Lélekerősítő levelek 149

Lát téged épp ott, ahol vagy
Glynnis Whitwer

„Pásztorok tanyáztak a vidéken, kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat. Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek.” Lk 2,8-9

Érdekes, hogy kik értesültek először Jézus születésének örömhíréről a Biblia szerint. Nem királyok voltak. Még csak nem is vallási vezetők. Nem egy dúsgazdag ember. Nem olyan valakik, akikre bármilyen figyelem vagy érdeklődés irányult volna. Nem. Pásztorok voltak. Koszos, büdös pásztorok.
Azt is érdemes megfigyelni, hogy a hír nem nappal érkezett. Nem trombitaszó jelezte a templom lépcsőjéről sok száz embernek, akik áldozatbemutatásra jöttek. Nem is a vásárban dobolták ki az ott nyüzsgő tömegnek. Éjjel történt, csendes elszigeteltségben.
A legelőkön nem szoktak fontos emberek járni. Főleg nem éjjel. Akkor éjjel is csak alvó juhok és bárányok, fáradtan nyugvó pásztorok voltak a legelőn. Csak ők. Távol a világ zajától. Kemény munkában elgyötört kemény emberek.
Minden lehetséges hely, idő és emberek közül Isten itt, ezen az éjszakai órán, ezeknek az embereknek adta hírül Fia születését.
Ahogy Lukácsnál olvassuk: „Pásztorok tanyáztak a vidéken, kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat. Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek.” Isten látta a pásztorokat ott, ahol voltak akkor éjjel. Látta a munkájukat, látta őket, magukat. Volt számukra egy reményüzenete, amire nagyon nagy szükségük volt.
Egy üzenet, amit nekem is sokszor kell hallanom. Tudnom kell, hogy Isten lát engem a sötétben. Amikor egyedül érzem magam. Amikor reményre szomjazom. Fiatal anyaként sok-sok éjjelen, karomon egy síró csecsemővel, amikor azon ábrándozom, vajon visszatér-e valaha is az élet a normális kerékvágásba. Vajon lesz-e még olyan, hogy végigalszom az éjszakát, és lesz-e még rajtam pecsétmentes ruha, fogok-e még valaha felnőtt módon beszélgetni?
Vagy mikor késő éjszakáig dolgozom, aggódom az anyagiak miatt, töprengek, mikor és honnan jöhet segítség. Lát Isten robotolás közben? Lát küzdelmeimben, vagy amikor nagyon elfáradok?
A pásztoroknál tett látogatás azt üzeni nekünk, hogy Isten lát, ahogy dolgozunk keményen, és lát a hosszú éjszakákon is. Ő nem alszik. Nem azokat választja, akik hatalmon vannak. Nem hagy magunkra. És van reményüzenete mindannyiunk számára.
Látlak, ahogy ringatod gyermekedet hajnali kettőkor, félve, hogy már nem tudsz visszaaludni.
Látlak, mikor késő éjjelig tanulsz, mialatt kortársaid buliznak valahol.
Látlak, ahogy idegesen járkálsz fel-alá, várva, hogy kamasz gyermeked hazaérjen.
Látlak, mialatt túlórázol, hogy ki tudjatok fizetni még egy számlát.
Látlak, ahogy ledőlsz a díványra, s attól félsz, hogy házasságod már nem menthető meg.
Látlak, hogy a barátnőd mellett ülsz, miközben elmondja, hogy élete legszörnyűbb hírét kapta aznap.
Neked is szól, a hír, amit az angyal a pásztoroknak vitt, a tied is.
Halljátok ti is, te aggódó anyuka, vizsgára készülő diák, gyötrődő feleség: „nagy örömet adok tudtul nektek, és az lesz majd az egész népnek”(Lk 2,10). „Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr” (Lk 2,11), neked, te kimerült anyuka, szorongó testvér, hűséges barát…
Nem tévedésből küldte Isten angyalait akkor éjjel a sötét mezőre, az alázatos pásztorokhoz. Azoknak küldte az örömhírt, akiknek nagyon nagy szükségük volt rá.
Ma is, a te sötétségedben, fáradtságodban, elszigeteltségedben, Isten lát téged, és ugyanazt az üzenetet küldi neked is. Megszületett a TE Megváltód.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy törődsz azokkal, akik egyedül vannak, akikről megfeledkeztek, akik elgyötörtek. Bevallom, én is szoktam így érezni magam. Köszönöm, hogy ismered szükségeimet, és elküldted Jézust, hogy mindezt kielégítse. Az Ő nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: He Sees You Right Where You Are
Encouragement for today, 2013.12.17.
www.proverbs31.org


