2018. február 22., csütörtök

Lélekerősítő - Jézus szeretné, ha tudnánk


Lysa TerKeurst

„Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat találjunk és kegyelmet kapjunk, amikor segítségre szorulunk.” Zsid 4,15-16

Így imádkozom érted: Bárcsak megláthatnád egy pillanatra az Úr Jézus gyengéd irgalmát. Mert egyetlen csepp Urunk irgalmából többet ér, mint egy egész óceán a világ vigaszából.

Amikor lehetetlennek látszik a megoldás.
Anyagi helyzetünk egyensúlyba kerülése elérhetetlen.
Reménytelenség szorítja össze a szívedet.
Aggódsz, mert gyermeked rossz útra tévedt.
Diétád gondolatától is rosszul vagy már.
Barátod nem tartotta be, amit ígért.
Nincs igaz barátod.
Az állandó felfordulástól nem találod otthonodban a békét, amire annyira vágsz.
Türelmetlen vagy, ideges, mérges és csalódott, mert most sem sikerült.
Bárcsak megéreznénk, milyen mélyen megért, mennyire törődik velünk Jézus. Bárcsak meglátnánk szeretete csodáját. Az eget, amit nekünk fest, a virágokat, amiket nekünk bont ki, a világot, amit berendez számunkra. A szerelmes leveleket, amiket nekünk írt a Bibliában.
Ez mind az Ő kegyelme.
A világ menekülést ajánl a gondok elől. Filmek, magazinok, bevásárlás, csokoládé, nyaralás, barátok dicsérő szava. Nem mintha mindez önmagában rossz lenne. Nem az. Csak tünékeny. Pillanatnyi jó érzést okoz, ami aztán elmúlik. Egyre többet igénylünk. Amikor fájó szívünket ezekkel az illékony dolgokkal igyekszünk megtölteni, az olyan, mintha kanalanként mernénk a vizet egy kiszáradt óceánba. Sosem lesz elég. Ezért ökölbe szorított kézzel törekszünk tovább, hogy vigasztalást találjunk.
Bárcsak megtanulnánk ökölbe szorított kezünket ellazítani, és nyitott tenyérrel fogadni az Úr gyengéd irgalmának cseppjeit. Bárcsak tudnánk, mekkora megkönnyebbülés feladni, hogy magunk hozzuk rendbe a dolgokat. Bárcsak meg tudnánk állni és ezt suttogni: - Segíts, drága Jézus. Egy leheletnyi az Ő nevének teljességéből magában foglalja mindazt az erőt, irgalmat, bölcsességet és kegyelmet, amire szükségünk van bármilyen helyzet kezeléséhez.
Bárcsak tudnánk mindezt.
Ha ma is menekülni szeretnél a világ valamilyen vigasztalásába, mielőtt megtennéd, szánj rá időt, hogy kérd Jézus segítségét, útmutatását. A Zsid 4,15-16 biztosít róla, hogy Ő mindig elérhető, ismeri küzdelmeinket, kész segítséget és reményt nyújtani. „Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat találjunk és kegyelmet kapjunk, amikor segítségre szorulunk.”
Különösen azt kérd Tőle, hogy segítsen észrevenned irgalmának gyengéd megnyilvánulásait. És akkor meg fogod tapasztalni, hogy az Úr irgalmának egyetlen cseppje valóban többet ér, mint egy óceánnyi mennyiség a világ tünékeny vigasztalásaiból.

Drága Jézus! Nem szeretnék még egy napot arra vesztegetni, hogy olyasmi után fussak, ami sohasem elégít ki. Ehelyett azért imádkozom, hogy meglássam irántam való szereteted mélységét és magasságát. Segíts elkapnom gyengéd irgalmad cseppjeit, taníts meg befogadni szereteted teljességét. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: What Jesus Longs for Us to Know Today
Encouragement for today, 2018.02.22.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/02/22/what-jesus-longs-for-us-to-know-today

2018. február 20., kedd

Lélekerősítő - Hol marad az elismerés?


