2014. április 27., vasárnap



Szépség, ahol nem is számítasz rá
Bonnie Gray


Nem akarok olyan lenni.
Olyan, aki fél.
Aki nem tud megbirkózni a nehézségekkel.
Aki nem tudja túltenni magát azon, ami padlóra küldi.
És mégis itt vagyok, és képtelen vagyok letagadni, hogy félek.
El vagyok keseredve, és nem látom a megoldást.
Igazából azt akarom mondani – attól félek rettenetesen -, hogy nem találom meg a helyemet a világban.
És félek, hogy elmész tőlem.
Elfordulsz, és megrázod a fejedet.
És itt hagysz.
Egyedül.

Üresség
Úgy két évvel ezelőtt azon kaptam magam, hogy a fenti szavakat suttogom lelkem sötét szobájában
Mikor a pánikrohamaim kezdődtek.
Talán nem vetted volna észre rajtam, mit érzek. Mert az igazat megvallva, sosem hagytam, hogy hosszan időzzek az ürességnek ebben az állapotában.
Egész életemben azon igyekeztem, hogy ne érezzem magányosnak magam. A világosság gyermeke vagyok. Miért akarnék a sötétség szemébe nézni? Azt gondoltam, hogy a hit arra szolgál, hogy biztonságos helyet adjon nekem és szeretteimnek ebben a világban.
Sosem képzeltem volna, hogy a Jézusban való hit pontosan azt jelenti, hogy belépek ebbe az igazságba és sebezhetőségbe, ebbe az ürességbe.
Isten kegyelméből Jézus tudta, hogy még nem jött el az ideje annak, hogy teljesen – és hosszan - belemerüljek ebbe az állapotba. Jézus egyre növekedő hittel ajándékozott meg, ami segített túlélni, feltöltött energiával, hogy nagy örömmel vigyek végbe csodálatos dolgokat Vele és Érte – és hogy szolgáljam és szeressem Őt.
Az emberek szolgálatának mély szenvedélyével ajándékozott meg, hogy mindenütt, ahol járok, barátságot, bátorítást adjak, és jóleső érzést az embereknek.
Aztán valahogy olyan ösvényre vezetett, amiről tudta, hogy a félelem és összezavarodás küszöbére fog eljuttatni.
Jézus tudta, hogy elég erős vagyok már, hogy szembenézzek énemnek azokkal a rejtett oldalaival, amiket életre akart szeretni: sebzett önmagammal.
És Jézus tudta, hogy többé nem fogom tudni fenntartani magam azzal az erővel és reménységgel, amivel addig.
Tudta, hogy többé már nem fogok biztonságos helyet létrehozni magamnak ebben a világban.
Ő ismeri, mert ő is átélte.
A magányt.
Az ürességet.

Lelki rosszullét
Vajon Jézusnak pánikrohama volt a Getsemane-kertben?
Szerintem lehetséges.
„Halálfélelem kerítette hatalmába, …. Verejtéke mint megannyi vércsepp hullott a földre.” Lk 22,44.
Jézus elvonult egy helyre, ahol egyedül lehetett, és ahol biztonságban érezte magát. Ott pedig, mondja Máté : „arcra borulva így imádkozott: „Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely” (Mt 26,39).
Márk evangéliuma bepillantást enged Jézus lelkébe, de ezt ritkán szoktuk idézni: „Remegni kezdett és gyötrődni.”
Szorongása teljesen úrrá lett rajta, és ezt be is vallja Péternek, Jakabnak és Jánosnak: „Halálos szomorúság fogta el lelkemet” (Mk 14,33.34). Jézus a lelki rosszullétnek olyan mélységéig jutott el, ahova addig még sosem ért el fájdalom.

Nincs más út
Bár Jézus teljesen ellenőrzése alatt tartotta saját bűnbakszerepét, mégis felkiáltott, hogy: „„Abba, Atyám! Te mindent megtehetsz. Vedd el tőlem ezt a kelyhet!” (Mk 14,36).
Ha lett volna más út, inkább azt választotta volna.
De nem volt más út.
Az Ő kiáltása az én kiáltásom is: Istenem, kérlek. Bármit, csak ezt ne. Nincs más lehetőség?
Jézus tudta, meg kell tapasztalnia a legnehezebb állapotot: a sebzettséget.
Hiába vállalta Jézus önszántából Isten mentőakciójának véghezvitelét az idők kezdetén, mégis eljutott az ürességhez (Fil 2,5-8).
Látom magam előtt, hogy Jézus lezuhan a földre, alig kap levegőt, válla rázkódik a zokogástól, szeme ég a könnyektől, mellkasa sajog az erőfeszítéstől – és megkérdezem: „Hogy tudtad elviselni, Jézus? Hogy tudom elviselni ezt a sötétséget én, aki nem Te vagyok?”

Válaszol
Jézus válaszol, azzal hogy engedi, hogy meghalljam a hangját – szomorúságtól elnehezedett hangját – ott a Getszemáni-kertben: „de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan Te”. (Mt 26,39; Mk 14,26; Lk 22,42).
Elfogadhatod, Bonnie –
tudom, milyen, mikor Isten terve oda vezet, hogy a világ meglátja, hogy megsebesültél. Összetörtél.
Bátorságot adok neked, hogy el tudd fogadni. Nem kell erősnek lenned. Majd én erős leszek érted.

Jézus rámutat elárulásának jelenetére, mikor Péter próbálta megakadályozni, hogy végigmenjen a gyengeség útján. „Tedd hüvelyedbe kardodat! Ne ürítsem ki a kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?” (Jn 18,11).
Ki tudod üríteni a kelyhet, Bonnie –
mert én is ittam belőle. Nem kell harcolnod vele. Ideje kiinnod.
Félhetsz velem. Majd én tartalak, és átszeretlek rajta.

Belenézek Jézus szemébe. Tekintete fájdalmas. Az én fájdalmamtól.
A Getszemáni-kertben Jézus ezt mondta: „de ne úgy legyen, ahogy én akarom…” Jézus akart valamit. És amit Ő akart, ellentétben volt Isten akaratával – a szenvedésnek abban a percében (Zsid 5,7-10).
Ez vigasztaló, mert amikor én kezembe vettem ezt a kelyhet, én sem akartam.
Jézus megérti ezt a feszültséget.
Megérti a dilemmámat, és azt, hogy szégyenkezem miatta.

Újra meg újra
Velem ellentétben Jézus nem vétkezett, mikor kísértésbe esett, hogy elkerülje az ürességet.
Jézus megadja magát, és azt mondja: „ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan Te”.
Én is olyan elszánt szeretnék lenni, mint Jézus, és el akarom fogadni a nehézségeket. Ám ezt csak egyszer akarom megtenni – márpedig újra meg újra el kell esnünk és fel kell kelnünk Jézussal.
Napkeltétől napnyugtáig Jézus velünk van.
Amikor nem találjuk a helyünket a világban, Jézus csendesen suttog hozzánk:
Gyere ide.
A karjaimba.
Itt maradhatsz állandóan. Velem.
Én vagyok a te helyed.
Örökre.

Úgy érzed, egy csészét tartasz a kezedben, amit nem akarsz kiinni?
Nem kell akarnod ahhoz, hogy kiidd.
Idd ki.
Jézussal.
Jézus rásimítja a kezét a tiedre.
Fogadjuk el a valóságot, azt, ami történt, ami most történik, és aminek meg kell történnie.
Ez egy újfajta engedelmesség, olyan, amit a mi drága Jézusunknak is tanulnia kellett.
Nincs miért szégyenkeznünk.

A helyünk
Mindegy, mi kapott sebet, vagy tört össze – a gyermekkorunk, egy kapcsolatunk, a karrierünk, a házasságunk, a gyermekünk, az egészségünk, a pénzügyi helyzetünk vagy a szolgálatunk – álmaink vagy lehetőségeink –, ez az üresség sosincs elérhetetlen távolságra Jézustól.
Van helyünk.
Jézus átkarol, és nála valóban biztonságban vagyunk. Biztonságban ahhoz, hogy traumákat éljünk át, és ahhoz, hogy valóságosak legyünk, akit szeretnek és elfogadnak.
Mosolyogva mutatom neked a könnyeimet. Rokonok vagyunk, te és én. Mindketten belépünk a sebezhetőségbe, hogy megérezhessük az Ő gyógyító érintését.
Jézus átragyog ezen is – új erővel, új reménnyel –, hogy új utakon indulhassunk el ebben a világban.
Te és én – mi - ott vagyunk.
Biztonságban Jézus szívében.
Neked és nekem – nekünk - van egy történetünk.
Igen, neked és nekem – nekünk készített egy helyet, egy állapotot: a legcsodálatosabbat az egész világon.
Ez a hely Jézus mibennünk.

