Lélekerősítő - Miért jó, ha vakon engedelmeskedünk

Tracie Miles

„Sem ez nem vétkezett – felelte Jézus –, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell rajta nyilvánvalóvá válniuk.” (Jn 9,3)

Előfordult már, hogy amikor valami váratlan rossz dolog ért, arra gondoltál, hogy azért engedte meg Isten, mert valamit elkövettél? Vagy hogy régebbi hibáid, baklövéseid miatt nem élhetsz olyan életet, ami Isten dicsőségét szolgálná?
Engem is sokszor foglalkoztattak ezek a kérdések, de aztán minden megváltozott, mikor azt a részt olvastam a Bibliában, ahol Jézus tanítványai is ezekkel a gondolatokkal bajlódtak.
Jeruzsálem utcáit járták Jézussal, és megláttak egy vak embert. A Jn 9,1-2ben egyikük megkérdezi Jézust, miért vak ez a férfi. „Egyszer útközben (Jézus) látott egy vakon született embert. Tanítványai megkérdezték tőle: "Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?”
Jézus szeretettel helyrerakta őket mai alapigénkkel: „Sem ez nem vétkezett – felelte Jézus –, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell rajta nyilvánvalóvá válniuk.”
Elképzelem a tanítványokat, ahogy zavartan töprengenek, vajon hogy érti ezt Jézus. Hogyan tudná ennek az embernek a vaksága Isten hatalmát bizonyítani? Tett-e valaha is valamit Isten dicsőségére? Hogy szolgálhat az élete valami felsőbbrendű célt?
A történet folytatódik: „Míg ezeket mondta, a földre köpött, nyálával sarat csinált, s a sarat a vak szemére kente, majd meghagyta neki: >Menj, mosakodj meg a Siloe tavában.< Ez annyit jelent, mint: „küldött”. Az elment, megmosdott, s amikor visszatért, már látott” (Jn 6-7). A vak ember teljesen meggyógyult, de figyeljük meg, hogy nem azonnal. Nem akkor gyógyult meg, mikor Jézus nyállal kevert sarat kent a szemére, hanem az után, hogy engedelmeskedett Jézus parancsának.
A vak ember akkor gyógyult meg, mikor úgy döntött, megteszi, amit Jézus mondott neki: „Menj!” Nem kérdezett semmit, nem kételkedett – ment. Engedelmessége teljes gyógyulást hozott neki, s megláthatta szenvedésének szent célját.
Ez az ember évtizedeken át viselte a meg nem érdemelt testi és lelki megpróbáltatásokat. Egész eddigi életében alsóbbrendűnek, megvetettnek, elutasítottnak, kirekesztettnek érezhette magát, életét pedig céltalannak hihette. Szenvedése és korlátai alapján haszontalannak tarthatta magát – hisz nem értett semmihez, nem voltak képesítései – még szeme világa sem.
De odaállt Jézus, és közölte mindenkivel, hogy igenis számít ennek az embernek az élete, és bizonyságul szolgálhat Isten hatalmáról. Engedelmességének köszönhetően az ember visszakapta látását, de ami még fontosabb, lelki vaksága is feloldódott, múltja és jövője új értelmet kapott.
Mi többnyire nem úgy viselkedünk, mint ez az ember. Kérdésekkel bombázzuk Istent, s ahelyett, hogy vakon, hittel engedelmeskednénk, mikor azt parancsolja: „Menj!”, mindenféle mentségekkel, kifogásokkal kibújunk az engedelmesség alól. Ha viszont hitben elindulunk, akkor is, ha úgy érezzük, nem vagyunk készen, és el kell nyomnunk kételyeinket, félelmeinket, tétovázásunkat, szívünk és életünk elkezd valóban meggyógyulni, és minden értelmet nyer.
Isten megengedi életünkben a fájdalmat, a küzdelmeket, a viszontagságokat. De ha a körülményektől és korlátainktól függetlenül meg tudjuk tenni vakon engedelmeskedve a hit ugrását, és bízunk Istenben akkor is, ha nem látunk előre, mi is megtapasztalhatjuk a valódi lelki gyógyulást, új értelmet nyerhet a múltunk, és megtehetjük az első lépést életünk egyedi céljának felismerése felé.

