2010. május 30., vasárnap

Zene a tánchoz
Max Lucado

Képzeljük most azt, hogy meg akarsz tanulni táncolni. Mivel racionális, elméleti beállítottságú ember vagy, bemész egy könyvesboltba, s veszel egy táncoktató könyvet.
Haza mész a könyvvel, és nekilátsz. Mindent elvégzel az utasítások szerint. Azt írja a könyv: ringasd a csípőd– te ringatod, azt írja, lépj kettőt jobbra - te lépsz kettőt jobbra. Azt írja a könyv, fordulj körbe – te körbefordulsz.
Végül, mikor úgy gondolod, mindent tudsz már, behívod a feleséged, hogy nézze meg mennyire jutottál. Nyitva van a könyv az asztalon, s te lépésről lépésre követed az instrukciókat.
Beleolvasol, majd táncolsz, olvasol, táncolsz, követed az olvasottakat, míg a végére nem jutsz. Kimerülten rogysz a fotelbe, ránézel a feleségedre, és kijelented: „Mindent tökéletesen végeztem”.
„Igen, mindent tökéletesen végeztél – mondja az asszony -, kivégezted”.
„Tessék?”
„Elfelejtetted a lényeget. Hol maradt a zene?”
A zene?
Mi, keresztények, könnyen abba hibába esünk, hogy követjük a könyvet, és megfeledkezünk a zenéről. Mesteri szinten betartjuk az előírásokat, kijegyzeteljük a fejezeteket, vitatkozunk a szabályokról, és egyenes derékkal lépünk le az élet színpadáról, zene nélkül a szívünkben. Kimérjük minden lépésünket, kiszámítunk minden fordulatot, és esténként belezuhanunk az ágyba, miután újra végigtáncoltunk egy napot a könyv alapján.
Zene nélkül táncolni nehéz feladat.
Jézus tudta ezt. Ezért halála előtti este bemutatta tanítványainak a Szentháromság zeneszerzőjét, a Szentlelket (Jn 16:7-9).
Isten három személye közül a Szentlelket értjük legkevésbé. A leggyakoribb tévedés vele kapcsolatban talán az, hogy erőként képzeljük el, és nem személyként, erőként egyéniség nélkül. Ez pedig nem igaz.
A Szentlélek nem „valami”. A Szentlélek személy. „Valaki”. Tudása van, ismeretei vannak (1 Kor 2:11). Akarata van (1 Kor 12:11). Kívánságai vannak (Róm 8:27). Érzelmei vannak (Róm 15:30). Hazudni lehet neki (ApCsel 5:3-4). Ki lehet gúnyolni (Zsid 10:29). Meg lehet szomorítani (Ef 4:30).
A Szentlélek nem egy személytelen erő. Nem Popeye spenótja vagy a szél a vitorlában. Ő a benned lévő Isten, aki segít neked. János Segítőnek hívja. Képzelj magad elé egy édesapát, aki biciklizni tanítja a kisfiát, és fogalmat alkothatsz a Szentlélekről. Az apa a fia mellett marad. Tolja a biciklit, és egyensúlyban tartja, ha a gyermek elborulna. Ezt teszi velünk a Szentlélek. Irányítja és megszilárdítja lépéseinket. Ám ellentétben az édesapával, soha nem hagy el. Velünk marad az idők végezetéig.
Vigasztalja a megváltottakat (Jn 16:7).
Megtéríti az elveszetteket (Jn 16:8).
Megtanít az igazságra ( Jn 16:12).
Azt állítja János, hogy nincs szükségünk a könyvre a tánctanuláshoz? Szó sincs róla, hisz maga is írt bele. A tudás nélküli érzelem épp olyan veszélyes, mint az érzelem nélküli tudás. Isten egyensúlyra törekszik. „Az Isten lélek, és azoknak, akik őt imádják, lélekben és igazságban kell őt imádniuk.” (Jn 4:24).
A lényeg az, hogy tudd, a zene benned van. „Ha Krisztus benned van, … a Lélek él benned” (Róm 8:10). Nincs szükséged valami képletre, receptre, hogy meghalld. Nincs négy lépésből álló tervem, amivel segíthetnélek. De amim van, az az ígéret, hogy a segítő jön, és vigasztal, megtérít, és tanítja az igazságot.
Gondolj bele, érezted már a vigaszát? Éreztél belső békességet a külső bajok közepette? Akkor hallottad a zenét.
Éreztél a lelkedben fájdalmas szúrást valamilyen helytelen cselekedeted után? Akkor megérintett a Szentlélek.
Volt olyan, hogy felismertél valamilyen új igazságot? Vagy egy régi elvet új fényben láttál meg? Hirtelen megvilágosodik valami. Szemed tágra nyílik. „Aha, már értem!” Volt már ilyen? Ha igen, a Szentlélek tanított az igazságra.
Nekünk, akik hosszú évek óta próbáljuk Isten országát építeni, ez nagyon jó hír. Könnyebb kifeszíteni a vitorlákat, mint evezve hajtani a csónakot. És sokkal könnyebb táncra bírni az embereket, ha Isten szolgáltatja a zenét.
(Részlet az A Gentle Thunder című könyvből, 1995, Thomas Nelson Kiadó)

Upwords with Max Lucado, 2010.05.28
www.crosswalk.com

2010. május 27., csütörtök

Lélekerősítő levelek 12. 2010. 03.02-03.09.

Remény a romok között
Lynn Cowell

„Világosítsa meg lelki szemeteket, hogy tudjátok, milyen reményre hívott meg titeket, milyen gazdag dicsőséges öröksége a szentek számára, és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, akik hiszünk.” Eféz.1:18


Iszonyatos pusztulás látványa a képernyőn. Agyam nem is tudta mindazt befogadni, ami Haitin történt a földrengés után. A rengeteg szenvedést és fájdalmat. Úgy aludtam el, hogy még mindig a híradóban látott képek hullámzottak a szemem előtt.

Másnap reggel, még mielőtt a lábam letettem volna a padlóra, imádkozni kezdtem: könyörögtem csodákért, élelemért, azokért, akik majd megérkeznek segíteni és szolgálni Haitire. Egy síró kisbaba képét láttam magam előtt, akit kiemelnek a romok alól. 48 órát töltött élelem és innivaló nélkül az összeomlott ház fogságában a 18 hónapos baba. Ez valóban csoda volt.

Míg ezen gondolkoztam, eszembe jutott valaki a szeretteim közül, és az imádságom felé fordult. Ő is fogságban van. Rossz döntések, elferdült gondolkodás súlya dönti romba az életét. Úgy hitte közönséges úton jár, hisz annyian járnak még rajta, de őt az út az összeomlásba vitte.

Egy dologban biztosan különbözik a kimentett kisbabától, s ez a szabadulás vágya. A baba érzékelte, hogy valami nagyon nincs rendben. Hol a családja? Hol van az enni- és innivaló? Ezt a hiányt biztosan érzékelte. Az, akire én gondolok a szeretteim közül, még nem érzi, hogy szabadulásra, megmentésre van szüksége. Még fel kell, hogy fogja az önzés, a dac, az önrombolás súlyát, ami ránehezedik.

Van valaki, akit kétségbeesetten szeretsz, és látod hogy útja a pusztulás felé vezet, de nem látja, nem hajlandó felismerni? Van, hogy úgy érzed, a bűn romjainak súlya nagyobb, semhogy fel lehetne emelni, s kiszabadítani azt, aki alatta van? És nem látod módját annak, hogy Isten áttörjön a romokon?

Haitira érkezik a segítség. Segítenek katonák, orvosok, nővérek, mentőmunkások a világ minden tájáról. Zajlik a mentés. Sok emberéletet megmentettek, s a romokat is előbb-utóbb eltakarítják.

Szeretteink számára is van segítség. Imádságunk arra irányuljon, hogy önrombolásuk közben ébredjenek rá, hogy be vannak szorulva, szabadulásra van szükségük. Ha erre rájönnek, segítségért fognak kiáltani, mint a haiti-i kisbaba. Isten ott lesz, meghallja, és megmenti őket. Talán másokat fog felhasználni a mentéshez. Talán másokat fog megszólítani, hogy menjenek, tolják félre a romokat. Amit biztosan tudhatunk: Ő azt akarja, hogy kiszabaduljanak.

Uram, néha belefáradok abba, hogy imádkozzam érte. Örülök, hogy Te nem fáradsz el. Kérlek, nyisd fel a szemét, vegye észre a pusztulást, ami körbeveszi, tedd szívébe a szabadulás iránti vágyat. Jézus nevében kérlek, Ámen.

Encouragement for today, 2010.03.02.
www.proverbs31.org

Csendes nap Jézussal

Amy Carroll

„Áldják tehát az Urat irgalmasságáért, az emberek fiaival művelt csodáiért, mert a szomjazók elteltek és az éhezőket eltöltötte minden jóval.” Zsolt. 107:8-9.

Mikor új lakó költözött a szomszédba, Caroline összetoborozta a környékbelieket, hogy meleg fogadtatásban részesítsék az új lakótársat. Barátnőjével közös ünnepséget szerveztek a lakóközösség új tagjának fogadására. Caroline felhívta az új szomszédot, de nagy meglepetésben volt része: közeledésére gyanakvás volt a válasz.

„Miért akar nekem vacsorát adni?” kérdezte az új lakótárs. Caroline elmagyarázta, hogy a környéken ez a hagyomány, vacsorát adnak, ahol személyesen találkozhatnak az új lakóval. „Tudja, mit? – válaszolt a szomszéd. – Majd felhívom, ha éhes leszek” – s lecsapta a kagylót.

Elgondolkoztam, hányszor bánunk így Istennel, mint ahogy Caroline-nal bánt a szomszédja. Isten minden nap megterít nekünk, s hívja a benne hívőket, hogy töltekezzenek. Feltettem magamnak a kérdést: Hányszor fordul elő, hogy elfutok Isten asztala mellett, s a vállam fölött visszaszólok: „Majd jövök, ha megéheztem!”

Azt hiszem, jóllakott vagyok, de Isten tudja, hogy csak nem veszem észre az éhségemet. Szükségem van arra, hogy naponta jóllakjam Isten asztalánál. A Lukács 1:53-ban olvassuk: „Az éheseket betöltötte jókkal, de a gazdagokat üresen küldte el”.

Bár olyan szívem lenne, amelyik naponta úgy közeledne Hozzá, amilyen valójában: éhesen, szegényen. Meghív, hogy gazdagon és feltöltve távozhassam Tőle. Csodálatos megújulás! Isteni élvezet!

Létfontosságú, hogy naponta találkozzunk Istennel, de Ő néha személyesebb, hosszabb találkozóra hív. Irigylem egyik lelkészünket. Évente elvonul egy hétre lelkigyakorlatra egy kolostorba. Csendes, egyszerű helyre megy, ahol egy hetet Jézussal tölthet. Talán majd ha felnőnek a gyermekeim, s a házimunka kényszere nem tart vissza, én is meg tudom ezt engedni magamnak. Ám nemrég, Isten valami hasonlóan csodálatos lehetőséget mutatott nekem kicsiben. A templomunkban vonultam vissza egy félnapos elcsendesedésre, míg a gyermekek iskolában voltak.

A lépcsőn felfelé menet ideges voltam. Imádkoztam már órákon át együtt másokkal, de sohasem töltöttem ennyi időt kettesben Istennel. Lesz mit mondanom Neki? Fog hozzám szólni a csendben? Lesni fogom a percek lomha múlását? Közömbösen, csalódottan fogok távozni?

A nap végére minden kérdésemre választ kaptam. Isten várt engem. Imádságban, bibliaolvasásban, imádásban telt a nap. Isten a csendben útmutató szavakat mondott nekem. Azért jöttem, mert éreztem, tudtam, hogy éhes vagyok, és Ő hűségesen betöltött engem.

Mostmár évente kétszer tervezek ilyen mini-lelkigyakorlatot Jézussal. Rohanással teli életünkben szükség van néha hosszabb időre elvonulni Őt szemlélni. Még mindig vágyom egy kolostorban töltött hétre, de közben a tanítás alatti együttlétben sütkérezem, ahol megújítom kapcsolatomat Istennel, és ünneplem az Ő jóságát!

Segíts, Uram, hogy mindig tudatában legyek jóságodnak! Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.03.03.
www.proverbs31.org



Uram, segíts nekünk, édesanyáknak!

Lysa TerKeurst

„Ha pedig valaki közületek szűkölködik bölcsességben, kérje azt Istentől, aki mindenkinek bőven ad, szemrehányás nélkül meg fogja neki adni.” Jakab 1:5


Legszívesebben megböktem volna a két lányt az első sorban az istentiszteleten. Ha tehetem, alaposan leteremtem őket. De nem lehetett, 5 sorral előttem ültek, addig még az én kezem sem ér el.

Mivel érintéssel nem tudtam magamra vonni a figyelmüket, a tekintetemmel fogok majd hatni rájuk. Ismered, amikor ezer figyelmeztetést tudsz belesűríteni a nézésedbe, míg egyik szemöldöködet felhúzod. Na arról beszélek.

Amint valamelyikük hátranéz, tudni fogják, mit gondolok a fészkelődésükről, a prédikáció alatti figyelmetlenségükről. Azt elfelejtettem megemlíteni, hogy a két kislány hozzám tartozott. Az egyik mindenképpen. A másik pedig a lányom barátnője volt, aki néha eljött velünk a templomba.

Rajtam kívül talán senki sem vette észre őket. Nem zavartak senkit. De nem úgy viselkedtek, ahogy ÉN szerettem volna. Én azt akartam, hogy üljenek szépen egyenesen, szívják magukba a tanítást, esetleg jegyzeteljenek.

