. augusztus 17-én délután valamikor 3 és fél 4 között észrevettem, hogy férjem teste nem mozdul a kertünkben lévő medencében. Két nappal később hazatért a mennybe. Pontosan három évre rá, 2018. augusztus 17-én, ugyanúgy 3 és fél 4 között az orvosi vizsgálat megállapította, hogy mellrákom van.
Az időzítés különös egybeesésében az ellenség támadásának bizonyítékát ismertem fel. Beleborzongtam. De alighogy ez a felismerés eljutott a tudatomig, a Lélek halk suttogását véltem hallani, Aki eszembe juttatta, hogy péntek van, és ugyanebben az órában, 3 és fél 4 körül történt meg Isten húsvéti Bárányának feláldozása. Jézus a hétnek ugyanazon a napján, a napnak ugyanabban az órájában taposott rá a kígyó fejére, örökre legyőzve a sátánt és a halált.
Dicsőség Istennek! A kereszt, Isten Bárányának vére letromfol minden lapot, amit a Sátán elénk dob, nekünk szán.
„Abban örülni fogtok, noha most egy kicsit szomorkodnotok kell, mert különféle kísértések érnek benneteket, hogy a próbát kiállva hitetek, amely értékesebb a tűz próbálta veszendő aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltó legyen a dicséretre, a dicsőségre és a tiszteletre” (1Pét 1,6-7).
Az a dolgom hát, hogy ráfüggesszem szemem az Aranytisztító mesterre, Őrá, aki ellenőrzése alatt tart és irányít mindent. Mindent. Bízzam Benne. Különösen, amikor a tűz heve erősödik.
A diagnózis óta Isten minden nap küld valamilyen biztató igét. Ő az én menedékem és váram, Ő a mindig jelenlévő segítség a bajban. Ezért hát nem fogok félni… De tisztán megmutatta azt is, hogy szükségünk van egymásra. Egyik üzenete, amit eszembe juttatott, a Jakab 5,16- ban olvasható: „imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok”.
Hiszem, hogy gyógyulásom nem csak az én imámra adott válasz lesz, hanem azokéra is, akik értem imádkoznak. Meggyógyulhatok műtét nélkül vagy műtéttel, vagy műtéttel és utókezeléssel, vagy a feltámadás még nagyobb csodájával. És a te testi-lelki, érzelmi vagy mentális gyógyulásod szintén lehet mások imájára adott válasz, akiknek hite megerősíti a tiedet.
Az alábbi éneket kilenc évesen másoltam le a Bibliámba. Nem tudom, miért akartam megőrizni akkor, de tudom, hogy most ráillik a helyzetemre, s talán a tiedre is.

Benne bízz, ha kétely támad,
Benne bízz, ha fogy erőd,
Benne bízz, ha nincs nehezebb,
Mint bízva hinni Őt.

Benne bízz, mert Ő hűséges,
Benne bízz, mert jót akar.
Benne bízz, mert Jézus szíve
Mindig betakar.

Benne bízz, ha könny vagy mosoly
Borítja be az arcodat,
Amíg a vihar el nem múlik,
S az élet megszakad.

Mialatt a Jó Pásztort követem „a halál árnyékának völgyében”, tekintetem szilárdan és teljes bizalommal Jézusra szegezem. Azért imádkozom, hogy hitem megtisztuljon, Isten megdicsőüljön, Jézus növekedjék minden lépéssel, amit ezen az új úton teszek, míg el nem érem azt, hogy a Mester felismerje képmását életem tükrében.

Segíts, Atyám, hogy mialatt tisztítod hitemet, bízni tudjak Benned, mindaddig, míg felfedezed bennem képmásodat, és szemtől szemben megláthatlak, s a bizalom napjai múlttá válnak. Jézus nevében, Ámen.

Anna Graham Lotz: Fixing My Eyes on Jesus
Daily Devotion, 2018.11.05.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/11/05/fixing-my-eyes-on-jesus

2018. október 30., kedd

Lélekerősítő - Gyertek és pihenjetek


Priscilla Shirer

„Ő pedig így szólt hozzájuk: ’Gyertek velem külön valamilyen csendes helyre, és pihenjetek egy kicsit!’” Mk 6,31a

Mai modern kultúránkban a pihenés művészete elveszni látszik.
Régimódi értékét lecseréltük hektikus, gyors ritmusú, nyaktörő iramú életmódra. Lelkesedésünk szétesik közben, vérnyomásunk magasra szökik. A másoktól kapott, sürgősnek ítélt elvárásokon túl tarthatatlan mennyiségű feladatot gyömöszölünk önszántunkból is a nap 24 órájába.
A fáradtságtól és frusztráltságtól kimerülten bármit megadnánk, hogy a minket agyonnyomó teher lekerüljön rólunk.
A pihenés nem látszik válaszható alternatívának. Talán örökre elbúcsúzhatunk az olyan időbeosztástól, amely be merészeli iktatni egy napba – vagy hétbe, hónapba, esetleg az évbe – a pihenést?
Mikor sajátos küldetésre indította tanítványait (Mk 6,7-11), Jézus nem titkolta, hogy nehéz kaland előtt állnak. Az emberek elutasítják őket, nem hallgatják meg mondandójukat, nem fogadják be őket házukba. Ha valami fellelkesíti őket, azonnal számos reális ok merül majd fel meghátrálásra, csüggedésre. Igen, hatalmat kapnak a bűnbánat hirdetésére, ördögűzésre, gyógyításra, az örömhír terjesztésére, de ez fizikai, lelki, szellemi kimerüléssel fog járni. és amikor végre hazatérnek, az emberek továbbra is jönnek hozzájuk, hogy még evésre sem marad idejük (31b).
Ezért visszatértük után Jézus első határozott parancsa hozzájuk a pihenésre szól: „Gyertek velem külön valamilyen csendes helyre, és pihenjetek egy kicsit!” (Mk 6,31a).
Nem kérés volt. Nem baráti jótanács. Jézus parancsa volt. Ezt fogjátok tenni, fiúk. Sok mindenen mentetek keresztül. És még nagyon sok van hátra. Most viszont a pihenés ideje van. Gyertek és pihenjetek. Legalább egy kis ideig.
Lelkiismeretfurdalást érzel, ha elvonulsz kikapcsolódni, újratöltekezni? Úgy érzed, valamit elszalasztasz, ha nem töltöd fel tennivalókkal határidőnaplód minden sorát? Félsz, hogy világod megáll forgásában, ha pár percre kiszállsz? Elveszíted versenyelőnyödet, ha nem nyújtasz minden percben maximális teljesítményt és hatékonyságot?
Halld meg hát Megváltód hívását egy helyre, ahol kegyelem árad, feltölt a Lélek, ahol az irgalom elrendezi benned az élet felgyűlt terheitől túlfeszített, megnyomorított darabkákat. A sorrendből félretolt, javításra szoruló prioritások és kapcsolatok itt felépülnek, helyükre kerülnek.
A pihenés nem a lusták mentsége, hanem a szorgalmasok bölcs befektetése. Azoknak van szükségük rá, akik elkötelezték magukat Jézus Krisztus aktív szolgálatára és követésére, és nem akarnak az állandó rohanás és sürgős elfoglaltság zsarnokságának rabszolgái lenni. Ha a pihenés megkapja az őt megillető helyet a magunk és szeretteink életében, újra átélhetjük a derűt és örömöt, amiről már végleg lemondtunk.

Uram, segíts elfogadnom irgalmadat. Irányítsd Feléd tartó lépteimet, és segíts újra rátalálnom a pihenésre, hisz Te magad parancsoltad, hogy életem része legyen. Jézus nevében, Ámen.

Priscilla Shirer: Come and Rest
Daily Devotion, 2018. október 22.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/10/22/come-and-rest

2018. október 17., szerda

Lélekerősítő - A fájdalom mentett meg


Lysa TerKeurst

„Közel az Úr mindenkihez, aki hozzá kiált, mindenkihez, aki tiszta szívből hívja.” Zsolt 145,18

Nyáron múlt két éve, azt hittem, egy szokásos hétfői napra ébredek. De egyáltalán nem volt olyan, mint máskor.
Úgy éreztem, késsel hasogatják a bensőmet. Görcshullámokban tört rám a hányinger, kétségbeesetten reméltem, hogy elmúlik. Megpróbáltam lábra állni, de felüvöltöttem, és visszaestem az ágyra.
Berohant a család, majd elszáguldottak velem a sürgősségire, remélve, hogy ott megkapom a fájdalmat enyhítő segítséget.
Ahogy az első pánik átadta helyét az ijedtségnek, Istenhez kiáltottam: „Segíts, Uram! Szabadíts meg a fájdalomtól! Vedd el, kérlek, ezt az őrült fájdalmat!”
Nem tette. Abban a percben nem. Meg a következőben sem. Sőt másnap sem.
Megdöbbentett Isten hallgatása.
Elképzeltem, ahogy ott áll az ágyam mellett, látja a kínlódásomat, nézi, ahogy a testem görcsbe rándul a fájdalomtól, hallja a kiáltásaimat, és úgy dönt, hogy nem segít. Ez nem fért össze a Róla alkotott képemmel.
Hogy teheti? Hogy mondhatja, hogy a gyermeke vagyok, akit nagyon szeret, és mégis hagyja, hogy ilyen mérhetetlenül szenvedjek?
Ilyen gondolatok jártak az agyamban, mialatt alig tudtam gondolkozni a fájdalomtól. Mind feltettük már ezeket a kérdéseket magunkban:
Hol vagy, Istenem?
Látsz engem?
Törődsz velem?

Életem leghosszabb és legkínzóbb öt napja után egy új orvos jelent meg a szobámban, és még egy utolsó vizsgálatot rendelt. Ez végre, megadta a választ.
Jobb oldalon a vastagbél levált a hasfalról, és rácsavarodott a baloldali bélszakaszra. A véráramlás teljesen elzáródott. A szokásos 4 cm helyett 14 cm volt a bél átmérője.
Már 10 cm körül fennáll a veszély, hogy elpattan a feszülő bélfal, ha ez megtörténik, hirtelen enyhül az éles fájdalom. Hasonló állapotban a betegek megkönnyebbülnek és elalszanak. Kialakul a vérmérgezés, és a beteg meghal.
A sebész elmagyarázta, hogy azonnal meg kell műtenie, és a vastagbél nagy részét el fogja távolítani. Remélte, megment annyit, hogy normálisan működjön az anyagcsere, de ebben nem volt biztos.
Ahogy abban sem, hogy egyáltalán túlélem a műtétet.
Az ijesztő hírt halva megöleltem az enyéimet, imádkoztam a lelkészünkkel, majd bevittek a műtőbe. Istennek hála, a műtét jól sikerült. Pár hét múlva, mikor már otthon voltam gyógyulófélben, a sebész felhívott. Megkapta az utolsó elemzést az eltávolított bélszakaszról, amiből kiderült, nincs szükség további kezelésre. Volt viszont az eredménynek egy olyan része, amit nehezen tudott értelmezni.
Ezeket mondta: „Lysa, én nem igazán szeretem, ha az emberek csodát emlegetnek. De meg kell mondanom, az ön esetében én sem találok jobb szót. A vastagbél sejtjei már az autolízis állapotában voltak. Ez az a pont, amikor az agy üzen a testnek, hogy kezdje felemészteni önmagát. Ez az oszlás állapota. Ez történik azzal, aki meghal. Lysa, ennél közelebb nem lehet halálhoz. Fogalmam sincs, hogyan élte túl.”
Beleszédültem, leraktam a kagylót.
És hirtelen eszembe jutottak a műtét előtti napok, amikor könyörögtem Istennek, hogy szabadítson meg a fájdalomtól. Számonkértem, miért engedi, hogy ennyire szenvedjek. Hogy képes ilyen fájdalomban hagyni. És sírtam, mert úgy éreztem, nem érdekli a fájdalmam.
De végülis Isten a fájdalommal mentette meg az életemet. A fájdalom vitt be, és tartott a kórházban. A fájdalom késztette az orvosokat újabb vizsgálatok elvégzésére. A fájdalom miatt egyeztem bele, hogy felvágják a hasamat. A fájdalom segített, hogy életben maradjak. Ha Isten rám hallgat, és elveszi a fájdalmat, hazamentem volna, a vastagbél elpattan, és én meghalok vérmérgezésben.
Azóta egészen másként képzelem el Istent, ahogy ott áll a kórházi ágyam mellett, látja a fájdalmamat, s hallja, hogy könyörgök Hozzá. Még hogy nem törődött velem! Azt hiszem, minden szent önuralmára szüksége volt, hogy ne lépjen, ne szabadítson meg a fájdalomtól. Jobban szeretett annál, semhogy teljesítse, amit kértem tőle.
Tudta, amit én nem tudtam. Ő a teljes képet látta. Irgalma nagyon erős volt, szeretete nagyon mély. Ő jó, nagyon jó Édesapa.
Mikor görcsökben fetrengtem, nem volt távol, ahogy hittem. Közel volt. Nagyon, nagyon közel. Ahogy a 148. zsoltár 18. versében olvassuk: „Közel az Úr mindenkihez, aki hozzá kiált, mindenkihez, aki tiszta szívből hívja.”
A fájdalom által szeretett. A fájdalomra szükség volt, megmentette az életemet. Új nézőpontot kaptam: egészen másként látom azokat az eseteket, mikor Isten látszólag hallgat.
Hallgatása része volt a mentőakciónak.

