Lélekerősítő levelek 121

Feltöltve vagy megtöltve?

Glynnis Whitwer

„Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-be jár és legelőt talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.” Jn 10,9-10


Három kisfiú anyjaként telis-tele volt az életem. Telve apró emberkékkel, akik szerettek, akik a nyomomban jártak, akiknek szükségük volt rám. Sosem voltam egyedül – és mégis, annyiszor éreztem üresnek magam.
Napjaim tele voltak felelősségteljes feladatokkal: dolgoztam részmunkaidőben, benne voltam a gyülekezet vezetőségében, otthon lomok és szennyeshalom várt mindig. És mégis, az állandó tevékenység mellett is üresnek éreztem magam.
Valami fontosra éheztem, és hiába voltak napjaim tele emberekkel, tevékenységekkel, ezek nem tudták csillapítani éhségemet. Ahelyett, hogy Ahhoz fordultam volna, aki értelmet és célt adhat a szívemnek, kétségbeesetten próbálkoztam újra megtalálni azt a magamat, aki a gyermekek születése előtt voltam. Ez viszont elérhetetlen álom volt.
Tudom, sokan vannak, akik ugyanígy éreznek. Meg van telve az életünk emberekkel, feladatokkal, munkával, csodanaptárral, mindenféle applikációkkal, amik segítik mindezt beosztani, rendszerezni, és belül mégis üresek maradunk. A szívünk riadtan kérdezi: ennyiből áll az élet?
Isten terve NEM ez volt velünk. Isten arra teremtett, hogy Vele legyünk feltöltve. Nélküle lehetünk tele, mégis üresnek érezzük magunkat. Mondok egy példát, hogy világosabb legyen.
Van egy kisbuszunk, azzal járok. Jókora dromedár, akkor vettük, mikor három örökmozgó, sportfoglalkozásokra járó gyereket kellett szállítanunk az összes felszerelésükkel együtt. Már elmúlt tíz éves, de még mindig kiválóan fut, ha feltöltöm.
De mi történne, ha egy nap a kerti csapból tölteném meg a tartályát? Ott van a kijáratnál, közel volna. Csak odaviszem a locsolócsövet, a végét a tank szájához illesztem, megnyitom a csapot, s már telik is a tartály. Rengeteg pénzt megspórolhatnék! És rengeteg időt is.
Ha megtölteném az üzemanyagtartályt vízzel, látszólag már indulhatnék is teli tankkal. Na de meddig jutnék el?
Valahogy az életünkkel is ezt tesszük. Látszólag, kívülről nézve minden rendben van. Úgy tűnik, meg vagyunk telve. De amivel telítve van az életünk, az nem tud működőképessé tenni, mert nem vagyunk feltöltve, csak megtöltve. Nem jutunk messzire, kimerülünk.
Valamit ne felejtsünk el. Van egy ellenségünk, aki meg akar győzni arról, hogy telítve van az életünk. Arról is győzköd évezredek óta, hogy Isten nem alkalmas arra, hogy szívünk minden vágyát betöltse. Ahelyett, hogy Istenhez fordulnánk, hogy feltöltekezzünk az Ő bölcsességével, iránymutatásával, vigasztalásával és gondoskodásával, mi bálványok után nézünk. Istenéhségünket megfogható dolgokkal akarjuk kielégíteni. A látható valóság elfoglalja a hit helyét, és könnyen elfelejteti velünk személyes Istenünket.
„Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-be jár és legelőt talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.” (Jn 10,9-10)
Szerettem és szolgáltam Istent azokban a nehéz években is, de elfeledkeztem róla, hogy Ő annyira személyes kapcsolat, hogy fel tudja tölteni üres szívemet céllal, értelemmel. Mikor egy költözés megfosztott minden külső munkától és kapcsolattól, ami az otthonomon kívüli világhoz kapcsolt, eléggé kétségbeestem ahhoz, hogy Istenhez kiáltsak, és ne kívül keressek tennivalókat, amikkel kitölthetem a napjaimat.
Isten figyelme felém fordult, belépett a bennem lévő űrbe, és személyesen szólt hozzám, kinyilvánította magát. A szívem végre feltöltődött, éhségemet felváltotta a jóleső elégedettség.
Éltem mindkét módon: megtöltve és éhesen, feltöltve és jóllakottan. Az életem most is tele van emberekkel, akiknek szükségük van rám, lomokkal és szennyessel, amikkel el kell bánnom, munkával és templomi szolgálattal. De az üresség elmúlt. Isten a forrása az igazi elégedettségnek, a feltöltődésnek, ami után nem maradok éhes és kielégületlen.

