2012. augusztus 22., szerda

1000 láb magasból nézni az életet – azaz Hogyan őrizzük meg az isteni perspektívát, mikor nagyon nehéz


Barb Peil

Mindenkinek ajánlom, hogy évente egyszer érkezzen haza szülőföldjére repülővel naplementekor.
Én ezt tettem ma, és káprázatos volt. Fogalmam sem volt róla, hogy alig 10 percnyi repülésre Chicagótól délre mérföldeken át szántóföldek terülnek el rajtuk egy-egy vörös tanyaépülettel. A szántóföldek széleit jelző földutak csipkeszerű hálónak látszanak felülről. Az ismert gyárak, iroda- és lakóházak is különlegesen szépek a lemenő nap sugarában.
De sajnos, a kelleténél hamarabb, már landoltunk is a leszállópályán, s perspektívánk újra vízszintesbe fordult. Ettől kezdve megint része voltunk a tájnak, nem pedig lenyűgözött szemlélői.
A vízszintesre irányított perspektíva hozzátartozik embervoltunkhoz. Ám ez a behatárolt távlat gyakran elhiteti velünk, hogy a mostani pillanat az egyetlen létező, és az előttem elterülő látványon kívül sosem lesz semmi.
Persze, tudjuk, hogy ez nem így van, de attól még néha így érezzük.
Ezer láb magasról már látjuk, hogy nem csak ennyiről szól a történet – életünk panorámaképe kigöngyölődik, mint a szántóföldek takarója, amit utak és folyók szőnek át, s naplementék ragyognak be.
A gond csak az, hogy idelent hitre van szükség ahhoz, hogy ezt elképzeljük. Vízszintesen nézve, valljuk be, az élet egydimenziós: nehéz.
Függőleges perspektívára van szükségünk olyankor, ha valami nagy dolog előtt állunk. Látnunk kell bizonyosan, hogy van vége annak a fájdalmas dolognak, amit épp átélünk, amin keresztülmegyünk. Szükségünk van az uralkodó Istenben való hitre, amikor szenvedünk.
Ma hallottam egyik kedves barátomtól, hogy az orvosa azt tanácsolta, „rendezze el a dolgait”. Már csak egy kis várakozás, három-hat hónap, és Ben perspektívája a vízszintesből örökre függőlegesbe fordul.
Már most is új szögből látja a világot.
Írt egy emailt családjának, barátainak: „Megadom magam Istennek, bár nem tudom, miért engedte meg ezt, és nem tudom, mit fog még tenni. Meghajtom Előtte a fejem, s alázattal hiszem, hogy célja van, és azt egyszer meg fogom érteni. Nem vagyok hajlandó keseregni, és végig küzdeni fogok a rákkal. Minden erőmmel küzdeni fogok ellene. De végső soron az életem Isten kezében van, és tudom, hogy a küzdelem talán a következő életbe vezető kapunál ér majd véget.”
Ahogy Ben barátom írja, amikor kezünket Isten kezébe tesszük, és Vele megyünk bárhova, ahova megengedi, bármilyen céllal, amit eltervezett, ilyenkor nem a szemünk vezet, hanem a hitünk. Akkor hisszük, hogy az örökkévalóság igazolni fogja Isten bölcsességét és jóságát, ha vízszintes látásunk ma nem engedi is látnunk. Ezt jelenti, hogy elfogadjuk Isten uralkodását mélységében és magasságában. Ha az Ő útján járunk, olyan öröm felé megyünk, amit nagyon kevesek, nagyon ritkán sejtenek meg.
Az uralkodás azt jelenti, hogy Isten látja a kezdetet és a véget, és mindent, ami köztük van. Látja az utat, amin az életünk vezet a tájon át, néha mély szakadékokon, magas csúcsokon keresztül. Az ő keze alakítja a folyók kanyarulatait, ő helyezi fel a színek és árnyak mintázatát. Mindent felügyel.
Nehéz időszakod van? Ő meghúzta a határát.
Egy kapcsolat fájdalmai facsarják a szívedet? Ő megrajzolta az utat, ami kivezet belőle – vagy éppen vissza.
Karriered falnak ütközött? Isten perspektívájából azon a falon át vezet az út a következő színhelyre.
Talán nem látod, de Isten működik rajtad és az életedben, talán el sem hinnéd, hogyan… ha látod is, nehéz elhinned.
Feltételezem, hogy – akárcsak én – te se gondoltad volna, hogy az élet ilyen nehéz. De Isten tekintete minden lépésünket figyeli. Ezért hívlak téged is egyfajta – látszólag – vak hitre. Míg néha úgy érezzük, teljes sötétségben járunk, hinnünk kell, hogy Ő lát minket is és az utunkat is.
Ha ezer láb magasról nézhetnénk az életünket, rájönnénk, hogy Isten ott van a központjában. Nem a szélen várakozik készenlétben, hogy hívjuk, mint egy mentőautót. Ő bent van, és dolgozik a terven, amitől, ha kész lesz, és az egész tájat láthatjuk, a szánkhoz kapjuk a kezünket elragadtatásunkban.
Biztosítalak, hogy így lesz. S ami még jobb: Isten biztosít.
Isten jövőt és reményt ígér. Fenntartó kegyelmét ígéri minden megpróbáltatáshoz. Jelenlétét ígéri neked, olyan közel van hozzád, mint a szíved, mint a lélegzeted. Azt ígéri, nem hagy el soha. Soha nem távolodik el tőled.
Ma engedd hát, hogy Isten vegye el félelmedet az ismeretlentől, s tegyen a helyére nyugodt, csendes bizalmat. Ő ismeri életed útját ezer láb magasból éppúgy, mint az utat lépésről lépésre, amin ma munkába mész.
Ha épp küzdesz valamivel, van egy jó hírem. Vége lesz. Nem a vereség, a romhalmaz a vég. A vége jó lesz. Amíg nem jó, addig nincs is vége.
Ben a Jób 23,10-zel zárta az e-mailt, amit nekünk küldött. „De hisz ismeri mind az útjaimait, és ha próbára tesz, aranynak minősít.” Úgy tűnik, Ben egy pillanatra meglátta az életét 1000 lábról.
Még tán nem látod, de: a legjobb még hátra van. Ha csak vízszintesen tudjuk látni az életünket, jelenthet mindez segítséget?
Nekem segített. Minnie Louise Haskins egyik verse a figyelem középpontjába került 1939-ben, amikor I. Erzsébet királynő azzal ajándékozta meg férjét, VI. Györgyöt, aki aztán idézte a brit birodalomhoz szóló karácsonyi köszöntőjében:

Szóltam a férfihoz, aki az Év kapujában állt:
„Adj egy fáklyát, hogy biztonsággal lépjek át az ismeretlenbe.”
Ő válaszolt: „Menj ki a sötétségbe, és kezedet tedd Isten kezébe,
Ez többet ér majd minden fáklyánál, biztonságosabb minden ismert útnál.”

„Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van tenálad, örökké tart a gyönyörűség jobbodon.” Zsolt 16,11
Amikor szenvedsz valamiért, gondolj ezekre az érvekre:
Azért szenvedünk:
- hogy megmutassa Isten, mennyire akarjuk azt, amit Ő akar (Jak 1,3).
- hogy Isten motiválhasson a követésére (Zsid 5,8).
- hogy vigasztalhassuk egymást (2Kor 1,6).
- hogy ne tegyünk meg valamit a magunk feje szerint, amivel ártanánk magunknak (2Kor 12,7).
- hogy mások láthassák általunk Isten dicsőségét (1Pét 4,16).
- hogy kicsit jobban azonosulni tudjunk Jézussal (Filippi 3,10).
- hogy erősödjék a hitünk (1Pét 5,10).
- hogy mások, akik látnak minket, velünk együtt akarják követni Jézust (2Tim 2,10).
- hogy az Istenre bízott élet mintája legyünk (Róm 8,28).
- hogy másokat imádkozásra késztessünk, s arra, hogy bízzák Istenre, amit csak Ő képes megoldani (2Kor 1,10-11).
- hogy megtanuljunk mindig Istenhez fordulni segítségért (Zsolt 30,6-7).
- hogy különleges módon megtapasztaljuk Isten jelenlétét, s majd csodálatos bizonyságtételt tudjunk nyújtani másoknak (Jak 4,6-7).

Barb Peil has realized recently how rich and fruitful it is to be a woman after God’s heart—single or married, young or mature, fulfilled or struggling in any other area of life—doesn’t matter. It all comes down to ‘my heart for God.’ You can read her blog at Letters2Myself.com—a website for all women to seek and share wisdom at every stage of life.

http://www.crosswalk.com/family/singles/looking-at-life-from-1-000-feet-how-to-keep-a-godly-perspective-when-life-is-hard.html?p=3

2012. augusztus 21., kedd

Lélekerősítő levelek 93

Jól időzített ajándékok
Lynn Cowell

„Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről van, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, még árnyéka sem a változásnak.” Jak 1,17

Pár éve, pontosabban sok-sok évvel ezelőtt, kaptam a szüleimtől egy egyedi kulcstartót, rajta a kocsijuk kulcsával. Nagyon tetszett! Az a kulcs a szabadság és a függetlenség jelképe volt. Épp ezeket áhítottam tinédzser fejjel. A megfelelő ajándék volt a megfelelő időben.
Ha szüleim hatéves koromban adják azt az ajándékot, nem tudtam volna mit kezdeni vele. Furcsállottam volna, s nem illett volna hozzám. A szüleim pontosan tudták, mit mikor kell adniuk.
A Jakab Levél 1,17-ben azt olvassuk, hogy Mennyei Atyánk jó adományokat ad nekünk, gyermekeinek. De nemcsak jók az ajándékai, hanem Ő tökéletesen tudja, mit és mikor kell adnia. Az ő ajándékötleteit nem a pillanat szüli, mert elfeledkezett a születés- vagy névnapunkról. Az ő ajándékai tökéletes időzítés szerint érkeznek.
Ötéves koromban nem értem el a kabátomat a fogason, ami a pincébe vezető cementlépcső szélénél volt. Segítséget hívtam, de nem bíztam abban, hogy jön is valaki, és megteszi, amit kérek, akkor, amikor én akarom. Legurultam a lépcsőn, s egy lassan gyógyuló zúzódás a fejemen sokáig emlékeztetett a türelmetlenségemre.
Sokan fordulunk Istenhez segítségért. Kérünk valamit, amire szükségünk van. A kérdés az, hogy tudunk-e türelmesen várakozni, bízva Isten tökéletes időzítésében. Tudunk-e hinni abban, hogy ő a legjobbat akarja nekünk, és értünk teszi, amit tesz?
Néha elveszítjük a türelmünket. Amit akarunk, itt és most akarjuk. Ezért elkövetjük azt a hibát, hogy mi magunk próbáljuk megszerezni.
Van most valami, ami ha sikerülne, attól úgy érzed, teljesebb lenne az életed? Ha megszerezhetnéd azt az állást, azt a fizetést, minden könnyebb lenne. Ha Isten végre megnyitná a méhedet, kiteljesedne az életed, elmúlna végre az üresség. Bárcsak helyrehozná tönkrement, kihűlt házasságodat, rögtön öröm költözne a szívedbe. Kísértést érzel, hogy mint én, te magad szerezd meg, amire vágysz, még akkor is, ha kockáztatsz egy nehezen gyógyuló zúzódást?
Néha úgy érezzük, Isten válasza kérésünkre: „Nem”, de legalábbis „Még nem”. Ezen a ponton, ahol a mi vágyaink keresztezik az Ő akaratát, itt kell bíznunk abban, hogy Atyánk jobban tudja, és minden ajándék tőle érkezik. Az ajándék mindig jó és tökéletes - a maga idejében.
Megtapasztaltam Isten tökéletes ajándékait, ha várni tudtam Rá. Vártam, hogy férjhez menjek. Vártam, hogy megnyíljon az út a szolgálat előtt. Vártam, hogy gyermekeimet Magához vonzza. Tartsuk tekintetünket Isten hűségének történetén az életünkben, és várjuk ki a jó, a tökéletes ajándék idejét.