Lynn Cowell

„A fejedelmek Izráel élére álltak, és önként harcra kelt a nép: áldjátok hát az Urat! Halljátok, királyok, figyeljetek, fejedelmek! Én most az Úrnak éneket mondok, zsoltárt zengek az Úrnak, Izráel Istenének.” Bír 5,2-3

Befejezted a nagy projektet. Elkészült az ebéd. Munkád, erőfeszítéseid végeztével csend vesz körül. Elmarad a taps. Nem hangzik „köszönöm”. Még annyi sem, hogy „ügyes vagy!”.
Hogy esik?
Szívesen felelném, hogy „minden rendben, jól vagyok”. Sőt, nagyon jól, mert mindent csak az Úrért teszek. Szeretném hinni, hogy nincs szükségem más elismerésére.
Csak hát sajnos, ettől még messze vagyok. Hiába szeretném csendben végezni a munkámat, nehezen viselem, ha elmarad a köszönet és a dicséret.
Hálásan gondolok Debórára, aki elém éli, milyen az, mikor valakinek nincs szüksége vállveregetésre. Javaslom, olvasd el ennek az erős asszonynak a történetét a Bírák könyve 4,1-16-ban. Isten hadvezéri küldetésre választotta ki Debórát. Ő volt az egyetlen nő, aki ezen a szerepkörön túl még bírája is volt az izraelitáknak. (Abban az időben történt, mikor még nem volt királya Izraelnek.) Tízezer embert vezetett Debóra Bárákkal együtt a kilencszáz vas harci kocsival rendelkező hatalmas sereg ellen, és győzedelmeskedtek.
A hatalmas győzelem után Debóra beszédet intéz a néphez, ennek részlete mai alapigénk: „A fejedelmek Izráel élére álltak, és önként harcra kelt a nép: áldjátok hát az Urat! 3Halljátok, királyok, figyeljetek, fejedelmek! Én most az Úrnak éneket mondok, zsoltárt zengek az Úrnak, Izráel Istenének” (Bír 5,2-3).
Ilyen bámulatos siker után nem hallom, hogy Debóra önmagát dicsérné. Itt sem, a korábbi meg a későbbi versekben sem. De nem csak erről van szó. Nemhogy Debóra nem dicsekszik sikerével, de évszázadokkal később, az Újtestamentum Zsidókhoz írt könyvében a dicsőséges múltról írva meg sem említik Debórát. „És mit mondjak még? Hiszen kifogynék az időből, ha szólnék Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről és a prófétákról. Ezek hit által országokat győztek le, igazságot szolgáltattak, ígéreteket nyertek el, oroszlánok száját tömték be.” Társát, Bárákot felsorolják, de Debóra, aki nélkül Bárák harcra se kelt volna, lemarad a listáról.
Vajon ha Debóra látta volna ezt a későbbi felsorolást, mit szólt volna hozzá?
Jobban megismerve életét, biztos vagyok benne, hogy nem úgy reagált volna, mint én, nem kérte volna számon, hol marad az elismerés. Ő csak engedelmeskedett Istennek, megtette, amit kért tőle. Taps és díjak nem szerepeltek a csomagban.
Debóra azt üzeni nekem, hogy a magabiztos nőnek nincs szüksége elismerésre. Debóra nem várt dicséretet senkitől, Istent leszámítva. Mindig Isten felé mutatott, nem akarta magára fordítani a tekinteteket.
A magabiztos nő nem igényli mások dicséretét, mert megkapja Istentől, amire szüksége van. Ha tudjuk, hogy Isten elégedett azzal, amit teszünk, az emberek elismerése veszít fontosságából.
Jó volna kijelenteni, hogy lám, én is ilyen vagyok. Hiszek magamban, nincs szükségem megerősítésre másoktól. De még nem tartok itt. És talán még te sem. De ha továbbra is az ilyen asszonyoktól tanuljuk a hitet, mint Debóra, egyre közelebb kerülünk a krisztusi magabiztossághoz.

Uram, úgy szeretném, ha egyetlen célom a Te dicsőséged lenne. Építsd fel bennem a Rád és a Te elismerésedre alapuló önbizalmat, mely többé nem vágyakozik mások dicséretére, és nincs is szüksége rá. Jézus nevében, Ámen.

Lynn Cowell: Where’s My „Atta-Girl”?
Encouragement for today, 2018.02.16.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/02/16/wheres-my-atta-girl

2018. február 10., szombat

Lélekerősítő - Hivatásunk a szabadság


Lysa TerKeurst

„ … aki megkezdte bennetek a jót, Krisztus Jézus napjára be is fejezi.” Fil 1,6

Szörnyű dolog a beskatulyázás. Kategóriákba sorol minket, ahonnan nagyon nehéz kiszabadulni. Talán te is szoktál címkéket aggatni magadra:
Szerencsétlen vagyok.
Nem tudok nemet mondani.
Nem tudok uralkodni magamon.
Örök vesztes vagyok.

