2014. február 28., péntek

Lélekerősítő levelek 144

Bírom egyedül
Lynn Cowell

„Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Mert ha elesnek, az egyik ember fölemeli a társát. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki. Éppígy, ha ketten fekszenek egymás mellett, megmelegszenek; de aki egyedül van, hogyan melegedhetne meg? Ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellent. A hármas fonál nem szakad el egyhamar.” Préd 4,9-12

Egy érzelmileg kimerítő hét elérte a csúcspontját. Próbáltam elterelni a figyelmemet, kitisztítani az agyamat, de a szorongató gondolatok nem tágítottak. Legszívesebben összegömbölyödtem volna a ház legvédettebb sarkában. A szorongás le fog győzni.
Férjem megérezte szememben a fájdalmat. Jóbarátként kérdezett rá: „Történt valami?”
Uralkodni akartam magamon, bírni fogom egyedül. „Jól vagyok”, csúszott ki a számon a hazugság.
Egy idő múlva újra megkérdezte: „Látom, hogy bánt valami. Mi baj?” Elhatározásom, hogy egyedül cipelem a terhet, elolvadt, és szipogva mondtam: „Nem bírok szabadulni az aggódástól.” Greg figyelmesen hallgatta, ahogy elsoroltam a bennem kavargó gondolatokat. Miután elé tártam a szívemet, elmesélt egy történetet a Bibliából, ami hálával és bizalommal töltött el, és segített felülemelkedni a szorongáson.
Olyan jó, hogy az Úr tartogat a Bibliában történeteket olyanokról, akik el voltak keseredve. Greg Illés történetét idézte fel nekem. Akárcsak Illés, én is hajlamos vagyok egyedül félrevonulni, ha valami bajom van.
Az 1Kir 19,3 szerint Illés hiába tapasztalta meg Isten csodatevő erejét, egy fenyegetés hatására nagyon megrémült. Megtudta, hogy Jezábel királynő meg akarja öletni, és úgy döntött, menekülnie kell. Az 1 Kir 19,3-4 bepillantást enged a gondolataiba: „Illés megijedt, elindult és elment, hogy mentse az életét, és elérkezett a júdai Beérsebába. Legényét ott hagyta, ő pedig elment a pusztába egynapi járóföldre. Odaérve egy rekettyebokorhoz, leült alá, meghalni kívánt, és ezt mondta: Elég most már, URam! Vedd el életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél!
Egyáltalán nem ítélem el Illést azért, hogy megfutamodott. Néha én is ezt tenném. A szociális médiához vagy egy csokis finomsághoz menekülök, mikor a kiborulás szélén állok, ott keresek pillanatnyi enyhülést.
Amiben Illés tévedett, és én is azon a bizonyos napon, az volt, hogy egyedül akart maradni.
Illésnek volt egy szolgája, aki vele utazott, de hátrahagyta őt, mikor menekülni próbált. Egyedül folytatta útját a pusztába, és ettől érzelmileg még mélyebbre süllyedt. Mindketten meg kellene szívlelnünk a Prédikátor bölcsességét: „Jobban boldogul kettő, mint egy… Mert ha elesnek, az egyik ember fölemeli a társát.
Ha megosztjuk egy arra alkalmas barátunkkal a gondjainkat, segíthet például azzal, hogy észrevesz olyasmit, amit mi nem láttunk meg. Az ő más nézőpontjából rámutathat olyan igazságokra, amikbe kapaszkodhatunk, amik reményt és hitet adnak, és kirántanak a kétségbeesésből.
Ha a Szentlélek erejét és jelenlétét hozzáadod a barátságotokhoz, a kapcsolat már „hármas fonattá” válik, mely a Préd 4,12 szerint „nem szakad el egyhamar”. Fájdalmunk, ha megosztjuk, békességgé oldódhat. A szorongás helyét átveheti a bizalom, az erő.
Azon a kimerítő héten a férjemmel osztottam meg a gondjaimat. Ő Istennek hála az Íráshoz fordította tekintetemet, ahol reményt és biztatást találtam aggódó lelkemnek. Hordasz valamilyen terhet, ami könnyebb lenne, ha megosztanád? Merj elindulni, keress valakit, aki segít cipelni vagy megoldani a gondodat.

Jézusom, köszönöm az ajándékot, amit kapcsolataimban adsz. Adj bölcsességet, hogy tudjam, mikor és kivel oszthatom meg személyes problémáimat. Erősíts meg minket, hogy egymást erősíthessük. Ámen.

Lynn Cowell: Going Solo
Encouragement for today, 2013.10.02.
www.proverbs31.org


A belső vádló hang
Melissa Taylor

„Nincs semmi elmarasztaló ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban élnek.” Róm 8,1

Szoktad hallani a belső vádló hangot? Ilyesmiket suttog: nem az vagy, akinek lenned kellene… a múltad meghatároz… nem tudsz megváltozni…
Sajnos, én hallom a hangot. Egyik gyengeségem az önmarcangolás. Ha hagyom, minden önbizalmamat elveszi nőként, feleségként, anyaként.
Szerencsére Isten igazságaival épp olyan ismerős vagyok, mint a Sátán hazugságaival. Szívem meghallja Jézus gyengéd emlékeztető jelzéseit, amik szeretetére, jóságára utalnak, mint alapigénk is: „Nincs semmi elmarasztaló ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban élnek.” Róm 8,1.
De hiába tudom ezt a rólam is szóló isteni igazságot, meg kellett tanulnom, hogy rajtam áll, hogyan viszonyulok hozzá. Ha figyelmemet nem rögzítem az Ő hangjára, elmémet az Ő gondolataira, meg tudok feledkezni Isten ígéreteiről. A vádaskodó gondolatok visszatérnek, és Krisztusban megszerzett önbizalmamat szertefoszlatják.
Egyik reggel is az önváddal küszködtem, mikor a következő mondatot olvastam a reggeli elmélkedésben: „Ne hallgass a vádló szavakra, mert nem tőlem /Istentől/ származnak.”
Kinyitottam a naplómat, és papírra vetettem szívem válaszát:
„Szia, Uram, el kell mondanom Neked, hogy gyakran okozok csalódást magamnak döntéseimmel, viselkedésemmel, és ilyenkor mindennek elhordom magam. De nemcsak saját gondolataim negatívak. Szíven ütött valakinek a megjegyzése, és elrabolta önbizalmamat. Ahelyett, hogy értékesnek hinném magam, úgy érzem, nem vagyok való semmire. Meghallottam biztatásodat, hogy ne hallgassak a vádló szavakra. Köszönöm, Uram, hogy megint a legjobb pillanatban szóltál hozzám.”
Továbbolvastam az elmélkedést: „Tarts szünetet mindig, mielőtt reagálnál emberekre, helyzetekre, adj alkalmat Lelkemnek, hogy működjék általad. A hirtelen szavak és tettek nem hagynak teret nekem.”
Folytattam levelezésemet Istennel:
„Uram, bántó szavakkal vágtam vissza. Köszönöm, hogy figyelmeztetsz, tartsak szünetet, mielőtt válaszolnék. Bízhatom benne, hogy mindig szólsz, ha valamilyen intésedről megfeledkezem.”
Ha nekünk kéne megvédenünk magunkat a belső vádló hangtól vagy mások ítélkezésétől, mindig veszítenénk. Szerencsére mellettünk áll a Legnagyobb Védelmező és az Ő Igéje. Szavai újraépítik az önbizalmat, amit a vádló szavak lebontottak.
Nincs más dolgunk, csak ismerjük meg Isten ígéreteit, higgyük el és alkalmazzuk őket! A legkiválóbb módja a vádló szavak elleni védekezésnek, ha állandóan át vagyunk itatva Isten Igéjétől, és hagyunk időt, hogy figyelhessünk a Szentlélek indítására. Felülírhatjuk a vádaskodásokat elmélkedő olvasmányokkal, vagy ha célzottam a problémánkat taglaló jó könyveket böngészünk, ha beiratkozunk egy bibliatanfolyamra. Ezek mind segítenek visszaállítani önbizalmunkat Krisztusban.
Amikor ma Istennel töltünk egy kis időt, kérjük, mindig emlékeztessen jelenlétére, arra, hogy szeret minket, és szavai igazak: „Nincs semmi elmarasztaló ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban élnek.” Ez ránk is vonatkozik, rád és rám!

Uram, ha elfelejteném, emlékeztess, kérlek, hogy a kereszt által, és mert Megváltóm vagy, nincs ítélet ellenem. Segíts, hogy szememet, gondolataimat Rajtad tartsam. És fogadjam el igaznak Igédet, hogy önbizalmam szilárdan álljon Benned. Jézus nevében, Ámen.

Melissa Taylor: Voices of Accusation
Encouragement for today, 2013.10.01.
www.proverbs31.org


Mikor elkóborolsz
Suzie Eller

Vagy ha egy asszonynak van tíz drachmája, és egyet elveszít, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálja, összehívja barátnőit meg a szomszédasszonyokat: Örüljetek ti is - mondja -, mert megtaláltam elveszett drachmámat! - Mondom nektek, az Isten angyalai is éppígy örülnek majd egy megtérő bűnösnek.” Lk 15,8-10

