2018. március 27., kedd

Lélekerősítő - Napirendünk, ami sosem tölt el elégedettséggel


Lysa TerKeurst

„Tizenkettőt rendelt, akiket apostoloknak nevezett, hogy vele legyenek, s hogy elküldje őket hirdetni az igét. Hatalmat adott nekik, hogy kiűzhessék az ördögöket. Mk 3,14-15

Tudtam, hogy boldognak kellene éreznem magamat. Annyi mindent felsorolhatnék, amiért hálás lehetek. Mi hát ez a csalódottság-érzés, ami őszinte perceimben ott hullámzott a felszín alatt? Elcsendesedtem, és elszomorodtam.
Sokat dolgoztam, mindent Istenért, de igazában alig fordítottam időt arra, hogy Vele töltekezzem.
Talán te is átélted már azt, amiről beszélek.
Nyaktörő iramban igyekszünk elérni azt, amit ha lassítanánk, megkapnánk Istentől. Problémánk megoldását.
És a feladatok, amiket előkészített számunkra? Ezek pontosan ki vannak adagolva minden napra. Se több, se kevesebb az egynapi adagnál.
Nem kér mást, mint hogy naponta személyesen vegyük át tőle a feladatot, mielőtt munkálkodni kezdünk Érte. Ha így teszünk, ereje feltölt, jelenléte bátorságot ad. Erre a napi cserére van szükség, hogy szolgáló kötelességeink tiszta gyönyörűséggé váljanak.
Mennyire el tudjuk keseríteni, mikor úgy dolgozunk, mint akik nem hisznek az Ő képességeiben! Mondani mondjuk, hogy bízunk Benne, de aztán úgy tevékenykedünk, mintha minden rajtunk állna. Teljesen átadjuk magunkat az aktuális feladatoknak, s csak a kevéske maradék időben ismerjük el esetleg az Ő részét a teljesítményeinkben.
Képzeljünk magunk elé egy kislányt, aki kezében egy pohárral szalad, és útközben mind kilötyögteti a pohár tartalmát. Azt hiszi, ami fel fogja tölteni a poharát, valahol előtte van. Így hát nagy elhatározással még jobban igyekszik előre, szorongatva az üres poharat.
Olyan napirendet teljesít, amit Isten sosem állítana össze, és ami sosem fogja eltölteni elégedettséggel.
Megpillantja Istent, Felé nyújtja a poharat, elkap pár cseppet, de már fut is tovább, nem áll meg addig, hogy megtelhessen a pohár. Az ürességet nem lehet pár cseppel feltölteni.
A szomorú valóság az, hogy ami meg tudná tölteni a poharat, ami fel tudna tölteni minket, sosem a annak teljesítése, amit el akarunk érni.
Az a csillogó cél nem más, mint egy vákuum, ami kiszív belőlünk mindent, de sosem tud újratölteni.
Tudom, mert átéltem. Semmi sem olyan üres, mint ez az üresség. A kezünk tele van, de mi magunk csak kiüresedett burok vagyunk. Tudtam, hogy lassításra van szükségem, hogy ebből az ürességből kiszabaduljak.
Rá kell kapcsolódnom Arra, aki tudja, hogyan kell életet lehelni a kiaszott, puszta helyekre. Jézus nem vesz részt ebben a hajszában. Ő a lassú ritmusban van jelen, az ott tartózkodásban, az örvendezésben, a nála lakásban – olyan kifejezések ezek, amelyeket Ő használt a Vele való együttlétünkre.
Ami azt illeti, mikor Jézus kijelölte tanítványait, meghívásának két oldala volt, ahogy mai alapigénkben is olvashatjuk, a Márk 3,14-15-ben: „Tizenkettőt rendelt, akiket apostoloknak nevezett, hogy vele legyenek, s hogy elküldje őket hirdetni az igét. Hatalmat adott nekik, hogy kiűzhessék az ördögöket.”
Igen, hirdessék az igét, űzzék ki az ördögöket, de előbb arra hívta őket, hogy egyszerűen „vele legyenek”.
Akkor tudunk valóban teljesíteni, ha Vele vagyunk, mielőtt elindulnánk, hogy Őt szolgáljuk.
Azt akarja, hogy mielőtt kezünk nekilát elvégezni a mára adott feladatot, szívünkkel hangolódjunk Rá.
Ő mindazt nyújtja, amire aznap szükségünk van, hív, hogy vegyük át tőle imádságban, imádásban, Igéje igazságában. Szeretettel újratölti a poharunkat, ezt suttogva: „Ez nem egy futóverseny, ahol a gyorsaság számít. Nem kérek mást, csak maradj az úton, amit külön a te részedre jelöltem ki. Ne világi díj lebegjen a szemed előtt, hanem az, hogy velem maradj szeretetben.”
Ez a napirend mindig megelégedéssel fog eltölteni.