És így tovább.
A szociális médiát nézve nem tudom nem észrevenni, hogy másként élem meg az élet terheit (és most a családunk elmúlt évi küzdelmeire gondolok), mint ahogy előre elképzeltem.
Romhalmaznak láttam az egészet, és tudtam, sosem tér vissza az életem a rendes kerékvágásba.
Aztán egy váratlan emlék felbukkanása megcsillantotta a reményt.
Ritkán járok múzeumba. De olvastam néhány nagyon érdekes dolgot Michelangelo Dávidjáról, és néhány éve elhatároztam, hogy megnézem eredetiben a firenzei Accademia galériában.
Olvasmányaim szerint a művész sosem távozott Dávid mellől. Két éven keresztül dolgozott a hattonnás márványtömbön, s ezalatt ott is aludt mellette. Témája állandóan hívogatta belülről, a még meg nem munkált felszín alól. Mikor végre előkerült a tömbből az 5 méter magas Dávid, a feljegyzések szerint így nyilatkozott a mester: „Láttam az angyalt a márványban, s addig faragtam, míg ki nem szabadítottam.” Amikor megkérdezték, hogyan tudta megalkotni a szobrot, Michelangelo így válaszolt: „Egyszerű az egész. Csak le kellett pattintani mindent, ami nem Dávid volt.”
Hosszú sor állt előttem, és két óra várakozás után végre közel kerültem ahhoz, hogy meglássam. Úgy kilenc méterre voltam Dávidtól, mikor hirtelen megálltam a szűk folyosón. Másoknak eszébe sem jutott megállni, így eléggé feltartottam a sort.
Nem mintha nem értettem volna, miért igyekszik mindenki előre, s halad el mellettem. Ugyan miért állna meg bárki is megnézni a félkész szobrokat a fal mentén? Miért fordítanák figyelmüket a csak részben megfaragott kőtömbökre, melyekből félig-meddig tűnt csak elő a tervezett szobor alak - mikor csak pár lépés, és ott áll előttük a tökéletes szobor? Ugyan ki állna meg?
Egy asszony, aki hirtelen felfedezi a kőben saját belső valóságát. Ő áll meg. Egy félkész szobor mellett álltam, melynek találó címe ez volt: Foglyok. Csak álltam, és néztem.
Félrehajtott fejjel szívtam magamba a látványt. Ez a szobor, amit alig méltattak figyelemre, én voltam: egy félig kész fogoly a magára aggatott címkék börtönében.
Aztán megfordultam, és ránéztem a folyosó végén magasodó Dávidra, a mester tökéletesen kifaragott szobrára. Ahogy közeledtem felé, suttogva így imádkoztam: „Ó, Istenem, faragj tovább engem. Örökre ki akarok szabadulni ítélkezésem fogságából. Az akarok lenni mindenestül, akinek elképzeltél engem.”
Csodálatos, amikor a Mester farag. Isten nem akarja, hogy skatulyába zárjuk magunkat. Szeretné, ha észrevennénk, hol van még szükségünk vésésre, faragásra. Ahelyett tehát, hogy azt mondanám magamról, hogy szerencsétlen vagyok, így is szólhatnék: Faragjon tovább Isten. Dolgozza meg énem kemény felületeit, hogy a sötétségből, mely magába zár, kijuthassak a fényre akként, ahogy Ő elképzelt engem.
Isten állandóan hív minket – elő a sötétségből, elő onnan, amiről azt hittük, már sosem lesz jobb, onnan, ahova beragadtunk. Hívásával együtt ígéretét is halljuk, hogy be fogja fejezni a jót, amit elkezdett bennünk (Fil 1,6).

Uram, Te vagy az Isteni Művész. Köszönöm, hogy kreativitásodat rám áldozod – előbb megteremtettél, és azóta is dolgozol rajtam, hogy azzá váljak, akinek megálmodtál. Megadom magam a vésődnek, Uram. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Called to Freedom
Encouragement for today, 2018.02.08.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/02/08/called-to-freedom

2018. február 7., szerda

Lélekerősítő - Ő harcolni fog érted


Jefferson Bethke

„Az Úr majd harcol értetek, ti csak maradjatok nyugton.” Kiv 14,14

Tizenkilenc éves voltam. Pár hónapja döntöttem el, hogy Jézust fogom követni, s most éreztem, hogy gyűl bennem a méreg. Istenre haragudtam.
Átadtam Neked az életemet – miért esik szét mégis?
Azt hittem, Veled könnyebb lesz.
Miért van az, hogy még mindig erős késztetést érzek arra, amit nem akarok csinálni?

