2015. május 31., vasárnap

Mt 28,19b


A különböző fordítások különböző értelmezést sejtetnek. Menjetek, tegyetek tanítvánnyá minden népet

- "megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében"
- "Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében"
- "Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére"
- "megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében"

pedig az eredetinek a pontos fordítása:

"bemerítvén őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevébe"

Bemerítés a NÉVbe, mely a Szentháromság teljes valósága - ez a keresztség.

Ebből sejtett meg valamit a Keresztelő, mikor azt mondta, hogy ő vízzel keresztel, de eljön az, aki Lélekkel fog keresztelni.

2015. május 27., szerda

Lélekerősítő levelek 175

Az egyszerű imádság ereje
Max Lucado

„Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt.” Fil 4,6

Szeretnéd látni, hogyan konyul le egy apa arca, hogyan akad meg egy anya lélegzete? Akkor ülj le melléjük, mikor kibontanak egy új játékot, amire az van írva: „össze kell rakni”. Hosszú, éjszakába nyúló kínlódás következik ezután, hogy az A pont illeszkedjék a B-hez, a D pont meghajlítva elérje az F-et. És hogy a véletlenül kimaradt lépéseknek ne legyen látványos következménye. A szülők ajándékot szeretnének venni a gyermeküknek. Ehelyett mit kapnak? Feladatot. Néha életre szólót.
„Össze kell rakni” – nem egy olyan mondat, aminek mindig örülünk, de legalább őszinte. A házassági engedélyekbe is bele kéne írni ezt a pár szót, nagy nyomtatott betűkkel. Meg a munkaszerződésekbe is. Az anyaméhből kipottyanó csecsemőn is ott kéne fityegjen a cédula: „össze kell rakni”.
Az élet ajándék – csak szét van szedve. Szétjön, néha szétesik darabokra. Az A nem mindig illeszkedik a B-hez. Hosszúnak ígérkezik a küzdelem, és valami még mindig hiányozni fog.
Mindennapi probléma. Kinek az életében nincs egyetlen olyan terület sem, ami nem működik rendesen? Hogyan reagálsz, ha nem illeszkednek a darabok? Ideges leszel? Dühös? Imádkozni kezdesz?
Szeretném azt válaszolni, hogy igen, én mindig imádkozni szoktam ilyenkor. És mi az igazság? Csak botladozom az imádságban. Néha belealszom. A gondolataim eltekeregnek erre, majd arra, majd megint erre… Ha az imádkozásra is vonatkozik a figyelemzavar, akkor bizony én is érintett vagyok.
Pedig tudom, mekkora ereje van az imádságnak, a legegyszerűbbnek is. Mária, Jézus anyja, tudta ezt.
Talán már hallottad a történetet. Kétezer évvel ezelőtt volt egy közönséges lakodalom Kánában. A menyasszony nem a császár lánya volt. A vőlegény sem volt királyi herceg. Egyetlen apró részlet híján ez a lagzi a múlt homályába veszett volna. De mi számon tartjuk, mert Jézus rajta volt a vendéglistán.
Ő jelen volt a lakodalomban, mikor elfogyott a bor. Itt lép a történetbe Mária, Jézus anyja. Szerintem ő túl keveset szerepel a Szentírásban. Pedig ki ismerte volna jobban Jézust, mint ő? Hegyezzük hát a fülünket, mit mond a ritka alkalmak egyikén, mikor megszólal: „Jézus anyja így szólt hozzá: ’Nincs boruk’” (Jn 2,3b).
Gondolj bele Máriának ebbe az imádságába. A részek nem illeszkedtek össze, ezért Ő odaadta az egészet Jézusnak. Nem parancsolgatott. Nem mondta: „Figyelj, Jézus, elfogyott a boruk. A következőt tedd: menj ki a ház mögötti szőlőbe. Gyorsítsd fel a bordeaux-i szőlőtőkék érését. Csinálj bort belőlük.”
Nem akarta ő maga megoldani a problémát. Nem ítélkezett. „Látod, Jézus, az a baj, hogy nem elég előrelátók az emberek. Egyszerűen nem gondolkoznak. Mi lesz ezzel a társadalommal?”
Jézust se hibáztatta. „Miféle Messiás vagy te? Ha jól végeznéd a dolgodat, ez nem fordult volna elő!”
És nem szidta saját magát sem. „Én vagyok a hibás, Jézus. Büntess meg. Megbuktam barátként. Lám, most tönkrement a lakodalom. Összeomlik a házasságuk. Én tehetek róla.”
Nem. A bor nem tette borússá Máriát. Egyszerűen megállapította a problémát. Majd „Jézus azt felelte: ’Mit akarsz tőlem, asszony! Még nem jött el az én órám.’ Erre anyja szólt a szolgáknak: ’Tegyetek meg mindent, amit csak mond!’” (Jn 2,4-5).
Úgy tűnik, mintha Jézusnak nem állna szándékában megmenteni a lagzit. Nem ebben az órában és ezen a helyen akarta kinyilvánítani hatalmát. De Mária belépett a történetbe. Mária, akit ő szeretett, kifejezett egy valós szükségletet.
Mit tett erre Jézus? Szólt a szolgáknak, hogy töltsék fel a korsókat vízzel, és a víz borrá változott, ami ízlett az egész vendégseregnek.
Kimondatott a hiány. Az imádságra válasz érkezett. A krízist elkerülték. Mindez azért, mert Mária rábízta Jézusra a problémát. Egyszerű kérésére isteni válasz érkezett!
Talán te is úgy vagy vele, mint én, hogy ha minden gondodat Jézus elé vinnéd, akkor egész nap csak Vele beszélgetnél. Hát épp ez az. Mit mond a Filippi levél szerzője mai igénkben? „Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt” (Fil 4,6).
Amikor az élet darabjai nem illeszkednek, könnyen aggodalmaskodni kezdünk, ítélkezünk, magunk igyekszünk változtatni. Nézzük inkább Mária példáját. Ő fogta, és odavitte a problémát Jézushoz. És ott is hagyta. Egyszerűen megfogalmazta, hittel átnyújtotta, és alázattal bizakodott.

Atyám, Te jó vagy. Segítségre van szükségem, hogy lábad elé tudjam tenni a gondjaimat. Segítsd ebben a barátaimat is. Köszönöm, hogy meghallgatod segélykiáltásaimat, és hűséges szeretettel válaszolsz. Jézus nevében, Ámen.

Max Lucado: The Power of a Simple Prayer
Encouragement for today, 2014. 11.03.
www.proverbs31.org


Imádkozz mindig, mindenért, akkor is, ha apróság, akkor is, ha fura, amit kérsz
Liz Curtis Higgs