Uram, szeretném, ha életem jóságod bizonyságául szolgálna. Tölts fel bátorsággal, tégy motiválttá, hogy bízzak Benned, és engedelmeskedjem. Menni akarok, elmondani másoknak is, mit kaptam Tőled. Mutasd meg, hogyan adsz értelmet szenvedésemnek, és teszed Számodra értékessé az életemet. Jézus nevében, Ámen

Tracie Miles: The Benefits of Blind Obedience
Daily Devotion, 2019. január 22.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2019/01/22/the-benefits-of-blind-obedience

Lélekerősítő - Örömvillanások

Lysa TerKeurst

„Testvéreim, tartsátok nagy örömnek, ha különféle megpróbáltatások érnek benneteket. Tudjátok, hogy hitetek próbájának állhatatosság a gyümölcse.” Jak 1,2-3

Egyetlen porcikám sem kívánja, hogy a szomorúság hozzátartozzék az életemhez. Nincs az a terve Istennek, amire lelkesen rábólintanék, ha nagy bánattal és fájdalommal járna.
De minél tovább vagyok Istennel, annál inkább látom, mekkora tragédiát jelent ez a hozzáállás. Ha magam válogatom-szemezgetem, mi legyen része az életemnek, elveszíthetem a legnagyobb jót, amit Isten tartogat számomra.
Ha ez most, mikor nehéz időszakon mész át, elfogadhatatlan, szeretnék megosztani veled néhány mondatot, amit Jakabnál találtam, és amik segítettek szomorúság idején. Elsőre lehet, hogy nem lesz jó érzés. De ha együtt a mélyére ásunk, be fogod látni, hogy jobb együtt evezni az Igazsággal, mint beleragadni a zavarosba.
A Jak 1,2-4 figyelmeztet: „Testvéreim, tartsátok nagy örömnek, ha különféle megpróbáltatások érnek benneteket. Tudjátok, hogy hitetek próbájának állhatatosság a gyümölcse. Az állhatatosságnak meg tökéletességre kell vezetnie, hogy tökéletesek és feddhetetlenek legyetek, és semmilyen tekintetben ne essetek kifogás alá.”
Bevallom, kedvelem is, meg nem is ezt az igét. Jó előhúzni a tarsolyból, mikor a kávéautomata rosszul értelmezte a kérésedet, s kihagyta a tejet a kávédból, tönkretéve ezzel munkába indulásod örömét. Szörnyű!
De más helyzetekben? Amikor valami túl sokáig fáj? Vagy mélységesen csalódott vagy? Vagy amikor nem számíthatsz változásra?
Kegyetlennek tűnik, ha komoly bajokra elsütünk egy-egy „mindenkor örüljetek” értelmű igét. Olyan, mintha valami borzasztóan fájdalmas dologról viccelődnénk. Még nem jött el az ideje, semmitmondó.
Ezért örülök, hogy ebben az igében nem az van, hogy érezd magad vidámnak, hanem, hogy találj örömvillanásokat a fájdalom sötétjében is.
