Lélekerősítő levelek 120

„Csak úgy”

Lysa TerKeurst

„Gyermekeim, ne szóval szeressünk, hanem tettel és igazsággal.” 1Jn 3,18

Grace felpillantott a régi, kopott fényképalbumból, s nézte, ahogy Richard, a postás, az ajtajához közeledik a hidegben. Milyen kedves fiatalember, gondolta.
Grace szívesen kisétált a postaládához későtavasztól kezdve egész nyáron át, de a fagyos téli levegő a csontjaiig hatolt. Lelkében még mindig életerős fiatal lánynak érezte magát, de azért tudatában volt valós életkorának. Hol éles, hol tompa fájdalmak tették óvatosabbá, lassúbbá. Ahogy hidegre fordult az idő, Richard mindig becsengetett, ha valami érkezett a postán.
Grace ezen a mai napon különösen magányosnak érezte magát. Tizenhetedike volt. Rajta kívül csak drága Jimje tudta volna, miért olyan különleges nap ez. Nem volt születésnap, sem valami évforduló. Negyvenkét esztendőn át minden hónap tizenhetedike különleges napnak számított, ahogy Jim kifejezte: csak úgy.
Anyagilag sosem éltek bőségben, de gazdagok akartak lenni szeretetben. Jimnek mindig volt valami ötlete, amivel kifejezhette, megélhette a Jn 3,18 versét: „Gyermekeim, ne szóval szeressünk, hanem tettel és igazsággal”.
A hosszú évek alatt volt, hogy pár szavas cédulával, de volt, hogy virágüzletben vásárolt csokorral fejezte ki szeretetét. Az üzenet mindig ugyanaz volt: „Csak úgy”. Egyszer még titokban a felesége esküvői karkötőjét is kicsente az ékszerdobozából, s rávésette, hogy „Csak úgy”.
Grace-nek nagyon jól esett, biztonságot, kötődést sugárzott ez a két kis szó. Többre tartotta egyszerű gesztusnál, számára valami sokkal többnek a külső jele volt.
Amikor megbetegedett, és nem tudta ellátni háziasszonyi teendőit, azt jelentette, hogy „Azért szeretlek, aki vagy, nem azért, amit csinálsz”. Amikor vitájuk volt egymással, azt fejezte ki, hogy szeretlek akkor is, ha nem akarunk egymás szemébe nézni. Mikor már öregedni kezdett, ezek a szavak üzenték, hogy „a te szépséged nem függ az idő múlásától”. Jim sosem volt a szavak embere, ám ez a „csak úgy” Grace számára a legtökéletesebb, leglíraibb vallomás volt.
Három hete ment el Jim. Halála nem történt hirtelen, mindketten tudták, hogy közeledik. Drága időszak volt, tele emlékezéssel, öleléssel, könnyekkel, aztán amilyen hirtelen beletoppant az életébe sok-sok évvel ezelőtt, úgy el is tűnt mellőle. Nagy űr maradt utána, de Grace lelke békés volt.
Csodálatos életük volt, nem maradt semmi kimondatlanul. Azóta Grace szívesen lapozgatta a régi albumokat, elmerengett a kedves képeken, de talán még ennél is jobban szerette végignézni az évek alatt felgyűlt, kézzel írt, tizenhetedikei vallomásokat.
Hiába látta a közeledő postást, a csengő hangjára összerezzent. Lassan elindult az ajtóhoz. Hálásan vette át a leveleket, és elnézést kért, hogy nem tudja süteménnyel megkínálni Richardot. Talán legközelebb. Aztán odasétált a konyhaasztalhoz, hogy felbontsa a postát. Számla, részvétnyilvánító képeslap, aztán a szíve nagyot ugrott, s rögtön el is olvadt a rátörő érzelmektől.
Könnyek lepték el a szemét, remegő kézzel nyitotta fel a borítékot. Egyszerű kis cédula volt, mint az összes többi, ami tizenhetedikén érkezett. Halála előtt Jim alkalmat talált egy titkos egyezségre Richarddal, hogy ezt az utolsó küldeményét a megadott időben továbbítsa. „A halál után is … csak úgy. Jim.”