Lelkünk biztos és szilárd horgonya ez,
amely a függöny mögé ér,
ahová elsőnek lépett be értünk Jézus,
a Melkizedek rendje szerint való főpap.

Zsid 6,19-20

http://www.crosswalk.com/blogs/bonnie-gray/
Tuesday, April 15, 2014

2014. április 25., péntek

Lélekerősítő levelek 149

Lát téged épp ott, ahol vagy
Glynnis Whitwer

„Pásztorok tanyáztak a vidéken, kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat. Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek.” Lk 2,8-9

Érdekes, hogy kik értesültek először Jézus születésének örömhíréről a Biblia szerint. Nem királyok voltak. Még csak nem is vallási vezetők. Nem egy dúsgazdag ember. Nem olyan valakik, akikre bármilyen figyelem vagy érdeklődés irányult volna. Nem. Pásztorok voltak. Koszos, büdös pásztorok.
Azt is érdemes megfigyelni, hogy a hír nem nappal érkezett. Nem trombitaszó jelezte a templom lépcsőjéről sok száz embernek, akik áldozatbemutatásra jöttek. Nem is a vásárban dobolták ki az ott nyüzsgő tömegnek. Éjjel történt, csendes elszigeteltségben.
A legelőkön nem szoktak fontos emberek járni. Főleg nem éjjel. Akkor éjjel is csak alvó juhok és bárányok, fáradtan nyugvó pásztorok voltak a legelőn. Csak ők. Távol a világ zajától. Kemény munkában elgyötört kemény emberek.
Minden lehetséges hely, idő és emberek közül Isten itt, ezen az éjszakai órán, ezeknek az embereknek adta hírül Fia születését.
Ahogy Lukácsnál olvassuk: „Pásztorok tanyáztak a vidéken, kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat. Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek.” Isten látta a pásztorokat ott, ahol voltak akkor éjjel. Látta a munkájukat, látta őket, magukat. Volt számukra egy reményüzenete, amire nagyon nagy szükségük volt.
Egy üzenet, amit nekem is sokszor kell hallanom. Tudnom kell, hogy Isten lát engem a sötétben. Amikor egyedül érzem magam. Amikor reményre szomjazom. Fiatal anyaként sok-sok éjjelen, karomon egy síró csecsemővel, amikor azon ábrándozom, vajon visszatér-e valaha is az élet a normális kerékvágásba. Vajon lesz-e még olyan, hogy végigalszom az éjszakát, és lesz-e még rajtam pecsétmentes ruha, fogok-e még valaha felnőtt módon beszélgetni?
Vagy mikor késő éjszakáig dolgozom, aggódom az anyagiak miatt, töprengek, mikor és honnan jöhet segítség. Lát Isten robotolás közben? Lát küzdelmeimben, vagy amikor nagyon elfáradok?
A pásztoroknál tett látogatás azt üzeni nekünk, hogy Isten lát, ahogy dolgozunk keményen, és lát a hosszú éjszakákon is. Ő nem alszik. Nem azokat választja, akik hatalmon vannak. Nem hagy magunkra. És van reményüzenete mindannyiunk számára.
Látlak, ahogy ringatod gyermekedet hajnali kettőkor, félve, hogy már nem tudsz visszaaludni.
Látlak, mikor késő éjjelig tanulsz, mialatt kortársaid buliznak valahol.
Látlak, ahogy idegesen járkálsz fel-alá, várva, hogy kamasz gyermeked hazaérjen.
Látlak, mialatt túlórázol, hogy ki tudjatok fizetni még egy számlát.
Látlak, ahogy ledőlsz a díványra, s attól félsz, hogy házasságod már nem menthető meg.
Látlak, hogy a barátnőd mellett ülsz, miközben elmondja, hogy élete legszörnyűbb hírét kapta aznap.
Neked is szól, a hír, amit az angyal a pásztoroknak vitt, a tied is.
Halljátok ti is, te aggódó anyuka, vizsgára készülő diák, gyötrődő feleség: „nagy örömet adok tudtul nektek, és az lesz majd az egész népnek”(Lk 2,10). „Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr” (Lk 2,11), neked, te kimerült anyuka, szorongó testvér, hűséges barát…
Nem tévedésből küldte Isten angyalait akkor éjjel a sötét mezőre, az alázatos pásztorokhoz. Azoknak küldte az örömhírt, akiknek nagyon nagy szükségük volt rá.
Ma is, a te sötétségedben, fáradtságodban, elszigeteltségedben, Isten lát téged, és ugyanazt az üzenetet küldi neked is. Megszületett a TE Megváltód.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy törődsz azokkal, akik egyedül vannak, akikről megfeledkeztek, akik elgyötörtek. Bevallom, én is szoktam így érezni magam. Köszönöm, hogy ismered szükségeimet, és elküldted Jézust, hogy mindezt kielégítse. Az Ő nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: He Sees You Right Where You Are
Encouragement for today, 2013.12.17.
www.proverbs31.org


Az ajándékozás készsége
Amy Carroll

„Tegyenek jót, gazdagodjanak jótettekben, szívesen és együttérzéssel adakozzanak. Így biztos alapot gyűjthetnek a jövőre, és elnyerik az igazi életet.” 1Tim 6,18-19

A karácsonyi készülődés ideje volt. Felállítottam az új műfenyőnket, s azon töprengtem, mi legyen a régivel. Még szép volt, használható, s úgy gondoltuk, ahelyett, hogy egy szervezetnek adnánk, személyesebbé tesszük az ajándékozást, és egy család felé mutatjuk ki általa szeretetünket.
Szerettük volna megfogadni az első Timóteus levél tanácsát: „Tegyenek jót, gazdagodjanak jótettekben, szívesen és együttérzéssel adakozzanak. Így biztos alapot gyűjthetnek a jövőre, és elnyerik az igazi életet.”
Legközelebb, mikor önkéntes szolgálatom helyére, az otthoni erőszakot szenvedők menhelyére mentem dolgozni, ötletet kértem a vezetőnktől. „Szeretném elajándékozni a karácsonyfánkat egy olyan anyukának, aki elvégezte a programot, és mostanában költözött új otthonába” – magyaráztam. Kaptam egy nevet és címet, és férjemmel, Barry-vel, kitűztük a látogatás időpontját.
A megbeszélt este, mikor találkozni készültünk Robinnal* és gyermekeivel, Tashával* és Nathannal*, várakozással teli lélekkel pakoltunk be a kocsiba. Nem messze az otthonuktól megálltunk, leszedtük a fát és az égősorokkal teli táskákat, s odavonszoltuk őket a bejárathoz. Mielőtt kopogtatni tudtunk volna, az ajtó kitárult, s két izgatott kisgyerek csillogó tekintete tapadt ránk. „Nem számítottam ekkora fára!”- kiáltotta Robin. Azt hittem, egy kis műfenyő lesz az asztalon.
Tasha és Nathan szó szerint táncot lejtett a szobában, mialatt a férjem felállította a fát, majd megmutatta nekik, hogyan kell felrakni az égőket. Míg ők a fát díszítették, Robin az álmairól mesélt: gyermekei és saját biztonságos jövőjének reményéről.
Hazafelé menet arról beszélgettünk a férjemmel, mekkora igazság van a mondásban, hogy jobb adni, mint kapni. Isten képe villan meg rajtunk ilyenkor. Olyan Atya teremtett minket, aki örömét leli benne, ha adhat gyermekeinek.
Akkor este nem csak annyi történt, hogy odaadtuk valakinek a régi karácsonyfánkat és az égőket. Barátságban, nevetésben, örömben töltöttünk velük néhány órát. Odaajándékoztuk az időnket is. Azt a szeretetet nyújtottuk, amit csak Jézustól kaphatunk ismeretlen emberek felé.
Karácsony az az időszak, amikor megszoktuk, hogy adjunk, hogy jót tegyünk, de én egész évben utánozni szeretném Isten ajándékozó jóságát. Először is figyelem, Ő hogyan ad. A természetéhez tartozik az adás képessége, és arra szólít, hogy mi is osszuk meg másokkal, amink van. Hogyan ad Isten?
Szeretettel (2Móz 34,6).
Ingyen (Jak 1,17).
Gazdagon (Zsolt 132,15).
Bölcsen (Róm 16,27).
Tennivalóid intézése közben figyelj, hátha meglátod, kinek ajándékozhatsz egy jó szót vagy egy csésze kávét. Mialatt készülsz a karácsonyra, gondolkozz, nincs-e valaki, akinek az otthonát valamivel ünnepibbé teheted. Mikor megállsz a napi rohanásban, gondolj valakire, akit megajándékozhatsz egy imával vagy biztatással. Fejlesszük ki magunkban az ajándékozás készségét, adjunk Atyánk módjára, és vigyünk örömöt mások életébe.