Uram, elhatároztam, hogy bármit teszek, meg fogok állni közben, csak hogy Veled lehessek. Add, hogy soha ne feledjem, mekkora ajándék a jelenlétedben töltött szent idő. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: An Agenda That Will Never Satisfy
Encouragement for today, 2018.03.27.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/03/27/an-agenda-that-will-never-satisfy

2018. március 23., péntek

Lélekerősítő - Adj neki új nevet


Nicki Koziarz

„Amikor már-már elszállt belőle a lélek, mert haldoklott, Benóninak nevezte el a fiát. Az apja viszont a Benjámin nevet adta neki.” Ter 35,18

Mi kéne ahhoz, hogy életed végén el tudd mondani: „Jól van az én lelkem”***?
Néhány hónapja életem egyik legnehezebb időszakát éltem át. Édesanyámnál agydaganatot állapítottak meg, és legfeljebb hat hónapot adtak neki az orvosok.
Nagyon váratlan volt, és nagyon fájdalmas időszak következett.
Igyekeztünk a lehető legjobban állni hozzá. Megünnepeltük az Anyák napját, egy évfordulót és néhány születésnapot, mialatt tudtuk, hogy ezek az utolsó ünneplések, ahol édesanyánk is körünkben van. Keserédes volt minden együttlét. Táncoltunk a hospice-szobában, nevettünk, sírtunk, filmeket néztünk együtt, élni próbáltunk, mialatt ő haldokolt.
Nagyon hálásak voltunk az együtt töltött időért, és mérhetetlenül fájt, hogy ő már nem kap több időt.
Aztán egy péntek reggel, kora hajnalban édesanyám átlibbent az örökkévalóságba. Ekkor gondoltam bele, mi kellene hozzá, hogy életem végén elmondhassam: „Jól van a lelkem”.
Mai alapigénkben egy történet végét olvashatjuk. Két nővér, Ráhel és Lea sokszor egymásnak feszülő élete szomorú véget ért. Ráhelről olvassuk, hogy „Amikor már-már elszállt belőle a lélek, mert haldoklott, Benóninak nevezte el a fiát. Az apja viszont Benjáminnak nevezte el” (Ter 35,18).
Váratlan haláleset.
Ráhel élete véget ér, mikor életet ad fiának. Utolsó szavaival nevet ad neki, Benóninak nevezi el, ami azt jelenti: „A szomorúság fia”. Ráhel lelke nem volt jól. A névválasztás megsejtet valamit a fájdalomból, amit érzett.
Férje, Jákób viszont (akinek neve később Izrael lett) úgy döntött, hogy újszülött gyermeküknek a Benjámin nevet adja. Ennek jelentése: „A fiú a jobb kezem felől”, ami egy nagyon kitüntetett hely. Az ő fia nem fog egész életében egy olyan nevet viselni, ami a szomorúságot jelképezi.