Az ajándékozás készsége
Amy Carroll

„Tegyenek jót, gazdagodjanak jótettekben, szívesen és együttérzéssel adakozzanak. Így biztos alapot gyűjthetnek a jövőre, és elnyerik az igazi életet.” 1Tim 6,18-19

A karácsonyi készülődés ideje volt. Felállítottam az új műfenyőnket, s azon töprengtem, mi legyen a régivel. Még szép volt, használható, s úgy gondoltuk, ahelyett, hogy egy szervezetnek adnánk, személyesebbé tesszük az ajándékozást, és egy család felé mutatjuk ki általa szeretetünket.
Szerettük volna megfogadni az első Timóteus levél tanácsát: „Tegyenek jót, gazdagodjanak jótettekben, szívesen és együttérzéssel adakozzanak. Így biztos alapot gyűjthetnek a jövőre, és elnyerik az igazi életet.”
Legközelebb, mikor önkéntes szolgálatom helyére, az otthoni erőszakot szenvedők menhelyére mentem dolgozni, ötletet kértem a vezetőnktől. „Szeretném elajándékozni a karácsonyfánkat egy olyan anyukának, aki elvégezte a programot, és mostanában költözött új otthonába” – magyaráztam. Kaptam egy nevet és címet, és férjemmel, Barry-vel, kitűztük a látogatás időpontját.
A megbeszélt este, mikor találkozni készültünk Robinnal* és gyermekeivel, Tashával* és Nathannal*, várakozással teli lélekkel pakoltunk be a kocsiba. Nem messze az otthonuktól megálltunk, leszedtük a fát és az égősorokkal teli táskákat, s odavonszoltuk őket a bejárathoz. Mielőtt kopogtatni tudtunk volna, az ajtó kitárult, s két izgatott kisgyerek csillogó tekintete tapadt ránk. „Nem számítottam ekkora fára!”- kiáltotta Robin. Azt hittem, egy kis műfenyő lesz az asztalon.
Tasha és Nathan szó szerint táncot lejtett a szobában, mialatt a férjem felállította a fát, majd megmutatta nekik, hogyan kell felrakni az égőket. Míg ők a fát díszítették, Robin az álmairól mesélt: gyermekei és saját biztonságos jövőjének reményéről.
Hazafelé menet arról beszélgettünk a férjemmel, mekkora igazság van a mondásban, hogy jobb adni, mint kapni. Isten képe villan meg rajtunk ilyenkor. Olyan Atya teremtett minket, aki örömét leli benne, ha adhat gyermekeinek.
Akkor este nem csak annyi történt, hogy odaadtuk valakinek a régi karácsonyfánkat és az égőket. Barátságban, nevetésben, örömben töltöttünk velük néhány órát. Odaajándékoztuk az időnket is. Azt a szeretetet nyújtottuk, amit csak Jézustól kaphatunk ismeretlen emberek felé.
Karácsony az az időszak, amikor megszoktuk, hogy adjunk, hogy jót tegyünk, de én egész évben utánozni szeretném Isten ajándékozó jóságát. Először is figyelem, Ő hogyan ad. A természetéhez tartozik az adás képessége, és arra szólít, hogy mi is osszuk meg másokkal, amink van. Hogyan ad Isten?
Szeretettel (2Móz 34,6).
Ingyen (Jak 1,17).
Gazdagon (Zsolt 132,15).
Bölcsen (Róm 16,27).
Tennivalóid intézése közben figyelj, hátha meglátod, kinek ajándékozhatsz egy jó szót vagy egy csésze kávét. Mialatt készülsz a karácsonyra, gondolkozz, nincs-e valaki, akinek az otthonát valamivel ünnepibbé teheted. Mikor megállsz a napi rohanásban, gondolj valakire, akit megajándékozhatsz egy imával vagy biztatással. Fejlesszük ki magunkban az ajándékozás készségét, adjunk Atyánk módjára, és vigyünk örömöt mások életébe.