Jó Istenem! Te vagy a példa, hogyan kell jó ajándékozónak lennem. Add szeretetedet, hogy nagylelkű lehessek, áldás mások életében. Segíts, hogy figyeljek arra, akinek adok, meggondoltan ajándékozzak, hogy valóban áldás lehessen az ajándékom. Jézus drága nevében kérem, Ámen.

*A neveket természetesen megváltoztattam

Amy Carroll: The Giving Gift
Encouragement for today, 2013.12.16.
www.proverbs31.org


A legkeresettebb válasz
Lysa TerKeurst

„Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk.” ApCsel 4,12

Fiatal lány koromban volt egy elképzelésem arról, mit kell elérnem, hogy jó életem legyen.
Jó tanulmányok. Jó állás. Jó férj. Jó gyerekek. Jó ház. Jó virágoskert a ház előtt. És egy jó kisbusz a feljárón.
Így az élet is jó lenne.
Úgy alakult, hogy mindezt megszereztem. Hálás voltam érte. Odavagyok a családomért. A kisbusz nem az igazi, de mikor a volánnál ülök, hivatalosan is anyukának érzem magam. Tehát végül ez is megfelelő.
Valahol a lelkemben mégis ott volt egy üresség. Valami még kellett. Valami hiányzott.
Úgy gondoltam, bele kell fognom valamibe. Amihez értek, ami örömöt okoz. Bizonyos szinten valóban kielégítettek az új foglalatosságok, de ezek is kevésnek bizonyultak, mikor leértem lelkemben arra a helyre, ami üresen kongott.
Az üresség súlyos teher. Gyötrő fájdalommal jár az az érthetetlen állapot, mikor érzed a hiányt, és fogalmad sincs, hogyan, mivel tölthetnéd ki. Az állandó keresés hiábavaló, és néha megrázó a sikertelenség.
Újra meg újra próbálkozol, úgy érzed, a megoldás ott van a sarkon túl, befordulsz, és mégsincs ott. Szíveden repedés támad, ami egyre tágul, és kiereszti minden tartalékodat, száraz, kiaszott terepet hagyva maga után.
Már semminek sem tudsz örülni, minden idegesít. Azok is, akiket szeretsz. Talán főleg ők.
Arcodra kiül egy műmosoly, és teszed egyik lépést a másik után. Még néha megállsz a következő sarok előtt, és bekukkantasz, hátha ott van mégis. Pedig már tudhatnád, hogy nincs. Minden ilyen felismerés szorosabbra vonja a hurkot reménységed nyakán.
Szomorú, de nagyon sok nő él ebben az állapotban.
Ismerem, mert átéltem én is. Küszködtem vele én is.
És sejtem, hogy te, vagy valaki, akit szeretsz, ezen a karácsonyon is ezt éli meg. Nagyon durva, mikor körülötted minden az örömről visít, te pedig mindent érzel, csak örömöt nem.
Olyan undorítóvá válik az egész.
Nem állítom, hogy azonnal ujjongani fogsz, ha ezt a levelet elolvasod. De átnyújtok egy szófüzért, ami sok mindenre választ ad. Biztos, szilárd, igaz választ, tele az újra felfedezett remény lélegzetelállító csodájával.
Nincs szabadulás senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben megszabadulhatnának.” ApCsel 4,12 alapján.
Nincs az a jó terv, ami megoldást jelenthetne.
Még egy jó férj, jó gyerekek, egy jó barát is csapnivaló Isten.
Semmilyen diploma, állás, ház nem tud megszabadítani.
És semmi más sem.
Csak Jézus.
És nem csak arról beszélek, hogy vallásosnak tartjuk magunkat. A szabályok követése vagy Jézus követése két különböző dolog.
A vallás előírásainak betartása sosem fog kielégíteni. Csak ha mélyen meghajlunk, ha teljes önátadásban megnyitjuk szívünket, és azt mondjuk: „Te, Jézus. Csakis Te. Nincs más. Sem ember, sem siker, sem vagyontárgy nem tudja kitölteni lelkem mélyén azt a helyet, amely Téged formáz.”
Ez a karácsonyi imádságom. Bár nagyon régen megszabadultam már, szeretném újraélni a „senki más” bizonyosságát.
És igaznak megélni.
Mert az. Igaz.

Jézusom, Csak Te tudod megmenteni és megtölteni a lelkemet, s megadni neki azt, amire vágyik. Kérlek, figyelmeztess, hogy húzódjam közelebb Hozzád, s higgyek ígéretedben, hogy Te is közelebb húzódsz hozzám, ha ezt teszem. Ámen.

Lysa TerKeurst: The Most Searched for Answer
Encouragement for today, 2013.12.19.
www.proverbs31.org


Még Máriának is szüksége volt egy barátnőre
Sharon Jaynes

„Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” Lk 1,38

Kért már Isten olyasmire, amit nem értettél? Olyasmire, ami lehetetlennek látszott? El tudod képzelni, mit érezhetett Mária, Jézus édesanyja, mikor Gábriel közölte vele közelgő terhességét?
A mennyei döntés földi dilemmát okozott. Egy házasság előtti terhesség következménye az lehetett volna, hogy szülei kitagadják, a vőlegénye elhagyja, vádlói halálra kövezik. Máriának meg kellett tudnia, hogy hivatást kapott. Isten egy angyallal üzent neki, és hogy bizonyosságot nyerjen, elküldte Erzsébethez.
Mikor Isten meghívta Mózest, hogy vezesse ki a népet az egyiptomi fogságból, Mózes próbálta meggyőzni az Urat, hogy keressen mást erre a feladatra (Kiv 4,13). Mikor Isten meghívta Gedeont, hogy vezesse harcba az izraelitákat, Gedeon bizonytalankodott, és jelet kért az Úrtól (Bír 6,17). Mikor Isten meghívta Jeremiást, hogy ő legyen a következő nagy próféta, Jeremiás vitába szállt vele, mert túl fiatalnak tartotta magát a feladatra (Jer 1,6). Mikor Isten meghívta Jónást, hogy szólítsa fel bűnbánatra Ninive lakóit, ő felkapott a legközelebbi hajóra, és elhagyta a várost (Jón 1,3). Ám mikor Isten meghívta Máriát, hogy hordja ki méhében a Fiát, Mária kedves méltósággal elfogadta a megbízást.
„Az Úr szolgálója vagyok, felelte. Történjék velem úgy, ahogy mondod.”
A „szolgáló”-nak megfelelő görög szó az eredeti szövegben a doule. Átvitt értelemben azt jelenti, hogy „valaki, aki akaratát teljesen aláveti a másiknak, anélkül, hogy saját érdekeivel törődne”. Az Ószövetségben azokra a felszabadított rabszolgákra alkalmazzák a szót, akik szabad akaratukból az uruk szolgálatában maradtak halálukig. Az Újszövetségben átvitt értelemben a bűn szolgaságából megszabadított keresztényt jelenti, aki szabad akaratból marad Ura, Jézus szolgálatában élete végéig.
Nézzük, mi történt ezután:
„Mária még ezekben a napokban útnak indult, és a hegyekbe sietett, Júda városába. Zakariás házába tért be és üdvözölte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel. Nagy szóval felkiáltott: „Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám? Lásd, mihelyt meghallottam köszöntésed szavát, az örömtől megmozdult méhemben a gyermek” (Lk 1,39-44).
Isten indítására Erzsébet Mária mellé kerül a jelenetben, kézen fogja őt, és kíséri a különleges célhoz vezető úton.
Erzsébet több volt, mint Jézus előfutárának, Keresztelő Jánosnak élő inkubátora. Prófétaasszony volt, akit Isten kiválasztott a mentor szerepre Fia édesanyja mellé. Bámulatos, ahogy Erzsébet azonnal felfogja a helyzetet! Mikor Mária életének későbbi fontos szereplői még semmiről se tudnak, ő rögtön megérti, hogy Mária a Messiást hordja a szíve alatt.
Hogy lehet ez? Igazán egyszerű a válasz. Nem azért, mert Erzsébetnek különleges adottságai voltak. Azért történt, mert a Szentlélek megvilágosító ereje megmutatta neki az igazságot. És ez így történik veled és velem is. Akkor érthetünk meg valami spirituális igazságot, ha a Szentlélek megnyitja rá a szemünket.
Hát nem csodálatos, hogy Isten a nőket kapcsolatra teremtette? Isten tudta, hogy Máriának szüksége lesz egy barátnőre. Isten mindig velünk van, de olykor hasonlóan gondolkodó barátnőket állít mellénk, hogy együtt menjünk az úton.