Fuldokoltam a tengerben, amit három aprócska gyermek gondozása jelent. Komoly kihívást jelentett minden alkalom, amikor el kellett mennünk otthonról. Egyik nap is összeszedtem a bátorságomat, és elindultunk az áruházba ajándékokat vásárolni karácsonyra. Mikor a pénztárhoz értünk, kértem a gyerekeket, hogy kapaszkodjanak anya nadrágjába, amíg fizetek. Kicsi öklük nyomása jelezte, hogy ott vannak mellettem. A fizetés végeztével megfordultam, s akkor vettem észre, hogy a kétéves Ryan nincs sehol. A három gyengéd nyomás a lábamon abból adódott, hogy egyik gyermekem két kézzel kapaszkodott, a másik eggyel, miközben öccsük szó nélkül elszelelt.
Gyorsan felkaptam a gyerekeket, és beleraktam őket a hatalmas bevásárlókocsiba, a csomagot a kocsi alatti rácsra gyömöszöltem, és nekiindultam megkeresni elkóborolt kétéves gyermekemet, kétségbeesetten kiáltozva a nevét és kérdezgetve az embereket.
„Nem látta a kisfiamat? Kétéves. Barna haja van, a korához képest elég magas. Nem látta valaki?”
Egy idősebb hölgy jött oda végül: „Kedvesem, én láttam egy barnahajú kisgyereket az előbb, egy jókora dobozzal a karjában ment ki azon az ajtón.”
Pár másodperc múlva megpillantottam, tipikus kétéves járásával cipelt egy hatalmas cipősdobozt. Kicsi fiam nem csak elszökött, de még egy óriás férficipőt is elemelt a polcról.
Felkaptam a kis áruházi tolvajt, és magamhoz szorítottam.
Valami magára vonta a figyelmét, és elcsatangolt. Nem akartam belegondolni, mi történhetett volna vele, ha nem találom meg. Annyira szeretem, hogy a világ végéig eltoltam volna azt a bevásárlókocsit a nevét kiabálva, míg biztonságban a karjaimban nem tudhatom.
K.W. Osbeck írja a Káprázatos kegyelem című könyvében: „Ha valamit megtanulhatunk az Újszövetségből, az mindenekelőtt Isten szeretete, amivel az elveszett embereket keresi. Kereszténnyé válni a szó igazi értelmében azt jelenti, hogy Isten útjába helyezkedünk, hogy megtaláljon – már nem futunk kereső szeretete elől.”
Talán te is elkóboroltál Istentől. Egyik kaland követte a másikat, észre se vetted, s ott találod magad a tömegben, talán már túlságosan messze Tőle - gondolod.
Nem, sosem lehetsz túl messze.
Állj meg. Ott, ahol vagy. És hagyd, hogy ölbe kapjon.
A csomagot, amit cipelsz – zavaró érzelmeidet, tévedéseidet, olyan lépéseidet, amiket bárcsak meg se tettél volna – add át Neki. Miközben hazavezet téged, ezeket mind helyre rakja oda, ahova valók.

Uram, szeretnék az öledbe mászni. Vedd át tőlem összegyűjtött tévedéseim, bukásaim csomagját. Örülök, hogy ma végre megtaláltál. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: For When You’re Lost
Encouragement for today, 2013.10.04.
www.proverbs31.org


Mit tehet az, aki nem adja fel
Nicki Koziarz

„Bármit tesztek, tegyétek szívből, mintha az Úrnak és nem embereknek tennétek.”
Kol 3,23

Évekig álmodoztam arról, hogy írok egy könyvet. Nem azért, hogy lássam a nevemet a borítón, vagy hogy pénzt keressek vele. Inkább, mert szeretném, ha másoknak is megmutathatnám Isten hűségét. Általában érezni szoktam a késztetést, hogy folytassam, de van úgy, hogy igencsak nehezemre esik tartani a lendületet.
Visszavet egy újabb elutasító válasz. Nem tudok szabadulni egy bántó megjegyzéstől a blogomon. A kudarc visszavonulásra késztet.
Pedig hiszem, hogy ez Isten hívása. Szavakat bízott rám, hogy könyvet írjak másoknak az Ő jóságáról. Ezért hát félretolom a visszatartó erőket. A Kol 3,23 biztatására hűségesen nekifeszülök a folytatásnak. „Bármit tesztek, tegyétek szívből, mintha az Úrnak és nem embereknek tennétek.”
Ismered ezt az állapotot? Amikor a hivatásodért megtett minden lépéssel nekiütközöl valaminek, ami három lépésre visszavet. Engedd meg, hogy biztassalak, én, aki ugyanezt az utat jártam, járom: tarts ki!
Leírok neked öt szokást, ami tapasztalatom szerint jellemző arra, aki nem adja fel.
1. Reggel felkel, és hűségesen elvégzi napi feladatait, függetlenül attól, hogyan érzi magát.
Szilárdan kitart a napi feladatokban. Bár jól esne kiszállni, nem akar megbízhatatlanná válni Isten és mások szemében. Szívében megértette, hogy hűnek kell maradnia a kis dolgokban, hogy nagyobbakat is rábízhassanak. „Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű.” (Lk 16,10.)
2. Nagyra tartja Isten Igéjét
Úgy nyitja ki Isten Igéjét, hogy hiszi, személyes üzenetet kap belőle a mai napra. Prédikációkat, tanításokat hallgat. Nem az az első gondolata, hogy ezt most melyik barátnőjének kellene hallania, hanem hogy mit tanulhat ő maga a hallottakból. „Minden Írást Isten sugalmazott, és jól használható a tanításra, az érvelésre, a feddésre, s az igaz életre való nevelésre, hogy az Isten embere tökéletes legyen és minden jóra kész legyen.” (2Tim 3,16.)
3. Jobban vágyik a megtisztító kegyelemre, mint a megszabadulás ajándékára.
Mikor nehézséggel szembesül, nem igyekszik mindenáron szabadulni. Inkább vágyik a megtisztító kegyelemre, mint a megszabadulásra, mert hiszi, hogy Isten ezt az időszakot a növekedésére szánja. Elfogadja az Isten útján járó emberek szemléletét, tanácsát a nehéz időszakokra. És azt a folyamatot is, amikor az elkövetett hibák által jobbá válhat. „Hallgass a jó tanácsra és fogadd el az intést, hogy a végén mégis bölcs lehessél!” (Péld 19,20.)
4. Örömöt fektet a világba
Ellene fordulhatnak a dolgok, ő mégsem akar visszavágni. Igyekszik jólelkű és derűs maradni, örömöt fektet be másokba. Ennek eredményeként, mikor a sötétség felhői gyülekeznek fölé, könnyen elkergetheti őket a visszakapott örömkamattal. „A vidám szív a legjobb orvosság.” (Péld 17,22a.)
5. Lelkében töretlen kitartás van
Előfordul néha (vagy sokszor), hogy meggörnyed a súly alatt, mégsem hagyja, hogy a nehézségek eltántorítsák az útról, melyet Isten kijelölt számára. A visszautasítások közben is igyekszik erősen állni a következő vers talapzatán: „Tiszta szívet teremts bennem, ó Isten, az erős lelket újítsd meg bennem.”(Zsolt 51,12.)

Nem mondhatom, hogy mindez nálam olajozottan működik, de dolgozom rajta. És minden nap észlelek egy kis fejlődést valamiben – kitartásban, reménységben, a kéziratomban.
Veled mi a helyzet? Mire hívott Isten? Milyen időszakot élsz meg? Próbálj ma alkalmazni egyet a fenti szokások közül, és add át az Úrnak igyekezetedet.

Uram, köszönöm, hogy célt, hitet és kitartást adtál. Segíts, hogy folytassam a munkát, amit rám bíztál. Ámen.

Nicki Koziarz: Habits of a Woman Who Doesn’t Give Up
Encouragement for today, 2013.10.07.
www.proverbs31.org


Uram, szükségem van a segítségedre
Renee Swope

„Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, segítségért kiáltottam Istenemhez.” Zsolt 18,7

Egy esti kemény „beszélgetés” végén kijelentette a férjem, hogy tehet bármit, próbálkozhat bárhogyan, nekem az sosem elég. Igaza volt. Férjként és apaként is találtam benne hibát eleget.
De mikor úgy fogalmazott, hogy képtelenség a kedvemre tenni, ez már több volt, mint amit robbanásra kész indulataim elviseltek. Felkaptam a kabátomat, és kiviharzottam az ajtón. Forró könnyek csorogtak az arcomon, ahogy újrajátszottam az előbbi jelenetet.
Elhatároztam, hogy pontosan meg fogom fogalmazni, mi a probléma a férjemmel, és megkérem Jézust, segítsen megváltoztatni. Imádkozásnak hittem, ahogy kezdtem felsorolni kifogásaimat ellene. Aztán egyszerre csak meghallottam önmagam: ronda, mérges önmagam. Ekkor döbbentem rá, hogy nekem van szükségem segítségre. Isten segítségére, hogy megmutassa, hogyan jutottunk idáig – hét év boldog házasság után.
Már nem csak sírtam, hanem Istenhez kiáltottam segítségért.
Dávid király nagy volt ebben. Ő mindig Istenhez kiáltott, ha valami nyugtalanította. Egyik biblikus megjegyzi, hogy „a ’nyomorúságomban’ kifejezés valószínűleg nem egy adott problémára utal, hanem Dávid király általános állapotát jellemzi, minden olyan helyzetet, amikor bajban vagy veszedelemben volt, és amikor bevett szokása szerint az Úrhoz kiáltott, aki mindig kész volt segíteni rajta.”
Akkor este, mikor végre abbahagytam a beszédet, és figyelni kezdtem, éreztem, hogy Isten rámutat, mindazért a férjemben keresem a hibát, amiért apám nem bizonyult jó apának számomra és jó férjnek édesanyám számára. Összetört szívvel egy széthullott családban töltöttem gyermekkoromat, és ez rendkívül sérülékennyé, csalódásokra fogékonnyá tett. Mindeddig ugyanakkor nem gyászoltam el semmivé foszlott álmaimat.
Beteljesületlen reményeim keserű elvárásokká lettek. Irányító és kritikus voltam, azt hittem, ha olyan férjjé és apává tehetem a férjemet, amilyenné szeretném, akkor ezzel széttört álmaim cserepeit újra összerakhatom. De ez tévedés. Ne a férjemtől várjam, hogy kárpótoljon az elszenvedett veszteségért, hanem kiáltsak Istenhez nyomorúságomban, és kérjek Tőle segítséget.
Te is hurcolsz sebeket, amik fogva tartanak? Elvárásokat, amiket ember nem teljesíthet? Segítségre van szükséged? Nekem tudom, hogy igen. És tudom, hogy Isten ott van, és várja, hogy Hozzá kiáltsunk.
Ahogy elkezdtem feldolgozni gyermekkorom történéseit és ezek hatását a házasságomra, megtanultam, hogy a gyógyuláshoz vezető utam minden egyes lépésnél Istenhez forduljak segítségért. Idő kellett hozzá, sok-sok ima és nagy bátorság, de Isten mindig kéznél levő segítség volt.
Nehogy elfelejtsem megemlíteni, hogy odavagyok a férjemért. És olyan hálás vagyok azért az estéért sok évvel ezelőtt, amikor végre Istenhez fordultam segítségért!

Uram, a segítségedre van szükségem, főleg …….val/vel kapcsolatban. Mutasd meg, kérlek, hol kezdjem el, és légy segítségem az úton tett minden lépésemnél. Jézus nevében, Ámen.

