Lélekerősítő levelek 147

Újra együtt
Micca Campbell

„A felhőkön velük együtt elragadtatunk a magasba Krisztus elé, és így örökké az Úrral leszünk.” 1 Tessz 4,17

Mikor meghalt a férjem, bennem is meghalt valami vele együtt. Fájdalom és félelem vett körül azokban a sötét napokban. Sajgott a lelkem, elhagyatottnak, üresnek, magányosnak éreztem magam. Szörnyen hiányzott.
Néha annyira vágytam gyöngéd érintésére, hogy ez a vágy csúfot űzött velem. Egyszer láttam egy férfit, aki hasonlított a férjemre, és ugyanolyan piros terepjárót vezetett, mint ő. Mérföldeken át követtem a kocsit. A szívem eltelt reménnyel, minden más megszűnt körülöttem, a világ végéig is követtem volna, csak érjem utol azt az autót.
Mikor végül egy piros lámpánál mellé soroltam, a tekintetünk találkozott, és képzelgésem csúfos véget ért. Mintha valaki gonosz tréfát űzött volna velem. A valóság elgyengített, félrehúzódtam egy parkolóba, ledőltem az ülésre, és zokogni kezdtem. Ahogy lement a nap, egyre hűvösebb lett a kocsiban. Felültem, begomboltam a kabátomat, és elindultam hazafelé – a férjem nélkül, egyedül.
Óriási hiányérzet volt bennem, ha arra gondoltam, nem látom többé Portert. Talán ismered ezt az érzést, te is elvesztettél valakit. Hadd vigasztaljalak egy igazsággal: azok számára, akik ismerik és szeretik az Urat, az elválás csak időleges. Nem végső búcsú, hanem „viszontlátásra”.
Pál apostol biztosította erről a tesszaloniki híveket.
„Először a Krisztusban elhunytak támadnak fel, azután mi, akik életben maradtunk. A felhőkön velük együtt elragadtatunk a magasba Krisztus elé, és így örökké az Úrral leszünk.” (1Tessz 4,16b-17.)
Ez a biztatás nekünk is szól. Három szó ad reményt, vigaszt és biztonságot a megtört szívűeknek Pál kijelentésében: mi, velük és együtt.
Mi (a földön élők), akik még élünk, elragadtatunk a magasba velük (akik a mennyben vannak) együtt (a két csoport találkozik).
Ez az ige az egyesülésről kinyilvánítja, hogy Isten gyermekei soha nem tapasztalják meg a végleges elszakadást egymástól. Ez jó hír! Egy napon te is meg én is újra együtt leszünk szeretteinkkel, akik hittek Jézusban, amíg a földön éltek. Micsoda nap lesz az!!
Amikor valóban fel tudtam ezt fogni, a szívem megnyugodott. Bár továbbra is nagyon hiányzott a férjem, a bánat szorítása lazult, már nem fuldokoltam tőle.
Ma már nem égeti a gyász a lelkemet. Él bennem az Isten ígéretéből fakadó remény, hogy egy nap újra együtt leszek Porterrel és a nagyszüleimmel. Ebbe a reménybe kapaszkodom, és ez enyhíti a halál fullánkjának marását. Jóleső várakozással tekintek előre.
A gyászban is van remény. Azok, akik elfogadják az Urat Megváltójuknak, nem búcsúznak el véglegesen. Csak azt mondják: „Viszontlátásra!”

Uram, köszönöm, hogy megosztottad velünk a dicsőséges újratalálkozásról szóló igazságot. Köszönöm, hogy nem a halálé a végső szó. Mikor mélyen gyötör a bánat, juttasd eszembe reményt nyújtó igazságodat: újra látni fogom eltávozott szeretteimet. Jézus nevében, Ámen.

Micca Campbell: Reunited
Encouragement for today, 2013.11.06.
www.proverbs31.org


Mit kezd Isten a nehéz helyzetekkel?
Samantha Evilsizer

„Tudom, hogy mindent megtehetsz, és nincs olyan szándékod, amelyet meg ne valósíthatnál.” Jób 42,2