Uram, köszönöm a barátnőimet. Annyira hálás vagyok Neked, hogy nem arra hívsz, hogy egyedül járjuk végig az utunkat, hanem barátnőket adsz mellénk. Mutasd meg, Uram, ha valakinek ma egy ölelésre, egy biztató szóra, egy segítő kézre van szüksége. Add, hogy olyan könnyen és szabadon bánjak a dicsérő szavakkal, mint Erzsébet.
Jézus nevében.
Ámen

Sharon Jaynes: Even Mary Needed a Friend
Today’s Truth, 2013. dec. 23.
www.crosswalk.com/devotionals/girlfriends


Egy fénysugár a sötétben
Samantha Evilsizer

„Mert látta szemem üdvösségedet, melyet minden nép színe előtt készítettél, világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségül népednek, Izraelnek.”Lk 2, 30-32

„Ne szálljon ki egyedül a kocsiból. Dudáljon egyet, mikor ideér, és kijövök.”
Ahogy közeledtem a sötétedő utcán, elgondolkoztam a 13 éves kissrác bölcsességén, aki ezt a tanácsot adta. Talán jó lett volna egy másik ifjúsági vezetővel együtt jönni. A dudálás vajon nem fogja felkelteni a drogdílerek érdeklődését, épp azokét, akiktől Jake óvni akart?
Végülis nem kaptam választ a kérdésemre. Ahogy közeledtem a házhoz, hunyorogva próbáltam kivenni a körvonalakat az alkonyi fényben. Jake alakja rajzolódott ki a sötét ég előtt, ahogy épp a levegőbe rúg egy labdát.
Letekertem az ablakot, karácsonyi dallamok áradtak a szabadba. Énekek a kis Jézus születéséről, Isten dicsőségéről a magasságban. Sorok, melyek az elérkezett szabadulásról szóltak – nekem, Jake-nek, a szomszédságnak, az egész világnak.
„Helló. Na mizu?” Ügyetlen kérdés, ismerve a körülményeket. Az apja pár hónapja még börtönben volt, múlthéten pedig túladagolta magát. Három nappal ezelőtt került a koporsóba.
Jake segített behurcolni a pizzát, amit a családnak hoztam. A heverőkön rokon nénik és bácsik ültek, a székek megrakva unokatesókkal, akik közül néhányan még valami ülőalkalmatosság után kutattak. Norma, Jake anyja, és még néhányan az asztal körül ültek. Sokan messziről jöttek: nagy távolságból érkezett, békességre vágyó, fáradt utazók. Az éhségüket lehet, hogy csillapítani fogja a pizza, de a fájdalmukat aligha. Nem fognak megvigasztalódni, míg rá nem lelnek arra, amit keresnek: egy fénysugárra szenvedésük sötétjében.
Komor emlékű nap – a televízió vibráló fénye a nappaliban – Norma kijelentése, hogy elköltözik az emlékekkel zsúfolt házból – Jake arról beszél, hogy más iskolakerületben fog ezentúl focizni – én meg imádkozom: Uram, kérlek, add, hogy meglássanak Téged.
Volt, amit át tudtam érezni a fájdalmukból. Én is kaptam élelmiszersegélyeket valamikor. Én is szőttem menekülési tervet az emlékek, a szenvedés elől. Én is álmodoztam arról, mi fog majd kiszabadítani a fájdalmas emlékek közül.
Talán neked is voltak ilyen álmaid. Gyötrődve kerested a felcsillanó fénysugarat a sötétben. Élt egy ember, aki beszámolhatott mérhetetlen boldogságáról, hogy elérkezett hozzá a várva-várt segítség.
Olvassunk bele Simeon bámulatos történetébe Lukács evangéliumában: „Íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű igaz és istenfélő ember. Várta Izrael vigaszát, és a Szentlélek volt rajta. Kinyilatkoztatást kapott a Szentlélektől, hogy addig nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek indítására a templomba ment. Amikor a szülők a gyermek Jézust bevitték, hogy a törvény előírásának eleget tegyenek, karjába vette és áldotta az Istent ezekkel a szavakkal: „Most bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében, mert látta szemem üdvösségedet, melyet minden nép színe előtt készítettél, világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségül népednek, Izraelnek” (Lk 2,25-32).
Simeon tudta, hogy a valódi segítség, a valódi szabadulás nem jöhet semmi vagy senki mástól, csak Jézus Krisztustól.
Akkor ott, Jake-ék nappalijában állva én is tudtam. Mindegy, mennyi étel jut nekik, elköltöznek-e vagy sem, új iskolába megy Jake, vagy nem, Krisztus reménysége nélkül mindig valami másra fognak vágyni, más fényben fognak reménykedni, a teljesülés öröme nélkül. És ez igaz rám is, rád is. Simeon szenvedélye különleges volt: csak láthassa meg saját szemével a gyermek Krisztust, Isten megnyilvánuló dicsőségét! Tudta, hogy Jézus születésével elérkezett a szabadulás mindenkinek, aki hisz Benne, és abban, amit elért kereszthalálával. Élete megvilágítja Isten szeretetét a kétségbeesett világ iránt. Nekünk, akik hisszük, hogy Ő Isten Fia és a mi feltámadt Megváltónk, reményünk van az Istennel töltendő örök életre és békességre, meg örömre itt a földön. Most, mikor Jézus földre jövetelét ünnepeljük, fordítsuk figyelmünket valóban Őreá. Ő a mi reménységünk kétségbeejtő helyzetekben. Örömteli fény, mely a legsötétebb körülmények között is világosságot jelent.

Jézus, egyedül Te vagy a remény, melyre a világnak szüksége van. Köszönöm, hogy a mennyből a földre jöttél, Királyból szolgává, Istenből csecsemővé lettél. Adj simeoni szenvedélyt, hogy megláthassalak, Ámen.