Renee Swope: Lord, I Need Your Help
Encouragement for today, 2013.10.08.
www.proverbs31.org


Anyukák, fogadjuk ezt meg egymásnak
Lysa TerKeurst

"Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma, hogy meg ne keményedjék közületek valaki a bűn csábításától." Zsid 3,13

Igazán szeretnék jó anya lenni. Úgy szeretném nevelni a gyermekeimet, hogy szeressék Istent, legyenek illedelmesek és tisztelettudók, kedvesek és okosak, és így tovább, amit mindnyájan szeretnénk.
Ezért hát imádkozom. És szülőknek szóló könyveket olvasok. Tanítom gyermekeimnek, mi illik, mi nem, megpuszilom a meghorzsolt térdeket, segítem az első csalódások feldolgozását. Családi összejöveteleket, randevúkat, nyaralásokat szervezek. Számon tartom, kinek, mikor, mire van szüksége. Én állítom be a találkozások és a fegyelem paramétereit, na meg az ébresztőórát, hogy holnap újra felkeljünk, és mindezt újra elvégezzük.
És közben minden pillanatban szuperérzékenyen észreveszem minden hibámat, gyengeségemet, tévedésemet.
A szívem nagyon szeretne rendkívül türelmes és rendezett lenni, élvezettel akar mesét olvasni altatáskor.
De aztán belefáradok. Túlfeszítem magam. És egyszerre nyűgössé válok, elveszítem a fonalat, és eltévedek a hazahozott hírek között, oldalakat ugrom át, hogy mielőbb befejezzem a könyvet, amit olyan boldog elvárásokkal kezdtem el.
Vágyaim és a valóság között szakadék tátong.
Fogadni mernék, hogy minden anyuka így van ezzel, tehát igazán megérthetnénk egymást. Mégis, mindegyre elfelejtjük, mennyire fontos lenne támogatni a másikat anyaként, Krisztusban testvérként. Elfeledkezünk a közösségi élmény táplálásáról. Ilyenformán pedig könnyen helyt adunk szívünkben és gondolatainkban a kritikának, az ítélkezésnek.
Ha rajtakapjuk magunkat ilyen gondolatokon, jusson eszünkbe, hogy egymás bátorítása bibliai feladatunk. Mai igénk int, hogy buzdítsuk egymást minden nap, mert különben a bűn csábítása megkeményíti a szívünket: ítélkezőkké válunk.
Ezért arra gondoltam, fogjunk össze, tegyünk egy fogadalmat egymásnak. Hogy erősíteni fogjuk egymást. Hogy nem fogunk ítéletet mondani egymásról. Soha. Akkor sem, ha másként neveljük a gyermekeinket. Akkor sem, ha a gyermekeim úgy viselkednek, mintha soha nem mondtam volna nekik, mit szabad, mit nem.
Az ártatlanság vélelmét kérem tőled. Hogy vedd azt annak, ami: egy rossz pillanatnak, amiből nem lehet következtetni az összes többire.
És ígérem, én is megadom neked ugyanezt, amikor a te gyermeked viselkedik kiborítóan. Vagy amikor látom, hogy te borulsz ki rájuk, megtagadva reggeli fogadkozásaidat. Meg azt, amiről imádkozás közben beszéltél. Meg amire gondoltál, miközben olvastad a könyvet a nevelésről. Meg mikor tanítottad gyermekeidnek, mi illik, mi nem, és megpusziltad a meghorzsolt térdeket, és megszervezted a családi ebédeket, és azt a milliónyi dolgot, amit nagyon jól végeztél.
Nem elítélni, hanem szeretni foglak.
És talán te is tudsz majd szeretni engem.
Igen, anyukák, meg kéne fogadnunk, hogy buzdítjuk egymást minden nap. És hogy sosem ítélkezünk. Mindnyájan nagyon szeretnénk jól végezni ezt az anyaságnak nevezett feladatot.

Uram, bocsásd meg, ha elmulasztom kegyelmedet odanyújtani mások felé. Nekem is nagyon nagy szükségem van rá, hogy mások felém nyújtsák, ezért én is ezt szeretném tenni. Segíts, hogy építsem a többieket, és úgy szeressem őket, ahogy Te szeretsz mindnyájunkat. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Moms: Let’s Make This Pledge
Encouragement for today, 2013.10.13.
www.proverbs31.org

2014. február 23., vasárnap

Kicsoda Isten?

"Kicsoda Isten?

Isten a Teremtő, a forrás, ahonnan minden származik, és akitől függ minden pillanatban minden. Isten az életemet beburkoló Misztérium. Isten hatalmas, nagyobb, mint a világegyetem. Ugyanakkor Isten a Legközelebbi, aki benne lakik testem minden molekulájában. Isten tudata mindent átfog, és benne van az én minden gondolatomban, vágyamban. Nincs olyan porcikám, amit ne ismerne. Merő titok ez az egész.

Egy halom ajándék vagyok: minden, amim van, és ami vagyok, ajándék Valakitől. Isten ily módon megoszt velem valamit az isteni teljességből. Testi ajándékaim vannak és intelligenciám, akaratom, képességeim, tehetségeim. Lelki ajándékokat is kaptam: hitet, reményt, szeretetet. Ezekből az ajándékokból áll össze az, aki vagyok, azért bízták rám őket, hogy táplálják kapcsolatomat Istennel.

Tudjuk, hogy az ajándék szeretetet gerjeszt. Isten létre szeret engem megszakítás nélkül. Azért vagyok, mert Isten akarja, hogy legyek, mert Isten vágyik rám, és állandóan szeret. Isten, a Teremtőm, teljesen tudatában van létezésemnek, állandóan néz engem. Mit mond a tekintete?

Isten néz engem, és így szól: „Az örökkévalóság óta gondoltam rád, akartalak; gyönyörködöm benned; szeretlek.” Akár válaszolok erre a szeretetpillantásra, akár nem, Isten megállás nélkül, minden pillanatban ezt súgja nekem. Ez a szeretet tartja fenn a létezésemet, ez a teljes oka annak, hogy létezem."

Finbarr Lynch, When you pray. (Amikor imádkozol) Dublin: Messenger Publications, 2012.

A www.szentter.com nyitó oldalán olvasható mától egy hétig.

2014. február 17., hétfő

Lélekerősítő levelek 143

Egy Ige a megfáradtaknak
Wendy Pope

„Az én Uram, az ÚR, megtanított engem beszélni, hogy gyámolító igéjét tudjam szólni a megfáradtaknak. Reggelenként ő teszi figyelmessé fülemet, hogy rá hallgassak, mint a tanítványok.” Iz 50,4

Nem voltam boldog.
Küzdöttem a hittel, nem tudtam olyan lenni, amilyennek Isten elhívott engem. Nyersen reagáltam az akadályokra. Durván szóltam szeretteimhez. Ítélkező voltam másokkal szemben.
Ezidőben történt, hogy találkoztam az Iz. 50,4 igeverssel: „Az én Uram, az ÚR, megtanított engem beszélni, hogy gyámolító igéjét tudjam szólni a megfáradtaknak. Reggelenként ő teszi figyelmessé fülemet, hogy rá hallgassak, mint a tanítványok.” Összeszorult a szívem, mikor a „megfáradtaknak” szót olvastam. Emlékszem, arra gondoltam, igen, nagyon fáradt vagyok. Gyámolításra szorulok.
A második, a gyámolító mondat simogatóan, jólesően hangzott, bár a felhívást a korai kelésre tolakodónak, követelőzőnek éreztem. Miért ne kaphatnám meg a gyámolító szót később a nap folyamán? Bár nem akartam korábban kelni, ez volt az egyetlen szakasza a napnak, ahova beilleszthettem az Istennel való találkozást. És mivel mindenképpen változtatni akartam az életemen, végül így szóltam magamban: „Miért is ne? Rosszabb már úgysem lesz.”
Így hát eldöntöttem, mikor és hol fogok elvonulni, hogy imádkozzam, és olvassam a Bibliát. Felkelt a nap, és vele én is – erősen morgolódva. De nem hagytam abba, napról napra kikászálódtam az ágyból, felmentem az emeletre, beültem a „Jézus székembe” – így neveztem el a helyet, amit erre a célra kiszemeltem -, és nyűgös voltam, mert ki kellett bújnom a takaró alól. Találkozásaink merevek és kimértek voltak, semmit sem éreztem abból, amit elképzeltem, mikor megfáradt szívemet először ragadta meg az Izaiás-vers.
Miért nem történik semmi? Miért nem oldódnak meg a problémáim? Mikor rendezi már el az Úr mindazok életét, akikért aggódom? Mire valók egyáltalán ezek a „csendes percek”?
Bár össze voltam zavarodva, kitartottam. Továbbra is kibújtam a takaró alól, magamra vettem a köntösömet, és bekucorodtam a Jézus-székbe egy Bibliával meg egy lelki útravalós könyvvel. Lassan, nagyon lassan a szívem lágyulni kezdett. Egyre kevesebbet panaszkodtam, egyre jobban éreztem magam. Füleim kezdtek tanítványi fülekké válni, úgy, ahogy Izaiásnál olvassuk.
Idővel Isten Igéje gyökeret vert a szívemben, és megtapasztalhattam gyámolító erejét. Fáradtságom enyhülni kezdett, ahogy figyelmemet elvontam róla, és Isten jelenlétére irányítottam. Reggelenként mosolyogva, jókedvűen köszöntöttem az enyéimet. A hirtelen kialakuló pánikhelyzetekre békítő szavakkal reagáltam. A váratlan programváltozások nem borítottak ki, nyugodtan alkalmazkodtam. Ha a nap nem úgy alakult, ahogy elterveztem, akkor is tudtam hálát adni a végén.
Keresed a szót, ami gyámolítani tudna fáradtságodban? Eléggé el vagy keseredve ahhoz, hogy hajlandó legyél minden nap kellő időt áldozni Isten Igéjére? Nekem csak a reggel felel meg, a Jézus-székemben, mielőtt beindul az emailek, a gyerekszállítás, a munka rohama.
A te Jézus-széked lehet a vezetői ülés a kocsidban, mialatt várakozol, hogy gyermeked különórája véget érjen. Vagy lehet a szék az ebédlőasztal mellett, amikor valami lelki olvasmányt olvasol és imádkozol ebéd közben.
Végülis nem számít hol és mikor találkozol Istennel, csak az fontos, hogy minden nap értékes időt tölts vele. Az Ő Igéje a gyámolító erőnk. Nem tudunk élhető életet élni nélküle!
Húzd ki a Jézus-székedet, vedd a Szentírást, és esetleg egy másik lelki könyvet, és aztán úgy figyelj, ahogy egy nagyon fontos iskolai vagy egyetemi előadáson figyelnél: tanítványi füllel. Annyi, de annyi mondandója van az Úrnak!