Hirtelen egy kellemetlen kis gondolat jelent meg a többi között az elmémben. „Azért akarod, hogy jól viselkedjenek a gyermekeid, mert akkor jó véleménnyel lesznek rólad az emberek. Ne foglalkozz ezzel. Nem kell karót nyelve üljenek és körmöljenek ahhoz, hogy meghallják Isten üzenetét. Légy kedvesebb, ez a kegyelem órája.”

Na tessék.

Nem nagyon örülök, mikor a Szentlélek olyan igazságra mutat rá, ami kellemetlen. Én össze akartam szidni valakit, valakiket. Kedvesnek lenni? Most? Nem ezt akartam, de abban a pillanatban ezt kellett tennem. Pár perc múlva a lányom barátnője hátranézett. Legyűrtem az indulataimat, megpróbáltam mosolyogni, rákacsintottam, s még a kezemmel is intettem neki.

S akkor ez a fészkelődő kisiskolás, aki nem igazán szokta kifejezni gyengéd érzelmeit, felállt, és elindult hátrafelé a sorok között. Mikor odaért hozzám, két karjával szorosan átölelt, s ez az ölelés többet adott nekem ott és akkor, mint száz prédikáció.

Igen, ott és akkor kedvességre volt szükség. Az ölelés után leült mellém, és csendben figyelve hallgatta az istentiszteletet. Hazafelé menet még kérdezett is a prédikációval kapcsolatban.

Na ettől olyan nehéz szülőnek lenni. Nincsenek szakkönyvekben rögzíthető megoldások. Pillanatról pillanatra egyensúlyozunk a szeretet, a gondoskodás, a szigor, a kedvesség, a formálás, a mintanyújtás, a kicsit több szeretet, kevés számonkérés stb. megnyilvánulásai között.

Egyetlen módon tudok talpon maradni ebben az állandó egyensúlyozásban: ha nagyon közel vagyok Istenhez. Egészen közel. Nem távolról tekintek rá, hanem kapaszkodok belé, mint egy ijedt kislány az édesapjába. A Filippiekhez írt levélben (4:6-7) ezt olvassuk: „Ne legyetek semmiben sem aggodalmaskodók, hanem minden helyzetben hálaadással végzett imádságban és könyörgésben terjesszétek a kéréseiteket Isten elé! Isten békéje pedig, amely meghalad minden értelmet, megőrzi szíveteket és elméteket Krisztus Jézusban.”

Nagyon szeretem ezt az idézetet, de ha így kiemeljük a szövegkörnyezetből, veszít erejéből. A Fil 4:5 utolsó négy szava nyitja meg Isten békéjét, amely minden értelmet meghalad.

A négy szó pedig: „Az Úr közel van.”

És mert közel van, nem kell aggodalmaskodnunk – megszólíthatjuk, és megkérdezhetjük, mit tegyünk, hogyan reagáljunk, mikor fegyelmezzünk, mikor hassunk kedves szóval. A Jakab-levél 1:5 legyen emlékeztető: „Ha pedig valaki közületek szűkölködik bölcsességben, kérje azt Istentől, aki mindenkinek bőven ad, szemrehányás nélkül meg fogja neki adni.” Csak Isten láthat el azzal a bölcsességgel és tisztánlátással, amire minden egyes szülői pillanatban szükségem van. Ezért nagyon közel kell maradnom Hozzá – kérdeznem kell Őt – Rá kell hagyatkoznom – kiáltanom kell Hozzá – és Rá kell alapoznom egész szülői ténykedésemet.

Nem lehet az a célom, hogy úgy nevelem a gyermekeimet, hogy az embereknek jó véleménye legyen rólam. (Ó pedig, hogy vágyom rá!) Nem, a célom az legyen, hogy minden pillanatban kérem Istent, adja meg a pillanathoz szükséges bölcsességet, mert olyan gyerekeket szeretnék nevelni, akik szívükben meg vannak győződve Isten jóságáról.

Áldás áradjon rád is, míg keresed a finom egyensúlyt a fegyelmezés és a kedvesség között.

Szerető Atyám, bölcsességet kérek tőled a mai napra, hogyan neveljem helyesen a gyermekeimet. Segíts, hogy mindig tudjam, mikor legyek szigorú, mikor legyek kedves. Add, hogy átéljem közelségedet, hogy ne érezzem magam magányosnak és túlterheltnek anyai feladataim között. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.03.04.
www.proverbs31.org

Méltóságba öltözött asszony

Glynnis Whitwer

„Ruházata erő és méltóság” (Péld.31:25a)


Hogy viselkedhettem így? Hogy süllyedhettem odáig, hogy hangosan veszekedjem tíz év alatti lányommal: „De nem!” „De igen!”

Mikor kijöttem az iskolaudvarról, éreztem, hogy ki kell szellőztetnem a fejemet. Elvileg én volnék a felnőtt, nem? Érett, jámbor, a Példabeszédek 31. fejezete szerinti asszony? Hát abban a pillanatban minden voltam, csak az nem.

A lányommal való jelenet nyomán úgy áradt szét bennem a csalódottság, mint az adrenalin egy épp hogy megúszott baleset után. Próbáltam szabadulni tőle, de az érzelmek nem engedtek el.

Újrajátszottam gondolatban a beszélgetésünket, eszembe jutott egy csomó érett, józan érv, amit mondhattam volna. Olyannak láttam magam, amilyennek lenni szerettem volna: nyugodtnak, kedvesnek, méltóságteljesnek. Hogy tudtam ilyen messze kerülni attól az asszonytól, aki lenni akartam?

Méltóságteljes. Maga a szó is megérinti a lelkemet. Egy nő, aki mindig uralkodik magán, pontos értékrendje szerint mindig helyesen ítéli meg, mit mondjon, mit cselekedjen. Egy nő, akinek személyiségét nem a körülmények alakítják, aki minden kihívásra méltósággal válaszol.

Mi a méltóság? A Példabeszédek 31:25 szerint olyasmi, amire törekednünk kell: „Ruházata erő és méltóság”. Ennek, és az egész fejezetnek alapján a méltóságba öltözött asszony tudja, ki ő Krisztusban, és döntéseit következetesen istengyermeki hivatása alapján hozza meg.

Sajnos, gyakran beleesem abba csapdába, hogy a másik cselekedetei, szavai befolyásolják a reakcióimat, elfelejtem, hogy meg akarom őrizni a méltóságomat. Ilyenkor félreteszem a méltóságot, tetteimet, szavaimat az indulatok vezérlik.

Egy iskolás lánnyal való udvari veszekedés közben elfelejtettem, hogy Isten kiválasztott, és erőt ad a mindennapi kihívásokhoz. Isten meghívott, hogy az Ő erejét öltsem magamra, és én nem éltem ezzel, visszautasítottam.

Bocsánatkérések sora következett: először a lányomtól, azután Istentől. Hálás vagyok nekik, hogy megbocsátottak, lehetőséget adtak, hogy újra megpróbáljam a méltóság mintáját követni. Sikerült a változás. Legközelebb, mikor éreztem, hogy elönt az indulat, vettem egy nagy levegőt, s felidéztem magamban: ”Ruházata erő és méltóság”. Kértem Istent, lépjen közbe, és öltöztessen fel erejével, hogy az az asszony lehessek, akinek Ő látni akar.

Köszönöm Uram, hogy azt akarod, erőt és méltóságot öltsek magamra. Tudom, hogy látod bennem a lehetőséget, de nekem naponta harcolnom kell, hogy a Példabeszédek szerinti asszonnyá váljak. Segíts, kérlek, hogy feladjam önző természetemet, adja át helyét a Te jóságos lelkednek. Segítséged nélkül semmire sem megyek. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.03.05.
www.proverbs31.org

Munka nincs – remény van
Holly Good

„szelídséggel fogadjátok a belétek oltott igét, amely megtarthatja lelketeket.” Jak 1:21b

A férjemnek nincs munkája. Összevonás következtében elveszítette az állását a cégnél, ahol 21 évig dolgozott. A bankszakmában gyakori a fúzió, házasságunk alatt megszoktuk az állásvesztés évente kísértő rémét. Tavaly nyáron végülis bekövetkezett, amitől tartottunk: megszűnt férjem állása, hazajött.

Érdekes fordulatot vett az életünk. Most már én kelek hamarabb reggelenként. Elmegyek dolgozni, ő marad. Legtöbbször ő főz, ő segített a lányunknak jelentkezni a főiskolákra, nagyobb részt vállal középiskolás fiúnk iskolai és sporttevékenységében, megjavította a kerti csapot. És épp most, mialatt ezt írom, kapom tőle az üzenetet: „Fahéj ízű fogselymet vegyek vagy a szokásosat?” Igen, többnyire ő intézi a bevásárlásokat is.

Nem ment és nem megy küzdelmek nélkül. A „mi lesz ha…” kérdések újra meg újra kéretlenül betüremkednek a gondolataink közé. A félelmeket, kétségeket váratlan anyagi terhek is szították. Elromlott a légkondicionálónk; kétszer volt csőtörés a házban, de a gázvezeték is meghibásodott, elromlott a garázsajtó, javíttatni kellett a kocsit, állatorvoshoz kellett vinni a kutyát.

De várakozunk. És reménykedünk. És még tovább várakozunk és reménykedünk.

Ma reggel Jakab levelét olvastam, és nagyon sok bátorítást kaptam Isten üzenetéből Jakab szavain keresztül. Új fényben látok két feladatot: húzódjam közelebb Istenhez, és forduljak Hozzá nagyobb alázattal.

Míg mi várakozunk és reménykedünk, Isten is vár. Vár engem, hogy hozzá forduljak erőért, reményért, békességért. Ezt a három dolgot csak Attól kaphatom meg, aki az életet adta nekem. Attól, aki a tenyerén tartja a világot. Attól, aki életre szólított minket. Ha én közelebb húzódom Hozzá, ő is közelebb jön hozzám. Nem mindig az én menetrendem szerint, nem mindig úgy, ahogy előre elképzelem, vagy ahogy várom, hanem a maga tökéletes terve szerint.

Az alázatos Hozzáfordulás nem azt jelenti, hogy mint egy robot kijelentem: „Biztos Neked van igazad, Istenem, és én tévedtem.” Az alázat azt jelenti, hogy felismerem, minden, ami bennem érték, Tőle és csakis Tőle származik. Én magam. Kívül-belül. El kell fogadnom, hogy nem ismerem az utat, az Ő irányítása, ereje, kegyelme nélkül nem tudok járni rajta.

Könnyű előrefutni, megtervezni a dolgainkat saját elképzeléseink szerint. Az utóbbi hét hónapban megtanultunk várni, reménykedni, hinni – túl az értelmünkön, túl a terveinken, túl a vágyainkon.

Megállni, várni, és arra a jóra figyelni, amit napról napra kapunk Tőle.

Ellenállni, és ha kell, elűzni a mindegyre ránk törő kételkedést és aggodalmaskodást.

Megtanulni és újratanulni, hogyan húzódjunk alázatosan egyre közelebb Hozzá, hinni Benne, és a többit Rábízni.

(Ha netán érdekel: a fahéjas fogselymet kértem.)

Uram, elismerem, hogy szükségem van Rád. Itt és most. Segíts, hogy az igazságra figyeljek. Ne engedd, hogy kételkedjem terveidben. Tudom, hogy félelmetesen csodálatosra alkottál. Alakíts tovább, és használj engem, Uram. Köszönöm, hogy mindazt rám bíztad, amim van. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.03.08.
www.proverbs31.org

Mit hagynék magam után
Melanie Chitwood

„Az Úr kegyelmét örökké éneklem, hűségedet nemzedékről nemzedékre hirdeti szám”
Zsolt. 89:1


Mi jut eszébe a gyermekeidnek, ha rád gondolnak? Ugye sokat elárulna a válaszuk? Egyik nap elemista kisfiam egy nekem készített anyáknapi képpel jött haza az iskolából. Középre engem rajzolt a kedvenc színeimben: rózsaszínben és bordóban pompázó ruhában. Tanító nénije azt kérte, hogy négy szót írjon a kép köré, négy különböző szót, amik az édesanyját jellemzik. Ezeket a szavakat írta: olvasás, délutáni szunyókálás, csokis keksz, nevetés. Mosolyognom kellett az éleslátásán.

Minden nap rajta hagyjuk gyermekeinken ujjlenyomatunkat. Mit szeretnénk, mi jusson eszükbe gyermekeinknek, ha a szüleikre gondolnak? Kedves és következetes anyukám volt, vagy anyu könnyen elengedte a gyeplőt? Anyukám összenőtt a telefonjával, vagy anyu mindig ott volt, ha az élet kisebb-nagyobb kérdéseire választ vártam? Anya néha elment a templomba, vagy Isten szeretete állandóan jelen volt anyu életében?

A hagyaték „valami, amit továbbadunk”. Szavaink, tetteink minden nap hozzáadnak valamit a hagyatékhoz, ami gyermekünk személyiségében él tovább. A napi gondok, tennivalók könnyen elvonják figyelmünket arról, hogy tudatosan éljük szülővoltunkat. Határozzuk el, hogy mától olyan hagyatékot adunk nekik, amilyet valóban rájuk akarunk hagyni. Ami biztosan nem az elfoglaltságból, a sürgős tennivalókból forrásozik, hanem céltudatosságból és imádságból.

Nekem mindig segít, ha arra gondolok, hogy Isten is szülő. Találhatok-e hát jobb tanácsadót, ha gondjaim vannak a szülőségemmel? Az is segít, ha arra gondolok, hogy Isten jobban szereti a gyermekeimet, mint én magam, és ha először mindig hozzáfordulok, akkor be fogja tölteni gyermekeink nevelésében azokat az üres foltokat, amiket mi Scottal kihagyunk. Sosem késő elkezdeni tudatosan fejleszteni a hagyatékot, ami tovább fog élni gyermekeidben. Csak ezeket a napokat tölthetjük a gyermekeinkkel. Nem fogjuk őket visszakapni. Mától kezdve legyünk olyan szülők, amilyenek lenni szeretnénk.