Samantha Evilsizer: A Light in the Dark
Encouragement for today, 2013.12.25.
www.proverbs31.org


Köd vesz körül?
Mary Southerland

„A mostani pillanatnyi könnyű szenvedés ugyanis a mennyei örök dicsőség túláradó mértékét szerzi meg nekünk. Csak ne a láthatóra, hanem a láthatatlanra fordítsuk figyelmünket. Mert a látható mulandó, a láthatatlan azonban örök.” 2 Kor 4,17-18

Hogy kiszabaduljunk Dél-Florida brutális nyári hőségéből, elindult a család a gyönyörűséges észak-karolinai hegyek felé. Addig pancsoltunk a jéghideg hegyi patakokban, mígnem kezünk-lábunk fehérre gémberedett. Igyekeztünk minél több időt a szabadban tölteni, magunkba szívni a hűvös, kristálytiszta hegyi levegőt. A Kék Gerinc autóút volt az egyik kedvencünk, el is határoztuk, hogy másnap felfedezünk rajta néhány túra útvonalat, piknikezünk, majd meglátogatjuk Carl Sandburg csodálatos, történelmi, koloniális stílusú emlékházát.
Reggel arra ébredtünk, hogy az előző napi ragyogást csöpögő szitálás, sűrű köd váltotta fel. Nem hagyhattuk, hogy egy kis eső és köd felborítsa eredeti terveinket. Sokszor vakációztunk már Észak-Karolinában, tudtuk, hogy a köd gyakori vendég, még nyáron is. Bepakoltunk a kisbuszba, és irány a hegy.
Ahogy közeledtünk a Sandburg házhoz, a köd egyre vastagabb lett. Mire odaértünk, olyan sűrű volt, hogy alig tudtuk kivenni a letérőt az ajándékbolthoz, ahol jegyet vehettünk a ház és környékének felfedezéséhez. Elhatároztuk, hogy inkább visszajövünk máskor, de ha már úgyis ott voltunk, hát bemegyünk körülnézni az ajándékboltba.
Az üzlet tulajdonosa kedvesen fogadott, megkérdezte, veszünk-e jegyet a csoportos látogatáshoz, amihez vezetés jár, és kb. egy óra múlva kezdődik. Megrökönyödve kérdeztem. „Viccel? Látta mi van odakinn?” A tulajdonos mosolyogva válaszolt: „A ködre gondol? Az feloszlik addigra. Hány jegyet parancsol?” Utálom, mikor rám akarnak tukmálni valamit, legyenek bármilyen kedvesek és aranyosak – na meg talán rövidlátók. „Inkább várunk még, hogy lássuk, tényleg eloszlik-e a köd” – mondtam, és meg voltam győződve, hogy ez a homály, amilyen sűrű, még napokig fog tartani.
A boltban való nézelődés közben, észre sem vettem, hogy múlik az idő, csak a tulajdonos felszólítása térített magamhoz: „Negyedóra múlva indul a vezetés, most még lehet jegyet venni rá.” Odamentem az ajtóhoz, és mit látok: a köd valóban oszlani kezdett, néhol már az ég is látszott. Nem akartam hinni a szememnek! Egy-két perc, és a nap is kisütött, mintha a köd nem is létezett volna.
Néha úgy érezzük, a kételkedés köde, a félelem sötétje sosem oszlik el az életünkből. Isten ígéreteit felemésztik a nehézségek, amikkel szembesülünk. Legszívesebben káromkodnánk a történések miatt, nemhogy Istent dicsőítsük a krízis közepén. A szenvedés, a fájdalom elnyomják hitünket, megfeledkezünk róla, hogy ez a világ nem az otthonunk, gondjaink csak ideig-óráig tartanak. Emeld fel a fejed, barátnőm. Fordítsd szívedet és tekintetedet Isten felé – Ő ott van veled.
„Tekintetem a hegyek felé emelem: honnan jön segítség számomra? A segítség az Úrtól jön, aki az eget és a földet teremtette.” Zsolt 121,1-2

Uram, a segítségedre van szükségem. Belefáradtam, hogy a magam erejéből küzdjek meg a problémáimmal. Segíts, kérlek, hogy szememet rajtad tartsam, mialatt gondjaimmal vesződöm. Juttasd eszembe, hogy a Te erőd több mint elég bármi elviseléséhez. Ha pedig félek, taníts meg, kérlek, bízni Benned. Jézus nevében, Ámen.

Mary Southerland: Fogged In?
Girlfriends in God – December 27, 2013
www.crosswalk.com/devotionals/girlfriends/

2014. április 17., csütörtök

Nagycsütörtök


„Aki megfürdött, annak csak a lábát kell megmosni, s akkor egészen tiszta lesz.” Jn 13,10b

Aki megfürdött, az tiszta.

Egyedül a lába az, ami újra meg újra koszos lesz a porban járva.

Aki megfürdött a kegyelemben, aki Istenben él Jézussal, az tiszta.

Életem melyik területe a lábam, ahol újra meg újra összemocskolom magam?

A kapcsolataim közt keressem? Vagy a beszédemben? A tetteimben? A gondolataimban? A vágyaimban? A mulasztásaimban?

Hogyan moshatom meg a lábam, hogy tiszta legyek teljesen?

Legalább most, évente egyszer, a húsvéti szent időben, mikor nagycsütörtökön Jézus figyelmeztet, vegyem észre, hogy koszos a lábam.

2014. április 14., hétfő

Lélekerősítő levelek 148

Dicsőítő áldozatok
Lysa TerKeurst

„Hozzatok méltó áldozatot, és bízzatok az Úrban!” Zsolt 4,5

Be kell vallanom valamit. Sokévi Jézussal-járás után, miközben arra vágyom, hogy Ő töltse be a lelkemet, még mindig gondot okoznak a teljesületlen kívánságaim.
Talán te is így vagy vele. Vágytál már valamire úgy, hogy mindig belenyilallt a szívedbe, valahányszor rágondoltál? Mennyivel szebb lenne az élet, ha megszerezhetnéd azt a valamit. Boldogabb lennél. Elégedettebb. Teljességet és békét hozna az életedbe.
Elképzeled, milyen volna, ha a tied lenne az a tárgy, az a személy, az a lehetőség. Minden jóra fordulna. Akkor hát miért nem teljesíti Isten a kívánságodat? A kívánságomat?
Azért talán, mert azt akarja, hogy eresszük el? Hogy mondjunk le róla?
Hát ez nem az a válasz, amit hallani szeretnék. Miért hagyja Isten, hogy a vágy fennmaradjon, ha nem váltja valóra? Megtehetné. Képes rá. Ha mégsem teszi, az nem fair. Nem jó. Zavaró.
Könnyű padlóra kerülni, ha mindegyre ejtenek minket. Reménykedünk, hogy valami bekövetkezik. Hogy találkozunk a megfelelő emberrel. Hogy megkapjuk az állást. Hogy végre meggyógyulunk. Hogy családunk egyik tagjának rendbe jön az élete. De nem. Újra meg újra nem. Így könnyű elveszíteni a bizalmat.
Mint a bizalomért hozott áldozatról, mondjunk le arról, ami padlóra küldene. Ne szomorú megadással. Vágyakozásunkat adjuk át Isten kezébe, mondván: „Bárhogy alakul, elfogadom, hogy úgy a jó, és bizalommal lépek tovább.”
Ezeket az elengedéseket életem dicsőítő áldozatainak tekintem egy ideje. Ahogy a Zsolt 4,5 mondja: „Hozzatok méltó áldozatot, és bízzatok az Úrban.”
Uram, felajánlom neked ezt a vágyamat, hogy ezáltal teljesebben és nagyobb figyelemmel tudjalak követni. Eleresztem, amit kívánok. Áldalak azért, Aki vagy, azért, amit csak Te tudsz megadni, azért, ahogy be tudod tölteni az űrt, ami vágyam elengedése után marad a lelkemben.
Igen, ahogy már mondtam, még mindig küzdök a teljesítetlen kívánságokkal.
De egyre kevésbé.
És ez jó. Nem könnyű. De jó.

