Lélekerősítő levelek 142

Ha nehéz a változás
Lisa Allen

„Szépen megalkotott mindent a maga idejére.” (Préd 3,11)

Van a nappalink falán egy fényképgyűjtemény, amit nagyon szeretek. Több mint 20 éve mesélik már családunk történetét: attól kezdve, mikor gyermekeink első lépéseiket tették, a szünidőkön át az érettségiig. Minap takarítás közben megakadt a szemem fiúnk kisbabakori fényképén. Nem is annyira a képen, mint a kereten. Az elmúlt 20 év alatt változott lakberendezési ízlésünk, de a kereteket nem cseréltük ki. Gondoltam, hadd kapjanak a képek egy ráncfelvarrást azzal, hogy modernebb kereteket adok nekik.
Mikor a majdnem 20 éves fényképet belehelyeztem az új keretbe, a kép teljesen megváltozott. Hiába nem cseréltem ki a képet, az új keret új nézőpontot adott hozzá.
A felújítás eszembe juttatta életem egy időszakát, mikor Isten komoly változásokat vitt végbe az életemben. Arra kényszerültem, hogy új keretet adjak hivatásomnak, hogy mostantól ne saját nézőpontomból lássak, hanem Isten perspektívájából.
Arról van szó, hogy meggyőződésem szerint Isten engem arra hívott, hogy missziós szolgálatot végezzek, lányokat, asszonyokat segítsek a hitben. Valahányszor erre alkalmam nyílt, a szívem boldogan repesett. Bár gyakran hosszúak, kimerítőek voltak a napjaim, úgy éreztem, tele vagyok energiával attól, hogy a hivatásomban dolgozom.
Idővel az egyházunkban bezárultak az ajtók a női misszió előtt. A változások jók és hasznosak voltak a gyülekezet szempontjából, de nekem olyan érzésem volt, mintha álmaim és hivatásom egy része meghalt volna.
Kértem Istent, mutassa meg akaratát, és úgy éreztem, mintha jelezné, hogy valami készülődik. Engem viszont továbbra is az bántott, hogy nem nyíltak meg az ajtók a női misszió számára a gyülekezetben. Később kiderült, más tervei voltak velem. Olyan tervei, amik miatt abban az átmeneti időszakban nem szomorúságot és gyászt látok visszatekintve, hanem izgalmas új lehetőségeket és örömteli várakozást.
Isten a komfortzónámon túlra nyújtott ki engem. Arra indított, hogy ne a helyi gyülekezetben, hanem Burundiban, Afrikában szolgáljam a női missziót. Bár nem ez a munka volt minden álmom, vezetési készségem nagyot fejlődött szolgálat közben. Ezen felül pedig szabadidőmben beiratkoztam egy tanfolyamra, amely egy egészen új területen tett alkalmassá a női misszió szolgálatára. Tanultam, és igyekeztem mindent befogadni.
Talán te is valami változást élsz át, fel kell újítanod a kereteket, frissíteni a perspektívát. A Prédikátor 3,11 szerint Isten mindent szépen megalkotott a maga idejére. Életünket szépséges szakaszokra bontotta, de ezeknek mind megvan az időbeli határuk.
Egyes szakaszok tárva nyílt ajtók szenvedélyeink, hivatásunk számára, mások zárt kapuk, amiket Isten arra rendelt, hogy fejlődjünk lelkiekben, hivatásunkban, kapcsolatainkban, és bizonyára érzelmileg is.
Miközben várakoztam, hogy újra a megálmodott hivatásomban dolgozzam, segített, hogy kerestem a választ a kérdésre: mire ad lehetőséget ez az időszak? Istennek minden életszakasszal célja van. Az én esetemben a zárt ajtók lehetővé tették, hogy továbbtanuljak. Lehetővé tették, hogy kétszer is elutazzam Afrikába. A zárt ajtók segítettek, hogy egy idegen kultúrában végzett szolgálatban fejlődhessek.
Hát téged miben segít? Úgy érzed, hogy egy zárt ajtós szakaszban élsz? Kérdezd meg Istentől, milyen lehetőségeket rejt ez az időszak? Csatlakozz egy bibliaismereti csoporthoz. Vállalj önkéntes szolgálatot. Vegyél szárnyaid alá egy fiatalt. Végezz el egy tanfolyamot, hogy fejlődj szakmailag. Ez persze csak néhány az új keretek közül, amikkel felfrissítheted a változás időszakát.