Jó Istenem! Te vagy a példa, hogyan kell jó ajándékozónak lennem. Add szeretetedet, hogy nagylelkű lehessek, áldás mások életében. Segíts, hogy figyeljek arra, akinek adok, meggondoltan ajándékozzak, hogy valóban áldás lehessen az ajándékom. Jézus drága nevében kérem, Ámen.

*A neveket természetesen megváltoztattam

Amy Carroll: The Giving Gift
Encouragement for today, 2013.12.16.
www.proverbs31.org


A legkeresettebb válasz
Lysa TerKeurst

„Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk.” ApCsel 4,12

Fiatal lány koromban volt egy elképzelésem arról, mit kell elérnem, hogy jó életem legyen.
Jó tanulmányok. Jó állás. Jó férj. Jó gyerekek. Jó ház. Jó virágoskert a ház előtt. És egy jó kisbusz a feljárón.
Így az élet is jó lenne.
Úgy alakult, hogy mindezt megszereztem. Hálás voltam érte. Odavagyok a családomért. A kisbusz nem az igazi, de mikor a volánnál ülök, hivatalosan is anyukának érzem magam. Tehát végül ez is megfelelő.
Valahol a lelkemben mégis ott volt egy üresség. Valami még kellett. Valami hiányzott.
Úgy gondoltam, bele kell fognom valamibe. Amihez értek, ami örömöt okoz. Bizonyos szinten valóban kielégítettek az új foglalatosságok, de ezek is kevésnek bizonyultak, mikor leértem lelkemben arra a helyre, ami üresen kongott.
Az üresség súlyos teher. Gyötrő fájdalommal jár az az érthetetlen állapot, mikor érzed a hiányt, és fogalmad sincs, hogyan, mivel tölthetnéd ki. Az állandó keresés hiábavaló, és néha megrázó a sikertelenség.
Újra meg újra próbálkozol, úgy érzed, a megoldás ott van a sarkon túl, befordulsz, és mégsincs ott. Szíveden repedés támad, ami egyre tágul, és kiereszti minden tartalékodat, száraz, kiaszott terepet hagyva maga után.
Már semminek sem tudsz örülni, minden idegesít. Azok is, akiket szeretsz. Talán főleg ők.
Arcodra kiül egy műmosoly, és teszed egyik lépést a másik után. Még néha megállsz a következő sarok előtt, és bekukkantasz, hátha ott van mégis. Pedig már tudhatnád, hogy nincs. Minden ilyen felismerés szorosabbra vonja a hurkot reménységed nyakán.
Szomorú, de nagyon sok nő él ebben az állapotban.
Ismerem, mert átéltem én is. Küszködtem vele én is.
És sejtem, hogy te, vagy valaki, akit szeretsz, ezen a karácsonyon is ezt éli meg. Nagyon durva, mikor körülötted minden az örömről visít, te pedig mindent érzel, csak örömöt nem.
Olyan undorítóvá válik az egész.
Nem állítom, hogy azonnal ujjongani fogsz, ha ezt a levelet elolvasod. De átnyújtok egy szófüzért, ami sok mindenre választ ad. Biztos, szilárd, igaz választ, tele az újra felfedezett remény lélegzetelállító csodájával.
„Nincs szabadulás senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben megszabadulhatnának.” ApCsel 4,12 alapján.
Nincs az a jó terv, ami megoldást jelenthetne.
Még egy jó férj, jó gyerekek, egy jó barát is csapnivaló Isten.
Semmilyen diploma, állás, ház nem tud megszabadítani.
És semmi más sem.
Csak Jézus.
És nem csak arról beszélek, hogy vallásosnak tartjuk magunkat. A szabályok követése vagy Jézus követése két különböző dolog.
A vallás előírásainak betartása sosem fog kielégíteni. Csak ha mélyen meghajlunk, ha teljes önátadásban megnyitjuk szívünket, és azt mondjuk: „Te, Jézus. Csakis Te. Nincs más. Sem ember, sem siker, sem vagyontárgy nem tudja kitölteni lelkem mélyén azt a helyet, amely Téged formáz.”
Ez a karácsonyi imádságom. Bár nagyon régen megszabadultam már, szeretném újraélni a „senki más” bizonyosságát.
És igaznak megélni.
Mert az. Igaz.