Uram, köszönöm, hogy mindig fordulhatok Hozzád, ha úgy érzem, üzemanyagra van szükségem. Csak Te tudsz feltölteni. Te mindig azt akarod, hogy életünk legyen, és bőségben legyen. Köszönöm, Uram. Ámen.

Glynnis Whitwer: Fueled or Filled?
Encouragement for today, 2013.02.25.
www.proverbs31.org/devotions


Bontsuk le a lehetetlen falát

Lysa TerKeurst

Ezt felelte: "Mert gyenge a hitetek. Bizony mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a hegynek itt: Menj innét oda! - odamegy, s nem lesz nektek semmi sem lehetetlen.” Mt 17,20

Élénken emlékszem arra a napra, mikor apám hazahozott egy írógépet. Az irodába valami új, computernek nevezett gépek érkeztek. Megdobbant a szívem a gondolatra, hogy lesz egy írógépem.
Élveztem, ahogy karjaival ütögeti és megtölti az üres papírt, és így a semmiből valamit csinál. Lehet, hogy egyszer majd írok egy könyvet? Elbűvölt a gondolat, mindaddig, míg rá nem tettem az ujjaimat a billentyűkre. Semmi más nem jutott eszembe, amit leírhatnék, csak az, hogy miért nem leszek én sosem író.
Egy elhallgattatott álom.
Hasonlóképpen történt, mikor gimnáziumban a kórusvezető tanárunk bejelentette, hogy elő fogunk adni egy musicalt. Fellelkesedtem. Elképzeltem, hogy én játszom a főszerepet. Míg meg nem hallottam a barátnőmet magabiztosan, szárnyalóan énekelni. Hirtelen minden hang, amit én kiadtam, üresen csengett.
Újabb elhallgattatott álom.
Később, húszas éveim közepén összeszedtem a bátorságomat, és megemlítettem egy barátnőmnek, hogy beszélni szeretnék egy rendezvényen, amit nőknek szerveztünk. Eredetileg csak segítő lettem volna, de nem hagyott nyugodni a vágy, hogy én is szóljak a közönséghez. Így hát ki is mondtam ezt a merész vágyamat. Ő csak megrázta a fejét: „Nem – mondta. – Biztos vagyok benne, hogy nem való neked a beszéd.”
Megint egy elhallgattatott álom.
Veled is történt már ilyen? Belső hangok igyekeznek meggyőzni róla, hogy alkalmatlanok vagyunk valamire. Mások sokkal magabiztosabbnak tűnnek azon a téren. És valaki mindig akad, aki kinevet, vagy nyersen, durván kedvünket szegi.
A lehetetlen nagyon szeret felülkerekedni álmainkon.
Pedig valamit tudnod kell: abban, amit szeretnénk, mindig van egy pont, ami lehetséges. Minden lehetetlen dolognak van egy gyenge pontja. És ez az a pont, ahol támadásba lendülhetünk.
Lehet, hogy egy könyv megírása lehetetlennek tűnik. De minden író elkezdte valahonnan. Lehet írni egy cikket. Vagy mai világunkban egy twitet, egy blogbejegyzést.
Azt kell elkapni. Oda kell írni. A lehetetlen gyenge pontjára.
Talán a házasságod tűnik lehetetlennek. Szállj szembe megbántottságoddal, a legyintő úgysemmegy-ekkel. Gondolj egy dologra, amit szeretsz a férjedben. Fogalmazz meg egy sms-t, és dicsérd meg azon az egy ponton. Mutasd ki, hogy értékeled. Mondd el valakinek, mire jöttél rá, mit értékelsz a férjedben.
Kezdd el. A lehetetlen gyenge pontján.
Nem tudom, te milyen lehetetlennek tűnő dologgal küzdesz. De ne feledd, minden lehetetlennek van egy gyenge pontja. Kérd Istent, mutassa meg, hol van az. Kérd Istent, hogy csak annyi erőt adjon egyszerre, hogy azon az egy ponton beindulj. Egyszerre mindig csak egy jó döntésre koncentrálj.
Rövidesen látni fogod, hogy minden „lehet-etlenben” jelen van a „lehet” – csak merd észrevenni.

Uram, köszönöm, hogy Veled minden lehetséges. Segíts, hogy ezt a mindennapi életemben is meglássam. Jusson eszembe, hogy míg nélküled biztosan elbukom, Veled nem bukhatom el. Annyira jó vagy! Jézus nevében, Ámen.

(Ford. megj.: Lysa TerKeurst a Proverbs31 Ministries egyesület elnöke, keresett keresztény előadó, több sikeres könyv szerzője.)

Lysa TerKeurst. Tearing Down the Impossible
Encouragement for today, 2013.02.28.
www.proverbs31.org/devotions


Van értelme a várakozásnak

Wendy Pope

„Várj az Úrra, légy erős, légy bátor szívű, és várj az Úrra!” Zsolt 27,14

Szeretek hatékony lenni. Elvégezni a dolgaimat, mégpedig gyorsan. Nem mondhatom, hogy türelmes vagyok, miközben várok, hogy egy oldal betöltődjék a gépemen, vagy hogy a gyerekeim megtalálják a cipőjüket, de akkor sem vagyok a türelem megtestesítője, mikor Istenre várok, hogy meghallgassa valamilyen kérésemet.
Mai gyorsan!-kell!-mostkell! kultúránkban könnyű azt gondolni, hogy már nem kell várnunk semmire. Gondolj bele: másodpercek alatt megtudhatod milyen az idő Dél-Mongóliában, rendelhetsz egy csinos blúzt valamelyik divatos márkaboltból, kiveheted a kész ételt a fagyasztóból, és a mikrónak köszönhetően 5 perc múlva tálalhatod a vacsorát. Egy szempillantás alatt sms-ezhetsz anyukádnak, vagy csiripüzenetet küldhetsz emberek ezreinek. Nem csoda, hogy nem tudunk várakozni!
Dávid királynak, fenti igénk szerzőjének, nem volt idegen a várakozás, és ismerte minden nehézségét. Amikor tehát azt írta, hogy „várj az Úrra, légy erős, légy bátor, és várj az Úrra”, ebben hosszú évek tapasztalata sűrűsödött, mialatt Istenre várt, hogy beteljesítse megígért hivatását. Ez a hivatás apjának, Jesszének szerény otthonában és a birkalegelőn indult.
Azzal kezdődött, hogy Sámuel próféta megjelent Jessze otthonában, hogy felkenje Izrael leendő királyát, akit Jessze családjából kellett kiválasztania. Egyik fiára kellett, hogy essen a választás, és ez a fiú Dávid volt.
Az Írás szerint a Szentlélek eltöltötte Dávidot, és attól kezdve rajta maradt (1Sám 16,13). Egy ilyen felkenés után azt várnánk, hogy Dávid rögtön rohan elfoglalni a trónt. Ő viszont ellenkező irányban futott – vissza a legelőre, a birkák közé.
És elkezdődött a várakozás.
Várakozása közben Isten felkészítette a feladatra. Dávid egyetlen dologhoz értett: a juhok őrzéséhez. Nem ismerte az udvari protokollt, a királykodás szabályait. Nem állt mögötte a nép, királyságát nem támogatta felfegyverzett hadsereg. Egy alacsonyrendű pásztorfiú volt. Ahelyett, hogy azonnal elfoglalta volna beígért pozícióját, Dávid várt az Úrra, hogy végigvezesse az úton a legelőtől a királyi palotáig.
Isten a várakozás leckéivel készítette fel Dávidot a trónra. Ha közelről megvizsgáljuk, milyen leckéket kapott, és alkalmazzuk a megtanult igazságokat, reményre lelünk a várakozás nehézségei közt, felfedezzük a jót, ami a várakozásból származik a jövőre nézve.
Az, hogy felkentek, hogy valamilyen hivatásra szántak, még nem jelenti azt, hogy nem kell várakoznunk. Dávid 15 évet várt, hogy Júda királya lehessen, és még többet, hogy egész Izraelé.
Várakozásunk alatt, ha hagyjuk, olyan közeli kapcsolatba kerülhetünk Istennel, amire másként nem lett volna módunk. Dávid gyönyörű, költői zsoltárainak jó része barlangokban, föld alatti üregekben, a pusztában született, az Istenre való várakozás közben.
Isten nem hagyja figyelmen kívül gyermekei kiáltását. Dávid gyakran kiáltott Istenhez, könyörgött segítségért, közbelépésért, védelemért. Isten sosem hagyta cserben.
Várakozásunk másoknak is hasznára válik. Várakozásunk nem csak rólunk szól. Gondolj bele, mennyit gazdagodott az életünk azzal, hogy Dávid tűrte a várakozást. Mennyi öröm, szeretet, remény és gyógyítás árad felénk a zsoltárokból!
Dávid élete kiváló útmutató a várakozáshoz. Könnyebb várakozni, a jövő is szebbé válik, ha hagyjuk, hogy Isten végezze bennünk a munkáját a holtidőben. Ha feloldjuk magunkban az ellenkezést, a védekezést, felismerhetjük Isten hűségét, amivel teljessé akarja tenni munkáját, véghez akarja vinni életünkre alkotott tervét.