Az biztos, hogy az utolsó időszak édesanyámmal tele volt fájdalommal. A hat hónap mindegyik napján elbúcsúztam tőle, ahogy egyre távolodott. De mikor meghalt, küzdenem kellett lelkem jóllétével. Nem igazság, hogy ennyit kellett szenvednie. És nem igazság, hogy alig 37 évesen elveszítsem a földi életből édesanyámat, lányaim pedig az ő Mimijüket. És nem értettem, miért nem gyógyította meg őt Isten, akihez oly sokan imádkoztak a gyógyulásáért.
Lelkem nem jó állapotában is tudtam viszont, hogy új nevet, új címet kell adnom ennek az időszaknak. Máskülönben nem történik változás a bensőmben.
Arra gondoltam, mekkora kiváltság volt, hogy napról-napra együtt lehettem édesanyámmal, míg aztán átlépett az örökkévalóságba. Most, visszanézve, ahogy átnevezem ezt az időszakot, már ajándéknak mondom, igaz, fájdalomba csomagolt ajándéknak.
Nem tudom, miért engedi meg Isten, hogy bizonyos dolgok megtörténjenek. Biztosra veszem, hogy Jákob is küzdött ezzel a gondolattal, mialatt karjában pici fiával nézte, hogyan suhan át szeretett felesége az örökkévalóságba.
Valamikor mind átéljük, milyen a gyász hullámaiban gázolni. De tudom, hogy Istentől megkapjuk a szeretetet, amivel újraértékelhetjük fájdalmas időszakainkat.
Az Ő Fia, Jézus, a legjobb példa arra, hogyan veszi kézbe Isten a fájdalmat, és hoz ki belőle valami hatalmasat. Benjámin új nevének mintájára Jézus, egy fájdalmas időszak után, most ott ül Atyja jobbján (Ef 1,20-23).
Az Ő fájdalma keresztáldozata volt, mely mindent megváltoztatott a világon. Jézusnak köszönhetően mondhatjuk a legnehezebb helyzetekben is, hogy „Jól van a lelkem”.
Ez nem azt jelenti, hogy tökéletes nyugalomban vagy mosollyal az arcunkon éljük végig a tragédiákat. Viszont bízunk annyira Istenben, hogy tudjuk, Ő át tudja címkézni a legnehezebb helyzeteket is, és örökkévaló értéket kapcsolhat hozzájuk.
Ma is előfordul, hogy mikor valami történik velem, első gondolatom, hogy elmesélem édesanyámnak, vagy meglátok, átélek valamit, ami rá emlékeztet, és ilyenkor újra összeszorítja a szívemet a gyász. De tudom, átadtam Istennek a fájdalmamat, és Ő folytatja szenvedésem átírását egy új történetté.