„Szüntelenül imádkozzatok” 1Tessz, 5,17

Szépen be volt karikázva a naptárban a nap, amikorra kiírtak – de a csecsemők híresek arról, hogy nem nézik meg a naptárt. Két héttel a várva-várt nap után azon töprengtem, vajon hajlandó-e valaha is bemutatkozni a világnak a kisfiunk.
Természetesen az volt nekem is a legfontosabb, hogy egészséges legyen, de azért apró kis önmagamért is aggódtam, hogy sikerül-e majd eljátszanom a szerepemet. Na jó, nem is olyan apró…
Azon a forró augusztusi estén, mikor a férjemmel elkocsikáztunk a kórházba, biztosak voltunk benne, hogy végtelen várakozásunk véget ért.
Pedig nem. Hiába vajúdtam. És imádkoztam szüntelen.
22 órával később éhes voltam, kimerült, és rémült. Beindult a gépezet, hogy előkészítsék a császármetszést, engem át fognak pakolni kényelmes kórházi ágyamból egy keskeny, guruló hordágyra. Nem nagy ügy, ha épp nem kilenc és fél hónapos terhes vagy az én testalkatommal.
A két fiatal, unott arcú beteghurcoló nem volt túl bizalomgerjesztő. Már láttam az újságcímet: Leejtett anyukából pottyant ki a baba…
Voltak már különleges kéréseim imádságban, de ez új volt: Uram, add, hogy ne ejtsenek el! Még a gondolat is butaságnak tűnt, hogy ilyesmiért imádkozom, de csak nem hagytam abba, annyira féltem.
Kérlek, Uram. Segíts, hogy bátor legyek. Ők meg erősek. Kérlek!
A következő percben belibbent a kórterembe egy kékangyal: Don, az altatóasszisztens. Mint egy fertőtlenítő illatú, túlméretezett játékmackó, megállt az ágyam mellett ragyogó kerek képpel: „Készen vagyunk?”
Nyeltem egyet. Eljött a pillanat. Most fognak a levegőbe emelni.
Don felmérte a helyzetet, majd elhessegette a két ideges fiút, és vidáman közölte: „Majd én rendezem Mrs. Higgs-t.”
Én hősöm.
Mióta felnőttem, soha senki nem mert ölbe venni. Bill sem emelt át a küszöbön a nászéjszakánkon. Csak fogtuk egymás kezét, és egyszerre ugrottunk. Most meg hagyom, hogy egy vadidegen nekigyürkőzzön a lehetetlennek.
Don rám hajolt. „Át tudja karolni a nyakamat?”
Át tudtam, és meg is tettem, bár a karom merev volt, és remegett a kimerültségtől. Vajon meghallgatja az Úr a kérésemet, vagy valósággá válik a szalagcím?
Mintha csak egy párnát kellett volna felemelnie, a nagy ember, a nagy szívével, felkapott, és a levegőben átlendítve gyöngéden ráhelyezett a hordágyra. Még egy nyögést se hallatott.
„Semmiség” – nyugtatott meg.
Neki lehet, hogy az. Meg Istennek is. Ő küldte hozzám legjobb emberét – a Paul Bunyan méretű hapsit, akinek a szíve egészen az Övé volt.
Négy órával később Don újra felnyalábolt, és áttett a pihenőben az ágyra. Karomba helyezett egy értékes kis csomagot, és azt suttogta: „Nézze, milyen ajándékot adott magának Isten ma éjjel.”
Don nem tudhatta, hogy a név, amit kisfiúnknak választottunk, épp ezt jelenti: „Isten ajándéka”. De Isten tudta ezt.
Így szól hozzánk Igéjében: „Amikor az asszony szül, fájdalma van, mert eljött az ő órája, de amikor megszülte gyermekét, nem emlékszik többé a gyötrelemre az öröm miatt, hogy ember született a világra” (Jn 16,21).
Mennyire így van. A fájdalom elmúlt, imádságom meghallgatásra talált, örömöm az eget verte. Isten biztonságos szállítást nyújtott engedelmes szolgája karjában, és meghallgatta könyörgésemet egy egészséges kisbabáért. Matthew több mint 5,3 kilóval született. Határozottan egészségesnek mondható súly.
Tudva, hogy az Úr hallja kéréseinket, legyenek bár nagyok vagy kicsik, közönségesek vagy furcsák, a mi dolgunk nyilvánvaló. Imádkozzunk szüntelen. Várjunk reményteljesen. Bízzunk félelem nélkül.

Uram, a Te hűséged túlmutat elképzeléseinken. Mielőtt még szavakba öntenénk kéréseinket, Te tudod, mire van szükségünk, és már dolgozol is a teljesítésén. Köszönöm, hogy mindig meghallgatsz, és mindig szeretsz. Jézus nevében, Ámen.

Liz Curtis Higgs: Pray Any Time for Any Reason, However Small or Off-the Wall
Encouragement for today, 2014.11.10.
www.proverbs31.org


Amikor még nincs válasz az imádságunkra
Lysa TerKeurst

„Ti rosszat forraltatok ellenem, de Isten jóra fordította azt, hogy megvalósítsa, ami ma van: életben tartson egy nagy népet.” Ter 50,20

A szívem összeszorult, mikor felnyitottam a névtelen levelet. Egy anyuka írta, aki biztos akart lenni benne, hogy pontosan tudom, miféle vétkek terhelik egyik lányom lelkét. Feketén-fehéren felsorolta minden hibáját, hiányosságát, gyengeségét.
Aztán, hogy biztosan komolyan vegyem névtelen levelét, közölte, hogy el fogja küldeni a lelkészünknek is.
Első reakcióm az volt, hogy rájövök, ki küldte a levelet, és felhívom. Beszéljük ezt meg szemtől-szembe. Tudjam megnyugtatni, hogy a férjemmel együtt nem csak tisztában vagyunk lányunk küzdelmeivel, de megállás nélkül dolgozunk azon, hogy jó útra térjen.
De ahogy újraolvastam a levelet, rá kellett jönnöm, hogy aki küldte, azt nem a családom iránti szeretet vagy a segítő szándék motiválta.
A használt kifejezések, és az, hogy nem adott meg elérhetőséget, azt jelezte, hogy nem a lányom iránti jóakarat buzog benne.
Leültem az ágyra, és sírni kezdtem.
Annyira fáj, mikor valaki épp azon a ponton üt rád, ami már tele van horzsolásokkal. A levelével egyenesen a szívembe lőtt.
Ugyanakkor felhívás is volt ez a levél, hogy imádkozzam erőteljesebben a lányomért. Sokat foglalkoztam gondolatban a dolgaival. Beszéltem a küzdelmeiről. Aggódtam miatta.
De gondolatban foglalkozni valamivel, beszélni róla és aggódni nem ugyanaz, mint imádkozni érte.
Elhatároztam, hogy ebből a lövedéknek szánt levélből áldást hozok ki, és általa fogom fellendíteni imádságos életemet.
Könnyek között szólítottam meg Uramat: „Nem fogom gyermekem iránti kegyelmedet feláldozni mások véleményének oltárán. Persze, hogy szeretném, ha kislányom a jó döntések szűk és egyenes ösvényén járna. De bízom benne, Uram, hogy Te fogod megírni az ő tanúságtételét. Nem az a fő célom, hogy megváltozzék a viselkedése, hanem hogy a szíve változzék meg. Azt szeretném, ha Terád vágyna, Uram, és arra a legjobb útra, amit Te készítettél számára. Segíts, hogy ne csak rendszeresen imádkozzam a lányomért, hanem imádságban legyek mellette végig ebben a küzdelemben.”
Nem volt könnyű mellette lenni imádságban a hullámvasúton. Voltak napok, amikor arra gondoltam, Isten talán nem is hallja az imádságaimat.
Nehéz imádságban mellette állni valakinek a zűrzavaros, kemény, bonyolult helyzetekben, amiknek végén nem látszik a fény. Talán te is átélted ezt. Talán épp most vagy benne.
Szeretném három pontban összefoglalni, mi segít túl a megválaszolatlan imádságok időszakán.
1. Tudd biztosan, hogy Isten hallja a könyörgésedet.
Az 1Jn 5,14-ben olvassuk: „Az iránta való bizalmunk pedig azt jelenti, hogy ha valamit az ő akarata szerint kérünk, meghallgat minket.”
2. Bízz abban, hogy az imádságnak ereje van még akkor is, ha nem látsz változást.
Időbe telhet, míg felismered, hogy Isten válaszolt a kérésedre. De már most is kapsz „köztes választ”. A Fil 4,6-7 elmondja, mi az azonnali válasz minden imádságunkra: „Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.
Érted? Isten békessége fogja szívedet és elmédet végigvezetni a várakozás folyamatán, míg Isten kinyilatkoztatja válaszát könyörgésedre. Amikor imádkozol, tudd, hogy te a te dolgodat végzed, és Isten is elvégzi a magáét.
3. Mondd a félelemnek, hogy neki nincs helye ebben a párbeszédben.
Az ima kapu, melyen át a biztonság érzése árad, mielőtt még megpillantanád. Ám a félelem arra sarkall, hogy a problémára koncentrálj, és ne Isten ígéreteire. Ezt olvassuk az Iz 41,10-ben: „Ne félj, mert veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok a te Istened! Megerősítelek, megsegítelek, és felkarol győzedelmes jobbom.”
Másfél évvel ezelőtt kaptam azt a névtelen levelet, ami arra késztetett, hogy gyakrabban imádkozzam a lányomért. A lövedék áldássá változott. Nemrég meglátogattam lányomat a kollégiumban. Alig hittem a szememnek.
Egészen más volt, mint régen.
Sokat beszélgettünk, és egy adott ponton megkérdeztem tőle: „Végső soron mi vett rá, hogy teljes szíveddel Jézus követőjévé szegődj?” „Tudod, anyu – mondta -, olyan emberekkel ismerkedtem meg, barátkoztam össze, akik szeretik Jézust. Láttam rajtuk valami örömöt, amit én is szerettem volna átélni. Így hát elkezdtem úgy élni, azt tenni, amit ők, még akkor is, ha semmi kedvem nem volt hozzá. Eleinte nem hittem, hogy képes vagyok korábban kelni a reggeli áhítatért, a közös imádságokat untam, a dicsőítő zene nem kötött le. De mert kitartottam, az Úr kezdte megváltoztatni a hozzáállásomat. És mikor végül az igazság alapján kezdtem felépíteni az életemet, megéreztem azt az örömöt, amire annyira vágytam.”
Elhallgatott, majd olyat mondott, amit mindig is hallani szerettem volna, amiért olyan régóta imádkoztam: „Anyu, én teljesen beleszerettem Jézusba”.
Még most is könnybe lábad a szemem, ahogy leírom ezeket a szavakat.
Azért imádkozom, hogy ez a történet itassa át reménységgel a lelkedet, és folytasd az imádkozást. Azért könyörgöm, hogy hidd el, Isten kézbe tudja venni azt, amivel mások bántani akarnak téged vagy valakit, akit szeretsz, és jót hoz ki belőle, ami elősegíti az ő akaratának, terveinek megvalósulását – mint mai alapigénk mondja.

