Jézus a ködben
Tracie Miles
„Bízzátok rá minden aggodalmatokat, mert gondja van rátok.” 1 Pét 5:7
Tele voltam aggodalommal, miközben a férjemmel édesapámért mentünk, hogy elvigyük a sebészetre. Görcsbe állt a gyomrom, féltem a hatalmas műtéttől, ami előtt állt. Szorongtam, mert fennállt a lehetősége, hogy rossz hírt hallunk majd a sebésztől. Sötét képek keringtek az agyamban, s míg Isten segítségéért imádkoztam, éreztem, hogy könnyek csorognak az arcomon.
S akkor, a könnyeken át megláttam valamit a homályban.
Sűrű, nehéz köd ült a tájon, a férjem lassan hajtott, és előttünk a távolban feltűnt egy emberi alak, aki gyalog közeledett felénk. Furcsának találtam, hogy bárkinek sétálni támadjon kedve ezen a fagyos, ködös reggelen, de ahogy közelebb értünk, a szemem kikerekedett, és a nagyot dobbant a szívem.
A közeledő alak egyre inkább hasonlított valakire, akit felismertem benne, valakire, aki nem lehetett ott azon a homályos, ködös úton. Mikor már-már mellé értünk, láttam, hogy bő szárú, drapp nadrágot és puha fehér inget visel, lábán nem volt cipő. Harmincas éveinek közepén járhatott, gondozott körszakállt viselt. Kedves, nyugodt embernek látszott.
Pont olyan volt, mint Jézus.
A szívem vadul vert, a gondolataim száguldottak. Értelmemmel tudtam, hogy Jézus nem állhat egy fagyos reggelen Észak-Karolina egyik tengerparti kisvárosának utcáján, de a szívem azt mondta, Ő ott van. Nem tudtam levenni a tekintetemet arról az emberről, és tetőtől talpig libabőrös lettem. Miközben lassan elmentünk mellette, a férfi a szemembe nézett, kedves meleg mosoly ült az arcán.
Úgy éreztem pár pillanatig, hogy Jézus szemébe nézek, és elömlött rajtam a nyugalom. Mintha az Ő szent békessége hatolt volna a szívembe, és biztosított volna arról, hogy függetlenül a dolgok kimenetelétől, minden rendben lesz. A kórházban végig magam előtt láttam azt az embert a ködben, és úgy éreztem, mintha valóban Jézussal találkoztam volna.
Persze nem azt mondom, hogy tényleg Jézust láttam, de hiszem, hogy Isten rendezte azt a találkozást, Ő alakította úgy a lelkem, hogy ismerjem fel Jézust, emlékeztessen arra a bizonyosságra, hogy Jézus köztünk jár. Isten tudta, hogy szükségem volt a jelre, hogy Ő figyeli édesapámat, megértette félelmeimet, és gondja volt rám. Azt is tudta, hogy aznap reggel valóban „látnom” kellett Őt.
Életünk során mindnyájan találkozunk az ismeretlentől való félelemmel, személyes dolgaink gyakran tűnnek reménytelennek vagy ijesztőnek, ilyenkor könnyen eluralkodnak rajtunk az érzelmeink, és elfelejtjük keresni Istent. Bizonyos szituációkban azon kapjuk magunkat, hogy abban is kételkedünk, vajon Isten egyáltalán figyel-e a problémáinkra, törődik-e velünk. A fenti ige Péter apostol első leveléből drága emlékeztető: Isten lát minket, Isten törődik a gondjainkkal, velünk van.
Néha mintha ködben járnánk, olyan sűrű és nehéz ködben, amitől talán Istent sem érezzük, Istent sem látjuk. De még ha nem „látjuk” is Őt, megígérte, hogy velünk marad, ha neki adjuk a szívünket, ha keressük az arcát. És ha Vele járunk, ha őszintén hisszük, hogy Ő velünk jár, elérkezünk oda, ahol megajándékoz gondoskodásával, áldásaival, békességével.
Ha előkészítjük lelkünket az Ő megtapasztalására, megnyitja a szemünket, hogy megláthassuk Őt.