Uram, köszönöm, hogy ahogy Te látod, minden nehéz helyzetben ott van a lehetőség, hogy új címet kapva új történet alakuljon belőle. Segíts, kérlek, hogy a Te látószögedből szemléljük a történéseket. Jézus nevében, Ámen.

Nicki Koziarz: Give It A New Name
Encouragement for today, 2018. 03.22.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/03/22/give-it-a-new-name

***It is well with my soul egy angol keresztény ének címe, mely 1876-ban jelent meg először nyomtatásban. Szerzője Horatio Spafford, himnuszköltő, aki azután írta a dalt, hogy pár éven belül elvesztette egyik gyermekét és teljes vagyonát, majd négy kislánya, akik édesanyjukkal utaztak, odaveszett egy hajószerencsétlenségben. Egy hajón fogalmazta az ének szövegét, úton gyászoló felesége felé, aki a családból egyedül élte túl a tragédiát.
Másolás, címsorba való beillesztés után meghallgathatjuk ezeken a linkeken:
https://www.youtube.com/watch?v=AHe_qmo3gX4
vagy a capella:
https://www.youtube.com/watch?v=FexGqNDBK3g

2018. március 19., hétfő

Lélekerősítő - Nyugalomra lelni


Kristen Kill

„Az Úr szavára lettek az egek, s szája leheletére az ég seregei.” Zsolt 33,6

Örökzöldek szegélyezik az utat, hegycsúcsok jelennek meg, majd tűnnek el, ahogy a szerpentin nagyot kanyarodik, majd visszafordul, állhatatosan emelkedve minden kanyarulattal. Meg sem tudom számolni, hányszor autóztam már ezen a kétsávos úton, mely Seattle városi világától kanyarog felfelé Kelet-Washington csendes kertjei, tanyái felé. Azért építették az utat, kifeszítve a világ többi része fölé, hogy összekösse keletet nyugattal.
Mikor hull a hó, az eget szürke-rózsaszín sávok díszítik. A holdfény szétszóródik, s a felhők játékával karöltve táncot jár a dombokon.
Itt találkoztam először, még gyermekként, a titkos csillagokkal – azokkal, amelyeket elrejt a városok fénye, s hogy megpillantsd őket, fel kell jutnod a fényköd fölé. Sötétedés után szüleink felállították a ragyogó piros teleszkópot az udvaron. Engem és a húgomat takarókba burkolva kivezettek a tiszta égbolt alá, ahol a teleszkóp lencséjén át még fényesebben ragyogott a sziporkázó csillagözön. Minden héten jártunk templomba, és szüleink naponta beszéltek nekünk Krisztus szeretetéről, de valójában ezek a csillagfényes éjszakák ragadták meg és irányították képzeletemet Isten felé.
Egy ideig egyenesen asztronauta akartam lenni. Negyedikes koromban részt vettem egy űrtáborban, mert arról álmodoztam, hogy a világegyetemben fogok bolyongani. Ma már azt halljuk a tudósoktól, hogy hallható az űrbeli rádióhullámok hangja. Valóban hallják. Olyasmi ez a hang, mint a régi tévék zaja volt, ha elment az adás, és szürkén bolhás lett a kép. Homályosan, de szól a hang.
A helyi planetáriumban azt tanultam, hogy a csillagok tágulását hang előzi meg. Mielőtt az univerzum ki- és tovaterjed, zaj hallatszik – illetve szerintem egy Hang szól. Létező hang. És most már hallják is.
„Az Úr szavára lettek az egek, s szája leheletére az ég seregei” (Zsolt 33,6).
Az univerzum állandó mozgásban van. Isten hangja sosem hallgat el. Velünk van.
Olyan erős hangon, amit ma már felfog az emberi technológia, most is parancsol a csillagoknak, hogy perdüljenek táncra és énekeljenek.
Ha úgy döntök, hogy csendben maradok és figyelek, elképzelem Istent, aki mindent egyben tart. Aki engem is egyben tart. Akkor is, ha úgy érzem, minden szétesett bennem és körülöttem.
Az Ő hangja és lélegzete teremtette a hatalmas csodát, amit az ablakomból látok. Az ezüst csillagok fénye szikrázik a havon, a csillagoké, amelyek parancsot kaptak az örök mozgásra egy Hangtól, melynek hatására tovább tágul a világegyetem.
A csillagok zenéje a szívembe ültetett Szó. A nyugalom perceiben Isten dala, mely maga a szépség és teljesség, gyógyít és életre kelt. Késszé formáz.
Ha közel húzódom a mindenség Teremtőjéhez a csendben, nyugodtan, csodálkozva, később vissza tudok úgy térni a nyüzsgő világba, hogy szívem békés egyensúlyban marad. Isten békéje valójában azt jelenti, hogy Ő nyugalmat ad – nem a vihar helyett, hanem annak kellős közepén.

Uram, köszönöm, hogy mindent egyben tartasz, békét és nyugalmat adsz életem viharaiban. Segíts odafigyelni, hogy Benned találjak nyugalomra. Jézus nevében, Ámen.

Kirsten Kill: Nyugalomra lelni
Encouragement for today, 2018.02.28.
www.proverbs31.org

2018. március 13., kedd

Lélekerősítő - Isten jóra fordítja azt, ami elveszett vagy tönkrement


Tracie Miles

„Az Úr jóra fordította Jób sorsát,(…), és amije csak volt Jóbnak, azt megkétszerezte.” Jób 42,10


