2019. szeptember 7., szombat

Lélekerősítő - Amikor Isten nem engedi, hogy nagy legyél

Chrystal Evans Hurt

„Menj haza a tieidhez – mondta neki –, s beszéld el, milyen nagy dolgot tett veled az Úr” Mk 5,19b

Eleinte könnyen ment. Férjemmel együtt úgy gondoltuk, jó döntés volt, hogy otthagytam az állásomat. Mikor összeházasodtunk, mindkettőnknek jól fizető munkája volt. De munkaköri kötelességeink miatt nem tudtunk rendszeresen együtt lenni. Amikor meg a gyermekek is bekerültek a képbe, már lehetetlen volt összehangolni a munkát és a családépítést.
Elhatároztuk, hogy egyikünknek el kell engednie a munkáját.
Nem bántam, hogy én maradtam otthon. Elképzeltem, milyen lesz otthonülő anyukának lenni - mindig elérhető leszek a gyermekeim számára, rendben tartom az otthonunkat, lesz időm gyülekezeti és közösségi szolgálatra. Ábrándoztam arról, milyen lesz, ha egész időmet a családomnak, az otthonomnak szentelem. De mikor aztán ott találtam magam, hogy nem volt az otthontól távol végzett, fizetős munkám, felemás érzések fogtak el.
Kihívásként éltem meg a főállású anyaságot. Hiányzott a munkám. Hiányzott a cím, a rendszeres fizetés, a felnőtt beszélgetés. Addig nem fogtam fel, mekkora értéke van számomra a karriernek, de miután meghoztam a döntést, hogy egy időre félreteszem a munkámat, fájdalmasan világossá vált annak értéke.
Otthoni tevékenységemet megpróbáltam szakszerűen végezni, de a végeláthatatlan mosatlan, a szennyes pelenkák hada, a folyamatos tervezés, hogy mit főzzek, távolról sem tűnt olyan vonzónak, mint a kint végzett munkám volt.
Mégis tudtam, hogy az Úr hívását teljesítettem, mikor erre az időszakra a család szolgálatát választottam. Bár nagyon szerettem volna valami „fontos”, „látványos” tevékenységet folytatni, engedelmes akartam lenni. A legnagyobb, amit tehettem, hogy jól végzem a dolgomat ott, ahol vagyok.
Márk evangéliumának 5. fejezetében Jézus meggyógyít egy ördögtől megszállott embert. Hálából a férfi azt kérte, mehessen vele. Jézusnak kiterjedt nyilvános szolgálata volt, tömegeket tanított, csodákat vitt véghez. De ahelyett, hogy engedte volna, hogy a meggyógyított ember csatlakozzon hozzá, Jézus felszólította, hogy menjen haza, és mesélje el az otthoniaknak, milyen nagyot változott az élete Jézus csodálatos beavatkozásának köszönhetően.
Menj haza a tieidhez – mondta neki –, s beszéld el, milyen nagy dolgot tett veled az Úr” (Mk 5,19b).
Vajon a korábban démonoktól megszállott ember érezte-e, hogy amit Jézus kér tőle, az kicsi és jelentéktelen dolog ahhoz képest, amire vágyott, hogy Jézussal maradjon, és részt vegyen nyilvános szolgálatában?
Lehangolónak tűnt a nagy esemény után visszatérni az ismerős helyekre, és hűségesen családjához csatlakozni? Bánta, hogy nem tud részesülni mindabban az élményben, amivel Jézus társasága jár?
Nem tudjuk, mit érzett az az ember, de az biztos, hogy engedelmeskedett Jézusnak, hazament, és elmesélte milyen nagy dolgot cselekedett vele az Úr.
Manapság, mikor oly sokan küzdenek az elismertségért, a nagy célokért, talán Jézus egyszerű utasítását észre sem vesszük. Pedig értékes az otthoni szolgálat –bármit tekintünk is annak.
Lehet az otthon maga a tényleges otthonod, ahol gondozod a gyermekeidet, vagy ápolod egy szerettedet, de otthoni munka lehet a hűséggel végzett feladat helyi gyülekezetedben, a szomszédaid segítése, közösséged elkötelezett szolgálata. Otthoni munka az, amit álmodban is el tudnál végezni, vagy a barátság, amit magától értetődőnek tartasz, a kiscsoport, amit vezetsz.
Az otthont gyakran érezhetjük közönségesnek, és azt hisszük, kimaradunk a „nagy dolgokból”, amiket végezhetnénk Istenért. De mi van, ha a nagy dolog, amire Isten hív, nem más, mint hogy hűséggel végezd otthoni munkádat – bármi legyen is az most számodra?
Gyakran előfordul, hogy a nagyszerű dolgok, amiket Jézusért végezni akarunk, nem felelnek meg annak, amit Ő vár tőlünk. Engedelmességet kér, és ez gyakran azt jelenti, hogy szolgáljuk Őt jól ott, ahol éppen vagyunk. Határozzuk el, hogy töretlenül engedelmeskedünk Jézusnak – akkor is, ha azt kéri, hogy otthon szolgáljunk neki hűségesen.

