Lélekerősítő levelek 146

Gyújts fényt
Ann Spangler

„Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az ÚR dicsősége. Bár még sötétség borítja a földet, sűrű homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az ÚR, dicsősége meglátszik rajtad. Világosságodhoz népek jönnek, és királyok a fényességedhez.” Ézs 60,1-3

Ha te is olyan hírfüggő vagy, mint én, tisztában vagy a rengeteg rosszal a világban. De közvetlen közeledben is hallhatsz rossz híreket. Akár így, akár úgy, bizonyára rábólintasz arra a képre, amit Ézsaiás próféta festett a világ helyzetéről a 60,1-3-ban.
Nem élénk kék és zöld színekkel ábrázolja a világot, mást mond a föld állapotáról: „sötétség borítja a földet, sűrű homály a nemzeteket …”.
Nemrég kaptam egy emailt, ami nagyon megérintett. „ A gyermekek halála, az emberek érzéketlen megölése a munkahelyeken, amikről hallok a tengerentúlról, lefröcsköli, festékszóróval befedi azt a képet, amit eddig igaznak hittem Istenről.” Aztán folytatja az indoklást ez a fiatalasszony a levelében, hogy miért „csúfították el Krisztus képét a szívemben” ezek és más események.
Megdöbbentettek a képek, amiket használ. Arra késztetett, hogy elgondolkozzam, milyen az én Isten-képem, azt mi ferdíti el. Közeli és távoli nehézségek között hogy tudok egy olyan Isten-képhez ragaszkodni, melyen tündököl az Ő hatalma és jósága? Annyi kérdés türemkedik elő a sötétségből: „Miért nem lép közbe Isten?” „Miért van annyi gonoszság a világban?” Vagy személyesebben: „Miért nem segít rajtam Isten?”
Ézsaiás nem ad választ ezekre a kérdésekre. Inkább Isten hangjára figyel, és továbbadja, amit hall Tőle. A földről azt mondja, hogy sötétség borítja, de beszél egy fényről, mely elég erős ahhoz, hogy áttörje a sötétséget. „Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az ÚR dicsősége.” (1. vers.)
Nem azt mondja, hogy boldogság jellemzi a jelent - a jövő boldogságáról szól. Ézsaiás Jézus nevét nem tudhatta, de 700 évvel Jézus születése előtt már róla beszélt. Jézus a válasz arra a kérdésre, hogy hol van Isten. Ő a fény, mely áttöri a sötétséget, és megmutatja nekünk Isten hatalmas szeretetét.
Akárcsak Ézsaiás és a nép, melyhez beszélt, mi is érezzük magunkon a homály lucskát. Akkora sötétség van a világban! De nem kell egyedül botorkálnunk a sötétben. Megkaptuk Jézust, akinek fényén átszűrhetjük az élet nehézségeit.
Próbáljuk ma néhány percig elfordítani a tekintetünket a bajokról, és nézzünk Istenre. Kérjük Jézust, mutassa meg Önmaga mélységét, hadd ragyogjon fáklyaként az életünkben. Kérjük, segítsen, hogy a tragédiákat, a rossz híreket az ő szemével lássuk, hogy hihessük, hogy mindent javukra fog váltani az Őt szeretőknek (Róm 8,28).
Imádkozás közben gondolj arra, hogy a sötétség nem valóság, hanem a fény hiánya. Egy mínusz, egy semmi. Ahogy fényt gyújtasz, a sötétség eltűnik. Kérd Istent, gyújtson fényt benned, hogy mások is láthassák hatalmát, hogy mások is megismerjék jóságát.

Uram, szükségem van rá, hogy mélyebben megismerjelek. Mialatt kereslek, vonj közel magadhoz, és tölts fel jelenléteddel. Gyújtsd fel bennem a fényt. Jézus nevében, Ámen.