Istenem, teljes szívemmel keresem Arcodat. Segíts, hogy megláthassalak. Jézus nevében, Ámen.
Encouragement for today, 2010.02.22.
www.proverbs31.org
A házastársad a legjobb barátod?
Melanie Chitwood
„Jobb tehát, ha ketten vannak együtt, mint ha egy van egyedül, mert társaságukból hasznuk van. Ha egyikük elesik, a másik felsegíti. De jaj a magányosnak, mert ha elesik, nincs, aki felemelje!” Préd. 4:9-10
Bár most már elmondhatom, hogy a férjem, Scott, a legjobb barátom, ez nem volt mindig így. Amikor összeházasodtunk, olyan szoros volt a kapcsolatom ikertestvéremmel, hogy mikor hárman voltunk, Scott kirekesztettnek érezte magát. Fokozatosan aztán megtanultuk, hogyan fejleszthetjük barátságunkat.
A fordulópont akkor következett be, amikor elköltöztünk Atalantából, ahol férjhezmenetelem előtt és fiatal feleségként éltem, és elköltöztünk Floridába, Scott repülési karrierje miatt. Egy új nagyvárosban élve, ahol alig néhány embert ismertünk, rájöttünk, hogy egymás barátságára vagyunk utalva.
Mostmár, ha baráti kapcsolatra vágyom, elsőként Scottra gondolok. Nem úgy barát, ahogy egy barátnő, hanem úgy, ahogy csak egy férj lehet. Azt a támogatást, amit ez a fajta barátság jelent, a Prédikátor könyve írja le találóan: „Jobb, ha ketten vannak együtt”.
Milyen módszerekkel fejleszthetjük barátságunkat házastársunkkal? Először is, megjegyezzük, mi történik ott, ahol a legtöbb időt töltjük: a munkahelyen. Említett a férjem valami izgalmas projektet? Mesélt a feleségem arról, mennyire örül az új feladatnak, amivel megbízták? Kövessük figyelemmel az eseményeket, kérdezzünk rá a részletekre. És ne felejtsünk el imádkozni egymás munkájáért. Ez a párod számára gondoskodásodat, támogatásodat tükrözi. Ha a feleséged egész nap a háztartással foglalkozik, ismerd el soha véget nem érő munkáját, fejezd ki, hogy értékeled, amit csinál.
Másodszor, nagyon fontos a barátság életében, hogy legyen közös érdeklődési területetek. Mi az, amit mindketten szerettek csinálni? Idézzétek fel, mit csináltatok közösen amíg együtt jártatok házasság előtt. Barátaink, Tracey és Ron például, túrázni szeretnek. Tracey szenvedélye a túrázás, de Ron is megkedvelte a hegymászást. A szüleim nagyon szeretnek főzni, számos ínycsiklandó fogást gondoltak ki közösen. Ha még nincs közös hobbitok vagy időtöltésetek, próbáljatok ki néhányat. A házon kívüli és házon belüli tennivalók, feladatok könnyen kiszorítják életünkből a pihenést, a nevetést, el kell határozni, hogy ellenálltok, és néha a közös kikapcsolódást választjátok.
Végül kérdezzük meg önmagunktól, mennyire fontos nekünk a társunk barátsága. Fordítunk-e energiát arra, hogy fejlesszük barátságunkat, vagy túlságosan elfoglaltak vagyunk? Barátságunk táplálása ne az utolsó legyen a sorban, tudjunk néha nemet mondani más feladatokra, és ápoljuk a barátság ajándékát a házasságban.
A barátság magvai, melyeket ma vetünk el, házasságunk későbbi éveiben fognak virágba borulni. Mindnyájan láttunk már idős párokat étteremben, akik végigeszik az összes fogást anélkül, hogy csak egy szót is váltanának egymással. Én nem szeretném, ha mi ilyen szótlan idős pár lennénk majd, és biztos vagyok benne, hogy te sem szeretnéd. Úgy szeretnék megöregedni, hogy közben végig dédelgessem a barátságot a férjemmel, barátságot, melyet hosszú évek sok közös élménye, egymás előtérbe helyezése alakított ki és mélyített el.