Igen rövid idő alatt, tőlem független okokból, az életünk drámai fordulatot vett.
Ennek eredményeként az anyagi biztonság és lendület, amelyben három gyermekem és magam is éltünk, hirtelen átadta helyét a bizonytalanságnak, ahol már azt sem láttam előre, miből fogom fenntartani magunkat. Az állandó félelem, hogy hogyan fogok gondoskodni családomról, a rettegés és kétségbeesés hálójába kergetett.
De egy éjjel álmodtam valamit, és ettől minden megváltozott.
Álmomban összeomlottam. Hangosan sírtam, könny folyt az arcomon, a szememet dörzsöltem. Elkeseredett voltam, és kimerült. Ébrenléti érzelmeim beszivárogtak alvó tudatomba. És akkor észrevettem, hogy valaki lassan belép a szobába. De nem ijedtem meg, teljesen nyugodt voltam.
Félelem helyett valami különös nyugalom és békesség lett úrrá rajtam. Lelkem azonnal tudta, hogy Jézus az. Lágyan, kedvesen szólt hozzám, mély, mégis gyengéd, szeretetteljes hangon: „Miért csak most szólsz? Én mindent helyre fogok állítani, ami elveszett és tönkrement.”
A hang magamhoz térített, és hirtelen felébredtem, annak biztos tudatában, hogy isteni találkozásom volt mennyei Atyámmal. Szavai egyre visszhangzottak az agyamban: „Én mindent helyre fogok állítani, ami elveszett és tönkrement.” Régóta vágytam ezekre a szavakra. A szavakra, melyek bizonyították, hogy Ő lát engem, és vigyáz rám. A szavakra, melyek reményt és bizonyosságot adtak arról, hogy nemcsak hatalma van arra, hogy helyreállítson mindent az életemben, de terve is van hozzá.
De mi a helyzet Jézus kérdésével: „Miért csak most szólsz?”
Zavarba jöttem tőle, mert én őszintén hittem, hogy már előbb is szóltam. Milliószor, billiószor. Amit viszont nem vittem eddig Elé, az a megadás volt és a bizalom. Ahelyett, hogy átadtam volna Neki a gondjaimat, egyszerűen csak állandóan emlegettem őket, és közben továbbra is mindent magam igyekeztem megoldani.
Nem a csodás gondoskodásban bíztam, hanem azon aggódtam, vajon közbelép-e Isten. A számtalan csapás alatt megrogytam, és elvesztettem a reményt – hasonlóan a bibliai Jóbhoz, akit hatalmas veszteség és balsors sújtott.
Jób egyetlen nap alatt elveszítette tíz gyermekét és teljes vagyonát. Nem sokkal később szörnyű bőrbetegség lepte el a testét. (A teljes történetet Jób könyve 1-2. fejezetében olvashatod.)
Jób nem értette, miért kell ennyit szenvednie. Ezért az egész könyvben azt látjuk, hogy bánatáról, bosszúságáról, fájdalmairól és szenvedéséről panaszkodik Istennek. Türelmetlenségének is hangot ad, hogy mennyi időbe telik még Istennek, hogy segítsen rajta.
Mindeközben viszont, emberi érzései ellenére, Jób egy percig sem kételkedik abban, hogy teljes önátadásra és bizalomra van szükség a változáshoz. Ki is tudja mondani a Jób 1,21-ben: „Az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve!” Szenvedése közben is bízott Isten akaratában, és dicsőítette Őt. Ennek eredményeként nem csak a hite, de az élete is virágba borult.
A Jób 42-ben olvashatjuk, hogyan áldotta meg Isten Jóbot hűségért. Mai alapigénk is innen való: „Az Úr jóra fordította Jób sorsát,(…), és amije csak volt Jóbnak, azt megkétszerezte” (Jób 42,10).
Isten kétszer annyit adott Jóbnak, mint amennyit elveszített, házastársat és sok új kapcsolatot szerzett neki, újra megtelt a háza gyermekekkel, és boldog élettel ajándékozta meg késő öreg koráig.
Akár a szívünk, akár az anyagi helyzetünk, a kapcsolataink vagy az életünk az, ami megújulásra szorul, Istennek megvan a gyógyító, jóra fordító terve. Bár nem ismerhetem Isten pontos tervét a jövőmre vonatkozóan, azt tudom, hogy Ő jó, és biztos vagyok benne, hogy szívem meggyógyítása és életem újraépítése rajta van szent tennivalói listáján.
A teljes önátadás és hűség mindig megnyitja az újjáépítés megkezdésének kapuját Isten számára.

Drága Jézus! Te ismered legmélyebb aggodalmaimat és fájdalmaimat, és minden területet az életemben, ami gyógyulásért és újjáépítésért sóvárog. Ma mindezt teljesen átadom neked, és kérlek, segíts, hogy örömteli és reménykedő hittel várjam intézkedéseidet. Ígérem, hogy mától fogva bízni fogok Benned, módszereidben, terveidben és időzítésedben. Jézus nevében, Ámen.

Tracie Miles: God Can Restore What’s Been Lost and Broken
Encouragement for today, 2018.03.13.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/03/13/god-can-restore-whats-been-lost-and-broken