Nyilvánosan sosem ismertem volna el, de egyre jobban nehezteltem Istenre, csalódást éreztem.
Szomorú, de nem Isten valamilyen tette vagy mondása volt ennek az oka. Inkább sok-sok vallásos elképzelés, amit felszedtem az évek során.
Felnövekedvén hol ide, hol oda jártam templomba, és mindig azt hittem, hogy akik kiállnak bizonyságot tenni, azoknak az élete tökéletesen sínen van. Azóta legalábbis, mióta követik Jézust. „Negyven évig alkoholista voltam – mondta egyikük. – Miután átadtam életemet Jézusnak, soha többé nem kívántam az italt.”
Összehúztam magam a széken, mert én ezt nem mondhattam el. Bizonyos értelemben még nehezebb is lett az életem, mióta követni kezdtem Jézust. Mert állandó konfliktusban éltem. Még álmodtam is arról, hogy harcolok egy csatában. Valami nincs rendben velem?
Ebben az állapotban olvastam újra a Kivonulás könyvét. Milliószor hallottam már a történetet, és ez hajlamossá teszi az embert, hogy elsikkadjon egy-egy részlet lényege fölött. Akkor viszont egy vers különösen szemembe tűnt.
Miután az izraelitákat végre útjukra engedte a fáraó, ők elindultak, és elérkeztek a Vörös-tengerhez. Ekkor kezdtek rájönni, milyen lehetetlen dologra vállalkoztak. A helyzetet tovább rontotta, hogy hátranézve látták, a fáraó a nyomukban van. Meggondolta magát, megbánta, hogy elengedte a népet.
Előttük tenger, mögöttük az ellenség. Csapdában voltak. Szidni, átkozni kezdték Mózest: „Nem voltak sírok Egyiptomban, hogy idehoztál bennünket a pusztába meghalni?” (Kiv 14,11).
Mózes válaszában találtam rá a kedvenc mondatomra: „Az Úr majd harcol értetek, ti csak maradjatok nyugton” (Kiv 14,14).
Próbálom átérezni az izraeliták helyzetét, de el sem tudom képzelni rémületüket. A rettegést. Teljesen be voltak kerítve, nem volt menekvés. Mózes szerint valamit tenniük kell. Van valami, amit meg kell tenniük. Engedelmeskedniük kell. Hogy mi az a parancs, aminek muszáj engedelmeskedni? Maradjanak nyugton, és figyeljék, mit tesz Isten. Őszintén higgyenek Abban, aki kihozta őket a szolgaságból.
Nem tudom, te milyen lehetetlen helyzetben vagy, de mi lenne, ha egyszerűen megállnál, és a Teremtődre bíznád? Nem azért vezetett el idáig, hogy aztán veszni hagyjon. Ő jár előtted, Ő jár mögötted. Harcolni fog érted.
Leginkább azt a részt szeretem a történetben, amikor Isten megnyitja a Vörös-tengert, és Izrael népe parancsot kap, hogy induljon el. Néha a nyugton maradás és a hit Istenben azt jelenti, hogy rakjuk egyik lábunkat a másik elé, mialatt két oldalról hatalmas víztömeg szegélyezi az utat. De Isten jó, Rá lehet számítani.

Uram, azért imádkozom, aki most ezt olvassa. Adj neki reményt és erőt, emlékeztesd őt ígéreteidre, ahogy népeddel is tetted a Vörös –tengernél. Csillapítsd le háborgó szívét, csendesítsd el lelkét hangoddal, igazságoddal. Jézus nevében, Ámen.