Ann Spangler: Turn the Light On
Encouragement for today, 2013.10.23.
www.proverbs31.org


Te megosztanád a történetedet?
Lysa TerKeurst

„Ti rosszat forraltatok ellenem, de Isten jóra fordította azt, hogy megvalósítsa, ami ma van: és sok ember életét megtartsa.” 1Móz 50,20

Valahányszor kiléptem az emberek elé, hogy megvalósítsak valamit, amire úgy éreztem, Isten elhívott, kritikával és ítélkezéssel találkoztam. Szolgálatom elején hangos és kegyetlen volt a reakció. „Sosem lesz belőled jó előadó.” „Nincs szükség rád.” „Nézz magadra. Gondolod, hogy pont egy ilyen valakit akar felhasználni Isten?”
Néha másokhoz mértem magam. „Ő annyira okos! Olyan képzett! Kiváló kapcsolatai vannak. Hol vagyok én mindettől?” Úgy éreztem, összezsugorodom. Visszavonulót fújtam. A tökéletesség álcáját vettem magamra, gondosan kimunkált mondatokkal, rendben tartott otthonnal, csinosan öltöztetett gyermekekkel.
Kívül kifényesített, belül teljesen elhanyagolt voltam.
Néha az Úr szóbahozta ezt az ámítást. Párhuzamosan olvastam Henry Blackaby Experiencing God (Isten megtapasztalása) és Neil Anderson Victory Over the Darkness (Győzelem a sötétség fölött) című könyvét. Gyakran borították el könnyek a szememet, miközben próbáltam feldolgozni a tanultakat. Egy nap aztán már több történt a könnyeknél. Olyan zokogás tört fel belőlem, mintha a mellkasom darabokra akarna hasadni.
Arcra borulva kértem Istent, szóljon hozzám. Amit hallottam ezután, egy egyszerű kérdés volt, ami az egész életemet megváltoztatta: „Megosztanád a történetedet?”
„Igen, Meg fogom osztani a történetemet. A jó részeket, amik rendben vannak, biztonságosak, elfogadhatók.”
De Isten nem a rendben lévő, biztonságos, elfogadható részekre gondolt. A lehetetlent várta tőlem.
Teljességgel lehetetlen… saját erőmből.
Isten minden tiltakozásomra olyan igével válaszolt, ami arra mutatott, hogy ne a saját erőmre támaszkodjam, hanem az Övére.
Igényemre, hogy elfogadjanak, azt válaszolta, hogy az Egyetlen hallgatóság számítson. Rávezetett, hogy észrevegyem, honnan jönnek a kételyek, gondolkodjam el a forrásukról. És egyszerűen újra meg újra azt suttogta a fülembe, hogy Ő szeret engem.
Mikor először álltam ki nyíltan a történetemmel, ez abszolút engedelmességből eredt. Fejemet lehajtottam közben, s készen álltam a legrosszabbra. Arra számítottam, hogy nőkből álló hallgatóságom meg fog kövezni … főleg, mikor az abortuszhoz jutottam. A gyermekkori szexuális zaklatás, a kirekesztettség szégyene semmi volt ahhoz képest, amit gyermekem elvetéséről hozott döntésem okozott.
Sokszor megsirattam már ezt a döntésemet.
Bűnbánatot tartottam.
Több százszor kértem már Isten bocsánatát.
Mindannyiszor leraktam az oltár elé, mikor elhangzott az oltárhoz hívás.
De semmi sem hozta meg azt a megváltást, amit az a nap hozott. Remegve álltam a pódiumon, és megosztottam mindazt, amit Isten kért tőlem.
És akkor megtörtént a csoda.
Mikor befejeztem, és fel mertem nézni, könnyáztatta arcok néztek vissza rám. Az ajkak azt suttogták: „Én is. Én is.”
Ekkor végre megértettem, mi a jelentése az 1Móz 50,20-nak: „Ti rosszat forraltatok ellenem, de Isten jóra fordította azt, hogy megvalósítsa, ami ma van: és sok ember életét megtartsa.”
Mindent megváltoztatott, hogy megtapasztaltam, Isten éppen azt használja fel mások érdekében, amitől értéktelennek hittem magamat. Végre széttéptem a Sátán szégyenláncát, és felismertem hazugságait. Abban a pillanatban győztesnek éreztem magam – nem saját erőmből, hanem az Úr erejéből és hatalmából, mely mindent jóra tud felhasználni. Az, hogy én igent mondtam Isten kérésére, másoknak is megadta erre a bátorságot. Hatalmas terhek nyomása szabadult fel. Életek változtak meg. Elrejtett titkokat érintett meg a kegyelem. Szép az, amikor az emberek igent mondanak Istennek. Téged mivel szólít fel az igenre?

Uram, köszönöm, hogy a lehetetlent lehetségessé teszed. Köszönöm, hogy kézbe veszed életem minden eseményét, és jóra használod fel. Áldalak érte, Uram. Követni fogom tervedet, amit az életemről alkottál. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Will You Share Your Story?
Encouragement for today, 2013. október 24.
www.proverbs31.org


Túlzott reakcióm fájdalmat okoz
Glynnis Whitwer

„Aki szeretetre törekszik, fátylat borít a vétekre, de aki folyton arról beszél, elszakad a barátjától.” Péld 17,9

Tizenéves fiam idén nyáron többhetes missziós útra ment egyik barátjával. Még sosem voltunk ilyen hosszú ideig távol egymástól. Ahogy közeledett hazajövetelének ideje, anyai szívem egyre inkább sóvárgott a kettesben töltött idő után.
Elképzeltem, mennyire hiányoztam neki, és hogy alig várja, hogy beszámoljon. Felkuporodunk a kanapéra, és beszélgetünk, nevetgélünk majd, nézegetjük a fényképeket.
Hazatérésük estéjén barátja családjával közös vacsorán ünnepeltük meg a viszontlátást. Mártogatós szószokkal és ropogtatnivalóval a tányérunkon, tacóval, jeges szódával kitűnően telt az idő mindaddig, míg meg nem hallottam, hogy fiam másnap edzésre akar menni – ugyanazzal a barátjával, akivel két hónapig együtt volt. Bölcs-anyuka énem, aki keményen dolgozott azon, hogy higgadtan fogadja, ha a gyermekei szívesebben töltik az idejüket barátaikkal, mint vele, próbált csendre inteni.
De sértett-anyuka énem félresöpörte a figyelmeztetést, érezve, hogy egyre erősödik valami szúrásféle a szívében. Kedvesnek szánt mosollyal igyekeztem kinyilvánítani álláspontomat: „Hacsak itthon nem tartalak magam mellett…ha, ha, ha.” A potenciálisan kellemetlen jelenetet sikerült feloldani nevetéssel. Legalábbis így gondoltam.
Később a fiam szóba hozta, és kedvesen megkért: „Kérlek, anya, ne csinálj ügyet abból, hogy holnap edzésre megyek, jó?”
Tudva, hogy igaza van, megígértem: „Nem fogok”. Majd egy szoros öleléssel útjára engedtem, hogy kimerülten ágyba bújhasson.
Én magam bezuhantam egy fotelbe az érzelmileg fárasztó nap végén, és igazán hálás lehettem volna. Ám a szúró érzés, amit a fiam holnapi tervei kiváltottak, újra felerősödött.
Egyetlen megjegyzés az edzésről, és én máris ügyet csinálok belőle. Nos, ha inkább a barátjával akar lenni, én hagyom. Nem szólok semmit. Menjen csak, töltse az egész napot a barátjával. Nem fogok könyörögni neki, hogy velem is legyen néha, nem fogok könyörögni.
Néztem a szoba túlsó sarkát, és éreztem, hogy könnyeim csatornái csordulásig teltek. Fájdalom és sértettség kavargott bennem.
Szerencsére bölcs-anya énem nem hagyott teljesen magamra. Mielőtt folytattam volna előbbi gondolatmenetemet, figyelmeztetett, hogy ássak túlzott reakcióm mélyére. Térj már magadhoz, a fiad edzésre akar menni. Mit kell ennek ekkora feneket keríteni?
Ahogy gondolataim és érzéseim mélyére ástam, rájöttem, hogy az fájt, hogy a fiam nem az én elvárásaim szerint képzelte el hazajövetelét. A csupasz igazság az, hogy több mint két hónapja nem volt edzésen. Az egésznek semmi köze nem volt irántam való érzéseihez, reakcióm mégis önző módon rólam szólt.
Amilyen tisztán csak lehetséges, „hallottam” Isten suttogását a szívemben: „Tudsz attól szeretni valakit, hogy nem mindig felel meg az elvárásaidnak?”
Ezen töprengve rájöttem, hogy én sem mindig felelek meg mások elvárásainak. Isten is hányszor megbotránkozhatna rajtam, nem beszélve a fiamról például épp a mai viselkedésem miatt. Miért várom el tőle, hogy mindig azt tegye, amit én elképzelek?
Helytelen elvárásaim fiam döntésének helytelen értelmezéséhez vezettek, ami fájdalmas reakciót váltott ki bennem, és fájdalmat okozhattam volna vele. Szeretni akartam a fiamat, de túlzott reakcióm egészen más üzenetet közvetíthetett volna neki.
„Aki szeretetre törekszik, fátyolt borít a vétekre, de aki folyton arról beszél, elszakad a barátjától” – mondja a Példabeszédek 17,9. A „vétek”, az ellenem való támadás, aznap az én kitalációm volt. De attól még ennek az igeversnek az igazsága ideillik.
A következő nap új lehetőséget nyújtott a valóban szeretetből fakadó reakcióra. Valóságtól elrugaszkodott elvárásaimat félretéve élvezni tudtam a fiammal töltött időt. El tudott menni edzésre a barátjával, és egy sokkal elfogadóbb anyához térhetett haza.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy szeretsz tökéletlenségem ellenére. Te mindig a legjobbat látod bennem. Segíts, kérlek, hogy én is a legjobbat lássam másokban, és ne legyenek többé eltúlzott reakcióim. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: My Super-Sized Reactions are Hurtful
Encouragement for Today, 2013.10.25.
www.proverbs31.org


Isten sosem aggódik
Karen Ehman

„Hogyha leülsz, nincs miért aggódnod, s ha lefekszel, jót pihensz, úgy alszol. Nem kell tartanod hirtelen ijedségtől, sem a gonoszok támadásától. Mert hiszen az Úr lesz az oltalmad, vigyáz a lábadra, nehogy tőrbe essék.” Péld 3,24-26

Kislány koromban nagyon szerettem kint játszani. Fociztam az utcán a szomszédgyerekekkel, vagy bringáztam a háztömb körül, ahol laktunk. Egy dolgot nem szerettem a kintlétben: a különféle élőlényeket.
Féltem a pókoktól, rettegtem a kutyáktól. A kígyóknak a gondolata is megrémített. Erős félelmem mindezen lényektől gyakran elvette a játék örömét.
Ha kint nem is találkoztam csúszómászókkal, gyakran beférkőztek az álmaimba éjszaka. Visszatérő rémálmom volt, hogy kígyók kúsznak felém, és én megkövülten állok, nem tudok elszaladni. Ha felrettentem álmomból, a szívem vadul vert, a tenyerem csupa lucsok volt. Nem hittem, hogy valaha is megszabadulok a félelmeimtől, mígnem egy nyári program rákényszerített.
Húszéves koromban a nyári szünetben munkát vállaltam egy természetvédő táborban, négyévesekkel kellett foglalkoznom. Nem tudtam előre, hogy élőlényekkel is dolgom lesz.
Rovarokat kellett elkapnom, hogy bemutassam, majd elengedjem őket, pocsolyákat mertem ki, hogy megszemléljük élővilágukat, és még a főépületben üvegtartályban tartott kígyókat is ki kellett vennem a vízből, hogy beszéljek róluk. Minden porcikám menekülésre késztetett, de négyéves tekintetek néztek rám várakozva. Erőért fohászkodtam, félreraktam félelmemet, és eljátszottam a gyerekek kedvéért a természetrajongó tanító nénit, akinek a nyugalma biztosította őket, hogy nincs mitől félni. Ha a tanító néni nem parázik, ők miért tennék?
Bár azon a nyáron legyőztem az iszonyomat, felnőttként most is érzek késztetést a „parázásra”. Hajlamos vagyok elképzelni jeleneteket, történéseket, amik rettegéssel, borzalommal töltenek el. Nem mindig sikerül leráznom a félelmeimet, mikor próbálok elaludni.
Szemléletváltó hatással volt rám a felismerés, hogy Isten sosem aggódik, nem izgul. Nem áll ott a menny kapujában kezét tördelve, hogy vajon hogyan alakulnak a dolgok. Ő tudja, mert kézben tartja. És szeret.
Isten arra szeretné felhasználni életünk történéseit, hogy formázza vele elménket, kiművelje jellemünket, elűzze a félelmeket, melyek be akarnak furakodni tudatunkba, hogy lebénítva csökkentsék hatékonyságunkat. Isten a mindig türelmes, bölcs tanító – ha Ő nem parázik, mi miért tennénk?
Szívmelengető biztatást olvasunk a Példabeszédek 3,24-26-ban: „Hogyha leülsz, nincs miért aggódnod, s ha lefekszel, jót pihensz, úgy alszol. Nem kell tartanod hirtelen ijedségtől, sem a gonoszok támadásától. Mert hiszen az Úr lesz az oltalmad, vigyáz a lábadra, nehogy tőrbe essék.”
Nem azt mondja, hogy nem lesz hirtelen ijedség az életünkben. Azt kéri, hogy ne rettegjünk ezektől. Miért? Mert az Úr, a jóságos és bölcs tanító, a mi biztonságunk. Ő jelen lesz, hogy megvigasztaljon és továbbvezessen, és megtanítson mindenre, amit meg kell tanulnunk.
Ha Isten őriz minket, nyugalomban élhetünk a jelenben. Ha Isten a mi biztonsági szolgálatunk, félelem nélkül nézhetünk a jövőbe. És biztonságérzetünket mások felé is sugározhatjuk, óvva őket a fölösleges rettegéstől, aggódástól. Hidd el, még a házamba bekerülő apró kis lények látványát is kibírom már sikítás nélkül. Többnyire.

Uram, segíts, hogy félelmeimet tudjam a Te kezedbe helyezni, tudva, hogy egyedül Te nyújtasz biztonságot most is és a jövőben is. Jézus nevében, Ámen.

Karen Ehman: God is Not Worried
Encouragement for today, 2013.11.01.
www.proverbs31.org


Értek a manipuláláshoz
Lysa TerKeurst

„Maga az Úr vezérel szüntelen, s még a kietlen helyeken is felüdít. Erővel tölti el tagjaidat, olyan leszel, mint az öntözött kert, és mint a vízforrás, amelynek vize nem apad el soha.” Iz 58,11

Attól még, hogy valami nagyszerű dolog megtörténik, nem biztos, hogy Istentől való. Onnan tudom, mert én is értek a manipuláláshoz, és elő tudom idézni, hogy nagyszerű dolgok történjenek.
Őszintén bevallom, viszolygok ettől a szótól. Manipulálás. Olyan érzésem van tőle, mintha a szívem lágy, sima részei közé valami durva, szemcsés anyag férkőzne be.
Pedig ott van. Ismerem. Mert használni is szoktam néha. Igen, manipulálok.
Tudom, hogyan adhatok el egy ötletet.
Tudom, hogyan tudok még többet kihozni valakiből.
Mindig tudom, hogyan érhetem el, hogy a tervemet csodálatos stratégiának lássák.
Nem arról van szó, hogy mindez alapvetően rossz lenne. Ezeket a tulajdonságokat Isten nagyon jól fel tudja használni.
De mi van, ha a képességeimet Isten tervétől függetlenül gyakorlom? Ha félretolom Isten időzítését, iránymutatását, a tervét, hogy megtanít valamire a folyamat során?
Úgy gondolom, azért hagyja, hogy néha eltérjünk az Ő jobb terveitől, hogy megtapasztalhassuk fejjel-a-falnak módszerünk következményeit. Ó, drágáim, mennyit tudnék mesélni! Fejest ugrottam valamibe, amiről azt hittem, akarom, s rengeteg feszültség, félelem, szorongás és mérhetetlen lelkiismeret-furdalás lett a vége.
Hasznos és jó, ha el tudunk adni egy ötletet. De nem jó, ha ezt Isten akaratán kívül tesszük.
Hasznos és jó, ha erejét megfeszítve teljesít valaki. De nem jó, hogyha ezt csak saját érdekemben várom el tőle ahelyett, hogy mások szolgálatára tenné.
Hasznos és jó, ha tudunk tervezni, ha van stratégiánk. De nem jó, ha az a terv az én vágyaim kielégítésére készül, és nem Isten vágyait követi.
Próbálom megtanulni, hogy ne nyomuljak annyira. Hogy ne rohanjak úgy. Hogy személyes vágyaim tudjanak Istenre várni.
Nemrég alkalmam adódott valami nagyon jelentős dolgot elvállalni. Tudtam, hogyan nyerhetem meg a pályázatot.
Tudtam, milyen szavakat kell használnom, hogy ötletemet eladjam. Tudtam, hogyan emeljem a hangomat, hogy hatásos legyen a szereplésem. Tudtam, milyen stratégiával érhetek célt, és megvolt a tervem a sikerre.
Egy dolgot nem tudtam: Isten akarata-e ez, vagy csak az én vágyam.
Ha biztosan tudnám, hogy Isten tervéhez tartozik, akkor erőfeszítésem nem lenne manipulálás, csak ügyesség. De nem tudtam.
Akkor pedig minden nyomulásom, ügyeskedésem manipuláció. Így hát abbahagytam, leálltam, félrehúzódtam.
És vártam.
Azután kételkedni kezdtem. Rossz volt látni, hogy a kedvező alkalom elszáll. De tudtam, hogy most kell előtérbe kerülnie Istenbe vetett bizalmamnak. Ez is egy olyan alkalom, amikor mélyülhet a hitem. Az Iz 58,11 igazságába kapaszkodtam: „Maga az Úr vezérel szüntelen, s még a kietlen helyeken is felüdít. Erővel tölti el tagjaidat, olyan leszel, mint az öntözött kert, és mint a vízforrás, amelynek vize nem apad el soha.”
Megnyugszom annak biztonságában, hogy ha valaminek meg kell történnie, akkor az nem rajtam áll. Istentől függ. Nem azt jelenti, hogy hátradőlök, és várom a sült galambot. Keresek tovább. De amim van, azt manipulálás nélkül ajánlom fel. És aztán várom, hogy Isten is ajánlja fel, amit csak ő adhat. Akkor tehát, ha bekövetkezik valami az én összevissza erőfeszítéseim nélkül, tudni fogom, hogy igen, ez az Isten szerinti legjobb dolog, ami történhet.
Ha pedig nem következik be, akkor megköszönöm Istennek, hogy megvédett önmagamtól.

Uram, hálás vagyok örökké tartó szeretetedért, életemről alkotott tervedért. Segíts elfogadnom, magamhoz ölelnem az igazságot, hogy a Te terveid jobbak az enyémnél. Tedd szívemet alázatossá olyankor, amikor kézbe akarom venni a dolgokat – hogy teljességgel Téged szolgálhassalak. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: I Know How to Manipulate
Encouragement for today, 2013.10.31.
www.proverbs31.org


Amikor senki sem veszi észre a munkádat
Glynnis Whitwer

„Te amikor imádkozol, menj be a szobába, zárd be az ajtót, s imádkozzál titokban mennyei Atyádhoz! S mennyei Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.” Mt 6,6