Uram, segíts, hogy jól várakozzam. Türelmes akarok lenni, hagyni akarom, hogy véghez vidd tervedet az életemre. De a türelemhez is Rád van szükségem. Jézus nevében, Ámen.

Wendy Pope: There Is Purpose in the Wait
Encouragement for today, 2013.03.04.
www.proverbs31.org/devotions

Isten akaratából vagy engedélyével

Van Walton

„Leül, mint az ezüstolvasztó és tisztító mester, és salaktalanná teszi Lévi fiait; és megtisztítja őket, mint az aranyat és mint az ezüstöt…” Mal 3,3 (Káldi)

Rossz irányba fordultak a dolgok az életemben. Boldogtalan voltam, de ez a szó meg sem közelíti azt az érzelmi szabadesést, amit átéltem.
Letarolt. Megkövült. Lebénult. Elveszett. Dühös. Értetlenkedő. Már-már őrült. Nos, inkább ezek a jelzők illettek rám.
„Ez nem történhetett meg! Velem nem!” – ismételgettem újra meg újra. Legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy valaha is ide jutok.
A szinte csillapíthatatlan gyötrődésnek ebben az időszakában az unokatestvéremtől kaptam ezt a bölcs mondatot, amitől kezdtem megnyugodni: „Ez vagy Isten akaratából vagy az Ő engedélyével történt”.
Szavai ráébresztettek, hogy Isten kézben tartja a dolgokat, és mindazzal, ami történt, valami célja van.
Isten akaratából vagy engedélyével…
Sokat töprengtem ezen a mondaton. Értelmet adott mindennek. A békesség lassan átvette a gyötrelem helyét. A dühöt felváltotta az elfogadás. A kételkedést az alázat. Vajon azért engedte meg mindezt Isten, hogy valamit megváltoztasson bennem? Valamilyen céllal hagyta, hogy ez a tűz megégessen? A Mal 3,3-ban az ötvös salaktalanítja az értékes fémet. Isten azért osztotta meg velünk ezt a képet, hogy Őt lássuk az ezüstműves alakjában: Ő az, aki lemaratja a salakot, azt, ami hitvány, közönséges vagy alávaló. Azt, ami haszontalan, amire nincs szükség.
Sokan éljük meg büntetésként a megpróbáltatásokat. Amikor valami komoly törés következik be az életünkben, úgy érezzük, nincs más célja, mint hogy nyomorultul érezzük magunkat. Valójában Isten minden megpróbáltatással alakít minket. Kimarja belőlünk a „salakot”, a tökéletlenséget. Minden próbatételből erősebben, bölcsebben kerülünk ki, felkészülten a következő kihívásra. Győztesek vagyunk, felülkerekedtünk Isten segítségével.