Istenem, hálát adok neked mindegyik gyermekemért. Naponta szükségem van a segítségedre, hogy olyan szülő legyek, amilyen lenni szeretnék. Uram, ember vagyok, tudom, hogy szülőként is követtem el hibákat, és még fogok is hibázni. Uram tedd jóvá a múltat, és erősíts meg a jövőben. Köszönöm Neked, hogy szeretetet, bölcsességet, erőt, iránymutatást, türelmet adsz, hogy én legyek gyermekeim számára a legjobb szülő. Segíts, hogy amit magam után hagyok, az a Te dicsőségedet szolgálja, és megtanítsa gyermekeimnek, hogy Te mennyire szereted őket. Jézus nevében, Ámen.

Néhány jó tanács

Gyermekeid tőled tanulják meg, hogyan imádkozzanak. Imádkozz velük útban az iskola felé, napközben is adjatok hálát Istennek, vagy kérjétek a segítségét, és az esti lefekvéskor mindig imádsággal takargasd be őket. Ne hagyd abba a velük való imádságot tizenéves korukban sem. Lehet, hogy kamasz gyermekeid elhúzódnak tőled, de akkor is szükségük van a tudatra, hogy imádságod kíséri, betakarja őket.

Válassz ki minden héten egy bibliai idézetet a család számára, és tűzd ki jól látható helyre. Tanuljátok meg közösen.

Gondold végig, mi mindent teszel napközben gyermekeid előtt. Milyen tevékenységed irányítja gyermeked figyelmét az Úrra?

Hogyan viselkedsz feszült helyzetekben? Krisztust mintázod? (Gondold végig, mit csinált Jézus, mikor elévezették a bűnös asszonyt, akit meg akartak kövezni: időt adott; kerülte a szemkontaktust, amikor robbanásig feszült volt a levegő; csak akkor szólalt meg, amikor valami előremutatót mondott; egyetlen mondatának nagy súlya volt, mert szünetet tartott előtte is, utána is; hagyta, hogy a másikban beérlelődjön a feszültség feloldása, nem akarta hosszas szónoklattal oktatni az éles helyzetben, stb. Ford. megj. )

Encouragement for today, 2010.03.09.
www.proverbs31.org

2010. május 18., kedd

Lélekerősítő levelek 11. 2010.02.22-03.01.

Jézus a ködben
Tracie Miles

„Bízzátok rá minden aggodalmatokat, mert gondja van rátok.” 1 Pét 5:7

Tele voltam aggodalommal, miközben a férjemmel édesapámért mentünk, hogy elvigyük a sebészetre. Görcsbe állt a gyomrom, féltem a hatalmas műtéttől, ami előtt állt. Szorongtam, mert fennállt a lehetősége, hogy rossz hírt hallunk majd a sebésztől. Sötét képek keringtek az agyamban, s míg Isten segítségéért imádkoztam, éreztem, hogy könnyek csorognak az arcomon.

S akkor, a könnyeken át megláttam valamit a homályban.

Sűrű, nehéz köd ült a tájon, a férjem lassan hajtott, és előttünk a távolban feltűnt egy emberi alak, aki gyalog közeledett felénk. Furcsának találtam, hogy bárkinek sétálni támadjon kedve ezen a fagyos, ködös reggelen, de ahogy közelebb értünk, a szemem kikerekedett, és a nagyot dobbant a szívem.

A közeledő alak egyre inkább hasonlított valakire, akit felismertem benne, valakire, aki nem lehetett ott azon a homályos, ködös úton. Mikor már-már mellé értünk, láttam, hogy bő szárú, drapp nadrágot és puha fehér inget visel, lábán nem volt cipő. Harmincas éveinek közepén járhatott, gondozott körszakállt viselt. Kedves, nyugodt embernek látszott.

Pont olyan volt, mint Jézus.

A szívem vadul vert, a gondolataim száguldottak. Értelmemmel tudtam, hogy Jézus nem állhat egy fagyos reggelen Észak-Karolina egyik tengerparti kisvárosának utcáján, de a szívem azt mondta, Ő ott van. Nem tudtam levenni a tekintetemet arról az emberről, és tetőtől talpig libabőrös lettem. Miközben lassan elmentünk mellette, a férfi a szemembe nézett, kedves meleg mosoly ült az arcán.

Úgy éreztem pár pillanatig, hogy Jézus szemébe nézek, és elömlött rajtam a nyugalom. Mintha az Ő szent békessége hatolt volna a szívembe, és biztosított volna arról, hogy függetlenül a dolgok kimenetelétől, minden rendben lesz. A kórházban végig magam előtt láttam azt az embert a ködben, és úgy éreztem, mintha valóban Jézussal találkoztam volna.

Persze nem azt mondom, hogy tényleg Jézust láttam, de hiszem, hogy Isten rendezte azt a találkozást, Ő alakította úgy a lelkem, hogy ismerjem fel Jézust, emlékeztessen arra a bizonyosságra, hogy Jézus köztünk jár. Isten tudta, hogy szükségem volt a jelre, hogy Ő figyeli édesapámat, megértette félelmeimet, és gondja volt rám. Azt is tudta, hogy aznap reggel valóban „látnom” kellett Őt.

Életünk során mindnyájan találkozunk az ismeretlentől való félelemmel, személyes dolgaink gyakran tűnnek reménytelennek vagy ijesztőnek, ilyenkor könnyen eluralkodnak rajtunk az érzelmeink, és elfelejtjük keresni Istent. Bizonyos szituációkban azon kapjuk magunkat, hogy abban is kételkedünk, vajon Isten egyáltalán figyel-e a problémáinkra, törődik-e velünk. A fenti ige Péter apostol első leveléből drága emlékeztető: Isten lát minket, Isten törődik a gondjainkkal, velünk van.

Néha mintha ködben járnánk, olyan sűrű és nehéz ködben, amitől talán Istent sem érezzük, Istent sem látjuk. De még ha nem „látjuk” is Őt, megígérte, hogy velünk marad, ha neki adjuk a szívünket, ha keressük az arcát. És ha Vele járunk, ha őszintén hisszük, hogy Ő velünk jár, elérkezünk oda, ahol megajándékoz gondoskodásával, áldásaival, békességével.

Ha előkészítjük lelkünket az Ő megtapasztalására, megnyitja a szemünket, hogy megláthassuk Őt.

Istenem, teljes szívemmel keresem Arcodat. Segíts, hogy megláthassalak. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.02.22.
www.proverbs31.org


A házastársad a legjobb barátod?
Melanie Chitwood

„Jobb tehát, ha ketten vannak együtt, mint ha egy van egyedül, mert társaságukból hasznuk van. Ha egyikük elesik, a másik felsegíti. De jaj a magányosnak, mert ha elesik, nincs, aki felemelje!” Préd. 4:9-10

Bár most már elmondhatom, hogy a férjem, Scott, a legjobb barátom, ez nem volt mindig így. Amikor összeházasodtunk, olyan szoros volt a kapcsolatom ikertestvéremmel, hogy mikor hárman voltunk, Scott kirekesztettnek érezte magát. Fokozatosan aztán megtanultuk, hogyan fejleszthetjük barátságunkat.

A fordulópont akkor következett be, amikor elköltöztünk Atalantából, ahol férjhezmenetelem előtt és fiatal feleségként éltem, és elköltöztünk Floridába, Scott repülési karrierje miatt. Egy új nagyvárosban élve, ahol alig néhány embert ismertünk, rájöttünk, hogy egymás barátságára vagyunk utalva.

Mostmár, ha baráti kapcsolatra vágyom, elsőként Scottra gondolok. Nem úgy barát, ahogy egy barátnő, hanem úgy, ahogy csak egy férj lehet. Azt a támogatást, amit ez a fajta barátság jelent, a Prédikátor könyve írja le találóan: „Jobb, ha ketten vannak együtt”.

Milyen módszerekkel fejleszthetjük barátságunkat házastársunkkal? Először is, megjegyezzük, mi történik ott, ahol a legtöbb időt töltjük: a munkahelyen. Említett a férjem valami izgalmas projektet? Mesélt a feleségem arról, mennyire örül az új feladatnak, amivel megbízták? Kövessük figyelemmel az eseményeket, kérdezzünk rá a részletekre. És ne felejtsünk el imádkozni egymás munkájáért. Ez a párod számára gondoskodásodat, támogatásodat tükrözi. Ha a feleséged egész nap a háztartással foglalkozik, ismerd el soha véget nem érő munkáját, fejezd ki, hogy értékeled, amit csinál.

Másodszor, nagyon fontos a barátság életében, hogy legyen közös érdeklődési területetek. Mi az, amit mindketten szerettek csinálni? Idézzétek fel, mit csináltatok közösen amíg együtt jártatok házasság előtt. Barátaink, Tracey és Ron például, túrázni szeretnek. Tracey szenvedélye a túrázás, de Ron is megkedvelte a hegymászást. A szüleim nagyon szeretnek főzni, számos ínycsiklandó fogást gondoltak ki közösen. Ha még nincs közös hobbitok vagy időtöltésetek, próbáljatok ki néhányat. A házon kívüli és házon belüli tennivalók, feladatok könnyen kiszorítják életünkből a pihenést, a nevetést, el kell határozni, hogy ellenálltok, és néha a közös kikapcsolódást választjátok.

Végül kérdezzük meg önmagunktól, mennyire fontos nekünk a társunk barátsága. Fordítunk-e energiát arra, hogy fejlesszük barátságunkat, vagy túlságosan elfoglaltak vagyunk? Barátságunk táplálása ne az utolsó legyen a sorban, tudjunk néha nemet mondani más feladatokra, és ápoljuk a barátság ajándékát a házasságban.

A barátság magvai, melyeket ma vetünk el, házasságunk későbbi éveiben fognak virágba borulni. Mindnyájan láttunk már idős párokat étteremben, akik végigeszik az összes fogást anélkül, hogy csak egy szót is váltanának egymással. Én nem szeretném, ha mi ilyen szótlan idős pár lennénk majd, és biztos vagyok benne, hogy te sem szeretnéd. Úgy szeretnék megöregedni, hogy közben végig dédelgessem a barátságot a férjemmel, barátságot, melyet hosszú évek sok közös élménye, egymás előtérbe helyezése alakított ki és mélyített el.

Uram, kérlek, mutasd meg, hogyan tudnám ápolni barátságunkat házastársammal, hogy az elkövetkező közös évek alatt is mindig örülni tudjunk egymásnak. Uram, ma elhatározom, hogy a vele való barátságot az elsők közé helyezem a számomra fontos dolgok között. Mutass rá kérlek, amikor valamiről le kell mondanom a barátságunk kedvéért. Köszönöm neked az életre szóló barátságot, amelyet házasságunkban adtál nekünk. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010. 02. 23.
www.proverbs31.org

Isten szöges cipője
Rachel Olsen

„Mert amint megoltalmaz a bölcsesség, ugyanúgy megoltalmaz a pénz is; a bölcsesség mégis hasznosabb, mert életet ad a birtokosának.” Préd. 7:12

A vancouveri olimpia odaszegzett a tévé elé. Szinte az összes téli sportot megnézem: a jégtáncot, műlesiklást, hódeszkázást, még a jégkorongot is. Élvezem a versenyt, a csapatmunkát, a díjkiosztó ünnepségeket, és főleg a sportolók történeteit, amikben elmesélik, hogyan győznek le különböző akadályokat, hogy jól teljesíthessenek.

Igazából ez az egész az én drága kicsi férjemet, Ricket juttatja eszembe.

Rick csonka családban nőtt fel, az édesanyja nevelte, szegények voltak. A középiskolában szerette volna kipróbálni magát az atlétikában – hosszú távfutó vagy gerelyvető szeretett volna lenni. De nem volt megfelelő cipője ezekhez a sportokhoz, és nem is volt lehetősége beszerezni az eszközöket. Istennek hála, egy barát és egy jóravaló edző segített.

Rick egyik közeli barátja meghívta őt magukhoz, és így szólt hozzá: „Próbáld fel ezt a futócipőt. Nekem nem jó, sosem használnám.” Rick nem tudta, igazat mond-e a barátja, de a cipő pont jó volt a lábára. Ez a cipő tette később lehetővé, hogy 800 méteren részt vehetett a nemzeti bajnokságon.

A futócipők segítették Ricket, hogy gyorsabban tudjon futni, de lába mindegyre kibicsaklott bennük, amikor megpróbálta elhajítani a gerelyt. Egyik edzés végén az edző félrehívta Ricket, és egy nagy dobozra mutatott: „Van itt néhány pár szöges cipő, amit végzős diákok hagytak a ruhásszekrényükben tavaly év végén. Keress közülük egy párt, ami jó rád.” Rick talált a lábára illő cipőt, és a szögek megtették a hatást. Már a recsegő hangjuk a pályán kellő önbizalommal és céltudatossággal töltötték el Ricket. Rick megtanulta, hogy sokkal könnyebb küzdeni a gólért, ha biztonságos cipőben van.

Sok atléta álmodik arról, hogy fennáll a pódiumon a díjkiosztáson, és aranyérem lóg a nyakában. Ehhez tehetségre, kemény munkára és pénzre van szükségük. De van egy dísz, ami értékesebb az aranyéremnél. A Példabeszédek 3: 21-23 így írja le:

„Fiam! Ne távozzanak ezek szemed elől, ragaszkodj az okossághoz és a megfontoláshoz! Akkor ez lelked élete lesz, és ékessége nyakadnak. Bizton jársz akkor utadon, és meg nem ütöd lábadat.”

A megfontolás és a biztos ítélet aranyérmeink lesznek, ha bölcsességben járunk. A pénz helyzetbe hoz, de azon túl már nem tud vinni. Csak bizonyos szintű biztonságot ad. A bölcsesség a megfelelő lábbeli, amivel végigfuthatjuk a versenyt, amire Isten meghívott. A bölcsesség segítségével tehetjük meg a túrát evilágból az öröklétbe.