Atyám, köszönöm a ritmust, ahogy életünket megtervezted. Hálás vagyok az elmúlt időszakért, amit széppé alkottál a maga idejére. Köszönöm az ezután következő életszakaszt, és arra kérlek, add, hogy bizalommal teli várakozással tekintsek rá. Jézus nevében, Ámen.

Lisa Allen: When Change is Hard
Encouragement for today, 2013.09.13.
www.proverbs31.org


Új tanév másként
Lysa TerKeurst

"Korábbi életmódotokkal ellentétben vessétek le tehát a régi embert, akit a megtévesztő kívánság romlásba dönt. Újuljatok meg gondolkodástok szellemében, s öltsétek magatokra az új embert, aki az Isten szerint igazságosságban és az igazság szentségében alkotott teremtmény." Ef 4,22-24

Ahogy újra beindul a tanév megszokott rendje, elhatároztam, hogy nem lesz több anyahiszti reggelente. Szeretném, ha idén a reggeleink kevésbé lennének idegesek, hangosak, kaotikusak.
Akkor döntöttem el, hogy ezentúl másként lesz, amikor tavaly, tanév vége felé sorozatosan üvöltözéssé fajultak a reggeli készülődések. Egyik nap, mikor beálltam az iskola elé, a kocsiban vibrált a feszültség. Nem akartam, hogy a búcsúszavaim is kemények legyenek, megpróbáltam hangnemet váltani: „Drágám, szeretlek – mondtam a lányomnak. - Sajnálom, hogy ilyen durva reggelünk volt.”
„Minden reggelünk durva” – vágott vissza, mielőtt rám csapta a kocsiajtót.
Kevés dolog nyújt nagyobb anyai sikerélményt, mint egy ilyen megjegyzés, ugye?
Míg próbáltam tompítani az ütés fájdalmát a mellkasomban, így gondolkoztam: Ez így nem mehet tovább. Minden reggel megfogadom, hogy nem kiabálok a gyerekekkel. És minden reggel felhúz valami, ami miatt nem tudom betartani.
Ismerős?
Nem mintha reggel azzal ébrednénk, hogy ma haragudni akarunk a szeretteinkre, így van? Én többnyire jó hangulatban ébredek. De aztán a stressz, hogy mindenki időben kívül kerüljön az ajtón, kihozza belőlem a hárpiát.
Egyik nem találja a cipőjét. A másik még ki kell, hogy nyomtasson egy beadandót, de a nyomtatóból kifogyott a festék. A szendvicsekhez való kenyér még a boltban van, mert tegnap elfelejtettem venni. A tetejébe, semmi készpénz nincs itthon, hogy odaadjam nekik, vegyenek maguknak valamit ebédre.
Nyafogás erről. Panaszkodás arról. Közben úgy érzem, nem készülünk el időre. Mindez feltorlódik bennem, és robbanok.
Szeretném, ha az idei tanév más lenne. Ha az történne, amit az Ef 22-24 leír: újuljak meg gondolkodásmódomban. A „megújulni” értelmű görög szó a kaino. Azt is jelenti, hogy különleges, nem közönséges. Különleges nyugalom megtestesítője szeretnék lenni a káosz közepén, a béke példaképe gyermekeim számára. Ezért kialakítottam egy tervet:
Szólok a világnak, hogy várjon. Mikor felébredek, az agyam olyan, mint egy száraz szivacs. Amit legelőször magába szív, az itatja át legmélyebben. Ha nem akarom, hogy a stressz uralkodjon rajtam egész nap, hagyjam szegre akasztva a világot addig, míg magamba nem szívom azt, ami megújítja a gondolkodásomat: Isten Igéjét.
Jusson eszembe, mekkora áldás, hogy vesződhetem velük. Ha meg akarom újítani a viselkedésemet, meg kell újítanom a hozzáállásomat is. Lehet, hogy nagyon idegesítőnek tűnik, de valljuk be: egy elszórt cipő, egy nem tökéletes uzsonna igazából nem nagy ügy. Apró bosszúságok, amik a nagy áldások velejárói.
Hagyjam, hogy gyermekeim vállalják a felelősséget. Gyermekeim felelőtlensége ne várjon tőlem sürgősségi ellátást. Úgy kell közölnöm elvárásaimat, hogy megértsék, döntéseik következményeit nekik kell vállalniuk. Például, ha az utolsó pillanatra hagyják a nyomtatást, és nincs festék a nyomtatóban, az iskolában kell kinyomtatniuk, vagy később fogják beadni a leckéjüket. Ha én akarom megoldani, akkor csak dühkitörés, „mindent nekem kell intézni!”-hiszti lesz belőle részemről. Hadd ne én üvöltsek gyermekeimmel, hanem hanyagságuk következményei.
Biztos, hogy nagyon oda kell figyelnem, hogy mindez sikerüljön, nem megy majd azonnal, és nem lesz egyből tökéletes. De alig várom, hogy kipróbáljam. Alig várom, hogy „magamra öltsem az új embert, aki az Isten szerint igazságosságban és az igazság szentségében alkotott teremtmény”. Ez most ugyanaz, mintha azt mondanám, alig várom, hogy kevesebb mamahisztivel, nagyobb békességben teljen ez a tanév.

