XVII.Fejezet
Krisztus szent vacsorája és ennek haszna
1.
Miután Isten befogadott minket családjába, s nem a cselédek, hanem a fiak közé ültetett, a jóságos atya tisztét is betölti, és övéiről gondoskodva életünk egész idején biztosítja táplálékunkat. De még ezzel sem éri be, hanem zálogot is ad, hogy még biztosabbá tegyen folyton áradó jószívűsége felől. E célra adta egyháza másik sákramentumát egyszülött Fia kezeiből, ama lelki lakomát, amelyen Krisztus bizonyítja, hogy ő az életadó kenyér (Jn 6,51), amellyel lelkünket az igaz és boldog halhatatlanságra táplálja. (…) Először is, az úrvacsora jelei a kenyér és a bor, amelyek azt a láthatatlan eledelt jelenítik meg számunkra, amelyet Krisztus testéből és véréből veszünk. Mert ahogyan az újjászülő Isten a keresztséggel olt be minket egyháza testébe, és fogad minket gyermekeivé, úgy, mint mondottuk már, családapai feladatának azzal tesz eleget, hogy szakadatlanul gondoskodik eledelünkről, hogy megtartson és megőrizzen abban az életben, amelyre igéjével szült minket. Márpedig Krisztus a mi lelkünk egyetlen tápláléka, ezért őhozzá hív a mennyei Atya, hogy benne részesedvén újra meg újra felüdüljünk, és erőnkben megújulhassunk, mígnem aztán megérkezünk a mennyei halhatatlanságba. Mivel azonban Krisztus és a hívők rejtett egyesülésének ez a titka felfoghatatlan természetű, ezért ennek képét és képzetét olyan látható jelekkel mutatja be, amelyek a mi képességeinkkel is felfoghatók, sőt záloggal és pecséttel ellátva annyira bizonyossá teszi azt, mintha szemeink előtt történne meg, hiszen a közérthető hasonlatot még a nehézkes elme is könnyen felfogja: Krisztus úgy táplálja a lelkeket, mint ahogyan a kenyér és a bor életben tartja a testet. Látjuk immár e titokzatos áldás célját: Isten ezzel erősít meg minket, mert Krisztus teste úgy lett egyszer s mindenkori áldozattá érettünk, hogy most vele táplálkozunk, és táplálkozván ezen egyetlen áldozata hathatósságát magunkban érezzük; vére úgy ömlött ki egyszer s mindenkorra érettünk, hogy örökös italunk legyen. Így szólnak az ígéretül hozzáfűzött szavak is: vegyétek, ez az én testem, amely érettetek adatik (Mt 26,26; Mk 14,22; Lk 22,19; 1Kor 11,24). Tehát azt a testet kell vennünk és ennünk, amely egyszer s mindenkorra áldoztatott fel üdvösségünkre, hogy miközben látható módon részesedünk benne, biztosra vegyük: éltető halálának ereje hathatós lesz bennünk. Ezért nevezi a kelyhet is így: szövetség az én vérem által. Mert valahányszor ama szent vérben részesít, bizonyos értelemben ezt a vérével egyszer s mindenkorra megszentelt szövetséget újítja meg vagy inkább hosszabbítja meg hitünk megerősítésére.
2.
S valóban, a hívő lelkek a bizalom és öröm bőséges gyümölcsét vehetik e sákramentumból, mert bizonyítékuk van: Krisztussal annyira egy testté nőttünk össze, hogy ami az övé, azt a miénknek mondhatjuk. Következésképpen azzal a bizonyossággal buzdíthatjuk magunkat, hogy miénk az örök élet, amelynek ő az örököse; a mennyek országát éppúgy nem lehet tőlünk elvenni, mint tőle, aki már belépett oda, továbbá, bűneink sem kárhoztathatnak már minket, mert azok vádja alól felmentett, hiszen magára vette azt, mintha őt illetné. Ez hát ama csodálatos csere, amelyet végtelen jóságából végbevisz velünk: ember fiává lett velünk, hogy mi Isten fiaivá legyünk ővele; alászállt a földre, hogy megnyissa az utat mennybe emeltetésünk előtt; magára vette halandóságunkat, hogy közölje velünk halhatatlanságát; felvette erőtlenségünket, hogy erejével megerősítsen minket; osztozott szegénységünkben, hogy gazdagságát átruházza ránk; magára vette hamisságunk gyötrelmes terhét, hogy minket igazságába öltöztessen.
Kálvin János: Institutio 4. k.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése