2013. június 21., péntek

Lélekerősítő levelek 121


Feltöltve vagy megtöltve?

Glynnis Whitwer

„Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-be jár és legelőt talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.” Jn 10,9-10


Három kisfiú anyjaként telis-tele volt az életem. Telve apró emberkékkel, akik szerettek, akik a nyomomban jártak, akiknek szükségük volt rám. Sosem voltam egyedül – és mégis, annyiszor éreztem üresnek magam.
Napjaim tele voltak felelősségteljes feladatokkal: dolgoztam részmunkaidőben, benne voltam a gyülekezet vezetőségében, otthon lomok és szennyeshalom várt mindig. És mégis, az állandó tevékenység mellett is üresnek éreztem magam.
Valami fontosra éheztem, és hiába voltak napjaim tele emberekkel, tevékenységekkel, ezek nem tudták csillapítani éhségemet. Ahelyett, hogy Ahhoz fordultam volna, aki értelmet és célt adhat a szívemnek, kétségbeesetten próbálkoztam újra megtalálni azt a magamat, aki a gyermekek születése előtt voltam. Ez viszont elérhetetlen álom volt.
Tudom, sokan vannak, akik ugyanígy éreznek. Meg van telve az életünk emberekkel, feladatokkal, munkával, csodanaptárral, mindenféle applikációkkal, amik segítik mindezt beosztani, rendszerezni, és belül mégis üresek maradunk. A szívünk riadtan kérdezi: ennyiből áll az élet?
Isten terve NEM ez volt velünk. Isten arra teremtett, hogy Vele legyünk feltöltve. Nélküle lehetünk tele, mégis üresnek érezzük magunkat. Mondok egy példát, hogy világosabb legyen.
Van egy kisbuszunk, azzal járok. Jókora dromedár, akkor vettük, mikor három örökmozgó, sportfoglalkozásokra járó gyereket kellett szállítanunk az összes felszerelésükkel együtt. Már elmúlt tíz éves, de még mindig kiválóan fut, ha feltöltöm.
De mi történne, ha egy nap a kerti csapból tölteném meg a tartályát? Ott van a kijáratnál, közel volna. Csak odaviszem a locsolócsövet, a végét a tank szájához illesztem, megnyitom a csapot, s már telik is a tartály. Rengeteg pénzt megspórolhatnék! És rengeteg időt is.
Ha megtölteném az üzemanyagtartályt vízzel, látszólag már indulhatnék is teli tankkal. Na de meddig jutnék el?
Valahogy az életünkkel is ezt tesszük. Látszólag, kívülről nézve minden rendben van. Úgy tűnik, meg vagyunk telve. De amivel telítve van az életünk, az nem tud működőképessé tenni, mert nem vagyunk feltöltve, csak megtöltve. Nem jutunk messzire, kimerülünk.
Valamit ne felejtsünk el. Van egy ellenségünk, aki meg akar győzni arról, hogy telítve van az életünk. Arról is győzköd évezredek óta, hogy Isten nem alkalmas arra, hogy szívünk minden vágyát betöltse. Ahelyett, hogy Istenhez fordulnánk, hogy feltöltekezzünk az Ő bölcsességével, iránymutatásával, vigasztalásával és gondoskodásával, mi bálványok után nézünk. Istenéhségünket megfogható dolgokkal akarjuk kielégíteni. A látható valóság elfoglalja a hit helyét, és könnyen elfelejteti velünk személyes Istenünket.
„Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-be jár és legelőt talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.” (Jn 10,9-10)
Szerettem és szolgáltam Istent azokban a nehéz években is, de elfeledkeztem róla, hogy Ő annyira személyes kapcsolat, hogy fel tudja tölteni üres szívemet céllal, értelemmel. Mikor egy költözés megfosztott minden külső munkától és kapcsolattól, ami az otthonomon kívüli világhoz kapcsolt, eléggé kétségbeestem ahhoz, hogy Istenhez kiáltsak, és ne kívül keressek tennivalókat, amikkel kitölthetem a napjaimat.
Isten figyelme felém fordult, belépett a bennem lévő űrbe, és személyesen szólt hozzám, kinyilvánította magát. A szívem végre feltöltődött, éhségemet felváltotta a jóleső elégedettség.
Éltem mindkét módon: megtöltve és éhesen, feltöltve és jóllakottan. Az életem most is tele van emberekkel, akiknek szükségük van rám, lomokkal és szennyessel, amikkel el kell bánnom, munkával és templomi szolgálattal. De az üresség elmúlt. Isten a forrása az igazi elégedettségnek, a feltöltődésnek, ami után nem maradok éhes és kielégületlen.

Uram, köszönöm, hogy mindig fordulhatok Hozzád, ha úgy érzem, üzemanyagra van szükségem. Csak Te tudsz feltölteni. Te mindig azt akarod, hogy életünk legyen, és bőségben legyen. Köszönöm, Uram. Ámen.

Glynnis Whitwer: Fueled or Filled?
Encouragement for today, 2013.02.25.
www.proverbs31.org/devotions


Bontsuk le a lehetetlen falát

Lysa TerKeurst

Ezt felelte: "Mert gyenge a hitetek. Bizony mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a hegynek itt: Menj innét oda! - odamegy, s nem lesz nektek semmi sem lehetetlen.” Mt 17,20

Élénken emlékszem arra a napra, mikor apám hazahozott egy írógépet. Az irodába valami új, computernek nevezett gépek érkeztek. Megdobbant a szívem a gondolatra, hogy lesz egy írógépem.
Élveztem, ahogy karjaival ütögeti és megtölti az üres papírt, és így a semmiből valamit csinál. Lehet, hogy egyszer majd írok egy könyvet? Elbűvölt a gondolat, mindaddig, míg rá nem tettem az ujjaimat a billentyűkre. Semmi más nem jutott eszembe, amit leírhatnék, csak az, hogy miért nem leszek én sosem író.
Egy elhallgattatott álom.
Hasonlóképpen történt, mikor gimnáziumban a kórusvezető tanárunk bejelentette, hogy elő fogunk adni egy musicalt. Fellelkesedtem. Elképzeltem, hogy én játszom a főszerepet. Míg meg nem hallottam a barátnőmet magabiztosan, szárnyalóan énekelni. Hirtelen minden hang, amit én kiadtam, üresen csengett.
Újabb elhallgattatott álom.
Később, húszas éveim közepén összeszedtem a bátorságomat, és megemlítettem egy barátnőmnek, hogy beszélni szeretnék egy rendezvényen, amit nőknek szerveztünk. Eredetileg csak segítő lettem volna, de nem hagyott nyugodni a vágy, hogy én is szóljak a közönséghez. Így hát ki is mondtam ezt a merész vágyamat. Ő csak megrázta a fejét: „Nem – mondta. – Biztos vagyok benne, hogy nem való neked a beszéd.”
Megint egy elhallgattatott álom.
Veled is történt már ilyen? Belső hangok igyekeznek meggyőzni róla, hogy alkalmatlanok vagyunk valamire. Mások sokkal magabiztosabbnak tűnnek azon a téren. És valaki mindig akad, aki kinevet, vagy nyersen, durván kedvünket szegi.
A lehetetlen nagyon szeret felülkerekedni álmainkon.
Pedig valamit tudnod kell: abban, amit szeretnénk, mindig van egy pont, ami lehetséges. Minden lehetetlen dolognak van egy gyenge pontja. És ez az a pont, ahol támadásba lendülhetünk.
Lehet, hogy egy könyv megírása lehetetlennek tűnik. De minden író elkezdte valahonnan. Lehet írni egy cikket. Vagy mai világunkban egy twitet, egy blogbejegyzést.
Azt kell elkapni. Oda kell írni. A lehetetlen gyenge pontjára.
Talán a házasságod tűnik lehetetlennek. Szállj szembe megbántottságoddal, a legyintő úgysemmegy-ekkel. Gondolj egy dologra, amit szeretsz a férjedben. Fogalmazz meg egy sms-t, és dicsérd meg azon az egy ponton. Mutasd ki, hogy értékeled. Mondd el valakinek, mire jöttél rá, mit értékelsz a férjedben.
Kezdd el. A lehetetlen gyenge pontján.
Nem tudom, te milyen lehetetlennek tűnő dologgal küzdesz. De ne feledd, minden lehetetlennek van egy gyenge pontja. Kérd Istent, mutassa meg, hol van az. Kérd Istent, hogy csak annyi erőt adjon egyszerre, hogy azon az egy ponton beindulj. Egyszerre mindig csak egy jó döntésre koncentrálj.
Rövidesen látni fogod, hogy minden „lehet-etlenben” jelen van a „lehet” – csak merd észrevenni.

Uram, köszönöm, hogy Veled minden lehetséges. Segíts, hogy ezt a mindennapi életemben is meglássam. Jusson eszembe, hogy míg nélküled biztosan elbukom, Veled nem bukhatom el. Annyira jó vagy! Jézus nevében, Ámen.

(Ford. megj.: Lysa TerKeurst a Proverbs31 Ministries egyesület elnöke, keresett keresztény előadó, több sikeres könyv szerzője.)

Lysa TerKeurst. Tearing Down the Impossible
Encouragement for today, 2013.02.28.
www.proverbs31.org/devotions


Van értelme a várakozásnak

Wendy Pope

„Várj az Úrra, légy erős, légy bátor szívű, és várj az Úrra!” Zsolt 27,14

Szeretek hatékony lenni. Elvégezni a dolgaimat, mégpedig gyorsan. Nem mondhatom, hogy türelmes vagyok, miközben várok, hogy egy oldal betöltődjék a gépemen, vagy hogy a gyerekeim megtalálják a cipőjüket, de akkor sem vagyok a türelem megtestesítője, mikor Istenre várok, hogy meghallgassa valamilyen kérésemet.
Mai gyorsan!-kell!-mostkell! kultúránkban könnyű azt gondolni, hogy már nem kell várnunk semmire. Gondolj bele: másodpercek alatt megtudhatod milyen az idő Dél-Mongóliában, rendelhetsz egy csinos blúzt valamelyik divatos márkaboltból, kiveheted a kész ételt a fagyasztóból, és a mikrónak köszönhetően 5 perc múlva tálalhatod a vacsorát. Egy szempillantás alatt sms-ezhetsz anyukádnak, vagy csiripüzenetet küldhetsz emberek ezreinek. Nem csoda, hogy nem tudunk várakozni!
Dávid királynak, fenti igénk szerzőjének, nem volt idegen a várakozás, és ismerte minden nehézségét. Amikor tehát azt írta, hogy „várj az Úrra, légy erős, légy bátor, és várj az Úrra”, ebben hosszú évek tapasztalata sűrűsödött, mialatt Istenre várt, hogy beteljesítse megígért hivatását. Ez a hivatás apjának, Jesszének szerény otthonában és a birkalegelőn indult.
Azzal kezdődött, hogy Sámuel próféta megjelent Jessze otthonában, hogy felkenje Izrael leendő királyát, akit Jessze családjából kellett kiválasztania. Egyik fiára kellett, hogy essen a választás, és ez a fiú Dávid volt.
Az Írás szerint a Szentlélek eltöltötte Dávidot, és attól kezdve rajta maradt (1Sám 16,13). Egy ilyen felkenés után azt várnánk, hogy Dávid rögtön rohan elfoglalni a trónt. Ő viszont ellenkező irányban futott – vissza a legelőre, a birkák közé.
És elkezdődött a várakozás.
Várakozása közben Isten felkészítette a feladatra. Dávid egyetlen dologhoz értett: a juhok őrzéséhez. Nem ismerte az udvari protokollt, a királykodás szabályait. Nem állt mögötte a nép, királyságát nem támogatta felfegyverzett hadsereg. Egy alacsonyrendű pásztorfiú volt. Ahelyett, hogy azonnal elfoglalta volna beígért pozícióját, Dávid várt az Úrra, hogy végigvezesse az úton a legelőtől a királyi palotáig.
Isten a várakozás leckéivel készítette fel Dávidot a trónra. Ha közelről megvizsgáljuk, milyen leckéket kapott, és alkalmazzuk a megtanult igazságokat, reményre lelünk a várakozás nehézségei közt, felfedezzük a jót, ami a várakozásból származik a jövőre nézve.
Az, hogy felkentek, hogy valamilyen hivatásra szántak, még nem jelenti azt, hogy nem kell várakoznunk. Dávid 15 évet várt, hogy Júda királya lehessen, és még többet, hogy egész Izraelé.
Várakozásunk alatt, ha hagyjuk, olyan közeli kapcsolatba kerülhetünk Istennel, amire másként nem lett volna módunk. Dávid gyönyörű, költői zsoltárainak jó része barlangokban, föld alatti üregekben, a pusztában született, az Istenre való várakozás közben.
Isten nem hagyja figyelmen kívül gyermekei kiáltását. Dávid gyakran kiáltott Istenhez, könyörgött segítségért, közbelépésért, védelemért. Isten sosem hagyta cserben.
Várakozásunk másoknak is hasznára válik. Várakozásunk nem csak rólunk szól. Gondolj bele, mennyit gazdagodott az életünk azzal, hogy Dávid tűrte a várakozást. Mennyi öröm, szeretet, remény és gyógyítás árad felénk a zsoltárokból!
Dávid élete kiváló útmutató a várakozáshoz. Könnyebb várakozni, a jövő is szebbé válik, ha hagyjuk, hogy Isten végezze bennünk a munkáját a holtidőben. Ha feloldjuk magunkban az ellenkezést, a védekezést, felismerhetjük Isten hűségét, amivel teljessé akarja tenni munkáját, véghez akarja vinni életünkre alkotott tervét.

Uram, segíts, hogy jól várakozzam. Türelmes akarok lenni, hagyni akarom, hogy véghez vidd tervedet az életemre. De a türelemhez is Rád van szükségem. Jézus nevében, Ámen.

Wendy Pope: There Is Purpose in the Wait
Encouragement for today, 2013.03.04.
www.proverbs31.org/devotions

Isten akaratából vagy engedélyével

Van Walton

„Leül, mint az ezüstolvasztó és tisztító mester, és salaktalanná teszi Lévi fiait; és megtisztítja őket, mint az aranyat és mint az ezüstöt…” Mal 3,3 (Káldi)

Rossz irányba fordultak a dolgok az életemben. Boldogtalan voltam, de ez a szó meg sem közelíti azt az érzelmi szabadesést, amit átéltem.
Letarolt. Megkövült. Lebénult. Elveszett. Dühös. Értetlenkedő. Már-már őrült. Nos, inkább ezek a jelzők illettek rám.
„Ez nem történhetett meg! Velem nem!” – ismételgettem újra meg újra. Legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy valaha is ide jutok.
A szinte csillapíthatatlan gyötrődésnek ebben az időszakában az unokatestvéremtől kaptam ezt a bölcs mondatot, amitől kezdtem megnyugodni: „Ez vagy Isten akaratából vagy az Ő engedélyével történt”.
Szavai ráébresztettek, hogy Isten kézben tartja a dolgokat, és mindazzal, ami történt, valami célja van.
Isten akaratából vagy engedélyével…
Sokat töprengtem ezen a mondaton. Értelmet adott mindennek. A békesség lassan átvette a gyötrelem helyét. A dühöt felváltotta az elfogadás. A kételkedést az alázat. Vajon azért engedte meg mindezt Isten, hogy valamit megváltoztasson bennem? Valamilyen céllal hagyta, hogy ez a tűz megégessen? A Mal 3,3-ban az ötvös salaktalanítja az értékes fémet. Isten azért osztotta meg velünk ezt a képet, hogy Őt lássuk az ezüstműves alakjában: Ő az, aki lemaratja a salakot, azt, ami hitvány, közönséges vagy alávaló. Azt, ami haszontalan, amire nincs szükség.
Sokan éljük meg büntetésként a megpróbáltatásokat. Amikor valami komoly törés következik be az életünkben, úgy érezzük, nincs más célja, mint hogy nyomorultul érezzük magunkat. Valójában Isten minden megpróbáltatással alakít minket. Kimarja belőlünk a „salakot”, a tökéletlenséget. Minden próbatételből erősebben, bölcsebben kerülünk ki, felkészülten a következő kihívásra. Győztesek vagyunk, felülkerekedtünk Isten segítségével.
Isten a mi tökéletesedésünk érdekében engedi meg a nehézségeket, a megpróbáltatásokat, a szerencsétlenségeket. Mindezek az Ő akaratából vagy az Ő engedélyével történnek. Ha Isten szándéka az, hogy nehézségekkel találkozzunk az úton, akkor azzal célja van.
De nem mindig értünk történik a baj. Isten helyezhet fájdalmat, szenvedést, ínséget az életünkbe azért is, hogy másoknak mutassuk meg az Ő szeretetét, hűségét, irgalmát. Ahogy mi egy nehéz helyzetre reagálunk, Istenben való hitünket tükrözi, és másokat is ráébreszthet az Ő gondviselésére.
Kevesen mondhatják el magukról, hogy immunisak a bajokra. Néha ezek Isten legjobb módszerei a tökéletesítésünkre. Ki akar állítani minket a világ elé, hogy az Ő műalkotásaként a reményt közvetítsük másoknak. Nem mindig esnek jól Isten magasabbrendű módszerei. Fájnak. Feszítenek. Tudom, éreztem én is a fájdalmat, a feszítést, az égető kínt.
De ha hiszem, hogy Istennek terve van velem, bíznom kell a céljaiban. Hiszem, hogy azért küld feladatokat, „megbízatást”, hogy lássa rajtam a világ, hogy érdemes bízni Benne és abban, hogy mindent jóra fordít. Ha a Benne való bizalmat példázom, tetteimmel, hozzáállásommal hirdetem a világnak. hogy hatalmas Istenünk pontosan tudja, mit tesz az életünkkel.
Semmi sem ér fel azzal a tudattal, hogy Isten kézben tartja a történéseket – főleg olyankor, amikor látszólag minden elbizonytalanodik körülöttünk. Isten nem akarná, vagy nem engedné meg, hogy valami nehézségbe kerüljünk, ha emögött nem húzódna meg valami magasabb rendű cél. Amitől szentebbé válunk, egyre hasonlóbbá Hozzá, és amivel az Ő dicsőségére lehetünk. Tapasztalataink sosem hiábavalóak!

Mennyei Atyám! Néha elviselhetetlennek tűnik a gyötrelem, amit az élet pofonjai okoznak. Adj erőt, hogy fenn maradjak. Áraszd rám békességed, add, hogy sose felejtsem el, hogy minden, ami történik, része egy tervnek, és valami magasabb rendű célja van. Jézus nevében, Ámen.

Van Walton: Either he Planned It or He Permited It
Encouragement for today, 2013.03.05.
www.proverbs31.org/devotions

Nagyon sokat jelenthet valakinek

Amy Carroll

„Taníts meg számba venni a napjainkat, hogy eljussunk a szív bölcsességére!” Zsolt 90,12

„Hogy vagy mostanában? – kérdezte. – Hallottam, hogy meghalt nagymamád, sokat gondoltam rád.” Szemem tágra nyílt a meglepetéstől és az örömtől, mikor felismertem Melanie barátnőm hangját a telefonban. Bár nagyon szeretjük egymást, sokat lazult a kapcsolatunk, mióta messzire költöztünk egymástól.
Beszéltem neki a bánatomról, de a háláról is, hogy nagymamám milyen teljes életet élhetett. Aztán szóba kerültek a régi barátok, a gyerekek, a gyülekezet, könnyen ment a beszélgetés, ahogy az régi barátok közt lenni szokott. De egyre vártam, hogy végre kiböki, miért hívott. Végül, mikor beállt egy kis szünet, Melanie elköszönt azzal, hogy most már mennie kell a dolgára.
Meglepődtem. Ennyi volt?
Nem volt semmi apropója a hívásának? Nem volt. Egyszerűen eszébe jutottam Melanie-nak, s napi teendői között talált rá időt, hogy kapcsolatba lépjen velem.
Mindig öröm, ha felhív egy barát. De Melanie-tól még jobban esett, tudván, hogy ő fiatal özvegy, akinek a férje hirtelen halt meg. Egyedül neveli a gyermekeket, vezeti a hajdan közös vállalkozásukat, és végzi mindazt, amit az élet zűrzavara elé hoz. És mindezek mellett szakított időt arra, hogy „csak úgy” felhívjon. Megköszöntem neki a kedvességét, elmondtam, mennyire hálás vagyok, hogy gondolt rám.
Ekkor mesélte el, mi történt vele a férje halála után. A fájdalom olyankor tört fel belőle zokogásként, mikor a templomban volt. Előfordult, hogy végigsírta az istentiszteletet, kiöntve szívét Istennek, s fogadva az Ő vigasztalását. Egy asszony, aki sokszor szokott mellette ülni, ilyenkor nem tett mást, csak csendben megfogta a kezét.
Egy asszony.
Csendben, szavak nélkül.
Felajánlotta a jelenlét szolgálatát.
Mélységes ajándék.
Melanie folytatta, elmondta, mit jelentett neki ez a gesztus. „Akkor tanultam meg, milyen sokat jelent, ha megosztod az idődet valakivel. Ha tehetem, meglátogatok valakit, akiről tudom, hogy szenved, és viszek neki egy tányér süteményt. Nyomaszt néha a rengeteg tennivaló tudata, de azóta mindig szakítok időt az emberekre. A másik ember a legfontosabb dolog az életben.”
Eltöprengtem azon, mennyire ilyen volt Jézus élete is, Ő is az embereket tette az első helyre tennivalói listáján. Sokan voltak, akik mellett megállt.
Az asszony mellett, akit megvetettek a sok férje miatt.
A lenézett vámos mellett.
Az asszony mellett, aki több évtizedes betegséggel küzdött.
A férfiak mellett, akik aztán mindent odahagytak, hogy kövessék Őt.
Végiggondolom, mi mindent kell ma elvégeznem. Hosszú a lista. Sok-sok tennivaló, melyek mind azt várják, hogy figyelmemet, időmet rájuk fordítsam. Fontos dolgok, de mire jutok, ha végigveszem őket gondolatban a mai igénk fényében: „Taníts meg számba venni a napjainkat, hogy eljussunk a szív bölcsességére!” (Zsolt 90,12)? Hogyan válhatok egyre hasonlóbbá Jézushoz, számbavéve napjaimat, hogy eljussak a szív bölcsességére?
Azt hiszem, újraírom tennivalóim listáját, s alkalmazom azt, amit Melanie-tól tanultam. Az első helyre új feladat kerül: „Válj Jézushoz hasonlóvá. A másik ember legyen ma a legfontosabb.”

Uram, szükségem van a segítségedre, hogy a Te értékrended szerint rakjam sorba a dolgaimat. Te ismersz, tudod, mennyire feladatorientált vagyok. Segíts, kérlek, hogy az embereket helyezzem az első helyre. Tedd érzékennyé a lelkemet, hogy ráhangolódjék a Tiedre, s megálljak egy-egy ember mellett, mint ahogy Te tennéd. Jézus nevében, Ámen.

Amy Carroll: What Could Mean the World to Someone
Encouragement for today, 2013.03.01.
www.proverbs31.org/devotions


Hogyan változtathatsz meg egy életet

Suzie Eller

„A szeretet türelmes. A szeretet jóságos.” 1Kor 13,4a

Tudtam, milyen az, ha az ember összegömbölyödik a sarokban, zokog, és el akar tűnni. Tudtam, milyen az, ha a nagyobb testvérünk bezár egy szekrénybe. Tudtam, mit érez a gyermek, ha valamelyik szülője megragad egy pisztolyt, s azzal fenyegetőzik, hogy öngyilkos lesz.
De tizenöt évesen, mikor keresztény lettem, nem tudtam semmit arról, milyen a keresztény élet.
Nem értettem Jézust, nem értettem a szeretetét. A hitem még nagyon zsenge volt, de kicsiny gyülekezetünk felnőtt tagjait látva sejteni kezdtem, milyen Jézus szeretete. Nem ismerték a hátteremet, mégis közeledtek hozzám, megérintették az életemet.
Isten és az Ő Lelke húzott a hit felé, de a növekedést a hitben ezeknek a gondoskodó, jó szándékú embereknek köszönhettem. Tanítottak a vasárnapi iskolában, ifjúsági csoportokat vezettek. Ránk pisszentek, ha túl hangosak voltunk az istentiszteleten. Minden vasárnap délután betereltek a buszba, és elvittek minket idősotthonokba, hogy ráncos öreg kezek simogassák meg a miénket.
Visszatekintve tudom, hogy néha próbára tettem a türelmüket. Mikor például megcsókoltam azt a fiút a közös kocsikázáson. Vagy mikor először álltam ki bizonyságot tenni, s kicsúszott a számon egy durva szó beszéd közben. Szégyenkezve kirohantam a teremből, de egy asszony rám talált odakinn. „Nincs semmi baj, legközelebb majd vigyázol, hogy másképp fejezd ki magad” – mondta mosolyogva. Átölelte a vállamat, és én úgy éreztem, biztonságban vagyok, és elfogadnak.
Talán a te életedben is van valahol egy nehezen kezelhető kamasz. Aki nem gondolkozik, mielőtt cselekszik. Aki olyanokat mond, hogy kiráz tőle a hideg. Aki lendülettel indul Isten után, s ugyanolyan lendületesen el is vágódik.
De te mégis szereted, beszélsz neki Isten dolgairól, rámutatsz, mennyire számít Istennek az ő élete. Otthoni élete titok, ahogy az enyém is az volt. Nagyon sok kamasznak van szüksége lelki szülőkre, mert csak rajtuk keresztül láthatja meg Jézust.
Pár éve ellátogattam a régi gyülekezetembe. Mikor egy most már ősz hajú párnak megköszöntem mindazt, amit értem tettek, ezt válaszolták: „Nem tettünk mi semmi különöset. Mi csak szerettünk titeket.”
Nem tudták, hogy az ő szeretetüknek köszönhetően lett abból a gyakran idegesítő kamaszlányból jó anya, szerető feleség, Jézusba burkolt életű nagymama. Akarom, hogy tudják, hogy minden szó, amit leírok, minden üzenet, amit elmondok, minden alkalom, amikor letérdelek és imádkozom valakivel, hogy megismerje Jézust, ez mind onnan gyökerezik, a hívő felnőttek hűséges csoportjából, akik akkor, ott és úgy szerettek, ahogyan szükségem volt rá. Türelmük Jézust példázta nekem. Arra indított, hogy később éveken át problémás fiatalokkal foglalkozzam, és megnyissam az otthonomat krízisben lévő kamaszoknak.
Majd az örökkévalóságban meg fogják érteni. Szeretném, ha most legalább annyit tudnának, hogy nekik köszönhetően vett más irányt az életem.
Mindig hálás leszek nekik. Talán te is hálás lehetsz valakinek.

Uram, segíts, hogy kitartóan közvetítsem szeretetedet egy kamasz, egy gyermek felé, akinek szüksége van rá. Segíts, hogy türelmes legyek, hogy példát mutassak. Mi nem mindig ismerhetjük a történetüket, de te, Uram, mindét ismered. Köszönöm, hogy apró tetteink a Te kezedben megsokszorozódnak. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: How to Change a Life
Encouragement for today,2013.03.06.
www.proverbs31.org/devotions

2013. június 12., szerda

Lélekerősítő levelek 120



„Csak úgy”

Lysa TerKeurst

„Gyermekeim, ne szóval szeressünk, hanem tettel és igazsággal.” 1Jn 3,18

Grace felpillantott a régi, kopott fényképalbumból, s nézte, ahogy Richard, a postás, az ajtajához közeledik a hidegben. Milyen kedves fiatalember, gondolta.
Grace szívesen kisétált a postaládához későtavasztól kezdve egész nyáron át, de a fagyos téli levegő a csontjaiig hatolt. Lelkében még mindig életerős fiatal lánynak érezte magát, de azért tudatában volt valós életkorának. Hol éles, hol tompa fájdalmak tették óvatosabbá, lassúbbá. Ahogy hidegre fordult az idő, Richard mindig becsengetett, ha valami érkezett a postán.
Grace ezen a mai napon különösen magányosnak érezte magát. Tizenhetedike volt. Rajta kívül csak drága Jimje tudta volna, miért olyan különleges nap ez. Nem volt születésnap, sem valami évforduló. Negyvenkét esztendőn át minden hónap tizenhetedike különleges napnak számított, ahogy Jim kifejezte: csak úgy.
Anyagilag sosem éltek bőségben, de gazdagok akartak lenni szeretetben. Jimnek mindig volt valami ötlete, amivel kifejezhette, megélhette a Jn 3,18 versét: „Gyermekeim, ne szóval szeressünk, hanem tettel és igazsággal”.
A hosszú évek alatt volt, hogy pár szavas cédulával, de volt, hogy virágüzletben vásárolt csokorral fejezte ki szeretetét. Az üzenet mindig ugyanaz volt: „Csak úgy”. Egyszer még titokban a felesége esküvői karkötőjét is kicsente az ékszerdobozából, s rávésette, hogy „Csak úgy”.
Grace-nek nagyon jól esett, biztonságot, kötődést sugárzott ez a két kis szó. Többre tartotta egyszerű gesztusnál, számára valami sokkal többnek a külső jele volt.
Amikor megbetegedett, és nem tudta ellátni háziasszonyi teendőit, azt jelentette, hogy „Azért szeretlek, aki vagy, nem azért, amit csinálsz”. Amikor vitájuk volt egymással, azt fejezte ki, hogy szeretlek akkor is, ha nem akarunk egymás szemébe nézni. Mikor már öregedni kezdett, ezek a szavak üzenték, hogy „a te szépséged nem függ az idő múlásától”. Jim sosem volt a szavak embere, ám ez a „csak úgy” Grace számára a legtökéletesebb, leglíraibb vallomás volt.
Három hete ment el Jim. Halála nem történt hirtelen, mindketten tudták, hogy közeledik. Drága időszak volt, tele emlékezéssel, öleléssel, könnyekkel, aztán amilyen hirtelen beletoppant az életébe sok-sok évvel ezelőtt, úgy el is tűnt mellőle. Nagy űr maradt utána, de Grace lelke békés volt.
Csodálatos életük volt, nem maradt semmi kimondatlanul. Azóta Grace szívesen lapozgatta a régi albumokat, elmerengett a kedves képeken, de talán még ennél is jobban szerette végignézni az évek alatt felgyűlt, kézzel írt, tizenhetedikei vallomásokat.
Hiába látta a közeledő postást, a csengő hangjára összerezzent. Lassan elindult az ajtóhoz. Hálásan vette át a leveleket, és elnézést kért, hogy nem tudja süteménnyel megkínálni Richardot. Talán legközelebb. Aztán odasétált a konyhaasztalhoz, hogy felbontsa a postát. Számla, részvétnyilvánító képeslap, aztán a szíve nagyot ugrott, s rögtön el is olvadt a rátörő érzelmektől.
Könnyek lepték el a szemét, remegő kézzel nyitotta fel a borítékot. Egyszerű kis cédula volt, mint az összes többi, ami tizenhetedikén érkezett. Halála előtt Jim alkalmat talált egy titkos egyezségre Richarddal, hogy ezt az utolsó küldeményét a megadott időben továbbítsa. „A halál után is … csak úgy. Jim.

Néha egy történet jobban rávilágít a tökéletes házasság titkára, mint egy többoldalas útmutató. Ez a fajta szeretet – ami nem villog, de örökké tart; nem hivalkodik, de elkötelezett – dicsőségére válik Istennek és a házastársadnak.
Azért imádkozom, hogy ez a történet visszhangra találjon a szívedben. Felmutasson valamit a társad lelkéből. A legapróbb dolgok is nagy öröm forrásai lehetnek.

Uram, hálát adok Neked azért, Aki vagy: lelkünk örök Szerelmese. Tápláld lelkemben a vágyat, a szándékot, a lehetőséget, hogy szereteted rajtam keresztül is sugározzon azok felé, akik közel állnak hozzám. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: „Just Because”
Encouragement for today, 2013.02.14.
www.proverbs31.org/devotions



Közvetett kár
Suzie Eller

„Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket.” Zsolt 147,3

Van egy repedés a házunkon. A bejárati ajtó fölött az ajtókerettől a mennyezetig. Nem olyan régi a ház, ezért megkérdeztem, hogy történhetett ez, s a válasz az volt: közvetett kár.
Közvetett kárnak azt nevezik, ami véletlenül történik, nem lehet előre számítani rá. Ki gondolta volna, hogy szépséges, légkondicionált otthonom falát kívülről a napsugarak meg tudják repeszteni? Pedig ez történt.
A tavalyi az eddig feljegyzett legforróbb nyár volt, az alapozás körüli kiszáradt föld feszítette a keretet, ami továbbadta a nyomást a falaknak, ahol aztán megjelent a repedés.
A közvetett kár a családban is ki tud alakulni, ha valami sérülés ért bármikor az életünk során.
Valamelyik szülőd éreztette veled, hogy nem vagy méltó a szeretetére, és ezért felcsattansz vagy kiborulsz, ha a gyermeked nem eszi meg az ételt, amit gondosan elkészítettél neki.
Valakiben nagyot csalódtál valamikor, és ennek hűséges férjed fizeti meg az árát, akinek minden egyes nélküled töltött percéről számot kell adnia, és újra meg újra bizonygatnia kell hűségét.
Zsenge lelkedet negatív kritika érte, ezért felnőttként nem tudod elhinni, mennyire értékes vagy Isten szemében.
Közvetett kár. Ez mind az.
Én is szenvedtem tőle éveken át. Múltbeli sérüléseim miatt könnyen indulatos lettem, vagy visszahúzódtam a szeretet elől. Máskor erőm megfeszítésével küzdöttem, hogy megfeleljek Istennek, aki pedig olyannak szeret, amilyen vagyok.
A Zsolt 147,3 azt ígéri, hogy Isten ki tudja javítani ezeket a sérüléseket. Gyógyítása elején rávilágított, hogy nem a repedések tekinthetők a valódi problémának. A viselkedésem, az alkalmatlanságom, a küzdelmem a kegyelemért ezek csak felszíni jelek voltak.
Az alapprobléma akkor keletkezett, mikor egy kicsi leány hiába igyekezett elkerülni a bajt, hiába tett meg mindent, hogy békesség legyen körülötte, bármivel próbálkozott, kudarcot vallott. Így tanultam meg aztán, hogy elrejtőzzem, hogy védekezzem, és más egészségtelen viselkedésformákkal óvjam magam.
Ismerős?
Ahogy levettem tekintetem a látható repedésről, és megnyitottam szívemet Isten előtt, láthatóvá vált a kár eredeti forrása, amit kezelni kell, amit meg lehet gyógyítani. Minél jobban átitattam a régi sebeket Isten igazságával, annál több repedést fedeztem fel, de már más megvilágításban láttam őket. Isten elkezdett meggyógyítani.
Az, hogy egy gyermek nem eszi meg a szeretettel készített ennivalót, nem minősíti az anya, a nagymama személyét, nem ettől függ az értéke. Ez csak egyike az anyasággal járó sok-sok kis problémának, amit meg kell oldani.
Az, hogy valaki valamikor nagy csalódást okozott, annál értékesebbé teszi az ajándékot, amit egy hűséges férj jelent.
A régi kemény szavak, amik zsenge lelkedet érték, csak fölerősítik az ige szépségét, ami újra meg újra biztosít Mennyei Édesapád végtelen, feltétel nélküli szeretetéről.
A repedést az ajtó fölött betapasztottuk. Elhatároztam, hogy jövő nyáron, ha újra hosszan tartó forróság-szárazság jön, locsolni fogom a házunk alapját. Ami meg engem illet, a lelkem szilárd és biztonságos, és ez az alap közvetett ajándékforrás a házasságom, a gyermekeim és unokáim számára és az Istennel való kapcsolatomban.

Drága Jézus, régebben a repedésekkel foglalkoztam, a cselekedetekben, viselkedésben megnyilvánuló felszíni jeleket akartam megoldani. Ma már tenyeremre tett szívemet nyújtom Feléd. Te látod a sérülések forrását. Köszönöm, hogy bekötözöd sebeimet, meggyógyítasz, s elkísérsz az egész-séghez vezető úton. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: Collateral Damage
Encouragement for today, 2013.02.15.
www.proverbs31.org/devotions


Mintha megfeledkezett volna rólam Isten
Tracie Miles

"Eltaszít az Isten egyszer s mindenkorra? Nem lesz már soha irgalmas? Kegyelme örökre elveszett? Elenyészett a minden nemzedéknek adott ígéret? Isten elfeledte volna a jóságát? Bezárta irgalmát haragjába?" Zsolt 77,8-10

Évekkel ezelőtt volt egy nagyon nehéz időszakom, alig tudtam felszínen maradni. Mintha Isten minden lélegzetvétellel egyre távolabb került volna tőlem. Imádkoztam, de Isten hallgatott. Érzelmeim hálójába kerültem, szorongás és félelem vett erőt rajtam. Isten szeretete, kedvessége helyett magány és elhagyatottság uralkodott a lelkemen. Az eszemmel tudtam, hogy Isten nem hagyott el, de az ellenkezőjét éreztem.
Úgy tűnik, a 77. zsoltár írója is küzdött ezekkel a kételyekkel. Mintha ereje végén járna, könyörög Istenhez szabadulásért. Megfogalmazta érzéseit, és megkérdezte Istentől, miért hagyta őt el. Isten nem törődik vele?
Elutasítottnak, magányosnak érezte magát, rémült volt.
Talán te is épp olyan időszakot élsz át, amikor Isten mintha fényévnyi távolságra lenne tőled. „Miért?”kérdezed, és mint a zsoltáros, azon vívódsz, hogy talán végleg levette rólad gondját Isten.
Mind megtapasztaljuk életünk során az elhagyatottság érzését. Választhatunk: megharagszunk Istenre és elfordulunk tőle, vagy engedünk a 77. zsoltár 12-15. versének: elismerjük Istent urunknak, bízunk Benne továbbra is, és nehézségeinkben is dicsőítjük Őt.
Minden fájdalma dacára a zsoltáros belátta, hogy Isten valójában az ő egyetlen támasza. Így szól a 77. zsoltár 12-15. verseiben: „Emlékezem az Úr tetteiről, gondolkozom a hajdani csodákról. Minden művedet megfontolom, minden tettedet mérlegelem. Isten, szent a te utad! Hol van olyan Isten, mint a mi Istenünk, olyan fölséges? Te vagy az Isten, aki csodát művelsz, a pogányok előtt is feltártad hatalmadat.” Belátta saját gyönge voltát, azt, hogy szüksége van Istenre. Szenvedése közben összeszedetten elmélkedni kezdett Isten jóságán, és teljes szívvel dicsőítette Őt.
A zsoltáros azzal tudta megváltoztatni hozzáállását, hogy figyelmét mindarra a jóra fordította, amit Isten az évek során végbevitt. Nem saját magára, saját bajaira koncentrált, hanem Istenre, aki mindezeket meg tudja oldani. Mint az edző szünetben a játékosoknak, ő a dicsőítéssel tartott magának buzdító beszédet, és sikerült hitét felszítania.
Amikor elhagyatottnak érezzük magunkat, ideje tekintetünket belülről felfelé fordítani. Ahelyett, hogy azon morfondíroznánk, hogy Isten nem segít nehéz helyzetünkben, dicsérjük Őt mindazért, amivel életünk eddigi szakaszaiban bizonyította hűségét. Tartsunk nyugodtan buzdító beszédet magunknak! Isten nyitott füllel, tárt karokkal vár ránk, túlságosan szeret ahhoz, hogy csak egy percre is szem elől tévesszen!