Uram, köszönöm kegyelmedet, amit nyújtasz nekem. Nem akarok tovább az eddigi kiabálós anyuka lenni. Segíts, hogy gyakorlatba is át tudjam ültetni, amit elhatároztam. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: A Different Kind of School Year
Encouragement for today, 2013.09.05.
www.proverbs31.org


Hagyjam abba?
Lysa TerKeurst

„Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” Mt 11,28

Ki nem kívánta még, hogy bárcsak hangosan hallhatóan, eltéveszthetetlenül megszólalna Isten hangja: „Ebbe az irányba indulj tovább!” És akkor tudnánk, hogy jó irányban haladunk, hogy azon az úton menjünk tovább, vagy forduljunk másfelé. Ugye te is szeretted volna már ezt hallani? Én mindenesetre.
Legtöbben tudni szeretnénk, mi a tennivalónk. Enélkül gyakran túl sokáig toporgunk egyhelyben. Minél nagyobb csalódás, kudarc vagy veszteség ér, annál könnyebb abbahagyni valamit. És maradunk a nyugtalanító kérdéssel: „mi lett volna, ha…”? Mi lett volna, ha még egy évig kitartottam volna? Vagy még egy hónapig? Vagy még egy napig?
Életbevágó volna tudni, mikor álljunk meg, és mikor tartsunk ki a kitartásban. Meg akarom tanulni. Többnyire minél inkább küzdök érte magamban, annál kevésbé vagyok biztos a következő lépésben. Nagyon kimerítő!
Pedig az igazság az, hogy nincs okunk nyugtalankodni, nincs miért belefáradni. Van egy központ, ahova fordulhatok iránymutatásért is és megpihenésért is. A Mt 11,28-ban Jézus így biztat: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.”
Régebben zavart ez a mondat. Mi az, hogy megnyugvás? Én nem pihenni akarok. Megerősítésre van szükségem! A döntéskényszer az, ami nyomja a vállamat. Nem akarok rosszul dönteni, nem akarom szem elől téveszteni valami jelzésedet, Istenem.
A megnyugvás, amit Jézus kínál nem egy lelki altatótabletta. A görög szó, amit itt találunk, az anapauo, aminek több értelme van, egyebek közt azt is jelenti, hogy: „nyugodt, reményteljes várakozás”.
Tehát Jézus azt mondja: ha hozzám jössz, kimerültségedet, bizonytalanságodat nyugodt, reményteljes várakozássá alakítom.
De hogyan?
Egy konferencián Jennifer Rotschild a következőképpen illusztrálta. Megkérte a közönséget, hogy képzeljék el, hogy nagybetűkkel felír a táblára két szót, mondják meg, mi a különbség. Az angol nyelvben a pihenés (REST) és az ellenállás (RESIST) szavak között egy I a különbség. Az I az „én” névmás.