Uram, kimerültem, gyámolító szóra van szükségem, hogy fenntartsa megfáradt lelkemet. Időt akarok szánni igédre minden nap. Segíts, hogy elcsendesedjem, és tanítványi lélekkel figyeljek Rád. Jézus nevében, Ámen.

Wendy Pope: A Word for the Weary
Encouragement for today, 2013.09.23.
www.proverbs31.org


Otthon a legjobb
Tracie Miles

„Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és bennem is higgyetek. Az én Atyám házában sok lakóhely van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra?” Jn 14,1-2

Morgan, a kislányunk, első lakásába készült beköltözni. Egész nyáron vásárolgattunk, hogy minden meglegyen, amire szüksége van, de hiába pipáltuk ki a dolgokat a „szükséges” listán, újabb és újabb kívánságok kerültek fel rá. Kézműves alkotások, képkeretek. Lámpák, dekoratív szőnyegek. Puha takarók a díványra. Nem létszükségleti cikkek voltak ezek, csak Morgan igyekezetét jelezték, hogy otthont teremtsen magának: egy helyet, ahol szeretet és biztonság veszi körül.
Ugye mind vágyunk egy helyre, amit otthonnak tekinthetünk? Jézus tudta, hogy ez a vágy ott van tanítványai szívében. Mindent elhagytak, hogy Vele lehessenek, otthon utáni vágyuk valóságos volt. A Jn 14,1-2-ben Jézus közli tanítványaival, hogy rövidesen távozik a földről. Tudta, hogy ez közelről érinti őket, ezért szerette volna oldani az aggodalmaikat, erőt akart adni nekik a folytatáshoz. Azzal biztatta tanítványait vigasztalásul, hogy „otthon” majd újra találkozni fognak. „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és bennem is higgyetek. Az én Atyám házában sok lakóhely van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra?” (Jn 14,1-2.)
A Mennyországra utalt, mindnyájunk örök otthonára földi életünk után. A Mennyben van hely mindenkinek, és mindenki meg van híva az ottlakásra. De nem mindenki fogadja el a meghívást, vagy tudja, hogyan fogadhatja el. Még a tanítványok sem voltak tisztában vele, amikor Jézus közölte velük.
Hogy megértsék az Atya Házáról szóló ígéretét, és hogy hogyan csatlakozhatnak ott Hozzá, Jézus a következő eligazítást adta a Jn 14,6-ban: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam.”
Sokan próbálják maguk építeni az utat, megvásárolni a bejutást, vagy értelmükkel eltalálni a Mennyországba. Pedig Jézus az egyetlen út. Tudatosan el kell fogadnunk meghívását, hogy Ura legyen életünknek, és így egy napon az Atya Házába kerüljünk.
Számtalan ember elfogadta már ezt a meghívást. Nagyon sokan viszont nem. Akármelyik csoportba tartozik valaki, lelke mélyén ott a vágy a mennyei otthon biztonságára. Erről beszél a Prédikátor 3,11b: „az örökkévalóság fogalmát is az emberi szívbe helyezte”.
Isten úgy teremtett minket, hogy a mennyei otthon utáni vágy ott legyen a szívünkben. Ezt a vágyat semmi sem elégítheti ki tökéletesen itt a földön, a mennyben viszont be fog teljesedni. Amikor elfogadjuk Jézust személyes Szabadítónkként, megkapjuk a meghívást, hogy az örökkévalóságot Vele tölthessük, és Benne teljesüljön az otthon utáni örök vágyunk.
Ez a mennyei otthon telve lesz Isten jelenlétével, túláradó szeretettel, békével és nyugalommal. Ezen a helyen nincs szomorúság, nem létezik szenvedés. Olyan örömöt tapasztalunk meg, amilyet még soha.
Lányom azt kívánta, hogy az otthona különleges legyen. Sokan vágyunk erre. De akárhány puha párnát rakunk is kanapénkra, és szebbnél-szebb függönyöket az ablakra, földi házunk sosem fogja teljesen kielégíteni az „otthon” utáni vágyunkat. És sosem közelíti meg mennyei otthonunk ragyogását.
Gondolom, ez a vágy valami többre, az „otthonra”, benned is visszhangra talál. Egy helyre vágyunk, ahol szívesen fogadnak és szeretnek. Csodálatos hír, hogy mennyei otthonunk elő van készítve nekünk. Azzal, hogy szívünket átadjuk Jézusnak, és követjük a Szentírás tanítását, elfogadjuk a meghívást leendő otthonunkba, ahol nagy örömben tölthetjük az örökkévalóságot.

Drága Jézus, vágyik a szívem megtapasztalni a nekem készített mennyei otthon kényelmét, békéjét, örök örömét. Tedd szívemet készségessé meghívásod elfogadására. Arra vágyom, hogy itt a földön a szívemben élj, és majd veled éljek a Mennyben. Ámen.

Tracie Miles: No Place Like Home
Encouragement for today, 2013.09.20.
www.proverbs31.org


Tartós szavak
Glynnis Whitwer

„Jegyezzék fel ezt a jövő nemzedéknek, és egy újjáéledt nép zeng majd dicséretet az Úrnak.” Zsolt 102,19

„Olcsó húsnak híg a leve!” – motyogtam magamban, ahogy az eltört elektromos fűkaszát tartottam. Ezeket eleve egyszer használatosra tervezik? Vagy a mi családunk nem alkalmas kerti szerszámok kezelésére?
Odamasíroztam a szeméttartályhoz, és nagy erővel belenyomtam a kaszát. Lesepertem magamról a fűszálakat, és beviharzottam a házba, zsörtölődve saját spórolós természetem miatt, ami arra késztetett, hogy a legolcsóbb modellt vegyem meg. Megintcsak.
Valamivel később ott álltam a kertészeti boltban, s válogattam a lehetséges modellek között. Tudtam, hogy most félre kell tennem berögződött szokásomat, hogy a legolcsóbb terméket válasszam. De valóban annyival jobbak a drágább gépek? Végül eldöntöttem, hogy adok nekik egy esélyt, és megvettem egy középkategóriás fűkaszát, ami már több mint egy éve bírja a gyűrődést - a pázsitunkat meg a kamaszaimat.
Szerencsére valahol valaki megtervezett egy pár hónapnál tovább tartó fűkaszát. Szándékosság kellett legyen a tervezésben, a minőségi alapanyag kiválasztásában, a részletek kidolgozásában, hogy mindez összejöjjön. A gondosságnak meg lett az eredménye.
Nem érvényes-e ez a tanulság az életünk sok területére is? Amikor egy asztalos elkészít egy tartós bútordarabot, minőségi faanyagot és fémalkatrészeket használ. Amikor a varrónő elkészít egy különleges ruhát, amit szeretné, ha a lánya örökölne majd, erősebb, biztosabb öltésekkel dolgozik. Ugyanez érvényes a szavainkra is.
Gondosan meg kell válogatni a hosszú életűnek szánt szavakat.
Ezt példázza a Biblia. Akár élő szóval, akár kőtáblára vésve vagy papirusztekercsre írva, Isten a szavait arra szánta, hogy nemzedékről nemzedékre továbbadják őket. Szavai arra szolgálnak, hogy életeket fordítsanak meg: emberekét, akik átmentek a tengeren, vagy a vízen jártak - és a miénket is. Ezt bizonyítja a 102. zsoltár 19. verse: „Jegyezzék fel ezt a jövő nemzedéknek, és egy újjáéledt nép zeng majd dicséretet az Úrnak.” (Zsolt 102,19.)
A jövő nemzedékeknek szóló szavakat másként válogatják, rendezik. Átgondolva, gondosan kiválasztva, helyes sorrendbe rakva. Nem úgy, mint egy ragasztós hátlapú cetlit, amire csak rákörmölsz valami emlékeztetőt, aztán eldobod, ha elvégezted a feladatot. Azzal együtt, hogy kerültek bizony életformáló szavak boríték hátára, szalvéta sarkára is. Nem az anyag számít, hanem az odafigyelés.
A fenti igevers egyenesen hozzám szól. Leírt szavaimnak súlya van. Legyen az egy levél a kedvesemnek, egy párszavas üzenet az elemózsiás dobozban, kör-email a munkatársaknak vagy egy könyv – leírhatom az első szavakat, amik az eszembe jutnak, vagy megválogathatom őket gondosan. Szavaimnak tartós hatásuk lehet azokra, akiket szeretek.
Pár hete kinyitottam a fehérneműs szekrényem fiókját (biztos rejtekhely a gyermekek elől), és előhúztam egy gyűrött borítékot. Lekuporodtam az ágy szélére, felnyitottam, és egy összehajtogatott levelet szedtem ki belőle. Kisimítottam, hogy jól látható legyen férjem kamaszkori macskakaparása a lapon. Végigolvastam, elmosolyodtam, s újra összehajtogattam. Beleraktam a borítékba, és visszacsúsztattam a selyemholmik alá. Most még csak az én szívemnek kedvesek ezek a szavak. De eljön az idő, amikor megmutatom gyermekeinknek, a szüleik közti kapocs bizonyítékaként.
Mert fontosak a hosszú időre tervezett szavak.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy úgy írattad le gondosan üzenetedet, hogy hozzám is eltaláljon. Nehéz időkben utat mutatnak igéid, segítségükkel jobban megismerlek, és megtanullak jobban szeretni. Segíts, kérlek, hogy gondosabban figyeljek én is a szavaimra. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: Words that Linger
Encouragement for today, 2013.09.18.
www.proverbs31.org


Most légy boldog
Valorie Burton

„Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, hiszen megtanultam, hogy megelégedjem azzal, amim van. Tudok nélkülözni, de tudok bőségben is élni. Minden körülmény közt mindenhez hozzászoktam: a jóllakáshoz és éhezéshez, bővelkedéshez és nélkülözéshez. Mindent elviselek abban, aki nekem erőt ad.” Fil, 4,11-13