Uram, kérlek, mutasd meg, hogyan tudnám ápolni barátságunkat házastársammal, hogy az elkövetkező közös évek alatt is mindig örülni tudjunk egymásnak. Uram, ma elhatározom, hogy a vele való barátságot az elsők közé helyezem a számomra fontos dolgok között. Mutass rá kérlek, amikor valamiről le kell mondanom a barátságunk kedvéért. Köszönöm neked az életre szóló barátságot, amelyet házasságunkban adtál nekünk. Jézus nevében, Ámen.
Encouragement for today, 2010. 02. 23.
www.proverbs31.org
Isten szöges cipője
Rachel Olsen
„Mert amint megoltalmaz a bölcsesség, ugyanúgy megoltalmaz a pénz is; a bölcsesség mégis hasznosabb, mert életet ad a birtokosának.” Préd. 7:12
A vancouveri olimpia odaszegzett a tévé elé. Szinte az összes téli sportot megnézem: a jégtáncot, műlesiklást, hódeszkázást, még a jégkorongot is. Élvezem a versenyt, a csapatmunkát, a díjkiosztó ünnepségeket, és főleg a sportolók történeteit, amikben elmesélik, hogyan győznek le különböző akadályokat, hogy jól teljesíthessenek.
Igazából ez az egész az én drága kicsi férjemet, Ricket juttatja eszembe.
Rick csonka családban nőtt fel, az édesanyja nevelte, szegények voltak. A középiskolában szerette volna kipróbálni magát az atlétikában – hosszú távfutó vagy gerelyvető szeretett volna lenni. De nem volt megfelelő cipője ezekhez a sportokhoz, és nem is volt lehetősége beszerezni az eszközöket. Istennek hála, egy barát és egy jóravaló edző segített.
Rick egyik közeli barátja meghívta őt magukhoz, és így szólt hozzá: „Próbáld fel ezt a futócipőt. Nekem nem jó, sosem használnám.” Rick nem tudta, igazat mond-e a barátja, de a cipő pont jó volt a lábára. Ez a cipő tette később lehetővé, hogy 800 méteren részt vehetett a nemzeti bajnokságon.
A futócipők segítették Ricket, hogy gyorsabban tudjon futni, de lába mindegyre kibicsaklott bennük, amikor megpróbálta elhajítani a gerelyt. Egyik edzés végén az edző félrehívta Ricket, és egy nagy dobozra mutatott: „Van itt néhány pár szöges cipő, amit végzős diákok hagytak a ruhásszekrényükben tavaly év végén. Keress közülük egy párt, ami jó rád.” Rick talált a lábára illő cipőt, és a szögek megtették a hatást. Már a recsegő hangjuk a pályán kellő önbizalommal és céltudatossággal töltötték el Ricket. Rick megtanulta, hogy sokkal könnyebb küzdeni a gólért, ha biztonságos cipőben van.
Sok atléta álmodik arról, hogy fennáll a pódiumon a díjkiosztáson, és aranyérem lóg a nyakában. Ehhez tehetségre, kemény munkára és pénzre van szükségük. De van egy dísz, ami értékesebb az aranyéremnél. A Példabeszédek 3: 21-23 így írja le:
„Fiam! Ne távozzanak ezek szemed elől, ragaszkodj az okossághoz és a megfontoláshoz! Akkor ez lelked élete lesz, és ékessége nyakadnak. Bizton jársz akkor utadon, és meg nem ütöd lábadat.”
A megfontolás és a biztos ítélet aranyérmeink lesznek, ha bölcsességben járunk. A pénz helyzetbe hoz, de azon túl már nem tud vinni. Csak bizonyos szintű biztonságot ad. A bölcsesség a megfelelő lábbeli, amivel végigfuthatjuk a versenyt, amire Isten meghívott. A bölcsesség segítségével tehetjük meg a túrát evilágból az öröklétbe.
Ha az Ő bölcsességében járunk – Isten szöges cipőjében –, biztos lépést ígér nekünk. Nem sima utat ígér, vagy könnyen lefutható távot, hanem azt, hogy a tereptől függetlenül, biztosak lesznek lépéseink. A bölcsesség – Istennek és az ő útjainak tiszteletben tartása – tökéletes biztonságot ad. Örökkévaló biztonságot. A pénz erre képtelen.