Az öröm felbukkanását és eltűnését akkor érthetjük meg, ha valóban bízunk Istenben akkor is, amikor emberi ésszel semmi jót nem fedezünk fel a történésekben. Kemény dió. Ezért szeretem párhuzamba hozni a sütéssel. Képzeld el, hogy eldöntjük, sütünk valami finomat. Csak úgy, rögtönözve.
Beszerezzük a hozzávalókat, és kirakjuk őket az asztalra: a lisztet, a vajat, a cukrot, a vaníliát, a tojásokat, a sütőport és egy kis sót. De elfáradtunk, nincs kedvünk összekeverni a hozzávalókat, és megsütni a pitét. Inkább majd egyenként megízleljük a hozzávalókat. Viszont egyes hozzávalókat önmagunkban nem szeretünk, azokat inkább kihagyjuk.
A liszt száraz, poros – kihagyjuk.
A cukor, a vaj és a vanília finom – maradhatnak!
A tojás túl tömény nyersen – semmi esetre se hagyjuk meg!
A sóról nem is beszélve.
Így viszont a süteményünk sosem válik éretté, „tökéletessé”, amikor már „nem esik kifogás alá”.
Az egyes események alapján túl hamar véleményezzük életünk történéseinek minőségét és Isten megbízhatóságát, anélkül, hogy belegondolnánk, Isten milyen jó dolgot állít össze ezekből.
Ahogy a cukrászmester tudja, hogy milyen arányban szerepeljen a receptben a liszt és a tojás, ugyanúgy Jézus is, hitünk szerzője és bevégzője (Zsid 12,2), pontosan kiméri a száraz és nehéz idők mennyiségét életünkben. És igen, káoszt élünk át, mialatt minden összekeveredik, égető hőséget sülés közben, de nemsokára helyrejövünk, és olyan életet fogunk élni, ami a remény, irgalom, béke és vigasz édes ajándékát nyújtja másoknak.
Ilyen értelemben beszélhetünk tiszta örömről a bajban.
A szomorúság és ünneplés egyszerre is megfér a szívben. Ebben a gondolatban is békére lelhetünk. Nem kell választani köztük. Miénk lehet mindkettő. Felszabadulást érzünk, ha megengedjük magunknak mindkét érzést.
Megéljük és odafigyelünk arra, aminek még gyógyulnia kell, de közben tudunk nevetni, tervezgetni, mi mindent teszünk azután, és észrevesszük, milyen szép napra ébredtünk.
Mindkét érzéssel együtt élni nem jelenti egyiknek a tagadását sem.
Ez perdöntő hozzáállás, elismerése annak, hogy az élet ajándék – még ha nem is hasonlít ahhoz, amilyennek elképzeltük.
A bánat meglágyítja szívünket, hogy érezni tudjuk a gyászt. Az ünneplés hozzájárul, hogy szívünk alkalmassá váljék a visszatérésre, a folytatásra.
Örüljünk annak, ami örömre ad okot a zűrzavarban, és engedjük, hogy a bánat is eljöjjön az ünnepségre – tudva, hogy a fájdalomnak és az örömnek is értelme van, ha Jézussal élünk.