Uram, magányosnak, elhagyatottnak érzem magam. Bocsásd meg, hogy néha kételkedem, kérlek, add, hogy újra bízzam szeretetedben, védelmedben. Csak Beléd akarom vetni bizalmamat, reményemet, Téged akarlak dicsőíteni jóban is, rosszban is. Jézus nevében, Ámen.

Tracie Miles: I Feel Forgotten
Encouragement for today, 2013.02.18.


Ha a bocsánatkérés elmarad
Stephanie Clayton

„Krisztus azért szabadított meg minket, hogy szabadok legyünk, álljatok tehát szilárdan, ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni.” Gal 5,1

Fájdalomtól bénultan ültem a pszichológus előszobájában. Eljöttem, hogy a 10 évvel ezelőtti dolgokról beszéljek vele. Meg akartam osztani a történetemet, de nem találtam szavakat hozzá. Különben is, ha elmondanám, megkönnyebbülnék? Reméltem, de kételkedtem is benne. Életemnek ezt a részét tíz éven át titkoltam - kibírom újabb tíz évig, nem?
Minden idegszálammal menekülni szerettem volna, de a szabadságra még jobban vágytam, mint a menekülésre. Bár vége lenne a rémálmoknak, az uralhatatlan hangulatingadozásoknak, pánikrohamoknak, fuldoklásnak! És szabad lehetnék a haragtól is, a megbocsátásra való képtelenségtől. Sosem fogok túljutni rajta, ha továbbra is elrejtőzöm a fájdalmam elől. Ezért hát maradtam.
Idegesen megpróbáltam elmesélni a történteket. Mintha tegnap lett volna, előtörtek a hangok, a látvány, a szagok. Egyetlen dolog kellett volna még a szabaduláshoz.
Egy bocsánatkérés.
Nem tudna valaki bocsánatot kérni mindazért, ami velem történt? Nem egy könnyedén odavetett szóra vágytam, hanem olyanra, ami visszaállítja életem értelmességét. Olyanra, ami valamiként felülírja ártatlanságom elvesztését. Ha az az ember, aki ezt tette velem, bocsánatot kérne, akkor minden más lenne, ugye?
Tíz év után szabadulni akartam a megbocsátásra való képtelenségtől, ami éreztem, gúzsba köt. De hogy bocsássak meg neki, ha sosem mondta, hogy bánja, amit tett?
Sok időt töltöttem imádságban, és igyekeztem mindent elolvasni a lehetőségekről, hogyan lehet túljutni a haragon, a keserűségen. Hogyan lehet megbocsátani, amikor a bocsánatkérés elmarad. Sikerült rátalálnom néhány fontos igazságra.
Mindenekelőtt arra, hogy a megbocsátás akkor hozza el számomra a szabadulást, ha ingyen nyújtom, ha nem kötöm semmilyen feltételhez. Nem azért, mert aki megbántott, megérdemli, hanem azért, mert a megbocsátás Krisztus ingyen ajándéka. Ha keresztény vagy, semmilyen bűn, sem a magadé, sem a másé, nem tarthat fogva. Mindig szabad vagy, szabadon megbocsáthatsz.
Talán úgy érzed, nem tudsz megbocsátani – nos, ekkor kell kérned Isten erejét. Kérd a segítségét naponta mindaddig, míg szabadon és ingyen meg tudsz bocsátani magadnak vagy másnak.
Másodszor, el kellett engednem a szégyenérzetet. Mikor valaki megsebez, gyakran magunkban keressük a hibát. Ha jobb ember lennék, ha valamit másként csináltam volna, ha asszertívabban beszéltem volna, elkerülhettük volna, ami történt. Igaz ez? NEM IGAZ! A szégyenkezés, az, hogy magunkban keressük a hibát, nem vezet felszabaduláshoz, gyógyuláshoz. Így szól a Galatákhoz írt levél 5,1: „Krisztus azért szabadított meg minket, hogy szabadok legyünk, álljatok tehát szilárdan, ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni.” A szégyen is egyfajta rabiga. Ne hagyd szégyenkezni magad, állj szilárdan Jézus szeretetében! Állj szilárdan a Tőle kapott szabadságban, ami felold a szégyen igájából! Az Ő kereszten hozott áldozatának köszönhetően szabad vagy!!
Harmadszor: nem szabad leállni. Ahhoz, hogy a múltadon túljuss, végig kell menni rajta. Ez időt, és szakmai segítséget igényelhet. De fel kell fognod, hogy nem a múltad határoz meg téged, hanem Jézus!
Sosem kért tőlem bocsánatot az az ember. De rájöttem, hogy még ha megtette volna is, a bocsánatkérés nem ér fel azzal a kárral, fájdalommal, amit okozott. A bocsánatkérése nem tudott volna felszabadítani.
A szabadulás nem attól függ, hogy bocsánatot kér-e, aki fájdalmat okozott, vagy sem. A megbocsátás az, ami szabadulást hoz, és meg lehet bocsátani, mert Krisztus halála a kereszten felszabadított minket.

Uram, köszönöm, hogy kereszthalálod minden erőt megad nekünk ahhoz, hogy meg tudjunk bocsátani az ellenünk vétkezőknek. Ahol haragot találsz a lelkemben, Uram, húzd ki gyökerestül irgalmaddal. Kegyelmed járja végig szívünk és elménk sebeit, mutasd meg, kérlek, mely pontokon vagyunk még rabigában. Köszönjük, Urunk, kegyelmedet, mely mindig elég volt, és mindig elég is lesz. Jézus nevében fordulok Hozzád, Ámen.

Stephanie Clayton: When an Apology Never Comes
Encouragement for today, 2013.02.19.
www.proverbs31.org/devotions


Mi a te üzeneted?
Lynn Cowell

„Mindenképpen vigyázz magadra és nagyon ügyelj, hogy amiket saját szemeddel láttál, el ne felejtsd, hanem őrizd meg emlékezetedben egész életedben, sőt add tudtára gyermekeidnek és gyermekeid gyermekeinek is” MTörv 4,9

A szívem szakad meg, ahogy nézem lányaim küzdelmeit. Az iskola tengerén hajózva, újra meg újra az elutasítás viharában vergődnek.
Néha úgy érzem, én is ott vagyok a zivatarban. Miért érzem úgy, hogy engem bántanak, amikor könnyeket látok az ő szemükben?
Ennek az lehet az egyik oka, hogy az én viharos tinédzseréveim sincsenek nagyon messze. Felszínre kerülnek saját felnövekedésem fájdalmai: a zűrzavar, a kétségbeesés, amikor dobott egy fiú, meg az állandó, túlzásba vitt önelemzéseim.
De lányaim küzdelmei a hála érzését is felkeltik bennem. Hálás vagyok Istennek a csodálatos barátokért, akiket az utamba küldött később, fiatal nő koromban. Azokat, akik megtanították, hogy nincs az a férfi, legyen bár egy apa, egy barát vagy akár egy férj is, aki be tudná tölteni a lelkemben lévő szeretetűrt. Ezt a teret csak Jézus tudja betölteni, aki megteremtette.
Hálát adok Istennek azért is, hogy ide helyezett engem a lányaim életébe, akiknek tovább tudom adni ezt az igazságot. Akkor, mikor Jézus megmutatta nekem, hogy Ő az egyetlen, aki képes kitölteni az űrt a lelkemben, ezt az igazságot nem csak nekem szánta! Azért adta nekem, hogy radikális szeretetének üzenetét továbbadjam gyermekeimnek, és remélhetőleg gyermekeim gyermekeinek is.
Milyen igazságra vezetett rá Isten, amit továbbadhatsz gyermekeidnek, unokáidnak, vagy a körülötted élő fiataloknak? Biztosan kaptál kinyilatkoztatásokat, kincseket az Igéből, az igazság felvillanásait a szívedben. Ezeket nem csak a te javadra szánta, hanem azoknak is, akikkel kapcsolatba kerülsz, akiknek az életére hatással lehetsz.
Sikerült talán megértened a megbocsátás titkát? Tanítsd meg a gyermekedet, hogyan tud túljutni a haragján. Megtapasztaltad az Úr gyógyítását? Állj azok mellé, akik körülötted gyógyulni akarnak. Telve vagy reménnyel, derűvel, amit az Úrtól kaptál? Add tovább, világíts bele azok életébe, akik homályban, komor felhők alatt élnek.
Azt mondja alapigénk: „Mindenképpen vigyázz magadra és nagyon ügyelj, hogy amiket saját szemeddel láttál, el ne felejtsd, hanem őrizd meg emlékezetedben egész életedben, sőt add tudtára gyermekeidnek és gyermekeid gyermekeinek is” (MTörv 4,9).
Alkalmat és lehetőséget is kaptunk rá, hogy hatással legyünk gyermekeink és mások életére. Ne könyveljük el egyszerűen az ajándékokat, amiket kaptunk az Úrtól. Akarjuk továbbadni mindazt a jót, amit végbe vitt az életünkben, hogy gyermekeink is merjenek bízni Benne, abban, hogy még nagyon sok jó fog történni az életükben.


Uram, segíts, hogy akarjam megosztani gyermekeimmel, a körülöttem élőkkel mindazt a jót és igazat, amit Tőled kapok. Szeretném továbbadni üzenetedet, Igédet a következő nemzedéknek. Jézus nevében, Ámen.

Lynn Cowell: What’s Your Message?
Encouragement for today, 2013.02.20.
www.proversb31.org/devotions


Otthon ülve, egyedül
Lysa TerKeurst

„Mert benne lakik testi formában az istenség egész teljessége, s benne lettetek ennek a teljességnek részesei.” Kol 2,9-10


Nevetgélve nézegették egyforma, rózsaszín pólóikat, rajta a feliratot: „Bethany születésnapja”. Együtt készültek bowlingozni suli után. Aztán pizzázni mennek. És Bethyany-nál fognak aludni.
Mikor Bethany kiosztotta a pólókat aznap reggel, úgy tettem, mintha nagyon el lennék foglalva. A könyveimet pakoltam át gondosan a táskámból a szekrényembe. Aztán rohantam is az első órára.
Világos. Bethany összeállított egy listát a barátnőiről, és én nem szerepeltem rajta. Pedig számítottam rá. Jól kijöttünk egymással. Meghívtam őt a medencés partimra is.
„Nem nagy ügy”, próbáltam biztatni magam egész nap. Nekem is van programom ma estére.
Majd ülök otthon. Egyedül. És azon töprengek, hogy miért nem hívott meg.
Sok év elmúlt azóta, hogy a neonrózsaszín pólókat néztem, ahogy beszállnak egy kisbuszba az iskola előtt, és elhajtanak.
De bizony nem években számolnám az időt, ami azóta telt el, mikor utoljára mondtam magamnak:
„Nem szeretnek.”
„Nem hívtak meg.”
„Nem válogattak be.”

Íme, mit mondanék hajdani kis neonrózsaszín-póló-nélküli önmagamnak – és mit kell mondanom most is, ha hasonló gondolatok törnek rám:
Ne szorítsd be teljes valódat egy apró kis eseménybe.
Nem mintha akkor a rózsaszín póló viselése ne lett volna nagyon fontos. Arra a napra meghatározó volt. Nem hívtak meg Bethany születésnapjára. És ez fájt.
De nem ez határozta meg a személyiségemet.
Ez egy pillanat volt csak. És a pillanatok elszállnak. Az emberek ingatagok. Az emberek is elmúlnak.
Az a pillanat arról szólt, hogy Bethany összeállított egy listát a meghívottakról. Rám nem gondolt. Nem azért mert nem szeretett, hanem egyszerűen nem jutottam eszébe.
Apró kis esemény.
És teljes valómat nem szoríthatom bele ebbe a kis apróságba. Vagy bármelyik másikba.
Nemrég a lelkészünk egy olyan igéről prédikált, amiben ugyanez a gondolatot visszhangzik: „Mert benne /Krisztusban/ lakik testi formában az istenség egész teljessége, s benne lettetek ennek a teljességnek részesei.”Kol 2,9-10
Megkaptam a teljességet. Krisztus teljesen betölt. Elfogadással. Szeretettel. Egy megingathatatlan személyiség teljességével.
Ebbe a valóságba belehelyezhetem teljes valómat – és ezzel összevetve minden mást apróságnak láthatok.

Uram, köszönöm hűségedet hozzám minden helyzetben. Nem akarok fennakadni e világ apró történésein. Segíts, kérlek, hogy teljes valómat Beléd helyezzem, Aki elfogadsz engem mindig, az idők végezetéig. Jézus nevében, Ámen.


Lysa TerKeurst: Sitting at Home, Alone
Encouragement for today, 2013.02.21.
www.proverbs31.org

2013. június 2., vasárnap

Lélekerősítő levelek 119

Juttasd eszembe, ki vagyok
Glynnis Whitwer

„Jézus mellett ült egyik tanítványa, akit Jézus szeretett.” Jn 13,23

Egyik fiú osztálytársam a „hips” (csípő) gúnynevet aggatta rám az új osztályban, ahova kilencedikes koromban kerültem. Bár alapvetően vékony voltam, az alakom nem olyan volt, mint az akkor divatos modelleké. Attól kezdve meggyőződésemmé - és érzékeny pontommá - vált, hogy az alakom nem „vonzó”.
A „hips” gúnynév beégett a tudatomba, és hosszú évekre meghatározta önmagamról alkotott képemet: trampli vagyok és esetlen. Nem javított a helyzeten, hogy elsők közt voltam a softball versenyeken, sikeresen játszottam a röplabda- és a kézilabdacsapatban. Egyszer visszahívtak egy iskolai színdarabhoz rendezett táncos válogatón, de én egyenes szárú bő farmerben jelentem meg. Nem is tudom, mit akartam.
Nem a trampli az egyetlen jelző, amivel magamat illettem az évek során. Volt köztük negatív és pozitív egyaránt. Némelyiknek a tények, másoknak érzelmek képezték az alapját. Erős hatása van rám, az önbecsülésemre, értékeimre, döntéseimre, annak, hogy milyennek látom magamat.
Az Újszövetségben olvasunk egy tanítványról, aki érdekes jelzővel illette önmagát, olyannal, ami egész életét meghatározta. János evangéliumában az egyik tanítványról azt olvassuk: az, akit Jézus szeretett. Ez a meghatározás csak Jánosnál olvasható, és a bibliatudósok szerint magára János apostolra vonatkozik, a könyv szerzőjére, aki önmagát nevezi Jézus szeretett tanítványának.
Hosszú ideig azt hittem, hogy a többiek nevezték így Jánost. Talán úgy gondolták, őt jobban szereti, mint őket. Van ilyen, a testvérek kimondatlanul is észreveszik, ha van köztük egy kedvenc. De mi van, ha ezt a jelzőt nem a többiek használták Jánosra?
Nemrég elgondolkoztam rajta, mit jelent, hogy János saját magát határozza meg a tanítványként, akit Jézus szeretett.
János biztos volt Jézus szeretetében, és ennek óriási hatása volt egész életére. Nem félt az emberek véleményétől, amikor odaállt a kereszt alá, és gondjaiba vette Jézus anyját. Nem félt elsőként odaérni a sírhoz, ahol dühödt római katonákkal találkozhatott. A feltámadás után bátran hirdette az Örömhírt a többiekkel együtt, elviselte az üldöztetést, a bebörtönzést. Jánost bátorrá tette Jézus szeretetének biztos tudata.
Ahogy felsoroltam magamban, milyen jelzőkkel írtam le magamat az évek során, belegondoltam, mekkora hatása lenne ennek a névnek az életemre. Tarthatom magam kereszténynek, abban az értelemben, hogy bizonyos igazságokhoz ragaszkodom. De mennyire más, ha Jézus belső köreibe tartozónak vélem magam, mert tudom, hogy Jézus nagyon szeret. Érzek ebben egyfajta tiszteletlenséget, önteltséget is, ezért csak a kör legszélére képzelem el magamat.
Mégis, ha merem hinni, hogy Jézus ugyanúgy szeret engem, mint Jánost, ha magamról is el merem mondani, hogy szeretett tanítvány vagyok – nos ha ez így van, akkor minden megváltozik.
Igen, meghívást kaptam a belső körbe. Egyetlen dolog tart vissza: saját magam – és a magamról alkotott hamis kép.
Drága barátnőm, számodra is nyitott ez a lehetőség. Te vagy a tanítvány, akit Jézus szeret. Mered így hívni magad? Ez az egész életre kiható identitás várja, hogy elfogadd.


Drága Mennyei Atyám, köszönöm, hogy feltétel nélkül szeretsz. Köszönöm, hogy meghívsz a belső köreidbe. Vésődjön be szívembe ez az igazság, Uram, erősítsen szereteted, mialatt a hit útját járom. Jézus nevében, Ámen.


Glynnis Whitwer: Remind Me Who I Am
Encouragement for today, 2013.02.06.
www.proverbs31.org/devotions



Túlértékeljük Jones-ék életét
Karen Ehman


Hiszen megtanultam, hogy megelégedjem azzal, amim van. Tudok nélkülözni, de tudok bőségben is élni. Mindig mindenhez hozzászoktam: ahhoz, hogy jóllakjam és éhezzem, hogy bővelkedjem és nélkülözzem. Mindent elviselek abban, aki erőt ad nekem.” Fil 4,11-13


Psszt – elárulok egy titkot.
Túlértékeljük Jones-ék életét.
Tudom, abból, amit látunk belőle, ez kizártnak tűnik, de valójában nem is olyan jó nekik, mint ahogy mutatják.
Anyámék idejében csak elvétve lehetett Jones-ékkal találkozni. Templomba menet például, vagy egy szülői értekezleten. Amikor leparkoltunk kopott, szürke kis autónkkal, ők meg nevetgélve szálltak ki a csillogó-villogó vadonatúj Chevrolet-ből.
Mekkora változás történt néhány évtized alatt! Ma már egyfolytában a szemünk előtt parádéznak Jones-ék, a nap 24 órájában. Hogy hol?
Hát a képernyőn a hírfolyamban. Az okostelefonokon. Twitteren, Facebook-on, Pinteresten, Instagramon. Ők az „Ide nézzetek!”-Jones-ék, az összes tökéletes profilkép-szerű életükkel. Könnyen iriggyé, féltékennyé, elégedetlenné tehetnek.
Valamelyik délben ez a bejegyzés fogadott a facebook-on egyik ismerősömtől: „Fettuccini Alfredo, friss borsó a kertből, és a híres epres sajttortám. Ez vár most ebédre!” Egy másik ezt írta: „Huhh! Kifizettem az utolsó törlesztőrészletet! Megszabadultam a hitelemtől!” A harmadik: „Jimmynk lett a hónap éltanulója az iskolában!”
Olvastam mindezt akkor, mikor azon a héten már másodszor fagyasztott pizzát melegítettem ebédre, azon sakkoztam, melyik számla maradjon ki, hogy a törlesztő részletet ki tudjam fizetni, és telefonon keresett az igazgatóhelyettes az iskolából, hogy a fiam megint intőt kapott a viselkedése miatt.
Igen, a Jones-ok naponta többször berobbannak otthonainkba, gondolatainkba, az interneten, a tévén, a médián keresztül, és elrabolják elégedettségünket. Miért sikerül ez nekik?
Mert összevetjük magunkat velük.
A hasonlítgatás mindig mérgezi az elégedettséget. Mikor látjuk a másik gazdagságát, örömét, azt, hogy olyasmit tapasztalhat meg, amire mi csak vágyakozunk, könnyen elégedetlenné válunk.
A Filippibeli hívekhez írta Pál apostol azt a híres vallomást, ami így kezdődik: „Hiszen megtanultam, hogy megelégedjem azzal, amim van.”
A „megelégedjem” görög eredetije többet jelent, mint hogy boldogan tapsolok valaminek megörvendve. Azt jelenti, hogy „olyan mértékig elégedett vagyok, hogy már nem zavar, nem nyugtalanít semmi.”
Isten tartogat nekünk egy helyet, egy elégedett lelkiállapotot arra az esetre, ha lerobban a kocsi, ha nem tudjuk kifizetni a számlákat, és Jones-ék már megint mutogatják magukat. Akkor érjük el ezt a lelkiállapotot, ha leemeljük tekintetünket az adott helyzetről (vagy a képernyőről), és egyedül Istenre összpontosítunk.
Ha ez sikerül, megéljük azt az igazságot, amit egyszer Elisabeth Elliottól, az írónőtől hallottam: „Ami megváltoztatja körülményeket, az, ha bennem van Krisztus. Nem az, ha én vagyok egy más helyzetben.”
Akkor tudjuk valóban elfogadni a körülményeket, ha elhatározzuk, hogy nem könyörgünk tovább: „Istenem, szabadíts ki ebből a helyzetből!” Inkább alázatosan így imádkozunk: „Uram, nem tudom, miért hoztál ilyen helyzetbe. Mi az, amire meg akarsz tanítani, amit csak így tudok megérteni, ha ezt átélem, amibe belevittél? Milyen tulajdonságokat próbálsz ezzel fejleszteni bennem? A türelmet? A bizalmat? A hitet? Mások megértését?”
Amikor abbahagyjuk az összehasonlítgatást, amikor tudatosan el akarjuk fogadni a jelen állapotot, és azt figyeljük, vajon mire akar nevelni vele Isten, akkor van esélyünk, hogy megfejtsük a titkot, amit Pál apostol ismert. Az igazi elégedettség nem akkor jön el, ha megvan mindened, amire vágysz, hanem amikor nem vágysz másra, mint amid van.
Ezt csak akkor éljük át, ha szemünket elfordítjuk Jones-ékról, és Jézus Krisztusra tekintünk, aki erőt ad nekünk.

Uram, bocsásd meg, hogy mindegyre másokkal hasonlítottam össze magam és a körülményeimet. Csak Rád akarok tekinteni, Benned akarom megtalálni a békét és elégedettséget. Jézus nevében, Ámen.


Karen Ehman: The Joneses are Overrated
Encouragement for today, 2013,02.04.
www.proverbs31.org/devotionals


Szárnyra kelni újra
Suzie Eller

Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen. Ahogy az Úr megbocsátott nektek, ti is bocsássatok meg egymásnak.” Kol 3,13


A rövid létrán álltam kezemben egy villanykörtével. Kellemetlen idő volt, nem leányálom ilyenkor kicserélni egy külső égőt. De mivel már korán sötétedik, muszáj volt.
A lámpabúra belsejében valami mozgott, vonakodva nyúltam a kiégett körtéhez.
Bekukucskáltam, s egy kismadarat pillantottam meg, a szárnyait szorosan a testéhez szorította, egyik lába bele volt akadva a körte foglalatába. Hogy jutott be ide? Mióta küzdhetett már a szabadulásért?
A következő percekben lassan, óvatosan kicsavartam a körtét, kezdtem kitisztogatni a lámpa mélyébe gyűlt szemetet, hogy szabad utat biztosítsak a madárnak. Két ujjal óvatosan megfogtam, de éles csőrével dühösen belevágott a kezembe.
Beleburkoltam a kesztyűmbe, hogy ne csapkodjon, s kivittem a ház elé, ahol az itató és a madáretető állt évek óta.
Ahogy letettem, megingott, szinte elesett, de egy kis szárnycsapkodás után fel tudott emelkedni a levegőbe, s egyenesen rászállt az itatóra. Mohón ivott, majd míg én mozdulatlan csodálattal követtem az útját, az etetőhöz röppent.
Úgy tűnt, a madárka jól van, megmenekült.
Néha a képtelenség a megbocsátásra olyanná tesz, amilyen ez a madárka volt. Valami történt, aminek nem lett volna szabad megtörténnie. Valaki mondott valami bántó vagy kegyetlen dolgot. Vagy igazságtalanság sebzett meg. Harag, keserűség tört ránk, és ez az érzés csapdába ejtett, megrontotta a kapcsolatunkat valakivel, esetleg a házastársunkkal, nem értettük Isten szándékait, megingott a bizalmunk másokban.
Ilyenkor a Kol 3,13 féle igék nem mutatják a gyógyulás útját, inkább felbosszantanak. A megbocsátás lehetetlennek tűnik. Főleg, ha arra várunk, hogy az illető bocsánatot kérjen, hogy megváltozzon, vagy csak elzárjuk a szívünket tőle.
Miért kéri Isten, hogy bocsássunk meg? Talán Ő tudja, hogy többre vagyunk teremtve, minthogy a megsebzettség csapdájában vergődjünk.
Repülésre teremtett.
A megbocsátás lehetővé teszi, hogy Isten kipucolja a szemetet, hogy megtisztítsa az utat a szívünkhöz, és gyengéden felemeljen, ahonnan már szárnyra kelhetünk. Isten számon tartja a verebet (Mt 10,29), és téged is lát. Tudja, mennyire nehéz. Tudja, hogy azért nem bocsátasz meg, mert úgy érzed, képtelen vagy rá.
De nem vagy egyedül az úton. Isten kinyújtja feléd a kezét. Eljött az idő, hogy megbocsáss. Ő készen áll, hogy átemeljen téged egy új helyre, ahol egy kis szárnycsapkodás után felemelkedhetsz, és újra szárnyalhatsz.


Drága Jézus, eddig úgy éreztem, képtelen vagyok megbocsátani. De most átadom magam neked, nem állok ellen, vezess, vigyél oda, ahova akarsz. Megnyitom a szívem, hogy meg tudjam bocsátani, ami a múltban történt, és ezzel képes legyek újra teljes életet élni. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: Szárnyra kelni újra
Encouragement for today, 2013.02.08.
www.proverbs31.org/devotions


Merj remélni
Wendy Pope

„Ezeket fontolgatom szívemben, hogy föléledjen bennem a remény” JerSir 3,21

Sírtál már addig, míg elfogytak a könnyeid, és a szíved apró darabokra tört? Mondtad már, hogy „Minden elveszett, amiben reménykedtem?” Igen? Akkor már hárman vagyunk: te, én meg Jeremiás.
Sosem felejtem el azokat az éjszakákat, amikor álomba sírtam magam. Néha csendesen folydogáltak a könnyeim, máskor hangosan jajgattam, kérdésekkel, könyörgésekkel ostromoltam Istent: „Uram, miért? Mit rontottam el? Miért nem tudom megoldani?” Imádságaimat azzal zártam, hogy „ha Te is úgy akarod”, és reméltem, hogy más az akarata, mint aminek látszik.
Voltak éjszakák, mikor összegömbölyödtem a takaróm alatt, és reménykedtem az áttörésben. De hiába, a helyzet reménytelennek tűnt. Úgy éreztem, minden elveszett, amiben reménykedtem.
Jeremiás, az Ószövetség siránkozó prófétája, szintén reménytelen helyzetbe került. Látta, hogy a babiloniak földig rombolják, leégetik az Úr Templomát. Jeremiás szíve megszakadt, mikor a Templom egyes szent tárgyait, a medencét, a lámpatartókat elrabolták, s Babilonba vitték, hogy hamis istenek imádásához használják őket.
A rombolás idején Jeremiás Isten szavát közvetítette Júda és Jeruzsálem népének. Az üzenet, sajnos, nem jó hír volt. A nép rövidtávú jövőjének az Úr a fegyelmezést szánta, Jeruzsálem és a szent Templom teljes lerombolásával. Jeremiás volt az Úr választottja, akinek ezt a jövendölést közvetítenie kellett a nép felé. Jeremiás elvégezte a feladatot, és jól végezte, de büntetés, nevetségessé tétel, támadások és börtönbe zárás volt rá a válasz az üzenet címzettjeitől.
Jeremiás addig sírt, míg elmondhatta: „Szemem elsorvadt a sírástól, a bensőm megrendült” (JerSir 2,11). A szíve összetört Jeruzsálem és Isten népe feletti bánatában. Bánatában így siránkozott: „Elhagyott az erőm, és a reménységem is, amelyet az Úrba vetettem” (JerSir 3,18).
Aztán a kétségbeesésben egyszer csak reménykedni kezdett. Remélni mert, mivel emlékezett.
Sokunknak szükségünk van a reményre. Hogy rátaláljunk, mint Jeremiás, lássuk mi bátorította őt, mitől mert újra remélni. Ami eszébe jutott, ki tudta emelni a kétségbeesés szakadékából. Számunkra is ez a megoldás. Jeremiás a következőket idézte emlékezetébe:

- Isten el nem múló szeretetét

- megújuló irgalmát

- soha véget nem érő hűségét

- az örökségét.