Atyám, te pontosan ismered testi-lelki fájdalmainkat. Segíts bízni Benned, hinni, hogy nem távolodtál el tőlünk, sőt nagyon is közel vagy: megtartasz, megvigasztalsz. Tudjuk, Uram, hogy jó vagy. Bízunk Benned. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Saved by Suffering
Daily Devotion 2018.10.16.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/10/16/saved-by-suffering

2018. október 9., kedd

Lélekerősítő - Amikor félsz beugrani Isten akaratának mélyvizébe


Sharon Jaynes

„Hanem amint meg van írva: ’Amit szem nem látott, fül nem hallott, és emberi szív meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek.’” 1Kor 2,9

Az erkélyen ülve néztem és hallgattam a gyerekek vidám sivalkodását, csobbanásait az alattunk lévő medencében.
Egy kislány különösen megragadta a figyelmemet. Olyan hatéves forma lehetett, a sárga karúszók a karján, mint a vérnyomásmérő mandzsettái. Idegesen lengette a karját a medence szélén, az édesapja előtte állt a derékig érő vízben, és feléje nyújtott karral biztatta.
„Gyere, édesem, meg tudod csinálni. Hajrá, ugorj! Látod, itt vagyok.”
„De félek – nyafogott a kislány, tovább repdesve a karjával. - Mi van, ha nem kapsz el?”
„Ne félj, épp itt állok, látod, el foglak kapni.”
„De lehet, elmozdulsz!”
„Nem mozdulok el. Nem engedem, hogy bármi bajod történjen.”
Ez a felelgetős játék eltartott vagy negyedórát. Csodáltam az apa türelmét és kitartását. De végül a kislány beugrott! Tapsolt mindenki a medence körül. Mire elmúlt a délelőtt, a kicsi lány már mint vidám halacska úszkált a medencében.
Isten ekkor beszélni kezdett hozzám. Néha te vagy az a kicsi lány, Sharon. Hirtelen láttam magam a medence szélén, ahogy Mennyei Atyám próbál rávenni, hogy ugorjak.
Gyere, édesem, meg tudod csinálni – szól csalogatva. - Hajrá, ugorj! Itt vagyok.
„Félek – kiáltom. – Mi van, ha nem kapsz el?”
Ne félj. Itt vagyok.
„De arrébb mehetsz!”
Nem megyek el innen. Én vagyok a te mennyei Édesapád. Nem hagyom, hogy bármi rossz történjék veled.
Az 1Kor 2,9-ben ezt olvassuk: „Hanem amint meg van írva: ’Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek’”. De hogy ezt megtapasztaljuk, ugornunk kell.
A Szentírás nem egy szereplője, férfiak is, nők is, megijedtek, mikor meghallották a hívást, hogy ugorjanak Isten tervének mélyvizébe. Mózes így szólt Istenhez a csipkebokorban: „Ki vagyok én, hogy a fáraóhoz menjek és Izrael fiait kivezessem Egyiptomból?” És Isten ezt válaszolta neki: ”Most azért csak menj: majd én segítségedre leszek a beszédben, és megtanítalak arra, hogy mit beszélj!” (Kiv 3,11. 4,12).
Jeremiás is küszködött a szavakkal: „Ó, Uram, Uram! Hiszen nem értek én a beszédhez, mert fiatal vagyok!” De Isten így válaszolt: „Menj, ahova csak küldelek, és hirdesd, amit csak parancsolok! Ne félj tőlük, mert én veled leszek, és megmentelek!” (Jer 1,6. 7b-8).
Gedeon is „repdesett karúszós karjaival”, és mindenféle kifogást talált, csak ne kelljen ugornia. „Kérlek, Uram, hogyan szabadítsam meg Izráelt? Hiszen az én nemzetségem a leggyengébb Manasséban, atyám házában pedig én vagyok a legfiatalabb!” Az Úr így válaszolt neki: „Én majd veled leszek”.(Bír 6,15b-16).
Végül Mózes is, Jeremiás is, Gedeon is beugrott Isten akaratának mélyvizébe, és Isten csodálatos dolgokat vitt végbe mindegyikük által.
Figyelted, hogy fogalmazott a kislány? „Mi van, ha nem kapsz el, apu?”
Engem is visszatart néha ez a „mi van, ha”. Te hogy állsz ezzel?
Mi van, ha nem kap el Isten? Mi van, ha félreértettem? Mi van, ha nem sikerül?
Ha hagyjuk, hogy a „mi van, ha”-félelem összezavarjon és átvegye szívünk irányítását, a kétely lavináját fogja rázúdítani önbizalmunkra és bátorságunkra. Ha viszont Isten ígéreteire támaszkodunk, és azt mondjuk a félelemnek: „eredj innen”, nem tehet mást, visszavonulót kell fújnia.
Megmondom, mit határoztam el. Amikor Isten olyasmire hív, amihez nagy merészség kell, páros lábbal fogok beleugrani, de nem engedem el a kezét. Remélem, te is ezt teszed. "Amit szem nem látott, fül nem hallott, és emberi szív meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek.” Gyere, ugorjunk, és éljük át mindazt, amit készített nekünk.

Mennyei Atyám, néha annyira félek hitben előrelendülni. Olykor nem vagyok biztos benne, hogy Te szólítasz-e, vagy a saját hangomat hallom. De ha tévedek, tévedjek az engedelmességben. Adj bátorságot, hogy elinduljak, mikor arra kérsz, beszéljek, mikor ezt kéred, és ugorjak bele akaratod mélyvizébe, ha így szólsz: „Ugorj!”. Jézus nevében, Ámen.

Sharon Jaynes: When You’re Afraid to Jump Into the Deep End of God’s Will
Daily Devotion, 2018.10.02.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/10/02/when-youre-afraid-to-jump-into-the-deep-end-of-gods-will

2018. október 6., szombat

Lélekerősítő - Porrá zúzva


Lysa TerKeurst

Uram, atyánk vagy te mégis! Mi vagyunk az agyag, te a mi formálónk, kezed alkotásai vagyunk mindannyian.” Iz 64,7

Van-e most olyan része a szívednek, az életednek, ami romokban van?
Tudom, mennyire nehéz.
Elmesélhetnék neked egy szép keresztény történetet arról, hogyan szedhetjük fel a darabkákat, ragaszthatjuk össze őket, és hagyhatjuk, hogy Isten fénye átsugározzon a réseken. Valóban szép az a történet.
De mi van akkor, amikor nemcsak összetörik, hanem porrá zúzódik valami? Amikor pár darabra szétesik, még van remény, hogy össze tudjuk illeszteni, ragasztani a darabokat.
De mi van akkor, ha nincsenek is darabok, amiket felszedhetnénk?
A port nem lehet összeragasztani.
A port nehezen lehet megőrizni. Valami, ami egykor oly nagyon értékes volt, most nem más, mint súlytalan por, amit a legenyhébb szellő is képes szertefújni. Kétségbeesettek, reményvesztettek vagyunk. Az omladékból levonjuk a tanulságot: Isten ígéretei ránk már nem vonatkoznak. Ahol mi vagyunk, onnan már nem érhető el Isten. Az Ő reménységét magába szippantotta a minket körülvevő irdatlan sötétség.
Az utóbbi néhány év a porlét időszaka volt az életemben. S biztos vagyok benne, hogy ha most leülnénk kávézni, neked is volna valamilyen szétszóródott porról szóló történeted, amit elmesélhetnél nekem. Ebben mind hasonlítunk. Könnyeink összekapcsolnak minket, még ha különböznek is a körülményeink.
Egyek vagyunk ugyanakkor a vágyban is, hogy Isten hozza helyre a dolgokat. Szerkessze át a történetet, hogy más vége legyen. Javítsa meg ezt a szívfacsaró valóságot.
De mi van, ha Isten nem csak helyrehozni, újraszerkeszteni, megjavítani akarja ezt az omladékot?
Hátha most valami egészen újat szeretne alkotni? Éppen most. Az örökkévalóság innenső oldalán. Lehetetlennek látszó körülmények között is akár.
Mert ugye épp a por az a hozzávaló, amiből Isten leginkább szeret létrehozni valamit.
Úgy gondoljuk, hogy a törmelék már semmire se jó. De mi van, ha épp az összetörés kell ahhoz, hogy felvegye eredeti poralakját, és valami új jöjjön létre belőle. Láthatjuk a port egy méltatlan szakítás eredményének, de láthatjuk elengedhetetlen hozzávalónak is.
Képzelj magad elé egy szokványos jégkockát. Ha sima jégkocka tartóban fagyott meg, a jégkocka valóban egyszerű kocka alakú. De ha a jégkockát megolvasztjuk, áttölthetjük egy szép formába, hogy más alakot kapjon, mikor újrafagy. Ilyen a por is: nyersanyag, benne egy új élet lehetőségével.
Az összes lehetőség közül Isten épp a port választotta, hogy megteremtse belőle az embert. „Azután megformálta az Úristen az embert a föld porából, és az élet leheletét lehelte az orrába. Így lett az ember élőlény” (Ter2,4).
Jézus a föld porát használta, hogy visszaadja egy vak látását. Így szólt: „Amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok. Ezt mondta, és a földre köpött, sarat csinált a nyállal, és rákente a sarat a vakon született ember szemeire” (Jn 9,5-6). S miután az ember megmosakodott Siloám tavában, látóként tért haza.
És mi más az agyag, mint a föld pora vízzel keverve? Az agyag, ami ha a fazekas korongjára kerül, bármivé alakítható, amivé a mester megálmodja.
Uram, atyánk vagy te mégis! Mi vagyunk az agyag, te a mi formálónk, kezed alkotásai vagyunk mindannyian” (Iz 64,7).
Vajon nem bánhatok-e én is úgy veled, Izráel háza, mint ez a fazekas? – így szól az Úr. Hiszen olyanok vagytok a kezemben, Izráel háza, mint az agyag a fazekas kezében” (Jer 18,6).
Ó, milyen nagy szükségem van a reménységre, ami ezekből a sorokból árad!
A por nem föltétlenül a véget jelenti. Gyakran a porállapotra van szükség, hogy valami új kezdődhessék.
Nem ismerem a történetedet, nem tudom, mi az, amitől összetörve érzed magad. Egyet viszont tudok: bízhatunk Istenünkben. Rábízhatjuk pormagunkat.
Legnagyobb csalódásaink, legkeserűbb kiábrándulásaink, az, ami megráz, összetör és mindent megrendít bennünk, nem föltétlen jelent reményvesztést is. Helyezzük most egész életünket a Fazekas kezébe. Merjük hinni, hogy valami csodálatosat fog készíteni a törmelékből, a porból – belőlünk.

Atyám, bevallom, nem szeretem ezt az állapotot – nem szeretem a port. De arra gondolok, hogy a por a Te kedvenc nyersanyagod, amikor valami újat akarsz létrehozni. Hinni akarom, hogy most is éppen ezt teszed az én életemben. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Shattered Beyond Repair
Daily Devotion, 2018.10.04.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/10/04/shattered-beyond-repair

2018. szeptember 26., szerda

Lélekerősítő - Nem szerencse: Isten


Tracie Miles

„Jutalmazzon meg az Úr azért, amit tettél! Részesítsen bőséges jutalomban az Úr, Izrael Istene, akinek védőszárnyai alatt oltalmat találni idejöttél.” Rut 2,12

Mikor összezavarodik az életünk, úgy vélhetjük, hogy Isten nem látja bajainkat, nem foglalkozik az életünkkel. De ha ezt hisszük, megtörténhet, hogy elmulasztjuk észrevenni gondviselésének jeleit, vagy simán szerencsének látjuk jóságát.
Én nem hiszek a szerencsében, én Isten jóságában hiszek.
Rut könyvében olvashatunk arról, hogy Noéminek milyen küzdelembe került észrevenni Isten gondoskodásának jeleit az őt ért sorozatos veszteségek, csalódások között. Éhínség űzte el otthonából, más városba kellett költöznie. Már elvesztette férjét, két fiát, barátait, gazdagságát, anyagi biztonságát. Megkeseredett lett, hite megingott. Úgy gondolta, az ő életében már semmi jó nem jön, csak szerencsétlenség éri. Pedig negatív hozzáállása és hitetlensége ellenére Isten csodálatos tervet tartogatott még számára.
Ám mikor végre jó dolgok kezdtek történni vele a hosszú szenvedés után, Noémi ezeket a véletlen számlájára írta, nem hitt azok igazi forrásában. Nem csoda, hisz szíve elnehezült, hite meggyengült, lelke összetört. De ha továbbolvassuk történetét, kiderül belőle, hogy Isten volt a nagy karmester, aki saját tervei alapján, az események zenekarát dirigálta.
Az első fejezetben leírják, hogy Noémi és menye, Rut, épp jókor érkeznek Betlehembe az aratás megkezdésekor. Szerencse? Nem. Egy jóságos Isten tökéletes időzítése. Isten tervében eszköz volt ez az aratás fizikai szükségleteik kielégítésére.
A Rut 2,1-ből megtudjuk, hogy Noéminek volt egy gazdag, tekintélyes rokona, Boáz. Szerencse? Nem. Isten nemzedékeken átívelő terve, hogy védelmet találjanak az éhezés, és a további bajok elől. A következő versek szerint Rut kimegy a mezőre kalászt szedni, és „úgy esett, hogy épp Boázé volt az a darab föld”. Szerencséje volt, hogy az összes föld közül épp Boázén kötött ki? Nem, egy jóságos Isten járt előtte, és mutatta az utat.
A Rut 2,4-ben folytatódik a történet: „Éppen akkor ment ki Boáz is Betlehemből” a földjére. Szerencse? Nem, Isten jóságos rendezése. És ki az, akit Boáz észrevesz? Épp Rut. Véletlen szerencse? Nem, Isten alakította úgy egy férfi szívét, hogy előkészítse terve megvalósulását.
A Rut 2,12-ben megjelenik Isten jósága Boáz szavaiban: „Jutalmazzon meg az Úr azért, amit tettél! Részesítsen bőséges jutalomban az Úr, Izrael Istene, akinek védőszárnyai alatt oltalmat találni idejöttél.” És a történet kiteljesedik.
Boáz később elveszi Rutot, fiúk születik, Noémi új vőre és a nagymamaság örömére lel. Boáz megvásárolja Noémi örökrészét a földből, és biztosítja anyagi biztonságát. Mindez nem a szerencsén múlott, hanem Isten jóságos tervének kibontakozása volt. Isten gyógyító és áldó ajándéka, az Ő tökéletes időzítésében, az Ő tökéletes tervei szerint.
Rám visszatérve: minden nap látom Isten működését, az életemet újraépítő tervének kibontakozását. Visszanézve az elmúlt néhány évre számos jó dolgot is látok, és boldogan elmosolyodom, mert tudom, nem szerencsés pillanatok voltak ezek, hanem Isten csodái.
Életem több területe még romokban hever, még mindig nehéz, de látom, hogy Isten sokkal jobb dolgot vitt véghez, mint amit én elképzeltem. Meggyógyította a szívemet, visszaállította bennem a békességet, a reményt, a hitet, az örömöt – ahogy tette azt Noémival és Ruttal, és tenni akarja minden gyermekével.
Nincsenek véletlen történések, kedves barátnőm, csak Isten-vezérelte történések. A Biblia arra tanít, hogy Isten műve minden a nap alatt. Ne feledd: Isten kezében mindig ott a karmesteri pálca, és csodálatos tervei szerint vezényli életünk eseményeit. Ez a tény nemcsak reményre ad okot, de segít, hogy megtaláljuk az örömöt, bármit hozzon is az élet.