Mennyei Atyám, segíts észrevennem az örömvillanásokat a mai napban. És segíts észben tartanom a nehézségek közepette is, hogy végső soron bizonyosan jó az, amit nekem szántál. Jézus nevében, Ámen.

Lysa TerKeurst: Glimpses of Joy
Daily Devotion 2019.01.17.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2019/01/17/glimpses-of-joy

Lélekerősítő: Mit gondolsz - mit teszel

Trillia Newbell

„Mert a test törekvése halál, a Lélek törekvése pedig élet és béke.” (Róm 8,6)

Nemrég történt, hogy este lefeküdtem, boldogan várva az ellazulást, a pihenést, de kósza gondolataim tele voltak szorongással.
Kinyújtóztam, majd kényelmesen elhelyezkedtem, az eszemben viszont egyre keringtek a gondolatok. Aggodalommal néztem egy közelgő beszélgetés elé. Aztán felsoroltam, mi mindent kell elvégeznem másnap. Eszembe jutott, hogy még valamit be kell szereznem, majd az következett, hogy mi maradt el az aznapi tennivalókból.
Hamar rájöttem, hogy távolról sem sikerült ellazulnom.
Vajon jó kimenetele lesz a találkozásnak? Mindennek végére érek majd, amit holnap meg kell tennem? Milyen következménye lesz, hogy ma valamit elfelejtettem elvégezni? Már-már rábírtak a gondolataim, hogy újra felkeljek dolgozni, hiába tudtam, hogy szükségem van a pihenésre.
Nem véletlenül parancsolja Jézus, hogy szeressük Istent a szívünkkel, a lelkünkkel és az elménkkel. Tudom, hogy bűneim jó része az elmémből származik, abból, amire gondolok, ami mellett gondolatban elidőzök.
Valószínű így van ez mindegyikőnkkel.
Tudjuk, mit és hogyan kell cselekednünk, és előfordul, hogy nem teszünk meg valamit, mert félünk mások véleményétől. Az elménkkel más a helyzet. Senki nem látja, mit gondolunk – legalábbis elhitetjük magunkkal ezt a hazugságot. Lehetnek bosszúálló, mérges vagy testi vágyakból fakadó gondolataink, aggodalmaskodhatunk, ítélkezhetünk mások fölött – mindezt elménk rejtekében. Nem mondunk ki semmit, nem követünk el bűnt.
Isten minden hajszálunkat számontartja, és azt is, ami a fejünkben van. Ő tudja, hogy nemcsak cselekedeteink szorulnak megújulásra, hanem gondolataink is.
Mai alapigénkben Pál figyelmeztet, hogy halálhoz vezet, ha gondolataink a testtel foglalkoznak „Mert a test gondolata halál, a Lélek gondolata pedig élet és béke” (Róm 8,6). A testre fókuszáló gondolkozás a bűnre fókuszál. Nem Isten dolgaival foglalkozik – Isten nem is szerepel a gondolatokban!
Volt egy nehéz időszakom, konfliktusba kerültem egy barátnőmmel, és nem tudtam, mi lesz a vége. Féltem a következő beszélgetéstől, ezért próbáltam elképzelni. Éles hangon számon kérem. Pillanatok alatt lezajlott bennem a jelenet, ami a valóságban - Istennek hála - nem történt meg. De már a magam elé képzelése is fizikai tüneteket váltott ki: szívverésem felgyorsult, nehezebben kaptam levegőt, tele voltam harci kedvvel.
Ez történik, ha emberi hajlamaink vezérlik a gondolatainkat. Az eredmény aggódás, félelem, konfliktus – főleg ha hagyjuk, hogy a gondolatokból cselekedet legyenek.
Ezzel szemben, ha a Lélekre koncentrálunk, életünk és békességünk lesz. Ahogy Ézsaiás fogalmazza: „Kinek szíve reád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mivel Te benned bízik” (Ézs 26,3).
Ha a Lélekben gondolkoztam volna, másként reagálok az említett nehéz időszakban. Talán nem ítélkeztem volna. Ellen tudtam volna állni a képzelgésnek. És végső soron szeretni tudtam volna testvéremet elmémben és szívemben, s békességben élhettem volna.
Edzenünk kell elménket, ahogy Isten tanít Pálon keresztül: arra irányítsuk gondolatainkat, ami igaz, tisztességes, igazságos, ártatlan, kedves, erényes, dicséretre méltó és magasztos (Fil 4,8). A Lélek felé fordított elme jó és szent dolgokkal fog foglalkozni. És tudni fogja, hogy a felmerülő aggodalmaskodó gondolatokat mikor helyezze Isten elé, és hagyja is ott.
Kérjük Istent, segítsen, hogy tekintetünket és elménket Arra szegezzük, Aki jó és a tökéletes.

Uram, amikor elfogadtam megváltásodat, egész lényemet megújítottad, az elmémet is beleértve. Bevallom, néha nehéz igaz, tiszta, kedves gondolatokkal foglalkoznom. Köszönöm ígéretedet, hogy bevégzed a jó munkát, amit elkezdtél bennem. Jézus nevében, Ámen.