Ha az Ő bölcsességében járunk – Isten szöges cipőjében –, biztos lépést ígér nekünk. Nem sima utat ígér, vagy könnyen lefutható távot, hanem azt, hogy a tereptől függetlenül, biztosak lesznek lépéseink. A bölcsesség – Istennek és az ő útjainak tiszteletben tartása – tökéletes biztonságot ad. Örökkévaló biztonságot. A pénz erre képtelen.

Rick sikeresen folytatta a versenyzést a középiskolában, majd az egyetemi évek alatt a nemzeti csapatban. És haladt az isteni bölcsesség elnyerésében is. Hálás vagyok a barátainak és az edzőinek, mert biztosították Ricknek, hogy a legtöbbet hozza ki magából.

Isten biztosítja mindnyájunknak – a Biblián, követőin, a Szentlelken keresztül -, hogy a legtöbbet hozzuk ki magunkból. Felszerel mindennel, hogy a nyomában járhassunk. Isten országában nincs szükség pénzre ahhoz, hogy biztosan álljon a bokánk. Akár vászoncipőben, akár bakancsban, strandpapucsban vagy mezítláb – biztosan járhatunk, ha bölcsen járunk.

Drága jó Uram, adj nekem bölcsességet és biztos lépteket a nyomodban járáshoz. Láss el minden eszközzel, amire szükségem van. Bárhogy alakul is az utam, hiszem, hogy a te útmutatásod megóv az eleséstől. Te vezetsz, én követlek. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.02.24.
www.proverbs31.org



Fejedelmekben reménykedni
Marybeth Whalen

„Jobb az Úrhoz menekülni, mint fejedelmekben reménykedni.” Zsolt. 118:9


Napok óta vártam ezt a percet. Végre ott ültem az asztalnál, szemben a barátnőmmel, és kiöntöttem neki a szívemet. A nagy döntésről beszéltem neki, amit meg kellett hoznom. A szemében láttam a bölcsességet, amire szükségem volt. Feszülten vártam a válaszát.

Ám ahelyett, hogy választ adott volna a problémámra, tartott egy mini prédikációt. Olyat, amire szükségem volt. Rámutatott, hogy én a választ keresem, és nem minden felelet Forrását. Úgy gondoltam, ha jó döntést hozok, megoldom minden problémámat. „Ne a helyes döntésre összpontosíts, hanem Istenre,” mondta. „Mindegy, mit döntesz, Neki gondja lesz rád, és véghezviszi érted azt, ami szükséges.” (Zsolt 138:8 alapján).

Komolyan bólintottam. Igaza volt. A végeredmény csapdába ejtett. Fejedelmekbe vetettem bizalmamat – emberektől, körülményektől vártam a választ -, ahelyett hogy figyeltem volna arra az igazságra, hogy mindegy, hogyan döntök, Isten gondomat viseli. Olyannyira fontosnak hittem a döntést, hogy Isten helyett rá fókuszáltam.

Imádkoztam a jó döntésért. Sok oldalt végigolvastam a Bibliában, hogy megtaláljam a válaszát. De végül úgy gondolkoztam, hogy ha a megoldást nem adta meg egyértelműen, nekem kell meghoznom a döntést aszerint, ahogy jónak látom, és ez nagyon nyomasztott. Elfeledkeztem arról, hogy miután döntök, Ő a háttérben aszerint rendezi majd a dolgokat, ahogy a legjobb, ahogy mindig is tette.

Ha kisebb-nagyobb döntés előtt állsz az életedben, mindenekelőtt Őt keresd. Vigyázz, nehogy a végeredmény, vagy mások véleménye fontosabbá váljék, mint Az, aki „megnyitja kezét, és betölt minden élőt áldásával”. (Zsolt 145:16)

Akár jól döntesz, akár rosszul, Ő ott lesz melletted, szeret és segít neked. Imádkozz a jó döntésért. Olvasd Isten Igéjét. Keresd az istenes tanácsokat. Aztán hozd meg a szerinted legjobb döntést. Néha a legnagyobb döntés az, ha egyszerűen csak döntünk. Istenbe vesd bizalmadat, és légy nyugodt, mert Ő vár rád döntésed túlsó oldalán.

Uram, köszönöm, hogy kegyelmedből tudhatom, hogy Te mindig ott vagy nekem. Köszönöm a Római levél 8:28 ígéretét, hogy mindent a javunkra fordítasz. Imádkozom, hogy életem dicsőségedre váljék, és hiszem, hogy Te is minden körülmények között segítesz ebben. Segíts, hogy bizalmamat beléd vessem, és ne a fejedelmekbe. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.02.25.
www.proverbs31.org

Hűség és dohányzóasztal

Lynn Cowell

„amelyben az arany tömjénező és a szövetség szekrénye volt, minden oldalán arannyal borítva, ebben pedig a mannát tartalmazó aranyveder, Áron kivirágzott vesszője és a szövetség táblái.” Zsid. 9:4

Mások csak egy dohányzóasztalt látnak benne, egy jobb napokat látott, talán már divatjamúlt bútordarabot. De neki egyfajta oltár. A dohányzóasztal a hely, ahol találkozott Jézussal azon a napon, amikor új életet kapott Benne.

Anyám vásárolt azóta új asztalokat: olyanokat, amik illenek a szoba dekorációjához, olyanokat, amiket csinos tálalóasztallá lehet alakítani, üveglapút, amire dísztárgyakat rakhat. De a régi asztal maradt.

A régi asztal emlékeztet. Eszébe juttatja Isten cselekedeteit, Isten hűségét, azt, amit végbevisz az életünkben, emlékeztet életekre, amelyeket megváltoztatott.

Izrael népének is voltak emlékeztető tárgyai. A Zsidókhoz írt levél 9:4 leírja, hogy a templomban, a Szentek Szentjében volt egy arany tömjénoltár és egy faláda, amit a Szövetség Ládájának neveztek. A ládában egy arany edényben manna volt, valamint Áron kizöldült vesszője és a Szövetség kőtáblái. Valamennyien emlékeztetők. Emlékeztettek Isten cselekedeteire, emlékeztettek hűségére, emlékeztettek arra, mit képes véghezvinni.

Szeretem a változatosságot. Szeretem az új dolgokat. A férjemmel nemrég bejártuk a Home Depó-t, s ahogy elhaladtunk kedvenc polcom előtt, megjegyeztem: „Szeretem a festékeket.” „Szereted a festékeket?”- kérdezett vissza a férjem. „Igen! Szeretem azt a változást, amit egy új festés jelent; új színt hoz az életünkbe.” Nem érdekelnek a luxusholmik, a formatervezett pénztárcák, gyémántékszerek; azok a dolgok, amikről tudom, hogy meg kell őriznem, használnom kell őket. Azokat a holmikat szeretem, amiket lecserélhetek.

Ez az ige a régi dolgok értékére figyelmeztet. Múltunk tárgyaira, amelyek emlékeztetnek Isten hűségére. Az én tárgyaim: nagyszüleim nászajándékba kapott edényei – egy életen át tartó feltétel nélküli szeretet szövetségére emlékeztetnek. Az asztalom körül álló kopott székek, melyek „új” otthonunkat jelentik, ahova most tizennyolc éves fiam párhónapos korában költöztünk. A kézzel készült steppelt takaró a szobámban, amibe édesanyámat göngyölték hajdanán kisgyermekként a minnesotai fagyos reggeleken, mikor utazni kellett. Jegyzetfüzetek, amelyek Greggel és a gyermekeinkkel való életünk eseményeit rögzítik. Ezek mind azt bizonyítják, hogy bár az élet nehéz, Isten jó.

Még nem beszéltem vele erről, de remélem, hogy édesanyám dohányzóasztala egyszer az én otthonomban fog emlékeztetni. Annál az asztalkánál térdeltem fiatal lányként anyukámmal, amikor elkezdődött új életem Jézusban. Semmi nem jelenthet nagyobb örömöt az életemben, mint ha egy nap majd ott fogok térdelni egy másik fiatal lánnyal, és vele folytatódik az, amire emlékeztet az asztal.

Édes Istenem, naponta szükségem van arra, hogy valami emlékeztessen hűségedre. Ezek az emlékeztetők reményt adnak; reményt, hogy mint minden időkben, ezután is hűséges leszel, ma is, holnap is. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.02.26.
www.proverbs31.org

Túl sok a szem
Christa Parrish

„Márpedig Isten helyezte el a tagokat a testben, egyenként mindegyiket, amint akarta. Ha valmennyi egy tag volna, hol volna a test? Márpedig sok ugyan a tag, de a test egy.”
1 Kor 12:18-20

Húsz éves voltam, amikor a barátom így szólt hozzám: „Christa, te nem vagy eléggé nőies”, és szakított velem. Minden önérzetem porba hullt, nemcsak azért, mert szerettem, hanem mert már három éve, mióta keresztény lettem, állandóan a „nem vagy eléggé” üzenet pattogott felém.

Azok, akikkel egy templomba jártam, mélyen elköteleződtek Isten követése mellett, és pontos elképzeléseik voltak arról, hogy néz ki egy „jó keresztény lány”. Én nem voltam megfelelő. Úgyhogy nekiláttam kidobni egyéniségemből mindent, ami a „régi” énemet jelentette. Igaz könyveket olvastam, igaz embereket hallgattam, gondosan követtem az előírásokat és tiltásokat. Végül befogadtak a gyülekezetbe, de mindenestül elveszítettem önmagamat, az egyéniség legapróbb morzsáját is.

Egy szem voltam a sok közül (1 Kor 12:17).

Az elvárt öltözékek, tevékenységek, barátok ellenére égetett a szégyen, mert még mindig maradtak bennem olyan részletek, amiket sehogy sem tudtam belegyömöszölni az elém tett „jó keresztény” sajtolóformába. Imádkoztam, hogy olyan legyek mint ez vagy az az asszony, mígnem egy nap rájöttem, hogy az egyetlen ember akinek hasonlóságáért imádkoznom kell: Jézus. Amint ráirányítottam a tekintetemet, látni kezdtem, melyek azok a különbségek bennem, amiket Ő értékesnek talál. Minél inkább akartam Hozzá hasonlítani, annál inkább azzá lettem, amivé Ő teremtett.

A férjem mindegyre azt mondja – általában valami hóbortos ötletemre reagálva -, „én azt szeretem, ha önmagad vagy”, és én ezekben a szavakban az Úr hangját hallom. Istent a népe dicsőíti meg, és ha igyekszünk megszabadulni attól a személyiségünktől, aminek Ő megalkotott, ezzel Őt becsméreljük. Minden egyéni tehetségünk, adottságunk és hóbortunk Őérte van, Őt kell, hogy szolgálja, és számtalanszor megtapasztaltam, hogy Isten olyan helyzetek elé állít, amelyeket épp azokkal a tulajdonságokkal oldhatunk meg, amikkel Ő megajándékozott minket.

Legújabb könyvem (Watch over Me) főszereplői a gyülekezet peremére szorulnak, nem képesek beilleszkedni. Abbi egyéni meggyőződései miatt, Benjamin a szomorúság miatt, amit magában hordoz, Matthew testi fogyatékossága miatt. De mindhárman elérkeznek oda, hogy ők Krisztus testének szükséges tagjai. Ők/mi – szemek, fülek, lábak és orrok /vagyunk. Mindegyikünk betölt egy szerepet Krisztus egyházában, a körülöttünk élők életében. Isten helyezett arra a helyre, ahol vagyunk, hogy különbségeinkkel szolgáljuk és szeressük egymást.

Édes Istenem, Te mindnyájunkat a saját képmásodra alkottál, mindnyájunkat egyedivé. Segíts, hogy szeressük azt az énünket, amit Tőled kaptunk, fedezzük fel erősségeinket, amik Tőled származnak, és örvendjünk nekik. Egyéni gyengeségeinket használd arra, hogy Feléd forduljunk minden nap, hogy kapaszkodjunk ígéreteidbe. Adj alkalmakat, amikor képességeinket a Te dicsőségedre és a körülöttünk élő emberek javára használhatjuk, azokéra, akik már tested tagjai, és azokéra, akik még nem ismernek Téged. Add, hogy egyéni mivoltunk érted égő fény legyen a sötétségben. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.03.01.
www.proverbs31.org

2010. május 12., szerda

Lélekerősítő levelek 10. 2010.02.12-19.

Szeretet, tisztelet és csodálat
Tracie Miles

„Azért ti is külön-külön, ki-ki a maga feleségét úgy szeresse, mint önmagát; az asszony pedig tisztelje az urát.” Eféz. 5:33

Mikor hozzámentem csodálatos férjemhez húsz évvel ezelőtt, teljes szívvel akartam feltétel nélkül szeretni, tisztelni és csodálni őt. Tökéletes felesége akartam lenni, aki kedves szavakkal, romantikus csókkal és az asztalon gőzölgő vacsorával fogadja minden este. De aztán beindultak a karrierek, megszülettek a gyermekek, nőttek a szennyeshalmok, és az élet kaotikussá vált. Anélkül, hogy észrevettem volna, kialakítottam az elvárások mércéjét, amivel lemérhettem, érdemes-e a férjem a szeretetemre és tiszteletemre.

Amikor egy házasság nem váltja be az esküvő előtti irreális reményeket, és a valós élettel szembesülünk, az asszonyok észrevétlenül beleesnek férjük és akár házasságuk lerombolásának kelepcéjébe.

Minél hosszabb ideig él együtt egy pár, annál könnyebben észreveszik egymás apró hibáit, és annál irgalmatlanabbul kritizálják őket. Ez csökkenti a türelemszintet, gyakori kitörésekhez vezet, és sajnálatos módon megszünteti a házasélet boldogságát. Ennek eredményeként a feltétel nélküli szeretet, tisztelet és csodálat hajdan ingyen felajánlott ajándékait már egyáltalán nem akarjuk nyújtani egymásnak.