Jézusom, Csak Te tudod megmenteni és megtölteni a lelkemet, s megadni neki azt, amire vágyik. Kérlek, figyelmeztess, hogy húzódjam közelebb Hozzád, s higgyek ígéretedben, hogy Te is közelebb húzódsz hozzám, ha ezt teszem. Ámen.

Lysa TerKeurst: The Most Searched for Answer
Encouragement for today, 2013.12.19.
www.proverbs31.org


Még Máriának is szüksége volt egy barátnőre
Sharon Jaynes

„Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” Lk 1,38

Kért már Isten olyasmire, amit nem értettél? Olyasmire, ami lehetetlennek látszott? El tudod képzelni, mit érezhetett Mária, Jézus édesanyja, mikor Gábriel közölte vele közelgő terhességét?
A mennyei döntés földi dilemmát okozott. Egy házasság előtti terhesség következménye az lehetett volna, hogy szülei kitagadják, a vőlegénye elhagyja, vádlói halálra kövezik. Máriának meg kellett tudnia, hogy hivatást kapott. Isten egy angyallal üzent neki, és hogy bizonyosságot nyerjen, elküldte Erzsébethez.
Mikor Isten meghívta Mózest, hogy vezesse ki a népet az egyiptomi fogságból, Mózes próbálta meggyőzni az Urat, hogy keressen mást erre a feladatra (Kiv 4,13). Mikor Isten meghívta Gedeont, hogy vezesse harcba az izraelitákat, Gedeon bizonytalankodott, és jelet kért az Úrtól (Bír 6,17). Mikor Isten meghívta Jeremiást, hogy ő legyen a következő nagy próféta, Jeremiás vitába szállt vele, mert túl fiatalnak tartotta magát a feladatra (Jer 1,6). Mikor Isten meghívta Jónást, hogy szólítsa fel bűnbánatra Ninive lakóit, ő felkapott a legközelebbi hajóra, és elhagyta a várost (Jón 1,3). Ám mikor Isten meghívta Máriát, hogy hordja ki méhében a Fiát, Mária kedves méltósággal elfogadta a megbízást.
„Az Úr szolgálója vagyok, felelte. Történjék velem úgy, ahogy mondod.”
A „szolgáló”-nak megfelelő görög szó az eredeti szövegben a doule. Átvitt értelemben azt jelenti, hogy „valaki, aki akaratát teljesen aláveti a másiknak, anélkül, hogy saját érdekeivel törődne”. Az Ószövetségben azokra a felszabadított rabszolgákra alkalmazzák a szót, akik szabad akaratukból az uruk szolgálatában maradtak halálukig. Az Újszövetségben átvitt értelemben a bűn szolgaságából megszabadított keresztényt jelenti, aki szabad akaratból marad Ura, Jézus szolgálatában élete végéig.
Nézzük, mi történt ezután:
„Mária még ezekben a napokban útnak indult, és a hegyekbe sietett, Júda városába. Zakariás házába tért be és üdvözölte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel. Nagy szóval felkiáltott: „Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám? Lásd, mihelyt meghallottam köszöntésed szavát, az örömtől megmozdult méhemben a gyermek” (Lk 1,39-44).
Isten indítására Erzsébet Mária mellé kerül a jelenetben, kézen fogja őt, és kíséri a különleges célhoz vezető úton.
Erzsébet több volt, mint Jézus előfutárának, Keresztelő Jánosnak élő inkubátora. Prófétaasszony volt, akit Isten kiválasztott a mentor szerepre Fia édesanyja mellé. Bámulatos, ahogy Erzsébet azonnal felfogja a helyzetet! Mikor Mária életének későbbi fontos szereplői még semmiről se tudnak, ő rögtön megérti, hogy Mária a Messiást hordja a szíve alatt.
Hogy lehet ez? Igazán egyszerű a válasz. Nem azért, mert Erzsébetnek különleges adottságai voltak. Azért történt, mert a Szentlélek megvilágosító ereje megmutatta neki az igazságot. És ez így történik veled és velem is. Akkor érthetünk meg valami spirituális igazságot, ha a Szentlélek megnyitja rá a szemünket.
Hát nem csodálatos, hogy Isten a nőket kapcsolatra teremtette? Isten tudta, hogy Máriának szüksége lesz egy barátnőre. Isten mindig velünk van, de olykor hasonlóan gondolkodó barátnőket állít mellénk, hogy együtt menjünk az úton.