Rick sikeresen folytatta a versenyzést a középiskolában, majd az egyetemi évek alatt a nemzeti csapatban. És haladt az isteni bölcsesség elnyerésében is. Hálás vagyok a barátainak és az edzőinek, mert biztosították Ricknek, hogy a legtöbbet hozza ki magából.
Isten biztosítja mindnyájunknak – a Biblián, követőin, a Szentlelken keresztül -, hogy a legtöbbet hozzuk ki magunkból. Felszerel mindennel, hogy a nyomában járhassunk. Isten országában nincs szükség pénzre ahhoz, hogy biztosan álljon a bokánk. Akár vászoncipőben, akár bakancsban, strandpapucsban vagy mezítláb – biztosan járhatunk, ha bölcsen járunk.
Drága jó Uram, adj nekem bölcsességet és biztos lépteket a nyomodban járáshoz. Láss el minden eszközzel, amire szükségem van. Bárhogy alakul is az utam, hiszem, hogy a te útmutatásod megóv az eleséstől. Te vezetsz, én követlek. Jézus nevében, Ámen.
Encouragement for today, 2010.02.24.
www.proverbs31.org
Fejedelmekben reménykedni
Marybeth Whalen
„Jobb az Úrhoz menekülni, mint fejedelmekben reménykedni.” Zsolt. 118:9
Napok óta vártam ezt a percet. Végre ott ültem az asztalnál, szemben a barátnőmmel, és kiöntöttem neki a szívemet. A nagy döntésről beszéltem neki, amit meg kellett hoznom. A szemében láttam a bölcsességet, amire szükségem volt. Feszülten vártam a válaszát.
Ám ahelyett, hogy választ adott volna a problémámra, tartott egy mini prédikációt. Olyat, amire szükségem volt. Rámutatott, hogy én a választ keresem, és nem minden felelet Forrását. Úgy gondoltam, ha jó döntést hozok, megoldom minden problémámat. „Ne a helyes döntésre összpontosíts, hanem Istenre,” mondta. „Mindegy, mit döntesz, Neki gondja lesz rád, és véghezviszi érted azt, ami szükséges.” (Zsolt 138:8 alapján).
Komolyan bólintottam. Igaza volt. A végeredmény csapdába ejtett. Fejedelmekbe vetettem bizalmamat – emberektől, körülményektől vártam a választ -, ahelyett hogy figyeltem volna arra az igazságra, hogy mindegy, hogyan döntök, Isten gondomat viseli. Olyannyira fontosnak hittem a döntést, hogy Isten helyett rá fókuszáltam.
Imádkoztam a jó döntésért. Sok oldalt végigolvastam a Bibliában, hogy megtaláljam a válaszát. De végül úgy gondolkoztam, hogy ha a megoldást nem adta meg egyértelműen, nekem kell meghoznom a döntést aszerint, ahogy jónak látom, és ez nagyon nyomasztott. Elfeledkeztem arról, hogy miután döntök, Ő a háttérben aszerint rendezi majd a dolgokat, ahogy a legjobb, ahogy mindig is tette.
Ha kisebb-nagyobb döntés előtt állsz az életedben, mindenekelőtt Őt keresd. Vigyázz, nehogy a végeredmény, vagy mások véleménye fontosabbá váljék, mint Az, aki „megnyitja kezét, és betölt minden élőt áldásával”. (Zsolt 145:16)
Akár jól döntesz, akár rosszul, Ő ott lesz melletted, szeret és segít neked. Imádkozz a jó döntésért. Olvasd Isten Igéjét. Keresd az istenes tanácsokat. Aztán hozd meg a szerinted legjobb döntést. Néha a legnagyobb döntés az, ha egyszerűen csak döntünk. Istenbe vesd bizalmadat, és légy nyugodt, mert Ő vár rád döntésed túlsó oldalán.
Uram, köszönöm, hogy kegyelmedből tudhatom, hogy Te mindig ott vagy nekem. Köszönöm a Római levél 8:28 ígéretét, hogy mindent a javunkra fordítasz. Imádkozom, hogy életem dicsőségedre váljék, és hiszem, hogy Te is minden körülmények között segítesz ebben. Segíts, hogy bizalmamat beléd vessem, és ne a fejedelmekbe. Jézus nevében, Ámen.
Encouragement for today, 2010.02.25.
www.proverbs31.org
Hűség és dohányzóasztal
Lynn Cowell
„amelyben az arany tömjénező és a szövetség szekrénye volt, minden oldalán arannyal borítva, ebben pedig a mannát tartalmazó aranyveder, Áron kivirágzott vesszője és a szövetség táblái.” Zsid. 9:4
Mások csak egy dohányzóasztalt látnak benne, egy jobb napokat látott, talán már divatjamúlt bútordarabot. De neki egyfajta oltár. A dohányzóasztal a hely, ahol találkozott Jézussal azon a napon, amikor új életet kapott Benne.
Anyám vásárolt azóta új asztalokat: olyanokat, amik illenek a szoba dekorációjához, olyanokat, amiket csinos tálalóasztallá lehet alakítani, üveglapút, amire dísztárgyakat rakhat. De a régi asztal maradt.
A régi asztal emlékeztet. Eszébe juttatja Isten cselekedeteit, Isten hűségét, azt, amit végbevisz az életünkben, emlékeztet életekre, amelyeket megváltoztatott.
Izrael népének is voltak emlékeztető tárgyai. A Zsidókhoz írt levél 9:4 leírja, hogy a templomban, a Szentek Szentjében volt egy arany tömjénoltár és egy faláda, amit a Szövetség Ládájának neveztek. A ládában egy arany edényben manna volt, valamint Áron kizöldült vesszője és a Szövetség kőtáblái. Valamennyien emlékeztetők. Emlékeztettek Isten cselekedeteire, emlékeztettek hűségére, emlékeztettek arra, mit képes véghezvinni.
Szeretem a változatosságot. Szeretem az új dolgokat. A férjemmel nemrég bejártuk a Home Depó-t, s ahogy elhaladtunk kedvenc polcom előtt, megjegyeztem: „Szeretem a festékeket.” „Szereted a festékeket?”- kérdezett vissza a férjem. „Igen! Szeretem azt a változást, amit egy új festés jelent; új színt hoz az életünkbe.” Nem érdekelnek a luxusholmik, a formatervezett pénztárcák, gyémántékszerek; azok a dolgok, amikről tudom, hogy meg kell őriznem, használnom kell őket. Azokat a holmikat szeretem, amiket lecserélhetek.
Ez az ige a régi dolgok értékére figyelmeztet. Múltunk tárgyaira, amelyek emlékeztetnek Isten hűségére. Az én tárgyaim: nagyszüleim nászajándékba kapott edényei – egy életen át tartó feltétel nélküli szeretet szövetségére emlékeztetnek. Az asztalom körül álló kopott székek, melyek „új” otthonunkat jelentik, ahova most tizennyolc éves fiam párhónapos korában költöztünk. A kézzel készült steppelt takaró a szobámban, amibe édesanyámat göngyölték hajdanán kisgyermekként a minnesotai fagyos reggeleken, mikor utazni kellett. Jegyzetfüzetek, amelyek Greggel és a gyermekeinkkel való életünk eseményeit rögzítik. Ezek mind azt bizonyítják, hogy bár az élet nehéz, Isten jó.
Még nem beszéltem vele erről, de remélem, hogy édesanyám dohányzóasztala egyszer az én otthonomban fog emlékeztetni. Annál az asztalkánál térdeltem fiatal lányként anyukámmal, amikor elkezdődött új életem Jézusban. Semmi nem jelenthet nagyobb örömöt az életemben, mint ha egy nap majd ott fogok térdelni egy másik fiatal lánnyal, és vele folytatódik az, amire emlékeztet az asztal.
Édes Istenem, naponta szükségem van arra, hogy valami emlékeztessen hűségedre. Ezek az emlékeztetők reményt adnak; reményt, hogy mint minden időkben, ezután is hűséges leszel, ma is, holnap is. Jézus nevében, Ámen.