Uram, nagyon nehéz várni Rád. Úgy szeretném, ha sürgethetném a dolgokat, ha beindulhatnék és intézkedhetnék. Segíts, kérlek, hogy mindig tudjam Eléd vinni a vágyaimat, tudva, hogy Te mindig a legjobbat akarod nekem. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.04.20.
www.proverbs31.org

Mit mondanak rólam a kiadásaim
Glynnis Whitwer

Van, aki bőven ad, mégis gazdagabb lesz, a másik meg kapzsi, mégis szegénykedik.” Péld 11,24

Képzeld el, hogy valaki belép a templomba, s a hirdetések között ott találja elmúlt havi bevételei és kiadásai jegyzékét. Mint egy kinyomtatott Power Point bemutatót, mindenki láthatja, mennyit kapott, és azt mire költötte. Biztos volna olyan, aki megállás nélkül futna ki a hátsó ajtón, elszörnyedve attól, hogy mások is láthatják, mire költi a pénzét.
Pénzkezelési szokásaink – hogyan jutunk hozzá, mire költjük, mennyit adunk tovább – felfedik, mi az, ami fontos számunkra. A figyelmes szemlélő megállapíthatja, milyen az értékrendünk.
Házasságom első éveiben a csekkfüzetem pontosan jelezte, mit tartok sokra, mi az, amiben bízom - és az nem Isten volt. Férjem kérte, hogy havi bevételünk 10%-át adjuk az egyháznak, de én újra meg újra addig győzködtem, míg sikerült lealkudnom a százalékot, mindig megígérve, hogy majd legközelebb többet adunk.
Hitetlenségem (Istenben és férjemben) üvöltött a csekkfüzet lapjairól.
Évekkel később aztán megadtam magam férjem kérésének, hogy adakozzunk rendszeresen. Szomorúan vallom be, hogy nem jó szívvel tettem, nem derűs bizalommal. Titokban mintha reménykedtem volna, hogy egyszer majd az orra alá dörgölhetem, hogy „ugye, megmondtam”.
Annál nagyobb volt a meglepetésem, mikor Isten hűségesnek bizonyult ígéreteihez az én bizalmatlanságom ellenére.
Életre szóló lecke volt: Isten megbízható. Nem tudtak addig meggyőzni erről nagyszerű prédikációk. Hiába hallottam barátnőm történetét a meghallgatott imáiról. Magamnak kellett meggyőződnöm róla. S egyik legjobb módja, hogy megtanuljunk hinni Isten megbízhatóságában, ha a pénzünket bízzuk Rá.
Sokan érezzük kényelmetlennek, hogy a pénzről beszéljünk, pedig a Bibliában több mint 2000 vers utal rá. Isten tudja, hogy a pénz életünk szükségszerű velejárója, és megfelelő kezelése fontos ahhoz, hogy hatékony keresztényekké váljunk, mert engedelmességet gyakorolunk egy sokak szeme elől rejtett területen.
Ha nyitott tenyérrel kapcsolódunk a pénzünkhöz, azt mutatja, bízunk Istenben. Mindent tőle kapunk: egészségünket, munkánkat, otthonunkat, anyagi forrásainkat. Ha visszaadunk belőle, ezzel kifejezzük, hogy hiszünk Igéje igazságában, bízunk Istenben, hogy mindig kielégíti szükségleteinket.
Annak mélyén, hogy adakozunk-e vagy sem, az a kérdés áll, megbízhatónak tartjuk-e Istent. A válasz egyértelmű igen. Isten megbízható! Ma már csekkfüzetem bejegyzései erről a felfogásomról árulkodnak.