„Elégedetlen vagyok a munkámmal. Nem tetszik a testem. Nem jó az életem.”
Életünk egy pontján bizonyára mindnyájan küzdünk a boldogtalansággal, az elégedetlenséggel, azzal, hogy többet szeretnénk. Előttem van, ahogy pár éve a kényelmes fotelemben kuporogtam, szürcsölgettem a kávémat, kinyitottam a Bibliámat, és hallgattam az Urat. Pontosabban: beszéltem az Úrhoz, elmondtam neki, mire vágyom. Arra, hogy férjhez menjek, és legyen saját családom. 38 éves voltam, az óra ketyegett, de kitartóan hittem, hogy Isten házastársat és családot ad nekem.
Ha teljesítené a kívánságaimat, biztosan boldog lennék. Ekkor megjelent bennem egy gondolat: Most légy boldog. Ha nem tanulsz meg boldognak lenni, mialatt várakozol arra, amit szeretnél, nem leszel boldog akkor sem, ha megkapod.
Más szóval: a boldogság nem lehet életünk egyetlen célja. Életem értelme, célja az, hogy úgy szeressek és szolgáljak másokat, mint Jézus, és hogy eszerint éljek a mindennapokban. Amikor elfordítom a tekintetemet arról, amit szeretnék, és arra összepontosítok, hogy Isten mit szeretne tenni bennem és általam, akkor elégedetté válok.
A boldogság nem más, mint a belső megelégedettség látható jele.
Ez a felfedezés megállásra késztetett. Igencsak fárasztó sorban kipipálni azokat a dolgokat, amiktől azt várom, hogy boldoggá tegyenek. Mennyivel frissítőbb a tudat, hogy a boldogságot én választom. Az első lépés, hogy fogadjam el az életet úgy, ahogy van, más szóval, legyek elégedett. Kezdtem jobban figyelni az áldásokra, amikben részesülök, utazgatni kezdtem, olyasmikkel foglalkoztam, amikre csak így egyedülállóként volt lehetőségem. És mindenekelőtt teljes szívvel bíztam Istenben.
A „megelégedjem” szó, amit Pál használ a filippibeliekhez írt levelében, arra vonatkozik, aki a sorsával elégedett. Annyi, de annyi energiát elpazarolhatunk azzal, hogy ellene szegülünk a valóságnak, mikor nem úgy alakul valami, ahogy terveztük. De ha szembeszállunk azzal, ami van, ha kézben akarjuk tartani azt, ami fölött nincs hatalmunk, ránk tör az aggódás. Eluralkodik az idegesség. Teret kap a düh.
Könnyű panaszkodni azért, mert valami nem úgy van, ahogy szerintünk lennie kellene, ahelyett, hogy a legtöbbet hoznánk ki abból, ami van.
Mi lenne, ha abbahagynánk az ellenszegülést, és elfogadnánk a jelen körülményeket?
Ha ez megtörténik, úgy érezzük, mintha egy nagy teher csúszna le a vállunkról. Először ijesztő is lehet. De ha tényleg el tudjuk fogadni azt, ami van, oldódik bennünk a feszültség, és észre tudjuk venni a javakat, amiket Isten a jelen helyzetben ad nekünk. Gondjainkat félrevetjük, és megelégszünk a hittel, hogy valóban minden a javunkat szolgálja.
Mikor sikerült elfogadnom, magamhoz ölelnem azt, ami van, olyan boldogságot tapasztaltam meg, amilyet azelőtt soha. Épp, ahogy Pál mondja a Filippi 4-ben, én is eldöntöttem, hogy elégedett leszek a jelen körülményekkel, azzal a sorssal, amit Isten az adott időszakban nekem adott. Már nem életem céljaként tekintek a boldogságra, hanem állapotként, ami végigkíséri életutamat.

Uram, segíts, hogy elfogadjam azt, ami van, és minden nap hálás legyek azért az életért, amit kaptam. Add kegyelmedet, hogy boldog legyek, mialatt várakozom arra, amit szeretnék, és ne azt hangoztassam, hogy nem lehetek boldog, amíg meg nem kapom azt. Jézus nevében, Ámen.

Valorie Burton: Be Happy Now
Encouragement for today, 2013. szeptember 27.
www.proverbs31.org


Hagyjam, hogy Isten töltse be a bennem lévő ürességet
Renee Swope

"Isten, én Istenem, téged kereslek, utánad szomjazik a lelkem! Érted sóvárog a testem, mint a száraz, tikkadt, kiaszott föld." Zsolt, 63,2

Ettől a forrástól függött az élete. Ide szokott járni, hogy kielégítse igényeit. De sosem tudott eleget vinni belőle, minden nap vissza kellett jönnie újabb adagért.
Az asszony megtöltötte korsóját, és felnézett, mert Valaki inni kért tőle. Viszonzásul ez a Valaki felajánlott valamit: élő vizet. Azt állította, hogy a szokásos vízzel ellentétben, amelyért nap mint nap ki kell járni a kútra, ez a víz kiapadhatatlan forrás lesz benne, nem szomjazik meg soha többé.
Nem volt könnyű elhinni egy ilyen ígéretet. "Uram - mondta erre az asszony -, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vehetnél hát élő vizet?” (Jn 4,11).
Nem fogta fel, hogy Jézus egy mélyebb szomjúságot akar kielégíteni, azt, amit Ő maga ültetett a szívébe, ami elvezeti az Egyetlen Forráshoz, mely kielégítheti a lelkét.
Jézusnak nem volt vödörre szüksége, Szentlelkével húzta közelebb az asszony lelkét. A kút mélye helyett az asszony lelkének mélyébe nézett. Csak az asszony ellenállása akadályozhatta meg, hogy elérje lelkének üres helyeit.
Tudom, mennyire szükség van rá, hogy Jézus betekintsen lelkembe, és megmutassa a benne lévő üres helyet, amit csak Ő tud feltölteni.
Akár az az asszony, én is másban kerestem szomjúságom csillapítását. Pedig ha Jézus helyett mást keresek, az a más sosem fog kielégíteni.
Kerestem az emberekben: családomban és barátaimban, főnökökben és fiúkban, tanárokban és mentorokban, férjemben és gyermekeimben. Tőlük vártam, hogy elfogadjanak, hogy rám bólintsanak.
Kerestem tárgyakban, amik az enyémek lehetnek, pozíciókban, elismerésben. Azt gondoltam, „ha sikerülne… , akkor biztos elégedett lennék”.
De akármennyit teszek vagy kapok, sosem fog kielégíteni. És nem is arra szolgál, hogy kielégítsen.
Miért? Mert az üres helyek a lelkünkben arra vannak, hogy Isten töltse be őket. Ő, és csakis Ő. A lelkünk mélyén lévő szomjúságot csak Isten tudja csillapítani.
Még Dávid király is megtapasztalta ezt a szomjúságot, pedig neki aztán mindene megvolt: legmagasabb pozíció, korlátlan vagyon, óriási hatalom, és mindez mégsem volt elég. Kiaszott földként ír magáról, aki Istenre szomjazik:
„Isten, én Istenem, téged kereslek, utánad szomjazik a lelkem! Érted sóvárog a testem, mint a száraz, tikkadt, kiaszott föld.” (Zsolt, 63,2.)
A folytatásban Dávid leírja, mit tapasztalt, mikor belekortyolt Isten szeretetébe:
„Így nézek rád a szentélyben, hogy lássam hatalmadat és dicsőségedet. Mert szereteted az életnél is jobb, ajkam téged dicsőít. Ezért téged áldalak, amíg élek, nevedet imádva emelem föl kezem.” (Zsolt 63,3-5.)
Ez történt az asszonnyal is, akivel Jézus találkozott a kútnál. Belekortyolt Jézus szeretetébe, és csordultig megtelt vele, ahogy mi is megtelhetünk. Isten a mi szívünkbe is belehelyezett egy vágyakozást, ami arra szolgál, hogy Hozzá visszavezessen. Csak az Ő feltétel nélküli szeretete, elfogadása, ránk bólintása tudja kitölteni az üres helyeket lelkünkben, tudja csillapítani a mélyről fakadó szomjúságot. Míg Isten szeretete, elismerése elegendő, semmi más nem az.

Uram, kérlek, mutasd meg lelkemben az üres helyeket, és hogy mivel próbálom betölteni őket. Azután fordíts vissza Magadhoz, s taníts meg, hogyan irányítsam szívemet, hogy beleönthesd ígéreteidet, és feltölthesd szereteted erejével. Jézus nevében, Ámen.

Renee Swope: Letting God Fill My Empty Places
Encouragement for today, 2013. 09. 25.
www.proverbs31.org


Mi váltja ki az elbizonytalanodást
Renee Swope

Gedeon így válaszolt: „Engedj meg, Uram! Hogyan szabadítsam meg Izraelt? Nemzetségem a legszegényebb Manasszéban, magam pedig a legkisebb vagyok atyám házában.”
Bírák 6,15