ÉN nem tudom, mit csináljak. ÉN nem találom a megoldást. ÉN mindent megtettem, amit ÉN tudtam. ÉN mindent beleadtam.
Jól ismerem ezeket a mondatokat, hányszor fogalmaztam meg őket én is.
Az anapauo pihenést – az új reményt – akkor találjuk meg, ha abbahagyjuk a vergődést, és átvesszük Jézustól a következő feladatot.
A Mt 11,29-ben Jézustól megkapjuk a feladatot: vegyük fel igáját és tanuljunk Tőle. Kérd meg Jézust, mutassa meg, hogyan találhatsz Nála megnyugvást. Talán úgy, hogy nyugodtan várakozol, megkérsz másokat, hogy imádkozzatok együtt, időt szakítasz az Ige olvasására. Ha megnyugodtál, jön a következő lépés. Nem tíz lépés. Nem az egész útszakasz. Nem a teljes kiemelt útvonal a Google térképen. Csak a következő lépés. Fel fogod ismerni, mert igazodni fog Isten jelleméhez, Igéjéhez.
Tedd meg azt a lépést, végezd el nyitott, alázatos szívvel, tökéletesen. Figyelj közben, hogy rájöjj mindenre, amit ebben a lépésben Jézus meg akar tanítani.
Ez a te részed.
A feladat kiosztása után rögtön jön a biztatás a 30. igeversben: „Az én igám nem nehéz, az én terhem könnyű.” Nem kell mindenre tudnunk a választ. Elég, ha állandó kapcsolatban maradunk Azzal, aki tudja. Ahol a mi erőnk véget ér, pontosan ott kezdődik az Ő akarata.
Ez az Ő része a dologban.
Nekem meg kell tennem mindent, amire képes vagyok. Azután bizalommal hagyjam, hogy Isten is megtegye, amire csak Ő képes.
Folytassam? Hagyjam abba? Talán inkább azt kérdezzük: „Istenem, mi a következő lépés, amit ma meg kell tennem? Én megteszem a magamét. A többit pedig Rád bízom.”

Uram, elfáradtam, nem látom át a dolgokat. Segíts, hogy felismerjem a Te részedet, azt, hogy ahol az én erőm véget ér, a Te akaratod elkezdődik. Segíts, Uram, hogy Nálad keressem a következő lépésre az eligazítást. Nyugodt reménykedéssel fogok várakozni. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Should I Quit?
Encouragement for today, 2013.09.12.
www.proverbs31.org


Félelem a sötétben
Wendy Blight

„Az Úr egész éjjel tartó erős keleti széllel visszaszorította a tengert és kiszárította.” 2Móz 14,21