Jefferson Bethke: He will Fight For You
Encouragement for today, 2018.02.07.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2018/02/07/he-will-fight-for-you

2018. február 3., szombat

Lélekerősítő - Már kevésbé rettegek


Alli Worthington

„Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük.” Zsolt 139,16

Miután becsukódott az ajtó, nekidőltem, s hálás voltam, hogy sikerült visszatartanom a könnyeimet, amíg el nem indult. Hogy jött el ez az idő ilyen hamar?
Nemrég költöztettük be a kollégiumba legnagyobb gyermekünket, s be kell vallanom, ez az esemény állandó anyai rettegések forrása lett. Mintha csak tegnap lett volna, amikor ujjongtunk a csecsemőkori teljesítményeknek, vagy amikor még kettévágtam és kimagoztam neki a szőlőszemeket. Most meg elindul az önálló élet útján.
Még az egyébként magabiztos anyukák idegszálait is pattanásig feszítheti a félelem, hogy valami rossz történik vele, a tehetetlenség, hogy nem védheti meg a nehézségektől. Attól kezdve, hogy megtudjuk, gyermeket várunk, millió kép merül fel bennünk mindenféle elképzelt veszélyhelyzetről. (És valljuk be, ha nincs gyermekünk, akkor is tudunk bajokról képzelődni.)
Ha a terhességet és a csecsemőkort sikeresen megúsztuk, ott tornyosulnak előttünk a kisgyermekkorral járó veszélyek. Aztán következik az iskola, ahol rossz társaságba keveredhet, helytelen döntéseket hozhat, csalódások érhetik, balesetet szenvedhet, szerelmes lesz valakibe, aki nem érdemli meg, stb.
Nagyszerű volna, ha a Bibliában lenne egy külön könyv angyalkáink neveléséhez, csak fel kéne nyitni, mikor elbizonytalanodunk, s ránk tör a rettegés.
A képzeletbeli Nevelés 2,14-ben választ kapnánk arra, hogy valóban csak az organikus, otthon főzött-passzírozott bébiétel egészséges-e.
A Nevelés 4,3 megmondaná, hogy pontosan mennyi időt tölthet képernyő előtt egy hároméves.
Különös kedvencem volna a Nevelés 35,7, ami kijelenti, hogy ha pogányként viselkedik a gyermeked, az egyáltalán nem a te hibád. Ha viszont angyal, akkor tied a pont. Ámen!
De hát mind tudjuk, hogy ez nincs benne a Bibliában. Annak ellenére viszont, hogy Isten nem adott útmutatást lépésről-lépésre, szilárd alapot kaptunk tőle, és a Szentlélek hihetetlenül hatékony támogatását.
Hogyan használhatjuk ezt a szilárd alapot és a Szentlélek irányítását, amikor elárad lelkünkben a félelem?
Bemutatom azt a három lépést, ami nekem segített, hogy ne éljek állandóan a félelem fogságában.
Vizsgáld meg, hogy félelmed reális-e, vagy elképzelt
Amikor rám tör a rettegés, felteszem magamnak a kérdést: Mekkora esély van arra, hogy bekövetkezzék, amire gondolok? Valós, vagy csak a félelem rajzolja a képzeletem falára?
Ha valós a félelem, nekiállok bölcsen tervet szőni, amivel megelőzhetem, majd ha úgy vélem, mindent megtettem, ami rajtam áll, nyugodtan Istenre bízom a többit. Ha viszont valószerűtlen a félelmem, akkor kimondom, hogy képzelődöm, Istenhez fordulok, és imádságban átadom neki a félelmemet.
Ne tápláld a rettegést
Megtanultam az évek során, hogy ne keressek rá a Google-ban minden lehetséges betegségre, és ne hagyjam, hogy vészmadár barátok vegyenek körül. Azt is megtanultam, hogy nem segít, ha túl sokat beszélek a félelmeimről, ezzel gyakran tovább súlyosbítom a helyzetet.
Támaszkodj a bajtársakra
Van néhány ember, akiknek elmondhatom a félelmeimet, akik biztatni tudnak, ha szükséges, rámutatnak, ha rossz oldalról közelítek, és tekintetemet visszafordítják Jézusra.
Gyakran annyira szeretjük gyermekeinket, hogy elfelejtjük: nem mi alkottuk őket. Isten volt, aki ezt tette. Ahogy alapigénkben olvassuk: „Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében. … Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük” (Zsolt 139,13.16).
Isten az egész életüket előre elrendelte, miért rettegnünk hát attól, hogy vajon mi fog történni.
Mi egyet tehetünk: szeretjük és a jó felé tereljük gyermekeinket, és bízunk Abban, aki még nálunk is jobban szereti őket.
Isten gondoskodása sokkal többet ér, mint a miénk.

Uram, köszönöm, hogy Te irányítod a világot, s benne a gyermekeim életét is, és ez biztonságot ad. Jézus nevében, Ámen.

Alli Worthington: How I Learned to Stop Being so Afraid
Encouragement for today, 2018. 01. 30.
www.proverbs31.org