Uram, köszönöm a barátnőimet. Annyira hálás vagyok Neked, hogy nem arra hívsz, hogy egyedül járjuk végig az utunkat, hanem barátnőket adsz mellénk. Mutasd meg, Uram, ha valakinek ma egy ölelésre, egy biztató szóra, egy segítő kézre van szüksége. Add, hogy olyan könnyen és szabadon bánjak a dicsérő szavakkal, mint Erzsébet.
Jézus nevében.
Ámen

Sharon Jaynes: Even Mary Needed a Friend
Today’s Truth, 2013. dec. 23.
www.crosswalk.com/devotionals/girlfriends


Egy fénysugár a sötétben
Samantha Evilsizer

„Mert látta szemem üdvösségedet, melyet minden nép színe előtt készítettél, világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségül népednek, Izraelnek.”Lk 2, 30-32

„Ne szálljon ki egyedül a kocsiból. Dudáljon egyet, mikor ideér, és kijövök.”
Ahogy közeledtem a sötétedő utcán, elgondolkoztam a 13 éves kissrác bölcsességén, aki ezt a tanácsot adta. Talán jó lett volna egy másik ifjúsági vezetővel együtt jönni. A dudálás vajon nem fogja felkelteni a drogdílerek érdeklődését, épp azokét, akiktől Jake óvni akart?
Végülis nem kaptam választ a kérdésemre. Ahogy közeledtem a házhoz, hunyorogva próbáltam kivenni a körvonalakat az alkonyi fényben. Jake alakja rajzolódott ki a sötét ég előtt, ahogy épp a levegőbe rúg egy labdát.
Letekertem az ablakot, karácsonyi dallamok áradtak a szabadba. Énekek a kis Jézus születéséről, Isten dicsőségéről a magasságban. Sorok, melyek az elérkezett szabadulásról szóltak – nekem, Jake-nek, a szomszédságnak, az egész világnak.
„Helló. Na mizu?” Ügyetlen kérdés, ismerve a körülményeket. Az apja pár hónapja még börtönben volt, múlthéten pedig túladagolta magát. Három nappal ezelőtt került a koporsóba.
Jake segített behurcolni a pizzát, amit a családnak hoztam. A heverőkön rokon nénik és bácsik ültek, a székek megrakva unokatesókkal, akik közül néhányan még valami ülőalkalmatosság után kutattak. Norma, Jake anyja, és még néhányan az asztal körül ültek. Sokan messziről jöttek: nagy távolságból érkezett, békességre vágyó, fáradt utazók. Az éhségüket lehet, hogy csillapítani fogja a pizza, de a fájdalmukat aligha. Nem fognak megvigasztalódni, míg rá nem lelnek arra, amit keresnek: egy fénysugárra szenvedésük sötétjében.
Komor emlékű nap – a televízió vibráló fénye a nappaliban – Norma kijelentése, hogy elköltözik az emlékekkel zsúfolt házból – Jake arról beszél, hogy más iskolakerületben fog ezentúl focizni – én meg imádkozom: Uram, kérlek, add, hogy meglássanak Téged.
Volt, amit át tudtam érezni a fájdalmukból. Én is kaptam élelmiszersegélyeket valamikor. Én is szőttem menekülési tervet az emlékek, a szenvedés elől. Én is álmodoztam arról, mi fog majd kiszabadítani a fájdalmas emlékek közül.