2018. március 5., hétfő

Lélekerősítő - Hogyan kell jól várakozni


Chrystal Evans Hurst

„Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.” Fil 4,6

Beteg nagybátyámhoz utaztam. Miután megtudtuk, hogy az orvosok szerint nem jók a kilátásai, sokan elindultak a családból, hogy meglátogassák, és egy kicsit vele legyenek.
Én az utolsó pillanatban határoztam el, hogy utazom. Kapkodva összecsomagoltam. Kiszáguldtam a repülőtérre. Még elkaptam a járatot. Mikor leültem a helyemre, végre lecsillapodtam, boldogan, hogy ilyen rövid idő alatt mindent el tudtam intézni az induláshoz.
A városba érve fogtam egy taxit. Hosszú út állt előttem, ki akartam használni, és be akartam fizetni néhány számlát online. Benyúltam a táskámba az irattárcámért, és rádöbbentem, hogy nincs benne.
Persze bepánikoltam. Mindent átkutattam a táskában, áttapogattam az összes zsebét, de hiába. Semmi.
Elkezdtem telefonálni. Felhívtam minden lehetséges helyet, a talált tárgyak osztályát a kiinduló és az érkezési pontokon, felhívtam az üzletet, ahol rágógumit vásároltam az útra – sehol nem volt a tárca. Végül kitöltöttem és elküldtem a nyomtatványt, amit olyankor szokás, ha elveszítünk valamit az úton. Aztán csak vártam, és imádkoztam.
Erős késztetést éreztem, hogy tovább kutassak az elveszett tárca után, menjek vissza, és személyesen jelentkezzem a lehetséges helyeken. De arra is vágytam, hogy nagybátyám szemébe nézzek, hogy egészen jelen legyek nála, és élvezzem az együttlétet a ritkán látott családtagokkal. Igyekeztem legyőzni a nagyon is indokolt aggódást elveszett tárcám miatt, mely tele volt fontos személyi iratokkal, hogy arra összpontosíthassak, ami most fontosabb volt.
Imádkoztam. Megtettem mindent, ami emberileg lehetséges, hogy előkerüljön a tárca, és nem akartam elszalasztani az alkalmat, hogy teljesen átéljem az értékes perceket azokkal, akiket szeretek. A hiányzó irattárcáért semmit sem tehettem, csak várakoztam.
Választhattam: aggódva várakozom, vagy jól, annak tudatában, hogy mindent megtettem, és bízom benne, hogy Isten hozzáteszi a magáét.
Aggódás az, ha hagyjuk, hogy gondolataink a lehetséges vagy valóságos nehézségekkel vagy bajokkal foglalkozzanak. Lehet jogos az aggodalom, vagy a szorongás érzése, az viszont tőlünk függ, hogy beleragadunk, vagy nem.
A Fil 4, 6-ban olvassuk: „Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.”
A Biblia nem csak azt kéri, hogy „semmi felől ne aggódjunk”, hanem rámutat, hogy mit tehetünk helyette. Valamit, ami lefoglalja gondolatainkat és érzelmeinket, még ha a kezünk tehetetlen is.
A javaslat? Imádkozzunk.
A jó várakozáshoz hozzátartozik a nyugton maradás fegyelme, „hogy megállhassatok” (Ef 6,13), és az, hogy gondjainkat tárjuk az Atya elé. Ez „szüntelen imádkozást” (1Tessz 5,17) jelent – mindannyiszor, mikor az aggódásból át kell váltani a nyugalom szent tevékenységébe.
Hogy nehéz volt-e nyugodtan várakozni? Igen. De valahányszor éreztem, hogy tudatom felszínén megjelenik a kérdés, hogy vajon előkerül-e az irattárcám, imádkozni kezdtem. Tudatosítottam magamban, hogy mindaz pótolható, ami az irattárcában volt, az idő viszont, amit az aggódásra vesztegetek, nem.
Hogy előkerült-e a tárcám? Igen. Néhány nappal később elküldték, semmi sem hiányzott belőle, és nem nyúltak semmihez. De ami sokkal fontosabb, döntésemmel biztosítottam, hogy még valamit ne veszítsek el: a békémet, és a családdal töltött értékes időt.
Ha hasonló döntés elé kerülünk, válasszuk a jó várakozást. Bárhogy lép is Isten válaszul imáinkra, a kimenetelt mindig rábízhatjuk.

Istenem, segíts, hogy tudjak helyesen várakozni. Add, hogy mindig tudjam, mit tegyek, és mikor tegyem. Aztán segíts, hogy a szent nyugalmat válasszam akkor is, ha inkább nyüzsögni vagy aggódni szeretnék. Adj békét, Uram, és taníts meg bízni Benned, mialatt várom, hogy válaszolj imáimra. Jézus nevében, Ámen.

Chrystal Evans Hurst: How to Wait Well
Encouragement for today, 2018. március 2.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/03/02/how-to-wait-well