Uram, te megérdemled teljes bizalmamat. Bocsásd meg nekem, hogy néha kételkedtem, és inkább magamban bíztam. Köszönöm, hogy újabb alkalmat adtál, hogy engedelmeskedjem kérésednek, és adakozzam jókedvűen. Segíts olyan emberré válnom, aki pénzügyeiben és szavaiban is tanúságot tesz a hitéről. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.04.23.
www.proverbs31.org

Civódások

Tracie Miles

„A többi jó földbe hullott és termést hozott: egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, némelyik meg harmincszorosat. Akinek van füle, hallja meg!” Mt 13, 8-9

Észrevettem, hogy 12 éves fiam összekapott valakivel. Mint minden vasárnap, most is ott ült a fiatalok között a szentély túloldalán, szemben velünk.
Odamentem, s szóltam neki, hogy kövessen az előtérbe. Ott helyben meg akartam beszélni vele, min civakodtak az istentiszteletre készülve.
Annyi történt, hogy valaki úgy gondolta, az ő helyén ülnek, s nézeteltérésüket szokásos kiskamasz módon adták egymás értésére. Bár könnyes volt a szeme – részben attól, hogy belekönyököltek a szemébe, részben a dühtől és a sértett büszkeségtől -, ragaszkodott hozzá, hogy visszamegy a többiek közé.
Lelkészünk prédikációja aznap délelőtt a haragról szólt. Beszélt arról, hogyan kezelhetjük Isten Igéje szerint. Ezek is a példái között voltak:
„A bolond mindjárt kimutatja haragját; a bölcs elfedezi, ha bántják.” Péld. 12,16
„Nincs sikere annak, aki titkolja bűnét, de irgalomra lel, aki bevallja, s kerüli.” Péld 28,13
A prédikáció végeztével lágy zene csendült fel, s aki úgy érezte, előre mehetett az oltárhoz az Úr elé.
Mikor felnéztem, láttam, hogy egy fiatalember is ott térdel az oltárnál, kezét az arcába temetve imádkozik. Ismerősnek tűnt, de felnőttebbnek látszott a fiamnál… Vagy mégis?
Előrehajoltam, hogy jobban lássak, s felismertem, hogy az oltár előtt térdelő fiatalember az én fiam.
Szívem hevesen dobogott, mert tanúja lettem, hogyan lett Krisztusé a gyermekem itt, a szemem előtt. Isten Igéje elindította az oltár felé.
Hazafelé menet megkérdeztem Michaeltől, mit imádkozott. „Tudod, anyu, ahogy hallgattam a prédikációt a haragról, nagyon rosszul éreztem magam az összetűzésünk miatt. Kértem Istent, bocsásson meg nekem, és segítsen uralkodni magamon.”
Három dolog miatt akadt meg bennem a szó: a fiam odafigyelt a prédikációra! Fájdalmat okozott neki az engedetlensége, és harmadszor: hallgatta a szívében Isten szavát. Amikor pedig Isten megszólalt, az Ige visszhangzott a szívében, és ő válaszolt a késztetésre: elindult.
Három egyszerű lépés: figyelni Isten hangjára, meghallani, amikor az Igén keresztül szól hozzánk, és indulni, amikor hív.
Lehet, hogy látható módon nem kapok össze senkivel, nem verekszem, mint a fiúk. De igenis vannak érzelmi, lelki civódásaim, amikor szembesülök az élet hozta próbatételekkel, elvárásokkal, kísértésekkel, bosszantó dolgokkal.
Fiam bátorsága, amivel elismerte, hogy megbocsátásra és segítségre van szüksége, egészen odáig, hogy kiment az oltárhoz, arra indított, hogy a magam „civódásait” is másképp lássam.
Ahelyett, hogy hagynám, hogy lehúzzanak a gondok, ahelyett, hogy elcsüggednék, követem a fiamat. Figyelem Isten hangját, meghallom, ha szól az Ige által, és indulok, ha hív.
Ma is ezt akarom tenni, ezt ajánlom neked is. Hallgassunk Isten szavára, tegyük le megpróbáltatásainkat, félelmeinket, kísértéseinket a kereszt lábához, s hagyjuk, hogy Isten meggyógyítsa a szívünket. Gyermeki hittel engedjük, hogy civódásaink végül az oltárhoz vezessenek.

Uram, figyelni akarok ma a hangodra, indulni akarok, amikor hívsz. Lágyítsd meg, kérlek, a szívemet, hogy meg tudjak bocsátani barátaimnak, családtagjaimnak. Köszönöm, Uram, hogy segítesz. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.04.28.
www.proverbs31.org

Sosem vagyok egyedül
Samantha Reed

Amint az Atya szeretett engem, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait és megmaradtam a szeretetében.” Jn,9-10