Uram, csak te tudod jóra fordítani azt, amit valaki rossz szándékkal tett vagy mondott. Előre megköszönök mindent, amit az életemmel tenni fogsz. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: 3 Ways to Press Through Unanswered Prayer
Encouragement for today, 2014.11.12.
www.proverbs31.org


Mikor nem látszik, mit épít Isten
Tracie Miles

Az ő alkotása vagyunk: Krisztus Jézusban jótettekre teremtett minket; ezeket az Isten előre elrendelte, hogy bennük éljünk.” Ef 2,10

Iskolai házi feladatként indult, Istentől kapott tanítás lett belőle.
Hetedikes fiam osztálya azt a feladatot kapta a társadalomismeret tanártól, hogy építsenek otthon egy piramist. Nem volt megadva, miből, vagy hogy mekkorát építsenek. Támaszkodjanak saját képzeletükre.
Mikor meghallottam, mi a feladat, kézműves-anyuka énem beindult. Mennyi habszivacsra és melegíthető ragasztóra lesz szükségünk, hogy kialakítsunk egy piramist? Készen álltam, hogy elkezdjük a munkát, de mikor az apjának is előadta Michael a tervet, a történet más fordulatot vett. Észre se vettük, és már a helyi fűrészáru- és vaskereskedésben voltunk lécet meg szöget venni.
Lécet és szöget? „De édesem, ezt a feladatot hetedikeseknek adták!”- mondtam a férjemnek, mintha figyelmeztetni kéne rá. Ő csak elmosolyodott, és ennyit mondott: „Tudom”. Fogalmam sem volt, hogyan változtatható piramissá néhány léc, én egészen másként képzeltem el. Férjem agyában pontos kép volt a kimenetről. Bíznunk kellett benne.
Fiammal együtt hosszú órákat töltöttek a hideg garázsban, deszkát mértek, fűrészeltek, szögeztek. A piramis lépésről lépésre kezdett kialakulni. Türelmetlenül vártuk, hogy férjem látomása testet öltsön. És mikor megtörtént, egy mestermű állt előttünk.
Ahogy néztem ezt a csodát, ami a férjem és a fiam keze alól jött elő, Isten halkan szólt hozzám, és emlékeztetett rá, hogy az Ő építőmesteri képességeiben is kételkedtem. Mikor éveken át úgy hittem, nem szeret, vagy nem látja a fájdalmamat. Akkoriban állandóan megkérdőjeleztem módszereit, és nem értettem, miért engedi meg, hogy annyi rossz történjék az életemben. Dühös voltam Istenre, és arra gondoltam, talán ő is dühös rám bűneim és tévedéseim miatt.
Most már többet látok a képből. Visszatekintek, és látom, hogyan dolgozott Isten a jövőmön múltbeli - jó és rossz – tapasztalataimat felhasználva.
Ott, a garázsban, így suttogott Isten: Látod, Tracie, én végig valami jó dolgon munkálkodtam, amit a te emberi értelmed nem foghatott fel. Célom volt mindazzal, amin keresztülmentél, és a maga idejében megláthatod majd mesterművemet.
Mai igénk emlékeztet, hogy Isten alkotásai vagyunk, az Ő mesterművei. Az alkotás szóban benne van az ókori görög eredetiben is az „alkot” ige, azt a végterméket jelenti, amit valaki elkészít. Isten is „készít” minket, mindegyikünket. Az Ef 2,10 igyekszik tudatosítani bennünk, hogy Teremtőnk, mint egy festőművész , szobrász, író vagy építész, alkotja a műveit, és ehhez minden jó dolgot és nehézséget felhasznál.
Amikor mi visszatekintve nehézséget látunk, Isten tanulási élményt lát. Amikor mi a mélypontokra emlékezünk, Isten azt látja, hogyan hozott ki belőle. Amikor mi fájdalmat látunk, Isten különleges alkalmat lát arra, hogy az együttérzést, mások szolgálatának készségét növelje bennünk.
Lépésről lépésre, egyik napról a másikra, Isten dolgozik és épít. Jelenlétének csodálatos művét alkotja meg bennünk. Szeretné, ha azt látnánk, amit Ő, ha életünket készülőben lévő műalkotásként szemlélnénk, bízva Benne, hogy a végeredmény nagyon jó lesz. Lehet, hogy nem tetszik valami az alkotási folyamat során, de talán az a valami lesz a legbőségesebb áldások forrásává az életünkben.
Ugyanúgy, ahogy a férjem fejében is pontos kép volt arról, amit létre akart hozni, Istennek is szent látomása van arról, hogyan építi fel az életünket, és ezt valamikor – az Ő időzítése szerint – mi is megpillanthatjuk.

Uram, hiszem, hogy jó munkát végzel bennem és általam. Segíts, hogy tudjam magamévá tenni a gondolatot, hogy valami jót hozol ki az életemből, egyik műalkotásodat készíted, amit majd egyszer én is megláthatok. Jézus nevében, Ámen.

Tracie Miles: When You Can’t See What God Is Building
Encouragement for today, 2014.11.14.
www.proverbs31.org

Adjunk új irányt a gondolatoknak
Sharon Glasgow

„Egyébként, testvéreim, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, tisztességes, igazságos, ami ártatlan, kedves, dicséretre méltó, ami nemes és magasztos.” Fil 4,8