Az elmúlt évben sok nehézséggel kellett megküzdeniük olyan embereknek, akik közel állnak hozzám: az otthonuk elárverezése, csődbe ment vállalkozás, üres hűtő, kiszáradt benzintartály jelezték ezt. Barátok és családtagok házassága került veszélybe, van, akinek letartóztatták a gyermekét, a másik már több mint egy éve munkanélküli, kocsik robbantak le, gyülekezetek estek szét. Mikor ennyi rossz dolog történik, megkísérthet a gondolat, hogy Isten nem tudja eltörölni a fájdalmat, felépíteni, ami leomlott, megjavítani mindent, ami összetört. Vajon be tudja illeszteni szenvedésünk darabkáit egy reményteljes jövő kirakójába?
Ha abból indulunk ki, amit a körülmények sugallnak, arra a következtetésre juthatunk, hogy Isten nem tud jót kihozni a minket ért bajból. Vagy, hogy nem akar. Pedig az igazság az, hogy Isten tud és akar változtatni a körülményeinken.
Akár átalakítja mostani helyzetünket, akár nem, van hatalma arra, hogy jövőt és reményt adjon, és ez soha nem változik! Igéjéből vonhatjuk ezt le, ami ugyanerről szól. Ezért fontos azonnal lépni, mikor érezzük, hogy az Isten hatalmában való kételkedés beszivárog a gondolataink közé. Mit tegyünk ilyenkor?
Nekem nagyon sokat segít, ha a Jób 42,1-2-re gondolok: „Felelt Jób, és ezt mondta az Úrnak: Tudom, hogy mindent megtehetsz, és nincs olyan szándékod, amelyet meg ne valósíthatnál.”
Isten hűségének Bibliából vett bizonyítékai támaszt nyújtanak, mikor körülöttünk minden összeomlani látszik. Ha arra gondolunk, mi mindent tett másokért, megerősödünk hitünkben, hogy értünk is megteheti. Nézzünk néhány példát a Szentírásból Isten megváltó tervére népe egyes fiaira, lányaira vonatkozóan:
Jób elvesztette családját, otthonát, vagyonát és egészségét, de közben Isten mindannak, ami elpusztult, kétszeresét készítette elő a történet végére neki (Jób 1-2 és 42,10).
József börtönbe vetett rabszolga volt, de Isten terveiben már Egyiptom második uraként szerepelt (Ter 39,19-21 és 41,41).
Ruth otthontalan, gyermektelen, fiatal özvegyasszony volt, de Isten már készítette új otthonát Boáz szívében, aki aztán feleségül vette. Isten azt is tudta, hogy Ruth a szép-szép-szépanyja lesz Jézusnak (Ruth 1,4-5 és 4,13-17).
Mikor Dávid házasságtöréssel elbukott, Isten már készítette az alapot, amin felállhat, és megbánhatja, amit tett (2Sám 2,4 és Zsolt 51).
Mikor Péter hitét vesztve megtagadta Krisztust, Isten tudta, mekkora szerepe lesz Péternek a keresztény egyház megalapozásában, és hogy ezreknek fogja hirdetni Krisztust (Mk 14,66-72 és ApCsel 2,38-41).
Míg Mária haldokló fiát nézte a kereszten, Isten pontosan tudta, hogy Jézus feltámad, és elfoglalja trónját a mennyben! (Jn 19,25-30 és Jel 3,21).
Bármilyen szörnyű, kilátástalan volt a helyzet, Isten mindegyiket reményteljes jövőre változtatta.
Isten képes megfordítani, újjáépíteni, feléleszteni, megújítani. Légy készen terveire, amik már működésbe léptek ebben a nagyon nehéz helyzetben, amiben vagy. Bízz Benne. Minden helyzetet, körülményt kézbe tud venni, hogy neked hasznodra, Neki dicsőségére váljék!

Uram, köszönöm hűségedet, amit minden nemzedéknek bizonyítottál, és köszönöm azt is, hogy mindezeket leírták, és így számunkra is megmaradtak a történetek, amikor a szörnyű múltat reményteli jövővé alakítottad. Tedd meg, kérlek, az én életemmel is. Jézus nevében, Ámen.

Samantha Evilsizer: What Can God Do with Difficult Circumstances?
Encouragement for today, 2013.11.05.
www.proverbs31.org


Mi kerüljön középre
Tracie Miles

„Ő a közepe mindannak, amit hiszünk, hűséges mindenben, amivel Isten megbízta” – a Zsid 3,2 alapján

Úgy hittem, hogy hálaadásnapi dekorációimat biztonságban elcsomagoltam tavaly, ám mikor előszedtem a bőségszarut, valami gyanús lett. Néhány éhes egérke úgy gondolta, érdemes megkóstolni a hungarocell kenyérszeletet és a műanyag almákat.
Az volt a tervem, hogy a bőségszarut az ebédlőasztal közepére helyezem, mint minden évben. A nem megfelelő csomagolás áldozatot követelt, és dekorációm központi eleme tele volt rágott lyukakkal.
Míg azon igyekeztem, hogy helyrehozzam a kárt, szent koppintást éreztem a szívemen. Mintha jelezni akarta volna, hogy gondolkozzam el, biztos, hogy a megfelelő dolgot helyezem a közelgő Hálaadás ünnep közepére.
Az előző hónapok telve voltak rohanással, kihívásokkal. Szívemet többször is kiégettnek éreztem. Kialakult egy életritmusom, melyben a bajaimra és a tennivalóimra összpontosítottam, ahelyett hogy időt szakítottam volna a hálaadásra Isten jóságáért az életemben.
Eredeti szándékom az volt, hogy Jézust helyezem életem középpontjába, de nem tartottam meg a fogadásomat. Fókuszpontom elcsúszása eszembe juttatta a keresztényeket, akiknek a Zsidókhoz írt levelet szánta a szerzője.
Ezeket a hajdani embereket az a veszély fenyegette, hogy nem Krisztust tekintik egyetlen megváltójuknak. Próféták, angyalok vagy éppen Mózes került a fókuszpontba. A levél 3. fejezetében arra figyelmeztetik ezeket az embereket, hogy egyedül Jézus méltó a bizalomra, és Neki kell hitük középpontjában állnia.
A Zsidókhoz írt levél szerzője azt akarta, hogy a keresztények hagyják abba, hogy önmagukra, más emberekre vagy dolgokra koncentrálnak, és tekintetüket irányítsák vissza Krisztusra.
Az akkori idők keresztényeihez hasonlóan, bizony a mi figyelmünket is könnyen elterelik a napi gondok, feladatok, és észrevétlenül középponti helyre kerülnek világi kötelességeink meg az ünnep külső jegyei. Jézusközpontúság helyett énközpontúvá válunk. Mintha beraknánk Jézust egy dobozba, s felpakolnánk lelkünk padlására, hogy akkor szedjük elő onnan, mikor „itt az ideje”. Ennek a következménye könnyen lehet kicsorbult élet, összelyuggatott szív, mert a gondok és kihívások megrágcsálják örömünket, békességünket.
Egy dolog hinni Jézusban, és más dolog Őt helyezni életünk közepére. Ha meghozzuk a legfontosabb döntést, kitartunk benne, hogy tekintetünket Jézuson tartsuk, és mindig hálásak legyünk azért, amit kapunk, szívünk és életünk egyensúlyban marad.
Az idei Hálaadáskor (és minden évben) dicsőítsük Istent, és ígérjük meg, hogy fókuszpontunkat Rajta tartjuk. Ha elhatározzuk, hogy Jézusra tesszük a hangsúlyt ünnepeink alatt és egész életünkben, a legszebb díszt kapjuk ajándékba dekorációnk közepére.

Uram, sosem akartalak felrakni a polcra, és hagyni, hogy az élet menete elvonja Rólad figyelmemet. Segíts, kérlek, hogy állandóan készen álljak Rajtad tartani tekintetemet az ünnepek alatt és az előttünk álló új esztendőben.

Tracie Miles: Choosing a Centerpiece
Encouragement for today, 2013.11.11.
www.proverbs31.org


A küzdelemről
Lynn Cowell

„Testvéreim, tartsátok nagy örömnek, ha különféle megpróbáltatások érnek benneteket. Tudjátok, hogy hitetek próbájának állhatatosság a gyümölcse. Az állhatatosságnak meg tökéletességre kell vezetnie, hogy tökéletesek és feddhetetlenek legyetek, és semmilyen tekintetben ne essetek kifogás alá.” Jak 1,2-4