Talán neked is voltak ilyen álmaid. Gyötrődve kerested a felcsillanó fénysugarat a sötétben. Élt egy ember, aki beszámolhatott mérhetetlen boldogságáról, hogy elérkezett hozzá a várva-várt segítség.
Olvassunk bele Simeon bámulatos történetébe Lukács evangéliumában: „Íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű igaz és istenfélő ember. Várta Izrael vigaszát, és a Szentlélek volt rajta. Kinyilatkoztatást kapott a Szentlélektől, hogy addig nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek indítására a templomba ment. Amikor a szülők a gyermek Jézust bevitték, hogy a törvény előírásának eleget tegyenek, karjába vette és áldotta az Istent ezekkel a szavakkal: „Most bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében, mert látta szemem üdvösségedet, melyet minden nép színe előtt készítettél, világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségül népednek, Izraelnek” (Lk 2,25-32).
Simeon tudta, hogy a valódi segítség, a valódi szabadulás nem jöhet semmi vagy senki mástól, csak Jézus Krisztustól.
Akkor ott, Jake-ék nappalijában állva én is tudtam. Mindegy, mennyi étel jut nekik, elköltöznek-e vagy sem, új iskolába megy Jake, vagy nem, Krisztus reménysége nélkül mindig valami másra fognak vágyni, más fényben fognak reménykedni, a teljesülés öröme nélkül. És ez igaz rám is, rád is. Simeon szenvedélye különleges volt: csak láthassa meg saját szemével a gyermek Krisztust, Isten megnyilvánuló dicsőségét! Tudta, hogy Jézus születésével elérkezett a szabadulás mindenkinek, aki hisz Benne, és abban, amit elért kereszthalálával. Élete megvilágítja Isten szeretetét a kétségbeesett világ iránt. Nekünk, akik hisszük, hogy Ő Isten Fia és a mi feltámadt Megváltónk, reményünk van az Istennel töltendő örök életre és békességre, meg örömre itt a földön. Most, mikor Jézus földre jövetelét ünnepeljük, fordítsuk figyelmünket valóban Őreá. Ő a mi reménységünk kétségbeejtő helyzetekben. Örömteli fény, mely a legsötétebb körülmények között is világosságot jelent.

Jézus, egyedül Te vagy a remény, melyre a világnak szüksége van. Köszönöm, hogy a mennyből a földre jöttél, Királyból szolgává, Istenből csecsemővé lettél. Adj simeoni szenvedélyt, hogy megláthassalak, Ámen.

Samantha Evilsizer: A Light in the Dark
Encouragement for today, 2013.12.25.
www.proverbs31.org


Köd vesz körül?
Mary Southerland

„A mostani pillanatnyi könnyű szenvedés ugyanis a mennyei örök dicsőség túláradó mértékét szerzi meg nekünk. Csak ne a láthatóra, hanem a láthatatlanra fordítsuk figyelmünket. Mert a látható mulandó, a láthatatlan azonban örök.” 2 Kor 4,17-18