Isten a mi tökéletesedésünk érdekében engedi meg a nehézségeket, a megpróbáltatásokat, a szerencsétlenségeket. Mindezek az Ő akaratából vagy az Ő engedélyével történnek. Ha Isten szándéka az, hogy nehézségekkel találkozzunk az úton, akkor azzal célja van.
De nem mindig értünk történik a baj. Isten helyezhet fájdalmat, szenvedést, ínséget az életünkbe azért is, hogy másoknak mutassuk meg az Ő szeretetét, hűségét, irgalmát. Ahogy mi egy nehéz helyzetre reagálunk, Istenben való hitünket tükrözi, és másokat is ráébreszthet az Ő gondviselésére.
Kevesen mondhatják el magukról, hogy immunisak a bajokra. Néha ezek Isten legjobb módszerei a tökéletesítésünkre. Ki akar állítani minket a világ elé, hogy az Ő műalkotásaként a reményt közvetítsük másoknak. Nem mindig esnek jól Isten magasabbrendű módszerei. Fájnak. Feszítenek. Tudom, éreztem én is a fájdalmat, a feszítést, az égető kínt.
De ha hiszem, hogy Istennek terve van velem, bíznom kell a céljaiban. Hiszem, hogy azért küld feladatokat, „megbízatást”, hogy lássa rajtam a világ, hogy érdemes bízni Benne és abban, hogy mindent jóra fordít. Ha a Benne való bizalmat példázom, tetteimmel, hozzáállásommal hirdetem a világnak. hogy hatalmas Istenünk pontosan tudja, mit tesz az életünkkel.
Semmi sem ér fel azzal a tudattal, hogy Isten kézben tartja a történéseket – főleg olyankor, amikor látszólag minden elbizonytalanodik körülöttünk. Isten nem akarná, vagy nem engedné meg, hogy valami nehézségbe kerüljünk, ha emögött nem húzódna meg valami magasabb rendű cél. Amitől szentebbé válunk, egyre hasonlóbbá Hozzá, és amivel az Ő dicsőségére lehetünk. Tapasztalataink sosem hiábavalóak!

Mennyei Atyám! Néha elviselhetetlennek tűnik a gyötrelem, amit az élet pofonjai okoznak. Adj erőt, hogy fenn maradjak. Áraszd rám békességed, add, hogy sose felejtsem el, hogy minden, ami történik, része egy tervnek, és valami magasabb rendű célja van. Jézus nevében, Ámen.

Van Walton: Either he Planned It or He Permited It
Encouragement for today, 2013.03.05.
www.proverbs31.org/devotions

Nagyon sokat jelenthet valakinek

Amy Carroll

„Taníts meg számba venni a napjainkat, hogy eljussunk a szív bölcsességére!” Zsolt 90,12

„Hogy vagy mostanában? – kérdezte. – Hallottam, hogy meghalt nagymamád, sokat gondoltam rád.” Szemem tágra nyílt a meglepetéstől és az örömtől, mikor felismertem Melanie barátnőm hangját a telefonban. Bár nagyon szeretjük egymást, sokat lazult a kapcsolatunk, mióta messzire költöztünk egymástól.
Beszéltem neki a bánatomról, de a háláról is, hogy nagymamám milyen teljes életet élhetett. Aztán szóba kerültek a régi barátok, a gyerekek, a gyülekezet, könnyen ment a beszélgetés, ahogy az régi barátok közt lenni szokott. De egyre vártam, hogy végre kiböki, miért hívott. Végül, mikor beállt egy kis szünet, Melanie elköszönt azzal, hogy most már mennie kell a dolgára.
Meglepődtem. Ennyi volt?
Nem volt semmi apropója a hívásának? Nem volt. Egyszerűen eszébe jutottam Melanie-nak, s napi teendői között talált rá időt, hogy kapcsolatba lépjen velem.
Mindig öröm, ha felhív egy barát. De Melanie-tól még jobban esett, tudván, hogy ő fiatal özvegy, akinek a férje hirtelen halt meg. Egyedül neveli a gyermekeket, vezeti a hajdan közös vállalkozásukat, és végzi mindazt, amit az élet zűrzavara elé hoz. És mindezek mellett szakított időt arra, hogy „csak úgy” felhívjon. Megköszöntem neki a kedvességét, elmondtam, mennyire hálás vagyok, hogy gondolt rám.
Ekkor mesélte el, mi történt vele a férje halála után. A fájdalom olyankor tört fel belőle zokogásként, mikor a templomban volt. Előfordult, hogy végigsírta az istentiszteletet, kiöntve szívét Istennek, s fogadva az Ő vigasztalását. Egy asszony, aki sokszor szokott mellette ülni, ilyenkor nem tett mást, csak csendben megfogta a kezét.
Egy asszony.
Csendben, szavak nélkül.
Felajánlotta a jelenlét szolgálatát.
Mélységes ajándék.
Melanie folytatta, elmondta, mit jelentett neki ez a gesztus. „Akkor tanultam meg, milyen sokat jelent, ha megosztod az idődet valakivel. Ha tehetem, meglátogatok valakit, akiről tudom, hogy szenved, és viszek neki egy tányér süteményt. Nyomaszt néha a rengeteg tennivaló tudata, de azóta mindig szakítok időt az emberekre. A másik ember a legfontosabb dolog az életben.”
Eltöprengtem azon, mennyire ilyen volt Jézus élete is, Ő is az embereket tette az első helyre tennivalói listáján. Sokan voltak, akik mellett megállt.
Az asszony mellett, akit megvetettek a sok férje miatt.
A lenézett vámos mellett.
Az asszony mellett, aki több évtizedes betegséggel küzdött.
A férfiak mellett, akik aztán mindent odahagytak, hogy kövessék Őt.
Végiggondolom, mi mindent kell ma elvégeznem. Hosszú a lista. Sok-sok tennivaló, melyek mind azt várják, hogy figyelmemet, időmet rájuk fordítsam. Fontos dolgok, de mire jutok, ha végigveszem őket gondolatban a mai igénk fényében: „Taníts meg számba venni a napjainkat, hogy eljussunk a szív bölcsességére!” (Zsolt 90,12)? Hogyan válhatok egyre hasonlóbbá Jézushoz, számbavéve napjaimat, hogy eljussak a szív bölcsességére?
Azt hiszem, újraírom tennivalóim listáját, s alkalmazom azt, amit Melanie-tól tanultam. Az első helyre új feladat kerül: „Válj Jézushoz hasonlóvá. A másik ember legyen ma a legfontosabb.”

Uram, szükségem van a segítségedre, hogy a Te értékrended szerint rakjam sorba a dolgaimat. Te ismersz, tudod, mennyire feladatorientált vagyok. Segíts, kérlek, hogy az embereket helyezzem az első helyre. Tedd érzékennyé a lelkemet, hogy ráhangolódjék a Tiedre, s megálljak egy-egy ember mellett, mint ahogy Te tennéd. Jézus nevében, Ámen.