„Miért nem lépünk már tovább?”
Hangom ingerültsége a szívem állapotát jelezte. Pontot akartam már tenni ennek a konfliktusnak a végére, s aztán lépjünk tovább, legyen mindenki boldog. Belefáradtam már a hosszantartó küzdelembe.
Alapjában véve én a megoldások embere vagyok. Főleg, ha a gyerekeimről van szó. Ha látom, hogy valamelyik szenved, vagy segítségre szorul, rögtön ugrok, hogy megoldjam a problémáját. Itthon hagytad a tornacuccodat? Máris utánad viszem az iskolába. Sokat kell tanulnod a dolgozatra? Majd én segítek. Nem érted a feladatot? Gyere, próbáljuk együtt.
Nem bírom nézni, ha küzdenek a gyermekeim, ezért azt képzelem, Isten, mennyei szülőnkként ugyanígy érez. Pedig velünk ellentétben, Isten nem ugrik mindig a segítségünkre, mert tudja, hogy nem mindig jó elkerülni a küzdelmet. Javunkra válhat. Ahogy Jakab levelének elején olvassuk, gyakran épp a küzdelem kell ahhoz, hogy „tökéletessé” váljunk.
Amikor a gyermekeimről van szó, többnyire az tűnik szeretetből fakadó lépésnek, ha közbelépek, és enyhítem rajtuk a nyomást. Ám gyakran túllépem a hatáskörömet, és többet ártok, mint használok. Segítségem meggátolja őket egy új készség, valami fontos tulajdonság megszerzésében.
Bármennyire nehéz, miközben gyermekeim a felnőtté válás útját járják, vissza kell húzódnom, hogy hagyjam növekedni őket. A tanárokkal való konfliktusok, az időbeosztás, a ruháik rendben tartása – ezek olyan területek, ahol gyermekeim hamar átvehetik és gyakorolhatják a felelősséget.
Küzdelmeiket úgy kell tekintenem, mint a lepkéjét, amelyik próbál kiszabadulni a gubóból. Forgolódik, nyomakodik, s mialatt küzd, egyre erősebbé válik, késszé arra, hogy áttörve a gubó falát kiterjessze a szárnyát, és szálljon szabadon. Ha a gubót feltörjük, hogy kisegítsük onnan a lepkét, nem fogja bírni a terhelést, hamar elpusztul.
Jézus, a maga bölcsességében pontosan tudja, hogy felnőttként is szükségünk van a küzdelmekből nyerhető erőre. Küzdünk a szeretetért kapcsolatainkban, küzdünk azért, hogy gyermekeink jövőjét Rá merjük bízni, vagy hogy ne aggódjunk anyagi biztonságunkért. Lehet, úgy képzeljük el ezt a folyamatot, mint felnőtté válást, pedig mi nem a felnőtté, hanem a tökéletessé válás útját járjuk a Jakab-levél szerint. „Tökéletessé”, más szóval „egésszé” kell válnunk.
Isten a megpróbáltatásokkal gyúr minket egyre hasonlóbbá önmagához. Amikor simán folyik az élet, elbánunk vele magunk is. A nehézség figyelmeztet, hogy fussunk oda Ahhoz, akinél ott az erő, amire szükségünk van, hogy az Ő kedve szerint válaszoljunk az élet kihívásaira. Ezzel hitünk és kitartásunk erősödni fog, alkalmassá válik a következő küzdelemre. Ebben az állandóan tartó folyamatban válunk egyre hasonlóbbá Őhozzá.
A Szentírás támogat minket ebben, segít hinnünk, hogy mindig megkapjuk a szükséges erőt Istentől. Ahelyett, hogy azt kérjük, szabaduljunk ki a megpróbáltatásból, kérhetjük, hogy növekedjünk általa.
Az utóbbi időben úgy éreztem, hogy valaki, akit szeretek, nem ért meg, s ez nagyon zavart. Felnyitva a Bibliámat, kértem az Urat, tanítsa meg, hogyan reagáljak úgy, ahogy Ő tenné, ahelyett, hogy kifejezném a dühömet. Az első sor, amire a tekintetem ráesett, az Efézusi levél 5,1 volt: „Mint Isten kedves gyermekei, legyetek az ő követői és éljetek szeretetben, ahogy Krisztus is szeretett minket, és odaadta magát értünk jó illatú áldozati adományként az Istennek.” Ennél világosabban nem is mondhatta volna!
Arra tanít a Szentírás, hogy ha megpróbáltatásainkat tanulási lehetőségként fogjuk fel, egyre tökéletesebbé, egyre egészebbé válunk. Minden alkalommal erősebbek leszünk, készek arra, ami Isten terveiben szerepel számunkra.

Jézus, nem mondhatom, hogy ez a megpróbáltatás örömmel tölt el. Nyisd meg a szememet, hogy ezt a nehéz időszakot tanulási lehetőségnek lássam, ami a tökéletesség újabb fokára emel fel. Segíts, hogy fontos lépésnek tartsam a Feléd vezető úton. Ámen.