Fülsiketítő visongás, verekedés a hátsó ülésen. Életre-halálra! Próbáltam lecsillapítani őket, közben a kocsi letért az útról. Kisteherautók húztak el mellettem 120 km-es sebességgel, mialatt félreálltam, hogy véget vessek a küzdelemnek.
Néhány héttel ezelőtt történt mindez, a gyönyörűséges Appalache-hegységen autóztam keresztül hátul családunk két frissen szerzett új tagjával: egy Royal Palm és egy Vörös Bourbon pulykával. Nem örültek egymás társaságának, az összezártságnak, meg a ketrecnek úgy egyáltalán. Ezért vívták élet-halál harcukat a hátsó ülésen. A Vörös Bourbon vad támadásban próbálta levezetni bosszúságát. Szó szerint gyilkos méreg dühöngött benne. Ráugrott a másikra, és próbálta eltalálni a nyakát.
Pánikszerűen hívtam a férjemet. Hogy mit tanácsolt? „Adj új irányt a gondolataiknak. Be van ragadva a gondolkodásuk. Ordíts egyet, és rázd meg a ketrecet.” Szót fogadtam, és 10 percre abbamaradt a csatározás. Aztán kezdődött elölről. Rájuk üvöltöttem megint, és meglöktem a ketrecet, aztán ezt még néhányszor meg kellett ismételnem, míg végre elcsendesedtek. Mindnyájan életben hazaérkeztünk, és mostanra már jó barátságban vannak.
Mikor elgondolkoztam a pulykák beragadt gondolkozásán, éreztem, hogy az Úr így szól a lelkemben: Te sem vagy különb.
Hoppá! Amikor nem úgy mennek a dolgok, ahogy szeretném, az én gondolataim is beragadnak. Aznap reggel is, mikor a pulykákért mentem. Rémülten vettem észre, hogy kifogyott a benzin a kocsimban, és ami még rosszabb, nem volt nálam semmi pénz. Úgy telezsúfoltam a napomat programokkal, hogy abba nem fért bele egy visszafordulás pénzért és egy tankolás.
De hát üres pénztárcával nem tehettem mást, mint hogy hazamentem, amitől csúszott minden programom. Legrosszabb az volt, hogy megígértem a lányomnak, kiviszem a repülőtérre, és miattam késte le a gépét. Ki voltam borulva, s ezt hallgathatta a családom egész nap!
Néha mindenki küszködik negatív gondolatokkal. Ez közös harcunk. Ezért olyan fontos felismerni a negatív gondolkodási mintákat, és új irányt adni nekik. Szolgáljon örömünkre, hogy igenis irányíthatjuk a gondolatainkat.
Amikor szomorúak, letörtek, csüggedtek vagyunk, vegyük számba a gondolatainkat. Ha azt tapasztaljuk, hogy megalapozatlan következtetéseket vonunk le, vétkesekre vadászunk, vagy újra meg újra eljátszunk gondolatban egy veszekedést, tudatosan tereljük el a gondolatainkat. Szorongásomat gyakran okozza, hogy túl sokáig elidőzöm valami negatív gondolatnál. Pál apostol arra buzdít mai alapigénkben, hogy olyasmin gondolkozzunk, ami igaz, tisztességes, igazságos, ami ártatlan, kedves, dicséretre méltó, ami nemes és magasztos.
Legközelebb, ha negatív gondolkozáson kapod magad, „rázd meg a ketrecet”, és gondolj arra, hogy tudsz Krisztus elméjével gondolkozni. Ragadd meg egyesével a negatív gondolatokat, és tegyél a helyükre egyet-egyet a Pál apostol által felsoroltak közül. A Szentírás megígéri, hogy ha gondolatainkat hozzáigazítjuk Istenéhez, az Ő minden értelmet felülmúló békessége megőrzi szívünket és elménket Jézus Krisztus által.

Uram, add, hogy segítségeddel elkapjak minden negatív gondolatot, és lecseréljem őket igazságoddal. Köszönöm, Uram. Jézus nevében, Ámen.

Sharon Glasgow: Re-Routing Negative Thoughts
Encouragement for today, 2014. november 18.
www.proverbs31.org

A 285 dolláros (80ezer Ft) fahéjas kifli
Karen Ehman

„Boldogok, kik szem előtt tartják parancsait, és az igazsághoz szabják tetteiket minden időben.” Zsolt 106,3

Csak egy fahéjas kifli volt. Persze nem a közönséges, előrecsomagolt, nehezen harapható fajta. A helyi éjjel-nappali büfében árulták, bőséges sajtkrémes töltelékkel. Érdekel az ára? 285 dollár.
16 éves fiam a közelben lakó barátjánál töltötte az estét a haverokkal. Alkonyat után megéhezvén, megkívánták ezt a híres fahéjas csodát, és úgy döntöttek, megéri a kb. 3 km utat, hogy kielégítsék kulináris vágyaikat.
Az itteni közlekedési szabályok szerint 16 éves gyerek vezethet autót, de csak egy utas lehet a kocsiban. Több csak akkor, ha rokonságban vannak, vagy ha iskolába mennek, illetve onnan jönnek. Nem szabad este 10 után vezetniük, kivéve ha iskolából, templomból vagy munkából mennek haza.
Ezek a gyerekek mindezt tudták, el is határozták, hogy a 19 éves társuk fog vezetni. Igen ám, csakhogy nem volt üzemanyag a kocsijában. A fiam ezért megengedte, hogy vezesse a mi autónkat. Ahogy elindultak, a sofőr észrevette, hogy nincs nála a jogosítványa. Közös megegyezéssel a csapat úgy döntött, hogy kisebb baj, ha ezen a rövid távon a fiam szállítja őket, mint ha a másik barátjuk jogosítvány nélkül.
Már szinte hazaértek, mikor egy piros-kéken villogó rendőrautó véget vetett a kirándulásnak. A fiamat kiszállították. Kikérdezték. Lebukott. Egyrészt a megengedettnél később vezetett, másrészt hárman voltak a kocsijában, akik nem voltak a rokonai. Komoly helyi bírságot szabtak ki rá, és be kellett fizetnie egy online, közlekedési szabályok ismeretét felfrissítő tanfolyamra. Mindezen túl meg kellett jelennie az államtitkár hivatalában egy bíró előtt.
A rendőrök megnyugtattak, hogy a kihallgatás általában csak egy szigorú letolás szokott lenni (amit egyáltalán nem bántunk). Mikor sor került rá, kiderült, hogy a helyi bíró megbetegedett. A szomszédos megyéből helyettesítette egy hölgy, aki végighallgatta a fiam történetét. Mit tett azután? Megvonta tőle két hónapra a jogosítványát, és kiszabott rá egy három számjegyű büntetést ahhoz, hogy egyáltalán visszakapja!
A büfében 3 dollárral számították aznap este a fahéjas kiflit, a fiunknak viszont összesen 285 dollárjába került, amit saját nehezen szerzett pénzéből kellett, hogy kifizessen, hiszen nem tartotta be a törvényeket.
Hiába tudjuk, hogy az igazsághoz kell szabnunk a tetteinket minden időben, ahogy mai igénk is említi - néha úgy gondoljuk, egy kicsit hajlíthatunk az egyenes úton. Talán még jó okunk is van rá, ahogy a fiam gondolta akkor éjjel. De a szabály az szabály. A törvény az törvény. Ha megszegjük, annak következményei vannak – még akár izmos pénzbüntetés is.
Ugyanígy hajlítgatjuk Isten szabályait is. Kacérkodunk a bűnnel. Racionalizáljuk rossztetteinket. Valahogy így… Valójában ez nem is pletykálás, csak megosztok egy imakérést… Ez nem hazugság, csak ügyesen kihagyok egy-két apró részletet…Ne már! Csak beülök kávézni egy régi barátommal, akivel egymásra találtunk a Facebookon. Mit ártok vele?
Kívülről fújhatjuk Isten parancsait a Szentírásból, de néha úgy gondoljuk, nem nagy ügy, ha „csak most az egyszer” kicsit eltérünk tőle. Meggyőzzük magunkat, hogy úgysem fog kiderülni. Pedig az ilyen ártatlannak látszó félrelépésnek is nagy ára lehet. Hólabda bűnből. Elindul lefelé a hegyről, és maga alá temeti azt, aki elindította, vagy valakit, aki véletlenül került elé, ártatlanul.
Amikor legközelebb úgy érezzük, engedhetünk kicsit a törvény szigorából, jusson eszünkbe fiam fahéjas kiflije. Amiről úgy gondoljuk, jár nekünk, és elfogadható ára van, arról kiderülhet, hogy sokkal, de sokkal többe kerül.

Atyám, kérlek állíts meg, mielőtt a legkisebb mértékben is meg akarom hajlítani parancsaidat. Adj erőt, hogy igaz és igazságos döntéseket hozzak. Jézus nevében, Ámen.