Miss Emma ráncos kezébe fogta az államat, könnyeim a tenyerébe hulltak. Végigjártam a termeket, sírás nélkül mondtam búcsút 119 lakónak, de Miss Emmával más volt, a tőle való búcsúzkodás az érzelmek lavináját indította el.
Összetört szívem darabkáit mintha mindegyre szétfújná a nővérek lépteinek és az orvosok utasításainak hangja, ami beszűrődik az szeretetotthon folyosójáról.
Nem tudtam csak úgy elhagyni Miss Emmát. Úgy éreztem, óriási hibát követek el, ha magára hagyom ezen a sötét helyen.
A családja, pontosabban annak hiánya miatt vitorla nélkül maradt, hánykolódhatott a 120 ágyas intézet magányos óceánján. Első „igazi” munkám nagyon sivár lett volna Miss Emma és néhány másik bentlakó nélkül.
Nem engedtem meg, hogy ennek a helynek a hatása a szívem felszínén belül kerüljön. Naponta tízszer elismételt történetek. Gyógyszer- és ételosztás, rendrakás az előterekben. Ám egy név, egyetlen személy mélyen bevésődött a szívembe: Miss Emma.
Tétovázva feszengtem az ágya szélén ülve, búcsúzkodva. Ki fogja ezentúl kivinni a jótékony napfényre? Ki fogja meghallgatni? Kivel fog himnuszokat énekelni?
Aggódás szorongatta a szívemet. Magam előtt láttam Miss Emmát egyedül, elhagyatva. Megfeszült az állkapcsom a fájdalomtól.
Az ő szemében nem láttam szomorúságot. Mint két szép, barna gomb, a bizalom aranykeretében. Jó volt sütkérezni a bölcsességben, ami a tekintetéből áradt.
„Minden rendben lesz, aranyoskám. Nem maradok magamra. Hát nem tudod, hogy mellettem ül Az, aki megalkotta a napot? Ő mindig meghallgat, imádkozhatom, beszélhetek hozzá, elmondhatok neki mindent. Jelen van a szavakban, amiket énekelek hozzá.
Gyermekem, sosem vagyunk egyedül.”
A világtól elszakadva élő Miss Emma nagy hatással volt az én világomra. Ő a Szőlőtőbe oltva élt. Jézus szeretetében az Ige, a dicsőítés, az imádkozás által. Miss Emma lakhelyét írja le Szt. Patrik:
Krisztus mellettem, Krisztus előttem,
Krisztus mögöttem, Krisztus énbennem,
Krisztus alattam, Krisztus fölöttem.
Földi családjától elhagyatva Miss Emma nyugalmat lelt az igazságban, hogy Mennyei Atyja sosem hagyja el. Jézus beleköltözött, így ő is Benne lakhat.
De jó lenne megpihennünk ebben a jóleső tudatban. Belekuporodni Jézus szeretetébe, szívünkre írni a szavait. Engedd, hogy körülöleljen Isten jelenléte, mialatt énekelsz Neki, áradjon szét benned békessége, amíg imádkozol Hozzá. Oszd meg vele gondodat, örömödet, s várd csendben a válaszát.

Uram, köszönöm, hogy gyermekeidnek nevezel minket. Köszönöm, hogy otthont készítesz bennünk magadnak, hogy megpihenhessünk Benned. Mivel Benned lakhatunk, sosem vagyunk egyedül. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.04.25.
www.proverbs31.org

Jézus szereti a zűrös házasságban élőket

Lysa TeKeurst

Áldott az az ember, aki az Úrban bízik, aki az Úrhoz ragaszkodik.” Jer 17,7

A pohár narancslét földhöz vágtam a konyhában. Jól esett tenni valamit, bármit, ami feloldja bennem a dühöt, a feszültséget. Azt sem bántam, hogy fel kell takarítanom a habzó, ragacsos folyadékot.
Megnyugtató érzés volt, hogy tudom, hogyan kell valamit tisztává tenni. Tudom, hogy kell feltakarítani a mocskot. És jó volt látni, ahogy eltűnik.
Bárcsak a házasságomat is rendbe lehetne tenni egy kis mosószeres vízzel, néhány papírtörlővel. De jó lenne!
Istenem, suttogtam, miért megy ilyen nehezen?
Átélted már ezt?
Azt hiszem, legtöbben átéltük. Ha nehéz a kapcsolatunk, vagy csak egy keményebb időszakot élünk is, a házasság lehet zűrös. Lehet fájdalmas. Lehet magányos.
Senki sem beszélt nekem erről, mielőtt magamra öltöttem a szépséges fehér ruhát, és ellejtettem a menyasszonyi táncot a lakodalmamon.
Íme, mi az, amit már tudok húsz évnyi tanulás, fejlődés után, mialatt többször átnyomakodtam a sötétségen, hogy valami szépséget találjak a házasságomban.
Jézus szereti a zűrös házasságban élőket.
Szeret engem, és szereti a férjemet így, a zűrös kapcsolatunkban. Nem a zűrzavart szereti, a bántásokat, az elkülönülést, a keserűséget. Azt akarja, hogy dolgozzunk ezeken, kezeljük őket. De mindettől nem csökken szeretete irántunk.
Igen.
Jézus szeret engem. És kegyelme elég erős, hogy minden porcikámra eljusson a szeretete. A jó oldalaimra, a sérült helyekre, a csúnya részekre, a keserűkre, a szeretőkre, még arra a részemre is, amelyik földhöz vágja a narancslét.
Igen, Jézus szeret engem.
És Jézus szereti a férjemet. Kegyelme elég erős, hogy férjem minden porcikájára jusson a szeretetéből. A jó oldalaira, a sérült helyekre, a csúnya részekre, a keserűkre, a szeretőkre, még arra a részére is, aki azt gondolja, megbolondultam, mikor földhöz vágom a narancslét.
Mivel Jézus szeret mindkettőnket, ő a legjobb segítője házasságunknak. És ezt nem úgy mondom, hogy ne tudnám, milyen iszonyatosan nehéz Jézushoz fordulni, mikor épp úgy érzem, megőrjít a férjem.
És nem is együgyű naivitás beszél belőlem. Isten ments, hogy ne tudnám, mit éltek át néhányan napról napra, mikor úgy érzitek, megszakad a szívetek.
Mindezekkel együtt is tudom, hogy Jézus a legjobb segítség.
A Jézushoz szóló őszinte kiáltás célhoz ér. Hallja. Látja. Tudja, mi van. És szeret. Jézus vezetni fog, ha ragaszkodsz hozzá.
A Jeremiás 17,7-8 üzenete így szól:
"Áldott az a férfi, aki bízik Istenben, és a nő, aki ragaszkodik Istenhez. Olyanok, mint az édenkert fái, melyek gyökerüket a folyók mellé eresztik. Nem aggódnak a legforróbb nyárban sem, leveleik nem hullnak le, derűsek és nyugodtak a szárazság idején, minden évszakban friss gyümölcsöt hoznak."
Hogyan ragaszkodom Jézushoz? Íme Jézushoz ragaszkodásom kiáltványa:
Jézus, ragaszkodom Hozzád.
Átadok neked mindent, amit nem értek, amit nem tudok megoldani.
Átadok neked mindent, amit nem szeretek magamban.
Átadok neked mindent, amit nem szeretek benne.
És átadom neked, amit nem szeretek a házasságunkban.
Hallgatom utasításaidat.
Arra fordulok mindig, ahonnan a Te igazságodat hallom.
Azok felé fordulok, akik szeretnek és szolgálnak Téged, hogy velük beszélgessek.
Jó könyvekhez fordulok, legfőképpen a Te Könyvedhez, a Bibliához, hogy bölcs tanácsokat olvassak.
És még ha belepusztulok is, nem fogom földhöz vágni a narancslét.
Isten szereti a zűrös házasságban élőket. Én tudom. Bár mostanában csodálatos házasságban élünk Arttal, még előfordulnak összezörrenések köztünk. De talán te is örülsz neki, hogy már nagyon régóta nem vágtam földhöz semmit.