Hogy kiszabaduljunk Dél-Florida brutális nyári hőségéből, elindult a család a gyönyörűséges észak-karolinai hegyek felé. Addig pancsoltunk a jéghideg hegyi patakokban, mígnem kezünk-lábunk fehérre gémberedett. Igyekeztünk minél több időt a szabadban tölteni, magunkba szívni a hűvös, kristálytiszta hegyi levegőt. A Kék Gerinc autóút volt az egyik kedvencünk, el is határoztuk, hogy másnap felfedezünk rajta néhány túra útvonalat, piknikezünk, majd meglátogatjuk Carl Sandburg csodálatos, történelmi, koloniális stílusú emlékházát.
Reggel arra ébredtünk, hogy az előző napi ragyogást csöpögő szitálás, sűrű köd váltotta fel. Nem hagyhattuk, hogy egy kis eső és köd felborítsa eredeti terveinket. Sokszor vakációztunk már Észak-Karolinában, tudtuk, hogy a köd gyakori vendég, még nyáron is. Bepakoltunk a kisbuszba, és irány a hegy.
Ahogy közeledtünk a Sandburg házhoz, a köd egyre vastagabb lett. Mire odaértünk, olyan sűrű volt, hogy alig tudtuk kivenni a letérőt az ajándékbolthoz, ahol jegyet vehettünk a ház és környékének felfedezéséhez. Elhatároztuk, hogy inkább visszajövünk máskor, de ha már úgyis ott voltunk, hát bemegyünk körülnézni az ajándékboltba.
Az üzlet tulajdonosa kedvesen fogadott, megkérdezte, veszünk-e jegyet a csoportos látogatáshoz, amihez vezetés jár, és kb. egy óra múlva kezdődik. Megrökönyödve kérdeztem. „Viccel? Látta mi van odakinn?” A tulajdonos mosolyogva válaszolt: „A ködre gondol? Az feloszlik addigra. Hány jegyet parancsol?” Utálom, mikor rám akarnak tukmálni valamit, legyenek bármilyen kedvesek és aranyosak – na meg talán rövidlátók. „Inkább várunk még, hogy lássuk, tényleg eloszlik-e a köd” – mondtam, és meg voltam győződve, hogy ez a homály, amilyen sűrű, még napokig fog tartani.
A boltban való nézelődés közben, észre sem vettem, hogy múlik az idő, csak a tulajdonos felszólítása térített magamhoz: „Negyedóra múlva indul a vezetés, most még lehet jegyet venni rá.” Odamentem az ajtóhoz, és mit látok: a köd valóban oszlani kezdett, néhol már az ég is látszott. Nem akartam hinni a szememnek! Egy-két perc, és a nap is kisütött, mintha a köd nem is létezett volna.
Néha úgy érezzük, a kételkedés köde, a félelem sötétje sosem oszlik el az életünkből. Isten ígéreteit felemésztik a nehézségek, amikkel szembesülünk. Legszívesebben káromkodnánk a történések miatt, nemhogy Istent dicsőítsük a krízis közepén. A szenvedés, a fájdalom elnyomják hitünket, megfeledkezünk róla, hogy ez a világ nem az otthonunk, gondjaink csak ideig-óráig tartanak. Emeld fel a fejed, barátnőm. Fordítsd szívedet és tekintetedet Isten felé – Ő ott van veled.
„Tekintetem a hegyek felé emelem: honnan jön segítség számomra? A segítség az Úrtól jön, aki az eget és a földet teremtette.” Zsolt 121,1-2

Uram, a segítségedre van szükségem. Belefáradtam, hogy a magam erejéből küzdjek meg a problémáimmal. Segíts, kérlek, hogy szememet rajtad tartsam, mialatt gondjaimmal vesződöm. Juttasd eszembe, hogy a Te erőd több mint elég bármi elviseléséhez. Ha pedig félek, taníts meg, kérlek, bízni Benned. Jézus nevében, Ámen.

Mary Southerland: Fogged In?
Girlfriends in God – December 27, 2013
www.crosswalk.com/devotionals/girlfriends/