Lynn Cowell: The Struggle
Encouragement for today, 2013.11.08.
www.proverbs31.org


Amikor nem tudod, mit mondj
Lysa TerKeurst

„Jó az Úr! Menedék a nyomorúság idején, gondja van a hozzá folyamodókra.” Náhum 1,7

Nemrég egy költöztető kocsi állt be a barátnőm háza elé. A költözés néha jóleső izgalommal jár. Néha meg nem.
Ez a költözés valaminek a végét jelentette. A költöztetők szakszerűen kiürítették a lakását néhány óra alatt. Egyik munkás odament hozzá kezében egy esküvői fotóval, és megkérdezte: „A fényképeket külön rakjuk?”
„Igen”, mondta, és ízlelgette a szó iróniáját: külön. Így fog élni ezentúl. Külön a régi szomszédoktól. Külön a férjétől. Külön attól az elképzeléstől, amilyennek az életét megálmodta.
Elvette az esküvői képet, és könnyeivel küszködve felhívott. „Nem tudom, mihez kezdjek ezzel a fényképpel. Mit csinálsz az olyan holmikkal, amiknek már nincs helyük az életedben? Felépítettünk együtt egy életet, és most ez az ’együtt’ megszűnt.”
Tudtam, most nem az a dolgom, hogy valami közhellyel megtöltsem a kényelmetlen csendet. A sablonos szavak nem fognak odabújni mellé az ágyba, nem fogják körbeölelni feldúlt lelkét.
Talán ismerős a helyzet. Te ültél a romhalmaz közepén, vagy a vonal túloldalán kínlódtál a szavakat keresve. Ezekben a nehéz helyzetekben az egyetlen szilárd alapra helyezhetjük a lábunkat: Isten igazságára.
Az Ő igazsága nem suhan el az érzelmekkel.
Az Ő igazsága nem süllyed el a könnyek tengerében.
Az Ő igazsága nem hagy el akkor sem, ha szívből jövő kiáltásaid igazán nem hangzanak keresztényinek.
Végül ezt mondtam: „Nincsenek válaszaim, de imádkozni fogok. Le fogom írni neked beszélgetésemet Istennel, hogy lásd, Ő nem hallgat most sem. Lát téged. Hall téged. Igazságával vigasztalni akar.”
Kinyitottam a Bibliámat, és Isten elé tártam a fájdalmat és szomorúságot: „Istenem, kérlek, mutass rá ideillő igazságaidra. Használd a kezemet, hogy vigasztaló szavakat írjak Igédből a barátnőmnek.”
Én: Uram, nagyon rossz látni, mennyire szenved a barátnőm. Kérte, hogy mentsd meg a házasságát, és nem értjük, miért kellett mégis szétesnie.
Az Úr: Azt érzed, amit a Jób 17,11 kifejez? „Napjaim elmúltak, terveim meghiúsultak, vágyaimmal együtt.”
Én: Uram, nem látod a könnyeit? Ha az én szívem megszakad látva az ő szomorúságát, bizonyára a tied is.
Az Úr: Emlékezz, milyen jó bízni Abban, aki egyedül látja, mi van, és mi jön ezután. Náhum 1,7: „Jó az Úr! Menedék a nyomorúság idején, gondja van a hozzá folyamodókra.”
Én: Igen, bízom Benned. De olyan rossz látni, hogy mindennek vége. Olyan értelmetlen az egész.
Az Úr: Semmi sem értelmetlen, amit megengedek. A fájdalomban is a jóért munkálkodom. Péld 19,20-21: „Hallgass a jó tanácsra és fogadd el az intést, hogy a végén mégis bölcs lehessél! Mennyi terv van az embernek szívében! De (csak) az maradandó, amit az Úr határoz.”
Én: Miért kell mindezt átélnie?
Az Úr: Nem kell tudnod a választ. Te csak bízz. Ézs 55,9b: „magasabbak az én utaim a ti utaitoknál, és az én gondolataim a ti gondolataitoknál.”
Én: És a vágyai, mindaz, amit szeretne?
Az Úr: Egyedül én ismerem a vágyak összes lehetőségét. Te csak biztasd, hogy bízzon bennem, és okos döntéseket hozzon. Zsolt 37,3-4: „Remélj az Úrban és tedd a jót, akkor megmaradsz földeden és biztonságban élsz. Az Úrban leld örömed, s ő betölti szíved vágyait.”
Leírtam és elküldtem a barátnőmnek Istennel való beszélgetésünket. Ez a levél nem mulasztotta el a szenvedését, nem válaszolta meg a kérdéseit. Nem mutatott rá egy területre, ahova lerakhatja mindazt, aminek most nincs helye az életében. De arra késztette, hogy kinyissa Isten Igéjét, és ő maga is beszélgetni kezdjen Vele. És ez igazán alkalmas első lépésnek az előtte álló úton.