Karen Ehman: The $285 Cinnamon Roll
Encouragement for today, 2014. november 21.
www.proverbs31.org

2015. május 17., vasárnap

Maradjatok meg szeretetemben


Rakjuk össze, mit kér tőlünk Jézus János evangéliumának 14-15-16. fejezetei alapján.

- Maradjatok meg szeretetemben.
- Akkor szerettek engem, ha megtartjátok parancsaimat.
- Az én parancsom az, hogy szeressétek egymást.
- Senkinek nincs nagyobb szeretete annál, aki életét adja barátaiért.
- Amit egynek a legkisebbek közül tesztek, nekem teszitek.

Jézust akarjuk szeretni.
De nem úgy szerethetjük, hogy állandóan vele foglalkozunk, olvassuk az evangéliumot, imádkozunk, templomba megyünk. Mindez csak a hab a tortán. A bónusz, amit Tőle kapunk azért, mert teljesítettük parancsát.
Amikor tehát olyan helyzetben vagyok, hogy „életemet” – azaz időmet, figyelmemet, energiámat, tehetségemet – adhatom valakiért, akinek ott és akkor szüksége van a szolgálatomra, ne válasszam azt, hogy márpedig nekem fontosabb, hogy templomba, lelkigyakorlatra stb. menjek, ahol átélhetem a Jézussal való találkozást.
Meg fogom kapni ezeket az alkalmakat is ajándékként. Amikor nem kell választanom. Amikor az a természetes, hogy mehetek Jézushoz. Akkor igen, akkor ne maradjak el. Minden nap adódik ilyen alkalom. Különben nem tanította volna Jézus a Miatyánkban azt, hogy mindig csak a mai napért imádkozzunk.
Ha döntési helyzetben a Jézussal való találkozást olvasásban, imádkozásban, közösségben előbbre helyezem annál, hogy életemet adom azokért, akiket Ő körém rendelt, akkor önző vagyok és engedetlen, nem tartom be Jézus parancsát.

Az emberek közötti szeretet fejlődése a Bibliában (M.A. prédikációja alapján):
1. "Szemet szemért, fogat fogért" - ez már haladás, mert korlátot szab a bosszúnak: a büntetés nem lehet nagyobb, mint az elkövetett bűn.
2. "Szeresd felebarátodat, mint magadat" - Jézus tanítása első időszakában még ezt a parancsot értelmeztette tanítványaival. De el akar juttatni oda, hogy túllépjünk ezen, továbbfejlesszük szeretetünket. Az Újszövetség szeretetideálja túlmutat az ószövetségin:
3. "Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Senki sem szeret jobban, mint aki életét adja barátaiért." Ez pedig azt jelenti, hogy azokat, akik közel állnak hozzád, már jobban kell szeretned önmagadnál.

2015. május 5., kedd

Lélekerősítő levelek 174

Nem hagyhatod az utolsó pillanatra, ami nagyon fontos
Glynnis Whitwer

„Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” Zsolt 90,12

Ahogy leültem tanulni, megnéztem az órámat. Még van tizenkét órám a vizsgáig. Töltöttem magamnak egy csésze kávét, cukrot raktam bele, megkavartam, megízleltem, majd még tettem bele egy kanál cukrot. Szükségem lesz rá, mert egy áttanult éjszaka előtt állok.
Ó, volt annak sok oka, hogy az utolsó éjjelre hagytam a felkészülést: részmunkaidős tevékenységeim, más tanulnivalók, a barátom, akihez majd biztos, hogy férjhez megyek. Jó kifogás volt mindegyik, de a felszín mögött ott rejtőzött az igazság: nem tanultam.
Ahelyett, hogy minden nap feláldoztam volna rá egy-egy kis szabadidőt, ezeket a perceket-órákat másra fordítottam – olyasmikre, amikről úgy gondoltam, járnak nekem a sok kemény munkáért! Azon fölül pedig számítottam az adrenalinlöketre a vizsga előtti éjjel, és a stressz miatt lézerpontosságú figyelmemre a megfelelő pillanatokban.
Nos hát nem így alakult. Hajnali 3 körül már nem tudtam nyitva tartani a szememet, aludtam néhány órát, kialvatlanul jelentem meg a vizsgán, és elszúrtam. De legalább egy életre megtanultam valamit: nem hagyhatom az utolsó pillanatra azt, ami nagyon fontos.
Azt gondolhatná valaki, hogy ez a tanulság beivódott a szokásaim közé, és soha többé nem halogattam semmit a végső határidőig. Bár így lenne! A halogatás könnyen válik életformává: energiakitörések és kimerültség váltakozásává.
A férjemmel (a sráccal, akire a halogatást fogtam annak idején) azon szoktunk tréfálkozni, hogy semmit se tudnánk elvégezni, ha nem volna mindig egy utolsó pillanat.
Sajnos, ez elég kusza életmód. És bár elképzelhető, hogy sokáig működik az utolsó percre halasztása a fontos dolgoknak, hosszú távon nincs pozitív hatása. Igazából hátráltat az életem legfontosabb területein.
Legyen szó családi összejövetelről, egy zűrös helyzet kezeléséről, fogyókúrázásról, testedzésről, vagy valamilyen cél eléréséről, az időszakos fellobbanásokkal nem sokra megyünk.
Azt szoktam gondolni, hogy ahhoz, hogy valamit megcsináljak, hosszú, megszakítatlan periódusokra van szükségem. De napjaim hamar megtelnek feladatokkal, hosszabb szabadidő ritkán fordul elő. Ezért mindig halogatok, és ezzel együtt marad a stressz, a rohanás, a csalódottság.
Rájöttem egy másfajta hozzáállásra, ami egyelőre beválik. Először is kevésbé bonyolult, sokkal nyugalmasabb, ugyanakkor viszont elhatározás kell hozzá.
Jobban haladnak a dolgaim, ha ezt a két egyszerű dolgot betartom:
1. Megbecsülöm a rövid időszakaszokat. A kevés idő is sokat ér. Nincs szükségem órákra ahhoz, hogy valaminek nekifogjak, valamit másként csináljak. Naponta, hetente, havonta félóra összeadódik. A kitartó erőfeszítés megtermi a gyümölcsét.
2. Naponta kérem az Úr segítségét a feladatokhoz. Ha eltöltök Istennel néhány percet iránymutatását kérve, nagy dolgok történnek. Nem sikerül minden, de a fontos dolgok igen. Kulcsfontosságú, hogy ezt a napi útmutatást azelőtt kérjem, mielőtt megnyitnám a postaládámat, beindítanám az első mosást, értekezletre mennék, vagy elpakolnék a gyerekek után, stb. Ha nem ezzel kezdem a napot, akkor a nap sodrása magával ragad, s visszatérek megint a szokásos halogatáshoz.
A Biblia arra tanít, hogy bölcs dolog megbecsülni az időnket, és Istenhez fordulni iránymutatásért. A Mózesnek tulajdonított 90. zsoltár 12. verse azt kéri: „Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!
Isten bölcsességére van szükségem, hogy beoszthassam az időmet. Az Ő bölcs útmutatása nélkül sok időt fecsérelek el érdektelen dolgokra. Arra jut a legkevesebb idő, ami a legfontosabb. És aztán majd beleőrülök, mire mindent el tudok rendezni.
De ez nem Isten útja, és Jézus erre a legjobb példa. Tudta a fontossági sorrendet, tökéletesen használt ki minden percet, és az Atya iránymutatását kérte, mielőtt nekiindult a napnak (Mk 1,35).
Jézus nem vette magától értetődő dolognak az időt, a napokat, az órákat. Nem halasztotta el az útjait, a beszélgetéseket, a tanítást akkorra, amikor könnyebben mennek a dolgok, vagy több ideje lesz. Jézus céltudatos volt élete minden területén. Minden nap.
Céltudatos, nyugodt életmód. Nincs utolsó pillanatra halasztás. Nincs mulasztás miatti bűntudat. Hűséges engedelmesség van napi szinten. Ezért imádkozom. És mivel Isten tanít számba venni a napjaimat, és növeli szívem bölcsességét, mindez lehetővé válik.