Néhány évvel ezelőtt bénítóan kételkedtem magamban egy jelentős szolgálati feladatra készülve, amit elvállaltam nélkül, hogy gyakorlatom lett volna benne. Könyörögtem Istenhez, hogy töltsön fel önbizalommal, de látva, hogy semmi sem történik, arra kértem, legalább azt mutassa meg, mi az oka az elbizonytalanodásomnak.
Gedeon jutott rögtön eszembe, akit Isten nagy dolgok véghezvitelére hívott, és aki teljesen alkalmatlannak tartotta magát. Miután végigolvastam a Bírák 6-ot, rájöttem, hogy Gedeon úgy küzdötte le kételyeit, félelmeit, hogy azt nézte, milyennek látja őt Isten, és elfordította figyelmét arról, milyennek látja ő önmagát.
De mindenekelőtt Isten jelenlétében végiggondolta bizonytalanságának kiváltó okait. Rájött, hogy az elmúlt időszak konfliktusainak, vereségeinek hatására kételkedni kezdett Isten jelenvalóságában és ígéreteiben. Mikor megjelent előtte az Úr angyala, és a midianiták legyőzésére szólította fel, Gedeon így válaszolt: „Hogyan szabadítsam meg Izraelt? Nemzetségem a legszegényebb …, magam pedig a legkisebb vagyok atyám házában.” (Bírák 6,15).
Alkalmatlannak érezte magát amiatt, ahogy saját magát látta. Mi sem vagyunk mások, mikor sérült érzelmeink, múltbeli kudarcaink alapján ítéljük meg mai önmagunkat.
Ideje volt, hogy én is őszintén Isten elé álljak a magam bizonytalanságaival. Fel kellett mérnem, mi váltotta ki a kételkedést önmagamban, mitől süllyedtem ebbe a ronda bizonytalanságba.
Eszembe jutott, hogy az elmúlt héten volt egy vitám valakivel, ami után úgy éreztem, alkalmatlan vagyok bármilyen szolgálatra. Ha te magad képtelen vagy normális kapcsolatot fenntartani valakivel –suttogta a kételkedés -, hogy volnál képes másoknak segíteni?
Volt más is. Egyik készülő projektemre kaptam egy éles kritikai megjegyzést, ami elhomályosította a többi, mind-mind pozitív véleményt. Számított az is, hogy mindig összehasonlítgattam magam másokkal. Önmagam alulértékelése meggyőzött, hogy sokkal tehetségtelenebb vagyok náluk.
Konfliktus, kritika és összehasonlítás. Ezek vezettek a kételkedés homályába.
Te hogy állsz mindezzel? Ha összetűzésbe kerülsz valakivel, te is úgy érzed, hogy nem vagy alkalmas arra, hogy emberekkel foglalkozzál? Egy negatív vélemény lebénít, úgy érzed, nem tudod elvégezni, amit vállaltál? Összehasonlítod magad a másikkal, és úgy gondolod, ő jobban meg tudná csinálni – legyen szó bármiről?
Szerencsére csak engednünk kell, és Isten meg tudja változtatni gondolkodásmódunkat, azt, ahogyan érzünk, és akár azt is, ahogyan élünk és cselekszünk.
Ez nem megy egyik pillanatról a másikra. Kemény fejlődési folyamat, amikor fel kell ismernünk kételyeinket, meg kell neveznünk a kiváltó okokat, és meg kell tanulnunk ráhagyatkozni Isten erejére, hogy vezessen el az ígéreteinek biztonságában való, fölösleges aggodalmaskodások nélküli életre.
Ha legközelebb elbizonytalanodsz, kérd Istent, mutassa meg, mi váltotta ki a kételkedést önmagadban. Gondold át Isten szemszögéből, a Biblia fényében azt, amit találsz. Kérd, mutasson rá a hazugságokra, amiket elhittél, és adjon helyettük igazságokat. Engedd, hogy változtassa meg gondolkodásod menetét, figyelmedet terelje arra, ahogy Ő lát téged, ne azt nézd, hogy te milyennek látod magadat. Például:
A kételkedés azt mondja, hogy valamire képtelen vagy. Jusson eszedbe a Filippi 4,13, ami arra tanít, hogy mindenre képes vagy Krisztusban, aki erőt ad neked.
Mikor a kételkedés el akarja hitetni veled, hogy nem vagy megfelelő, gondolj arra, hogy Isten csodálatosnak tart, minden, amit Ő alkotott csodálatos, és te egyike vagy ezeknek (Zsolt 139,14).
Jézus azt akarja, hogy bízzunk magunkban, és így elvégezhessük azt, amire meghív. És teljesen át akar alakítani, hogy képesek legyünk egész valónkkal Benne bízni, Rá hagyatkozni.

Uram, belefáradtam, hogy mindig küszködöm az alkalmatlanság érzésével. Mutasd meg, mi váltja ki elbizonytalanodásaimat. Segíts, hogy arra figyeljek, Te milyennek látsz engem, és ne azt nézzem, én milyennek tartom magam. Meg akarom tanulni, hogyan élhetek Rád hagyatkozva, ígéreteid biztonságában. Jézus nevében, Ámen.

Renee Swope: Trigger Points of Doubt
Encouragement for today, 2013.09.17.
www.proverbs31.org

2014. február 11., kedd

Lélekerősítő levelek 142

Ha nehéz a változás
Lisa Allen

„Szépen megalkotott mindent a maga idejére.” (Préd 3,11)

Van a nappalink falán egy fényképgyűjtemény, amit nagyon szeretek. Több mint 20 éve mesélik már családunk történetét: attól kezdve, mikor gyermekeink első lépéseiket tették, a szünidőkön át az érettségiig. Minap takarítás közben megakadt a szemem fiúnk kisbabakori fényképén. Nem is annyira a képen, mint a kereten. Az elmúlt 20 év alatt változott lakberendezési ízlésünk, de a kereteket nem cseréltük ki. Gondoltam, hadd kapjanak a képek egy ráncfelvarrást azzal, hogy modernebb kereteket adok nekik.
Mikor a majdnem 20 éves fényképet belehelyeztem az új keretbe, a kép teljesen megváltozott. Hiába nem cseréltem ki a képet, az új keret új nézőpontot adott hozzá.
A felújítás eszembe juttatta életem egy időszakát, mikor Isten komoly változásokat vitt végbe az életemben. Arra kényszerültem, hogy új keretet adjak hivatásomnak, hogy mostantól ne saját nézőpontomból lássak, hanem Isten perspektívájából.
Arról van szó, hogy meggyőződésem szerint Isten engem arra hívott, hogy missziós szolgálatot végezzek, lányokat, asszonyokat segítsek a hitben. Valahányszor erre alkalmam nyílt, a szívem boldogan repesett. Bár gyakran hosszúak, kimerítőek voltak a napjaim, úgy éreztem, tele vagyok energiával attól, hogy a hivatásomban dolgozom.
Idővel az egyházunkban bezárultak az ajtók a női misszió előtt. A változások jók és hasznosak voltak a gyülekezet szempontjából, de nekem olyan érzésem volt, mintha álmaim és hivatásom egy része meghalt volna.
Kértem Istent, mutassa meg akaratát, és úgy éreztem, mintha jelezné, hogy valami készülődik. Engem viszont továbbra is az bántott, hogy nem nyíltak meg az ajtók a női misszió számára a gyülekezetben. Később kiderült, más tervei voltak velem. Olyan tervei, amik miatt abban az átmeneti időszakban nem szomorúságot és gyászt látok visszatekintve, hanem izgalmas új lehetőségeket és örömteli várakozást.
Isten a komfortzónámon túlra nyújtott ki engem. Arra indított, hogy ne a helyi gyülekezetben, hanem Burundiban, Afrikában szolgáljam a női missziót. Bár nem ez a munka volt minden álmom, vezetési készségem nagyot fejlődött szolgálat közben. Ezen felül pedig szabadidőmben beiratkoztam egy tanfolyamra, amely egy egészen új területen tett alkalmassá a női misszió szolgálatára. Tanultam, és igyekeztem mindent befogadni.
Talán te is valami változást élsz át, fel kell újítanod a kereteket, frissíteni a perspektívát. A Prédikátor 3,11 szerint Isten mindent szépen megalkotott a maga idejére. Életünket szépséges szakaszokra bontotta, de ezeknek mind megvan az időbeli határuk.
Egyes szakaszok tárva nyílt ajtók szenvedélyeink, hivatásunk számára, mások zárt kapuk, amiket Isten arra rendelt, hogy fejlődjünk lelkiekben, hivatásunkban, kapcsolatainkban, és bizonyára érzelmileg is.
Miközben várakoztam, hogy újra a megálmodott hivatásomban dolgozzam, segített, hogy kerestem a választ a kérdésre: mire ad lehetőséget ez az időszak? Istennek minden életszakasszal célja van. Az én esetemben a zárt ajtók lehetővé tették, hogy továbbtanuljak. Lehetővé tették, hogy kétszer is elutazzam Afrikába. A zárt ajtók segítettek, hogy egy idegen kultúrában végzett szolgálatban fejlődhessek.
Hát téged miben segít? Úgy érzed, hogy egy zárt ajtós szakaszban élsz? Kérdezd meg Istentől, milyen lehetőségeket rejt ez az időszak? Csatlakozz egy bibliaismereti csoporthoz. Vállalj önkéntes szolgálatot. Vegyél szárnyaid alá egy fiatalt. Végezz el egy tanfolyamot, hogy fejlődj szakmailag. Ez persze csak néhány az új keretek közül, amikkel felfrissítheted a változás időszakát.

Atyám, köszönöm a ritmust, ahogy életünket megtervezted. Hálás vagyok az elmúlt időszakért, amit széppé alkottál a maga idejére. Köszönöm az ezután következő életszakaszt, és arra kérlek, add, hogy bizalommal teli várakozással tekintsek rá. Jézus nevében, Ámen.

Lisa Allen: When Change is Hard
Encouragement for today, 2013.09.13.
www.proverbs31.org


Új tanév másként
Lysa TerKeurst

"Korábbi életmódotokkal ellentétben vessétek le tehát a régi embert, akit a megtévesztő kívánság romlásba dönt. Újuljatok meg gondolkodástok szellemében, s öltsétek magatokra az új embert, aki az Isten szerint igazságosságban és az igazság szentségében alkotott teremtmény." Ef 4,22-24