Néhány hónapja kezembe került barátom és szerzőtársam, Rick Johnson könyve, a Súgó a férfiakhoz. Kíváncsivá tett a címe, mert nagyon szerettem volna megszelídíteni a férjemmel való kapcsolatomat. Nem is sejtettem, hogy Isten ennek a könyvnek az igazságaival fog az orromra koppintani, és késztet arra, hogy magamba nézzek.

A kapcsolatok sok oldalát boncolgatja a könyv, s ahogy előrehaladtam benne, Isten rámutatott olyan vétkeimre, amit pár nappal azelőtt is elkövettem. Eszembe juttatta a kritikus megjegyzéseket, amik olyan könnyen kiszaladnak a számon, s egyre jobban szégyelltem magam. Kialakult az a szokásom, hogy szavaimmal leromboljam a férjemet, anélkül, hogy felfogtam volna, mekkora súlyt helyezek ilyenkor rá. S ami a legfontosabb, olvasás közben kezdtem felfogni, milyen erős hatással volnék rá és a házasságunkra, ha bátorító szavakat mondanék az állandó leszólás, elbátortalanítás helyett.

Nekünk, asszonyoknak hatalmunk van arra, hogy felépítsük, vagy leromboljuk férjünket minden nap, azzal, hogy tudomására hozzuk milyen mérvű a tiszteletünk vagy ennek hiánya iránta, mennyire hiszünk vagy nem hiszünk, bízunk vagy nem bízunk benne. A tisztelet és a csodálat két nagyon hatékony eszköz az asszony kezében férje befolyásolására. Rá kellett jönnöm, hogy az utóbbi időben megfosztottam férjemet ettől a két értékes ajándéktól.

Imádkozni kezdtem, kértem Istent, szelídítse meg a nyelvemet, töltse fel a szívemet és számat olyan szavakkal, amelyeknek hatására a férjem érezni fogja, hogy értékelem, felnézek rá, tisztelem és szeretem, függetlenül attól, hogy szerintem megérdemli-e. Kértem Istent, hogy amint kritikus, elégedetlen gondolatok törnek fel bennem, alakítsa át, állítsa le őket, s segítsen, hogy álljak ellen a kísértésnek, amikor megfogalmazódva kikívánkoznak belőlem.

Néhány hét után észrevehető változás történt – bennem, a férjem viselkedésében és a kapcsolatunkban: változás, mely újraélesztette a feltétel nélküli szeretetet, tiszteletet és csodálatot, amit mindig is adni szerettem volna neki, és amit kapni is akartam.

A feltétel nélküli szeretet, tisztelet és csodálat ajándékai, amit a feleség nyújthat, segíthetik férjünket, hogy azzá a nagyszerű emberré váljék, akinek Isten megteremtette, és viszonzásul megkaphatjuk azt a házassági kapcsolatot, amiről mindig is álmodoztunk.

Uram, segíts, hogy megszelídítsem a nyelvemet, és férjem felépítésére összpontosítsak. Segíts, hogy megszabaduljak a kritizálás szokásától, akkor is, ha okom van rá. Nyisd meg a szemem, hogy mindig a jót lássam, ne a rosszat. Vonj minket közelebb egymáshoz, és segíts, hogy mindketten erős és szeretetteljes házasságot akarjunk és gondozzunk. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.02.12.
www.proverbs31.org



Valentin napi blogbejegyzés

Glynnis Whitwer

A mi otthonunkban nem nagy ügy a Valentin nap. Nem kapok virágot, képeslapot, édességet. És ez így van rendjén. Az én „szeretetnyelvem” nem az ajándékokról szól. Nem is az érintésről, elismerő szavakról, együtt töltött időről. Az én szeretetnyelvem a szolgáló cselekedetek nyelve.

Ha a férjem hazafelé jövet a reggeli kiscsoportos találkozóról hoz nekem valamit a Starbucksból, egész napra feltöltődöm. Akkor érzem szeretve magam, ha valaki összeszedi a szétszórt ruháját a padlóról, mellém áll a mosogatónál, vagy lemossa az autómat.

Rachel Olsen barátnőm blogkarnevált rendez ma a szeretetről. Úgy gondoltam, jó volna részt venni, ezért megosztok veletek egy pár éve készült „lélekerősítőt”, ami a szeretetet példázza számomra. A fiam, akiről szó van benne, most 14 éves, elsős gimnazista. Mivel már akkora, mint én, többé nem kuporodik az ölembe. De még mindig szeret hozzám bújni.



A szeretet kezdeményez


„Adjatok, és adnak majd nektek is: jó, tömött, megrázott és túláradó mértékkel adnak majd az öletekbe. Mert amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak visszamérni nektek.” Lk. 6:38

9 éves kisfiam, Robbie, Sponge Bob-os pizsamában, papucsban, egy takaróval felmászott az ölembe egy kis lefekvés előtti összebújásra.

Januári este volt, nagyon hideg volt a kezem. Túl hideg ahhoz, hogy hozzáérjek az ő meleg bőréhez. Ahogy befészkelte magát az ölembe, mindkét kezemet becsúsztattam a combom alá, hogy nehogy megérintsem jeges ujjaimmal.

„Vigyázz, Robbie”, mondtam, „ne érj a kezemhez, mert nagyon hideg.” Mit se törődve a figyelmeztetéssel, bedugta a kezét a szék és a lábam közé, hogy megtalálja a kezemet. „Tényleg, Robbie”, szóltam újra, „fázom, nagyon hideg a kezem.”

„Tudom, anyu”, közölte, és előhúzva a kezeimet, a csupasz mellkasára helyezte őket. „Majd én felmelegítelek.” Meleg tenyerét rászorította az én hideg kezemre, és közelebb bújt hozzám. Pár perc múlva éreztem, ahogy az ő melege átáramlik a kezeimbe.

Egyszer felállt valamiért, majd újra visszaült az ölembe, s a kezemet újra rátette a mellkasára. Éreztem, hogy hűvösebb a bőre ott, ahol a kezem volt, meghatódott hálát éreztem áldozatáért. Pár perc múlva mindketten jólesően átmelegedtünk.

Hiszem, hogy Isten az én drága kicsi fiam által mutatta meg, hogyan kéne kifejezzék egymás iránti szeretetüket az Ő gyermekei. Hideg a kezed? Az enyém meleg, hadd fogjam meg a tiedet. Éhes vagy? Az én kamrám tele van, itt egy szatyor ennivaló. Elfáradtál a pakolásban? Én kialudtam magam az éjjel, azonnal átjövök hozzád, és segítek.

Aki szeret, észreveszi, ha valakinek szüksége van valamire, és kezdeményez akkor is, ha az áldozattal jár. Időt, pénzt, saját kényelmét áldozza fel, mint Robbie a mellkasa melegét. Isten országának paradoxona, hogy ha valamit odaadunk, Isten pótolja a veszteséget. A Lukács 6:38 biztosít róla, hogy ha adunk, kapni fogunk, „jó, tömött, megrázott és túláradó mértékkel”.

Ha Isten szeretetét akarjuk sugározni, figyeljünk az alkalmakra, amikor adhatunk anélkül, hogy kérnének. Az önzetlen kezdeményezés a szeretet jele. Köszönöm a leckét, Robbie.

Mennyei Atyám, áldalak Téged önfeláldozó szeretetedért. Csodálatos vagy minden megnyilvánulásodban. Bevallom, hogy nem mindig szerettem úgy másokat, ahogy kellett volna. Nyisd fel a szemem, kérlek, hogy meglássam a körülöttem élők szükségét, és továbbadhassam a Te szeretetedet. Jézus nevében, Ámen.

www.glynniswhitwer.blogspot.com



A csoda-ütő

Lynn Cowell

„Mert a mi harci fegyvereink nem test szerint valók, hanem Isten által erősek az erősségek lerombolására.” 2 Kor 10:4

„Nyereség a csapatnak”. Ezt mondta az edző a lányomról. Madi kitűnő játékos volt a softball-csapatban, könnyedén eljutott a fogótól az első bázisba, jól szerepelt a külső mezőn. De az ütése mindig gyengére sikerült, s emiatt mindig utolsó volt a csapatában. Az edző diagnózisa: ki kell cserélni az ütőjét. Madi nagyot nyúlt nyáron, ezért hosszabb, erősebb ütőre volt szüksége.

Férjem elkezdte a kutatást. „Legjobb ütő női softball-játkosoknak” volt a kereső szó, amit beírt a Google-ba. Megvizsgálta a méreteket, elolvasta az ajánlatokat, a gyártók garanciáit. Összevetette az eredményeket, a teszteket, az árakat. Több napi kutatás után végre beszerezte a „fegyvert” – ahogy ő mondta.

A használati utasítás szerint a lányomnak legalább ötvenszer kellett jót ütnie az ütővel ahhoz, hogy megszokja az új eszköz fogását. Igazuk volt. Eleinte nem szerette. Kényelmetlen volt és nehéz. De nem adta fel. Játszottunk otthon az udvaron, elmentünk ütésgyakorlásokra. Időt és energiát fordítottunk rá, hogy biztonsággal használja az új felszerelést, mielőtt valódi játékban kiállt volna vele.

Mostmár a lányom a csúcson üthet. Duplák, triplák, hazafutás – ez az ő normája. Forgatja az ütőt, csapja a labdát, gyűjti a pontokat a csapatának.

Hányszor előfordul az életben, hogy minden simán működik, s van egy terület, ahol nem jutunk előre. Talán összegabalyodott valami; keményebbek a megpróbáltatások, és nem fejlesztettük eléggé a fegyvereinket, amikkel visszaverhetjük őket. Önsegítő könyvek, beszélgetések a barátokkal, bemutatók, internetes keresések – ezek mind hasznosak lehetnek, de vannak olyan eszközök, amik még többet segíthetnek, ha használjuk őket: a Biblia és az imádság.

Ahogy előrehaladunk a hitben, keresnünk kell Isten igéjének olyan részleteit, amelyek feltöltenek erővel az élet nevezetű játékban. Kérdezzük meg Jézust, mi az, amit meg kell változtatnunk, hogy az Ő győzelmével élhessünk. Amikor a félelem, kételkedés, harag, bujaság, büszkeség támad ellenünk, legyünk felfegyverkezve könyv nélkül megtanult igerészletekkel, amiket felidézve vissza tudjuk verni a támadást. Ahelyett, hogy hagynánk, hogy a panaszkodás, zúgolódás, reményvesztés eluralkodjon a játékmezőn, üssük ki őket állandó imádkozással.

Az Ige kétélű kard, mondják, de csak akkor vesszük hasznát, ha a verseket az életünkre alkalmazzuk. Ha nem olvassuk el a Bibliában szereplő férfiak és nők vallomását, bizonyságtételét, el sem hisszük talán, hogy ez működik. Ha nem fordítunk időt arra, hogy az Igét és az imádkozást „fegyverként” használjuk, sosem fogjuk átélni az első vonalban játszás élményét.

Mostmár ha Madi ütésre készül, nem izgulok. Az apjával együtt elláttuk azzal a „fegyverrel”, amivel sikeres softball játékos lehet. Ahogy az apja Madit, Atyátok titeket is ellátott azzal, amire szükségetek van az életben. Ahogy Madi, ti is ragadjátok meg ezeket a „fegyvereket”, és sok-sok gyakorlással jussatok el odáig, hogy biztonsággal használjátok őket. S ahogy Madi a softballt, ti is tökéletesen tudjátok majd játszani az élet játékát.

Uram, szükségem van Rád. Mutasd meg, hol használhatom a fegyvereket, amiket Te adtál nekünk: Igédet és az imádkozást, hogy győzni tudjak az élet játékában. Adj erőt, hogy megtanuljam szavaidat, újra meg újra eltöprengjek rajtuk, átgondoljam őket, amíg eléggé jól tudom használni őket fegyverként a lelkemet fenyegető ellenséggel szemben. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.02.16.
www.proverbs31.org

Ki a pocsolyából

Amy Carroll

„Áldjad lelkem az Urat, és egész bensőm az Ő szent nevét… Aki megváltja életedet a koporsótól; kegyelemmel és irgalmassággal koronáz meg téged.” Zsolt. 103: 1,4

Egyik nap a munkaadóm, a világ legjobb főnöke, negyedéves értekezletünket egy helyi szépségszalonba hívta össze. Miközben a lábamat megszabadították a bőrkeményedésektől, a szívemet egy asszony története lágyította el, a cégünkről hallott hírek másodlagosak voltak. Egyik kolléganőm, Brenda mellett ültem, akit mindig is kedveltem. Kezünk, lábunk áztatása közben beszélgettünk, nevetgéltünk. Az oldott hangulatban a szó Brenda édesanyjára, Lillianra terelődött.

Brenda szebbnél szebb történeteket mesélt édesanyja utolsó napjairól az otthonban, ahol gyógyíthatatlan rákos betegként feküdt. Lillian a bátorság fellegvára volt, egyre sorvadó energiája és a fájdalomcsillapítók okozta kábulat ellenére elragadó történeteket mesélt életéről és Isten jóságáról. Hallgattam Brenda elbeszélését erről a szent asszonyról, s az érzelmek hatására azt akartam, hogy ha megérem azt a kort, én is olyan legyek, mint Lillian.

Romló egészségével, otthonról való eltávolításával és a szabadsága elvesztésével vívott harcai közben is vonzotta magához az embereket. Brenda büszkén mesélt édesanyja pozitív életszemléletéről, aki a fájdalmas, nehéz napokon sem panaszkodott. „Megtanultam tőle, hogyan kell élni”, mondta Brenda fátyolos hangon, „és most megtanítja, hogyan kell meghalni”.