Atyám, ajándék minden nap, amit kapok Tőled. Segíts, hogy értékelni tudjam, és a legtöbbet hozzak ki minden percből a Te szolgálatodra, a többiek szeretetére. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: You Can’t Cram for What Matters Most
Encouragement for today, 2014.10.17.
www.proverbs31.org


Reggeli imádságom
Wendy Blight

Hajnaltájban, amikor még sötét volt, Jézus elindult, és kiment egy elhagyatott helyre imádkozni.” Mk 1,35

Kimondhatatlanul vonz Jézus személyes élete.
Jézusé, akit a Lélek kivezetett a pusztába.
Jézusé, akit a Getszemáni kertben gyötört a fájdalom.
De legjobban azok a percek izgatnak, amikor Jézus visszavonult egy csendes helyre imádkozni – megborzongat a kép: a Fiú bensőséges kapcsolatba lép az Atyával.
Alapigénkben Márk elmondja, hogy még a napkelte előtti sötétben Jézus kiosont a házból, és egy elhagyatott helyre ment találkozni az Atyjával. Márk nem hangsúlyozza, melyik reggel volt ez, de tudjuk, hogy előző nap Jézus végig betegeket gyógyított, ördögöket űzött ki.
Egy ilyen nap után Jézus jó nagyot aludt – gondolhatnánk –, egy-két órával tovább, mint máskor. Én legalábbis így tennék. Jézus nem. Még napkelte előtt felkelt, hogy megújuljon, feltöltekezzen az aznap rá váró szolgálat előtt.
De jó volna tudni, miket mondott Jézus! Vajon mennyi ideig imádkozott? Mit kért? Vajon hallotta hangosan az Atya válaszát? Vele voltak az agyalok?
Vajon az ő gondolatai elkalandoztak? Az enyémek el szoktak. Néha azon kapom magam imádkozás közben, hogy a napi tennivalókon jár az eszem. Vagy elkezdem dicsőíteni Istent, és észrevétlenül áttérek a lelkemet nyomasztó gondokra, melyek beszüremkednek a dicsőítésbe.
Én úgy képzelem, hogy Jézus figyelme nem terelődött el, mert Ő tudta, hogy azon a magányos helyen az Atya valóságos jelenlétében van. Amit én elfelejtek – és talán még sokan mások –, hogy mikor imádkozunk, mi is Isten, a mi Atyánk tényleges jelenlétében vagyunk.
Bár testi szememmel nem láthatom, elképzelem, ahogy közelebb jön, lehajol hozzám, hogy minden szavamat hallja. Lelke körüllebeg. Tenyerével az állam alá nyúl, hogy szememet az égre emeljem. Szívem minden egyes sóhajtására figyel, a dicsőítésre, a vallomásokra, szorongásaimra, félelmeimre, kételyeimre – hallja az összest.
Néha nehéz korán kelni. Nehéz koncentrálni. És főleg nehéz elképzelni, hogy a világegyetem Ura, aki mindent a kezében tart, szakít időt az én kis kéréseim meghallgatására. De nem csak időt szakít ránk, hanem Ő maga hív, hogy menjünk oda Hozzá. Ezt mondja a Jer 33,3-ban: „Kiálts hozzám és meghallgatlak; nagy és megfoghatatlan titkokat akarok rád bízni, amelyekről még nem tudsz semmit.”
Gyertek, gyűljünk össze ezen a héten reggeli imára. Minden reggel találj egy magányos helyet, ahol imádkozhatsz, ahova elvonulhatsz. Írtam egy reggeli imádságot magunknak, amivel indíthatjuk együttlétünket Istennel:
Reggeli imádságunk:
Uram, nem tudom, hogy ki vagy mi keresztezi ma utamat. De tudom, hogy Te vagy a Kősziklám és Erődítményem. Védőpajzsom és Erős Tornyom. Segíts, hogy ma beléd kapaszkodjam. Tanítsd meg, hogyan állhatok erősen Benned, és választhatom a Te utadat. Segíts, hogy a Te igazságod, és nem saját érzéseim szerint járjak az úton.
Segíts mindent örömmel vennem, ami alkalmat ad rá, hogy működésedet lássam, vagy hogy másokat Feléd tereljek.
Köszönöm, hogy szeretsz, és ezt senki és semmi nem veheti el tőlem! Ha elbukom, ha valami nem sikerül, Te akkor is feltétel nélküli szeretetedet suttogod a fülembe, és eszembe juttatod, hogy irgalmad megújul minden nap.
Ez csodálatos, Uram!
Köszönöm, hogy ma is találkozhattunk. Kérlek, költs fel holnap is szereteted édes suttogásával. Alig várom, hogy újra találkozzunk. Jézus nevében, Ámen.

Wendy Blight: My Morning Prayer
Encouragement for today, 2014.10.20.
www.proverbs31.org


Hogyan alakítja Isten a múltadat szolgálattá
Tracie Miles

„Térj haza, és beszéld el, mit tett veled az Isten.” Ő pedig elment, és hirdette az egész városban, hogy milyen nagy jót tett vele Jézus.” Lk 8,39

A padban ültem a templomban, fejemet lehajtva imádkoztam. Hirtelen mintha megdördült volna a szívemben egy hang, beleremegtem.
Nagyon hangos volt, mintha hangszóróból beszélt volna. Kinyitottam a szemem, és csodálkozva láttam, hogy milyen nyugodtak a többiek. Minden békés.
Így kezdődött váratlan találkozásom Istennel.
Éreztem, hogy Isten hangosan és tisztán közöl velem valamit, egy rövid üzenetet, aminek egész életemet befolyásoló hatása lehet. Néhány erőteljes, parancsoló szót: „Menj, és oszd meg!”
Elöntöttek az érzelmek. Már az is elkápráztatott, hogy Isten szól hozzám, csak hozzám, de még döbbenetesebb volt az üzenet. Menj, és oszd meg? Menjek, és mit osszak meg?
Aztán belém vágott. Elfogott a félelem, és még kisebbre húztam össze magam a padban, remegve a lehetőségétől annak, amit Isten kér talán. Visszakérdeztem: „Ugye nem arra gondolsz, hogy osszam meg másokkal a múltamat? Biztos nem várod el, hogy elmondjam azt, amit titokban akarok tartani.” Pedig épp ez volt a szándéka. És nekem nagyon nem tetszett.
Nem akartam menni, és még kevésbé akartam megosztani. Nem akartam átlátszóvá és sérülékennyé válni. Hálásan elfogadtam Isten bocsánatát és gyógyító erejét, de nem álltam készen rá, hogy elfogadjam a célt, amit elém állított. Hasonlóan érezhetett az az ember is, aki mai igénk szerint megszabadult a démonaitól.
Ez a szerencsétlen férfi hosszú évek óta élt kirekesztettként, ruhák nélkül, egyedül, a gadarai temetőben, közel Galileához. Mikor meglátta Jézust, térdre hullott, és üvöltve kérte a könyörületet. Jézus ráparancsolt a démonokra, hogy hagyják el, és azok átmentek egy közelben turkáló disznócsordába, ami aztán belerohant egy tóba, és odaveszett. A férfi meggyógyult testében, de ami még fontosabb, a lelkében is.
Annyira hálás volt Jézusnak, hogy kérte, maradhasson vele. Ám Jézusnak más tervei voltak. Ahelyett, hogy maga mellett tartotta volna, ráparancsolt, hogy menjen, és mondja el a történetét másoknak. A férfi így is tett.
Ami nemrég még elviselhetetlenül súlyos teher volt, a megszentelődés erőteljes bizonyítékává vált. A férfi múltja és a megtapasztalt gyógyulás alapja lett egy életcélnak, amire sosem számított: élő bizonyítékává vált Jézus életmegújító hatalmának.
Története tanúságtétel lett attól kezdve, hogy hajlandó volt beszélni róla másoknak. Mennyi ember vált Jézus-hívővé, és élheti most Vele az örökkévalóságot, csak azért, mert ez a korábban megszállott ember vállalta, hogy szörnyű múltja a megváltás életcélt adó történetévé váljon?
Az emberek tagadhatják Jézust, vitathatják a Szentírást, megtehetik, hogy nem veszik figyelembe a próféciákat, de nem tagadhatják, vitathatják, hagyhatják figyelmen kívül Isten átformáló erejét egy ember életében. Saját történeteink fájdalmainkról, nyomorúságunkról, arról, hogyan kerültünk ki a gödörből Krisztus által, arra szolgálnak, hogy tanúskodjanak Isten hűségéről és hatalmáról, bizonyítsák, hogy Isten kézbe veszi azt, amit az ördög elrontott, és valami jót tud kihozni belőle.
Azóta már tudom, hogy Isten mindig azt szeretné, ha mennénk, és megosztanánk történetünket, akár érzünk rá késztetést, akár nem.
Isten sosem engedi, hogy fájdalmunk kárba vesszen. Csak mi engedjük. Isten nagyszerű célt, szépséges jövőt képzelt el mindegyikőnknek, akik hiszünk Benne. Nem a múltunk ellenére, hanem épp azért.