Uram, dicsőítő áldozatokat szeretnék hozni Neked, nem passzív megadással, hanem készakarva. Gondozd bennem az engedelmesség lelkületét, hogy a Te terveidben jobban bízzam, mint a magam vágyaiban. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Sacrifices of Praise
Encouragement for today, 2013.10.03.
www.proverbs31.org


Ne hagyjuk, hogy megkárosítsanak
Lisa Wingate

„Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam” Zsolt 139,15a

Csodálatos, ahogy Isten az üzeneteit küldi – néha csendesen, lágyan, máskor hirtelen és váratlanul. Elmesélem, hogyan oktatott engem legutóbb egy hétvégi ifjúsági lelkigyakorlaton, amit én tartottam a templomunkban.
Egyik esti közös program alatt láttam, hogy egy tizenhárom év körüli lány kinn üldögél egyedül az előtérben. Leültem mellé, és megkérdeztem, miért nincs benn a többiekkel.
Válasza határozott volt: „Azért, mert ez az egész csak színjáték. Végig arról szólt a hétvége, hogy legyünk valódi önmagunk, hagyjunk fel a pózolással, mindenki nagyon barátságos, kedves. De ha visszamegyünk az iskolába, ezek a lányok szóba se állnak majd velem. Hát ezért hagytam ott őket.”
Előzőleg felborulhatott a táskája, mert a tartalma ott volt a padon kettőnk között. Ez sem volt véletlen. Kézbe vettem a mobilját, és megkérdeztem: „Ha most fognám a mobilodat, és elsétálnék vele, mit tennél?”
Megrökönyödve nézett rám: „Visszavenném tőled. Az egész életem benne van abban a készülékben!”
Most egy szájfényt vettem fel a padról, és megkérdeztem, mennyibe kerül. Másfél dollár. „Tegyük fel, hogy idejönne egyik lány azok közül, akikről beszéltél, és elvinné innen a szájfényedet. Mit csinálnál?”
„Nekiugranék” – közölte azonnal.
„Verekednél egy másfél dolláros szájfényért? Miért?”
Válasza természetes és magabiztos volt. „Azért, mert az enyém. Nem az övé.”
Ránéztem erre a nővé serdülő kislányra. „Igazad van – mondtam. – Ez a szájfény nem az övéké. A tied. És ugyanígy tied a hited is Istenben. Legalább olyan határozottan meg kell védened, mint ezt a másfél dolláros szájfényt. Vagy akár a mobilodat. Nem engedheted, hogy az emberek mindegyre elvegyenek tőled valamit, ami a tied és Istené.”
Amint ezek a szavak elhagyták a számat, éreztem, hogy a lecke nemcsak ennek a fiatal lánynak szól. Nekem is hallgatnom kell saját tanácsomra. Egy olyan világban, ahol gyakran okoznak csalódást nekünk az emberek, könnyen átengedjük hitünk vagy önmagunk egy-egy darabkáját. Olyan embereknek, akik nem is igénylik azt. Természetes reakció lehet ez például a külső tökéletességre törekvő társadalmunkban. Megtesszük mindannyiszor, amikor kevesebbnek érezzük magunkat, mert nem vagyunk elég csinosak, elég vékonyak, elég – akármilyenek.
Olyan egyszerű, és mégis olyan nehéz felfogni, amit a 139. zsoltár mond, hogy Isten teremtett minket, és ismert a kezdetektől fogva. „Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam” – olvassuk a Bibliában. Csak Ő látott minket, miközben aprólékosan megformálta minden porcikánkat.
Csak egy kiváló művész képes erre. Mint mikor valaki millió szálból finom faliképet sző, Isten gondosan egyedivé alkotta szépségünket. De nemcsak tökéletesre formált, hanem az Övéi vagyunk.
Isten szereti gyermekét, akit megalkotott. Szeret lelkünk mélyéig mindenestül. Szépséget öntött azokba az adottságainkba, amiket másokkal összevetve gyakran kevésnek tartunk.
Én is igyekszem megtanulni a leckét. Gyakorlással sikerülni fog. Isten szeret. Úgy vagyok jó, ahogy megalkotott. Kincsként védelmez. Az Övé vagyok.
Atyám, add, hogy ragaszkodjam az igazsághoz, hogy csodálatos Alkotó vagy, és nem hibáztál, mialatt megalkottál engem. Segíts, hogy a Te gondolataidat és véleményedet rólam többre tartsam a másokénál. Ámen.

Lisa Wingate: Giving Away Pieces of Ourselves
Encouragement for today, 2013.11.15.
www.proverbs31.org


A megbocsátás elfogadása
Wendy Pope

„Boldog az ember, akinek az Úr nem tartja számon vétkét, akinek lelkében nem lakik álnokság.” Zsolt 32,2

Sok éven át éltem bűntudattal múltbeli tetteim miatt. Bűneim ártottak másoknak is meg nekem is. Minden nap újrajátszottam régi döntéseimet. Két évtizeddel később még mindig ott sajgott belém szúródva régi bűnöm tüskéje.
Isten már megbocsátott. Elmondtam neki mindent, és kértem, bocsásson meg. Miért nem tudom hát elfogadni megbocsátásának szabadságát?
Annyira szerettem volna hinni, hogy én vagyok az, akiről Dávid ír a 32. zsoltárban: „Boldog az ember, akinek az Úr nem tartja számon vétkét, akinek lelkében nem lakik álnokság.” De még küszködtem, hogy el tudjam fogadni Isten kegyelmét, mely elfedi bűnömet, eltörli, mintha soha nem is lett volna.
Sokunknak okoz ez problémát, tudom. Nagyon jól és szépen hangzik, de valójában bűnünk súlyát ismerve nehezen tudjuk elhinni, hogy egy tökéletes Isten megbocsáthatja.
Pedig Igéje arról biztosít, hogy Isten nem tartja számon a bűneinket. Hogyan lehet megélni ezt az igazságot?
Az első lépés, hogy ismerjük el a bűnünket: magunknak és Istennek is. Ez nyitja meg az utat az Úrral való őszinte beszélgetés előtt, segít, hogy végre ne rejtőzködjünk, félve, hogy felfedeznek.
A második lépés, hogy töltsük fel szívünket, elménket igazsággal. Isten az egész Bibliában arról tanít, hogy az ellenálló szívet meg lehet változtatni, meg lehet lágyítani, hogy elfogadhassa Isten bocsánatát. Következzen néhány, igevers Istenünk szeretetéről, Aki szeretne változást hozni életünkbe megbocsátásának kegyelme által.
Az én Istenem nem ítél el. „Nincs semmi elmarasztaló ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak.” Róm 8,1
Rajtam a kegyelem uralkodik, nem a bűn. „Mert a bűn nem fog uralkodni rajtatok, hisz nem vagytok már a törvény alatt, hanem a kegyelem alatt.” Róm 6,14
Jézus, az én Megváltóm, szabaddá tett, tehát szabad vagyok. „Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.” Jn 8,36
Régi énem elmúlt. Krisztusban új énem van.Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.” 2Kor 5,17
Hátadon cipelsz egy rakomány bűnt, amit Isten már megbocsátott? Készen állsz rá, hogy levesd a szégyent, eldobd a bűntudatot? Túl rövid az élet ahhoz, hogy halogassuk a kegyelem szabadságának választását a hitetlenség köteléke helyett.
Engedd Istent, hogy igazságának átformáló erejével mossa le ma rólad a fájdalmat és bűntudatot régi bűneid miatt. Imádkozzunk, hogy el tudd ezt fogadni, és ezentúl élj Isten kegyelmének és megbocsátásának szabadságában.

Uram, hittel elfogadom bocsánatodat, és elutasítom ezentúl, hogy az Általad már megbocsátott bűneim foglya legyek. Megvallom bűneimet, és továbblépek! Elkötelezem magam átformáló igazságaid mellett, hogy teljes és szabad életet éljek a Te kegyelmed által. Jézus nevében, Ámen.

Wendy Pope: Accepting Forgiveness
Encouragement for today, 2013.10.30.
www.proverbs31.org


Rondán viselkedem?
Dannah Gresh

„Semmit se tegyetek önző vetélkedésből vagy hiú dicsőségvágyból! Inkább mindenki alázatosan a másikat tartsa magánál kiválóbbnak.” Fil 2,3