Amy Carroll: What Could Mean the World to Someone
Encouragement for today, 2013.03.01.
www.proverbs31.org/devotions


Hogyan változtathatsz meg egy életet

Suzie Eller

„A szeretet türelmes. A szeretet jóságos.” 1Kor 13,4a

Tudtam, milyen az, ha az ember összegömbölyödik a sarokban, zokog, és el akar tűnni. Tudtam, milyen az, ha a nagyobb testvérünk bezár egy szekrénybe. Tudtam, mit érez a gyermek, ha valamelyik szülője megragad egy pisztolyt, s azzal fenyegetőzik, hogy öngyilkos lesz.
De tizenöt évesen, mikor keresztény lettem, nem tudtam semmit arról, milyen a keresztény élet.
Nem értettem Jézust, nem értettem a szeretetét. A hitem még nagyon zsenge volt, de kicsiny gyülekezetünk felnőtt tagjait látva sejteni kezdtem, milyen Jézus szeretete. Nem ismerték a hátteremet, mégis közeledtek hozzám, megérintették az életemet.
Isten és az Ő Lelke húzott a hit felé, de a növekedést a hitben ezeknek a gondoskodó, jó szándékú embereknek köszönhettem. Tanítottak a vasárnapi iskolában, ifjúsági csoportokat vezettek. Ránk pisszentek, ha túl hangosak voltunk az istentiszteleten. Minden vasárnap délután betereltek a buszba, és elvittek minket idősotthonokba, hogy ráncos öreg kezek simogassák meg a miénket.
Visszatekintve tudom, hogy néha próbára tettem a türelmüket. Mikor például megcsókoltam azt a fiút a közös kocsikázáson. Vagy mikor először álltam ki bizonyságot tenni, s kicsúszott a számon egy durva szó beszéd közben. Szégyenkezve kirohantam a teremből, de egy asszony rám talált odakinn. „Nincs semmi baj, legközelebb majd vigyázol, hogy másképp fejezd ki magad” – mondta mosolyogva. Átölelte a vállamat, és én úgy éreztem, biztonságban vagyok, és elfogadnak.
Talán a te életedben is van valahol egy nehezen kezelhető kamasz. Aki nem gondolkozik, mielőtt cselekszik. Aki olyanokat mond, hogy kiráz tőle a hideg. Aki lendülettel indul Isten után, s ugyanolyan lendületesen el is vágódik.
De te mégis szereted, beszélsz neki Isten dolgairól, rámutatsz, mennyire számít Istennek az ő élete. Otthoni élete titok, ahogy az enyém is az volt. Nagyon sok kamasznak van szüksége lelki szülőkre, mert csak rajtuk keresztül láthatja meg Jézust.
Pár éve ellátogattam a régi gyülekezetembe. Mikor egy most már ősz hajú párnak megköszöntem mindazt, amit értem tettek, ezt válaszolták: „Nem tettünk mi semmi különöset. Mi csak szerettünk titeket.”
Nem tudták, hogy az ő szeretetüknek köszönhetően lett abból a gyakran idegesítő kamaszlányból jó anya, szerető feleség, Jézusba burkolt életű nagymama. Akarom, hogy tudják, hogy minden szó, amit leírok, minden üzenet, amit elmondok, minden alkalom, amikor letérdelek és imádkozom valakivel, hogy megismerje Jézust, ez mind onnan gyökerezik, a hívő felnőttek hűséges csoportjából, akik akkor, ott és úgy szerettek, ahogyan szükségem volt rá. Türelmük Jézust példázta nekem. Arra indított, hogy később éveken át problémás fiatalokkal foglalkozzam, és megnyissam az otthonomat krízisben lévő kamaszoknak.
Majd az örökkévalóságban meg fogják érteni. Szeretném, ha most legalább annyit tudnának, hogy nekik köszönhetően vett más irányt az életem.
Mindig hálás leszek nekik. Talán te is hálás lehetsz valakinek.

Uram, segíts, hogy kitartóan közvetítsem szeretetedet egy kamasz, egy gyermek felé, akinek szüksége van rá. Segíts, hogy türelmes legyek, hogy példát mutassak. Mi nem mindig ismerhetjük a történetüket, de te, Uram, mindét ismered. Köszönöm, hogy apró tetteink a Te kezedben megsokszorozódnak. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: How to Change a Life
Encouragement for today,2013.03.06.
www.proverbs31.org/devotions