Uram, add remélnem, hogy életem és örömöm visszaállítható – ha nem az én elgondolásom, akkor a Tied szerint. Építsd újra a lelkemet is, mialatt életem újraépítésén munkálkodsz. Bízom Benned, és Neked tulajdonítok minden jót, ami történik. Jézus nevében, Ámen.

Tracie Miles: It’s Not Good Luck – It’s a Good God
Daily Devotions, 2018.09.18.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/09/18/its-not-good-luck-its-a-good-god

2018. szeptember 17., hétfő

Lélekerősítő - Amikor ő pont olyan, amilyen te lenni szeretnél


Tilly Dillehay

„Szakítsatok hát minden gonoszsággal, minden álnoksággal, képmutatással, irigységgel és minden rágalmazással. Mint újszülött csecsemők kívánjatok lelki, vizezetlen tejet, hogy rajta felnőjetek az üdvösségre, hisz megízleltétek, hogy milyen édes az Úr.” 1Pt 2,1-3

Nála voltam, ültem a díványon, gyerekeink ott játszottak körülöttünk. Nem hiszem, hogy már megint ezt kell tennem. Több embernek bevallottam már, hogy irigylem őket, de minden alkalom olyan, mintha most tenném először. Nagyon zavaró. Nézzek a szemébe valakinek, és valljam be neki, hogy neheztelek valami ajándékért, amit Istentől kapott.
„Tehát miről akartál beszélgetni?” – kérdezi.
Kedvesen, nyíltan, könnyeden bánik a női barátság gesztusaival, és ez engem egyszerre lenyűgöz és felbosszant. Láthatom, miért akar mindenki barátkozni vele.
Nagy levegőt veszek, sóhajtok, és nekilátok:
„Rachel, be kell vallanom valamit. Irigyellek, amiért olyan elragadó és barátságos vagy.”
Kitör belőlem a sírás. Jóindulattal, kedvesen, meglepetten és megbocsátón reagál. Egy óra múlva, mikor eljövök tőle, rácsodálkozom, hogy egyetlen beszélgetés gyökerestül ki tudta húzni lelkemből a neheztelés tüskéjét.
Ez történik, ha engedelmeskedünk Istennek, és bevalljuk bűnünket. Néha maga a bűnvallás is Isten irgalmának jele.
Az irigység nem jó dolog. Arisztotelész szerint az irigység a másik szerencséje miatt érzett fájdalom. Forrong és vonaglik bennünk, mert valami, amit nagyon szeretnénk, valaki másnak jutott. Ez a fajta neheztelés, azon túl, hogy gyötrelmes, szégyellnivaló is, és nem szoktunk beszélni róla. Senki sem akarja beismerni a másik előtt ezt a gondolatot: „Szeretném, ha nem lenne olyan jó az életed.”
Mert amikor belátjuk, hogy irigyek vagyunk, pontosan ezt ismerjük el. Azok a testvérbűnök, amelyeknek elkerülésére Péter apostol figyelmeztet, mind az irigység holdudvarához tartoznak: „Szakítsatok hát minden gonoszsággal, minden álnoksággal, képmutatással, irigységgel és minden rágalmazással” (1Pt 2,1).
Az irigység egy csomagban van más szociális rivalizálást jelentő bűnökkel: a rosszindulattal, álnoksággal, képmutatással, rágalmazással. Amikor szakítunk az irigységgel, egyfajta lelki beállítottságtól fordulunk el, hogy az egyetlen dolgot válasszuk, ami meg tud változtatni. „Mint újszülött csecsemők – folytatja Péter - kívánjatok lelki, vizezetlen tejet, hogy rajta felnőjetek az üdvösségre, hisz megízleltétek, hogy milyen édes az Úr” (v.2-3.)
Olyanok vagyunk, mint a csecsemők: megkívánunk mindent, amit látunk. Péter tudja ezt, és így szól: Igen? Hát maradjatok is ilyenek, csak fordítsátok kívánságotokat az egyetlen dolog felé, amire szükségetek van: ízleljétek meg az Urat. És érezni fogjátok, mennyire jó.
Táplálkozzatok az evangélium tiszta, tápláló „tejével”, ami megtanítja, hogy máris sokkal többet kaptatok, mint amire számítottatok. Életet! Lelki újjászületést! Az örökélet ígéretét! Jézust magát, barátként, társként! A Szentlelket, hogy vezessen, és átalakítson titeket! ( Én meg csikorgatom a fogam, mert egy ismerős megvásárolta álmaim házát…)
Amikor a bűnvallásban megszabadulunk az irigységtől, felismerjük, hogy saját fontosságunk sérült szeretetét felválthatja egy tápláló, teljességet nyújtó szeretet. Ha nem fordulunk Krisztushoz, hogy megtanuljuk, milyen jó íze van az elégedettségnek, továbbra is az után futunk, amiről azt képzeljük, jár nekünk – és nő bennünk a keserűség, mert nem mi, hanem valaki más jutott hozzá.
Az irigység fáradhatatlan, követelőző, de Jézusnál nyugalmat találunk. Az irigység éhes és nyomorult, Jézus viszont feltölt túláradó mértékben. Az irigység leselkedik és mindig készen áll az méricskélésre, Jézus viszont fölötte van mindenfajta összehasonlításnak.

Uram, segíts, hogy Téged nézzelek, Téged ízleljelek! Segíts, hogy mindig őszintén meg tudjam vallani, ha az irigység felüti fejét a lelkemben. Add nekem a megkülönböztetés ajándékát, hogy észrevegyem, és megvalljam irigységemet, mielőtt rombolni kezdene egy kapcsolatot. Növeld bennem a hálát ajándékaidért, és a szeretetet mások iránt, hogy ne maradjon helye szívemben az irigységnek. Jézus nevében, Ámen.

Tilly Dillehay: When She is Exactly What You Wish You Were
Daily Devotion 2018.09.12.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/09/12/when-she-is-exactly-what-you-wish-you-were


2018. szeptember 10., hétfő

Lélekerősítő - Hogyan szerezd vissza a mosolyod


Tracie Miles

„Az örvendező szív megszépíti az arcot, a bánatos szív összetöri a lelket.” Péld 15,13

Nemrég fényképeket nézegettünk a gyerekekkel. Boldog pillanatokat, nyaralást, családi együttléteket megörökítő, pár éve készült fotókat, melyeken én is ott voltam azokkal az emberekkel, akiket legjobban szeretek.
24 éves Morgan lányom mondott közben egy meglepőt. — Anyu, tudod mit vettem észre ezeken a képeken? — Mit? - kérdeztem kíváncsian. — Mindegyiken mosolyogsz, de ha jobban megnézem, a szemed mindig szomorú.
Pillanatra megakasztot a válaszadásban a megfigyelés mély igazsága, de aztán őszintén így szóltam: — Tudod, drágám, valóban szomorú voltam. Annyira mély volt lelkemben a fájdalom, hogy nem is tudtam beszélni róla senkinek. Nehéz időszak volt családunk életében, sorra értek veszteségek, félelem és aggódás volt bennem, úgy éreztem, képtelen vagyok megbirkózni a kihívásokkal. Igen, nagyon szomorú időszak volt.
Minderről persze már rég tudott, ahogy a két másik gyermekem is, hisz együtt éltünk át mindent. Az volt az érdekes, hogy észrevette, hiába igyekeztem mosolyogni, hiába próbáltam boldognak érezni magam és annak is látszani, a szemem szomorúsága elárulta a valóságot. A lelkem romokban volt, és ezt nem tudta elfedni a mosoly az arcomon.
A mély bánat, az örömnélküliség meglátszik az ember arckifejezésén, ahogy az is, ha őszintén örül a szíve. Az öröm belső állapot, mely külsőleg is megnyilvánul. Ha a lelkünk összetört, az örömöt csak Jézus Krisztus békessége, szeretete, gyógyítása tudja visszahozni.
Mai alapigénkben Salamon ezt írja: „Az örvendező szív megszépíti az arcot, a bánatos szív összetöri a lelket.” Péld 15,13. Mindenkit érnek megpróbáltatások élete során, de örömünket, érzéseinket hitünk és a bajokhoz való hozzáállásunk befolyásolja, ez határozza meg, hogy mi lesz belőlünk, sőt még azt is, hogy külsőleg hogy nézünk ki.
Belső örömünk szintje látszik a magatartásunkon. Ha hagyjuk, hogy az élet és más emberek alakítsák örömünket, lelkiállapotunk leromlik, mosolyunk megfakul.
Ez a szentírási mondat megállapítja, hogy ha hagyjuk a negatív gondolatokat és érzelmeket eluralkodni, vagy engedjük, hogy mások és a nehéz körülmények irányítsák boldogságunkat, lelkünk összetörik, és ezt tekintetünk is tükrözni fogja. Ha viszont a gondok közepette kérjük Krisztust, adjon örömöt, megkapjuk, és érezni is fogjuk a valódi belső öröm ajándékát, ami az arcunkon is meg fog látszani.
Emlékszem, nem sokkal azután, hogy a képek készültek, merész ígéretet tettem magamnak és Istennek, hogy történjék bármi, újra megtalálom a boldogságot. Tudatosan változtatni kezdtem gondolati sémáimon, negatív hozzáállásomat igyekeztem pozitívra cserélni. Minden nap teljes szívből kértem Istent, állítsa vissza örömömet – a megváltottság örömét – akkor is, ha a külső körülmények nem változnak.
És tudod, mi történt? Idővel, hit és kitartó imádság által, megadta ezt nekem. A helyzet mit sem változott, de szívem és elmém átalakult. Visszatért lelkembe a boldogság, arcomra az őszinte derű.
A mosoly visszaszerzése belülről indul. Ha lelkünk derűs, arcunk is mosolyogni fog.

Drága Jézus, átadom Neked a belső békémet befolyásoló embereket és körülményeket. Hozd vissza megváltottságom örömét, segíts, hogy újra tudjak őszintén mosolyogni. Szeretni akarom az életet, amit Tőled kaptam, örömömet akarom lelni benne, bármilyen is. Megfogadom, hogy mától ehhez tartom magam. Jézus nevében, Ámen.