Uram, valami bennem nagyon szeretne a haraghoz, a sértődöttséghez ragaszkodni. De én Téged választalak. Kézben akarom tartani indulataimat, tartani akarom a nyelvemet, és tartani akarom magam a Te igazságaidhoz. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.04.26.
www.lelekerosito.hu

2012. augusztus 11., szombat

Lélekerősítő levelek 92

Ha gondok vannak a barátsággal
Lysa TerKeurst

Viseljétek el egymást szeretettel. Törekedjetek rá, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a lelki egységet.” Ef 4, 2b-3

A barátsággal kapcsolatos egyik legbölcsebb tanácsot a lányomtól kaptam. Kamaszodott, abban a korban volt, amikor – emlékszel - minden elbizonytalanodik benned, dühöngenek a hormonok, a legjobb barátnőd egyik napról a másikra legnagyobb ellenségeddé válik. Gyönyörűséges.
Egyik délután kisírt szemmel szállt be mellém a kocsiba. Megvárta, míg kigördülünk a parkolóból, s szabadjára engedte a könnyeit.
„Nehéz napod volt?” – kérdeztem.
„Szörnyű” – válaszolta.
Lehalkítottam a rádiót, megvártam, míg a piroshoz érünk, s rátettem a kezem az övére. „Szeretnéd elmondani?”.
„Nem” – suttogta, és elfordítva a fejét, kinézett az ablakon. Egész este csak járkált a házban szótlanul. Akárhányszor próbáltam megtörni a hallgatását, a máskor oly beszédes gyermekem nem nyílt meg.
Másnap reggel nagy meglepetésemre széles mosollyal szaladt le az emeletről.
„Hahó! – üdvözöltem. - Boldognak látszol!” – s közben fölküldtem egy hálaadó fohászt azért a valamiért, ami így megváltoztatta a lányom hangulatát.
„Anyu – szólt fensőbbséggel -, rájöttem valamire a barátsággal kapcsolatban. Minden barátban van jó is meg rossz is. Olyan, mint egy termékcsomag. El kell döntened, hajlandó vagy-e az egészet - a csatolt áruval együtt – elfogadni.”
Milyen bölcs és milyen igaz.
A barátok olyanok mint amikor egy megrendelt áru mellé valami mást is csatolnak, s vagy elfogadod az egészet, vagy lemondhatsz arról, amit venni szeretnél. Meg van olyan barátság is, amelyik lejár. Csak egy időre szól.
Előfordul, hogy foglalkoznunk kell a kellemetlen csatolt áruval, ha harcolni akarunk a barátságunkért.
Nemrég egy félreértés miatt összezördültünk egyik barátnőmmel, akit nagyon szeretek és tisztelek. Félreértés. Megbántottság. Idegesség.
Énem egy része el akart távolodni, nem akart foglalkozni a sebbel. De ahogy imádkoztam róla, rájöttem, hogy ez a barátnőm is olyan, mint egy termékcsomag. Nagyon értékelem a kitartását, a lelkesedését, ahogy beleveti magát a munkába. De aki ennyire feladatorientált, kevésbé tud az érzelmekre figyelni, kevésbé veszi észre, ha vét egy kapcsolat ellen. Ez a két dolog együtt jár benne, ha az egyiket szeretem, el kell fogadnom a másikat is.
Ha őszinte vagyok, be kell látnom, hogy én is olyan vagyok, mint egy termékcsomag. Van bennem jó is, és van bennem rossz is.
Néha kiborító tud lenni, néha én is kiborító vagyok.
Mind a ketten sárosak vagyunk, igyekszünk lemosni magunkról a piszkot, de tudjuk jól, hogy máskor is bele fogunk lépni a pocsolyába barátságunk ösvényén haladva. Úgy döntöttünk, megéri.