Mikor húszas éveim elején egy éjjel késsel megtámadtak, fizikailag és szexuálisan bántalmaztak, Isten nagyon távolinak tűnt, és én nagyon egyedül voltam. Még évekkel a támadás után is a kétségbeesés és reménytelenség börtönébe zárva éltem, állandó félelemben. Végül, miután több évig hiába kerestem segítséget, s már úgy tűnt, nincs hova fordulnom, térdre borultam Isten előtt, és elé öntöttem könnyeimet, dühömet, kérdéseimet.
Abban a nagyon sötét időszakban Isten az egyiptomi kivonulás történetéhez vezetett. A fáraó előbb beleegyezett a választott nép távozásába, majd meggondolta magát, és utánuk küldött 600 válogatott lovas szekeret, akik rémülettel töltötték el Izrael népét. El tudod képzelni azt a félelmet?
Vezetőjükhöz, Mózeshez kiáltottak. Mózes emlékeztette őket Isten ígéretére, hogy megszabadítja őket, de a szorongató körülmények mást mutattak. A valóság a fáraó legkiválóbb hadserege volt a hátukban, előttük pedig a menekülést elzáró Vörös-tenger. A választott nép nem sejtette a csodát, ami várt rájuk.
Mikor elérték a tengert, Mózes kinyújtotta a kezét a víz fölé, és „az Úr egész éjjel tartó erős keleti széllel visszaszorította a tengert és kiszárította”(2Móz 14,21). Sötét volt, az izraeliták nem láthatták Isten működését a maga teljességében. A fekete éjszakában Isten fáradhatatlanul dolgozott, hogy megszabadítsa népét úgy, ahogy megígérte.
Ezek a szavak mintha felemelkedtek volna a Biblia lapjáról egyenesen reményvesztett szívembe. Hiába nem látták az izraeliták, Isten működött a sötétben. Én sem „láttam” vagy „éreztem” Istent, de ő láthatatlanul dolgozott értem, jelen volt és cselekedett, hogy túljussak ezen az egész szörnyűségen.
Sötétben lenni nagyon félelmetes. Akár a félelmünk, akár a kilátástalan körülmények sötétje vesz körül, kétféleképpen reagálhatunk. Saját magunk igyekszünk szabadulni: drogokkal, alkohollal oldjuk a feszültséget és fájdalmat, tanácsadásra járunk, önsegítő könyveket olvasunk, és fogalmunk sincs, vajon rávezetnek-e a szabadulás útjára. Vagy pedig Istenhez fordulunk. Imádkozunk, olvassuk az Igét, tudva, hogy Ő biztosítja a gyógyulást, a felépülést.
Éveken át az első megközelítés felé nyúltam a sötétségben. De minden kísérlet önmagam megszabadítására kudarcot vallott. Csak mikor Istenhez fordultam, és az Ő segítségéért kiáltottam, akkor kezdtek lassan megváltozni a dolgok.
Szeretnéd megtapasztalni Isten segítségét? Kérd! „Ha kerestek, megtaláltok; föltéve, hogy szívetek mélyéből kerestek” – ígéri az Úr (Jer 29,13). Rendelkezésére állt a választott népnek, és nekünk is rendelkezésünkre áll. És mindig működik értünk, akkor is, ha nem érzékeljük. Ma tehát, ha sötétben vagy, ha úgy érzed, felemésztenek a körülmények, tökéletes vereséget szenvedtél – keresd az Urat. Kérd, hogy szabadítson meg, és ne feledd, hogy Ő ott van – épp azon dolgozik, hogy kettéválassza a Vörös-tengeredet.

Drága Mennyei Atyám! Annyira nehéz a sötétségben élni. Olyan messzinek tűnsz! Nagyon egyedül vagyok. Köszönöm, hogy megígérted, sosem hagysz magamra, sosem hagysz el, és hogy semmi nincs e kerek világon, ami elszakíthatna engem a Te és Fiad szeretetétől. Maradj mindig szorosan mellettem a sötétben, Uram. Szólj hozzám! Adj reményt! Jézus nevében kérem, Ámen.

Wendy Blight: Fear in the Dark
Encouragement for today, 2013.09.16.
www.proverbs31.org


Mikor úgy érzed, belebolondulsz
Susanne Scheppmann

„A gond könnyeket fakaszt lelkemből, szavaddal emelj föl engem.” Zsolt 119,28

Hallottam, ahogy a fiam bakancsa koppan az ablak alatt. Összeszorult a szívem. Igazam volt, mikor figyelmeztettem a férjemet: „Figyeld meg, ő is el fog szökni.”
Katasztrofális volt az a délután, egyik baj követte a másikat. Kamasz fiam bajba került. Épp erről beszélgettünk vele, mikor megszólalt a telefon. A férjem első felesége telefonált, hogy elmondja, közös lányuk megszökött otthonról. Néztem férjem meggyötört arcát, ahogy belekérdezett a részletekbe.
Ugyanakkor a fiam figyelő tekintetét és benne az aha-csillanást is észrevettem. Szinte hallottam a gondolatait: „Ez az! Én is elszököm!” Felküldtük a szobájába, amíg a pillanatnyilag sürgetőbb gondot, mostohalányom problémáját megbeszéljük.
Biztos, hogy ő is elment. Vágtattak a gondolataim. Menjek utána? Vagy hagyjam, s később megkeressük? Testileg-lelkileg kimerültnek éreztem magam.
Férjemmel együtt gyötrődtük, szenvedtük, küzdöttük végig a családi drámákat, traumákat. Aznap este utolért a kétségbeesés. Hogy juthattunk idáig? Mi igyekeztünk jó szülők lenni. Három kamasszal az élet krízisek végtelen sorának látszott.
Végül minden elrendeződött. Mostohalányom visszament az anyjához. Megtaláltuk a fiúnkat, a férjemnek sikerült őt hazacsalogatnia. Mindenki ágyba bújt, és két szülő kétségbeesetten imádkozott a szebb holnapért.
Mindez évekkel ezelőtt történt. A gyermekek felnőttek. Az idő begyógyította a sebeket. Isten hűségesnek bizonyult a hozzá forduló elkeseredett szülőkhöz.
Ő érzi a fájdalmainkat. Látja a könnyeinket. Biztosítja a bátorságot, ami a kitartáshoz kell.
Mai igénk elismeri, hogy néha nagyon fáj, de rámutat, honnan nyerhetünk erőt: Isten szavából. Ha te is kétségbeestél, keresd Isten vigasztalását, bölcsességét, erejét, olvasd az Igét és imádkozz minden nap. Ez tartott fenn minket is a férjemmel sok-sok megpróbáltatásban, könnyhullatásban.
Isten az erőnk forrása, amikor kimerülünk a bánatban, amikor ötleteink végére érünk az élethosszig tartó szülőlétben.

Uram, köszönöm Neked a gyermekeimet. Köszönöm, hogy kijelöltél rá, hogy anyjuk legyek. De néha az anyaság annyira nehéz! Hozzád fordulok iránymutatásért, erőért. Amikor kétségbeesem, juttasd eszembe a szülőlét örömeit. Segíts, hogy kiegyensúlyozott szemléletem legyen. Mindig vezess bátorító igeszakaszokhoz, mikor gyermekeimért imádkozom. Jézus nevében, Ámen.

Susanne Scheppmann: When People Drive You Crazy
Encouragement for today, 2012.08.17.
www.proverbs31.org


Úgy odamondtam volna
Lysa TerKeurst

„De amit már elértünk, abban tartsunk ki.” Fil 3,16

Tavaly történt, mikor repülőn utaztam két barátnőmmel. Új könyvem, az Unglued (Ha elszakad a cérna) kiadásáról beszélgettünk átlagos hangerővel, mikor az előttünk ülő párnál elszakadt a cérna. Miattunk. Micsoda boldogság.
A férfi hátrafordult : „Hé, maguk, nem volnának szívesek halkabban beszélgetni?”
Nem kedves kérés volt, hanem kemény parancs.
„De igen” – válaszoltuk meghökkenve.
És minden igyekezetünkkel megpróbáltunk a suttogáshoz közeli hangon folytatni a társalgást. Ez nem volt elég az előttünk ülőknek, akik újra meg újra villámokat szórtak ránk a tekintetükkel.
Végül az akkor tőlem telhető legkedvesebb hangomon próbáltam megvilágítani a helyzetet: „Uram, igyekszünk nagyon halkak lenni, de nemrég megsérült a fülem, és nem hallok rendesen. Igazán szeretnék alkalmazkodni önökhöz, de nagyon nehezen hallom, amit a barátnőim mondanak.”
Még be sem fejeztem a mondatot, mikor a feleség hátracsapta a fejét, megfordult, és rám rivallt: „Mi meg nem vagyunk süketek, és az állandó dumájuktól előjött a migrénem, úgyhogy KUSS, érti?”
Felfutott bennem a pumpa. A szívverésem felgyorsult. Az arcom kivörösödött. És a tökéletes visszavágáson gondolkoztam.
Voltál már olyan helyzetben, amikor szeretnéd szögre akasztani keresztény voltodat, és ugyanolyan közönségesen bánni valakivel, mint ahogy az bánt veled?
Lehet, hogy te még nem érezted ezt, mert olyan a természeted. Többnyire én is kedves szoktam lenni. De ebben a pillanatban semmit nem akartam alkalmazni a dühkitörés elleni tanácsokból, amiket a könyvemben leírtam. Nem mondom meg, hogyan fogalmaztam meg magamban a visszavágást, de biztos, hogy nem tartanátok kedves vagy szelíd szavaknak.
Ez volt az a pillanat, amikor még dönthettem.
Dönthettem, kivel lépek partnerségre ebben a szituációban: Istennel vagy a Sátánnal.
Ha a dühkitörést, a kemény visszavágást választom, a Sátán térfelére lépek, és hozzájárulok a konfliktus elmérgesedéséhez. Ha viszont a szelídséget és jóságot választom, Istennel társulok, és folytatom a küzdelmet a nyers érzelmeimen való uralkodás megszerzéséért. Ahogy a Filippibeliekhez írt levélben olvassuk: „de amit már elértünk, abban tartsunk ki” (Fil 3,16).
Válaszreakcióim megzabolázásában már sikerült eredményeket elérnem, szelídebben, békésebben, bölcsebben reagálok sokszor, mint azelőtt. Tegyem mindezt kockára pár pillanatnyi megtorlás fölötti örömért? Olyan vagdalkozó szavakért, amik miatt aztán hosszú ideig gyötör a lelkiismeret?
Egy szóval sem állítom, hogy a fejlődésnek arra a fokára jutottam hirtelen, hogy jó szívvel gondoltam erre a házaspárra. Azt azért nem. De sikerült belegondolnom, hogy ha két ember idegzete ennyire feszült, akkor ott nagy nyomorúság lehet a háttérben. A harag, ahogy velem bántak, elsősorban nem nekem szólt, hanem valami mögöttes szituációnak.
Az én dolgom nem az volt, hogy helyre tegyem őket, és bebizonyítsam, mennyire helytelen a viselkedésük.
Az én dolgom abban a pillanatban az volt, hogy minden szempontot figyelembe vegyek. És válaszoljak egyszerű, kedves szóval, amivel talán lehűtöm a dühüket.
Bár nagyon kegyetlen támadásnak tűnt, amikor megtörtént, valójában nem volt az. Nem mondhatom, hogy életem egyik nagy igazságtalansága történt akkor velem. Csak egy apró kellemetlenség volt. Miért küldeném vásárra Istennel való kapcsolatom békességét néhány olcsó örömpillanatért, hogy jól odamondtam valakiknek?
Minden attól függ, honnan nézzük.
Hisz valójában, hogyha ez volt a legrosszabb, ami aznap történt velem, akkor igazából nagyon jó napom volt!

Uram, Te annyira jó és hűséges vagy. Köszönöm, hogy segítesz átgondolni a dolgokat, hogy válaszreakcióim méltók legyenek Hozzád. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: I Had the Perfect Comeback
Encouragement for today, 2013.09.19.
www.proverbs31.org