Tracie Miles: How to Get Your Smile Back
Daily Devotions 2018. 09.04.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/09/04/how-to-get-your-smile-back

2018. augusztus 31., péntek

Lélekerősítő - Nincs szükség szűrőre

Jenny Wheeler

„Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet.” Péld 4,23

Társadalmi életet Instagramon és Facebook-on élő világunkban természetesnek vesszük, hogy kijavíthatjuk a képeket, amiket meg akarunk osztani. Eltüntethetjük a hibákat, kivághatjuk a fölöslegesnek vagy kedvezőtlennek vélt részleteket, finomíthatjuk vonásainkat. Igyekszünk minél tökéletesebb képet mutatni magunkról. Nem ártunk vele senkinek, ugye?
A közösségi médiában valóban nem sokat számít. De vajon ha megszűröm a látnivalókat, nem fosztom meg magam a teljes kép látványától?
Nehéz ezt bevallani, de igaz: a magamról megosztott képekhez mindig szeretek szűrőt használni, de arra kevésbé ügyelek, hogy megszűrjem, mit engedek bejutni a szívembe.
A képek kedvezőtlen részleteinek eltüntetéséhez elég egy applikáció, de megromlott világunk megszűrése már sokkal nehezebb. Mélyen magamban tudom, hogy jobban oda kellene figyelnem, mit engedek be, mi az, aminek hagyom, hogy hasson rám. Mikor a közösségi média zaját kiiktatom, és egyedül maradok Urammal, eszembe jut, mennyivel fontosabb a lelkem, mint a külsőm vagy az, hogy mit vetítek ki a világ felé. De hiába tudom ezt, cselekedeteim nincsenek mindig szinkronban gondolataimmal. Te is így vagy ezzel?
A Példabeszédek bölcs szerzője tudta, mennyire fontos a szív védelme, a léleké, mely a legértékesebb része annak, akivé Isten teremtett. Mélységesen igaza van, mikor arra int, hogy „minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet” (Péld 4,23a).
Lényünk örökéletű részét – amit Krisztus megváltott, és lakást vett benne.
Miért őrizzük meg? „Mert abból indul ki minden élet” (Péld 4,23b)-
Minden?
Minden.
Cselekedetek. Gondolatok. Érzelmek. Szenvedélyek. Vágyak.
Minden, ami élet bennünk.
A bibliai bölcsesség szerint a szív az ember spiritualitásának központja, valódi esszenciája annak, akik vagyunk. Ugyanakkor a szív forrás is, minden gondolatunk, érzelmünk és cselekedetünk forrása. Elég egyértelmű ezek után, mennyire fontos, hogy mit engedünk be a szívünkbe.
Ha nem őrizzük gondosan ezt a szent helyet, fennáll a veszélye, hogy annyi szemét kerül bele, ami már el tudja fordítani Attól, aki megalkotta. Minden, ami igaz, tisztességes, kedves, ártatlan, szent, és kedves Isten előtt – ezeknek lenne szabad megengednünk, hogy formálják legbenső lényegünket. Minden mást szerkesztve, megvágva, megszűrve juttathatnánk a közelébe.
De mivel védelmezhetjük a szívünket? A Fil 4,6-7-ben Pál apostol három erős eszközt nyújt át nekünk: „Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felülmúl, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” Imádság, könyörgés, hálaadás – ez az a három fegyver, mellyel hatékonyan megőrizhetjük szívünket. Amikor Istennel beszélgetünk, bőséggel megkapjuk a döntéseinkhez szükséges bölcsességet. Ha hagyjuk, hogy az imádság, könyörgés és hálaadás vezéreljen, szívünk belegyökerezik a békességbe, a biztonságba, és kapcsolatban marad az Igazsággal.
A szelfikhez való szűrők jó dolgok. De amire valóban oda kell figyelnünk, az, hogy kit és mit engedünk át szívünk szűrőjén.
Arra lettünk teremtve, hogy csak Teremtőnk tarthasson fogva. Egy olyan szív, olyan élet képe, melyet Isten igazságának fénye alkotott, azt mutatja a világnak, amire annak leginkább szüksége van.
És ennek a képnek nincs szüksége szűrőre.

Istenem elismerem, hogy gyakran jobban izgat, milyennek lát a világ, mint az, hogy mit engedek be a szívembe. A szívemet magadnak teremtetted. Bocsásd meg, hogy megnyitom olyan dolgok és emberek előtt, amiket nem szeretnél az életem részének látni. Adj bölcsességet, hogy meg tudjam védeni ezt a szépséges szívet, amit rám bíztál, mialatt szeretetedet sugárzom azok felé, akikkel találkozom. Jézus nevében, Ámen.

Jenny Wheeler: No Filter Required
Encouragement for today, 2018.08.31.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/08/31/no-filter-required

2018. augusztus 14., kedd

Számolj nyolcig


Max Lucado

„Csak öt kenyerünk van és két halunk” – felelték. (Mt 14,17)

Szerinted mit gondolt Jézus, mikor meghallotta a leltárt? Vajon szerette volna, ha más lehetőséget is hozzászámolnak? Minden lehetőséget számba vesznek? Remélte talán, hogy valaki elszámol nyolcig?
„Lássuk csak. Itt van öt kenyér, két hal – és Jézus!” Jézus Krisztus. Ugyanaz a Jézus, aki ezeket mondta nekünk:
Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek.” (Lk 11,9)
Ha bennem maradtok, és tanításom is bennetek marad, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok.” (Jn 15,7)
Ezért mondom nektek: higgyétek, hogy mindazt, amit imádságotokban kértek, megkapjátok, és megadatik nektek.” (Mk 11,24)
A megoldás ott állt a tanítványok mellett – de ők nem fordultak hozzá. Hétig jutottak a számolásban, és aztán aggodalmaskodtak.
Hát te? Hétig számolsz vagy nyolcig?
Megmutatok öt aggódás-leállító lépést, hogy tovább tudj számolni:
Először imádkozz. „Minden gondotokat őreá vessétek, /azaz: mondjátok el neki minden aggodalmatokat/.” (1Pt 5,7)
Nyugodj meg. „Csillapodjál le az Úrban és várjad őt.” (Zsolt 37,3)
Cselekedj. Amint felmerül valami gond, foglalkozz a megoldással. Ne időzz sokáig, kezdd el azonnal. Térítsd el az aggódást, mielőtt eluralkodik rajtad.
Vedd számba aggódó gondolataidat. Bizonyos időközönként gondolj vissza aggodalmaidra, és arra, hogy hány valósult meg közülük.
Osztályozd aggódásaidat. Vedd észre a visszatérő aggodalmakat, amik rögeszméddé válhatnak. Ezekről imádkozz elsősorban.
Összpontosíts a mára. Isten naponta foglalkozik szükségleteinkkel. Akkor adja meg, amire szükséged van, amikor valóban szükséges.
Gyűjt harcostársakat magad köré. Oszd meg aggódásaidat néhány szeretteddel. Kérd, hogy imádkozzanak érted.
Isten legyen elég. „Mennyei Atyátok tudja, hogy ezekre szükségetek van. Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá!” Mt 6,32-33)
Ha megteszed ezeket a lépéseket, ha betartod őket, lelked megbékélhet.
(Angolul a nyolc lépés első betűiből összeáll az angol Peaceful – békés – szó. Ford.)

From Fearless
(c) (Thomas Nelson, 2009), Max Lucado
UpWords with Max lucado, 2018.08.13.

2018. augusztus 1., szerda

Lélekerősítő - Szeretnek téged


Bobby Schuller

„Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk.” 1Jn 3,1a

Nem az vagy, amit teszel.
Nem az vagy, amit birtokolsz.
Nem az vagy, amit mások mondanak rólad.
Te Isten szeretett gyermeke vagy.
Ez a te egyetlen valódi identitásod.
Bár sok státuszunk van: szülők, csoportvezetők, vállalkozók, bűnösök és szentek vagyunk, Isten csak egy dolgot lát bennünk: szeretett gyermekei t.
Tudatunkkal talán el is hisszük, hogy azok vagyunk. Hallottuk már eleget. De sokan küzdünk azzal, hogy ezt tudattalanul is elfogadjuk. Lelkünk mélyén egy párbeszéd zajlik magunkkal, ami anélkül, hogy észrevennénk, gyakran befolyásolja érzelmeinket, elhatározásainkat. Azt halljuk, hogy nem felelünk meg, legyünk többek, tegyünk többet, legyünk jobbak. Mert csak akkor leszünk érdemesek a csatlakozásra, az elfogadásra.
Emlékszem, mikor tudatosultak bennem először ezek a lelkemben kavargó tudatalatti szólamok. A feleségemnek meséltem a gyermekkoromról, amikor valami csínyt követtem el. A tudatom számára a történet vicces volt. Egy rokonunkat sikerült úgy felbosszantanom, hogy nem akárminek nevezett. Nevetve folytattam a történetet: „Képzeld, úgy feldühödött, hogy azt mondta, nem vagyok más, mint egy …”. És ekkor valami bizarr dolog történt. Ahelyett, hogy kimondtam volna a szót, hirtelen zokogni kezdtem.
Ritkán sírok, de akkor este zokogtam, mint aki nincs magánál, alig tudtunk hazajutni. Fájdalmas, de egyúttal katartikus és megvilágosító élmény volt.
Hihetetlen dologra jöttem rá. Oly régóta hurcolom magammal azokat a szavakat, és sosem gondoltam rájuk tudatosan. A lelkem mélyén ott volt az az összezavarodott kisgyerek, aki nem tudja, valóban olyan hasznavehetetlen-e, amilyennek akkor mondták.
Mind hordunk magunkban szavakat, amelyeket ránk mondtak. Valaki, akit szerettünk, vagy akit épp gyűlöltünk. Talán ki sem mondták, csak éreztették. Mondhatjuk mi, hogy Isten szeretett gyermekei vagyunk, de a mélyben ott szól egy elutasító hang. Találjuk meg. Hozzuk a felszínre. Gondoljuk és érezzük át, aztán adjuk oda az Úrnak. Gyakorlattal képesek leszünk erre, s helyettesíteni tudjuk „a szeretett szavával”, ahogy Henri Nouwen fogalmazta.
Hallottam egyszer egy előadását arról, hogy nem az határoz meg, hogy mit teszünk, hogy mink van, vagy mások mit mondanak rólunk. Mi, akik Jézust követjük, Isten szeretett gyermekei vagyunk. Tudtam, hogy ezt lelkem mélyéből el kell hinnem. Meg kellett rá tanítanom a szívemet. Ezért megfogalmaztam hitvallásként, hogy gyakorolhassam. Valahányszor imádkoztam, lassan, mintha meditálnék, elmondtam ezeket a szavakat. Idővel, ahogy mindennapjaim részévé vált, észrevettem, hogy minden más gyakorlatnál jobban segít, hogy életem egyre inkább krisztusivá váljon. Megosztom veletek ezt a kis szöveget:
„Nem az vagyok, amit teszek.
Nem az vagyok, amim van.
Nem az vagyok, amit mások mondanak rólam.
Isten szeretett gyermeke vagyok.
Ez az, ami vagyok.
Ettől nem foszthat meg senki.
Nincs miért aggódnom.
Nincs miért rohannom.
Bízhatom barátomban, Jézusban, és megoszthatom a világgal az Ő szeretetét.”
Kedves barátom, téged nagyon szeretnek. Elég az, amit teszel. Elég vagy te magad. Isten igéje eszünkbe juttatja, hogy: „Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk” (1Jn 3,1a).
Könnyen összehasonlítjuk magunkat másokkal, mások életével, s arra jutunk, hogy kevesebbet érünk. Pedig ez messze nincs így. Akit tökéletesnek hiszünk, egészen biztosan nem az. (Ismerd meg közelebbről, és rájössz.) Tegyük meg, ami tőlünk telik, és aztán adjuk át az Úrnak. Lazítsunk, és járjunk a kegyelem könnyed ritmusában. Higgyük el, hogy szeret Isten. Felejtsük el elégtelen voltunkkal kapcsolatos félelmeinket, és éljünk minden percet Jézus barátságának örömében.

Atyám, Tied vagyok. Szemed fénye, szeretett gyermeked. Köszönöm, hogy bár tudod minden félelmemet, aggódásomat, tökéletlenségemet, mégis szeretsz. Nem az számít, amit én teszek, hanem amit Krisztus tett értem. Annál nincs nagyobb szeretet. Jézus nevében, Ámen.

Bobby Schuller: You Are Beloved
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/07/31/you-are-beloved

2018. július 19., csütörtök

Lélekerősítő - Amikor úgy érzed, már nem tudod, ki vagy


Tracie Miles

„Eleve arra rendelt bennünket, hogy Jézus Krisztus által – akarata és tetszése szerint – fogadott gyermekeivé legyünk.” Ef 1,5

Időre érkeztem a rendelőbe, bejelentkeztem a pultnál, s leültem egy asztalhoz kitölteni az ilyenkor szükséges nyomtatványt.
Helyes a lakcím? Igen. Életkor? Igen. Orvosi előzmények? Igen. Családi állapot? Csak bámultam az üres falat.
Ez a két kis szó teljesen összezavart.
Ott ültem a hűvös rendelőben, mely tele volt más betegekkel, akik könnyedén kitöltötték az adatokat, és közelálltam a síráshoz. Alig pár hónapja történt, hogy férjem kisétált az életemből 25 év házasság után. Fenekestül felfordult az életem, káosz és fájdalom töltötte meg, és fogalmam sem volt, mit válaszoljak erre az egyszerű kérdésre.
Egyedülálló? Nem. Házas? Nem. Legalábbis nem a szó megszokott értelmében. Elvált? Nem. Özvegy? Nem, bár úgy éreztem. Egyik kategóriába se illettem be. Ki vagyok hát?
Újfajta üresség kongott a szívemben. Kezemben tartva a nyomtatványt, rádöbbentem, hogy nem tudom, ki is vagyok valójában. Elbizonytalanodás és keserűség csapdosta önbizalmamat. Régi énem elmúlt, és ez az új csak létezni tudott, és próbált életben maradni napról napra.
Új önmagam annyira össze volt törve, hogy számba se vette még szétesett darabkáit. Ez az új önmagam most egy váratlanul érkezett, teljes identitászavarban üldögélt az orvosi rendelőben, mert nem illett egyik normális társadalmi státusz „dobozába” sem.
Emlékszem, azt kérdeztem magamtól: „Ki vagyok én valójában?” „Hova tartozom?” Nem csak ezen a nyomtatványon, hanem a társadalomban, barátaim között, a gyülekezetben, általában az életben? Ki vagyok én, ha már nem vagyok „feleség”?
Útban hazafelé a rendelőből csak bámultam az utat magam előtt, és még mindig identitásom kérdésével bajlódtam. Hirtelen a csendben meghallottam egy szelídhangú, mégis életfordító suttogást a lelkemben:
„A házasságoddal együtt nem lett neked is véged.”
Ez a hirtelen jött gondolat csak Istentől érkezhetett, Ő volt az Egyetlen tanúja elbizonytalanodásomnak. Ő volt az Egyetlen, aki ismerte küzdelmeim mélységét, s így az Egyetlen, aki pontosan azzal a biztatással állhatott elő, amelyre oly igen nagy szükségem volt.
Édes szavak, melyek emlékeztetnek, hogy önazonosságomat nem egy szerep, egy cím, egy nyomtatványon szereplő kategória határozza meg.
Még mindig én vagyok én, csak egy új változatban, megváltozott körülmények között. Isten képére alkotott nő vagyok, akihez Istennek terve, célja van az élet hozta csalódásoktól függetlenül. Egy nő, aki értékes akkor is, ha valaki ezt nem veszi észre. Egy nő, aki édesanya, gyermek és testvér, Jézus-tanítvány, író, előadó, teniszjátékos, rajong a kávéért, a tengerpartért és még sok mindenért.
Egy nő, aki a Király szeretett leánya.
Isten eszembe juttatta, hogy bár világi szerepem/címem megváltozott, identitásom Krisztusban, amiről Pál apostol írt az efézusiaknak, ugyanolyan biztos maradt.
Mai alapigénkben Pál elmagyarázza, milyen új identitást kap valaki Krisztusban. Isten „eleve arra rendelt bennünket, hogy Jézus Krisztus által – akarata és tetszése szerint – fogadott gyermekeivé legyünk” (Ef 1,5). Pál biztosítani akarta a híveket, hogy mindig kiválasztottak, fogadott gyermekek maradnak, akiket Isten feltétel nélkül szeret és elfogad, és örvend, hogy sajátjainak mondhatja őket.
Ha nem éljük át istengyermekségünk teljességét, könnyen sérülékennyé válunk, a körülmények, a címekben és szerepekben történő változások, az átalakult élethelyzetek fogják meghatározni éntudatunkat és önértékelésünket. Nem az számít, hogy mit teszünk vagy nem teszünk, milyen címet viselünk, milyen szerepkörben vagyunk, vagy hogy mások mit gondolnak rólunk. Egyedül Isten az, aki meghatároz. Ő az identitásunk forrása.
Bár hónapok óta abban éltem, hogy házasságom vége az én végemet is jelentette, rájöttem végre, hogy én most is ugyanaz vagyok, akinek Isten megteremtett. Az Övé vagyok. És ez elég.