Ahogy újra beindul a tanév megszokott rendje, elhatároztam, hogy nem lesz több anyahiszti reggelente. Szeretném, ha idén a reggeleink kevésbé lennének idegesek, hangosak, kaotikusak.
Akkor döntöttem el, hogy ezentúl másként lesz, amikor tavaly, tanév vége felé sorozatosan üvöltözéssé fajultak a reggeli készülődések. Egyik nap, mikor beálltam az iskola elé, a kocsiban vibrált a feszültség. Nem akartam, hogy a búcsúszavaim is kemények legyenek, megpróbáltam hangnemet váltani: „Drágám, szeretlek – mondtam a lányomnak. - Sajnálom, hogy ilyen durva reggelünk volt.”
„Minden reggelünk durva” – vágott vissza, mielőtt rám csapta a kocsiajtót.
Kevés dolog nyújt nagyobb anyai sikerélményt, mint egy ilyen megjegyzés, ugye?
Míg próbáltam tompítani az ütés fájdalmát a mellkasomban, így gondolkoztam: Ez így nem mehet tovább. Minden reggel megfogadom, hogy nem kiabálok a gyerekekkel. És minden reggel felhúz valami, ami miatt nem tudom betartani.
Ismerős?
Nem mintha reggel azzal ébrednénk, hogy ma haragudni akarunk a szeretteinkre, így van? Én többnyire jó hangulatban ébredek. De aztán a stressz, hogy mindenki időben kívül kerüljön az ajtón, kihozza belőlem a hárpiát.
Egyik nem találja a cipőjét. A másik még ki kell, hogy nyomtasson egy beadandót, de a nyomtatóból kifogyott a festék. A szendvicsekhez való kenyér még a boltban van, mert tegnap elfelejtettem venni. A tetejébe, semmi készpénz nincs itthon, hogy odaadjam nekik, vegyenek maguknak valamit ebédre.
Nyafogás erről. Panaszkodás arról. Közben úgy érzem, nem készülünk el időre. Mindez feltorlódik bennem, és robbanok.
Szeretném, ha az idei tanév más lenne. Ha az történne, amit az Ef 22-24 leír: újuljak meg gondolkodásmódomban. A „megújulni” értelmű görög szó a kaino. Azt is jelenti, hogy különleges, nem közönséges. Különleges nyugalom megtestesítője szeretnék lenni a káosz közepén, a béke példaképe gyermekeim számára. Ezért kialakítottam egy tervet:
Szólok a világnak, hogy várjon. Mikor felébredek, az agyam olyan, mint egy száraz szivacs. Amit legelőször magába szív, az itatja át legmélyebben. Ha nem akarom, hogy a stressz uralkodjon rajtam egész nap, hagyjam szegre akasztva a világot addig, míg magamba nem szívom azt, ami megújítja a gondolkodásomat: Isten Igéjét.
Jusson eszembe, mekkora áldás, hogy vesződhetem velük. Ha meg akarom újítani a viselkedésemet, meg kell újítanom a hozzáállásomat is. Lehet, hogy nagyon idegesítőnek tűnik, de valljuk be: egy elszórt cipő, egy nem tökéletes uzsonna igazából nem nagy ügy. Apró bosszúságok, amik a nagy áldások velejárói.
Hagyjam, hogy gyermekeim vállalják a felelősséget. Gyermekeim felelőtlensége ne várjon tőlem sürgősségi ellátást. Úgy kell közölnöm elvárásaimat, hogy megértsék, döntéseik következményeit nekik kell vállalniuk. Például, ha az utolsó pillanatra hagyják a nyomtatást, és nincs festék a nyomtatóban, az iskolában kell kinyomtatniuk, vagy később fogják beadni a leckéjüket. Ha én akarom megoldani, akkor csak dühkitörés, „mindent nekem kell intézni!”-hiszti lesz belőle részemről. Hadd ne én üvöltsek gyermekeimmel, hanem hanyagságuk következményei.
Biztos, hogy nagyon oda kell figyelnem, hogy mindez sikerüljön, nem megy majd azonnal, és nem lesz egyből tökéletes. De alig várom, hogy kipróbáljam. Alig várom, hogy „magamra öltsem az új embert, aki az Isten szerint igazságosságban és az igazság szentségében alkotott teremtmény”. Ez most ugyanaz, mintha azt mondanám, alig várom, hogy kevesebb mamahisztivel, nagyobb békességben teljen ez a tanév.

Uram, köszönöm kegyelmedet, amit nyújtasz nekem. Nem akarok tovább az eddigi kiabálós anyuka lenni. Segíts, hogy gyakorlatba is át tudjam ültetni, amit elhatároztam. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: A Different Kind of School Year
Encouragement for today, 2013.09.05.
www.proverbs31.org


Hagyjam abba?
Lysa TerKeurst

„Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” Mt 11,28

Ki nem kívánta még, hogy bárcsak hangosan hallhatóan, eltéveszthetetlenül megszólalna Isten hangja: „Ebbe az irányba indulj tovább!” És akkor tudnánk, hogy jó irányban haladunk, hogy azon az úton menjünk tovább, vagy forduljunk másfelé. Ugye te is szeretted volna már ezt hallani? Én mindenesetre.
Legtöbben tudni szeretnénk, mi a tennivalónk. Enélkül gyakran túl sokáig toporgunk egyhelyben. Minél nagyobb csalódás, kudarc vagy veszteség ér, annál könnyebb abbahagyni valamit. És maradunk a nyugtalanító kérdéssel: „mi lett volna, ha…”? Mi lett volna, ha még egy évig kitartottam volna? Vagy még egy hónapig? Vagy még egy napig?
Életbevágó volna tudni, mikor álljunk meg, és mikor tartsunk ki a kitartásban. Meg akarom tanulni. Többnyire minél inkább küzdök érte magamban, annál kevésbé vagyok biztos a következő lépésben. Nagyon kimerítő!
Pedig az igazság az, hogy nincs okunk nyugtalankodni, nincs miért belefáradni. Van egy központ, ahova fordulhatok iránymutatásért is és megpihenésért is. A Mt 11,28-ban Jézus így biztat: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.”
Régebben zavart ez a mondat. Mi az, hogy megnyugvás? Én nem pihenni akarok. Megerősítésre van szükségem! A döntéskényszer az, ami nyomja a vállamat. Nem akarok rosszul dönteni, nem akarom szem elől téveszteni valami jelzésedet, Istenem.
A megnyugvás, amit Jézus kínál nem egy lelki altatótabletta. A görög szó, amit itt találunk, az anapauo, aminek több értelme van, egyebek közt azt is jelenti, hogy: „nyugodt, reményteljes várakozás”.
Tehát Jézus azt mondja: ha hozzám jössz, kimerültségedet, bizonytalanságodat nyugodt, reményteljes várakozássá alakítom.
De hogyan?
Egy konferencián Jennifer Rotschild a következőképpen illusztrálta. Megkérte a közönséget, hogy képzeljék el, hogy nagybetűkkel felír a táblára két szót, mondják meg, mi a különbség. Az angol nyelvben a pihenés (REST) és az ellenállás (RESIST) szavak között egy I a különbség. Az I az „én” névmás.
ÉN nem tudom, mit csináljak. ÉN nem találom a megoldást. ÉN mindent megtettem, amit ÉN tudtam. ÉN mindent beleadtam.
Jól ismerem ezeket a mondatokat, hányszor fogalmaztam meg őket én is.
Az anapauo pihenést – az új reményt – akkor találjuk meg, ha abbahagyjuk a vergődést, és átvesszük Jézustól a következő feladatot.
A Mt 11,29-ben Jézustól megkapjuk a feladatot: vegyük fel igáját és tanuljunk Tőle. Kérd meg Jézust, mutassa meg, hogyan találhatsz Nála megnyugvást. Talán úgy, hogy nyugodtan várakozol, megkérsz másokat, hogy imádkozzatok együtt, időt szakítasz az Ige olvasására. Ha megnyugodtál, jön a következő lépés. Nem tíz lépés. Nem az egész útszakasz. Nem a teljes kiemelt útvonal a Google térképen. Csak a következő lépés. Fel fogod ismerni, mert igazodni fog Isten jelleméhez, Igéjéhez.
Tedd meg azt a lépést, végezd el nyitott, alázatos szívvel, tökéletesen. Figyelj közben, hogy rájöjj mindenre, amit ebben a lépésben Jézus meg akar tanítani.
Ez a te részed.
A feladat kiosztása után rögtön jön a biztatás a 30. igeversben: „Az én igám nem nehéz, az én terhem könnyű.” Nem kell mindenre tudnunk a választ. Elég, ha állandó kapcsolatban maradunk Azzal, aki tudja. Ahol a mi erőnk véget ér, pontosan ott kezdődik az Ő akarata.
Ez az Ő része a dologban.
Nekem meg kell tennem mindent, amire képes vagyok. Azután bizalommal hagyjam, hogy Isten is megtegye, amire csak Ő képes.
Folytassam? Hagyjam abba? Talán inkább azt kérdezzük: „Istenem, mi a következő lépés, amit ma meg kell tennem? Én megteszem a magamét. A többit pedig Rád bízom.”

Uram, elfáradtam, nem látom át a dolgokat. Segíts, hogy felismerjem a Te részedet, azt, hogy ahol az én erőm véget ér, a Te akaratod elkezdődik. Segíts, Uram, hogy Nálad keressem a következő lépésre az eligazítást. Nyugodt reménykedéssel fogok várakozni. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Should I Quit?
Encouragement for today, 2013.09.12.
www.proverbs31.org


Félelem a sötétben
Wendy Blight

„Az Úr egész éjjel tartó erős keleti széllel visszaszorította a tengert és kiszárította.” 2Móz 14,21

Mikor húszas éveim elején egy éjjel késsel megtámadtak, fizikailag és szexuálisan bántalmaztak, Isten nagyon távolinak tűnt, és én nagyon egyedül voltam. Még évekkel a támadás után is a kétségbeesés és reménytelenség börtönébe zárva éltem, állandó félelemben. Végül, miután több évig hiába kerestem segítséget, s már úgy tűnt, nincs hova fordulnom, térdre borultam Isten előtt, és elé öntöttem könnyeimet, dühömet, kérdéseimet.
Abban a nagyon sötét időszakban Isten az egyiptomi kivonulás történetéhez vezetett. A fáraó előbb beleegyezett a választott nép távozásába, majd meggondolta magát, és utánuk küldött 600 válogatott lovas szekeret, akik rémülettel töltötték el Izrael népét. El tudod képzelni azt a félelmet?
Vezetőjükhöz, Mózeshez kiáltottak. Mózes emlékeztette őket Isten ígéretére, hogy megszabadítja őket, de a szorongató körülmények mást mutattak. A valóság a fáraó legkiválóbb hadserege volt a hátukban, előttük pedig a menekülést elzáró Vörös-tenger. A választott nép nem sejtette a csodát, ami várt rájuk.
Mikor elérték a tengert, Mózes kinyújtotta a kezét a víz fölé, és „az Úr egész éjjel tartó erős keleti széllel visszaszorította a tengert és kiszárította”(2Móz 14,21). Sötét volt, az izraeliták nem láthatták Isten működését a maga teljességében. A fekete éjszakában Isten fáradhatatlanul dolgozott, hogy megszabadítsa népét úgy, ahogy megígérte.
Ezek a szavak mintha felemelkedtek volna a Biblia lapjáról egyenesen reményvesztett szívembe. Hiába nem látták az izraeliták, Isten működött a sötétben. Én sem „láttam” vagy „éreztem” Istent, de ő láthatatlanul dolgozott értem, jelen volt és cselekedett, hogy túljussak ezen az egész szörnyűségen.
Sötétben lenni nagyon félelmetes. Akár a félelmünk, akár a kilátástalan körülmények sötétje vesz körül, kétféleképpen reagálhatunk. Saját magunk igyekszünk szabadulni: drogokkal, alkohollal oldjuk a feszültséget és fájdalmat, tanácsadásra járunk, önsegítő könyveket olvasunk, és fogalmunk sincs, vajon rávezetnek-e a szabadulás útjára. Vagy pedig Istenhez fordulunk. Imádkozunk, olvassuk az Igét, tudva, hogy Ő biztosítja a gyógyulást, a felépülést.
Éveken át az első megközelítés felé nyúltam a sötétségben. De minden kísérlet önmagam megszabadítására kudarcot vallott. Csak mikor Istenhez fordultam, és az Ő segítségéért kiáltottam, akkor kezdtek lassan megváltozni a dolgok.
Szeretnéd megtapasztalni Isten segítségét? Kérd! „Ha kerestek, megtaláltok; föltéve, hogy szívetek mélyéből kerestek” – ígéri az Úr (Jer 29,13). Rendelkezésére állt a választott népnek, és nekünk is rendelkezésünkre áll. És mindig működik értünk, akkor is, ha nem érzékeljük. Ma tehát, ha sötétben vagy, ha úgy érzed, felemésztenek a körülmények, tökéletes vereséget szenvedtél – keresd az Urat. Kérd, hogy szabadítson meg, és ne feledd, hogy Ő ott van – épp azon dolgozik, hogy kettéválassza a Vörös-tengeredet.