Néha egy történet jobban rávilágít a tökéletes házasság titkára, mint egy többoldalas útmutató. Ez a fajta szeretet – ami nem villog, de örökké tart; nem hivalkodik, de elkötelezett – dicsőségére válik Istennek és a házastársadnak.
Azért imádkozom, hogy ez a történet visszhangra találjon a szívedben. Felmutasson valamit a társad lelkéből. A legapróbb dolgok is nagy öröm forrásai lehetnek.

Uram, hálát adok Neked azért, Aki vagy: lelkünk örök Szerelmese. Tápláld lelkemben a vágyat, a szándékot, a lehetőséget, hogy szereteted rajtam keresztül is sugározzon azok felé, akik közel állnak hozzám. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: „Just Because”
Encouragement for today, 2013.02.14.
www.proverbs31.org/devotions



Közvetett kár
Suzie Eller

„Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket.” Zsolt 147,3

Van egy repedés a házunkon. A bejárati ajtó fölött az ajtókerettől a mennyezetig. Nem olyan régi a ház, ezért megkérdeztem, hogy történhetett ez, s a válasz az volt: közvetett kár.
Közvetett kárnak azt nevezik, ami véletlenül történik, nem lehet előre számítani rá. Ki gondolta volna, hogy szépséges, légkondicionált otthonom falát kívülről a napsugarak meg tudják repeszteni? Pedig ez történt.
A tavalyi az eddig feljegyzett legforróbb nyár volt, az alapozás körüli kiszáradt föld feszítette a keretet, ami továbbadta a nyomást a falaknak, ahol aztán megjelent a repedés.
A közvetett kár a családban is ki tud alakulni, ha valami sérülés ért bármikor az életünk során.
Valamelyik szülőd éreztette veled, hogy nem vagy méltó a szeretetére, és ezért felcsattansz vagy kiborulsz, ha a gyermeked nem eszi meg az ételt, amit gondosan elkészítettél neki.
Valakiben nagyot csalódtál valamikor, és ennek hűséges férjed fizeti meg az árát, akinek minden egyes nélküled töltött percéről számot kell adnia, és újra meg újra bizonygatnia kell hűségét.
Zsenge lelkedet negatív kritika érte, ezért felnőttként nem tudod elhinni, mennyire értékes vagy Isten szemében.
Közvetett kár. Ez mind az.
Én is szenvedtem tőle éveken át. Múltbeli sérüléseim miatt könnyen indulatos lettem, vagy visszahúzódtam a szeretet elől. Máskor erőm megfeszítésével küzdöttem, hogy megfeleljek Istennek, aki pedig olyannak szeret, amilyen vagyok.
A Zsolt 147,3 azt ígéri, hogy Isten ki tudja javítani ezeket a sérüléseket. Gyógyítása elején rávilágított, hogy nem a repedések tekinthetők a valódi problémának. A viselkedésem, az alkalmatlanságom, a küzdelmem a kegyelemért ezek csak felszíni jelek voltak.
Az alapprobléma akkor keletkezett, mikor egy kicsi leány hiába igyekezett elkerülni a bajt, hiába tett meg mindent, hogy békesség legyen körülötte, bármivel próbálkozott, kudarcot vallott. Így tanultam meg aztán, hogy elrejtőzzem, hogy védekezzem, és más egészségtelen viselkedésformákkal óvjam magam.
Ismerős?
Ahogy levettem tekintetem a látható repedésről, és megnyitottam szívemet Isten előtt, láthatóvá vált a kár eredeti forrása, amit kezelni kell, amit meg lehet gyógyítani. Minél jobban átitattam a régi sebeket Isten igazságával, annál több repedést fedeztem fel, de már más megvilágításban láttam őket. Isten elkezdett meggyógyítani.
Az, hogy egy gyermek nem eszi meg a szeretettel készített ennivalót, nem minősíti az anya, a nagymama személyét, nem ettől függ az értéke. Ez csak egyike az anyasággal járó sok-sok kis problémának, amit meg kell oldani.
Az, hogy valaki valamikor nagy csalódást okozott, annál értékesebbé teszi az ajándékot, amit egy hűséges férj jelent.
A régi kemény szavak, amik zsenge lelkedet érték, csak fölerősítik az ige szépségét, ami újra meg újra biztosít Mennyei Édesapád végtelen, feltétel nélküli szeretetéről.
A repedést az ajtó fölött betapasztottuk. Elhatároztam, hogy jövő nyáron, ha újra hosszan tartó forróság-szárazság jön, locsolni fogom a házunk alapját. Ami meg engem illet, a lelkem szilárd és biztonságos, és ez az alap közvetett ajándékforrás a házasságom, a gyermekeim és unokáim számára és az Istennel való kapcsolatomban.

Drága Jézus, régebben a repedésekkel foglalkoztam, a cselekedetekben, viselkedésben megnyilvánuló felszíni jeleket akartam megoldani. Ma már tenyeremre tett szívemet nyújtom Feléd. Te látod a sérülések forrását. Köszönöm, hogy bekötözöd sebeimet, meggyógyítasz, s elkísérsz az egész-séghez vezető úton. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: Collateral Damage
Encouragement for today, 2013.02.15.
www.proverbs31.org/devotions


Mintha megfeledkezett volna rólam Isten
Tracie Miles

"Eltaszít az Isten egyszer s mindenkorra? Nem lesz már soha irgalmas? Kegyelme örökre elveszett? Elenyészett a minden nemzedéknek adott ígéret? Isten elfeledte volna a jóságát? Bezárta irgalmát haragjába?" Zsolt 77,8-10

Évekkel ezelőtt volt egy nagyon nehéz időszakom, alig tudtam felszínen maradni. Mintha Isten minden lélegzetvétellel egyre távolabb került volna tőlem. Imádkoztam, de Isten hallgatott. Érzelmeim hálójába kerültem, szorongás és félelem vett erőt rajtam. Isten szeretete, kedvessége helyett magány és elhagyatottság uralkodott a lelkemen. Az eszemmel tudtam, hogy Isten nem hagyott el, de az ellenkezőjét éreztem.
Úgy tűnik, a 77. zsoltár írója is küzdött ezekkel a kételyekkel. Mintha ereje végén járna, könyörög Istenhez szabadulásért. Megfogalmazta érzéseit, és megkérdezte Istentől, miért hagyta őt el. Isten nem törődik vele?
Elutasítottnak, magányosnak érezte magát, rémült volt.
Talán te is épp olyan időszakot élsz át, amikor Isten mintha fényévnyi távolságra lenne tőled. „Miért?”kérdezed, és mint a zsoltáros, azon vívódsz, hogy talán végleg levette rólad gondját Isten.
Mind megtapasztaljuk életünk során az elhagyatottság érzését. Választhatunk: megharagszunk Istenre és elfordulunk tőle, vagy engedünk a 77. zsoltár 12-15. versének: elismerjük Istent urunknak, bízunk Benne továbbra is, és nehézségeinkben is dicsőítjük Őt.
Minden fájdalma dacára a zsoltáros belátta, hogy Isten valójában az ő egyetlen támasza. Így szól a 77. zsoltár 12-15. verseiben: „Emlékezem az Úr tetteiről, gondolkozom a hajdani csodákról. Minden művedet megfontolom, minden tettedet mérlegelem. Isten, szent a te utad! Hol van olyan Isten, mint a mi Istenünk, olyan fölséges? Te vagy az Isten, aki csodát művelsz, a pogányok előtt is feltártad hatalmadat.” Belátta saját gyönge voltát, azt, hogy szüksége van Istenre. Szenvedése közben összeszedetten elmélkedni kezdett Isten jóságán, és teljes szívvel dicsőítette Őt.
A zsoltáros azzal tudta megváltoztatni hozzáállását, hogy figyelmét mindarra a jóra fordította, amit Isten az évek során végbevitt. Nem saját magára, saját bajaira koncentrált, hanem Istenre, aki mindezeket meg tudja oldani. Mint az edző szünetben a játékosoknak, ő a dicsőítéssel tartott magának buzdító beszédet, és sikerült hitét felszítania.
Amikor elhagyatottnak érezzük magunkat, ideje tekintetünket belülről felfelé fordítani. Ahelyett, hogy azon morfondíroznánk, hogy Isten nem segít nehéz helyzetünkben, dicsérjük Őt mindazért, amivel életünk eddigi szakaszaiban bizonyította hűségét. Tartsunk nyugodtan buzdító beszédet magunknak! Isten nyitott füllel, tárt karokkal vár ránk, túlságosan szeret ahhoz, hogy csak egy percre is szem elől tévesszen!