Istenem, szeretnék nagy dolgokat véghezvinni Érted. Segíts, hogy ott tudjalak hűséggel szolgálni, ahova rendeltél. Engedelmeskedni akarok Neked, és jelenlegi köreimben hirdetni a reményt, amit adtál, amit adsz. Add kegyelmedet, hogy hűséggel hirdessem nagy Nevedet ott, ahol rendeled. Jézus nevében, Ámen.

Chrystal Evans Hurst: When God Won’t Let You Be Great
Daily Devotions, 2019.09.06.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2019/09/06/when-god-wont-let-you-be-great

2019. szeptember 3., kedd

Lélekerősítő - Ideje ünnepelni életünk új szakaszát

Sarah Geringer

„Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt.” Préd 3,1

Három mosolygós arcocskát dobott fel emlékként a facebook oldalam. De ahelyett, hogy magam is elmosolyodtam volna, sírni kezdtem.
Örömteli volt az emlék, nem szomorú: nyolc éve, egy októberi délután készült a kép, amikor elvittem három gyermekemet a tökdíszítő ünnepségre. Maguk szedték a tököt, majd matricákkal kidekorálták. Alkotásaikkal büszkén álltak a kamera elé, arcukon széles, foghíjas mosoly, épp, mint amilyet a tökre pingáltak.
Miért sírtam hát? Bár csak Isten látott, ostobának éreztem magam.
Nagyon szerettem gyermekeim életének korábbi szakaszait, talán túlságosan is. A kisgyermekek őszintén kinyilvánítják szeretetüket. Felidéztem, milyen könnyen megértettük egymást. Egy kis finomság, puszi a fejük búbjára, egy gyors ölelés – ebből állt mindennapi szeretetnyelvünk.
Most viszont, két tinédzser és egy húszéves anyjaként, átélem, ahogy lassan eltávolodnak tőlem, és ez így van rendjén. Legidősebb fiam igyekszik férfivá felnőni, és nem szívesen fogadja, ha hozzáérek. Kedveskedő szavaim bugyutának tűnnek. A közös tökdíszítés ideje lejárt.
Szeretném, hogy gyermekeim erős, saját lábukon megálló felnőtté érjenek. De még nem állok készen az elengedésükre. Nem vagyok még felkészülve a nagykamasz időszakra, ami pedig már elérkezett.
Míg potyogtak a könnyeim, Isten figyelmeztetett, hogy a szülői lét minden szakaszának megvannak a maga örömei és kihívásai. Mindet bizonyos céllal tervezte meg, és a maga nemében mindegyik csodálatos.
Néhány éve a Prédikátor könyvének egy szakaszát, a 3,1-8-at tanulmányoztam. Így kezdődik: „Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt”. Megvan a maga ideje minden tevékenységnek.
A sírásnak és a nevetésnek. Az ültetésnek és az aratásnak. A gyásznak és a táncnak. Az átölelésnek és aztán az elengedésnek.
Ha ragaszkodunk a jó dolgokhoz az életünkben azután is, hogy idejük lejárt, megfojtjuk azt, ami jó, és gátoljuk saját növekedésünket. Ha a megfelelő időben elengedünk egy korszakot, örömmel fogadhatjuk az újat, amivel Isten megajándékoz.
Elmosolyodtam, mert eszembe jutottak a kevésbé szép emlékek abból az időből. Még tartott a bilire szoktatás, még naponta megtelt a szennyeskosár. A nappali padlóján szétszórt játékok közt botladoztam, és kimerített az állandó rendetlenség. Esténként férjemmel falatokra vágtuk gyermekeink vacsoráját, és szigorúan felügyeltük a fogmosást.
Alig vártuk az időt, amikor már önállóbbak lesznek – és most épp ebben élünk.
Visszatekintve hajlamosak vagyunk csak a jót látni. De az igazság az, hogy mindegyik korszaknak megvannak a megpróbáltatásai. Ezek, mint a súlyok a súlyzón, arra szolgálnak, hogy lelki izmainkat megerősítsék arra, ami még következik.
Isten minden időszakkal a hitünket akarja építeni. Ha szeretnénk, hogy hitünk növekedjék, nem ragadhatunk bele a múltba. Elfogadjuk az átalakulásokat, és megtanulunk örülni a változásnak.
Éreztem, hogy Isten arra kér, keressem meg a jót a mostani időszakban, amikor nagy gyermekek édesanyja vagyok. A felnőtt beszélgetéseket, a komolyabb filmeket, amiket együtt élvezünk. Meg-megvillanó tehetségüket, ami már mutatja későbbi karrierük irányát. Az örömteli römijátszmákat hétvégi estéken, amikből már a legkisebb sem érzi kirekesztve magát.
Felszárítottam könnyeimet, és megköszöntem Istennek a széles, foghíjas mosolyok korszakát. Majd felvettem gyermekeim nemrég készült fényképét az íróasztalomról, és ünnepeltem a jót a jelenben, és abban, ami ezután következik.

Mennyei Atyám! Köszönöm neked életem minden időszakát. Mindegyiket a javamra tervezted. Segíts, hogy gyöngéden magamhoz öleljem őket, és örüljek nekik, amíg tartanak. Hiszem, hogy a következő időszak, amit nyújtasz, sok-sok jó dolgot tartogat számomra. Jézus nevében, Ámen.

Sarah Geringer: Time to Celebrate a New Season
Daily Devotions, 2019. augusztus 30.
https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/2019/08/30/time-to-celebrate-a-new-season