Trillia Newbell: What You Think vs. What You Do
Daily Devotion 2019.01.16.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2019/01/16/what-you-think-vs-what-you-do

"Jöhet bármi" - köss vele barátságot

Max Lucado

Öleld magadhoz. Fogadd el. Ne állj ellen. A változás nemcsak az élet velejárója, hanem Isten stratégiájának szükséges eleme. Úgy tud használni minket a világ megváltoztatására, ha alakít feladatainkon. Gedeon földművesből tábornok lett. Mária parasztlányból Krisztus édesanyja. Pál helyi rabbiból a világ igehirdetője. Józsefet kistestvérből Egyiptom hercegévé tette Isten. Dávidot pásztorból királlyá. Péter a Galileai-tengeren akart halászni, Isten elhívta az első egyház vezetésére. Isten újrafogalmazza feladatainkat.
De kérdezhetnénk, hogy mi van akkor, ha Isten tragikus változásokat enged meg?
Vannak értelmetlen időszakok az életben – ezeknek is céljuk van?
Igen, ha az örökkévalóság perspektívájából nézzük őket. Ami értelmetlen ebben az életben, tökéletesen értelmessé válik a következőben. Bebizonyítom, hogy van ilyen.
Tudom, nem emlékszel magzati életedre, de hadd mondjam meg, mi történt veled azalatt. Minden méhben töltött nap a kinti életedre készített elő. Megszilárdultak a csontjaid, kifejlődött a szemed, a köldökzsinór állandó tápanyagot szállított egész testednek – miért? Hogy benn maradj a méhben? Ellenkezőleg. A méhben töltött idő felkészített földi életedre, alkalmassá tett a méhen kívüli létre.
Egyes magzati szerveknek semmi hasznát nem vetted a születés előtt. Orrod nőtt, pedig nem lélegeztél. Kifejlődött a szemed, de láttál-e vele? A nyelvednek, körmeidnek, hajadnak semmi hasznát nem vetted édesanyád hasában. De ugye most örülsz, hogy mindezekkel rendelkezel?
Néhány fejezetet az életünkből feleslegesnek tarthatunk, ahogy a magzatnak sincs szüksége orrlyukakra. Szenvedés. Magány. Betegség. Tömeggyilkosságok. Mártírhalál. Monszunok. Ha úgy véljük, a világ csak a sír előtti boldogságunkat szolgálja, ezek a szörnyűségek nem illenek a képbe. De mi van akkor, ha ez a világ csak az anyaméh? Lehet, hogy ezek a kihívások, legyenek bármilyen súlyosak, arra szolgálnak, hogy felkészítsenek a jövendő életünkre? Ahogy Pál fogalmazott: „Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk” (2Kor 4,17).

From Fearless
© (Thomas Nelson, 2009), Max Lucado
Upwords with Max Lucado 2019. január 13.

Lélekerősítő - Isten terveivel összehangolt ütemben

Katy McCown

„Fussuk meg kitartással az előttünk levő pályát. Emeljük tekintetünket a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra.” (Zsid 12,1b-2a)