Beszélgetésünk végén megkérdeztem Brendát, vajon nem bánná-e az édesanyja, ha meglátogatnám. Szerettem volna megismerni ennek a nagyszerű asszonynak a titkát. Tizenhét éves volt, amikor férjhez ment, három év alatt szült három gyermeket. Negyedik gyermeke 14 évvel később érkezett. Nehéznek mondta ezt az időszakot, de közben mindegyre férje iránti szerelméről, boldog házasságukról, a gyermekek felett érzett közös örömükről beszélt.

A tragédiák később kezdődtek, amikor szeretett édesanyját 80 éves korában leütötték saját udvarán, majd később egy ápoló otthonban is bántalmazták, hiába látogatták a gyermekei minden nap. Sok év múlva újabb tragédia következett: Lillian egyszerre veszítette el egyik unokáját és egy dédunokáját egy jeges úton történt balesetben.

A nehézségek közepette Lillian Jézusba kapaszkodott, és szolgálta a körülötte élőket. Így fejezte be az elbeszélését: „Mialatt ezek történtek velünk, mindig tudtuk, hogy az Úrtól kapjuk az erőt az elviselésükhöz. Amikor beestünk egy pocsolyába, kiugrottunk egyenesen az Ő karjaiba.” Emlékekkel és bölcsességgel teli beszélgetésünk közben kirajzolódott Lillian képe, akit az Istennel való meghitt kapcsolat tartott fenn és erősített egy megpróbáltatásokkal és győzelmekkel teli élet során. Kiugrani a pocsolyából az Ő karjaiba olyan gyermeki örömöt és bizalmat tükröz, ami elvezeti az embert az élete végén is erősödő, élő kapcsolatra Jézussal.

Beszélgetésünk után nem sokkal Lillian meghalt, de öröksége tovább él. Hatalmas hit, és hihetetlen rugalmasság jellemezte, amivel példát adott gyermekeinek, barátainak, az otthon személyzetének és nekem. Hőseim közt fogom őrizni az emlékét örökre.

Istenem, úgy szeretném, ha olyan örökséget hagyhatnék magam után, mint Lillian. Segíts, hogy életemet a Tőled való teljes függésben éljem. Feléd tárom a karomat, és ugrom, tudva, hogy te elkapsz, letörlöd rólam a sarat, és szorosan magadhoz ölelsz. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010. február 17.
www.proverbs31.org

Ne olvasd a Bibliát!

Lysa TerKeurst

„Fordítsd el a szememet, hiúságot ne nézzen, éltess engem a te utadon!” Zsolt.

Van hozzád ma egy kérésem: ne olvasd a Bibliát.

Meglepődtél? Megkönnyebbültél? Felbosszantottalak? Kíváncsi lettél?

Olvasd tovább, s meglátod, hogy értem.

Kereszténnyé válásom útján Isten sokáig a kötelességeim listáján szerepelt. Menetközben összeraktam egy listát különböző tennivalókról, tulajdonságokról, amelyek egy jó kereszténytől elvárhatók: imádkozik, olvassa a bibliát, templomba jár, kedves, nem káromkodik.

A magam szabálykövető módján mindent betartottam, ami a listán szerepelt, és izgalommal vártam azt a lendületet adó örömöt és boldogságot, ami a jó kereszténynek kijár. Aztán rájöttem, hogy valami nem működik. Továbbra is nyugtalan voltam. Továbbra is voltak dühkitöréseim. Továbbra is éreztem magamban az ürességet.

Mindent végigcsináltam, amit kell, de nem éreztem a kapcsolatot Jézussal. Másokon látszott ez a kapcsolat. Arról beszéltek, hogy a Szentlélek erre vagy arra késztette őket. Isten szólt hozzájuk. Tapsoltak, hangos áment kiáltottak egy-egy olyan prédikáció közben, ami számomra akár görögül is szólhatott volna.

Valahogy olyan érzésem volt, mintha súlytalanul lebegnék a levegőben, s próbálnám elkapni ezt a Jézust, aki mindig tovább libben, ha megközelítem. Érezted már ezt?

Átélted-e már, hogy kijőve a templomból azt látod, mindenki mosolyog, kedvesen kezet ráz a többiekkel, míg te közben azon aggódsz, hogy fogod feltakarítani a tejet, amit a reggeli rohanásban kiöntöttél a konyhapadlóra.

S akkor beleszivárog a lelkedbe az a zsibbasztó érzés, hogy nem vagy idevaló, hogy soha nem leszel olyan, mint a többiek, belőled hiányzik az, ami valakit kereszténnyé tehet. Bizony én valamikor itt tartottam. Sokáig benne voltam ebben az állapotban, mígnem valaki szólt, hogy hagyjam abba a Biblia kötelességből való olvasását, és keressem a kapcsolatot Istennel.

Más szavakkal, úgy olvassam a Bibliát, mint egy szerelmeslevelet. Isten szerelmeslevelét egy letört leányhoz. Szerelmeslevelet, amit nemcsak olvasni kell, hanem át is kell élni.

Nem akarok hazudni, bizony időbe telt. Hosszú napok múltak úgy, hogy naponta kinyitottam a bibliámat, és nagyon őszintén imádkoztam. Elmondtam Istennek, hogy nem érzem a vele való kapcsolatot, és nem értem, amit olvasok. Kértem, hogy segítsen. Könyörögtem, hogy segítsen. Aztán egy nap az egyik igevers életre kelt. Szó szerint megmozdult bennem valami, amikor elolvastam. Talán százszor is elolvastam aznap. Megtanultam, és újra meg újra elmondtam magamban azon a napon, azon a héten, talán egy hónapon át.

Ujjongtam: van egy igém! Egy ige, amin át Jézus gyöngéden és tisztán hozzám szólt. A Jeremiás könyve 29:11 volt: „Mert én ismerem a gondolatokat, amelyeket gondolok rólatok, - mondja az Úr: - békességre és nem veszedelemre vonatkozó gondolatokat, hogy jövőt és reményt adjak nektek.” Aztán lassacskán újabb versek kerültek az első mellé. Napról napra. Fejezetről fejezetre. És a bibliám észrevétlenül legnagyobb kincsemmé, szerelmes levelemmé vált.

Ma már minden nap nagy várakozással nyitom fel Isten igéjét, szándékosan keresem a napi igémet abban az egy-két fejezetben, amit elolvasok. Általában akad legalább egy mondat a sok között, ami megragadja a szívemet, amiről érzem, hogy én kaptam arra a napra. Aztán napközben megpróbálok aszerint az ige szerint élni. Amikor történik valami, ami magyarázza, miért volt szükségem reggel épp arra az igére, megtapasztalom Isten működését az életemben, és egyre inkább tudatában vagyok állandó jelenlétének.

Biztos vagyok benne, hogy a biblia tudósai fejüket csóválnák az én leegyszerűsített megközelítésemen. Pedig az biztos, hogy mióta ezt gyakorlom, ritkábban történik meg, hogy kiöntsem a tejet vasárnap reggel a konyhapadlóra. A kevesebb idegeskedés pedig számomra azt jelenti, hogy jó úton járok.

Visszatérve eredeti kérésemhez: ne olvasd a Bibliát. Pontosabban, ne csak azért olvasd, hogy kipipáld keresztény kötelességeid listáján. Olvasd nagy-nagy várakozással, hogy átéld az Istennel való egyre mélyebb, egyre hitelesebb kapcsolatot.

Uram, köszönöm, hogy rávezettél, mennyivel több a keresztény élet bizonyos kötelességek betartásánál. Nem csak olvasni, élni is akarom Igédet naponta. Adj bölcsességet, hogy értsem, és bátorságot, hogy napról napra jobban hasonlítsak Hozzád. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.02.18.
www.proverbs31.org

Elcsavargó gyermekek

Susanne Scheppmann

„sokat megtehet az igaz ember állhatatos könyörgése.” Jak 5:16b

A kutatások szerint gyermekeink távolodnak a hittől. „Miért?” kérdezzük. A válasz nem könnyű. A szakemberek szerint is sokrétű oka van az eltávolodásnak.

Azt látjuk, hogy gyermekeink hátat fordítanak a kereszténységnek huszas éveik elején. George Barna nemrég készült tanulmánya szerint: „ Átlagosan tíz huszonévesből hatnak volt köze korábban valamilyen egyházhoz, de fiatal felnőtt korukra nem képesek tapasztalataikat élő lelkiségként beépíteni az életükbe.” Itt sem kapunk konkrét választ arra, miért távolodnak el a gyermekeink.

Annyit tudok, hogy az én életem alátámasztja ezt a statisztikát. 15 évesen lettem keresztény. Lelkem lobogott Jézusért. Szerettem „teljes szívemből, teljes elmémből, minden erőmből”. Aztán huszas éveim közepe táján elfordultam a hittől. Miért?

Saját nevemben tudok válaszolni: nem értettem a fájdalmat, a szenvedést. Ha Isten jó, hogy engedheti meg ezt a kínt az életemben? Emlékszem, a lelkészünk feleségéhez fordultam, segítsen, adjon választ a kérdésemre. A találkozás során úgy éreztem, elítéli hitetlenségemet, ahelyett, hogy segítene megérteni Isten útjait. Többé nem fordultam tanácsért hozzá, inkább a barátnőimmel, barátaimmal beszélgettem, akik mintha értették volna zavartságomat. Szomorú tény, hogy ők sem álltak elég erősen a hitben, s akaratlanul is a távolodást segítették elő.

Hét évnyi sivatag következett telve önrontó bűnnel.

Végül a zűrzavaros évek után Jézus visszavont magához. Nem nagy templomi esemény volt. Nem egy barát hitvallása segített. Isten Szentlelke volt, aki visszataszigált a helyes útra, hogy Krisztus elkötelezett követője legyek. Nem volt benne semmi misztikus. Nem kísérte tűzijáték. Egy Volkswagen Jettában történt Knott Berry Farmjának parkolójában. Jézus megtalálta elveszett báránykáját értem imádkozó édesanyám könyörgésére hallgatva.

Teljes lelkemmel hiszem, hogy édesanyám imája meghallgatásra talált. Az ő imádsága sosem csavargott el. Az ő szeretete soha nem hanyatlott. Kitartott akkor is, mikor legidősebb gyermekének hitélete kátyúba esett. Sose becsüld le a szülő imájának erejét. Azt mondja az igénk: „sokat megtehet az igaz ember állhatatos könyörgése”. Ha egy elcsavargott gyermek anyja vagy, kapaszkodj ebbe a mondatba, és szüntelen imádkozz gyermekedért.

Isten meghallja. Válaszol. Tudom, mert én is ilyen csavargó gyermek voltam, de imádkozó édesanyám könyörgése és Isten szerető keze hazaterelt.

Istenem, adj erőt és hitet, hogy ne szűnjek meg imádkozni gyermekemért. Segíts, hogy megértsem, bár évek múlhatnak látszólag változatlanul, te olyan Isten vagy, aki meghallja és megválaszolja az imádkozó szülő könyörgését. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.02.19.

www.proverbs31.org

2010. május 3., hétfő

Lélekerősítő levelek 9. 2010.01.26-02.10.

Az élet vagy a halál szavai

Melanie Chitwood


„Mind a halál, mind az élet a nyelv hatalmában van, és amiképpen ki-ki szeret azzal élni, úgy eszi annak gyümölcsét.” Péld 18:21


Gyakran megtörténik, hogy a férjem olyasmit mond a fiúknak, ami mosolyt csal az arcomra: „Mondtátok már anyának ma, hogy szeretitek? Sose felejtsétek, hogy nektek van a világon a legjobb anyukátok.” Mindig feltölt energiával, ha hallom, hogy dicsér engem a fiúknak. Férjem példájából tanultam meg, hogy vigyázzak a szavaimmal, nem csak azokkal, amiket neki, hanem azokkal is, amiket róla mondok.

A mai ige azt tanítja, hogy szavaink életet vagy halált adhatnak. Egy párkapcsolatban ez azt jelenti, hogy szavaink lerombolhatják, vagy felépíthetik társunkat. Mostanában időben észreveszem, hogy inkább azt mondanám: „nekem van a legcsodálatosabb férjem”, vagy inkább kritizálnám: „Nem megmondtam?” vagy „nem is próbálsz megérteni!” Te miket mondasz a férjednek? Feltöltöd dicsérettel, vagy érezteted vele, hogy nem üti meg a mércét?

Most vegyük azokat a szavakat, amiket másoknak mondunk a férjünkről. Miket mondasz férjedről a gyermekeidnek, a legjobb barátnődnek, testvérednek, édesanyádnak? Ha valamiért dühös vagyok a férjemre, mások előtt szoktam levezetni a mérgemet. Néha azért fordulok hozzájuk, hogy igazolják a dühömet. Ezek akkor fordulnak elő többnyire, ha nem szakítok előbb időt arra, hogy Isten elé vigyem a problémámat. Azt tapasztalom, hogy ha előbb az Urat szólítom meg, és imádkozás közben kiöntöm Neki a szívemet, Ő átalakít, és bűnbánat meg béke veszi át a harag helyét. Ezután már el tudom engedni a sértettséget, továbbindulok, s ha találkozunk, kedvesen tudok szólni a férjemhez.

A Szentírásban számos példát találunk Isten szavainak életadó-éltető erejére. A Teremtés Könyvében azt olvassuk, hogy Isten a világ minden porcikáját szavaival teremtette. A Jn 1:1 szerint Jézus a teremtő szó – az Ige. Az evangéliumokban Jézus számtalanszor gyógyít szavai erejével. Isten azt akarja, hogy a mi szavaink is hasonlóképpen leheljenek életet a házasságunkba. Mi döntjük el, mit akarunk vetni: az élet szavait-e vagy a halál szavait – bármelyiket választjuk, mi fogjuk learatni a gyümölcsét.

Megkérhetlek, hogy gondolkozz ma el azon, milyen szavakat használsz a férjeddel szemben? És miket mondasz róla másoknak? Az imádság után segítek néhány példával, próbáld meg, mondj neki ma legalább egyet „Az élet szavai” közül.