Uram, segíts, hogy bátorságot kapjak, és vágyat érezzek megosztani mindazt, amit véghez vittél az életemben. Alakítsd múltamat szolgálattá, és ne hagyd, hogy fájdalmam, szenvedésem kárba vesszen.

Tracie Miles: How God Turns Your Past Into Purpose
Encouragement for today, 2014.10.21.
www.proverbs31.org


Ceruzák a padon
Wendy Pope

„Amit pedig szóltok vagy cselekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala.” Kol 3,17

Ő C. úr.
Mielőtt megmondanám a nevét, bemutatom nektek.
Minden vasárnap ugyanaz történik. Vasárnapi iskolába megyünk, a gyerekek a saját csoportjukba, mi a férjemmel a magunkéba. A tanítás után összegyűjtjük a gyerekeket, és átmegyünk a főterembe istentiszteletre.
Szokásos helyünkre ülünk a karzaton. És minden héten ugyanaz a kép fogad: szépen kihegyezett sárga ceruza van mindenki előtt.
Nem sokat foglalkoztam gondolatban a sárga ceruzákkal mindaddig, míg egy kedd reggel dolgom nem akadt a gyülekezeti irodában. Egy jól öltözött úriember ment el mellettem egyik kezében egy doboz ceruzával, a másikban ceruzahegyezővel. Lelki szemeim előtt megjelentek a szépen kihegyezett sárga ceruzák a padon. Halkan megkérdeztem egy bennfentest: „Ő szokta kihegyezni minden vasárnapra a ceruzákat?” Az illető bólintott.
Ez a férfi minden héten bejött, majd egy idő múlva kiment, anélkül, hogy bárki figyelemre méltatta volna. Nem is várt figyelmet vagy hálás vállon veregetést. Az Urat szolgálta azzal, hogy minden vasárnapra kihegyezte a ceruzákat.
Közben persze a gyülekezet tagjait is szolgálta. Hétről hétre kihegyezett minden ceruzát az Úr nevében, megélve ezzel mai igénket: „Amit pedig szóltok vagy cselekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala” (Kol 3,17).
Nagyon jó ez az ige, ha nem várunk mindezért elismerést. Észrevétlenül szolgálni nem könnyű dolog. De ha ezt tesszük, Isten a legnagyobb elégedettséggel tölt el.
Az a nő, aki úgy szolgál, hogy nem veszik észre, nem hálálkodnak neki, jobban szereti Istent, mint mások dicséretét. Biztos benne, hogy észrevétlen tetteit feljegyzik a Mennyben. Elégedett, mert tudja, hogy Isten örül a szolgálatának.
Te szoktad összehajtogatni a gyülekezeti hírlevelet, és ezt senki se tudja? Úgy érzed, nem látja senki, mennyit dolgozol naponta a mosással-vasalással? Nem veszik észre, ha friss virágot teszel a templomi vázákba, vagy kiviszed a szemetet a munkahelyeden?
Ó, drágám, ne fáradj bele a jó cselekvésébe! Legyen az ceruzahegyezés, vagy hogy elviszed a vasárnapi prédikáció felvételét valakinek, aki nem tudott eljönni, abban biztos lehetsz, hogy Mennyei Atyád mindent lát, amit az Ő Neve dicsőségére teszel.
A jól öltözött úr neve pedig Ceruza Hegyező úr.

Uram, hálás vagyok mindenkiért, aki „ki szokta hegyezni a ceruzákat”. Áldd meg, kérlek, mindazokat, akik törődnek a részletekkel, melyek fölött gyakran elsiklunk, melyeket természetesnek veszünk. Mutasd meg, hogyan szolgáljam Neved dicsőségét, segíts, hogy jobban szeresselek Téged, mint azt, hogy mások dicséretét hallgatom. Jézus nevében, Ámen.

Wendy Pope: Pencils in the Pew
Encouragement for today, 2014. október 27.
www.proverbs31.org


Túlterhelt vagyok
Lysa TerKeurst

„Árnyékként jár-kel itt az ember, bizony hiába vesződik. Gyűjtöget, de nem tudja, ki fogja hasznát venni. Így hát mit várhatok, Uram? Egyedül benned reménykedem!” Zsolt 36,7-8

Fáradt voltam, kimerült és éhes. Szerencsétlen kombináció, ha szeretnél mindezek ellenére kedves lenni, főleg azokhoz, akik Anyunak hívnak.
Ezzel a jó szándékkal indítottam a napomat, bár éjjel alig aludtam valamit.
Egy fontos jótékonysági rendezvény volt az iskola javára, de reggel csak arra tudtam gondolni, mi a csudának vállaltam el egyáltalán. Mikor feliratkoztam, izgalmas feladatnak tűnt a szervezés. De a jó értelemben vett izgalom hamar stresszé fokozódott. Alulbecsültem az időt, amit rá kellett szánnom. És még inkább alábecsültem saját képességeimet: hogy lesz elég energiám végigvinni az egészet.
Ráadásul két önkéntes visszakozott, és én ott voltam megint, ahol a part szakad, majd megőrültem, és kisemmizettnek éreztem magam.
Káosz örvénylett túlfeszített idegszálaim végpontjainál.
Nem találtam egy fontos, határidős, aláírandó nyomtatványt, egy könyvtári könyvet, amit múlt héten kellett volna visszavinni, penészfoltok voltak a kenyéren, amiből a gyerekeim szendvicsét kellett volna elkészítenem – nem csoda, ha elszállt a higgadtságom.
A kenyér szabad végeit vékonyan levágtam, majd a szeleteket megpirítottam. Reméltem, hogy így jó lesz.
Ekkor viharzott be legkisebb gyermekem, közölve, hogy ma van a szokásos heti áhítat tanítás előtt az iskolában, és kéne neki egy Biblia. Mondtam, hogy elviheti a rózsaszín borításút, amit Nagyitól kapott.
„Azt már egy hónapja elvesztettem, és a tanár azóta is mindig mondja, hogy szóljak neked, hogy vegyél egy Bibliát. Azt mondta, ma mindenképpen legyen nálam, nem fogad el több kifogást és mentséget” – mondta ezt olyan hanghordozással, amivel valószínű, a tanár beszédét utánozta. Egyértelmű volt, hogy kellően felingereltem ezt a tanárt.
És az is egyértelmű volt, hogy megint megbuktam anyaként. Már egy hónapja elvesztette a Bibliáját, és én még mindig nem adtam neki újat. Elkeserítő.
„Vidd el az enyémet az éjjeliszekrényről. Csak hozd is vissza” – vetettem oda, örvendve, hogy van megoldás.
Pár pillanat múlva porontyom visszatért: „Nem találom. Nincs az éjjeliszekrényen.”
Cikázni kezdtek a fejemben a lehetőségek, miért nincs a bibliám az éjjeliszekrényen. Miután visszapörgettem az eseményeket, és belegondoltam, mikor és hol láttam utoljára, arra jutottam, hogy a templomban felejtettem… négy napja.
Rettenetes. Megint egy jele alkalmatlanságomnak.
Írtam egy üzenetet a tanárnak, hogy nagyon sajnálom, de a családban most épp bibliahiány van, és erről nem a gyermekem tehet, de szentül ígérem, hogy a jövő heti áhítatra már lesz nála Biblia. Semmi nem lehet megalázóbb egy magamfajta Biblia-tanár számára, mint hogy meg kell írnia egy ilyen üzenetet…
Bepakoltam a gyerekeket az autóba, rápillantottam az órámra, és tudtam, hogy ma sem érünk be időben az iskolába.
Talán ismerős neked a fenti jelenetsor, még ha részleteiben nem is egyezik.
Meg kell tanulnom, hogy sokkal jobban átgondoljam, mit vállalok: azt is, hogy mennyi időm van rá, és azt is, hogy mennyi energiám.
Tudván, hogy az időt alul szoktam értékelni, a képességeimet meg felül, be kell iktatnom egy ütközőt, ami csökkenti a baleset lehetőségét.
Kitaláltam, hogy ez az „ütköző” nálam 15 perc ráhagyás lesz. Ha valamiről úgy vélem, 1 órát vesz igénybe, akkor ezentúl egy és egynegyed órát számolok. Mindig megbánom, ha ezt nem tartom be. Ha meg kiderül, hogy elég lett volna az eredeti számításom, örülök, hogy maradt egy negyedórám fellélegezni a rohanásban.
Képzeld el, mennyivel higgadtabbak lennénk, ha egész nap lenne egy-egy szusszanásnyi időnk itt-ott elszórva!
A 39. zsoltár 7-8. verse emlékeztet: „Árnyékként jár-kel itt az ember, bizony hiába vesződik. Gyűjtöget, de nem tudja, ki fogja hasznát venni. Így hát mit várhatok, Uram? Egyedül benned reménykedem!”
Ez az egész lótás-futás nem ér semmit. Nyomasztó gondolat egy magamfajta nyüzsgő leányzónak. Egy olyannak, aki szeretne tisztábban látni, és őszintén dönteni az idejéről a lehetőségei alapján. Miért van az, hogy néha önmagunkkal kapcsolatban legnehezebb őszintének lenni?
Fogjunk hát össze, és határozzuk el, hogy abbahagyjuk a rohanást.
És reményünket letesszük az Úr kezébe, mialatt igyekszünk a legjobb igeneket kimondani az életünkben.