A fodrásznál ültem, és kértem a stylisttól egy utántöltőt az alapozómhoz. A kedves hölgy rossz hírrel tért vissza.
- Sajnos, elfogyott az utántöltő, de dobozos formában van raktáron. Adhatom úgy? – kérdezte bocsánatkérő hangon.
Bár tudtam, hogy rengeteg futkosnivalóm van még, határozott hangon azt mondtam, hogy majd beszerzem máshol. Bosszankodtam, és ez látszott is rajtam.
Rögtön megszólalt a lelkiismeretem, s figyelmeztetett, hogy bizony tudok rondán viselkedni.
Mennyire szeretném, ha a szalonbeli csúnya magatartásomat felcserélhetném utólag azzal a hozzáállással, amit alig egy órával később tapasztaltam az élelmiszerüzletben.
A pénztárnál álltunk sorban, néztem, ahogy a másik pénztárgépnél egy fehér hajú hölgy kezdi kipakolni a kosarában lévő dolgokat a futószalagra. Élénk színű, menő pulóverével hívta fel magára a figyelmemet.
Már kirakott néhány zöldséget a pultra, mikor a pénztárosnő megszólalt: - Sajnálom, asszonyom, zárok.
- Ó, kedvesem – derült fel a néni arca, ahogy a vöröskáposztát visszarakta a kosárba. – Remélem, nagyon finom lesz az ebéd. Vagy már vége is a munkának mára? Az lenne ám az igazi! Érezze jól magát! – és feldobottan, menő pulóverében áttolta kocsiját egy másik pénztárhoz.
Az egész bolt hangulata megváltozott attól a kedvességtől, ahogy az őt visszautasító pénztárossal bánt.
Nos, ilyen szeretnék lenni. De nagyon sokszor nem ilyen vagyok.
Mikor hazaértem, elővettem a Bibliámat – az egyetlen eszközt, ami segíthet megváltozni. El akartam olvasni az egymással rondán viselkedő két nőről, Sáráról és Hágárról szóló történetet a Teremtés 16-ból.
Sárának nem lehetett gyermeke. Mivel tudta, hogy az utód mennyire fontos lenne a férjének, Ábrámnak, Sára azt tanácsolta, hogy vegye magához a szolgálóját, Hágárt, és vele nemzzen gyermeket. Ez meg is történt, a gyermek megfogant.
Ezt olvassuk a Bibliában Hágárról: „Mikor azonban észrevette, hogy fogant, úrnője kicsinek tűnt szemében”(Ter 16,4). Más szóval, Hágár jelentéktelen személynek látta Sárát. Nem kellett sok idő hozzá, hogy Sára feldühödjön szolgálója magatartása miatt, megvetette őt, és csúnyán kezdett bánni vele.
Ahelyett, hogy odafigyeltek volna egymás fájdalmára, és beszélgettek volna a gondjaikról, Sára és Hágár hagyta, hogy a harag és az irigység megmérgezze a kapcsolatukat. Ellenséges magatartásuk végül mindkét család életét befolyásolta, és szakadáshoz vezetett.
Sokan tapasztalhatunk családunkban diszharmóniát két nő ronda viselkedése miatt. Egy kis félreértés, a világos kommunikáció hiánya, egy egyszerű beszélgetésből élethosszig tartó veszekedést generálhat. Ennek eredménye, hogy családok nem állnak szóba egymással, családtagok külön nyaralnak, nem segítik egymást bajok idején. Amikor a nők hagyják, hogy a bennük élő csúnya kislány felszínre törjön, egész családok szétszakadását idézhetik elő.
Az, ahogy másokkal bánunk, kihat mindenkire, elsősorban a gyermekeinkre. Ha a csúnya kislányt meglátják bennünk, könnyen leutánozzák magatartásunkat. De reménykedhetünk, hogy ha kedvesen bánunk másokkal, ezt is követni fogják.
Többnyire olyankor szoktuk megengedni magunknak a ronda viselkedést, amikor többre tartjuk magunkat a másiknál. Ez a hozzáállás ellentétes azzal, amit Isten kér tőlünk: hogy másokat tartsunk többre magunknál.
Próbáljuk ma átültetni a gyakorlatba a Fil 2,3 tanítását: „Semmit se tegyetek önző vetélkedésből vagy hiú dicsőségvágyból! Inkább mindenki alázatosan a másikat tartsa magánál kiválóbbnak” (Fil 2,3). Eleinte talán nehéz lesz. De ha megpróbáljuk a többieket többre tartani magunknál, ezzel távol tudjuk tartani csúnya kislány énünket, és remélhetőleg meg tudjuk őrizni a békességet a családban.

Uram, hajlamos vagyok rá, hogy mint egy torzító tükörben, nagyobbnak lássam magam a valóságnál. Segíts, hogy mindenkiben meglássam az értéket: gyermekeimtől kezdve a pénztáros kisasszonyig. Jézus nevében, Ámen.

Dannah Gresh: Am I a Mean Girl?
Encouragement for today, 2013.11.22.
www.proverbs31.org


Hála Istennek
Lysa TerKeurst

„De legyen hála Istennek, mert ő győzelemre segít minket, Jézus Krisztus, a mi Urunk által.” 1Kor 15,57

Jackson fiam dolgozatot írt a korrupcióról és nyereségvágyról, ami szülőhazáját polgárháborúba sodorta. Ám ő nem arról számolt be, amit a történelemkönyvekből tanult: saját bőrén tapasztalta meg a polgárháború szörnyűségeit. Élete első 13 évét Jackson fiam egy harmadik világbeli távoli árvaházban töltötte Libériában, Afrikában.
A dolgozat egyik szakaszában beszámol arról, milyen volt anyaszült meztelenen kotorászni a kidobott szemét között ételkincs után kutatva.
Kidobott ételkincs.
Nehéz leírnom ezeket a szavakat sírás nélkül. Ő az én fiam már.
Mindamellett, gyermekkora szörnyűségei ellenére, a leírás valami meghatározhatatlan békességgel van átitatva. Szilárd béke, ami Isten jelenlétének tudatából ered.
Az igazán hálás ember igazán békés ember. Kialakult benne, hogy bármi történjék, mindig figyel és észrevesz, elgondolkodik, és dönt.
Mindig észrevesz valamit, amiért hálás lehet, függetlenül a körülményektől.
Elgondolkodik, és tudomásul veszi, hogy az a valami Isten jelenlétének jele.
Eldönti, hogy figyelmét Isten jelenlétére összpontosítja, mígnem elárad lelkében az Ő szilárd békéje.
Meg kéne próbálnunk ilyenné válni. Hálássá minden körülmények között.
A Szentírásban újra meg újra találkozom a hála erejével. Mi volt Dániel imádsága, mielőtt bedobták az oroszlán vermébe, és megtapasztalta Isten csodálatos hatalmát, amivel összezárta a fenevad száját? Hálaadó imádság,
A hal gyomrában töltött három nap végén, közvetlenül mielőtt szárazra vetődött, mi zajlott Jónás lelkében? Hálaadás.
Mire tanít a FIlippieknek írt levél 4,6, mit tegyünk, ha aggódunk? Hálaadással forduljunk Istenhez.
És mi a hálaadás következménye mindhárom esetben? Békesség.
Erőteljes, megmagyarázhatatlan, ellenállhatatlan békesség.
„Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban”(Fil 4,7).
A Webster Értelmező Szótár egyik meghatározása a hálaadás szóra: „az isteni jóság nyilvános elismerése vagy ünneplése”.
Ma hogyan tudnánk ünnepelni Isten jóságát?
Figyeljük meg, mi történik, ha ma, körülményeinktől függetlenül, észreveszünk valamit, ami Isten jelenlétét jelzi, megállunk, és őszintén hálát adunk érte.

Uram, segíts, hogy mindenben, ami ma történik velem, vegyem észre, miért adhatok hálát Neked. Segíts megállnom, és elgondolkodnom, hogy ez a Te jelenlétedet jelzi. És segíts, hogy mindaddig a Te jelenlétedre figyeljek, míg elárad bennem megmagyarázhatatlan békességed, amin át mindent tisztábban látok majd. Köszönöm, hogy a hálaadás hatására minden megváltozik. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: The Treasure of Thrown-Away Food
Encouragement for today, 2013. november 21.
www.proverbs31.org


Időkapszula
Suzie Eller

„Nem tudjátok, mit hoz a holnap. Mert mi a ti életetek? Pára vagytok csak, amely egy kis ideig látszik, aztán ismét eloszlik.” Jak 4,14