Uram, köszönöm neked a barátságokat. Tudom, van köztük olyan, ami élethosszig tart, van, amelyik időszakos. Segíts, hogy szelíd és alázatos legyek, türelmes és megértő, s viseljem el őket szeretetben. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.04.16.
www.proverbs31.org


Nem szükségszerű

Renee Swope

Mi nem tartozunk azok közé, akik elrettennek és elkárhoznak, hanem azok közé, akik hisznek és megmentik életüket.” Zsid 10,39

„Nem tudom megcsinálni.”
„Nem lesz jobb az életem.”
„Sosem lesz elég önbizalmam hozzá.”
Lelombozó állítások. S milyen hirtelen be tudnak surranni a gondolataink közé, s rögtön meg is győznek igaz voltukról.
Volt olyan időszak az életemben, amikor szinte megbénítottak ezek a bizonytalansággal átszőtt gondolatok.
Amikor az önbizalomhiány meggyőzött, hogy ezek a kételkedő, csüggesztő állítások tények.
Amikor elrettentem a változás lehetőségétől, a kihívásoktól, elfordultam az esélyektől, a nyitott ajtóktól.
Máskor a kapcsolataimtól húzódtam vissza – családtagoktól, barátoktól, Istentől. Elvonultam a hitetlenség helyére, és megelégedtem a kevesebbel Isten legjobb ajánlata helyett.
Mindezt azért, mert fárasztónak találtam átvergődni a félelmeimen, a határozatlanságomon.
Vannak olyan napjaid, amikor a kétség meggyőz, hogy természetes, ha alkalmatlannak és csüggedtnek érzed magad? Meg hogy a magabiztosság lehetetlen egy olyan alaknál, amilyen te vagy?
Azt hiszem, el szoktunk feledkezni arról, hogy van egy ellenségünk, aki fegyverként használja ellenünk az önbizalomhiányt, aki a partvonalról állandóan bekiabál:
„Ez túl nagy falat neked.”
„Jobb, ha máris kiszállsz.”
„Nincsenek meg a szükséges képességeid hozzá.”
Ideje megvetni a lábunkat, elengedni a fülünk mellett ezeket a szavakat. Isten azt akarja, hogy fogadjuk már el, és higgyük, hogy Krisztussal MINDEN lehetséges – még az is, hogy bízzunk önmagunkban.
Máskülönben a kétely, az ellenség újra meg újra győzni fog, és szívünk ettől a hozzáállástól és a kudarcélményektől szép lassan megrozsdásodik.
De nem szükségszerű, hogy így legyen.
Végig a Szentírásban azt mondja nekünk Isten, hogy a dolgok meg tudnak változni; az élet lehet jobb. Magabiztosan kiált oda nekünk: „Nézzétek: valami újat viszek végbe”! „Akik szeretnek, azoknak minden a javukra válik.” „Minden lehetséges annak, aki hisz.” (Iz 43,19; Róm 8,28; Mk 9,23).
Hogyan tudjuk abbahagyni a kételyre figyelést, hogyan kezdhetünk Isten ígéreteinek erejében élni?
Úgy, hogy elhatározzuk, inkább hiszünk Isten igazságának, mint saját érzéseinknek, félelmeinknek. Túllépünk azon, hogy hiszünk IstenBEN, és elkezdünk hinni IstenNEK, ráhagyatkozunk Igéjére, és igazként éljük meg azt, függetlenül attól, hogy épp milyen hangulatban vagyunk, milyen érzések akarnak ránk törni.
Ez egy percről-percre, napról-napra, kételyről-kételyre meghozandó döntés, amikor Istennel együtt dolgozzuk fel gondolatainkat és érzelmeinket, és úgy állítjuk be szívünket és elménket, hogy Isten minden elbizonytalanodásunkban tudja az Övéhez igazítani a mi perspektívánkat.
Eddig is előfordult, hogy jobb voltam másoknál, s ez veled is így van. De ha ébren tartod magadban a hitet, lehetőség van egy tartós Krisztus-bizalom kialakítására. Határozzuk el, hogy ma is és minden nap emlékezni fogunk a Zsidókhoz írt levél 10,39-re, és nem rettenünk el, nem választjuk a kárhozatot, hanem hinni fogunk, és megmentjük életünket!

Uram, adj nekem Krisztusban bízó szívet. Segíts eljutnom onnan, hogy hiszek Benned, oda, hogy hiszek NEKED. Segíts ráhagyatkoznom ígéreteid erejére, és add, hogy eszerint éljek. Amikor kételkedem önmagamban, és nem tudok túljutni a bizonytalanságon, juttasd eszembe, hogy minden lehetséges annak, aki hisz. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.04.18.
www.proverbs31.org


A cél felé

Amy Carroll

„Így végeztük a munkát, miközben az emberek fele dárdával volt fölfegyverkezve, hajnalhasadtától a csillagok feljöttéig.” Neh 4,15


Igaz, hogy Isten beteljesíti előre kitűzött terveit rólunk, gyakran olyasformán, ahogy eszünkbe nem jutott volna kérni tőle, vagy amit el se tudtunk volna képzelni, de azért nekünk is megvan a magunk szerepe tervei végrehajtásában. Nemrég arra indított Isten, hogy olvassam el Nehémiás könyvében, hogyan teljesítette feladatát egyik szolgája, akinek újra kellett építeni Jeruzsálem falait.
Rádöbbentett, milyen nagy lehet az én részem egy feladat keresztülvitelében – szervezés, intézkedés, energia, odafigyelés, és kemény, nagyon kemény munka. A Szentírás szó szerint azt mondja, hogy Nehémiás és az emberek „Hajnalhasadtától a csillagok feljöttéig” dolgoztak.
Én is, mint legtöbb keresztény testvérem, szívesen beszélek hivatásomról, filozofálok az Istenbe vetett bizalomról, anélkül, hogy valóban követni akarnám Őt engedelmesen az Ország építéséért napról napra folyó munkában.
Te hogy vagy ezzel? Visszatart valami a munkavégzéstől? Talán rettegés támaszt bénító kérdéseket eléd? „Mi van, ha megpróbálom, és nem sikerül?” „Mi lesz, ha nem fogadnak el, ha nem hisznek nekem?” „Mi lesz, ha Isten nem áll mellettem?” vagy ami még rosszabb: „Mi van, ha félreértettem Isten üzenetét, félremagyaráztam akaratát, s nem azt teszem, amit vár tőlem?”
Olyan is előfordul, hogy haszontalan időtöltések vonják el a figyelmünket arról, amit Isten akarata szerint tennünk kellene.
Évek alatt jutottam el odáig, hogy a hivatásomért végzett munka nem szorongást okoz, hanem lelkesedést. Bátorítást kaptam, hogy nem kell zseninek lennem, nem kell különleges adottságaim legyenek ahhoz, hogy a hivatásomat teljesítsem. Merthogy ilyenekkel nem rendelkezem.
David Brooks így írt a kemény munkáról a New York Times-ban:
„A zseniálisan és az átlagosan teljesítő ember között nem az isteni szikra a különbség, hanem a gyakorlás. A legkiválóbb előadóművészek sokkal (leginkább sokkal, de sokkal) több órát töltenek gyakorlással.”
Idéz egy tanulmányt, melyből kiderül, hogy a vizsgálat ideje alatt a virtuóznak tartott művészek 10000 órát gyakoroltak, 5000-rel többet, mint a jónak mondott zenészek.
Ez eszembe juttatott egy rádióinterjút barátnőmmel, Lysa TerKeursttal. Kérdezte tőle a riporter, hogyan válik valaki egyik napról a másikra a New York Times bestseller szerzőjévé. Válasza egyszerű volt:
„Tizenhét év kemény munkával. Elhatároztam, hogy minden tőlem telhetőt megteszek, és végig hittem, hogy Isten is meg tesz minden Tőle telhetőt.”
Arra érzek hivatást, hogy Krisztusról beszéljek, Őt hirdessem egyre hatékonyabban, nem azért, hogy az emberek elájuljanak Amy Carroll-től, hanem hogy elájuljanak Attól, Akiről szólok hozzájuk: Jézustól. Az a hivatásom, hogy segítsek más nőket hitük fejlődésében. Csak akkor felelek meg ennek, ha én magam is folyamatosan tanulok, gyakorlok és dolgozom.
Neked mi a hivatásod? Azt végzed? Az én meghatározásom a hivatásra egyszerűen az, hogy percről-percre, napról-napra engedelmesen követem Isten Igéjét és a Szentlélek vezetését. Vannak napok, amikor ez látható előrehaladást jelent, máskor meg csendet, várakozást, odahallgatást. Akármelyik legyen is a pillanatnyi helyzet, kezdjük el azonnal.

Uram, köszönöm élethivatásomat. A szívem egyes porcikái még félnek, idegesek, küzdenek, de el akarom végezni a munkát, és engedelmesen akarok menni Feléd. Köszönöm, hogy segítesz. Jézus nevében, Ámen.

Encouragement for today, 2012.04.19.
www.proverbs31.org

2012. augusztus 5., vasárnap

Jézus imája a kenyérszaporítás után


24Amikor a nép látta, hogy Jézus nincs ott, s tanítványai sem, bárkába szálltak és elmentek Kafarnaumba, hogy megkeressék Jézust. 25Amikor a tó túlsó partján megtalálták, megkérdezték tőle: "Mester, hogy kerültél ide?" 26"Bizony, bizony mondom nektek - felelte Jézus -: Nem azért kerestek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok. 27De ne romlandó eledelért fáradozzatok, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek, aki mellett maga az Atya tett tanúságot." 28Erre megkérdezték tőle: "Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot vigyünk végbe?" 29"Az tetszik Istennek - válaszolta Jézus -, ha hisztek abban, akit küldött." 30De ők így folytatták: "Hadd lássuk, milyen csodajelet viszel végbe! Akkor majd hiszünk neked. Mit tudsz tenni? 31Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az Írás mondja: Égi kenyeret adott nekik enni." 32Jézus erre azt mondta: "Bizony, bizony mondom nektek: Nem Mózes adott nektek kenyeret az égből, hanem Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. 33Mert az az Isten kenyere, aki alászáll a mennyből és életet ad a világnak." 34Erre így szóltak hozzá: "Urunk, adj nekünk mindig ebből a kenyérből!" 35"Én vagyok az élet kenyere - felelte Jézus. - Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha.(Jn 6)

„Atyám, el kell érnem, hogy az emberek higgyenek bennem. De nézd, hiába teszek csodákat, nem hisznek. Most, hogy kenyeret adtam nekik, követni akarnak. De még nem hisznek. A mannára hivatkoznak, ami életben tartotta őket a pusztában. Azt kérik, adjak nekik mindig a mennyei kenyérből. De ők megehető táplálékra gondolnak, csak az anyagi valóságot tudják felfogni és értékelni. Hogyan tudnám megoldani, hogy a manna, a kenyér, aminek a valóságában hisznek, és én, akiben hinniük kell, valahogy eggyé váljunk? Hogyan tudnám magamat kenyérré tenni? Hiába mondom nekik, hogy én vagyok az élő kenyér, ez túl elvont, hisz engem nem tudnak megenni. Mi lenne, Atyám, ha megfordítanánk. Te a Teremtő Isten vagy, segíts, teremtsünk egy olyan valóságot, ami felülmúl mindent. Váljak eggyé a kenyérrel. Vagy a kenyér váljék azzá, ami én vagyok.”
„Jól van, Fiam, meglesz. A „Legyen” a te kezedben van. Amikor utoljára eszel kenyeret a földön a barátaiddal, akkor tedd meg. Tudni fogod, mikor eljön az idő.”
„Köszönöm, Atyám.”