Uram, add, hogy a társamnak és a társamról mondott szavaim közelebb vigyenek minket egymáshoz. Taníts meg úgy beszélni, hogy szavaim építő szavak legyenek. Segíts, hogy ne mondjak ki olyasmit, ami rombolná őt. Ha büszkeségből, makacsságból, önzésből vagy más bűn miatt nem mondok a házasságunkat éltető szavakat, már most megvallom Neked, Uram, a bűnömet. Mutasd meg, milyen halálthozó szavakat szoktam mondani házasságunkban, s ha Szentlelked eszembe juttatta őket, segíts, hogy megvallva bűnömet, el tudjak fordulni tőlük, főleg a váláshoz vezető szavaktól. Szüntess meg minden olyan görcsöt a házasságunkban, amit bántó, haragos, romboló szavak keltettek. Bölcsességed és szereteted vezessen, hogy szavaink, amelyeket egymásnak és egymásról mondunk, védőfalat alkothassanak a házasságunk körül. Jézus nevében, Ámen.

Az Élet Szavai


Tudom, milyen rengeteget dolgozol, köszönöm.
Szuper férj vagy!
Nagyon jól látod a dolgokat.
Alig várom, hogy elmehessünk kettesben valahova.
Sajnálom.
Igazságtalan voltam.
Meg tudsz bocsátani?
Köszönöm.
Megértelek.

A Halál Szavai

Sosem figyeltél rám.
Fel se tudod fogni.
Ugye megmondtam.
Úgy kellett volna…
Ha talán most az egyszer hajlandó volnál megérteni.
Hogy képzeled?
Miért is mentem hozzád?
Jobban tennénk, ha elválnánk.

Encouragement for today, 2010.01.26.
www.proverbs31.org


Takarítás a feladatok között


Karen Ehman

„De én benned bízom, Uram! Azt mondom: Te vagy Istenem. Életem ideje kezedben van: szabadíts meg ellenségeim kezéből és üldözőimtől.” Zsolt 31:14-15

„Gyorsan, anya …nézd azt a nőt!” Tizennégy éves, autóvezetést tanuló fiam kiáltott így rám, miközben a michigani US-27-esen haladtunk egy tennivalókkal zsúfolt csütörtök délután. „Ez a nő nem normális”, tette hozzá nyomatékkal.

Átnéztem a mellettünk haladó autóra, arra számítva, hogy a vezetési szabályokat még nagyon komolyan vevő gyermekemnek nem tetszik, ha valaki nem pontosan tíz óra-két óra pozícióban tartja a kezét a kormányon. Attól, amit láttam, úgy megdöbbentem, hogy majdnem leszaladtam az útról.

A mellettünk lévő autóban ült egy nő, és a következőket csinálta: jobb válla és a füle között szorította a telefonját beszélgetés közben, bal kezében egy gyorsétkezdei salátásdobozt, jobb kezében egy salátadresszinges zacskót tartott, amit a fogával próbált kibontani, és mindeközben a térdeivel kormányozta az autót. Ilyen nincs! Nem volt kétséges, hogy ha sokáig folytatja ezt a sokfeladatos vezetési technikát, balesetet fog okozni.

„Soha nem tennék ilyet vezetés közben”, gondoltam önelégülten. „Veszélyes, és teljes mértékben szabálytalan.” Hát igen, ha a biztonságos vezetés ismeretéről van szó, az alma nem esett messze az „Édesem, nem kapcsoltad be a hátsó indexet”-féle anyai fától.

Késő este aztán belém vágott az igazság. Az lehet, hogy vezetés közben nem csinálok veszélyes többletfeladatokat, nehogy ütközésnek tegyem ki magam. De a mindennapi életemben? A napirendemben? A heti-havi időbeosztásomban? Az „ezt még biztos el tudom vállalni, hogy szeressenek”-féle gondolkodásomban? Bevallom, sokszor túlvállalom magam párhuzamos feladatokkal, veszélyeztetve saját épségemet.

Pár éve szelíd figyelmeztetést kaptam Istentől a huzamos stressz által kiváltott, orvosi segítséget igénylő állapotból való gyógyulás közben: vakargassam le életem tányérját. Bármilyen jónak tűnnek is, a túl sok feladat gyakran odavezet, hogy elveszítjük hatékonyságunkat Isten szolgálatában. Ő ismeri a korlátainkat. Ő megérti képességeink határait. Készen áll arra, ha kérjük, hogy segítsen eligazodni a tevékenységek óceánján, ami sokunkat elnyeléssel fenyeget.

Egyik nap, amikor lélegzetvételnyi időm sem volt a sok tennivalótól, elém került a fenti ige. Bár tudom, hogy Dávid, a szerző, igazi, fizikai valójukban létező ellenségekről ír, akik üldöznek, elkapnak, megsebesítenek, én a magam túl sok vállalását tartottam aznap a fő ellenségnek. A házon kívüli tevékenységek, felelősségvállalások fenyegettek. Üldöztek, bekerítettek és készültek lesújtani rám.

Istennek hála, Ő kimentett az elfoglalt élet pusztaságából. És ezt veled is megteheti. Arra vár, hogy túlságosan megtöltött élettányérunkat odanyújtsuk hozzá, söpörjük és vakarjuk le róla az összes tennivalót és felelősségvállalást, majd minden egyes darabkáról megkérdezve a véleményét, csak azokat helyezzük vissza, amiket Ő látni akar a tányérunkon.

Ezután már tudunk fehér foltokat hagyni a határidőnaplónkban, és időt és teret engedni a világegyetem Urával való találkozásra, aki csak arra vár, hogy megnyugodjunk, és csendben maradjunk, figyeljünk az időt magát teremtő Istenre, és tanuljunk Tőle.

Hát így állunk. Elővetted már a tányérvakaró gumilapátot? Fogjunk hozzá a takarításhoz, mielőtt összetörünk és elégünk!


Uram, bocsáss meg nekem, amiért hagyom, hogy az elfoglaltságok beborítsák életemet, és kirekesszenek Téged és a szeretteimet. Segíts, hogy élettányéromra csak azokat a dolgokat helyezzem vissza, melyeket Te szeretnél látni rajta. Jézus nevében, Ámen


Egy kis segítség:


Vegyél elő egy papírt, és írd egymás alá azokat a tennivalókat, amelyeket a munkádon és az otthoni feladatokon kívül elvállaltál. Gondold végig, mennyi időt vesznek el egyenként egy hetedből. Amikor kész vagy, imádkozva tárd Isten elé, amire jutottál.

Tedd fel magadban a kérdést: Milyen tevékenységekre és felelősségekre mondtam igent, amire a szívem azt súgja, hogy nem kellett volna?

Hogyan tudnám leszűkíteni szabadon választott feladataimat, hogy több időm jusson azokra a kötelességekre, amire Isten akarata szerint összpontosítanom kell az erőimet?

Mt 6:33-34: „Keressétek először Isten országát és annak igazságát, és ezek mind ráadásul megadatnak nektek. Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől, mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja.”

Ter 2:2: „A hetedik napra befejezte Isten a munkáját, amelyet végzett, és a hetedik napon megpihent minden munkától, amelyet végzett.”

Encouragement for today, 2010.01.29.
www.proverbs31.org


Az irgalmasság cselekedetei

Ariel Allison Lawhon


„Megmondta neked, ember, hogy mi a jó, és mit kíván tőled az Úr: azt, hogy mindenképpen igazságot cselekedj, szeresd az irgalmasságot, és hűségesen/alázatosan járj Istennel.” Mikeás 6:8


A bátyám kiszállt a repülőgépből: két kisgyermek a két karján, kettő pedig a nyomában. Afrikába indult a Libériában dúló háborúban árván maradt három kisgyermekért – és néggyel érkezett haza.

Egy véletlen találkozás egy szegénységsújtotta faluban választás elé állította: megment egy éhhalál szélén álló csecsemőt, vagy hagyja meghalni. Így hát amikor a fiatal édesanya átadta neki a babát, bátyám megígérte, hogy apja lesz a gyermeknek. Döntött anélkül, hogy mérlegelte volna a mellette vagy ellene szóló érveket, és anélkül, hogy a feleségével megbeszélhette volna. Ez az irgalom!

A következő két hét azzal telt, hogy kiskanállal táplálta a csont és bőr gyermeket, váltotta rajta a malária-elleni pelenkákat, hurcolta a babahordozókendőben. A többi hármat meg vonszolta maga után. Mikor végre megérkezett Nashville-be, ötven jóbarát és családtag fogadta könnyekkel és tapssal. Amikor szemtől-szembe találkozol az irgalommal, nem bírod ki sírás nélkül.

Meriam Webster értelmezőszótára három meghatározást ad az irgalomra:

„Szánalom vagy megbocsátás egy bűnössel szemben.”

„Isteni kegyből vagy szánalomból fakadó áldás.”

„A szenvedők iránti részvét cselekedetei.”

Irgalom. Isten azt szeretné, ha kiárasztanánk másokra. Nemcsak más földrészeken élő árvákra, hanem a házunkban lakó emberekre is. Meg a munkahelyünkön dolgozókra. Azokra, akikkel együtt járunk templomba. Vagy a buszon velünk utazó idegenekre.

Gyakran eszembe jut bátyám döntése, nem azért, mert ilyen szélsőséges helyzetekkel találkozom, hanem mert naponta van lehetőségem az irgalom gyakorlására. Egy kedves szó a dacos kisgyermekemhez. Egy mosoly a férjemre, aki megint elkésett a vacsoráról. Csendben ülni a barátnőm mellett, aki az ötödik spontán vetélésén van túl. Megbocsátás, amikor legszívesebben odacsapnék.

Van, akinek az irgalom az AIDS-fertőzött afrikai területek árváival való foglalkozást jelent. Nekünk talán a mentorálást, az adakozást, az önkéntes munkát, egy szegény gyermek rendszeres anyagi támogatását.

Jelenthet egy aláírt csekket a földrengés-sújtotta vidéken élőknek, hogy friss vízhez és gyógyszerhez jussanak. Az irgalom gyakorlása arra késztethet, hogy bemocskold a kezed a lakóhelyed hajléktalanszállóján vagy egy bölcsődében végzett munkával. Irgalom az is, ha valaki úgy dönt, kihordja a nemvárt terhességet.

Mindegy hogyan, de amikor igazságban és irgalomban cselekszünk, Isten valóságát mutatjuk meg a világnak. Ezt a leckét első kézből tanultam meg a bátyám példáján.

Kicsi unokahúgom ma már szép, egészséges ötéves kislány, akinek nem maradt emléke a halál közelségének megtapasztalásáról. Az éhezés és a malária fenyegetése már régen a múlté. Nevet, táncol, és meg van győződve róla, hogy az apukája a legkedvesebb ember a világon. Egyetlen irgalmas cselekedet elmaradása – és az emlékét is elfedte volna már Afrika pora.

Uram, segíts, hogy szeressem az irgalmasságot. Add, hogy az igazságot cselekedjem nemcsak életem nagy pillanataiban, hanem a bezárt ajtók mögött is. Segíts szeretni, amikor gyűlölni szeretnék. Segíts, hogy adni tudjak, amikor meg akarnék tartani. És add, hogy a bennem élő Jézust nyújtsam egy elveszett és haldokló világnak. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.02.01.
www.proverbs31.org

Mennyei GPS

T. Suzanne Eller

„Miután elbocsátotta a sokaságot, felment a hegyre, hogy ott magányosan imádkozzék. Amikor beesteledett, egyedül volt ott.” Mt 14:23

Drámával teli nap volt. Jézus unokatestvére, Keresztelő János, halott volt, mert egy részeg fejedelem a fejét vette. Jézus megpróbált elvonulni, hogy feldolgozza a hírt, de a tömeg kiabált utána:

Gyógyíts meg! Adj enni!

Meggyógyította a betegeket. Megetetett több mint 5000 embert néhány hallal és kenyérrel. A csodák hatására a tömeg még közelebb nyomult, még hangosabban kiáltozott, még többet akart tőle. Ez konfliktusba torkollt.

Ő a mi királyunk!

Nem; veszélyes; öljétek meg!

Néha nagyon bonyolulttá válik az élet. Gyakran csak vonszoljuk magunkat, miközben szeretteink követelései– Adj enni! Szeress! – s a felszín alatt fekélyesedő érzelmeink rángatnak ide-oda.

De mi történik, ha érzelmileg elérünk a mélypontra egy veszteség, fájdalom vagy a kimerülés hatására?

Mit tett Jézus? Mikor végre elérkezett a nap vége, felment a hegyre imádkozni. Erőre volt szüksége. Iránymutatásra. Lelki és fizikai felfrissülésre. Leült beszélgetni az Atyával.

Őszinte leszek. Amikor én idejutok, legszívesebben bebugyolálnám magam kedvenc plédemmel, bekapcsolnék egy buta TV-show-t, és vegetálnék.

De mit kapok, ha elvonulok egy magányos helyre, hogy Istennel találkozzam?

Ő mindenkinél jobban ismer minket. Cipelni akarja terheinket, elcsitítani a lelkünket, és az imádkozás menedékké válik, oázissá, ahol újraéledhetünk. Ez nem arról szól, hogy mennyi időt töltünk együtt, nem arról, hogy mit mondunk Neki, hanem amire rájövünk az együttlét alatt, ha az szokásunkká válik.

Az imádkozás mennyei GPS-ünkké válik.

A földi GPS atomisztikus órákból áll, melyek a másodperc milliárdnyi részéig pontosak! Mindegy, hol vagy, beazonosítja a helyet, és megmondja, merre kell menned.

A Világegyetem Istene hatalmasabb a földi GPS-eknél. Isten tudja, hogy hol tartasz, milyen irányban állsz érzelmileg, ki tudja számítani, hogyan találod meg az utat vissza a tiszta tudathoz, a békességhez, sőt az örömhöz.