Amikor Jason egyéves születésnapján az édesanyja felvette az időkapszulát, mókás ötletnek tartottuk. „Mindenki tegyen bele valamit, ami ezt az évet jelképezi, és írjon pár sort arról, hogyan képzeli el az életet 17 év múlva.” Gondosan megfogalmaztuk a leveleket, beraktuk az időkapszulába, melléjük került néhány vadonatúj pénzérme, egy játékautó, szalagcímek a helyi lap aznapi számából, és más apróságok.
Jason idén lett 18 éves. Elámultunk, mikor a születésnapján az édesanyja elővett egy kék és zöld kockás horpadt konzervdobozt. Sokan megfeledkeztek már róla.
A következő óra könnyekkel és nevetéssel telt, ahogy fel-feltörtek az emlékek.
Meghatottsággal hallgattuk Jason édesapját, ahogy felolvasta a fiatal apa szavait, aki reménykedik, hogy nem fog hibákat elkövetni fia nevelésében.
Nevettünk, mikor az idősebb unokatestvérek felolvasták helyesírási hibákkal teli, gyermekded születésnapi kívánságaikat.
Könnyeinket törölgettük, mikor Jason édesanyja elővett három levelet a nagyszülőktől, akik már nincsenek közöttünk. Nehezen tudott megbirkózni velük, de felolvasta kicsi unokájuknak szóló, meleg szeretetet árasztó szavaikat.
Újabb nevetés következett, mikor Jason felmutatott egy újságcikket 1995-ből, mely az akkori benzinár ellen tiltakozott. „Ó, azok a régi szép idők!”
Ez az egész jelenet eszembe juttatta, milyen nagyot és milyen gyorsan változnak a dolgok az életünkben. Szavak jutottak eszembe, amiket ki kell mondanom azoknak, akiket szeretek. Ha nem teszem, az olyan, mintha abból indulnék ki, hogy barátaim, családtagjaim és én magam is mindig együtt leszünk, és ami most van, az nem fog megváltozni.
Az időkapszula arra késztetett, hogy megújult érdeklődéssel nézzek a körülöttem lévőkre, s megéljem, amit a Biblia ír. A Jakab-levél 4,14-ben olvassuk: „Nem tudjátok, mit hoz a holnap. Mert mi a ti életetek? Pára vagytok csak, amely egy kis ideig látszik, aztán ismét eloszlik.” Más szóval, az élet elszáll, hozzuk ki a legtöbbet a mostani pillanatból, mert a következő már bizonytalan.
Távozáskor az ajtó előtt megálltam, és körülnéztem. Ki akartam mondani a szavakat, amik bennem voltak, ma, és még nagyon sokszor az életben. Nem akartam elvesztegetni egyetlen alkalmat sem, mikor bátoríthatom, és szeretetemről biztosíthatom őket.
Jobbra édesanyám ment a kocsi felé, visszafordult, és integetett.
„Anya, csodálatos vagy!”
Apa odaszólt valami szellemeset, ahogy elment mellettem. Jövőre 80 éves lesz.
„Szeretlek, apa!”
Az én erős, szeretnivaló nővérem. Nehéz év áll mögötte, de a hite átragyogott a bajokon.
„Ugye, tudod, hogy te vagy a legjobb barátom?”
Bátyám, Jason édesapja.
„Kiváló apa lett belőled. Büszke vagyok rád.”
Remélem, hogy szeretteim szívében egy időkapszulába kerülnek szavaim, amiket bármikor elővehetnek, ha rám gondolnak.
Gondolkozz el te is. Van valaki, akinek jól jönnének bátorító szavaid? Aki örülne, ha újra biztosítanád szeretetedről? Vagy arról, hogy büszke vagy rá, és nagyra értékeled?
Kezdd el feltölteni biztató, kedves szavakkal saját időkapszuládat szeretteid szívében. Ne tétovázz, ne halogasd. Lehet, most van az egyetlen alkalom, amikor megteheted.

Uram, köszönöm, hogy megajándékoztál a mai nappal. Segíts, hogy ki tudjam fejezni megbecsülésemet drága barátaim és családom iránt, és biztató szavakat mondjak nekik. Jézus nevében, Ámen.

Suzie Eller: Time Capsule
Encouragement for Today, 2013. nov. 25.
www.proverbs31.org

2014. április 9., szerda

Kálvin az úrvacsoráról

XVII.Fejezet
Krisztus szent vacsorája és ennek haszna

1.
Miután Isten befogadott minket családjába, s nem a cselédek, hanem a fiak közé ültetett, a jóságos atya tisztét is betölti, és övéiről gondoskodva életünk egész idején biztosítja táplálékunkat. De még ezzel sem éri be, hanem zálogot is ad, hogy még biztosabbá tegyen folyton áradó jószívűsége felől. E célra adta egyháza másik sákramentumát egyszülött Fia kezeiből, ama lelki lakomát, amelyen Krisztus bizonyítja, hogy ő az életadó kenyér (Jn 6,51), amellyel lelkünket az igaz és boldog halhatatlanságra táplálja. (…) Először is, az úrvacsora jelei a kenyér és a bor, amelyek azt a láthatatlan eledelt jelenítik meg számunkra, amelyet Krisztus testéből és véréből veszünk. Mert ahogyan az újjászülő Isten a keresztséggel olt be minket egyháza testébe, és fogad minket gyermekeivé, úgy, mint mondottuk már, családapai feladatának azzal tesz eleget, hogy szakadatlanul gondoskodik eledelünkről, hogy megtartson és megőrizzen abban az életben, amelyre igéjével szült minket. Márpedig Krisztus a mi lelkünk egyetlen tápláléka, ezért őhozzá hív a mennyei Atya, hogy benne részesedvén újra meg újra felüdüljünk, és erőnkben megújulhassunk, mígnem aztán megérkezünk a mennyei halhatatlanságba. Mivel azonban Krisztus és a hívők rejtett egyesülésének ez a titka felfoghatatlan természetű, ezért ennek képét és képzetét olyan látható jelekkel mutatja be, amelyek a mi képességeinkkel is felfoghatók, sőt záloggal és pecséttel ellátva annyira bizonyossá teszi azt, mintha szemeink előtt történne meg, hiszen a közérthető hasonlatot még a nehézkes elme is könnyen felfogja: Krisztus úgy táplálja a lelkeket, mint ahogyan a kenyér és a bor életben tartja a testet. Látjuk immár e titokzatos áldás célját: Isten ezzel erősít meg minket, mert Krisztus teste úgy lett egyszer s mindenkori áldozattá érettünk, hogy most vele táplálkozunk, és táplálkozván ezen egyetlen áldozata hathatósságát magunkban érezzük; vére úgy ömlött ki egyszer s mindenkorra érettünk, hogy örökös italunk legyen. Így szólnak az ígéretül hozzáfűzött szavak is: vegyétek, ez az én testem, amely érettetek adatik (Mt 26,26; Mk 14,22; Lk 22,19; 1Kor 11,24). Tehát azt a testet kell vennünk és ennünk, amely egyszer s mindenkorra áldoztatott fel üdvösségünkre, hogy miközben látható módon részesedünk benne, biztosra vegyük: éltető halálának ereje hathatós lesz bennünk. Ezért nevezi a kelyhet is így: szövetség az én vérem által. Mert valahányszor ama szent vérben részesít, bizonyos értelemben ezt a vérével egyszer s mindenkorra megszentelt szövetséget újítja meg vagy inkább hosszabbítja meg hitünk megerősítésére.

2.
S valóban, a hívő lelkek a bizalom és öröm bőséges gyümölcsét vehetik e sákramentumból, mert bizonyítékuk van: Krisztussal annyira egy testté nőttünk össze, hogy ami az övé, azt a miénknek mondhatjuk. Következésképpen azzal a bizonyossággal buzdíthatjuk magunkat, hogy miénk az örök élet, amelynek ő az örököse; a mennyek országát éppúgy nem lehet tőlünk elvenni, mint tőle, aki már belépett oda, továbbá, bűneink sem kárhoztathatnak már minket, mert azok vádja alól felmentett, hiszen magára vette azt, mintha őt illetné. Ez hát ama csodálatos csere, amelyet végtelen jóságából végbevisz velünk: ember fiává lett velünk, hogy mi Isten fiaivá legyünk ővele; alászállt a földre, hogy megnyissa az utat mennybe emeltetésünk előtt; magára vette halandóságunkat, hogy közölje velünk halhatatlanságát; felvette erőtlenségünket, hogy erejével megerősítsen minket; osztozott szegénységünkben, hogy gazdagságát átruházza ránk; magára vette hamisságunk gyötrelmes terhét, hogy minket igazságába öltöztessen.

Kálvin János: Institutio 4. k.