Isten Igéje épp olyan élő és cselekvő ma, mint Jeremiás idejében volt. Belülről tud átformálni. Ha olvassuk, és életre váltjuk az igazságait, tekintetünk iránya megváltozik.
Kétségbeesésem éjszakáin arra vágytam, hogy változzanak meg a körülmények. Addig sírtam, míg elapadtak a könnyeim. Sokszor süppedtem bele a kétségbeesés szakadékának mélyébe, és tovább maradtam ott, mint kellett volna. De mikor Isten hűségére és irántam való irgalmára gondoltam, újra reménykedni kezdtem.
Megváltoztak a körülmények attól, hogy felidéztem Isten ígéreteit? Nem. Belül történt változás: feléledt bennem a remény. Várakozásom megtelt értelemmel, reménykedéssel. Úgy döntöttem, hogy ezt választom a kilátástalanság érzése helyett.
Szükséged van reménységre? Emlékezz Isten hűségére, szeretetére, irgalmára, erre koncentrálj, bármilyen kétségbeejtőnek tűnik a helyzet.
Merj ma remélni!

Uram, szeretnék merni remélni, de bizonytalanság vesz körül, a kétségbeesés kísértése támad. Segíts, hogy figyelmemet a Te hűségedre, szeretetedre és irgalmadra koncentráljam. Köszönöm, Uram, a jót, amit készítesz nekem. Jézus nevében, Ámen.

Wendy Pope: Dare to Hope
Encouragement for today, 2013.02.11.
www.proverbs31.org/devotions


Amikor hiányzik neked Isten
Nicki Koziarz

„Közeledjetek az Istenhez, s majd ő is közeledik hozzátok.” Jak 4,8

Hajnali 3:38. Ránézek az órára, s valami azt súgja bennem: „Kelj fel”. Befelé fordulok, vívódom egy darabig a kialvatlanság gondolatával, aztán mégis kikászálódom az ágyból.
Odalent bekapcsolom a kávéfőzőt, és beülök a fehér fotelbe. Kinyitom a naplómat, s kiszáradt lelkemből ezek a szavak törnek elő: „Istenem, nagyon hiányzol.”
Az utóbbi időben iszonyatosan felgyorsult az élet. A férjem munkahelyén és az enyémen is összetorlódtak a tennivalók, három lányunk is teljes életet él, valakinek mindig szüksége van valamire.
Tényleg sokat adnék azért, hogy 28 órából álljon egy nap.
De ebben a rohanással teli időszakban valami mást is megtapasztalok: azt, hogy hogyan távolodnak el az emberek észrevétlenül Istentől.
Nem mindig szándékos az eltávolodás:
Betegek a gyermekek – nem megyünk templomba.
Holnap korábban kell indulnunk –nincs idő összeszedett imára.
Nem lehet kihagyni a testedzést – elmarad a bibliaóra.
Meg kell főzni a vacsorát – az esti áhítat háttérbe szorul.
Időre el kell készülni a jelentéssel, a dolgozattal, a beszámolóval – szóval értitek.
Nagyon is megértem ezt a küzdelmet. És azt is tudom, hogy nagy veszély leselkedik ránk a húzós időszakokban.
Érezhetjük az Istennel való együttlét hiányát, de lemaradhatunk Isten felénk tett jelzéseiről, mozdulatairól is. Isten hiánya (mindkét értelemben) tragikus, és veszélybe sodorja lelkünket, mely az Istennel való együttlétben tud kivirulni.
Felismertem Isten hiányát, s időt szakítottam rá, hogy átgondoljam ezt a harcot az idővel. Rengeteg tennivalóm van, de kiszikkadok, ha nem ér el hozzám suttogása ebben a húzós időszakban is.
Te is úgy érzed, hogy a szíved jelzéseket küld, hogy fordulj vissza Hozzá? Három dolgot javaslok, amik segítenek, hogy újra közelebb kerüljünk Isten szívéhez, mert talán te is félsz attól, hogy észrevétlenül túl messzire kerülsz Tőle, lemaradsz Róla.

Alkalmat kell találnunk az Istennel való napi együttlétre.
Még akkor is, ha ez hajnali 3:38. Még ha nyüzsgő is az élet, feszített és kaotikus, akkor is nyitva kell tartanom lelkem, hogy felismerje a Szentlélek jelzését: Isten velem akar lenni. A hajnali 3:38 természetesen nem válhat rendszerré, de arra sarkall, hogy tudatosan illesszek be egy fehér foltot az időbeosztásomba, amikor Istennel lehetek. Bárhol és bármikor lehetőség van erre, mert Ő mindig közel van. „Közeledjetek az Istenhez, s majd ő is közeledik hozzátok.” (Jak 4,8)

Éld át a csodát
Az ég színe, mikor reggel munkába hajtasz – vedd észre, és gyönyörködj benne. A nap melengető sugarai egy hűvös reggelen – vedd észre, örülj neki. Egy kisgyermek gügyögése, egy neked kedves személy mosolya, egy dicsőítő ének – éld át, gyönyörködj benne. Juttassák eszünkbe ezek a percek, milyen a teljes élet, milyen az, hogy része vagyunk valaminek, ami sokkal hatalmasabb nálunk.

Legyen halló füled – mindig.
Szívedben halk késztetés, hogy állj meg, szívd magadba a pillanatot – hallgass rá. Enyhe jelzés a szívedben, hogy mondj nemet, amikor pedig igent szeretnél mondani – hallgass rá (fordított helyzetben is).
Ne csak képzelődjünk Isten ígéreteiről, terveiről az életünkben, hanem akarjuk is megélni ezeket, figyeljünk állandóan az Ő hangjára.
„A tűz után halk és szelíd hang hallatszott.” (1Kir 19,12)

Mindig találhatunk alkalmat az Istenre való odafigyelésre, legyen bármilyen sűrű is a programunk. Ha rátalálunk, ha megtapasztaljuk Őt, ha figyeljük jelzéseit, állandó tudatos közeledésünk egyre közelebb fog vinni Hozzá.

Uram, segíts, hogy ne lankadjon figyelmem, amivel közeledni akarok Feléd. Azt nem mindig tudom kézben tartani, ami körülöttem történik, de tudom, hogy irányításoddal akkor is közelebb húzódhatom Hozzád, amikor feszített tempóban élek. Ámen.

Nicki Koziarz: When you Miss God
Encouragement for today, 2013.02.12.
www.proverbs31.org/devotions


Amikor majdnem feladtam
Renee Swope

„Üdvösséged pajzsát adtad nekem. Jobbod erősen tartott, jóságod naggyá tett engem.” Zsolt 18,36

Szeretem a gyermekeimet, de nem mindig szeretek anya lenni.
Mikor a fiaim totyogni kezdtek, s már nem hallgattak rám, nem mindig azt csinálták, amit mondtam nekik, bepánikoltam. Más anyukák mintha értenék a dolgukat, én miért nem tudok bánni a fiaimmal?
Úgy látszott, az ő gyerekeik ismerik a „Ne…” szót. Az én gyerekem miért nem tud nyugton maradni a bevásárló kocsiban, vagy miért nem hagyja abba a nyafogást, mikor azt hallja, nem tudok mindent megvenni, amit elér az apró kis kezével? Miért nem mondta senki, hogy ilyen nehéz anyának lenni?
Úgy éreztem, kudarcot vallottam. Naponta összevetettem azt, amilyennek én éreztem magam belülről, azzal, amilyennek más anyukák látszottak kívülről.
Egyik oldalon az én alkalmatlanság- és bizonytalanságérzetem, a másikon anyukák, akik mindig összeillő cuccokban járatják gyermekeiket, és kedvesség, bölcsesség sugárzik róluk. Hogy képesek állandóan mosolyogni? Nekem meg alig futja az időmből és energiámból, hogy lezuhanyozzam, felöltöztessem a gyerekeket és kijussunk az ajtón még ebédidő előtt.
Egyszerűen ki akartam szállni. Egyik nap, miután egy csomó rohangálás után két agyonfáradt, nyűgös gyerekkel beestem az ajtón, majd igyekeztem mielőbb lefektetni őket, nekiláttam keresgélni egy papírlapot, amire felírhatom: „KISZÁLLOK”. Ezzel a felmondási nyilatkozattal akartam fogadni a férjemet, mikor hazaér a munkából.
Túlságosan nehéz volt, és belefáradtam abba, hogy mindig azt érezzem, sosem leszek „elég jó” anya.
Új kiindulópontra volt szükségem. Akkor kezdtem olyan anyává válni, amilyennek Isten látni akart, amikor majdnem benyújtottam a lemondásomat. Akkor délután térdre borultam Isten előtt, és így szóltam Hozzá: „Uram, nem bírom tovább”.
A feladásnak ebben a percében belém áradt Isten békessége. Szeretete elsimogatta görcsbe rándult idegszálaimat. Mintha Isten hozzám hajolt volna, és ezt suttogná a szívembe: „Így van, Renee. Saját erődből, a saját elképzeléseid szerint ez nem megy tovább. De az én ígéreteimmel, az én jelenlétemmel és az én erőmmel – minden lehetséges. Segítek neked, hogy jó anya légy.”
Amikor beismerjük, hogy a magunk erejéből képtelenek vagyunk valamire, Isten azonnal ott terem, hogy segítsen. Lehajol hozzánk, hogy megmutassa, az Ő kegyelmével, az Ő bölcsességével és irányításával meg tudjuk csinálni: olyan anyává válunk, amilyennek Ő akar látni minket, amilyenre a mi gyerekeinknek szükségük van, amilyenné mi is válni szeretnénk!

Uram, szükségem van a Te győzelmi pajzsodra, hogy megvédjen a csüggedéstől. Nyújtsd ki felém jobbodat, és tarts fenn vele, áraszd rám kegyelmedet, hogy megerősítsen, bölcsességedet, hogy utat mutasson. Ma mindent elölről akarok kezdeni – Veled. Jézus nevében, Ámen.


Renee Swope: The Day I Almost Quit
Encouragement for today, 2013. 02.13.
www.proverbs31.org/devotions