Uram, magányosnak, elhagyatottnak érzem magam. Bocsásd meg, hogy néha kételkedem, kérlek, add, hogy újra bízzam szeretetedben, védelmedben. Csak Beléd akarom vetni bizalmamat, reményemet, Téged akarlak dicsőíteni jóban is, rosszban is. Jézus nevében, Ámen.

Tracie Miles: I Feel Forgotten
Encouragement for today, 2013.02.18.


Ha a bocsánatkérés elmarad
Stephanie Clayton

„Krisztus azért szabadított meg minket, hogy szabadok legyünk, álljatok tehát szilárdan, ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni.” Gal 5,1

Fájdalomtól bénultan ültem a pszichológus előszobájában. Eljöttem, hogy a 10 évvel ezelőtti dolgokról beszéljek vele. Meg akartam osztani a történetemet, de nem találtam szavakat hozzá. Különben is, ha elmondanám, megkönnyebbülnék? Reméltem, de kételkedtem is benne. Életemnek ezt a részét tíz éven át titkoltam - kibírom újabb tíz évig, nem?
Minden idegszálammal menekülni szerettem volna, de a szabadságra még jobban vágytam, mint a menekülésre. Bár vége lenne a rémálmoknak, az uralhatatlan hangulatingadozásoknak, pánikrohamoknak, fuldoklásnak! És szabad lehetnék a haragtól is, a megbocsátásra való képtelenségtől. Sosem fogok túljutni rajta, ha továbbra is elrejtőzöm a fájdalmam elől. Ezért hát maradtam.
Idegesen megpróbáltam elmesélni a történteket. Mintha tegnap lett volna, előtörtek a hangok, a látvány, a szagok. Egyetlen dolog kellett volna még a szabaduláshoz.
Egy bocsánatkérés.
Nem tudna valaki bocsánatot kérni mindazért, ami velem történt? Nem egy könnyedén odavetett szóra vágytam, hanem olyanra, ami visszaállítja életem értelmességét. Olyanra, ami valamiként felülírja ártatlanságom elvesztését. Ha az az ember, aki ezt tette velem, bocsánatot kérne, akkor minden más lenne, ugye?
Tíz év után szabadulni akartam a megbocsátásra való képtelenségtől, ami éreztem, gúzsba köt. De hogy bocsássak meg neki, ha sosem mondta, hogy bánja, amit tett?
Sok időt töltöttem imádságban, és igyekeztem mindent elolvasni a lehetőségekről, hogyan lehet túljutni a haragon, a keserűségen. Hogyan lehet megbocsátani, amikor a bocsánatkérés elmarad. Sikerült rátalálnom néhány fontos igazságra.
Mindenekelőtt arra, hogy a megbocsátás akkor hozza el számomra a szabadulást, ha ingyen nyújtom, ha nem kötöm semmilyen feltételhez. Nem azért, mert aki megbántott, megérdemli, hanem azért, mert a megbocsátás Krisztus ingyen ajándéka. Ha keresztény vagy, semmilyen bűn, sem a magadé, sem a másé, nem tarthat fogva. Mindig szabad vagy, szabadon megbocsáthatsz.
Talán úgy érzed, nem tudsz megbocsátani – nos, ekkor kell kérned Isten erejét. Kérd a segítségét naponta mindaddig, míg szabadon és ingyen meg tudsz bocsátani magadnak vagy másnak.
Másodszor, el kellett engednem a szégyenérzetet. Mikor valaki megsebez, gyakran magunkban keressük a hibát. Ha jobb ember lennék, ha valamit másként csináltam volna, ha asszertívabban beszéltem volna, elkerülhettük volna, ami történt. Igaz ez? NEM IGAZ! A szégyenkezés, az, hogy magunkban keressük a hibát, nem vezet felszabaduláshoz, gyógyuláshoz. Így szól a Galatákhoz írt levél 5,1: „Krisztus azért szabadított meg minket, hogy szabadok legyünk, álljatok tehát szilárdan, ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni.” A szégyen is egyfajta rabiga. Ne hagyd szégyenkezni magad, állj szilárdan Jézus szeretetében! Állj szilárdan a Tőle kapott szabadságban, ami felold a szégyen igájából! Az Ő kereszten hozott áldozatának köszönhetően szabad vagy!!
Harmadszor: nem szabad leállni. Ahhoz, hogy a múltadon túljuss, végig kell menni rajta. Ez időt, és szakmai segítséget igényelhet. De fel kell fognod, hogy nem a múltad határoz meg téged, hanem Jézus!
Sosem kért tőlem bocsánatot az az ember. De rájöttem, hogy még ha megtette volna is, a bocsánatkérés nem ér fel azzal a kárral, fájdalommal, amit okozott. A bocsánatkérése nem tudott volna felszabadítani.
A szabadulás nem attól függ, hogy bocsánatot kér-e, aki fájdalmat okozott, vagy sem. A megbocsátás az, ami szabadulást hoz, és meg lehet bocsátani, mert Krisztus halála a kereszten felszabadított minket.