Igen! – csúszott ki a számon, mielőtt időm lett volna belegondolni, mire is vállalkozom.
Elmúlt egy év, és gondolataimban a következő esztendőre vonatkozó álmok keringtek éppen, mikor felhívott a húgom egy ötlettel. Fussunk le egy félmaratont – javasolta. Optimista, lelkes volt a hangja, nem sokat töprengtem, felajánlottam, hogy elkísérem erre az izgalmasnak ígérkező kalandra.
Félmaratont még nem futottam, de rövidebb távú versenyeken részt vettem korábban. Azok hossza persze csak 3 mérföld volt, nem 13, de végigfutottam mindegyiket. És bár már szinte tíz éve nem futottam, úgy gondoltam, itt az alkalom, hogy beinduljak újra.
Bocs, azt elfelejtettem megemlíteni, hogy ez előtt a rábólintás előtt három hónappal szültem meg hatodik gyermekemet.
Minden megvolt ahhoz, hogy kikerekedjen egy mese az esélytelen indulóról, aki végül megnyeri a versenyt, de sajnos, nem így végződött a történetem. Néhány hét edzés után kiszálltam. Kiderült, hogy rengeteg futásba kerül, míg valaki felkészül a félmaratonra. És rájöttem arra is, hogy igazából nem is vagyok oda a futásért.
Mindenesetre, bár nem jutottam el a versenyig, valamit megtanultam a pár hetes edzés alatt.
Az első alkalmakkor egy célom volt: végigfutom az aznapra előírt távot. Hogy ez sikerüljön, lassú ütemben futottam. Egyesek szerint talán túl lassan. No jó, lehet, hogy egy gyors gyalogló megelőzött volna. De ismertem a korlátaimat, és tudtam, hogy ha végig akarom futni a kijelölt távot, lassan kell haladnom.
Néhány nappal később viszont megnőtt az önbizalmam, és eldöntöttem, ideje megfelelő sebességre váltani. Még mértem is az időt. Mint az igazi futók.
Pár alkalommal így edzettem, de mindig ugyanaz lett a vége. Néhány mérföld után kifulladtam, minden erőm elszállt, képtelen voltam folytatni. A gyorsabb ütemhez annyi energiára és erőre volt szükség, amennyivel nem rendelkeztem, és ez megakadályozta, hogy elvégezzem, amit kitűztem magam elé. Nem tudtam befejezni.
Mai alapigénkben is futóversenyről olvasunk, amibe Isten állított be minket. Az ige bátorít, hogy tartsunk ki végig, de azt is megmondja, hogy ez miként lehetséges: „Emeljük tekintetünket a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra” (Zsid 12,2a).
A görög aphorao ige azt jelenti, hogy valamiről elfordítjuk a szemünket, és valami másra szegezzük. Alapigénk megmondja, hova kell szegeznünk a tekintetünket: Jézusra.
Ahhoz, hogy ezt megtegyük, előbb meg kell néznünk, mi az, amiről el kell fordítanunk a szemünket.
Az új év kezdetén könnyen lehet, hogy új remények és várakozások kötik le a figyelmünket. Talán idén már összeszedettebbek leszünk, vagy végre lefutjuk a félmaratont. Ezek a dolgok viszont mind zavaró tényezők lehetnek, ha elvonják tekintetünket Megváltónkról, Jézus Krisztusról.
Bármilyen célt látunk is magunk előtt, ha nem Jézus áll figyelmünk középpontjában előfordul, hogy rossz irányba fordulunk, vagy nem megfelelő ütemben haladunk.
Most tehát, az új év startvonalán állva, jegyezzük meg: megfelelő ütemben sokkal messzebb juthatunk, mint amit elképzeltünk. De ha túl gyors az iram, hamar kimerülünk, és nem tudjuk befejezni a versenyt. Ha a tekintetünket Jézusra szegezzük, biztosak lehetünk abban, hogy ő helyesen állítja be a sebességünket.
Az ütem, amit Jézus diktál, nem mindig esik egybe a mi eltervezett ritmusunkkal. Néha lelassít, mikor mi inkább felgyorsítanánk. Máskor továbbfutásra ösztönöz, mikor mi inkább álldogálni szeretnénk. De Jézus mindig tökéletesíteni fogja a hitünket, és elvezet egészen a célvonalig (Zsid 12,2b).
Drága Jézus, tekintetemet rád szegezve szeretném végigfutni a 2019-es versenyt. Úgy állítsd be haladásom ütemét, hogy az ne versenytárs, hanem társ legyen terveid megvalósításában. Jézus nevében, Ámen.

Katy McCown: Setting a Pace That Complements God’s Purposes
Daily Devotion 2019.01.04.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2019/01/04/setting-a-pace-that-complements-god's-purposes