Segíts, Uram, hogy sose felejtsem el, hogy egyedül Benned találom meg önmagamat. A Tied vagyok, bárhogy alakuljon az életem. Segíts, hogy olyannak lássam, és úgy szeressem magamat, amilyennek Te látsz, és ahogy Te szeretsz engem. Jézus nevében, Ámen.

Tracie Miles: When You Feel Like You Don’t Know Who You Are
Devotions 2018. július 17.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/07/17/when-you-feel-like-you-dont-know-who-you-are

2018. július 13., péntek

Lélekerősítő - Új élethelyzetekhez igazodni


Suzie Eller

„’Jöhet valami jó Názáretből?’ – kérdezte Natánael.” Jn 1,46

A kocsi tele volt a lányom holmijával. Pár órája már, hogy úton voltunk az egyetem felé, s a kalandról beszélgettünk, amibe most belevág. Aztán megérkeztünk, behurcolkodtunk, elrendeztük a szobát. Körbejártuk az épületegyüttest, dicsértem, milyen szép minden.
Pár órával később elbúcsúztunk. A nehéz kapu bezárult mögötte, én a kocsihoz siettem, ráhajtottam fejem a kormánykerékre, és zokogtam, mint egy kisgyerek.
Mikor azt mondtam neki, hogy nagyon örülök, nem hazudtam. Boldoggá tett az élete alakulása, de az én mindennapjaim meg fognak változni. Akkor még nem fogtam fel, hogy ez nem csak az ő kalandja lesz, hanem az enyém is. Kislányom élete új szakaszába érkezett, de Isten nekem is jó dolgokat tartogatott.
Felnőtté vált lányom kereste helyét a világban, de ez a folyamat várt rám is.
Istengyermeki szerepem nem akkor kezdődött, mikor anya lettem, és nem zárult le azzal, hogy beléptem az üresen maradt fészekbe. Isten megjelölte életemet, amikor átadtam magam az Ő szeretetének, és ez azóta sem változott.
Nyomasztó lehet egy új élethelyzet, bármi legyen is az. Új munkahely. Új otthon. Az anyaság új szakasza. A szerelem első felcsillanása, vagy mikor nyugdíjba megy a házastársad, akivel 40 éve osztod meg az életedet. Nyomasztó lehet, mert többnyire fogalmunk sincs, mi lesz ezután.
Jézus gyakran találkozott olyanokkal, akiknek hirtelen megváltozott az életük. A János 1,43-ban olvassuk, hogy „Másnap Galilea felé tartva találkozott Fülöppel. Felszólította: ’Gyere és kövess!’”.
Fülöp gondolkodás nélkül beleegyezett. Annyira fellelkesült, hogy elfutott barátjához, Natánaelhez, s elújságolta neki, hogy Jézus a Messiás. Natánael azonban kételkedik. Már-már gúnyolódva kérdezi: „Jöhet valami jó Názáretből?” (Jn 1,46).
Amikor mindennapi életünk megváltozik, talán mi is így reagálunk. Érezzük, hogy van ebben valami jó, de inkább a negatívumokat keressük. Natánaelnek lehetősége van megmaradni megszokott életrendjében. Ellenállhatna, de végül igent mond Jézusnak. Barátjával, Fülöppel együtt új útra indul Jézus nyomában.
Amikor új életszakasz határára érkezel, nem biztos, hogy tudod, mit fogsz tenni ezentúl, de az első botladozó lépésekkel kellemes tanulási folyamat indulhat el. Jézust követve megtanulsz bízni, és hitedre hagyatkozni. Talán elkövetsz majd hibákat, de megtanulsz irgalmat gyakorolni önmagad felett, és nekiindulni újra.
És lépdelsz tovább Jézus nyomában napról-napra.
Eljön az a pillanat, amikor szívesen gondolsz ugyan az elmúlt időszakra, és mindarra, amit átéltél, de már örülni tudsz az új kalandnak, és mindannak, amit tartogat számodra.
Nem az vezet minket, amit megszoktunk. Hajónk vitorlája nem a normálisnak hitt életünk. A Jézussal való kapcsolatunk az, ami irányít.
Ahogy te és én Jézust követjük, újra meg újra ki fogunk kerülni a megszokottból, mert erről szól az élet. Nem mindig tudjuk, mi vár ránk, de biztosak lehetünk benne, hogy jó úton járunk, ha Jézus nyomában maradunk.

Drága Jézus, én szeretem a kényelmet. Szeretem tudni, mi vár rám. De ennél is jobban szeretlek Téged. Hallom, hogy szólítasz, kövesselek egy új élethelyzetben, és én teljes szívvel igent mondok hívásodra. Sokat kell még tanulnom, de hálás vagyok, hogy Te vagy a tanítóm. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: Adjusting to a New Normal
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/07/06/adjusting-to-a-new-normal

2018. július 7., szombat

Lélekerősítő - Mit tegyek, ha valakinek fáj a szíve


Alicia Bruxvoort

„Amikor látta, hogy Mária sír, és a többiek is sírnak, Jézus lelke mélyéig megrendült. „Hova tettétek?” – kérdezte megindultan. „Gyere, Uram – felelték –, és nézd meg!” Jézus könnyekre fakadt.” Jn 11, 33-35

Arra már nem emlékszem, mi okozta kamaszszívem fájdalmát. Talán egy tinédzser dráma vagy valami fájdalmas csalódás tüskéje, talán nem sikerült megfelelnem, vagy valaki csúnyán szólt hozzám. De lehetett sértett büszkeség vagy csak a dühöngő hormonok. Bármi volt is, szenvedve és könnyekkel küzdve értem haza az iskolából.
Leüvöltöttem a húgomat, feleseltem anyukámmal, felrúgtam a ruháskosarat, végigtrappoltam a házon. Majd mikor már megbántottam mindenkit, akit lehetett, kijelentettem, hogy sétálni megyek. Becsaptam magam mögött az ajtót, és nem vettem észre, hogy az ég legalább olyan haragos, mint én voltam.
Nemsokára esőcseppek kérték táncra a könnyeket az arcomon, s azt kívántam, bárcsak pocsolyába taposhatnám a bánatot is a szívemről.
Pár perc múlva lépteket hallottam a hátam mögött. Hirtelen mellettem volt édesanyám, és hozzám igazítva lépteit, együtt mentünk tovább.
Nem szidott össze a viselkedésemért, nem kicsinyelte fájdalmamat. Nem biztatott, hogy majd újra kisüt a nap, és nem idézett a Bibliából. Egyszerűen csendben hazalépdeltünk a zuhogó esőben.
A Jn 11,33-35-ben Jézusról olvasunk, aki együtt hordozta a fájdalmat Máriával. Mária testvére, Lázár, meghalt, és a fiatal nő szíve összetört. Mérges is volt, imái nem találtak meghallgatásra, ahogy remélte, és az élete fenekestül felfordult.
Mikor Jézus megérkezik, nem próbálja csitítani Mária dühét, vagy félresöpörni a fájdalmát. Vele együtt könnyezik, ahogy haladnak Lázár sírja felé.
„Amikor látta, hogy Mária sír, és a többiek is sírnak, Jézus lelke mélyéig megrendült. „Hova tettétek?” – kérdezte megindultan. „Gyere, Uram – felelték –, és nézd meg!” Jézus könnyekre fakadt” (Jn 11, 33-35).
Nem is az a feltűnő itt, amit Jézus mond, hanem az, amit nem mond.
Gondoljunk bele. Jézus tudja, hogy Mária sírása nemsokára örömre változik. Tudja, hogy visszahozza Lázárt az életbe, és minden könnyet letöröl a szemekről. De nem emlegeti a jobb holnap reményét, hogy elhessegesse a ma fájdalmát.
Jézus együtt érez Mária sebzett szívével, mielőtt meggyógyítaná azt. Belép a fájdalmába, mielőtt visszaállítaná a békességét.
Az igazat megvallva, Jézus viselkedése kihívás elé állít, elgondolkoztat, én hogyan viselkedem azokkal az emberekkel az életemben, akiket fájdalom ér. Egy bánattal küzdő ember társasága zavaró, kényelmetlen lehet. Ezért gyakran valami megoldáson töröm a fejem ahelyett, hogy egyszerűen osztoznék fájdalmában.
A Szentírás arra tanít, hogy nem a mi dolgunk megoldani mások problémáit. Parancsba kaptuk viszont, hogy megosszuk Isten irgalmát és vigasztalását.
„…Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene! Ő megvigasztal minket minden szomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassuk azokat, akik szomorúak, azt a vigasztalást nyújtva nekik, amelyet ő nyújt nekünk” (2Kor 1,3b-4).
Mi, akik megismertük mennyei Atyánk vigasztalását, mindent megkaptunk ahhoz, hogy az Ő nyugalmát árasszuk bajban, gyötrelemben. Ne törjük a fejünket, hogy mit mondjunk – tökéletlen jelenlétünk sokszor hallhatóbb tökéletes szavainknál. Egyszerűen csak vállaljuk a sétát az esőben.
Mert így tudjuk, tocsogó léptekkel, haza vezetni egymást.

Köszönöm Istenem, hogy kezedben tartod szívemet, mikor nehéz időket élek. Tégy bátorrá, hogy tovább tudjam adni vigasztalásodat fájó szívű társaimnak. Használd fel tökéletlen jelenlétemet, hogy tökéletes szereteted küldönce legyen valaki életében ma is. Jézus nevében, Ámen.

Alicia Bruxvoort: How to Hold a Hurting Heart
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/07/02/how-to-hold-a-hurting-heart

2018. július 1., vasárnap

Ennyire szeretlek


Max Lucado

Isten lát mindnyájunkat anélkül, hogy a tér vagy az idő korlátozná. Virginia őserdeitől London üzleti negyedéig, a vikingektől az űrhajósokig, a barlanglakóktól a királyokig, a kunyhóépítőktől a rockfesztiválokig – Ő lát minket. Minket, toprongyos csavargókat, Isten látott már, mielőtt megszülettünk volna.
És szereti azt, amit lát. Túláradó érzelemmel. Büszkeség tölti el a csillagok Alkotóját, ahogy egyenként felénk fordul, és így szól: „A gyermekem vagy. Nagyon szeretlek. Tudom, hogy egy nap elfordulsz tőlem, és eltávolodsz. De szeretném, ha tudnád, én már előkészítettem a visszavezető utat”.
Hogy ezt bebizonyítsa, valami rendkívülit vitt végbe.
Leszállt trónjáról, levetette fénypalástját, és bőrt húzott magára: pigmentált emberi bőrt. A világ világossága belépett egy sötét, nedves anyaméhbe. Ő, akit imádnak az angyalok, befészkelte magát egy parasztlányba, megszületett egy sötét éjjelen, és békésen elaludt a tehénnek odakészített szalmán.
Mária nem igazán tudta, tej jár-e neki vagy dicsőítés, de adott neki mindkettőt, mert amennyire ki tudta venni, éhes i s volt meg szent is.
József nem tudta, hogy fiamnak szólítsa-e vagy Atyámnak. Végül Jézusnak hívta, mert ezt mondták az angyalok, és mert fogalma sem volt róla, hogy kell hívni egy Istent, akit a karjában ringat.
Sem Mária, sem József nem mondta ki olyan egyenesen, mint az én Sarám, de sejthetjük, hogy zavartak voltak, és így töprengtek: „Mit művelsz, Uram, itt a világban?”
„Gátolhatja-e valami, hogy szeresselek titeket?” – kérdezi Isten. „Figyeljétek csak, beszélem a nyelveteket, alszom a földeteken, és érzem a fájdalmatokat. Figyeljétek a látás és a hang teremtőjét, ahogy tüsszent, köhög, kifújja az orrát. Kérditek még, hogy megértem-e, amit éreztek? Nézzetek bele a názáreti gyermek ragyogó szemébe: Isten az, aki épp iskolába megy. Figyeljétek a kis totyogó gyermeket Mária asztalánál: Isten az, aki épp kilöttyintette a tejet a csuprából.
Azon töprengtek, vajon meddig ér a szeretetem? A választ megtaláljátok egy szilánkos keresztfán, egy sziklás domboldalon. Én vagyok, akit ott fenn láttok, az alkotótok, az Istenetek, szögekkel átszúrva, vérezve, leköpve, bűnnel átitatva. A ti bűnötök az, amit érzek. A ti halálotok, ami velem megtörténik. A ti feltámadásotok, amit átélek. Hát ennyire szeretlek titeket.”