Drága Mennyei Atyám! Annyira nehéz a sötétségben élni. Olyan messzinek tűnsz! Nagyon egyedül vagyok. Köszönöm, hogy megígérted, sosem hagysz magamra, sosem hagysz el, és hogy semmi nincs e kerek világon, ami elszakíthatna engem a Te és Fiad szeretetétől. Maradj mindig szorosan mellettem a sötétben, Uram. Szólj hozzám! Adj reményt! Jézus nevében kérem, Ámen.

Wendy Blight: Fear in the Dark
Encouragement for today, 2013.09.16.
www.proverbs31.org


Mikor úgy érzed, belebolondulsz
Susanne Scheppmann

„A gond könnyeket fakaszt lelkemből, szavaddal emelj föl engem.” Zsolt 119,28

Hallottam, ahogy a fiam bakancsa koppan az ablak alatt. Összeszorult a szívem. Igazam volt, mikor figyelmeztettem a férjemet: „Figyeld meg, ő is el fog szökni.”
Katasztrofális volt az a délután, egyik baj követte a másikat. Kamasz fiam bajba került. Épp erről beszélgettünk vele, mikor megszólalt a telefon. A férjem első felesége telefonált, hogy elmondja, közös lányuk megszökött otthonról. Néztem férjem meggyötört arcát, ahogy belekérdezett a részletekbe.
Ugyanakkor a fiam figyelő tekintetét és benne az aha-csillanást is észrevettem. Szinte hallottam a gondolatait: „Ez az! Én is elszököm!” Felküldtük a szobájába, amíg a pillanatnyilag sürgetőbb gondot, mostohalányom problémáját megbeszéljük.
Biztos, hogy ő is elment. Vágtattak a gondolataim. Menjek utána? Vagy hagyjam, s később megkeressük? Testileg-lelkileg kimerültnek éreztem magam.
Férjemmel együtt gyötrődtük, szenvedtük, küzdöttük végig a családi drámákat, traumákat. Aznap este utolért a kétségbeesés. Hogy juthattunk idáig? Mi igyekeztünk jó szülők lenni. Három kamasszal az élet krízisek végtelen sorának látszott.
Végül minden elrendeződött. Mostohalányom visszament az anyjához. Megtaláltuk a fiúnkat, a férjemnek sikerült őt hazacsalogatnia. Mindenki ágyba bújt, és két szülő kétségbeesetten imádkozott a szebb holnapért.
Mindez évekkel ezelőtt történt. A gyermekek felnőttek. Az idő begyógyította a sebeket. Isten hűségesnek bizonyult a hozzá forduló elkeseredett szülőkhöz.
Ő érzi a fájdalmainkat. Látja a könnyeinket. Biztosítja a bátorságot, ami a kitartáshoz kell.
Mai igénk elismeri, hogy néha nagyon fáj, de rámutat, honnan nyerhetünk erőt: Isten szavából. Ha te is kétségbeestél, keresd Isten vigasztalását, bölcsességét, erejét, olvasd az Igét és imádkozz minden nap. Ez tartott fenn minket is a férjemmel sok-sok megpróbáltatásban, könnyhullatásban.
Isten az erőnk forrása, amikor kimerülünk a bánatban, amikor ötleteink végére érünk az élethosszig tartó szülőlétben.

Uram, köszönöm Neked a gyermekeimet. Köszönöm, hogy kijelöltél rá, hogy anyjuk legyek. De néha az anyaság annyira nehéz! Hozzád fordulok iránymutatásért, erőért. Amikor kétségbeesem, juttasd eszembe a szülőlét örömeit. Segíts, hogy kiegyensúlyozott szemléletem legyen. Mindig vezess bátorító igeszakaszokhoz, mikor gyermekeimért imádkozom. Jézus nevében, Ámen.

Susanne Scheppmann: When People Drive You Crazy
Encouragement for today, 2012.08.17.
www.proverbs31.org


Úgy odamondtam volna
Lysa TerKeurst

„De amit már elértünk, abban tartsunk ki.” Fil 3,16

Tavaly történt, mikor repülőn utaztam két barátnőmmel. Új könyvem, az Unglued (Ha elszakad a cérna) kiadásáról beszélgettünk átlagos hangerővel, mikor az előttünk ülő párnál elszakadt a cérna. Miattunk. Micsoda boldogság.
A férfi hátrafordult : „Hé, maguk, nem volnának szívesek halkabban beszélgetni?”
Nem kedves kérés volt, hanem kemény parancs.
„De igen” – válaszoltuk meghökkenve.
És minden igyekezetünkkel megpróbáltunk a suttogáshoz közeli hangon folytatni a társalgást. Ez nem volt elég az előttünk ülőknek, akik újra meg újra villámokat szórtak ránk a tekintetükkel.
Végül az akkor tőlem telhető legkedvesebb hangomon próbáltam megvilágítani a helyzetet: „Uram, igyekszünk nagyon halkak lenni, de nemrég megsérült a fülem, és nem hallok rendesen. Igazán szeretnék alkalmazkodni önökhöz, de nagyon nehezen hallom, amit a barátnőim mondanak.”
Még be sem fejeztem a mondatot, mikor a feleség hátracsapta a fejét, megfordult, és rám rivallt: „Mi meg nem vagyunk süketek, és az állandó dumájuktól előjött a migrénem, úgyhogy KUSS, érti?”
Felfutott bennem a pumpa. A szívverésem felgyorsult. Az arcom kivörösödött. És a tökéletes visszavágáson gondolkoztam.
Voltál már olyan helyzetben, amikor szeretnéd szögre akasztani keresztény voltodat, és ugyanolyan közönségesen bánni valakivel, mint ahogy az bánt veled?
Lehet, hogy te még nem érezted ezt, mert olyan a természeted. Többnyire én is kedves szoktam lenni. De ebben a pillanatban semmit nem akartam alkalmazni a dühkitörés elleni tanácsokból, amiket a könyvemben leírtam. Nem mondom meg, hogyan fogalmaztam meg magamban a visszavágást, de biztos, hogy nem tartanátok kedves vagy szelíd szavaknak.
Ez volt az a pillanat, amikor még dönthettem.
Dönthettem, kivel lépek partnerségre ebben a szituációban: Istennel vagy a Sátánnal.
Ha a dühkitörést, a kemény visszavágást választom, a Sátán térfelére lépek, és hozzájárulok a konfliktus elmérgesedéséhez. Ha viszont a szelídséget és jóságot választom, Istennel társulok, és folytatom a küzdelmet a nyers érzelmeimen való uralkodás megszerzéséért. Ahogy a Filippibeliekhez írt levélben olvassuk: „de amit már elértünk, abban tartsunk ki” (Fil 3,16).
Válaszreakcióim megzabolázásában már sikerült eredményeket elérnem, szelídebben, békésebben, bölcsebben reagálok sokszor, mint azelőtt. Tegyem mindezt kockára pár pillanatnyi megtorlás fölötti örömért? Olyan vagdalkozó szavakért, amik miatt aztán hosszú ideig gyötör a lelkiismeret?
Egy szóval sem állítom, hogy a fejlődésnek arra a fokára jutottam hirtelen, hogy jó szívvel gondoltam erre a házaspárra. Azt azért nem. De sikerült belegondolnom, hogy ha két ember idegzete ennyire feszült, akkor ott nagy nyomorúság lehet a háttérben. A harag, ahogy velem bántak, elsősorban nem nekem szólt, hanem valami mögöttes szituációnak.
Az én dolgom nem az volt, hogy helyre tegyem őket, és bebizonyítsam, mennyire helytelen a viselkedésük.
Az én dolgom abban a pillanatban az volt, hogy minden szempontot figyelembe vegyek. És válaszoljak egyszerű, kedves szóval, amivel talán lehűtöm a dühüket.
Bár nagyon kegyetlen támadásnak tűnt, amikor megtörtént, valójában nem volt az. Nem mondhatom, hogy életem egyik nagy igazságtalansága történt akkor velem. Csak egy apró kellemetlenség volt. Miért küldeném vásárra Istennel való kapcsolatom békességét néhány olcsó örömpillanatért, hogy jól odamondtam valakiknek?
Minden attól függ, honnan nézzük.
Hisz valójában, hogyha ez volt a legrosszabb, ami aznap történt velem, akkor igazából nagyon jó napom volt!

Uram, Te annyira jó és hűséges vagy. Köszönöm, hogy segítesz átgondolni a dolgokat, hogy válaszreakcióim méltók legyenek Hozzád. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: I Had the Perfect Comeback
Encouragement for today, 2013.09.19.
www.proverbs31.org