Uram, segíts, hogy tudjam bőven mérni az időmet, és így jussak levegőhöz a napi rohanás közben. Szeretném Hozzád méltóan használni az időt, amit kaptam Tőled. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: I’m Overwhelmed
Encouragement for today, 2014.10.30.
www.proverbs31.org


Úgy imádkozz, mintha minden Istenen múlna
Liz Curtis Higgs

„Szenved valaki közületek? Imádkozzék!” Jak 5,13a

Metropolitan repülőtér, Detroit, 22:16. Törölték a járatot, amire át kellett szállnom, a terminál üres volt, és a csomagom sehol.
Próbáltam nyafogás nélkül elmagyarázni a helyzetet a magányos ügyintézőnek a pult mögött. „Mikor fogom visszakapni a csomagomat?” Megvonta a vállát. „Lehet félóra, két óra, de az is lehet, hogy sohanapján.” Soha? „Hogy a …?” Felemelte a kezét, jelezve, hogy nem kíváncsi a véleményemre. „Kérni fogom, hogy intézkedjenek. De ez csak egy kérés, nem ígéret.”
Elkeseredve rogytam le egy székre szemben a csomagkiadó futószalaggal. És most mi lesz? Minden, amire szükségem volt – most épp tiszta ruhára -, a csomagban volt. A jelek szerint három órás késéssel fogok megérkezni Oklahoma Citybe saját reggeli előadásomra. Nem állíthatok be ugyanabban az átizzadt ruhában, ami tegnap óta rajtam van.
Tökéletes szituáció, amikor Istenhez kell fordulni, hisz én már semmit nem tehettem. Megléptem ezt a bölcs lépést? Ó, nem. Felhívtam a férjemet. Éjjel volt, a férjem 350 mérföldre tőlem. Mégis, nem tudna valamit kitalálni?
Miután pár percig hallgatta siránkozásomat, Bill így szólt: „Sajnálom, drágám. Imádkozom érted.”
„Imádkozol?”- folytattam a nyafogást. „Az nem elég!”
Nem elég? Látszik, hogy erőm végén voltam, és nagyon bosszankodtam, ha ilyet tudtam mondani.
Az adott helyzet csapdába zárt, és elfelejtettem, amit pedig nagyon jól tudok: az imádkozás a legjobb – és néha az egyetlen – dolog, amit tehetünk.
Szent Ágoston híres mondása szerint: „Imádkozz úgy, mintha minden Istenen múlna. Dolgozz úgy, mintha minden rajtad múlna.” Az a gond, hogy én gyakran csak a második mondatra figyelek: dolgozom, és elfelejtem a legfontosabb tennivalót: az imádkozást. Gyakran megtörténik, hogy csak tekintgetek jobbra-balra, keresem a megoldást, és nem fordulok oda Ahhoz, akinél ott van minden válasz, amire szükségem van.
Azon a detroiti éjszakán követtem férjem bölcs példáját. Kérlek, Uram. Tudom, hogy ez csak egy utazótáska. De ha segítenél visszaszerezni, nagyon hálás volnék.
Minden előrejelzés nélkül, a futószalag beindult. Egyetlen táska jelent meg a kanyarban, és lassan közeledett felém.
Kicsi volt, fekete, kedves Mickey Mouse-os fityegőm ott lógott a fülén. Lelkemben felhangzott a boldog véget jelző dallam, felálltam, és könnyeim közt elmosolyodtam. Köszönöm, Uram. Bocsásd meg, kérlek, hogy nem Hozzád fordultam először.
Gyengéden, de határozottan válaszolt: „Én hoztam létre a világegyetemet, Liz. Nem tudtad rám bízni egy táska sorsát?”
Tudtam a választ. És Ő is tudta. Nem egészen, Uram. Bár egész szívemmel válaszolhattam volna, hogy „én csak az Úrban bízom” (Zsolt 31,7b). De imádságos életem – pontosabban annak hiányosságai – mást mondanak.
Szeretném levonni a tanulságot, és megjegyezni a következőket – talán neked sem hiábavaló:
Isten nem csak hallja a kéréseinket, de azt ígéri, hogy válaszol is rájuk – a Maga tökéletes idejében, a Maga tökéletes módján. Jézus mondja: „tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek tőle” (Mt 6,8b), majd hozzáteszi: „Kérjetek, és adatik nektek” (Mt 7,7a).
Isten tudja előre, mire van szükségünk, de elvárja, hogy kérjük Tőle. Azt akarja, hogy imádkozzunk. Amikor megfogalmazzuk kéréseinket, letesszük a kezébe igényeinket. Elengedjük őket. Rábízzuk. „Bízd az Úrra utadat, remélj benne, mert ő munkálkodik” (Zsolt 37,5).
Hogy megörültem-e, mikor visszakaptam a csomagomat? De mennyire! A tiszta bőr, tiszta ruha mindig boldoggá tesz.
Ugyanígy örültem Isten jelzésének, hogy legyek szíves, az első helyre rakjam az imádságot, ne az utolsóra? Igen! A tiszta szív még boldogabbá tesz.
Mi a tanulság? Úgy imádkozz, mintha minden Istenen múlna – mert így is van.

Uram, segíts, hogy először imádkozzam, nem utoljára. Segítsd Rád bíznom szükségeimet, hogy aztán a Te grandiózus tervedbe illesztve kielégíthesd. Jézus nevében, Ámen.

Liz Curtis Higgs: Pray Like Everything Depends on God
Encouragement for today, 2014.10.31.
www.proverbs31.org