Miután befejeztem egy nagy projektet a munkahelyemen, nagyon elégedett voltam magammal. Bár munkám jórésze a színfalak mögött zajlott, reméltem, hogy észreveszik. A rákövetkező napokban lestem az emailjeimet, vártam az sms-eket: „Bravó!” „Ügyes!” „Gratulálunk!” – de egy se jött.
Nem igazán zavart az elismerés hiánya, mígnem valaki befejezett egy apróbb feladatot, ami még a projekthez tartozott, és elözönlötték a postaládámat a neki szóló gratulációk és dicséretek. Megköszöntem a projektnek címzett elismeréseket, de közben éreztem, egyre jobban lelombozódom, mivel az én nevemet meg sem említették.
A kelleténél jobban fájt az elismerés elmaradása. A következő hetekben ez a fájdalom csak erősödött minden alkalommal, amikor úgy éreztem, nem méltányolják, amit teszek. Hogy összeszedem a széthajigált cipőket, elmosogatom más tányérjait, vacsorát készítek egy fárasztó nap után. Az eredeti fájdalom egyre mélyült.
Mígnem egy csendes péntek délután kitört belőlem a sírás, és ez rádöbbentett, hogy valami nincs rendben. A szívem rossz irányba fordult az elmúlt hónapokban, mikor nem dicsértek meg az emberek.
Jézus épp erről beszél a Máté 6. fejezetében. Hangsúlyozottan felhívja a figyelmet motivációinkra, mikor valami jó teszünk, és már az első versben rátapint a lényegre: „Ügyeljetek, hogy a jót ne az emberek szeme láttára tegyétek, azért, hogy lássanak benneteket. Így semmi jutalom nem vár rátok mennyei Atyátoknál” (Mt 6,1). Jézus tudta, hogy szívünk el tud fordulni a jó iránytól. A jócselekedetek is indulhatnak rossz megközelítésből, és lehetnek fájdalmas következményeik.
Jézus idejében a vallási vezetők nagy felhajtást csaptak jótetteik körül, hogy elnyerjék az emberek tiszteletét, kiváltsák csodálatukat. Jézus az ilyeneket képmutatóknak nevezi, és rámutat, mennyire félrecsúszhatnak a jó dolgok is, mint az imádkozás vagy az adakozás, ha helytelen motiváció van mögöttük.
Jézus nemcsak a szidásig jut el, megmondta nekik – és nekünk is -, hogyan cselekedjünk helyesen.
Így szól a 6. versben: „Te amikor imádkozol, menj be a szobába, zárd be az ajtót, s imádkozzál titokban mennyei Atyádhoz! S mennyei Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.”
Nem tiltja a hangos imádkozást, csak szeretné megtörni mások dicséretére való sóvárgásunkat. Azt tanítja, hogy Isten akkor méltányolja tetteinket, ha mások radarsugarát kikerülve munkálkodunk, és nem parádézunk előttük cselekedeteinkkel.
Mialatt azon a nagy munkán dolgoztam, kevés időt szántam az Istennel való magányra. Sikerült minden nap olvasnom pár igét a Bibliából, el-elrebegtem néhány fohászt napközben, de az igazat megvallva elhanyagoltam az Istennel való kapcsolatomat. Az Ő egyetértő mosolyát felcseréltem az emberek kiszámíthatatlan, rövid távú elismerésére.
Az kellett most, hogy mindent félretéve kettesben maradjak Istennel, lecsendesítsem vágyamat mások elismerésére, hogy meghallhassam az Ő suttogását.
Egyetlen szó Istentől felér több száz gratulációval az emberek részéről.
Legközelebb, ha belém nyilall, hogy nem figyelnek rám, vagy rajtakapom magam, hogy irigylem mások sikerét, ezt az érzést intő jelnek tekintem. Arra figyelmeztet, hogy el kell vonulnom titokban Mennyei Atyámmal.
Csak ott fogom megkapni azt az elismerést, ami kielégíti szívem vágyakozását.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy megmutatod, mi az, amire valóban vágyom, és amire valójában szükségem van. Mások elismerése sosem elégít ki maradéktalanul. Segíts, hogy annak lássam, ami: silány pótléka a Te elismerésednek, ami szívemnek igaz örömöt, munkámnak igaz értelmet ad. Jézus nevében, Ámen.

Glynnis Whitwer: When Nobody Notices Your Work
Encouragement for today, 2013.11.04.
www.proverbs31.org