Upwords with Max Lucado 2018. június 29.
From In the Grip of Grace
Copyright 1996, Max Lucado

2018. június 26., kedd

Lélekerősítő - Mondjunk le miértjeinkről


Lysa TerKeurst

„Sem ez nem vétkezett – felelte Jézus –, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell rajta nyilvánvalóvá válniuk.” Jn 9,3

Kérdezted-e már Istentől: „Miért engedted, hogy ez megtörténjék?”
Én igen.
Az utóbbi években egyik nehézség jött a másik után. Néha azt sem tudtam, hogy fogok velük megbirkózni. Nehéz szilárdan bízni Isten jóságában, mikor a körülmények mind ellenünk esküdtek.
Néha azt képzeljük, hogy ha tudnánk a választ a miértre, az egész értelmet nyerne. Főleg ha fájdalommal, szenvedéssel találkozunk.
Egy ilyen helyzetben találjuk az apostolokat János evangéliuma kilencedik fejezetében, ők is választ várnak a miértre. Vándorlásuk során Jézus és tanítványai meglátnak egy születésétől fogva vak embert. E látvány hatására kérdezik meg Jézustól: „Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?” (Jn 9,2b).
A tanítványok valakire rá akarták kenni a szerencsétlenséget. Úgy képzelték, ha választ kapnak a miértre, elviselhetőbb lesz ennek az embernek a szenvedése.
Jézus idejében sokan úgy gondolták, hogy a vakság a bűnös élet jele. Épp ezért nem sok segítségre számíthatott egy vak ember. A környezet szemében nem csak vak volt, hanem bűnös is, akit Isten ítélete sújtott. Jézus megfordította ezt az összefüggést, amikor kijelentette, amit alapigénkben olvasunk: „Sem ez nem vétkezett – felelte Jézus –, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell rajta nyilvánvalóvá válniuk” (Jn 9,3).
Az ember azért vak, hogy mások csodálhassák Isten hatalmát. A testi betegség meggyógyítása lelki látást ad a szemlélőknek. Rávilágít Arra, aki kijelentette magáról, hogy azért jött, hogy ő legyen a világ Világossága.
Szomorú, hogy azok közül, akik látták ennek az embernek a meggyógyítását, nem mindenki volt nyitott a jézusi igazságra. Sőt, botránynak számított a farizeusok szemében, akiknek az élete pontosan tükrözi, hogy nem kell fizikailag vaknak lenni, hogy állandó sötétségben éljünk.
A farizeusok mindent tudtak a messiási jövendölésekről. De mikor Jézus színre lépett, nem ismerték fel. Ismerték a pontos válaszokat, de döntésük helytelen volt.
Itt megtorpan a szívem. Én mit akarok? Mire van szükségem? Válaszokra – vagy Jézusra?
Bármennyire szeretném is tudni a válaszokat mindarra, ami összetöri a szívemet, rájöttem, hogy amit igazán akarok, amire még inkább szükségem van, az a lelki látás. Úgy szeretném megközelíteni a reménytelennek látszó helyzetet, hogy lássam benne a lelki potenciált. Olvasni akarom Isten igéjét, és szeretném tisztán érteni, mit közöl vele Isten. Mindenre úgy akarok reagálni, hogy az Krisztus dicsőségét szolgálja. Ugye te is ezt szeretnéd?
Hogyan jutunk hát el a lelki látásra? Kérjük Istentől. Folyamatosan. Ez néha azt jelenti, hogy lemondunk miértjeinkről, és helyette azt kérdezzük: „Segítesz, Uram, hogy meglássalak Téged? Még ebben is?” Csak Ő tudja megvilágítani számunkra a sötét helyeket. Egyedül az Ő jelenléte tud békét adni a megválaszolatlan kérdések között is.
Vigyázzunk hát, hogy ne ragadjunk le a miértjeinknél. Ne engedjük, hogy vakká tegyenek Isten jelenlétére, az Ő jóságára, az Ő hatalmára, és a reményre, ami a miénk Őbenne. Ne legyünk olyanok, mint a farizeusok, akik testi szemükkel láttak, de vakon néztek a Megváltóra, aki ott állt előttük.
Hidd el, tudom, hogy nem könnyű. Voltam már úgy, hogy könyörögtem Istenhez válaszért. És Ő Önmagát adta. Megmutatta az utat Hozzá, az Egyetlenhez, aki már rég megoldotta az egészet. Az Egyetlenhez, aki ráébreszt, hogy nem kell ismernem az Ő válaszait ahhoz, hogy megtapasztaljam vigasztalását.

Mennyei Atyám! Talán nem tudok minden választ küzdelmeim során, de tele vagyok reménnyel. Jézus az én Világosságom. Neki köszönhetően a legsötétebb éjjelek sem olyan nyomasztók és zavarba ejtők. Juttasd mindig eszembe, hogy a mai nap is hordozza jelenlétedet, áldásaidat, vigasztalásodat. Adj Téged látó szemet, Uram. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Surrendering Our Whys
Encouragement for today, 2018.06.21.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/06/21/surrendering-our-whys

2018. június 19., kedd

Lélekerősítő - Törődik velem Isten egyáltalán?


Glynnis Whitwer

„Nemde, két verebecskét meg lehet venni egy kis fillérért? És egy sem esik azok közül a földre a ti Atyátok akarata nélkül!” Mt 10,29


Egyik barátnőm még kislány volt, mikor édesapja elhagyta őket. Emiatt állandó gondot okoz neki, hogy Istenre Atyaként tekintsen. Egy másik barátnőmnek rideg, kritikus apja volt. Évekbe telt, míg átérezte, hogy Isten feltétel nélkül szereti őt.
Ifjú keresztényként hálás voltam, hogy nekem nem volt bajom az édesapámmal. Igaz, nem volt keresztény, de hagyta, hogy édesanyánk vasárnaponként templomba vigyen minket. És bár sosem hallottam tőle, hogy „szeretlek”, és nem jött el az iskolai szerepléseimre, tudtam, hogy szeret a maga módján. Jó ember volt az édesapám, szorgalmas, és hűséges a családjához. De tény, hogy nem vett részt az életemben.
Ha valami bajom volt, édesanyámhoz fordultam. Ha történt velem valami, őt hívtam fel. Ha tanácsra volt szükségem, sejtheted, kihez fordultam. De ez így volt természetes.
Évekig meg voltam elégedve magammal, amiért ilyen simán elfogadom édesapám távolságtartó természetét. Tudtam jól, hogy sokkal rosszabb is lehetett volna, és hálát adtam Istennek a boldog gyerekkoromért.
Annakidején sokan hozták szóba, olyanok is, akiknek szuper apukájuk volt, hogy saját földi (alapból bűnre hajló) édesapjuk miatt nehéz nekik Istenre apaként tekinteni. Nem akartam ezzel foglalkozni, de végül úgy döntöttem, megvizsgálom a kérdést. Rám is igaz lehet? Hiányzik valami az Istennel való kapcsolatomból?
Ahogy mélyebbre ástam, rájöttem, hogy bár biztos voltam Isten szeretetében, igazából nem bíztam abban, hogy ott van a nehéz pillanatokban. Közbelépne, ha bajba kerülnék? Vajon törődik velem Isten egyáltalán?
Minden felvetülő kérdés ugyanarra a zavaró igazságra mutatott rá: valójában, amúgy igazán, szívből, nem bízom Istenben. Hogy hiszek-e benne? Igen. Szeretem? Igen. De … bízom-e Benne? Szavak szintjén ment, de a szívem nem rezonált rá.
Ez a felfedezés sok apró gondra rávilágított, amit korábban nem tartottam figyelemre méltónak. Például, hogy nehezen tudok magamért imádkozni. Vagy hogy miért féltem annyira magamat és a gyermekeimet, és miért nem fordulok Isten bölcsességéhez tanácsért egy-egy döntés előtt.
Úgy tűnik, az én Istennel való bensőséges viszonyomnak is ártott a földi édesapámmal való kapcsolat. Nem tudom, milyen az, hogy van egy édesapám, akihez jóban-rosszban fordulhatok. De meg akarom tanulni. Borzasztóan szerettem volna Istent tökéletes Apaként megismerni.
Így hát, bár eleinte idegenkedtem ettől, egy-két dolgon változtattam.
Szándékosan személyesebbé tettem az imádságot, néha „”Apának”, „Apukámnak” szólítottam Istent (Mk 14,36). Döntések előtt, még ha kevésbé voltak jelentősek is, Istenhez fordultam tanácsért (Jak 1,5). Amikor kezdett eluralkodni rajtam a félelem, például repülőgépen, így szóltam magamban: „Nem a pilótában bízom, nem a szerelőkben, akik összerakták a gépet, nem az időjárásban, hanem Benned, Uram!” ( Zsolt 91).
Hitem és bizalmam lassacskán növekedni kezdett. A kételkedő gondolatokat elkaptam (2Kor 10,5), és tudatosan lecseréltem arra, hogy Istenre segítségére mindig számítani lehet a bajban.
Mostani alapigénket is szívembe véstem: „Nemde, két verebecskét meg lehet venni egy kis fillérért? És egy sem esik azok közül a földre a ti Atyátok akarata nélkül!” (Mt 10,29). Évekbe telt áthuzalozni a gondolkodásomat azzal az igazsággal, hogy Isten képes és akar is az én mennyei édesapám lenni. Az igazat megvallva, még mindig dolgozom rajta.
Mikor visszacsúszom a független döntések útjára, újra meg újra oda kell állnom az igazság mellé: van egy Mennyei Édesapám, aki az én hősöm, bajnokom, védelmezőm és bizalmasom akar lenni – csak hagynom kell.


Mennyei Atyám, te mindenben tökéletes vagy. Igéd szerint szerető apa vagy, és én így szeretnék tekinteni Rád. Csak te ismered igazán, milyen hiányosságok jellemzik tökéletlen tudásomat Rólad. Kérlek, mutass rá ezekre, segíts dolgoznom rajtuk. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: Does God Even Care About Me?
Encouragement for today, 2018.06.15.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/06/15/does-god-even-care-about-me


2018. június 16., szombat

Lélekerősítő - Ha elutasítással találkozol


Lysa TerKeurst

„Sokféle szenvedést ismer meg az igaz, de az Úr mindből kiszabadítja.” Zsolt 34,20

Ashley lányommal letelepedtünk az étterem egyik félreeső zugában. Két napja küldték el neki az első félévi eredményeit az egyetemről, és nem volt hajlandó megnyitni az üzenetet. Elhatároztuk, hogy együtt fogjuk megnézni egyik kedvenc éttermünkben.
Együtt könnyebb szembesülni valamivel, ami esetleg ki fog borítani.
A tanulás sosem ment könnyen Ashley-nek. Nyolcadikos korában behívtak minket, szülőket az iskolába. Döbbenten hallgattuk, hogy Ashley szinte minden tárgyból bukásra áll.
Nem az igyekezet hiányzott. Speciális fejlesztésre lett volna szüksége, amit az iskola nem tudott biztosítani.
Rögtön tudtam, hogy ez így nem fog menni. Tudták a tanárai is, ezért felajánlották, hogy segítenek átiratkozni egy másik iskolába.
Nem elutasításnak szánták, de Ashley érzékeny szíve annak vette.
Aztán lassacskán, apró sikerek nyomán az új iskolában, visszatért annyira az önbizalma, hogy már remélni kezdte, mégsem fog megbukni. Az év végén igazgatói dicséretet kapott. Gimnázium vége felé csupa jó jegyet szerzett, és végül dicséretes érettségit tett, és bejutott az egyetemre.
A vezetőtanár, akit választott, nagyon szigorúan osztályozott. Ashley teljes erőbedobással készült a vizsgákra, mert nagy súllyal estek latba az éves eredményében. Fogalma sem volt, hogy sikerültek. Hiába volt messze már a nyolcadikos elutasítás, a félelem még működött benne.
Ellenségünk előszeretettel használja fel a minket ért elutasításokat, hogy nyers, irracionális félelemmé alakítsa, elhitetve, hogy Istennek rólunk szóló terve nem is jó nekünk.
Romboló társként csatlakozik hozzánk ez a félelem. Átveszi az igazság helyét, és elhiteti velünk, hogy reménytelen hazugság, amiben bíztunk. Sátán tudja, hogy ha emészt valami, az uralkodik rajtunk. Minél jobban emészt a félelem az elutasítástól, annál jobban tudja irányítani érzéseinket, gondolatainkat és tetteinket.
Mit tehet hát az összetört szívű ember? Vegye vissza az irányítást attól, aki erre sosem volt hivatott, és jelentse ki, hogy Isten az Úr. Ahhoz, hogy ezt életbe léptessük, amikor az elutasítástól való félelem el akar uralkodni rajtunk, jegyezzük meg ezt a három dolgot, ami segíteni fog.
1. Egyetlen elutasítás nem jelenti azt, hogy ez a jövőben mindig így lesz
Ismerjük el az érzéseinket, a fájdalmat, de ne hagyjuk, hogy állandó akadállyá váljék. Lépjünk tovább az elutasítás forrásától, ne hagyjuk, hogy foglyává tegyen. Eleget elrabolt már a jelenünkből, ne engedjük, hogy a jövőnkbe is beférkőzzön.
Hagyd abba a negatív beszédet és gondolatokat, amik akadályt állítanak eléd, ehelyett dicsőítsd Istent, aki ki fog szabadítani ebből a helyzetből.
2. Minden elutasítás egyúttal meg is véd téged valamitől
Nehéz ezt elhinni, feldolgozni, különösen, ha friss az elutasítás. De ha visszanézek a múltbeli elutasításokra, amiket megtapasztaltam, azt látom, hogy Isten az én védelmemre hagyta, hogy úgy alakuljanak a dolgok, ahogy alakultak.
Irgalma engedte, hogy megtörténjenek.
3. Ez csak egy rövidtávú megtorpanás, nem állandósuló állapot
Mostani erős érzelmeink idővel enyhülni fognak. Csak figyeljünk oda, hogy gondolkodunk, és hogy beszélünk az elutasításunkról. Ha hatalmat adunk neki arra, hogy meghatározzon minket, sokáig üldözni fog. De ha csak annyira engedjük hatni, hogy nevelni tudjon, a gyógyulás megkezdődik.
Ahogy beszélgettünk Ashley-vel, segítettem neki, hogy félelmét áteressze az igazság szűrőjén, és bátorságot kapott abból, hogy mindegy, mi történik, jó vagy rossz, mindig számíthat Isten jóságára.
Végül megnyitotta az emailt a vizsgaeredményekkel. Nemcsak hogy átment, de felkerült a legjobbak dékáni listájára. Sírtunk mindketten.
Olyan hálás voltam aznap, amiért könnyei örömkönnyek voltak! Tudom ugyanakkor, hogy a későbbiekben másként is alakulhatnak a dolgok. A kisebb-nagyobb elutasítások árapályként kísérik életünket. A bajok ránk találnak. De nem csak néhány szenvedésből szabadít ki Isten: mai alapigénk biztosít, hogy mindegyikből! „Sokféle szenvedést ismer meg az igaz, de az Úr mindből kiszabadítja” (Zsolt 34,20).
Nagy-nagy ÁMENt mondok erre az igazságra!

Mennyei Atyám, nem mindig tudom a választ a miértekre. De tudom, jóságod ott van minden helyzetben. Segíts, hogy az emésztő félelem helyét vegye át lelkemben igazságod. Tudom, hogy szeretsz, tudom, hogy értem munkálkodsz, és teljes szívemből bízhatom Benned. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Three Things You Must Remember When Rejected
Encouragement for today, 2018.06.14.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/06/14/three-things-you-must-remember-when-rejected

2018. június 12., kedd

Lélekerősítő - Gyógyszer a fáradt léleknek


Alicia Bruxvoort

„Bámulom az eget, kezed művét, a holdat és a csillagokat, amelyeket te alkottál. Mi az ember, hogy megemlékezel róla, az ember fia, hogy gondot viselsz reá?” Zsolt 8,4-5

Épp szedtük le az asztalt vacsora után a hátsó teraszon, mikor kisfiam tekintete a kezében lévő dinnyeszeletről átsiklott a lazacszínű csíkra az alkonyati ég alján.
„Nagyon szép lesz ma a naplemente” – közölte legkisebb gyermekem.
„Ühüm” – dünnyögtem, mialatt a koszos tányérokat, gyűrött szalvétákat, üres tejespoharakat és ragacsos evőeszközöket szedegettem össze az asztalról.
„Elkapjuk, anya?” – kérdezte könyörögve Joshua. – „Lehet?”
Az egész napom azzal telt, hogy elkaptam a gyerekeket az udvaron, az elkószált kutyát a szomszéd kertben, kerestem a hiányzó kulcsot, a széthajigált cipőt – és időben elkaptam már-már elvesztett türelmemet. Semmi mást nem szerettem volna már elkapni, csak egy kis békességet és nyugalmat.
A testem fáradt volt, a lelkem, mint egy kifacsart citrom. De egy pillanatra a kezemben lévő koszos edényről felpillantottam a ragyogó alkonyati égre, és eszembe jutott, mire tanított Isten nem is olyan rég:
a bámulatra méltó Isten úgy teremtett minket, hogy tudjunk ámulva gyönyörködni. Mikor megnyugvásra vágyunk, talán csak az elámulás hiánya fáj.
Beraktam hát az edényeket a mosogatóba, s odafordultam várakozó kisfiamhoz: „Igyekezzünk. Hamar lemegy a nap.”
Bepattantunk az autóba, és elvezettem a sűrű fasor végéhez, ahol kitárul előttünk az ég. Egy rövidke pillanatra nem a fáradt édesanya vagyok, akit egy halom mosatlan edény vár haza, hanem csodaváró lelkülettel emelem fel tekintetemet a mindennapi tennivalókról az isteni felé.
Mélyet lélegzem, és hagyom, hogy a menny csendje szétáradjon kiszikkadt szívemben. Kicsi fiam boldogan sóhajt, és apró kezével megfogja az enyémet. „De jó, anya, hogy elkaptuk a naplementét!” – suttogja. – „Mert ezt így kell.”
Lassan sötétbe borul az ég, de én végre biztosan tudom, hogy a bámulat a fáradtság ellenszere. Mint a víz a szomjazó testet, úgy éleszti fel a lankadt lelket az elámulás, a gyönyörködés.
Persze, nem én vagyok az első, aki rájött erre. Dávid király is tudta. Egy nemzet sorsa nyomta a vállát azon túl, hogy gondoskodott a családjáról, súlyos döntéseket hozott, érzékeny konfliktusokat kezelt, ám mégis újra-meg újra fel tudta emelni szemét a napi feladatokról, hogy ámuljon Isten dolgain.
Ujjongott, látva Isten keze munkáját saját életében (139. zsoltár), bámulta Isten alkotásait a környező világban (8. zsoltár), áldotta Isten útmutató szavait (119. zsoltár), magasztalta tetteit (145. zsoltár).
Így írt Dávid a 8. zsoltár 4-5. versében: „Bámulom az eget, kezed művét, a holdat és a csillagokat, amelyeket te alkottál. Mi az ember, hogy megemlékezel róla, az ember fia, hogy gondot viselsz reá?”
Nem tudjuk, miért volt a szabadban Dávid azon a réges-régi éjszakán, de tudjuk, mi történt a csillagok alatt: a bámulat nemcsak felüdítette, de át is alakította a lelkét. Mialatt alkotásait csodálta, Isten lelkének nagyságával találkozott. És ez történik velünk is.
A bámulat azért tartja fent lelkünket, mert térdre kényszerít. Eszünkbe juttatja, mily nagy Isten, és milyen kicsik vagyunk mi. Nem nekünk kell a világ súlyát vállunkon hordanunk, mert Ő már a tenyerén tartja a világot.
Keressük hát a csodát, testvérem. Nézzünk fel, nézzünk magunk köré. Figyeljük, hallgassuk, és köszönjük meg.
És ha a kavicsszemek közt megcsillan Isten dicsőségének szikrája, álljunk meg, és csodáljuk. Mert a bámulatraméltó Isten gyermekeinek „ezt így kell.”

Drága Jézus, néha egyáltalán nem látom csodálatraméltónak az éltemet. Egyhangú inkább, fárasztó és nehéz. De lelkemet ámulatra alkottad. Segíts, hogy mindig meglássam dicsőséged jeleit a mindennapokban, és egyre jobban megismerjem szívedet, mialatt műveidben gyönyörködöm. Jézus nevében, Ámen.

Alicia Bruxvoort: The Antidote for A Weary Soul
Encouragement for today, 2018.06.11.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/06/11/the-antidote-for-a-weary-soul

2018. június 6., szerda

Lélekerősítő - Mezítelenül, szégyenkezés nélkül


Jessica Thompson

„Az ember és a felesége mindketten mezítelenek voltak, de nem szégyellték magukat.” Ter 2,25

Milyen szoktál lenni, mikor először találkozol valakivel?
Ha hasonlítunk, akkor te is igyekszel kedvesnek, szeretetreméltónak, izgalmasnak, bölcsnek és gondoskodónak látszani – legjobb énedet mutatod.
Nem beszélsz arról, hogy reggel kiabáltál a gyerekekkel, hogy az autód belseje olyan, mintha egy tornádó haladt volna végig rajta, és hogy már megint valami nasival kezdted a reggelt.
És a hozzád közelállók mit látnak belőled? Hogy viselkedsz azokkal, akik kitartanak melletted, bár jól ismerik a dolgaidat?
Ők azok, akik látják a koszt a kocsidban, ismerik egészségtelen függőségeidet, és türelmetlenségedet a családtagjaiddal. Sokat tudnak rólad, de nem mindent.
Elrejtjük, hogy milyen kicsinyes ok dühített fel, nem tárjuk fel a bizonytalanságainkat, kételyeinket s azt a bizonyos bűnt, amit úgysem értenének meg. Szégyelljük igazi valónkat, és biztosra vesszük, hogy aki felfedezné, többé nem szeretne minket.
Amit a Ter 2,25b-ben olvasunk, szöges ellentétben áll mindezzel. Ádám és Éva „mezítelenek voltak, de nem szégyellték magukat”. Ez a hat szó leírja, milyen volt az igazi kapcsolat a bűnbeesés előtt.
Nemcsak testileg voltak meztelenek, hanem lelkileg is. Nem volt takargatnivalójuk. Nem voltak vétkeik, amiket el akartak volna rejteni. Testük egyetlen darabkájáról sem gondolták, hogy nem megfelelő. Személyiségük egyik oldalát sem vetették meg.
Ez az állapot ment tönkre nagyon gyorsan, mikor Ádám és Éva megcselekedték az egyetlen dolgot, amit Isten megtiltott nekik. Azzal a falattal örökre megváltozott az egész teremtés.
Belépett a világba a szégyen, és azóta is folytatja pocsék munkáját minden egyes ember életében. Naponta, néha óránként támad ránk. Ahogy Ádám és Éva azonnal befedték magukat, és elbújtak Isten elől, az ember azóta is folyamatosan rejtőzködik.
Ám aztán jött Jézus. Ő elveszi mindenfajta szégyenünket, legyen az szexuális, érzelmi vagy testi, és közli, hogy Valaki szeret és elfogad minket.
Keresztáldozatával visszavisz a Kertbe. Visszavisz oda, ahol „mezítelenek vagyunk, mégsem szégyenkezünk”. Ahogy a kereszten függött, minden szégyenünket magára vette.
A kereszten átvette szégyenünket, és a maga szégyen nélküli életének bizonylatát adta át helyette.
Jézus áldozatának köszönhetően, amikor Isten ránk néz, Jézus bennünk lévő művét és életét látja.
Míg itt a földön csak részlegesen tapasztaljuk meg a szégyen alóli felszabadulást, egyszer majd teljesen át fogjuk élni. Egyszer majd visszanézve a múltunkra nem fogunk érezni semmi fájdalmat vagy szomorúságot. Egy nap majd Isten keze letöröl szemünkről minden szégyenkönnyet.
Addig pedig a kapott irgalomba kapaszkodunk. Ebben a pillanatban is keményen küzdünk azért, hogy elhiggyük, Valaki valóban szeret, elfogad és megbocsátott. Most is ezt az örömhírt igyekszünk megosztani másokkal. Szavainkkal szeretetet, megbocsátást, elfogadást nyújtunk. És a Szentlélek működésének köszönhetően bízunk abban, hogy ezek a szavak fölöttünk is elhangzottak.

Mennyei Atyám! A szégyen túl sokáig tartott sötétségben, megakadályozta, hogy azzá váljak, akinek Te szeretnél látni. Köszönöm, hogy szégyenemet felvitted a keresztre, és ezzel megszabadítottál tőle. Segíts, hogy szavaimmal és tetteimmel a szeretetet, megbocsátást és elfogadást, amit Tőled kaptam, közvetíteni tudjam mások felé.

Jessica Thompson: Naked and Unashamed
Encouragement for today, 2018.06.05.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/06/05/naked-and-unashamed

2018. május 29., kedd

Dzsungel a világ


Max Lucado

Ismerjük a történetet a férfiról az afrikai őserdőben. A vezetője előtte lépkedett macsétával a kezében, hogy lecsapkodja a magasra nőtt gyomokat és a sűrű aljnövényzetet. Az utazó kimerültnek érezte magát, melege volt, idegesen megszólította: „Hol járunk? Tudja egyáltalán, hova vezet engem? Hol van az út?” A tapasztalt vezető megállt, hozzáfordult, és ennyit mondott: „Én vagyok az út”.
Hányszor feltesszük mi is ezt a kérdést Istenhez fordulva: „Merre viszel? Hol van az út?” És mint az utazó a történetben, mi sem kapunk egyenes választ. Néha megsejtet valamit, de bővebb útmutatást nem ad. Ha válaszolna, megértenénk? Tudnánk, épp hol tartunk? Nem. Mint az utazó, mi is idegenek vagyunk ebben a dzsungelben. Ahelyett hát, hogy válaszolna, Jézus sokkal nagyobb ajándékot ad. Önmagát.
Felszámolja a dzsungelt? Nem. A növényzet továbbra is nagyon sűrű.
Elűzi a vadállatokat? Nem, a veszély továbbra is körülöttünk ólálkodik.
Jézus nem a dzsungel megváltoztatásával ad reményt, hanem azzal, hogy nekünk adja Önmagát. És megígérte, hogy ez végig így marad. „És én veletek vagyok minden nap, a világ végezetéig” (Mt 28,20).
Ne feledkezzünk meg erről az ígéretről. Mindnyájunknak szükségünk van rá. Mert mindenkinek szüksége van reményre.
Talán te épp most nem érzed ezt. Dzsungeled virágos tisztásba váltott. Ha így van, gratulálok. De ne feledd: nem tudjuk, mit hoz a holnap. Nem tudjuk, merre visz az út. Talán a kanyar után temető következik, vagy egy kórházi ágy, egy kiüresedett fészek. Egy karnyújtásnyira lehetsz a dzsungeltől.
Lehet, ma nem kell megújítanod a reménykedést, de holnap már szükséged lehet rá. És tudnod kell, kihez fordulj.
Vagy persze lehet, hogy most van szükséged a reményre. Tudod, hogy idegen neked ez a hely. Tudod, hogy nincs hozzá megfelelő felszerelésed. Kell valaki, aki ki tud vezetni innen.
Ha így van, kiálts a Pásztorért! Ő ismeri a hangodat. Várja, hogy szólítsd.

From Traveling Light
Copyright (W Publishing Group, 2001) Max Lucado

Upwords with Max Lucado, 2018.05.28.

2018. május 23., szerda

Lélekerősítő - Amikor a félelem neked dolgozik


Lynn Cowell

„Az emberektől való félelem csapdába ejt, de aki az Úrban bízik, az oltalmat talál.” Péld 29,25

Bár kezdek kigyógyulni abból, hogy mindig az emberek kedvét keressem, még mindig nehéz szembemennem azzal, amit mások akarnak.
Legyen szó akár egy ismeretlen ételről , akár valami súlyosabb dologról, ha úgy sejtem, hogy véleményem különbözik másokétól, inkább nem adok hangot neki.
Máig ellenségem a másoktól való félelem, és különösen attól rettegek, hogy csalódást okozok valakinek. Állandó szükségem van Isten segítségére. Ha döntésem az emberfélelmen alapul, ha mások véleménye, elfogadása, egyetértése alapján döntök, sosem győzhetek. A másoktól való félelem gyakori csapda, és még hosszú utat kell megtennem, míg végleg megtanulom, hogy nem kell mindig mások kedvében járnom.
Mi lenne, ha olyan bátor lennék, olyan biztosan állnék a meggyőződésemben, hogy akár egy államfővel is nyíltan szembe mernék szegülni?
A két bába, Sifra és Pua, Mózes II. könyvében pontosan ezt tette az ókori Egyiptomban. Nem teljesítették a fáraó parancsát, hogy öljenek meg minden héber fiúgyermeket, akinek születésénél segédkeznek. „A bábák azonban félték az Istent. Nem engedelmeskedtek az egyiptomi király parancsának és életben hagyták a fiúkat” – olvassuk a 2Móz 1,17-ben. Életre váltották mai alapigénket: „Az emberektől való félelem csapdába ejt, de aki az Úrban bízik, az oltalmat talál.”
Honnan volt lélekerejük megtenni, amit mi legtöbben nem tudtunk volna?
Istent félték, és nem a fáraót. Ezt a félelmet nem a veszélytől, rossztól, fájdalomtól való rettegés táplálta, hanem szeretet, remény és tisztelet Isten iránt. Így ír erről Jeremiás: „Akkor majd az én népem lesznek, én meg az ő Istenük leszek. Más szívet adok nekik és más viselkedést, hogy minden időben féljenek engem, és így jó dolguk legyen, nekik és gyermekeiknek is. Örök szövetséget kötök velük és nem szűnök meg jót tenni velük. Szívükbe adom félelmemet, hogy többé ne forduljanak el tőlem" (Jer 32,38-40).
Amikor Istent féljük – amikor szeretettel, reménnyel és tisztelettel fordulunk Isten felé -, készek vagyunk engedelmeskedni Neki. Amikor ki tudom mondani, hogy jobban szeretem Őt, mint az emberek jó véleményét, elfogadását és egyetértését, akkor az Ő szeretetének ereje fog támogatni döntéseimben.
Ha kihívás elé kerülök, feltöltődöm magabiztossággal, hogy még akkor is úgy döntsek, ami méltó Hozzá, ha ez lenne a legnehezebb döntés. Ha Isten az életünk Ura, szívünket egyesíti a magáéval, hogy követni tudjuk az úton. Nem mintha többé sosem kínozna a kétség, hogy Istent tiszteljük-e meg vagy az embereknek kedvezzünk, de az Ő szeretete mindig ott lesz támaszul, és tudni fogjuk, hogy ami Neki tetszik, az végső soron nekünk is javunkra válik.
Sifra és Pua, a bábák, nehéz döntést hoztak, mikor Isten útját követve szembementek a fáraó akaratával. Az ebből származó jó nem mutatkozott meg azonnal. Nem, mert a fáraó továbbterjesztette ördögi tervét, és kiadta a parancsot katonáinak: „Minden fiút, aki a hébereknél születik, vessetek a folyóba, de a lányokat hagyjátok mind életben” (2Móz 1,22b). Az izraelitákat pedig újabb kényszermunkákkal sanyargatta.
Mialatt a zsidók állhatatosan várták Istenük segítségét, Ő elindította megváltó tervét: megszületett Mózes.
Sifra és Pua élete azt bizonyítja nekünk, hogy az istenfélelem mindig előbbre való az emberfélelemnél. A fáraó világa, aki emberektől félt, megszűnt létezni, az izraeliták viszont megtapasztalták Isten szabadítását.
Ilyen az, amikor a félelem nekünk dolgozik: ha műveljük, ha életünkkel tápláljuk magunkban Isten félelmét. Mindegy, mi kerül az utunkba. Mindegy, mit veszítünk, vagy mit vesznek el tőlünk. Mindegy, ki ért egyet velünk, vagy fogad el minket. Mindegy, mennyire esik szét a világ körülöttünk, mi Istent választjuk. Bízunk Benne, és hisszük, hogy ha ezt tesszük, nem fordul el tőlünk, „és így jó dolgunk lesz”.

Uram, add szívembe az istenfélelmet, hogy sose távolodjak el Tőled. Jézus nevében, Ámen.

Lynn Cowell: When fear Works for You
Encouragement for today, 2018.05.23.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/05/23/when-fear-works-for-you

2018. május 8., kedd

Amikor eljön Krisztus


Kocsiban ülsz, hazafelé tartasz. A focimeccsre gondolsz, amit meg fogsz nézni, vagy a vacsorára, amit főzni szeretnél, mikor egyszerre olyan hang üti meg a füledet, amilyet még soha nem hallottál. Valahonnan fentről hallatszik, és betölt mindent. Trombita? Kórus? Trombitakórus? Nem tudod, de meg akarod tudni. Lehúzódsz az útról, kiszállsz a kocsiból, és felnézel.
Közben észreveszed, hogy nem csak téged hajt a kíváncsiság. Parkoló lett az út széle. Nyitott ajtajú kocsik, az emberek mind felfelé néznek. A zöldségestől kiszaladtak a vásárlók. Az út túloldalán lévő pályán leállt a junior focimeccs, szülők és játékosok mind az eget kémlelik.
És amit látnak, amit látsz, senki nem látta azelőtt.
Mintha az ég csak egy függöny lenne, az atmoszféra széthúzódik. Ragyogó fény árad a földre. Nincsenek árnyékok. Egy sem. Ahonnan a fény indult, most kristályfolyó hömpölyög minden létező és milliónyi sosem látott színárnyalatban sziporkázva. A folyó felszínén angyalok végtelen serege siklik.
Hatalmas tömegben bukkannak elő a függöny nyílásában, míg betöltik az egész eget. Északon, délen, keleten, nyugaton. Ezernyi ezüst szárny lebeg azonos ritmusban, és a trombiták hangján túl a kerubok és szeráfok éneke hallatszik: „Szent, szent, szent!”
Az angyalokat huszonnégy ezüst szakállú öreg követi, és számtalan lélek, akik csatlakoznak az angyalok dicsőítő karához. Aztán hirtelen minden megáll, a trombiták elhallgatnak, csak a győztes három szó hallatszik: Szent. Szent. Szent. Minden szó után szünet, minden szó mélységes tisztelettel ejtve. Hallod, ahogy saját hangod csatlakozik a kórushoz. Nem tudod, miért mondod a szót, de tudod, hogy mondanod kell.
Hirtelen ez is megszűnik. Teljes a csend a mennyben. Az angyalok megfordulnak, te is megfordulsz, az egész világ odafordul – és ott van Jézus. Fényhullámokon át előtűnik Krisztus Király alakja. Egy hömpölygő felhőn álló magas ménen ül. Megszólal, és mindent körbevesz a kijelentés: „Én vagyok az Alfa és az Omega”.
Az angyalok fejet hajtanak. Az öregek leveszik koronájukat. És te látsz egy alakot, mely annyira magával ragad, hogy tudod, azonnal tudod: semmi más nem számít. Felejtsd el a kiárusításokat és az iskolai intőket. Az értekezleteket és a focimeccseket. Semminek sincs hírértéke. Semmi sem számít már, ami valaha fontos volt, mert eljött Krisztus.
2006. február 15. Max Lucado
Upwords with Max Lucado, 2018.05.06.

Lélekerősítő - Négy jótanács, hogyan imádkozz férjedért


Bruce Wilkinson

„Fölkelnek előtte fiai, és boldognak mondják, ura pedig így dicséri: Sok nő végez derék munkát, de te felülmúlod mindegyiket!” Péld 31,28-29


Küzdelmek, bukások, bűnök, árulások, fájdalmak, sebek, csalódások, összeomlás, vereség.
Ez mind együtt jár az élettel, de a házasság erőt ad nemcsak az elviselésükhöz, hanem Isten kegyelméből ahhoz is, hogy megtanuljuk legyőzni őket. Mi is megéltük mindezt a házasságunkban, s most mégis erősebbek vagyunk, mint valaha.
Az, hogy hogyan reagálunk az élet kihívásaira, mindig fontosabb maguknál az eseményeknél. A nehéz időszakok akadályok, amiket megenged Isten az életünkben, hogy megtanuljuk a mélyebb titkokat, amikkel túljuthatunk rajtuk, és megtapasztalhatjuk a győzelem túláradó örömét.
Mennyire igaz a mondás, hogy minden sikeres férfi mögött ott áll egy nagyszerű nő! Most, közel 50 év házasság után felkértek, osszam meg feleségem, Darlene titkát. Nem kifejezetten a tudását, hanem azt, amit rajtam és értem gyakorolt évtizedeken át.
Az, hogy kivé és milyenné válik a férjed, nagymértékben függ attól, mennyire segíted őt – erre figyelmeztet mai alapigénk. Azok a feleségek, akik ebben a szerepükben kivirágoznak, biztosan hallanak valami hasonlót férjüktől, gyermekeiktől: „Fölkelnek előtte fiai, és boldognak mondják, ura pedig így dicséri: Sok nő végez derék munkát, de te felülmúlod mindegyiket!” Péld 31,28-29.
Mik hát a titkok, amikkel Istenhez fordulhatsz férjedért? Következzék a négy kedvencünk:
1. titok: Kérd Istent, hogy segítse férjedet a munkájában.
Isten úgy huzalozta a férfiakat, hogy sikeresek akarjanak lenni abban, amit csinálnak. (Persze a nők is szeretnének sikeresek lenni, de a feleségek kivételes szerepe, hogy segíthetik férjüket!) Tudd meg férjedtől, mi az, amit most el akar érni, hova szeretne pillanatnyilag eljutni a munkájában, karrierjében. Általánosságot bárki imádkozhat, de csak a te szíved tudja, mi az, amitől táncolni és dalolni volna kedve.
2. titok: Kérd Istent, segítse férjedet megoldani a problémáit.
Ha úgy látod, most nincs megoldandó problémája a férjednek, várj holnapig, és lesz! Lehet az egy nehezen elviselhető főnök, lehet pénzhiány, kísértés a bűnre, vagy épp küzdelem a csüggedés ellen. Képzeld el, mit fog érezni férjed, ha megtudja, hogy annyira fontos neked, hogy te is nekiveted a vállad a teher elmozdításának.
3. titok: Kérd Istent, hogy alakítsa Krisztusarcúvá a férjed
Ez a leghathatósabb imádság. Zsörtölődés helyett, arra kéred Istent, tegye meg azt, amit leginkább szeretne: alakítsa férjedet Krisztushoz hasonlóvá jellemében, viselkedésében. Válassz ki egy jellemvonást (mint a türelem, szeretet, jóság), amiben tudod, hogy férjed javulni szeretne, és arra fókuszálj imádságodban.
4. titok: Kérd Istent, segítse férjedet közelebb kerülni Krisztushoz.
Ha ez bekövetkezik, Isten Lelke minden területen meg fogja erősíteni a férjedet. Kérd, hogy vezesse bűnbánatra őt, hogy megtapasztalhassa az Atya hihetetlen irgalmát, együttérzését, szeretetét.
Te egy drágakő vagy, kedvesem, aki olyan erővel rendelkezik, mely minden elképzelhető mértéknél jobban befolyásolni tudja férjedet. Igen, Isten figyelme rád szegeződik. És a szíve hozzád hajlik. Tapasztald meg, mennyire gondos Atya Ő, ha mindent elé viszel imádságban.