Uram, köszönöm, hogy kereszthalálod minden erőt megad nekünk ahhoz, hogy meg tudjunk bocsátani az ellenünk vétkezőknek. Ahol haragot találsz a lelkemben, Uram, húzd ki gyökerestül irgalmaddal. Kegyelmed járja végig szívünk és elménk sebeit, mutasd meg, kérlek, mely pontokon vagyunk még rabigában. Köszönjük, Urunk, kegyelmedet, mely mindig elég volt, és mindig elég is lesz. Jézus nevében fordulok Hozzád, Ámen.

Stephanie Clayton: When an Apology Never Comes
Encouragement for today, 2013.02.19.
www.proverbs31.org/devotions


Mi a te üzeneted?
Lynn Cowell

„Mindenképpen vigyázz magadra és nagyon ügyelj, hogy amiket saját szemeddel láttál, el ne felejtsd, hanem őrizd meg emlékezetedben egész életedben, sőt add tudtára gyermekeidnek és gyermekeid gyermekeinek is” MTörv 4,9

A szívem szakad meg, ahogy nézem lányaim küzdelmeit. Az iskola tengerén hajózva, újra meg újra az elutasítás viharában vergődnek.
Néha úgy érzem, én is ott vagyok a zivatarban. Miért érzem úgy, hogy engem bántanak, amikor könnyeket látok az ő szemükben?
Ennek az lehet az egyik oka, hogy az én viharos tinédzseréveim sincsenek nagyon messze. Felszínre kerülnek saját felnövekedésem fájdalmai: a zűrzavar, a kétségbeesés, amikor dobott egy fiú, meg az állandó, túlzásba vitt önelemzéseim.
De lányaim küzdelmei a hála érzését is felkeltik bennem. Hálás vagyok Istennek a csodálatos barátokért, akiket az utamba küldött később, fiatal nő koromban. Azokat, akik megtanították, hogy nincs az a férfi, legyen bár egy apa, egy barát vagy akár egy férj is, aki be tudná tölteni a lelkemben lévő szeretetűrt. Ezt a teret csak Jézus tudja betölteni, aki megteremtette.
Hálát adok Istennek azért is, hogy ide helyezett engem a lányaim életébe, akiknek tovább tudom adni ezt az igazságot. Akkor, mikor Jézus megmutatta nekem, hogy Ő az egyetlen, aki képes kitölteni az űrt a lelkemben, ezt az igazságot nem csak nekem szánta! Azért adta nekem, hogy radikális szeretetének üzenetét továbbadjam gyermekeimnek, és remélhetőleg gyermekeim gyermekeinek is.
Milyen igazságra vezetett rá Isten, amit továbbadhatsz gyermekeidnek, unokáidnak, vagy a körülötted élő fiataloknak? Biztosan kaptál kinyilatkoztatásokat, kincseket az Igéből, az igazság felvillanásait a szívedben. Ezeket nem csak a te javadra szánta, hanem azoknak is, akikkel kapcsolatba kerülsz, akiknek az életére hatással lehetsz.
Sikerült talán megértened a megbocsátás titkát? Tanítsd meg a gyermekedet, hogyan tud túljutni a haragján. Megtapasztaltad az Úr gyógyítását? Állj azok mellé, akik körülötted gyógyulni akarnak. Telve vagy reménnyel, derűvel, amit az Úrtól kaptál? Add tovább, világíts bele azok életébe, akik homályban, komor felhők alatt élnek.
Azt mondja alapigénk: „Mindenképpen vigyázz magadra és nagyon ügyelj, hogy amiket saját szemeddel láttál, el ne felejtsd, hanem őrizd meg emlékezetedben egész életedben, sőt add tudtára gyermekeidnek és gyermekeid gyermekeinek is” (MTörv 4,9).
Alkalmat és lehetőséget is kaptunk rá, hogy hatással legyünk gyermekeink és mások életére. Ne könyveljük el egyszerűen az ajándékokat, amiket kaptunk az Úrtól. Akarjuk továbbadni mindazt a jót, amit végbe vitt az életünkben, hogy gyermekeink is merjenek bízni Benne, abban, hogy még nagyon sok jó fog történni az életükben.