Uram, lélekben Eléd hozom szenvedő barátnőmet. Te vagy az egyetlen, aki végül fel tudod emelni. Bárcsak bízna Benned személyes, megélt bizalommal élete hullámvölgyei között! Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: When You Don’t Know What to Say
Encouragement for today, 2013.11.14.
www.proverbs31.org


A mérges gyökér
Wendy Blight

„Vigyázzatok, Isten kegyelmét közületek senki le ne késse, nehogy valami mérges gyökér szárba szökkenjen, kárt okozzon és sokakat megfertőzzön.” Zsid 12,15

Újraolvastam, amit írt, és még mérgesebb lettem tőle. Válasz helyett úgy döntöttem, továbbítom a férjemnek, s kikérem a véleményét. Nem tudtam volna higgadtan, kedvesen írni neki mostani lelkiállapotomban.
Mialatt fogalmaztam a férjemnek szánt levelet, egyre dühösebb lettem, s minden mérgemet kiokádtam abban az emailben. Mikor befejeztem, újraolvastam, meg voltam elégedve. Védett körülmények között ki tudtam fejezni, ami éreztem. Aztán rákattintottam a Küldés gombra.
Ebben a pillanatban a tekintetem a Címzett sorra vetült. Tévedésből nem a Továbbítás, hanem a Válasz gombot nyomtam meg. Minden erő kiment belőlem. Dühöngésem úton volt, de nem a férjem, hanem a barátnőm felé, aki felbosszantott.
Hányingerem lett. Mit tehetnék? Felhívtam a férjemet a munkahelyén. Mindketten egyetértettünk abban, hogy azonnal írnom kell egy másik emailt, amiben elmagyarázom a történteket, és bocsánatot kérek. A legnehezebb levél volt, amit valaha meg kellett írnom.
Kedves válasza meglepett. Megköszönte, hogy elnézést kértem, s ezekkel a szavakkal zárta: „Nem történt semmi, felejtsük el.” Az, hogy ilyen rendes volt, feloldotta bennem a dühöt, ami még egy órája rágta a lelkemet. Tudom, hogy nagyon rosszul estek neki az éles szavak, amiket írtam. Mégis úgy döntött, hogy támadásomat nem veszi figyelembe, megbocsátja.
Könnyen elfelejtjük, hogy amikor megbánt valaki, van döntési lehetőségünk. Letehetjük a fájdalmunkat, vagy továbbvihetjük magunkkal. Irgalmat gyakorolhatunk, vagy tárolhatjuk magunkban a mérget.
A méreg valóban mérgező. A Zsidókhoz írt levél szerzője mérges gyökérként beszél róla, ami behálózza a szívünket, és sok bajt okoz a mi életünkben és másokéban is (Zsid 12,15). Gyakran úgy véljük, keserűségünk, dühünk, neheztelésünk indokolt, de ez nincs így. Ártalmasak és rombolóak ezek az érzelmek, magunkra nézve éppúgy, mint a másikra, aki megbántott minket.
Isten Igéje arra tanít, hogy megbocsássunk, méghozzá mielőbb, hogy ne menjen le a nap a haragunk fölött. Amikor mérgesek vagyunk valakire, helyt adunk a Sátánnak a szívünkben s a kapcsolatainkban. Barátnőm ahelyett, hogy engedte volna, hogy az ellenség gyomokkal szórja tele kapcsolatunkat, a megbocsátás virágát nyújtotta, megelőzve, hogy a mérges gyökér megeredjen köztünk.
Élő példája volt Pál apostol intésének az Efézusiakhoz írt levélből: „Inkább legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban”(Ef 4,32). Bölcs reagálása segített túllépnem a mérgemen. Az alázat példája volt. Döntése megmentette a kapcsolatunkat, és befolyásolta az én jövőbeni válaszomat mások bántó megnyilvánulásaira. Azóta minden nap imádkozom azért, hogy Isten kegyelmét tanúsítsam a világ felé, és ne verhessen bennem gyökeret a méreg.

Uram, vizsgáld meg a szívemet. Nézz körül, van-e méreg, neheztelés benne. Vezess el a megbocsátáshoz. Szentlelked által tégy képessé arra, hogy eleresszem a sértődöttséget, a mérget, és tudjam közvetíteni csodálatos irgalmadat. Jézus nevében, Ámen.

Wendy Blight: The Bitter Root
Encouragement for today, 2013. okt. 29.
www.proverbs31.org