Drága Jézus, Te tudod, mit jelent érzelmileg és fizikailag kimerültnek lenni. Tudod, mit jelent a fájdalom, a gyász, a vágyakozás a csendre, békességre, gyógyulásra. Köszönöm, hogy megérted, mit érzek, és viszed a terhemet, ha már nem bírom egyedül. Imádlak. A Te nevedben, Ámen.

Segítség:


Sokan közületek, hozzám hasonlóan, beszélgettek néha Istennel napközben. De van-e egy hely, ahova félre tudsz vonulni, ahol csak te vagy és Isten?

Ne határozz meg időkorlátot, és ne tekintsd kötelességnek.

Térj be Hozzá, és maradj Benne. Zárd be az ajtót.

Beszélj neki a napodról, ami mögötted van, vagy ami előtt állsz. Áldjad Őt hatalmas szeretetéért.

Szívd magadba a Szentlélek jelenlétét. Ne sürgesd.

Engedd, hogy Isten elvégezze benned, amit szeretne.

„Az imádkozás egy hely, ahova megyünk, épp annyira, ahogy a templomi szentély is egy hely. Amikor imádkozunk, egy szavakból épített helyre megyünk. Vagy legalábbis egy olyan helyre, ahol a szavak a paraméterek, a falak, amelyek közé belépünk.” Phyllis Tickle

Encouragement for today, 2010.02.03.
www.proverbs31.org

Az elbizakodottság mérge

Luann Prater

„Mert aki felmagasztalja magát, az megaláztatik, és aki megalázza magát, az felmagasztaltatik.” Mt 23:12

Nagyon szeretem Stacie Orrico dalát, a „Ne rám nézz” (Don’t look at me) címűt. Ez a szövege: Ne rám nézz, ha tökéleteset akarsz látni. Ne rám nézz, mert csalódni fogsz. Mindent megteszek majd, hogy tekintetedet a helyes irányba fordítsam. Ne rám nézz, Őt nézd.

Ez a szöveg eszembe juttat egy párhuzamos témát, amit nemrég találtam három evangéliumban, Márknál (15:9-10), Máténál (23:1-39) és Lukácsnál (18:9-14): vezetők, akik magukra irányítják a reflektorfényt. Ők nem Jézust állították a figyelem középpontjába. Néhány fontos leckét tanított Isten ezeken keresztül, melyek tükrében megvizsgálhatom magamat.

1. lecke – Irigység

A főpapokban fortyogott az irigység Jézus népszerűsége miatt. Ő csak három éve lépett fel, s a piacon mégis állandó beszédtéma volt. Feltették talán a kérdést: Miért Ő áll a figyelem középpontjában? Mi adja a tekintélyét?

Az irigység olyan méreg, amit nem mindig ismerünk fel. Néha elfedjük szép szavakkal: „nem akarok lemaradni Jones-éktól”, „meg kell felelni a társaságnak”, de ha a más sikerének látványa lehangol, az csontot rohasztó mérgezést jelent. A Példabeszédek 14:30 így fejezi ki: „ A békés szív életet ad a testnek, de az irigység megrohasztja a csontokat”.

2. lecke – Gyakorold, amit prédikálsz

A vezetők nem fáradtak el a szabályok ugatásában mások számára, de ők maguk nem követték ezeket a szabályokat mindennapi életükben. A rituális előírások betartásának sürgetése, a törvényekhez és szabályokhoz való betű szerinti ragaszkodás gyakran valami bűn által ütött lyuk betömésére szolgál.

Jakab levelében (1:22) olvassuk: „Az igének pedig cselekvői legyetek, és ne csak hallgatói, megcsalván magatokat.” Jézus korának vezetői nagymennyiségű szöveget tudtak fejből idézni az írásokból, de életük eltért ezektől. A szabályok érdekelték őket, azon igyekeztek, hogy azokat másokkal betartassák, s nem azon, hogy Isten kedvében járjanak. Mi is, ha a szabályokra és a rituálékra figyelünk ahelyett, hogy Jézussal való kapcsolatunkat építenénk, ugyanígy eltévesztjük a célt. Talán irányt kéne változtatnunk. Nézzünk fel. A Biblia tanulmányozása mutasson túl azon, hogy gyakran idézünk belőle, engedjük, hogy a benne megnyilvánuló Szentlélek átitassa cselekedeteinket.

3. lecke – Mit mutatunk kifelé

A helyes öltözködés, a jó kinézet nagyon fontos volt a farizeusok számára. Látszólag minden rendben volt náluk. Mi is erre törekszünk? Ha megkérdezik: „Hogy vagy?” felvesszük legbájosabb mosolyunkat, és úgy válaszoljuk: „Köszönöm, jól.”- miközben egyáltalán nem vagyunk jól. Félünk attól, mit mondanának az emberek, ha megtudnák, hogy már megint összekuszálódott valami az életünkben. Könnyű azt gondolni, hogy „kinek mi köze hozzá”, az igazság az, hogy Istennek nagyon is köze van hozzá, mert az Övéi vagyunk.

4. lecke – Takarítsd ki a lelkedet

„Jaj nektek”, ismételte Jézus többször a farizeusoknak Máté evangéliuma 23. részében. A lelkükben felgyülemlő szemét nem hasonlított ahhoz az igaz élethez, amit kifelé mutattak.

Mások a gondozott külsőt látják, de Isten tudja, mi történik a felszín alatt. Ő belül kezdi a takarítást.

Mi húzódik meg lelked sötét sarkaiban? Ha saját hibáid elnézése, az önmagad erejére támaszkodás, az énközpontúság sátrat vert a szívedben, sürgősen kezd el a takarítást! Külsőd nemsokára az új belső szépségedet fogja sugározni.

A fenti tükör segített észrevenni néhány kisepernivaló szemetet az életemben. Te találtál valamit a tiedben? Büszkeség, önelégültség vagy Jézus iránti szenvedély vezérel? Jobban szeretnéd, ha téged látnának a többiek, mint Istent? A 10. zsoltár 4. verse így szól: „Elbizakodottságában megveti az Urat a gonosz, nem keresi, ’Nincs Isten!’” Az elbizakodottság, a büszkeség méreg. Tudatos cselekvést igényel, hogy Istennek helyet csináljunk az életünkben.

Ahogy a dal mondja: „Ne rám nézz, Őt nézd.”

Uram, az elbizakodottság olyan könnyen gyökeret ver a szívünkben. Takaríts ki kérlek, hogy Téged tükrözzelek mások felé. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.02.05.
www.proverbs31.org

Az irgalom eltakar

Melanie Chitwood

Mindenekelőtt pedig kölcsönös szeretettel legyetek egymás iránt szüntelenül, mert a szeretet sok bűnt eltakar.” 1 Péter 4:8

A porc egy emberi szövet, ami sok helyen megtalálható testünkben, például a csontok végén, ahol az ízületek képződnek. Megvédi az ízületeket a kopástól és szakadástól, segíti simább mozgásukat, felfogja az ütéseket. Ha a porc – például a térdünkben – megsérül, erős fájdalmat érzünk.

Az irgalom a házasságban olyan, mint a védő porc az ízületben. Az egymáshoz irgalommal viszonyuló társak megértéssel takarják be házasságukat, megvédik a félreértésektől, a hirtelen indulatoktól, felfogják az élet zötykölődését, ütéseit.

A múlt nap például, Scott este későn arra ért haza, hogy a kutyák fürdetése után nyitva felejtettem a csapot. Az egész hátsó udvar úszott – az én hibám okozta a kellemetlenségeket és a költségeket. Kiabálhatott volna velem, de még dühös sem volt. A benne lévő irgalom eltakarta az én hibámat.

A mai igében a szeretet szó szerepel, nem az irgalom. Igen, mert az irgalom a szeretet egy megnyilvánulása. A nagylelkű, megbocsátó, bátorító, feltétel nélkül elfogadó oldala a szeretetnek. Az a része a szeretetnek, amely feltölti, ahelyett, hogy felemlegetné a hiányosságokat a társunkban. Az irgalom kérdése: „hogyan segíthetnék?”, ahelyett, hogy feszültté válna, elkeseredne, amikor a párja nem üti meg a mércét.

A kritizálás, az ítélkezés, az önmagunk igazának bizonygatása a házasságban nagyon könnyen megy. Nem kell erőfeszítés ahhoz, hogy ilyeneket mondjunk: „Miért nem…”, „Tudhattad volna…”, „Ugye megmondtam…”. Irgalomra van szükség a házasságban, és Krisztus ezt várja el tőlünk. Emberek vagyunk. Csalódásokat okozunk. Nem mindig tudunk eleget tenni a másik elvárásainak, szükségleteinek.

Minél inkább tudatában vagy saját gyengeségeidnek, elégtelenségednek Isten dicsőségére, annál inkább leszel irgalmas a párodhoz. Azt mondja Isten igéje, hogy a szeretet eltakar. Be tudod-e takarni társadat irgalmas szeretettel?

Vizsgálj meg Istenem, és ismerd meg szívemet (Zsolt. 139:23). Lágyítsd meg a szívemet, és segíts, hogy irgalmas akarjak lenni a társamhoz. Ha haragtartó voltam, kemény, ítélkező vagy cinikus a társammal, sajnálom, és kérlek, bocsáss meg. Ha meg kell beszélnünk valamit, kérlek, Uram, add, hogy tudjunk irgalmas szívvel fordulni egymáshoz. Ha valamit nem kell szóvá tennem, ha valamit el kell fogadnom, adj hozzá akaratot és erőt. Add, Uram, hogy a társamhoz való viszonyulásom a Te irgalmas szeretetedet tükrözze. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.02.09.
www.proverb31.org

Hogyan szeressük Istent egyre jobban

Rachel Olsen

„Áldjátok őt, dicsérjétek nevét. Mert jó az Úr; örökké tart kegyelme, nemzedékről nemzedékre hűsége.” Zsolt. 100:4b-5


Emlékszem arra a későesti beszélgetésre apámmal, amiért olyan sokat imádkoztam. Istenről, Jézusról, a megváltásról beszélgettünk. Én magam is alig pár hónappal azelőtt értettem meg ezeket a dolgokat, és most minden vágyam az volt, hogy apám is megértse őket. Sőt talán még a megértésnél is jobban szerettem volna, hogy felébredjen benne is a vágy, hogy érezze meg, élje át, tapasztalja meg saját maga is az igazságot.

Apám magas intelligenciájú ember, leginkább arra számíthattam, hogy pusztán megérti legújabb szenvedélyemet. De olyan jó lett volna, ha annyira megszereti a Dicsőség Királyát, hogy hajlandó legyen követni Krisztust.

„Hogy tudnék szeretni valakit, akit nem is látok?”- mondta.

Kérdés volt, de nem volt számomra egyértelmű, hogy valóban kérdezi, vagy csak elutasítja a lehetőséget. Bárhogyan is, nem tudtam, mit válaszoljak. Most már tudnám. Rájöttem azóta, hogy Jézus megszeretésének kulcsa a hála.

Az 1 Jn 4:19-ben ezt olvassuk: „Szeretjük, mert Ő hamarabb szeretett minket”. Bár mi bűnösök voltunk, Ő pedig szent, Isten szeretett minket. Bár mi közömbösek, sőt ellenségesek voltunk vele, Ő szeretett. Bár mi magunk akartuk alakítani az életünket, Ő megmutatta nekünk az utat – Jézusban -, amin Vele járhatunk. Ha ezt hisszük és hálásak vagyunk érte, viszontszerethetjük Istent.

Jézus korának vallási vezetői, a farizeusok, mesterien követték Isten törvényeit, de nem ismerték fel Őt. A Lukács evangélium 7. fejezetében egy farizeus vendégül látja Jézust. Bejött a szobába egy prostituált, letérdelt és sírni kezdett, majd csókolni kezdte Jézus lábát, s a hajával törölgette le a könnyeit róla. Azután illatszert öntött rá. A farizeus felháborodott, miért fogad el Jézus bármit is egy ilyen nőszemélytől.

Jézus egy kérdést tett fel neki: Ha valaki elengedi két ember tartozását, akik közül egyik 5000, a másik 50 pénzzel tartozik, melyik fogja jobban szeretni őt? „Feltételezem, hogy az, amelyiknek többet engedett el”, válaszolta a farizeus (Lk 7:43). Jézus igazat adott neki, majd így folytatta: „Látod ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba; vizet a lábamra nem adtál, ez pedig könnyeivel öntözte lábamat, és hajával szárítgatta. Te nem csókoltál meg engem, ez pedig mióta bejöttem, szüntelenül csókolgatja a lábam. Olajjal a fejemet nem kented meg, ez pedig drága kenettel kente meg a lábamat. Ezért azt mondom néked: neki sok bűne bocsáttatott meg, s ezért sok benne a szeretet is. Akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret.” (Lk. 7:44-47).

Ez az asszony felmérte bűnei nagyságát, és Isten szeretetének mértékét, amivel minden bűnét megbocsátotta és magához hívta. Hálás volt. Annyira túlcsordult benne a Jézus iránti szeretet, hogy ilyen pazarló módon fejezte ki érzelmeit, köszönetét.

Egyenes arányosság van bűneink felismerése és Isten iránti hálánk és szeretetünk között. Annak kulcsa, hogy jobban szerethessük őt, abban van, hogy felmérjük, mit tett, mit tesz, és mit fog tenni értünk, s nem szűnik bennünk a hála mindezért.

Soha senki nem fog érted többet tenni, mint amennyit Krisztus tett – gondolj ebbe bele, és töltse el lelkedet a hála. „Áldjátok őt, dicsérjétek nevét. Mert jó az Úr; örökké tart kegyelme, nemzedékről nemzedékre hűsége.” Zsolt. 100:4b-5.

Istenem, hálás vagyok azért a szeretetért, amit irántam mutattál már jóval azelőtt, hogy én felismertem volna. Hálás vagyok áldásaidért, kegyelmeidért. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2010.02.10.
www.proverbs31.org