Uram, segíts, hogy akarjam megosztani gyermekeimmel, a körülöttem élőkkel mindazt a jót és igazat, amit Tőled kapok. Szeretném továbbadni üzenetedet, Igédet a következő nemzedéknek. Jézus nevében, Ámen.

Lynn Cowell: What’s Your Message?
Encouragement for today, 2013.02.20.
www.proversb31.org/devotions


Otthon ülve, egyedül
Lysa TerKeurst

„Mert benne lakik testi formában az istenség egész teljessége, s benne lettetek ennek a teljességnek részesei.” Kol 2,9-10


Nevetgélve nézegették egyforma, rózsaszín pólóikat, rajta a feliratot: „Bethany születésnapja”. Együtt készültek bowlingozni suli után. Aztán pizzázni mennek. És Bethyany-nál fognak aludni.
Mikor Bethany kiosztotta a pólókat aznap reggel, úgy tettem, mintha nagyon el lennék foglalva. A könyveimet pakoltam át gondosan a táskámból a szekrényembe. Aztán rohantam is az első órára.
Világos. Bethany összeállított egy listát a barátnőiről, és én nem szerepeltem rajta. Pedig számítottam rá. Jól kijöttünk egymással. Meghívtam őt a medencés partimra is.
„Nem nagy ügy”, próbáltam biztatni magam egész nap. Nekem is van programom ma estére.
Majd ülök otthon. Egyedül. És azon töprengek, hogy miért nem hívott meg.
Sok év elmúlt azóta, hogy a neonrózsaszín pólókat néztem, ahogy beszállnak egy kisbuszba az iskola előtt, és elhajtanak.
De bizony nem években számolnám az időt, ami azóta telt el, mikor utoljára mondtam magamnak:
„Nem szeretnek.”
„Nem hívtak meg.”
„Nem válogattak be.”
Íme, mit mondanék hajdani kis neonrózsaszín-póló-nélküli önmagamnak – és mit kell mondanom most is, ha hasonló gondolatok törnek rám:
Ne szorítsd be teljes valódat egy apró kis eseménybe.
Nem mintha akkor a rózsaszín póló viselése ne lett volna nagyon fontos. Arra a napra meghatározó volt. Nem hívtak meg Bethany születésnapjára. És ez fájt.
De nem ez határozta meg a személyiségemet.
Ez egy pillanat volt csak. És a pillanatok elszállnak. Az emberek ingatagok. Az emberek is elmúlnak.
Az a pillanat arról szólt, hogy Bethany összeállított egy listát a meghívottakról. Rám nem gondolt. Nem azért mert nem szeretett, hanem egyszerűen nem jutottam eszébe.
Apró kis esemény.
És teljes valómat nem szoríthatom bele ebbe a kis apróságba. Vagy bármelyik másikba.
Nemrég a lelkészünk egy olyan igéről prédikált, amiben ugyanez a gondolatot visszhangzik: „Mert benne /Krisztusban/ lakik testi formában az istenség egész teljessége, s benne lettetek ennek a teljességnek részesei.”Kol 2,9-10
Megkaptam a teljességet. Krisztus teljesen betölt. Elfogadással. Szeretettel. Egy megingathatatlan személyiség teljességével.
Ebbe a valóságba belehelyezhetem teljes valómat – és ezzel összevetve minden mást apróságnak láthatok.

Uram, köszönöm hűségedet hozzám minden helyzetben. Nem akarok fennakadni e világ apró történésein. Segíts, kérlek, hogy teljes valómat Beléd helyezzem, Aki elfogadsz engem mindig, az idők végezetéig. Jézus nevében, Ámen.


Lysa TerKeurst: Sitting at Home, Alone
Encouragement for today, 2013.02.21.
www.proverbs31.org