Encouragement for today, 2010.02.26.
www.proverbs31.org
Túl sok a szem
Christa Parrish
„Márpedig Isten helyezte el a tagokat a testben, egyenként mindegyiket, amint akarta. Ha valmennyi egy tag volna, hol volna a test? Márpedig sok ugyan a tag, de a test egy.”
1 Kor 12:18-20
Húsz éves voltam, amikor a barátom így szólt hozzám: „Christa, te nem vagy eléggé nőies”, és szakított velem. Minden önérzetem porba hullt, nemcsak azért, mert szerettem, hanem mert már három éve, mióta keresztény lettem, állandóan a „nem vagy eléggé” üzenet pattogott felém.
Azok, akikkel egy templomba jártam, mélyen elköteleződtek Isten követése mellett, és pontos elképzeléseik voltak arról, hogy néz ki egy „jó keresztény lány”. Én nem voltam megfelelő. Úgyhogy nekiláttam kidobni egyéniségemből mindent, ami a „régi” énemet jelentette. Igaz könyveket olvastam, igaz embereket hallgattam, gondosan követtem az előírásokat és tiltásokat. Végül befogadtak a gyülekezetbe, de mindenestül elveszítettem önmagamat, az egyéniség legapróbb morzsáját is.
Egy szem voltam a sok közül (1 Kor 12:17).
Az elvárt öltözékek, tevékenységek, barátok ellenére égetett a szégyen, mert még mindig maradtak bennem olyan részletek, amiket sehogy sem tudtam belegyömöszölni az elém tett „jó keresztény” sajtolóformába. Imádkoztam, hogy olyan legyek mint ez vagy az az asszony, mígnem egy nap rájöttem, hogy az egyetlen ember akinek hasonlóságáért imádkoznom kell: Jézus. Amint ráirányítottam a tekintetemet, látni kezdtem, melyek azok a különbségek bennem, amiket Ő értékesnek talál. Minél inkább akartam Hozzá hasonlítani, annál inkább azzá lettem, amivé Ő teremtett.
A férjem mindegyre azt mondja – általában valami hóbortos ötletemre reagálva -, „én azt szeretem, ha önmagad vagy”, és én ezekben a szavakban az Úr hangját hallom. Istent a népe dicsőíti meg, és ha igyekszünk megszabadulni attól a személyiségünktől, aminek Ő megalkotott, ezzel Őt becsméreljük. Minden egyéni tehetségünk, adottságunk és hóbortunk Őérte van, Őt kell, hogy szolgálja, és számtalanszor megtapasztaltam, hogy Isten olyan helyzetek elé állít, amelyeket épp azokkal a tulajdonságokkal oldhatunk meg, amikkel Ő megajándékozott minket.
Legújabb könyvem (Watch over Me) főszereplői a gyülekezet peremére szorulnak, nem képesek beilleszkedni. Abbi egyéni meggyőződései miatt, Benjamin a szomorúság miatt, amit magában hordoz, Matthew testi fogyatékossága miatt. De mindhárman elérkeznek oda, hogy ők Krisztus testének szükséges tagjai. Ők/mi – szemek, fülek, lábak és orrok /vagyunk. Mindegyikünk betölt egy szerepet Krisztus egyházában, a körülöttünk élők életében. Isten helyezett arra a helyre, ahol vagyunk, hogy különbségeinkkel szolgáljuk és szeressük egymást.
Édes Istenem, Te mindnyájunkat a saját képmásodra alkottál, mindnyájunkat egyedivé. Segíts, hogy szeressük azt az énünket, amit Tőled kaptunk, fedezzük fel erősségeinket, amik Tőled származnak, és örvendjünk nekik. Egyéni gyengeségeinket használd arra, hogy Feléd forduljunk minden nap, hogy kapaszkodjunk ígéreteidbe. Adj alkalmakat, amikor képességeinket a Te dicsőségedre és a körülöttünk élő emberek javára használhatjuk, azokéra, akik már tested tagjai, és azokéra, akik még nem ismernek Téged. Add, hogy egyéni mivoltunk érted égő fény legyen a sötétségben. Jézus nevében, Ámen.
Encouragement for today, 2010.03.01.
www.proverbs31.org
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése